Szükséges dokumentumok mintaszakaszok

Szükséges dokumentumok.  Hulladék átvételét igazoló dokumentumok (szállító jegy),  Mérlegjegyek,  Befogadó nyilatkozat,  Hulladék átvételéhez, szállításához és ártalmatlanításához szükséges érvényes hatósági engedély(ek),  Munkavégzéshez szükséges eszköz állomány (géppark) meglétét igazoló nyilatkozat,  Folyamatábra és leírás, amely tartalmazza a hulladék összegyűjtésétől a végső elhelyezésig valamennyi munkafázist és hozzárendeli a teljesítésben résztvevőket. A dokumentumban meg kell adni valamennyi teljesítésben résztvevő hulladékkezelésre vonatkozó engedélyét (szállítás, kezelés, ártalmatlanítás stb.) vagy regisztrációs számát,  Fotódokumentáció (területrészenként) , Munkához szükséges szakemberek:  legalább 1 fő a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői tevékenységről szóló 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 1.1. pontjában előírt hulladékgazdálkodási szakértő,
Szükséges dokumentumok. Az érintett, ingatlan(ok) 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolata(i) Az ingatlant érintő – kártalanítási kötelezettséget eredményező – jog alapítására vonatkozó hatósági határozat(ok) másolati példánya Az ingatlant érintő jogot alapító hatósági határozatban hivatkozott hatóság által záradékolt változási vázrajz másolati példánya Képviselet esetén a képviseleti jogosultság igazolása Köztartozásmentes adózói adatbázisban szerepelés, vagy együttes adóigazolás benyújtása
Szükséges dokumentumok. Kérelem: Magzat/gyermek bejelentése, törlesztésszüneteltetés és/vagy gyermekvállalási támogatás igénylése Babaváró kölcsönhöz • igénylők lakcímét igazoló hatósági igazolványa • magzat esetén várandósgondozási kiskönyv vagy a kezelőorvos által a Korm. rendelet 2. melléklete szerint kiállított igazolás • vér szerinti gyermek születési anyakönyvi kivonata • vér szerinti/örökbefogadott gyermek lakcímét igazoló hatósági igazolványa • vér szerinti/örökbefogadott gyermek adóigazolványa/ideiglenes adóigazolványa/adóazonosító jel igazolására szolgáló hatósági bizonyítvány • örökbefogadott gyermek esetén örökbefogadást engedélyező végleges határozat A Bank vizsgálja a törlesztésszüneteltetése iránti kérelem alapján a Korm. rendelet szerinti feltételeknek való megfelelést. Hiánytalanul benyújtott kérelem és dokumentáció esetén a Bank az átvételtől számított 3 munkanapon belül hoz bírálati döntést. A maximum (20 éves) és az igényelt futamidőbe nem számítódik bele az első gyermek bejelentését vagy örökbefogadását követő szüneteltetési időtartam. Második magzat/gyermek után is igényelhető a 36 hónap törlesztésszüneteltetés, de ebben az esetben a kölcsön futamideje nem kerül meghosszabbításra. Amennyiben az első gyermek születése utáni 36 hónap törlesztésszüneteltetési időszak alatt jelentik be a második magzatot/gyermeket is, akkor a második magzat/gyermek után járó törlesztésszüneteltetés a második gyermek megszületésekor kezdődik. A szüneteltetés ideje alatt sem a havi törlesztőrészletet, sem a kezességvállalási díjat nem kell megfizetni. A törlesztésszüneteltetés időszakának lejáratát követően a törlesztési kötelezettség tovább folytatódik. Ikermagzatok, illetve ikergyermekek esetén a 36 hónap szüneteltetési időszak további 2 évvel meghosszabbítható, ha a támogatott személyek a 36 hónap letelte előtt legalább 60 nappal megelőzően erre vonatkozó írásos kérelmet nyújtanak be a Bankhoz.
Szükséges dokumentumok. Kérelem: Magzat/gyermek bejelentése, törlesztésszüneteltetés és/vagy gyermekvállalási támogatás igénylése babaváró kölcsönhöz • igénylők lakcímét igazoló hatósági igazolványa • magzat esetén várandósgondozási kiskönyv, vagy kezelőorvos által kiadott igazolás • vér szerinti gyermek születési anyakönyvi kivonata • vér szerinti/örökbefogadott gyermek lakcímét igazoló hatósági igazolványa • vér szerinti/örökbefogadott gyermek adóigazolványa/ideiglenes adóigazolványa/adóazonosító jel igazolására szolgáló hatósági bizonyítvány • örökbefogadott gyermek esetén örökbefogadást engedélyező határozata

Related to Szükséges dokumentumok

  • A kifizetéshez szükséges dokumentumok A biztosítási szolgáltatások igénybevételéhez a szolgálta- tásra jogosultnak az alábbi iratokat kell bemutatnia, illetve átadnia: – elhalálozás esetén a halotti anyakönyvi kivonatot, a halál okát igazoló orvosi vagy hatósági bizonyítványt; – baleset esetén a baleset helyének, idejének, körülménye- inek, következményeinek leírását és az azt dokumentáló iratokat; – az elérési szolgáltatás igényléséhez a biztosított életben létének igazolását (a biztosított személyi igazolványát vagy egyéb okiratot); – a különös feltételekben meghatározott biztosítási esemé- nyek bekövetkezésének igazolásához a különös feltételek- ben meghatározott dokumentumokat; – a jogosultság (kedvezményezettség), továbbá a biztosítási esemény és a biztosítási szolgáltatás megállapításához szükséges egyéb okiratokat; – a biztosítási kötvényt és – a biztosító kérésére – a díjfizetés igazolását. A biztosító a biztosítási szolgáltatáshoz azon okiratok be- mutatását kérheti, amelyek alkalmasak a biztosítási esemény bizonyítására. A biztosító a szolgáltatás teljesítésének ese- dékességét csak olyan okirat bemutatásától teheti függővé, amely a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásá- hoz, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének megha- tározásához szükséges. A biztosítási esemény bekövetkezé- sét a biztosító részére a szerződőnek, biztosítottnak, ked- vezményezettnek bizonyítania szükséges. A biztosítási ese- mény bekövetkezése esetén annak bizonyítására alkalmasak azon okiratok, hatósági, bírósági határozatok, jegyzőköny- vek, tárgyi bizonyítékok, amelyek a biztosítási esemény jog- alapját, valamint annak összegszerűségét bizonyítják. A fel- soroltakon kívül a szerződőnek, biztosítottnak, kedvezmé- nyezettnek joga van a biztosítási esemény igazolására – a bizonyítás általános szabályai szerint – annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.

  • Kárbejelentéshez szükséges dokumentumok A biztosító a fizetési kötelezettségének teljesítéséhez az eset körülmé- nyeire, a bizonyítási teherre és a rendeltetésszerű joggyakorlás követel- ményére is figyelemmel – a különös biztosítási feltételekben felsorolt iratokon túl – az alábbi iratok bemutatását kérheti: – írásbeli kárbejelentést a kár okának, mértékének, időpontjának fel- tüntetésével; – a bekövetkezett károsodás okát, mértékét igazoló dokumentumokat; – összegszerűen meghatározott, adatokkal alátámasztott írásbe- li szolgáltatási igényt; – a vagyontárgy értékét, a biztosítási összeg nagyságát igazoló dokumentumokat (számlát, szerződést, vállalkozás esetén a kár előtti éves leltárt és a kár utáni leltárt is); – tűz- és robbanáskár esetén a tűzvédelmi katasztrófavédelmi hatóság igazolását, a tűzvizsgálatról készült jegyzőkönyvet (ha készült); – a bekövetkezett vagyoni hátrány mértékét – a költségeket is beleértve – igazoló okiratokat, illetve okiratnak nem minősülő dokumentumokat; – villámcsapás indukciós hatása miatti kár esetén a szerviz igazo- lását/szakvéleményét, hogy a kárt a villámcsapás másodlagos hatásából eredő elektromos túlfeszültség okozta, valamint a javításról kiállított számlát; – a biztosított arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy az adott biz- tosítási esemény kapcsán mással (biztosítóval vagy károkozó- val) szemben, illetve másik biztosítási szerződése alapján érvé- nyesített-e igényt; – hatóság részére történő bejelentéseket; – hatósági bizonyítványt, igazolást, szemlejegyzőkönyvet, határozatot; – ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lapot; – tételes költségvetést, illetve tételes árajánlatot; – különböző beszerzési, szolgáltatási számlákat; – felelősségi kárigényt igazoló dokumentumokat; – felelősségi károkozást elismerő nyilatkozatot; – bérleti szerződést, kölcsönszerződést, felelős őrzésre vonatkozó do- kumentumokat (bérlet, lízing, kipróbálás, tesztelés, javítás) a va- gyontárgy tulajdonosának megnevezésével; – garanciára, jótállásra vonatkozó dokumentumokat; – jogerős hagyatékátadó végzést; – alapító okiratot, közgyűlési határozatot; – lakásszövetkezeti alapszabályzatot, lakásszövetkezet határozatát; – műszaki terveket, műszaki leírásokat, szakvéleményeket, igazságügyi szakértői véleményt; – szakhatóságok jegyzőkönyveit; – meghatalmazást a biztosítónál történő ügyintézésre, amennyiben a meghatalmazás kiterjed a szolgáltatási összeg felvételére is, arról kifejezetten rendelkezni kell a meghatalmazásban; – áfafizetési kötelezettséggel, illetve áfa mentességgel kapcsolatos dokumentumot, beleértve az adószám/adóazonosító jel közlé- sét is; – különböző vizsgálatok jegyzőkönyveit; – munkaszerződést, továbbá a munkaviszony megszüntetésének doku- mentumait; – keresőképtelenséget igazoló dokumentumokat; – munkanélkülivé válást, munkanélküli állapotot igazoló hivatalos do- kumentumokat; – társasházi közös költség vagy lakásszövetkezeti közös költség mérté- két igazoló hivatalos dokumentumokat; – a biztosítás vállalásához, a biztosító szolgáltatási teljesítéséhez szük- séges fotókat. A fentiekben megnevezettek közül csak azon iratok, dokumen- tumok benyújtását kérheti a biztosító, amelyek a jogalap elbírá- lásához és a feltételekben vállalt biztosítási szolgáltatás mértéké- nek megállapításához szükségesek. A biztosítottnak, illetve a károsultnak a bizonyítás általános szabályai szerint – annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse – a károk és költségek igazolására joga van a fent felsoroltakon kívül más doku- mentumokat, okiratokat is benyújtania a biztosítóhoz.

  • Szolgáltatás teljesítéséhez szükséges dokumentumok A szolgáltatás igénybevételéhez a következő dokumentumokat kell benyújtani a biztosítóhoz: – igénybejelentő nyomtatvány, – eredeti vásárlási bizonylatok a felmerült költségekről, – igazolás a légi járat késéséről vagy a légi járat törléséről, – igazolás a légitársaság térítéséről vagy a térítés elutasításáról.

  • A teljesítéshez szükséges dokumentumok 10.1. Az iratok Biztosító részére való eljuttatásának kötelezettsége a Szerzôdôt vagy a Biztostottat terheli. 10.2. A szolgáltatási igény elôterjesztésekor az alábbiakban felsorolt iratokat kell benyújtani: • az esemény idôpontjában érvényes biztosítási kötvényt, továbbá tájékoztatást a más biztosítónál azonos biztosítási érdekre megkötött és a biztosítási esemény napján is hatályos biztosítási szerzôdésre vonatkozó kötvényrôl, vagy más – a kár megtérülésére vonatkozó dokumentumról, • a Biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul, és a valóságnak megfelelôen kitöltött szolgáltatási igénybejelentôt (kárbejelentési nyom- tatvány), • az utazási szerzôdést, az utazás ellenértékérôl kiállított számlá(ka)t, a kifizetését igazoló bizonylato(ka)t, • az utazásszervezô által az utazási szolgáltatás lefoglalását visszaigazoló dokumentumot, amely tartalmazza az utazási szolgáltatás jellegét és idôpontját, a résztvevô utasok nevét, az utazásszerzvezô részére befizetett összegeket, • az utazásszervezô által az utazási szolgáltatás lemondásáról kiállított lemondási költségekrôl (bánatpénz) szóló számlát, amely tartalmazza az igénybe nem vett szolgáltatás idôpontját, a lemondott utasok és a szolgáltatás azonosítására szolgáló adatokat, a bánatpénz összegét, és a lemondás idôpontját, • az utazásszervezô vagy légitársaság igazolását arra vonatkozóan, hogy mely igénybe nem vett szolgáltatások árát nem téríti vissza, • az ügyfél által az utazásszervezô iroda felé írásban benyújtott lemondást az utazási szolgáltatásról, • az igénybe nem vett szolgáltatásra vonatkozóan az utazásszervezô által kiállított sértetlen és hiánytalan utalványt (voucher) és/vagy repülôjegyet, • amennyiben a biztosítási esemény betegség vagy baleset miatt következett be, a betegséggel, balesettel kapcsolatos orvosi dokumentumokat (zárójelentés, ambuláns lap), képalkotó vizsgálatok leleteit, a betegség kezdetét igazoló szakorvosi leleteket, • krónikus betegség esetén a biztosítási esemény bekövetkeztét okozó állapotrosszabbodást igazoló orvosi leleteket, vizsgálati eredményeket, a korábban alkalmazott és a jelen kezelést (gyógyszer, egyéb therápiás beavatkozás) tartalmazó szakorvosi leleteket, • a kezelés, gyógyulás várható befejezésének idôpontját (az orvos szakmailag elfogadott átlagos gyógytartamot figyelembe véve) tartalmazó szakorvosi leleteket, a kezelés folyamán keletkezett, a gyógyulási folyamat követésére alkalmas kontroll leleteket, • az utazás ellenjavallatait tartalmazó szakorvosi leletet, vizsgálati eredményekkel alátámasztva, • a benyújtott dokumentumoknak tartalmaznia kell az ellátóhely kódját, naplószámot, a beteg személyes adatait, meg kell felelni az orvosi dokumentumok tartalmi követelményeinek (elôzmény, jelen állapot, vizsgálati eredmények, kezelés, további kezelési terv, diagnózis), szerepelnie kell rajta az ellátóhely és az ellátó orvos pecsétjének és aláírásának, • a biztosító az orvosi dokumentáció eredeti példányát is kérheti, amelyet az elbírálás után visszajuttat a biztosított részére, • amennyiben az utazás lemondását baleset okozta, a baleset pontos idôpontját és körülményeit tartalmazó dokumentumokat, a baleset utáni elsô ellátás leletét, a képalkotó vizsgálatok leleteit, és a kezelés során keletkezett összes orvosi dokumentumot, a kezelés várható idôtartamát meghatározó szakorvosi leletet, • halotti anyakönyvi kivonatot, halottvizsgálati bizonyítványt, boncolási jegyzôkönyvet, hagyatékátadó végzést, • Biztosított vagyontárgyát érintô kár esetén a kár bekövetkezését, mértékét és a káresemény körülményeit dokumentáló rendôrségi, tûzoltósági, és/vagy biztosítói igazolást, • közlekedési baleset esetén, a balesetrôl felvett rendôrségi jegyzôkönyvet, illetve, amennyiben rendôrségi jegyzôkönyv nem készült, akkor az ügyben eljáró biztosító igazolását, • dokumentumok eltulajdonítása esetén a rendôrségen tett bejelentés jegyzôkönyvét, • munkaviszony megszûnése esetén: – a Biztosított személyi igazolványának fénymásolatát (az arcképfelvétel nélkül), – a munkaviszonyra vonatkozó munkaszerzôdés másolatát, – a munkáltató által az utolsó munkában töltött napon kiállított hivatalos munkaviszony-igazolás másolatát, – a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó dokumentumot (a munkáltató indoklással ellátott felmondását. • amennyiben a Biztosított a kockázatviselés idôtartama alatt alap- vagy középfokú tanulmányai során a tanév végén megbukik, abban az esetben az illetékes oktatási intézmény hivatalos igazolását a sikertelen vizsga idôpontjáról, és a lehetséges pótvizsga idôpontokról, • tanúként történô bírósági vagy hatósági idézés esetén az errôl szóló végzés másolatát, valamint annak igazolását, hogy a bíróság vagy hatóság az Biztosított kérelme alapján az utazásra való tekintettel mulasztást nem engedélyezett, • házassági perrel kapcsolatos igény esetén az ennek tényét és idôpontját egyértelmûen alátámasztó hivatalos dokumentumokat. • A Z1 jelû záradékkel megkötött szerzôdések esetén: – a hivatalos program/úti cél módosulásáról szóló belsô feljegyzést, munkáltató/megbízó és a meghívó fél által kiállított iratot, mely igazolja az eredeti hivatalos program helyének vagy idôpontjának megváltozását, – a Biztosított áthelyezését elrendelô munkáltatói/megbízói iratot, – a lemondás okának megjelölt hivatalos programról szóló munkáltatói/megbízói iratot, illetve a munkáltató/megbízó igazolását arról, hogy azon a Biztosítottnak okvetlenül ott kell lenni; emellett a munkáltató/megbízó nyilatkozatát arról, hogy az eredeti útra nincs más személy, akit Biztosított helyett kiküldhetne, – a Biztosított munkaviszonyának/megbízásának megszûnésérôl készült okiratot.

