Lakossági Forint Folyószámlahitel. A Bank a 18. életévét betöltött, Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendelkező, cselekvőképes, magyar állampolgár Számlatulajdonos/Adós külön kérése alapján a forint Bankszámlájához lakossági folyószámlahitelt bocsáthat rendelkezésre. A jelen ÁSZF hatálya alatt kötött bankszámlaszerződéssel rendelkező Számlatulajdonos folyószámlahitel igényét Postahelyen, a TeleBankon, vagy Takarék Netbankon keresztül jelentheti be. A Számlatulajdonos felelős azért, hogy a Bank részére az általa nyújtott információk pontosak és helytállóak, azok nem vezethetnek a Bank megtévesztésére. A Bank jogosult a Számlatulajdonos által szolgáltatott adatok valódiságát a rendelkezésre álló törvényes eszközökkel ellenőrizni. A Bank az igénylőlap benyújtása előtt Számlatulajdonos részére a vonatkozó jogszabály szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének eleget tesz, melynek megtörténtét Számlatulajdonos az ezt tartalmazó formanyomtatvány aláírásával igazol. A Bank a Számlatulajdonosnak a vonatkozó jogszabályban megkívánt tartalmú tájékoztatást – a szerződés fennállása alatt – tartós adathordozón is biztosítja. A Számlatulajdonos a folyószámlahitel igénylőlap és szerződés nyomtatványon – a Bank által a mindenkori Hirdetményben közzétett, az igényelhető hitelkeret minimum és maximum összegére figyelemmel – meghatározza az igényelt hitelkeret összegét. Folyószámlahitel kizárólag forint lakossági bankszámlához igényelhető. A Számlatulajdonos az alábbi feltételek mellett igényelhet folyószámlahitelt: 1. A bankszámlanyitással egyidejűleg, nem a Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább három havi átlagos jóváírás alapján, 2. A Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább három havi átlagos jóváírás alapján, 3. A Banknál vezetett lakossági bankszámlához, nem a Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább három havi átlagos jóváírás alapján. Számlatulajdonos egy Bankszámlához csak egy (típusú) hitelkerettel rendelkezhet. Amennyiben a Számlatulajdonos a folyószámlahitelt az 1. vagy a 3. alpontban meghatározott feltételek alapján igényelte, a folyószámlahitel szerződés létrejöttének, és így a Hitelkeret beállításának további feltétele, hogy a Bank erre vonatkozó, a Számlatulajdonos részére megküldött tájékoztató levél keltét követő 45 naptári napon belül a tájékoztató levélben egyedileg meghatározott összegű jóváírás érkezzen a folyószámlahitel igénylőlap és szerződésen a Számlatulajdonos által megjelölt – Banknál vezetett – Bankszámlára. A Bank jogosult a hitelkeret beállítását megtagadni, amennyiben a hivatkozott jóváírás a bankszámlára nem érkezik meg a jelen pontban meghatározott határidőben. Amennyiben a Számlatulajdonos a folyószámlahitelt a 2. alpontban meghatározott feltételek alapján igényelte, a folyószámlahitel szerződés létrejöttének, és így a Hitelkeret beállításának további feltétele a három havi átlagos jóváírás teljesülése. A Hitelkeret igénybevételéhez a Számlatulajdonosnak a Banknál a Hirdetményben meghatározott típusú bankszámlával kell rendelkeznie, továbbá 1.- 3. alpontban meghatározott esetekben teljesítenie kell az alábbi folyószámlahitel igénylési és szerződési feltételeket: • Minimum 3 hónapos lakossági Bankszámla-szerződéses kapcsolat • Számlatulajdonost illető, a Bankszámlára érkező rendszeres munkabér jellegű jóváírás (munkabér, nyugdíj, stb.) • Megfelelő fizetőképesség és készség, A folyószámlahitelre vonatkozó rendelkezések a Hitelkerethez kapcsolódó bankszámla Társtulajdonosára is megfelelően irányadóak, aki a Hitelkeret igénybevételére azonos feltételekkel jogosult, illetve a Hitelkeret igénybevételéből eredően mindenkor fennálló tartozás megfizetéséért Számlatulajdonossal egyetemlegesen felel. Hitelkeret biztosítása feltételéül előírt jóváírásnak a bankon kívülről érkezett munkabér jellegű utalások, valamint a bankon belül a vállalati számlákról indított munkabér jellegű utalások (jövedelmek) tekintendők. A jóváírásként elfogadható jövedelmek típusát az Általános Tájékoztató tartalmazza. A lakossági folyószámlahitel terhére és erejéig a Számlatulajdonos kölcsönt vehet igénybe, amennyiben Bankszámlájának egyenlege pénzügyi műveletei teljesítéséhez nem elegendő. A kölcsön igénybevételére – a hitelkeret mindenkor fennálló összege erejéig – a Számlatulajdonos kifejezett írásbeli rendelkezése nélkül, automatikusan kerül sor. A Bank a Bankszámla javára érkező jóváírásoknak a tárgynapon történő terhelések összegét meghaladó részét – külön, eseti rendelkezés nélkül – a Hitelkeret igénybevett összege törlesztésére fordítja. Számlatulajdonos felhatalmazza a Bankot arra, hogy a Bankszámlára érkező bármely összeget úgy írja jóvá, hogy amennyiben a jóváírás időpontjában a folyószámla hitelkeret terhére kölcsön(ök) folyósításra kerültek, az érkezett összegből legfeljebb a felhasznált hitelkeret összegével egyező összeg a hitelkeret javára kerüljön jóváírásra. Számlatulajdonos ezen felhatalmazása a folyószámla hitelkeret fennállása alatt valamennyi – a hitelkeret alapjául szolgáló Bankszámla vonatkozásában – jóváírás tekintetében felhatalmazásnak minősül. A Hitelkeret igénybevételekor a Hitelkeret devizanemétől eltérő devizában végzett tranzakciók esetén a Hitelkeret terhére történő elszámoláskor, az árfolyam alkalmazás rendjét a Hirdetmény tartalmazza. A Bank a Hitelkeret terhére bonyolított pénzforgalom (pénztár, átvezetések/átutalások, bankkártya használat) után a hatályos Hirdetmény szerinti mértékű jutalékot, díjat, a Tranzakció időpontjában számolja el, azzal a Bankszámlát a Hitelkeret igénybevételeként megterheli. Az igénybe vett kölcsönösszegek lejáratának időpontja a hitelkeret szerződés megszűnésének napja. A Bank a hiteligénylés elbírálása során hitelképesség vizsgálat keretében állapítja meg a Számlatulajdonos részére engedélyezhető hitelkeret nagysága. Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy a Bank a fenti bírálati feltételek alapján állapítja meg a biztosított Hitelkeret rendelkezésre tartásának feltételeit. Ha a Számlatulajdonos a Bank által meghatározott követelményeknek nem felel meg, illetve nem teljesíti azokat a Bank a Hitelkeret nyújtását – indoklás nélkül – megtagadhatja. Amennyiben Bank a hitelbírálat alapján a Számlatulajdonos folyószámlahitel iránti kérelmét elutasítja, azt nem indokolja, a hitelbírálat szempontjai, illetve a Bank döntése ellen a Számlatulajdonos nem jogosult kifogást emelni. A folyószámlahitel-szerződésben, illetve az annak részét képező ún. Visszaigazoló levélben meghatározásra kerül a Hitelkeret összege, és Hitelkeret típusától függően, a jóváhagyott hitelkeret alapját képező, a Számlatulajdonos által a Szerződés fennállása alatt havonta teljesítendő munkabér jellegű jóváírás összege. Számlatulajdonos a folyószámla hitelkeret szerződés megkötése napjától számított 14 napon belül jogosult a szerződéstől való – indokolás nélküli – elállásra, amennyiben a hitelkeret terhére még nem vett igénybe kölcsönt. Amennyiben Számlatulajdonos a folyószámla hitelkeret terhére már élt kölcsönfelvételi jogával, abban az esetben a szerződés megkötése napjától számított 14 napon belül a szerződés – díjmentes – felmondására jogosult, az igénybe vett kölcsön és a megfizetéséig járó járulékai – legkésőbb a felmondó nyilatkozata dátumától / megküldésétől számított – 30 napon belüli megfizetése mellett. Erre tekintettel Számlatulajdonos felhatalmazza a Bankot, hogy a hitelkerethez kapcsolódó Bankszámlájára érkező jóváírások összegének terhére a felmondása miatt esedékessé váló tartozást járulékaival együtt kiegyenlítse. A felmondás ezen – előző bekezdés szerinti – felhatalmazás kifejezett megerősítésének minősül a fennálló tartozás és a kiegyenlítéséig Bankot illető járulékok erejéig. Számlatulajdonos a fentiekben írt elállási / felmondási jogát a Bank székhelyére vagy bármely Postahelyre benyújtott írásos nyilatkozatával gyakorolhatja. Amennyiben a szerződéskötésre olyan távközlő eszköz útján kerül sor, amely során a Bank csak utólag tud írásban eleget tenni a vonatkozó jogszabály szerinti tájékoztatási kötelezettségének, Számlatulajdonos elállási/felmondási joga az erre vonatkozó írásos tájékoztató kézhezvétele napjától kezdődik, és e jogával Számlatulajdonos a tájékoztató kézhezvételét követő 14 napon belül írásos nyilatkozatával élhet. Az itt szabályozott elállási / felmondási jog nem érinti Felek a 2.1.13. pontban szabályozott felmondási jogát. Jelen ÁSZF-ben szabályozott Hitelkeretek a Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló Hpt. szerint fogyasztási kölcsönnek minősülnek, ezért azokat csak természetes személyek – nem üzleti tevékenységük keretében – vehetik igénybe.
Appears in 3 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions for Retail Bank Accounts and Related Services, General Terms and Conditions for Retail Bank Accounts and Related Services
Lakossági Forint Folyószámlahitel. A Bank a 18. életévét betöltött, Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendelkező, cselekvőképes, magyar állampolgár Számlatulajdonos/Adós külön kérése alapján a forint Bankszámlájához lakossági folyószámlahitelt bocsáthat rendelkezésre. A jelen ÁSZF hatálya alatt kötött bankszámlaszerződéssel rendelkező Számlatulajdonos folyószámlahitel igényét Postahelyen– az erre szolgáló külön igénylőlap kitöltésével – bármely Bankfiókban és közvetítőn, illetve a TeleBankon, vagy Takarék Netbankon Bank által meghatározott esetekben elektronikus csatornán / távközlési eszközön keresztül jelentheti be. A Számlatulajdonos felelős azért, hogy a Bank részére az általa nyújtott információk pontosak és helytállóak, azok nem vezethetnek a Bank megtévesztésére. A Bank jogosult a Számlatulajdonos által szolgáltatott adatok valódiságát a rendelkezésre álló törvényes eszközökkel ellenőrizni. A Bank az igénylőlap benyújtása előtt Számlatulajdonos részére a vonatkozó jogszabály szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének eleget tesz, melynek megtörténtét Számlatulajdonos az ezt tartalmazó formanyomtatvány aláírásával igazol. A Bank a Számlatulajdonosnak a vonatkozó jogszabályban megkívánt tartalmú tájékoztatást – a szerződés fennállása alatt – tartós adathordozón is biztosítja. A Számlatulajdonos a folyószámlahitel igénylőlap és szerződés nyomtatványon – a Bank által a mindenkori Hirdetményben közzétett, az igényelhető hitelkeret minimum és maximum összegére figyelemmel – meghatározza az igényelt hitelkeret összegét. Folyószámlahitel kizárólag forint lakossági bankszámlához igényelhető. A Számlatulajdonos az alábbi feltételek mellett igényelhet folyószámlahitelt:
13.5.1.1. A bankszámlanyitással egyidejűleg, nem a Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább három havi átlagos jóváírás alapján,
23.5.1.2. A Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkezőérkező , legalább három havi átlagos jóváírás alapján,
33.5.1.3. A Banknál vezetett lakossági bankszámlához, nem a Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább három havi átlagos jóváírás alapján.
