Tájékoztatás, kapcsolattartás mintaszakaszok

Tájékoztatás, kapcsolattartás. A Bank Ügyfél-tájékoztatási kötelezettségének magyar nyelven tesz eleget. Amennyiben az Ügyfél kérésére a tájékoztatás nem magyar nyelvű, abban az esetben is a tájékoztatás magyar nyelvű szövege lesz az irányadó, illetve a joghatóság tekintetében a magyar jog az irányadó. Ettől eltérő joghatóság kikötésére csak az Ügyféllel kötött szerződésben van lehetőség.
Tájékoztatás, kapcsolattartás. A Vállalkozó telefonos ügyfélszolgálatot működtet a Megrendelők és a Címzettek részére egyaránt, mely munkanapokon 8:00 – 17:00 óráig érhető el és a csomagazonosító számok vagy Címzett adatai alapján felvilágosítást ad a kézbesítés állapotáról, kérésre a Megrendelőnek kézbesítési igazolást küld, valamint a csomagszállítással kapcsolatos esetleges reklamációkat kezeli. Az ügyfélszolgálat elérhető: a +36 1/000-00-00 telefonszámon, vagy az xxxx@xxxxxxxxx.xx e-mail címen. A csomagok kézbesítési információja (státusza) a csomagadat rögzítést követően a xxxxx://xxxxxxxxx.xx/ honlapon a „Csomagkövetés” menüben a 24 jegyű csomagszám alapján lekérhető. A Vállalkozó vállalja, hogy a szerződési feltételekben bekövetkezett valamennyi lényeges változásról tájékoztatja ügyfeleit. E-mail-ben és internetes honlapon közzéteszi: • Általános Szerződési Feltételeket és annak változásait; • az alkalmazott díjakat; • az állandó elérhetőségének telefonszámát, egyéb elérhetőségét; • minden egyéb közérdekű információt.
Tájékoztatás, kapcsolattartás. 51 10.1.1. Előzetes tájékoztatás 51 10.1.2. Utólagos tájékoztatás 52
Tájékoztatás, kapcsolattartás. 14 16.1. Tematikus csatorna 15 16.2. Ismerje meg jobban a Probono felület működését! 15 16.3. Új kommunikációs formák a közszolgálati továbbképzésben 16
Tájékoztatás, kapcsolattartás. Az Új Probono fejlécéből érhető el az Ügyfélszolgálat információs aloldala14. Ezen az aloldalon összegyűjtve található meg a legtöbb olyan információ és leírás, mely képzési referensi, illetve tisztviselői szemszögből segítheti a felhasználókat a felület használatában.‌‌ Az oldal főbb témakörei: általános tervezési útmutatók a vonatkozó Kormányrendeletek szerint, továbbá a Probono rendszer használatához segítséget nyújtó útmutatók15, technikai leírások16, valamint a továbbképzéssel összefüggő gyakran ismételt kérdések gyűjteménye Probono Kérdezz! Felelek17 címmel.‌‌‌‌‌ A fentiek mellett az ügyfélszolgálati és a képzésszervező munkatársak elérhetőségei18 és az egész évben folyamatosan aktualizált, Excel formátumban letölthető, adott évi közszolgálati és belső Programkínálat19 is ezen az oldalon érhető el.‌ A továbbképzési tervezést, valamint a Probono rendszer működését érintő kérdésekkel kapcsolatban az NKE Közigazgatási Továbbképzési Intézet Ügyfélszolgálati Osztálya készséggel áll a közigazgatási szervek referensei és a tisztviselők rendelkezésére a következő elérhetőségeken: – e-mail: xxxxxxxxxxxx@xxx-xxx.xx‌ – telefon: 00 (0) 000-0000 1-es gomb (telefonok fogadása: hétfőtől csütörtökig 9:00– 12:00 és 13:00–16:00, pénteken 9:00–12:00 óra között). A továbbképzési programok igénybevételével és a képzésekkel kapcsolatos részletes információkért forduljanak az NKE Közigazgatási Továbbképzési Intézet Képzésszervezési Osztály munkatársaihoz a következő elérhetőségen: – e-mail: xxxxxxxxx@xxx-xxx.xx 14 xxxxx://xxxxxxx.xxx-xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx/#/ 15 xxxxx://xxxxxxx.xxx- xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx/#/xxx/%X0%0Xxxxxxx%X0%X0x,%00x%X0%X0x%X0%X0xxxxxx%X0%X0x/00 16 xxxxx://xxxxxxx.xxx- xxx.xx/ugyfelszolgalat/#/hir/Felhaszn%C3%A1l%C3%B3i%20k%C3%A9zik%C3%B6nyv%20a%20Probono%2 0rendszer%20haszn%C3%A1lat%C3%A1hoz/49 17 xxxxx://xxxxxxx.xxx-xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx/#/xxx/Xxxxxxx%00X%X0%X0xxxxx!%00Xxxxxxx./00 18 xxxxx://xxxxxxx.xxx- xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx/#/xxx/Xx%00XXX%00XXX%00%X0%XXxxx%X0%X0xxxxxx%X0%X0xxx%X0%X0xxx%00x l%C3%A9rhet%C5%91s%C3%A9gei%20/51
Tájékoztatás, kapcsolattartás. A Posta a jelen ÁSZF-ben rögzített szolgáltatásairól, igénybevételi és teljesítési szabályokról, magyar nyelven honlapján, a postai szolgáltatóhelyeken, a PEK-ben (1201 Budapest Attila u. 40.,Tel: 00-0-000-0000 vagy 00-0-000-0000), az Ügyfélszolgálati Igazgatóságon (Tel.: 06-1- 000-0000, 00-00-000-0000, xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxx.xx), illetve jelen ÁSZF papíron való rendelkezésre bocsátásával is tájékoztatást ad.
Tájékoztatás, kapcsolattartás 

Related to Tájékoztatás, kapcsolattartás

  • Kapcsolattartás Felek a Szerződéssel kapcsolatosan egymáshoz intézett értesítései, felszólításai stb., a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában és ellenkező írásbeli közlésig akkor tekinthetők teljesítettnek, amennyiben azt a másik félnek a Szerződés alábbi pontjában meghatározott értesítési címére az átvételt igazolva személyesen adták át, az átadás napján, telefaxon történt megküldés esetén a telefax által történő automatikus visszaigazoláson szereplő napon vagy ha tértivevényes ajánlott levélben küldték meg, a tértivevénnyel igazolt átvétel napján. A felek az egymással való kapcsolattartásra az alábbi személyeket jelölik ki: A Megrendelő részéről kapcsolattartó személy: Név: xxx Cím: xxx Tel.: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy (szerződéssel kapcsolatban): Név: xxx Cím: xxx Tel: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy (szerződés tárgya szerinti szakmai): Név: xxx Cím: xxx Tel: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A szerződést érintő kérdésekben, a szerződéses jognyilatkozatok tétele során a kapcsolattartás módja kizárólag cégszerűen aláírt levél. Amennyiben valamely fél a neki szabályszerűen megcímzett tértivevényes ajánlott levél átvételét megtagadja vagy az „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, és/vagy a címzett a személyes átvételt megtagadja, a küldemény postai úton történt megküldése esetén a feladástól számított 5. (ötödik) napon, egyéb esetben az átvétel megtagadásának napján kézbesítettnek tekintendő. Felek a telefaxon vagy postai úton megküldött küldeményeket egyidejűleg másolatban a másik fél fentiekben meghatározott e-mail címére is kötelesek megküldeni. A közös ajánlattevők a jelen szerződés mellékletét képező okiratban meghatalmazták VAGY a jelen szerződés aláírásával meghatalmazzák a [név és székhely]-t mint a közös ajánlattevők által alkotott konzorcium vezető tagját a jelen szerződés teljesítése során a közös ajánlattevők nevében történő eljárásra és valamennyi jognyilatkozat nevükben történő megtételére A közös ajánlattevők a szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszik és elfogadják, hogy a szerződés teljesítéséhez kapcsolódó jognyilatkozatok, tájékoztatások és értesítések megküldése, illetve azok fogadása (ideértve a Megrendelő utasításait is) a nevükben eljárni jogosult vezető tag mint képviselő útján történhet. A kapcsolattartás és a jognyilatkozat-tétel a meghatalmazott képviselő tag útján, illetve a Megrendelő által a képviselő tag részére joghatályosan történik, az ebből eredő valamennyi igény tekintetében a közös ajánlattevőkkel szemben a Megrendelő a felelősségét kizárja. A Megrendelő ugyanakkor kifejezetten fenntartja a jogát arra vonatkozóan, hogy indokolt esetben – különösen a szerződést érintő kérdésekben, a szerződéses jognyilatkozatok tétele során – jognyilatkozatait, tájékoztatásait és értesítéseit valamennyi közös ajánlattevő részére egyaránt megküldje, valamint a közös ajánlattevők részéről a nem a meghatalmazott képviselő útján tett jognyilatkozatokat, tájékoztatásokat és értesítéseket is figyelembe vegye

  • A kapcsolattartás irányelvei A szerződő félnek ki kell jelölnie egy vagy több kapcsolattartó személyt (avagy "contact" személyt), akik felelősek minden számítógépért, IP hálózatért vagy alhálózatért, mely a szolgáltató által nyújtott szolgáltatás révén kapcsolódik az Internethez. Meg kell adnia a kapcsolattartó személyek nevét, telefonszámát, postai és e-mail címét ("contact" információ) még a hálózati kapcsolat kiépítése előtt. A "contact" információnak mindig naprakésznek és pontosnak kell lennie, ezért az esetleges változásokról haladéktalanul értesíteni kell a szolgáltató ügyfélszolgálatát. A pontatlan vagy elavult információk miatti károkért a szerződő fél tartozik felelősséggel. A kapcsolattartó személynek rendelkeznie kell a megfelelő eszközökkel, hozzáférési lehetőséggel, valamint jogosultsággal, hogy a szerződő fél rendszereit konfigurálja, üzemeltesse, és/vagy ezekhez a hozzáférést korlátozza.

  • További címek és kapcsolattartási pontok A másik ajánlatkérő címei, amely nevében az ajánlatkérő a beszerzést végzi Hivatalos név:

  • Együttműködési és tájékoztatási kötelezettség (1) Előfizető az előfizetői szerződés megkötése során, és a szerződéses jogviszony ideje alatt köteles a Szolgáltatóval együttműködni, a Szolgáltató részére a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatni. Előfizető különösen köteles a Szolgáltatóval együttműködni a hibaelhárítás során. (2) Az igénylő köteles biztosítani, hogy az általa felszerelési helyként megjelölt ingatlanra a Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pont létesítése érdekében szükséges felmérések elvégzése céljából beléphessen.

  • Tájékoztatási kötelezettség Ha a biztosítási szerződést nem a biztosított köti, a biztosítási esemény bekövetkezéséig, vagy a biztosított belépéséig a szerződő fél a hozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról a biztosítottat köteles tájékoztatni.

  • Kapcsolattartók Szerződést érintő kérdésekben: Napi operatív kapcsolattartás témáiban:

  • Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 13.1.1. Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban. Az Előfizető köteles megtenni minden olyan, hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges. Így különösen köteles az Előfizető a hibabejelentés előtt meggyőződni arról, hogy a végberendezés, a modem/stbox áramellátása biztosított, valamint a hálózati elemek egységessége és épsége, az összekötő kábelek csatlakozása biztosított . 13.1.2. Az Előfizetőt tájékoztatási kötelezettség terheli a Szolgáltatóval szemben mindazon adat és információ vonatkozásában, mely a szolgáltatásra vagy a Szolgáltatóra kihatással lehet. Így különösen köteles az Előfizető tájékoztatni a Szolgáltatót várható fizetési késedelméről, fizetésképtelen állapotáról. 13.1.3. Az Előfizető és a Felhasználó minden tőle elvárhatót köteles elkövetni az ingatlanában található hálózati elemek megőrzéséért és épségének biztosításáért. Az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező hálózatot, annak elemeit, valamint a szolgáltatás igénybevehetősége érdekében a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott hírközlési berendezést nem jogosult más célra (pl. más szolgáltató általi szolgáltatás igénybevétele) használni, vagy azok használatát harmadik személynek átadni. 13.1.4. A hibaelhárítás, a hiba okának kivizsgálása és az üzemelés, valamint szolgáltatásnyújtás biztosítása érdekében – ha a kivizsgálás, vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen lehetséges -, az ingatlan tulajdonosa (használója) tűrni köteles, hogy előzetes értesítés alapján a Szolgáltató erre felhatalmazott képviselője az ingatlan területére kivizsgálás, karbantartás és hibaelhárítás céljából belépjen, illetve ha műszaki indokok miatt a hiba elhárítása másként nem oldható meg, az ingatlanon, épületen, létesítményen, az alatt vagy felett, illetőleg abban a szolgáltatás céljára szolgáló eszközt (pl.: hírközlési berendezést, vezetéket) elhelyezzen. 13.1.5. Az Előfizetőt/Igénylőt együttműködési kötelezettség terheli a kivitelezés során szükséges környező ingatlanokba való bejutással kapcsolatban. 13.1.6. Az Előfizetőt bejelentési kötelezettség terheli a személyes adataiban és az elérhetőségi adataiban bekövetkező változás esetén a2.1.3.8..és 13.4.1. pont szerint. 13.1.7. Az előfizetői szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén az Előfizető köteles – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltató részére legkésőbb a szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének napját követő 3 munkanapon belül visszaszolgáltatni a kihelyezett hírközlési berendezést (különösen modemet) és amely visszaszolgáltatás költsége (pl. utazási költség a Szolgáltató ügyfélszolgálatához) az Előfizetőt terheli abban az esetben, ha a szolgáltatásból való kikapcsoláskor nem kerül sor az eszköz Szolgáltató általi átvételére és elszállítására. A határidő túllépése az eszközök Előfizető általi elvesztésének minősül és az Előfizetőt a 4. sz. melléklet szerinti kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj megfizetésének kötelezettsége terheli. A Szolgáltató a visszaadási kötelezettségről tájékoztatja az Előfizetőt írásban (a Szolgáltató általi felmondás esetén a felmondásban, az előfizetői szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének egyéb eseteiben pedig a Szolgáltató által kibocsátott, jogviszonyt lezáró elszámolás vagy hasonló iratküldés esetén), azonban a tájékoztatástól és annak időpontjától függetlenül az Előfizetőt a visszaadási kötelezettség a jelen pont szerinti határidőn belül terheli. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán lehetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók.

  • A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

  • Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok A kijavítás kezelésekor az Eladónak törekedni kell arra, hogy a kijavítást 15 napon belül elvégezze. A kijavításra nyitva álló határidő a fogyasztási cikk átvételekor indul. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során az Eladó részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a vásárló eltérő rendelkezése hiányában az Eladó köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, az Eladó köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a vásárló részére visszatéríteni. A Vásárló az ÁSZF elfogadásával hozzájárul, hogy számára a tájékoztatást elektronikus úton vagy a Vásárló általi átvétel igazolására alkalmas más módon is megvalósulhasson. ha a Vásárló ehhez hozzájárult, számára a kijavítás teljesíthető későbbi határidőben, vagy amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül ki kell cserélni, vagy amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, de a fogyasztási cikk cseréjére sincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell számára a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül visszatéríteni. az Eladó felé kijavítási igényel fordulni, vagy a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a vételár arányos leszállítását kérni az Eladótól, vagy a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztási cikket az Eladó költségére kijavítani vagy mással kijavíttatani, vagy amennyiben a Vásárló ezen jogaival (kijavítás, árleszállítás és mással kijavíttatás az Eladó költségére) nem él, vagy ezekkel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára 8. napon belül a fogyasztási cikket ki kell cserélni, ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell nyolc napon belül visszatéríteni számára. A 151/2003 Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.

  • Tartózkodás meghosszabbítása Amennyiben a biztosítottnak külföldön tartózkodását kórházi elbocsátását követően – orvosilag indokolt esetben – meg kell hosszabbítania, vagy ha- zaszállítására, illetve hazautazására a sürgősségi ellátás biztosítási/baleseti káresemény miatt csak az eredetileg tervezettnél későbbi időpontban ke- rülhet sor, a biztosító fedezi a felmerülő, legfeljebb 5 éjszakára szóló szál- lodaköltségeket, illetve a hazautazással kapcsolatos, számlával igazolt többletköltségeket – maximum a kötvényben rögzített összeghatárig – mind a biztosított, mind pedig a vele együtt külföldön tartózkodó, Utazási Biztosítással rendelkező hozzátartozója részére.