SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK. 7.1. Felek egyező akarattal rögzítik, hogy az Ügyfél bármikor dönthet arról, hogy a TBA Kft. által kínált modulok közül a magasabb árkategóriába tartozó modult választja. Erre akként kerülhet sor, hogy az alkalmazás megfelelő részében aktiválnia kell a magasabb összegű szolgáltatást és a soron következő esedékességkor a magasabb összegű Előfizetési díjat köteles megfizetni. 7.2. Az Ügyfél bármikor dönthet arról, hogy nem veszi igénybe a THE BUSINESS ASSISTANT szolgáltatást vagy pedig alacsonyabb előfizetési díjjal bíró modult vesz igénybe. Az erre vonatkozó ÜGYFÉL rendelkezés alapján, a soron következő hónaptól az ÜGYFÉL az alacsonyabb szolgáltatást veheti igénybe, illetve annak a díját köteles a TBA Kft. részére megfizetni. 7.3. Felek rögzítik, hogy TBA Kft. jogosult a jelen ÁSZF rendelkezéseit egyoldalúan módosítani. TBA Kft. jogosult továbbá a jelen ÁSZF mellékleteit, különösen az új modulokra, illetve szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezésekkel egyoldalúan kiegészíteni, módosítani. A szolgáltató az előfizetői szerződést érintő fontosabb változásokról, módosításokról önálló levélben, elektronikus levélben, a TBA rendszeren belüli rendszerüzenetben vagy a szolgáltató által kibocsátott számlához csatolt ismertetőben és az előzőekben hivatkozott honlapon keresztül legalább 15 nappal megelőzően tájékoztatja az ÜGYFELET. Az általános szerződési feltételek módosítása az előfizető részéről elfogadottnak tekintendő, amennyiben az ÜGYFÉL a módosítás hatályba lépésétől számított 30 napon belül nem él kifogással a szolgáltató felé, és ráutaló magatartásával a szolgáltatást a módosított általános szerződési feltételek hatálybalépése után továbbra is igénybe veszi.
Appears in 3 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions
SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK. 7.1. Felek egyező akarattal rögzítik, hogy az Ügyfél bármikor dönthet arról, hogy a TBA KftHW STÚDIÓ KFT. által kínált modulok közül a magasabb árkategóriába tartozó modult választja. Erre akként kerülhet sor, hogy az alkalmazás megfelelő részében aktiválnia kell a magasabb összegű szolgáltatást és a soron következő esedékességkor a magasabb összegű Előfizetési díjat köteles megfizetni.
7.2. Az Ügyfél bármikor dönthet arról, hogy nem veszi igénybe a THE BUSINESS ASSISTANT szolgáltatást vagy pedig alacsonyabb előfizetési díjjal bíró modult vesz igénybe. Az erre vonatkozó ÜGYFÉL rendelkezés alapján, a soron következő hónaptól az ÜGYFÉL az alacsonyabb szolgáltatást veheti igénybe, illetve annak a díját köteles a TBA KftHW STÚDIÓ KFT. részére megfizetni.
7.3. Felek rögzítik, hogy TBA KftHW STÚDIÓ KFT. jogosult a jelen ÁSZF rendelkezéseit egyoldalúan módosítani. TBA KftHW STÚDIÓ KFT. jogosult továbbá a jelen ÁSZF mellékleteit, különösen az új modulokra, illetve szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezésekkel egyoldalúan kiegészíteni, módosítani. A szolgáltató az előfizetői szerződést érintő fontosabb változásokról, módosításokról önálló levélben, elektronikus levélben, a TBA rendszeren belüli rendszerüzenetben vagy a szolgáltató által kibocsátott számlához csatolt ismertetőben és az előzőekben hivatkozott honlapon keresztül legalább 15 nappal megelőzően tájékoztatja az ÜGYFELET. Az általános szerződési feltételek módosítása az előfizető részéről elfogadottnak tekintendő, amennyiben az ÜGYFÉL a módosítás hatályba lépésétől számított 30 napon belül nem él kifogással a szolgáltató felé, és ráutaló magatartásával a szolgáltatást a módosított általános szerződési feltételek hatálybalépése után továbbra is igénybe veszi.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK. 7.1. Felek egyező akarattal rögzítik, hogy az Ügyfél bármikor dönthet arról, hogy a TBA Kft. az iSAFE által kínált modulok közül a magasabb árkategóriába tartozó modult választja. Erre akként kerülhet sor, hogy az alkalmazás megfelelő részében aktiválnia kell a magasabb összegű szolgáltatást és a soron következő esedékességkor a magasabb összegű Előfizetési díjat köteles megfizetni.
7.2. Az Ügyfél bármikor dönthet arról, hogy nem veszi igénybe a THE TAKARÉK BUSINESS ASSISTANT szolgáltatást SZOLGÁLTATÁST vagy pedig alacsonyabb előfizetési díjjal bíró modult vesz igénybe. Az erre vonatkozó ÜGYFÉL rendelkezés alapján, a soron következő hónaptól az ÜGYFÉL az alacsonyabb szolgáltatást veheti igénybe, illetve annak a díját köteles a TBA Kft. az iSAFE részére megfizetni.
7.3. Felek rögzítik, hogy TBA Kft. iSAFE jogosult a jelen ÁSZF rendelkezéseit egyoldalúan módosítani. TBA Kft. iSAFE jogosult továbbá a jelen ÁSZF mellékleteit, különösen az új modulokra, illetve szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezésekkel egyoldalúan kiegészíteni, módosítani. A szolgáltató az előfizetői szerződést érintő fontosabb változásokról, módosításokról önálló levélben, elektronikus levélben, a TBA rendszeren belüli rendszerüzenetben vagy a szolgáltató által kibocsátott számlához csatolt ismertetőben és az előzőekben hivatkozott honlapon keresztül legalább 15 nappal megelőzően tájékoztatja az ÜGYFELET. Az általános szerződési feltételek módosítása az előfizető részéről elfogadottnak tekintendő, amennyiben az ÜGYFÉL a módosítás MÓDOSÍTÁS hatályba lépésétől számított 30 napon belül nem él kifogással a szolgáltató felé, és ráutaló magatartásával a szolgáltatást a módosított általános szerződési feltételek hatálybalépése után továbbra is igénybe veszi.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions