Élő állatok szállítása mintaszakaszok

Élő állatok szállítása. Élő állat a kézipoggyász méretét meg nem haladó, állatok szállítására alkalmas, zárt szállítóeszközben díjmentesen szállítható, amely biztosítja, hogy az élő állat az utazás során nem szabadul ki, illetve az utasok ruházata, poggyásza vagy a jármű nem szennyeződik be. A fentebb említettektől eltérően (ha az utas nem kézipoggyásznak megfelelő szállítóeszközben szállítja) a kutya zárt szállítóeszköz nélkül, szájkosárral és pórázon vezetve, csak érvényes menetjeggyel, szállítható. Az utasnak rendelkeznie kell a kutya oltási bizonyítványával és kérésre azt a szolgálatban lévő személyzetnek fel kell mutatnia. A rendőrségi szolgálati kutya és a megkülönböztető jelzéssel megjelölt segítő kutya (mozgáskorlátozottakat segítő, hangot jelző, rohamjelző, személyi segítő és vakvezető kutya) utaztatása díjtalan. Kutya a járművek ülésén nem, csak a járművek peronján szállítható, egy utas pedig csak egy kutyát szállíthat. Minden esetben a kutyát szállító utas(ok) felel(nek) azért, hogy az állatok egymást, illetve a többi utast ne zavarják vagy veszélyeztessék, a járműben kárt ne okozzanak.
Élő állatok szállítása. Élő állat a kézipoggyász méretét meg nem haladó, állatok szállítására alkalmas, zárt szállítóeszközben díjmentesen szállítható, amely biztosítja, hogy az élő állat az utazás során nem szabadul ki, illetve az utasok ruházata, poggyásza vagy a jármű nem szennyeződik be. Az előző bekezdésben foglaltaktól eltérően (ha az utas nem kézipoggyásznak megfelelő szállítóeszközben szállítja) a kutya zárt szállítóeszköz nélkül, szájkosárral és pórázon vezetve, díjfizetés ellenében szállítható. Az utasnak rendelkeznie kell a kutya oltási bizonyítványával és kérésre azt a szolgálatban lévő személyzetnek fel kell mutatnia. A kutya utaztatásának viteldíja azonos az adott távolságra érvényes teljes árú menetdíj árával. . Kutyaszállításra 24 órás jegy, 72 órás jegy hetijegy és 5/30-as napijegy is használható. A kutya részére bérlet váltható. A bérletszelvényt általános bérletigazolványban kell használni, az arckép helyén " EB " felirattal, az általános bérletekre vonatkozó szabályok szerint. A rendőrségi szolgálati kutya és a megkülönböztető jelzéssel megjelölt segítő kutya (mozgáskorlátozottakat segítő, hangot jelző, rohamjelző, személyi segítő és vakvezető kutya) utaztatása díjtalan. Kutya a járművek ülésén nem, szállítható, egy utas pedig csak egy kutyát szállíthat. A megkülönböztető jelzéssel megjelölt segítő kutyák esetében a járművek peronjára vonatkozó, illetve az egy járművön (kocsinként) szállítható kutyák számára vonatkozó korlátozást nem kell alkalmazni (az ilyen kutyák a járművek belső terébe is bevihetők, hogy gazdájuk ne legyen akadályozva ülőhely elfoglalásában). Minden esetben a kutyát szállító utas(ok) felel(nek) azért, hogy az állatok egymást, illetve a többi utast ne zavarják vagy veszélyeztessék, a járműben kárt ne okozzanak. A jelen fejezetben hivatkozott menetjegyet, bérletet, bérletigazolványt a VOLÁNBUSZ és a BKK árusítja, illetve bocsátja ki, a Díjszabásban meghatározott ellenérték fejében. Az utasok által fizetett ellenérték az eladó társaság (VOLÁNBUSZ, BKK) bevételét képezi. A VOLÁNBUSZ által üzemeltetett járművekre előreváltott vonal- és napijegy típusú jegyekkel, érvényes bérlettel és bérletigazolvánnyal (a teljes árú bérletek esetében bérletigazolvánnyal, személyi igazolvánnyal vagy kártya formátumú vezetői engedély egyikével) vagy diákigazolvánnyal (ennek hiányában az iskola által az igazolványrendelet melléklete szerint, diákigazolvány helyett kiadott igazolással, amely 14. életévét betöltött személy esetében csak személyi azonosításra alkalm...
Élő állatok szállítása. 13.6.1 Élő állatok csak a Légitársaság előzetes írásbeli hozzájárulása és a Légitársaság által, valaminta Nemzetközi Egyezményekben a poggyász- és áru szállítására vonatkozóan meghatározott feltételek alapján és az utas felelősségére szállíthatók. Kutyák és macskák csak megfelelő ketrecben szállíthatóak, valamint feltéve, hogy az állat rendelkezik olyan érvényes egészségügyi és állatorvosi igazolással, belépési engedéllyel és egyéb irattal, amelyek az állatnak a célállomás országába történő belépéséhez szükségesek. Más állat szállítása a Légitársaság egyedi döntésétől függ. Biztonsági okokból hüllők és rágcsálók szállítása nem engedélyezett.

Related to Élő állatok szállítása

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.

  • Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

  • Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 20 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény útján, valamint internetes honlapján.

  • Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján? Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.

  • Miben szolgálja az Ön érdekeit? A TKM segítségével Ön egyszerűbben össze tudja hasonlítani a magyar életbiztosítási piacon kínált unit-linked életbiztosí- tások költségszintjeit. A TKM a Rendeletben maghatározott alábbi feltételezésekkel kerül kiszámításra.

  • A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • A Szolgáltató által kezelt személyes adatok köre A jogszabályban kötelezően előírt illetve jogként biztosított adatkezelés alapján a Szolgáltató által kezelt személyes adatok a következők:

  • Értékelési szempontok III.2.1) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg) x A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

  • Ismeretlen építmény, ismeretlen üreg beomlása 5.13. Ismeretlen építmény, ismeretlen üreg beomlása biztosítási eseménynek minősül, ha a természetes egyensúlyi állapot – külső erőhatás miatti – megszűnése következtében egy ismeretlen üreg hirtelen bekövetkező beomlása a biztosított vagyontárgyakban okoz. Ismeretlen üreg az, amely az építési engedélyben nem szerepel vagy a hatóságok által nincs feltárva.