Common use of Minőségi kifogás eljárásrendje Clause in Contracts

Minőségi kifogás eljárásrendje. 7.6.1 Ha a földgáz minőségi paraméterei igazoltan nem elégítik ki a jelen Szerződésben rögzített minőséget (specifikáción kívüli földgáz), akkor a Kereskedő annak tudomására jutását követően haladéktalanul köteles a specifikációtól való eltérésről a Felhasználót írásban értesíteni. 7.6.2 Ha az eltérő minőségű földgázról Felhasználó más módon szerez tudomást, a minőségi adatokkal szemben kizárólag írásban emelhet kifogást a Kereskedő felé azzal, hogy az elszámolás alapját érintő földgázminőségi reklamáció akkor lehet megalapozott, ha a Felhasználó az észlelt minőségi hibát haladéktalanul, de legkésőbb a tudomásszerzést követő 2 (kettő) munkanapon belül – legfeljebb a minőségi hiba megszűnését követő 30. (harmincadik) nap végéig – bejelentette. Kereskedő a Felhasználó bejelentését követően haladéktalanul megkezdi a minőségi reklamáció kivizsgálását, amelynek során a földgázszállítási és más rendszerüzemeltető felé kizárólag Kereskedő jogosult eljárni. 7.6.3 Felhasználó minőségi kifogásának megalapozottsága esetén Kereskedő a szükséges korrekcióról intézkedik, illetve Felhasználó jogosult a jelen Szerződésben rögzített jogkövetkezményeket érvényesíteni Kereskedővel szemben. A minőségi hibának megfelelő mértékben a Felhasználó földgázátvételi kötelezettségét korrigálni kell. Amennyiben Felhasználó minőségi kifogását Kereskedő nem tartja megalapozottnak, Felhasználó kifogását elutasítja és a földgáz értékesítést a jelen Szerződés rendelkezései szerint folytatja, amely esetben a Felhasználó igényét a Szerződés 30. pontja szerint érvényesítheti.

Appears in 6 contracts

Samples: Földgáz Adásvételi Szerződés, Földgáz Adásvételi Szerződés, Földgáz Adásvételi Szerződés

