Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: M/1. Ajánlattevő csatolja a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 21.§ (2) bek. b) pontja alapján annak a szakembernek a megnevezését, végzettsége és/vagy képzettsége, szakmai tapasztalata ismertetését, akit felelős műszaki vezetőként be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok a szakember esetében: - a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön ki, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - a szakember szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmal. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberrel, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-É - vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal. A 266/2013. (VII.11.) Korm. rend. 1. Xxxxxxxxx, IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételként. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdésnek megfelelően van lehetőség. Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: M/1. Ajánlattevő csatolja a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 21.§ Az Alkr. 21. § (2) bek. b) pontja pont alapján annak ajánlattevő (közös ajánlattevő) részéről csatolandó azoknak a szakembernek szakembereknek (szervezeteknek) – különösen a megnevezésétminőség-ellenőrzésért felelősöknek – a megnevezése, végzettsége és/vagy képzettségevégzettségük, képzettségük, szakmai tapasztalata ismertetéséttapasztalatuk ismertetése, akit felelős műszaki vezetőként akiket be kíván vonni a teljesítésbe; Ajánlattevőnek a Kbt. Csatolandó dokumentumok 69.§ (4) szerinti esetben csatolnia kell az alábbiakat: -nyilatkozatot arról, hogy nyertessége esetén melyik személyt, milyen szakemberként kíván bevonni. Ezen túlmenően: Amennyiben a szakember esetébenaz előírt felelős műszaki vezetői jogosultsággal nem rendelkezik, úgy ajánlattevőnek csatolnia kell szakember végzettségét igazoló okiratok egyszerű másolatait (főiskolai/egyetemi oklevél egyszerű másolata) - A megajánlott szakemberek által aláírt szakmai önéletrajzokat. (A szakmai gyakorlatot ÉV/HÓ bontásban tól-ig időpont szerint szükséges megadni, a szakmai gyakorlatot az alábbi információk alapján kell megadni: - a szakmai gyakorlat helye, munkakör/beosztás és szakmai tevékenységek rövid ismertetése) -A szakember aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatát. Amennyiben a szakember bevonásáraaz előírt felelős műszaki vezetői jogosultsággal rendelkezik, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön kiúgy ajánlattevőnek csatolnia kell -A szakemberek képzettségét igazoló okiratok egyszerű másolatainak csatolása (felelős műszaki vezetői jogosultságot igazoló dokumentum egyszerű másolata) - amennyiben a felelős műszaki vezetők tekintetében az adott szakember nem ellenőrizhető az elérhető nyilvántartáson keresztül. -A szakemberek aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatát. A Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatban ajánlattevő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - a szakember szakmai tapasztalatát ismertetőaz általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. Ajánlattevő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az Ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani. A minősített ajánlattevőknek az Alkr. 24. § (keltezéssel ellátva1) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki szerint kell alkalmasságukat igazolniuk. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben követelményeknek a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmal. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberrel, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-É - vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattalközös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A 266/2013. (VII.11.) Korm. rend. 1. Xxxxxxxxx, IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételként. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), amelynek igazolása érdekében ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Ajánlattevőnek az ajánlatban csatolnia kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erősforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kbt. 65. § (9) bekezdésnek megfelelően van lehetőségbekezdése alapján Kbt. Ajánlatkérő végrehajtási rendeletében foglaltak szerint előírt, szakemberek – azok végzettségére, képzettségére – rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, teljesítésének igazolására a műszakigazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, illetve ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely – az ajánlattevő saját kapacitásával együtt – biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás érvényesülését a teljesítésben. A dokumentumok a Kbt. 47. § (2) bekezdése szerint egyszerű másolati formában nyújtandók be. Az Alkr. 24.§ (2) bekezdése esetében ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített, 21. § (2) bekezdés előírásainak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a gazdasági szereplő megfelel az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek, a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum helyének pontos megjelölését is köteles elfogadni az ajánlatkérő a 21. § (2) bekezdésében meghatározott dokumentumok benyújtása helyett.
M/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő), amennyiben nem rendelkezik 1 (egy) fő szakemberrel, aki MV-É szakterületen felelős műszaki vezetői jogosultsággal, vagy ilyen jogosultság hiányában a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és okleveles építész, vagy építőmérnök esetében 3 év, építészmérnök, vagy építőmérnök esetében 4 év szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:gyakorlattal rendelkezik.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: M/1. Ajánlattevő csatolja Mindegyik ajánlati rész esetén, irányadó külön-külön: AK felhívja a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 21.§ (2) bek. b) pontja alapján annak a szakembernek a megnevezését, végzettsége és/vagy képzettsége, szakmai tapasztalata ismertetését, akit felelős műszaki vezetőként be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok a szakember esetében: - a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön kifigyelmet arra, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - Kbt. 114/A. § alapján jár el, így a szakember szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki közbeszerzési dokumentumokban meghatározott igazolásokat a gazdasági szereplőknek az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmal. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): ajánlatukban kell benyújtaniuk.
M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberrel, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-É - vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal. A 266/2013. (VII.11.) Korm. rend. 1. Xxxxxxxxx, IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételként. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére Ajánlattevőnek csatolnia kell a Kbt. 65. § (71) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (9X. 30.) bekezdésnek megfelelően van lehetőségKorm. Ajánlatkérő rendelet 21. § (2) bekezdésének b) pontja alapján azoknak a műszakiszakembereknek (szervezeteknek) a megnevezését, végzettségük /képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését,akiket be kíván vonni a teljesítésbe. A szakember saját kezűleg aláírt, csatolt szakmai önéletrajzból egyértelműen ki kell derülnie: • a szakember által ellátott feladat tárgyának, és • a szakember által ellátott feladat időtartamának (legalább év, hó megjelöléssel), • a szakember végzettségének, képzettségének (amennyiben azzal rendelkezik, úgy a jogosultság kamarai számának és a jogosultság megszerzési idejének (év, hónap, nap pontossággal)). Xxxxxxxxxx továbbá a szakember saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata. Xxxxxxxxxx továbbá a szakember végzettségét igazoló dokumentum egyszerű másolati példánya, ide nem értve azt az esetet, amikor a szakember szerepel a jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, amely esetben az érvényes jogosultság igazolja a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséget. Az időben párhuzamos gyakorlati/tapasztalati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember tapasztalati idejébe. AK rögzíti, hogy szakmai tapasztalat alatt a naptári hónapban megadott szakmai tapasztalati időt érti. A szakmai tapasztalat vonatkozásában, az időben párhuzamos szakmai tapasztalati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember szakmai tapasztalatába. Kizárólag egész hónapok ajánlhatók meg azzal, hogy ajánlatkérő minden megkezdett naptári hónapot egész hónapnak fogad el. Csatolni kell továbbá "Az eljárást megindító felhívásban előírt alkalmassági előírások vonatkozásában bemutatott szakemberek" című EKR űrlapot kitöltve. Ezen EKR űrlapot csak az alkalmassági minimumkövetelmény szempontjából releváns szakember tekintetében kell kitölteni. AK felhívja AT figyelmét, miszerint ATnek a fentiekben hivatkozott EKR űrlap esetén az "Eljárást megindító felhívás alkalmassági követelményt előíró pontja, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta megaz alkalmassági követelmény megnevezése" pontban az M/1.1 vagy M/1.2. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:vagy M/1.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Szerződés
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírásaleírása Mindegyik résznél irányadó külön-külön: M/1. Ajánlattevő csatolja AK felhívja a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 21.§ (2) bek. b) pontja alapján annak a szakembernek a megnevezését, végzettsége és/vagy képzettsége, szakmai tapasztalata ismertetését, akit felelős műszaki vezetőként be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok a szakember esetében: - a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön kifigyelmet arra, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - Kbt. 114/A. § alapján jár el, így a szakember szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki közbeszerzési dokumentumokban meghatározott igazolásokat a gazdasági szereplőknek az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmal. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): ajánlatukban kell benyújtaniuk.
M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberrel, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-É - vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal. A 266/2013. (VII.11.) Korm. rend. 1. Xxxxxxxxx, IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételként. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére Ajánlattevőnek csatolnia kell a Kbt. 65. § (71) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (9X. 30.) bekezdésnek megfelelően van lehetőségKorm. rendelet 21. § (2) bekezdésének b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezését, végzettségük ill. képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó: — Ajánlattevő nyilatkozata a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek megnevezéséről a betölteni kívánt pozíció megjelölésével, — végzettséget ill. képzettséget igazoló dokumentumok, — szakmai tapasztalatot (év,hónap bontásban) egyértelműen igazoló, szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz valamint annak a szervezetnek a megjelölését, amellyel az adott szakember az ajánlattétel időpontjában munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll. — a szakemberek által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata. Az időben párhuzamos gyakorlati/tapasztalati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember tapasztalati idejébe. Minden a szakmai önéletrajzban feltüntetett naptári hónap egész hónapként kerül figyelembe vételre. Ha a bemutatott szakember a jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban az ajánlattétel időpontjában szerepel és a szakmai önéletrajzba feltüntetésre kerül a kamarai nyilvántartási szám, akkor a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséget az érvényes jogosultság igazolja, azaz a végzettséget igazoló egyéb dokumentum benyújtása nem szükséges. Amennyiben az M/1. alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakembernek szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, a szakmai gyakorlati idő bemutatása, és a diploma/iskolai oklevél csatolása ezen szakember esetében nem szükséges, a bejegyzése ténye alapján AK automatikusan úgy tekinti, hogy az adott szakember az előírt szakmai gyakorlati idővel, és végzettséggel rendelkezik. Ebben az esetben a szakmai önéletrajzban a névjegyzéki/kamarai nyilvántartási számot, és a jogosultság megszerzésének idejét (év/hónap/nap pontossággal) fel kell tüntetni. Csatolni kell továbbá "Az eljárást megindító felhívásban előírt alkalmassági előírások vonatkozásában bemutatott szakemberek" című EKR űrlapot kitöltve. Ezen EKR űrlapot csak az alkalmassági minimumkövetelmény szempontjából releváns szakember tekintetében kell kitölteni. AK felhívja AT figyelmét, miszerint ATnek a fentiekben hivatkozott EKR űrlap esetén az "Eljárást megindító felhívás alkalmassági követelményt előíró pontja, illetve az alkalmassági követelmény megnevezése" pontban az M/1.1 vagy M/1.2. pont szerinti hivatkozást kell rögzíteni. Továbbá az EKR űrlapban "szervezet" alatt a szakemberrel munkajogviszonyban vagy a munkajogviszonyon kívül álló egyéb jogviszonyt kell feltüntetni, mely jelen közbeszerzési eljárásban relevanciával bír. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): Mindegyik résznél irányadó külön-külön:
M/1. AK felhívja a figyelmet arra, hogy a Kbt. 114/A. § alapján jár el, így a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott igazolásokat a gazdasági szereplőknek az ajánlatukban kell benyújtaniuk.
