Common use of Írásbeliség Clause in Contracts

Írásbeliség. A Felek a Bank által nyújtott valamely befektetési vagy más banki szolgáltatásra vonatkozó, illetőleg ahhoz kapcsolódó megállapodásaikat, továbbá az egymásnak szóló értesítéseket, nyilatkozatokat kötelesek írásba foglalni. Írásbelinek minősül az egymásnak levélben, e-mail-ben vagy faxon küldött értesítés, kérelem, nyilatkozat. A nem írásbeli közléseket egyidejűleg írásban meg kell erősíteni. A telefonon vagy más, nem írásos formában kapott közlés írásbeli visszaigazolása esetén a másik fél haladéktalanul köteles jelezni a közlés és az írásbeli visszaigazolás közötti esetleges eltérést. Ha az Ügyfél telefonszáma, faxszáma, elektronikus levelezési címe vagy más elektronikus elérhetősége a Keretszerződésben vagy más okiratban megjelölésre kerül, a feltüntetett telefonról, telefaxról, e-mail címről vagy más elektronikus elérhetőségről érkezett közléseket, iratokat minden esetben az Ügyféltől származónak kell tekinteni. A Bank kizárja minden felelősségét, amely az adott kommunikációs eszköz jogosulatlan személy általi használatából vagy az adott kommunikációs eszköz útján eljuttatott okiratok hamisított mivoltából ered.

Appears in 3 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Írásbeliség. A Felek a Bank által nyújtott valamely befektetési vagy más banki szolgáltatásra vonatkozó, illetőleg ahhoz kapcsolódó megállapodásaikat, továbbá az egymásnak szóló értesítéseket, nyilatkozatokat kötelesek írásba foglalni. Írásbelinek minősül az egymásnak levélben, e-mail-ben vagy faxon küldött értesítés, kérelem, nyilatkozat. A nem írásbeli közléseket egyidejűleg írásban meg kell erősíteni. A telefonon vagy más, nem írásos formában kapott közlés írásbeli visszaigazolása esetén a másik fél haladéktalanul köteles jelezni a közlés és az írásbeli visszaigazolás közötti esetleges eltérést. Ha az Ügyfél telefonszáma, faxszáma, elektronikus levelezési címe vagy más elektronikus elérhetősége a Keretszerződésben vagy más okiratban megjelölésre kerül, a feltüntetett telefonról, telefaxról, e-mail címről vagy más elektronikus elérhetőségről érkezett közléseket, iratokat minden esetben az Ügyféltől származónak kell tekinteni. A Bank kizárja minden felelősségét, amely az adott kommunikációs eszköz jogosulatlan személy általi használatából vagy az adott kommunikációs eszköz útján eljuttatott okiratok hamisított mivoltából ered.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek