Tudakozó gyorshívás mintaszakaszok

Tudakozó gyorshívás. (1) A tudakozódás végén, a kért telefonszám bemondása után a tudakozó ügyfélnek lehetősége van arra, hogy akár egyetlen gombnyomással részére a Szolgáltató felhívja és kapcsolja a keresett számot. Sikeres kapcsolás esetén a szolgáltatás díja mellett a beszélgetésért a normál díjszabásnak megfelelő forgalmi díjat kell fizetni. Amennyiben több telefonszám után érdeklődik, az utolsó keresett szám kapcsolható a Gyorshívás segítségével. (2) A tudakozó ügyfél számára a tudakozódás végén a keresett szám bemondása után a rendszer felajánlja, hogy a keresett számmal összekapcsolja. Ez azt jelenti, hogy az ügyfél helyett a szolgáltató tudakozórendszere hívja fel a kikeresett számot. A Gyorshívás szolgáltatással a Híváskorlátozás szolgáltatás által állandó módon letiltott hívásirányok is elérhetővé válnak.
Tudakozó gyorshívás. A tudakozó ügyfél számára a tudakozódásvégén a keresett szám bemondása után a rendszer illetve az operátor felajánlja, hogy a keresett számmal összekapcsolja. Ez azt jelenti, hogy az ügyfél helyett a szolgáltató tudakozórendszere hívja fel a kikeresett számot.
Tudakozó gyorshívás. A tudakozódás végén, a kért telefonszám bemondása után a tudakozó ügyfélnek lehetősége van arra, hogy akár egyetlen gombnyomással részére a Szolgáltató felhívja és kapcsolja a keresett számot. Sikeres kapcsolás esetén a szolgáltatás díja mellett a beszélgetésért a normál díjszabásnak megfelelő forgalmi díjat kell fizetni. Amennyiben több telefonszám után érdeklődik, az utolsó keresett szám kapcsolható a Gyorshívás segítségével.

Related to Tudakozó gyorshívás

  • Kapcsolattartás Felek a Szerződéssel kapcsolatosan egymáshoz intézett értesítései, felszólításai stb., a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában és ellenkező írásbeli közlésig akkor tekinthetők teljesítettnek, amennyiben azt a másik félnek a Szerződés alábbi pontjában meghatározott értesítési címére az átvételt igazolva személyesen adták át, az átadás napján, telefaxon történt megküldés esetén a telefax által történő automatikus visszaigazoláson szereplő napon vagy ha tértivevényes ajánlott levélben küldték meg, a tértivevénnyel igazolt átvétel napján. A felek az egymással való kapcsolattartásra az alábbi személyeket jelölik ki: A Megrendelő részéről kapcsolattartó személy: Név: xxx Cím: xxx Tel.: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy (szerződéssel kapcsolatban): Név: xxx Cím: xxx Tel: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy (szerződés tárgya szerinti szakmai): Név: xxx Cím: xxx Tel: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A szerződést érintő kérdésekben, a szerződéses jognyilatkozatok tétele során a kapcsolattartás módja kizárólag cégszerűen aláírt levél. Amennyiben valamely fél a neki szabályszerűen megcímzett tértivevényes ajánlott levél átvételét megtagadja vagy az „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, és/vagy a címzett a személyes átvételt megtagadja, a küldemény postai úton történt megküldése esetén a feladástól számított 5. (ötödik) napon, egyéb esetben az átvétel megtagadásának napján kézbesítettnek tekintendő. Felek a telefaxon vagy postai úton megküldött küldeményeket egyidejűleg másolatban a másik fél fentiekben meghatározott e-mail címére is kötelesek megküldeni. A közös ajánlattevők a jelen szerződés mellékletét képező okiratban meghatalmazták VAGY a jelen szerződés aláírásával meghatalmazzák a [név és székhely]-t mint a közös ajánlattevők által alkotott konzorcium vezető tagját a jelen szerződés teljesítése során a közös ajánlattevők nevében történő eljárásra és valamennyi jognyilatkozat nevükben történő megtételére A közös ajánlattevők a szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszik és elfogadják, hogy a szerződés teljesítéséhez kapcsolódó jognyilatkozatok, tájékoztatások és értesítések megküldése, illetve azok fogadása (ideértve a Megrendelő utasításait is) a nevükben eljárni jogosult vezető tag mint képviselő útján történhet. A kapcsolattartás és a jognyilatkozat-tétel a meghatalmazott képviselő tag útján, illetve a Megrendelő által a képviselő tag részére joghatályosan történik, az ebből eredő valamennyi igény tekintetében a közös ajánlattevőkkel szemben a Megrendelő a felelősségét kizárja. A Megrendelő ugyanakkor kifejezetten fenntartja a jogát arra vonatkozóan, hogy indokolt esetben – különösen a szerződést érintő kérdésekben, a szerződéses jognyilatkozatok tétele során – jognyilatkozatait, tájékoztatásait és értesítéseit valamennyi közös ajánlattevő részére egyaránt megküldje, valamint a közös ajánlattevők részéről a nem a meghatalmazott képviselő útján tett jognyilatkozatokat, tájékoztatásokat és értesítéseket is figyelembe vegye

