PANNON TAKARÉK BANK ZRT.
PANNON TAKARÉK BANK ZRT.
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
a jogelőd Környe-Bokod Takarékszövetkezetnél megnyitott
Forintban nyilvántartott pénzforgalmi számlák és lekötött betétszámlák vezetéséhez
- kétoldalú módosítással egységes szerkezetben -
Kiadás időpontja: 2017.06.09. Hatályba lépés időpontja: 2017.06.10.
Alkalmazandó: A jogelőd Környe-Bokod Takarékszövetkezetnél 2015. szeptember 1. napja előtt megkötött azon pénzforgalmi számla és lekötött betétszámla szerződések esetében, melyeknél ezen módosított általános szerződési feltételek alkalmazásáról 2016. július 28. napját követően a számlatulajdonos ügyfél a Bankkal kétoldalúan megállapodott.
Az általános szerződési feltételek jelen módosításával a felelősségi és kárviselési szabályok az ügyfelek számára kedvezően módosultak. Továbbá az általános szerződési feltételek jelen módosítását indokolta – az OBA biztosítottságra vonatkozó rendelkezések tekintetében – a jogszabályi előírásoknak való megfelelés.
Pannon Takarék Bank Zrt.
A Pannon Takarék Bank Zrt. (0000 Xxxxxxx, Xxxxxxx xx 00., Xx. 00-00-000000, tevékenységi engedély száma: EN-I-1525/2010. (2010. december 10.), valamint H-EN-I-817/2013. (2013. augusztus 5.)), mint a Környe-Bokod Takarékszövetkezet (székhelye: 2851 Környe, Alkotmány u. 14. cégjegyzékszáma: 00-00-000000, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kiadott tevékenységi engedély száma: 802/1997/F. számú határozat) általános jogutódja, (a továbbiakban: Számlavezető hely, Takarékszövetkezet vagy Bank) a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény, a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény, a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 18/2009. (VIII. 6) MNB rendelet és egyéb hatályos jogszabályi előírások figyelembevételével forint pénzforgalmi számlát (a továbbiakban: pénzforgalmi számla) nyit és vezet, valamint lekötött betétszámlát kezel.
Fogalom Meghatározások
Keretszerződés: a Takarékszövetkezet és a Számlatulajdonos között létrejött olyan pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására vonatkozó megállapodás, mely egy adott időszakra vonatkozóan meghatározza a keretszerződésen alapuló fizetési megbízások, illetve fizetési műveletek lényeges feltételeit, ideértve a pénzforgalmi számla megnyitását is. A Takarékszövetkezet és a Számlatulajdonos között létrejött Keretszerződés magába foglalja: a pénzforgalmi számlaszerződést, jelen Általános Szerződési Feltételeket, a Hirdetményt, az aláírás nyilvántartó kartonokat, a Takarékszövetkezet által alkalmazott formanyomtatványokat, a később igénybe veendő szolgáltatásokra vonatkozó szerződéseket és Általános Szerződési Feltételeket, valamint „A Számlatulajdonos fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről” szóló hirdetményt.
Pénzforgalmi számla: az a fizetési számla, amelyet a Számlatulajdonos a saját nevében és kockázatára üzletszerűen végzett rendszeres gazdasági tevékenysége körében pénzforgalmának lebonyolítása céljából törvényben vagy kormányrendeletben megállapított kötelezettség alapján nyit, illetve nyitott – ideértve a helyi, helyi kisebbségi önkormányzat költségvetési elszámolási és elszámolási alszámláit, valamint a külföldi vállalkozásoknak az adóügyeivel összefüggésben nyitott belföldi pénzforgalmi számláját is –, továbbá az a fizetési számla, amely a Számlatulajdonos rendelkezésének megfelelően, kifejezetten pénzforgalmi számlaként kerül megnyitásra.
Vállalkozás: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy.
Mikrovállalkozás: az a vállalkozás, amelynek – a keretszerződés vagy az egyszeri fizetési megbízási szerződés megkötésének időpontjában – az összes foglalkoztatotti létszáma 10 főnél kevesebb, és a szerződés megkötését megelőző üzleti évben éves árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió euró vagy a szerződés megkötését megelőző üzleti év utolsó napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamon számítva az ennek megfelelő forintösszeg.
Egyéb szervezet: egyéni cég, szakcsoport, polgári jogi társaság, társasház, társasüdülő, társasgarázs, építőközösség és minden más, jogi személyiséggel nem rendelkező személyi egyesülés.
Számlatulajdonos: a Takarékszövetkezettel számlaszerződést kötő fél.
Lekötött betétszámla: a Számlatulajdonos által a magasabb hozam elérése céljából a szabad pénzeszközeinek elhelyezése érdekében nyitott számla. A lekötött betétszámla megnyitásának nem feltétele, hogy az ügyfél pénzforgalmi számlával rendelkezzen a Takarékszövetkezetnél.
Ügyfél: a Takarékszövetkezetnél pénzforgalmi, számlavezetési, betétkezelési szolgáltatást igénybe vevő személy (a Számlatulajdonoson kívül a meghatalmazott, a rendelkező, a kedvezményezett is).
Hpt.: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény.
Takarékbank: Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt., a Környe-Bokod Takarékszövetkezet levelező bankja.
KHR: Központi Hitelinformációs Rendszer
Értéknap: az a nap, amelyet a Takarékszövetkezet a pénzforgalmi számla javára vagy a pénzforgalmi számla terhére elszámolt pénzösszeg utáni kamatszámítás szempontjából figyelembe vesz.
Terhelési nap: az a nap, amikor a Takarékszövetkezet az általa a fizető fél részére vezetett pénzforgalmi számlán nyilvántartott követelést a fizetési megbízás szerinti összeggel csökkenti.
Fizetési megbízás: az Ügyfélnek a Takarékszövetkezet részére fizetési művelet teljesítésére adott megbízása, valamint a hatósági átutalási megbízás és az átutalási végzés.
1
Fizetési művelet: az Ügyfél, a hatósági átutalási megbízás adására jogosult és az átutalási végzést kibocsátó által kezdeményezett megbízás – valamely fizetési mód szerinti – lebonyolítása, függetlenül a fizető fél és a kedvezményezett közötti jogviszonytól.
Munkanap: az a nap, amelyen a Takarékszövetkezet fizetési művelet teljesítése céljából nyitva tart.
Sorbaállítás: a Takarékszövetkezet által vezetett pénzforgalmi számlára érkező fizetési megbízás fedezethiány miatt történő nem teljesítése (függőben tartása) és várakozási sorba helyezése a jövőbeni teljesítés céljából, ide nem értve azt az esetet, amikor az Ügyfél az ütemezett fizetései céljából, a beérkezett fizetési műveletek tervszerű teljesítése érdekében sorba helyezésről állapodik meg a Takarékszövetkezettel.
Belföldi fizetési forgalom: azon fizetési műveletek összessége, amelynek keretében mind a fizető pénzforgalmi szolgáltatója, mind a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója a Magyarország határain belül nyújtja pénzforgalmi szolgáltatását.
EGT-n belüli fizetési művelet: az a fizetési művelet, amelynek lebonyolításánál mind a fizető fél, mind a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója, vagy a teljesítést végző egyetlen pénzforgalmi szolgáltató az EGT területén belül nyújtja pénzforgalmi szolgáltatását és a pénzforgalmi szolgáltatásnyújtás euróban vagy az euróövezeten kívüli EGT-állam pénznemében történik.
InterGiro1 fizetési forgalom: Az InterGiro1 fizetési rendszer keretében a tárgynapra átvett fizetési megbízások feldolgozása tárgynapon megtörténik, az éjszakai elszámoláshoz kapcsolódó tevékenységek eredményeként a megbízás teljesítésére az azt követő munkanapon – elszámolási napon – kerül sor. A Takarékszövetkezet az InterGiro1 fizetési rendszer igénybevételével teljesíti az Ügyfél által forint pénznemben kezdeményezett, belföldi pénzforgalmi szolgáltató által kezelt fizetési számlára címzett, a pénznemek közötti átváltást igénylő, valamint a papír alapon benyújtott egyszerű átutalást, a hatósági átutalást és átutalási végzést, valamint a beszedési megbízások benyújtását és teljesítését.
InterGiro2 fizetési forgalom: Az InteGiro2 fizetési rendszer keretében a tárgynapra átvett fizetési megbízások feldolgozása és teljesítése tárgynapon, napközbeni többszöri elszámolás – öt elszámolási ciklus keretében – történik meg. A Takarékszövetkezet az InterGiro2 fizetési rendszer igénybevételével teljesíti az Ügyfél által forint pénznemben kezdeményezett, különböző pénznemek közötti átváltást nem igénylő, belföldi pénzforgalmi szolgáltató által kezelt fizetési számlára címzett, elektronikus úton benyújtott egyszerű átutalásokat, csoportos átutalásokat, a benyújtás módjától függetlenül a rendszeres átutalásokat.
Munkanap záró időpontja: a Takarékszövetkezet által meghatározott azon időpont, ameddig a fizetési megbízást átveszi vagy jóváírást teljesít.
Papír alapú fizetési megbízás: olyan írásban adott fizetési megbízás, amelyet nem elektronikus úton írtak alá.
Pénzforgalmi jelzőszám: olyan egyedi azonosító, amely a pénzforgalmi számla egyértelmű azonosítására szolgál (számlaszám).
Rendelkezésre jogosult: a Számlatulajdonos, a képviseletében jogszabály alapján eljárni jogosult személy, illetve a számla feletti rendelkezésre általuk feljogosított más személy.
Tartós adathordozó: olyan eszköz, amely az ügyfél számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését azaz a Takarékszövetkezet által az Ügyfélnek papíron átadott és a xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx honlapon megjelenített tájékoztatást.
Referencia-árfolyam: a Takarékszövetkezet által közzétett vagy a nyilvánosság számára hozzáférhető pénznemek közötti mindenkori átváltási árfolyam.
Referencia-kamatláb: bármilyen alkalmazandó kamat számításának alapjául szolgáló nyilvánosság számára hozzáférhető mindenkori kamatláb.
1) A Pénzforgalmi Keretszerződés megkötése és a pénzforgalmi számla megnyitása
A Takarékszövetkezet pénzforgalmi számlát nyit és vezet azoknak az ügyfeleknek, akik annak nyitására a jogszabály erejénél fogva kötelezettek, illetve azoknak az egyéb ügyfeleknek, akik szabad akaratukból pénzforgalmi számla nyitásáról rendelkeznek.
A Számlatulajdonos külön kérésére a Takarékszövetkezet a pénzforgalmi számla mellett - meghatározott célra szolgáló
- elkülönített számlákat is nyithat. Az elkülönített számlák a pénzforgalmi számlával együttesen, egységes fizetési számlának tekintendők. A meghatározott célra elkülönített és ily módon kezelt, a Számlatulajdonos szabad
rendelkezése alól kikerült pénzeszközök (pl. óvadékként, ill. bankgaranciával, fedezetigazolással kapcsolatos elkülönítés) az elkülönítés tartalma alatt csak meghatározott célra használható fel.
A számlanyitás feltételeit a pénzforgalomról szóló jogszabályok állapítják meg. A szerződéskötés és a szerződés fennállása alatti kapcsolattartás nyelve a magyar.
A pénzbetét (törzstőke) elhelyezésére kötelezett gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéb jogi személyek részére - a pénzbetét (törzsbetét) elhelyezése céljából - a Takarékszövetkezet számlát nyit, illetve a betét elhelyezéséről igazolást állít ki. Gazdasági társaság és szövetkezet esetében a nyilvántartásba történő bejegyzésük iránti kérelmük benyújtásának igazolásáig, egyéb – nyilvántartásba vétellel létrejövő – jogi személyek esetében a nyilvántartásba történő bejegyzésük igazolásáig a fenti célra megnyitott számla pénzforgalom lebonyolítására (terhelések kezdeményezésére, illetve jóváírások fogadására) nem alkalmazható.
A Takarékszövetkezet a jelen Általános Szerződési Feltételekben meghatározott módon, a pénzforgalmi számlán nyilvántartja a Számlatulajdonos rendelkezésére álló pénzeszközöket, teljesíti az azok terhére érkező fizetési megbízásokat, továbbá jóváírja a Számlatulajdonos javára érkező pénzeszközöket.
A Takarékszövetkezet a Számlatulajdonos eseti betétlekötési megbízása alapján, a lekötött betéteket lekötésenként külön betétszámlán tartja nyilván.
A Takarékszövetkezet a forintban vezetett pénzforgalmi számla megnyitását a jogszabályokkal összhangban meghatározott igazoló okmányok benyújtásához köti.
A számlanyitáshoz szükséges okmányokat eredeti példányban, vagy hiteles másolatban kell bemutatni, minden olyan esetben, amikor ezen dokumentumok benyújtása papír alapon történik. Az eredetiben bemutatott dokumentumokról a Takarékszövetkezet másolatot készít.
A pénzforgalmi számla nyitásának dokumentációs feltételei:
1) jogi személy létrejöttéhez szükséges nyilvántartásba (a továbbiakban: nyilvántartás) már bejegyzett vállalkozás a nyilvántartást vezető szervezettől származó, harminc napnál nem régebbi okirattal igazolta, hogy a nyilvántartásban szerepe; közokiratba foglalt, vagy ügyvéd által ellenjegyzett, a vállalkozás vagy szervezet jellege szerint alapító dokumentumnak (pl. társasági szerződés, alapító okirat, alapszabály) a nyilvántartásba vevő hatóság/cégbíróság vagy más hatóság (pl. Törvényszék) által elfogadott hatályos példányát bemutatta, valamint adószámát és statisztikai számjelét közölte,
2) törzskönyvi jogi személy (költségvetési szervek, helyi önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, társulások, térségi fejlesztési tanácsok, valamint jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személyek) esetében az Államkincstár törzskönyvi nyilvántartásából lekért törzskönyvet bemutatta,
3) a nyilvántartásba még be nem jegyzett jogi személy gazdasági társaság ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott létesítő okiratát (társasági szerződését) átadta, valamint – ha cégbejegyzésre kötelezett és a pénzforgalmi számla megnyitása nem feltétele a cégbejegyzési kérelem benyújtásának – csatolta a cégbejegyzési kérelem benyújtása során a cégbíróságtól kapott elektronikus tanúsítványt vagy annak ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott hiteles papír alapú másolatát bemutatta,
4) az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett természetes személy, illetve az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett egyéni vállalkozó a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál történt nyilvántartásba vételéről szóló okiratot átadta, egyéni vállalkozó a nyilvántartásba vételről szóló igazolás vagy az egyéni vállalkozói igazolvány, illetőleg a tevékenység végzéséhez szükséges más igazolványt bemutatta.
5) a pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezett szervezet – a jogi formájára vonatkozó előírások szerint – a létrejöttére, illetve nyilvántartásba vételére vonatkozó okmányokat, iratokat bemutatta.
6) A Takarékszövetkezet előírja a cégbejegyzésre kötelezett ügyfél közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányának, vagy a társasági szerződést készítő és ellenjegyző ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintájának rendelkezésre bocsátását is.
Devizakülföldi vállalkozások és szervezetek esetén a számlanyitáshoz a Takarékszövetkezet az alábbi dokumentumokat kéri:
• A társaság alapító dokumentumát az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (OFFI) által hitelesített magyar nyelvű fordítással. Már bejegyzett társaság esetén a bejegyzést igazoló harminc napnál nem régebbi cégkivonatot is hiteles fordítással.
• A társaságot képviselni jogosult személyek közjegyzővel hitelesített aláírási címpéldányát, és annak idegen nyelvű okirat készítésére jogosult közjegyző vagy OFFI által hitelesített magyar fordítását.
A pénzforgalmi számlát a Takarékszövetkezet azonnali hatállyal megszünteti, ha a nyilvántartásba még be nem jegyzett Számlatulajdonos a pénzforgalmi számla megnyitását követő 90 (kilencven) napon belül a nyilvántartást vezető szervezettől származó, 30 (harminc) napnál nem régebbi okirattal nem igazolja, hogy a nyilvántartásban szerepel.
A fentieken kívül a Takarékszövetkezet felszólítja a Számlatulajdonos nevében eljáró, képviseleti joggal rendelkező személy(eke)t a pénzmosásról és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló hatályos törvény szerinti ügyfélátvilágítás végrehajtása céljából azonosításhoz szükséges dokumentumok bemutatására, adatok közlésére, valamint a Tényleges Tulajdonosi nyilatkozat kitöltésére.
Továbbá a Számlatulajdonos, illetve a nevében eljáró, képviseleti joggal rendelkező személy(ek) kötelesek a Takarékszövetkezet részére megadni a mikrovállalkozási minősítés elbírálásához szükséges foglalkoztatotti létszámra, árbevételre és mérlegösszegre vonatkozó adatokat, majd aláírásával/aláírásukkal jóváhagyni ezen Nyilatkozatot. Törzskönyvi jogi személy esetében a Számlavezető hely eltekinthet a Nyilatkozat kitöltésétől.
2) A pénzforgalmi számla feletti rendelkezés
A pénzforgalmi számla felett a Számlatulajdonos(ok), illetve a meghatalmazás erejéig a meghatalmazottak rendelkezhet(nek) teljeskörűen.
A Számlatulajdonosnak, illetve a Számlatulajdonos képviseletére jogosult személy(ek)nek (cégképviselet) van lehetősége arra, hogy meghatározza a pénzforgalmi számla felett rendelkezni jogosult személyeket (aki adott esetben önmaga is lehet).
A Számlatulajdonos, illetve a képviseletére jogosult személy(ek) bejelentési, illetve rendelkezési jogosultságukat abban az esetben gyakorolhatják, ha a megválasztásukat (kinevezésüket), valamint aláírásukat - a szervezet jogi formájára vonatkozó sajátosságok figyelembevételével - hitelt érdemlő módon (pl. az illetékes cégbíróság által érkeztetett bejegyzési vagy változásbejegyzési kérelemmel és aláírási címpéldánnyal) igazolják. A vállalkozás vezetőjének megválasztása tekintetében a Takarékszövetkezet a vezető megválasztására vonatkozó okirat bírósági, cégbírósági átvételének igazolását, illetőleg - egyéni vállalkozó esetén - az érvényes vállalkozói igazolvány, vagy a nyilvántartásba vételről szóló igazolás bemutatását, a Számlatulajdonos képviseletére jogosult személy (vezető) aláírása tekintetében pedig a közjegyző által hitelesített aláírási címpéldány, vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás- minta bemutatását fogadja el. Törzskönyvi jogi személy esetében a Takarékszövetkezet a Számlatulajdonos képviseletére jogosult személy(ek) megválasztására, kinevezésére, megbízására vonatkozó határozatban, valamint a Számlatulajdonos Szervezeti és Működési Szabályzatában foglaltakat tekinti irányadónak
Ha a Számlatulajdonos szervezet jogi formáját szabályozó jogszabályból következően a szervezetnek több, önálló képviseleti joggal rendelkező vezetője van, bármelyik vezető bejelentése érvényes. Ha a Számlatulajdonos szervezet létesítő okirata alapján a vezetők közül egy vagy több személy kizárólagosan jogosult a bejelentésre, akkor az általuk tett bejelentés az érvényes. Több egymásnak ellentmondó bejelentés közül a legutolsó bejelentés az érvényes. Együttes képviseleti jog esetében a jogosultak a bejelentést csak együttesen tehetik meg.
Ha vitatott a bejelentő jogosultsága a szervezet képviseletére, a Takarékszövetkezet a bejelentés szempontjából a szervezet képviseletére jogosultnak tekinti a bejelentőt mindaddig, amíg a szervezet nyilvántartására vonatkozó jogszabályok szerint a szervezet képviseletére jogosult.
A Számlatulajdonos, illetve a képviseletére jogosult személy(ek) a pénzforgalmi számla felett rendelkezésre jogosultak nevét és aláírás mintáját, valamint a rendelkezés módjára vonatkozó egyéb kikötéseket az erre a célra szolgáló és a Takarékszövetkezet által rendelkezésre bocsátott nyomtatványon (a továbbiakban: aláírásbejelentő kartonon) kötelesek bejelenteni (állandó meghatalmazottak).
A Számlatulajdonos képviseletére jogosult személynek a pénzforgalmi számla felett rendelkezni jogosultak bejelentésekor a cégszerű aláírását kell használnia. Ez azt jelenti, hogy az aláírásbejelentő kartonnak a Számlatulajdonos neve és aláírása rovatában a Számlatulajdonos cégszerű aláírását, azaz a cég előnyomott neve (ami lehet bélyegző is) mellett a közjegyző által hitelesített aláírási címpéldány vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás- minta szerinti aláírását kell feltüntetni. Amennyiben a Számlatulajdonos bélyegző használatot kíván bejelenteni, akkor azt az aláírásbejelentő karton erre a célra rendszeresített helyén külön is fel kell tüntetni (be kell mutatni).
Az aláírás bejelentését kettő példányban kell megtenni.
A pénzforgalmi számla feletti rendelkezési jogosultság attól a naptól kezdve hatályos, amikor a Számlatulajdonos, illetve a Számlatulajdonos képviseletére jogosult személy a megfelelően kitöltött aláírásbejelentő kartont a Takarékszövetkezethez benyújtotta és azt a Takarékszövetkezet érvénybe helyezte.
A Takarékszövetkezet a pénzforgalmi számla feletti rendelkezésre meghatalmazott személy átvilágítását a vonatkozó jogszabályok alapján elvégzi és a jogszabályok által előírt adatokat rögzíti. A Takarékszövetkezet a rendelkezésre jogosult személytől csak azután fogad el rendelkezést, ha átvilágítása már megtörtént.
A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számlán történő forgalmazást a pénzforgalmi számla felett rendelkezésre jogosult személyek bejelentését, a pénzforgalmi számla feletti rendelkezésre meghatalmazott személy(ek) átvilágítását, valamint a Pénzforgalmi Keretszerződés aláírását követően kezdheti meg.
A Számlatulajdonos egyéb kikötése hiányában az első pénzforgalmi számla feletti rendelkezésre bejelentett személyek rendelkezhetnek a további megnyitott, összes pénzforgalmi számla, elkülönített számla és lekötött betétszámla felett is.
Amennyiben a Számlatulajdonos az első pénzforgalmi számlájára vonatkozó bejelentéstől eltérő rendelkezést kíván megadni a további pénzforgalmi számla, elkülönített számla vagy betétszámla vonatkozásában, akkor külön aláírásbejelentő kartont kell benyújtania szintén kettő példányban, melyen fel kell tüntetni az érintett pénzforgalmi számla, elkülönített számla vagy betétszámla számát.
Amennyiben a Számlatulajdonosnak több pénzforgalmi számlája, lekötött betétszámlája van a Takarékszövetkezetnél, és az aláírásbejelentő kartonon bejelentett, rendelkezni jogosult személyek az egyes számlák esetében eltérnek, úgy a Számlatulajdonos köteles megjelölni azt az aláírásbejelentő kartont, amelyen azok a természetes személyek szerepelnek, akik az új, megnyitásra kerülő pénzforgalmi számla felett is rendelkezhetnek.
A szerződéses kapcsolat fennállása alatt a Számlatulajdonos, képviselője, meghatalmazottja köteles az általa a Takarékszövetkezet rendelkezésére bocsátott azonosító adatokban bekövetkezett bármely változásról 5 (öt) munkanapon belül értesíteni a Takarékszövetkezetet. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztásából származó károk kockázatát a Számlatulajdonos viseli.
A rendelkezésre bejelentett személyekben történt változásokat, új személyek bejelentését a Számlatulajdonos kizárólag új aláírásbejelentő karton kitöltésével kezdeményezheti.
A pénzforgalmi számla feletti rendelkezési joggal meghatalmazott személyek rendelkezési jogosultságát a Takarékszövetkezet mindaddig érvényben lévőnek tekinti, amíg az aláírási jogban beállott változást (módosítást, törlést) a Számlatulajdonos a Takarékszövetkezetnek írásban be nem jelenti.
A Számlatulajdonos képviselőjének módosítása/törlése esetén a Számlatulajdonosnak a változás okát hitelt érdemlő módon igazolnia kell (a cégbírósághoz elektronikus úton benyújtott dokumentum, úgymint változás bejegyzési kérelemmel és a közgyűlési határozattal, vagy a közgyűlési határozat helyett egységes szerkezetbe foglalt, az eljáró ügyvéd által ellenjegyzett, az új képviselő nevét tartalmazó társasági szerződés, alapszabály, alapító okirat, stb. egy – az elektronikusan benyújtott dokumentummal megegyező - példányával vagy a cégbíróság által a módosítás elfogadásáról megküldött elektronikus tanúsítvány ügyvéd által hitelesített példányával, vagy a Takarékszövetkezethez elektronikus úton benyújtott dokumentumokkal.)
A Takarékszövetkezet a felszámolás alatt álló Számlatulajdonos pénzforgalmi számlája feletti rendelkezést a felszámolást elrendelő jogerős végzés közzétételét követő naptól csak a felszámolótól fogadhat el. A Takarékszövetkezet köteles a felszámolást elrendelő jogerős végzés közzétételét követő naptól a Számlatulajdonos nevét ”felszámolás alatt”, illetve a pénzforgalmi számla elnevezését "f.a." toldattal ellátni. A pénzforgalmi számla felett a felszámoló, illetőleg az igazolt felszámolók által bejelentett aláírók a Számlatulajdonos "felszámolás alatt" toldattal ellátott neve megjelölésével rendelkezhetnek.
Felszámolás esetén a felszámolást elrendelő és a felszámoló személyét kijelölő jogerős bírósági végzés benyújtása szükséges, valamint a felszámoló hitelt érdemlő módon igazolt aláírása. Felszámoló cég kijelölése esetén az eljáró felszámoló kijelölési dokumentumának bemutatása is szükséges.
A Takarékszövetkezet a végelszámolás alatt álló Számlatulajdonos pénzforgalmi számlája feletti rendelkezést a végelszámolás közzétételéről szóló értesítés kézhezvételét követően csak a végelszámolótól, illetve az általa bejelentett rendelkezésre jogosulttól fogadhat el. A Takarékszövetkezet a végelszámolás kezdő időpontjáról történt értesülését követően haladéktalanul köteles a Számlatulajdonos pénzforgalmi számlájának elnevezését "v.a." toldattal ellátni. A pénzforgalmi számla felett a végelszámoló, illetve az általa bejelentett rendelkezésre jogosult a Számlatulajdonos "végelszámolás alatt" toldattal ellátott neve megjelölésével rendelkezhet.
A végelszámoló pénzforgalmi számla feletti rendelkezési jogosultságának igazolásakor új aláírási címpéldány vagy aláírás-minta becsatolására akkor van szükség, ha a végelszámolást megelőzően a végelszámoló nem volt a Számlatulajdonosnak cégnyilvántartásba bejelentett önálló cégképviselője, és a cégképviselő közjegyző által hitelesített aláírási címpéldánya, vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintája a Takarékszövetkezet rendelkezésére áll.
A rendelkezési jog gyakorlása során a Takarékszövetkezet a tőle elvárható gondossággal köteles ellenőrizni, hogy a megbízáson feltüntetett aláírás megegyezik-e a rendelkezésre jogosult Takarékszövetkezetnél bejelentett aláírásával.
A Számlatulajdonos rendelkezése nélkül vagy annak ellenére a Takarékszövetkezet egyrészt jogszabályi felhatalmazás alapján, másrészt a számlavezetéshez kapcsolódó, a hatályos Hirdetményben rögzített jutalékkal, díjjal és költséggel terhelheti meg a pénzforgalmi számlát. A Takarékszövetkezet a jogszabályi felhatalmazás alapján történő terhelésről előzetesen nem értesíti a kötelezett Számlatulajdonost.
3) A fizetési megbízások átvétele
A Számlatulajdonosnak a fizetési megbízásokat papíralapon, az erre a célra rendszeresített formanyomtatványokon, vagy a vonatkozó Szolgáltatási szerződés alapján elektronikus úton, az egyes fizetési módok esetében a hatályos pénzforgalmi jogszabályokban rögzített, a teljesítéshez szükséges adattartalom feltüntetése mellett kell megadnia. A
Takarékszövetkezet - térítés ellenében - a nyomtatványokat a Számlatulajdonos rendelkezésére bocsátja, és csak az e nyomtatványokon adott megbízásokat fogadja el teljesítésre.
A Takarékszövetkezet szóban, telefaxon vagy telefonon keresztül közölt, illetve e-mail üzenet formájában továbbított megbízást nem fogad el. A Takarékszövetkezet befogadja a személyesen benyújtott, a postai úton feladott, illetve a – külön szerződés alapján, az abban foglalt rendelkezéseknek megfelelően – elektronikus úton érkezett megbízásokat. Az elektronikus úton továbbított fizetési megbízás szabályaira a Pénzforgalmi Keretszerződésben, illetve a külön szerződésben (Szolgáltatási szerződésben) foglalt rendelkezések az irányadók.
A Takarékszövetkezet „A Számlatulajdonos fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről” szóló hirdetményben határozza meg azt a kezdő és záró időpontot, amelyek között a fizetési megbízásokat átveszi; ezen belül meghatározza azt a végső benyújtási határidőt, ameddig az átvett fizetési megbízások teljesítéséből rá háruló feladatokat – ha az ügyfél későbbi határidőt nem jelöl meg vagy jogszabály eltérően nem rendelkezik – a tárgynapon teljesíti. A végső benyújtási határidő és a záró időpont között átvett fizetési megbízások, valamint a nem munkanapon beérkezett fizetési megbízások teljesítéséből rá háruló feladatokat – ha az ügyfél későbbi határidőt nem jelöl meg vagy jogszabály eltérően nem rendelkezik – a Takarékszövetkezet legkésőbb a következő munkanapon teljesíti.
A fizetési megbízásokat a Takarékszövetkezet azok beérkezésének sorrendjében átvettnek tekinti, a fizetési megbízás beérkezésének időpontját (év, hó, nap, óra, perc) a fizetési megbízáson/megbízásban rögzíti és tárolja. A fizetési megbízásokat a Takarékszövetkezet – a hatályos pénzforgalmi jogszabályok vagy a Számlatulajdonos eltérő rendelkezésének hiányában - az átvétel sorrendjében teljesíti. Az átvétel sorrendjére vonatkozóan a Takarékszövetkezet nyilvántartása az irányadó. A készpénzfizetési megbízásokat – a hatályos pénzforgalmi jogszabályok által kötelezően sorba állított fizetési megbízások kivételével – a Takarékszövetkezet azonnal lekönyveli, tekintet nélkül az egyéb átvett, Takarékszövetkezeti rendszerben rögzített tételekre.
A Takarékszövetkezet a forint átutalási megbízás átvételét követően, annak továbbítását – az ügyfél megbízásából – a Takarékszövetkezet a valós idejű bruttó elszámolási rendszeren (VIBER) keresztül is vállalja, a Hirdetményben foglalt feltételek és kondíciók szerint.
A Takarékszövetkezet – külön szerződés alapján - elektronikus úton is átvesz fizetési megbízásokat.
A Takarékszövetkezet a Számlatulajdonos fizetési megbízásainak teljesítése érdekében jogosult "közreműködő" tevékenységét igénybe venni. Ha a közreműködő felelősségét jogszabály vagy üzletszabályzat korlátozza, a Takarékszövetkezet felelőssége a közreműködő felelősségéhez igazodik.
A Takarékszövetkezet nem vállal felelősséget a Számlatulajdonos által elindított, de a Takarékszövetkezethez meg nem érkezett megbízásokért. Az ezekből származó kár kizárólag a Számlatulajdonost terheli.
A hiányosan, hibásan, ellentmondásosan, olvashatatlanul megadott megbízást, továbbá azt, amelyen javítás van, vagy amelyen a pénzösszeget számokkal és betűkkel megnevezve eltérően határozták meg, a Takarékszövetkezet nem fogadja el teljesítésre. Ebben az esetben új megbízást kell kitölteni. A pontatlanul adott megbízásokért a Takarékszövetkezet felelősséget nem vállal és az ezzel kapcsolatban felmerülő költségekkel a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláját megterheli.
A Takarékszövetkezet a nem megfelelő módon benyújtott fizetési megbízás visszautasítása esetén a hibás fogadásról haladéktalanul, de legkésőbb a megbízás átvételét követő munkanapon Értesítőlevél formájában tájékoztatja a Számlatulajdonost.
A Takarékszövetkezet nem felel az olyan károkért, amelyek erőhatalom, bel- vagy külföldi hatósági rendelkezés, szükséges hatósági engedély megtagadása vagy késedelmes megadása folytán következnek be.
A postai készpénzforgalomhoz kapcsolódó tételes bizonylatokra vonatkozóan a Takarékszövetkezet közvetítői szerepet végez, tehát a Posta Elszámoló Központjától érkező tételes bizonylatokat felülvizsgálat nélkül továbbítja a Számlatulajdonos részére. A befizető a pénzforgalmi számlán jóvá nem írt postai befizetésekre vonatkozó érdeklődéssel a postahelyen és a Posta Elszámoló Központon kívül a Takarékszövetkezethez is fordulhat. Szintén a Takarékszövetkezethez kell fordulni a pénzforgalmi számlán jóváírt befizetésekre vonatkozóan is.
4) Fizetési megbízások jóváhagyása
Fizetési megbízások teljesítését – a hatósági átutalás és az átutalási végzés alapján végzett átutalás kivételével – a Takarékszövetkezet akkor hajthatja végre, ha a Számlatulajdonos, mint fizető fél azt előzetesen jóváhagyta. A fizetési megbízás jóváhagyása, több fizetési művelet teljesítésére vonatkozó együttes jóváhagyása a Számlatulajdonos előzetes nyilatkozata alapján történik. A fizetési megbízás teljesítés Számlatulajdonos általi előzetes jóváhagyásának a Takarékszövetkezet a fizetési megbízás Takarékszövetkezeten bejelentett módon történő aláírásának és Takarékszövetkezethez történő benyújtásának együttes megtörténtét tekinti.
Csoportos beszedési megbízás teljesítésének Számlatulajdonos általi előzetes jóváhagyása – ezen fizetési megbízás teljesítésének feltételéül szolgáló – Felhatalmazás csoportos beszedési megbízás teljesítésére, a felhatalmazás módosítása, megszüntetése formanyomtatvány vagy a Szolgáltató/Partner által készített Felhatalmazó levél
Számlatulajdonos általi – a Takarékszövetkezetnél bejelentett módon történő – aláírásával és a Takarékszövetkezethez elfogadás, nyilvántartásba vétel céljából történő benyújtásával együttesen valósul meg.
Felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízás teljesítésének Számlatulajdonos általi előzetes jóváhagyása a Felhatalmazó levél Számlatulajdonos által – a Takarékszövetkezetnél bejelentett módon történő – aláírásával és a Takarékszövetkezethez nyilvántartásba vétel céljából történő benyújtásával együttesen valósul meg. A nyilvántartásba vett Felhatalmazó levelet a Takarékszövetkezet a Felhatalmazó levél alapján benyújtott beszedési megbízás teljesítés Számlatulajdonos által történő előzetes jóváhagyásának tekinti.
A Számlatulajdonos a Pénzforgalmi Keretszerződés aláírásával előzetesen jóváhagyja egyrészt a Takarékszövetkezet téves bejegyzésének a pénzforgalmi számlán történő helyesbítését, másrészt a számlavezetéshez kapcsolódó, a Pénzforgalmi Keretszerződésben, valamint a Pénzforgalmi Keretszerződés mellékletét képező aktuális Hirdetményben foglalt jutalék, költség és díj pénzforgalmi számlán történő elszámolását.
A terhelési nap megadása nélküli fizetési megbízás teljesítését a Takarékszövetkezet által történt átvételt követően a Számlatulajdonos „A Számlatulajdonos fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről” szóló hirdetményben meghatározott módon vonhatja vissza. A Számlatulajdonos által terhelési nap megadásával kezdeményezett átutalási megbízások, valamint a Számlatulajdonos pénzforgalmi számlája terhére fogadott csoportos beszedési megbízások, ahol a Számlatulajdonos a fizetési megbízás teljesítését a Számlavezető helyhez eljuttatott, a Számlavezető helynél bejelentett módon aláírt visszavonási kérelemben a terhelési napot megelőző banki munkanap végéig külön indoklás nélkül visszavonhatja.
A fizetési megbízás kedvezményezettje által közvetlenül vagy számlavezető pénzforgalmi szolgáltatóján keresztül benyújtott fizetési megbízás visszavonását a teljesítés napján kizárólag a Kedvezményezett, az általa kiállított írásbeli hozzájáruló nyilatkozat Takarékszövetkezethez történő benyújtásával kezdeményezheti.
A Takarékszövetkezet a fizetési megbízásokat a Pénzforgalmi Keretszerződés mellékletét képező „A Számlatulajdonos fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről” szóló hirdetményben meghatározottak szerint teljesíti. A Takarékszövetkezet a megbízási díjak, jutalékok, kamatok mértékét, az egyes fizetési módoknál alkalmazott teljesítési határidőket, egyes egyéb számlavezetési feltételeket aktuális Hirdetményeiben teszi közzé.
5) Fizetési módok
A Számlatulajdonos pénzforgalmi számlájával kapcsolatban – ha a fizetési módot jogszabály kötelezően nem írja elő – a következő fizetési módok alkalmazhatók:
a) fizetési számlák közötti fizetési módok:
aa) átutalás, különösen:
1. egyszeri átutalás,
2. rendszeres átutalás
3. csoportos átutalás,
4. hatósági átutalás, átutalási végzés,
ab) beszedés, különösen:
1. a felhatalmazó levélen alapuló beszedés,
2. váltóbeszedés,
3. csoportos beszedés,
ac) a fizető fél által a kedvezményezett útján kezdeményezett fizetés
1. fizetés bankkártyával
b) pénzforgalmi számlához kötődő készpénzfizetési módok:
ba) készpénzbefizetés pénzforgalmi számlára bb) készpénzkifizetés pénzforgalmi számláról
c) pénzforgalmi számla nélküli fizetési mód:
ca) készpénzátutalás
6) A fizetési megbízások teljesítésének szabályai
a) Általános szabályok:
A Takarékszövetkezet a fizetési megbízás teljesítési határidejét – a Számlatulajdonos/Kedvezményezett által megjelölt későbbi időpont (teljesítési dátum), vagy jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a fizetési megbízás átvételének időpontjától számítja.
A fizetési megbízás átvételének időpontja az az időpont, amikor a fizető fél által közvetlenül vagy a Kedvezményezett által vagy a Kedvezményezetten keresztül közvetve benyújtott fizetési megbízás a Takarékszövetkezethez beérkezett. A Takarékszövetkezethez nem munkanapon beérkezett fizetési megbízást a következő munkanapon átvettnek kell tekinteni.
Ha a Takarékszövetkezet törvény vagy a Számlatulajdonossal történt megállapodás alapján a fizetési megbízást sorbaállítja, akkor a teljesítési határidők számítása szempontjából a fizetési megbízás átvételének időpontja az az időpont, amikor a teljesítéshez (részteljesítéshez) szükséges fedezet a Fizető fél Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján rendelkezésre áll.
A teljesítési határidő számítása szempontjából az átutalási végzés átvételének időpontja az az időpont, amikor az átutalási végzés alapján a Takarékszövetkezet átutalási kötelezettsége – ide értve az átutalási végzésen alapuló kifizetést és az átutalási végzésben megjelölt pénzösszeg visszatartását is - beáll.
Az InterGiro2 fizetési megbízások esetében a teljesítési határidő számítása szempontjából a fizetési megbízás átvételének időpontja az az időpont, amikor a fizetési megbízás a Takarékszövetkezethez beérkezett és a teljesítéshez vagy részteljesítéshez szükséges fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján rendelkezésre áll.
Ha a fizetési megbízás benyújtása „Terhelési nap” feltüntetésével történik, a fizetési megbízás átvételi időpontja az az időpont, amikor a terhelési napon a fizetési megbízás teljesítéséhez vagy részteljesítéshez szükséges fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján rendelkezésre áll.
A Takarékszövetkezet a fizetési megbízások teljesítése során – jogszabályban meghatározott eseteket kivéve – kizárólag a fizetési műveletet kezdeményező Számlatulajdonos által a fizetési megbízásban foglalt rendelkezései szerint jár el.
A hatályos pénzforgalmi jogszabályok, illetve a felek eltérő rendelkezésének hiányában a fizetési megbízás teljesülésének időpontja az a nap, amikor a pénzösszeget az átutalás, illetve a beszedési megbízás kedvezményezettjének a fizetési számláján jóváírják.
A pénzforgalmi számlára történő készpénzbefizetés vagy a pénzforgalmi számláról történő készpénzkifizetés akkor teljesül, amikor a készpénzt a kifizető hely (Takarékszövetkezet) pénztáránál vagy a Postán be- vagy kifizetik, illetve a kifizetendő összeg átvételének lehetőségét a Posta biztosítja. A készpénzátutalás akkor teljesül, amikor a jogosult számára a készpénz a készpénzátutalásban megjelölt helyen rendelkezésre áll.
A készpénzfizetés belföldi postautalvánnyal akkor teljesül, amikor a belföldi postautalványon feladott összeget a Posta a jogosult átvevő részére kifizeti vagy az átvétel lehetőségét biztosítja.
Amennyiben a fizetési megbízás a hatályos pénzforgalmi jogszabályok előírásaiba ütközik, és a Takarékszövetkezet ezt észleli, akkor a fizetési megbízás teljesítését megtagadja.
A Takarékszövetkezet – a tárgynapi teljesítésre átvett – a fizetési megbízások teljesítéséből reá háruló feladatokat egy bankműveleti munkanap – az a nap, amelyen a Takarékszövetkezet bankműveletet végez – alatt végzi el.
A fizetési megbízások teljesítésének, teljesítésének pontos rendjéről, valamint a fizetési megbízások jóváírásának várható időpontjáról „A Számlatulajdonos fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről” szóló hirdetmény ad útmutatást.
A Takarékszövetkezet a Pénzforgalmi Keretszerződés alapján biztosítja, hogy az InterGiro1 fizetési megbízások összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójának az MNB-nél vezetett pénzforgalmi számláján legkésőbb a fizetési megbízás Takarékszövetkezet általi átvételét követő munkanap végéig jóváírásra kerüljön, amennyiben a teljesítéshez szükséges fedezet a fizető fél pénzforgalmi számláján rendelkezésre áll.
A Takarékszövetkezet a Pénzforgalmi Keretszerződés alapján biztosítja, hogy az InterGiro2 átutalási megbízások összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójának a számláján legkésőbb a fizetési megbízás Takarékszövetkezet általi átvételét követő 6 (hat) órán belül jóváírásra kerüljön, amennyiben a teljesítéshez szükséges fedezet a fizető fél pénzforgalmi számláján rendelkezésre áll.
Amennyiben az ügyfél forint pénznemben, belföldi pénzforgalmi szolgáltató által kezelt fizetési számlára címzett egyszeri – de nem hatósági átutaláson vagy átutalási végzésen alapuló -, illetve csoportos átutalási megbízásait elektronikus úton kezdeményezi, akkor a Takarékszövetkezet ezen átutalási megbízásokat InterGiro2 átutalási megbízásnak tekinti és a napközben folyamatosan beérkezett, „Számlatulajdonosok fizetési számláját érintő „A Számlatulajdonos fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről” szóló hirdetményben rögzített időpontig átvett megbízásokat a 6 (hat) órás jóváírási szabály betartásának biztosítása mellett teljesíti. A Takarékszövetkezet InterGiro2 átutalási megbízásnak tekinti és kezeli a Számlatulajdonos által benyújtott rendszeres (tartós) megbízás alapján forint pénznemben belföldi pénzforgalmi szolgáltató által kezelt fizetési számla javára kezdeményezett átutalásokat is függetlenül attól, hogy a Számlatulajdonos a tartós megbízást papír alapon vagy elektronikus úton nyújtotta be a Takarékszövetkezethez.
A papír alapon – személyesen, vagy postai úton – benyújtott átutalási megbízásokat a Takarékszövetkezet InterGiro1 átutalási megbízásként kezeli és „A Számlatulajdonos fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről” szóló hirdetményben rögzítettek szerint teljesíti.
Amennyiben a Számlatulajdonos az átutalási megbízást – függetlenül attól, hogy azt a Takarékszövetkezet InterGiro1 vagy Intergiro2 fizetési megbízásnak tekinti – terhelési nap feltüntetésével nyújtja be, úgy a Takarékszövetkezet vállalja, hogy az átutalási megbízáson feltüntetett terhelési napon teljesíti a fizetési megbízást.
A fizetési megbízás teljesítésének előfeltétele az, hogy a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján legyen számlaegyenleg. A Takarékszövetkezet a fizetési megbízás részbeni teljesítését – hatósági átutalás és átutalási végzés alapján történő átutalás, felhatalmazó levélen alapuló beszedés, illetve váltóbeszedés kivételével – nem vállalja.
Csoportos beszedési megbízás kizárólag elektronikusan nyújtható be, melyet a Takarékszövetkezet külön szerződés alapján fogad be és dolgoz fel. A Számlatulajdonos a csoportos beszedési állományok benyújtására vonatkozó külön szerződésben vállalja, hogy a csoportos beszedési megbízásokat a beszedési megbízáson megjelölt terhelési napot legalább öt munkanappal megelőzően nyújtja be a Takarékszövetkezethez.
A Takarékszövetkezet a fizetési megbízásokat a pénzforgalmi számla tényleges fedezete (azaz az előző napi záróegyenleg és a tárgynapi jóváírásoknak a teljesítésnél a feldolgozás során még figyelembe vehető része, valamint a Számlatulajdonos szabad hitelkerete) erejéig teljesíti.
A Takarékszövetkezet a téves bejegyzés helyesbítését nem tekinti fizetési műveletnek. A téves számlavezetői bejegyzésből eredő bármely irányú eltérés a fizetési számla egyenlegében nem eredményezhet a Számlatulajdonos vagyonában beálló változást. Ennek megfelelően a Takarékszövetkezet joga és kötelessége a saját tévedésén alapuló jóváírás vagy terhelés esetén a téves bejegyzést – elévülési időn belül – a Számlatulajdonos külön rendelkezése nélkül minden egyéb, a Számlatulajdonos számláját érintő fizetési megbízást – az előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést, valamint az egyéb szerződési viszonyból származó zárolást megelőzően – helyesbíteni. A helyesbítésről a Takarékszövetkezet az ok megjelölésével utólag tájékoztatja a Számlatulajdonost.
A fizetési megbízások közül a Takarékszövetkezet először – a Számlatulajdonos rendelkezése és az általa meghatározott sorrendre tekintet nélkül – a hatályos pénzforgalmi jogszabályokban foglaltak alapján benyújtott hatósági átutalás és átutalási végzés megbízásokat teljesíti, az ott meghatározott módon.
A Számlatulajdonos és a Takarékszövetkezet között létrejött egyéb pénzforgalmi szolgáltatásra vagy kiegészítő pénzforgalmi szolgáltatásra vonatkozó szerződés alapján keletkező követeléseket a Takarékszövetkezet beszámítási jogával élve az előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést követően, de még a Számlatulajdonos által kezdeményezett megbízások előtt teljesíti.
A Számlatulajdonos a Keretszerződés aláírásával visszavonhatatlanul felhatalmazza a Xxxxxxxxxxxxxxxxxx arra, hogy – beszámítási jogával élve – a Számlatulajdonos bármely nála vezetett pénzforgalmi számláját, ill. betétszámláján elhelyezett betétjét (ez utóbbi esetben lejárattól függetlenül) jogosult a számlavezetési tevékenysége körében, bármilyen jogcímen keletkezett esedékes (lejárt) követelésével megterhelni a Számlatulajdonos mindenkori fennálló követelése erejéig. A Számlatulajdonos felhatalmazza a Takarékszövetkezetet, hogy a beszámítási jogát – az előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést követően, de minden más fizetési megbízást megelőzően – gyakorolja.
A Takarékszövetkezetet ez a jog a csőd bejelentéséről, illetve a felszámolási eljárás elrendeléséről történő tudomásszerzéséig illeti meg.
A pénzforgalmi számlához kötődő készpénzfizetési megbízásokat, a csoportos beszedési megbízás teljesítéseket, valamint a Számlatulajdonosnak a Felhatalmazó levélben rögzített ezirányú rendelkezésének megfelelően a felhatalmazó levél alapján kezdeményezett beszedési megbízás teljesítéseket a számlán kötelezően sorba állított hatósági átutalás és az átutalási végzés teljesítését követően a szükséges fedezet megléte esetén a Takarékszövetkezet azonnal lekönyveli, tekintet nélkül a Takarékszövetkezet nyilvántartásában rögzített egyéb ügyfélmegbízásokra.
Amennyiben a Számlatulajdonos, vagy a Takarékszövetkezet megszünteti a Pénzforgalmi Keretszerződést a Takarékszövetkezet legkésőbb a Keretszerződés megszűnésének napján teljesít felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízást. A Takarékszövetkezet tájékoztatja a kedvezményezettet a Keretszerződés felmondásáról, ha a kedvezményezett írásbeli hozzájárulása szükséges a felhatalmazás visszavonásához.
b) Fizetési megbízások sorba állítása
A Takarékszövetkezet téves bejegyzésének helyesbítését szolgáló terhelő tranzakció – az előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést is megelőzve – a pénzügyi fedezet rendelkezésre állásáig vagy az elévülési időpontig a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján sorba állításra kerül. A Takarékszövetkezet a sorba állítás időtartama alatt a rendelkezésre álló részfedezet erejéig részfizetést teljesít.
A hatósági átutalás és átutalási végzés alapján teljesítendő átutalás teljesítése szempontjából a Számlatulajdonos részére vezetett valamennyi fizetési számla (pénzforgalmi számla, a Számlatulajdonos szabad rendelkezésű elkülönített számlái, valamint lekötött betétszámlái) pénznemtől függetlenül egy fizetési számlának minősül. A hatósági átutalás és átutalási végzés teljesítése során a megbízásban szereplő összeg pénznemével azonos pénznemben vezetett fizetési számlát kell a Takarékszövetkezetnek elsődlegesen figyelembe vennie, függetlenül attól, hogy a megbízásban feltüntetett terhelendő számla nem azonos a teljesítésre – jogszabály által – kijelölt fizetési számlával/számlákkal.
Ha a fizető fél nem rendelkezik ilyen pénznemben vezetett fizetési számlával vagy az azonos pénznemben vezetett fizetési számlán nem, vagy csak részben volt fedezet, akkor a forintban, majd az egyéb pénznemben vezetett fizetési számlát kell figyelembe venni. Pénznemek közötti átváltás esetén a Takarékszövetkezet az általa jegyzett – a fizetési számla megterhelésének napján érvényes – devizavételi árfolyamot alkalmazza. Amennyiben a Takarékszövetkezet által nem jegyzett pénznemre szóló hatósági átutalási megbízást és átutalási végzést fogad be a Takarékszövetkezet teljesítésre, úgy ez esetben a fizetési megbízást forintban teljesíti. A forintra történő átváltást a Takarékszövetkezet a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, a terhelés napján érvényes hivatalos devizaárfolyamon végzi el.
Amennyiben a hatósági átutalás és átutalási végzés a fedezet-összevonást követően pénzügyi fedezet hiánya miatt részben vagy egészben nem teljesíthető, abban az esetben, mint ún. előnyösen rangsorolt fizetési megbízásokat a Takarékszövetkezet az azonnali visszaküldést kérő rendelkezése hiányában a teljesítéshez szükséges fedezet biztosításáig – de legfeljebb azonban 35 (harmincöt) napig – a Számlatulajdonosnak a megbízásban szereplő összeg pénznemével azonos pénznemben vezetett pénzforgalmi számláján, ennek hiányában a hatósági átutalás és átutalási végzés megbízásban feltüntetett terhelendő pénzforgalmi számlán sorba állítja. A sorba állítás időtartamának számítása a fizetési megbízás átvételét követő naptári napon kezdődik. A Takarékszövetkezet a sorba állítás időtartama alatt a hatósági átutalásra és az átutalási végzésre a rendelkezésre álló részfedezet erejéig részfizetést teljesít. A sorba állítás időtartamának elteltét követően a Takarékszövetkezet a fizetési megbízás teljesítését visszautasítja, a megbízást törli a nyilvántartásából. A Keretszerződés felmondásának kezdeményezését követően beérkezett hatósági átutalási megbízás és átutalási végzés legfeljebb a Keretszerződés megszűnésének időpontjáig állítható sorba.
A Számlatulajdonos és a Takarékszövetkezet között létrejött egyéb pénzforgalmi szolgáltatásra vagy kiegészítő pénzforgalmi szolgáltatásra vonatkozó szerződés alapján a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nyilvántartott, a Takarékszövetkezet, mint kedvezményezett javára rögzített követelést a pénzügyi fedezet rendelkezésre állásáig vagy az elévülési időpontig a Takarékszövetkezet sorba állítja. A Takarékszövetkezet beszámítási jogával élve a sorba állítás időtartama alatt a rendelkezésre álló részfedezet erejéig a Számlatulajdonos által kezdeményezett megbízások teljesítése előtt - részfizetést teljesít.
A Számlatulajdonos pénzforgalmi számlájára érkező, felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízásokat fedezethiány esetén visszautasítja, vagy a Számlatulajdonos eltérő rendelkezése esetén, mint vissza nem utasított fizetési megbízásokat a Takarékszövetkezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján a Számlatulajdonos által a Felhatalmazó levélben rögzített időtartamig, de legfeljebb 35 (harmincöt) napig sorba állítja. A sorba állítás időtartamának számítása a fizetési megbízás átvételét követő naptári napon kezdődik. A sorba állítás időtartamának elteltét követően a Takarékszövetkezet a fizetési megbízás teljesítését visszautasítja, a megbízást törli a nyilvántartásából.
A Számlatulajdonos Pénzforgalmi számlájára érkező fedezethiány miatt nem teljesíthető csoportos beszedési megbízást a Takarékszövetkezet visszautasítja, vagy a Számlatulajdonos eltérő rendelkezése esetén a terhelési naptól számított négy munkanap időtartamra állítja sorba a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján. A sorba állítási időszak a csoportos beszedési megbízás kezdeményezésében rögzített terhelési napot követő banki munkanapon kezdődik. A sorba állítási idő alatt a Takarékszövetkezet részfizetést nem teljesít, a fedezet hiányában a sorba állítási időszak lejártát követően a csoportos beszedési megbízás teljesítését a Takarékszövetkezet visszautasítja, a megbízást törli a nyilvántartásából.
Csoportos átutalási megbízást, valamint fizetési számláról kezdeményezett készpénzfizetést a Takarékszövetkezet nem állítja sorba, részfizetést nem teljesít, fedezet hiányában a megbízás teljesítését visszautasítja.
A Takarékszövetkezet – a hatályos pénzforgalmi jogszabályok eltérő rendelkezése hiányában, illetve ha a Számlatulajdonossal másként nem állapodik meg – a pénzforgalmi számlán pénzügyi fedezet hiánya miatt nem teljesíthető átutalási és beszedési megbízásokat visszautasítja.
A Számlatulajdonossal kötött különmegállapodás (Sorbaállítási szerződés) alapján a Takarékszövetkezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számlája terhére átvett, Számlatulajdonos által kezdeményezett fizetési megbízásokat 35 (harmincöt) napig sorba állítja és az abban meghatározott módon teljesíti. A sorba állítás időtartamának számítása a fizetési megbízás átvételét követő naptári napon kezdődik.
Fedezethiány esetén a Takarékszövetkezet a fizetési számla terhére átvett fizetési megbízásokat, a Takarékszövetkezet téves bejegyzése miatt keletkezett helyesbítő tételeket, valamint egyéb szerződéses viszonyból származó számlavezetői követeléseket a kapcsolódó hitelkeret terhére is teljesíti.
A pénzforgalmi számla terhére hatósági átutalást és átutalási végzés alapján történő átutalást a Takarékszövetkezet hitelkeret terhére nem teljesít.
7) Készpénzfizetési (pénztári) műveletek
Készpénz felvétel
A Takarékszövetkezet lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. A Számlatulajdonos a pénzforgalmi számlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Takarékszövetkezettel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Takarékszövetkezet kirendeltségein.
A készpénzfelvételi utalvány-füzetet a Takarékszövetkezet a nála bejelentett aláírás-bejelentő kartonon meghatározott módon aláírt igénylés alapján szolgáltatja ki. Külön kérésre az utalványfüzetet tértivevényes ajánlott levélben küldi meg a Számlatulajdonos részére.
A Takarékszövetkezet készpénzfelvételi utalványt a pénzforgalmi számla felett rendelkezőként bejelentett személyeknek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Takarékszövetkezetnél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is).
A Számlatulajdonosnak a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben pl. számlamegszüntetés, ill. a vállalkozás működéséből adódó szükségszerűség esetén lehet.
A készpénzfelvételi utalványon a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a Takarékszövetkezet az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki.
Ha a készpénzfelvételi utalványon a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell.
A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalványt az azt bemutató benyújtójával – az összeg átvételének elismeréseként – aláíratja, és feltünteti a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Takarékszövetkezet a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli.
Ha a kellő időben bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nem áll rendelkezésre, a Takarékszövetkezet az érvénytelenített készpénzfelvételi utalványt a benyújtó részére teljesítetlenül visszaadja. Készpénzfelvétel esetében a Takarékszövetkezet nem alkalmaz részteljesítést.
A Takarékszövetkezet által kibocsátott - szigorú számadási kötelezettség alá vonható - készpénzfelvételi utalvány két részből áll:
a) a tőszelvényből (amely a füzetben visszamarad), és
b) az utalványból
Nem teljesít a kifizető hely kifizetést a keltezés nélküli vagy előre keltezett és az olyan utalványra sem, amelyet hibásan vagy érthetetlenül állítottak ki, javították vagy sérült, illetve rontott. Érvénytelen az az utalvány is, amelyen a pénzforgalmi számla számát nem megfelelően tüntették fel, előnyomott szövegében betoldást alkalmaztak, vagy amelyen az összeget eltérően tüntették fel betűkkel és számokkal.
A készpénzfelvételi utalványt 8, azaz nyolc naptári napon belül (bemutatási határidő) kell bemutatni a kifizető hely pénztáránál készpénz kifizetés végett. Az ezt követően benyújtott készpénzfelvételi utalványra a kifizető hely kifizetést nem teljesít.
Az említett határidőt attól a naptól kell számítani, amely az utalványon, mint a kiállítás napja szerepel, de a határidőbe a kiállítás napját nem kell beleszámítani. Ha a határidő utolsó napja a kifizető helynél munkaszüneti nap, a határidő a következő első munkanapon jár le.
A kitöltetlen készpénzfelvételi utalványok elvesztése, illetéktelen kézbe kerülése (ellopása) vagy megsemmisülése esetén a Számlatulajdonosnak ezt a körülményt haladéktalanul, írásban be kell jelentenie a Takarékszövetkezetnek. Az elvesztett vagy illetéktelen kézbe jutott készpénzfelvételi utalvány benyújtását ebben az esetben a Takarékszövetkezet figyelemmel kíséri, de az esetleges beváltásáért felelősséget nem vállal. Az elvesztett (eltulajdonított stb.) készpénzfelvételi utalvány megkerüléséről a Takarékszövetkezetet haladéktalanul, írásban ugyancsak értesíteni kell. A Takarékszövetkezet a bejelentést 5 (öt) évig, azon belül a pénzforgalmi számla megszűnéséig tartja nyilván.
A Számlatulajdonosnak – pénzforgalmi számlája megszűnése esetén – a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalvány-füzete(ke)t a Takarékszövetkezethez vissza kell juttatnia.
A Takarékszövetkezet meghatározza az egyes kifizető helyein a nagyösszegű kifizetések értékhatárát és a bejelentési határidőt, így a Számlatulajdonos a Takarékszövetkezet kirendeltségein és Hirdetményében tájékozódhat ezen feltételekről.
Készpénz befizetés
A Takarékszövetkezet kirendeltségein a pénzforgalmi számla javára történő készpénz befizetés, a pénztárbizonylat aláírásával történik.
8) A deviza megbízások teljesítése forintszámlán a.) Deviza jóváírások a forintban nyilvántartott pénzforgalmi számlán
A Takarékszövetkezet a nemzetközi fizetési forgalomba levelező bankja – a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt – közvetítésével kapcsolódik.
A Takarékszövetkezet a pénzforgalmi számlák javára érkező devizaösszegeket mindenkor az aktuális Hirdetményben meghatározott árfolyamok alkalmazásával és értéknappal számolja el a Számlatulajdonossal.
Mivel az átutalt összeg pénzneme eltér a fizetési megbízásban megjelölt pénzforgalmi számlának a devizanemétől, így a Takarékszövetkezet automatikusan, konverziós tranzakcióként jóváírja az összeget az átutalásban megjelölt pénzforgalmi számlán.
A pontatlan vagy hiányos megbízás esetén a Takarékszövetkezet a beérkezett összegeket a megbízás pontosításáig függő számlán tartja. A függő számlán az összeg nem kamatozik. Az ebből eredő költségek és esetleges veszteségek a Számlatulajdonost terhelik.
A Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján történő jóváírás értéknapja nem lehet korábbi, mint a küldő pénzforgalmi szolgáltató által megadott terhelési nap, azaz a Takarékszövetkezet nostro számláján történő jóváírás értéknapja, ez esetben a Számlatulajdonos számláján a fedezetbiztosítás napjával kerül jóváírásra az összeg.
Az átutalással fizetési számlára érkező összegeket forintban írja jóvá a Takarékszövetkezet a Számlatulajdonos megbízásban megjelölt pénzforgalmi számláján.
b.) Devizaterhelések a forintban nyilvántartott pénzforgalmi számlán
A Takarékszövetkezet aznapi feldolgozásra mindenkor az aktuális Hirdetményében közzétett időpontig beadott átutalási megbízásokat veszi át. Ezen időpont után benyújtott átutalási megbízásokat a Takarékszövetkezet következő banki munkanapon beérkezettnek tekinti és a teljesítési határidőket attól a naptól számítja. Amennyiben a következő banki munkanap munkaszüneti nap, akkor a feldolgozás az azt követő első bankműveleti munkanapon történik meg.
A Takarékszövetkezet ragaszkodik ahhoz, hogy a fedezet a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján biztosított legyen.
A Takarékszövetkezet a Számlatulajdonos átutalási megbízásait mindenkor az aktuális Hirdetményben meghatározott árfolyam alkalmazásával és értéknappal teljesíti.
Az ügyfél által hiányosan vagy pontatlanul adott megbízásokért a Takarékszövetkezet felelősséget nem vállal és az ezzel kapcsolatban felmerülő költségekkel a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláját megterheli.
9) Fizetési megbízások utólagos helyesbítése
A Számlatulajdonos az általa előzetesen jóváhagyott InterGiro2 átutalási megbízás teljesítése során vagy teljesítését követően kezdeményezheti a megbízás visszavonását legkésőbb az eredeti InterGiro2 átutalási megbízás teljesítésre történő átvételét követő 30. (harmincadik) munkanapon, a Takarékszövetkezethez benyújtott, a Számlavezető helynél bejelentett módon aláírt, erre a célra rendszeresített formanyomtatványon (RECALL megbízás).
A RECALL megbízás alapján a Takarékszövetkezet az eredeti InterGiro2 megbízás teljesítésétől függően, haladéktalanul intézkedik a megbízás törlése vagy visszahívása érdekében.
A RECALL megbízás alapján a Takarékszövetkezet ellenőrzi az eredeti megbízás teljesítését, majd az alábbiak szerint jár el:
- Amennyiben a RECALL megbízásban megjelölt eredeti fizetési megbízást a Takarékszövetkezet átvette, de még nem fogadta be, Xxxxxxxxxxxxxxxxxx megtesz minden tőle elvárhatót az eredeti megbízás törlése érdekében.
- Ha a RECALL megbízásban megjelölt eredeti fizetési megbízás átvétele, valamint az InterGiro2 rendszeren keresztül történő továbbítása megtörtént, úgy a Takarékszövetkezet RECALL üzenetet indít a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója felé az eredeti megbízás visszahívása érdekében.
A belföldi elszámolóház (GIRO Zrt.) felé továbbított RECALL üzenet alapján a belföldi elszámolóház a feldolgozásból kizárja az eredeti megbízást, amennyiben az még nem került továbbításra a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója felé és az elszámolóház nem kezdte meg az eredeti megbízás elszámolását. A Takarékszövetkezet ez esetben a belföldi elszámolóház kizárásra vonatkozó értesítése alapján rendezi a megbízás összegét a Számlatulajdonos Pénzforgalmi számláján.
Amennyiben a belföldi elszámolóház felé továbbított RECALL üzenetben megjelölt eredeti fizetési megbízást a belföldi elszámolóház továbbította a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója felé vagy a belföldi elszámolóház már megkezdte az eredeti fizetési megbízás feldolgozását a RECALL üzenet fogadásakor, a belföldi elszámolóház továbbítja a RECALL üzenetet a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója felé.
Az eredeti InterGiro2 átutalási megbízásnak a kedvezményezett számláján történő jóváírását követően a RECALL üzenet alapján kizárólag a kedvezményezett hozzájárulása mellett történhet meg a visszahívott InterGiro2 átutalási megbízás összegének visszautalása (pozitív válasz) vagy a kedvezményezett rendelkezése alapján a visszahívás elutasítása (negatív válasz). Az eredeti InterGiro2 átutalás összegének jóváírását követően a kedvezményezettnek legfeljebb 60 (hatvan) munkanap áll rendelkezésére a visszahívás kezdeményezés megválaszolására.
Az InterGiro2 RECALL megbízások esetében a Takarékszövetkezet felelőssége kizárólag a RECALL megbízás teljesítéséig, a RECALL üzenetek továbbításáig terjed.
A Takarékszövetkezet a Számlatulajdonos által előzetesen jóvá nem hagyott, vagy jóváhagyott, de általa hibásan teljesített megbízás összegét visszatéríti a Számlatulajdonos részére. A Számlatulajdonost az erre vonatkozó kérelem benyújtásának joga az adott fizetési műveletre vonatkozó értesítés, de legkésőbb az adott műveletet tartalmazó számlakivonat kézbesítésétől számított 60 napon belül illeti meg.
A jóvá nem hagyott vagy a jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési megbízás helyesbítése iránti kérelem esetén a Takarékszövetkezet köteles bizonyítani, hogy a kifogásolt fizetési megbízást a Számlatulajdonos, mint fizető fél előzetesen jóváhagyta, a fizetési megbízás a Számlatulajdonos által benyújtott megbízásnak megfelelően került rögzítésre, teljesítésre és a teljesítést műszaki hiba vagy üzemzavar nem akadályozta.
A Számlatulajdonos által előzetesen jóvá nem hagyott fizetési megbízás teljesítése esetén a Takarékszövetkezet haladéktalanul megtéríti a fizető fél Számlatulajdonos részére a fizetési megbízás összegét, helyreállítja a pénzforgalmi számla megterhelés előtti állapotát, valamint megtéríti a Számlatulajdonos jogosnak minősített kártérítési követelését.
A Takarékszövetkezet mentesül a fentiek szerinti kárviselési felelőssége alól, ha bizonyítja, hogy a Számlatulajdonos által előzetesen jóvá nem hagyott fizetési megbízással összefüggésben keletkezett kárt a fizető fél Számlatulajdonos csalárd módon eljárva okozta.
A Takarékszövetkezet visszatéríti – kivéve mikrovállalkozásnak nem minősülő ügyfélkör esetén – a kedvezményezett által vagy rajta keresztül kezdeményezett, és a fizető fél Számlatulajdonos által előzetesen jóváhagyott fizetési megbízás összegét, ha:
a) a jóváhagyás időpontjában a Számlatulajdonos a fizetési megbízás összegét nem ismerte, és
b) a fizetési megbízás összege meghaladta azt az összeget, amely a fizető fél Számlatulajdonos részéről az adott helyzetben ésszerűen elvárható volt.
A fentiekben rögzített feltételek együttes fennállása tekintetében a bizonyítási kötelezettség kizárólag a fizető fél Számlatulajdonost terheli. A fizető fél Számlatulajdonos részéről a fizetési megbízás adott helyzetben ésszerűen elvárható összegének megítélése során a Takarékszövetkezet a Számlatulajdonos ugyanazon kedvezményezett részére teljesített korábbi fizetési megbízásait, valamint a fizetési megbízás kezdeményezésének körülményeit veszi figyelembe. E körben figyelembe veszi egyebek mellett a Számlatulajdonos által esetlegesen a Bank rendelkezésére bocsátott, a vitatott fizetési megbízás kedvezményezettje által kiállított, a hibás beszedés elismeréséről szóló nyilatkozatot
A fizető fél Számlatulajdonos visszatérítési felszólamlása során nem hivatkozhat a visszafizetési feltételek b) pontjára, ha a fizetési megbízás teljesítése a fizetési megbízásban rögzített követelés pénzneme és a megbízásban megadott terhelendő pénzforgalmi számla pénzneme különbözött, ezért a Takarékszövetkezet a megbízás teljesítése napján aktuális Hirdetményben rögzített árfolyamot alkalmazta az átváltás során.
Nem tekinthető a Számlatulajdonos részéről nem ismertnek vagy az adott helyzetben ésszerűen elvárható összeget meghaladónak az olyan beszedés teljesítése, amely esetében a beszedett összeg a kedvezményezett és a Számlatulajdonos közötti hitel-, vagy kölcsönügyletből, támogatási szerződésből-, lízingszerződésből, vagy más hasonló jogviszonyból eredő tartozás megfizetésére szolgál.
A fizető fél Számlatulajdonos továbbá nem jogosult a visszatérítésre, ha az előzetes jóváhagyást közvetlenül a Takarékszövetkezetnek adta meg, és a fizetési megbízás benyújtására vonatkozó előzetes tájékoztatási kötelezettséget a Takarékszövetkezet vagy a kedvezményezett a fizetési megbízás teljesítésének esedékességét megelőzően 28 (huszonnyolc) nappal teljesítette.
A kedvezményezett által vagy rajta keresztül kezdeményezett, és a fizető fél Számlatulajdonos által előzetesen jóváhagyott fizetési megbízás visszatérítésére vonatkozó igényét a Számlatulajdonos a terhelés napjától számított 56 (ötvenhat) napig érvényesítheti. A Takarékszövetkezet a visszatérítés elbírálását akkor kezdi meg, ha a Takarékszövetkezet a Számlatulajdonostól az alábbi dokumentumokat átvette:
− visszatérítési igény iránti kérelmet,
− a visszatérítési összeg terhelését megelőző – lehetőség szerint 12 hónap alatt – a jogosult kedvezményezett által kiállított számlákat és az ezek teljesítését igazoló okmányokat, amennyiben a megbízásokat ezen időszakban nem a Takarékszövetkezet teljesítette,
− a Számlatulajdonos arra vonatkozó írásbeli nyilatkozatát, hogy a visszatérítési igényben megjelölt összeg számára még nem került visszatérítésre, vagy egyéb módon kompenzálásra.
A Takarékszövetkezet a Számlatulajdonos visszatérítésre vonatkozó igényének átvételétől számított 10 (tíz) munkanapon belül a fizetési megbízás összegét visszatéríti vagy az igényt indokolással ellátva elutasítja. A visszatérítés elutasítása esetén a Takarékszövetkezet egyidejűleg tájékoztatja a Számlatulajdonost a jogvita peren kívüli elintézésére rendelkezésre álló fórumokról.
Amennyiben a Számlatulajdonos a fizetési megbízáson hibás pénzforgalmi jelzőszámot tüntet fel, akkor ezen megbízás nem teljesítéséért vagy hibás teljesítéséért a Takarékszövetkezetet nem terheli felelősség. A Takarékszövetkezet azonban köteles a Számlatulajdonos helytelen adatközlése miatt hibásan teljesített fizetési megbízás összegének visszaszerzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítani. A Takarékszövetkezet jogosult a visszaszerzés érdekében végzett tevékenységért külön díjat, költséget felszámolni.
A Számlatulajdonos által kezdeményezett, de a Takarékszövetkezet által hibásan teljesített fizetési megbízásért a Xxxxxxxxxxxxxxxxxx felel kivéve, ha bizonyítja, hogy a fizetési megbízás összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójához már beérkezett. Ebben az esetben ugyanis a fizetési művelet hibás teljesítésének rendezéséért a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója felel. A kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója haladéktalanul jóváírja a kedvezményezett fizetési számláján, illetve a kedvezményezett rendelkezésére bocsátja a fizetési megbízás összegét.
A Takarékszövetkezet a fizetési megbízás nem teljesítése vagy hibás teljesítéséből adódó felelősségének fennállása esetén a nem teljesített vagy hibásan teljesített fizetési megbízás összegét haladéktalanul visszatéríti a Számlatulajdonos részére, és a pénzforgalmi számlát olyan állapotba hozza, mintha a hibásan teljesített fizetési megbízásra nem került volna sor. Ezen kívül a Számlatulajdonos kérésére – a fizetési megbízás nem teljesítéséért vagy hibás teljesítéséért való felelősség kérdésétől függetlenül – a nem teljesített vagy hibásan teljesített fizetési megbízás nyomon követése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsít, valamint a szóban forgó fizetési megbízás nyomon követésének eredményéről a Számlatulajdonost tájékoztatja.
10) A Központi Hitelinformációs Rendszer (a továbbiakban: KHR)
Amennyiben a vállalkozás pénzforgalmi számlájával szemben – fedezethiány miatt – harminc napot meghaladó időszak alatt, megszakítás nélkül egymillió forintnál nagyobb összegű sorba állított követelést tart a Takarékszövetkezet nyilván, akkor a KHR tv. 14.§/B bekezdése alapján a Számlatulajdonos referenciaadatait a Takarékszövetkezet a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére megküldi. Az adatokat a KHR – a törvényi előírásnak megfelelően – a szerződés, illetve a követelések sorba állítása megszűnésének időpontjától számított 5 (öt) évig kezeli.
a) A Számlatulajdonos személyével kapcsolatban megküldendő azonosító adatok: cégnév, név; székhely; cégjegyzékszám (egyéni vállalkozói igazolvány szám); adószám.
b) A pénzforgalmi számlával kapcsolatban megküldendő adatok: a szerződés azonosítója (száma); a pénzforgalmi számla száma, a sorba állított követelések összege és devizaneme, a követelések sorba állításának kezdő és megszűnési időpontja; perre utaló megjegyzés.
A KHR-be történő adatátadást követően a 10) a-b pont szerinti referencia adatokat a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás – a hitelképesség megalapozottabb megítélése, valamint a felelős hitelezés feltételei teljesítésének és a hitelezési kockázat csökkentésének előmozdítása az adósok és a referenciaadat-szolgáltatók biztonságának érdekében
– további referenciaadat-szolgáltatók részére is átadhatja.
A Számlatulajdonos bármely referenciaadat-szolgáltatónál jogosult tájékoztatást kérni arról, hogy milyen adatai szerepelnek a KHR-ben, és ezen adatait mely referenciaadat-szolgáltató adta át. A KHR-ben nyilvántartott saját adatait, valamint az arról szóló információt (ki, mikor és milyen jogcímen fért hozzá ezen adatokhoz) a nyilvántartott Számlatulajdonos korlátozás nélkül megismerheti, ezért költségtérítés és egyéb díj nem számolható fel. A referenciaadat-szolgáltató a tájékoztatás iránti kérelmet a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül továbbítja, amely három napon belül a kért adatokat zárt módon megküldi a
referenciaadat-szolgáltatónak. A referenciaadat-szolgáltató az adatokat a kézhezvételt követően ugyancsak zárt módon, kézbesítési bizonyítvánnyal feladott irat formájában haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül eljuttatja a kérelmező Számlatulajdonoshoz. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás az itt írt tájékoztatási kötelezettségét – ha a nyilvántartott Számlatulajdonos ezt kéri – elektronikus adatközlés útján is teljesítheti.
Pénzforgalmi Keretszerződés aláírását megelőzően a Takarékszövetkezet átadja a "Tájékoztató a Központi Hitelinformációs Rendszer-re (a továbbiakban: KHR) irányadó szabályokról, a nyilvántartás céljáról, a nyilvántartott személyt megillető jogokról, a KHR által kezelt adatokat felhasználásáról, valamint az adatok átadásáról " című dokumentumot.
A KHR részére történő adatátadás további szabályait az Általános Üzletszabályzat, valamint a központi hitelinformációs rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvény tartalmazza.
11) Kamatok, jutalékok, díjak és egyéb terhelések
A Takarékszövetkezet a pénzforgalmi számlán történő jóváírás napjától kezdődően a számlán fennálló követelés után a Számlatulajdonosnak mindenkor a vonatkozó aktuális Hirdetményben közzétett módon és mértékben kamatot fizet, melyet a Számlatulajdonos külön rendelkezése nélkül évente egyszer, a tárgyévi zárás alkalmával ír jóvá.
A kamat az alábbi módon kerül kiszámításra:
pénzforgalmi számla napi záró egyenleg×kamat mérték (%) 36.500
A Takarékszövetkezet számlavezetési tevékenységéért havonta forgalmi jutalékot és díjat számít fel, és más szervek által a Takarékszövetkezetnek felszámított tényleges költségeket (pl. postai készpénz-forgalom költségeit) a Számlatulajdonosra áthárítja.
A Számlatulajdonos pénzforgalmi számláinak vezetéséért, a pénzforgalom lebonyolításáért a tartozik forgalom után felszámítandó forgalmi jutalék számításának a módja:
tartozik forgalom×jutalék (‰) 1.000
A Takarékszövetkezet a pénzforgalmi és lekötött számlákkal kapcsolatos kamatok mértékéről, továbbá a jutalékokról, díjakról és költségekről az általa közzétett aktuális Hirdetményben ad tájékoztatást.
A minimális és maximális forgalmi jutalék mértékét - amennyiben ilyen létezik - a Takarékszövetkezet Hirdetményben teszi közzé.
A Takarékszövetkezet a Hirdetményt az ügyfelek részére nyitva álló helyiségeiben kifüggeszti, valamint a xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx honlapon közzéteszi.
A Számlatulajdonos a Pénzforgalmi Keretszerződés aláírásával felhatalmazza a Takarékszövetkezetet arra, hogy a Takarékszövetkezet a jutalékok, díjak és költségek összegével pénzforgalmi számláját, külön rendelkezése nélkül megterhelje.
Amennyiben - fedezethiány miatt - a Takarékszövetkezet a pénzforgalmi számlát, nem tudja megterhelni, a késedelem idejére a Számlatulajdonos a Hirdetményben meghatározott mértékű késedelmi kamatot fizet.
A Takarékszövetkezet jogosult a nála pénzforgalmi számlán vagy a lekötött betétben elhelyezett összeg után járó kamat, továbbá a jutalék, díj és költéség mértékét egyoldalúan, bármikor, betét esetén a lekötési időn belül is módosítani.
A Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy a Takarékszövetkezet a hatályos adójogszabályok rendelkezései szerinti terheket (pl.: kamatadó) az adójogszabályokban meghatározottak szerint levonja. A Takarékszövetkezet az adott jogszabály(ok) alapján történő terhelésről a jelen ponton kívül más formában előzetesen nem értesíti a Számlatulajdonost.
12) A Takarékszövetkezet titoktartási kötelezettsége
A Takarékszövetkezet kötelezettséget vállal arra, hogy a Számlatulajdonos gazdasági helyzetéről, üzleti kapcsolatairól és terveiről tudomására jutott adatokat banktitokként kezeli, azokról harmadik személy részére - jogszabályokban meghatározott esetek kivételével - csak a Számlatulajdonos meghatalmazása, illetve rendelkezése esetén és kizárólag a meghatalmazásban, illetve rendelkezésben meghatározott keretek között ad felvilágosítást.
13) A Számlatulajdonosok tájékoztatása
A Takarékszövetkezet a Pénzforgalmi Keretszerződés módosulásáról, úgymint a megbízási díjak, jutalékok mértékének, az egyes fizetési módoknál alkalmazott teljesítési határidőknek, egyes egyéb számlavezetési feltételeknek a változásáról a módosítás hatályba lépését megelőzően, Hirdetmény útján értesíti a Számlatulajdonost. A Takarékszövetkezet a Hirdetményt az ügyfelek részére nyitva álló helyiségeiben, valamint a honlapján teszi közzé.
A Takarékszövetkezet a fizetési megbízások teljesítéséről, a Számlatulajdonos pénzforgalmi számlájának javára/terhére elszámolt fizetési megbízás azonosítását lehetővé tevő adatokról (a fizetési megbízás átvételének napjáról vagy a teljesítés értéknapjáról, a fizetési megbízáson eredetileg megadott pénznemben számított összegről, a teljesítés során alkalmazott átváltási árfolyamról, InterGiro2 átutalási megbízás esetében a megbízásban feltüntetett kiegészítő információkról), a pénzforgalmi számla egyenlegének ezzel összefüggő változásairól, valamint tételesen a Takarékszövetkezet részére fizetendő díjról, költségről, a tárgynapon teljesített fizetési megbízások után a Takarékszövetkezetet terhelő tranzakciós illeték összegéről, valamint a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján sorbanálló fizetési megbízásokról utólag, a Számlatulajdonost az általa megadott címre postai úton továbbított ügyfélforgalmi értesítővel tájékoztatja, vagy az elkészített ügyfélforgalmi értesítőt a Számlatulajdonos külön nyilatkozatára – annak személyes átvételéig – visszatartja („visszatartott levelezés”), vagy e-mailben továbbítja.
A Takarékszövetkezet a Számlatulajdonosnak szóló írásbeli értesítéseket és okmányokat a Számlatulajdonos által e célra megadott címre postai úton küldi meg.
Az ügyfél nevére szóló postai küldeményt – ellenkező bizonyításig – belföldi postai cím esetén, annak postára adása napjától számított 5. napon, külföldi postacím esetén 20. napon kézbesítettnek kell tekinteni.
A Takarékszövetkezet - a pénzforgalmi jogszabályokban előírt kivételekkel – általában nem köteles a Számlatulajdonosnak szóló iratokat ajánlott, tértivevényes, illetve értékküldeményként postára adni.
A Takarékszövetkezet a Számlatulajdonos kérésére és költségére másolatot ad az általa küldött értesítésről.
14) Betétbiztosítás
A pénzforgalmi számlán elhelyezett összegek (ide értve a pénzforgalmi számla mellett lekötött betétben elhelyezett összeget is) az Országos Betétbiztosítási Alap (a továbbiakban: OBA) által a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló, 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban Hpt.) alapján biztosítva vannak.
A Hpt. 213. § (1) bekezdése értelmében az OBA által nyújtott biztosítás nem terjed ki a költségvetési szerv, a tartósan száz százalékban állami tulajdonban lévő gazdasági társaság, a helyi önkormányzat, a biztosító, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, valamint a magánnyugdíjpénztár, a befektetési alap, a befektetési alapkezelő, a Nyugdíjbiztosítási Alap, valamint ezek kezelő szervezetei és a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv, az elkülönített állami pénzalap, a pénzügyi intézmény, az MNB, a befektetési vállalkozás, a tőzsdetag, az árutőzsdei szolgáltató, a kötelező vagy önkéntes betétbiztosítási, intézményvédelmi, befektetővédelmi alap, illetve a Pénztárak Garancia Alapja, a kockázati tőketársaság és a kockázati tőkealap betéteire, valamint a felsoroltak külföldi megfelelőinek betéteire.
A biztosított betétesek esetében az OBA a kártalanításra jogosult Számlatulajdonos részére a befagyott betét(ek)nek először a tőke, majd a kamat összegét személyenként és hitelintézetenként összevontan, legfeljebb a hatályos törvénynek az OBA tevékenységére vonatkozó részében meghatározott összegig fizeti ki kártalanításként.
Ha a Takarékszövetkezetnek a Számlatulajdonossal szemben a kártalanítás kezdő időpontját megelőzően lejárt követelése van, azt a Takarékszövetkezet az OBA által fizetendő kártalanítás megállapítása során a Számlatulajdonos követelésébe beszámítja, mely esetben az OBA a Hpt. szerint járó kártalanítási összegből a Takarékszövetkezetet megillető összeg levonása után fennmaradó összeget fizeti ki a Számlatulajdonos részére.
A betétbiztosítás és a kártalanítás további feltételeit a Hpt. 209-220. §-aiba foglaltak tartalmazzák
15) A Pénzforgalmi Keretszerződés módosítása
A Bank a szerződés alapján felszámított díjakat, költségeket és jutalékokat – beleértve a százalékos mértékben meghatározottak minimum és maximum értékét is – jogosult minden évben legfeljebb a KSH által közzétett előző éves fogyasztói árindex változásának mértékével módosítani.
Nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak, ha a Bank új szolgáltatásokat, pénzügyi eszközöket, ügyleteket vezet be, melyeket az Ügyfél számára elérhetővé tesz, és amelyeket az Ügyfél kifejezetten elfogad vagy igénybe vesz vagy arra szerződést köt.
Nem minősül továbbá egyoldalú szerződésmódosításnak, ha a felszámított kamat, díj, költség vagy jutalék – beleértve a százalékos mértékben meghatározottak minimum és maximum értékét is – ún. automatikus értékkövetéssel módosulnak.
A Bank jogosult a kamat, díj, költség, vagy jutalék, valamint egyéb szerződéses feltétel egyoldalú, a Számlatulajdonos számára kedvezőtlen módosítására, ha az alábbi feltételek vagy körülmények bekövetkeznek (oklista).
1) A jogi, szabályozói környezet megváltozása
a) a Bank tevékenységére, működési feltételeire vonatkozó, a jogviszonyokat szorosan és közvetlenül érintő vagy ahhoz kapcsolódó jogszabályváltozás, jegybanki rendelkezés, vagy a Bankra kötelező egyéb szabályozók megváltozása;
b) a Bank tevékenységéhez kapcsolható közteher- (pl. adó-, illeték-) változása; a kötelező tartalékolási szabályok változása;
c) kötelező betétbiztosítás összegének, vagy díjának változása, kötelező intézményvédelem díjának változása.
2) A pénzpiaci feltételek, a makrogazdasági környezet módosulása
a) a Bank forrásköltségeinek változása/pénzpiaci forrásszerzési lehetőségek változása, így:
• Magyarország hitelbesorolásának, illetve az országkockázati felár változása (credit default swap), a Bank forrásai kockázati kamatfelárának változása;
• jegybanki alapkamat, a jegybanki repo- és betéti kamatlábak változása;
• a bankközi pénzpiaci kamatlábak/hitelkamatok változása;
• a Magyar Állam vagy a Bank által kibocsátott kötvény és SWAP hozamgörbék egymáshoz képest történő elmozdulása;
• a magyarországi hitelintézetek által kínált hasonló feltételű és kondíciójú termékek átlagos kondícióinak változása, mely alapján a Bank évente egy alkalommal, legfeljebb a KSH által közzétett előző éves fogyasztói árindex mértékét 10 százalékponttal meghaladó mértékben jogosult módosítani;
• a Bank lekötött ügyfélbetéteinek kamatának változása.
3) Az adott szolgáltatás, illetve az Ügyfél kockázati megítélésének megváltozása:
a) az adott szolgáltatás kockázatának, illetve kockázati tényezőinek változása portfolió szinten;
b) az Ügyfél pénzügyi helyzetében, fizetőképességi stabilitásában bekövetkező változásra figyelemmel az Ügyfél kockázati megítélésének változása, új kockázati kategóriába történő átsorolása;
A Bank vállalja, hogy az Ügyfél kockázati megítélésének változása alapján nem érvényesít egyoldalú szerződésmódosítást azon Ügyfeleknél, akik szerződési kötelezettségeiket folyamatosan teljesítették, a szerződés fennállása alatt nem estek fizetési késedelembe.
c) az adott szolgáltatás fedezetéül szolgáló dolog értékében bekövetkezett, legalább 10 %-os változás.
4) A Bank működési feltételeiben, a szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban bekövetkezett változás, így:
a) a Bank üzleti- és/vagy termékpolitikájának megváltozása, új pénzügyi termék vagy szolgáltatás bevezetése, meglévő termékekkel kapcsolatos szolgáltatások módosítása, bővítése, fejlesztése, illetve valamely termék vagy szolgáltatás kivezetése, megszüntetése;
b) az adott termékhez közvetlenül kapcsolódó, harmadik fél által biztosított szolgáltatások díjaiban / költségeiben bekövetkezett változás;
c) a Bank által igénybevett technikai eszközök, ingatlanok használatáért, ill. bérletéért fizetett bankköltségek hátrányos változása;
d) dologi, informatikai, illetőleg biztonságtechnikai feltételeinek biztosításáért fizetett bankköltségek hátrányos változása;
e) számítástechnikai, illetve adatvédelmi alkalmazások követelményeinek változásából eredő bankköltségek hátrányos változása, továbbá az informatikai környezet továbbfejlesztése esetén;
f) banki szolgáltatásokra vonatkozó külső és belső folyamatokban, eljárásokban, banki szolgáltatások igénybevételében, valamint informatikai és biztonságtechnikai feltételekben történő változás;
g) a Bank által az Ügyfelek érdekében megkötött járulékos szolgáltatások (pl. biztosítás) fenntartási költségeinek, díjainak változása;
h) postai-, távközlési-, internet- szolgáltatás feltételeiben, illetve szolgáltatási díjaiban történő hátrányos változás;
i) külső szolgáltató által biztosított szolgáltatások elvégzéséért felszámított, a bankközi elszámolásokhoz kapcsolódó díjak, jutalékok, költségek hátrányos változása;
j) környezetvédelmi szempontok érvényesítéséből eredő költségek érvényesítése;
k) üzletpolitikai vagy más okból az adott szolgáltatás költségei alatti áron nyújtott szolgáltatások díjainak, költségeinek érvényesítése;
l ) a Bank átalakulásban (egyesülésben vagy szétválásban) vesz részt és az egységes ügyfélkiszolgálás érdekében végrehajtandó informatikai környezetváltozás és ezzel összefüggésben a banküzemi feltételek megváltozása teszi ezt szükségessé.
A pénzügyi-, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás egyoldalú módosításának lehetősége az 1-4) pontokban meghatározott esetekben is megilleti a Bankot, függetlenül attól, hogy a KSH fogyasztói árindex mértékkel történő módosítás lehetőségével élt-e. A szolgáltatás módosításánál az oklista 1.a) és 1.b) pontjában meghatározott okok a pénzügyi-; kiegészítő pénzügyi szolgáltatási jogviszonyokat szorosan és közvetlenül érintően kell, hogy fennálljanak.
A fentiekben meghatározott feltételek illetőleg körülmények egyidejűleg egymással ellentétes irányban vagy arányaiban eltérő mértékben változhatnak, melyek együttes hatásait figyelembe véve alakítja ki a Bank a szerződésmódosítási döntéseit.
A Bank egyoldalú szerződésmódosítási jogát megalapozó, fent felsorolt egy vagy több feltételt vagy körülményt érintő változás bekövetkezése önmagában nem jelenti azt, hogy a Bank ténylegesen gyakorolni is fogja egyoldalú szerződésmódosítási jogosultságát. A Bank fenntartja magának a jogot, hogy a bekövetkezett kedvezőtlen változások mértékénél az Ügyfelek számára kedvezőbb mértékben, illetőleg a változások bekövetkezésének időpontjától az
Ügyfél számára kedvezőbb időpontban, továbbá az egyes ügyfélkörre vagy termékkörre eltérő mértékben érvényesítse a változások hatásait.
Amennyiben az egyoldalú szerződésmódosítási okok kedvező változása a kamat-, díj-, jutalék vagy költségelem csökkentését teszi indokolttá, úgy (valamint bármely egyéb okból) a Bankot megilleti a szerződés Ügyfél javára történő egyoldalú módosításának joga.
Az Ügyfél számára nem kedvezőtlen változás érvényesítése során a Bank annak az egy vagy több feltételnek, vagy körülménynek a változását veszi figyelembe, amelyre alapítottan a Bank egyoldalúan, az Ügyfél hátrányára korábban már módosította a kamatot, vagy díjat. A módosítás mértékének meghatározása körében a Bank figyelembe veszi egyrészt az egyidejűleg esetlegesen bekövetkező kedvezőtlen változások, valamint a korábbi kedvezőtlen változások Ügyfélre át nem hárított mértékének hatásait is.
A Keretszerződést érintő kamat, díj, költség, jutalék vagy egyéb szerződési feltétel módosításáról a Bank az Ügyfeleit a bankfiókban / kirendeltségen kifüggesztett Hirdetményben, a Bank honlapján való egyidejű közléssel, valamint az Ügyfelek számára kedvezőtlen módosítások esetén:
➢ értesítő levél postai küldeményként - akár a bankszámlakivonattal együttesen vagy annak részeként - történő küldése útján
➢ kizárólag elektronikus csatornán keresztüli számlakivonat kérés esetén az elektronikus csatornán (tartós adathordozón) elektronikus üzenetben értesíti az alábbi határidők mellett:
Az Ügyfelek számára kedvezőtlen egyoldalú módosításokról legkésőbb a módosítás hatálybalépése előtt 2 hónappal, míg az Ügyfelek számára kedvezőtlen változást nem jelentő módosításokról legkésőbb a hatálybalépés napját megelőző napon.
A Bank a betéti kamatok kedvezőtlen változásáról a hatályba lépést megelőzően 15 nappal Hirdetményben ad tájékoztatást.
Amennyiben az Ügyfél a Bank által közölt egyoldalú módosítást nem fogadja el, jogosult a módosítással érintett valamennyi szerződés díj-, költség-, vagy egyéb fizetési kötelezettségmentes felmondására. Ha az Ügyfél él a felmondási jogával, a felmondással érintett szerződésből eredő valamennyi tartozása egy összegben esedékessé válik, melyet – annak valamennyi járulékaival egyetemben – legkésőbb a felmondás alapjául szolgáló módosítás hatálybalépését megelőző napig teljes összegben köteles a Bank részére visszafizetni. Amennyiben az Ügyfél visszafizetési kötelezettségének e határnapig nem, vagy csak részben tesz eleget, a Bank úgy tekinti, hogy felmondását visszavonta, és a módosítás hatálybalépése napjától a szerződésre a módosult kondíciók vonatkoznak.
A kamat, díj, költség vagy jutalék, illetve egyéb szerződési feltétel egyoldalú módosítása esetén – a módosítás hatályba lépésétől - a Bank jogosult a módosított szerződési feltételt alkalmazni.
Ha a Számlatulajdonos a módosítás hatálybalépéséig írásban a szerződést nem mondja fel, úgy a Bank a módosítást általa elfogadottnak tekinti.
A szerződés megszűnése esetén a felek kötelesek egymással elszámolni.
A Bank jogosult a referencia kamatlábak és referencia átváltási árfolyamok változása miatti kamatlábak és átváltási árfolyamok azonnali módosítására a Számlatulajdonos előzetes értesítése nélkül is. A Bank a Számlatulajdonost a kamatlábak és átváltási árfolyamok módosulásáról legkésőbb a hatályba lépés időpontjában a xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx honlapon közzétett, valamint az ügyféltérben kifüggesztett aktuális Hirdetmény formájában tájékoztatja.
16) A Pénzforgalmi Keretszerződés felmondása
A Pénzforgalmi Keretszerződés határozatlan időre szól.
A Pénzforgalmi Keretszerződést bármelyik Fél írásban felmondhatja.
A Számlatulajdonos írásban kezdeményezheti a Pénzforgalmi Keretszerződés azonnali felmondását. A Takarékszövetkezet a Pénzforgalmi Keretszerződésnek a Számlatulajdonos által történő megszüntetését ahhoz a feltételhez köti, hogy a Számlatulajdonos köteles a Takarékszövetkezettel szemben fennálló minden tartozását visszafizetni.
A Takarékszövetkezet a Pénzforgalmi Keretszerződés felmondása esetén a vonatkozó pénzforgalmi számla/számlák, a kapcsolódó elkülönített számlák valamint a pénzforgalmi számla mellett lekötött betétszámlák egyenlegét, valamint a megszolgált kamat összegét a számlavezetéssel és a pénzforgalom lebonyolításával kapcsolatos, az aktuális Hirdetményben rögzített jutalékok, díjak és költségek kiegyenlítését követően a Számlatulajdonos kérése szerint készpénzben kifizeti, vagy átutalási megbízás formájában a Számlatulajdonos által írásban közölt fizetési számlára átutalja. A Takarékszövetkezet a pénzforgalmi számlán fennálló esetleges hiteltartozást a kapcsolódó szerződésben foglaltak szerint rendezi.
A Takarékszövetkezet két hónap felmondási idő mellett kezdeményezheti a Pénzforgalmi Keretszerződés felmondását. Kivételt képez, ha a Számlatulajdonos a Pénzforgalmi Keretszerződésben rögzített kötelezettségét súlyosan vagy ismételten megszegte. Ebben az esetben a felmondási időt a Takarékszövetkezet a Számlatulajdonos részére
megküldött felmondó levélben rögzíti. Továbbá Felek kötelesek egymással szemben a felmondási idő utolsó napjáig elszámolni.
Amennyiben a számlavezetéssel és a számlaforgalommal kapcsolatos banki követelések fedezetére a pénzforgalmi számlához kapcsolódó kamatok, jutalékok és díjak elszámolásakor a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján nincs fedezet, és a Számlatulajdonos a költséghátralékot a Számlavezető hely felszólításának kézhezvételétől számított 15 (tizenöt) napon belül nem rendezi, úgy a Számlavezető hely jogosult a jelen Keretszerződést azonnali hatállyal felmondani, és a pénzforgalmi számlát megszüntetni.
A Takarékszövetkezet a Keretszerződés azonnali hatályú felmondására jogosult akkor is, ha:
• a gazdasági társaság (egyéb szervezet) a mindenkor hatályos jogszabályok szerint nem jön létre;
• az Ügyfél a Takarékszövetkezet érdekeit olyan súlyosan veszélyeztető magatartást tanúsított, vagy a szerződést olyan súlyosan megszegte, hogy a Takarékszövetkezettől a szerződés további fenntartása nem várható el.
A Számlatulajdonos köteles a Takarékszövetkezettel szemben fennálló minden tartozását a számlamegszüntetéshez kapcsolódóan is felmerülő bankköltségek figyelembe vételével rendezni.
17) Pénzforgalmi számla mellett lekötött betét
A pénzforgalmi számla felett rendelkező által magasabb hozam elérése céljából, a Takarékszövetkezet a 10.000,-Ft-ot meghaladó összegű lekötési megbízásra, a futamidő, és egyéb (konstrukció függvényében kialakított) feltételek figyelembevételével adott eseti megbízás alapján betétszámlát nyit.
A kamatszámítás módja, a fizetés esedékessége
A Hirdetményben megjelölt kamatok alapján a Takarékszövetkezet az alábbi képlet szerint számolja a fizetendő kamat összegét:
lekötött összeg (Ft) * futamidő (nap) * kamat (%) 36.500
A kamat fizetése a lekötési idő lejárata napján esedékes. A lekötés első napja a betétszámla megnyitásának napja. A szerződés szerinti lejárati nap nem számít a lekötési idő tartamába. Amennyiben a betét lejáratának napja nem banki munkanapra esik, a betétlekötés lejárata meghosszabbodik a munkaszüneti napot követő első munkanapig
A kamatszámítás történhet fix- (azaz állandó), illetve változó kamatláb szerint.
Fix kamatláb a lekötési időtartam egészére vonatkozó kamatláb, amely a betétügylet futamideje alatt nem változtatható. Változó a kamatláb, esetén a Takarékszövetkezet bármikor – akár a betét futamideje alatt is – jogosult egyoldalúan, a kamat mértékét megváltoztatni. Ebben az esetben minden kamatozó napra az arra a napra érvényes Hirdetmény szerinti kamatösszeget kell számítani. Az ügyféllel kötött betétlekötési megbízásnak tartalmaznia kell, hogy a lekötött összeg után járó kamat fix, vagy változó kamatozású.
Ha a betételhelyező a lekötött betétet, lekötési idő letelte előtt veszi fel, akkor a betét után járó kamat mértéke a Takarékszövetkezet Hirdetménye szerint kerül elszámolásra.
A Takarékszövetkezet lekötött betétből a lekötési idő lejárata előtt részkifizetést nem teljesít, a lekötött betétösszeget nem egészíti ki. A betétszámlán lekötött betét összege és a betéti kamat a betétlekötés megszűnését követően – ha a betételhelyező másként nem rendelkezik -- a betétlekötéshez adott rendelkezésen megjelölt Pénzforgalmi számlán kerül jóváírásra (átvezetésre).
A betét lekötési megbízás alapján elhelyezett betét esetében az EBKM (Egységesített Xxxxxx Xxxxxxxx) értékét a Hirdetmény, az egyedi kamatozású betétekre vonatkozó EBKM értékét a Számlavezető hely által kiállított, a betétlekötés megtörténtét visszaigazoló dokumentum tartalmazza
A Takarékszövetkezet a betéti kamatok kedvezőtlen változásáról a hatálybalépést megelőzően 15 nappal a Hirdetményben ad tájékoztatást.
18) Vegyes rendelkezések
A fizetési megbízások teljesítéséhez szükséges időtartam szempontjából banki munkanapnak az a nap tekintendő, amelyen a Takarékszövetkezet fizetési művelet teljesítése céljából nyitva van. Ha a Takarékszövetkezet a pénzforgalmi műveletet olyan napon végzi, amely ténylegesen pihenőnap vagy munkaszüneti nap, akkor a megbízás teljesítése azon a munkanapon kezdődik, amelyen az Elszámolóház szolgáltatást végez.
A jelen Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Pénzforgalmi Keretszerződésben, a Takarékszövetkezet Általános Üzletszabályzatában, a pénzforgalomról szóló hatályos jogszabályokban, a Hpt-ben, valamint a Polgári Törvénykönyvben foglaltak az irányadók.
Az Ügyfél a számlavezetéssel, a számlát érintő pénzforgalom lebonyolításával (a fizetési megbízások teljesítésével), valamint a betétek kezelésével kapcsolatos mindennemű reklamációját szóban (személyesen, vagy telefonon), illetve írásban (postán, telefaxon és elektronikus levelezőrendszeren) teheti meg. A szóban tett bejelentés esetén a Takarékszövetkezet munkatársai az azonnal orvosolható panaszok ügyében haladéktalanul intézkednek. Amennyiben
az Ügyfél a bejelentésre kapott szóbeli választ nem fogadja el, vagy kifejezetten kéri annak írásos rögzítését, akkor a Takarékszövetkezet azt írásban bejelentett reklamációként kezeli.
A jogviták peren kívüli elintézésre a Számlatulajdonos békéltető testülethez fordulhat. A békéltető testület a Komárom-Esztergom Megyei Gazdasági Kamara mellett működő független testület. A Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület (0000 Xxxxxxxxx, Xx xxx 00. Telefonszám: 34-513-010) a Magyar Kereskedelmi és Ipakamara honlapján, valamint a fogyasztóvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján a Számlatulajdonos részére elérhető.
Pannon Takarék Bank Zrt., mint a Környe-Bokod Takarékszövetkezet
általános jogutódja