Minőségi kifogás eljárásrendje. 7.6.1 Az átadott földgáz mennyiségét és minőségét érintő reklamációs kérdésekben a földgázszállítói engedélyes felé kizárólag Eladó jogosult eljárni. A joghatással járó minőségi adatok meghatározásának megengedett eltérése az (MKEH jogutódja) a Budapest Főváros Kormányhivatal vagy a bevizsgálásra engedéllyel rendelkező akkreditált szervezet által végzett ellenőrző méréshez viszonyítva legfeljebb ±1% lehet. A Vevő a minőségi adatokkal szemben kizárólag írásban emelhet kifogást az Eladó felé. A minőségi reklamáció kivizsgálását az Eladó haladéktalanul megkezdi, és vizsgálat eredményéről a Vevőt 30 napon belül tájékoztatja, és a reklamáció megalapozottsága esetén a szükséges korrekcióról intézkedik, valamint a korrekcióból származó elszámolási kötelezettségét is elvégzi. Az elszámolás alapját érintő földgázminőségi (Fűtőérték / Égéshő) reklamáció akkor lehet megalapozott, ha a Vevő az észlelt minőségi hibát haladéktalanul, de legkésőbb 4 órán belül az Eladónak írásban bejelentette. A minőségi kifogás minden egyéb esetben megalapozatlannak minősül. Ha a kifogásolt földgázból a felek közösen, a vonatkozó műszaki előírások (földgáz mintavételi irányelvek) szerint vett mintával rendelkeznek, akkor annak vizsgálatáról a Felek egyeztetnek. Megegyezés hiányában a mintát az (MKEH jogutódja) Budapest Főváros Kormányhivatal ba kell szállítani döntő vizsgálat céljából. Ha az Eladó a minőségi reklamációt nem ismeri el, de a Vevő a földgázból mintával nem rendelkezik, az Eladó a rendelkezésére álló dokumentumok alapján igazolja a kifogásolt időszak tényleges földgáz minőségét. Ennek sikertelensége esetén a Felek a megegyezést szakértők, illetve az (MKEH jogutódja) Budapest Főváros Kormányhivatal bevonásával kísérlik meg. Ha a földgáz minőségi paraméterei igazoltan nem elégítik ki a 7.1 pont szerinti Kormány Rendelet, vagy jelen Szerződésben rögzített minőséget (specifikáción kívüli földgáz), akkor a Kereskedő az Eladó annak tudomására jutását követően haladéktalanul köteles a specifikációtól való eltérésről eltérés várható, vagy bekövetkezett mértékéről a Felhasználót Vevőt írásban értesíteni. 7.6.2 Ha . A Vevő az értesítést, vagy az egyéb módon tudomására jutott minőségváltozást követően igényelheti a földgáz átadásának szüneteltetését. Abban az esetben, ha az átadott földgáz minősége eltér a Szerződésben meghatározott minőségtől, és erről az Eladó a Vevőt a megfelelően értesítette, azonban a Vevő ezt követő öt (5) munkanapon belül nem emelt kifogást a földgáz átadása ellen, akkor azt úgy kell tekinteni, hogy Vevő az eltérő minőségű földgázról Felhasználó más módon szerez tudomástföldgázt elfogadta. Ebben az esetben a 7.5. pontban foglaltak az irányadók. Amennyiben a földgáz minősége az Eladónak fel nem róható okok miatt változik meg, szerződésszegés nem következik be, de a Vevő jogosult a minőségi adatokkal szemben kizárólag írásban emelhet kifogást a Kereskedő felé azzal, hogy az elszámolás alapját érintő földgázminőségi reklamáció akkor lehet megalapozott, ha a Felhasználó az észlelt minőségi hibát haladéktalanul, de legkésőbb a tudomásszerzést követő 2 (kettő) munkanapon belül – legfeljebb a minőségi hiba megszűnését követő 30. (harmincadik) nap végéig – bejelentette. Kereskedő a Felhasználó bejelentését követően haladéktalanul megkezdi a minőségi reklamáció kivizsgálását, amelynek során a földgázszállítási és más rendszerüzemeltető felé kizárólag Kereskedő jogosult eljárnihibás földgáz átvételének visszautasítására. 7.6.3 Felhasználó minőségi kifogásának megalapozottsága esetén Kereskedő a szükséges korrekcióról intézkedik, illetve Felhasználó jogosult a jelen Szerződésben rögzített jogkövetkezményeket érvényesíteni Kereskedővel szemben. A minőségi hibának megfelelő mértékben a Felhasználó földgázátvételi kötelezettségét korrigálni kell. Amennyiben Felhasználó minőségi kifogását Kereskedő nem tartja megalapozottnak, Felhasználó kifogását elutasítja és a földgáz értékesítést a jelen Szerződés rendelkezései szerint folytatja, amely esetben a Felhasználó igényét a Szerződés 30. pontja szerint érvényesítheti.

Appears in 3 contracts

Samples: Földgáz Értékesítési Szerződés, Földgáz Értékesítési Szerződés, Földgáz Értékesítési Szerződés

Minőségi kifogás eljárásrendje. 7.6.1 Az átadott földgáz mennyiségét és minőségét érintő reklamációs kérdésekben a földgázszállítói engedélyes felé kizárólag Eladó jogosult eljárni. A joghatással járó minőségi adatok meghatározásának megengedett eltérése az (MKEH jogutódja)Budapest Főváros Kormányhivatal vagy a bevizsgálásra engedéllyel rendelkező akkreditált szervezet által végzett ellenőrző méréshez viszonyítva legfeljebb ±1% lehet. A Vevő a minőségi adatokkal szemben kizárólag írásban emelhet kifogást az Eladó felé. A minőségi reklamáció kivizsgálását az Eladó haladéktalanul megkezdi, és vizsgálat eredményéről a Vevőt 30 napon belül tájékoztatja, és a reklamáció megalapozottsága esetén a szükséges korrekcióról intézkedik, valamint a korrekcióból származó elszámolási kötelezettségét is elvégzi. Az elszámolás alapját érintő földgázminőségi (Fűtőérték / Égéshő) reklamáció akkor lehet megalapozott, ha a Vevő az észlelt minőségi hibát haladéktalanul, de legkésőbb 4 órán belül az Eladónak írásban bejelentette. A minőségi kifogás minden egyéb esetben megalapozatlannak minősül. Ha a kifogásolt földgázból a felek közösen, a vonatkozó műszaki előírások (földgáz mintavételi irányelvek) szerint vett mintával rendelkeznek, akkor annak vizsgálatáról a Felek egyeztetnek. Megegyezés hiányában a mintát az (MKEH jogutódja) Budapest Főváros Kormányhivatal ba kell szállítani döntő vizsgálat céljából. Ha az Eladó a minőségi reklamációt nem ismeri el, de a Vevő a földgázból mintával nem rendelkezik, az Eladó a rendelkezésére álló dokumentumok alapján igazolja a kifogásolt időszak tényleges földgáz minőségét. Ennek sikertelensége esetén a Felek a megegyezést szakértők, illetve az (MKEH jogutódja) Budapest Főváros Kormányhivatal bevonásával kísérlik meg. Ha a földgáz minőségi paraméterei igazoltan nem elégítik ki a 7.1 pont szerinti Kormány Rendelet, vagy jelen Szerződésben rögzített minőséget (specifikáción kívüli földgáz), akkor a Kereskedő az Eladó annak tudomására jutását követően haladéktalanul köteles a specifikációtól való eltérésről eltérés várható, vagy bekövetkezett mértékéről a Felhasználót Vevőt írásban értesíteni. 7.6.2 Ha . A Vevő az értesítést, vagy az egyéb módon tudomására jutott minőségváltozást követően igényelheti a földgáz átadásának szüneteltetését. Abban az esetben, ha az átadott földgáz minősége eltér a Szerződésben meghatározott minőségtől, és erről az Eladó a Vevőt a megfelelően értesítette, azonban a Vevő ezt követő öt (5) munkanapon belül nem emelt kifogást a földgáz átadása ellen, akkor azt úgy kell tekinteni, hogy Vevő az eltérő minőségű földgázról Felhasználó más módon szerez tudomástföldgázt elfogadta. Ebben az esetben a 7.5. pontban foglaltak az irányadók. Amennyiben a földgáz minősége az Eladónak fel nem róható okok miatt változik meg, szerződésszegés nem következik be, de a Vevő jogosult a minőségi adatokkal szemben kizárólag írásban emelhet kifogást a Kereskedő felé azzal, hogy az elszámolás alapját érintő földgázminőségi reklamáció akkor lehet megalapozott, ha a Felhasználó az észlelt minőségi hibát haladéktalanul, de legkésőbb a tudomásszerzést követő 2 (kettő) munkanapon belül – legfeljebb a minőségi hiba megszűnését követő 30. (harmincadik) nap végéig – bejelentette. Kereskedő a Felhasználó bejelentését követően haladéktalanul megkezdi a minőségi reklamáció kivizsgálását, amelynek során a földgázszállítási és más rendszerüzemeltető felé kizárólag Kereskedő jogosult eljárnihibás földgáz átvételének visszautasítására. 7.6.3 Felhasználó minőségi kifogásának megalapozottsága esetén Kereskedő a szükséges korrekcióról intézkedik, illetve Felhasználó jogosult a jelen Szerződésben rögzített jogkövetkezményeket érvényesíteni Kereskedővel szemben. A minőségi hibának megfelelő mértékben a Felhasználó földgázátvételi kötelezettségét korrigálni kell. Amennyiben Felhasználó minőségi kifogását Kereskedő nem tartja megalapozottnak, Felhasználó kifogását elutasítja és a földgáz értékesítést a jelen Szerződés rendelkezései szerint folytatja, amely esetben a Felhasználó igényét a Szerződés 30. pontja szerint érvényesítheti.

Appears in 2 contracts

Samples: Földgáz Értékesítési Szerződés, Földgáz Értékesítési Szerződés

Minőségi kifogás eljárásrendje. 7.6.1 Az átadott földgáz mennyiségét és minőségét érintő reklamációs kérdésekben a földgázszállítói engedélyes felé kizárólag Eladó jogosult eljárni. A joghatással járó minőségi adatok meghatározásának megengedett eltérése az (MKEH jogutódja) a Budapest Főváros Kormányhivatal vagy a bevizsgálásra engedéllyel rendelkező akkreditált szervezet által végzett ellenőrző méréshez viszonyítva legfeljebb ±1% lehet. A Vevő a minőségi adatokkal szemben kizárólag írásban emelhet kifogást az Eladó felé. A minőségi reklamáció kivizsgálását az Eladó haladéktalanul megkezdi, és vizsgálat eredményéről a Vevőt 30 napon belül tájékoztatja, és a reklamáció megalapozottsága esetén a szükséges korrekcióról intézkedik, valamint a korrekcióból származó elszámolási kötelezettségét is elvégzi. Az elszámolás alapját érintő földgázminőségi (Fűtőérték / Égéshő) reklamáció akkor lehet megalapozott, ha a Vevő az észlelt minőségi hibát haladéktalanul, de legkésőbb 4 órán belül az Eladónak írásban bejelentette. A minőségi kifogás minden egyéb esetben megalapozatlannak minősül. Ha a kifogásolt földgázból a felek közösen, a vonatkozó műszaki előírások (földgáz mintavételi irányelvek) szerint vett mintával rendelkeznek, akkor annak vizsgálatáról a Felek egyeztetnek. Megegyezés hiányában a mintát az (MKEH jogutódja) a Budapest Főváros Kormányhivatal ba kell szállítani döntő vizsgálat céljából. Ha az Eladó a minőségi reklamációt nem ismeri el, de a Vevő a földgázból mintával nem rendelkezik, az Eladó a rendelkezésére álló dokumentumok alapján igazolja a kifogásolt időszak tényleges földgáz minőségét. Ennek sikertelensége esetén a Felek a megegyezést szakértők, illetve az (MKEH jogutódja) Budapest Főváros Kormányhivatal bevonásával kísérlik meg. Ha a földgáz minőségi paraméterei igazoltan nem elégítik ki a 7.1 pont szerinti Kormány Rendelet, vagy jelen Szerződésben rögzített minőséget (specifikáción kívüli földgáz), akkor a Kereskedő az Eladó annak tudomására jutását követően haladéktalanul köteles a specifikációtól való eltérésről eltérés várható, vagy bekövetkezett mértékéről a Felhasználót Vevőt írásban értesíteni. 7.6.2 Ha . A Vevő az értesítést, vagy az egyéb módon tudomására jutott minőségváltozást követően igényelheti a földgáz átadásának szüneteltetését. Abban az esetben, ha az átadott földgáz minősége eltér a Szerződésben meghatározott minőségtől, és erről az Eladó a Vevőt a megfelelően értesítette, azonban a Vevő ezt követő öt (5) munkanapon belül nem emelt kifogást a földgáz átadása ellen, akkor azt úgy kell tekinteni, hogy Vevő az eltérő minőségű földgázról Felhasználó más módon szerez tudomástföldgázt elfogadta. Ebben az esetben a 7.5. pontban foglaltak az irányadók. Amennyiben a földgáz minősége az Eladónak fel nem róható okok miatt változik meg, szerződésszegés nem következik be, de a Vevő jogosult a minőségi adatokkal szemben kizárólag írásban emelhet kifogást a Kereskedő felé azzal, hogy az elszámolás alapját érintő földgázminőségi reklamáció akkor lehet megalapozott, ha a Felhasználó az észlelt minőségi hibát haladéktalanul, de legkésőbb a tudomásszerzést követő 2 (kettő) munkanapon belül – legfeljebb a minőségi hiba megszűnését követő 30. (harmincadik) nap végéig – bejelentette. Kereskedő a Felhasználó bejelentését követően haladéktalanul megkezdi a minőségi reklamáció kivizsgálását, amelynek során a földgázszállítási és más rendszerüzemeltető felé kizárólag Kereskedő jogosult eljárnihibás földgáz átvételének visszautasítására. 7.6.3 Felhasználó minőségi kifogásának megalapozottsága esetén Kereskedő a szükséges korrekcióról intézkedik, illetve Felhasználó jogosult a jelen Szerződésben rögzített jogkövetkezményeket érvényesíteni Kereskedővel szemben. A minőségi hibának megfelelő mértékben a Felhasználó földgázátvételi kötelezettségét korrigálni kell. Amennyiben Felhasználó minőségi kifogását Kereskedő nem tartja megalapozottnak, Felhasználó kifogását elutasítja és a földgáz értékesítést a jelen Szerződés rendelkezései szerint folytatja, amely esetben a Felhasználó igényét a Szerződés 30. pontja szerint érvényesítheti.

Appears in 2 contracts

Samples: Földgáz Értékesítési Szerződés, Földgáz Értékesítési Szerződés

Minőségi kifogás eljárásrendje. 7.6.1 Az átadott földgáz mennyiségét és minőségét érintő reklamációs kérdésekben a földgázszállítói engedélyes felé kizárólag Eladó jogosult eljárni. A joghatással járó minőségi adatok meghatározásának megengedett eltérése az (MKEH jogutódja) a Budapest Főváros Kormányhivatal vagy a bevizsgálásra engedéllyel rendelkező akkreditált szervezet által végzett ellenőrző méréshez viszonyítva legfeljebb ±1% lehet. A Vevő a minőségi adatokkal szemben kizárólag írásban emelhet kifogást az Eladó felé. A minőségi reklamáció kivizsgálását az Eladó haladéktalanul megkezdi, és vizsgálat eredményéről a Vevőt 30 napon belül tájékoztatja, és a reklamáció megalapozottsága esetén a szükséges korrekcióról intézkedik, valamint a korrekcióból származó elszámolási kötelezettségét is elvégzi. Az elszámolás alapját érintő földgázminőségi (Fűtőérték / Égéshő) reklamáció akkor lehet megalapozott, ha a Vevő az észlelt minőségi hibát haladéktalanul, de legkésőbb 4 órán belül az Eladónak írásban bejelentette. A minőségi kifogás minden egyéb esetben megalapozatlannak minősül. Ha a kifogásolt földgázból a felek közösen, a vonatkozó műszaki előírások (földgáz mintavételi irányelvek) szerint vett mintával rendelkeznek, akkor annak vizsgálatáról a Felek egyeztetnek. Megegyezés hiányában a mintát az (MKEH- jogutódja) a Budapest Főváros Kormányhivatalba kell szállítani döntő vizsgálat céljából. Ha az Eladó a minőségi reklamációt nem ismeri el, de a Vevő a földgázból mintával nem rendelkezik, az Eladó a rendelkezésére álló dokumentumok alapján igazolja a kifogásolt időszak tényleges földgáz minőségét. Ennek sikertelensége esetén a Felek a megegyezést szakértők, illetve az (MKEH jogutódja) Budapest Főváros Kormányhivatal bevonásával kísérlik meg. Ha a földgáz minőségi paraméterei igazoltan nem elégítik ki a 7.1 pont szerinti Kormány Rendelet, vagy jelen Szerződésben rögzített minőséget (specifikáción kívüli földgáz), akkor a Kereskedő az Eladó annak tudomására jutását követően haladéktalanul köteles a specifikációtól való eltérésről eltérés várható, vagy bekövetkezett mértékéről a Felhasználót Vevőt írásban értesíteni. 7.6.2 Ha . A Vevő az értesítést, vagy az egyéb módon tudomására jutott minőségváltozást követően igényelheti a földgáz átadásának szüneteltetését. Abban az esetben, ha az átadott földgáz minősége eltér a Szerződésben meghatározott minőségtől, és erről az Eladó a Vevőt a megfelelően értesítette, azonban a Vevő ezt követő öt (5) munkanapon belül nem emelt kifogást a földgáz átadása ellen, akkor azt úgy kell tekinteni, hogy Vevő az eltérő minőségű földgázról Felhasználó más módon szerez tudomástföldgázt elfogadta. Ebben az esetben a 7.5. pontban foglaltak az irányadók. Amennyiben a földgáz minősége az Eladónak fel nem róható okok miatt változik meg, szerződésszegés nem következik be, de a Vevő jogosult a minőségi adatokkal szemben kizárólag írásban emelhet kifogást a Kereskedő felé azzal, hogy az elszámolás alapját érintő földgázminőségi reklamáció akkor lehet megalapozott, ha a Felhasználó az észlelt minőségi hibát haladéktalanul, de legkésőbb a tudomásszerzést követő 2 (kettő) munkanapon belül – legfeljebb a minőségi hiba megszűnését követő 30. (harmincadik) nap végéig – bejelentette. Kereskedő a Felhasználó bejelentését követően haladéktalanul megkezdi a minőségi reklamáció kivizsgálását, amelynek során a földgázszállítási és más rendszerüzemeltető felé kizárólag Kereskedő jogosult eljárnihibás földgáz átvételének visszautasítására. 7.6.3 Felhasználó minőségi kifogásának megalapozottsága esetén Kereskedő a szükséges korrekcióról intézkedik, illetve Felhasználó jogosult a jelen Szerződésben rögzített jogkövetkezményeket érvényesíteni Kereskedővel szemben. A minőségi hibának megfelelő mértékben a Felhasználó földgázátvételi kötelezettségét korrigálni kell. Amennyiben Felhasználó minőségi kifogását Kereskedő nem tartja megalapozottnak, Felhasználó kifogását elutasítja és a földgáz értékesítést a jelen Szerződés rendelkezései szerint folytatja, amely esetben a Felhasználó igényét a Szerződés 30. pontja szerint érvényesítheti.

Appears in 2 contracts

Samples: Földgáz Értékesítési Szerződés, Földgáz Értékesítési Szerződés