Levél az Európai Közösség részéről mintaszakaszok

Levél az Európai Közösség részéről. Tisztelt Uram, Köszönöm mai levelét, amely a következőképpen szól: „Hivatkozom a 2003. december 16-án parafált partnerségi és együttműködési megállapodásra. Mint ahogyan a tárgyalások során hangsúlyoztam, a Tádzsik Köztársaság bizonyos tekintetben kiváltságos elbánásban részesíti a Tádzsik Köztársaságban letelepedő és működő közösségi társaságokat. Rávilágítottam, hogy ez azt a tádzsik politikát tükrözi, amely minden eszközzel támogatni kívánja a közösségi társaságoknak a Tádzsik Köztársaságban való letelepedését. Mindezt szem előtt tartva, tudomásom szerint a megállapodás parafálásának napja és a társaságok letelepedésére vonatkozó okiratok hatálybalépése közötti időszak alatt a Tádzsik Köztársaság nem fogad el olyan intézkedéseket vagy szabályokat, amelyek a tádzsik társaságokkal vagy harmadik országbeli társaságokkal összehasonlítva a közösségi társaságokkal szemben megkülönböztetést vezetnének be, vagy az e megállapodás aláírásának napján fennálló helyzethez képest súlyosabbá tennék a megkülönböztetést. Kérem e levél kézhezvételének szíves visszaigazolását.” Ezennel igazolom a levél kézhezvételét. Kérem, Xxxx, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

Related to Levél az Európai Közösség részéről

  • Az Előfizetői Szerződés megszűnésének esetei a) Határozott idejű szerződés esetén a szerződésben meghatározott idő elteltével;

  • Tájékoztató az eljárás eredményéről A közbeszerzési eljárás eredménye 2014/24/EU irányelv I. szakasz: Ajánlatkérő

  • Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája 2.2.1. Az előfizetői szerződéskötéshez szükséges adatok azonosak az egyedi előfizetői szerződésben rögzítésre kerülő alábbi előfizetői adatokkal:

  • Az előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei 12.1. A szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok,

  • Az előfizetői jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 6.2.1. Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált Xxxxxxxx, Előfizetőt és Felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni. Nem köteles a Szolgáltató megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette.

  • Az Előfizetői Szerződés Módosításának Esetei És Feltételei Az Előfizetői Szerződés az ÁSZF-ből és az Egyedi Előfizetői Szerződésből áll. Az Előfizetői Szerződésnek, annak megkötésekor a részévé válik az Előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató által az Előfizetőnek megküldött Előzetes tájékoztatás, az Előfizetői szerződés adatainak összefoglalója is. Az Egyedi Előfizetői Szerződés módosítására az Előfizetői Szerződés megkötésének szabályai vonatkoznak.

  • Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik Az előfizetői szerződés a Szolgáltató vagy az Előfizető általi felmondáson kívül megszűnik az alábbi esetekben:

  • Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás 2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.

  • Az előfizetői szerződés megszűnése (1) Az előfizetői szerződés megszűnik:

  • Felmondás az Előfizető részéről (1) Az Előfizető a határozott időre szóló Egyedi előfizetői szerződést a határozott idő lejárta előtt rendes felmondással nem, kizárólag rendkívüli felmondással mondhatja fel a jelen pont szabályai szerint.