  • A Biztosító teljesítése, a teljesítéshez szükséges dokumentumok 3.1. A Biztosító teljesítési kötelezettségének megállapításához - az Általános Biztosítási Feltételekben foglaltakon túl - a következő dokumentumokat kéri: 3.1.1. az „Orvosi igazolás a keresőképtelen állományba vételről” elnevezésű nyomtatvány hiteles másolatát, 3.1.2. a keresőképtelenség elbírálására és igazolására jogosult orvos vagy kórház által kiállított olyan igazolás vagy egyéb dokumentum másolatát, amely tartalmazza a keresőképtelen állapotban tartás alapjául szolgáló betegség(ek) vagy állapot(ok) megnevezését vagy BNO kódját, 3.1.3. az „Orvosi igazolás a folyamatos keresőképtelenségről” elnevezésű nyomtatvány másolatát. 3.2. A 3.1.3. pont szerinti igazolást a Biztosítottnak havonta kell megküldeni a Biztosító részére. Az adott hónapra vonatkozó igazolást abban a hónapban, de legkésőbb az azt követő hónap 5.-ig kell eljuttatni, amelyben a Biztosított keresőképtelen volt. 3.3. Ha a Biztosított a 3.2 pont szerint a keresőképtelenséget nem igazolja, a Biztosító kötelezettségét teljesítettnek, és a szolgáltatást befejezettnek tekinti. A Biztosító visszamenőleges hatállyal teljesíti a szolgáltatást, amennyiben a Biztosított pótolja az igazolást. A késedelem miatt felmerült kamatot, egyéb költséget a Biztosító nem fizet.

  • Közbeszerzési dokumentumok A Közbeszerzési Eljárás során keletkezett dokumentumok a jelen szerződéssel együttesen értelmezendők, és alkalmazandók függetlenül attól, hogy azok fizikai értelemben a jelen szerződés mellékletét képezik-e.

  • A biztosítási szerződéssel kapcsolatos dokumentumok a) a haláleset utáni orvosi jelentés,

  • Milyen korlátozások vannak a biztosítási fedezetben? A Biztosító mentesül a kártérítési kötelezettség alól, ha:

  • Orvosi dokumentumok a háziorvosi törzskarton és a kezelőkartonok másolata, a szakorvosi és kórházi kezelés dokumentumainak másolata,

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint: