Megbízások rögzítése mintaszakaszok

Megbízások rögzítése. 7.6.1. A Fióktelep a Megbízásokat visszakereshető módon az alábbiak szerint rögzíti és tárolja: a) Telefonon (szóban) adott Megbízás esetén: Az Ügyfél a Fióktelep hangrögzítésre alkalmas telefonvonalán keresztül, külön telefonos Megbízás adásához ügyfélkódja alkalmazásával vagy azonosító adatai megadásával végzett szóbeli azonosítást követően Megbízást ad, amelyet a Fióktelep annak elfogadása esetén azonnal, szóban visszaigazol. A Fióktelep a telefonbeszélgetéseket visszakereshető módon rögzíti és tárolja. Bármely vitás kérdés felmerülése esetén a Felek a hangfelvételt bizonyítási eszközként fogadják el. A Xxxxxxxxx a telefonbeszélgetés rögzítésére vonatkozó tájékoztatás megtörténtét belefoglalja az egyes szerződésekbe. A telefonon adott Megbízásról készített hangfelvétellel kapcsolatban kizárólag a Fióktelep megfelelési vezetője, belső ellenőre, illetve ezen személyek által kifejezetten felhatalmazott munkavállalói rendelkeznek hozzáférési jogosultsággal. A telefonbeszélgetésről készült hangfelvételt kizárólag az Ügyfél személyesen, vagy az Ügyfél teljes bizonyító erejű okirattal igazolt meghatalmazottja előzetesen egyeztetett időpontban hallgathatja vissza a Fióktelep helyiségében. Az előzőekben felsorolt személyek jogosultak a telefonbeszélgetésről készült hangfelvételről másolatot kapni, ebben az esetben a másolat kiadását követően a másolat nem megfelelő kezeléséből eredő károkért (különösen az értékpapírtitok sérelméért) a felelősség kizárólag az Ügyfelet terheli. A rögzítésre egyebekben az Üzletszabályzat 10. fejezetének rendelkezései az irányadóak b) Személyesen (írásban) adott Megbízás esetén: az Ügyfél az Ügyfélszolgálaton a Fióktelep képviselőjénél személyesen adja le Megbízását, amelyet a Fióktelep képviselője és az Ügyfél sajátkezű aláírásával ellát, ezt követően a Fióktelep képviselője egy példányt átad az Ügyfélnek. c) Az elektronikus felületen (írásban) adott Megbízásokat a Fióktelep informatikai rendszerében visszakereshető módon rögzíti és tárolja. 7.6.2. A Fióktelep a telefonon adott Megbízásról készített hangfelvételt, valamint az elektronikus felületeken megadott, továbbá a személyesen írásban adott Megbízást a jogszabályban előírt ideig, de legalább a Megbízás megadásának évét követő ötödik naptári év végéig megőrzi.
Megbízások rögzítése. A Bank az Ügyfelek megbízásait számítástechnikai rendszerében elektronikus úton rögzíti (elektronikus kötjegy) és a megbízások adásának időrendjének megfelelően egyedi sorszámmal látja el. A Bank a megbízások elektronikus rögzítése során olyan nyilvántartást vezet, melyből az Ügyfél személye, a megbízás tartalma és feltételei, beérkezésének és teljesítésének (illetve megszűnésének) időpontja és módja, valamint a fedezet, illetve a letét rendelke- zésre bocsátása megállapítható és visszamenőleg is ellenőrizhető. A Bank az elektronikusan rögzített megbízásokat az általános nyilvántartási előírások szerint nyolc évig megőrzi. A Bank elektronikus bankszolgáltatások útján beérkezett szabad formá- tumú levélben megbízást nem fogad el.

Related to Megbízások rögzítése

  • Egyéb megállapodások XX.1. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a munka jellege megkívánja, úgy Megrendelő közműnyilvántartó csoportjától megrendeli az elkészült vezeték bemérését. XX.2. Amennyiben az egyedi szerződésben vállalt feladat tervek elkészítését is szükségessé teszi, az elkészült tervekre Megrendelő a Ptk. 412.§ (3) bek. a./ pontja szerint köti ki a rendelkezés jogát, amelybe felek a tervek Megrendelő általi megváltoztatásának jogát is beleértik. A Vállalkozó által készített tervek nem megfelelőségéből eredő valamennyi kárért Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik. XX.3. Szerződő felek kölcsönösen kötelezettséget vállalnak arra, hogy a szerződés tartalmát – beleértve jelen ÁSZF-et is – bizalmasan, üzleti titokként kezelik és a másik fél írásos engedélye nélkül bíróságon, hatóságon kívül harmadik személlyel nem közlik, hacsak azt jogszabály, hatóság vagy bírósági rendelkezés nem írja elő. XX.4. A Vállalkozónak átadott és az általa készített tervek, dokumentációk, információk, stb. a Megrendelő kifejezett, írásbeli hozzájárulása nélkül sem tovább nem adhatók, sem az egyedi szerződés teljesítésén kívül fel nem használhatók. Továbbá tilos a Megrendelő előzetes hozzájárulása nélkül az elvállalt, illetve a már folyamatban lévő munkákról adatokat, vagy információkat harmadik fél részére kiszolgáltatni, azokról előadásokat tartani, videó- felvételt vagy kinyomtatott anyagot közzétenni. XX.5. A Vállalkozó köteles a Megrendelő helyett helyt állni, és Megrendelőt mentesíteni minden olyan igénnyel és peres eljárással szemben, amely bármiféle szerzői jog, szabadalmi jog, védjegy, védett név, vagy egyéb védett jog megsértése miatt felmerülne. XX.6. A szerződést érintő kérdésekben, szerződéses jognyilatkozatok tétele során a kapcsolattartás módja kizárólag cégszerűen aláírt levél. XX.7. A szerződés részeként, azzal összetartozóan kezelendő az egyedi szerződésben meghatározott valamennyi melléklet. XX.8. Szerződő Felek tudomásul veszik, hogy az egyedi szerződésben, illetve a jelen Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló többszörösen módosított 1959. évi IV. törvény, valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok – amennyiben az egyedi szerződés megkötését közbeszerzési eljárás lefolytatása előzte meg, úgy különösen a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. Törvény – előírásai irányadóak. XX.9. Vállalkozó a munkavégzés során a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Törvény és az 5/1993. (XII.26.) MüM rendelete a munkavédelmi törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról, valamint az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 26.) BM rendelet rendelkezéseit köteles maradéktalanul betartani, és betartatni. Vállalkozó köteles a szerződés teljesítése során az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX.15.) Kormányrendeletben foglaltakat maradéktalanul betartani. XX.10. Az egyedi szerződés elválaszthatatlan része a szerződéshez mellékletként csatolt, és dátum szerint részletes meghatározásokat tartalmazó műszaki – pénzügyi ütemezés. XX.11. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a szerződésből eredő vitás kérdéseiket elsődlegesen békés úton kívánják rendezni. Amennyiben ez nem vezetne eredményre, úgy felek a helyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyekben az egyedi szerződésben megjelölt bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. Amennyiben erről felek a az egyedi szerződésben nem rendelkeznek, úgy az eljáró bíróság illetékességét a mindenkor hatályos idevonatkozó eljárási szabályok alapján állapítják meg. XX.12. Felek kijelentik, hogy rendelkeznek a szerződés aláírásához szükséges jog- és cselekvőképességgel, továbbá nem állnak csőd-, felszámolási-, végelszámolási eljárás alatt. Mindkét fél kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben ezen feltételekben változás áll be, azt 3 (három) munkanapon belül a másik fél tudomására hozza. XX.13. Jelen Általános Szerződési Feltételek az egyedi szerződés elválaszthatatlan részét képezi. Amennyiben az Általános Szerződési Feltételek és az egyedi szerződés más feltétele egymástól eltér, az egyedi szerződésben írtak válnak a szerződés részévé. XX.14. Amennyiben az egyedi szerződést felek keretjelleggel kötik meg (keretszerződés), úgy jelen Általános Szerződési Feltételek a keretszerződésre és az annak alapján történő egyedi megrendelésre értelemszerűen alkalmazandók. XX.15. Felek az egyedi szerződés aláírásával megállapodnak abban, hogy amennyiben akár az egyedi szerződés, akár jelen Általános Szerződési Feltételek valamely rendelkezését bíróság, hatóság jogerősen érvénytelennek nyilvánítja, az adott rendelkezés érvénytelensége esetén az egész szerződés nem dől meg, az egyedi szerződés, illetve a jelen Általános szerződési Feltételek érvénytelenné nem nyilvánított rendelkezései továbbra is hatályban maradnak, az érvénytelen rendelkezés helyett pedig felek a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit alkalmazzák. XX.16. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a jelen ÁSZF-ben hivatkozott jogszabályokban változás áll be, úgy felek az ezen megváltozott jogszabályok rendelkezései szerint kötelesek eljárni. Alulírott Vállalkozó kijelentem, hogy jelen Általános Szerződési Feltételek tartalmát megismertem, azt kifejezetten elfogadom, és annak egy példányát átvettem. Budapest, ……………………….. …………………………………… Vállalkozó Tervező/kivitelező/partner/bérlő (továbbiakban Vállalkozó) a Fővárosi Vízművek Zrt. (továbbiakban Megbízó) területén végzett tevékenysége során köteles a tevékenységére vonatkozó környezetvédelmi és vízbázisvédelmi jogszabályokat maradéktalanul megismerni, azokat betartani, illetve azokat alvállalkozóival/közreműködőivel betartatni. Vállalkozó köteles a Megbízó Környezetvédelmi politikáját megismerni, munkája során az abban foglalt elveket követni. Vállalkozó tevékenysége során - a vízbázisvédelmi előírások teljesítése mellett - a környezetre legkisebb kockázatot jelentő anyago(ka)t használja fel. Vállalkozó feladata a saját, vagy alvállalkozója tevékenysége során keletkező hulladékok hatályos jogszabályoknak megfelelő gyűjtése, kezelése - ha a szerződés másképpen nem rendelkezik. Vállalkozónak a hulladékok gyűjtésére saját munkahelyi gyűjtő edényzetről kell gondoskodnia. Külön írásos megállapodás esetén Vállalkozó a Megbízó szelektív hulladék gyűjtési előírásait betartva, kihelyezett munkahelyi gyűjtőit használhatja. Amennyiben vállalkozó Megbízó hulladékgyűjtő edényeit használja, köteles a Megbízó telephelyein bevezetett szelektív hulladékgyűjtési rend szerint eljárni, a hulladékokat hulladék fajtánként (papír, műanyag palack, fém italos doboz, használt elem, hulladék világítótest, elektronikai hulladék, gumihulladék, használt nyomtató patron/toner, kommunális hulladék, stb.) a megfelelő gyűjtőedényekben elhelyezni. Vállalkozó Megbízó részére folytatott saját, vagy alvállalkozója tevékenysége során keletkező minden hulladék mennyiségéről adatot szolgáltat Megbízó részére. Vállalkozó a tevékenység végzése során keletkező hulladék elszállítását vagy elszállíttatását követően köteles haladéktalanul elküldeni a szabályos lerakást vagy ártalmatlanítást igazoló dokumentumokat, mérlegjegyeket, egyéb bizonylatokat, Megbízó Környezetvédelmi csoportjának. Az adatszolgáltatás tartalmazza a keletkező hulladékokat EWC-kódok szerint, a hulladék fajtánként keletkezett mennyiséget, és a hulladékok kezelésének módját. Hulladékszállításról, -kezelésről szóló számla csak az igazoló dokumentumokkal együtt nyújtható be. Vállalkozó vagy alvállalkozója tevékenysége során termelt veszélyes hulladékokat köteles külön gyűjteni, illetve saját költségén az előírásoknak megfelelően elszállíttatni. A szállítást csak veszélyes hulladékok szállítására jogosult, érvényes engedéllyel rendelkező vállalkozás végezheti. A veszélyes hulladékokat, a környezetszennyezést kizáró módon fedett helyen, feliratozva, EWC kód feltüntetésével, fajtánként elkülönítve kell gyűjteni. Amennyiben nincs mód a fedett helyen való gyűjtésre, úgy a hulladékokat a gyűjtőedényzetekkel és kármentő eszközökkel együtt le kell fedni. Veszélyes hulladék egy évnél hosszabb ideig nem gyűjthető a telephelyen. A veszélyes hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról szóló igazolást vállalkozó köteles beszerezni és Megbízónak másolatban eljuttatni. A veszélyes anyagokat, a vonatkozó előírásoknak megfelelő módon kell tárolni és használni. Amennyiben vállalkozó olyan tevékenységet folytat, ahol veszélyes anyag használata szükséges, illetve nem zárható ki veszélyes hulladék keletkezése, az esetleges károk azonnali elhárítása érdekében vállalkozó köteles a helyszínen kármentesítő anyagokat tartani. A tevékenységhez használt veszélyes anyagok, készítmények 16 pontos, magyar nyelvű Biztonságtechnikai Adatlapjáról gondoskodni kell, és az előírásoknak megfelelően minden érintett számára elérhető helyen kell elhelyezni. A veszélyes anyagok veszélyességéről tájékoztatni kell az anyagot használó, vagy azzal érintkezésbe kerülő személyeket. Gondoskodni kell arról, hogy szennyező anyag csapadékvíz csatornába, víznyelő aknába, árokba, vagy szikkasztó aknába ne kerüljön, vállalkozó a tőle elvárható módon köteles mindent elkövetni annak érdekében, hogy a környezetszennyező anyagok bejutását megakadályozza. Vállalkozó köteles mindent elkövetni a zaj- és rezgéshatás csökkentése érdekében, illetve szükség esetén ideiglenes határérték túllépési engedélyt beszerezni. Vállalkozó az általa okozott környezetvédelmi károkat azonnal kezelni köteles (pl. olajfolyás felitatása és a szennyezett kármentő anyagok veszélyes hulladékként való kezelése). Vállalkozó az általa és/vagy alvállalkozói/közreműködői által okozott környezetvédelmi károkért teljes mértékben felelős. Vállalkozó tevékenységét köteles úgy végezni, hogy az ingatlanon környezeti kár ne keletkezzen. Amennyiben Vállalkozó tevékenységéből adódóan környezeti kár keletkezik, azt Vállalkozó köteles saját költségén megszüntetni, illetve a környezeti tényfeltárás és kármentesítés költségeit megtéríteni. Vállalkozónak a munka során az árvízi adottságokat figyelembe kell venni. Vállalkozó feladata az eredeti környezeti állapot, illetve növényzet helyreállítása. Vállalkozó kijelenti, hogy a szükséges hatósági engedélyekkel rendelkezik, továbbá ha Vállalkozó alvállalkozót von be, úgy alvállalkozói a szükséges hatósági engedélyekkel rendelkeznek. Amennyiben Vállalkozó feladata tervezés, úgy köteles tervezői nyilatkozatot adni, melyben nyilatkozik, hogy a terv a hatályos vízbázisvédelmi- környezetvédelmi előírásoknak megfelelően készült. Vállalkozó a munkavégzés során köteles minden környezetet érintő rendkívüli körülményről és káreseményről a Fővárosi Vízművek Zrt. Környezetvédelmi csoportját értesíteni (Xxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xx, Tel: 000-0000, 000-0000, 000-0000, 000-0000, fax: 000-0000). Vállalkozó, előzetes egyeztetés alapján köteles a Fővárosi Vízművek Zrt. Környezetvédelmi csoportjának munkatársait környezetvédelmi ellenőrzés céljából tevékenységi területén fogadni, velük együttműködni.

  • Egyéb szolgáltatások A 2004/18/EK irányelv 20. cikke és IIA. melléklete szerinti szolgáltatási kategóriák. 2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

  • Az Ügyfélszolgálatra érkező telefonhívások rögzítése A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy az Ügyfélszolgálat hivatalos hívószámaira érkezett hívásokról hangfelvételt készítsen, amennyiben az a beszélgetés tartalmának maradandó rögzítése céljából szükséges. A Szolgáltató a telefonos ügyfélszolgálatra érkező és az előfizetői jogviszonyt érintő megkereséseket, panaszokat, valamint a Szolgáltató és az előfizető közötti telefonos kommunikációt külön jogszabályban meghatározottak szerint rögzíti, és visszakereshető módon legalább egy évig megőrzi. A Szolgáltató biztosítja, az Előfizető részére a Szolgáltatás évi átlagos 95%-os rendelkezésre állását az Előfizetői Szerződés teljes tartama alatt. A rögzítés tényéről a Szolgáltató a hívó felet minden esetben a hangrögzítést megelőzően tájékoztatja. A Szolgáltató a rögzített hanganyag másolatát a hívó fél kérésére a tárolási időn belül bejelentésenként egy alkalommal ingyenesen rendelkezésre bocsátja, az erre vonatkozó kérelem beérkezését követő 30 napon belül. Az adott beszélgetésről történő minden további másolat kiadása csak díjfizetés után biztosított. A hangfelvétel visszahallgatását a Szolgáltató külön kérésre Ügyfélszolgálatán is biztosítja. A Szolgáltató a rögzített hanganyagokat, a hibabejelentések kivételével, a rögzítés napját követő 1 évig tárolja.

  • Fogalmi meghatározások Antenna jel: Az Érintéses fizetési technológia szimbóluma.

  • Jogvédelmi szolgáltatások A szolgáltatási igény teljesítési feltételeinek fennállása esetén a biztosító – az érdek- sérelem jellegétől függően – az alábbi jogvédelmi szolgáltatásokat nyújtja: • megfelelő szakértelemmel rendelkező ügyvédet ajánl, amennyiben a biztosított nem él szabad ügyvédválasztási jogával, • szóban vagy írásban jogi tanácsot ad, illetve fedezi a jogi tanácsadás ügyvédi díját a jelen pontban foglaltak szerint, • a káreseményenkénti és biztosítási időszakra megállapított biztosítási összeg ere- jéig viseli a jogi eljárás költségeit az alábbiak szerint: – ügyvédi díj A biztosítás a biztosított jogi képviseletét ellátó ügyvéd indokolt, feladathoz mért és szokásos mértékű – készkiadásokat is magában foglaló – megbízási díját fedezi, melyhez a biztosító előzetesen hozzájárult. Amennyiben a biztosított a biztosító előzetes hozzájárulása nélkül állapodott meg az ügyvédi megbí- zási díj összegében, a biztosító a pártfogó ügyvéd jogszabályban meghatá- rozott minimális munkadíjának megfelelő mértékű megbízási díjat fizet. – jogi eljárások költsége A bírósági, hatósági, közvetítői eljárások illetékét, díját és költségét (pl. tanú- és szakértői díj, tolmácsdíj, helyszíni tárgyalás és szemle költsége) valamennyi fokon téríti a biztosító, amennyiben a biztosított köteles e költségek megfizeté- sére vagy előlegezésére. – ellenérdekű fél költsége A biztosítás abban az esetben fedezi az ellenérdekű fél költségét, amennyiben a biztosított – jogerős határozat folytán – köteles ezek megfizetésére, és ezekre vonatkozóan nem áll fenn más irányú biztosítási védelem. – végrehajtás költsége A Biztosítottat megillető végrehajtási jogcím (pl. ítélet) meglétét követően a végre- hajtás költségeit a biztosítás legfeljebb 2 végrehajtási kísérlet erejéig fedezi. – szakvélemény költsége Fedezi a biztosítás a biztosított által felkért független szakértő írásbeli szakvé- leményének díját, feltéve, hogy a szakértő megbízásához és a szakértői díj összegéhez a biztosító előzetesen hozzájárult. – fordítási költség Fedezi a biztosítás a jogi eljárás lefolytatásához szükséges dokumentumok indo- kolt fordítási költségét, feltéve hogy ahhoz a biztosító előzetesen hozzájárult.

  • A szolgáltatás igénybevételének módja Az igénylő a Szolgáltatónál erre a célra rendszeresített formanyomtatványon benyújtja ISDN szolgáltatásra vonatkozó igényét, amelyben pontosan megjelöli a kért szolgáltatást és nyilatkozik, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa megjelölt felszerelési helyen Szolgáltató a szükséges méréseket elvégezze, ennek érdekében az igénylő biztosítja Szolgáltató részére az ingatlanra történő bejutást valamint a mérés elvégzéséhez műszakilag indokolt feltételeket. - Az ISDN szolgáltatás egyedi előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. A szerződéskötésre az ÁSZF általános szabályai az irányadók.

  • Fogalom meghatározások A jelen Általános Szerződési Feltételek alkalmazása tekintetében:

  • Kényelmi szolgáltatások Telefonköltségek megtérítése: a káresemény kapcsán a Biztosított által indított telefonhívások díjának megtérítése, legfeljebb a Szolgáltatási- és Díjtáblában jelzett összeghatárig. A telefonos segítségnyújtó szolgálat – a Biztosított kérésére – tájékoztatást ad a Biztosított által megadott területen várható idôjárásról. Ez a szolgáltatás a szerzôdés tartama alatt naponta legfeljebb egyszer vehetô igénybe. A telefonos segítségnyújtó szolgálat – a Biztosított kérésére – autós útvonaltervet készít a kért indulási és célállomás között, melyet e-mailen juttat el a kért címre. Ez a szolgáltatás a szerzôdés tartama alatt naponta legfeljebb egyszer vehetô igénybe.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített csillagpontosított, visszirányú kábeltelevízió hálózat, és Előfizetői szerződést már előzőleg a Szolgáltató által kiépített, vagy a más által kiépített és Szolgáltató által – szükség esetén ellenőrző mérés alapján – megfelelőnek minősített előfizetői hozzáférési végponton történő szolgáltatás igénybevételre lehet kötni. A szolgáltatás igénybevételének jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A Szolgáltató használatában, azonban más tulajdonában levő és fentieknek megfelelő kábeltelevíziós hálózaton csak akkor kerülhet sor a Szolgáltató általi Internet-hozzáférési szolgáltatásra irányuló szerződéskötésre és szolgáltatás nyújtására, ha a Szolgáltató és a kábeltelevíziós rendszer tulajdonosa egymással összekapcsolódási megállapodást kötött. A szolgáltatás igénybevételéhez – a Szolgáltató által a szolgáltatás időtartama alatt biztosított kábelmodemen kívül – szükséges a 4.3. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés (legalább 486-os számítógép), egy hálózati kártya, szoftverek és amelyek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés (számítógép), hálózati kártya, szoftverek szolgáltatására. A szolgáltatás nyújtásának feltétele – esettől függően – a kábelmodem, acces point, vagy a router áramellátásának Előfizető általi biztosítása saját költségére. A szolgáltató az előfizetői végberendezés és az azon tárolt adatok megóvása és biztonsága érdekében a szolgáltatás rendeltetésszerű használhatóságát nem befolyásoló módon portszűrést alkalmazhat és egyes portok – így különösen a 139-es port – forgalmát letilthatja. 2.1.3.2. A szolgáltatásnak időbeli korlátja nincs. 2.1.3.3. A szolgáltatást az Előfizető nem veheti igénybe a Szolgáltatónak a hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott azon földrajzi területen (vételkörzet) kívül, ahol a Szolgáltató hírközlési hálózattal rendelkezik, vagy internet hozzáférési szolgáltatást nyújt. 2.1.3.4. Minden Előfizető csak a rá vonatkozóan a Szolgáltatónál nyilvántartott előfizetői hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe az általa előfizetett szolgáltatásokat. 2.1.3.5. A szolgáltatásnyújtás feltétele, hogy az Előfizető és a Felhasználó illetve – ha az ezekkel nem azonos – az ingatlan tulajdonosa az igénybejelentés megtételekor, de legkésőbb a szerződéskötéskor külön nyilatkozatban kifejezetten hozzájáruljon ahhoz, hogy az ingatlanon a hálózat további ellenérték nélkül a hálózat fennállásának idejéig elhelyezésre kerüljön.

  • Szolgáltatások A Társaság a Rendszerhasználati szerződés alapján ellenérték fejében a jelen 4.d ÁSZF szerinti alapszolgáltatásokat és választható, valamint külön díjas szolgáltatásokat nyújtja a Rendszerhasználóknak A Rendszerhasználó kizárólagos felelőssége, hogy csak olyan szolgáltatást és csak olyan mértékben vegyen igénybe, amelyre és amilyen mértékben a rá vonatkozó jogszabályok, illetve nemzetközi szankciós intézkedések alapján jogosult; ennek figyelemmel kísérése és betartatása nem a Társaság felelőssége. A Rendszerhasználó tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás jogosulatlan igénybevételével a Társaságnak, más Rendszerhasználónak vagy harmadik személynek okozott kárért a Rendszerhasználó teljeskörű kárfelelősséggel tartozik, a Társaság a vele szemben azzal összefüggésben érvényesített valamennyi követelést (kártérítés, költség, díj bírság) áthárítja a Rendszerhasználóra, aki köteles azt megtéríteni.