Common use of Termékek, termékcsoportok, szolgáltatások Clause in Contracts

Termékek, termékcsoportok, szolgáltatások. 9.1. A Szerződő Fél csak DEVELON által elfogadott termékek, termékcsoportok és szolgáltatások bemutatására, reklámozására jogosult. Amennyiben a Kiállító a meghirdetett termékcsoportba nem illő terméket vagy szolgáltatást, illetve nem a Szerződő Felet, Alkiállítóját, Képviselt Cégét bemutató reklámeszközt az első írásbeli felszólítást követően nem távolítja el a Kiállítási Területről, úgy DEVELON a Kiállítási Területet a Szerződő Fél költségére és veszélyére bezárathatja, illetve kártérítési igénnyel léphet fel vele szemben. 9.2. A Szerződő Fél a szerződés aláírásával kijelenti és szavatolja, továbbá helytállni tartozik azért, hogy az általa – vagy a Kiállítója-, Alkiállítója-, Képviselt cég által - a Kiállításon bemutatott termékre, találmányra, egyéb alkotásra, szellemi tulajdon tárgyaira (pl. megjelölések, nevek, képek formák, stb.) - a továbbiakban együtt: termékre - vonatkozó szellemi tulajdonjognak az azt kiállító személy a jogosultja, vagy megszerzett minden engedélyt és felhatalmazást annak jogosultjától a termék bemutatására, továbbá vállalja, hogy harmadik személyek szellemi tulajdonjogait tiszteletben tartja. Tilos a Kiállításon olyan termék bemutatása, amely más szellemi tulajdonjogát sérti, ill. hamis. Amennyiben a Szerződő Félnek/Kiállítónak a tudomására jut, hogy szellemi tulajdonjogot sért, akkor köteles arra, hogy a jogsértést mielőbb megszüntesse és a jogsértő termékeket eltávolítsa. A Szerződő Fél/Kiállító köteles gondoskodni arról, hogy az általa kiállított termékre megszerzett oltalmat megfelelően igazolja a Kiállítás során. A szellemi tulajdonjog sérelméből eredő követelésekkel szemben kizárólag Szerződő Fél/Kiállító (Alkiállító ill. Képviselt cég) felel. 9.3. A DEVELON kizárja a felelősségét kiállításon megjelentetett hamisított, ill. jogsértő termékekért. 9.4. Szerződő Fél választása szerint – külön megrendelés alapján – előadással/kiscsoportos bemutatóval jelenhet meg a Kiállításon, melyhez DEVELON biztosítja a Szerződő fél által a jelen szerződés mellékletében feltüntetett, megrendelt feltételeket. Szerződő Fél az előadást/kiscsoportos bemutatót a megadott ütemezés és programterv szerinti időtartamban jogosult igénybe venni. Időtúllépés esetén DEVELON jogosult az előadást szükség szerint megszakítani. Így biztosítható az előadások meghirdetett program szerinti ütemezett lebonyolítása. Szerződő Fél kijelenti és szavatolja, hogy az általa bemutatott termékre vonatkozó szellemi tulajdonjognak jogosultja, vagy megszerzett minden engedélyt és felhatalmazást annak jogosultjától a termék bemutatására, továbbá vállalja, hogy harmadik személyek szellemi tulajdonjogait tiszteletben tartja. Tilos olyan termék bemutatása, amely más szellemi tulajdonjogát sérti, vagy hamis. Szerződő Fél köteles gondoskodni arról, hogy az általa kiállított termékre megszerzett oltalmat megfelelően igazolja a Kiállítás során. A szellemi tulajdonjog sérelméből eredő követelésekkel szemben kizárólag Szerződő Fél felel. XXXXXXX xxxxxxx a felelősségét egyéni konzultáción/előadáson/interaktív bemutatón megjelentetett hamisított, jogsértő termékekért.

Appears in 2 contracts

Samples: Exhibition Participation Agreement, Exhibitor Participation Agreement

Termékek, termékcsoportok, szolgáltatások. 9.1. A Szerződő Fél csak DEVELON által elfogadott termékek, termékcsoportok és szolgáltatások bemutatására, reklámozására jogosult. Amennyiben a Kiállító a meghirdetett termékcsoportba nem illő terméket vagy szolgáltatást, illetve nem a Szerződő Felet, Alkiállítóját, Képviselt Cégét bemutató reklámeszközt az első írásbeli felszólítást követően nem távolítja el a Kiállítási Területről, úgy DEVELON a Kiállítási Területet a Szerződő Fél költségére és veszélyére bezárathatja, illetve kártérítési igénnyel léphet fel vele szemben. 9.2. A Szerződő Fél a szerződés aláírásával kijelenti és szavatolja, továbbá helytállni tartozik azért, hogy az általa – vagy a Kiállítója-, Alkiállítója-, Képviselt cég által - a Kiállításon bemutatott termékre, találmányra, egyéb alkotásra, szellemi tulajdon tárgyaira (pl. megjelölések, nevek, képek formák, stb.) - a továbbiakban együtt: termékre - vonatkozó szellemi tulajdonjognak az azt kiállító személy a jogosultja, vagy megszerzett minden engedélyt és felhatalmazást annak jogosultjától a termék bemutatására, továbbá vállalja, hogy harmadik személyek szellemi tulajdonjogait tiszteletben tartja. Tilos a Kiállításon olyan termék bemutatása, amely más szellemi tulajdonjogát sérti, ill. hamis. Amennyiben a Szerződő Félnek/Kiállítónak a tudomására jut, hogy szellemi tulajdonjogot sért, akkor köteles arra, hogy a jogsértést mielőbb megszüntesse és a jogsértő termékeket eltávolítsa. A Szerződő Fél/Kiállító köteles gondoskodni arról, hogy az általa kiállított termékre megszerzett oltalmat megfelelően igazolja a Kiállítás során. A szellemi tulajdonjog sérelméből eredő követelésekkel szemben kizárólag Szerződő Fél/Kiállító (Alkiállító ill. Képviselt cég) felel. 9.3. A DEVELON kizárja a felelősségét kiállításon megjelentetett hamisított, ill. jogsértő termékekért. 9.4. Szerződő Fél választása szerint – külön megrendelés alapján – előadással/kiscsoportos bemutatóval - szakmai konferencia keretében előadással jelenhet meg a Kiállításon, vagy a kiállítás helyszínén lévő színpadon tarthat szakmai jellegű előadást, -bemutatót, -termékismertetőt, melyhez DEVELON biztosítja a Szerződő fél által a jelen szerződés mellékletében feltüntetett, megrendelt feltételeket. Szerződő Fél az előadásta konferenciatermet/kiscsoportos bemutatót színpadot/különtermet a megadott ütemezés és programterv szerinti időtartamban jogosult igénybe venni, mely tartalmazza az ottani felkészülést és műszaki- és egyéb leszerelést, távozást is. Szerződő Fél a helyszínt úgy köteles visszaadni, ahogyan azt megkapta, ott nem hagyhat semmilyen eszközt, terméket, ingóságot, kivéve ha a felek másképp állapodnak meg. Szerződő Fél vállalja, hogy a helyszínt a rendelkezésére álló időkeretben veszi birtokba és hagyja el, ezzel biztosítva, hogy a soron következő előadót semmilyen módon ne akadályozza a helyszín birtokba vételében. Így biztosítható az előadások meghirdetett program szerinti ütemezett lebonyolítása. Időtúllépés esetén DEVELON jogosult az előadást szükség szerint megszakítani. Így biztosítható az előadások meghirdetett program szerinti ütemezett lebonyolítása. A Szerződő Fél kijelenti és szavatolja, hogy az általa bemutatott termékre vonatkozó szellemi tulajdonjognak jogosultja, vagy megszerzett minden engedélyt és felhatalmazást annak jogosultjától a termék bemutatására, továbbá vállalja, hogy harmadik személyek szellemi tulajdonjogait tiszteletben tartja. Tilos olyan termék bemutatása, amely más szellemi tulajdonjogát sérti, vagy hamis. Szerződő Fél köteles gondoskodni arról, hogy az általa kiállított termékre megszerzett oltalmat megfelelően igazolja a Kiállítás során. A szellemi tulajdonjog sérelméből eredő követelésekkel szemben kizárólag Szerződő Fél felel. XXXXXXX xxxxxxx DEVELON kizárja a felelősségét egyéni konzultáción/előadáson/interaktív bemutatón a Szerződő Xxx által megjelentetett hamisított, jogsértő termékekért.

Appears in 1 contract

Samples: Exhibition Participation Agreement

Termékek, termékcsoportok, szolgáltatások. 9.1. A Szerződő Fél csak DEVELON a szerződésben feltüntetett és XXXXXXX által elfogadott termékek, termékcsoportok és szolgáltatások bemutatására, valamint az ott megjelölt Társkiállítója és Képviselt cég reklámozására jogosult. Amennyiben a Kiállító a meghirdetett termékcsoportba nem illő terméket vagy szolgáltatást, illetve nem a Szerződő Felet, AlkiállítójátTárskiállítóját, Képviselt Cégét bemutató reklámeszközt az első írásbeli felszólítást követően nem távolítja el a Kiállítási Területről, úgy DEVELON a Kiállítási Területet a Szerződő Fél költségére és veszélyére bezárathatja, illetve kártérítési igénnyel léphet fel vele szemben. 9.2. A Szerződő Fél Fél/Kiállító a szerződés aláírásával kijelenti és szavatolja, továbbá helytállni tartozik azért, hogy az általa – vagy a Kiállítója-, Alkiállítója-, Képviselt cég által - a Kiállításon bemutatott termékre, találmányra, egyéb alkotásra, szellemi tulajdon tárgyaira (pl. megjelölések, nevek, képek formák, stb.) - a továbbiakban együtt: termékre - vonatkozó szellemi tulajdonjognak az azt kiállító személy a jogosultja, vagy megszerzett minden engedélyt és felhatalmazást annak jogosultjától a termék bemutatására, továbbá vállalja, hogy harmadik személyek szellemi tulajdonjogait tiszteletben tartja. Tilos a Kiállításon olyan termék bemutatása, amely más szellemi tulajdonjogát sérti, ill. hamis. Amennyiben a Szerződő Félnek/Kiállítónak a tudomására jut, hogy szellemi tulajdonjogot sért, akkor a Kiállító köteles arra, hogy a jogsértést mielőbb megszüntesse és a jogsértő termékeket eltávolítsa. A Szerződő Fél/Kiállító köteles gondoskodni arról, hogy az általa kiállított termékre megszerzett oltalmat megfelelően igazolja a Kiállítás során. A szellemi tulajdonjog sérelméből eredő követelésekkel szemben kizárólag Szerződő Fél/Kiállító (Alkiállító ill. Képviselt cég) felel. 9.3. A DEVELON kizárja a felelősségét kiállításon megjelentetett hamisított, ill. jogsértő termékekért. 9.4. Szerződő Fél választása szerint – külön megrendelés alapján – előadással/kiscsoportos bemutatóval - szakmai konferencia keretében előadással jelenhet meg a Kiállításon, vagy a kiállítás helyszínén lévő színpadon tarthat szakmai jellegű előadást, -bemutatót, -termékismertetőt, melyhez DEVELON biztosítja a Szerződő fél által a jelen szerződés mellékletében feltüntetett, megrendelt feltételeket. Szerződő Fél az előadásta konferenciatermet/kiscsoportos bemutatót színpadot/különtermet a megadott ütemezés és programterv szerinti időtartamban jogosult igénybe venni, mely tartalmazza az ottani felkészülést és műszaki- és egyéb leszerelést, távozást is. Szerződő Fél a helyszínt úgy köteles visszaadni, ahogyan azt megkapta, ott nem hagyhat semmilyen eszközt, terméket, ingóságot, kivéve ha a felek másképp állapodnak meg. Szerződő Fél vállalja, hogy a helyszínt a rendelkezésére álló időkeretben veszi birtokba és hagyja el, ezzel biztosítva, hogy a soron következő előadót semmilyen módon ne akadályozza a helyszín birtokba vételében. Így biztosítható az előadások meghirdetett program szerinti ütemezett lebonyolítása. Időtúllépés esetén DEVELON jogosult az előadást szükség szerint megszakítani. Így biztosítható az előadások meghirdetett program szerinti ütemezett lebonyolítása. A Szerződő Fél kijelenti és szavatolja, hogy az általa a konferencián/előadáson esetlegesen bemutatott termékre vonatkozó szellemi tulajdonjognak jogosultja, vagy megszerzett minden engedélyt és felhatalmazást annak jogosultjától a termék bemutatására, továbbá vállalja, hogy harmadik személyek szellemi tulajdonjogait tiszteletben tartja. Tilos olyan termék bemutatása, amely más szellemi tulajdonjogát sérti, vagy hamis. Szerződő Fél köteles gondoskodni arról, hogy az általa kiállított termékre megszerzett oltalmat megfelelően igazolja a Kiállítás során. A szellemi tulajdonjog sérelméből eredő követelésekkel szemben kizárólag Szerződő Fél felel. XXXXXXX xxxxxxx a felelősségét egyéni konzultációnkonferencián/előadáson/interaktív bemutatón előadáson megjelentetett hamisított, jogsértő termékekért.

Appears in 1 contract

Samples: Exhibition Participation Agreement