  • Titoktartási kötelezettség 1. Biztosítási titok minden olyan – államtitoknak nem minôsülô –, a Biztosító, a biztosításközvetítô, a biztosítási szaktanácsadó rendelkezésére álló adat, amely a Biztosító, a biztosításközvetítô, a biztosítási szaktanácsadó egyes ügyfeleinek (ideértve a károsultat is) személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a Biztosítóval kötött szerzôdéseire vonatkozik. Az ügyfél egészségi állapotával összefüggô az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezelésérôl és védelmérôl szóló törvényben (a továbbiakban: Eüak.) meghatározott egészségügyi adatokat a biztosító a 135. § (1) bekezdésében meghatározott célokból, az Eüak. rendelkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti. A biztosító vagy a viszontbiztosító jogosult kezelni ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minôsülô adatait, amelyek a biztosítási szerzôdéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerzôdés megkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerzôdésbôl származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy az e törvény által meghatározott egyéb cél lehet. A fenti bekezdésben meghatározott céltól eltérô célból végzett adatkezelést biztosító vagy viszontbiztosító csak az ügyfél elôzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén részére nem nyújtható elôny. A biztosítási titok tekintetében, idôbeli korlátozás nélkül – ha törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosító vagy viszontbiztosító tulajdonosait, vezetôit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak. 2. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha • a biztosító vagy a viszontbiztosító ügyfele vagy annak képviselôje a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad, • a Bit. alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn. 3. A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn: a) a feladatkörében eljáró Felügyelettel, b) a nyomozás elrendelését követôen a nyomozó hatósággal és az ügyészséggel, c) büntetôügyben, polgári peres vagy nemperes eljárásban, közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata során eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértôvel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró fôhitelezôvel, Családi Csôdvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelôvel, bírósággal, d) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzôvel, továbbá az általa kirendelt szakértôvel, e) a Bit138. § (2) bekezdésben foglalt esetekben az adóhatósággal, f) a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal, g) a feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal, h) a feladatkörében eljáró gyámhatósággal, i) az egészségügyrôl szóló 1997. évi CLIV. törvény 108. § (2) bekezdésében foglalt esetben az egészségügyi államigazgatási szervvel, j) törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos információ gyûjtésre felhatalmazott szervvel, k) a viszontbiztosítóval, valamint együttbiztosítás esetén a kockázatvállaló biztosítókkal, l) a Bit.-ben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok tekintetében a kötvénynyilvántartást vezetô kötvénynyilvántartó szervvel, m) az állományátruházás keretében átadásra kerülô biztosítási szerzôdési állomány tekintetében – az erre irányuló megállapodás ren- delkezései szerint – az átvevô biztosítóval, n) a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges adatok tekintetében és az ezen adatok egymás közti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát és a Kártalanítási Alapot kezelô szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelezôvel, az Információs Központtal, a Kártalanítási Szervezettel, a kárrendezési megbízottal és a kárképviselôvel, továbbá – a közúti közlekedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kárfelvételi jegyzôkönyvébôl a balesetben érintett másik jármû javítási adatai tekintetében az önrendelkezési joga alapján – a károkozóval, o) a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzôvel továbbá a könyvvizs- gálói feladatok ellátásához szükséges adatok tekintetében a könyvvizsgálóval, p) fióktelep esetében – ha a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítô adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítô adatvédelmi jogszabállyal – a harmadik országbeli biztosítóval, biztosításközvetítôvel, q) a feladatkörében eljáró alapvetô jogok biztosával, r) a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal, s) a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek igazolásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatározott kártörténeti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendeletben szabályozott esetekben a biztosítóval szemben, ha az a)–j), n) és s) pontban megjelölt szerv vagy személy írásbeli megkereséssel fordul hozzá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerzôdés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját, azzal, hogy a p)–s) pontban megjelölt szerv vagy személy kizárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles megjelölni. A cél és a jogalap igazolásának minôsül az adat megismerésére jogosító jogszabályi rendelkezés megjelölése is.

  • Vállalkozó kötelezettségei Vállalkozó magára nézve kötelezőnek ismeri el a Megrendelőt a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződés alapján terhelő kötelezettségeket a jelen Szerződés tárgyát képező munka tekintetében. Ebből következően Vállalkozó köteles minden intézkedést megtenni annak érdekében, hogy a Megrendelő kellő időben eleget tudjon tenni a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződésben meghatározott kötelességeinek. Vállalkozó köteles különösen: a) a Megrendelő rendelkezésére bocsátani azokat a dokumentumokat, amelyeket a Megrendelő a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződés értelmében a Beruházó felé benyújtani köteles, b) az építési munkahely és az építési körülmények ismeretében a szakmai észrevételeket, megjegyzéseket megfogalmazni a számára átadott tervekkel kapcsolatban, c) írásban azonnal értesíteni a Megrendelőt a közvetlenül hozzá intézett megjegyzésekről és reklamációkról, panaszokról, valamint minden olyan eseményről, amely erre okot adhat, d) tartózkodni attól, hogy a Beruházó részére árajánlatot tegyen a megrendelésre vonatkozólag és attól is, hogy végrehajtson bármely a jelen Szerződésre vonatkozó utasítást, amely nem a Megrendelőtől származik, e) a Megrendelő kérésére, a Szerződés időtartama alatt igazolnia kell alkalmazottja vagy megbízottja szakmai képesítését, egyéb alkalmasságát a jelen Szerződés tárgyát képező megrendelésre vonatkozólag, f) a Megrendelő által megrendelt anyagokat a munkaterületen a Megrendelő képviselőjének távollétében is átvenni, feltéve, hogy arra előzetes felhatalmazást kapott. A Vállalkozó köteles a leszállított terméket átvétel előtt minőségileg és mennyiségileg ellenőrizni, az átvételt a szállítólevélen aláírással és pecséttel igazolni, majd a Megrendelő részére átadni. A Megrendelő raktárhelyiségéből anyagot kivételezni csak a szállítólevél aláírásával és bélyegzővel történő ellátásával lehet, g) az eltakarásra kerülő munkarészről a Megrendelőt munkafázisonként az eltakarás előtt 3 nappal értesíteni és részére az ellenőrzés lehetőségét biztosítani. Amennyiben Vállalkozó ezt elmulasztja, úgy az eltakarást követően is saját költségén köteles biztosítani a Megrendelő számára a megtekintés lehetőségét, h) minden felvilágosítást megadni a jelen Szerződés teljesítéséhez igénybevett munkaerőről és munkaeszközökről, i) az anyagellátásról hozott intézkedések ellenőrzését megkönnyíteni (megrendelések, visszaigazolások), j) beszámolni azokról a kötelezettségvállalásokról, amelyek a munkaszervezést és a munkavégzést érinthetik, k) kellő időben írásban jelezni kifogásait a munkaszervezést illetően, l) az érintett vállalkozók részvételével folytatandó koordinációs értekezletre és a Megrendelő vagy annak képviselője és a Vállalkozó közötti értekezletre képviselőt küldeni olyan felhatalmazással, hogy képes legyen a munkavégzéssel kapcsolatos döntések meghozatalára, m) alkalmazkodni az írásos utasításokhoz a jelen Szerződés által meghatározott kötelességeinek keretén belül, n) eltűrni, hogy ellenőrizzék kötelezettségei végrehajtását, o) lecserélni a Megrendelő által kifogásolt Vállalkozóját, helyszíni alkalmazottját, az ajánlattól eltérően alkalmazott technológiáját, eszközeit, anyagait p) tartózkodni a kivitelezéssel kapcsolatban nyilvános közlemények tételétől, illetve reklámok kihelyezésétől, q) a jelen Szerződés tárgyát képező munkálatok elvégzése során a jogszabályoknak megfelelően bejelentett és foglalkoztatott munkaerőt alkalmazni, és ezt esetleges Vállalkozóival szemben is köteles megkövetelni, r) a jelen szerződés teljesítése folyamán (szerződésben, építési naplóban stb.) részére előírt kivitelezési rész-, és véghatáridőket betartani. A Vállalkozó vállalja, hogy a szerződéses feladatai során használt munkagépei műszaki állapota megfelelő, a biztonságos- és egészséget nem veszélyeztető munkavégzésre alkalmasak, az általa biztosított gépkezelők foglalkoztatása jogszerű, az adott típusra érvényes kezelői jogosítvánnyal rendelkeznek. A Vállalkozó a gépek műszaki állapotát havonta köteles ellenőrizni. A Vállalkozó kötelezi magát arra, hogy amennyiben munkagépei bármelyike meghibásodik, azt 24 órán belül megjavítja, megjavíttatja, illetve pótolja. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy a Megrendelőnek – választása szerint – lehetősége van helyette munkagépet biztosítani a Különös Szerződéses Feltételekben meghatározott bérleti díjért. Amennyiben a Megrendelő felajánlja a munkagép biztosítását, a Vállalkozó köteles azt a Különös Szerződéses Feltételekben, illetve az 5/A fejezetben meghatározott feltételekkel igénybe venni. A bérleti díj megfizetésén túl a Vállalkozó teljes körűen vállalja a munkagépek üzemeltetési költségeit, ami magában foglalja a felhasznált üzemanyagot is. A bérleti díj összegét a Megrendelő a Vállalkozónak fizetendő vállalkozási díjba jogosult beszámítani. A Megrendelő fenntartja a jogot a szolgáltatás díjainak megváltoztatására a Vállalkozó informálása mellett, ha a kalkuláció alapját képező bármely költségtényezőben a Megrendelőn kívülálló okokból (adó, hatósági díjak, biztosítási díjak, stb.) pénzügyi változás történik. Vállalkozó vállalja, hogy a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Munkavédelmi törvény, valamint a tűzvédelemről szóló 1996. XXXI. Tűzvédelmi törvény, és az 54/2014. (XII. 5.) BM rendelettel kiadott Országos Tűzvédelmi Szabályzat alapján az alábbi kötelezettségeknek eleget tesz, és azt a munkavégzés során betartja, illetve betartatja az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002 (II.20.) SzCsM- EüM együttes rendelet rendelkezéseinek figyelembe vételével. Azbeszttel történő munkavégzés esetén a Vállalkozó köteles az azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 12/2006. (III.23) EüM rendelet előírásainak megfelelően eljárni. Ennek keretében a Vállalkozó különösen: - Biztosítja, hogy a felvonulási területen dolgozók részére a kötelező munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást és a szükséges vizsgáztatásokat elvégzi, illetve elvégezteti, -A munkaterületen helyszíni kockázatértékelést készít és megteszi a szükséges intézkedéseket a megállapított veszélyforrásokból adódó kockázatok elfogadható szintre történő lecsökkentésére, - biztosítja a dolgozó részére a munkakörben előforduló veszélyforrásokkal szemben a kötelezően előírt egyéni védőfelszereléseket, azok használatát és a minőségét rendszeresen ellenőrzi, - ellenőrzi, hogy a felhasznált anyagok, eszközök, szerszámok megfelelnek-e a biztonságos munkavégzés követelményeinek, - biztosítja, hogy a munkavállalók az időszakos kötelező alkalmassági orvosi vizsgálattal rendelkezzenek, - rendszeresen ellenőrzi a munkahelyek alkalmasságát, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre, - biztosítja a dolgozói számára a vonatkozó jogszabályokban előírt, illetve a munka jellegéből fakadóan szükséges higiéniai feltételeket (WC, mosakodás, vízvételi lehetőség, stb.), - az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenységet írásban engedélyezi, illetve elrendeli, szükség esetén jóváhagyatja. - a munkaterületét ellátja a tűzveszélyességi osztályba sorolásnak megfelelően előírt tűzoltó készülékekkel, azokat az előírt időközönként ellenőrizteti, - munkabaleset esetén a kivizsgálást és a szükséges intézkedéseket elvégzi, illetve elrendeli. Amennyiben a Vállalkozó a munkabaleset kivizsgálása során a Megrendelő felelősségét valószínűsíti, haladéktalanul köteles a Megrendelőt a kivizsgálásba bevonni, ellenkező esetben semmilyen anyagi-, erkölcsi kártérítésre nem tarthat igényt a Megrendelővel szemben. - gondoskodik arról, hogy a munkaeszközök előírt időszakos biztonsági felülvizsgálat, érintésvédelmi vizsgálat és a megfelelő karbantartás biztosított legyen (amely érvényes a kölcsön adott és kapott termelőeszközökre is), - gondoskodik arról, hogy a munkaterületen az anyagtárolás, anyagmozgatás, a közlekedési utak megfeleljenek az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek, - a munkaterületén megköveteli a munkafegyelem betartását. Amennyiben Megrendelő munkavédelemmel kapcsolatos kifogásait, utasításait Vállalkozó 24 órán belül nem hajtja végre, úgy Megrendelőnek joga van a munkát leállítani, a munkavégzésre alkalmatlan dolgozót a munkaterületről – akár véglegesen is – kitiltani, a munkavédelmi hiányosságokat Vállalkozó költségére megszüntetni, mindez azonban nem mentesíti a Vállalkozót a munkavédelmi és munkabiztonsági szabályok