Szerződés alapvető adatai. 1.1. A Megrendelő közbeszerzési eljárását lezáró döntése szerinti nyertes ajánlattevőtől, a jelen szerződést megkötő Vállalkozótól megrendeli, a Vállalkozó pedig teljes eredményfelelőssége mellett elvállalja a Xxxxx Xxxxxx Görögkatolikus Óvoda épületének felújítása és járulékos munkáinak kivitelezését a közbeszerzési dokumentumokkal átadott tervek alapján, az ajánlati felhívás és annak valamennyi mellékletében rögzített információk alapján a beszerzés tárgyának megfelelő építmény fővállalkozásban történő kivitelezését kompletten, valamint a megvalósulási tervdokumentációjának elkészítését. Szerződés tárgya: Nyíradony, Xxxxx xxxx 0. szám (hrsz.1698.) alatti épület felújítása, illetve Xxxxxxxxx, Xxxxx xxx 00. xxxx (hrsz. 1696/2) alatti épület pincéjének felújítása 1.2. A Szerződés tárgyát képező valamennyi Építési Munka és Vállalkozási szolgáltatás elvégzéséért Megrendelő a Vállalkozónak xxx Ft + Áfa vállalkozási átalánydíjat fizet a Szerződés szerinti fizetési módok és feltételek szerint, amely összeg a továbbiakban a vállalkozási díjat jelenti. Az ÁFA mértéke, a mindenkor hatályos általános forgalmi adóról szóló törvény szabályai szerint kerül megállapításra. 1.3. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a szerződésben foglalt teljes nettó ellenszolgáltatás 5%-nak megfelelő összegű előleget biztosít az előlegre vonatkozó részletes szabályok szerint. Az előleg összege a végszámla összegéből kerül levonásra. 1.4. Az ajánlatkérő (az esetlegesen igényelt előlegen túl) 3 db részszámla, és végszámla benyújtásának a lehetőségét biztosítja az elvégzett teljesítéssel arányos mértékben a 25, 50 és 75 százalékos készültségi fok elérését követően. A végszámla a sikeres műszaki átadás-átvételt követően nyújtható be. 1.5. A teljes körű, hiány és hibamentes végteljesítés határideje: 2017. október 9. 1.6. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához teljesítési biztosítékot nem ír elő. 1.7. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a nettó szerződéses ellenérték 2 %-os mértéknek megfelelő összegű jótállási biztosítékot határoz meg a jótállás (36 hónap) időtartamára a Kbt. 134.§-nak megfelelően. A jótállási biztosítéknak a teljes garanciális időszakot követő 30 napig érvényesnek kell lennie. 1.8. A megrendelő a végteljesítés határidejére és a részteljesítési határidőre vonatkozóan is késedelmi kötbért határoz meg, mely 200 000 Ft/nap. 1.9. A megrendelő a jótállási időszakban az utófelülvizsgálati jegyzőkönyvekben rögzített határidők vonatkozásában 10 000 Ft/nap késedelmi kötbért határoz meg. 1.10. A Vállalkozó Építési Felelős Műszaki Vezetője valamennyi kooperációs és egyéb előre meghirdetett tárgyaláson köteles személyesen részt venni. Ennek elmaradása esetén a Megrendelőt 50 000 Ft/tárgyalás kötbér illeti meg. A Felelős Műszaki Vezető egyéb munkavégzésével kapcsolatos kötbért a 8.13. pont tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Szerződés alapvető adatai. 1.1. A Megrendelő közbeszerzési eljárását lezáró döntése szerinti nyertes ajánlattevőtől, a jelen szerződést megkötő Vállalkozótól megrendeli, a Vállalkozó pedig teljes eredményfelelőssége mellett elvállalja a Xxxxx Xxxxxx Görögkatolikus Óvoda épületének felújítása és járulékos munkáinak kivitelezését Szeminárium befejező munkálatok elvégzése vonatkozásában a közbeszerzési dokumentumokkal átadott tervek alapján, az ajánlati ajánlattételi felhívás és annak valamennyi mellékletében rögzített információk alapján a beszerzés közbeszerzés tárgyának megfelelő építmény fővállalkozásban történő kivitelezését komplettenkomplett, kulcsrakész állapotra, valamint a megvalósulási tervdokumentációjának elkészítését. Szerződés tárgya: NyíradonySzeminárium befejező munkálatok elvégzése (4400 Nyíregyháza, Xxxxx xxxx 0Bethlen G. u. 5., belterület 206. szám (hrsz.1698hrsz.) alatti épület felújítása, illetve Xxxxxxxxx, Xxxxx xxx 00. xxxx (hrsz. 1696/2) alatti épület pincéjének felújítása)
1.2. A Szerződés tárgyát képező valamennyi Építési Munka és Vállalkozási szolgáltatás elvégzéséért Megrendelő a Vállalkozónak xxx Ft …………..-Ft + 27 % Áfa vállalkozási átalánydíjat fizet a Szerződés szerinti fizetési módok és feltételek szerint, amely összeg a továbbiakban a vállalkozási díjat Vállalkozási Díjat jelenti. Az ÁFA mértéke, a mindenkor hatályos általános forgalmi adóról szóló törvény szabályai szerint kerül megállapításra.