3.5.1.4. A Banknál vezetett lakossági bankszámlához, Óvadék nyújtása mellett.
3.5.1.5. A Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább hat havi – Hirdetményben meghatározott minimum összegű - átlagos jóváírás alapján Számlatulajdonos egy Bankszámlához csak egy (típusú) hitelkerettel rendelkezhet. Amennyiben a Számlatulajdonos a folyószámlahitelt az 1. a 3.5.1.1, vagy a 3. alpontban 3.5.1.3 pontban meghatározott feltételek alapján igényelte, a folyószámlahitel szerződés létrejöttének, és így a Hitelkeret beállításának további feltétele, hogy a Bank erre vonatkozó, a Számlatulajdonos részére megküldött tájékoztató levél keltét követő 45 naptári napon belül a tájékoztató levélben egyedileg meghatározott összegű jóváírás érkezzen a folyószámlahitel igénylőlap és szerződésen a Számlatulajdonos által megjelölt – Banknál vezetett – Bankszámlára. A Bank jogosult a hitelkeret beállítását megtagadni, amennyiben a hivatkozott jóváírás a bankszámlára nem érkezik meg a jelen pontban meghatározott határidőben. Amennyiben a Számlatulajdonos a folyószámlahitelt a 23.5.1.2 vagy a 3.5.1.5. alpontban pontban meghatározott feltételek alapján igényelte, a folyószámlahitel szerződés létrejöttének, és így a Hitelkeret beállításának további feltétele a három havi illetve a hat havi átlagos jóváírás teljesülése. A Hitelkeret igénybevételéhez a Számlatulajdonosnak a Banknál a Hirdetményben meghatározott típusú bankszámlával kell rendelkeznie, továbbá 1.- 33.5.1.1.- 3.5.1.3. alpontban pontban meghatározott esetekben teljesítenie kell az alábbi folyószámlahitel igénylési és szerződési feltételeket: • Minimum 3 hónapos lakossági Bankszámla-szerződéses kapcsolat • Számlatulajdonost illető, a Bankszámlára érkező rendszeres munkabér jellegű jóváírás (munkabér, nyugdíj, stb.) • Megfelelő fizetőképesség és készség, a 3.5.1.5. pontban meghatározott esetben: • Minimum 6 hónapos lakossági Bankszámla-szerződéses kapcsolat • Számlatulajdonost illető, a Bankszámlára érkező rendszeres munkabér jellegű jóváírás (munkabér, nyugdíj, stb.) • Megfelelő fizetőképesség és készség, illetve a 3.5.1.4. pontban meghatározott hitelkeret igénylése esetén Számlatulajdonosnak a vonatkozó Hirdetményben meghatározott feltételeknek kell eleget tennie, és az ott meghatározott mértékű és típusú betét vagy értékpapír fedezetet köteles nyújtani. A folyószámlahitelre vonatkozó rendelkezések a Hitelkerethez kapcsolódó bankszámla Társtulajdonosára is megfelelően irányadóak, aki a Hitelkeret igénybevételére azonos feltételekkel jogosult, illetve a Hitelkeret igénybevételéből eredően mindenkor fennálló tartozás megfizetéséért Számlatulajdonossal egyetemlegesen felel. Hitelkeret biztosítása feltételéül előírt jóváírásnak a bankon kívülről érkezett munkabér jellegű utalások, valamint a bankon belül a vállalati számlákról indított munkabér jellegű utalások (jövedelmek) tekintendők. A jóváírásként elfogadható jövedelmek típusát az Általános Tájékoztató tartalmazza. Hitelkeret biztosítása feltételéül és fedezetéül (Óvadékul) elfogadható betétek és értékpapírok körét a Bank a vonatkozó Hirdetményében teszi közzé. A Hitelkeret biztosítása fedezetéül ezen belül is csak olyan betétet és vagy értékpapírt fogad el a Bank, amely tekintetében a Számlatulajdonos a betét / értékpapír tulajdonosa, és rendelkezési joga harmadik személy által nem kizárt és nem korlátozott. Az Óvadékul elfogadott értékpapírok és devizabetét értékének megállapítása a vonatkozó Hirdetményben meghatározottak szerint történik. Ez a szabály vonatkozik arra az esetre is, ha a Bank a fedezet érvényesítése érdekében az értékpapírokat értékesíti, vagy a devizabetétet feltöri. A Bank az általa forgalmazott értékpapírok vételi és eladási árfolyamait az Ügyféltájékoztató az FHB Bank Zrt. által forgalmazott kötvényekről, jelzáloglevelekről és befektetési jegyek árfolyamáról elnevezésű tájékoztatókban a Bank a honlapján közzéteszi, illetve bankfiókjaiban kifüggeszt. Az Óvadékul szolgáló betéteket és értékpapírokat a Bank a Hitelkeretből fennálló tartozás teljes kiegyenlítéséig zárolja. Az Óvadék hozama (ideértve, ha az óvadék tárgya betét, annak kamata), a (lejáró) értékpapír(ok) ellenértéke a Hitelkeretből fennálló tartozás teljes kiegyenlítéséig a Zárolt Óvadéki Számlán kerül jóváírásra, azzal Adós csak a Hitelkeretből fennálló tartozása teljes kiegyenlítését követően rendelkezet, kivéve, ha kérésére a Bank hozzájárul annak értékpapír vásárlásra vagy betét lekötésre történő felhasználásához vagy a fedezetből való(részleges) kiengedéséhez. Az óvadéki számlán levő összegből vásárolt értékpapír és lekötött betét a Hitelkeretből fennálló tartozás teljes kiegyenlítéséig zárolva marad. Az Adós a Bank előzetes írásbeli engedélye esetén, jogosult az Óvadékba helyezett értékpapírokat más Hirdetményben óvadékul elfogadható értékpapírra vagy betétre cserélni, azok egyidejű Óvadékba helyezése mellett. Amennyiben a fedezetül szolgáló értékpapírok lejárata rövidebb, mint a Hitelkeret futamideje, a lejárt értékpapírok ellenértéke zárolásra kerül, és azt Adós a Bank előzetes írásbeli engedélye esetén jogosult más, a Hirdetményben Óvadékul elfogadható értékpapír vásárlására fordítani, azok egyidejű óvadékba helyezése mellett. A fenti fedezet cserék lebonyolítása a Hirdetményben meghatározott díj megfizetése, és szerződésmódosítás keretében történik. A fenti értékpapír cserék lebonyolítása során az értékesített / lejárt értékpapírokból befolyt összeget a Bank zárolja, és az kizárólag a fent megjelölt esetekben kerül feloldásra. A Hitelkeret csökkentése esetén az elvárt Óvadék összegét meghaladó különbözet a zárolás alól feloldásra kerülhet. Ha az Óvadék tárgya betét, Xxxx a lejáró/ látra szóló betét lekötését kezdeményezheti a zárolás időtartama alatt is. A lakossági folyószámlahitel terhére és erejéig a Számlatulajdonos kölcsönt vehet igénybe, amennyiben Bankszámlájának egyenlege pénzügyi műveletei teljesítéséhez nem elegendő. A kölcsön igénybevételére – a hitelkeret mindenkor fennálló összege erejéig – a Számlatulajdonos kifejezett írásbeli rendelkezése nélkül, automatikusan kerül sor. A Bank a Bankszámla javára érkező jóváírásoknak a tárgynapon történő terhelések összegét meghaladó részét – külön, eseti rendelkezés nélkül – a Hitelkeret igénybevett összege törlesztésére fordítja. Számlatulajdonos felhatalmazza a Bankot arra, hogy a Bankszámlára érkező bármely összeget úgy írja jóvá, hogy amennyiben a jóváírás időpontjában a folyószámla hitelkeret terhére kölcsön(ök) folyósításra kerültek, az érkezett összegből legfeljebb a felhasznált hitelkeret összegével egyező összeg a hitelkeret javára kerüljön jóváírásra. Számlatulajdonos ezen felhatalmazása a folyószámla hitelkeret fennállása alatt valamennyi – a hitelkeret alapjául szolgáló Bankszámla vonatkozásában – jóváírás tekintetében felhatalmazásnak minősül. A Hitelkeret igénybevételekor a Hitelkeret devizanemétől eltérő devizában végzett tranzakciók esetén a Hitelkeret terhére történő elszámoláskor, az árfolyam alkalmazás rendjét a lakossági bankszámlavezetésre illetve a bankkártyákra vonatkozó mindenkor hatályos Hirdetmény tartalmazza. A Bank a Hitelkeret terhére bonyolított pénzforgalom (pénztárbankpénztár, átvezetések/átutalások, bankkártya használat) után a hatályos vonatkozó Hirdetmény szerinti mértékű jutalékot, díjat, a Tranzakció tranzakció időpontjában számolja el, azzal a Bankszámlát bankszámlát a Hitelkeret igénybevételeként megterheli. Az igénybe vett kölcsönösszegek lejáratának időpontja a hitelkeret szerződés megszűnésének napja. A Bank a hiteligénylés elbírálása során hitelképesség vizsgálat keretében a Számlatulajdonos jellemzőinek és a felajánlott Óvadék értékelését is elvégzi, melynek eredménye alapján állapítja meg a Számlatulajdonos részére engedélyezhető hitelkeret nagysága. Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy a Bank a fenti bírálati feltételek alapján állapítja meg a biztosított Hitelkeret rendelkezésre tartásának feltételeittartásának. Ha a Számlatulajdonos a Bank által meghatározott követelményeknek nem felel meg, illetve nem teljesíti azokat a Bank a Hitelkeret nyújtását – indoklás nélkül – megtagadhatja. Amennyiben Bank a hitelbírálat alapján a Számlatulajdonos folyószámlahitel iránti kérelmét elutasítja, azt nem indokolja, a hitelbírálat szempontjai, illetve a Bank döntése ellen a Számlatulajdonos nem jogosult kifogást emelni. A folyószámlahitel-szerződésben, illetve az annak részét képező ún. Visszaigazoló levélben meghatározásra kerül a Hitelkeret összege, és Hitelkeret típusától függően, a jóváhagyott hitelkeret alapját képező, a Számlatulajdonos által a Szerződés fennállása alatt havonta teljesítendő munkabér jellegű jóváírás összege, illetve az elfogadott Óvadék típusa, azonosítására szolgáló adatok, az elvárt Óvadék összege. Számlatulajdonos a folyószámla hitelkeret szerződés megkötése napjától számított 14 napon belül jogosult a szerződéstől való – indokolás nélküli – elállásra, amennyiben a hitelkeret terhére még nem vett igénybe kölcsönt. Amennyiben Számlatulajdonos a folyószámla hitelkeret terhére már élt kölcsönfelvételi jogával, abban az esetben a szerződés megkötése napjától számított 14 napon belül a szerződés – díjmentes – felmondására jogosult, az igénybe vett kölcsön és a megfizetéséig járó járulékai – legkésőbb a felmondó nyilatkozata dátumától / megküldésétől számított – 30 napon belüli megfizetése mellett. Erre tekintettel Számlatulajdonos felhatalmazza a Bankot, hogy a hitelkerethez kapcsolódó Bankszámlájára érkező jóváírások összegének terhére a felmondása miatt esedékessé váló tartozást járulékaival együtt kiegyenlítse, illetve 30 napon belüli nem teljesítés esetén a Bank a nyújtott óvadék terhére igény kielégítési jogával élhet. A felmondás ezen – előző bekezdés szerinti – felhatalmazás kifejezett megerősítésének minősül a fennálló tartozás és a kiegyenlítéséig Bankot illető járulékok erejéig. Számlatulajdonos a fentiekben írt elállási / felmondási jogát a Bank székhelyére vagy bármely Postahelyre bankfiókba benyújtott írásos nyilatkozatával gyakorolhatja. Amennyiben a szerződéskötésre olyan távközlő eszköz útján kerül sor, amely során a Bank csak utólag tud írásban eleget tenni a vonatkozó jogszabály szerinti tájékoztatási kötelezettségének, Számlatulajdonos elállási/felmondási joga az erre vonatkozó írásos tájékoztató kézhezvétele napjától kezdődik, és e jogával Számlatulajdonos a tájékoztató kézhezvételét követő 14 napon belül írásos nyilatkozatával élhet. Az itt szabályozott elállási / felmondási jog nem érinti Felek a 2.1.133.5.3. pontban szabályozott felmondási jogát. Jelen ÁSZF-ben szabályozott Hitelkeretek a Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló Hpt. szerint Hpt.szerint fogyasztási kölcsönnek minősülnek, ezért azokat csak természetes személyek – nem üzleti tevékenységük keretében – vehetik igénybe.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Retail and Payment Accounts, General Terms and Conditions for Retail and Payment Accounts
Lakossági Forint Folyószámlahitel. A Bank a 18. életévét betöltött, Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendelkező, cselekvőképes, magyar állampolgár Számlatulajdonos/Adós külön kérése alapján a forint Bankszámlájához lakossági folyószámlahitelt bocsáthat rendelkezésre. A jelen ÁSZF hatálya alatt kötött bankszámlaszerződéssel rendelkező Számlatulajdonos folyószámlahitel igényét Postahelyen, a az FHB TeleBankon, vagy Takarék Netbankon NetB@nkon keresztül jelentheti be. A Számlatulajdonos felelős azért, hogy a Bank részére az általa nyújtott információk pontosak és helytállóak, azok nem vezethetnek a Bank megtévesztésére. A Bank jogosult a Számlatulajdonos által szolgáltatott adatok valódiságát a rendelkezésre álló törvényes eszközökkel ellenőrizni. A Bank az igénylőlap benyújtása előtt Számlatulajdonos részére a vonatkozó jogszabály szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének eleget tesz, melynek megtörténtét Számlatulajdonos az ezt tartalmazó formanyomtatvány aláírásával igazol. A Bank a Számlatulajdonosnak a vonatkozó jogszabályban megkívánt tartalmú tájékoztatást – a szerződés fennállása alatt – tartós adathordozón is biztosítja. A Számlatulajdonos a folyószámlahitel igénylőlap és szerződés nyomtatványon – a Bank által a mindenkori Hirdetményben közzétett, az igényelhető hitelkeret minimum és maximum összegére figyelemmel – meghatározza az igényelt hitelkeret összegét. Folyószámlahitel kizárólag forint lakossági bankszámlához igényelhető. A Számlatulajdonos az alábbi feltételek mellett igényelhet folyószámlahitelt:
1. A bankszámlanyitással egyidejűleg, nem a Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább három havi átlagos jóváírás alapján,
2. A Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkezőérkező , legalább három havi átlagos jóváírás alapján,
3. A Banknál vezetett lakossági bankszámlához, nem a Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább három havi átlagos jóváírás alapján. Számlatulajdonos egy Bankszámlához csak egy (típusú) hitelkerettel rendelkezhet. Amennyiben a Számlatulajdonos a folyószámlahitelt az a 1. vagy a 3a.3. alpontban meghatározott feltételek alapján igényelte, a folyószámlahitel szerződés létrejöttének, és így a Hitelkeret beállításának további feltétele, hogy a Bank erre vonatkozó, a Számlatulajdonos részére megküldött tájékoztató levél keltét követő 45 naptári napon belül a tájékoztató levélben egyedileg meghatározott összegű jóváírás érkezzen a folyószámlahitel igénylőlap és szerződésen a Számlatulajdonos által megjelölt – Banknál vezetett – Bankszámlára. A Bank jogosult a hitelkeret beállítását megtagadni, amennyiben a hivatkozott jóváírás a bankszámlára nem érkezik meg a jelen pontban meghatározott határidőben. Amennyiben a Számlatulajdonos a folyószámlahitelt a 2.2. alpontban meghatározott feltételek alapján igényelte, a folyószámlahitel szerződés létrejöttének, és így a Hitelkeret beállításának további feltétele a három havi, illetve hat havi átlagos jóváírás teljesülése. A Hitelkeret igénybevételéhez a Számlatulajdonosnak a Banknál a Hirdetményben meghatározott típusú bankszámlával kell rendelkeznie, továbbá 1.- 3. alpontban meghatározott esetekben teljesítenie kell az alábbi folyószámlahitel igénylési és szerződési feltételeket: • Minimum 3 hónapos lakossági Bankszámla-szerződéses kapcsolat • Számlatulajdonost illető, a Bankszámlára érkező rendszeres munkabér jellegű jóváírás (munkabér, nyugdíj, stb.) • Megfelelő fizetőképesség és készség, A folyószámlahitelre vonatkozó rendelkezések a Hitelkerethez kapcsolódó bankszámla Társtulajdonosára is megfelelően irányadóak, aki a Hitelkeret igénybevételére azonos feltételekkel jogosult, illetve a Hitelkeret igénybevételéből eredően mindenkor fennálló tartozás megfizetéséért Számlatulajdonossal egyetemlegesen felel. Hitelkeret biztosítása feltételéül előírt jóváírásnak a bankon kívülről érkezett munkabér jellegű utalások, valamint a bankon belül a vállalati számlákról indított munkabér jellegű utalások (jövedelmek) tekintendők. A jóváírásként elfogadható jövedelmek típusát az Általános Tájékoztató tartalmazza. A lakossági folyószámlahitel terhére és erejéig a Számlatulajdonos kölcsönt vehet igénybe, amennyiben Bankszámlájának egyenlege pénzügyi műveletei teljesítéséhez nem elegendő. A kölcsön igénybevételére – a hitelkeret mindenkor fennálló összege erejéig – a Számlatulajdonos kifejezett írásbeli rendelkezése nélkül, automatikusan kerül sor. A Bank a Bankszámla javára érkező jóváírásoknak a tárgynapon történő terhelések összegét meghaladó részét – külön, eseti rendelkezés nélkül – a Hitelkeret igénybevett összege törlesztésére fordítja. Számlatulajdonos felhatalmazza a Bankot arra, hogy a Bankszámlára érkező bármely összeget úgy írja jóvá, hogy amennyiben a jóváírás időpontjában a folyószámla hitelkeret terhére kölcsön(ök) folyósításra kerültek, az érkezett összegből legfeljebb a felhasznált hitelkeret összegével egyező összeg a hitelkeret javára kerüljön jóváírásra. Számlatulajdonos ezen felhatalmazása a folyószámla hitelkeret fennállása alatt valamennyi – a hitelkeret alapjául szolgáló Bankszámla vonatkozásában – jóváírás tekintetében felhatalmazásnak minősül. A Hitelkeret igénybevételekor a Hitelkeret devizanemétől eltérő devizában végzett tranzakciók esetén a Hitelkeret terhére történő elszámoláskor, az árfolyam alkalmazás rendjét a Hirdetmény tartalmazza. A Bank a Hitelkeret terhére bonyolított pénzforgalom (pénztár, átvezetések/átutalások, bankkártya használat) után a hatályos Hirdetmény szerinti mértékű jutalékot, díjat, a Tranzakció időpontjában számolja el, azzal a Bankszámlát a Hitelkeret igénybevételeként megterheli. Az igénybe vett kölcsönösszegek lejáratának időpontja a hitelkeret szerződés megszűnésének napja. A Bank a hiteligénylés elbírálása során hitelképesség vizsgálat keretében állapítja meg a Számlatulajdonos részére engedélyezhető hitelkeret nagysága. Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy a Bank a fenti bírálati feltételek alapján állapítja meg a biztosított Hitelkeret rendelkezésre tartásának feltételeit. Ha a Számlatulajdonos a Bank által meghatározott követelményeknek nem felel meg, illetve nem teljesíti azokat a Bank a Hitelkeret nyújtását – indoklás nélkül – megtagadhatja. Amennyiben Bank a hitelbírálat alapján a Számlatulajdonos folyószámlahitel iránti kérelmét elutasítja, azt nem indokolja, a hitelbírálat szempontjai, illetve a Bank döntése ellen a Számlatulajdonos nem jogosult kifogást emelni. A folyószámlahitel-szerződésben, illetve az annak részét képező ún. Visszaigazoló levélben meghatározásra kerül a Hitelkeret összege, és Hitelkeret típusától függően, a jóváhagyott hitelkeret alapját képező, a Számlatulajdonos által a Szerződés fennállása alatt havonta teljesítendő munkabér jellegű jóváírás összege. Számlatulajdonos a folyószámla hitelkeret szerződés megkötése napjától számított 14 napon belül jogosult a szerződéstől való – indokolás nélküli – elállásra, amennyiben a hitelkeret terhére még nem vett igénybe kölcsönt. Amennyiben Számlatulajdonos a folyószámla hitelkeret terhére már élt kölcsönfelvételi jogával, abban az esetben a szerződés megkötése napjától számított 14 napon belül a szerződés – díjmentes – felmondására jogosult, az igénybe vett kölcsön és a megfizetéséig járó járulékai – legkésőbb a felmondó nyilatkozata dátumától / megküldésétől számított – 30 napon belüli megfizetése mellett. Erre tekintettel Számlatulajdonos felhatalmazza a Bankot, hogy a hitelkerethez kapcsolódó Bankszámlájára érkező jóváírások összegének terhére a felmondása miatt esedékessé váló tartozást járulékaival együtt kiegyenlítse. A felmondás ezen – előző bekezdés szerinti – felhatalmazás kifejezett megerősítésének minősül a fennálló tartozás és a kiegyenlítéséig Bankot illető járulékok erejéig. Számlatulajdonos a fentiekben írt elállási / felmondási jogát a Bank székhelyére vagy bármely Postahelyre benyújtott írásos nyilatkozatával gyakorolhatja. Amennyiben a szerződéskötésre olyan távközlő eszköz útján kerül sor, amely során a Bank csak utólag tud írásban eleget tenni a vonatkozó jogszabály szerinti tájékoztatási kötelezettségének, Számlatulajdonos elállási/felmondási joga az erre vonatkozó írásos tájékoztató kézhezvétele napjától kezdődik, és e jogával Számlatulajdonos a tájékoztató kézhezvételét követő 14 napon belül írásos nyilatkozatával élhet. Az itt szabályozott elállási / felmondási jog nem érinti Felek a 2.1.13. 2.1.13 pontban szabályozott felmondási jogát. Jelen ÁSZF-ben szabályozott Hitelkeretek a Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló Hpt. szerint fogyasztási kölcsönnek minősülnek, ezért azokat csak természetes személyek – nem üzleti tevékenységük keretében – vehetik igénybe.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Retail Bank Accounts and Related Services
Lakossági Forint Folyószámlahitel. A Bank a 18. életévét betöltött, Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendelkező, cselekvőképes, magyar állampolgár Számlatulajdonos/Adós külön kérése alapján a forint Bankszámlájához lakossági folyószámlahitelt bocsáthat rendelkezésre. A jelen ÁSZF hatálya alatt kötött bankszámlaszerződéssel rendelkező Számlatulajdonos folyószámlahitel igényét Postahelyen– az erre szolgáló külön igénylőlap kitöltésével – bármely Bankfiókban és közvetítőn, illetve a TeleBankon, vagy Takarék Netbankon Bank által meghatározott esetekben elektronikus csatornán / távközlési eszközön keresztül jelentheti be. A Számlatulajdonos felelős azért, hogy a Bank részére az általa nyújtott információk pontosak és helytállóak, azok nem vezethetnek a Bank megtévesztésére. A Bank jogosult a Számlatulajdonos által szolgáltatott adatok valódiságát a rendelkezésre álló törvényes eszközökkel ellenőrizni. A Bank az igénylőlap benyújtása előtt Számlatulajdonos részére a vonatkozó jogszabály szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének eleget tesz, melynek megtörténtét Számlatulajdonos az ezt tartalmazó formanyomtatvány aláírásával igazol. A Bank a Számlatulajdonosnak a vonatkozó jogszabályban megkívánt tartalmú tájékoztatást – a szerződés fennállása alatt – tartós adathordozón is biztosítja. A Számlatulajdonos a folyószámlahitel igénylőlap és szerződés nyomtatványon – a Bank által a mindenkori Hirdetményben közzétett, az igényelhető hitelkeret minimum és maximum összegére figyelemmel – meghatározza az igényelt hitelkeret összegét. Folyószámlahitel kizárólag forint lakossági bankszámlához igényelhető. A Számlatulajdonos az alábbi feltételek mellett igényelhet folyószámlahitelt:
13.5.1.1. A bankszámlanyitással egyidejűleg, nem a Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább három havi átlagos jóváírás alapján,
23.5.1.2. A Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkezőérkező , legalább három havi átlagos jóváírás alapján,
33.5.1.3. A Banknál vezetett lakossági bankszámlához, nem a Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább három havi átlagos jóváírás alapján.
3.5.1.4. A Banknál vezetett lakossági bankszámlához, Óvadék nyújtása mellett.
3.5.1.5. A Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább hat havi – Hirdetményben meghatározott minimum összegű - átlagos jóváírás alapján Számlatulajdonos egy Bankszámlához csak egy (típusú) hitelkerettel rendelkezhet. Amennyiben a Számlatulajdonos a folyószámlahitelt az 1. a 3.5.1.1, vagy a 3. alpontban 3.5.1.3 pontban meghatározott feltételek alapján igényelte, a folyószámlahitel szerződés létrejöttének, és így a Hitelkeret beállításának további feltétele, hogy a Bank erre vonatkozó, a Számlatulajdonos részére megküldött tájékoztató levél keltét követő 45 naptári napon belül a tájékoztató levélben egyedileg meghatározott összegű jóváírás érkezzen a folyószámlahitel igénylőlap és szerződésen a Számlatulajdonos által megjelölt – Banknál vezetett – Bankszámlára. A Bank jogosult a hitelkeret beállítását megtagadni, amennyiben a hivatkozott jóváírás a bankszámlára nem érkezik meg a jelen pontban meghatározott határidőben. Amennyiben a Számlatulajdonos a folyószámlahitelt a 23.5.1.2 vagy a 3.5.1.5. alpontban pontban meghatározott feltételek alapján igényelte, a folyószámlahitel szerződés létrejöttének, és így a Hitelkeret beállításának további feltétele a három havi illetve a hat havi átlagos jóváírás teljesülése. A Hitelkeret igénybevételéhez a Számlatulajdonosnak a Banknál a Hirdetményben meghatározott típusú bankszámlával kell rendelkeznie, továbbá 1.- 33.5.1.1.- 3.5.1.3. alpontban pontban meghatározott esetekben teljesítenie kell az alábbi folyószámlahitel igénylési és szerződési feltételeket: • Minimum 3 hónapos lakossági Bankszámla-szerződéses kapcsolat • Számlatulajdonost illető, a Bankszámlára érkező rendszeres munkabér jellegű jóváírás (munkabér, nyugdíj, stb.) • Megfelelő fizetőképesség és készség, a 3.5.1.5. pontban meghatározott esetben: • Minimum 6 hónapos lakossági Bankszámla-szerződéses kapcsolat • Számlatulajdonost illető, a Bankszámlára érkező rendszeres munkabér jellegű jóváírás (munkabér, nyugdíj, stb.) • Megfelelő fizetőképesség és készség, illetve a 3.5.1.4. pontban meghatározott hitelkeret igénylése esetén Számlatulajdonosnak a vonatkozó Hirdetményben meghatározott feltételeknek kell eleget tennie, és az ott meghatározott mértékű és típusú betét vagy értékpapír fedezetet köteles nyújtani. A folyószámlahitelre vonatkozó rendelkezések a Hitelkerethez kapcsolódó bankszámla Társtulajdonosára is megfelelően irányadóak, aki a Hitelkeret igénybevételére azonos feltételekkel jogosult, illetve a Hitelkeret igénybevételéből eredően mindenkor fennálló tartozás megfizetéséért Számlatulajdonossal egyetemlegesen felel. Hitelkeret biztosítása feltételéül előírt jóváírásnak a bankon kívülről érkezett munkabér jellegű utalások, valamint a bankon belül a vállalati számlákról indított munkabér jellegű utalások (jövedelmek) tekintendők. A jóváírásként elfogadható jövedelmek típusát az Általános Tájékoztató tartalmazza. Hitelkeret biztosítása feltételéül és fedezetéül (Óvadékul) elfogadható betétek és értékpapírok körét a Bank a vonatkozó Hirdetményében teszi közzé. A Hitelkeret biztosítása fedezetéül ezen belül is csak olyan betétet és vagy értékpapírt fogad el a Bank, amely tekintetében a Számlatulajdonos a betét / értékpapír tulajdonosa, és rendelkezési joga harmadik személy által nem kizárt és nem korlátozott. Az Óvadékul elfogadott értékpapírok és devizabetét értékének megállapítása a vonatkozó Hirdetményben meghatározottak szerint történik. Ez a szabály vonatkozik arra az esetre is, ha a Bank a fedezet érvényesítése érdekében az értékpapírokat értékesíti, vagy a devizabetétet feltöri. A Bank az általa forgalmazott értékpapírok vételi és eladási árfolyamait az Ügyféltájékoztató az FHB Bank Zrt. által forgalmazott kötvényekről, jelzáloglevelekről és befektetési jegyek árfolyamáról elnevezésű tájékoztatókban a Bank a honlapján közzéteszi, illetve bankfiókjaiban kifüggeszt. Az Óvadékul szolgáló betéteket és értékpapírokat a Bank a Hitelkeretből fennálló tartozás teljes kiegyenlítéséig zárolja. Az Óvadék hozama (ideértve, ha az óvadék tárgya betét, annak kamata), a (lejáró) értékpapír(ok) ellenértéke a Hitelkeretből fennálló tartozás teljes kiegyenlítéséig a Zárolt Óvadéki Számlán kerül jóváírásra, azzal Adós csak a Hitelkeretből fennálló tartozása teljes kiegyenlítését követően rendelkezet, kivéve, ha kérésére a Bank hozzájárul annak értékpapír vásárlásra vagy betét lekötésre történő felhasználásához vagy a fedezetből való(részleges) kiengedéséhez. Az óvadéki számlán levő összegből vásárolt értékpapír és lekötött betét a Hitelkeretből fennálló tartozás teljes kiegyenlítéséig zárolva marad. Az Adós a Bank előzetes írásbeli engedélye esetén, jogosult az Óvadékba helyezett értékpapírokat más Hirdetményben óvadékul elfogadható értékpapírra vagy betétre cserélni, azok egyidejű Óvadékba helyezése mellett. Amennyiben a fedezetül szolgáló értékpapírok lejárata rövidebb, mint a Hitelkeret futamideje, a lejárt értékpapírok ellenértéke zárolásra kerül, és azt Adós a Bank előzetes írásbeli engedélye esetén jogosult más, a Hirdetményben Óvadékul elfogadható értékpapír vásárlására fordítani, azok egyidejű óvadékba helyezése mellett. A fenti fedezet cserék lebonyolítása a Hirdetményben meghatározott díj megfizetése, és szerződésmódosítás keretében történik. A fenti értékpapír cserék lebonyolítása során az értékesített / lejárt értékpapírokból befolyt összeget a Bank zárolja, és az kizárólag a fent megjelölt esetekben kerül feloldásra. A Hitelkeret csökkentése esetén az elvárt Óvadék összegét meghaladó különbözet a zárolás alól feloldásra kerülhet. Ha az Óvadék tárgya betét, Xxxx a lejáró/ látra szóló betét lekötését kezdeményezheti a zárolás időtartama alatt is. A lakossági folyószámlahitel terhére és erejéig a Számlatulajdonos kölcsönt vehet igénybe, amennyiben Bankszámlájának egyenlege pénzügyi műveletei teljesítéséhez nem elegendő. A kölcsön igénybevételére – a hitelkeret mindenkor fennálló összege erejéig – a Számlatulajdonos kifejezett írásbeli rendelkezése nélkül, automatikusan kerül sor. A Bank a Bankszámla javára érkező jóváírásoknak a tárgynapon történő terhelések összegét meghaladó részét – külön, eseti rendelkezés nélkül – a Hitelkeret igénybevett összege törlesztésére fordítja. Számlatulajdonos felhatalmazza a Bankot arra, hogy a Bankszámlára érkező bármely összeget úgy írja jóvá, hogy amennyiben a jóváírás időpontjában a folyószámla hitelkeret terhére kölcsön(ök) folyósításra kerültek, az érkezett összegből legfeljebb a felhasznált hitelkeret összegével egyező összeg a hitelkeret javára kerüljön jóváírásra. Számlatulajdonos ezen felhatalmazása a folyószámla hitelkeret fennállása alatt valamennyi – a hitelkeret alapjául szolgáló Bankszámla vonatkozásában – jóváírás tekintetében felhatalmazásnak minősül. A Hitelkeret igénybevételekor a Hitelkeret devizanemétől eltérő devizában végzett tranzakciók esetén a Hitelkeret terhére történő elszámoláskor, az árfolyam alkalmazás rendjét a lakossági bankszámlavezetésre illetve a bankkártyákra vonatkozó mindenkor hatályos Hirdetmény tartalmazza. A Bank a Hitelkeret terhére bonyolított pénzforgalom (pénztárbankpénztár, átvezetések/átutalások, bankkártya használat) után a hatályos vonatkozó Hirdetmény szerinti mértékű jutalékot, díjat, a Tranzakció tranzakció időpontjában számolja el, azzal a Bankszámlát bankszámlát a Hitelkeret igénybevételeként megterheli. Az igénybe vett kölcsönösszegek lejáratának időpontja a hitelkeret szerződés megszűnésének napja. A Bank a hiteligénylés elbírálása során hitelképesség vizsgálat keretében a Számlatulajdonos jellemzőinek és a felajánlott Óvadék értékelését is elvégzi, melynek eredménye alapján állapítja meg a Számlatulajdonos részére engedélyezhető hitelkeret nagysága. Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy a Bank a fenti bírálati feltételek alapján állapítja meg a biztosított Hitelkeret rendelkezésre tartásának feltételeittartásának. Ha a Számlatulajdonos a Bank által meghatározott követelményeknek nem felel meg, illetve nem teljesíti azokat a Bank a Hitelkeret nyújtását – indoklás nélkül – megtagadhatja. Amennyiben Bank a hitelbírálat alapján a Számlatulajdonos folyószámlahitel iránti kérelmét elutasítja, azt nem indokolja, a hitelbírálat szempontjai, illetve a Bank döntése ellen a Számlatulajdonos nem jogosult kifogást emelni. A folyószámlahitel-szerződésben, illetve az annak részét képező ún. Visszaigazoló levélben meghatározásra kerül a Hitelkeret összege, és Hitelkeret típusától függően, a jóváhagyott hitelkeret alapját képező, a Számlatulajdonos által a Szerződés fennállása alatt havonta teljesítendő munkabér jellegű jóváírás összege, illetve az elfogadott Óvadék típusa, azonosítására szolgáló adatok, az elvárt Óvadék összege. Számlatulajdonos a folyószámla hitelkeret szerződés megkötése napjától számított 14 napon belül jogosult a szerződéstől való – indokolás nélküli – elállásra, amennyiben a hitelkeret terhére még nem vett igénybe kölcsönt. Amennyiben Számlatulajdonos a folyószámla hitelkeret terhére már élt kölcsönfelvételi jogával, abban az esetben a szerződés megkötése napjától számított 14 napon belül a szerződés – díjmentes – felmondására jogosult, az igénybe vett kölcsön és a megfizetéséig járó járulékai – legkésőbb a felmondó nyilatkozata dátumától / megküldésétől számított – 30 napon belüli megfizetése mellett. Erre tekintettel Számlatulajdonos felhatalmazza a Bankot, hogy a hitelkerethez kapcsolódó Bankszámlájára érkező jóváírások összegének terhére a felmondása miatt esedékessé váló tartozást járulékaival együtt kiegyenlítse, illetve 30 napon belüli nem teljesítés esetén a Bank a nyújtott óvadék terhére igény kielégítési jogával élhet. A felmondás ezen – előző bekezdés szerinti – felhatalmazás kifejezett megerősítésének minősül a fennálló tartozás és a kiegyenlítéséig Bankot illető járulékok erejéig. Számlatulajdonos a fentiekben írt elállási / felmondási jogát a Bank székhelyére vagy bármely Postahelyre bankfiókba benyújtott írásos nyilatkozatával gyakorolhatja. Amennyiben a szerződéskötésre olyan távközlő eszköz útján kerül sor, amely során a Bank csak utólag tud írásban eleget tenni a vonatkozó jogszabály szerinti tájékoztatási kötelezettségének, Számlatulajdonos elállási/felmondási joga az erre vonatkozó írásos tájékoztató kézhezvétele napjától kezdődik, és e jogával Számlatulajdonos a tájékoztató kézhezvételét követő 14 napon belül írásos nyilatkozatával élhet. Az itt szabályozott elállási / felmondási jog nem érinti Felek a 2.1.133.5.3. pontban szabályozott felmondási jogát. Jelen ÁSZF-ben szabályozott Hitelkeretek a Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló Hpt. szerint fogyasztási kölcsönnek minősülnek, ezért azokat csak természetes személyek – nem üzleti tevékenységük keretében – vehetik igénybe.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Retail and Payment Accounts
Lakossági Forint Folyószámlahitel. A Bank a 18. életévét betöltött, Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendelkező, cselekvőképes, magyar állampolgár Számlatulajdonos/Adós külön kérése alapján a forint Bankszámlájához lakossági folyószámlahitelt bocsáthat rendelkezésre. A jelen ÁSZF hatálya alatt kötött bankszámlaszerződéssel rendelkező Számlatulajdonos folyószámlahitel igényét Postahelyen– az erre szolgáló külön igénylőlap kitöltésével – bármely Bankfiókban és közvetítőn, illetve a TeleBankon, vagy Takarék Netbankon Bank által meghatározott esetekben elektronikus csatornán / távközlési eszközön keresztül jelentheti be. A Számlatulajdonos felelős azért, hogy a Bank részére az általa nyújtott információk pontosak és helytállóak, azok nem vezethetnek a Bank megtévesztésére. A Bank jogosult a Számlatulajdonos által szolgáltatott adatok valódiságát a rendelkezésre álló törvényes eszközökkel ellenőrizni. A Bank az igénylőlap benyújtása előtt Számlatulajdonos részére a vonatkozó jogszabály szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének eleget tesz, melynek megtörténtét Számlatulajdonos az ezt tartalmazó formanyomtatvány aláírásával igazol. A Bank a Számlatulajdonosnak a vonatkozó jogszabályban megkívánt tartalmú tájékoztatást – a szerződés fennállása alatt – tartós adathordozón is biztosítja. A Számlatulajdonos a folyószámlahitel igénylőlap és szerződés nyomtatványon – a Bank által a mindenkori Hirdetményben közzétett, az igényelhető hitelkeret minimum és maximum összegére figyelemmel – meghatározza az igényelt hitelkeret összegét. Folyószámlahitel kizárólag forint lakossági bankszámlához igényelhető. A Számlatulajdonos az alábbi feltételek mellett igényelhet folyószámlahitelt:
13.5.1.1. A bankszámlanyitással egyidejűleg, nem a Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább három havi átlagos jóváírás alapján,
23.5.1.2. A Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkezőérkező , legalább három havi átlagos jóváírás alapján,
33.5.1.3. A Banknál vezetett lakossági bankszámlához, nem a Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább három havi átlagos jóváírás alapján.
3.5.1.4. A Banknál vezetett lakossági bankszámlához, Óvadék nyújtása mellett.
3.5.1.5. A Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább hat havi – Hirdetményben meghatározott minimum összegű - átlagos jóváírás alapján Számlatulajdonos egy Bankszámlához csak egy (típusú) hitelkerettel rendelkezhet. Amennyiben a Számlatulajdonos a folyószámlahitelt az 1. a 3.5.1.1, vagy a 3. alpontban 3.5.1.3 pontban meghatározott feltételek alapján igényelte, a folyószámlahitel szerződés létrejöttének, és így a Hitelkeret beállításának további feltétele, hogy a Bank erre vonatkozó, a Számlatulajdonos részére megküldött tájékoztató levél keltét követő 45 naptári napon belül a tájékoztató levélben egyedileg meghatározott összegű jóváírás érkezzen a folyószámlahitel igénylőlap és szerződésen a Számlatulajdonos által megjelölt – Banknál vezetett – Bankszámlára. A Bank jogosult a hitelkeret beállítását megtagadni, amennyiben a hivatkozott jóváírás a bankszámlára nem érkezik meg a jelen pontban meghatározott határidőben. Amennyiben a Számlatulajdonos a folyószámlahitelt a 23.5.1.2 vagy a 3.5.1.5. alpontban pontban meghatározott feltételek alapján igényelte, a folyószámlahitel szerződés létrejöttének, és így a Hitelkeret beállításának további feltétele a három havi illetve a hat havi átlagos jóváírás teljesülése. A Hitelkeret igénybevételéhez a Számlatulajdonosnak a Banknál a Hirdetményben meghatározott típusú bankszámlával kell rendelkeznie, továbbá 1.- 33.5.1.1.- 3.5.1.3. alpontban pontban meghatározott esetekben teljesítenie kell az alábbi folyószámlahitel igénylési és szerződési feltételeket: • Minimum 3 hónapos lakossági Bankszámla-szerződéses kapcsolat • Számlatulajdonost illető, a Bankszámlára érkező rendszeres munkabér jellegű jóváírás (munkabér, nyugdíj, stb.) • Megfelelő fizetőképesség és készség, a 3.5.1.5. pontban meghatározott esetben: • Minimum 6 hónapos lakossági Bankszámla-szerződéses kapcsolat • Számlatulajdonost illető, a Bankszámlára érkező rendszeres munkabér jellegű jóváírás (munkabér, nyugdíj, stb.) • Megfelelő fizetőképesség és készség, illetve a 3.5.1.4. pontban meghatározott hitelkeret igénylése esetén Számlatulajdonosnak a vonatkozó Hirdetményben meghatározott feltételeknek kell eleget tennie, és az ott meghatározott mértékű és típusú betét vagy értékpapír fedezetet köteles nyújtani. A folyószámlahitelre vonatkozó rendelkezések a Hitelkerethez kapcsolódó bankszámla Társtulajdonosára is megfelelően irányadóak, aki a Hitelkeret igénybevételére azonos feltételekkel jogosult, illetve a Hitelkeret igénybevételéből eredően mindenkor fennálló tartozás megfizetéséért Számlatulajdonossal egyetemlegesen felel. Hitelkeret biztosítása feltételéül előírt jóváírásnak a bankon kívülről érkezett munkabér jellegű utalások, valamint a bankon belül a vállalati számlákról indított munkabér jellegű utalások (jövedelmek) tekintendők. A jóváírásként elfogadható jövedelmek típusát az Általános Tájékoztató tartalmazza. Hitelkeret biztosítása feltételéül és fedezetéül (Óvadékul) elfogadható betétek és értékpapírok körét a Bank a vonatkozó Hirdetményében teszi közzé. A Hitelkeret biztosítása fedezetéül ezen belül is csak olyan betétet és vagy értékpapírt fogad el a Bank, amely tekintetében a Számlatulajdonos a betét / értékpapír tulajdonosa, és rendelkezési joga harmadik személy által nem kizárt és nem korlátozott. Az Óvadékul elfogadott értékpapírok és devizabetét értékének megállapítása a vonatkozó Hirdetményben meghatározottak szerint történik. Ez a szabály vonatkozik arra az esetre is, ha a Bank a fedezet érvényesítése érdekében az értékpapírokat értékesíti, vagy a devizabetétet feltöri. A Bank az által elfogadott értékpapírok vételi és eladási árfolyamait az Ügyfél-tájékoztató a Takarékbank Zrt. által forgalmazott kötvényekről, jelzáloglevelekről és befektetési jegyek árfolyamáról elnevezésű tájékoztatókban a Bank a honlapján közzéteszi, illetve bankfiókjaiban kifüggeszt. Az Óvadékul szolgáló betétek és értékpapírok a Hitelkeretből fennálló tartozás teljes kiegyenlítéséig zárolva. vannak. Az Óvadék hozama (ideértve, ha az óvadék tárgya betét, annak kamata), a (lejáró) értékpapír(ok) ellenértéke a Hitelkeretből fennálló tartozás teljes kiegyenlítéséig a Zárolt Óvadéki Számlán kerül jóváírásra, azzal Adós csak a Hitelkeretből fennálló tartozása teljes kiegyenlítését követően rendelkezet, kivéve, ha kérésére a Bank hozzájárul annak értékpapír vásárlásra vagy betét lekötésre történő felhasználásához vagy a fedezetből való(részleges) kiengedéséhez. Az óvadéki számlán levő összegből vásárolt értékpapír és lekötött betét a Hitelkeretből fennálló tartozás teljes kiegyenlítéséig zárolva marad. Az Adós a Bank előzetes írásbeli engedélye esetén, jogosult az Óvadékba helyezett értékpapírokat más, a Hirdetményben óvadékul elfogadható értékpapírra vagy betétre cserélni, azok egyidejű Óvadékba helyezése mellett. Amennyiben a fedezetül szolgáló értékpapírok lejárata rövidebb, mint a Hitelkeret futamideje, a lejárt értékpapírok ellenértéke zárolásra kerül, és azt Adós a Bank előzetes írásbeli engedélye esetén jogosult más, a Hirdetményben Óvadékul elfogadható értékpapír vásárlására fordítani, azok egyidejű óvadékba helyezése mellett. A fenti fedezet csere szerződésmódosítás keretében történik, a Hirdetményben meghatározott díj megfizetése mellett. A fenti értékpapír cserék lebonyolítása során az értékesített / lejárt értékpapírokból befolyt összeg zárolásra kerül, és az kizárólag a fent megjelölt esetekben kerül feloldásra. A Hitelkeret csökkentése esetén az elvárt Óvadék összegét meghaladó különbözet a zárolás alól feloldásra kerülhet. Ha az Óvadék tárgya betét, Adós a lejáró/ látra szóló betét lekötését kezdeményezheti a zárolás időtartama alatt is. A lakossági folyószámlahitel terhére és erejéig a Számlatulajdonos kölcsönt vehet igénybe, amennyiben Bankszámlájának egyenlege pénzügyi műveletei teljesítéséhez nem elegendő. A kölcsön igénybevételére – a hitelkeret mindenkor fennálló összege erejéig – a Számlatulajdonos kifejezett írásbeli rendelkezése nélkül, automatikusan kerül sor. A Bank a Bankszámla javára érkező jóváírásoknak a tárgynapon történő terhelések összegét meghaladó részét – külön, eseti rendelkezés nélkül – a Hitelkeret igénybevett összege törlesztésére fordítja. Számlatulajdonos felhatalmazza a Bankot arra, hogy a Bankszámlára érkező bármely összeget úgy írja jóvá, hogy amennyiben a jóváírás időpontjában a folyószámla hitelkeret terhére kölcsön(ök) folyósításra kerültek, az érkezett összegből legfeljebb a felhasznált hitelkeret összegével egyező összeg a hitelkeret javára kerüljön jóváírásra. Számlatulajdonos ezen felhatalmazása a folyószámla hitelkeret fennállása alatt valamennyi – a hitelkeret alapjául szolgáló Bankszámla vonatkozásában – jóváírás tekintetében felhatalmazásnak minősül. A Hitelkeret igénybevételekor a Hitelkeret devizanemétől eltérő devizában végzett tranzakciók esetén a Hitelkeret terhére történő elszámoláskor, az árfolyam alkalmazás rendjét a lakossági bankszámlavezetésre illetve a bankkártyákra vonatkozó mindenkor hatályos Hirdetmény tartalmazza. A Bank a Hitelkeret terhére bonyolított pénzforgalom (pénztárbankpénztár, átvezetések/átutalások, bankkártya használat) után a hatályos vonatkozó Hirdetmény szerinti mértékű jutalékot, díjat, a Tranzakció tranzakció időpontjában számolja el, azzal a Bankszámlát bankszámlát a Hitelkeret igénybevételeként megterheli. Az igénybe vett kölcsönösszegek lejáratának időpontja a hitelkeret szerződés megszűnésének napja. A Bank a hiteligénylés elbírálása során hitelképesség vizsgálat keretében a Számlatulajdonos jellemzőinek és a felajánlott Óvadék értékelését is elvégzi, melynek eredménye alapján állapítja meg a Számlatulajdonos részére engedélyezhető hitelkeret nagysága. Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy a Bank a fenti bírálati feltételek alapján állapítja meg a biztosított Hitelkeret rendelkezésre tartásának feltételeittartásának. Ha a Számlatulajdonos a Bank által meghatározott követelményeknek nem felel meg, illetve nem teljesíti azokat a Bank a Hitelkeret nyújtását – indoklás nélkül – megtagadhatja. Amennyiben Bank a hitelbírálat alapján a Számlatulajdonos folyószámlahitel iránti kérelmét elutasítja, azt nem indokolja, a hitelbírálat szempontjai, illetve a Bank döntése ellen a Számlatulajdonos nem jogosult kifogást emelni. A folyószámlahitel-szerződésben, illetve az annak részét képező ún. Visszaigazoló levélben meghatározásra kerül a Hitelkeret összege, és Hitelkeret típusától függően, a jóváhagyott hitelkeret alapját képező, a Számlatulajdonos által a Szerződés fennállása alatt havonta teljesítendő munkabér jellegű jóváírás összege, illetve az elfogadott Óvadék típusa, azonosítására szolgáló adatok, az elvárt Óvadék összege. Számlatulajdonos a folyószámla hitelkeret szerződés megkötése napjától számított 14 napon belül jogosult a szerződéstől való – indokolás nélküli – elállásra, amennyiben a hitelkeret terhére még nem vett igénybe kölcsönt. Amennyiben Számlatulajdonos a folyószámla hitelkeret terhére már élt kölcsönfelvételi jogával, abban az esetben a szerződés megkötése napjától számított 14 napon belül a szerződés – díjmentes – felmondására jogosult, az igénybe vett kölcsön és a megfizetéséig járó járulékai – legkésőbb a felmondó nyilatkozata dátumától / megküldésétől számított – 30 napon belüli megfizetése mellett. Erre tekintettel Számlatulajdonos felhatalmazza a Bankot, hogy a hitelkerethez kapcsolódó Bankszámlájára érkező jóváírások összegének terhére a felmondása miatt esedékessé váló tartozást járulékaival együtt kiegyenlítse, illetve 30 napon belüli nem teljesítés esetén a Bank a nyújtott óvadék terhére igény kielégítési jogával élhet. A felmondás ezen – előző bekezdés szerinti – felhatalmazás kifejezett megerősítésének minősül a fennálló tartozás és a kiegyenlítéséig Bankot illető járulékok erejéig. Számlatulajdonos a fentiekben írt elállási / felmondási jogát a Bank székhelyére vagy bármely Postahelyre bankfiókba benyújtott írásos nyilatkozatával gyakorolhatja. Amennyiben a szerződéskötésre olyan távközlő eszköz útján kerül sor, amely során a Bank csak utólag tud írásban eleget tenni a vonatkozó jogszabály szerinti tájékoztatási kötelezettségének, Számlatulajdonos elállási/felmondási joga az erre vonatkozó írásos tájékoztató kézhezvétele napjától kezdődik, és e jogával Számlatulajdonos a tájékoztató kézhezvételét követő 14 napon belül írásos nyilatkozatával élhet. Az itt szabályozott elállási / felmondási jog nem érinti Felek a 2.1.133.5.3. pontban szabályozott felmondási jogát. Jelen ÁSZF-ben szabályozott Hitelkeretek a Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló Hpt. szerint fogyasztási kölcsönnek minősülnek, ezért azokat csak természetes személyek – nem üzleti tevékenységük keretében – vehetik igénybe.
Appears in 1 contract
Lakossági Forint Folyószámlahitel. A Bank a 18. életévét betöltött, Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendelkező, cselekvőképes, magyar állampolgár Számlatulajdonos/Adós külön kérése alapján a forint Bankszámlájához lakossági folyószámlahitelt bocsáthat rendelkezésre. A jelen ÁSZF hatálya alatt kötött bankszámlaszerződéssel rendelkező Számlatulajdonos folyószámlahitel igényét Postahelyen, a TeleBankon, vagy Takarék Netbankon NetB@nkon keresztül jelentheti be. A Számlatulajdonos felelős azért, hogy a Bank részére az általa nyújtott információk pontosak és helytállóak, azok nem vezethetnek a Bank megtévesztésére. A Bank jogosult a Számlatulajdonos által szolgáltatott adatok valódiságát a rendelkezésre álló törvényes eszközökkel ellenőrizni. A Bank az igénylőlap benyújtása előtt Számlatulajdonos részére a vonatkozó jogszabály szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének eleget tesz, melynek megtörténtét Számlatulajdonos az ezt tartalmazó formanyomtatvány aláírásával igazol. A Bank a Számlatulajdonosnak a vonatkozó jogszabályban megkívánt tartalmú tájékoztatást – a szerződés fennállása alatt – tartós adathordozón is biztosítja. A Számlatulajdonos a folyószámlahitel igénylőlap és szerződés nyomtatványon – a Bank által a mindenkori Hirdetményben közzétett, az igényelhető hitelkeret minimum és maximum összegére figyelemmel – meghatározza az igényelt hitelkeret összegét. Folyószámlahitel kizárólag forint lakossági bankszámlához igényelhető. A Számlatulajdonos az alábbi feltételek mellett igényelhet folyószámlahitelt:
1. A bankszámlanyitással egyidejűleg, nem a Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább három havi átlagos jóváírás alapján,
2. A Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább három havi átlagos jóváírás alapján,
3. A Banknál vezetett lakossági bankszámlához, nem a Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább három havi átlagos jóváírás alapján. Számlatulajdonos egy Bankszámlához csak egy (típusú) hitelkerettel rendelkezhet. Amennyiben a Számlatulajdonos a folyószámlahitelt az 1. vagy a 3. alpontban meghatározott feltételek alapján igényelte, a folyószámlahitel szerződés létrejöttének, és így a Hitelkeret beállításának további feltétele, hogy a Bank erre vonatkozó, a Számlatulajdonos részére megküldött tájékoztató levél keltét követő 45 naptári napon belül a tájékoztató levélben egyedileg meghatározott összegű jóváírás érkezzen a folyószámlahitel igénylőlap és szerződésen a Számlatulajdonos által megjelölt – Banknál vezetett – Bankszámlára. A Bank jogosult a hitelkeret beállítását megtagadni, amennyiben a hivatkozott jóváírás a bankszámlára nem érkezik meg a jelen pontban meghatározott határidőben. Amennyiben a Számlatulajdonos a folyószámlahitelt a 2. alpontban meghatározott feltételek alapján igényelte, a folyószámlahitel szerződés létrejöttének, és így a Hitelkeret beállításának további feltétele a három havi átlagos jóváírás teljesülése. A Hitelkeret igénybevételéhez a Számlatulajdonosnak a Banknál a Hirdetményben meghatározott típusú bankszámlával kell rendelkeznie, továbbá 1.- 3. alpontban meghatározott esetekben teljesítenie kell az alábbi folyószámlahitel igénylési és szerződési feltételeket: • Minimum 3 hónapos lakossági Bankszámla-szerződéses kapcsolat • Számlatulajdonost illető, a Bankszámlára érkező rendszeres munkabér jellegű jóváírás (munkabér, nyugdíj, stb.) • Megfelelő fizetőképesség és készség, A folyószámlahitelre vonatkozó rendelkezések a Hitelkerethez kapcsolódó bankszámla Társtulajdonosára is megfelelően irányadóak, aki a Hitelkeret igénybevételére azonos feltételekkel jogosult, illetve a Hitelkeret igénybevételéből eredően mindenkor fennálló tartozás megfizetéséért Számlatulajdonossal egyetemlegesen felel. Hitelkeret biztosítása feltételéül előírt jóváírásnak a bankon kívülről érkezett munkabér jellegű utalások, valamint a bankon belül a vállalati számlákról indított munkabér jellegű utalások (jövedelmek) tekintendők. A jóváírásként elfogadható jövedelmek típusát az Általános Tájékoztató tartalmazza. A lakossági folyószámlahitel terhére és erejéig a Számlatulajdonos kölcsönt vehet igénybe, amennyiben Bankszámlájának egyenlege pénzügyi műveletei teljesítéséhez nem elegendő. A kölcsön igénybevételére – a hitelkeret mindenkor fennálló összege erejéig – a Számlatulajdonos kifejezett írásbeli rendelkezése nélkül, automatikusan kerül sor. A Bank a Bankszámla javára érkező jóváírásoknak a tárgynapon történő terhelések összegét meghaladó részét – külön, eseti rendelkezés nélkül – a Hitelkeret igénybevett összege törlesztésére fordítja. Számlatulajdonos felhatalmazza a Bankot arra, hogy a Bankszámlára érkező bármely összeget úgy írja jóvá, hogy amennyiben a jóváírás időpontjában a folyószámla hitelkeret terhére kölcsön(ök) folyósításra kerültek, az érkezett összegből legfeljebb a felhasznált hitelkeret összegével egyező összeg a hitelkeret javára kerüljön jóváírásra. Számlatulajdonos ezen felhatalmazása a folyószámla hitelkeret fennállása alatt valamennyi – a hitelkeret alapjául szolgáló Bankszámla vonatkozásában – jóváírás tekintetében felhatalmazásnak minősül. A Hitelkeret igénybevételekor a Hitelkeret devizanemétől eltérő devizában végzett tranzakciók esetén a Hitelkeret terhére történő elszámoláskor, az árfolyam alkalmazás rendjét a Hirdetmény tartalmazza. A Bank a Hitelkeret terhére bonyolított pénzforgalom (pénztár, átvezetések/átutalások, bankkártya használat) után a hatályos Hirdetmény szerinti mértékű jutalékot, díjat, a Tranzakció időpontjában számolja el, azzal a Bankszámlát a Hitelkeret igénybevételeként megterheli. Az igénybe vett kölcsönösszegek lejáratának időpontja a hitelkeret szerződés megszűnésének napja. A Bank a hiteligénylés elbírálása során hitelképesség vizsgálat keretében állapítja meg a Számlatulajdonos részére engedélyezhető hitelkeret nagysága. Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy a Bank a fenti bírálati feltételek alapján állapítja meg a biztosított Hitelkeret rendelkezésre tartásának feltételeit. Ha a Számlatulajdonos a Bank által meghatározott követelményeknek nem felel meg, illetve nem teljesíti azokat a Bank a Hitelkeret nyújtását – indoklás nélkül – megtagadhatja. Amennyiben Bank a hitelbírálat alapján a Számlatulajdonos folyószámlahitel iránti kérelmét elutasítja, azt nem indokolja, a hitelbírálat szempontjai, illetve a Bank döntése ellen a Számlatulajdonos nem jogosult kifogást emelni. A folyószámlahitel-szerződésben, illetve az annak részét képező ún. Visszaigazoló levélben meghatározásra kerül a Hitelkeret összege, és Hitelkeret típusától függően, a jóváhagyott hitelkeret alapját képező, a Számlatulajdonos által a Szerződés fennállása alatt havonta teljesítendő munkabér jellegű jóváírás összege. Számlatulajdonos a folyószámla hitelkeret szerződés megkötése napjától számított 14 napon belül jogosult a szerződéstől való – indokolás nélküli – elállásra, amennyiben a hitelkeret terhére még nem vett igénybe kölcsönt. Amennyiben Számlatulajdonos a folyószámla hitelkeret terhére már élt kölcsönfelvételi jogával, abban az esetben a szerződés megkötése napjától számított 14 napon belül a szerződés – díjmentes – felmondására jogosult, az igénybe vett kölcsön és a megfizetéséig járó járulékai – legkésőbb a felmondó nyilatkozata dátumától / megküldésétől számított – 30 napon belüli megfizetése mellett. Erre tekintettel Számlatulajdonos felhatalmazza a Bankot, hogy a hitelkerethez kapcsolódó Bankszámlájára érkező jóváírások összegének terhére a felmondása miatt esedékessé váló tartozást járulékaival együtt kiegyenlítse. A felmondás ezen – előző bekezdés szerinti – felhatalmazás kifejezett megerősítésének minősül a fennálló tartozás és a kiegyenlítéséig Bankot illető járulékok erejéig. Számlatulajdonos a fentiekben írt elállási / felmondási jogát a Bank székhelyére vagy bármely Postahelyre benyújtott írásos nyilatkozatával gyakorolhatja. Amennyiben a szerződéskötésre olyan távközlő eszköz útján kerül sor, amely során a Bank csak utólag tud írásban eleget tenni a vonatkozó jogszabály szerinti tájékoztatási kötelezettségének, Számlatulajdonos elállási/felmondási joga az erre vonatkozó írásos tájékoztató kézhezvétele napjától kezdődik, és e jogával Számlatulajdonos a tájékoztató kézhezvételét követő 14 napon belül írásos nyilatkozatával élhet. Az itt szabályozott elállási / felmondási jog nem érinti Felek a 2.1.13. pontban szabályozott felmondási jogát. Jelen ÁSZF-ben szabályozott Hitelkeretek a Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló Hpt. szerint fogyasztási kölcsönnek minősülnek, ezért azokat csak természetes személyek – nem üzleti tevékenységük keretében – vehetik igénybe.
Appears in 1 contract
Samples: Bankszámlák És Kapcsolódó Szolgáltatások Általános Szerződési Feltételei
Lakossági Forint Folyószámlahitel. A Bank a 18. életévét betöltött, Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendelkező, cselekvőképes, magyar állampolgár Számlatulajdonos/Adós külön kérése alapján a forint Bankszámlájához lakossági folyószámlahitelt bocsáthat rendelkezésre. A jelen ÁSZF hatálya alatt kötött bankszámlaszerződéssel rendelkező Számlatulajdonos folyószámlahitel igényét Postahelyen– az erre szolgáló külön igénylőlap kitöltésével – bármely Bankfiókban és közvetítőn, illetve a TeleBankon, vagy Takarék Netbankon Bank által meghatározott esetekben elektronikus csatornán / távközlési eszközön keresztül jelentheti be. A Számlatulajdonos felelős azért, hogy a Bank részére az általa nyújtott információk pontosak és helytállóak, azok nem vezethetnek a Bank megtévesztésére. A Bank jogosult a Számlatulajdonos által szolgáltatott adatok valódiságát a rendelkezésre álló törvényes eszközökkel ellenőrizni. A Bank az igénylőlap benyújtása előtt Számlatulajdonos részére a vonatkozó jogszabály szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének eleget tesz, melynek megtörténtét Számlatulajdonos az ezt tartalmazó formanyomtatvány aláírásával igazol. A Bank a Számlatulajdonosnak a vonatkozó jogszabályban megkívánt tartalmú tájékoztatást – a szerződés fennállása alatt – tartós adathordozón is biztosítja. A Számlatulajdonos a folyószámlahitel igénylőlap és szerződés nyomtatványon – a Bank által a mindenkori Hirdetményben közzétett, az igényelhető hitelkeret minimum és maximum összegére figyelemmel – meghatározza az igényelt hitelkeret összegét. Folyószámlahitel kizárólag forint lakossági bankszámlához igényelhető. A Számlatulajdonos az alábbi feltételek mellett igényelhet folyószámlahitelt:
13.5.1.1. A bankszámlanyitással egyidejűleg, nem a Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább három havi átlagos jóváírás alapján,
23.5.1.2. A Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkezőérkező , legalább három havi átlagos jóváírás alapján,
33.5.1.3. A Banknál vezetett lakossági bankszámlához, nem a Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább három havi átlagos jóváírás alapján.
3.5.1.4. A Banknál vezetett lakossági bankszámlához, Óvadék nyújtása mellett.
3.5.1.5. A Banknál vezetett lakossági bankszámlára érkező, legalább hat havi – Hirdetményben meghatározott minimum összegű - átlagos jóváírás alapján Számlatulajdonos egy Bankszámlához csak egy (típusú) hitelkerettel rendelkezhet. Amennyiben a Számlatulajdonos a folyószámlahitelt az 1. a 3.5.1.1, vagy a 3. alpontban 3.5.1.3 pontban meghatározott feltételek alapján igényelte, a folyószámlahitel szerződés létrejöttének, és így a Hitelkeret beállításának további feltétele, hogy a Bank erre vonatkozó, a Számlatulajdonos részére megküldött tájékoztató levél keltét követő 45 naptári napon belül a tájékoztató levélben egyedileg meghatározott összegű jóváírás érkezzen a folyószámlahitel igénylőlap és szerződésen a Számlatulajdonos által megjelölt – Banknál vezetett – Bankszámlára. A Bank jogosult a hitelkeret beállítását megtagadni, amennyiben a hivatkozott jóváírás a bankszámlára nem érkezik meg a jelen pontban meghatározott határidőben. Amennyiben a Számlatulajdonos a folyószámlahitelt a 23.5.1.2 vagy a 3.5.1.5. alpontban pontban meghatározott feltételek alapján igényelte, a folyószámlahitel szerződés létrejöttének, és így a Hitelkeret beállításának további feltétele a három havi illetve a hat havi átlagos jóváírás teljesülése. A Hitelkeret igénybevételéhez a Számlatulajdonosnak a Banknál a Hirdetményben meghatározott típusú bankszámlával kell rendelkeznie, továbbá 1.- 33.5.1.1.- 3.5.1.3. alpontban pontban meghatározott esetekben teljesítenie kell az alábbi folyószámlahitel igénylési és szerződési feltételeket: • Minimum 3 hónapos lakossági Bankszámla-szerződéses kapcsolat • Számlatulajdonost illető, a Bankszámlára érkező rendszeres munkabér jellegű jóváírás (munkabér, nyugdíj, stb.) • Megfelelő fizetőképesség és készség, a 3.5.1.5. pontban meghatározott esetben: • Minimum 6 hónapos lakossági Bankszámla-szerződéses kapcsolat • Számlatulajdonost illető, a Bankszámlára érkező rendszeres munkabér jellegű jóváírás (munkabér, nyugdíj, stb.) • Megfelelő fizetőképesség és készség, illetve a 3.5.1.4. pontban meghatározott hitelkeret igénylése esetén Számlatulajdonosnak a vonatkozó Hirdetményben meghatározott feltételeknek kell eleget tennie, és az ott meghatározott mértékű és típusú betét vagy értékpapír fedezetet köteles nyújtani. A folyószámlahitelre vonatkozó rendelkezések a Hitelkerethez kapcsolódó bankszámla Társtulajdonosára is megfelelően irányadóak, aki a Hitelkeret igénybevételére azonos feltételekkel jogosult, illetve a Hitelkeret igénybevételéből eredően mindenkor fennálló tartozás megfizetéséért Számlatulajdonossal egyetemlegesen felel. Hitelkeret biztosítása feltételéül előírt jóváírásnak a bankon kívülről érkezett munkabér jellegű utalások, valamint a bankon belül a vállalati számlákról indított munkabér jellegű utalások (jövedelmek) tekintendők. A jóváírásként elfogadható jövedelmek típusát az Általános Tájékoztató tartalmazza. Hitelkeret biztosítása feltételéül és fedezetéül (Óvadékul) elfogadható betétek és értékpapírok körét a Bank a vonatkozó Hirdetményében teszi közzé. A Hitelkeret biztosítása fedezetéül ezen belül is csak olyan betétet és vagy értékpapírt fogad el a Bank, amely tekintetében a Számlatulajdonos a betét / értékpapír tulajdonosa, és rendelkezési joga harmadik személy által nem kizárt és nem korlátozott. Az Óvadékul elfogadott értékpapírok és devizabetét értékének megállapítása a vonatkozó Hirdetményben meghatározottak szerint történik. Ez a szabály vonatkozik arra az esetre is, ha a Bank a fedezet érvényesítése érdekében az értékpapírokat értékesíti, vagy a devizabetétet feltöri. A Bank az által elfogadott értékpapírok vételi és eladási árfolyamait az Ügyfél-tájékoztató a Takarékbank Zrt. által forgalmazott kötvényekről, jelzáloglevelekről és befektetési jegyek árfolyamáról elnevezésű tájékoztatókban a Bank a honlapján közzéteszi, illetve bankfiókjaiban kifüggeszt. Az Óvadékul szolgáló betétek és értékpapírok a Hitelkeretből fennálló tartozás teljes kiegyenlítéséig zárolva. vannak. Az Óvadék hozama (ideértve, ha az óvadék tárgya betét, annak kamata), a (lejáró) értékpapír(ok) ellenértéke a Hitelkeretből fennálló tartozás teljes kiegyenlítéséig a Zárolt Óvadéki Számlán kerül jóváírásra, azzal Adós csak a Hitelkeretből fennálló tartozása teljes kiegyenlítését követően rendelkezet, kivéve, ha kérésére a Bank hozzájárul annak értékpapír vásárlásra vagy betét lekötésre történő felhasználásához vagy a fedezetből való(részleges) kiengedéséhez. Az óvadéki számlán levő összegből vásárolt értékpapír és lekötött betét a Hitelkeretből fennálló tartozás teljes kiegyenlítéséig zárolva marad. Az Adós a Bank előzetes írásbeli engedélye esetén, jogosult az Óvadékba helyezett értékpapírokat más, a Hirdetményben óvadékul elfogadható értékpapírra vagy betétre cserélni, azok egyidejű Óvadékba helyezése mellett. Amennyiben a fedezetül szolgáló értékpapírok lejárata rövidebb, mint a Hitelkeret futamideje, a lejárt értékpapírok ellenértéke zárolásra kerül, és azt Adós a Bank előzetes írásbeli engedélye esetén jogosult más, a Hirdetményben Óvadékul elfogadható értékpapír vásárlására fordítani, azok egyidejű óvadékba helyezése mellett. A fenti fedezet csere szerződésmódosítás keretében történik, a Hirdetményben meghatározott díj megfizetése mellett. A fenti értékpapír cserék lebonyolítása során az értékesített / lejárt értékpapírokból befolyt összeg zárolásra kerül, és az kizárólag a fent megjelölt esetekben kerül feloldásra. A Hitelkeret csökkentése esetén az elvárt Óvadék összegét meghaladó különbözet a zárolás alól feloldásra kerülhet. Ha az Óvadék tárgya betét, Xxxx a lejáró/ látra szóló betét lekötését kezdeményezheti a zárolás időtartama alatt is. A lakossági folyószámlahitel terhére és erejéig a Számlatulajdonos kölcsönt vehet igénybe, amennyiben Bankszámlájának egyenlege pénzügyi műveletei teljesítéséhez nem elegendő. A kölcsön igénybevételére – a hitelkeret mindenkor fennálló összege erejéig – a Számlatulajdonos kifejezett írásbeli rendelkezése nélkül, automatikusan kerül sor. A Bank a Bankszámla javára érkező jóváírásoknak a tárgynapon történő terhelések összegét meghaladó részét – külön, eseti rendelkezés nélkül – a Hitelkeret igénybevett összege törlesztésére fordítja. Számlatulajdonos felhatalmazza a Bankot arra, hogy a Bankszámlára érkező bármely összeget úgy írja jóvá, hogy amennyiben a jóváírás időpontjában a folyószámla hitelkeret terhére kölcsön(ök) folyósításra kerültek, az érkezett összegből legfeljebb a felhasznált hitelkeret összegével egyező összeg a hitelkeret javára kerüljön jóváírásra. Számlatulajdonos ezen felhatalmazása a folyószámla hitelkeret fennállása alatt valamennyi – a hitelkeret alapjául szolgáló Bankszámla vonatkozásában – jóváírás tekintetében felhatalmazásnak minősül. A Hitelkeret igénybevételekor a Hitelkeret devizanemétől eltérő devizában végzett tranzakciók esetén a Hitelkeret terhére történő elszámoláskor, az árfolyam alkalmazás rendjét a lakossági bankszámlavezetésre illetve a bankkártyákra vonatkozó mindenkor hatályos Hirdetmény tartalmazza. A Bank a Hitelkeret terhére bonyolított pénzforgalom (pénztárbankpénztár, átvezetések/átutalások, bankkártya használat) után a hatályos vonatkozó Hirdetmény szerinti mértékű jutalékot, díjat, a Tranzakció tranzakció időpontjában számolja el, azzal a Bankszámlát bankszámlát a Hitelkeret igénybevételeként megterheli. Az igénybe vett kölcsönösszegek lejáratának időpontja a hitelkeret szerződés megszűnésének napja. A Bank a hiteligénylés elbírálása során hitelképesség vizsgálat keretében a Számlatulajdonos jellemzőinek és a felajánlott Óvadék értékelését is elvégzi, melynek eredménye alapján állapítja meg a Számlatulajdonos részére engedélyezhető hitelkeret nagysága. Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy a Bank a fenti bírálati feltételek alapján állapítja meg a biztosított Hitelkeret rendelkezésre tartásának feltételeittartásának. Ha a Számlatulajdonos a Bank által meghatározott követelményeknek nem felel meg, illetve nem teljesíti azokat a Bank a Hitelkeret nyújtását – indoklás nélkül – megtagadhatja. Amennyiben Bank a hitelbírálat alapján a Számlatulajdonos folyószámlahitel iránti kérelmét elutasítja, azt nem indokolja, a hitelbírálat szempontjai, illetve a Bank döntése ellen a Számlatulajdonos nem jogosult kifogást emelni. A folyószámlahitel-szerződésben, illetve az annak részét képező ún. Visszaigazoló levélben meghatározásra kerül a Hitelkeret összege, és Hitelkeret típusától függően, a jóváhagyott hitelkeret alapját képező, a Számlatulajdonos által a Szerződés fennállása alatt havonta teljesítendő munkabér jellegű jóváírás összege, illetve az elfogadott Óvadék típusa, azonosítására szolgáló adatok, az elvárt Óvadék összege. Számlatulajdonos a folyószámla hitelkeret szerződés megkötése napjától számított 14 napon belül jogosult a szerződéstől való – indokolás nélküli – elállásra, amennyiben a hitelkeret terhére még nem vett igénybe kölcsönt. Amennyiben Számlatulajdonos a folyószámla hitelkeret terhére már élt kölcsönfelvételi jogával, abban az esetben a szerződés megkötése napjától számított 14 napon belül a szerződés – díjmentes – felmondására jogosult, az igénybe vett kölcsön és a megfizetéséig járó járulékai – legkésőbb a felmondó nyilatkozata dátumától / megküldésétől számított – 30 napon belüli megfizetése mellett. Erre tekintettel Számlatulajdonos felhatalmazza a Bankot, hogy a hitelkerethez kapcsolódó Bankszámlájára érkező jóváírások összegének terhére a felmondása miatt esedékessé váló tartozást járulékaival együtt kiegyenlítse, illetve 30 napon belüli nem teljesítés esetén a Bank a nyújtott óvadék terhére igény kielégítési jogával élhet. A felmondás ezen – előző bekezdés szerinti – felhatalmazás kifejezett megerősítésének minősül a fennálló tartozás és a kiegyenlítéséig Bankot illető járulékok erejéig. Számlatulajdonos a fentiekben írt elállási / felmondási jogát a Bank székhelyére vagy bármely Postahelyre bankfiókba benyújtott írásos nyilatkozatával gyakorolhatja. Amennyiben a szerződéskötésre olyan távközlő eszköz útján kerül sor, amely során a Bank csak utólag tud írásban eleget tenni a vonatkozó jogszabály szerinti tájékoztatási kötelezettségének, Számlatulajdonos elállási/felmondási joga az erre vonatkozó írásos tájékoztató kézhezvétele napjától kezdődik, és e jogával Számlatulajdonos a tájékoztató kézhezvételét követő 14 napon belül írásos nyilatkozatával élhet. Az itt szabályozott elállási / felmondási jog nem érinti Felek a 2.1.133.5.3. pontban szabályozott felmondási jogát. Jelen ÁSZF-ben szabályozott Hitelkeretek a Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló Hpt. szerint fogyasztási kölcsönnek minősülnek, ezért azokat csak természetes személyek – nem üzleti tevékenységük keretében – vehetik igénybe.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Retail and Payment Bank Accounts