Általános folyósítási feltételek mintaszakaszok

Általános folyósítási feltételek. Az FHB az általa a Kölcsönfelvevőnek nyújtott kölcsönt az alábbi általános feltételek együttes teljesítése esetén folyósítja: • a biztosítékul lekötött ingatlanra vonatkozó, a hitelbírálat során elfogadott, illetve meghatározott birtok-, tulajdoni- használati és teherviszonyokban semmiféle, az FHB-t hátrányosan érintő változás nem következett be, • a biztosítékul szolgáló ingatlan/ok/ra a földhivatal – a Kölcsönszerződésben meghatározott ranghelyre, összegben és devizanemben – a jelzálogjogot, valamint annak biztosítására az elidegenítési és terhelési tilalmat az FHB javára határozattal bejegyezte, és ezt hiteles tulajdoni lap másolat vagy szemle igazolja, • a fedezetül elfogadott ingatlan(ok) a kölcsönszerződésben meghatározott módon, az FHB-t egyedüli kedvezményezettként megjelölve biztosítva van(nak), • a szerződéskötéskor az ingatlan-nyilvántartásban esetlegesen fennálló illetőleg hiányzó és FHB által egyedi elbírálás alapján ideiglenesen engedélyezett, avagy mellőzött terhek és ténybejegyzések határozattal törlésre avagy bejegyzésre kerültek, és ezt hiteles tulajdoni lap másolat vagy szemle igazolja, • hitelkiváltás esetén a kölcsön első folyósítása kizárólag forintban a kiváltandó kölcsönt folyósító hitelintézet/kiváltandó kölcsön nyújtója által írásban közölt, a kiváltandó tartozás nyilvántartására szolgáló hitelszámla javára történik. Az FHB az általános folyósítási feltételeken túl egyedi feltételeket is előírhat, melyeket az egyes Kölcsönszerződések tartalmaznak.

Related to Általános folyósítási feltételek

  • Általános feltételek Az akcióban azok a mindigTV PRÉMIUM TV szolgáltatással rendelkező Előfizetők vehetnek részt, akik: • az akcióban való részvételre irányuló szándékukat kifejező nyilatkozatuk megtételekor a szolgáltatóval Belépő, Alap, Családi vagy Gyerek műsorcsomagot határozatlan, vagy határozott időtartamú előfizetői szerződéssel veszik igénybe; • meglévő előfizetésük megszüntetésével egyidejűleg vállalják, hogy új előfizetői szerződést kötnek TV+NET csomagra az alábbiak szerint: • az új, határozott tartamú előfizetői szerződés keretében, o TV+NET 60 Alapcsomaggal, o TV+NET 60 Családi csomaggal, o TV+NET 150 Alapcsomaggal, o TV+NET 150 Családi csomaggal o vagy TV+NET 300 Családi csomaggal, televízió és mobilinternet szolgáltatást tartalmazó csomagok egyikére fizetnek elő, • a választott előfizetési csomag első hónapra esedékes díját és az egyszeri regisztrációs díjat előre megfizetik, az alábbiaknak megfelelően: o Személyes szerződéskötés esetén az új előfizetői szerződés megkötésével egy időben, o telefonon vagy weben történő megrendelés esetén pedig a szolgáltatáshoz szükséges eszközök átvételekor. Az előfizetői szerződést személyes ügyfélszolgálati irodáink valamelyikében, telefonos ügyfélszolgálatunkon keresztül vagy webshopunkban rendelik meg és a szerződéskötéssel egyidejűleg a szolgáltatásokhoz új eszközt vásárolnak. Az akció keretén belül szolgáltatási címenként csak egy előfizetői szerződés megkötése és maximum 3 kedvezményes árú dekóder / CI+ modul megvásárlása lehetséges. Személyes ügyfélszolgálati irodáink elérhetősége: xxxxx://xxxxxxxx.xx/xxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx/xxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxxxxxx/ Telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége: 1211 (07:00 – 21:00 élő hang) A webshop elérhetősége: xxxxx://xxxxxxxx.xx/xxxxxxx/xxxxxxx Az akcióban megköthető előfizetői szerződés időtartama 12 hónapos határozott tartam. Az akció időtartama: 2021. október 27-től visszavonásig. Az akció visszavonásáról a Szolgáltató a honlapján közzétett tájékoztatással, és/vagy a vonatkozó általános szerződési feltételeinek „A Szolgáltató által indított jelenleg hatályos akciók” fejezetcím alól a lejárt akciók közé történő áthelyezésével értesíti az előfizetőket.

  • Általános szerződési feltételek Jelen dokumentum alapján létrejött szerződés nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk. Jelen Ászf hatálya Szolgáltató weblapján (xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx) és aldomainjein történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen Ászf folyamatosan elérhető a következő weboldalról: xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx és letölthető az alábbi linkről: xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx/xxxx.xx

  • Általános Biztosítási Feltételek ENGEDJE MEG, HOGY BEMUTASSUK ÖNNEK ÁTFOGÓ OTTHONBIZTOSÍTÁSI TERMÉKÜNKET, AZ ALLIANZ OTTHONOM LAKÁSBIZTOSÍTÁST.

  • Az általános szerződési feltételek elérhetősége 1.6.1. A Szolgáltató az ÁSZF-et az ügyfélszolgálatán és internetes oldalán teszi hozzáférhetővé. A Szolgáltató az ÁSZF-et tartós adathordozón vagy elektronikus levélben térítésmentesen, illetve az előfizető kérésére nyomtatott formában bocsátja előfizetői számára rendelkezésre.

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.4.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.

  • Az előfizetői szolgáltatás felfüggesztésének esetei és feltételei A szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, amennyiben a Szolgáltató nem él a díjtartozás miatt biztosított felmondási jogosultságával, a szolgáltatást legfeljebb 6 hónapig felfüggesztheti. A Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számít fel. Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az előfizetői szerződést felmondhatja. A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel felmondani, és ennek tartamára a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az előfizetői szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a szolgáltatót lényeges körülmény - így különösen a személyes adatok - vonatkozásában megtévesztette.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • Különös Biztosítási Feltételek Hitelkártya elvesztése, jogtalan eltulajdonítása, illetve elrablása esetén történő visszaélés kockázatára

  • Egyedi feltételek A Szolgáltató feladata a Szolgáltatás interfészig történő eljuttatásához szükséges valamennyi berendezés telepítése, valamint az ehhez szükséges kábelezés. Az Előfizető által biztosított berendezések, valamint a Szolgáltató által szállított berendezések közötti összeköttetés megteremtése nem a Szolgáltató feladata. Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges használatára bocsátott technikai eszközök szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért – a felróhatóság függvényében – felelősséggel tartozik. Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy az Előfizető által biztosított csatlakozó berendezést a Szolgáltatás használatbavétele előtt megvizsgálja valamint a Szolgáltatás teljes futamideje alatt bármikor ellenőrizheti. Abban az esetben, ha a Szolgáltató véleménye alapján ezen berendezések nem alkalmasak a Szolgáltatás használatára, Szolgáltató jogosult kérni az Előfizetőtől a Szolgáltatás vételére alkalmas berendezések biztosítását. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, illetve írásban kifejezetten ragaszkodik az általa biztosított berendezések beépítéséhez, abban az esetben Szolgáltató a Szolgáltatás minőségéért nem vállal felelősséget. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által előzetesen megjelölt időpontra helyiségeit, a Szolgáltatás fogadására alkalmas állapotban a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. Ennek megtörténtéig a Szolgáltató a munkavégzést megtagadhatja. A munkahely rendeltetésszerű állapotban tartásáért, a munka-, baleset-, tűz- és vagyonvédelmi szabályok betartásáért mindenkor az Előfizető felelős. Az Előfizetőt terhelik a helyszínen szükséges szerelési munkálatok, valamint a Szolgáltatás eredeti telepítése után a Előfizető részéről felmerülő esetleges egyéb változtatások költségei. A szolgáltatási szerződés megkötése, illetve annak minden módosítása írásban történik. A szerződés hatályba lépésének, azaz a Szolgáltatásnyújtás megkezdésének napja az a nap, amelyen a Szolgáltató és az Előfizető közös megegyezéssel megállapodnak. Amennyiben az Előfizető a határozott idejű kedvezményes időszak lejárta előtt a szerződéses jogviszony megszüntetése céljából írásbeli nyilatkozatot nem terjeszt elő, úgy a szerződés a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben rögzített feltételekkel marad hatályban.