Common use of kártérítési limitek Clause in Contracts

kártérítési limitek. A Biztosító kárkifizetési kötelezettsége a biztosított ingóságok káraira terjed ki és a kárkifizetés maximális értékeit az alábbi táblázatok tartalmazzák. A Biztosító szolgáltatásának maximális terjedelme aszerint xxxxxx, hogy a kár időpontjában milyen védelmi szint valósult meg a biztosítási esemény helyszínéül szolgáló biztosított épület (lakás) esetében, az e feltételek részét képező "Védelmi előírások betöréses lopáshoz" elnevezésű 1. sz. mellékletben foglaltak alapján. állandóan lakott, üdülőterületi állandóan lakott épületek: Állandóan lakottnak minősül az az épület (lakás), amelyben a biztosított állandó ottlakásra berendezkedett, valamint életvitelszerűen és ténylegesen (az év legalább 2/3-ában) ott tartózkodik. Jelen kiegészítő biztosítás szempontjából állandóan lakottnak minősül továbbá: - az állandóan lakott házhoz tartozó, a kockázatviselés helyén lévő melléképület, - a többlakásos épületben lévő, állandóan lakott lakáshoz tartozó, azzal egy tető alatt lévő és a biztosított kizárólagos használatában lévő, a 2.3.1.1. pontban meghatározott épületrész ( pl.: tároló, garázs), - az állandóan lakott épülettel egy tető alatt lévő, vagy azzal egybeépített nem lakhatás céljára szolgáló zárt épületrész, - valamint a lakóépület földterületén álló, és a biztosított kizárólagos használatában lévő melléképület is. védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem 200 000 1 000 000 4 800 000 részleges mechanikai védelem 500 000 2 000 000 12 000 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges mechanikai védelem és minimális elektronikai jelzőrendszer 1 000 000 10 000 000 24 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és minimális elektronikai jelzőrendszer 4 000 000 20 000 000 48 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer 10 000 000 40 000 000 korlátozás nélkül teljeskörű mechanikai védelem és részleges elektronikai jelzőrendszer Az "A" vagyoncsoport esetében nyújtható maximális kártérítési határ a kárkori védelmi szinthez rendelt kártérítési limiten túlmenően az alábbi táblázatban található tárolási módokhoz rendelt kártérítési limit szerint módosul tárolási módok biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limit Ft Tetszőleges módon tárolva 200 000 MABISZ minősítéssel rendelkező beépített és lezárt páncélkazettában tárolva 1 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva 2 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva, amely fúrás és nyitásérzékelővel ellátott és az elektronikus jelzőrendszerbe bekötött. 10 000 000 ideiglenesen lakott épületek: Ideiglenesen lakottnak minősül minden olyan lakóépület, amely nem felel meg az állandóan lakott épületek kritériumainak. Jelen kiegészítő biztosítás szempontjából minden esetben ideiglenesen lakottnak minősülnek az alábbiak: - az építés alatt álló épület, - xxxxx, - külön kockázatviselési helyen található garázs, melléképület - valamint a teljesen lakatlan épület, - az ideiglenesen lakott házhoz, lakáshoz tartozó épületrész és melléképület. Ideiglenesen lakott épületek esetében az ingóságok kártérítésének alapvető feltétele, hogy a kár bekövetkezésének időpontjában a biztosított épület vonatkozásában legalább a részleges mechanikai védelem előírásai, vagy minimális mechanikai védelem megléte esetén a teljeskörű elektronikai jelzőrendszer előírásai teljesüljenek. Részleges mechanikai védelemnél gyengébb védelmi szint megléte esetén a Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn. Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító az "A" és a "B" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyakra vonatkozóan nem nyújt kártérítést, míg a "C" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak kártérítésének felső határa biztosítási eseményenként összesen 500 000 - 2 000 000 Ft közötti lehet az alábbi táblázatban foglaltak szerint: védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem - - részleges mechanikai védelem - 500 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges mechanikai védelem és minimális elektronikai jelzőrendszer - 1 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és minimális vagy részleges elektro- nikai jelzőrendszer - 2 000 000 Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító biztosítási időszakonként legfeljebb két alkalommal nyújt szolgáltatást.

Appears in 3 contracts

Samples: biztositasifeltetelek.hu, www.netrisk.hu, kalkulal.biztoshely.hu

kártérítési limitek. A Biztosító kárkifizetési kötelezettsége a biztosított ingóságok káraira terjed ki és a kárkifizetés maximális értékeit az alábbi táblázatok tartalmazzák. A Biztosító szolgáltatásának maximális terjedelme aszerint xxxxxx, hogy a kár időpontjában milyen védelmi szint valósult meg a biztosítási esemény helyszínéül szolgáló biztosított épület (lakás) esetében, az e feltételek részét képező "Védelmi előírások betöréses lopáshoz" elnevezésű 1. sz. mellékletben foglaltak alapján. állandóan lakott, üdülőterületi állandóan lakott épületek: Állandóan lakottnak minősül az az épület (lakás), amelyben a biztosított állandó ottlakásra berendezkedett, valamint életvitelszerűen és ténylegesen (az év legalább 2/3-ában) ott tartózkodik. Jelen kiegészítő biztosítás szempontjából állandóan lakottnak minősül továbbá: - az állandóan lakott házhoz tartozó, a kockázatviselés helyén lévő melléképület, - a többlakásos épületben lévő, állandóan lakott lakáshoz tartozó, azzal egy tető alatt lévő és a biztosított kizárólagos használatában lévő, a 2.3.1.1. pontban meghatározott épületrész ( (pl.: tároló, garázs), - az állandóan lakott épülettel egy tető alatt lévő, vagy azzal egybeépített nem lakhatás céljára szolgáló zárt épületrész, - valamint a lakóépület földterületén álló, és a biztosított kizárólagos használatában lévő melléképület is. védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem 200 000 1 000 000 4 800 000 részleges mechanikai védelem 500 000 2 000 000 12 000 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges vagyrészleges mechanikai védelem és minimális elektronikai jelzőrendszer 1 000 000 10 000 000 24 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és minimális elektronikai jelzőrendszer 4 000 000 20 000 000 48 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer 10 000 000 40 000 000 korlátozás nélkül teljeskörű mechanikai védelem és részleges elektronikai jelzőrendszer Az "A" vagyoncsoport esetében nyújtható maximális kártérítési határ a kárkori védelmi szinthez rendelt kártérítési limiten túlmenően az alábbi táblázatban található tárolási módokhoz rendelt kártérítési limit szerint módosul tárolási módok biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limit Ft Tetszőleges tetszőleges módon tárolva 200 000 MABISZ minősítéssel rendelkező beépített és lezárt páncélkazettában tárolva 1 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva 2 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva, amely fúrás és nyitásérzékelővel ellátott és az elektronikus jelzőrendszerbe bekötött. 10 000 000 ideiglenesen lakott épületek: Ideiglenesen lakottnak minősül minden olyan lakóépület, amely nem felel meg az állandóan lakott épületek kritériumainak. Jelen kiegészítő biztosítás szempontjából minden esetben ideiglenesen lakottnak minősülnek az alábbiak: - az építés alatt álló épület, - xxxxx, - külön kockázatviselési helyen található garázs, melléképület - valamint a teljesen lakatlan épület, - az ideiglenesen lakott házhoz, lakáshoz tartozó épületrész és melléképület. Ideiglenesen lakott épületek esetében az ingóságok kártérítésének alapvető feltétele, hogy a kár bekövetkezésének időpontjában a biztosított épület vonatkozásában legalább a részleges mechanikai védelem előírásai, vagy minimális mechanikai védelem megléte esetén a teljeskörű elektronikai jelzőrendszer előírásai teljesüljenek. Részleges mechanikai védelemnél gyengébb védelmi szint megléte esetén a Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn. Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító az "A" és a "B" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyakra vonatkozóan nem nyújt kártérítést, míg a "C" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak kártérítésének felső határa biztosítási eseményenként összesen 500 000 - 2 000 000 Ft közötti lehet az alábbi táblázatban foglaltak szerint: védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem - - részleges mechanikai védelem - 500 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges mechanikai védelem és minimális elektronikai jelzőrendszer - 1 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és minimális vagy részleges elektro- nikai elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító biztosítási időszakonként legfeljebb két alkalommal nyújt szolgáltatást.000

Appears in 2 contracts

Samples: www.netrisk.hu, www.netrisk.hu

kártérítési limitek. A Biztosító kárkifizetési kötelezettsége a biztosított ingóságok káraira terjed ki és a kárkifizetés maximális értékeit az alábbi táblázatok tartalmazzák. A Biztosító szolgáltatásának maximális terjedelme aszerint xxxxxx, hogy a kár időpontjában milyen védelmi szint valósult meg a biztosítási esemény helyszínéül szolgáló biztosított épület (lakás) esetében, az e feltételek részét képező "Védelmi előírások betöréses lopáshoz" elnevezésű 1. sz. mellékletben foglaltak alapján. állandóan lakott, üdülőterületi állandóan lakott épületek: Állandóan lakottnak minősül az az épület (lakás), amelyben a biztosított állandó ottlakásra berendezkedett, valamint életvitelszerűen és ténylegesen (az év legalább 2/3-ában) ott tartózkodik. Jelen kiegészítő biztosítás szempontjából állandóan lakottnak minősül továbbá: - az állandóan lakott házhoz tartozó, a kockázatviselés helyén lévő melléképület, - a többlakásos épületben lévő, állandóan lakott lakáshoz tartozó, azzal egy tető alatt lévő és a biztosított kizárólagos használatában lévő, a 2.3.1.1. pontban meghatározott épületrész ( pl.: tároló, garázs), - az állandóan lakott épülettel egy tető alatt lévő, vagy azzal egybeépített nem lakhatás céljára szolgáló zárt épületrész, - valamint a lakóépület földterületén álló, és a biztosított kizárólagos használatában lévő melléképület is. n védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem véde- lem 200 000 1 000 000 4 800 000 részleges mechanikai védelem véde- lem 500 000 2 000 000 12 000 000 teljeskörű mechanikai védelemvéde- lem, vagy részleges mechanikai mecha- nikai védelem és minimális elektronikai jelzőrendszer 1 000 000 10 000 000 24 000 000 teljeskörű mechanikai védelem véde- lem és minimális elektronikai elektroni- kai jelzőrendszer 4 000 000 20 000 000 48 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer jelző- rendszer 10 000 000 40 000 000 korlátozás nélkül teljeskörű mechanikai véde- lem és részleges elektro- nikai jelzőrendszer Ideiglenesen lakott épületek esetében az ingóságok kártérítésének alapvető feltétele, hogy a kár bekövetkezésének időpontjában a biztosított épület vonatkozásában legalább a részleges mechanikai védelem előírásai tel-jesüljenek. Részleges mechanikai védelemnél gyengébb védelmi szint megléte esetén a Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn. Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító az "A" és a "B" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyakra vonatkozóan nem nyújt kártérítést, míg a "C" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak kártérítésének felső határa biztosítási eseményenként összesen 500 000 - 2 000 000 Ft közötti lehet az alábbi táblázatban foglaltak szerint: n védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem - - részleges mechanikai védelem - 500 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges mechanikai védelem és mini-mális elektronikai jelzőrendszer - 1 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és mini-mális vagy részleges elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 Az "A" vagyoncsoport esetében nyújtható maximális kártérítési határ a kárkori védelmi szinthez rendelt kártérítési limiten túlmenően az alábbi táblázatban található tárolási módokhoz rendelt kártérítési limit szerint módosul n tárolási módok biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limit Ft Tetszőleges módon tárolva 200 000 MABISZ minősítéssel rendelkező beépített és lezárt páncélkazettában tárolva 1 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva 2 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva, amely fúrás és nyitásérzékelővel ellátott és az elektronikus jelzőrendszerbe bekötött. 10 000 000 ideiglenesen lakott épületek: Ideiglenesen lakottnak minősül minden olyan lakóépület, amely nem felel meg az állandóan lakott épületek kritériumainak. Jelen kiegészítő biztosítás szempontjából minden esetben ideiglenesen lakottnak minősülnek az alábbiak: - az építés alatt álló épület, - xxxxx, - külön kockázatviselési helyen található garázs, melléképület - valamint a teljesen lakatlan épület, - az ideiglenesen lakott házhoz, lakáshoz tartozó épületrész és melléképület. Ideiglenesen lakott épületek esetében az ingóságok kártérítésének alapvető feltétele, hogy a kár bekövetkezésének időpontjában a biztosított épület vonatkozásában legalább a részleges mechanikai védelem előírásai, vagy minimális mechanikai védelem megléte esetén a teljeskörű elektronikai jelzőrendszer előírásai teljesüljenek. Részleges mechanikai védelemnél gyengébb védelmi szint megléte esetén a Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn. Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító az "A" és a "B" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyakra vonatkozóan nem nyújt kártérítést, míg a "C" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak kártérítésének felső határa biztosítási eseményenként összesen 500 000 - 2 000 000 Ft közötti lehet az alábbi táblázatban foglaltak szerint: védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem - - részleges mechanikai védelem - 500 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges mechanikai védelem és minimális elektronikai jelzőrendszer - 1 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és minimális vagy részleges elektro- nikai jelzőrendszer - 2 000 000 Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító biztosítási időszakonként legfeljebb két alkalommal nyújt szolgáltatást.

Appears in 2 contracts

Samples: K&h Lakásbiztosítás Ügyfél Tájékoztató, www.netrisk.hu

kártérítési limitek. A Biztosító kárkifizetési kötelezettsége a biztosított ingóságok káraira terjed ki és a kárkifizetés maximális értékeit az alábbi táblázatok tartalmazzák. A Biztosító szolgáltatásának maximális terjedelme aszerint xxxxxx, hogy a kár időpontjában milyen védelmi szint valósult meg a biztosítási esemény helyszínéül szolgáló biztosított épület (lakás) esetében, az e feltételek részét képező "Védelmi előírások betöréses lopáshoz" elnevezésű 1. sz. mellékletben foglaltak alapján. állandóan lakott, üdülőterületi állandóan lakott épületek: Állandóan lakottnak minősül az az épület (lakás), amelyben a biztosított állandó ottlakásra berendezkedett, valamint életvitelszerűen és ténylegesen (az év legalább 2/3-ában) ott tartózkodik. Jelen kiegészítő biztosítás szempontjából állandóan lakottnak minősül továbbá: - az állandóan lakott házhoz tartozó, a kockázatviselés helyén lévő melléképület, - a többlakásos épületben lévő, állandóan lakott lakáshoz tartozó, azzal egy tető alatt lévő és a biztosított kizárólagos használatában lévő, a 2.3.1.1. pontban meghatározott épületrész ( (pl.: tároló, garázs), - az állandóan lakott épülettel egy tető alatt lévő, vagy azzal egybeépített nem lakhatás céljára szolgáló zárt épületrész, - valamint a lakóépület földterületén álló, és a biztosított kizárólagos használatában lévő melléképület is. védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem 200 000 1 000 000 4 800 000 részleges mechanikai védelem 500 000 2 000 000 12 000 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges vagyrészleges mechanikai védelem és minimális elektronikai jelzőrendszer 1 000 000 10 000 000 24 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és minimális elektronikai jelzőrendszer 4 000 000 20 000 000 48 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer 10 000 000 40 000 000 korlátozás nélkül teljeskörű mechanikai védelem és részleges elektronikai jelzőrendszer Az "A" vagyoncsoport esetében nyújtható maximális kártérítési határ a kárkori védelmi szinthez rendelt kártérítési limiten túlmenően az alábbi táblázatban található tárolási módokhoz rendelt kártérítési limit szerint módosul tárolási módok biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limit Ft Tetszőleges tetszőleges módon tárolva 200 000 MABISZ minősítéssel rendelkező beépített és lezárt páncélkazettában tárolva 1 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva 2 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva, amely fúrás és nyitásérzékelővel ellátott és az elektronikus jelzőrendszerbe bekötött. 10 000 000 ideiglenesen lakott épületek: Ideiglenesen lakottnak minősül minden olyan lakóépület, amely nem felel meg az állandóan lakott épületek kritériumainak. Jelen kiegészítő biztosítás szempontjából minden esetben ideiglenesen lakottnak minősülnek az alábbiak: - az építés alatt álló épület, - xxxxx, - külön kockázatviselési helyen található garázs, melléképület - valamint a teljesen lakatlan épület, - az ideiglenesen lakott házhoz, lakáshoz tartozó épületrész és melléképület. Ideiglenesen lakott épületek esetében az ingóságok kártérítésének alapvető feltétele, hogy a kár bekövetkezésének időpontjában a biztosított épület vonatkozásában legalább a részleges mechanikai védelem előírásai, előírásai vagy minimális mechanikai védelem megléte esetén a teljeskörű elektronikai jelzőrendszer előírásai teljesüljenek. Részleges mechanikai védelemnél gyengébb védelmi szint megléte esetén a Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn. Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító az "A" és a "B" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyakra vonatkozóan nem nyújt kártérítést, míg a "C" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak kártérítésének felső határa biztosítási eseményenként összesen 500 000 - 2 000 000 Ft közötti lehet az alábbi táblázatban foglaltak szerint: védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem - - részleges mechanikai védelem - 500 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges mechanikai védelem és minimális elektronikai jelzőrendszer - 1 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és minimális vagy részleges elektro- nikai elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító biztosítási időszakonként legfeljebb két alkalommal nyújt szolgáltatást.000

Appears in 1 contract

Samples: Zálog Jogosulti Nyilatkozat

kártérítési limitek. A Biztosító kárkifizetési kötelezettsége a biztosított háztartási ingóságok káraira terjed ki és a kárkifizetés maximális értékeit az alábbi táblázatok tartalmazzák. A Biztosító szolgáltatásának maximális terjedelme aszerint xxxxxx, hogy a kár időpontjában milyen védelmi szint valósult meg a biztosítási esemény helyszínéül szolgáló biztosított épület (lakás) esetében, az e feltételek részét képező "Védelmi előírások betöréses lopáshoz" elnevezésű 1. sz. mellékletben foglaltak alapján. állandóan lakott, üdülőterületi állandóan lakott épületek: Állandóan lakottnak minősül az az épület (lakás), amelyben a biztosított állandó ottlakásra berendezkedett, valamint életvitelszerűen és ténylegesen (az év legalább 2/3-ában) ott tartózkodik. Jelen kiegészítő biztosítás szempontjából állandóan lakottnak minősül továbbá: - az állandóan lakott családi házhoz tartozó, a kockázatviselés helyén lévő melléképület, - a többlakásos épületben társasházban lévő, állandóan lakott lakáshoz tartozó, azzal egy tető alatt lévő fedélszék alatti és a biztosított kizárólagos használatában lévő, a 2.3.1.1. pontban meghatározott épületrész ( pl.: lévő tároló, garázs), - az állandóan lakott épülettel egy tető alatt lévő, vagy azzal egybeépített nem lakhatás céljára szolgáló zárt épületrész, - valamint a lakóépület földterületén álló, és a biztosított kizárólagos használatában lévő melléképület is. A tanya minden esetben ideiglenesen lakott épületnek minősül. n védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem véde- lem 200 000 1 000 000 4 800 000 részleges mechanikai védelem véde- lem 500 000 2 000 000 12 000 000 teljeskörű mechanikai védelemvéde- lem, vagy részleges mechanikai mecha- nikai védelem és minimális elektronikai jelzőrendszer 1 000 000 10 000 000 24 000 000 teljeskörű mechanikai védelem véde- lem és minimális elektronikai elektroni- kai jelzőrendszer 4 000 000 20 000 000 48 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer jelző- rendszer 10 000 000 40 000 000 korlátozás nélkül teljeskörű mechanikai védelem véde- lem és részleges elektronikai elektro- nikai jelzőrendszer Az "A" vagyoncsoport esetében nyújtható maximális kártérítési határ a kárkori védelmi szinthez rendelt kártérítési limiten túlmenően az alábbi táblázatban található tárolási módokhoz rendelt kártérítési limit szerint módosul n tárolási módok biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limit Ft Tetszőleges módon tárolva 200 000 MABISZ minősítéssel rendelkező beépített és lezárt páncélkazettában tárolva 1 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva 2 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva, amely fúrás és nyitásérzékelővel ellátott és az elektronikus jelzőrendszerbe bekötött. 10 000 000 ideiglenesen lakott épületek: Ideiglenesen lakottnak minősül minden olyan lakóépületlakóépület , amely nem felel meg az állandóan lakott épületek kritériumainak. Jelen kiegészítő A biztosítás szempontjából minden esetben ideiglenesen lakottnak minősülnek az alábbiak: - az építés építés, felújítás alatt álló épület, épület - xxxxx, - külön kockázatviselési helyen található garázs, melléképület - valamint a teljesen lakatlan épület, - az ideiglenesen lakott házhoz, lakáshoz tartozó épületrész és melléképületépület (lakás). Ideiglenesen lakott épületek esetében az ingóságok kártérítésének a kártérítés alapvető feltétele, hogy a kár bekövetkezésének időpontjában a biztosított épület vonatkozásában legalább a részleges mechanikai védelem előírásai, vagy minimális mechanikai védelem megléte esetén a teljeskörű elektronikai jelzőrendszer előírásai teljesüljenektel- jesüljenek. Részleges mechanikai védelemnél gyengébb védelmi szint megléte esetén a Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn. Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító az "A" és a "B" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyakra vonatkozóan nem nyújt kártérítést, míg a "C" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak kártérítésének felső határa biztosítási eseményenként összesen 500 000 - 2 000 000 Ft közötti lehet az alábbi táblázatban foglaltak szerint: n védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem - - részleges mechanikai védelem - 500 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges mechanikai védelem és minimális mini-mális elektronikai jelzőrendszer - 1 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és minimális mini-mális vagy részleges elektro- nikai elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító biztosítási időszakonként legfeljebb két alkalommal nyújt szolgáltatást.

Appears in 1 contract

Samples: www.netrisk.hu

kártérítési limitek. A Biztosító kárkifizetési kötelezettsége a biztosított háztartási ingóságok káraira terjed ki és a kárkifizetés maximális értékeit az alábbi táblázatok tartalmazzák. A Biztosító szolgáltatásának maximális terjedelme aszerint xxxxxx, hogy a kár időpontjában milyen védelmi szint valósult meg a biztosítási esemény helyszínéül szolgáló biztosított épület (lakás) esetében, az e feltételek részét képező "Védelmi előírások betöréses lopáshoz" elnevezésű 1. sz. mellékletben foglaltak alapján. állandóan lakott, üdülőterületi állandóan lakott épületek: Állandóan lakottnak minősül az az épület (lakás), amelyben a biztosított állandó ottlakásra berendezkedett, valamint életvitelszerűen és ténylegesen (az év legalább 2/3-ában) ott tartózkodik. Jelen kiegészítő biztosítás szempontjából állandóan lakottnak minősül továbbá: - az állandóan lakott családi házhoz tartozó, a kockázatviselés helyén lévő melléképület, - a többlakásos épületben társasházban lévő, állandóan lakott lakáshoz tartozó, azzal egy tető alatt lévő fedélszék alatti és a biztosított kizárólagos használatában lévő, a 2.3.1.1. pontban meghatározott épületrész ( pl.: lévő tároló, garázs), - az állandóan lakott épülettel egy tető alatt lévő, vagy azzal egybeépített nem lakhatás céljára szolgáló zárt épületrész, - valamint a lakóépület földterületén álló, és a biztosított kizárólagos használatában lévő melléképület is. A nyaraló, a hétvégi ház és a tanya minden esetben ideiglenesen lakott épületnek minősül. n védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem 200 000 1 000 000 4 800 000 részleges mechanikai védelem 500 000 2 000 000 12 000 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges mechanikai védelem és minimális mini- mális elektronikai jelzőrendszer 1 000 000 10 000 000 24 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és minimális mini- mális elektronikai jelzőrendszer 4 000 000 20 000 000 48 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer 10 000 000 40 000 000 korlátozás nélkül teljeskörű mechanikai védelem és részleges rész- leges elektronikai jelzőrendszer Az "A" vagyoncsoport esetében nyújtható maximális kártérítési határ a kárkori védelmi szinthez rendelt kártérítési limiten túlmenően az alábbi táblázatban található tárolási módokhoz rendelt kártérítési limit szerint módosul tárolási módok biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limit Ft Tetszőleges módon tárolva 200 000 MABISZ minősítéssel rendelkező beépített és lezárt páncélkazettában tárolva 1 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva 2 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva, amely fúrás és nyitásérzékelővel ellátott és az elektronikus jelzőrendszerbe bekötöttmódosul. 10 000 000 ideiglenesen lakott épületeképület: Ideiglenesen lakottnak minősül minden olyan lakóépületlakóépület , amely nem felel meg az állandóan lakott épületek kritériumainak. Jelen kiegészítő A biztosítás szempontjából minden esetben ideiglenesen lakottnak minősülnek az alábbiak: - az építés építés, felújítás alatt álló épületépület - nyaraló, - hétvégi ház és xxxxx, - külön kockázatviselési helyen található garázs, melléképület - valamint a teljesen lakatlan épület, - az ideiglenesen lakott házhoz, lakáshoz tartozó épületrész és melléképületépület (lakás). Ideiglenesen lakott épületek esetében az ingóságok kártérítésének a kártérítés alapvető feltétele, hogy a kár bekövetkezésének időpontjában a biztosított épület vonatkozásában legalább a részleges mechanikai védelem előírásai, vagy minimális mechanikai védelem megléte esetén a teljeskörű elektronikai jelzőrendszer előírásai teljesüljenektel- jesüljenek. Részleges mechanikai védelemnél gyengébb védelmi szint megléte esetén a Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn. Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító az "A" és a "B" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyakra vonatkozóan nem nyújt kártérítést, míg a "C" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak kártérítésének felső határa biztosítási eseményenként összesen 500 000 - 2 000 000 Ft közötti lehet az alábbi táblázatban foglaltak szerint: n védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem - - részleges mechanikai védelem - 500 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges mechanikai védelem és minimális mini- mális elektronikai jelzőrendszer - 1 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és minimális mini- mális vagy részleges elektro- nikai elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító biztosítási időszakonként legfeljebb két alkalommal nyújt szolgáltatást.

Appears in 1 contract

Samples: Föld És Kőomlás

kártérítési limitek. A Biztosító kárkifizetési kötelezettsége a biztosított háztartási ingóságok káraira terjed ki és a kárkifizetés maximális értékeit az alábbi táblázatok tartalmazzák. A Biztosító szolgáltatásának maximális terjedelme aszerint xxxxxx, hogy a kár időpontjában milyen védelmi szint valósult meg a biztosítási esemény helyszínéül szolgáló biztosított épület (lakás) esetében, az e feltételek részét képező "Védelmi előírások betöréses lopáshoz" elnevezésű 1. sz. mellékletben foglaltak alapján. állandóan lakott, üdülőterületi állandóan lakott épületek: Állandóan lakottnak minősül az az épület (lakás), amelyben a biztosított állandó ottlakásra berendezkedett, valamint életvitelszerűen és ténylegesen (az év legalább 2/3-ában) ott tartózkodik. Jelen kiegészítő biztosítás szempontjából állandóan lakottnak minősül továbbá: - az állandóan lakott családi házhoz tartozó, a kockázatviselés helyén lévő melléképület, - a többlakásos épületben társasházban lévő, állandóan lakott lakáshoz tartozó, azzal egy tető alatt lévő fedélszék alatti és a biztosított kizárólagos használatában lévő, a 2.3.1.1. pontban meghatározott épületrész ( pl.: lévő tároló, garázs), - az állandóan lakott épülettel egy tető alatt lévő, vagy azzal egybeépített nem lakhatás céljára szolgáló zárt épületrész, - valamint a lakóépület földterületén álló, és a biztosított kizárólagos használatában lévő melléképület is. A tanya minden esetben ideiglenesen lakott épületnek minősül. n védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem 200 000 1 000 000 4 800 000 részleges mechanikai védelem 500 000 2 000 000 12 000 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges mechanikai védelem és minimális mini- mális elektronikai jelzőrendszer 1 000 000 10 000 000 24 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és minimális mini- mális elektronikai jelzőrendszer 4 000 000 20 000 000 48 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer 10 000 000 40 000 000 korlátozás nélkül teljeskörű mechanikai védelem és részleges rész- leges elektronikai jelzőrendszer Az "A" vagyoncsoport esetében nyújtható maximális kártérítési határ a kárkori védelmi szinthez rendelt kártérítési limiten túlmenően az alábbi táblázatban található tárolási módokhoz rendelt kártérítési limit szerint módosul módosul. n tárolási módok biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limit Ft Tetszőleges módon tárolva 200 000 MABISZ minősítéssel rendelkező beépített és lezárt páncélkazettában tárolva 1 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva 2 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva, amely fúrás és nyitásérzékelővel ellátott és az elektronikus jelzőrendszerbe bekötött. 10 000 000 ideiglenesen lakott épületek: Ideiglenesen lakottnak minősül minden olyan lakóépületlakóépület , amely nem felel meg az állandóan lakott épületek kritériumainak. Jelen kiegészítő A biztosítás szempontjából minden esetben ideiglenesen lakottnak minősülnek az alábbiak: - az építés építés, felújítás alatt álló épület, épület - xxxxx, - külön kockázatviselési helyen található garázs, melléképület - valamint a teljesen lakatlan épület, - az ideiglenesen lakott házhoz, lakáshoz tartozó épületrész és melléképületépület (lakás). Ideiglenesen lakott épületek esetében az ingóságok kártérítésének a kártérítés alapvető feltétele, hogy a kár bekövetkezésének időpontjában a biztosított épület vonatkozásában legalább a részleges mechanikai védelem előírásai, vagy minimális mechanikai védelem megléte esetén a teljeskörű elektronikai jelzőrendszer előírásai teljesüljenektel- jesüljenek. Részleges mechanikai védelemnél gyengébb védelmi szint megléte esetén a Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn. Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító az "A" és a "B" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyakra vonatkozóan nem nyújt kártérítést, míg a "C" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak kártérítésének felső határa biztosítási eseményenként összesen 500 000 - 2 000 000 Ft közötti lehet az alábbi táblázatban foglaltak szerint: n védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem - - részleges mechanikai védelem - 500 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges mechanikai védelem és minimális mini- mális elektronikai jelzőrendszer - 1 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és minimális mini- mális vagy részleges elektro- nikai elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító biztosítási időszakonként legfeljebb két alkalommal nyújt szolgáltatást.

Appears in 1 contract

Samples: biztositasifeltetelek.hu

kártérítési limitek. A Biztosító kárkifizetési kötelezettsége a biztosított ingóságok káraira terjed ki és a kárkifizetés maximális értékeit az alábbi táblázatok tartalmazzák. A Biztosító szolgáltatásának maximális terjedelme aszerint xxxxxx, hogy a kár időpontjában milyen védelmi szint valósult meg a biztosítási esemény helyszínéül szolgáló biztosított épület (lakás) esetében, az e feltételek részét képező "Védelmi előírások betöréses lopáshoz" elnevezésű 1. sz. mellékletben foglaltak alapján. állandóan lakott, üdülőterületi állandóan lakott épületek: Állandóan lakottnak minősül az az épület (lakás), amelyben a biztosított állandó ottlakásra berendezkedett, valamint életvitelszerűen és ténylegesen (az év legalább 2/3-ában) ott tartózkodik. Jelen kiegészítő biztosítás szempontjából állandóan lakottnak minősül továbbá: - az állandóan lakott házhoz tartozó, a kockázatviselés helyén lévő melléképület, - a többlakásos épületben lévő, állandóan lakott lakáshoz tartozó, azzal egy tető alatt lévő és a biztosított kizárólagos használatában lévő, a 2.3.1.1. pontban meghatározott épületrész ( pl.: tároló, garázs), - az állandóan lakott épülettel egy tető alatt lévő, vagy azzal egybeépített nem lakhatás céljára szolgáló zárt épületrész, - valamint a lakóépület földterületén álló, és a biztosított kizárólagos használatában lévő melléképület is. védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem véde- lem 200 000 1 000 000 4 800 000 részleges mechanikai védelem véde- lem 500 000 2 000 000 12 000 000 teljeskörű mechanikai védelemvéde- lem, vagy részleges mechanikai mecha- nikai védelem és minimális elektronikai jelzőrendszer 1 000 000 10 000 000 24 000 000 teljeskörű mechanikai védelem véde- lem és minimális elektronikai elektroni- kai jelzőrendszer 4 000 000 20 000 000 48 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer jelző- rendszer 10 000 000 40 000 000 korlátozás nélkül teljeskörű mechanikai véde- lem és részleges elektro- nikai jelzőrendszer Ideiglenesen lakott épületek esetében az ingóságok kártérítésének alapvető feltétele, hogy a kár bekövetkezésének időpontjában a biztosított épület vonatkozásában legalább a részleges mechanikai védelem előírásai tel-jesüljenek. Részleges mechanikai védelemnél gyengébb védelmi szint megléte esetén a Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn. Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító az "A" és a "B" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyakra vonatkozóan nem nyújt kártérítést, míg a "C" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak kártérítésének felső határa biztosítási eseményenként összesen 500 000 - 2 000 000 Ft közötti lehet az alábbi táblázatban foglaltak szerint: védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem - - részleges mechanikai védelem - 500 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges mechanikai védelem és mini-mális elektronikai jelzőrendszer - 1 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és mini-mális vagy részleges elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 Az "A" vagyoncsoport esetében nyújtható maximális kártérítési határ a kárkori védelmi szinthez rendelt kártérítési limiten túlmenően az alábbi táblázatban található tárolási módokhoz rendelt kártérítési limit szerint módosul tárolási módok biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limit Ft Tetszőleges módon tárolva 200 000 MABISZ minősítéssel rendelkező beépített és lezárt páncélkazettában tárolva 1 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva 2 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva, amely fúrás és nyitásérzékelővel ellátott és az elektronikus jelzőrendszerbe bekötött. 10 000 000 ideiglenesen lakott épületek: Ideiglenesen lakottnak minősül minden olyan lakóépület, amely nem felel meg az állandóan lakott épületek kritériumainak. Jelen kiegészítő biztosítás szempontjából minden esetben ideiglenesen lakottnak minősülnek az alábbiak: - az építés alatt álló épület, - xxxxx, - külön kockázatviselési helyen található garázs, melléképület - valamint a teljesen lakatlan épület, - az ideiglenesen lakott házhoz, lakáshoz tartozó épületrész és melléképület. Ideiglenesen lakott épületek esetében az ingóságok kártérítésének alapvető feltétele, hogy a kár bekövetkezésének időpontjában a biztosított épület vonatkozásában legalább a részleges mechanikai védelem előírásai, vagy minimális mechanikai védelem megléte esetén a teljeskörű elektronikai jelzőrendszer előírásai teljesüljenek. Részleges mechanikai védelemnél gyengébb védelmi szint megléte esetén a Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn. Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító az "A" és a "B" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyakra vonatkozóan nem nyújt kártérítést, míg a "C" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak kártérítésének felső határa biztosítási eseményenként összesen 500 000 - 2 000 000 Ft közötti lehet az alábbi táblázatban foglaltak szerint: védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem - - részleges mechanikai védelem - 500 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges mechanikai védelem és minimális elektronikai jelzőrendszer - 1 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és minimális vagy részleges elektro- nikai jelzőrendszer - 2 000 000 Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító biztosítási időszakonként legfeljebb két alkalommal nyújt szolgáltatást.

Appears in 1 contract

Samples: K&h Lakásbiztosítás Ügyfél Tájékoztató

kártérítési limitek. A Biztosító kárkifizetési kötelezettsége a biztosított háztartási ingóságok káraira terjed ki és a kárkifizetés maximális értékeit az alábbi táblázatok tartalmazzák. A Biztosító szolgáltatásának maximális terjedelme aszerint xxxxxx, hogy a kár időpontjában milyen védelmi szint valósult meg a biztosítási esemény helyszínéül szolgáló biztosított épület (lakás) esetében, az e feltételek részét képező "Védelmi előírások betöréses lopáshoz" elnevezésű 1. sz. mellékletben foglaltak alapján. állandóan lakott, üdülőterületi állandóan lakott épületek: Állandóan lakottnak minősül az az épület (lakás), amelyben a biztosított állandó ottlakásra berendezkedett, valamint életvitelszerűen és ténylegesen (az év legalább 2/3-ában) ott tartózkodik. Jelen kiegészítő biztosítás szempontjából állandóan lakottnak minősül továbbá: - az állandóan lakott családi házhoz tartozó, a kockázatviselés helyén lévő melléképület, - a többlakásos épületben társasházban lévő, állandóan lakott lakáshoz tartozó, azzal egy tető alatt lévő fedélszék alatti és a biztosított kizárólagos használatában lévő, a 2.3.1.1. pontban meghatározott épületrész ( pl.: lévő tároló, garázs), - az állandóan lakott épülettel egy tető alatt lévő, vagy azzal egybeépített nem lakhatás céljára szolgáló zárt épületrész, - valamint a lakóépület földterületén álló, és a biztosított kizárólagos használatában lévő melléképület is. A nyaraló, a hétvégi ház és a tanya minden esetben ideiglenesen lakott épületnek minősül. n védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem 200 000 1 000 000 4 800 000 részleges mechanikai védelem 500 000 2 000 000 12 000 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges mechanikai védelem és minimális mini- mális elektronikai jelzőrendszer 1 000 000 10 000 000 24 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és minimális mini- mális elektronikai jelzőrendszer 4 000 000 20 000 000 48 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer 10 000 000 40 000 000 korlátozás nélkül teljeskörű mechanikai védelem és részleges rész- leges elektronikai jelzőrendszer Az "A" vagyoncsoport esetében nyújtható maximális kártérítési határ a kárkori védelmi szinthez rendelt kártérítési limiten túlmenően az alábbi táblázatban található tárolási módokhoz rendelt kártérítési limit szerint módosul módosul. n tárolási módok biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limit Ft Tetszőleges módon tárolva 200 000 MABISZ minősítéssel rendelkező beépített és lezárt páncélkazettában tárolva 1 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva 2 000 000 MABISZ minősítéssel rendelkező, lezárt páncélszekrényben tárolva, amely fúrás és nyitásérzékelővel ellátott és az elektronikus jelzőrendszerbe bekötött. 10 000 000 ideiglenesen lakott épületeképület: Ideiglenesen lakottnak minősül minden olyan lakóépületlakóépület , amely nem felel meg az állandóan lakott épületek kritériumainak. Jelen kiegészítő A biztosítás szempontjából minden esetben ideiglenesen lakottnak minősülnek az alábbiak: K&H lakásbiztosítás - az építés építés, felújítás alatt álló épületépület - nyaraló, - hétvégi ház és xxxxx, - külön kockázatviselési helyen található garázs, melléképület - valamint a teljesen lakatlan épület, - az ideiglenesen lakott házhoz, lakáshoz tartozó épületrész és melléképületépület (lakás). Ideiglenesen lakott épületek esetében az ingóságok kártérítésének a kártérítés alapvető feltétele, hogy a kár bekövetkezésének időpontjában a biztosított épület vonatkozásában legalább a részleges mechanikai védelem előírásai, vagy minimális mechanikai védelem megléte esetén a teljeskörű elektronikai jelzőrendszer előírásai teljesüljenektel- jesüljenek. Részleges mechanikai védelemnél gyengébb védelmi szint megléte esetén a Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn. Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító az "A" és a "B" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyakra vonatkozóan nem nyújt kártérítést, míg a "C" vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak kártérítésének felső határa biztosítási eseményenként összesen 500 000 - 2 000 000 Ft közötti lehet az alábbi táblázatban foglaltak szerint: n védelem típusa vagyoncsoportok és az ahhoz rendelt biztosítási eseményenkénti maximális kártérítési limitek Ft minimális mechanikai védelem - - részleges mechanikai védelem - 500 000 teljeskörű mechanikai védelem, vagy részleges mechanikai védelem és minimális mini- mális elektronikai jelzőrendszer - 1 000 000 minimális vagy részleges mechanikai védelem és teljeskörű elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 teljeskörű mechanikai védelem és minimális mini- mális vagy részleges elektro- nikai elektronikai jelzőrendszer - 2 000 000 Ideiglenesen lakott épületek esetében a Biztosító biztosítási időszakonként legfeljebb két alkalommal nyújt szolgáltatást.

Appears in 1 contract

Samples: Föld És Kőomlás