Részvétel a Rendezvényeken. A helyszíni regisztrációs pultnál átvett nyakpánt belépő jogosít a Rendezvény területén való tartóz- kodásra. A Rendezvényekre kizárólag az arra kijelölt helyeken és időtartamban, kizárólag az arra fel- jogosított személyek jogosultak belépni. • Belépéskor a Rendezvényen résztvevő aláveti magát az adott Rendezvény vonatkozásában alkal- mazásra kerülő jogszerű beléptetési folyamatnak. • A Rendező a Rendezvények biztonságos lebonyolítása érdekében fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvények területére bevihető tárgyakat, eszközöket korlátozza. • A Rendező a Rendezvények biztonságos és professzionális lebonyolítása érdekében fenntartja a jogot arra, hogy a regisztrált vagy regisztrációval nem rendelkezők belépését a Rendezvények terüle- tére megtagadja vagy korlátozza, kiemelten, de nem kizárólag abban az esetben, ha a rendezvényen résztvevők száma eléri a jogszabályban meghatározott létszámot vagy ha a rendezvényen résztve- vők létszáma eléri a biztonságosan és professzionálisan kezelhető létszámot. Az előzőek szerinti Rendező általi belépés megtagadás és korlátozás kapcsán a Rendezvényen részt venni szándékozó nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Rendezővel szemben. • A Rendezvények területére a jogszabályban meghatározott segítő kutyákat, vakvezető kutyákat és rendőrségi kutyákat lehet behozni, az egyéb háziállatok beléptetését a Rendező nem engedélyezi. • A Rendezvényen résztvevők kötelezettséget vállalnak arra, hogy mindenkor a társadalmi szokások és etikai szabályok szerint elvárható kulturált magatartást tanúsítják, a Rendezvényen való részvétel szabályait magukra nézve kötelezőnek ismerik el. A Rendezvényen résztvevők magatartásukkal, vé- leménynyilvánításukkal a LEGATUS Akadémia márkanév tekintélyét nem csorbíthatják, a LEGATUS Akadémia és a rendezvényen részt vevő személyek személyi és szerzői jogait kötelesek tiszteletben tartani. A Rendező és Közreműködői jogosultak a Rendezvényen résztvevőt a Rendezvény helyszíné- ről – felszólítást követően – eltávolítani, amennyiben a Rendezvényen résztvevő a Rendezvényen va- ló részvételre vonatkozó szabályoknak nem tesz eleget. • A Rendezvényen résztvevők kötelesek tartózkodni minden olyan megnyilvánulástól, közléstől vagy cselekedettől, amely mások személyiségi jogait, életét, egészségét, vagy testi épségét veszélyeztet- heti vagy sértheti. • A Rendezvényen résztvevő tudomásul veszi, hogy a Rendezvényekről hang- és képfelvételt készít- hetnek a Rendező, valamint a Rendezőtől engedélyben részesülő Szerződéses partnerek, Közremű- ködők, sajtómunkatársak, más Látogatók, illetve egyéb harmadik személyek. Ennek megfelelően a Rendezvényen résztvevő a Rendezvényeken történő részvétellel kifejezetten hozzájárul arcának, megjelenésének, megnyilvánulásainak rögzítéséhez és közléséhez, azzal, hogy kizárólag kifejezett beleegyezésével nevesíthető. Amennyiben a Rendezvényen résztvevő közszereplőnek minősül, úgy a beleegyezése nélkül is nevesíthető. Az előzőek szerinti megjelenítéseken annak készítője a Ren- dezvényen résztvevő tekintetében térben, időben és felhasználási módban korlátlan, átruházható, és kizárólagos felhasználási jogosultságot szerez. • A Rendező, valamint a Rendezőtől engedélyben részesülő személyek a Rendezvényen résztvevő relációjában korlátozás nélkül jogosultak a megjelenítés hasznosítására, felhasználására (különösen a Rendezvények népszerűsítésére), többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére és forgalmazására, anélkül, hogy a Rendezvényen részt- vevő részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtaniuk. • A Rendezvényen résztvevő külön is tudomásul veszi, hogy a Rendező a Rendezvényt, illetve a an- nak egyes programjait rögzíti, a rögzített felvételt többszörözi és képhordozón terjeszti, sugározza vagy más módon a közönséghez közvetíti, ismételten sugározza vagy más módon a közönséghez közvetíti, ideértve azt az esetet is, amikor a Rendezvényt, illetve a programokat vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon (például YouTube-on vagy egyéb közösségi média felületeken keresztül) úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáfé- rés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. Az előzőek szerinti megjelenítés kapcsán a Rendez- vényen résztvevő nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Rendezővel szemben. • A Rendezvényen résztvevő kizárólag a Rendező előzetes hozzájárulásával jogosult a Rendezvé- nyeken hang- és képfelvétel készítésére. A Rendezvényen résztvevő az általa készített kép- és hang- felvételt nem értékesítheti, és ellenérték fejében nem hasznosíthatja, illetve kereskedelmi célból el- lenérték nélkül sem hasznosíthatja. A Rendezvényen résztvevő más résztvevőket nem nevesíthet, személyiségi jogaikat nem sértheti. A Rendező kifejezetten kizárja a felelősségét arra az esetre, ha a Rendezvényen résztvevő a jelen pontban foglalt kötelezettségét megszegi. • A Rendezvények területén a Rendező előzetes írásbeli engedélye hiányában tilos bármiféle gazda- sági, kereskedelmi, politikai vagy reklámtevékenység folytatása. • A Rendezvényen a Rendező által szervezett eseményekkel össze nem függő bármilyen demonstrá- ció tilos. • A Rendezvények területén a Rendező vagy Közreműködői biztosítják a magatartási és biztonsági szabályok érvényesülését. A Rendezvényen résztvevő az adott Rendezvényen történő részvétellel ki- fejezetten vállalja, hogy ezen Közreműködőkkel a jogszabályi keretek között messzemenően együtt- működik, veszélyhelyzet esetén utasításaikat követi.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Részvétel a Rendezvényeken. 6.1. A helyszíni regisztrációs pultnál átvett nyakpánt belépő kézen hordott, sérülésmentes karszalag jogosít a Rendezvény területén való tartóz- kodásratartózkodásra. A karszalagot a Rendező és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Rendezvények területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése a karszalagot viselő résztvevő kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Rendezvényen elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Rendezvény helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patentú, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a Rendező nem pótolja vagy cseréli.
6.2. A Rendezvényekre kizárólag az arra kijelölt helyeken és időtartamban, kizárólag az arra fel- jogosított feljogosított személyek jogosultak belépni.
6.3. • Belépéskor a Rendezvényen résztvevő aláveti magát az adott Rendezvény vonatkozásában alkal- mazásra alkalmazásra kerülő jogszerű beléptetési folyamatnak.
6.4. • A Rendező a Rendezvények biztonságos lebonyolítása érdekében fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvények területére bevihető tárgyakat, eszközöket korlátozza.
6.5. • A Rendező 14. (tizennegyedik) életévüket be nem töltött gyermekek a Rendezvények biztonságos és professzionális lebonyolítása érdekében fenntartja a jogot arraRendezvényekre csak nagykorú, hogy a regisztrált vagy regisztrációval nem rendelkezők belépését a Rendezvények terüle- tére megtagadja vagy korlátozza, kiemelten, de nem kizárólag abban az esetben, ha a rendezvényen résztvevők száma eléri a jogszabályban meghatározott létszámot vagy ha a rendezvényen résztve- vők létszáma eléri a biztonságosan és professzionálisan kezelhető létszámotcselekvőképes kísérővel léphetnek be.
6.6. Az előzőek szerinti Rendező általi belépés megtagadás és korlátozás kapcsán a Rendezvényen részt venni szándékozó nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Rendezővel szemben. • A Rendezvények területére a jogszabályban meghatározott segítő kutyákat, vakvezető kutyákat és rendőrségi kutyákat lehet behozni, az egyéb háziállatok beléptetését a Rendező nem engedélyezi.
6.7. • A Rendezvényen résztvevők kötelezettséget vállalnak arra, hogy mindenkor a társadalmi szokások és etikai szabályok szerint elvárható kulturált magatartást tanúsítják, a Rendezvényen való részvétel szabályait magukra nézve kötelezőnek ismerik el. A Rendezvényen résztvevők magatartásukkal, vé- leménynyilvánításukkal véleménynyilvánításukkal a LEGATUS Akadémia Forbes márkanév tekintélyét nem csorbíthatják, a LEGATUS Akadémia Forbes és a rendezvényen részt vevő személyek személyi és szerzői jogait kötelesek tiszteletben tartani. A Rendező és Közreműködői jogosultak a Rendezvényen résztvevőt a Rendezvény helyszíné- ről helyszínéről – felszólítást követően – eltávolítani, amennyiben a Rendezvényen résztvevő a Rendezvényen va- ló való részvételre vonatkozó szabályoknak nem tesz eleget.
6.8. • A Rendezvényen résztvevők kötelesek tartózkodni minden olyan megnyilvánulástól, közléstől közléstől, vagy cselekedettől, amely mások személyiségi jogait, életét, egészségét, vagy testi épségét veszélyeztet- heti veszélyeztetheti vagy sértheti.
6.9. • A Rendezvényen résztvevő tudomásul veszi, hogy a Rendezvényekről hang- és képfelvételt készít- hetnek készíthetnek a Rendező, valamint a Rendezőtől engedélyben részesülő Szerződéses partnerek, Közremű- ködőkKözreműködők, sajtómunkatársak, más Látogatók, illetve egyéb harmadik személyek. Ennek megfelelően a Rendezvényen résztvevő a Rendezvényeken történő részvétellel kifejezetten hozzájárul arcának, megjelenésének, megnyilvánulásainak rögzítéséhez és közléséhez, azzal, hogy kizárólag kifejezett beleegyezésével nevesíthető. Amennyiben a Rendezvényen résztvevő közszereplőnek minősül, úgy a beleegyezése nélkül is nevesíthető. Az előzőek szerinti megjelenítéseken annak készítője a Ren- dezvényen Rendezvényen résztvevő tekintetében térben, időben időben, és felhasználási módban korlátlan, átruházható, és kizárólagos felhasználási jogosultságot szerez.
6.10. • A Rendező, valamint a Rendezőtől engedélyben részesülő személyek a Rendezvényen résztvevő relációjában korlátozás nélkül jogosultak a megjelenítés hasznosítására, felhasználására (különösen a Rendezvények népszerűsítésére), többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére és forgalmazására, anélkül, hogy a Rendezvényen részt- vevő résztvevő részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtaniuk.
6.11. • A Rendezvényen résztvevő külön is tudomásul veszi, hogy a Rendező a Rendezvényt, illetve a an- nak annak egyes programjait rögzíti, a rögzített felvételt többszörözi és képhordozón terjeszti, sugározza vagy más módon a közönséghez közvetíti, ismételten sugározza vagy más módon a közönséghez közvetíti, ideértve azt az esetet is, amikor a Rendezvényt, illetve a programokat vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon (például YouTube-on vagy egyéb közösségi média felületeken keresztül) úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáfé- rés hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. Az előzőek szerinti megjelenítés kapcsán a Rendez- vényen Rendezvényen résztvevő nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Rendezővel szemben.
