Common use of Szerződésre vonatkozó egyéb lényeges információk Clause in Contracts

Szerződésre vonatkozó egyéb lényeges információk. A biztosítási szerződés határozott időre jön létre, a szerződés megszüntetésének lehetőségével kapcsolatos részletes rendelkezéseket a biztosítási szerződési feltételek tartalmazzák. A biztosító által a szerződéskötést megelőzően nyújtott tájékoztatásra, a felek együttműködésére magyar jog az irányadó, a tájékoztatás, a biztosítási szerződés és a kapcsolattartás nyelve a magyar. A felek a szerződés megkötését megelőzően, a szerződést érintő lényeges kérdésekről kötelesek egymást tájékoztatni, együttműködési kötelezettségükre a Ptk., a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény, valamint a Xxxxxx.xx. rendelkezései, a felsorolt jogszabályokban nem szabályozott kérdésekben a magyar jogrend az irányadó. A biztosító és a fogyasztó közötti esetleges jogvitát a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény szerint illetékességgel és hatáskörrel rendelkező bíróság jogosult elbírálni, a felek különleges hatásköri, vagy illetékességi kikötést egymás közti viszonyukban, sem a tájékoztatással és ahhoz kapcsolódó jogokkal és kötelezettségekkel, sem a szerződéssel kapcsolatosan nem alkalmaznak.

Appears in 8 contracts

Samples: Utazó Utasbiztosítás, Utazó Utasbiztosítás, Utazó Utasbiztosítás

Szerződésre vonatkozó egyéb lényeges információk. A biztosítási szerződés határozott határozatlan időre jön létre, a szerződés megszüntetésének lehetőségével kapcsolatos részletes rendelkezéseket a biztosítási szerződési feltételek tartalmazzák. A biztosító által a szerződéskötést megelőzően nyújtott tájékoztatásra, a felek együttműködésére a magyar jog az irányadó, a tájékoztatás, a biztosítási szerződés és a kapcsolattartás nyelve a magyar. A felek a szerződés megkötését megelőzően, megelőzően a szerződést érintő lényeges kérdésekről kötelesek egymást tájékoztatni, együttműködési kötelezettségükre a Ptk., a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény, valamint a Xxxxxx.xxTávért. rendelkezéseitörvény, a felsorolt jogszabályokban nem szabályozott kérdésekben a magyar jogrend az irányadó. A biztosító és a fogyasztó közötti esetleges jogvitát jogvitára a polgári perrendtartásról Polgári Perrendtartásról szóló 20161952. évi CXXXIII. törvény szerint illetékességgel szerinti illetékességgel, és hatáskörrel rendelkező bíróság jogosult elbírálnijoghatósága irányadó, a felek különleges hatásköri, vagy illetékességi kikötést egymás közti viszonyukban, sem a tájékoztatással és ahhoz kapcsolódó jogokkal és kötelezettségekkel, sem a szerződéssel kapcsolatosan nem alkalmaznak.

Appears in 7 contracts

Samples: Postacasco Gépjármű Biztosítás, Vemoco Postacasco Gépjármű Biztosítás, Vemoco Postacasco Gépjármű Biztosítás

Szerződésre vonatkozó egyéb lényeges információk. A biztosítási szerződés határozott határozatlan időre jön létre, a szerződés megszüntetésének lehetőségével kapcsolatos részletes rendelkezéseket a biztosítási szerződési feltételek tartalmazzák. A biztosító által a szerződéskötést megelőzően nyújtott tájékoztatásra, a felek együttműködésére a magyar jog az irányadó, ; a tájékoztatás, a biztosítási szerződés és a kapcsolattartás nyelve a magyar. A felek a szerződés megkötését megelőzően, a szerződést érintő lényeges kérdésekről kötelesek egymást tájékoztatni, együttműködési kötelezettségükre a Ptk., a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény, valamint a Xxxxxx.xxTávért. tv. rendelkezései, a felsorolt jogszabályokban nem szabályozott kérdésekben a magyar jogrend az irányadó. A biztosító és a fogyasztó közötti esetleges jogvitát jogvitára a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény szerint szerinti illetékességgel és hatáskörrel rendelkező bíróság jogosult elbírálnijoghatósága irányadó, a felek különleges hatásköri, vagy illetékességi kikötést egymás közti viszonyukban, sem a tájékoztatással és ahhoz kapcsolódó jogokkal és kötelezettségekkel, sem a szerződéssel kapcsolatosan nem alkalmaznak.

Appears in 6 contracts

Samples: Csoportos Biztosítási Szerződés, Csoportos Biztosítási Szerződés, Csoportos Biztosítási Szerződés

Szerződésre vonatkozó egyéb lényeges információk. A biztosítási szerződés határozott határozatlan időre jön létre, a szerződés megszüntetésének lehetőségével kapcsolatos részletes rendelkezéseket a biztosítási szerződési feltételek tartalmazzák. A biztosító által a szerződéskötést megelőzően nyújtott tájékoztatásra, a felek együttműködésére a magyar jog az irányadó, a tájékoztatás, a biztosítási szerződés és a kapcsolattartás nyelve a magyar. A felek a szerződés megkötését megelőzően, megelőzően a szerződést érintő lényeges kérdésekről kötelesek egymást tájékoztatni, együttműködési kötelezettségükre a Ptk., a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény, valamint a Xxxxxx.xx. rendelkezései., a felsorolt jogszabályokban nem szabályozott kérdésekben a magyar jogrend az irányadó. A biztosító és a fogyasztó közötti esetleges jogvitát jogvitára a polgári perrendtartásról Polgári Perrendtartásról szóló 20161952. évi CXXXIII. törvény szerint illetékességgel szerinti illetékességgel, és hatáskörrel rendelkező bíróság jogosult elbírálnijoghatósága irányadó, a felek különleges hatásköri, vagy illetékességi kikötést egymás közti viszonyukban, sem a tájékoztatással és ahhoz kapcsolódó jogokkal és kötelezettségekkel, sem a szerződéssel kapcsolatosan nem alkalmaznak.

Appears in 4 contracts

Samples: Postaautóőr Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Postaautóőr Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Postaautóőr Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás

Szerződésre vonatkozó egyéb lényeges információk. A biztosítási szerződés határozott határozatlan időre jön létre, a szerződés megszüntetésének lehetőségével kapcsolatos részletes rendelkezéseket a biztosítási szerződési feltételek tartalmazzák. A biztosító által a szerződéskötést megelőzően nyújtott tájékoztatásra, a felek együttműködésére a magyar jog az irányadó, a tájékoztatás, a biztosítási szerződés és a kapcsolattartás nyelve a magyar. A felek a szerződés megkötését megelőzően, a szerződést érintő lényeges kérdésekről kötelesek egymást tájékoztatni, együttműködési kötelezettségükre a Ptk., a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény, valamint a Xxxxxx.xx. rendelkezései., a felsorolt jogszabályokban nem szabályozott kérdésekben a magyar jogrend az irányadó. A biztosító és a fogyasztó közötti esetleges jogvitát jogvitára a polgári perrendtartásról Polgári Perrendtartásról szóló 20161952. évi CXXXIII. törvény szerint illetékességgel szerinti illetékességgel, és hatáskörrel rendelkező bíróság jogosult elbírálnijoghatósága irányadó, a felek különleges hatásköri, vagy illetékességi kikötést egymás közti közötti viszonyukban, sem a tájékoztatással és ahhoz kapcsolódó jogokkal és kötelezettségekkel, sem a szerződéssel kapcsolatosan nem alkalmaznak.

Appears in 2 contracts

Samples: Postafészekőr Ingatlan És Ingóságbiztosítás, Postafészekőr Ingatlan És Ingóságbiztosítás

Szerződésre vonatkozó egyéb lényeges információk. A biztosítási szerződés határozott határozatlan időre jön létre, a szerződés megszüntetésének lehetőségével kapcsolatos részletes rendelkezéseket a biztosítási szerződési feltételek tartalmazzák. A biztosító által a szerződéskötést megelőzően nyújtott tájékoztatásra, a felek együttműködésére magyar jog az irányadó, a tájékoztatás, a biztosítási szerződés és a kapcsolattartás nyelve a magyar. A felek a szerződés megkötését megelőzően, a szerződést érintő lényeges kérdésekről kötelesek egymást tájékoztatni, együttműködési kötelezettségükre a Ptk., a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 20142003. évi LXXXVIII. törvényLX., valamint a Xxxxxx.xx. rendelkezései., a felsorolt jogszabályokban nem szabályozott kérdésekben a magyar jogrend az irányadó. A biztosító és a fogyasztó közötti esetleges jogvitát jogvitára a polgári perrendtartásról Polgári Perrendtartásról szóló 20161952. évi CXXXIII. törvény szerint illetékességgel szerinti illetékességgel, és hatáskörrel rendelkező bíróság jogosult elbírálnijoghatósága irányadó, a felek különleges hatásköri, vagy illetékességi kikötést egymás közti közötti viszonyukban, sem a tájékoztatással és ahhoz kapcsolódó jogokkal és kötelezettségekkel, sem a szerződéssel kapcsolatosan nem alkalmaznak.

Appears in 1 contract

Samples: Postacasco Gépjármű Biztosítás

Szerződésre vonatkozó egyéb lényeges információk. A biztosítási szerződés határozott határozatlan időre jön létre, a szerződés megszüntetésének lehetőségével kapcsolatos részletes rendelkezéseket a biztosítási szerződési feltételek tartalmazzák. A biztosító által a szerződéskötést megelőzően nyújtott tájékoztatásra, a felek együttműködésére magyar jog az irányadó, a tájékoztatás, a biztosítási szerződés és a kapcsolattartás nyelve a magyar. A felek a szerződés megkötését megelőzően, a szerződést érintő lényeges kérdésekről kötelesek egymást tájékoztatni, együttműködési kötelezettségükre a Ptk., a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 20142003. évi LXXXVIII. törvényLX., valamint a Xxxxxx.xx. rendelkezései., a felsorolt jogszabályokban nem szabályozott kérdésekben a magyar jogrend az irányadó. A biztosító és a fogyasztó közötti esetleges jogvitát jogvitára a polgári perrendtartásról Polgári Perrendtartásról szóló 20161952. évi CXXXIII. törvény szerint illetékességgel szerinti illetékességgel, és hatáskörrel rendelkező bíróság jogosult elbírálnijoghatósága irányadó, a felek különleges hatásköri, vagy illetékességi kikötést egymás közti viszonyukban, sem a tájékoztatással és ahhoz kapcsolódó jogokkal és kötelezettségekkel, sem a szerződéssel kapcsolatosan nem alkalmaznak.

Appears in 1 contract

Samples: Vemoco Postacasco Gépjármű Biztosítás

Szerződésre vonatkozó egyéb lényeges információk. A biztosítási szerződés határozott határozatlan időre jön létre, a szerződés megszüntetésének lehetőségével kapcsolatos részletes rendelkezéseket a biztosítási szerződési feltételek tartalmazzák. A biztosító által a szerződéskötést megelőzően nyújtott tájékoztatásra, a felek együttműködésére a magyar jog az irányadó, a tájékoztatás, a biztosítási szerződés és a kapcsolattartás nyelve a magyar. A felek a szerződés megkötését megelőzően, megelőzően a szerződést érintő lényeges kérdésekről kötelesek egymást tájékoztatni, együttműködési kötelezettségükre a Ptk., a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvénytörvény (Bit.), valamint a Xxxxxx.xxTávért. rendelkezéseitörvény, a felsorolt jogszabályokban nem szabályozott kérdésekben a magyar jogrend az irányadó. A biztosító és a fogyasztó közötti esetleges jogvitát jogvitára a polgári perrendtartásról Polgári Perrendtartásról szóló 20161952. évi CXXXIII. törvény szerint illetékességgel szerinti illetékességgel, és hatáskörrel rendelkező bíróság jogosult elbírálnijoghatósága irányadó, a felek különleges hatásköri, vagy illetékességi kikötést egymás közti viszonyukban, sem a tájékoztatással és ahhoz kapcsolódó jogokkal és kötelezettségekkel, sem a szerződéssel kapcsolatosan nem alkalmaznak.

Appears in 1 contract

Samples: Postacasco Gépjármű Biztosítás