Mobility Tool+. Az Európai Bizottság által kifejlesztett egységes európai web-alapú adatbázis, amely az Erasmus+ projektek statisztikai - pénzügyi adatainak nyilvántartására, valamint a tartalmi, pénzügyi beszámolók és a résztvevői elégedettségi kérdőívek kitöltésére szolgál. Az adatbázist az Európai Bizottság, a Nemzeti Irodák, a projektgazdák és a résztvevők egyaránt használják. A megvalósuló projektekről pénzügyileg és tartalmilag is itt kell majd elszámolni, mely feladatot a koordinátor intézmény látja el a partner intézményekkel szorosan együttműködve. Az Iskolák, óvodák stratégiai partnersége projektek esetén az Európai Bizottság döntése még nem született meg arról, hogy a beszámolót a partnerségeknek milyen munkamegosztásban kell elkészíteniük. Az adatbázis fejlesztését jelenleg is végzik az Európai Bizottság munkatársai. A Stratégiai partnerségek pályázatot megvalósító intézmények a felületet várhatóan legkorábban csak 2015 végén érhetik el, melyről természetesen minden intézményt a lehető leghamarabb értesítünk e-mailben. A felület elindulásáig érdemes a kitöltéshez szükséges adatokat gyűjteni a honlapunkról elérhető táblázat alapján. A beszámoló kitöltését kézikönyv is segíti majd.
Appears in 4 contracts
Samples: Erasmus+ Program Project Management Handbook, Erasmus+ Program Strategic Partnership Agreement, Erasmus+ Program Strategic Partnership Agreement