Kártérítési kötelezettség mintaszakaszok

Kártérítési kötelezettség. Megrendelő a szerződés tárgyát képező eszközökben (pl. konténer, tartály stb.) a szolgáltatási időtartam alatt bekövetkezett sérülések, károk, vagy rongálások megtérítéséért teljeskörű felelősséget vállal, a szükséges javítási és helyreállítási költségeket Szolgáltató részére megtéríti. A Megrendelő a szolgáltatás igénybevétele alatt bekövetkező károkról Szolgáltatót haladéktalanul értesíteni köteles. Felek a károkról jegyzőkönyvet vesznek fel, Megrendelő távolléte esetén Szolgáltató jogosult a jegyzőkönyv egyoldalú felvételére, illetőleg az eszköz visszaszállítást követő 2 munkanapon belüli vizsgálatára és az esetleges károk egyoldalú megállapítására. Megrendelő a határidőben közölt kárfelvételi jegyzőkönyvet elfogadja hitelesnek, esetleges ellenbizonyítását a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül teheti meg. A károknak a Megrendelő érdekkörén kívül való felmerülésének bizonyítása Megrendelőt terheli. Amennyiben Megrendelő a szerződés lejártakor a kihelyezett eszközt bármilyen okból nem adja vissza Szolgáltatónak, köteles annak mindenkori beszerzési értékét megtéríteni. Amennyiben a Megrendelő képviselője nincs jelen a kárfelvételnél, úgy ezzel elfogadja a Szolgáltató által felmért és dokumentált károkat. Eltűnés és megsemmisülés esetén a Megrendelő az alább felsorolt összegeket fizeti kártérítésként: Iroda: (’5, ’8, ’10, ’20 lábas) 5000 EUR Minden típusú Raktár és Szennyvíztartály 3200 EUR Duó WC: 2200 EUR Konténerek szaniter felszereltséggel:11000 EUR VIP és utánfutó konténerek: 21 000 EUR Légkondicionáló berendezés: 550 EUR Az eszközök értékének euróról forintra történő átváltási árfolyama a kárfelvételi jegyzőkönyv dátumával megegyező MNB hivatalos deviza árfolyam. Kár esetén a Megrendelő a helyreállítás költségét köteles a Szolgáltatónak megtéríteni.
Kártérítési kötelezettség. 11.1. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Gépjárműben a bérlet időtartama alatt károsodás keletkezik, és a Gépjármű rendelkezik casco biztosítással, a Bérbeadó elsődlegesen a casco biztosítás terhére köteles megkísérelni a kár megtérítését. Amennyiben a bekövetkezett biztosítási eseményre fedezetet nyújt a casco biztosítás, és a casco biztosító önrész fizetési kötelezettséget határoz meg, a Bérlő köteles megtéríteni közvetlenül a Bérbeadó számára a casco biztosító által meghatározott önrész összegét. Amennyiben a keletkezett károsodásra a casco biztosítás nem nyújt fedezetet, úgy a Bérlő köteles közvetlenül a Bérbeadó számára megtéríteni minden olyan kárt, amelyért az irányadó jogszabályok szerint felelősséggel tartozik. 11.2. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Gépjárműben a bérlet időtartama alatt károsodás keletkezik, és a Gépjármű nem rendelkezik casco biztosítással, a Bérlő köteles megtéríteni közvetlenül a Bérbeadó számára minden olyan kárt, amelyért az irányadó jogszabályok szerint felelősséggel tartozik. 11.3. Felek megállapodnak, amennyiben a Gépjárműben a bérlet időtartama alatt olyan kár keletkezik, amely nem minősül biztosítási eseménynek, Bérlő köteles a teljes kárt a Bérbeadó számára közvetlenül megtéríteni. 11.4. Felek rögzítik, hogy a Bérlő köteles a Bérbeadót haladéktalanul tájékoztatni a bérlet időtartama alatt bekövetkezett műszaki meghibásodásról. Amennyiben a Gépjármű rendelkezik assistance biztosítással, a Bérlő köteles haladéktalanul felvenni az assistance biztosítóval a kapcsolatot. Amennyiben a Gépjármű nem rendelkezik assistance biztosítással, úgy a Bérlő köteles a Bérbeadó utasításai szerint eljárni, és a Gépjármű megfelelő műszaki állapotának helyreállításának költségeit viselni. 11.5. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy a Bérlő felelős minden olyan kárért, amely a bérlet időtartama alatt keletkezik. A Bérlő kártérítési felelőssége kiterjed különösen, de nem kizárólagosan a Gépjármű, annak indítókulcsa, illetve tartozékai ellopásáért, károsodásáért, sérülésért, illetve megsemmisüléséért. 11.6. Felek rögzítik, hogy a jelen bérleti szerződésből eredő követeléseiket egymással szemben a Ptk. rendelkezései alapján jogosultak érvényesíteni.
Kártérítési kötelezettség. 5.1. A beérkezéskor kapott jegy elveszítése esetén a Használó köteles a felügyeletet ellátó diszpécsert értesíteni. A diszpécsernek köteles személyi igazolványát felmutatni és az elvesztés körülményeiről felvett jegyzőkönyvet aláírni, valamint a ténylegesen igénybevett szolgáltatáson felül 5.000,- Ft összegű költségtérítést megfizetni. A Használó tudomásul veszi, hogy a költségtérítés megfizetéséig a Parkolóházat gépjárművével nem hagyhatja el. 5.2. A Parkolóház rendjének megsértése - különösen a parkolási díj megfizetésének elmaradása - esetén az Üzemeltető jogosult a rendsértés elhárítására, valamint a rendsértés következményeként felmerült valamennyi költség megtérítésének követelésére. A Használó tudomásul veszi, hogy a rendsértés tényét az Üzemeltető digitális felvétel formájában rögzíti. 5.3. A közlekedési szabályok megsértése - különösen egynél több kijelölt parkolóhely elfoglalása, vagy a szomszédos parkolóhely használatának akadályozása esetén a Használó 10.000,- Ft kötbér megfizetésére köteles. 5.4. Az Üzemeltetőt, a szerződéses jogviszonnyal kapcsolatos követelések teljesítésének idejéig a Parkolóházba bevitt járművek tekintetében visszatartási jog illeti meg.
Kártérítési kötelezettség. A közalkalmazotti jogviszonyból eredő kötelezettségének vétkes megszegésével okozott kár- ért kártérítési felelősséggel tartozik. Szándékos károkozás esetén a közalkalmazott a teljes kárt köteles megtéríteni. A közalkalmazott vétkességére tekintet nélkül a teljes kárt köteles megtéríteni a visszaszolgál- tatási kötelezettséggel átvett olyan dolgokban bekövetkezett hiány esetén, amelyeket állandó- an őrizetben tart, kizárólagosan használ, vagy kezel és azokat jegyzék vagy elismervény alap- ján vette át. Amennyiben az intézménynél a kárt többen együttesen okozták, vétkességük, a megőrzésre átadott dolgokban a bekövetkezett hiány esetén pedig munkabérük arányában felelnek. Amennyiben a kárt többen okozták, egyetemlegesen felelnek érte.
Kártérítési kötelezettség. 5.1. A kiszállítástól a visszaszállításig, azaz a Mobil WC Bérlő általi birtoklásának időtartama alatt, a Mobil WC-ért, annak őrzésért, állapotáért, harmadik személyek általi használatért, a Mobil WC-t a nem rendeltetésszerű használatból eredően ért károkért, meghibásodásokért, rongálásából eredő károkért a Bérlő felel. 5.2. Bérlő minden veszélyforrásra köteles felhívni a Bérbeadó figyelmét, melyből a Bérbeadónak kára származhat, ideértve a harmadik félnek okozott kárt is, melynek elmaradásából eredő károk a Bérlőt terhelik. 5.3. Bérlő vállalja, hogy a Bérleti Szerződés tárgyát képező Mobil WC-ben a bérleti jogviszony időtartama alatt a nem rendeltetésszerű használat következtében bekövetkezett sérülések, károk, vagy rongálások miatt szükséges javítási és helyreállítási költségeket a Bérbeadó részére megtéríti. Felek a károkról jegyzőkönyvet vesznek fel. Amennyiben a Bérlő képviselője a káresemény rögzítésekor nincs jelen, úgy kell tekinteni, hogy Bérlő elfogadja a Xxxxxxxx által felmért károkat. Ebben az esetben Xxxxxxxx a jegyzőkönyv megküldésével értesíti Bérlőt a káresemény rögzítéséről. 5.4. Mobil WC eltűnése, megsemmisülése esetén a Bérlő köteles Bérbeadó részére megfizetni annak aktuális, új beszerzési értékét, árát megfizetni, kártérítés jogcímén. 5.5. A Bérlőnek felróható tisztítás akadályoztatása, elmaradása miatt keletkezett károkért Bérlőt terheli a felelősség. 5.6. A Mobil WC-ben a dohányzás és a nyílt láng használata, valamint tűz és robbanásveszélyes anyagok tárolása, használata tilos, melyről Bérlő a Mobil WC-t használókat köteles tájékoztatni.
Kártérítési kötelezettség. Eladó kötbérfizetési kötelezettsége nem érinti a kötbéren felüli kártérítési kötelezettségét.
Kártérítési kötelezettség. Vállalkozó kötbérfizetési kötelezettsége nem érinti a kötbéren felüli kártérítési kötelezettségét. A Vállalkozó kizárólagosan felelős minden olyan kárért, melyet alkalmazottai, alvállalkozói, vagy egyéb teljesítési segédei a Megrendelőnek, az építtetőnek, más alvállalkozóknak, illetve harmadik személynek okoztak. Vállalkozó az általa okozott károkat köteles közvetlenül rendezni, illetve a Megrendelőt mentesíteni minden kárigény, követelés alól, amelyek az általa okozott károkkal kapcsolatban merültek fel. A Vállalkozó köteles megfizetni a Megrendelő számára minden olyan bírságot, hatósági díjat, egyéb költséget, amelyet a Megrendelőre a Vállalkozónak, illetve alvállalkozójának, egyéb teljesítési segédjének magatartása, vagy mulasztása miatt szabtak ki.
Kártérítési kötelezettség. Felek a károkról jegyzőkönyvet vesznek fel. Amennyiben Megrendelő a szerződés lejártakor a kihelyezett eszközt bármilyen okból nem adja vissza Szolgáltatónak, köteles annak mindenkori beszerzési értékét megtéríteni. Amennyiben a Megrendelő képviselője nincs jelen a kárfelvételnél, úgy ezzel elfogadja a Szolgáltató által felmért és dokumentált károkat. Eltűnés és megsemmisülés esetén az alább felsorolt összegeket fizeti kártérítésként: Mobil WC 800 EUR Mobil Piszoár 700 EUR Mobil kézmosó 650 EUR, Mobil zuhanyfülke1200 EUR Mobil pelenkázó 800 EUR, Mobil ivókút 2000 EUR, 240 literes hulladékgyűjtő 60 EUR 1,1 m3-es hulladékgyűjtő 240 EUR Az eszközök euróról forintra történő átváltási árfolyama a kárfelvételi jegyzőkönyv dátumával megegyező MNB árfolyam. Kár esetén a Megrendelő a helyreállítás költségét köteles a Szolgáltatónak megtéríteni.
Kártérítési kötelezettség. Bérlő felelős minden, a bérleményt, illetve a Bérbeadót ért olyan kárért, melyet a Bérlő, illetve alkalmazottja, képviselője, megbízottja, szállítója részére felróható okból vagy a Bérlő jelen Szerződés vagy jogszabályok alapján fennálló kötelezettségeinek megszegésével okozott és ebben az esetben köteles saját költségén követelményeknek megfelelő módon, műszakilag lehetséges időtartamon belül. Bérlő köteles továbbá a Bérbeadót az esetleges károsodásról késedelem nélkül értesíteni. Az értesítés elmulasztásából eredő károkért a Bérlő felel.
Kártérítési kötelezettség. A Felhasználó köteles megtéríteni a Network4-nek, annak vállalkozáscsoportjába tartozó vállalkozásainak, munkavállalóinak, megbízottjainak és szerződéses partnereinek minden olyan kárt, amely amiatt vagy azzal összefüggésben merült fel, hogy a Felhasználó megszegte a Szerződést vagy a Felhasználó megsértette az irányadó jogszabályokat vagy a Felhasználó megsértette bármely harmadik fél jogait.