1. ajánlati rész esetén: M/1.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki - a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti – MV-É (Építési szakterület) jogosultságú, vagy azzal egyenértékűnek tekintett jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel rendelkezik. Az előírttal egyenértékűként bemutatott végzettség egyenértékűségét az ajánlattevőnek igazolnia kell. Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
2. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolásaajánlati rész esetén:
Appears in 1 contract
Samples: Construction Contract
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: :
M/1. Ajánlattevő csatolja a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet Az Alkr. 21.§ (2) bek. b) pontja alapján Xxxxxxxxxxx (AT) (közös AT) részéről csatolandó annak a szakembernek a megnevezésétmegnevezése, végzettsége és/vagy végzettsége, képzettsége, szakmai tapasztalata ismertetéséttapasztalatának ismertetése, akit felelős műszaki vezetőként be kíván vonni a teljesítésbe; AT-nek már az ajánlatban csatolnia kell az alábbiakat: - A megajánlott szakember által aláírt szakmai önéletrajzot, amennyiben ajánlattevő az értékeléshez többlet szakmai tapasztalatot kíván igazolni. Csatolandó dokumentumok (A szakmai gyakorlatot ÉV/HÓ bontásban tól-ig időpont szerint szükséges megadni, a szakmai gyakorlatot az alábbi információk alapján kell megadni: a szakmai gyakorlat helye, munkakör/beosztás és szakmai tevékenységek rövid ismertetése) AT-nek a Kbt. 69.§ (4) bek. szerinti esetben csatolnia kell az alábbiakat: Amennyiben a szakember esetébenaz előírt felelős műszaki vezetői jogosultsággal nem rendelkezik, úgy ajánlattevőnek csatolnia kell: - - a szakember bevonásáravégzettségét igazoló okiratok egyszerű másolatait (főiskolai/egyetemi oklevél egyszerű másolata) - a szakember aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatát - a szakember szakmai önéletrajzát - nyilatkozatot az igénybe venni kívánt személyekről. Amennyiben a szakember az előírt felelős műszaki vezetői jogosultsággal rendelkezik, ismertetésére úgy AT-nek csatolnia kell: -a szakemberek képzettségét igazoló okiratok egyszerű másolatainak csatolása (felelős műszaki vezetői jogosultságot igazoló dokumentum egyszerű másolata) - amennyiben a felelős műszaki vezetők tekintetében az adott szakember nem ellenőrizhető az elérhető nyilvántartáson keresztül - a szakemberek aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatát - a szakember szakmai önéletrajzát, amennyiben korábban nem csatolta - nyilatkozatot az igénybe venni kívánt személyekről. A Kbt. 67.§ (1) bek. szerinti nyilatkozatban AT csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozatrészletes adatokat nem köteles megadni. AT az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, amelyből derüljön kiaz eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az Ajánlatkérő (AK) Kbt. 69.§ (4) bek. szerinti felhívására köteles benyújtani. A minősített AT-knek az Alkr. 24.§ (1) bek. szerint kell alkalmasságukat igazolniuk. A Kbt. 65.§ (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. A Kbt. 65.§ (7) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az AT-k bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), amelynek igazolása érdekében AT ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. AT-nek az ajánlatban csatolnia kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. AK felhívja AT-k figyelmét a Kbt. 65.§ (9) bek.-ben foglaltakra. Az Alkr. 24.§ (2) bek. esetében, ha a Magyar Kereskedelmi és adott esetben milyen jogosultsága van; - a szakember szakmai tapasztalatát ismertetőIparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza 21. § (keltezéssel ellátva2) olyan részletezettséggelbek. előírásainak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy abból egyértelműen derüljön ki a gazdasági szereplő megfelel az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/vagy képzettséget AK által meghatározott követelményeknek, a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum helyének pontos megjelölését is köteles elfogadni az AK a 21. § (2) bekezdésében meghatározott dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmalbenyújtása helyett. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): ):
M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem rendelkezik legalább .) Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő), amennyiben nem rendelkezik:
1 (egy) fő felelős műszaki vezető szakemberrel, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-É - szakterületen felelős műszaki vezetői jogosultsággal, vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy ilyen jogosultság hiányában a jogosultság megszerzéséhez szükséges jogszabályban rögzített végzettséggel és szakmai tapasztalattal. A 266/2013. (VII.11gyakorlattal rendelkezik.) Korm. rend. 1. Xxxxxxxxx, IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételként. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdésnek megfelelően van lehetőség. Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Szerződés
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: M/1. Ajánlattevő csatolja a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 21.§ Az Alkr. 21. § (2) bek. b) pontja pont alapján annak ajánlattevő (közös ajánlattevő) részéről csatolandó azoknak a szakembernek szakembereknek (szervezeteknek) – különösen a megnevezésétminőség-ellenőrzésért felelősöknek – a megnevezése, végzettsége és/vagy képzettségevégzettségük, képzettségük, szakmai tapasztalata ismertetéséttapasztalatuk ismertetése, akit felelős műszaki vezetőként akiket be kíván vonni a teljesítésbe; Ajánlattevőnek már az ajánlatban csatolnia kell az alábbiakat: - A megajánlott szakemberek által aláírt szakmai önéletrajzokat. Csatolandó dokumentumok (A szakmai gyakorlatot ÉV/HÓ bontásban tól-ig időpont szerint szükséges megadni, a szakmai gyakorlatot az alábbi információk alapján kell megadni: a szakmai gyakorlat helye, munkakör/beosztás és szakmai tevékenységek rövid ismertetése) Ajánlattevőnek a Kbt. 69.§ (4) szerinti esetben csatolnia kell az alábbiakat: -nyilatkozatot arról, hogy nyertessége esetén melyik személyt, milyen szakemberként kíván bevonni. Ezen túlmenően: Amennyiben a szakember esetében: - az előírt felelős műszaki vezetői jogosultsággal nem rendelkezik, úgy ajánlattevőnek csatolnia kell szakember végzettségét igazoló okiratok egyszerű másolatait (főiskolai/egyetemi oklevél egyszerű másolata) -A szakember aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatát. Amennyiben a szakember bevonásáraaz előírt felelős műszaki vezetői jogosultsággal rendelkezik, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön kiúgy ajánlattevőnek csatolnia kell -A szakemberek képzettségét igazoló okiratok egyszerű másolatainak csatolása (felelős műszaki vezetői jogosultságot igazoló dokumentum egyszerű másolata) - amennyiben a felelős műszaki vezetők tekintetében az adott szakember nem ellenőrizhető az elérhető nyilvántartáson keresztül. -A szakemberek aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatai. A Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatban ajánlattevő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - a szakember szakmai tapasztalatát ismertetőaz általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. Ajánlattevő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az Ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani. A minősített ajánlattevőknek az Alkr. 24. § (keltezéssel ellátva1) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki szerint kell alkalmasságukat igazolniuk. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben követelményeknek a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmal. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberrel, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-É - vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattalközös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A 266/2013. (VII.11.) Korm. rend. 1. Xxxxxxxxx, IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételként. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), amelynek igazolása érdekében ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Ajánlattevőnek az ajánlatban csatolnia kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erősforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kbt. 65. § (9) bekezdésnek megfelelően van lehetőségbekezdése alapján Kbt. Ajánlatkérő végrehajtási rendeletében foglaltak szerint előírt, szakemberek – azok végzettségére, képzettségére – rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, teljesítésének igazolására a műszakigazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, illetve ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely – az ajánlattevő saját kapacitásával együtt – biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás érvényesülését a teljesítésben. A dokumentumok a Kbt. 47. § (2) bekezdése szerint egyszerű másolati formában nyújtandók be. Az Alkr. 24.§ (2) bekezdése esetében ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített, 21. § (2) bekezdés előírásainak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a gazdasági szereplő megfelel az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek, a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum helyének pontos megjelölését is köteles elfogadni az ajánlatkérő a 21. § (2) bekezdésében meghatározott dokumentumok benyújtása helyett.
M/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő), amennyiben nem rendelkezik 1 (egy) fő szakemberrel, aki MV-É szakterületen felelős műszaki vezetői jogosultsággal, vagy ilyen jogosultság hiányában a jogosultság megszerzéséhez szükséges okleveles építőmérnöki, vagy azzal egyenértékű végzettséggel és legalább a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettségi szint megszerzését követően, a kérelmezendő szakmagyakorlási tevékenységi területnek, szakterületnek, részszakterületnek megfelelő - okleveles építészmérnök, okleveles építőmérnök végzettség esetén 3, építészmérnök, építőmérnök, 4 éves szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:gyakorlattal rendelkezik.
Appears in 1 contract
Samples: Eljárást Megindító Felhívás
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírásaleírása M.1. Szakemberek: M/1Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy konkrétan mely szakembert jelöli, megadva a szakember releváns végzettségét, képzettségét, és megadva az adott szakember értékelésre kerülő releváns többlet szakmai tapasztalatát is, továbbá (adott esetben, amennyiben a szakember az előírt szakmai/ kamarai nyilvántartásban nem szerepel) nyilatkozatot arról, hogy nyertesség esetén gondoskodik az adott szakember kamarai nyilvántartásba vételéről. Ajánlattevő csatolja a 321/2015.(X. 30Az előírt jogosultsággal „egyenértékű” jogosultság esetén az egyenértékűséget ajánlattevőnek kell ajánlatában igazolnia. M.1./1. M.1./2 és M.1./3 Szakemberek: A 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 21.§ Korm. rendelet 21. § (2) bek. bekezdés b) pontja alapján annak a szakembernek a megnevezésétajánlattevő mutassa be azon szakembereit, végzettsége és/vagy képzettsége, szakmai tapasztalata ismertetését, akit felelős műszaki vezetőként akiket közvetlenül be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó (MV-É, MV-ÉG, MV-ÉV) jelölésű felelős műszaki vezetői pozícióra. Ha a bemutatott szakember szerepel az illetékes szakmai szervezet/kamarai nyilvántartásban, úgy meg kell adni szakmai/kamarai regisztráció számát, illetve a jogosultság első megszerzésének időpontját, év/hónap/nap pontossággal. (A képzettségét igazoló dokumentumok benyújtása ez esetben nem szükséges, hanem ajánlatkérő ellenőrzi jogosult-ság meglétét és érvényességét a nyilvántartásból.) Ha a szakember esetében: - nem szerepel a nyilvántartásban, vagy az nem ellenőrizhető ajánlatkérő által a nyilvántartáson keresztül, azonban a szakember bevonásáraérvényes jogosultsággal rendelkezik, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön ki, hogy úgy a jogosultságot igazoló okiratot egyszerű másolatban kell benyújtani (a képzettségét igazoló dokumentumok csatolása szintén nem szükséges). Ha a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - nem szerepel az illetékes szakmai szervezet/kamarai nyilvántartásban (nincs egyáltalán jogosultsága) úgy csatolni kell hozzá a szakember szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmal. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberrel, aki a 266/2013. 266/2013 (VII.11.) Korm. rendelet r. szerinti MV-É - vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy előírt képesítési minimum követelményeknek való megfelelést igazoló, illetve az előírt képzettség, végzettség, és minimális szakmai gyakorlati idő meglétét alátámasztó dokumentumokat is (önéletrajz, és adott esetben a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel releváns szakképzettségét, illetve végzettséget igazoló okiratok) és szakmai tapasztalattala szakember nyilatkozatát arról, hogy ajánlattevő nyertessége esetén gondoskodik az adott szakmai/ kamarai nyilvántartásba vételéről. A 266/2013. Ez esetben a jogszabályi követelményeknek való megfelelést (a 266/2013 (VII.11.) KormKorm.r. rendill. 1szerinti képesítési minimum illetve az ezzel egyenértékű szakképzettség meglétét, és az előírt min. Xxxxxxxxx, IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületekszakmai gyakorlati időt) a táblázat 2becsatolt dokumentumok, és a szakember szakmai önéletrajzában adott nyilatkozatok alapján ajánlatkérő ellenőrzi. sorának C oszlopa szerinti Más tagállamban szerzett jogosultság megszerzéséhez esetében a küldő vagy származási országban szerzett, a fentiekkel egyenértékű jogosultságot igazoló dokumentum magyar nyelvű fordítását is csatolni kell. Ez esetben az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknekegyenértékűség bizonyítása (ide értve azt is, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő hogy az adott szakember a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy hazai nyilvántartásba vétel nélkül is végezhet szakértői tevékenységet) az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételként. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdésnek megfelelően van lehetőség. Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:ajánlattevő feladata.
Appears in 1 contract
Samples: Építési Beruházás
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Ajánlatkérő a kiválasztott vállalkozások műszaki teljesítőképességét és megbízhatóságát ellenőrizte, ezen túlmenően az alábbi kritérium teljesítését várja el: Az igazolási módok felsorolása ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetve szakmai alkalmassága - figyelemmel annak jellegére, mennyiségére, rendeltetésére, továbbá arra, hogy az alkalmasságot különösen a szakértelemre, hatékonyságra, tapasztalatra és rövid leírásamegbízhatóságra tekintettel lehet megítélni – igazolható: M/1Ajánlattevő csatolja nyilatkozatát a bevonni kívánt szakember személyéről; valamint a bevonni kívánt szakember szándéknyilatkozatát arról, hogy a teljesítésben, annak felelős műszaki vezetésében részt vesz. Ajánlattevő csatolja a 321/2015.(X. 30.teljesítésbe bevonni kívánt szakember gyakorlatát igazoló aláírt szakmai önéletrajzát (egyszerű másolatban), a végzettséget igazoló okiratát (egyszerű másolatban). Amennyiben a megajánlott szakember a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartás (kamarai névjegyzék) Korm.rendelet 21.§ szerint a felhívás adott pontja tekintetében ajánlatkérő által meghatározott jogosultsággal rendelkezik, abban az esetben a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlat igazolása tekintetében (2a szakmai önéletrajzon felül) bekegyéb dokumentum csatolása nem szükséges, azokat az érvényes jogosultság igazolja, melyet ajánlatkérő ellenőrzi az illetékes szakmai szervezet (kamara) által vezetett nyilvántartásból, figyelembe véve a Kbt. b69. § (11) pontja alapján annak bekezdését is. A fentiekre tekintettel szükséges a szakembernek szakmai önéletrajzokban feltüntetni azon elektronikus elérési utat (honlapcím), ahol az adott jogosultság ellenőrizhető, valamint az adott szakember kamarai nyilvántartási számát. Amennyiben a megnevezésétkamarai névjegyzékben az ajánlat benyújtásakor nem szerepel a szakember, végzettsége és/vagy képzettsége, szakmai tapasztalata ismertetését, akit felelős műszaki vezetőként be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok a szakember esetében: - a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön kiúgy az ajánlattevő köteles nyilatkozni arról, hogy a szerződéskötés tervezett idejére a megjelölt szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - a szakember szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggelkamarai nyilvántartásba vétellel rendelkezni fog. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőt, hogy abból egyértelműen derüljön ki amennyiben a szerződéskötés időpontjára a kamarai nyilvántartásba vétel elmarad, úgy az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben ajánlattevő visszalépésének minősül a szakember nyilatkozata arra vonatkozóanKbt. 131. § (4) bekezdése alapján, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepelamelynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot benyújtóval köti meg az ajánlatkérő a szerződést, mely kamarai nyilvántartási számmalha azt az Összegezésben megjelölte, ennek tudomásulvételéről az ajánlattevő nyilatkozni köteles. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberrel, aki a 266/2013A 321/2015. (VII.11X. 30.) Korm. rendelet szerinti MV-É - vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy 24. § (1) bekezdése szerint, azokban az esetekben, amelyekben a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal. A 266/2013. 321/2015 (VII.11.X. 30) Korm. rend. 128. Xxxxxxxxx§-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos és kamarai jegyzéke - figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra is - bizonyítja, IV. Felelős műszaki vezetés fejezethogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplők esetén szereplő által benyújtott, a letelepedés letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti ország igazolást is elfogadja az ajánlatkérő a fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételkéntpontokban felsorolt igazolási módok helyett. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére a KbtA 321/2015. 65(X. 30.) Korm. rendelet 24. § (72) bekezdése szerint, ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített, a 21. § (92) bekezdésnek megfelelően van lehetőség. Ajánlatkérő bekezdés előírásainak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a műszakigazdasági szereplő megfelel az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek, illetve szakmai a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum helyének pontos megjelölését is köteles elfogadni az ajánlatkérő az alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:igazolására az általa előírt dokumentumok helyett.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárási Dokumentum
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Valamennyi részre vonatkozó előírás: Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a jelen eljárásban alkalmazza a Kbt.114/A. §-ában foglaltakat, azaz az ajánlattevőknek már az ajánlatukban be kell nyújtaniuk az alkalmassági követelmény igazolására vonatkozó, alátámasztó dokumentumokat. Az alkalmassági követelmény igazolásához benyújtandó iratok:
M/1. Ajánlattevő csatolja a 321/2015.(X. 30A 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 21.§ (a továbbiakban: Rendelet) 21.§(2)bek. b)pontjában foglaltak alapján a teljesítésbe bevonni kívánt -különösen a minőség-ellenőrzésért felelős - szakember bemutatása során csatolandók:
a) Xxxxxxxxxxx bemutatott szakemberekről: Ajánlattevőnek az elektronikus űrlapon nyilatkozni kell a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberről, amelyben megjelöli a bevonni kívánt szakembert(szakember neve),alkalmassági követelményt előíró pontját, továbbá a szakember munkáltatóját (ajánlattételi határidő időpontjában),vagy azt a személyt, akivel/amellyel az adott szakember foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll az ajánlattételi határidő időpontjában.
b)1. Amennyiben a bemutatni kívánt szakember az alkalmassági minimumkövetelmény szerinti jogosultsággal már rendelkezik az ajánlattétel időpontjában, úgy ajánlattevőnek csatolnia kell: - a szakember által aláírt rendelkezésre állásról szóló nyilatkozatot, melyben fel kell tüntetnie a kamarai nyilvántartási számát, elérési útvonalát, továbbá a jogosultság első megszerzésnek időpontját (év/hónap/nap pontossággal). Amennyiben az adott szakember már szerepel az illetékes kamara által vezetett elektronikus hatósági nyilvántartásban, úgy Ajánlatkérő a végzettség és szakmai tapasztalat meglétét az elektronikus nyilvántartásban ellenőrzi. Amennyiben a bemutatott szakember az elektronikus nyilvántartásban adminisztrációs okokból nem szerepel, úgy az előírt jogosultság fennállása az illetékes kamara által kiállított, érvényes igazolással is igazolható. A honlapon történő ellenőrzés elősegítése érdekében Ajánlattevő csatolhatja a jogosultság elérési útvonalát. Más tagállamban szerzett jogosultság esetében a küldő vagy származási országban a jogosultságot igazoló dokumentum magyar nyelvű fordításának benyújtása szükséges.
b)2. Amennyiben a bemutatni kívánt szakember az alkalmassági minimumkövetelmény szerinti jogosultsággal nem rendelkezik az ajánlattétel időpontjában úgy ajánlattevőnek csatolnia kell: - a szakmai gyakorlatot igazoló szakmai önéletrajz a szakember saját kezű aláírásával (amelyből a szakember a minimumkövetelményben előírt jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalata (mettől, meddig; év és hónap bontásban) egyértelműen kiderül; a párhuzamos szakmai tapasztalatok csupán egyszer kerülnek figyelembe vételre); - a szakember végzettségét illetve képzettségét igazoló dokumentumok egyszerű másolata; - a szakember által aláírt rendelkezésre állásról szóló nyilatkozat (az önéletrajzban is megtehető); - Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén az általa teljesítésbe bevont szakember a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig rendelkezni fog. A nyilvántartásba-vétel elmaradása az Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül. Az alkalmassági minimumkövetelmények igazolásával kapcsolatban az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt.65.§(7) és (9), (11)-(12) bek.-ben,ill. a Kbt. 67.§(3)-(4)bek.-ben foglaltakra. A fenti alkalmassági követelmények esetében a Kbt.65.§(6)bek.alapján az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Amennyiben ajánlattevő több részre vonatkozóan nyújt be ajánlatot, akkor ugyanaz a szakember több rész esetében is megjelölhető.
M/2. A Rendelet 21.§(2)bek.-nek a) pontjában foglaltak alapján az eljárást megindító feladásának napjától visszafelé számított öt évben teljesített, az alkalmassági minimumkövetelményben meghatározott tárgyú, a Rendelet 23. § alapján a 21. § (2) bekbekezdés a)pontjának esetét a Kbt. bXxxxxxxx Xxxxx szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a 22. § (3) pontja alapján annak bekezdésben foglaltaknak megfelelően kell igazolni. A referenciaigazolásnak (a szakembernek szerződést kötő másik fél által adott igazolásnak) egyértelműen kell tartalmaznia azokat az adatokat, információkat, amelyekből az alkalmasság minimumkövetelményeinek való megfelelés megállapítható. Az igazolásnak legalább az alábbi információkat kell tartalmaznia: - teljesítés ideje(kezdete és befejezése, év, hó, nap formában); - a megnevezésétteljesítés helye; - a szerződést kötő másik fél megnevezése, végzettsége valamint a részéről információt adó személy neve, telefonszáma és/vagy képzettsége, szakmai tapasztalata ismertetését, akit felelős műszaki vezetőként be kíván vonni e-mail címe; - a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok a szakember esetében: - a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön ki, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - a szakember szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggelreferencia tárgya(olyan részletezettséggel meghatározva, hogy abból egyértelműen derüljön ki az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben alkalmasság minimumkövetelményeinek való megfelelés megállapítható legyen); - a szakember nyilatkozata teljesítés mennyisége; - nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepela teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, mely kamarai nyilvántartási számmalde legfeljebb nyolc éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe. A Rendelet 21/A §-a irányadó. Amennyiben ajánlattevő több részre vonatkozóan nyújt be ajánlatot, akkor ugyanaz a referencia több rész esetében is megjelölhető. A Rendelet 24.§(2)bek. alapján, ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített, a Rendelet 21.§(2)bek. előírásainak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a gazdasági szereplő megfelel az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek, a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum helyének pontos megjelölését is elfogadja az ajánlatkérő a Rendelet 21.§(2) bek.-ben meghatározott dokumentumok benyújtása helyett. Az alkalmassági minimumkövetelmények igazolásával kapcsolatban az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt.65.§(7) és (9) bekezdésében, illetve a Kbt.67.§(3)-(4) bek.-ben foglaltakra. A fenti alkalmassági követelmények esetében a Kbt.65.§(6) alapján az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): Valamennyi részre vonatkozó előírás, kivéve, ahol ajánlatkérő egyértelműen jelzi, hogy melyik előírás melyik részre vonatkozik: Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha:
M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem Ajánlattevő (közös ajánlattevő) nem rendelkezik az ajánlattevő által benyújtott dokumentumok tartalma alapján legalább 1 fő felelős műszaki vezető fő, építményvillamosági feladatokat ellátó szakemberrel, aki rendelkezik a Építményvillamossági szakterület vonatkozásában a 266/2013. (VII.11VII. 11.) Korm. rendelet szerinti 1.sz.melléklet VI. Felelős műszaki vezetés fejezet 2.rész 5.pontjában meghatározott MV-É - ÉV vagy azzal ezzel egyenértékű – jogosultsággal jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel - vagy ezzel egyenértékű - végzettséggel/képzettséggel és szakmai tapasztalattalgyakorlati idővel. A 266/2013szakember párhuzamosan szerzett gyakorlatainak hónapszáma nem adható össze, vagyis egy évben maximum 12 hónap vehető figyelembe.
