A biztosítási szolgáltatás teljesítése Amennyiben a biztosított által igényelt szolgáltatást gátló helyi körülmények miatt a biztosító/szolgáltató nem tudja a megbízott közreműködővel a vészhelyzetet elhárítani, a biztosított és a biztosító telefonos egyeztetése során engedélyezett külső közremű- ködők költségét a biztosított köteles kiegyenlíteni, majd a külső közremű- ködő által kiállított tételes számlát és a kifizetés igazolását a biztosító/szol- gáltató részére megküldeni. A biztosító előzetes hozzájárulásával igénybe vett szolgáltatások költsé- geit igazoló dokumentumo(ka)t, vagy azok másolatát a biztosított köteles megőrizni abban az esetben, ha azok olyan szolgáltatáshoz kapcsolódnak, amely költségeinek megtérítését a biztosítótól kéri. A biztosított valamennyi dokumentum eredeti példányát a szolgáltatótól telefonon kapott kárszámmal ellátott, lezárt borítékban köteles eljuttatni a szolgáltató alábbi címére: AWP P&C S.A., Niederlassung für Österreich Magyarországi Fióktelepe, 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 000. ORCO Business Park, B. ép. 4. em. Amennyiben a biztosított költségei megtérítését kéri a biztosítótól, úgy az általa megküldött eredeti dokumen- tumokkal együtt köteles bejelenteni azt a bankszámlaszámot is, amelyre a biztosító pénzbeli szolgáltatását kéri. A biztosító a szolgáltatás iránti igény elbírálásához bekért igazoló doku- mentumok beérkezésétől számított 30 napon belül teljesíti a költségek visszatérítését.
Milyen korlátozások vannak a biztosítási fedezetben? A Biztosító mentesül a kártérítési kötelezettség alól, ha:
A szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei 10.1.1. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-re és az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően jogosult egyoldalúan módosítani. A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítás esetén köteles a módosításról a hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal az adott módosítással érintett előfizetőket tartós adathordozón, az Eszr.-ben meghatározott tartalommal értesíteni, az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről és a felmondás jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatással együtt. A Szolgáltató nem köteles a jelen pontban foglalt értesítési határidőt az ÁSZF azon módosításaira alkalmazni, amikor az ÁSZF módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződéses feltételeket nem érinti. Ha a Szolgáltató a már megkötött előfizetői szerződéseket nem érintő új szolgáltatás vagy feltételek bevezetése vagy módosítása miatt módosítja az ÁSZF-et, a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ÁSZF-et legkésőbb a módosítás hatálybalépésekor közzéteszi. 10.1.2. A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosításáról szóló értesítés kézhezvételétől számított 45 napon belül az Előfizető azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani az előfizetői szerződést. Nem jogosult az Előfizető a jelen pont szerint felmondani az előfizetői szerződést, ha a módosítás a) következtében az előfizetői szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek az Előfizető számára kizárólag előnyös módon változnak meg, b) adminisztratív jellegű és nem tartalmaz az Előfizető számára hátrányos rendelkezést, vagy c) kifejezetten jogszabályváltozáson, hatósági vagy bírósági döntésen alapul. 10.1.3. A 10.1.2. a) pont vonatkozásában nem tekinthető az Előfizető számára előnyös módosításnak a díjak, a díjcsomagok, az adatforgalmi korlátozások, az adatátviteli sebességek, a lefedettség, a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételének módosítása - ide nem értve az csatornasorrend megváltoztatását, valamint azt, ha a módosítást megelőzően kínált csatornák a módosítást követően is elérhetőek az Előfizető számára -, vagy a személyes adatok kezelésének az előfizető számára nem egyértelműen előnyös megváltoztatása, még akkor sem, ha azok előnyös változásokkal járnak együtt. A 10.1.2. b) pont vonatkozásában nem tekinthető adminisztratív jellegű módosításnak valamely szerződési feltétel olyan változása, amely a szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket érdemben módosítja. 10.1.4. Ha az Előfizetőnek kínált szolgáltatáscsomag vagy szolgáltatásokból és végberendezésből álló csomag tartalmaz legalább egy internet-hozzáférési szolgáltatást vagy egy nyilvánosan elérhető, számfüggő személyközi hírközlési szolgáltatást, a csomag minden elemére alkalmazni kell – többek közt – az Eht. 132. § (3)-(6) bekezdését, illetve az ÁSZF 10.1.1. és 10.1.2. pontjában foglaltakat. 10.1.5. Ha Szolgáltató helyébe (a továbbiakban: régi szolgáltató) - a Szolgáltatónak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti átalakulása, egyesülése, szétválása, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése következtében vagy szerződés alapján - más szolgáltató (új szolgáltató) lép, az érintett előfizetők felé a régi szolgáltató az Eht.-nak és az ÁSZF-nek az előfizetői szerződés szolgáltató általi egyoldalú módosítására vonatkozó szabályai szerint jár el, amennyiben az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondására nem kerül sor.
Biztosítási esemény Biztosítási szolgáltatás Halál: A Biztosító megfizeti a Biztosítottnak a Cofidisszel szemben a Biztosítási Esemény bekövetke- zésének napján fennálló tartozását.
Biztosítási szolgáltatás X.2.1. A biztosító – a biztosítási összeg (VII.1. pont) mértékéig – a biz- tosítási eseménnyel összefüggésben megtéríti a) kártérítés címén a károsultat ért mindazon kárt, melyért a biztosított kártérítési felelősséggel tartozik, így – dologi és személyi sérüléses károknál a károkozó körül- mény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsök- kenést, valamint a károsultat ért vagyoni hátrányok kikü- szöböléséhez szükséges költségeket – személyi sérüléses kár esetén az elmaradt vagyoni előnyt. b) a biztosítottat terhelő sérelemdíjat, feltéve hogy – a személyiségi jog megsértése olyan – jelen szerződés alapján biztosítási fedezetbe vont – személyi sérüléses vagy dologi kárt okozó magatartással áll közvetlen ösz- szefüggésben, amelyért a biztosítottat kártérítési felelős- ség terheli és – a károsult bizonyítja, hogy személyiségi jogai sérültek és ezért a biztosított sérelemdíj fizetésére köteles. A sérelemdíjat az eset körülményeire – különösen a jogsér- tés súlyára, ismétlődő jellegére, a felróhatóság mértékére, a jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatására – tekintettel teljesíti a biztosító. c) a kártérítési követelés és a sérelemdíj után felszámítható késedelmi kamatot a X.1.7 pontban foglalt korlátozásra is figyelemmel; d) a biztosítási eseménnyel összefüggésben a biztosítottal szemben támasztott megalapozott kárigények érvényesíté- se, illetve megalapozatlan kárigények elhárítása iránti jogi eljárás költségeit (pl. eljárási díj, illeték biztosítottat terhelő perköltség stb.), feltéve, hogy e költségek a biztosító útmu- tatásai alapján vagy előzetes jóváhagyásával merültek fel. A biztosító megtéríti a biztosított jogi képviseletét ellátó ügy- véd megbízási díját, valamint a káresemény jogalapjának vagy összegszerűségének megállapítása érdekében felkért szakértő költségét, amennyiben az ügyvéd, illetve a szak- értő felkérésére a biztosító előzetes jóváhagyásával került sor. Előzetes hozzájárulás hiányában a biztosító legfeljebb a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szó- ló – mindenkor hatályos – jogszabálynak a díjmegállapodás hiánya esetére számított ügyvédi díjat, illetve az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló – mindenkor hatályos – jogsza- bály szerinti szakértői díjat térít meg. e) a biztosítottat terhelő társadalombiztosítási megtérítési igé- nyeket; f) a kárenyhítés körébe eső költségeket. X.2.2. A X.2.1. a)-f) pontban meghatározott biztosítási szolgáltatást a biztosítási eseményenkénti és biztosítási időszakra szóló biztosítási összeg keretei között, legfeljebb annak mérté- kéig téríti a biztosító. Ezen rendelkezés a károkozó bizto- sítottat terhelő jogi képviseleti költségekre és kamatfizetési kötelezettségre is irányadó. X.2.3. Ha a biztosítottnak jogszabály vagy bírói rendelkezés folytán kártérítési kötelezettsége fedezetére biztosítékot vagy letétet kell adnia, a biztosító erre legfeljebb olyan mértékben köteles, mint a kártérítésre. X.2.4. Amennyiben több személy közösen okoz kárt, és így a biztosított felelőssége mással egyetemleges, a biztosító helytállási kötele- zettsége csak a biztosított felróható magatartásának mértékéig terjed. Ha a károkozók magatartása felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító a károkozók közreha- tása arányában teljesít. Ha a közrehatás arányát nem lehet meg- állapítani, akkor a biztosító úgy teljesít, mintha a kárt a károkozók egyenlő arányban okozták volna. X.2.5. Járadékfizetési kötelezettség esetén mind a biztosító, mind a biztosított, mind a károsult kezdeményezheti a járadék egyösz- szegű megváltását (tőkésítését). A járadék tőkésítésére csak a felek közös megegyezésével kerülhet sor, tehát ha a tőkésítés tényét és az egyösszegű megváltás összegét a biztosító, a biz- tosított és a károsult elfogadja. A járadék tőkésítése esetén a biztosító a járadék tőkeértékét az 1993. évi magyar női népha- landósági tábla és 6,25%-os technikai kamatláb figyelembevé- telével határozza meg. X.2.6. Amennyiben a biztosító a biztosítottal szembeni peres eljárással kapcsolatban a X. 2.1. d) pont szerint per-, illetve ügyvédi költ- séget térített, és a bíróság – jogerős határozatában – a biztosí- tott javára per-, illetve ügyvédi költséget ítél meg, úgy az ebből befolyó összeg a biztosítót illeti, a biztosító által kifizetett összeg mértékéig. A megtérült jogi költségeket a biztosított köteles – a megtérülést követő 15 napon belül – a biztosítónak megfizetni. Amennyiben a biztosítottnak megítélt jogi költségek behajtása iránt a biztosított nem intézkedik, a biztosítottal kötött engedményezési megálla- podás alapján a biztosító érvényesít igényt. A biztosított köteles a biztosítót igényei érvényesítésekor támogatni és a biztosító ja- vára az engedményezési okiratot kiállítani.
A biztosítási szerződéssel kapcsolatos dokumentumok a) a haláleset utáni orvosi jelentés,
Nem biztosítható vagyontárgyak Jelen biztosítás kapcsán nem minôsül biztosított vagyon- tárgynak és a biztosító nem téríti meg az alábbi vagyontár- gyakkal kapcsolatos kárigényeket: a) bank- és hitelkártyák kárai, b) TB-kártya, adóigazolvány, diákigazolvány, egyéb vásárlói kártyák elveszési kárai, c) a szerzôdés tartama alatt külföldön vásárolt va- gyontárgyak, d) készpénz, belföldi, vagy külföldi bankjegyek, csek- kek, postai utalványok, utazási csekkek, utazási je- gyek, bármilyen fajtájú értékpapírok, váltó, utalvány, takarékbetétkönyv, benzin- és egyéb jegyek vagy valamely szolgáltatás igénybevételére jogosító, pl. kuponok elvesztése, e) bármely jármû, vagy szállítóeszköz, illetve ezek al- katrészei, tartozékai vagy felszerelési tárgyai (pl. tetôcsomagtartó, tetôbox, utánfutó, autórádió, cd- lejátszó, motoros csomagtároló doboz stb.) f) kontaktlencsék, hallási segédeszközök, mûvégta- gok kárai, g) kulcsok (mechanikus és elektronikus egyaránt), távirányítók kárai, h) áruminták, szerszámok, munkavégzés céljára szol- gáló eszközök, élelmiszerek kárai, i) órák, ékszerek, fél- és drágakövek, nemesfémek, nemesszôrmék kárai, j) mûtárgyak, régiségek, gyûjtési értékkel bíró tár- gyak, bútorok kárai, k) hangszerek, fegyverek, lôszerek, l) mûfog, mûfogsor, fogászati híd, fogszabályzó kárai, m) napszemüveg, bármilyen nem dioptriás (pl. sport) szemüveg, kontaktlencse, n) élelmiszer, ital és dohányáru, dohányzáshoz kap- csolódó eszközök (pl. pipa, szivarvágó stb.), o) munkavégzés céljára szolgáló eszközök, p) légifuvarlevéllel, vagy hajóraklevéllel feladott pogy- gyász kárai, q) a biztosított személyi szükségletét meghaladó mennyiségben szállított dolgok kárai.
A Biztosítási Titokra Vonatkozó Elvi És Gyakorlati Tudnivalók A személyes adatok, arra való tekintettel, hogy biztosítási szerződéshez kapcsolódnak, egyben biztosítási titkot is képeznek, ekként az adatok kezelésére irányadó tudnivalókat, A biztosítási titokra vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók című fejezet tartalmazza
A biztosítási szolgáltatás 5.1 A biztosító a segítségnyújtó partnere országos és nemzetközi segítségnyújtási hálózatával együttműködve a biztosítási esemény bekövetkeztekor a szerződésben meghatározott alábbi szolgáltatások teljesítésére vállal kötelezettséget a választott csomagnak megfelelően.
A biztosított vagyontárgyak Biztosított vagyoncsoport Biztosított vagyontárgy Kockázatviselésből kizárt vagyontárgyak Épületek, lakások, melléképületek · az elkészült és az építés alatt álló családi ház vagy egyéb épület (nyaraló, hétvégi ház, présház, tanya stb.), teljes állaga, · melléképületek (istálló, ól, garázs, terménytároló) teljes állaga, · különálló szilárd falazatú medence, · építmények (vízóraakna, kerítés stb.), · épülettartozékok, felszerelt és üzembe helyezett épületberendezések, · saját tulajdonú (társasházi, szövetkezeti) lakás, · bérlakás (ide értve a lakásszövetkezet tagjának állandó lakáshasználatát is), · lakás esetén a biztosított tulajdonában és kizárólagos használatában levő tárolók és egyéb helyiségek, · a társasház tulajdoni törzslapján nyilvántartott közös tulajdon a biztosított tulajdoni hányada erejéig, · a szövetkezeti ház tulajdoni törzslapján nyilvántartott szövetkezeti tulajdon a biztosított lakás és a szövetkezeti ház összes lakása arányában. · vállalkozás célú épületek, lakások, melléképületek, · az építés alatt álló épületekben elhelyezett, betárolt, beépítésre váró építő, segéd és kiegészítő anyagok, · a központi antennarendszer, · a földbe vájt, kikövezetlen falú építmények, · fóliasátrak, ponyvasátrak, üveg és hajtatóházak. Ingóságok Ingóságfajtánként biztosítási összeggel megjelölt, be nem épített minden olyan ingóság, amely a biztosított tulajdonát képezi, vagy bérlet, kölcsön vagy felelős őrzés címén tartozik a biztosított vagyonmegóvási érdekkörébe. Az ingóságok fajtái: · értékőrző vagyontárgyak · háztartási ingóságok · a pénz, a készpénzkímélő fizetőeszközök, az értékpapír, az utalványok, a bérletek, az igazolvány és az egyéb okmányok, · a kézirat, terv, dokumentáció, adathordozókon tárolt adatállomány, · a motoros járművek, valamint ezek alkatrészei, segédanyagai, · a gépjárművek, a vízi és a légi járművek, a lakókocsi és az utánfutó, valamint ezeknek a „Gépjárműtartozék” cím alatt fel nem sorolt tartozékai, alkatrészei, segédanyagai. Értékőrző vagyontárgyak · a jogszabály szerint nemesfémnek minősülő anyagok, a drágakő vagy igazgyöngy, valamint az ezek felhasználásával készült használati tárgyak, · az érmék, · a bélyegek, · a képző és iparművészeti alkotások, · a művészi értékű porcelánok, · a valódi szőrmék (az irha kivételével), · a kézi csomózású (keleti) szőnyegek, · gyűjtemény: azoknak a vagyontárgyaknak a csoportja, amelyek egyediségüknél, ritkaságuknál fogva kiemelt értéket képviselnek. · garázsban, padláson, pincében, melléképületben, tárolóban vagy más nem lakás céljára szolgáló helyiségben, valamint a biztosított közvetlen felügyelete nélkül hagyott nyitott épületrészben (pl. erkély, lodzsa, terasz stb.) elhelyezett vagyontárgyak, · bérelt, kölcsönvett, felelős őrzésre átvett ingóságok, · a biztosított vállalkozásának eszközei, készletei. Háztartási ingóságok · az értékőrző vagyontárgyak körébe nem tartozó be nem épített, a háztartásban általában előforduló ingóságok, amelyek a háztartás viteléhez szükségesek, vagy a biztosítottak személyes használatára, fogyasztására szolgálnak, · a saját szükségletre tartott háziállatok részére szolgáló takarmányok, · saját fogyasztásra szánt termények és lábon álló növényi kultúrák, valamint a saját szükségletre tartott háziállatok legfeljebb a háztartási ingóságok biztosítási összegének 5%ig. · a biztosított vállalkozásának eszközei, készletei, gépei, berendezései