1.3. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a szerződésben foglalt teljes nettó ellenszolgáltatás 5%-nak megfelelő összegű előleget biztosít a Kbt. 135.§ (7) bek. és a 322/2015. (X.30.) Korm.rendelet 30.§ (1) bek.-ben az előlegre vonatkozó részletes szabályok szerint. Az előleg összege a végszámla összegéből kerül levonásra.
1.4. Az ajánlatkérő (az esetlegesen igényelt előlegen túl) 3 db részszámla, és végszámla részszámla benyújtásának a lehetőségét biztosítja az elvégzett teljesítéssel arányos mértékben a 25, 50 és 75 százalékos készültségi fok elérését követően.
1.5. A végszámla a sikeres műszaki átadás-átvételt követően nyújtható be.
1.51.6. A teljes körű, hiány és hibamentes végteljesítés határideje: határideje 2017. október 9.
1.6. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához teljesítési biztosítékot nem ír előnovember 10.
1.7. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a nettó szerződéses ellenérték 2 %-os 5 százalékos mértéknek megfelelő összegű teljesítési biztosítékot ír elő a Kbt. 134. § -nak megfelelően. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a nettó szerződéses ellenérték 5 százalékos mértéknek megfelelő összegű jótállási biztosítékot határoz meg a jótállás (36 hónap) időtartamára a Kbt. 134.§-nak megfelelően. A jótállási biztosítéknak a teljes garanciális időszakot követő 30 napig érvényesnek kell lennie.
1.8. A megrendelő a az 1.6. pont szerinti végteljesítés határidejére és a részteljesítési határidőre vonatkozóan is 120 000 Ft/nap késedelmi kötbért határoz meg, mely 200 000 Ft/nap.
1.9. A megrendelő a jótállási időszakban az utófelülvizsgálati jegyzőkönyvekben rögzített határidők vonatkozásában 10 000 Ft/nap késedelmi kötbért határoz meg.
1.10. A Vállalkozó Építési Felelős Műszaki Vezetője valamennyi kooperációs és egyéb előre meghirdetett tárgyaláson köteles személyesen részt venni. Ennek elmaradása esetén a Megrendelőt 50 10 000 Ft/tárgyalás kötbér illeti meg. A Felelős Műszaki Vezető egyéb munkavégzésével kapcsolatos kötbért a 8.138.14. pont tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: Construction Contract
Szerződés alapvető adatai. 1.1. A Megrendelő közbeszerzési eljárását lezáró döntése szerinti nyertes ajánlattevőtől, a jelen szerződést megkötő Vállalkozótól megrendeli, a Vállalkozó pedig teljes eredményfelelőssége mellett elvállalja a ,,Hajdúdorogi Főegyházmegye oktatási intézményeinek épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrások hasznosításával- Xxxxx Xxxxxx Görögkatolikus Óvoda Általános Iskola helyszínen” KEHOP-5.2.3-16-2016-00055 azonosítószámú projekt keretében a Xxxxx Xxxxxx Görögkatolikus Általános Iskola épületének felújítása és járulékos munkáinak épületenergetikai fejlesztése” kivitelezését a közbeszerzési dokumentumokkal átadott tervek alapján, az ajánlati felhívás és annak valamennyi mellékletében rögzített információk alapján a beszerzés tárgyának megfelelő építmény fővállalkozásban történő kivitelezését kompletten, valamint a megvalósulási tervdokumentációjának elkészítését. Szerződés tárgya: Nyíradony, Xxxxx xxxx 0. szám (hrsz.1698.) alatti épület felújítása, illetve Xxxxxxxxx, Xxxxx xxx 00. xxxx (hrsz. 1696/2) alatti épület pincéjének felújítása
1.2. A Szerződés tárgyát képező valamennyi Építési Munka és Vállalkozási szolgáltatás elvégzéséért Megrendelő a Vállalkozónak xxx Ft + Áfa vállalkozási átalánydíjat fizet a Szerződés szerinti fizetési módok és feltételek szerint, amely összeg a továbbiakban a vállalkozási díjat jelenti. Az ÁFA mértéke, a mindenkor hatályos általános forgalmi adóról szóló törvény szabályai szerint kerül megállapításra.
1.3. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a szerződésben foglalt teljes nettó ellenszolgáltatás 5%-nak megfelelő összegű előleget biztosít az előlegre vonatkozó részletes szabályok szerint. Az előleg összege a végszámla összegéből kerül levonásra.
1.4. Az ajánlatkérő (az esetlegesen igényelt előlegen túl) 3 db részszámla, és végszámla benyújtásának a lehetőségét biztosítja az elvégzett teljesítéssel arányos mértékben a 25, 50 és 75 százalékos készültségi fok elérését követően. A végszámla a sikeres műszaki átadás-átvételt követően nyújtható be.
1.5. A teljes körű, hiány és hibamentes végteljesítés határideje: 2017. október 92. Kötbérterhes részhatáridő: valamennyi belső munka befejezése takarítással együtt, óvodai visszaköltözés megkezdéséhez alkalmas állapotban 2017. augusztus 21. A munkaterület átadásának a napja 2017. június 21.
1.6. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához teljesítési biztosítékot nem ír elő. A teljesítési biztosíték teljes összege a szerződés szerinti, nettó vállalkozói díj 5%-a. A teljesítési biztosítékot a nyertes ajánlattevő a szerződés hatálybalépésekor szolgáltatja a megrendelő részére a Kbt. 134.§-nak megfelelően A teljesítési biztosíték a szerződés végteljesítésének határidejét követő 60 napig érvényes, melyet a végszámla kiállításáig a biztosíték lejárta előtt 30 nappal vállalkozó köteles mindig további 60 nappal meghosszabbítani.
1.7. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a nettó szerződéses ellenérték 2 5 %-os mértéknek megfelelő összegű jótállási biztosítékot határoz meg a jótállás (36 hónap….hónap) időtartamára a Kbt. 134.§-nak megfelelően. A jótállási biztosítéknak a teljes garanciális időszakot követő 30 napig érvényesnek kell lennie.
1.8. A megrendelő a végteljesítés határidejére és a részteljesítési határidőre vonatkozóan is késedelmi kötbért határoz meg, mely 200 500 000 Ft/nap.
1.9. A megrendelő a jótállási időszakban az utófelülvizsgálati jegyzőkönyvekben rögzített határidők vonatkozásában 10 000 Ft/nap késedelmi kötbért határoz meg.
1.10. A Vállalkozó Építési Felelős Műszaki Vezetője valamennyi kooperációs és egyéb előre meghirdetett tárgyaláson köteles személyesen részt venni. Ennek elmaradása esetén a Megrendelőt 50 000 Ft/tárgyalás kötbér illeti meg. A Felelős Műszaki Vezető egyéb munkavégzésével kapcsolatos kötbért a 8.13. pont tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Szerződés alapvető adatai. 1.1. A Megrendelő közbeszerzési eljárását lezáró döntése szerinti nyertes ajánlattevőtől, a jelen szerződést megkötő Vállalkozótól megrendeli, a Vállalkozó pedig teljes eredményfelelőssége mellett elvállalja a Xxxxx Dunakeszi, Xxxxxx xxxx 0000/0 xxxx.-x telken, -a meglévő Görögkatolikus Óvoda épületének felújítása templom mellett- 1 lakásos lakóépület és járulékos munkáinak garázs kivitelezését a közbeszerzési dokumentumokkal átadott tervek alapján, az ajánlati felhívás és annak valamennyi mellékletében rögzített információk alapján a beszerzés tárgyának megfelelő építmény fővállalkozásban történő kivitelezését kompletten, valamint a megvalósulási tervdokumentációjának elkészítését. Szerződés tárgya: Nyíradony, Xxxxx xxxx 0. szám (hrsz.1698.) alatti épület felújítása, illetve Xxxxxxxxx, Xxxxx xxx 00. xxxx (hrsz. 1696/2) alatti épület pincéjének felújítása
1.2. A Szerződés tárgyát képező valamennyi Építési Munka és Vállalkozási szolgáltatás elvégzéséért Megrendelő a Vállalkozónak xxx Ft + Áfa vállalkozási átalánydíjat fizet a Szerződés szerinti fizetési módok és feltételek szerint, amely összeg a továbbiakban a vállalkozási díjat jelenti. Az ÁFA mértéke, a mindenkor hatályos általános forgalmi adóról szóló törvény szabályai szerint kerül megállapításra.
1.3. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a szerződésben foglalt teljes nettó ellenszolgáltatás 5%-nak megfelelő összegű előleget biztosít az előlegre vonatkozó részletes szabályok szerint. Az előleg összege a végszámla összegéből kerül levonásra.
1.4. Az ajánlatkérő (az esetlegesen igényelt előlegen túl) 3 db részszámla, és végszámla benyújtásának a lehetőségét biztosítja az elvégzett teljesítéssel arányos mértékben a 25, 50 és 75 százalékos készültségi fok elérését követően. A végszámla a sikeres műszaki átadás-átvételt követően nyújtható be.
1.5. A teljes körű, hiány és hibamentes végteljesítés határideje: 2017. október 9december 4.
1.6. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához teljesítési biztosítékot nem ír elő.
1.7. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a nettó szerződéses ellenérték 2 3 %-os mértéknek megfelelő összegű jótállási biztosítékot határoz meg a jótállás (36 hónap) időtartamára a Kbt. 134.§-nak megfelelően. A jótállási biztosítéknak a teljes garanciális időszakot követő 30 napig érvényesnek kell lennie.
1.8. A megrendelő a végteljesítés határidejére és a részteljesítési határidőre vonatkozóan is késedelmi kötbért határoz meg, mely 200 400 000 Ft/nap.
1.9. A megrendelő a jótállási időszakban az utófelülvizsgálati jegyzőkönyvekben rögzített határidők vonatkozásában 10 000 Ft/nap késedelmi kötbért határoz meg.
1.10. A Vállalkozó Építési Felelős Műszaki Vezetője valamennyi kooperációs és egyéb előre meghirdetett tárgyaláson köteles személyesen részt venni. Ennek elmaradása esetén a Megrendelőt 50 000 Ft/tárgyalás kötbér illeti meg. A Felelős Műszaki Vezető egyéb munkavégzésével kapcsolatos kötbért a 8.13. pont tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Szerződés alapvető adatai. 1.1. A Megrendelő közbeszerzési eljárását lezáró döntése szerinti nyertes ajánlattevőtől, a jelen szerződést megkötő Vállalkozótól megrendeli, a Vállalkozó pedig teljes eredményfelelőssége mellett elvállalja a KEHOP-5.2.3-16-2016 számú projekt keretében a szolnoki Xxxxx Xxxxxx Xxxxx Görögkatolikus Óvoda épületének Általános Iskola energetikai felújítása és járulékos munkáinak keretében az Iskola fűtéskorszerűsítése (1. rész) kivitelezését a közbeszerzési dokumentumokkal átadott tervek alapján, az ajánlati felhívás és annak valamennyi mellékletében rögzített információk alapján a beszerzés tárgyának megfelelő építmény fővállalkozásban történő kivitelezését kompletten, valamint a megvalósulási tervdokumentációjának elkészítését. Szerződés tárgya: NyíradonyIskola fűtéskorszerűsítése (1. rész) (Címe: 5000 Szolnok, Xx. Xxxxx Xxxxx xxxx 05. szám (hrsz.1698HRSZ 5610) A tárgyi beruházás nem építési engedélyköteles építési tevékenység.) alatti épület felújítása, illetve Xxxxxxxxx, Xxxxx xxx 00. xxxx (hrsz. 1696/2) alatti épület pincéjének felújítása
1.2. A Szerződés szerződés tárgyát képező valamennyi Építési Munka és Vállalkozási szolgáltatás elvégzéséért Megrendelő a Vállalkozónak xxx xxxxxxxx Ft + Áfa vállalkozási átalánydíjat fizet a Szerződés szerződés szerinti fizetési módok és feltételek szerint, amely összeg a továbbiakban a vállalkozási díjat jelenti. Az ÁFA mértéke, a mindenkor hatályos általános forgalmi adóról szóló törvény szabályai szerint kerül megállapításra. Az Áfa mértéke 27%. Felhívjuk a figyelmet, hogy a Megrendelőre nem vonatkoznak a fordított Áfa fizetésre vonatkozó szabályok, így minden esetben a vállalkozónak nettó + áfa = bruttó összeg kerül kifizetésre.
1.3. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a szerződésben foglalt teljes nettó ellenszolgáltatás 5%-nak megfelelő összegű előleget biztosít az előlegre vonatkozó részletes szabályok szerint. Az előleg összege a végszámla összegéből kerül levonásra.
1.4. Az ajánlatkérő A Megrendelő (az esetlegesen igényelt előlegen túl) 3 db részszámla, és végszámla benyújtásának a lehetőségét biztosítja az elvégzett teljesítéssel arányos mértékben a 25, 50 és 75 százalékos készültségi fok elérését követően. A végszámla a sikeres műszaki átadás-átvételt követően nyújtható be.
1.5. A teljes körű, hiány és hibamentes végteljesítés határideje: 2017Szerződés hatályba lépésétől számított 100 nap. október 9A Vállalkozó előteljesítésre jogosult. Kötbérterhes részhatáridők: Nincsen. Munkaterület átadás az 1.13. pont szerinti hatályba lépés napjától számított 8 napon belül.
1.6. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához teljesítési biztosítékot nem ír elő. A teljesítési biztosíték teljes összege a szerződés szerinti, nettó vállalkozói díj 2 %-a. A teljesítési biztosítékot a nyertes ajánlattevő a szerződés hatálybalépésekor szolgáltatja a megrendelő részére a Kbt. 134.§-nak megfelelően A teljesítési biztosíték a szerződés végteljesítésének határidejét követő 60 napig érvényes, melyet a végszámla kiállításáig a biztosíték lejárta előtt 30 nappal vállalkozó köteles mindig további 60 nappal meghosszabbítani.
1.7. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a nettó szerződéses ellenérték 2 5 %-os mértéknek mértékének megfelelő összegű jótállási kötelezettséget és biztosítékot határoz meg a jótállás (36 hónap) időtartamára a Kbt. 134.§-nak megfelelően. A jótállási biztosítéknak a teljes garanciális időszakot követő 30 napig érvényesnek kell lennie.
1.8. A megrendelő a végteljesítés határidejére és a részteljesítési határidőre vonatkozóan is késedelmi kötbért határoz meg, mely 200 000 Ft/nap.
1.9. A megrendelő a jótállási időszakban az utófelülvizsgálati jegyzőkönyvekben rögzített határidők vonatkozásában 10 000 Ft/nap késedelmi kötbért határoz meg.
1.10. A Vállalkozó Építési Felelős Műszaki Vezetője valamennyi kooperációs és egyéb előre írásban meghirdetett tárgyaláson köteles személyesen részt venni. Ennek elmaradása esetén a Megrendelőt 50 10 000 Ft/tárgyalás kötbér illeti meg. A Felelős Műszaki Vezető egyéb munkavégzésével kapcsolatos kötbért a 8.13. pont tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Szerződés alapvető adatai. 1.1. A Megrendelő közbeszerzési eljárását lezáró döntése szerinti nyertes ajánlattevőtől, a jelen szerződést megkötő Vállalkozótól megrendeli, a Vállalkozó pedig teljes eredményfelelőssége mellett elvállalja a Xxxxx Xxxxxx Görögkatolikus Óvoda épületének felújítása és járulékos munkáinak kivitelezését „Püspöki lakás II. ütem, befejező munkálatok elvégzése” vonatkozásában a közbeszerzési dokumentumokkal átadott tervek alapján, az ajánlati ajánlattételi felhívás és annak valamennyi mellékletében rögzített információk alapján a beszerzés közbeszerzés tárgyának megfelelő építmény fővállalkozásban történő kivitelezését komplettenkomplett, kulcsrakész állapotra, valamint a megvalósulási tervdokumentációjának elkészítését. Szerződés tárgya: NyíradonyPüspöki lakás II. ütem, Xxxxx xxxx 0befejező munkálatok elvégzése (4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 5., belterület 206. szám (hrsz.1698hrsz.) alatti épület felújítása, illetve Xxxxxxxxx, Xxxxx xxx 00. xxxx (hrsz. 1696/2) alatti épület pincéjének felújítása
1.2. A Szerződés tárgyát képező valamennyi Építési Munka és Vállalkozási szolgáltatás elvégzéséért Megrendelő a Vállalkozónak xxx Ft …………..-Ft + 27 % Áfa vállalkozási átalánydíjat fizet a Szerződés szerinti fizetési módok és feltételek szerint, amely összeg a továbbiakban a vállalkozási díjat Vállalkozási Díjat jelenti. Az ÁFA mértéke, a mindenkor hatályos általános forgalmi adóról szóló törvény szabályai szerint kerül megállapításra.
1.3. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a szerződésben foglalt teljes nettó ellenszolgáltatás 5%-nak megfelelő összegű előleget biztosít a Kbt. 135.§ (7) bek. és a 322/2015. (X.30.) Korm.rendelet 30.§ (1) bek.-ben az előlegre vonatkozó részletes szabályok szerint. Az előleg összege a végszámla összegéből kerül levonásra.
1.4. Az ajánlatkérő (az esetlegesen igényelt előlegen túl) 3 db részszámla, és végszámla részszámla benyújtásának a lehetőségét biztosítja az elvégzett teljesítéssel arányos mértékben a 25, 50 és 75 százalékos készültségi fok elérését követően. A végszámla a sikeres műszaki átadás-átvételt követően nyújtható be.
1.5. A teljes körű, hiány és hibamentes végteljesítés határideje: határideje 2017. október 9.
1.6. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához teljesítési biztosítékot nem ír elő.
1.7november 24. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a nettó szerződéses ellenérték 2 %-os 5 százalékos mértéknek megfelelő összegű teljesítési biztosítékot ír elő a Kbt. 134. § -nak megfelelően. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a nettó szerződéses ellenérték 5 százalékos mértéknek megfelelő összegű jótállási biztosítékot határoz meg a jótállás (36 hónap) időtartamára a Kbt. 134.§-nak 134. § -nak megfelelően. A jótállási biztosítéknak a teljes garanciális időszakot követő 30 napig érvényesnek kell lennie.
1.8megrendelő az 1.6. A megrendelő a pont szerinti végteljesítés határidejére és a részteljesítési határidőre vonatkozóan is 50 000 Ft/nap késedelmi kötbért határoz meg, mely 200 000 Ft/nap.
1.9. A megrendelő a jótállási időszakban az utófelülvizsgálati jegyzőkönyvekben rögzített határidők vonatkozásában 10 000 Ft/nap késedelmi kötbért határoz meg.
1.10. A Vállalkozó Építési Felelős Műszaki Vezetője valamennyi kooperációs és egyéb előre meghirdetett tárgyaláson köteles személyesen részt venni. Ennek elmaradása esetén a Megrendelőt 50 10 000 Ft/tárgyalás kötbér illeti meg. A Felelős Műszaki Vezető egyéb munkavégzésével kapcsolatos kötbért a 8.138.14. pont tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Szerződés alapvető adatai. 1.1. A Megrendelő közbeszerzési eljárását lezáró döntése szerinti nyertes ajánlattevőtől, a jelen szerződést megkötő Vállalkozótól megrendeli, a Vállalkozó pedig teljes eredményfelelőssége mellett elvállalja a „Xxxxx Xxxxxx Görögkatolikus Óvoda épületének felújítása és járulékos munkáinak kivitelezését Általános Iskola tetőtér beépítés II. ütem” vonatkozásában a közbeszerzési dokumentumokkal átadott tervek alapján, az ajánlati ajánlattételi felhívás és annak valamennyi mellékletében rögzített információk alapján a beszerzés közbeszerzés tárgyának megfelelő építmény fővállalkozásban történő kivitelezését komplettenkomplett, kulcsrakész állapotra, valamint a megvalósulási tervdokumentációjának elkészítését. Szerződés tárgya: Nyíradony„Xxxxx Xxxxxx Görögkatolikus Általános Iskola tetőtér beépítés II. ütem” (4400 Nyíregyháza, Xxxxx xxxx 0. szám (hrsz.1698Bethlen G. u. 16., 6037 hrsz.) alatti épület felújítása, illetve Xxxxxxxxx, Xxxxx xxx 00. xxxx (hrsz. 1696/2) alatti épület pincéjének felújítása
1.2. A Szerződés tárgyát képező valamennyi Építési Munka és Vállalkozási szolgáltatás elvégzéséért Megrendelő a Vállalkozónak xxx Ft …………..-Ft + 27 % Áfa vállalkozási átalánydíjat fizet a Szerződés szerinti fizetési módok és feltételek szerint, amely összeg a továbbiakban a vállalkozási díjat Vállalkozási Díjat jelenti. Az ÁFA mértéke, a mindenkor hatályos általános forgalmi adóról szóló törvény szabályai szerint kerül megállapításra.
1.3. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a szerződésben foglalt teljes nettó ellenszolgáltatás 5%-nak megfelelő összegű előleget biztosít a Kbt. 135.§ (7) bek. és a 322/2015. (X.30.) Korm.rendelet 30.§ (1) bek.-ben az előlegre vonatkozó részletes szabályok szerint. Az előleg összege a végszámla összegéből kerül levonásra.
1.4. Az ajánlatkérő (az esetlegesen igényelt előlegen túl) 3 db részszámla, és végszámla részszámla benyújtásának a lehetőségét biztosítja az elvégzett teljesítéssel arányos mértékben a 25, 50 és 75 százalékos készültségi fok elérését követően. A végszámla a sikeres műszaki átadás-átvételt követően nyújtható be.
1.5. A teljes körű, hiány és hibamentes végteljesítés határideje: határideje 2017. október 9.
1.6. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához teljesítési biztosítékot nem ír elő.
1.7augusztus 25. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a nettó szerződéses ellenérték 2 %-os 5 százalékos mértéknek megfelelő összegű teljesítési biztosítékot ír elő a Kbt. 134. § -nak megfelelően. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a nettó szerződéses ellenérték 5 százalékos mértéknek megfelelő összegű jótállási biztosítékot határoz meg a jótállás (36 hónap) időtartamára a Kbt. 134.§-nak 134. § -nak megfelelően. A jótállási biztosítéknak a teljes garanciális időszakot követő 30 napig érvényesnek kell lennie.
1.8megrendelő az 1.6. A megrendelő a pont szerinti végteljesítés határidejére és a részteljesítési határidőre vonatkozóan is 50 000 Ft/nap késedelmi kötbért határoz meg, mely 200 000 Ft/nap.
1.9. A megrendelő a jótállási időszakban az utófelülvizsgálati jegyzőkönyvekben rögzített határidők vonatkozásában 10 000 Ft/nap késedelmi kötbért határoz meg.
1.10. A Vállalkozó Építési Felelős Műszaki Vezetője valamennyi kooperációs és egyéb előre meghirdetett tárgyaláson köteles személyesen részt venni. Ennek elmaradása esetén a Megrendelőt 50 10 000 Ft/tárgyalás kötbér illeti meg. A Felelős Műszaki Vezető egyéb munkavégzésével kapcsolatos kötbért a 8.138.14. pont tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Szerződés alapvető adatai. 1.1. A Megrendelő közbeszerzési eljárását lezáró döntése szerinti nyertes ajánlattevőtől, a jelen szerződést megkötő Vállalkozótól megrendeli, a Vállalkozó pedig teljes eredményfelelőssége mellett elvállalja a Xxxxx Xxxxxx ,,Görögkatolikus Óvoda épületének felújítása szociális és járulékos munkáinak gyermekvédelmi intézmények épületenergetikai fejlesztése - Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium helyszínen” KEHOP-5.2.3-16-2016- 00054 azonosítószámú projekt keretében a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium épületenergetikai fejlesztése” kivitelezését a közbeszerzési dokumentumokkal átadott tervek alapján, az ajánlati felhívás és annak valamennyi mellékletében rögzített információk alapján a beszerzés tárgyának megfelelő építmény fővállalkozásban történő kivitelezését kompletten, valamint a megvalósulási tervdokumentációjának elkészítését. Szerződés tárgya: Nyíradony, Xxxxx xxxx 0. szám (hrsz.1698.) alatti épület felújítása, illetve Xxxxxxxxx, Xxxxx xxx 00. xxxx (hrsz. 1696/2) alatti épület pincéjének felújítása
1.2. A Szerződés tárgyát képező valamennyi Építési Munka és Vállalkozási szolgáltatás elvégzéséért Megrendelő a Vállalkozónak xxx Ft + Áfa vállalkozási átalánydíjat fizet a Szerződés szerinti fizetési módok és feltételek szerint, amely összeg a továbbiakban a vállalkozási díjat jelenti. Az ÁFA mértéke, a mindenkor hatályos általános forgalmi adóról szóló törvény szabályai szerint kerül megállapításra.
1.3. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a szerződésben foglalt teljes nettó ellenszolgáltatás 5%-nak megfelelő összegű előleget biztosít az előlegre vonatkozó részletes szabályok szerint. Az előleg összege a végszámla összegéből kerül levonásra.
1.4. Az ajánlatkérő (az esetlegesen igényelt előlegen túl) 3 db részszámla, és végszámla benyújtásának a lehetőségét biztosítja az elvégzett teljesítéssel arányos mértékben a 25, 50 és 75 százalékos készültségi fok elérését követően. A végszámla a sikeres műszaki átadás-átvételt követően nyújtható be.
1.5. A teljes körű, hiány és hibamentes végteljesítés határideje: 2017a szerződéskötést követő 75. október 9nap.
1.6. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához teljesítési biztosítékot nem ír elő. A teljesítési biztosíték teljes összege a szerződés szerinti, nettó vállalkozói díj 5%-a. A teljesítési biztosítékot a nyertes ajánlattevő a szerződés hatálybalépésekor szolgáltatja a megrendelő részére a Kbt. 134.§-nak megfelelően A teljesítési biztosíték a szerződés végteljesítésének határidejét követő 60 napig érvényes, melyet a végszámla kiállításáig a biztosíték lejárta előtt 30 nappal vállalkozó köteles mindig további 60 nappal meghosszabbítani.
1.7. A Megrendelő jelen szerződés megvalósításához a nettó szerződéses ellenérték 2 5 %-os mértéknek megfelelő összegű jótállási biztosítékot határoz meg a jótállás (36 hónap….hónap) időtartamára a Kbt. 134.§-nak megfelelően. A jótállási biztosítéknak a teljes garanciális időszakot követő 30 napig érvényesnek kell lennie.
1.8. A megrendelő a végteljesítés határidejére és a részteljesítési határidőre vonatkozóan is késedelmi kötbért határoz meg, mely 200 000 Ft/napa nettó vállalkozási díj 0,5 %-a naponta.