Teljesítés elősegítése, együttműködési kötelezettség mintaszakaszok

Teljesítés elősegítése, együttműködési kötelezettség. Megrendelő megteszi mindazon intézkedéseket, melyek ahhoz szükségesek, hogy a megrendelő kapcsolattartója a szerződés teljesítése során a Vállalkozó rendelkezésére álljon, vele együttműködjön. Szerződő felek rögzítik, hogy a Vállalkozó a teljesítési határidők elmulasztását utólagosan nem mentheti ki pusztán arra hivatkozással, hogy a Megrendelő kapcsolattartójának nem volt megfelelő az együttműködési hajlandósága. Ha a Megrendelő kapcsolattartója nem működik együtt a Vállalkozóval, akkor a Vállalkozó köteles ezt haladéktalanul írásban jelezni a megrendelő felé. Ha a Vállalkozó e kötelezettségét elmulasztja, a határidő elmulasztását nem mentheti ki a fentiekre hivatkozással. Amennyiben azonban – a Megrendelő együttműködési kötelezettségére tekintettel – a Vállalkozó a jelen pontban foglalt kötelezettségének eleget tett, a Megrendelő viszont a szükséges intézkedéseket nem teszi meg, vagy késedelmesen teszi meg, és a Vállalkozó emiatt nem tudja szerződésszerű feladatait határidőben elvégezni, az ilyen késedelemből eredő kárért a Vállalkozó nem felel.

Related to Teljesítés elősegítése, együttműködési kötelezettség

  • Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 13.1.1. Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban. Az Előfizető köteles megtenni minden olyan, hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges. Így különösen köteles az Előfizető a hibabejelentés előtt meggyőződni arról, hogy a végberendezés, a modem/stbox áramellátása biztosított, valamint a hálózati elemek egységessége és épsége, az összekötő kábelek csatlakozása biztosított . 13.1.2. Az Előfizetőt tájékoztatási kötelezettség terheli a Szolgáltatóval szemben mindazon adat és információ vonatkozásában, mely a szolgáltatásra vagy a Szolgáltatóra kihatással lehet. Így különösen köteles az Előfizető tájékoztatni a Szolgáltatót várható fizetési késedelméről, fizetésképtelen állapotáról. 13.1.3. Az Előfizető és a Felhasználó minden tőle elvárhatót köteles elkövetni az ingatlanában található hálózati elemek megőrzéséért és épségének biztosításáért. Az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező hálózatot, annak elemeit, valamint a szolgáltatás igénybevehetősége érdekében a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott hírközlési berendezést nem jogosult más célra (pl. más szolgáltató általi szolgáltatás igénybevétele) használni, vagy azok használatát harmadik személynek átadni. 13.1.4. A hibaelhárítás, a hiba okának kivizsgálása és az üzemelés, valamint szolgáltatásnyújtás biztosítása érdekében – ha a kivizsgálás, vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen lehetséges -, az ingatlan tulajdonosa (használója) tűrni köteles, hogy előzetes értesítés alapján a Szolgáltató erre felhatalmazott képviselője az ingatlan területére kivizsgálás, karbantartás és hibaelhárítás céljából belépjen, illetve ha műszaki indokok miatt a hiba elhárítása másként nem oldható meg, az ingatlanon, épületen, létesítményen, az alatt vagy felett, illetőleg abban a szolgáltatás céljára szolgáló eszközt (pl.: hírközlési berendezést, vezetéket) elhelyezzen. 13.1.5. Az Előfizetőt/Igénylőt együttműködési kötelezettség terheli a kivitelezés során szükséges környező ingatlanokba való bejutással kapcsolatban. 13.1.6. Az Előfizetőt bejelentési kötelezettség terheli a személyes adataiban és az elérhetőségi adataiban bekövetkező változás esetén a2.1.3.8..és 13.4.1. pont szerint. 13.1.7. Az előfizetői szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén az Előfizető köteles – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltató részére legkésőbb a szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének napját követő 3 munkanapon belül visszaszolgáltatni a kihelyezett hírközlési berendezést (különösen modemet) és amely visszaszolgáltatás költsége (pl. utazási költség a Szolgáltató ügyfélszolgálatához) az Előfizetőt terheli abban az esetben, ha a szolgáltatásból való kikapcsoláskor nem kerül sor az eszköz Szolgáltató általi átvételére és elszállítására. A határidő túllépése az eszközök Előfizető általi elvesztésének minősül és az Előfizetőt a 4. sz. melléklet szerinti kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj megfizetésének kötelezettsége terheli. A Szolgáltató a visszaadási kötelezettségről tájékoztatja az Előfizetőt írásban (a Szolgáltató általi felmondás esetén a felmondásban, az előfizetői szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének egyéb eseteiben pedig a Szolgáltató által kibocsátott, jogviszonyt lezáró elszámolás vagy hasonló iratküldés esetén), azonban a tájékoztatástól és annak időpontjától függetlenül az Előfizetőt a visszaadási kötelezettség a jelen pont szerinti határidőn belül terheli. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán lehetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók.

  • Együttműködési és tájékoztatási kötelezettség (1) Előfizető az előfizetői szerződés megkötése során, és a szerződéses jogviszony ideje alatt köteles a Szolgáltatóval együttműködni, a Szolgáltató részére a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatni. Előfizető különösen köteles a Szolgáltatóval együttműködni a hibaelhárítás során. (2) Az igénylő köteles biztosítani, hogy az általa felszerelési helyként megjelölt ingatlanra a Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pont létesítése érdekében szükséges felmérések elvégzése céljából beléphessen.

  • Együttműködési kötelezettség 7.9.1. A Fióktelep és az Ügyfél az egyes szerződések és Megbízások teljesítésében együttműködni kötelesek. Mind a Fióktelep, mind az Ügyfél kötelesek a szerződésekhez és Megbízásokhoz kapcsolódó tényekről egymást késedelem nélkül értesíteni. A Fióktelepnek és az Ügyfélnek a szerződések megkötésénél és a Megbízások teljesítésénél figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. Kötelesek a szerződések és a Megbízások teljesítése érdekében úgy eljárni, ahogy az az adott helyzetben az Ügyfél esetében általában, a Fióktelep esetében pedig, mint befektetési vállalkozástól elvárható. A Felek kötelesek a szerződések és a Megbízások teljesítését ugyanilyen módon elősegíteni. A Fióktelep a félreérthető, ellentmondásos vagy hiányos Megbízást jogosult a Megbízás feltételeinek tisztázásáig függőben tartani. 7.9.2. Az Ügyfél köteles tisztességesen és rendeltetésszerűen, a Fióktelep és más ügyfelek, piaci szereplők érdekeire tekintettel használni az elektronikus kereskedési rendszereket. Rendeltetésellenes használatnak minősül a hálózat teljesítményének túlzott mértékű lekötése. Ez abban az esetben valósul meg, ha az Ügyfél olyan túlzott mértékben vagy helytelenül használja fel a rendszer erőforrásait, amely káros hatással bírhat a rendszer teljesítményére, vagy más ügyfelekre negatív hatással lehet. 7.9.3. A Fióktelep biztosítja, hogy az Ügyfelekkel, potenciális ügyfelekkel tisztességes, világos és nem félrevezető módon kommunikál azzal, hogy szakmai ügyfél és elfogadható partner esetében figyelembe vételre kerül a szakmai ügyfél / elfogadható partner minősítése és a vele folytatott üzlet jellege is.

  • Díjfizetési kötelezettség a szerződés megszűnése esetén 6.6.1. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik és a szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra járó díj megfizetését követelheti. 6.6.2. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor a kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet visszatéríti.

  • Díjfizetési kötelezettség A biztosítóval szerződő fél díj fizetésére köteles. A biztosítót a kockázatviselés teljes tartamára megilleti a biztosítási díj. A díjfizetési köte- lezettség részletes szabályait az Általános Feltételek 7. fejezete tartalmazza.

  • Csökkentett előfizetési (szüneteltetési) díj Az Előfizető kérésére történő szüneteltetés esetén a havonta fizetendő csökkentett előfizetési díj összege, melyet a 2/a számú melléklet tartalmaz.

  • Az Eladó visszatérítési kötelezettsége Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, az Eladó legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket, így a szállítási díjat is. Felhívjuk a figyelmét, hogy ez a rendelkezés nem vonatkozik a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási mód választásával okozott többletköltségekre.

  • Tájékoztatási kötelezettség Ha a biztosítási szerződést nem a biztosított köti, a biztosítási esemény bekövetkezéséig, vagy a biztosított belépéséig a szerződő fél a hozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról a biztosítottat köteles tájékoztatni.

  • Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik Az előfizetői szerződés a Szolgáltató vagy az Előfizető általi felmondáson kívül megszűnik az alábbi esetekben:

  • Szolgáltatási kötelezettség b /1. Ha a különös biztosítási feltételek- ben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a különös biztosítási feltételekben meghatározott szolgáltatást köteles teljesíteni. A biztosító • a kárbejelentésben foglaltak, • a feltételek szerint a biztosító által kérhető, a biztosított által benyújtott dokumentumok, valamint • helyszíni szemle esetén a helyszíni szemledokumentumok alapján állapítja meg a szolgáltatási összeget. b /2. A biztosító szolgáltatási kötele- zettségének felső határa a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg. Ha a biztosítási feltételekben kár- eseményenkénti szolgáltatási limit illetve azon belül részlimit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövet- kezésekor érvényes káreseményenkénti szolgáltatási limitösszegig illetve részli- mitig terjed. b /3. A biztosító a biztosítási szerző- désből eredő kötelezettségével össze- függésben, a biztosítási eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következmé- nyeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szol- gáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeget csak olyan számla alapján téríti meg az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános for- galmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható, feltéve, hogy a jogosultnak nincs lehetősége az általános forgalmi adó visszaigény- lésére. b /4. Ha a kár bekövetkeztében a biz- tosítási eseményen kívül más károsító esemény vagy tényező is közrehatott, a biztosító a kárnak csak azt a részét téríti meg, amely a biztosítási esemény következménye. b /5. A biztosító köteles a Bit. 1. számú melléklet A) rész körében bekövetke- zett károk vonatkozásában kárren- dezési tájékoztatót készíteni és azt a honlapján folyamatosan elérhetővé tenni. A kárrendezési tájékoztatónak tartal- maznia kell különösen az alábbiakat: a) a szolgáltatási igény benyújtásának lehetséges módjai,