ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK VII. FIN AL STIPULATIO N S mintaszakaszok

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK VII. FIN AL STIPULATIO N S. A jelen szerződés kizárólag a Kbt. 141. §- bán foglaltak figyelembevétele esetén, írásban módosítható. Szolgáltató a Kbt. 136 § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra figyelemmel kijelenti, hogy nem fizet illetve számol el a jelen szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a Szolgáltató adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak. Szolgáltató köteles a jelen szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az Előfizető számára megismerhetővé tenni. Szolgáltató - a megismerhetővé tételre vonatkozó kötelezettsége mellett- a jelen Szerződés időtartama alatt írásban köteles tájékoztatni Xxxxxxxxxx minden, a tulajdonosi szerkezetében bekövetkezett változásról, a megváltozott és az új adatok, valamint a változás hatályának megjelölésével. Szolgáltató a jelen szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt haladéktalanul írásban köteles Előfizetőt értesíteni a Kbt. 143. § (3) bekezdésében megjelölt ügyletekről. Szolgáltató alvállalkozót és egyéb szervezetet kizárólag a Kbt. 138. § (1)- (3), valamint (5) bekezdésekben foglaltak figyelembevételével jogosult és köteles igénybe venni. This contract may be amended solely in writing according to PPA 141 § Provider states in respect of PPA § 136 (1)

Related to ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK VII. FIN AL STIPULATIO N S

  • Vegyes és záró rendelkezések 1) A jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a vonatkozó jogszabályok mellett a Társaság Üzletszabályzata, Kondíciós listája valamint a Felek között létrejött számlaszerződés és az egyes megbízások megadásához szükséges keret- és egyedi szerződések rendelkezései megfelelően irányadóak, eltérés esetén a jelen szerződés rendelkezéseit kell alkalmazni.

  • A szolgáltatás rendelkezésre állása 3.1. Minőségi mutató meghatározása: A szolgáltatás-igénybevehetőség tényleges időtartamának aránya az adatgyűjtési időszak teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest. (RA) [%]

  • Minőségi paraméterek, rendelkezésre állás Szolgáltató az előfizetői szolgáltatás minőségét a szolgáltatás átadási pontig garantálja. A szolgáltatás (fizikai) átadási pontja a Szolgáltató műszaki központjában van. Szolgáltató az előfizetői szolgáltatás minőségét a hatályos jogszabályoknak és kötelező szabványoknak, előírásoknak a figyelembe vételével biztosítja. Éves rendelkezésre állás értéke, éves átlagban, felhasználónként 95 %. A Szolgáltató nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a bérelt vonali szolgáltatást, közösen más szolgáltató közreműködésével nyújtsa az előfizető részére. A bérelt vonali szolgáltatás díjai: egyedi megállapodás szerint

  • Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 6.2.4.1. A hibabejelentéssel kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.1. pontja, a panaszokkal kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.3. pontja tartalmazza.

  • A Szolgáltató rendes felmondása A Szolgáltató a határozott vagy határozatlan idejű Előfizetői Szerződést 60 (hatvan) napos határidővel jogosult felmondani.

  • Alapvető rendelkezések 2.1. A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.

  • Értelmező rendelkezések 3. § E törvény alkalmazásában:

  • Általános rendelkezések 1.1. Vállalkozó tudomásul veszi, és kötelezettséget vállal, hogy a munkabiztonsági szabályokat a Szerződés teljesítése során betartja. Vállalkozó köteles betartani a tervezési és kivitelezési munkák során a hatóság, szakhatóság által kiadott valamennyi munkabiztonsági, környezetvédelmi tárgyú dokumentumban (engedély, végzés, határozat, kötelezés stb.) foglalt követelményeket.

  • A biztosítási titok megtartására vonatkozó rendelkezések A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha a törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosító tulajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha – a biztosító ügyfele vagy annak képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad, – a Bit. alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, – a biztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg.

  • Vegyes rendelkezések 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.