Áruvisszaszármaztatás mintaszakaszok

Áruvisszaszármaztatás. Ha a vételár behajtására nincs lehetőség, úgy Eladó jogosult az áru visszaszállítására és kártérítési igény bejelentésére az ügylettel kapcsolatban felmerült valamennyi költsége és elmaradt haszna megtérítésére. Vevő jelen szerződés létrejöttével beleegyezését adja, hogy Xxxxx a Vevő telephelyére, székhelyére, egyéb szállítási helyszínére a ki nem fizetett áru visszaszállításának céljából akadálymentesen bejusson. Ha Vevő ellen csődeljárás, felszámolási eljárás vagy végrehajtási eljárás indul, Vevő tűrni köteles, hogy Xxxxx a tulajdonjog fenntartással érintett Áruit visszaszármaztassa a fent rögzített módon.

Related to Áruvisszaszármaztatás

  • Hívásvárakoztatás Egy, már folyamatban lévő hívás közben sípoló hang jelzi, hogy új hívás érkezett, a hívott fél így eldöntheti, hogy fogadja-e az új hívást. A hívó fél ebben az esetben nem foglalt hangot hall, hanem úgy érzékeli, hogy a szám kicseng. A hívásvárakoztatás és a hívástartás szolgáltatások együttes használatával az aktív hívást nem kell befejezni az új hívás fogadásához, és lehetőség van arra is, hogy az Előfizető a beszélőpartnereivel felváltva beszéljen. ❖ Az igénybevétel feltétele: A hívásvárakoztatást a Szolgáltató minden Előfizetőnek díjmentesen aktiválja az alapszolgáltatással együtt. ❖ Az igénybevétel korlátja: Előfordulhat, hogy a mobiltelefon nem alkalmas a szolgáltatás igénybevételére. ❖ A szolgáltatás havi előfizetési díja: Hívásvárakoztatás díjmentes Hívásvárakoztatás esetén a hívó fél a beszélgetési díjakat a hívott bejelentkezésétől a hívás bontásáig, hívott partnerenként külön-külön fizeti.

  • Jognyilatkozatok A felek kölcsönösen kijelentik, hogy

  • Egyoldalú szerződésmódosítás A Szolgáltató az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően csak az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani:

  • Szolgáltatási táblázat A jelen szabályzatban foglalt biztosítási események és szol- gáltatások, valamint az ezekhez tartozó térítési összegek összefoglaló táblázata.

  • Visszatartási jog Az Eladó mindaddig visszatarthatja a fogyasztónak visszajáró összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel vagy portósan feladott küldeményeket nem áll módunkban elfogadni.

  • Visszatérítés 8.6.1. A Bank visszatéríti a Számlatulajdonos által jóváhagyott, a kedvezményezett által, vagy rajta keresztül kezdeményezett fizetési művelet összegét, ha:

  • Határozati javaslat Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Makó és Xxxxxxx Szennyvízcsatornázásának megvalósítására létrejött Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosítása tárgyú előterjesztést és az alábbi döntést hozta: Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint társult tag úgy határoz, hogy a Makó és Xxxxxxx Szennyvízcsatornázásának megvalósítására létrejött Önkormányzati Társulás Alapító Okiratát hatályon kívül helyezi. A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. - Xxxxxxxx Xxxxxx polgármester - Xx. Xxxxxxx Xxxxx jegyző - Társult önkormányzatok - Irattár Kiszombor, 2011. március 30. Az alább felsorolt települési önkormányzatok képviselőtestületei elhatározzák, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 41. § (1) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttmőködéséről szóló 1997. évi CXXXV. tv. (továbbiakban Ttv.) 16. §-ban kapott felhatalmazás alapján egymással társulva a települések szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása, valamint az ennek megvalósítását szolgáló közös pénzalap létrehozása érdekében önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulást (továbbiakban: társulás) hoznak létre és biztosítják annak mőködési feltételeit.

  • A szerződéssel kapcsolatos feltételek III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

  • A biztosító szolgáltatásának szabályai 10.1. A biztosító a károkat eseményenként a szerződésben megjelölt felső összeghatárig téríti meg – a Magyarországon mindenkor érvényes belföldi fizetőeszközben –, figyelembe véve az egyes biztosítási összegeket.

  • Szolgáltatás Vészhelyzeti Assistance Szolgáltatás Szolgáltatás korlátozások / Limit Segítségnyújtás külföldi közlekedési baleset esetén: · Vontatás: a szolgáltató megszervezi a gépjármű vontatását a legközelebbi márkaszervizbe vagy a biztosított tartózkodási helyére, · a szolgáltató értesíti a biztosítót a balesetről, · Telefonos idegen nyelvű segítségnyújtás: nyelvi problémák esetén a szolgáltató telefonon segítséget nyújt a biztosítási nyomtatványok kitöltésében, amennyiben azok nyelve eltér a biztosított anyanyelvétől. A rendőrséggel való kommunikáció során felmerülő nyelvi problémák esetén a szolgáltató telefonon keresztül azonnali tolmácsolást vállal. Ez a szolgáltatás kizárólag abban az esetben vehető igénybe, ha az idegen nyelven nyújtott telefonos segítség szükséges a vészhelyzet megoldásához. Az azonnali telefonos tolmácsolásra az alábbi nyelveken van lehetőség: német, angol, horvát, szlovén, szerb, bolgár, és román. 15 000 Ft / biztosítási esemény Segítségnyújtás otthoni baleset esetén: · a szolgáltató megszervezi a biztosítottnak vagy a kötvényen a biztosított életvitelszerű tartózkodási helyeként feltüntetett címen vele közös háztartásban élő hozzátartozójának a legközelebbi kórházba vagy egészség- ügyi intézménybe szállítását illetve az onnan való hazaszállítását taxival, amennyiben a biztosított és/vagy a kötvényen a biztosított életvitelszerű tartózkodási helyeként feltüntetett címen vele állandó jelleggel közös háztartásban élő hozzátartozója a fenti címen balesetet szenved. A biztosító, illetve a szolgáltató nem vállal felelősséget azért, ha a bejelentésben foglaltaktól eltérően a sérült nincs taxival szállítható állapotban, vagy ha az egészségi állapotában a szállítás közben hátrányos változás következik be. · a szolgáltató megszervezi a biztosított gyermekeinek felügyeletét, ha azok a biztosított kórházi ellátása idejére felügyelet nélkül maradnának Magyarország területén nyújt szolgáltatást biztosítási eseményenként 15 000 Ft-ig. Hozzátartozó beszállítása a kórházba baleset esetén: ha a biztosított közlekedési vagy otthoni baleset követ- keztében kórházi kezelésre szorul, a szolgáltató megszervezi egy hozzátartozójának kórházba utaztatását. 15 000 Ft / biztosítási esemény Assistance Optimum biztosítás Szolgáltatás Limit Csőtörés: a sérült vezetékrész cseréje vagy javítása 28 000 Ft / biztosítási esemény