Műszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: M.1. Részvételre jelentkező (közös részvételre jelentkező) részenként, a 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 15. § (3) bekezdés a) pontban foglaltaknak megfelelően, be kell nyújtania az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 év legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya (vagyonbiztosítás/ felelősségbiztosítás, valamint KGF és CASCO biztosítás) szerinti szolgáltatások teljesítésére vonatkozó referenciák ismertetését, a 310/2011 (XII.23.) Korm. rendelet a Kr. 16. § (1)-(2) bekezdése szerint. (A referencia nyilatkozat tartalma: a teljesítés ideje (év/hónap/naptól – év/hónap/napig), a szerződést kötő másik fél megnevezése, a szerződés tárgya, az ellenszolgáltatás összege, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.). A referencia nyilatkozatot részenként olyan tartalommal kell benyújtani, hogy abból az alkalmassági minimum követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadók a Kbt. 55 § (4)-(5)-(6) bekezdései. A műszaki, illetve szakmai alkalmasság esetén a kapacitásra támaszkodás igazolására a Kbt. 55. § (6) bekezdés a)-b) pontjai alapján kerülhet sor. A dokumentumok a Kbt. 36. § (3) bekezdése szerint egyszerű másolati formában benyújthatók. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): (adott esetben) M.1. Alkalmatlan a Részvételre jelentkező (közös részvételre jelentkező), amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben a közbeszerzés tárgya szerinti (vagyonbiztosítás/ felelősségbiztosítás, valamint KGF és CASCO biztosítás), folyamatosan teljesített legalább egy darab: -1. rész tekintetében: 11.000.000,- HUF összegű -2. rész tekintetében: 10.000.000,- HUF összegű referenciával, amely az előírásoknak megfelelően, szerződésszerűen teljesített.
A szerződés felmondásának szabályai a Szolgáltató részéről Az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb, mint 60 nap. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az Előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni az Előfizetőnek, amelynek kézbesítése hitelt érdemlően igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem így tudja értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a Szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ebben az esetben az értesítést a Szolgáltató az Eht. 144.§ (4)-(5) bekezdéseiben meghatározott egyéb módon is teljesítheti. A felmondásnak tartalmaznia kell: a) a felmondás indokát,
Műszaki feltételek Az Internet protokollon keresztül nyújtott műsorelosztási szolgáltatás műszaki feltétele ▪ vezetékes telefonhálózat és DSL vagy GPON/PPEthernet hálózat ▪ vagy DOCSIS hálózat kiépítése az adott végponton. A szolgáltatás hozzáférési pont az IPTV vevőegység (set top box) ügyfél oldali interfésze (a vevőegység digitális és analóg audio illetve video kimenetei). A home gateway és az IPTV vevőegység (set top box) és a távirányító tápellátását 230V-os tápellátását az Előfizetőnek kell biztosítania. Második vagy harmadik IPTV vevőegység csak akkor igényelhető, ha az Előfizetőnél megfelelő sávszélességáll rendelkezésre, amelyről a Szolgáltató megrendelést követő műszaki felmérést követően nyilatkozik. Egy előfizetői végponton egyidejűleg maximum 3 videó kapcsolat (stream) használható; vagy egy vevőegységen, vagy megosztva egy háztartáson belül több vevőegység között. Az előfizető a szolgáltatáshoz csak a Szolgáltató által biztosított home gateway-t és IPTV vevőegysége(ke)t jogosult csatlakoztatni. Az Előfizetői részéről két készülék szükséges az IPTV szolgáltatás igénybevételéhez: ▪ home gateway vagy kábelmodem a DSLvonal szétosztására: egyrészt a PC felé, másrészt a set top box felé. ▪ vevőegység (set top box), amely beérkező jeleket alakítja át a televíziókészülék számáraértelmezhető jelekké. A szolgáltatás használatához szükséges végberendezéseket (egy home gateway vagy kábelmodem és egy IPTV vevőegység/set top box) a Szolgáltató biztosítja. A Szolgáltató két típusú set top box-on keresztül biztosítja a szolgáltatás igénybevételét. Az IPTV alapkínálati csomagjaihoz a Szolgáltató normál, azaz a felvételi, megállítható, visszatekerhető funkció nélküli vevőegységet biztosít az Előfizető részére. A megállítható, visszatekerhető (time-shift) és felvétel funkcióval rendelkező set top boxot a Szolgáltató a jelen ÁSZF 5. pontjában meghatározott Felvétel opció megrendelése esetén biztosítja. A 2. és 3. set top box igénylése esetén a szolgáltató kizárólag normál set top boxot biztosít az Előfizető részére. Az Előfizetőnek rendelkeznie kell az IPTV set top boxhoz csatlakoztatható előfizetői végberendezéssel (televíziókészülék). Az IPTV set top box minimum kétfajta szabványos csatlakozófelülettel van ellátva (például Euro- SCART, RCA, S-Video, HDMI). A csatlakoztatható végberendezésekre vonatkozó további előírásokat az ÜÁSZF Törzsrész 4.3. pontja tartalmazza.
A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai A Szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzék a Szolgáltatóval vagy más hírközlési szolgáltató által elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés alapján létesített előfizetői hozzáférési ponttal, illetve a szükséges végberendezésekkel. Ez alól kivételt képez a mikrohullámú Internet szolgáltatás. A előfizetői hozzáférési pontról a Szolgáltató hírközlő hálózatának elérését lehetővé tevő szakaszt Szolgáltató valósítja meg. A szakasz megvalósításában esetenként a Szolgáltatóval szerződésben lévő Társszolgáltatók is részt vehetnek. A Szolgáltató által biztosított előfizetői szolgáltatásoknak nincsen időbeli korlátja, ugyanakkor azok az Előfizető által biztosított folyamatos 220/230V-os tápáramellátást igényelnek, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt az adathálózati szolgáltatások nem elérhetők.
Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Telefon: +00-00-000-0000 Internet cím: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás- ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
A számhordozással, a szünetmentes szolgáltatóváltással, a közvetítőválasztással kapcsolatos eljárások részletes szabályai 41 8.1. A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai 41 8.2. Internet-hozzáférés szolgáltatók esetében a szünetmentes szolgáltatóváltással kapcsolatos 8.3. A közvetítőválasztással kapcsolatos eljárás részletes szabályai a közvetítőválasztást biztosító hálózati szerződésekben foglaltakkal összhangban 42
Fagyasztott élelmiszerek megromlása Biztosítási eseménynek minősül, ha a fagyasztószekrényben, mélyhűtőládában, 0 °C hőmérséklet alatt tárolt élelmiszerek áramkimaradás következtében megromlanak.
A számhordozással, a szünetmentes szolgáltatóváltással, a közvetítőválasztással kapcsolatos eljárás részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.
SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe Hivatalos név: BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1072 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Gazdasági Igazgatóság – Beszerzési Főosztály Címzett: Xxxxxxxx Xxxxxxxx Telefon: (+00-0) 000 0000 E-mail: xxxxxxxxxxxx@xxx.xx Fax: (+00-0) 000-00-00 Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérő általános címe (URL): xxx.xxx.xx A felhasználói oldal címe (URL): xxxx://xxx.xxx.xx/xx/xxxxxxxxxxxx I.2) A NYERTES AJÁNLATTEVŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME
Minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok Válasz Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő egyes meghatározott minőségbiztosítási szabványoknak megfelel, ideértve a fogyatékossággal élők számára biztosított hozzáférésére vonatkozó szabványokat is? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a minőségbiztosítási rendszert illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő az előírt környezetvédelmi vezetési rendszereknek vagy szabványoknak megfelel? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a környezetvédelmi vezetési rendszereket vagy szabványokat illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……]