M/2. Xxxxxxxxxxx (VII.11.közös ajánlattevő) nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított öt évben a szerződést kötő másik fél által adott olyan referencia igazolással, amely legalább 1 darab építmény (Ajánlatkérő építmény alatt a 1997.évi LXXVIII.tv.2.§ 8.pont szerinti fogalmat érti) sikeres műszaki átadás-átvétellel befejezett építményvillamossági felújítására, és/vagy bővítésére és/vagy kivitelezésére vonatkozott. Ajánlatkérő 5 év alatt a 321/2015. Korm. rend. 1. Xxxxxxxxx, IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételként. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére a Kbt. 65rendelet 21. § (72a) és (9bekezdés a) bekezdésnek megfelelően van lehetőség. Ajánlatkérő pontja alapján a műszakivizsgált időszak alatt befejezett, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:de legfeljebb nyolc éven belül megkezdett munkálatokat érti.
Appears in 1 contract
Samples: Építési Beruházás
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: :
M/1. Ajánlattevő Az ajánlattevő csatolja a 321/2015.(X. 30.Kr. 21. § (3) Korm.rendelet 21.§ (2) bek. bekezdés b) pontja alapján annak azoknak a szakembernek (szervezeteknek) a megnevezését, végzettsége és/vagy képzettsége, szakmai tapasztalata tapasztalatuk ismertetését, akit felelős műszaki vezetőként akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok dokumentumok: — a szakember esetében: - a szakember szakemberek bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön ki, hogy mely szakembert mely pozícióra jelöli, továbbá, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - foglalkoztatásra; - a szakember – szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg tapasztalatot ismertető – saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget ésfeltétel(ek) teljesülése. Az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen a beruházás ismertetését, adott szakember által ellátott feladat, munkakör, tevékenység ismertetését, a tevékenység kezdő és befejező idejét (év, hónap), valamint az ajánlattétel időpontjában annak a gazdasági szereplőnek a megjelölését, akivel/amellyel az adott szakember munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll; — képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmal; — a szakember által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata. A 16.2. M/1. pont szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak valamennyi alkalmassági feltétel esetén Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): ):
M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberrel, aki a 266/2013. (VII.11VII. 11.) KormKr. rendelet szerinti szerint „MV-É - VZ” vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy a „ MV-KÉ” jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel (vagy azzal egyenértékű) felsőfokú képzettséggel és szakmai tapasztalattal. A 266/2013. (VII.11.) Korm. rend. 1. Xxxxxxxxx, IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételként. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdésnek megfelelően van lehetőség. Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. gyakorlattal rendelkezik Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: M/1. Ajánlattevő Az ajánlattevő csatolja a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 21.§ (2) bek. b) pontja alapján annak azoknak a szakembernek (szervezeteknek) a megnevezését, végzettsége és/vagy képzettsége, szakmai tapasztalata tapasztalatuk ismertetését, akit felelős műszaki vezetőként akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok dokumentumok: — a szakember esetében: - a szakember szakemberek bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön ki, hogy mely szakembert mely pozícióra jelöli, továbbá, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - foglalkoztatásra; - a szakember – szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg tapasztalatot ismertető – saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget ésfeltétel(ek) teljesülése. Az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen a beruházás ismertetését, adott szakember által ellátott feladat, munkakör, tevékenység ismertetését, a tevékenység kezdő és befejező idejét (év, hónap), valamint az ajánlattétel időpontjában annak a gazdasági szereplőnek a megjelölését, akivel/amellyel az adott szakember munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll; — képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmal; — a szakember által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata. A 17.2. M/1. pont szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak valamennyi alkalmassági feltétel esetén Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberrel, aki a 266/2013. (VII.11VII. 11.) KormKr. rendelet szerinti szerint „MV-É - vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy a É(-R)” jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel (vagy azzal egyenértékű) képzettséggel és szakmai tapasztalattal. A 266/2013. (VII.11.) Korm. rend. 1. Xxxxxxxxx, IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételként. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdésnek megfelelően van lehetőség. Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meggyakorlattal rendelkezik. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:
Appears in 1 contract
Samples: Ajánlattételi Felhívás
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: M/12 AK alkalmazza a Kbt. Ajánlattevő csatolja a 321/2015.(X. 30.114/A. §-át, az alkalmassági követelmény igazolása tekintetében az alábbi dokumentumokat (igazolásokat) Korm.rendelet 21.§ az ajánlatban be kell nyújtani:
M.1. A Kr. 21. § (2) bek. b) pontja alapján annak azon szakembernek (szervezetnek) a szakembernek a megnevezésétmegnevezése, végzettsége és/vagy illetve képzettsége, szakmai tapasztalata ismertetésétAlkalmassági minimumkövetelmény(ek): 2 M.1 Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő) a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. ismertetése, akit felelős műszaki vezetőként az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok Az ismertetés körében kerüljön benyújtásra:- az előírt szakmai tapasztalat, gyakorlat igazolására a szakember esetében: - által aláírt szakmai önéletrajz, amelyből egyértelműen megállapítható az előírt szakmai gyakorlat (év, hónap pontossággal), melynek körében elfogadható, ha az önéletrajzban a szakmai tapasztalat, gyakorlat körében a szakember bevonásáraalkalmassági követelmény szerinti jogosultsága kerül hivatkozásra, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői az alábbiaknak is a figyelembevételével; - a releváns végzettséget illetve képzettséget igazoló oklevél egyszerű másolatban, amely helyett elfogadható ha a releváns végzettség illetve képzettség meglétét AT az adott szakember jogosultságával kívánja igazolni, az alábbiaknak is a figyelembe vételével; - az adott szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat. AK előírja, amelyből derüljön kihogy az önéletrajzban kerüljön szerepeltetésre a szakember jelenlegi munkahelye (a szakember munkáltatójának, foglalkoztatójának a megjelölése, annak érdekében, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - közbeszerzési eljárásba történő bevonásának módja (ajánlattevő szakembere vagy alvállalkozó szervezet szakembere vagy a szakember szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza (keltezéssel ellátvamaga alvállalkozó) olyan részletezettséggelmegállapítható legyen. AK felhívja a figyelmet, hogy abból egyértelműen derüljön ki az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget ésidőben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe. Egy adott naptári hónappal érintett munkavégzést/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy szakmai tapasztalatot ajánlatkérő egész hónapnak tekint. AK az elvárt szakmai gyakorlat meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi. Amennyiben AT a bemutatott szakember végzettségének illetve képzettségének és az ahhoz igazodó szakmai gyakorlatának igazolását az adott szakember jogosultságával kívánja igazolni, úgy a becsatolásra kerülő önéletrajzban erre az adott szakember kifejezetten térjen ki. Ebben az esetben a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmal. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem rendelkezik legalább 1 fő magyarországi letelepedésű felelős műszaki vezető szakemberrelszakember tekintetében az önéletrajzban megjelölt jogosultság érvényességét az AK ellenőrzi. A felelős műszaki vezetői névjegyzékben való szereplés igazolására a névjegyzékben szereplő tagszám önéletrajzban történő megjelölése szükséges vagy csatolható a névjegyzékbe vételt tanúsító érvényes hatósági igazolás egyszerű másolata. Továbbá az önéletrajzban jelölje meg a szakember, aki hogy a jogosultság mely elektronikus elérési úton ellenőrizhető. Amennyiben a szakember nem szerepel a nyilvántartásban, vagy az nem ellenőrizhető a nyilvántartáson keresztül, a jogosultságot igazoló dokumentum másolatának benyújtása szükséges. Más tagállamban szerzett jogosultság esetében a küldő vagy származási országban az előbbivel egyenértékű jogosultságot igazoló dokumentum és ajánlattevő általi magyar nyelvű fordításának benyújtása szükséges. (VII. 11.) Kr. 1. melléklet VI. 3. rész 3. pontja szerinti„MV-KÉ-R” (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel illetve képzettséggel, és szakmai gyakorlattal. Ajánlatkérő elfogadja az M.1.) pont szerinti jogosultság megszerzéséhez szükségessel egyenértékű szakképzettséget is, mely egyenértékűséget az ajánlattevőnek igazolnia kell. Az M.1.) pontban meghatározott követelmény tekintetében Ajánlatkérő kiemelten is hivatkozza, hogy egyenértékűnek tekinti a 266/2013. (VII.11VII. 11.) Kr. 1. melléklet VI. 3. rész 2. pontja szerinti „MV-KÉ” (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel illetve képzettséggel, és szakmai gyakorlattal való rendelkezést. M.2./ Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a jelen ajánlati M.2./ A Kbt.65.§ (1) bek. b) pontja és a Kr.21.§ (2) bek.a) pontja alapján AK előírja a felhívás feladását megelőző 5 év (60 hó) legjelentősebb építési beruházásainak ismertetését, azaz a szerződést kötő másik fél által kiállított igazolás csatolását (Kr. 23. §). A Kr.21.§(2a) bek. a) pont alapján: AK a felhívás feladását megelőző 5 év alatt befejezett, de legfeljebb 8 éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe. Az igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat:— referencia (építési beruházás) tárgyát, mennyiségét (az elvégzett munka rövid ismertetését oly módon, hogy abból az alkalmassági minimum-követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen), — teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját ennek körében a – részteljesítés esetében az adott részre vonatkozó - műszaki átadás-átvétel lezárásának időpontját, min. év/hó/nap pontossággal), — teljesítés helyét,— szerződést kötő másik fél megnevezését (nevét és székhelyét, részéről felvilágosítást adó személy neve és elérhetősége),— továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A referencia igazolásból az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelésnek egyértelműen ki kell derülni. Közös AT-i teljesítés esetén, a referencia-igazolásból egyértelműen ki kell derülnie, az AT által végzett munkáknak, figyelemmel arra, hogy AK a bírálat során kizárólag AT által elvégzett munkákat veszi figyelembe az alk.köv.-nek való megfelelés vizsgálata során. A teljesítés oszthatatlansága esetén a Kr.22.§(5)bek szerinti adatok megadása szükséges, melyből az alkalmassági feltételek teljesülése egyértelműen megállapítható. Amennyiben egy szervezet referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyet projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt.140.§(9)bek. figyelembe vételével kell igazolnia az alk. feltételnek való megfelelést. Amennyiben AT a közbesz.elj.ban a jogelődjének referenciáival kívánja műszaki, ill szakmai alkalmasságát igazolni, csatolja ajánlatához az átalakulásra, jogutódlásának, valamint a tevékenység folytatásának igazolására vonatkozó okiratokat is. Befejezettnek minősül a referencia, ha a tárgyát képező beruházás sikeres (rész)műszaki átadás-átvételére a felhívás feladását megelőző 60 hó alatt került sor. AK e körben felhívja a figyelmet a Xx.21.§(2a)bek.a) pontjára valamint a Kr.21/A.§ rendelkezéseire. A Kbt. 112. § (1) bek. b) pontjára is figyelemmel irányadó a Kbt. 65.§ (6)-(7), (9), (11) bek., a Kbt. 67.§ (3) bek., a Kbt. 69. § (11)-(11a) bek. a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet szerinti MV(Kr.) 24. § (1)-(2) bek. felhívás feladásának napjától visszafelé számított 5 évben (60 hónapban) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített olyan munka elvégzését igazoló referenciamunkával, amelynek keretében sor került sikeres műszaki átadás-É - átvétellel lezárt közút építésre és/vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal felújításra és/vagy rekonstrukcióra, melynek során összesen legalább 350 m3 remix eljárással megvalósított alapréteg készítésre került sor. Az M.2./ referencia-követelménynek történő megfelelés egy vagy több szerződésből teljesíthető. „Közút” alatt AK a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal. A 266/201326/2021. (VII.11VI. 28.) Korm. rend. 1. Xxxxxxxxx, IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat ITM rendelet 2. sorának C oszlopa §-a valamint 8. § (1) bek. és (2) bekezdés a)-b) pontjai szerinti jogosultság megszerzéséhez fogalmat érti. AK közút „építés” alatt a műszaki előírások szerint meghatározott műszaki jellemzőkkel közút kialakítását, és/vagy átépítését, és/vagy korszerűsítését érti. AK közút„felújítás” illetve „rekonstrukció” fogalma alatt meglévő közúti létesítménnyel kapcsolatos, pályaszerkezetet és/vagy alépítményt és/vagy műtárgya(ka)t érintő kivitelezési munkálatokat ért. „Remix” eljárás alatt ajánlatkérő olyan kivitelezési munkálatot ért, melynek során a meglevő út felmart elbontott anyaga kötőanyagok hozzáadásával újrahasznosításra kerül és az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételkéntúj út szerkezetének rétegrendjeibe beépül. Az M.1.) és M.2.) pontokban foglalt alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó követelményeknek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. (Kbt. 65. § (6) bek.) Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelmény(ek)nek bármely más szervezet igénybevételére (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdésnek megfelelően van lehetőség. Ajánlatkérő a műszakibekezdésében, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta megKbt. 67. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (12) bek. rendelkezéseire. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:: 2
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Értesítő
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: M/12M1) Ajánlattevőnek csatolnia kell a 321/2015. Ajánlattevő csatolja a 321/2015.(X. (X. 30.) Korm.rendelet Korm. rendelet 21.§ (2) bek. bekezdés b) pontja alapján annak azoknak a szakembernek szakembereknek a megnevezését, végzettsége és/vagy képzettségeképzettségük, szakmai tapasztalata ismertetéséttapasztalatuk ismertetését tartalmazó nyilatkozatot, akit felelős műszaki vezetőként akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok Az ajánlatban ismertetésre kerülő szakemberek tekintetében az ajánlatban csatolni kell: - a szakember esetében: - a szakember bevonásáraszakemberektől származó, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozatképzettségét, amelyből derüljön kiszakmai tapasztalatát, gyakorlatát bemutató, saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzokat úgy, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - a szakember szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggel, hogy abból az önéletrajzokból egyértelműen derüljön derüljenek ki az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben feltételként előírt, a szakember nyilatkozata szakemberekkel szemben támasztott alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelőség, - a szakemberek által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatokat arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepelaz ajánlattevő nyertessége esetén részt vesznek a teljesítésben - a szakemberek végzettségét és képzettségét igazoló dokumentumok egyszerű másolatát. A szakmai tapasztalat ismertetését az önéletrajzban ÉV/HÓNAP bontásban, mely kamarai nyilvántartási számmalvalamint kezdő és befejező időpont szerint szükséges részletezni. Ahol a szakmai gyakorlati idő vonatkozásában, időtartamban került meghatározásra a minimumkövetelmény, ott a szakmai önéletrajznak a szakmai gyakorlat idejét év, hónap megjelöléssel kell tartalmaznia, azzal, hogy a szakmai gyakorlat a felsorolt, a minimumkövetelménynek megfelelő tárgyú korábbi munkák időtartamaiból kerül megállapításra és igazolásra. A minimumkövetelmény szerint időtartamban megállapított szakmai gyakorlat igazolására megjelölt munkák időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, azaz ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai gyakorlat nem minősíthető többszörös szakmai gyakorlati időként. Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lenni az alkalmassági követelményeknek való megfelelés.A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem 2M1) Alkalmatlan az AT a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik legalább az alábbi teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekkel: 1 fő felelős műszaki vezető szakemberrelfő, aki rendelkezik: a) a 266/2013. (VII. 11.) Kormányrendelet szerinti MV-KÉ felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges a 266/2013. (VII. 11.) Kormányrendelet szerinti végzettséggel és szakmai gyakorlattal. A 266/2013 (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-É - vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy a KÉ felelős műszaki vezetői jogosultság és kamarai regisztráció megszerzéséhez szükséges alábbi végzettséggel és gyakorlati idővel kell rendelkezni:a) okleveles építőmérnök, okleveles építészmérnök 3 év szakmai tapasztalattalgyakorlattalb) építőmérnök, építészmérnök 4 év szakmai gyakorlattal. A Az M1). szerinti műszaki szakember tekintetében szakmai gyakorlatnak a 266/2013. (VII.11V. 11.) Korm. rendrendeletben előírt gyakorlat fogadható el. 1A Kbt. Xxxxxxxxx, IV65. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében § (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek6) bekezdése alapján alkalmassági követelményeknek a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételkéntközös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az M1) alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó követelmény értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztatható a gazdasági szereplőkre, így az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha a közös ajánlattevők közülük egy felel meg. követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet igénybevételére (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.Amennyiben az ajánlattevő az eljárást megindító felhívás M1) pontjaiban előírt alkalmassági követelmény vonatkozásában más szervezet(ek) vagy személy(ek) kapacitására kíván támaszkodni a Kbt. 65. § (7) és bekezdésében foglaltaknak megfelelően csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek) olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot is, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Ajánlatkérő az eljárást megindító felhívás M1) pontjában előírt alkalmassági minimumkövetelmény vonatkozásában felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (9) bekezdésnek megfelelően van lehetőségbekezdésében, továbbá az M1) pontjában előírt alkalmassági minimumkövetelmény vonatkozásában a Kbt.140. § (9) bekezdésében foglaltakra.A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24.§ (2) bekezdés alapján, ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített fenti előírásoknak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a gazdasági szereplő megfelel az Ajánlatkérő által a műszakifentiekben meghatározott követelményeknek, illetve szakmai alkalmasság feltételeit a követelmény és igazolását a megfelelést igazoló dokumentum helyének pontos megjelölését is elfogadja az ajánlattevőtől a fent meghatározott dokumentumok benyújtása helyett. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdés alapján azokban az esetekben, amelyekben a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke - figyelemmel a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra - bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta megelektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is elfogadja az ajánlatkérő. Ha Az alkalmasság igazolására szolgáló valamennyi dokumentumot egyszerű másolatban is elegendő benyújtani.Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 114. § (2) bekezdés értelmében a Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatban (Közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott nyilatkozatminták) a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági minimumkövetelmény követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem került meghatározásra, ennek indokolása:köteles megadni! Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolása a Kbt. 69.§-ban meghatározottak szerint történik.
Appears in 1 contract
Samples: Ajánlati Felhívás
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása és rövid leírása: M/1. Ajánlattevő csatolja mód:
a) az ajánlattételi határidőt megelőző 36 hónapban befejezett, az alkalmassági minimumkövetelmények között megadott tárgyú referenciamunkák ismertetése a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 21.§ szerződést kötő másik fél által adott, a Kbt.68.§ (2) bekbekezdése szerinti igazolással. bAz igazolásban meg kell adni az ellenszolgáltatás áfa nélküli (nettó) pontja alapján annak összegét, a szakembernek a megnevezésétteljesítés, végzettsége és/vagy képzettségeaz elvégzett munkák, szakmai tapasztalata ismertetését, akit felelős műszaki vezetőként be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok a szakember esetében: - a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön kileírását olyan részletességgel, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra minimumkövetelményeknek való megfelelőség egyértelműen elbírálható legyen, a teljesítés idejét és adott esetben milyen jogosultsága van; - helyét, a szakember szakmai tapasztalatát ismertetőmegrendelőnek az elvégzett munkával kapcsolatban nyilatkozattételre jogosult képviselője megnevezését és elérhetőségeit (postai cím, sajátkezűleg telefon és telefaxszám), továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés a vonatkozó előírásoknak és szerződésnek megfelelően történt-e. (Kbt.67.§(2)bek. a) pont)
b) Az ajánlattevő, illetőleg vezető tisztségviselői végzettségének és képzettségének ismertetése, és különösen azon személyek végzettségének és képzettségének ismertetése, akik az építési beruházás teljesítéséért felelősek(Kbt.67.§ (2) bekezdés c) pont). Az ajánlott szakemberek aláírt szakmai önéletrajza önéletrajzát, továbbá végzettségét és képzettségét (keltezéssel ellátvajogosultságait) olyan részletezettséggeligazoló okirataikat az ajánlathoz csatolni kell.
c) Kimutatás az elmúlt három évre(2007, hogy abból egyértelműen derüljön ki 2008,2009) vonatkozóan az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/éves átlagos statisztikai állományi létszámáról és a vezető tisztségviselői létszámról. (Kbt.67.(2)bekezdés d) pont).
d) A teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség leírásával. (Kbt.67.§(2)bekezdés b) pont) A leíráshoz csatolni kell az eszközök tulajdonjogát vagy képzettséget a rendelkezésre állás egyéb módját igazoló dokumentumok egyszerű másolata másolatát (pl.forgalmi engedély, adás-vételi, lízing vagy adott bérleti szerződés, stb.) Az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében a Kbt.4.§ 3/D pontja szerinti más szervezet (szervezetek), a Kbt. 4.§ 3/E pontja szerinti erőforrására is támaszkodhat. Ebben az esetben köteles igazolni azt is,hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. (Kbt.65.§ (3) bekezdés). Az igénybe vett erőforrások tekintetében a rendelkezésre állás a Kbt.65.§ (4) bekezdése szerinti igazolásokkal történhet Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
a) Ha együttesen, az ajánlattételi határidőt megelőző 36 hónapból nem rendelkeznek részenként legalább 1db, nettó (áfa nélküli) 80 millió forint ellenértékű, építészeti,épületvillamossági és épületgépész szakági munkákat is magába foglaló, a vonatkozó előírásoknak és szerződésnek megfelelően teljesített magasépítési kivitelezési referenciával,
b) ha együttesen nem rendelkeznek legalább egy fő, egyetemi vagy főiskolai műszaki vagy gazdasági végzettségű és legalább 5 éves vállalatvezetői gyakorlattal rendelkező vezető tisztségviselővel, valamint az alábbi, a 244/2006. (XII.5) kormányrendeletben meghatározott, vagy a korábbi szabályozás (51/2000. (VIII. 9.) FVM–GM–KöViM rendelet) szerint azzal egyenértékű, az ajánlattételi határidőt követő 90.napot meghaladó érvényességű jogosultsággal rendelkező felelős műszaki vezető szakemberekkel:
1 fő, legalább „A” kategóriás jogosultság magasépítési szakterületen 1 fő ”ÉG” kategóriás jogosultság épületgépészeti szakterületen 1 fő „ÉV” kategóriás jogosultság épületvillamossági szakterületen Egy szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmal. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem rendelkezik több jogosultsági feltételnek is megfelelhet.
c) ha részenként együttesen nem rendelkeznek az elmúlt három év (2007,2008,2009) átlagában legalább 6 fő fizikai és legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberreltisztségviselő statisztikai állományi létszámmal,
d) ha részenként együttesen nem rendelkeznek –saját tulajdonban vagy bérleti szerződéssel– legalább 1 db egyenként legalább 3,5 t összsúlyú kisteherautóval Több részre való ajánlattétel esetén az egyes részekre az a),c)d) pontban meghatározott alkalmassági követelmények összegződnek. Alkalmatlan az ajánlattevő, aki amennyiben a 266/2013. szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasság igazolása érdekében a Kbt.4.§ 3/D pontja szerinti más szervezet (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-É - vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal. A 266/2013. (VII.11.) Korm. rend. 1. Xxxxxxxxxszervezetek), IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételként. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére a Kbt. 654.§ 3/E pontja szerinti erőforrására kíván támaszkodni, azonban az igénybe vett erőforrások tekintetében a rendelkezésre állást nem igazolta a Kbt.65. § (74) és (9) bekezdésnek megfelelően van lehetőség. Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:bekezdése szerinti igazolásokkal.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Szerződés
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: (max. 4000 karakter) Mindkét ajánlati rész esetén: M/1. Ajánlattevő csatolja Ajánlattevőnek csatolnia kell a 321/2015.(X. 30.Kbt. 65. § (1) Korm.rendelet 21.§ (2) bek. bekezdésének b) pontja alapján annak és a szakembernek a megnevezését, végzettsége és/vagy képzettsége, szakmai tapasztalata ismertetését, akit felelős műszaki vezetőként be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok a szakember esetében: - a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön ki, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - a szakember szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmal. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberrel, aki a 266/2013321/2015. (VII.11X. 30.) Korm. rendelet szerinti MV21. § (2) bekezdésének b) pontja alapján cégszerűen aláírt nyilatkozatát, amelyben ismerteti a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereknek ( szervezeteknek) - különösen a minőség-É ellenőrzésért felelősöknek - a megnevezését, végzettségüket vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy képzettségüket illetve szakmai tapasztalatukat. A végzettség a diploma/iskolai oklevél egyszerű másolatának benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó. A becsatolt szakmai önéletrajzból valamennyi előírt alkalmassági követelménynek és a szakember rendelkezésre állásának egyértelműen ki kell derülnie. (A szakmai gyakorlatot: év, hó dimenzióban kell megadni.) Amennyiben a bemutatott szakember szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, ebben az esetben a szakmai önéletrajzban a névjegyzéki/ kamarai nyilvántartási számot fel kell tüntetni. A jogosultság megszerzése időpontjának feltüntetését Ajánlatkérő automatikusan úgy tekinti, hogy a szakember az előírt jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettségekkel és szakmai gyakorlati időkkel rendelkezik. Amennyiben a bemutatott szakember nem szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, úgy a 3. értékelési szempont keretében tett többlettapasztalat időtartam megajánlások megfelelő kiszámítása és ellenőrzése miatt a szakmai önéletrajzban a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal. A 266/2013. (VII.11.) Korm. rend. 1. Xxxxxxxxx, IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szükségeidőtartamok bemutatása is szükséges. Amennyiben a szakember egyazon időben több tárgyi projektben is részt vett, úgy az egyes projektek során szerzett gyakorlatainak hónapszáma nem adható össze, vagyis egy évben maximum 12 hónap vehető figyelembe, függetlenül attól, hogy a szakember esetleg egy időben több projekten is dolgozott. Az ismertetés/igazolás tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimum-követelményekben megfogalmazásra került. Ajánlatkérő az alkalmassági feltétel igazolása kapcsán felhívja az ajánlattevők figyelmét a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén Kbt. 65. § (6) és (7) bekezdéseire: A Kbt. 65. § (6) bekezdésében foglaltak szerint az M/1. pontokban meghatározott követelmények tekintetében az együttes megfelelés lehetősége alapján elegendő, ha a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételkéntközös ajánlattevők közül egy felel meg. Az előírt alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet igénybevételére vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdésnek megfelelően van lehetőségbekezdése alapján. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a műszaki424/2017 (XII.19.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdése alapján az alkalmassági követelményeknek megfelelés igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:Alkalmassági minimumkövetelmény(ek):
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: M/1leírása A részt vevő gazdasági szereplő a Kbt. Ajánlattevő csatolja 114/A. § (1) bekezdése alapján már az ajánlat részeként igazolásokat köteles benyújtani a 321/2015.(X. 30műszaki és szakmai alkalmassági követelmények tekintetében.) Korm.rendelet 21.§
M.1. Az ajánlattevő által a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek megnevezése, végzettségének vagy képzettségének, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe /Rendelet 21.§. (2) bek. b) pontja alapján pontja/. A szakemberek bemutatása során a képzettséget alátámasztó önéletrajz, a szakemberek végzettségét, szakképzettségét igazoló dokumentumok, valamint az adott szakember a rendelkezésre állás tekintetében aláírt nyilatkozata csatolandó, valamint annak a szakembernek szervezetnek a megnevezésétmegjelölését, végzettsége és/amellyel az adott szakember az ajánlattétel időpontjában munkaviszonyban vagy képzettségefoglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll. Amennyiben a megajánlott szakember a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartás (kamarai névjegyzék) szerint a felhívás adott pontja tekintetében ajánlatkérő által meghatározott jogosultsággal rendelkezik, szakmai tapasztalata ismertetését, akit felelős műszaki vezetőként be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok a szakember esetében: - a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön ki, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott abban az esetben milyen jogosultsága van; - a szakember szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmal. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberrel, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-É - vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel végzettség vagy képzettség és a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlat igazolása tekintetében (a szakmai tapasztalattalönéletrajzon felül) egyéb dokumentum csatolása nem szükséges, azokat az érvényes jogosultság igazolja, melyet ajánlatkérő ellenőrzi az illetékes szakmai szervezet (kamara) által vezetett nyilvántartásból, figyelembe véve a Kbt. 69. § (11) bek.-ét is. A 266/2013fentiekre tekintettel szükséges a szakmai önéletrajzokban feltüntetni azon elektronikus elérési utat (honlapcím), ahol az adott jogosultság ellenőrizhető, valamint az adott szakember kamarai nyilvántartási számát. Amennyiben a kamarai névjegyzékben az ajánlat benyújtásakor nem szerepel a szakember, úgy az ajánlattevő köteles nyilatkozni arról, hogy a szerződéskötés tervezett idejére a megjelölt szakember kamarai nyilvántartásba vétellel rendelkezni fog. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőt, hogy amennyiben a szerződéskötés időpontjára a kamarai nyilvántartásba vétel elmarad, úgy az ajánlattevő visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (VII.11.4) Korm. rend. 1. Xxxxxxxxxbek.-e alapján, IV. Felelős műszaki vezetés fejezetamelynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot benyújtóval köti meg az ajánlatkérő a szerződést, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez ha azt az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknekÖsszegezésben megjelölte, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szükségeennek tudomásulvételéről az ajánlattevő nyilatkozni köteles. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén Kbt. 114/A.§ (1) bekezdése alapján előírja, hogy a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy bírálat keretében az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételkéntkövetelmények tekintetében a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott igazolásokat az ajánlattevők az ajánlatukban nyújtsák be. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére a A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/1: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek közül legalább 1 fő szakember nem rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerint „MV-É” szerinti (vagy hatályos átsorolás előtti) építési szakterületi munkák felelős műszaki vezetése szakterületi jogosultság megszerzéséhez szükséges képesítéssel, és minimum 36 hónap szakmai tapasztalattal. Kbt. 65. § (96) bekezdésnek megfelelően van lehetőségbekezdése alapján az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (7) bekezdés alapján az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevő(k) bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek. Közös ajánlattevők műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását alkalmasságának vizsgálata a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta megKbt. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:-ben előírtak szerint történik.
Appears in 1 contract
Samples: Építési Beruházás
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírásaleírása Mindegyik résznél irányadó külön-külön: M/1. Ajánlattevő csatolja AK felhívja a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 21.§ (2) bek. b) pontja alapján annak a szakembernek a megnevezését, végzettsége és/vagy képzettsége, szakmai tapasztalata ismertetését, akit felelős műszaki vezetőként be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok a szakember esetében: - a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön kifigyelmet arra, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - Kbt. 114/A. § alapján jár el, így a szakember szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki közbeszerzési dokumentumokban meghatározott igazolásokat a gazdasági szereplőknek az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmal. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): ajánlatukban kell benyújtaniuk.
M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberrel, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-É - vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal. A 266/2013. (VII.11.) Korm. rend. 1. Xxxxxxxxx, IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételként. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére Ajánlattevőnek csatolnia kell a Kbt. 65. § (71) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (9X. 30.) bekezdésnek megfelelően van lehetőségKorm. rendelet 21. § (2) bekezdésének b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezését, végzettségük /képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó: — Ajánlattevő nyilatkozata a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek megnevezéséről a betölteni kívánt pozíció megjelölésével, — végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok, — szakmai tapasztalatot (év,hónap bontásban) egyértelműen igazoló, szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz valamint annak a szervezetnek a megjelölését, amellyel az adott szakember az ajánlattétel időpontjában munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll. — a szakemberek által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata. Az időben párhuzamos gyakorlati/tapasztalati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember tapasztalati idejébe. Minden a szakmai önéletrajzban feltüntetett naptári hónap egész hónapként kerül figyelembe vételre. Ha a bemutatott szakember a jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban az ajánlattétel időpontjában szerepel és a szakmai önéletrajzba feltüntetésre kerül a kamarai nyilvántartási szám, akkor a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséget az érvényes jogosultság igazolja, azaz a végzettséget igazoló egyéb dokumentum benyújtása nem szükséges. Amennyiben az M/1. alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakembernek szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, a szakmai gyakorlati idő bemutatása, és a diploma/iskolai oklevél csatolása ezen szakember esetében nem szükséges, a bejegyzése ténye alapján AK automatikusan úgy tekinti, hogy az adott szakember az előírt szakmai gyakorlati idővel, és végzettséggel rendelkezik. Ebben az esetben a szakmai önéletrajzban a névjegyzéki/kamarai nyilvántartási számot, és a jogosultság megszerzésének idejét (év/hónap/nap pontossággal) fel kell tüntetni. Csatolni kell továbbá "Az eljárást megindító felhívásban előírt alkalmassági előírások vonatkozásában bemutatott szakemberek" című EKR űrlapot kitöltve. Ezen EKR űrlapot csak az alkalmassági minimumkövetelmény szempontjából releváns szakember tekintetében kell kitölteni. AK felhívja AT figyelmét, miszerint ATnek a fentiekben hivatkozott EKR űrlap esetén az "Eljárást megindító felhívás alkalmassági követelményt előíró pontja, illetve az alkalmassági követelmény megnevezése" pontban az M/1.1 vagy M/1.2. pont szerinti hivatkozást kell rögzíteni. Továbbá az EKR űrlapban "szervezet" alatt a szakemberrel munkajogviszonyban vagy a munkajogviszonyon kívül álló egyéb jogviszonyt kell feltüntetni, mely jelen közbeszerzési eljárásban relevanciával bír. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): Mindegyik résznél irányadó külön-külön:
M/1. AK felhívja a figyelmet arra, hogy a Kbt. 114/A. § alapján jár el, így a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott igazolásokat a gazdasági szereplőknek az ajánlatukban kell benyújtaniuk.
1. ajánlati rész esetén: M/1.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki - a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti – MV-É (Építési szakterület) jogosultságú, vagy azzal egyenértékűnek tekintett jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel rendelkezik. Az előírttal egyenértékűként bemutatott végzettség egyenértékűségét az ajánlattevőnek igazolnia kell. Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
2. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolásaajánlati rész esetén:
Appears in 1 contract
Samples: Construction Contract
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása és rövid leírásamód: M/1Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 310/2011. Ajánlattevő csatolja a 321/2015.(X. 30(XII. 23.) Korm.rendelet 21.§ Korm. rendelet 15. § (23) bekbekezdés a) és d) pontja alapján: M1/ az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hat év legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését a 310/2011. b(XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdés szerint igazolva, legalább az alábbi tartalommal: - a szerződést kötő másik fél neve, - az ellenszolgáltatás összege, - a szolgáltatás tárgya a főbb műszaki paraméterek megjelölésével, amelyből megállapítható az alkalmassági feltételnek való megfelelés, - kapcsolattartó nevét és elérhetőségét, - a teljesítés idejét és helyét (kezdési és befejezési határidő naptári nap pontossággal), - a teljesítés a szerződésnek megfelelően történt-e. Xxxxxxxxxxxxxx nyilatkoznia kell, hogy a szerződést kötő másik fél a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdés a) pontja alapján annak a szakembernek Kbt. 6. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti szervezetnek minősül-e, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet-e, amely a 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül. M2/ azoknak a szakembereknek – különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek – a megnevezését, végzettsége és/vagy képzettségeképzettségük, szakmai tapasztalata ismertetéséttapasztalatuk ismertetésével, akit felelős műszaki vezetőként akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok Az alkalmassági szempontoknak való megfelelés érdekében a szakember esetébenáltal saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajz csatolandó az alábbi minimális tartalommal: - név, eddigi munkahelyek, beosztások, ezek időtartama év hónapra lebontva, a szakember bevonásárafelhívás tárgya szerinti releváns munkatapasztalat (betöltött pozíció, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozatfeladat rövid meghatározása, időtartama (év, hónap), amelyből derüljön kimegállapítható az alkalmassági feltételnek való megfelelés), hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - a szakember szakmai tapasztalatát ismertetővégzettség megnevezése, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza egyéb képességek, szakértelem ismertetése (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggelnyelvtudás, hogy abból egyértelműen derüljön ki az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben a szakember nyilatkozata arra vonatkozóanszámítógépes ismeretek, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmal. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberrel, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-É - vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattalkészségek). A 266/2013szakemberek végzettsége az önéletrajz alapján kerül ellenőrzésre. (VII.11.) Korm. rend. 1. Xxxxxxxxx, IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez M3/ Az ajánlathoz csatolni kell az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy előző három évre vonatkozóan az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételkéntajánlattevő éves átlagos statisztikai állományi létszámáról készült kimutatást. Az M1/-M3/ alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére minimum követelménynek való megfelelés érdekében a Kbt. 6555. § (75)-(6) és bekezdése is alkalmazható. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): (9adott esetben) bekezdésnek megfelelően van lehetőségAlkalmatlan az ajánlattevő, ha M1/
M1.1. Ajánlatkérő a műszakiaz 1. rész vonatkozásában nem rendelkezik az alábbi, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásraszerződésszerűen teljesített (befejezett) referenciákkal:
a) legalább 1 db, ennek indokolásaeurópai uniós interregionális vagy transznacionális vagy határon átnyúló fejlesztési szakpolitikákra vonatkozó vagy azokra is kiterjedő referencia;
b) legalább 1 db az Európai Unió által támogatott fejlesztési programokkal kapcsolatos térségfejlesztési vagy városi vagy regionális tervezésre vagy értékelésre (NUTS 2 vagy 3 vagy 4 vagy 5 szint) vonatkozó vagy arra is kiterjedő referencia
c) összesen legalább 2 db referencia az alábbi területekről:
Appears in 1 contract
Samples: Service Agreement
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: :
M/1. Ajánlattevő csatolja Ajánlattevőnek csatolnia kell a 321/2015.(X. 30.Kbt. 65. § (1) Korm.rendelet 21.§ bekezdésének b) pontja és a Kr. 21. § (2) bek. bekezdésének b) pontja alapján annak azoknak a szakembernek szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - a megnevezését, végzettsége és/végzettségük vagy képzettségeképzettségük, szakmai tapasztalata tapasztalat ismertetését, akit felelős műszaki vezetőként akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok A végzettség az iskolai oklevél egyszerű másolatának benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember esetében: - által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó. A becsatolt szakmai önéletrajzból valamennyi előírt alkalmassági követelménynek egyértelműen ki kell derülnie. Csatolni kell a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön kisaját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatát. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe. A szakmai tapasztalatot: év, hó dimenzióban kell megadni. Amennyiben a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - a kamarai nyilvántartás szerint a szerződéskötés feltételeként elvárt jogosultsággal rendelkezik, úgy a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlat bemutatása, ezen szakember vonatkozásában nem szükséges, illetve a végzettséget igazoló oklevelet sem kell csatolni. Amennyiben a szakember szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki rendelkezik az előírt jogosultsággal, úgy az alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget éskövetelményként előírt jogosultság megszerzésének időpontját fel kell tüntetni az önéletrajzban. Egy szakember több pozícióra is jelölhető. Ajánlattevőnek a Kbt. 114/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben A. § (1) bekezdése alapján ajánlatában be kell nyújtania az alkalmassági követelmények tekintetében a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmal. közbeszerzési dokumentumokban meghatározott igazolásokat Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): ):
M/1. Valamennyi rész tekintetébenAlkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberekkel: Nem a) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberrel, aki a 266/2013az építésügyi és építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/ 2013. (VII.11VII. 11.) Korm. rendelet szerinti MV-É - vagy É, illetve azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy egyenértékűnek tekintett jogosultsággalrendelkező felelős műszaki vezető szakemberrel. VAGY a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti MV-É, illetve azzal egyenértékűnek tekintett a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal. A tapasztalattal rendelkező szakemberrel, ebben az esetben a szerződéskötés feltétele, hogy a megnevezett szakember legkésőbb a szerződéskötéskor szerepeljen a meghatározott felelős műszaki vezetői jogosultságra vonatkozó kamarai nyilvántartásban.
b) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 fő, a 266/2013. (VII.11VII. 11.) Korm. rendrendelet szerinti MV-ÉV, illetve azzal egyenértékűnek tekintett jogosultsággalrendelkező felelős műszaki vezető szakemberrel. 1VAGY a 266/2013. Xxxxxxxxx, IV(VII. Felelős 11.) Korm. rendelet szerinti MV-ÉV jelű szakterületen felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság jogosultságok megszerzéséhez szükséges végzettség szakirányú végzettséggel és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételként. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére gyakorlattal, ebben az esetben a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdésnek megfelelően van lehetőség. Ajánlatkérő szerződéskötés feltétele, hogy a műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását megnevezett szakember legkésőbb a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:szerződéskötéskor szerepeljen a meghatározott felelős műszaki vezetői jogosultságra vonatkozó kamarai nyilvántartásában.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: leírása Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a Kbt. 114/A. § (1) bekezdés alapján jár el.
M/1) Az alkalmasságot a 321/2015. Ajánlattevő csatolja a 321/2015.(X. 30(X.30.) Korm.rendelet Korm. rendelet 21.§ (23) bekbekezdés a) pontja alapján a Korm. rendelet 22.§ (1) bekezdés szerint kell igazolni. Az igazolásnak tartalmaznia kell legalább: - a szerződést kötő másik fél megnevezését, továbbá kapcsolattartója nevét és elérhetőségét, - a szerződés tárgyát és mennyiségét (mely adatok alapján az alkalmassági követelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható kell legyen), - a teljesítés idejét (kezdés és befejezés; év, hó nap), - a teljesítés helyét, - továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek meg-felelően történt-e.
M/2) Az alkalmasságot a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján annak a szakembernek teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek (szervezetek) - különösen a megnevezésétminőség-ellenőrzésért felelősök - megnevezésével, végzettsége végzettségük vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével kell igazolni. A szakemberek tekintetében igazolásként csatolandó: - A szakember végzettségét, és/vagy képzettségeképzettségét igazoló dokumentum egyszerű másolata, szakmai tapasztalata ismertetését, akit felelős műszaki vezetőként be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok a szakember esetében: - a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön kifeltéve, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra nem rendelkezik a vonatkozásában releváns tervezői jogosultsággal. Ebben az esetben az ajánlatkérő a szakmai önéletrajzban megadott adatok (jogosultság nyilvántartási száma és adott esetben milyen jogosultsága van; - megszerzésének (névjegyzékbe vételének időpontja) alapján a jogosultság meglétét az ajánlatkérő ellenőrzi a Magyar Építész Kamara, illetve a Magyar Mérnöki Kamara elektronikus nyilvántartásában. - Az előírt szakmai gyakorlat meglétét igazoló, a szakember szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg által aláírt szakmai önéletrajza önéletrajz. Az önéletrajznak tartalmaznia kell a szakember egyértelmű beazonosíthatóságához szükséges adatokat, a szakember jelenlegi munkahelyét, a szakember releváns szakmai tapasztalata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen a hivatkozott munka/projekt megnevezését, szakember által ellátott feladat/ munkakör/tevékenység ismertetését (keltezéssel ellátvaamelyből a szakember vonatkozásában releváns jogosultság megszerzéséhez szükséges releváns szakmai gyakorlati időt egyértelműen megállapítható), továbbá a tevékenység kezdő és befejező időpontját (év, hónap). Az időben párhuzamos gyakorlati/tapasztalati időtartamok csak egyszer számítanak bele az adott szakember tapasztalati idejébe, továbbá az adott szakmai tapasztalat kezdő és befejező hónapja beleszámít az adott szakmai tapasztalat időtartamába. A szakmai önéletrajz részeként (vagy külön nyilatkozatban) olyan részletezettséggelcsatolni kell továbbá a teljesítésbe bevonni kívánt szakember kifejezett nyilatkozatát, hogy abból egyértelműen derüljön ki az ajánlattevő nyertessége esetén rendelkezésre áll és közreműködik a közbeszerzés tárgyát képező tervezési munka teljesítése során és nincs más olyan kötelezettsége a teljesítés időszakában, amely a szerződés teljesítésében való munkavégzését bármilyen szempontból akadályozná. Az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben követelményeknek a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmalközös ajánlattevők Kbt. 65.§ (6) bekezdés szerint együttesen megfelelhetnek. Ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek való megfelelését a Kbt. 65.§ (7)-(9) bekezdése szerint is igazolhatja. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem ) Alkalmas az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 6 évben (azaz 72 hónapban) rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberreldb a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített, aki közösségi funkciójú, összesen legalább 800 m2 alapterületű, a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-É - vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal. A 266/2013. (VII.11.) Korm. rend. 1. Xxxxxxxxx, IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételkéntmagasépítés körébe tartó építmény kiviteli terveinek elkészítése tárgyú referenciával. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére ajánlatkérő a Kbt. 65. § vizsgált időszak (7az eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított megelőző 6 év) és (9) bekezdésnek megfelelően van lehetőség. Ajánlatkérő a műszakialatt befejezett, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:de legfeljebb 9 éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe.
Appears in 1 contract
Samples: Szolgáltatásmegrendelés
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása mód: Az ajánlattevőnek - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének - és rövid leírása: M/1a szerződés teljesítésére a közbeszerzés értkének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak az alábbiak szerint kell igazolnia a műszaki, illetve szakmai alkalmasságát:
M.1. Ajánlattevő csatolja Az ajánlattételi határidőt megelőző 3 év (2007-2008-2009) legjelentősebb útépítési, vagy útburkolat felújítási, javítási, korszerűsítési kivitelezés tárgyú beruházásai ismertetésével, mely beruházások teljesítésére vonatkozóan a 321/2015.(X. 30Kbt. 68. § (2) bekezdésében meghatározott igazolást kell benyújtani. A szerződést kötő másik fél által adott igazolásban rögzíteni kell legalább a munkavégzés jellegét (fővállalkozó, generálkivitelező, alvállalkozó stb.), részmunka esetén az elvégzett munkarész megjelölését, az ellenszolgáltatás nettó összegét, részmunka esetén a rész nettó összegét, a teljesítés helyét és idejét, a referenciaadó személy nevét, beosztását, elérhetőségét, nyilatkozni kell továbbá arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
M.2. 1 fő, minimum 5 éves útépítés, vagy útburkolat felújítás, javítás, korszerűsítés kivitelezése körében szerzett szakmai gyakorlattal rendelkező felelős műszaki vezető végzettségét igazoló okmányok másolata, szakmai önéletrajza - kiemelve azon munkák felsorolását, melynek felelős műszaki vezetését végezte - benyújtásával. Csatolni kell a 244/2006. (XII. 5.) Korm.rendelet 21.§ számú kormányrendelet szerinti névjegyzékbe vételt tanúsító érvényes hatósági igazolás másolatát is.
M.3. Legalább 1 fő, minimum 3 éves útépítés, vagy útburkolat felújítás, javítás, korszerűsítés kivitelezése körében szerzett szakmai gyakorlattal rendelkező helyszíni műszaki irányító végzettségét igazoló okmányok másolata, szakmai önéletrajza - kiemelve azon munkák felsorolását, melynek helyszíni műszaki irányítását végezte - benyújtásával.
M.4. A teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség leírásával, megjelölve a műszaki eszközök típusát, jellegét, továbbá nyilatkozatát arról, hogy a munkagépek a szerződés teljesítésére alkalmas műszaki állapotban vannak. A saját tulajdonú eszközök igazolására az eszköznyilvántartás másolati példányát kell csatolni, az egyéb módon rendelkezésre álló eszközök igazolására az adott eszközre vonatkozó bérleti, stb. szerződést, megállapodást az arra vonatkozó kifejezett nyilatkozattal, hogy a teljesítési határidő lejártáig az adott eszköz az ajánlattevő rendelkezésére fog állni. Az eszköznyilvántartásban ajánlattevőnek egyértelműen, beazonosítható módon, meg kell jelölnie (ki kell emelni) az igazolni kívánt eszköz megnevezését és adatait.
M.5. Meg kell adni a vezető tisztségviselőnek a megnevezését, csatolni kell a végzettségét igazoló okmányok másolatát, s gyakorlata szakmai önéletrajzzal történő ismertetését, valamint a Kbt. 67. § (2) bek. be) pontja pont alapján annak azoknak a szakembernek szakembereknek a megnevezését, végzettsége és/vagy képzettségevégzettségük, szakmai tapasztalata képzettségük ismertetését, akit felelős műszaki vezetőként akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Az ajánlatkérő alkalmatlannak minősíti az ajánlattevőt (közös ajánlattevőket), illetőleg a szakember esetében: - a szakember bevonásáraközbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(ka)t, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozatha
M.1. Együttesen nem rendelkeznek az ajánlattételi határidőt megelőző 3 évben (2007-2008- 2009) összességében legalább 2 db befejezett, amelyből derüljön kiműszakilag átadott, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - a szakember szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/tartalommal rendellkező referenciaigazolással igazolt olyan útépítési, vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben úőtburkolat felújítási, javítási, korszerűsítési kivitelezési referencia-munkával, melynek értéke egyenként eléri a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmalnettó 30 millió forintot.
M.2. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/1. Valamennyi rész tekintetében: Nem rendelkezik Együttesen nem rendelkeznek legalább 1 fő fő, minimum 5 éves útépítés, vagy útburkolat felújítás, javítás, korszerűsítés kivitelezése körében szerzett szakmai gyakorlattal rendelkező felelős műszaki vezető szakemberrelvezetővel, aki a 266/2013244/2006. (VII.11XII. 5.) Korm. rendelet szerinti MV-É - vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal. A 266/2013. (VII.11.) Korm. rend. számú kormányrendelet 1. Xxxxxxxxx, IVsz. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 3 év, építészmérnöknek, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételként. Az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdésnek megfelelően van lehetőség. Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:melléklet
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Szerződés
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírásaleírása Előzetes igazolás: M/1Ajánlattevő az ajánlatban a Kbt. Ajánlattevő csatolja a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 21.§ 114. § (2) bek. b) pontja alapján annak a szakembernek a megnevezését, végzettsége és/vagy képzettsége, szakmai tapasztalata ismertetését, akit felelős műszaki vezetőként be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok a szakember esetében: - a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozat, amelyből derüljön kibekezdés szerinti nyilatkozatban csak nyilatkozni köteles, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra és adott esetben milyen jogosultsága van; - a szakember szakmai tapasztalatát ismertető, sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajza (keltezéssel ellátvaIII.1.3) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki pont szerinti alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolását ajánlattevőnek csak az előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése; - végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata vagy adott esetben a szakember nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy mely kamarai névjegyzékben szerepel, mely kamarai nyilvántartási számmalAjánlatkérő Kbt. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/169. Valamennyi rész tekintetében: Nem rendelkezik legalább 1 fő felelős műszaki vezető szakemberrel, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet § szerinti MV-É - vagy azzal egyenértékű – jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattalfelhívására kell benyújtania. A 266/2013Kbt. 69. § (VII.114) bek. szerinti felhívására történő részletes igazolás módja:
M.1. A 321/2015.(X.30.) Korm. rend. 1. Xxxxxxxxx, IV. Felelős műszaki vezetés fejezet, 1. részében 21.§ (Általános építmények felelősműszaki vezetői szakterületek3) a táblázat 2. sorának C oszlopa szerinti jogosultság megszerzéséhez bekezdés c) pontja alapján benyújtandó az E oszlop alapján okleveles építészmérnöknekMSZ EN ISO 27001 információbiztonsági tárgyban érvényes irányítási rendszer vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszert igazoló érvényes tanúsítvány, vagy építőmérnöknek 3 a fentiekkel egyenértékű szabvány követelményei alapján kidolgozott minőségirányítási rendszer leírása,vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási intézkedés leírása.
M.2. A 321/2015.(X.30.) Korm. rend. 21.§ (3) bekezdés b) pontja alapján ajánlattevőnek meg kell neveznie a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakembert az alkalmassági követelményre való hivatkozással,továbbá meg kell jelölni a bemutatott szakember jogviszonyát az Ajánlattevővel, csatolni kell a felsőfokú végzettség, illetve előírt képzettség meglétét igazoló okirat egyszerű másolatát, és a szakember szakmai önéletrajzának a szakember által saját kezűleg aláírt példányát, amelyből az előírt szakmai gyakorlati idővel való rendelkezés megállapítható. Az M.2/1. és M.2/2. pont szerinti szakember szakmai többlettapasztalata értékelési szempont, így a szakemberek szakmai önéletrajzát már az ajánlat részeként be kell nyújtani. A szakmai önéletrajzban a szakmai gyakorlat bemutatásának kezdő és befejező időpontját év/hó bontásban szükséges megadni. Az alkalmasság ellenőrzése érdekében a szakmai gyakorlatot alátámasztó információk között egyértelműen meg kell jelölni a szolgáltatás során ellátott szerepkört (beosztás), építészmérnöknekaz elvégzett szakmai tevékenységek rövid ismertetését.
M.3. 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének a) pontja alapján, a 23. § bekezdésében foglaltaknak megfelelően kiállított referencianyilatkozattal, vagy építőmérnöknek 4 év szakmai gyakorlati időre van szüksége. Ajánlatkérő a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország fenti jogosultsággal egyenértékű jogosultság meglétét, vagy az egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai gyakorlati idő meglétét írja elő alkalmassági feltételkéntigazolással. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja, év/hónap pontossággal), a szerződést kötő másik fél (referenciát adó szervezet neve, szervezet részéről referenciát igazoló személy megnevezése, e-mail címe és telefonszáma), a szolgáltatás tárgya és mennyisége olyan részletességgel, hogy az alkalmassági feltételek kapcsán kapacitást nyújtó szervezet igénybevételére követelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Az alkalmassági feltételekkel kapcsolatban felhívjuk figyelmüket a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdésnek megfelelően van lehetőségbekezdésére. Ajánlatkérő Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M.1. Alkalmatlan ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított MSZ EN ISO 27001 információbiztonsági területen érvényes irányítási rendszer vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszert igazoló, érvényes tanúsítvánnyal, vagy a műszakifentiekkel egyenértékű szabvány követelményei alapján kidolgozott minőségirányítási rendszerrel vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási intézkedéssel. Figyelemmel a tanácsadás során kezelt pénzügyi információk szenzitív jellegére, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. Ha alkalmassági minimumkövetelmény nem került meghatározásra, ennek indokolása:Ajánlatkérőnek kiemelten fontos az információbiztonság garantáltsága.
Appears in 1 contract
Samples: Pénzügyi És Számviteli Tanácsadás