A szerződés mintaszakaszok
A szerződés. Ajánlatkérő az Ajánlattételi felhívásban rögzített típusú szerződést kíván kötni a nyertes Ajánlattevővel. Ajánlatkérő jelen eljárásban szerződéstervezeteket készített, amelyekre vonatkozóan Ajánlattevő az első ajánlatában tehet véleményeltéréseket, azonban a végleges ajánlatban véleményeltérés nem tehető.
A szerződés. Az alábbi bekezdés eltérően alkalmazandó:
A szerződés. Biztosítottjai
A szerződés. MEGSZŰNÉSE
1. Amennyiben a felek az Egyedi szerződésükben másképp nem állapodnak meg, a reklámértékesítésre vonatkozó szerződés megszűnésének esetei:
a. a felek közös megegyezésével,
b. a felek bármelyikének felmondásával (amennyiben a felmondás lehetőségét az egyedi szerződés kifejezetten tartalmazza),
c. a határozott időtartam lejártával, illetve a felek által meghatározott egyéb feltétel bekövetkezésével,
d. a Megrendelő jogutód nélküli megszűnésével, illetve halálával,
e. a Szolgáltató jogutód nélküli megszűnésével.
2. A Szerződés felmondása a Megrendelő részéről Xxxxxx felmondás A Megrendelő a határozatlan idejű szerződést 30 napos felmondási határidővel bármikor jogosult felmondani. A felek az egyedi szerződésben ettől eltérő felmondási határidőt is kiköthetnek. Feleket a rendes felmondás lehetősége abban az esetben illeti meg, amennyiben az egyedi szerződésük a rendes felmondás lehetőségét kifejezetten tartalmazza. A felmondási határidő kezdőnapja az írásbeli felmondásnak a Szolgáltatóval történő közlését követő nap. A Megrendelő ebben az esetben köteles a felmondás időpontjában fennálló, valamennyi tartozását azonnal kiegyenlíteni. A szerződés Megrendelő részéről történő felmondása a Megrendelőt nem mentesíti a szerződés hatálya alatt Szolgáltató részéről teljesített szolgáltatások ellenértéke megfizetése alól.
A szerződés a) tizedik évfordulójáig azon a biztosítási hónapfordu- lón, amelyen a felhalmozási befektetési egységek aktuá- lis értéke nem nyújt fedezetet a rendszeres pénzkivonás teljes összegének kifizetésére, a biztosító a részletek to- vábbi kifizetését leállítja,
A szerződés. 2.1. A Biztosító és a Felhasználó között létrejövő, az Online Ügyfélszolgálat szolgáltatásainak igénybevételére vonatkozó írásban megkötött megállapodás, amely a jelen Általános Szerző- dési Xxxxxxxxxx (a továbbiakban: ÁSzF) alapján szabályozza a jogviszony feltételeit, a felek jo- gait és kötelességeit. A szolgáltatás a szolgáltatói szerződés hatálya alatt, az ügyfél minden, a Szolgáltatóval, mint Biztosítóval fennálló és a jövőben kötendő biztosítási szerződésére vonat- kozik, azonban nem képezi részét a biztosítási szerződésnek.
2.2. A szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződési ajánlat a Honlapról letölthető, a Biztosító Ügyfélszolgálati irodájában, vagy a Biztosító biztosításközvetítőjétől igényelhető, illetve elekt- ronikusan kitölthető. A szerződés 1. példánya aláírás után postai úton továbbítandó a Biztosító felé, vagy a biztosításközvetítőjének, ill. az ügyfélszolgálati irodában a Biztosító ügyintézőjének adható át. A Biztosító adategyeztetés után a szerződés visszaigazolását postai úton küldi meg a Felhasználónak.
2.3. Ha a Biztosító a megküldött, illetve hozzá beérkezett szerződési ajánlatok adategyezetése so- rán adateltérést tapasztal az egyedi szerződés 1. pontjában közölt adatok és a Biztosító nyil- vántartási rendszerében kezelt adatok között, akkor nem jön létre a szerződés és a Biztosító és a Felhasználó között további adategyeztetésre kerül sor.
A szerződés. 2.1. Felek rögzítik, hogy az Elektronikus Hirdetés vonatkozásában a Xxxxxxxxxxxx.xx Kft., mint az Elektronikus Hirdetés Közzétevője és a Megrendelő jogait és kötelezettségeit jelen ÁSZF, valamint az egyedi, jelen ÁSZF-től eltérő vagy jelen ÁSZF-ben nem rendezett feltételek vonatkozásában az Egyedi Megrendelő szabályozza (a jelen ÁSZF és az Egyedi Megrendelő a továbbiakban együtt: Szerződés). Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben az Elektronikus Hirdető és a Megrendelő személye nem azonos, az Elektronikus Hirdető a Megrendelő a Szerződés szerinti kötelezettségeinek teljesítéséért kezesként felel. A Szerződés alapján a Xxxxxxxxxxxx.xx Kft. a Szolgáltatás teljesítésére, a Megrendelő pedig a Hirdetési Díj megfizetésére köteles. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltatás teljesítésének helye a Xxxxxxxxxxxx.xx Kft. budapesti székhelye.
A szerződés. A szerződés egyösszegű (átalányáras) típusú.
A szerződés. A szerződéselméleti koncepció képviselői szerint a társadalmi szerződés nem más, mint a rendezett együttélést biztató közhatalom létrehozásában való meg- egyezés. A fogalomalkotásnak ez a módja azonban sok nehézséggel terhes. Nem nagyon lehet a társadalmi szerződésről plauzibilis beszámolót nyújtani: elkép- zelni sem lehet, hogy pontosan mi történik akkor, amikor – Xxxxxx vagy Rous- seau megfogalmazásával – az emberek kölcsönösen lemondanak jogaik valamely vagy túlnyomó részéről, s hogyan történik ezek végleges vagy időleges átruházá- sa; nem lehet jól megindokolni, mitől lesz érvényes a megegyezés a később vagy máshonnan jöttek számára; és tisztázatlan a szerződés érvényességének idő- és térbeli határaival kapcsolatos többi kérdés is. Még az elmélet legkövetkezete- sebben felépített hobbesi változata számára is megoldhatatlan nehézséget jelent a társadalmi szerződés fogalma. Nála a természeti állapot kiküszöbölhetetlen és legsúlyosabb problémája, hogy érvényes szerződéseket kötni benne lehetetlen. Még teljesen hétköznapi, kis jelentőségű, kétszereplős, rövid távú szerződések érvényesítésére sincs mód. Ilyen helyzetben eleve elképzelhetetlen egy olyan grandiózus megegyezés, mint a társadalmi szerződés. Amikor Xxxxxx leírja az aktust, maga sem szerződést mutat be. A szerződésnek – a cserétől eltérően – lényeges eleme a vállalt kötelezettségek teljesítésének időbeli aszimmetriája: én ma adok neked valamit, te holnap nekem valami mást. A hobbesi társadalmi szerződés viszont egyidejű teljesítés: mindenki egyazon időpontban mond le jo- gairól és ruházza át azokat egy személyre vagy testületre (Hobbes 1999. I. kötet, 208–209). Ezzel a logikai problémát sikerült megoldania (vagyis nem szerződés- ről van szó), de továbbra sem világos, hol és hogyan játszódik le egy ilyen aktus: hol, mikor gyűjtik össze beadott jogaikat, pontosan mit tesznek a kosárba, és ho- gyan adják azt át így létrehozott feljebbvalójuknak? Az egyidejű teljesítés kép- zete is problematikus, hiszen – mint Xxxxxxx Xxxxx írja – „az elsőnek teljesítő, a jogátruházásban-lemondásban előbb gesztust tevő menthetetlenül kiszolgál- tatja magát a másiknak. […] A kritikus pont […] az, amidőn én már a szerződés szerint lefegyverzem magam, a másik még megtartja természetes jogait – azaz az övédelem minden eszközét. Mint a westernfilmekben: egyszerre kell eldobni (vagy előrántani) a coltot, a rosszabb reflexű (vagy aki nem hitszegő) feltehetően golyót kap” (Ludassy 1999. 24–25). Xxxx Xxxxxxxxx szerint eleve n...
A szerződés. 2.1. Az Ügyfél az elektronikus úton történő szerződéskötésre vonatkozó ajánlatát mindaddig nem tudja megtenni, amíg a kötelező tájékoztatásra vonatkozó dokumentumokat tartalmazó fájlok, hivatkozások elolvasását vissza nem igazolta (check-box);
2.2. A megkötendő szerződés írásba foglalt szerződésnek minősül, amelyet a biztosító azonosító jellel lát el. A szerződést a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvényben (továbbiakban: Bit.) foglaltak szerint megőrzi, így az a szerződéskötést követően is hozzáférhető az arra jogosultak számára;
2.3. A szerződés kizárólag magyar nyelven köthető meg. A szerződés hatálya alatt az Ügyféllel való kapcsolattartás valamint az előzetes tájékoztatás magyar nyelven történik.
2.4. Az Ügyfél az adatok elektronikus rögzítése során felmerülő hibákat az ajánlat elküldését megelőzően jogosult és köteles azonosítani és kijavítani, a megadott adatok valóságáért az Ügyfél felelős;
2.5. A szerződés legrövidebb időtartama 1 nap;
2.6. A szerződés lejárata előtti egyoldalú megszüntetésének lehetőségét és következményeit, a feleket a szerződés létrejöttét megelőző időszakban terhelő együttműködési és tájékoztatási kötelezettséget a biztosítási szerződési feltételek tartalmazzák;
2.7. A szerződésre a magyar jog alkalmazandó;
2.8. Az elektronikus felület működtetése során az Ügyfélnek okozott a Szolgáltatónak felróható kárért vagy felmerült sérelemdíj megfizetéséért a Szolgáltató köteles helytállni.