betartására irányuló kötelezettsége és ennek jogkövetkezményei alól. A Megrendelő külön felhívja a Vállalkozó figyelmét, hogy amennyiben a szerződés tárgyát képző kiviteli tervdokumentáció és annak mellékletei szerint a kivitelezési munkák közműveket (és ennek keretében különösen távközlési, villamosenergia, víz, csatorna, földgáz, kőolaj, kőolajtermék, egyéb gáz és gáztermék vezetékes szállítására, elosztására, tárolására szolgáló vagy az ehhez szükséges biztonsági létesítményeket a továbbiakban: Létesítmények) közvetlenül vagy közvetve érintik, a Vállalkozó fokozottan köteles figyelembe venni és betartani a biztonsági övezetre vonatkozó, a mindenkor hatályos jogszabályokban foglalt előírásokat. A kivitelezési munkák megkezdése előtt a Vállalkozó köteles a Létesítmények biztonsági övezetét - a Létesítmények üzemeltetőjének szakmai felügyelete mellett - kijelölni, annak a kivitelezési tevékenység alatti fenntartásáról, a keresztezett Létesítmények feltárásáról gondoskodni. Ennek során a Vállalkozó kötelezettsége a Létesítmények üzemeltetőjének szakmai felügyeletét megrendelni és annak költségeit viselni. A biztonsági övezet kijelölésének helyességéért a Létesítmények üzemeltetője felelős. Az egyértelműség érdekében a felek rögzítik, hogy amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét nem vagy nem megfelelően teljesíti, köteles a Megrendelő kárait megtéríteni, ideértve az esetlegesen kiszabott bírságokat is. Közbeszerzési eljárás kapcsán kötött Vállalkozási Szerződés esetén a Vállalkozó köteles mindenféle korlátozástól mentesen lehetővé tenni, hogy az Energia Központ, az Állami Számvevőszék, a Kormány által kijelölt belső ellenőrzési szerv, a fejezetek ellenőrzési szervezetei, a Kincstár, illetve az Irányító Hatóság és a Kifizető Hatóság, továbbá az Európai Bizottság, az európai Korrupcióellenes Iroda és az Európai Számvevőszék, illetve egyéb állami vagy uniós szerv vagy hatóság a Vállalkozási Szerződéssel kapcsolatos dokumentumokat átvizsgálja vagy helyszíni ellenőrzéseken ellenőrizze a projekt kivitelezését és teljes auditot végezzen számlázási vagy bármely más egyéb, a projekt finanszírozásával kapcsolatos dokumentumok alapján. A dokumentumoknak könnyen hozzáférhetőknek kell lenniük, úgy kell őket rendszerezni, hogy ez segítse az átvizsgálásukat. Ezek a vizsgálatok az átadás- átvételi igazolás kiadását követő hét éven belül történhetnek meg. Vállalkozó vállalja, hogy az 5/2015. (II.27.) NGM rendelet szerinti adatokat az EKÁER rendszerben rögzíti, azt nem delegálja a Címzett (átvevő) felé.

  • Egyoldalú szerződésmódosítás A Szolgáltató jogosult az Előfizetői Szerződést egyoldalúan módosítani, amennyiben a módosítást jogszabály vagy hatósági döntés, vagy a körülményekben bekövetkezett lényeges változás indokolja. Lényeges módosításnak minősül különösen a szolgáltatás igénybevételének feltételeire vagy minőségi célértékeire vonatkozó változtatás, valamint ha a Szolgáltató a hálózat műszaki paramétereinek megváltozása vagy egyéb indokolt és szolgáltatással összefüggő üzleti ok miatt az Előfizetői szolgáltatások körét illetve a szolgáltatások igénybe vételének feltételeit kívánja változtatni. A Szolgáltató az Előfizetői Szerződést az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani az Eht. 132. § (2) bekezdése szerint: a) az egyedi Előfizetői Szerződésben vagy általános szerződési feltételekben foglalt feltételek bekövetkezése estén azzal, hogy – amennyiben az Eht. vagy elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály másként nem rendelkezik – a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását. Az ÁSZF 1. számú melléklet (Díjszabás) 7. fejezetében foglalt adminisztrációs és ügyfélkezelési díjak módosítása jelen pontra történő hivatkozással – ameddig az díj ésszerű és méltányos – nem minősül a szerződési feltételek lényeges módosításának; b) jogszabályváltozás vagy hatósági döntés; c) a körülményekben bekövetkezett, a szerződés megkötésekor előre nem látható lényeges változás, különösen de nem kizárólagosan közvetített szolgáltatás esetén a szerződéses Szolgáltatók feltételrendszerének változása, továbbá a működési körben felmerült alátámasztható gazdasági ok d) a Szolgáltató személyének változása, amennyiben mind a Szolgáltató, mind a helyébe lépő új szolgáltató megfelel az Eht. 133. §-ában rögzített feltételeknek az eljárás során. A Szolgáltató jogosult továbbá az Előfizetői Szerződés egyoldalú módosítására az Előfizető javára az Előfizetői igények minél szélesebb körű kiszolgálása érdekében. A határozatlan időre kötött Előfizetői Szerződés tekintetében a Szolgáltató jogosult a szolgáltatás díjának naptári évenként legfeljebb egyszeri módosítására, amennyiben a fogyasztói árindex emelkedik. E feltétel bekövetkezése esetén a Szolgáltató az Eht. 132. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint jogosult az Előfizetői Szerződést egyoldalúan módosítani, de a díjváltozás mértéke nem haladhatja meg a megelőző naptári évre a KSH által megadott tényleges fogyasztói árindex mértékét. Az Előfizetői Szerződés (Általános Szerződési Feltételek vagy Egyedi Előfizetői Szerződés) egyoldalú módosítása esetén az Előfizetőt a Szolgáltató a módosítás hatályba lépését 30 nappal megelőzően tájékoztatja, kivéve, ha a módosítás új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás az Általános Szerződési Feltételek egyéb rendelkezéseit nem érinti, vagy a módosítással kizárólag valamely Előfizetői díj csökken. A Tájékoztatás tartalmazza: • A pontos utalást az Általános Szerződési Feltételek módosított rendelkezéseire; • A módosítások lényegének rövid leírását; • A módosítások hatálybalépésének időpontját; • A közzétett Általános Szerződési Feltételek elérhetőségét; • A Díjszabás módosítása esetén a módosított díj összegét; • Azt a feltételt, jogszabályváltozást vagy hatósági döntést, illetve lényeges körülményt, amellyel a Szolgáltató a módosítást indokolja; • Az Előfizetőt az Általános Szerződési Feltételek egyoldalú módosítása esetén megillető jogosítványokat. Az értesítési kötelezettségnek a Szolgáltató elsősorban számlalevél-mellékletben tesz eleget. Ha jogszabály az Előfizető értesítését írja elő és a Szolgáltató a szolgáltatás jellegéből adódóan nem köteles számlalevelet küldeni, illetve ha az értesítés számlalevélben történő teljesítésére azért nincs mód, mert az értesítés jogszabály által előírt időpontja a számlalevél Előfizetőnek történő, Szolgáltató általános szerződési feltételei által meghatározott megküldési időpontját megelőzi, a Szolgáltató választása szerint az értesítési kötelezettségének a következő módon tehet eleget: a) az Előfizető közvetlen értesítésével az elektronikus hírközlési szolgáltatás jellegéhez igazodó módon, b) elektronikus levélben az Előfizető által e célra megjelölt e-mail címre c) egyéb elektronikus hírközlés útján d) postai úton. Az a)-d) esetekben a tájékoztatást a Szolgáltatónak az értesítéssel egyidejűleg internetes honlapján is közzé kell tennie, melyet az internetes honlapon történő közzétételre utalással kell jeleznie az értesítésben. Az elektronikus levelet, SMS-t vagy MMS-t a kézbesítési visszaigazolás napján – az ellenkező bizonyításáig – úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett. A postai úton megküldött értesítést a postára adástól számított hetedik napon – az ellenkező bizonyításáig – úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett.

  • A szerződéssel kapcsolatos feltételek III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatásmegrendelés esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:

  • Panaszügyintézés Amennyiben munkatársaink segítő közreműködése ellenére sem sikerült felmerült problémáját megnyugtatóan rendezni, a Generali Biztosító Zrt. Ügyfélkapcsolati Területén szóban (személyesen) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, avagy postai úton, továb- bá a megadott telefaxszámon, vagy elektronikus levelezési címen) élhet bejelentéssel, illetőleg a biztosító, a biztosító ügynöke, vagy a biztosító által megbízott kiegészítő biztosításközvetítői tevékenységet végző személy magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát az alábbi elérhetőségi címeken és módon közölheti. Email: xxxxxxxx.xx@xxxxxxxx.xxx Szóbeli panaszát személyesen valamennyi, személyes ügyfélfogadásra nyitva álló ügyfélszolgálati irodánkban, annak nyitvatartási idejében teheti meg. Írásbeli (személyesen vagy más által átadott irat útján, avagy postai úton, továbbá a megadott telefaxszámon, vagy elektronikus levelezési címen) panaszát a biztosító fenti elérhetőségein keresztül közölheti. A telefonon közölt szóbeli panasz megtételére telefonos ügyfélszolgálatunk hívásfogadási idejében, a panaszkezelési szabályzatban és a tár- saságunk honlapján közöltek szerint biztosítunk lehetőséget. Társaságunk panaszkezelési eljárásával, a panaszkezelés módjával és a panaszkezelési nyilvántartás vezetésével kapcsolatos további részle- tes információkat talál honlapunkon, illetőleg az ügyfélszolgálati irodáinknál kihelyezett panaszkezelési szabályzatban. Tájékoztatjuk, hogy az Európai Unió tagállamaiban bevezetett alternatív, az Európai Parlament és a Tanács fogyasztói jogviták online rende- zéséről szóló, 2013. május 21-i 524/2013/EU rendelete (Rendelet) alapján az Európai Bizottság létrehozta az uniós szintű online vitarendezési platformot (platform), amely az alábbi internetes oldalon érhető el: xxxx://xx.xxxxxx.xx/xxx A platformon az Unióban tartózkodási hellyel rendelkező fogyasztók (magánszemélyek), az Unióban letelepedett kereskedőkkel szemben, online szolgáltatási szerződéssel kapcsolatos jogvitáik bírósági eljáráson kívüli rendezését kezdeményezhetik. Az online vitarendezési platform felhasználható a pénzügyi fogyasztói viták rendezéséhez. A Rendelet nem alkalmazandó a fogyasztók és kereskedők közötti azon vitákra, amelyek a nem internetes (offline) úton létrejött szerződések kapcsán, illetve kereskedők között merülnek fel. A Rendelet hatálya közvetlenül kiterjed a Magyarországon székhellyel rendelkező pénzügyi szolgáltatókra, így a Generali Biztosító Zrt-re is, amennyiben a fogyasztó és a biztosító között létrejött biztosítási szerződést a fogyasztó a biztosító, vagy biztosításközvetítő weboldalán (jellemzően biztosításközvetítő személyes közreműködése nélkül) elérhető, szerződéskötést lehetővé tévő alkalmazások igénybevételével kötötte meg. A Rendelet értelmében a fogyasztók a platform használatával online kezdeményezhetik a jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezését. A jogvita peren kívüli rendezésére Magyarországon a Pénzügyi Békéltető Testület jogosult. Az online vitarendezési platformról a Magyar Nemzeti Bank tájékoztatót adott ki, mely az alábbi internetes oldalon érhető el: xxxxx://xxx.xx/xxxxxxxxxx/xxxxxx-xxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxx

  • Tulajdonjog-fenntartás 6.1. Szállító a leszállított termékekre vonatkozó tulajdonjogát a teljes vételár és járulékai (pl. ÁFA, esetleges csomagolási, szállítási költség) kiegyenlítéséig fenntartja, amit jogosult, de nem köteles a Hitelbiztosítéki Nyilvántartásba bevezetni. Fizetési késedelem vagy egyéb súlyos szerződésszegés esetén az Szállító felszólítására a Vevő köteles saját költségén az Szállító által megjelölt helyre 2 munkanapon belül visszaszolgáltatni azokat a termékeket, amelyekre tekintettel az Szállító tulajdonjogát fenntartotta. Amennyiben a felszólítás kézhezvétele után a Vevő a termékeket 2 munkanapon belül nem képes kifogástalan műszaki állapotban és eredeti hibátlan csomagolásban visszaszállítani, köteles az áru számla szerinti bruttó értékét azonnal, de legkésőbb a számlán szereplő fizetési határidőig kiegyenlíteni. 6.2. A tulajdonjog fenntartással eladott termékeket a Vevő csak abban az esetben alakíthatja át, dolgozhatja fel, egyesítheti vagy vegyítheti más dologgal, amennyiben ezt Szállító külön megállapodásban jóváhagyta. 6.3. A tulajdonjog fenntartás alá tartozó termékek Vevő általi viszonteladása esetén a viszonteladási vételár teljes összegét a Vevő az Szállítóra engedményezi. A Vevő az engedményezésről köteles az ügyfelét azonnal értesíteni, amely értesítést köteles egyidejűleg az Szállító részére is megküldeni. A Vevő köteles továbbá az engedményezett viszonteladási vételár behajtásához szükséges összes információt az Szállító részére átadni. 6.4. A tulajdonjog fenntartás időtartama alatt tilos a termék zálogjoggal terhelése vagy egyéb megterhelése. 6.5. A Vevő köteles a Szállítót harmadik személy által indított, a tulajdonjogi fenntartással korlátozott terméket érintő bármely peres-, nem peres eljárásról haladéktalanul értesíteni. A Szállító ez által keletkező beavatkozási költségeit a Vevő viseli.

  • Tulajdonjog fenntartása OROSházaGLAS Kft. fenntartja a tulajdonjogát az általa szállított vagy előállított árukon egészen addig, amíg a megrendelő minden anyagi kötelezettségét nem teljesíti. A vevő köteles meggyőződni arról, hogy az áruk könnyen azonosíthatók maradjanak, és visel minden kockázatot az elvesztésükért vagy értékcsökkenésükért, miután az eladó átadja neki azokat. A megrendelő köteles OROSházaGLAS Kft. tulajdonjogának fenntartásához szükséges formai előírások betartására. Amennyiben harmadik személyek az árun zálogjogot vagy egyéb jogot érvényesítenek, köteles a megrendelő arra, hogy OROSházaGLAS Kft. tulajdonjogát érvényesítse és OROSházaGLAS Kft-t erről késedelem nélkül értesítse. A megrendelő jogosult arra, hogy rendes üzletmenet keretei között a tulajdonjog fenntartással terhelt árut harmadik személynek elidegenítse, illetve feldolgozza. A megrendelő nem tehet az árura vonatkozóan más rendelkezést, különösképpen nem jogosult az árut zálogba adni vagy az árura nézve biztosítéki tulajdon-átruházásra vonatkozó rendelkezést tenni. A megrendelő az áru harmadik személyre történő átruházására csak tulajdonjog-fenntartás mellett jogosult, kivéve, ha az áru átadása azonnali fizetés ellenében történik, és a megrendelő által kapott vételár legalább OROSházaGLAS Kft.-vel szemben fennálló vételár összegét eléri, ebben az esetben OROSházaGLAS Kft. tulajdonjog-fenntartási joga kiterjed a megrendelő által kapott vételárra, de csak OROSházaGLAS Kft.-vel szemben fennálló vételár mértékében. A megrendelő ezennel minden olyan követelését átruházza OROSházaGLAS Kft-re, amely a tulajdonjog-fenntartással terhelt áru harmadik személynek történő elidegenítéséből ered, valamint átruházza OROSházaGLAS Kft-re az ezzel kapcsolatosan megszerzett biztosítékokat is, és OROSházaGLAS Kft. ezennel a fent említett követelések és biztosítékok átruházását elfogadja. Az ezzel kapcsolatosan felmerülő díjakat és illetékeket a megrendelő köteles viselni. A megrendelő ezúton arról is biztosítja OROSházaGLAS Kft-t, hogy áruinak harmadik személyre történő átruházásából eredő követeléseit még eddig nem ruházta át senkire, vagyis azok felett szabadon rendelkezni jogosult. OROSházaGLAS Kft. kötelezi magát arra, hogy az imént említett módón ráruházott követeléseket nem hajtja be addig, amíg a megrendelő a fizetési kötelezettségeit szabályszerűen teljesíti. A megrendelő köteles OROSházaGLAS Kft. ilyen irányú kérésére az adósát a megtörtént követelés átruházásról bizonyítható módon értesíteni, és OROSházaGLAS Kft. felé minden olyan információt közölni, amely a követelés behajtásához szükséges, valamint OROSházaGLAS Kft. számára minden ezzel kapcsolatos dokumentumot megküldeni. A megrendelő kötelezi magát továbbá arra, hogy minden olyan cselekményt és nyilatkozatot megtegyen, amely a követelés-átruházás érvényességéhez szükséges. OROSházaGLAS Kft. ilyen irányú kérésére a megrendelő köteles a formai előírások betartását igazolni. A tulajdonjog-fenntartással terhelt áruk megrendelő általi feldolgozása, átalakítása vagy beépítése minden esetben OROSházaGLAS Kft. javára történik. Amennyiben a tulajdonjog-fenntartással terhelt áru más, nem OROSházaGLAS Kft. tulajdonát képező dologgal feldolgozásra vagy ilyen dologba beépítésre kerül, vagy azzal olyan módon vegyül, hogy elválasztásukra nincs mód, OROSházaGLAS Kft. társtulajdont szerez az újonnan előállt dolgon, méghozzá OROSházaGLAS Kft. tulajdonában álló dolog és a másik dolog értékének arányában. Amennyiben OROSházaGLAS Kft tulajdonában álló áru egy másik ingó dologgal egyesülve egy új dolgot képez és ez az újonnan létrejött dolog jogilag fő dolognak minősül, a felek egyetértenek abban, hogy a megrendelő OROSházaGLAS Kft.-re arányos tulajdonrészt ruház át, ha a fő dolog a megrendelő tulajdonában áll. Ebben az esetben a megrendelő köteles a tulajdonjogot OROSházaGLAS Kft. számára gyakorolni és szükség szerint megvédeni. A vételár teljes kiegyenlítéséig az eladót akadálytalan bejárás illeti meg a vevő helységébe a ki nem fizetett áruk visszaszerzésére.

  • Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem

  • A kapcsolattartás irányelvei A szerződő félnek ki kell jelölnie egy vagy több kapcsolattartó személyt (avagy "contact" személyt), akik felelősek minden számítógépért, IP hálózatért vagy alhálózatért, mely a szolgáltató által nyújtott szolgáltatás révén kapcsolódik az Internethez. Meg kell adnia a kapcsolattartó személyek nevét, telefonszámát, postai és e-mail címét ("contact" információ) még a hálózati kapcsolat kiépítése előtt. A "contact" információnak mindig naprakésznek és pontosnak kell lennie, ezért az esetleges változásokról haladéktalanul értesíteni kell a szolgáltató ügyfélszolgálatát. A pontatlan vagy elavult információk miatti károkért a szerződő fél tartozik felelősséggel. A kapcsolattartó személynek rendelkeznie kell a megfelelő eszközökkel, hozzáférési lehetőséggel, valamint jogosultsággal, hogy a szerződő fél rendszereit konfigurálja, üzemeltesse, és/vagy ezekhez a hozzáférést korlátozza.