6.12. • A Rendezvényen résztvevő kizárólag a Rendező előzetes hozzájárulásával jogosult a Rendezvé- nyeken Rendezvényeken hang- és képfelvétel készítésére. A Rendezvényen résztvevő az általa készített kép- és hang- felvételt hangfelvételt nem értékesítheti, és ellenérték fejében nem hasznosíthatja, illetve kereskedelmi célból el- lenérték ellenérték nélkül sem hasznosíthatja. A Rendezvényen résztvevő más résztvevőket nem nevesíthet, személyiségi jogaikat nem sértheti. A Rendező kifejezetten kizárja a felelősségét arra az esetre, ha a Rendezvényen résztvevő a jelen pontban foglalt kötelezettségét megszegi.
6.13. • A Rendezvények területén a Rendező előzetes írásbeli engedélye hiányában tilos bármiféle gazda- ságigazdasági, kereskedelmi, politikai vagy reklámtevékenység folytatása.
6.14. • A Rendezvényen a Rendező által szervezett eseményekkel össze nem függő bármilyen demonstrá- ció demonstráció tilos.
6.15. • A Rendezvények területén a Rendező vagy Közreműködői biztosítják a magatartási és biztonsági szabályok érvényesülését. A Rendezvényen résztvevő az adott Rendezvényen történő részvétellel ki- fejezetten kifejezetten vállalja, hogy ezen Közreműködőkkel a jogszabályi keretek között messzemenően együtt- működikegyüttműködik, veszélyhelyzet esetén utasításaikat követi.
Appears in 1 contract
Részvétel a Rendezvényeken. 6.1 A helyszíni regisztrációs pultnál átvett nyakpánt belépő kézen hordott, sérülésmentes karszalag jogosít a Rendezvény területén való tartóz- kodásratartózkodásra. A karszalagot a Rendező és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Rendezvények területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése a karszalagot viselő résztvevő kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Rendezvényen elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Rendezvény helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patent, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a Rendező nem pótolja vagy cseréli. A Rendezvényekre kizárólag az arra kijelölt helyeken és időtartamban, kizárólag az arra fel- jogosított feljogosított személyek jogosultak belépni. • .
6.2 Belépéskor a Rendezvényen résztvevő aláveti magát az adott Rendezvény vonatkozásában alkal- mazásra alkalmazásra kerülő jogszerű beléptetési vagy biztonsági átvizsgálási folyamatnak. • .
6.3 A Rendező a Rendezvények biztonságos lebonyolítása érdekében fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvények területére bevihető tárgyakat, eszközöket korlátozza. • .
6.4 A Rendező a Rendezvények biztonságos és professzionális lebonyolítása érdekében fenntartja a jogot arra, hogy a regisztrált vagy regisztrációval nem rendelkezők belépését a Rendezvények terüle- tére területére megtagadja vagy korlátozza, kiemelten, de nem kizárólag abban az esetben, ha a rendezvényen résztvevők száma eléri a jogszabályban meghatározott létszámot vagy ha a rendezvényen résztve- vők résztvevők létszáma eléri a biztonságosan és professzionálisan kezelhető létszámot. Az előzőek szerinti Rendező általi belépés megtagadás és korlátozás kapcsán a Rendezvényen részt venni szándékozó nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Rendezővel szemben.
6.5 A 14. • (tizennegyedik) életévüket be nem töltött gyermekek a Rendezvényekre csak nagykorú, cselekvőképes kísérővel léphetnek be.
6.6 A Rendezvények területére a jogszabályban meghatározott segítő kutyákat, vakvezető kutyákat és rendőrségi kutyákat lehet behozni, az egyéb háziállatok beléptetését a Rendező nem engedélyezi. • .
6.7 A Rendezvényen résztvevők kötelezettséget vállalnak arra, hogy mindenkor a társadalmi szokások és etikai szabályok szerint elvárható kulturált magatartást tanúsítják, a Rendezvényen való részvétel szabályait magukra nézve kötelezőnek ismerik el. A Rendezvényen résztvevők magatartásukkal, vé- leménynyilvánításukkal véleménynyilvánításukkal a LEGATUS Akadémia FIVOSZ márkanév tekintélyét nem csorbíthatják, a LEGATUS Akadémia FIVOSZ és a rendezvényen részt vevő személyek személyi és szerzői jogait kötelesek tiszteletben tartani. A Rendező és Közreműködői jogosultak a Rendezvényen résztvevőt a Rendezvény helyszíné- ről helyszínéről – felszólítást követően – eltávolítani, amennyiben a Rendezvényen résztvevő a Rendezvényen va- ló való részvételre vonatkozó szabályoknak nem tesz eleget. • .
6.8 A Rendezvényen résztvevők kötelesek tartózkodni minden olyan megnyilvánulástól, közléstől vagy cselekedettől, amely mások személyiségi jogait, életét, egészségét, vagy testi épségét veszélyeztet- heti veszélyeztetheti vagy sértheti.
6.9 A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a 6.7. • illetve 6.8. pontban rögzített vagy bármilyen más etikai, erkölcsi, illetlen vagy zavaró magatartása esetén a szervezők felszólítás után jogosultak a belépési és a rendezvényen tartózkodási jogát egyoldalúan visszavonni. Ebben az esetben a Résztvevő köteles a rendezvény elhagyására. Amennyiben a felszólítás ellenére sem hagyja el önként a rendezvényt, abban az esetben kivezettethető. Amennyiben a Résztvevő viselkedése, magatartása bármilyen természetű kárt okoz a Rendezőnek vagy a Rendező partnereinek, abban az esetben kártérítési felelősséggel tartozik.
6.10 A Rendezvényen résztvevő tudomásul veszi, hogy a Rendezvényekről hang- és képfelvételt készít- hetnek készíthetnek a Rendező, valamint a Rendezőtől engedélyben részesülő Szerződéses partnerek, Közremű- ködőkKözreműködők, sajtómunkatársak, más Látogatók, illetve egyéb harmadik személyek. Ennek megfelelően a Rendezvényen résztvevő a Rendezvényeken történő részvétellel kifejezetten és visszavonhatatlanul hozzájárul arcának, megjelenésének, megnyilvánulásainak rögzítéséhez és közléséhez, azzal, hogy kizárólag kifejezett beleegyezésével nevesíthető. Amennyiben a Rendezvényen résztvevő közszereplőnek minősül, úgy a beleegyezése nélkül is nevesíthető. Az előzőek szerinti megjelenítéseken annak készítője a Ren- dezvényen Rendezvényen résztvevő tekintetében térben, időben és felhasználási módban korlátlan, átruházható, és kizárólagos felhasználási jogosultságot szerez. • .
6.11 A Rendező, valamint a Rendezőtől engedélyben részesülő személyek a Rendezvényen résztvevő relációjában korlátozás nélkül jogosultak a megjelenítés hasznosítására, felhasználására (különösen a Rendezvények népszerűsítésére), többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére és forgalmazására, anélkül, hogy a Rendezvényen részt- vevő résztvevő részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtaniuk. • .
6.12 A Rendezvényen résztvevő külön is tudomásul veszi, hogy a Rendező a Rendezvényt, illetve a an- nak annak egyes programjait rögzíti, a rögzített felvételt többszörözi és képhordozón terjeszti, sugározza vagy más módon a közönséghez közvetíti, ismételten sugározza vagy más módon a közönséghez közvetíti, ideértve azt az esetet is, amikor a Rendezvényt, illetve a programokat vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon (például YouTube-on vagy egyéb közösségi média felületeken keresztül) úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáfé- rés hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. Az előzőek szerinti megjelenítés kapcsán a Rendez- vényen Rendezvényen résztvevő nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Rendezővel szemben. • .
6.13 A Rendezvényen résztvevő kizárólag a Rendező előzetes hozzájárulásával jogosult a Rendezvé- nyeken Rendezvényeken hang- és képfelvétel készítésére. A Rendezvényen résztvevő az általa készített kép- és hang- felvételt hangfelvételt nem értékesítheti, és ellenérték fejében nem hasznosíthatja, illetve kereskedelmi célból el- lenérték ellenérték nélkül sem hasznosíthatja. A Rendezvényen résztvevő más résztvevőket nem nevesíthet, személyiségi jogaikat nem sértheti. A Rendező kifejezetten kizárja a felelősségét arra az esetre, ha a Rendezvényen résztvevő a jelen pontban foglalt kötelezettségét megszegi. • .
6.14 A Rendezvények területén a Rendező előzetes írásbeli engedélye hiányában tilos bármiféle gazda- ságigazdasági, kereskedelmi, politikai vagy reklámtevékenység folytatása. • .
6.15 A Rendezvényen a Rendező által szervezett eseményekkel össze nem függő bármilyen demonstrá- ció demonstráció tilos. • .
6.16 A Rendezvények területén a Rendező vagy Közreműködői biztosítják a magatartási és biztonsági szabályok érvényesülését. A Rendezvényen résztvevő az adott Rendezvényen történő részvétellel ki- fejezetten kifejezetten vállalja, hogy ezen Közreműködőkkel a jogszabályi keretek között messzemenően együtt- működikegyüttműködik, veszélyhelyzet esetén utasításaikat követi.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Részvétel a Rendezvényeken. A helyszíni regisztrációs pultnál átvett nyakpánt belépő kézen hordott, sérülésmentes karszalag jogosít a Rendezvény területén való tartóz- kodásratartózkodásra. A karszalagot a Rendező és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Rendezvények területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése a karszalagot viselő résztvevő kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Rendezvényen elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Rendezvény helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patent, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a Rendező nem pótolja vagy cseréli. A Rendezvényekre kizárólag az arra kijelölt helyeken és időtartamban, kizárólag az arra fel- jogosított feljogosított személyek jogosultak belépni. • Belépéskor a Rendezvényen résztvevő aláveti magát az adott Rendezvény vonatkozásában alkal- mazásra alkalmazásra kerülő jogszerű beléptetési folyamatnak. • A Rendező a Rendezvények biztonságos lebonyolítása érdekében fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvények területére bevihető tárgyakat, eszközöket korlátozza. • A Rendező a Rendezvények biztonságos és professzionális lebonyolítása érdekében fenntartja a jogot arra, hogy a regisztrált vagy regisztrációval nem rendelkezők belépését a Rendezvények terüle- tére területére megtagadja vagy korlátozza, kiemelten, de nem kizárólag abban az esetben, ha a rendezvényen résztvevők száma eléri a jogszabályban meghatározott létszámot vagy ha a rendezvényen résztve- vők résztvevők létszáma eléri a biztonságosan és professzionálisan kezelhető létszámot. Az előzőek szerinti Rendező általi belépés megtagadás és korlátozás kapcsán a Rendezvényen részt venni szándékozó nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Rendezővel szemben. • A 14. (tizennegyedik) életévüket be nem töltött gyermekek a Rendezvényekre csak nagykorú, cselekvőképes kísérővel léphetnek be. A Rendezvények területére a jogszabályban meghatározott segítő kutyákat, vakvezető kutyákat és rendőrségi kutyákat lehet behozni, az egyéb háziállatok beléptetését a Rendező nem engedélyezi. • A Rendezvényen résztvevők kötelezettséget vállalnak arra, hogy mindenkor a társadalmi szokások és etikai szabályok szerint elvárható kulturált magatartást tanúsítják, a Rendezvényen való részvétel szabályait magukra nézve kötelezőnek ismerik el. A Rendezvényen résztvevők magatartásukkal, vé- leménynyilvánításukkal véleménynyilvánításukkal a LEGATUS Akadémia FIVOSZ márkanév tekintélyét nem csorbíthatják, a LEGATUS Akadémia FIVOSZ és a rendezvényen részt vevő személyek személyi és szerzői jogait kötelesek tiszteletben tartani. A Rendező és Közreműködői jogosultak a Rendezvényen résztvevőt a Rendezvény helyszíné- ről helyszínéről – felszólítást követően – eltávolítani, amennyiben a Rendezvényen résztvevő a Rendezvényen va- ló való részvételre vonatkozó szabályoknak nem tesz eleget. • A Rendezvényen résztvevők kötelesek tartózkodni minden olyan megnyilvánulástól, közléstől vagy cselekedettől, amely mások személyiségi jogait, életét, egészségét, vagy testi épségét veszélyeztet- heti veszélyeztetheti vagy sértheti. • A Rendezvényen résztvevő tudomásul veszi, hogy a Rendezvényekről hang- és képfelvételt készít- hetnek készíthetnek a Rendező, valamint a Rendezőtől engedélyben részesülő Szerződéses partnerek, Közremű- ködőkKözreműködők, sajtómunkatársak, más Látogatók, illetve egyéb harmadik személyek. Ennek megfelelően a Rendezvényen résztvevő a Rendezvényeken történő részvétellel kifejezetten hozzájárul arcának, megjelenésének, megnyilvánulásainak rögzítéséhez és közléséhez, azzal, hogy kizárólag kifejezett beleegyezésével nevesíthető. Amennyiben a Rendezvényen résztvevő közszereplőnek minősül, úgy a beleegyezése nélkül is nevesíthető. Az előzőek szerinti megjelenítéseken annak készítője a Ren- dezvényen Rendezvényen résztvevő tekintetében térben, időben és felhasználási módban korlátlan, átruházható, és kizárólagos felhasználási jogosultságot szerez. • A Rendező, valamint a Rendezőtől engedélyben részesülő személyek a Rendezvényen résztvevő relációjában korlátozás nélkül jogosultak a megjelenítés hasznosítására, felhasználására (különösen a Rendezvények népszerűsítésére), többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére és forgalmazására, anélkül, hogy a Rendezvényen részt- vevő résztvevő részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtaniuk. • A Rendezvényen résztvevő külön is tudomásul veszi, hogy a Rendező a Rendezvényt, illetve a an- nak annak egyes programjait rögzíti, a rögzített felvételt többszörözi és képhordozón terjeszti, sugározza vagy más módon a közönséghez közvetíti, ismételten sugározza vagy más módon a közönséghez közvetíti, ideértve azt az esetet is, amikor a Rendezvényt, illetve a programokat vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon (például YouTube-on vagy egyéb közösségi média felületeken keresztül) úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáfé- rés hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. Az előzőek szerinti megjelenítés kapcsán a Rendez- vényen Rendezvényen résztvevő nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Rendezővel szemben. • A Rendezvényen résztvevő kizárólag a Rendező előzetes hozzájárulásával jogosult a Rendezvé- nyeken Rendezvényeken hang- és képfelvétel készítésére. A Rendezvényen résztvevő az általa készített kép- és hang- felvételt hangfelvételt nem értékesítheti, és ellenérték fejében nem hasznosíthatja, illetve kereskedelmi célból el- lenérték ellenérték nélkül sem hasznosíthatja. A Rendezvényen résztvevő más résztvevőket nem nevesíthet, személyiségi jogaikat nem sértheti. A Rendező kifejezetten kizárja a felelősségét arra az esetre, ha a Rendezvényen résztvevő a jelen pontban foglalt kötelezettségét megszegi. • A Rendezvények területén a Rendező előzetes írásbeli engedélye hiányában tilos bármiféle gazda- ságigazdasági, kereskedelmi, politikai vagy reklámtevékenység folytatása. • A Rendezvényen a Rendező által szervezett eseményekkel össze nem függő bármilyen demonstrá- ció demonstráció tilos. • A Rendezvények területén a Rendező vagy Közreműködői biztosítják a magatartási és biztonsági szabályok érvényesülését. A Rendezvényen résztvevő az adott Rendezvényen történő részvétellel ki- fejezetten kifejezetten vállalja, hogy ezen Közreműködőkkel a jogszabályi keretek között messzemenően együtt- működikegyüttműködik, veszélyhelyzet esetén utasításaikat követi.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek