MicroServer mintaszakaszok

MicroServer. A MicroServer szolgáltatással az ügyfeleinknek nem kell szervert vásárolnia, hanem azt bérleti konstukcióban a saját teleplyén is igénybe veheti. A duplázott tárterületek és az Adatparkba történő archiválás miatt, magasabb szintű védelem biztosítható a szervernél, mint egy hagyományos megoldás esetén.

Related to MicroServer

  • Utánvétel Amennyiben a rendelés értékét a csomag kézhezvételekor kívánja kiegyenlíteni, akkor válassza az "Utánvétel" fizetési módot.

  • Az igénybevétel feltételei Amennyiben az azonos Előfizetői szolgáltatás-hozzáférési ponton az Előfizető több szolgáltatást is igénybe vesz a szolgáltatások korlátozására vagy szüneteltetésére az ÁSZF-ben foglalt feltételek szerint kerülhet sor. A végberendezést a Szolgáltató biztosítja és a Szolgáltató tulajdonát képezi. A végberendezés normál hálózati tápellátást igényel (230V), amelyet az Előfizetőnek kell biztosítania. A végberendezés átadásakor a Szolgáltató a Díjszabásban meghatározott mértékű kártérítési díjjal megegyező összegű óvadékot kérhet. Az óvadékból a szolgáltató jogosult a fenti eszközök megrongálódása, elvesztése esetén az őt ért kár összegét levonni,- ideértve a megrongálódás esetén felmerülő javítási költséget is- illetve az őt ért kár összegét beszámítani. Az óvadék visszajár, ha az alapul szolgáló előfizetői szerződés megszűnt, és az Előfizető a Szolgáltató által átadott eszközöket sértetlenül – ide nem értve a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést - visszaszolgáltatja. Amennyiben óvadék fizetésére nem kerül sor az Előfizető részéről, az Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató által számára ingyenesen rendelkezésre bocsátott és a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszközöket a szerződés megszűntét követően a Szolgáltató jogosult visszavételezni, amely esetben az Előfizető azonnal, hiánytalanul és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban köteles visszaszolgáltatni. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, úgy köteles a Szolgáltatót ért kár megtérítésére. A Szolgáltató által végzett létesítést követően, a Szolgáltatás nyújtásához szükséges végberendezés(ek) konfigurációját Előfizető nem jogosult megváltoztatni. Az Előfizető által történő módosításból eredő esetleges károkért, a Szolgáltatásban bekövetkező kiesésért Szolgáltató nem vállal felelősséget. A Szolgáltatás helyreállításáért Szolgáltató jogosult hibaelhárítási díjat felszámolni. A hangszolgáltatás igénybevételéhez DTMF (tone) tárcsázási módú analóg telefonkészülék vagy berendezés használata szükséges.

  • Fizetési feltételek 12.1 A Felhasználó köteles a Szerződés alapján meghatározott Kereskedői teljesítések ellenértékét (árát), és más reá eső fizetési kötelezettségeit, a kiállított számla szerint Kereskedő részére banki átutalás útján HUF fizetőeszközben teljesíteni. Amennyiben a számla formai, illetve tartalmi szempontból nem fogadható be, a 30 (harminc) napos fizetési határidő – a Felhasználót terhelő késedelmes teljesítés jogkövetkezményei szempontjából – a formai, illetve tartalmi szempontból befogadható számla kézhezvételétől számítódik. A számla befogadása a Kbt. 135. § (1) bekezdés alapján teljesítésigazolásnak számít, a számlát befogadottnak kell tekinteni, ha a Felhasználó annak tartalmát a kézhezvételt követő 15. (tizenötödik) napig nem vitatja. A jelen Szerződés tekintetében pénzfizetési kötelezettség szempontjából banki átutalással történő pénzfizetési kötelezettség Kereskedő bankszámláján történő jóváírásakor tekinthető teljesítettnek. A Felek az általános forgalmi adóról szóló jogszabály szerinti teljesítés időpontjának a vonatkozó számlán feltüntetett esedékesség időpontját tekintik, amelynek meg kell felelni az Áfa tv. 58. §. –ban foglaltaknak. 12.1.1 Az egyes számlák: a) Havi kapacitásdíj számla b) Havi alapdíj számla - A számla tartalma: az éves alapdíj 1/12-es része - Kiállításának ideje: legkésőbb a tárgyhónapot megelőző hónap 10. (tizedik) napja. - Fizetési határideje: 30 (harminc) nap (amennyiben a számla a kiállításától számított 5 (öt) munkanapon belül a kézbesítési címre megérkezik, abban az esetben, ha a számla kézhezvétele későbbi időpontú, úgy az igazolt kézhezvételtől számolt 30 (harminc) naptári napos időtartam alatt Kereskedő nem tarthat igényt késedelmi kamatra és más a fizetési késedelemmel kapcsolatos jogkövetkezmény alkalmazására). - tartalmazza az erre a tételre vonatkozó közbeszerzési díjat - A számlázás pénzneme: HUF. Felek rögzítik, hogy az alapdíj megfizetése nem minősül előlegnek. c) Havi földgáztermék és forgalmi díj számla d) Elszámolás (elszámoló végszámla): 12.1.2 A Szerződés szerinti késedelmi kamat, pótdíj, behajtási költségátalány díja, illetve kötbér megfizetésének esedékessége az azt kiterhelő levél keltétől számított 10 (tíz) banki nap. 12.2 A Felhasználó a számlázás (illetve kiterhelés) vonatkozásában írásban, a vonatkozó számla (illetve kiterhelő levél) kézhezvételét követő 15. (tizenötödik) napig jogosult kifogást előterjeszteni. A kifogásnak tartalmaznia kell a vitatott adatot, összeget, valamint a kifogás alapját képező körülményeket. A Szerződés tekintetében – ideértve a Szerződés 10.2. pont alapján végzett Kereskedői becsléshez kapcsolódó, valamint a 11.3.6. xxxxxxx megfelelő adatszolgáltatás elmaradását, továbbá a 11.6 pontnak megfelelő adatok hiányát is – Felhasználó jogosult számlakifogás előterjesztésére, mely számlakifogásnak a kifogással érintett számla kifizetésére halasztó hatálya van. 12.2.1 Amennyiben Felhasználó kifogást terjeszt elő, azt a Kereskedő a reklamáció, illetve a panasz kézhezvételétől számított legkésőbb 10 (tíz) munkanapon belül elbírálja, amelynek során szükség esetén egyeztetést kezdeményez Felhasználóval. 12.2.2 Ha Felhasználó Kereskedőnek a kifogásra adott válaszát nem tartja elfogadhatónak és ha a Felhasználó a számlakifogást fenntartja, köteles erről Kereskedőt írásban, indokolással ellátva 5 (öt) munkanapon belül értesíteni, az értesítés kézhezvételével a számlakifogás Kereskedővel szemben hatályban marad. Az értesítés kézhezvételét követően a Felek bármelyike kezdeményezheti a 29. pont szerinti bírósági eljárás lefolytatását. 12.3 Amennyiben a jelen Szerződés alapján mindkét Felet a másik Fél részére nem vitatott fizetési kötelezettség terhel, a 10.3. pont szerinti Elszámolási Időszak vonatkozásában az egyes Felek tekintetében a Szerződés szerint fennálló valamennyi fizetési kötelezettség összesítését követően a Felek e fizetési kötelezettségeiket beszámítás útján jogosultak teljesíteni, a Felhasználó beszámítási jogát a Kbt. 135. § (6) bekezdésében foglalt szabályok feltételével gyakorolhatja. 12.4 Amennyiben bármelyik Fél a jelen Szerződésben meghatározott valamely fizetési kötelezettségének teljesítésével – a fizetési határidőt követő naptól – késedelembe esik, a késedelem időtartamára a késedelmesen teljesített fizetési kötelezettsége értékének megfelelően köteles a másik Fél részére késedelmi kamatot fizetni. Fizetési késedelem esetén Feleket a Ptk. 6:155 § (1) bekezdésében meghatározott késedelmi kamat fizetésének kötelezettsége terheli. Felek fizetési késedelme esetén a kötelezett Kereskedő és a szerződő hatóságnak minősülő Felhasználó egyaránt kötelesek a másik fél javára a 2016. évi IX. törvény 3. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő behajtási költségátalányt fizetni. 12.5 Amennyiben Felhasználó a jelen Szerződésben meghatározott valamely nem vitatott fizetési kötelezettségét az esedékesség időpontjáig nem teljesíti, Kereskedő a GET és a GET VHR. hatályos rendelkezéseinek figyelembevételével a 16. pont szerint jogosult a teljesítést mindaddig megtagadni és a gázellátásból kikapcsoltatni, amíg Felhasználó a jelzett kötelezettségeinek eleget nem tesz (Kereskedőnek a teljesítés megtagadási és kikapcsolási joga csak a kötelezettségszegéssel érintett felhasználási helyekre terjed ki).

  • Beteglátogatás Amennyiben a biztosított életveszélyes állapota vagy 10 napnál hosszabb tartamú kórházi kezelése miatt haza nem szállítható, a biztosító egy, a biz- tosított által megnevezett, Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendel- kező személy részére fedezi a biztosított kórházban történő meglátogatá- sának költségeit. A költségtérítés keretében a biztosító az oda-vissza utazás (saját személy- gépkocsi üzemanyagköltsége, vonat II. osztály, repülőjegy turistaosztály, va- lamint az ehhez kapcsolódó taxi) számlával igazolt költségeit, valamint leg- feljebb 5 éjszakára szóló szállodai költségeket – maximum a kötvényben rögzített összeghatárig – fedezi.

  • A fenntarthatósági kockázatok hozamra gyakorolt hatása Az eszközalap befektetési hátterét adó mögöttes eszközök köre nem ki- fejezetten fenntarthatósági szempontok alapján került meghatározásra. Az eszközalapban található mögöttes eszközök között az ingatlanszektor jelentős súllyal szerepel, mely fenntarthatósági kockázatokat hordozhat. Fenntarthatósági kockázatokat jelentenek az alábbi tényezők, és negatív hatással lehetnek az egyes érintett mögöttes eszközök hozamára: • A növekvő nyersanyag- és energiaköltségek fenntarthatósági kocká- zatot jelentenek az ingatlanfejlesztések eredményességére nézve. • A klímaváltozásból eredő extrém időjárási körülmények (viharok, ára- dások) fizikai kockázatot jelentenek az ingatlanszektorra. A létesítmé- nyekben, eszközökben és gépekben keletkező károk profithatása csök- kentheti az érintett vállalatok részvényeinek árfolyamát. • Ugyancsak profitcsökkentő hatású lehet az ingatlanok energia ellá- tása, amennyiben hagyományos energiafelhasználással és szigetelés- sel rendelkeznek, illetve az ilyen ingatlanok iránti kereslet csökkenhet, vagy csak alacsonyabb árért, bérleti díjért lesznek értékesíthetők. Kor- szerűsítésük esetén pedig a megfelelő átalakítás rövid-közép távon a profitot csökkentő jelentősebb beruházással járhat. Összesített kockázat + + + + + + Megcélzott ügyfélkör Kockázatvállaló Referenciaindex 100% Nasdaq100 Index (az érvényes MNB árfolyamokon az eszközalap Ajánlott minimális befektetési időtartam 10 év Új technológiák eszközalap Fenntarthatósággal kapcsolatos szerződéskötés előtti közzététel Lehetséges befektetési eszközök Az eszközalap összetétele Kollektív befektetési formák 70% 40% 100% Egyedi részvények 25% 0% 60% Készpénz, látra szóló betét 5% 0% 50%

  • Adatvédelem A weboldal adatkezelési tájékoztatója elérhető a következő oldalon: xxxxx://xxx- xx.xx/xxxxxxxxxxx

  • Jótállás, szavatosság 11.1 E-Töltő(k) 11.1.1 Az E-töltőkre E.ON a Szerződésben foglalt jótállást vállal. E.ON tájékoztatja a Megrendelőt, hogy a jótállás érvényesíthetőségének feltétele lehet, hogy a gyártóval szerződött szervízpartner/ek végezzék az E-Töltő szakszerű beüzemelését, karbantartását, valamint üzemeltetését. A jótállás megszűnését eredményezheti a szakszerűtlen beavatkozás. Erről részletesen a gyártói tájékoztató tartalmazhat információkat. E.ON az E-Töltő gyártójával szembeni jótállás érvényesítésében közvetítői szerepet vállal, azonban a jótállási körbe nem eső hibák esetén a felmerülő költségeket Megrendelő köteles megfizetni. 11.1.2 A jótállás hatályát veszti, ha a Megrendelő az E-töltőt az E.ON engedélye nélkül megbontotta, vagy a Megrendelőtől elvárható gondosságot és hibamegelőző lépéseket nem teljesítette, valamint, ha az E.ON vagy harmadik személy bizonyítja, hogy a hiba rendellenes használat, átalakítás, szakszerűtlen kezelés, helytelen tárolás, elemi kár, vis maior, élőlények által vagy más eszköz, berendezés meghibásodása által okozott kár vagy harmadik személy tevékenységével vagy mulasztásával összefüggésben, egyéb, vásárlás után keletkezett okból következett be. 11.1.3 Az E.ON viseli a Megrendelő E-Töltő vonatkozásában jótállási igénye érvényesítésével kapcsolatban felmerült minden igazolt költségét (távoli diagnosztika, leszerelés, gyártóhoz való eljuttatás szállítási költsége, diagnosztika és javítás, töltő Megrendelőhöz szállítási költsége, töltő visszaszerelése), ha érvényes volt a jótállás, és jogszerű volt a jótállási igény. Amennyiben a jótállási igény nem volt jogszerű, E.ON jogosult a Megrendelő igénye kapcsán felmerült költségeit Megrendelő részére kiszámlázni, Megrendelő pedig köteles azt megfizetni E.ON részére. Ez a kitétel az utólag megállapított esetekre is vonatkozik. 11.1.4 A jótállási körbe eső kijavított vagy kicserélt alkatrészre a jótállási időszak újból kezdődik. 11.1.5 Megrendelő jótállási igényét hivatalosan az xxxxxxxxxx@xxx.xx postafiókra küldött írásbeli értesítéssel jelezheti E.ON felé. 11.2 E-Töltő(k)höz kapcsolódó szolgáltatások 11.2.1 E.ON Vállalkozási tevékenységekre a teljesítést követő 1 év szavatosságot vállal. 11.2.2 Megrendelő szavatossági vagy jótállási igényét hivatalosan az xxxxxxxxxx@xxx.xx postafiókra küldött írásbeli értesítéssel jelezheti E.ON felé. 11.3 Jótállási körbe tartozó munkák felmerülése esetén Megrendelő írásban értesíti E.ON-t, aki köteles haladéktalanul, de legkésőbb Megrendelő írásbeli jelzését követő 30 naptári napon belül a helyszíni szemlét digitálisan vagy személyesen elvégezni, majd azt követő 30 napon belül - amennyiben Vállalkozó a hibát garanciális hibának minősíti - saját költségén elvégezni.

  • Szavatosság, jótállás A Vállalkozót a szerződésszerű teljesítéséért a Ptk. és a jelen Szerződés szerinti jog- és kellékszavatosság terheli. A Vállalkozó a szavatossági kötelezettségeinek köteles az erre történő felszólítás átvételét követő 10 (tíz) napon belül eleget tenni. A Vállalkozó a Tervek megfelelőségéért, azaz a Tervek hibamentességért a Ptk. és a jelen Szerződés szerinti jog-és kellékszavatossággal tartozik. A szerződésszegésből fakadó jogok a Tervek hibája miatt mindaddig érvényesíthetők, amíg a Tervek alapján kivitelezett szolgáltatás (építmény) tervhibával összefüggő hibás teljesítése miatti jogok gyakorolhatók. A Vállalkozó az esetleges hibákért akkor is felelősséggel tartozik, ha a Megrendelő a hibás Terveket vagy dokumentumokat, illetve az adott szolgáltatás teljesítését korábban elfogadta vagy jóváhagyta. A Vállalkozó jótállást vállal a Szerződésben foglalt munkák és szolgáltatások szerződésszerű teljesítéséért, továbbá az alkalmazott megoldások, eljárások alkalmasságáért és minőségéért. A Felek megállapodnak, hogy a jótállási időszak az adott Terv átadásától számít és a Ptk. 6:251.§ (3) bekezdése szerinti határidő végéig tart. A jótállás kiterjed különösen: arra, hogy a Vállalkozó által átadott Tervek és dokumentumok minősége a Szerződés, az alkalmazandó jogszabályok és szabványok előírásainak megfelel, és a szerződéses cél elérését maradéktalanul biztosítja, arra, hogy az engedély kiadása érdekében a Vállalkozó által készített vagy beszerzett valamennyi Terv és dokumentum alkalmas arra, hogy azok alapján az illetékes hatóság az engedélyt kiadja, a Vállalkozó által készített vagy beszerzett valamennyi Terv és dokumentum alkalmas arra, hogy azok alapján a Megrendelő a kivitelezési (köz)beszerzési eljárást megindítsa, valamint arra, hogy a Terveknek nincsen olyan hibája, amely a rendeltetésszerű használatot akadályozhatja. A jótállás alapján a Vállalkozót terhelő kötelezettségek teljesítését – a Megrendelő írásbeli felhatalmazása alapján – harmadik személy is jogosult közvetlenül a Vállalkozótól követelni, amely esetben a Vállalkozó a jótállás keretében végzendő szolgáltatásait e harmadik személy részére köteles nyújtani. A jótállási kötelezettség keretében a Vállalkozó a Megrendelő vagy az általa felhatalmazott harmadik személy első, a jótállási időszak alatt bejelentett, írásbeli felszólítására köteles a Tervek hibájának kijavítását megkezdeni, és azt a felszólításban megjelölt – műszakilag ésszerű, de legfeljebb 10 (tíz) napos – határidőre elvégezni. A Vállalkozó a jótállás keretében köteles elvégezni mindazokat a módosításokat is, amelyeket jogszabály vagy hatóság ír elő. A Vállalkozó a jótállás keretében a jelen fejezet szerinti szolgáltatásokat külön díjazás nélkül nyújtja, azaz nem számít fel díjat, függetlenül az igénybe vett alkalmak számától, illetve az igénybevételi időszak hosszától. A jótállási igény érvényesítésére jogosult a Vállalkozó által vállalt jótállás alapján fennálló szavatossági jogok érvényesítésének jogszabályban meghatározott sorrendjétől eltérhet, azzal, hogy elállási jogával kizárólag az egyéb szavatossági jogainak gyakorlását követően élhet. Amennyiben a Vállalkozó a jótállás keretében teljesítendő kötelezettségeinek határidőben nem tesz eleget, úgy a jótállási igény érvényesítésére jogosult az adott feladatot a Vállalkozó kockázatára és költségére mással jogosult elvégeztetni.

  • Háztartási ingóságok a) azok a vagyontárgyak, amelyek a háztartás viteléhez szükségesek és a Biztosítottak személyes használatára, fogyasztására szolgálnak (pl.: bútorok, beépített szekrények, beépített konyhabútor a konyhagépekkel, háztartási és híradástechnikai készülékek, világító testek, berendezések, ruházat, élelmiszerek, stb.), valamint b) a kerti berendezési és felszerelési tárgyak, c) szaunák, jakuzzik (kereskedelmi forgalomban kapható, szerkezetileg nem beépített), d) hobbieszközök, sportfelszerelések, barkácsfelszerelések a háztartási ingóság vagyoncsoport biztosítási összegének 40%-áig, e) egy háztartásban általánosan elfogadott gépjármûvek (személygépkocsi, motorkerékpár) napi üzemeltetéséhez használt alkatrészei és tartozékai – a fôdarabok kivételével – a háztartási ingóság vagyoncsoport biztosítási összegének 10%-áig, f) a kockázatviselés helyén tartott, a saját szükségletre termesztett és már betakarított termények, még lábon álló növények, illetve saját szükségletre tartott háziállatok, a háztartási ingóságok vagyoncsoport biztosítási összegének maximum 5%-áig, g) az idegen tulajdonú vagyontárgyak (például vendégek vagyontárgyai, vagy a Biztosított munkáltatójától munkavégzés céljából átvett vagyontárgy) a háztartási ingóság biztosítási összegén belül max. 50.000 Ft értékig biztosítottak a feltételekben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezése esetén. h) Amennyiben eltérô címen lévô melléképület is biztosított, akkor az ott elhelyezett háztartási ingóságokra vonatkozóan a háztartási ingóságok vagyoncsoport biztosítási összegének 5%-áig terjed ki a Biztosító kockázatviselése.

  • Adatkezelés, adatvédelem A Biztosító az átláthatóság elvének érvényesülése érdekében közérthető módon kívánja Ügyfeleit tájékoztatni a Biztosító adatkezeléséről és az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 számú, Általános Adatvédelmi Rendeletének („GDPR”) való megfelelőségéről. A Biztosító ugyanakkor a jogi teljeskörűség érdekében honlapján, továbbá Ügyfél- szolgálatán is közzéteszi a részletes Adatkezeléssel kap- csolatos dokumentumokat (ezen dokumentumok a függő biztosításközvetítő ügynökök biztosításközvetítői irodájában is elérhetőek). A biztosításközvetítői irodák elérhetőségei a Biztosító honlapján megtalálhatóak. A Biztosító az információs önrendelkezési jogról és az infor- mációszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Info. Törvény”), továbbá a GDPR alapján, figyelembe véve a biz- tosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény („Bit.”) rendelkezéseit, az alábbi tájékoztatást nyújtja a ter- mészetes személy érintetteket (Szerződők, Biztosítottak, Kedvezményezettek, a Bit. szerinti egyéb Ügyfelek, a továb- biakban együttesen említve, mint: „Érintett”) részére.