A szerződés megszűnése, megszüntetése 1. A bérleti szerződés az alábbi esetekben szűnik meg: • a IV.1. pont szerint a szerződés lejártakor, • határozatlan idejű szerződés esetén 1 hónappal a szerződés Bérlő vagy Xxxxxxxx által írásban történt felmondását követően; • közös megegyezéssel a jelen fejezetben foglaltak szerint; • súlyos szerződésszegés esetén azonnali hatályú bontással a jelen fejezetben foglaltak szerint; • a II.1-2. pontokban meghatározottak szerint, • gazdasági vagy műszaki totálkár esetén a biztosítói teljes kárkifizetést és a roncs eladását, lopási esemény esetén abiztosítói teljes kárkifizetést követően; • a jelen ÁSZF-ben meghatározott egyéb esetekben. 2. Szerződő Xxxxx a bérleti szerződést írásban, közös megegyezéssel is megszüntethetik. 3. Bármelyik Szerződő Fél a bérleti szerződést a másik Fél súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy amennyiben a Bérlő és a Bérbeadó között egyidejűleg több, bérleti szerződés is hatályban van, úgy Bérbeadó jogosult a Bérlő bármelyik bérleti szerződéssel összefüggésben tanúsított súlyosan szerződésszegő magatartására hivatkozással valamennyi hatályos bérleti szerződés vonatkozásában az azonnali hatályú felmondás jogát, továbbá az azonnali hatályú felmondás jogkövetkezményeit gyakorolni. Azesetleges viták elkerülése végett Felek megállapítják, hogy bármely bérleti szerződés tekintetében beálló súlyos szerződésszegés valamennyi további szerződés vonatkozásában súlyos szerződésszegésnek minősül. 4. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, de nem kizárólagosan, ha a Bérlő • a bérleti szerződésből fakadó valamely fizetési kötelezettségével késedelembe esik és a Bérbeadó által megküldött írásbeli fizetési felszólításban megállapított 8 (nyolc) naptári napos póthatáridő eredménytelenül telik el; • a bérleti szerződésben rögzített tájékoztatási és értesítési kötelezettségének nem tesz eleget; • nem teszi lehetővé, hogy Bérbeadó gyakorolja az VI.12. pontban meghatározott ellenőrzési jogát; • a gépjármű használatát a bérleti szerződés alapján arra nem jogosult személy részére engedi át; • nem tartja be a gépjármű biztosítására vonatkozó feltételeket; • a gépjármű karbantartásáról, állagmegóvásáról nem gondoskodik megfelelően, illetve nem rendeltetésszerűen használja a gépjárművet (ideértve azt az esetet, amikor az előírt műszaki szemle lefolytatását az VI.12. pontban foglaltak szerint nem teszi lehetővé, továbbá, ha megszegi az VI.13-15. pontokban foglaltakat); • a gépjárművet átalakítja, annak műszaki paramétereit megváltoztatja, vagy egyéb olyan módosítást végez, amely meghaladja a szokásos használat körét; • a gépjárműbe szerelt műholdkövető rendszert megrongálja és/vagy eltávolítja; • vagyoni, gazdálkodási, jogi helyzetében olyan mértékű változás következik be, amely a bérleti szerződés teljesítését veszélyezteti (pl. csődeljárás vagy felszámolási eljárás kezdeményezése az arra jogosult részéről); • a Bérbeadóval kötött más szerződését jelentősen megszegi, ellene büntetőeljárás indul, vagy a bérleti szerződés megkötésével kapcsolatosan bűncselekmény alapos gyanúja merül fel; • korlátozottan cselekvőképessé vagy cselekvőképtelenné válik, ismeretlen helyre, vagy külföldre távozik; • olyan felróható magatartást tanúsít, amely veszélyezteti a bérleti szerződés teljesítését vagy Bérbeadó jogait, ideértve a Bérlő valóságnak nem megfelelő adatszolgáltatását. Ebben a körben az is annak minősül, ha a Bérlő nem küldi meg a kilométeróra adatokat, vagy kiderül, hogy a küldött kilométeróra adatok eltérnek a tényleges kilométeróra adatoktól. • egyéb, jelen ÁSZF-ben foglalt esetek. Bérbeadó jogosult a Bérlő szerződésszegése esetén – kárenyhítési kötelezettsége körében eljárva, saját megítélése szerinti esetekben, előzetes figyelmeztetést követően – a műholdkövető rendszer segítségével – amennyiben ilyen a gépjárműben van – a gépjárművet mozgásképtelenné tenni és azt birtokába visszavenni. Az előre nem látható súlyos szerződésszegés és súlyos bérlői mulasztások esetében, így pl. amennyiben a Bérlő fizetési felszólítás ellenére 1 havi bérleti díjfizetési kötelezettségét elmulasztotta, Bérbeadó jogosult a gépjárművet külön ezen következményre való előzetes figyelmeztetés nélkül is mozgásképtelenné tenni és mindaddig mozgásképtelen állapotban tartani, amíg a bérleti díj tartozás megfizetésre nem kerül. A mozgásképtelenség időtartamára a Bérbeadót a szerződésben rögzített havi bérleti díj megilleti, feltéve, hogy a mozgásképtelenné tétel a Bérlőnek felróható okból történt. A mozgásképtelenné tétellel kapcsolatban felmerülő valamennyi költség (pl.: szállítási költség, bírság, kár stb.) a Bérlőt terheli. Amennyiben a gépjármű mozgásképtelenné tételének oka a bérlői oldalon megszűnik, úgy Bérbeadó köteles a gépjármű mozgásképtelenségét a megszűnéstől számított 24 (huszonnégy) órán belül megszüntetni. A Bérbeadó hasonlóan köteles eljárni abban az esetben, ha úgy dönt, hogy a gépjármű mozgásképtelenségét megszünteti. A gépjármű mozgásképtelenségének megszüntetéséért, a mindenkor hatályos díjtáblázat szerinti visszakapcsolási díjat Bérlő köteles megfizetni. Amennyiben a mozgásképtelenség időtartama alatt azonnali hatályú felmondásra is sor kerül, úgy a bérletidíj tartozás megfizetését követően sem kerül sor a gépjármű mozgásképtelenségének a megszüntetésére. Ez esetben a Bérlő köteles a Bérbeadó képviselőjének a gépjármű elvitelét lehetővé tenni vagy köteles a gépjármű Bérbeadó által megjelölt telephelyre történő szállításáról gondoskodni saját költségén. A Bérbeadó ugyanakkor jogosult ettől függetlenül, amennyiben fizikai lehetősége van rá, a gépjárművet bármely nyilvános helyről, parkolóházból Bérlő költségén elszállítani, elhozni. Ebben az esetben a szállítás, elhozatal költsége, valamint az esetleges parkolással kapcsolatosan felmerülő költségek mind Bérlőt terhelik és Bérbeadó jogosult azokat Bérlővel szemben érvényesíteni. Ha Bérbeadó részéről rendkívüli felmondásra kerülne sor és a Bérlő a gépjárművet nem szolgáltatja vissza, úgy a Bérlő köteles a visszaszolgáltatás elmulasztása miatt Xxxxxxxxxxx napi kötbért fizetni, amelynek mértékét az ÁSZF díjszabályzata tartalmazza. A fenti esetekben Bérbeadó jogosult 2 havi díjnak megfelelő szerződésbontási díjat felszámítani a Bérlő terhére,kivéve amennyiben a szerződés határozott időtartamú és a lejáratig hátralévő idő az 1 évet meghaladja. Ebben az esetben a 7. pontban foglaltak az irányadóak. 5. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, de nem kizárólagosan, ha a Bérbeadó • a bérleti szerződés szerint a Bérleti díj megfizetése ellenében vállalt szolgáltatások nyújtásának valamelyikét szándékosan három (3) alkalomnál többször elmulasztja, a Bérlő ezirányú írásos kérése ellenére; • nem biztosítja a gépjármű zavartalan használatához szükséges és kizárólag a tulajdonos által beszerezhető okmányokat és engedélyeket; • vagyoni, gazdálkodási, jogi helyzetében olyan mértékű változás következik be, amely a bérleti szerződés teljesítését veszélyezteti (pl. csődeljárás vagy felszámolási eljárás kezdeményezése az arra jogosult részéről). Bérbeadó súlyos szerződésszegése esetén a Bérlő által befizetett óvadék teljes egészébenvisszajár, kivéve, ha a Bérlőnek tartozása áll fenn a Bérbeadó felé, mely esetben a tartozás összege az óvadékból levonásra kerül és csak a maradványösszeg kerül visszafizetésre a Bérlőnek. 6. A bérleti szerződés azonnali hatályú felmondásáról az érintett Fél köteles a másik felet írásban értesíti, melynek elsődleges formája elektronikus levél (email), Amennyiben az elsődleges forma nem alkalmazható, úgy annak formája tértivevényes küldemény vagy személyes kézbesítés. A bérleti szerződés akkor szűnik meg, mikor az azonnali hatályú felmondás kézbesítettnek tekintendő. 7. Határozott idejű bérleti szerződést Bérlő jogosult írásban, 30 napos felmondási idővel, az alábbi szerződésbontási díj egyidejű megfizetése mellett felmondani: - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő kevesebb, mint 6 hónap, úgy 1 havi bérleti díj; - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő 6 hónapnál több, de 12 hónapnál kevesebb, úgy 2 havi bérleti díj; - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő 12 hónapnál több, de 24 hónapnál kevesebb, úgy 4 havi bérleti díj; - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő 24 hónapnál több, de 36 hónapnál kevesebb, úgy 5 havi bérleti díj; - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő 36 hónapnál több, úgy 6 havi bérleti díj. Határozott idejű szerződés fentiek szerinti felmondása esetén a Bérlő nem jogosult az Első Bérleti Díjból még be nem számított rész összegére, valamint az óvadék teljes összegére sem. 8. Felek rögzítik, hogy totálkár vagy lopáskár esetén a Bérlő havi bérleti díj fizetési kötelezettsége a biztosítóval történő elszámolás napjáig áll fenn. 9. A bérleti szerződés a IX.1-4. pontokban rögzített valamely módon történő megszűnése esetén, Bérlő köteles a gépjárművet Bérbeadó részére haladéktalanul visszaszolgáltatni a Bérbeadó által meghatározott helyen és időpontban, a bérleti szerződés szerinti felszereltséggel és tartozékaival együtt, a normál elhasználódást figyelembe véve a Bérlő által történő átvételkori állapotnak (gumiabroncs, felni) megfelelően. Felek rögzítik, hogy amennyiben a Bérlő a Bérbeadó által meghatározott időpontban és helyen, de legkésőbb a szerződés megszűnését követő három (3) napon belül alapos ok nélkül az általa használt gépjárművet a Bérbeadónak nem szolgáltatja vissza, a Bérbeadó jogosult választása szerint a műholdkövető rendszer segítségével a gépjárművet mozgásképtelenné tenni és azt birtokba venni, illetve a magyar jogszabályok szerint biztosított intézkedéseket megtenni az illetékes hatóságok felé (rendőrség, bíróság stb.) a gépjármű birtokának visszaszerzése érdekében, ideértve a gépjármű forgalomból történő kivonatását is. A visszavett gépjárművet Bérbeadó jogosult a Bérlő hozzájárulása nélkül, harmadik személy részére újra bérbe adni, vagy más módon hasznosítani. Bérbeadót a Szerződés megszűnésének időpontjától kezdődően – függetlenül a birtokba vétel időpontjától és helyétől - a Bérlő által a gépjárműben hagyott tárgyakért semmilyen felelősség nem terheli.
A szerződés módosítása, megszűnése 1. Felek tudomással bírnak arról, hogy jelen szerződésnek módosítására kizárólag felek közös megegyezésével, írásban a Kbt. 141. §-ában foglaltak szerint van mód. Nem minősül szerződésmódosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban, így különösen a székhelyében, képviselőiben, számlavezető bankjában, bankszámlaszámában bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró szervezet és a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Nem minősül szerződésmódosításnak a vagyonértékek, mennyiségek műszaki specifikációban rögzített mértéke szerinti, tűréshatáron belüli változása sem, amennyiben a biztosítandó tevékenység, a biztosítandó vagyontárgyak (jelleg, funkció) és a kockázati körülmények változatlanok. Fentiek megvalósulása esetén a Biztosító a biztosítási oltalmat a biztosítási szerződésben rögzített díjtételekkel kalkulált biztosítási díj ellenében nyújtja. Az említett változásokról az érintett fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban, a Műszaki Specifikációban rögzítettek szerint, vagy ha érintett változás a Műszaki Specifikációban nem szerepel, akkor a változás bekövetkezését követő 10 munkanapos határidővel köteles értesíteni. 2. A szerződő Xxxxx a biztosítási évforduló előtt legkésőbb 6 hónappal a szerződést felmondhatják a biztosítási évfordulóra. 3. A Kbt. 143. § (1) bekezdése alapján a Szerződő jelen szerződést felmondhatja, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - a szerződéstől elállhat, ha: a) feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a Kbt. 141. § alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni; b) a Biztosító nem biztosítja a Kbt. 138. §-ban foglaltak betartását, vagy a Biztosító személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a Kbt. 139. §-ban foglaltaknak; vagy c) az EUMSZ 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt, és a bíróság által megállapított jogsértés miatt a szerződés nem semmis. 4. A Kbt. 143. § (2) bekezdése alapján a Szerződő/Biztosított(ak) köteles a jelen szerződést felmondani, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - attól elállni, ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a Biztosító tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból. 5. Szerződő/Biztosított(ak) a Kbt. 143. § (3) bekezdése alapján jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon – ha a) Biztosítóban közvetetten vagy közvetlenül 25 %-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott valamely feltétel; b) Biztosítóban közvetetten vagy közvetlenül 25 %-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott valamely feltétel. 6. Szerződő/Biztosított a Biztosító súlyos szerződésszegése esetén jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, vagy attól elállni. A Biztosító súlyos szerződésszegésének minősül különösen, de nem kizárólagosan, ha: a) a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja vagy megszakítja, vagy a teljesítés egyéb, a felelősségi körébe tartozó okból elmarad, illetve együttműködési kötelezettségét a Szerződő/Biztosított írásbeli felszólítása ellenére sem teljesíti,
A szerződés meghatározása/tárgya Megbízási szerződés kerületőri feladatok ellátására.
A szerződés tartama A Grátisz 100 díjcsomagra vonatkozó szerződés határozatlan időtartamra vagy 1 vagy 2 év határozott időtartamra jön létre, Az 1 vagy 2 éves határozott tartamú szerződéssel igénybe vett Grátisz 100 díjcsomag esetében az Előfizető a Szolgáltató által biztosított kedvezményes feltételekre tekintettel vállalja, hogy a szerződés határozott tartamán belül a Grátisz 100 díjcsomagra vonatkozó szerződését nem szünteti meg. A megrendeléstől számított 2 hónapon belül az előfizető kötbér megfizetésére vonatkozó kötelezettség nélkül jogosult áttérni a Szolgáltató adott időpontban kizárólag üzleti előfizetők részére értékesíthető bármely díjcsomagjára. Az 1 vagy 2 éves határozott időtartam a 2 hónap lejártát követően kezdődik.
Adatkezelés megnevezése és célja Adatkezelés jogalapja A kezelt adatok köre Adatok tárolásának időtartama Az ügyfél szerződésével kapcsolatos igényei- nek, kéréseinek, kifogásainak, a szerződéssel kapcsolatos kérdéseinek, észrevételeinek, beje- lentésének rendszerezése, a szerződésből eredő kárbejelentések, szolgáltatási igénybejelentések fogadása, illetve a telefonbeszélgetést köve- tően, a később benyújtott panaszok és jogviták esetén a szerződésre vonatkozó korábbi telefo- nos beszélgetések hangfelvétel alapján történő rekonstruálása. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés teljesítése. Név, irányítószám, telefonszám, va- lamint a beazonosításhoz szükséges egyéb személyes adatok. A Biztosító a megkeresés eredmé- nyeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti. Ha a megkeresés eredmé- nyeként a Biztosító tudomására ju- tott adat a Biztosító jogos érdekei- nek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés fentebb meghatáro- zott időtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolat- ban indult eljárás befejezéséig. Az ügyfelek igényeire szabott egyedi, vagy új és meglévő termékeinek ismertetése, gazda- sági reklámok, hírlevelek küldése. GDPR 6. cikk (1) a) – az Érintett hoz- zájárulása. Név, cím, telefonszám, e-mail cím, Érintett meglévő szerződéseire vo- natkozó adatok (különösen szerző- dés típusa és díja), szerződés lejá- rata. Leiratkozásig, visszavonásig. Veszélyközösség érdekeinek megóvása érdeké- ben, a szolgáltatások jogszabálynak és szerző- désnek megfelelő teljesítése és a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések meg- akadályozása céljából. GDPR 6. cikk (1) f) – a Biztosító jogos érdeke. A szerződés megkötéséhez szüksé- ges adatok kezelése. A biztosítási jogviszony fennállásá- nak idején, valamint azon időtartam alatt kezeli, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. Az elhunyt szerződő féllel, illetve biztosítottal kapcsolatba hozható adatok tekintetében az Érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biz- tosítási szerződésben nevesített jogosult is gya- korolhatja. GDPR 6. cikk (1) bek. c) – jogi köte- lezettség teljesítése. A szerződéssel kapcsolatos adatok kezelése. Az örökösi jogviszonnyal kapcsolat- ban igény érvényesíthető, de leg- alább nyolc évig. Az egyes nyereményjátékokon, promóciókon történő részvétel esetén a játékszabályzatban külön tájékoztató kerül elhelyezésre az ott megvalósuló személyes ada- tok kezelésével kapcsolatban. A még nem véglegesített ajánlattal kapcsolatos adatkezelés. Az adatkezelés célja a szerződés- kötési folyamat lezárása és a szerződés megkö- tése. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötését megelőzően az Érintett kérésére történő lépések megtétele. Az Érintett által a szerződéskötéshez, nyomtatvány kitöltéséhez megadott személyes adatok, a biztosítási szer- ződés teljesítése során keletkező sze- mélyes adatok. A biztosítási szerző- dés teljesítése szempontjából rele- váns egészségügyi kockázatok meg- állapítását szolgáló, a Biztosított által átadott, vagy a Biztosított felhatal- mazása alapján harmadik személytől beszerzett egészségügyi adatok. A Biztosító kizárólag a biztosítási szer- ződés teljesítéséhez feltétlen szüksé- ges, a Biztosított egészségi állapo- tára vonatkozó adatokat kezeli („Egészségügyi adatkezelés”). GDPR 17. cikk (3) bek. E) pontja- jogi igény érvényesítése A biztosítási kockázatok felmérése és kezelése. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötése és teljesítése. A biztosítási szerződés hatályának fennállása alatt. A biztosítási szerződésre vonatkozó ajánlat el- utasítása. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötését megelőzően az Érintett kérésére történő lépések megtétele. A Biztosító a létre nem jött biztosí- tási szerződéssel kapcsolatos szemé- lyes adatokat addig kezeli, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsu- lásával kapcsolatban igény érvénye- síthető. Ebben a tekintetben az ada- tok megőrzésére a Ptk. elévülési sza- bályai az irányadók. A FATCA szabályozásban meghatározott köte- lezettségek (pl.: adattovábbítás) teljesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- tése. A jogi kötelezettséget a FATCA szabályozás, így többek között a Magyarország Kormánya és az Ame- rikai Egyesült Államok Kormánya kö- zött a nemzetközi adóügyi megfele- lés előmozdításáról és a FATCA sza- bályozás végrehajtásáról szóló Meg- állapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény keletkezteti. A biztosítási szerződés hatályának fennállása alatt, és a biztosítási jogvi- szony megszűnését követően a Biz- tosító igényérvényesítése esetén az igényérvényesítési határidő leteltéig kezeli az adatokat. A CRS szabályozásban meghatározott kötele- zettségek (pl.: adóilletőség megállapítása) tel- jesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- téséhez szükséges adatkezelés. A jogi kötelezettséget a CRS szabályo- zás, így többek között a pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illeté- kes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről szóló 2015. évi CXC. törvény, valamint az adó- és egyéb közterhekkel kapcso- latos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény ke- letkezteti. A Biztosító pénzmosás megelőzésével kapcso- latos kötelezettségei (pl.: az ügyfél-átvilágítási intézkedések) teljesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- téséhez szükséges adatkezelés. A jogi kötelezettséget a biztosítási jog- viszony, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelő- zéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény keletkezteti.
A médiaszolgáltatás továbbításának felfüggesztése, illetve megszüntetése a Médiatanács felhívása alapján (1) A Szolgáltató, mint műsorterjesztő a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) 188-189. §-ban foglalt kötelezettségénél fogva a Médiatanács által kibocsátott felhívás alapján a médiaszolgáltatás továbbításának felfüggesztésére illetve megszüntetésére kötelezhető. Szolgáltató a műsorszolgáltató műsorának tartalmáért nem felelős. (2) Amennyiben a Médiatanács az Mttv 187.§ (3) bekezdés e) pontjában meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza a médiaszolgáltatóval szemben, a műsorterjesztő köteles – a határozat jogerőre emelkedését követően a Médiatanács által kibocsátott felhívás alapján – a határozat tárgyát képező médiaszolgáltatás terjesztését a felhívásban meghatározottak szerint megszüntetni. (3) Amennyiben ismételt jogsértés esetén a Médiatanács vagy a Hivatal az Mttv 187.§ (3) bekezdés b)-d) pontjaiban meghatározott valamely jogkövetkezményt alkalmazza a médiaszolgáltatóval szemben, és a médiaszolgáltató a jogerős és végrehajtható, jogkövetkezményt tartalmazó határozatot a Médiatanács vagy a Hivatal felszólítására nem teljesíti, a Szolgáltató köteles - a határozat jogerőre emelkedését és a teljesítési határidő leteltét követően a Médiatanács által kibocsátott felhívás alapján - a határozat tárgyát képező médiaszolgáltatás terjesztését a felhívásban meghatározottak szerint felfüggeszteni. (4) Amennyiben a KTV szolgáltatás csatornakiosztásában (Függelék) szereplő médiaszolgáltatás a Médiatanács felhívása alapján a fentiek szerint felfüggesztésre vagy megszüntetésre kerül, ez nem minősül sem a Szolgáltató hibás teljesítésnek, sem az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi megszegésének, sem pedig az Előfizetői szerződés Szolgáltató által jogellenes egyoldalú módosításának. A médiaszolgáltatás továbbításának megszüntetésére kötelező felhívás esetén a Szolgáltató a felhívásban megjelölt médiaszolgáltatás továbbítását a felhívásban foglalt időpontban megszünteti, az ÁSZF-et egyoldalúan módosítja, továbbá egyidejűleg az érintett szolgáltatáscsomagok vonatkozásában a programcsomag összeállítást, csatorna kiosztást egyoldalúan saját hatáskörben jogosult módosítani. Előfizető erre hivatkozással nem élhet az ÁSZF Törzsszöveg 9.2.1. (8) (felmondás a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása esetén), 6.2. (számlareklamáció), 7.5. (kötbér, díjcsökkentés) pontban foglalt jogaival, továbbá erre a körülményre hivatkozással egyéb kárigényt sem érvényesíthet a Szolgáltatóval szemben. (5) Az Előfizető a médiaszolgáltatás továbbításának a Médiatanács felhívására történt felfüggesztése esetén is köteles az esedékes előfizetési díjat a Szolgáltató részére megfizetni. A médiaszolgáltatás továbbításának Médiatanács felhívására történő felfüggesztése a Szolgáltató által vállalt rendelkezésre állási időbe nem számít bele.
Tájékoztatás arról, hogy a szolgáltatás egyetemes szolgáltatás-e A jelen ÁSZF szerinti szolgáltatás nem minősül egyetemes szolgáltatásnak.
Az előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei 12.1. A szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok, 12.1.1. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-re és az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani: a) az egyedi előfizetői szerződésben vagy általános szerződési feltételekben foglalt feltételek bekövetkezése esetén azzal, hogy – amennyiben jogszabály vagy elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály másként nem rendelkezik – a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását, b) jogszabályváltozás (új jogszabály hatálybalépése, hatályos jogszabály módosítása) vagy hatósági döntés indokolja, c) a körülményekben bekövetkezett, a szerződés megkötésekor előre nem látható lényeges változás indokolja, d) a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében bekövetkezett változás indokolja, e) az előfizetői szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek kizárólag az előfizető számára előnyös módon változnak meg. 12.1.2. A 12.1.1. a) pont szerint az ÁSZF-ben foglalt feltételnek minősülnek az alábbiak, melyek nem idézik elő a szerződéses feltételek lényeges változását: - az ÁSZF szövegére irányuló egyéb módosítás, amely nem érinti a már nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeit, és amely a szöveg helyesbítésére, pontosítására, átfogalmazására vagy a közérthetőség növelésére irányul, - a műsorelosztó hálózat műszaki paramétereinek megváltozása (fejállomás cseréje, hálózati fejlesztések) miatt a szolgáltatás igénybevételi feltételei nem lényeges mértékben módosulnak, - az előfizetői szerződésben vállaltakhoz képest a szolgáltatás igénybevételének körülményei műszaki okból megváltoznak, ideértve a műszaki indokoltságú csatornaváltoztatást, - gazdasági (különösen az üzemeltetési, működési költség változása, infláció) körülmények olyan változása, amelyek következtében a Szolgáltató az Előfizetőknek nyújtott szolgáltatást a korábbiakhoz képest megváltozott feltételekkel képes csak nyújtani, - a Szolgáltatón kívül álló bármely körülményben (különösen valamely szolgáltatott műsor megszűnése vagy a műsortulajdonosnak műsora terjesztésére vonatkozó rendelkezésének megváltozása, az adókban, közterhekben és szabályzókban történt változások, megnövekedett szállítói és nagykereskedelmi költségek) bekövetkezett lényeges változás indokolja, - a Szolgáltató helyébe - a Szolgáltató gazdasági társaságokról szóló törvény szerinti átalakulása, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése vagy szerződés következtében - más szolgáltató (új szolgáltató) lép, és mely esetben a módosítás nem eredményezi a szerződés feltételeinek lényeges módosítását, mint a szolgáltatás igénybevételének feltételeit, minőségi célértékeket, - mindazon módosítás, amely az Előfizető által igénybe vett szolgáltatás valamely jellemzője, vagy valamely rendelkezés tekintetében az Előfizetőre nézve kedvező változást eredményez, - ha a médiaszolgáltatóval fennálló vagy más szerződéses jogviszonyok, szerzői jogi okok, az előfizetői igények, a jelszolgáltatás körülményei vagy egyéb érdekek, körülmények figyelembe vételével (ide értve az Előfizetői igényeket és a műsorok tartalmi-minőségi/ár értékeinek összevetését is) a programválaszték, a programcsomagokban található csatornák, vagy a programcsomagok száma, összeállítása módosul. A 12.1.1. a) pont vonatkozásában lényeges módosításnak minősül különösen a szolgáltatás igénybevételének feltételeire (így különösen a szolgáltatásra vonatkozó alapvető díjszabásra, a szerződés időtartamára és megszüntetésének jogkövetkezményeire, illetve minőségi célértékeire) vonatkozó változtatás. Nem minősül ugyanakkor lényeges módosításnak a szolgáltatásra vonatkozó nem alapvető díjszabásra vonatkozó változtatás. 12.1.3. A 12.1.1. c) pont szerint a körülményekben bekövetkezett lényeges változásnak minősülhetnek a konkrét egyedi körülmények felmerültekor bekövetkezett és a jövőbeni szolgáltatási körülményekre is kiható változások, amennyiben azok a szerződés megkötésekor előre nem voltak láthatók, valamint az akciókra vonatkozó ÁSZF melléklet módosítása. 12.1.4. A 12.1.1. d) pont alapján a Szolgáltató az előfizetői szerződés egyoldalú módosítására az alábbi feltételekkel jogosult: a) az általános szerződési feltételeiben és internetes honlapján az általa kínált díjcsomagokban feltüntette az adott csatorna szerepeltetésének általa vállalt időpontját és ez az időpont letelt, vagy b) az adott médiaszolgáltatás kivételét a kínálatból lakossági felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy a médiaszolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony indokolják. 12.1.5. A Szolgáltató nem jogosult a határozott időre kötött szerződést a 12.1.1. pont b) illetve
A szerződés létrejötte és megszűnése A biztosító a magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartójának, valamint azon gépjármű tulajdonosának, melynek rendeltetés helye szerinti tagállama Magyarország, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződés megkötésére vonatkozó – a biztosító díjtarifájának megfelelő – ajánlatát a 13. § (1) bekezdésében meghatározott összeghatárok szerint köteles elfogadni. A biztosító a biztosítási időszak kezdetét hatvan nappal megelőzően tett ajánlatot nem fogadhatja el, és ezen időpontot megelőzően szerződést nem köthet, az így létrejött szerződés érvénytelen. A biztosító az ajánlat elutasításáról annak beérkezésétől számított tizenöt napon belül értesíti az üzemben tartót.
Szolgáltatói felmondás az Előfizető egyéb szerződésszegése esetén (1) A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése esetén az Előfizetői szerződést 15 napos határidővel mondhatja fel, ha a.) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b.) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c.) az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő Előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is harmadik személy részére továbbértékesíti, d.) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja. (2) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződést a szolgáltató akkor is jogosult 15 napos határidővel felmondani, ha az előfizető az (1) bekezdés szerinti jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja. (3) A Szolgáltató - más érintett szolgáltató kérelmére is – köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát az érintett szolgáltató használja, vagy Szolgáltató a díjat az érintett szolgáltató helyett szedi be, és a.) a 12.3.2. pontban és 12.3.3. (1) illetve (2) bekezdésben írott feltételek teljesültek, valamint b.) az érintett szolgáltató maga nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.