HITELES VÉDELEM
HITELES VÉDELEM
Csoportos Élet-, baleset- és egészségbiztosítás
Feltételek
Hatályos: 2023. április 1-től
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF)
Jelen szerződési feltételek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) és a biztosítási tevékénységről szóló 2014. évi LXXXVIII. tv. (Bit.) szabályai alapján jöttek létre.
Jelen feltételek szerint létrejövő biztosítási szerződésre a ma- gyar jog irányadó.
Jelen szerződési feltételek egyben a Bit. 4. sz. melléklete A) részének megfelelő ügyféltájékoztatónak is minősülnek.
Az ügyféltájékoztatónak minősülő részek a szövegben dőlt betűkkel olvashatóak.
A biztosító mentesülésének szabályai, a biztosító szol- gáltatása korlátozásának a feltételei, az alkalmazott kizá- rások, a Ptk. rendelkezéseitől, a szerződésre vonatkozó egyéb rendelkezésektől, a szokásos szerződési gyakor- lattól lényegesen eltérő feltételek dőlt és vastagított be- tűvel szedettek.
Társaságunk cégneve: SIGNAL IDUNA Biztosító Zártkörű- en Működő Részvénytársaság
Székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 00.
Cégjegyzék száma: 00-00-000000
Tulajdonosa: SIGNAL IDUNA Holding (Németország) Központi Ügyfélszolgálat: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 00. Telefon: (000) 000 0000
Egyéb elérhetőség: xxxx@xxxxxx.xx, xxx.xxxxxx.xx Felügyelő hatóság: a pénzügyi közvetítőrendszer felügyele- tével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank
Felhívjuk figyelmét, hogy a Ptk. 6:7§ (4) bekezdése alap- ján az írásra, illetve olvasásra való képesség hiánya ese- tén (látássérült állapot okán) a szerződés érvényességé- hez további követelmények teljesülése szükséges.
Ügyfeleinknek lehetősége van a biztosító felé (írásban vagy telefonon keresztül) jelezni az esetleges, a fogyaté- kossággal összefüggő speciális igényeit.
Kérjük, jelezze ennek fennálltát a biztosítónak vagy bizto- sításközvetítőjének.
A bejelentéshez használható formanyomtatvány a www. xxxxxx.xx oldalon található.
Amennyiben ezt nem kívánja jelezni, úgy speciális igé- nyeit nem áll módunkban figyelembe venni.
1. A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
1.1. Jelen szerződési feltétel szempontjából biztosítási ese- ménynek minősülnek a kiegészítő biztosítási feltételekben részletesen meghatározott események.
1.2. Biztosítási esemény kizárólag a kockázatviselés időtar- tama alatt, a kockázatviselés kezdetéhez képest előzmény nélkül bekövetkezett, betegség vagy baleset, illetve ezek kö- vetkezménye.
1.3. Balesetnek minősül a kockázatviselés tartama alatt, a biztosított akaratán kívül fellépő, olyan, egyszeri hirtelen külső behatás, amelynek következtében az emberi szervezet ana-
tómiai szerkezetében változás következik be és az így létrejött elváltozás szakorvosilag igazolt módon sérüléssel jár.
1.4. Jelen szerződés feltételei szempontjából nem minősül balesetnek a betegségből eredő testi sérülés, a meg- emelés, a rándulás, habituális ficam, a patológiás vagy súlyos osteoporotikus törés és annak következményei, a fertőzés, a rovarcsípés, a fagyás, a napszúrás, a nap ál- tali égés és a hőguta.
1.5. Azon biztosítottak tekintetében, akik a biztosítási szerző- déshez való csatlakozásukat megelőzően is a szerződő tagjai vagy pártoló tagjai voltak és más biztosítónál – Groupama Biz- tosító Zrt. Optimális Hitelfedezeti Csoportos élet-, baleset- és betegségbiztosítás vagy UNION-Optimális Törlesztésvédelem Csoportos élet-, baleset- és egészségbiztosítás – legalább egy (1) éves időszakra fennálló biztosítási védelemmel ren- delkeztek és a biztosítási szerződéshez való csatlakozásuk és a másik biztosítás megszűnése között 30 napnál nem telt el több idő – a jelen Feltételek 1.2. pontjában foglalt korlátozástól eltérően – a kockázatviselés kezdete a más biztosítónál hatály- ban volt biztosítási szerződéshez való csatlakozás időpontja.
2. A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS ALANYAI
2.1. Szerződő: a biztosítóval szerződést kötő fél, a Lépé- selőny Egyesület (0000 Xxxxxxxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 00., adószám: 18589159-1-10), aki a biztosító felé a biztosítási díj fizetésére kötelezettséget vállal és a szerződéssel kapcsolato- san a jognyilatkozatok megtételére jogosult. A szerződő fél a hozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetke- zett változásokról a biztosítottat köteles tájékoztatni.
2.2. Biztosított: az a 18-65 év belépési korú, magyarországi állandó lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel és magyar adó- azonosító jellel rendelkező természetes személy lehet, aki a Lépéselőny Egyesület tagja, vagy pártoló tagja, aki a biztosí- tási fedezet létrejöttének időpontjában nem munkaképtelen, nem részesül rokkantsági ellátásban vagy járadékban (és nincs folyamatban az erre vonatkozó jogosultság megállapí- tása sem), továbbá nem részesül táppénzes ellátásban, és a jelen feltételek 3.9. pontjában meghatározott típusú Kölcsön- szerződés(ek) vonatkozásában adós, adóstárs, vagy lakás előtakarékoskodó.
2.3. A biztosított személy belépési korát a biztosító úgy hatá- rozza meg, hogy a csatlakozási nyilatkozaton megadott koc- kázatviselés kezdete évszámából levonja a biztosított születé- sének évszámát.
2.4. Amennyiben a biztosító a biztosítás tartama alatt szerez tudomást arról, hogy valamely biztosított a szer- ződés kezdetekor nem lehetett volna biztosított, úgy a biztosítottra vonatkozóan a kockázatviselés visszame- nőlegesen a szerződés kezdetére megszűnik. Ebben az esetben a biztosító és az alkusz az adott biztosítottra befizetett díjakat a szerződő részére visszafizeti. A szer- ződő a biztosító által visszajuttatott biztosítási díjjal 15 napon belül köteles elszámolni a biztosított felé.
2.5. A biztosított a biztosítási szerződéshez való csatlakozásá- ra irányuló nyilatkozatát írásban visszavonhatja a csatlakozás évfordulóját megelőző 30 nappal. A visszavonás következté- ben a kockázatviselés az adott biztosított vonatkozásában az évforduló napjának végével megszűnik.
2.6. Kedvezményezett: a biztosító szolgáltatására jogosult személy.
– Elhalálozás esetén a biztosított által a kedvezményezetti nyilatkozaton megnevezett személy, ilyen személy hiányá- ban, vagy ha a kedvezményezett megnevezés nem volt érvényes a biztosítási esemény időpontjában, az elhunyt biztosított örököse(i) olyan arányban, ahogy az öröklés rendje szerint a hagyatékból részesednek, akár törvényes, akár végrendeleti öröklés útján.
– Egyéb esetben a biztosított személy maga.
2.6.1. A biztosított a kedvezményezettet az alkuszhoz címzett és az alkusznak eljuttatott írásbeli nyilatkozattal jelölheti ki, és a biztosítási esemény bekövetkezéséig bármikor más kedvez- ményezettet nevezhet meg. A biztosítottak által jelölt kedvez- ményezettekről az alkusz a biztosító részére havonta adatot szolgáltat, a biztosítási esemény bekövetkezésekor szükség esetén a kedvezményezett jelölő nyilatkozatot a biztosító ren- delkezésére bocsátja.
2.6.2. Abban az esetben, ha a szolgáltatás kedvezménye- zettje(i) a biztosított örököse(i), akkor a biztosító a szolgáltatási összeget a jogerős hagyatéki végzésben feltüntetett örökösö- dési arányban fizeti ki az örökös(ök)nek.
2.6.3. A kedvezményezett kijelölése hatályát veszti, ha a kedvez- ményezett a biztosítási esemény bekövetkezése előtt elhalálozik. Ilyen esetben a biztosított vagy a biztosított örököse a kedvezmé- nyezett, ha új kedvezményezettet nem neveznek meg.
2.7. A biztosító szolgáltatásának igénybevételéhez a jelen feltételekben meghatározott banktitok (2013. évi CCXXX-
VII. törvény – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozások- ról 160. §) megadása szükséges, amellyel a biztosított kifejezett hozzájárulása nélkül harmadik személyek nem rendelkezhetnek. Amennyiben a biztosított olyan sze- mély(eke)t jelöl meg kedvezményezett(ek)nek, aki(k)nek a biztosító szolgáltatásának igénybevételéhez szüksé- ges banktitokhoz való hozzáférése nem biztosított, úgy a biztosítottnak az illetékes pénzügyi intézménynél a hoz- záféréshez szükséges nyilatkozatokat meg kell tennie. Amennyiben a biztosított a kedvezményezett(ek) részére a biztosító szolgáltatásának igénybevételéhez szüksé- ges banktitokhoz való hozzáféréséről nem gondosko- dott, és emiatt a kedvezményezett a jelen feltételekben meghatározott, a biztosító szolgáltatásához szükséges banktitkokat nem tudja megadni, a biztosító kifizetést a megjelölt kedvezményezett részére a jelen feltételek ér- telmében nem teljesíthet.
2.8. Fogyasztó: olyan természetes személy, aki önálló foglal- kozása, üzleti tevékenysége körén kívül jár el.
3. FOGALMAK, MEGHATÁROZÁSOK
3.1. Aktuális kor: a biztosított életkora egy meghatározott időpontban. Számítása: a legutolsó biztosítási évforduló évé- ből kivonjuk a születési évet .
3.2. Alkusz: a jelen szerződési feltételek vonatkozásában alkusz az Optimális Biztosítási Portfólió Tanácsadó és Biz- tosítási Alkusz Kft. (székhely: 1181 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxx- xxxx xxxx 0. 3. ép., Cégjegyzékszám: 01-09-864733), amely független biztosításközvetítő és a szerződővel kötött alkuszi megbízási szerződés alapján, a szerződő megbízásából jár el.
3.3. Álláskereső: Álláskereső az a személy, aki(t)
– munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel ren- delkezik,
– oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmá- nyokat,
– öregségi nyugdíjra nem jogosult, valamint a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban nem részesül,
– az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő munkaviszony és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony kivételével munka- viszonyban nem áll, és egyéb keresőtevékenységet sem folytat,
– elhelyezkedése érdekében az állami foglalkoztatási szerv- vel együttműködik,
– az állami foglalkoztatási szerv álláskeresőként nyilvántart.
3.4. Biztosítási évforduló: minden naptári évben a Biztosí- tási Szerződés 4.2. pont szerinti létrejöttének megfelelő nap- tári nap.
3.5. Csatlakozás évfordulója: adott biztosítottra vonatko- zóan minden naptári évben a biztosításhoz való csatlakozás dátumának megfelelő naptári nap.
3.6. Csatlakozási nyilatkozat: A csatlakozási nyilatkozat az a dokumentum, amely tartalmazza a csoportos biztosítási szerződésnek a biztosítottra történő kiterjesztésére vonatkozó kifejezett csatlakozási szándékát (hozzájárulását), a biztosított jogaira és kötelezettségeire vonatkozó tájékoztatást, valamint a hatóságokra, intézményekre vonatkozó titoktartási kötele- zettség alóli felmentést. A csatlakozási nyilatkozat a szerző- dés elválaszthatatlan részét képezi. A csatlakozási nyilatko- zatot – eltérő megállapodás hiányában – a szerződő köteles megőrizni, s a biztosító kérésére azt haladéktalanul a biztosító rendelkezésére bocsátani.
3.7. Futamidő: a 3.9. pontban meghatározott Kölcsön első folyósításának napjától számított, a Kölcsön és kamata visz- szafizetéséig tartó időtartam, illetve a meghatározott megta- karítási idő.
3.8. Keresőképtelen: Xxxxx feltétel szempontjából kereső- képtelen az,
– aki balesete, illetve betegsége miatt munkáját nem tudja ellátni,
– aki kórházi ellátásban betegségének megállapítása, vagy gyógykezelése miatt részesül,
– akit közegészségügyi okokból foglalkozásától eltiltottak, és más beosztást nem kap,
– akit közegészségügyi okokból hatóságilag elkülönítenek,
– aki járványügyi, illetőleg állat-egészségügyi zárlat miatt munkahelyén megjelenni nem tud, és más munkahelyen (munkakörben) átmenetileg sem foglalkoztatható,
és a keresőképtelenség elbírálására és igazolására jogo- sult orvos vagy kórház által igazoltan, saját jogon kereső- képtelen állományban van.
3.9. Kölcsön/Kölcsönszerződés: a jelen szerződési fel- tételek alkalmazása során Kölcsön vagy Kölcsönszerződés alatt a Felek az alábbi ügyletek valamelyikét értik, függően az adott biztosított vonatkozásában az általa, a csatlakozási nyi- latkozatában megadott szerződésétől:
– Pénzügyi lízingszerződés: Pénzügyi lízingszerződés, amely alapján a lízingbeadó a tulajdonában álló dolog vagy jog (a továbbiakban: lízingtárgy) határozott időre történő használatba adására, a lízingbe vevő a lízingtárgy átvételére és lízingdíj fizetésére köteles, ha a szerződés szerint a lízing- be vevő a lízingtárgy gazdasági élettartamát elérő vagy azt meghaladó ideig való használatára, illetve – ha a használat időtartama ennél rövidebb – a szerződés megszűnésekor a lízingtárgy ellenérték nélkül vagy a szerződéskötéskori piaci értéknél jelentősen alacsonyabb áron történő megszerzésére jogosult, vagy a fizetendő lízingdíjak összege eléri vagy meg- haladja a lízingtárgy szerződéskötéskori piaci értékét.
– Kölcsönszerződés: Kölcsönszerződés alapján a hitelező meghatározott pénzösszeg fizetésére, az adós a pénzösszeg szerződés szerinti későbbi időpontban a hitelezőnek történő visszafizetésére és kamat fizetésére köteles. A hitelkeretre és hitelkártyára vonatkozó szerződések jelen feltétel szempont- jából nem minősülnek kölcsönszerződésnek.
– Jelzáloghitel szerződés: Jelzáloghitel szerződés alapján a fogyasztó részére ingatlanon alapított jelzálogjog – ideértve az önálló zálogjogként alapított zálogjogot is – fedezete mel- lett kerül a kölcsön kihelyezésre.
– Lakástakarékpénztári szerződés: A lakástakarékpénz- tári szerződés olyan betét- és hitelszerződés, amelyben a lakás-előtakarékoskodó arra kötelezi magát, hogy – a szer- ződés módozata szerint – a megtakarítási idő alatt előre meg- határozott rendszerességgel egyenlő részletekben történő befizetésekkel meghatározott összeget a lakástakarékpénz- tárnál betétként leköt, illetve elhelyez, a lakástakarékpénztár pedig kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződésben meg- határozott feltételek teljesülése és a lakás előtakarékoskodó, illetve a kedvezményezett hitelképessége esetén az üzletsza- bályzatban rögzített módszer szerint a szerződésben meg- határozott módon kiszámított összegű lakáscélú kölcsönt (a továbbiakban: lakáskölcsön) nyújt a lakás-előtakarékoskodó, illetve a cselekvőképes kedvezményezett kérésére.
– Munkáltatói kölcsönszerződés: Kölcsönszerződés alap- ján a hitelező munkáltató meghatározott pénzösszeg fizeté- sére, az adós munkavállaló a pénzösszeg szerződés szerinti későbbi időpontban a hitelezőnek történő visszafizetésére és kamat fizetésére köteles.
3.10. Kórház: Kórháznak minősülnek a szakmai felügyele- tek által elismert, engedélyezett fekvőbeteg ellátást nyújtó in- tézmények, amelyek állandó orvosi irányítás, felügyelet alatt állnak, és megfelelő intézményi kóddal rendelkeznek. Nem minősülnek kórháznak a szanatóriumok, rehabilitációs intéze- tek, gyógyfürdők, gyógyüdülők, elmebetegek gyógy- és gon- dozóintézetei, geriátriai intézetek, szociális otthonok, illetve a kórházak ilyen jellegű szolgáltatást nyújtó osztályai.
3.11. Munkaviszony: Munkaviszony a legalább heti 30 (har- minc) órás, határozatlan időtartamú, a Munka Törvénykönyvé- ről szóló 2012. évi I. törvény hatálya alá tartozó munkaviszony,
továbbá a magyar jog hatálya alá tartozó közszolgálati jogvi- szony, közalkalmazotti jogviszony, bírósági és igazságügyi-, illetőleg ügyészségi szolgálati viszony, fegyveres és rendvé- delmi szervek hivatásos és szerződéses állományú tagjainak szolgálati viszonya.
3.12. Öregségi nyugdíj: Az öregségi nyugdíj olyan saját jogú nyugellátás, amely meghatározott életkor (öregségi nyugdíj- korhatár) elérését követően és meghatározott szolgálati idő megszerzése esetén jár a biztosítási jogviszonyban nem álló személy részére.
3.13. Pénzügyi intézmény: Kölcsönszerződés és jelzálog- hitel szerződés alapján a hitelező, pénzügyi lízingszerződés alapján a lízingbeadó, valamint lakástakarékpénztári szerző- dés alapján a lakástakarékpénztár.
3.14. Törlesztőrészlet: A jelen szerződési feltételek alkalma- zásában törlesztőrészlet a valamely, 3.9. pont szerinti Kölcsön után, a Kölcsönszerződésben foglaltak szerint, a biztosított által rendszeres időközönként megfizetendő pénzösszeg egy hónapra eső része, forintban kifejezve, amelyet a biztosított
– a csatlakozáskor tett nyilatkozatában, vagy
– a csatlakozás évfordulóját megelőzően közlési kötelezett- sége körében, illetve
– annak módosulása esetén bármikor közölt.
3.15. Tőketartozás: A tőketartozás mindenkor a kamatok, díjak, jutalékok összegét nem tartalmazó, még meg nem fize- tett Kölcsön, illetve a teljes megtakarítási időre meghatározott összeg eléréséhez még szükséges összeg.
4. A SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE, HATÁLYBALÉPÉSE, A KOCKÁZATVISELÉS KEZDETE
4.1. A biztosítási szerződés a szerződő és a biztosító írásbeli megállapodása alapján jön létre a szerződés aláírásával.
4.2. A szerződés létrejön, ha a biztosító az aláírt szerződés alapján biztosítási kötvényt állít ki. A biztosítási szerződés 2023. április 1-én 0. órakor visszamenőleges hatállyal jön létre.
4.3. A biztosító kockázatviselésének kezdete az adott biztosí- tott vonatkozásában a biztosított által kitöltött és aláírt Csat- lakozási nyilatkozaton megjelölt napot követő nap 0.00 órá- ja – amely nem lehet korábbi, mint a Csatlakozási nyilatkozat megtételének/aláírásának napja – amennyiben a biztosítási díjat a biztosított az alkusznak ezen időpontig megfizette.
4.4. Amennyiben a Csatlakozási nyilatkozatban megjelölt idő- pontig a biztosított a biztosítási díjat nem fizeti meg az alkusz- nak, úgy az adott biztosított kockázatviselésének kezdete a díj beérkezését követő nap 0. órájával indul.
4.5. A szerződő megbízása alapján a biztosítási díjat az alkusz szedi be a Biztosítottaktól és továbbítja a biztosító részére.
4.6. A biztosított nyilatkozatai, valamint a biztosító által feltett kérdésekre adott válaszai a biztosítási szerződés részét ké- pezik.
5. A BIZTOSÍTÁSI IDŐSZAK, A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSÉNEK ESETEI
5.1. A biztosítási szerződést a Felek határozatlan időre, éves biztosítási időszakra kötik azzal, hogy az legkorábban a szer- ződés harmadik évfordulójának napjára, majd minden további
xxxxx az évfordulójára szüntethető meg rendes felmondással. A felmondási idő 2 év.
5.1.1. A biztosító kockázatviselése az 5.1 pont szerinti felmon- dás közlésének időpontjában már biztosítottként csatlakoz- tatott személyek tekintetében az adott biztosítottak vonatko- zásában csatlakozásuk dátumának évfordulóját követő 365. napot követő nap 0. órájakor szűnik meg, míg a felmondás közlését követően újonnan csatlakozott biztosítottak esetében a csatlakozást követő 365. napot követő nap 0. órájakor, de legkésőbb a biztosítási szerződés megszűnésével egyidejűleg szűnik meg. A felmondás közlésének időpontját követően 365 napig csatlakozhatnak új biztosítottak a szerződéshez.
5.2. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító addig a napig jogosult a biztosítási díjra, amely napon a koc- kázatviselése véget ért.
5.3. A biztosító kockázatviselése megszűnik egyes bizto- sítottak vonatkozásában:
– díjesedékesség napjával visszamenőleg, abban az eset- ben, ha a biztosítási díj az esedékességtől számított hat- van (60) napon belül a biztosítóhoz azért nem érkezett be, mert a biztosítási díjat a biztosított a szerződőnek, vagy az alkusznak nem fizette meg
– a biztosított halálával, a halotti anyakönyvi kivonaton meg- jelölt elhalálozás napjával;
– a bármely okú maradandó egészségkárosodás és a bal- eseti eredetű maradandó egészségkárosodás esetén amennyiben ezek elérik a kiegészítő biztosításban megha- tározott mértéket, az egészségkárosodás megállapítását tartalmazó hatósági határozat kiállításának napjával;
– amennyiben a biztosított a Csatlakozási nyilatkozatát visz- szavonja, a nyilatkozat visszavonását követő csatlakozási évfordulón;
– a Csatlakozás azon évfordulóján, amikor a biztosított aktu- ális kora 66 év.
– a Kölcsönszerződés megszűnésével (ideértve különösen – de nem kizárólagosan – a Kölcsönszerződés felmondása, a Kölcsön kiegyenlítése, és a lakástakarékpénztári szerző- dés megtakarítási idejének eltelte).
5.3.1. A biztosító kockázatviselésének megszűnése nem érin- ti a megszűnés előtt bekövetkezett és bejelentett biztosítási eseményekkel kapcsolatos, folyamatban lévő vagy függő ká- rok elbírálásának folyamatát.
6. A BIZTOSÍTÁSI DÍJ ÉS A BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG
6.1. BIZTOSÍTÁSI DÍJ
6.1.1. A biztosítási díj a biztosító kockázatviselésének ellenér- téke, amelyet a biztosító felé a szerződő köteles megfizetni. A szerződő a biztosítási díjat a biztosítottra áthárítja.
6.1.2. A biztosítási díj fizetése folyamatos. A biztosítás éves díjfi- zetésű, a biztosítóval történt megállapodás alapján azonban a biztosítási évre vonatkozó éves díj részletei havonta fizetendők. Az egyes biztosítottakra vonatkozó díjat a biztosítottak éves, féléves, negyedéves részletekben is fizethetik a szerződőnek, mely díjat a szerződő megbízásából az alkusz szedi be.
6.1.3. A biztosítási díj számításának alapja a biztosított által a Csatlakozási nyilatkozatában megjelölt, a fennálló Kölcsön-
szerződése alapján a pénzügyi intézmény felé fizetett havi Törlesztőrészlet, valamint az a pénzösszeg, amely visszafize- tésére a biztosított a Kölcsönszerződésben kötelezettséget vállalt (felvett kölcsön összege, vagy lakástakarékpénztári szerződésben vállalt megtakarítás).
6.1.3.1. A biztosítás éves díja azon biztosított esetében, aki 15 millió forint, vagy azt el nem érő pénzösszeg visszafizetésére/ megtakarítására vállalt kötelezettséget a Kölcsönszerződésben:
– a biztosított által a Csatlakozási nyilatkozatban közölt Tör- lesztőrészlet 40%-a.
6.1.3.2. A biztosítás éves díja azon biztosított esetében, aki 15 millió Ft-ot meghaladó pénzösszeg visszafizetésére/meg- takarítására vállalt kötelezettséget, a Kölcsönszerződésben:
– a biztosított által a Csatlakozási nyilatkozatban közölt Tör- lesztőrészlet 55%-a.
6.1.3.3. A díjszámítás alapját képező Törlesztőrészlet felső határa 250 000 Ft.
6.1.3.4. Azon biztosítottak esetében, akik több kölcsönszer- ződésükhöz vagy megtakarításukhoz kapcsolódóan is csat- lakoztak a biztosításhoz, és az érintett kölcsönszerződések, megtakarítások összege meghaladja a 15M Ft-ot, az érintett biztosítások éves díja a Csatlakozási nyilatkozatokban közölt Törlesztőrészletek 55%-ára módosul a következő gyakoriság szerinti díjelőírástól minden biztosításuk vonatkozásában ak- kor is, ha a csatlakozáskor a díj 40% volt.
6.1.4. A biztosítás díja minden biztosítási év kezdetét megelő- zően átszámításra kerül, amennyiben a biztosított Törlesztő- részletének összege változott, és azt a szerződővel írásban közölte. Az átszámítást a biztosító a biztosított által közölt Törlesztőrészlet alapján, az 6.1.3.1. pontban, valamint 6.1.3.2. pontban rögzítettek szerint hajtja végre.
6.1.5. A biztosító egy biztosítási időszak alatt egy alkalommal, a biztosított kérésére a biztosítás díját átszámíthatja, ameny- nyiben a biztosított Törlesztőrészletének összege változott, és a módosított törlesztőrészletének összegét, valamint a díj át- számítására vonatkozó kifejezett kérelmét a szerződővel írás- ban közölte. Az átszámítást a biztosító a biztosított kérelmére, az általa közölt Xxxxxxxxxxxxxxxx alapján, az 6.1.3.1. pontban, valamint 6.1.3.2. pontban rögzítettek szerint hajtja végre.
6.1.6. A biztosítás első díjrészlete adott biztosított vonatko- zásában a csatlakozási nyilatkozat megtételének (aláírásának) napján esedékes.
6.1.7. A folytatólagos díj annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik.
6.1.8. Az első díj fizetése történhet banki átutalással, csopor- tos beszedési megbízással és készpénz-átutalási megbízás- sal, továbbá az alkusz által kifejlesztett és a szerződő rendel- kezésére bocsátott internetes felületen bankkártyával.
6.1.9. A folytatólagos díj fizetése banki átutalással, csoportos beszedési megbízással és készpénz-átutalási megbízással lehetséges.
6.1.10. Ha a szerződő az adott hónapban a biztosítottak által megfizetett esedékes biztosítási díjat az alkusz útján nem fi- zeti meg a biztosító részére, a biztosító – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – a szerződőt a felszólítás elkül- désétől számított harminc (30) napos póthatáridő tűzésével a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen eltel-
tével a szerződést a biztosító az esedékesség napjára vissza- menő hatállyal felmondhatja. A biztosítottak által az alkusznak megfizetett díj a biztosítónak megfizetett díjnak minősül, füg- getlenül attól, hogy a biztosító gyakorolta-e a fentiek szerinti felmondási jogát.
6.2. BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG
6.2.1. A biztosítási összeg alapja bármely okból bekövetkező haláleset, előrehozott szolgáltatás, bármely okú maradandó egészségkárosodás (D-E kategória) és 50 %-ot meghaladó baleseti maradandó egészségkárosodás biztosítási esemé- nyek esetén:
– kölcsönszerződés és jelzáloghitel, valamint pénzügyi lí- zingszerződés esetén a biztosítási esemény bekövetkezé- sekor a fennálló Tőketartozásának összege és legfeljebb 3 havi elmaradt Törlesztőrészlet.
– lakástakarékpénztári szerződés esetén a megtakarítás lejáratáig még fennálló hónapokra vállalt havi megtakarí- tások (kamatok, állami vagy egyéb támogatások, a meg- takarításhoz tartozó kölcsönösszeg nélkül) összege és legfeljebb 3 havi elmaradt Törlesztőrészlet.
6.2.1.1. A szolgáltatás maximális összege 25 millió forint lehet egy biztosítottra vonatkozóan, a kölcsönszerződéseinek szá- mától függetlenül.
6.2.2. A biztosítási összeg alapja keresőképtelenség, álláske- resőként történő nyilvántartás, baleseti kórházi ápolás, mint biztosítási események bekövetkezése esetén:
– a pénzügyi intézmény felé (a 3.9. pontban meghatározott valamely Kölcsön/Kölcsönszerződés szerint) ténylegesen fizetendő törlesztőrészlet összege.
6.2.2.1. A szolgáltatás maximális összege 4 havi törlesztő- részlet, legfeljebb 1 millió forint lehet.
6.2.3. Amennyiben a biztosított által a biztosítóval utoljára közölt Törlesztőrészlet összege magasabb, mint a biztosítá- si esemény bekövetkeztét megelőző utolsó biztosítási évfor- dulókor esedékes, a Pénzügyi intézmény illetve munkáltatói kölcsön esetén a munkáltató igazolása szerinti, ténylegesen megfizetendő törlesztőrészlet összege,
– a biztosító a Pénzügyi intézmény által igazolt törlesztőrész- let(ek) megfizetésével teljesít, és
– a biztosítási esemény bekövetkeztét megelőző utolsó biz- tosítási évfordulóig megfizetett biztosítási díjak és a tényle- gesen fizetendő díjak közti különbözet összege a szerződő részére visszafizetésre kerül, a szerződő a részére visszafi- zetett díjjal a biztosítottal, vagy a biztosított örököseivel el- számol
– a jövőben esedékes díjat az alkusz a biztosítási esemény- kor igazolt törlesztőrészletnek megfelelően módosítja, amennyiben a szerződés az adott biztosítottra vonatkozó- an a szolgáltatással nem szűnik meg.
6.2.4. Amennyiben a biztosított által a biztosítóval utoljára kö- zölt Törlesztőrészlet összege alacsonyabb, mint a biztosítási esemény bekövetkeztét megelőző utolsó biztosítási évfor- dulókor esedékes, a Pénzügyi intézmény igazolása szerinti, ténylegesen megfizetendő törlesztőrészlet összege,
– a biztosító a biztosított által a biztosítóval utoljára közölt Xxxxxxxxxxxxxxxx(ek) megfizetésével teljesít, és
– a jövőben esedékes biztosítási díjat a biztosított a bizto- sítási eseménykor igazolt törlesztőrészletnek megfelelően megemelheti a 6.1.5. pontban foglaltaknak megfelelően, amennyiben a szerződés az adott biztosítottra vonatkozó- an a szolgáltatással nem szűnik meg.
6.2.5. Bármely okú halál, előrehozott szolgáltatás, mara- dandó egészségkárosodás és baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás, mint biztosítási esemény bekövetkezé- se esetén:
– Amennyiben a biztosított által a biztosítóval utoljára közölt Törlesztőrészlet összege alacsonyabb, mint a biztosítási esemény bekövetkeztét megelőző utolsó biztosítási évfor- dulókor esedékes, a Pénzügyi intézmény igazolása sze- rinti, ténylegesen megfizetendő törlesztőrészlet összege, a biztosító a következő számítással meghatározott összeget fizeti a kedvezményezett részére:
Tartozás x KT/TT Ahol
Tartozás: a Pénzügyi intézmény által igazolt, a biztosítási ese- mény időpontjában fennálló Tőketartozás
KT: a biztosított által a biztosítóval utoljára közölt Xxxxxxxxx- részlet összege
TT: a biztosítási esemény bekövetkeztét megelőző utolsó biz- tosítási évfordulókor esedékes, a Pénzügyi intézmény igazo- lása szerinti, ténylegesen megfizetendő törlesztőrészlet ösz- szege.
6.2.6. Amennyiben a biztosított által a biztosítóval utoljára közölt Xxxxxxxxxxxxxxxx összege magasabb, mint a biztosítá- si esemény bekövetkeztét megelőző utolsó biztosítási évfor- dulókor esedékes, a Pénzügyi intézmény igazolása szerinti, ténylegesen megfizetendő törlesztőrészlet összege,
– a biztosító a Pénzügyi intézmény által igazolt, a biztosítási esemény időpontjában fennálló Tőketartozás összegét fi- zeti ki a kedvezményezett részére, és
– a biztosítási esemény bekövetkeztét megelőző utolsó biz- tosítási évfordulóig megfizetett biztosítási díjak és a tény- legesen fizetendő díjak közti különbözet összege a Szer- ződő részére visszafizetésre kerül, a Szerződő a részére visszafizetett díjjal a biztosítottal, vagy a biztosított örökö- seivel elszámol
7. KÉSEDELMES DÍJFIZETÉS
Ha az adott biztosítottra vonatkozó és esedékes biztosítási dí- jat nem fizetik meg, az alkusz – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – a biztosítottat a felszólítás elküldésétől számított legfeljebb 30 napos póthatáridő kitűzésével a telje- sítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével (az esedékességtől számított 60 nap) az adott biztosítottra vo- natkozó kockázatviselés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik.
8. ÚJRA ÉRVÉNYBE HELYEZÉS (REAKTIVÁLÁS) Abban az esetben, ha a biztosító kockázatviselése egy biztosított vonatkozásában a folytatólagos díj befizetésé- nek elmaradása következtében szűnt meg, a biztosított a megszűnés napjától számítva százhúsz (120) napon belül kérheti írásban az alkuszon keresztül a biztosítót a koc-
kázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fe- dezetet újra érvénybe helyezheti, amennyiben a biztosí- tott a korábban esedékessé vált biztosítási díjat rendezi, valamint kármentességi nyilatkozatot tesz. A biztosító az újra érvénybe helyezésre vonatkozó kérelmet a biztosító- hoz történő beérkezését követő tizenöt (15) napon belül elbírálja.
9. KÖZLÉSI ÉS VÁLTOZÁS BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG
9.1. A szerződő és a biztosított köteles a biztosítóval a szer- ződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt közölni, amelyet ismert, vagy is- mernie kellett. Az ajánlattételkor, illetve az egyes biztosítot- tak tekintetében a csatlakozáskor írásban feltett kérdésekre adott, a valóságnak megfelelő válasszal a felek a közlési kö- telezettségüknek tesznek eleget. A kérdések megválaszolat- lanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő felet és a biztosítot- tat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bár- melyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.
A szerződő fél és a biztosítottak kötelesek a lényeges körül- mények változását a változás beálltát követő 5 munkanapon belül a biztosítónak írásban bejelenteni az alábbi módok egyi- kén:
e-mail: xxxx@xxxxxx.xx, telefon: 00 0 000 0000,
fax: 00 0 000 0000,
postacím: SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. 1519 Budapest, Pf. 260.
9.2. A közlési kötelezettség megsértése esetében a biz- tosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő bizonyítja, hogy az elhallgatott körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte vagy az nem volt kihatással a biztosítási esemény bekövetkeztére.
A biztosító kötelezettsége nem áll be, ha a szerződő fél, illetve a biztosított a biztosítási esemény bekövetkezését a szerződésben megállapított határidőben a biztosítónak nem jelenti be, a szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését nem teszi lehetővé, és emiatt a biztosító kötelezettsége szempont- jából lényeges körülmény kideríthetetlenné válik.
9.3. Mivel a szerződés több személyre vonatkozik, és a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsér- tése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésre irá- nyuló kötelezettség megsértésére a többi személy ese- tén nem hivatkozhat.
9.4. A szerződő és a biztosított köteles a szerződés tar- tama alatt írásban bejelenteni a szerződés tartama alatt beálló lényeges körülmények változását a változás bekö- vetkezésétől számított 5 munkanapon belül az elérhető- ségekben és személyi adatokban bekövetkezett válto- zást haladéktalanul. A változásbejelentési kötelezettség megsértése esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be,
kivéve, ha a szerződő bizonyítja, hogy a be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkez- tében.
9.5. A szerződés tartama alatt bekövetkezett lakcímváltozást, személyi adatokban bekövetkezett változást, illetve egyéb, a kockázatvállalás szempontjából lényeges változást mind a szerződőnek, mind a biztosítottnak 5 munkanapon belül írás- ban közölnie kell a biztosítóval, míg a Biztosítottnak a szerző- dővel. Az alkusz a biztosítottakra vonatkozó adatváltozásról havonta szolgáltat adatot a biztosító felé.
9.6. Amennyiben a szerződő és a biztosított a változás beje- lentési kötelezettségének nem tesz eleget, a közlési kötele- zettség megsértésére vonatkozó szabályok irányadóak.
9.7. Mivel a szerződés több személyre vonatkozik, és a köz- lési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésbe merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértésére a többi személy esetén nem hivatkozhat.
9.8. A biztosított kötelessége a biztosítási évfordulót megelőző harminc (30) napon belül az aktuális törlesztő- részletének összegét közölni a szerződő felé írásban. Ezen közlési kötelezettség elmulasztása esetén a biz- tosított a legutolsó közölt törlesztőrészletének alapján köteles teljesíteni a díjat. Ebben az esetben a szerző- désben foglalt szolgáltatási összegek a legutolsó közölt törlesztőrészlethez igazodnak.
10. A BIZTOSÍTOTT EGYÉB KÖTELEZETTSÉGEI
10.1. A biztosító előírhatja, hogy a biztosított a biztosító által megnevezett orvosokkal indokolt esetben megvizs- gáltassa magát.
11. TITOKTARTÁSI KÖTELEZETTSÉG, TITOKVÉDELEMMEL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK Jelen Titoktartási kötelezettség, titokvédelemmel kapcsolatos előírásokról szóló tájékoztató a jelen általános és kiegészítő szerződési feltételek kiadáskor hatályos Bit-nek megfelelően került beillesztésre. A xxx.xxxxxx.xx honlapon elérhető a mindenkor hatályos Bit-nek megfelelő Titoktartási tájékoztató.
11.1. A BIZTOSÍTÁSI TITOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK
I. (1) A biztosító vagy a viszontbiztosító jogosult kezelni ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a bizto- sítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy az e törvény által meghatározott egyéb cél lehet.
I. (2) Az (1). pontban meghatározott céltól eltérő célból végzett adatkezelést biztosító vagy viszontbiztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájá- rulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny.
I. (3) A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha a Bit. másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosító vagy viszontbiztosító tu- lajdonosait, vezetőit,
alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hoz- zájutottak.
II. Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő az egész- ségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvényben (a továb- biakban Eüak.) meghatározott egészségügyi adatokat a biztosító a I. (1) pontban meghatározott célokból, az Eüak. rendelkezései szerint, kizárólag az érintett kifeje- zett hozzájárulásával kezelheti.
III. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik sze- mélynek, ha
a. a biztosító vagy a viszontbiztosító ügyfele vagy an- nak képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban fel- mentést ad,
b. a Bit. alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn,
c. a biztosító vagy a viszontbiztosító által megbízott ta- núsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljá- rás lefolytatása keretében ismeri meg.
IV. (1) A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn
a. a feladatkörében eljáró Felügyelettel,
b. a nyomozás elrendelését követően a nyomozó ható- sággal és az ügyészséggel,
c. büntetőügyben, polgári peres vagy nemperes eljárás- ban, közigazgatási perben eljáró bírósággal, a bíró- ság által kirendelt szakértővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a csődel- járásban eljáró vagyonfelügyelővel, a felszámolási el- járásban eljáró ideiglenes vagyonfelügyelővel, rendkí- vüli vagyonfelügyelővel, felszámolóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró főhi- telezővel, Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelővel, bírósággal,
d. a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel, továbbá az általa kirendelt szakértővel,
e. IV. (2) pontban foglalt esetekben az adóhatósággal,
f. a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal,
g. a feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal,
h. a feladatkörében eljáró gyámhatósággal,
i. az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108.
§ (2) bekezdésében foglalt esetben az egészségügyi államigazgatási szervvel,
j. törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos infor- mációgyűjtésre felhatalmazott szervvel,
k. a viszontbiztosítóval, a csoport másik vállalkozásával, valamint együttbiztosítás esetén a kockázatvállaló biztosítókkal,
l. törvényben szabályozott adattovábbítások során át- adott adatok tekintetében a kötvénynyilvántartást ve- zető kötvénynyilvántartó szervvel, a kártörténeti nyil-
vántartást vezető kárnyilvántartó szervvel, továbbá a járműnyilvántartásban nem szereplő gépjárművekkel kapcsolatos közúti közlekedési igazgatási felada- tokkal összefüggő hatósági ügyekben a közlekedési igazgatási hatósággal, valamint a közúti közlekedési nyilvántartási szervével,
m. az állomány-átruházás keretében átadásra kerülő biz- tosítási szerződési állomány tekintetében – az erre irányuló megállapodás rendelkezései szerint – az át- vevő biztosítóval,
n. a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesí- téséhez szükséges adatok tekintetében és az ezen adatok egymás közti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát és a Kártalanítási Alapot keze- lő szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelezővel, az Információs Központtal, a Kártalanítási Szervezettel, a kárrendezési megbízottal és a kárképviselővel, to- vábbá – a közúti közlekedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kárfelvételi jegyzőkönyvéből a baleset- ben érintett másik jármű javítási adatai tekintetében az önrendelkezési joga alapján – a károkozóval,
o. a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel, továbbá a könyvvizsgáló feladatok ellátásá- hoz szükséges adatok tekintetében a könyvvizsgáló- val,
p. fióktelep esetében – ha a magyar jogszabályok és az Európai Unió közvetlen aktusai által támasztott köve- telményeket kielégítő adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli biztosító székhelye szerinti állam rendelke- zik a magyar jogszabályok és az Európai Unió közvet- len aktusai által támasztott követelményeket
kielégítő adatvédelmi jogszabállyal – a harmadik ország- beli biztosítóval, biztosításközvetítővel,
q. a feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosával,
r. a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Infor- mációszabadság Hatósággal,
s. a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, il- letve a káresetek igazolásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatározott kártörté- neti adatra és bonus- malus besorolásra nézve a ren- deletben szabályozott esetekben a biztosítóval,
t. a mezőgazdasági biztosítási szerződés díjához nyúj- tott támogatást igénybe vevő biztosítottak esetében az agrárkármegállapító szervvel, a mezőgazdasági igazgatási szervvel, az agrárkár-enyhítési szervvel, valamint az agrárpolitikáért felelős miniszter által ve- zetett minisztérium irányítása alatt álló, gazdasági elemzésekkel foglalkozó intézménnyel,
u. a felszámoló szervezeteket nyilvántartó hatósággal szemben,
v. a Gfbt. szerinti e-kárbejelentő felületen megadott adatoknak a kárbejelentő alkalmazás működtetése, a biztosítási eseményhez kapcsolódó, szükséges infor- mációk begyűjtése
és a biztosítók részére kárrendezés céljából történő to- vábbítása tekintetében a MABISZ-szal szemben, ha az a)-j), n), s), t) és u) pontban megjelölt szerv vagy személy adatkéréssel, illetve írásbeli megkereséssel fordul hoz- zá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatké- rés célját és jogalapját, azzal, hogy a p)-s) pontban meg- jelölt szerv vagy személy kizárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles megjelölni. A cél és a jogalap igazolásának minősül az adat megismerésé- re jogosító jogszabályi rendelkezés megjelölése is._
IV. (2) A IV. (1) bekezdés e) pontja alapján a biztosítási titok megtartásának kötelezettsége abban az esetben nem áll fenn, ha adóügyben, az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatározott körben nyilatko- zattételi kötelezettség, vagy ha biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli.
IV. (2a) A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a Hpt.-ben meghatározott pénzügyi intéz- ménnyel szemben a pénzügyi szolgáltatásból eredő kö- veteléshez kapcsolódó biztosítási szerződés vonatkozá- sában, ha a pénzügyi intézmény írásbeli megkereséssel fordul a biztosítóhoz, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját és az adatkérés célját.
IV. (3) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét, ha a bizto- sító által az adóhatóság felé történő adatszolgáltatás a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Álla- mok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés elmozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény (a továbbiakban: FATCA-törvény) alap- ján az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzet- közi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Aktv.) 43/B-43/C. §-ában foglalt kötelezettség teljesítésében merül ki.
IV. (3a) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét, ha a bizto- sító által az adóhatóság felé történő adatszolgáltatás az Aktv. 43/H. §-ában foglalt kötelezettség, valamint a FAT- CA-törvény alapján az Aktv. 43/B. és 43/C. §-ában foglalt kötelezettség teljesítésében merül ki.
IV. (4) A biztosító vagy a viszontbiztosító a IV. (1) valamint a IV. (6) pontokban, a II. pontban, a VI. és a VII. pontokban meghatározott esetekben és szervezetek felé az ügyfe- lek személyes adatait továbbíthatja.
IV. (5) A biztosítási titoktartási kötelezettség az eljárás keretén kívül a IV. (1) pontban meghatározott szervek al- kalmazottaira is kiterjed.
IV. (6) A biztosító vagy a viszontbiztosító a nemzetbizton- sági szolgálat, az ügyészség, továbbá az ügyész jóváha- gyásával a nyomozó hatóság írásbeli megkeresésére ak- kor is köteles haladéktalanul, írásban tájékoztatást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet
a. a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. tör- vényben foglaltak szerinti kábítószerrel visszaéléssel, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcse- lekménnyel, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés- sel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszer- vezetben elkövetett bűncselekménnyel,
b. a büntető törvénykönyvről szóló 2012 évi C törvény (Btk.) szerinti kábítószer-kereskedelemmel, kábító- szer birtoklásával, kóros szenvedélykeltéssel vagy ká- bítószer készítésének elősegítésével, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, terror- cselekmény feljelentésének elmulasztásával, terroriz- mus finanszírozásával, robbanóanyaggal vagy rob- bantószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel
van összefüggésben.
IV. (7) A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a biztosító vagy a vi- szontbiztosító az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó in- tézkedések végrehajtásáról szóló törvény meghatározott bejelentési kötelezettségének tesz eleget.
IV. (8) Nem jelenti a biztosítási titok és az üzleti titok sé- relmét a felügyeleti ellenőrzési eljárás során a csoportfel- ügyelet esetében a csoportvizsgálati jelentésnek a pénz- ügyi csoport irányító tagja részére történő átadása.
IV. (9) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a hitelin- tézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. tv. (Hpt.) 164/B. § szerinti adattovábbítás.
V. A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha
a. a magyar bűnüldöző szerv – nemzetközi kötelezett- ségvállalás alapján külföldi bűnüldöző szerv írásbeli megkeresésének teljesítése céljából – írásban kér biz- tosítási titoknak minősülő adatot,
b. a pénzügyi információs egységként működő hatóság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása meg- előzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs egység írásbeli megkeresésé- nek teljesítése céljából írásban kér biztosítási titok- nak minősülő adatot, valamint ha a biztosító vagy a viszontbiztosító csoportszinten meghatározott pénz- mosás és terrorizmus finanszírozás elleni politikához
és eljáráshoz kapcsolódó kötelezettségét teljesíti.
VI. (1) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító és a viszontbiztosító által a harmadik országbeli bizto- sítóhoz, viszontbiztosítóhoz vagy harmadik országbeli adatfeldolgozó szervezethez történő adattovábbítás ab- ban az esetben:
a. ha a biztosító ügyfele (a továbbiakban: adatalany) ah- hoz írásban hozzájárult, vagy
b. ha – az adatalany hozzájárulásának hiányában – a személyes adatok harmadik országba való továbbítá- sára vonatkozó előírásoknak megfelel.
VI. (2) A biztosítási titoknak minősülő adatoknak másik tagállamba történő továbbítása esetén a belföldre törté- nő adattovábbításra vonatkozó rendelkezéseket kell al- kalmazni.
VII. (1) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét
a. az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelyből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem ál- lapítható meg,
b. fióktelep esetében a külföldi székhelyű vállalkozás székhelye (főirodája) szerinti felügyeleti hatóság szá- mára a felügyeleti tevékenységhez szükséges adat- továbbítás, ha az megfelel a külföldi és a magyar felügyeleti hatóság közötti megállapodásban foglal- taknak,
c. a jogalkotás megalapozása és a hatásvizsgálatok el- végzése céljából a miniszter részére személyes adat- nak nem minősülő adatok átadása,
d. a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeleté- ről szóló törvényben foglalt rendelkezések teljesítése érdekében történő adatátadás.
VII. (2) A VII. (1) pontban meghatározott adatok átadását a biztosító és a viszontbiztosító a biztosítási titok védel- mére hivatkozva nem tagadhatja meg.
VIII. (1) Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplő személyes adatokat az adattovábbítástól számított öt év elteltével, a II. pont alá eső adatok vagy a különleges adatnak vagy bűnügyi személyes adatnak minősülő ada- tok továbbítása esetén húsz év elteltével törölni kell.
VIII. (2) A biztosító és a viszontbiztosító az érintett sze- mélyt nem tájékoztathatja a IV. (1) pont b), f) és j) pontjai, illetve a IV. (6) pont alapján végzett adattovábbításokról.
VIII. (3) A biztosító és a viszontbiztosító a személyes ada- tokat a biztosítási, viszontbiztosítási, illetve a megbízási jogviszony fennállásának idején, valamint azon időtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási, viszontbiztosítási, illetve a megbízási jogviszonnyal kapcsolatban igény ér- vényesíthető.
IX. (1) A biztosító és a viszontbiztosító a létre nem jött biztosítási szerződéssel kapcsolatos személyes adato- kat kezelhet, ameddig a szerződés létrejöttének meghiú- sulásával kapcsolatban igény érvényesíthető.
IX. (2) A biztosító és a viszontbiztosító köteles törölni min- den olyan, ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy létre nem jött szerződéssel kapcsolatos személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszűnt, vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvé- nyi jogalap.
IX. (3) A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kap- csolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelé- sére vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók.
IX. (4) Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogosult is gyako- rolhatja.
20.2. A BIZTOSÍTÓ ÉS A VISZONTBIZTOSÍTÓ ÜZLETI TITKA
X. A biztosító, a viszontbiztosító, valamint ezek tulajdo- nosa, a biztosítóban, a viszontbiztosítóban részesedést szerezni kívánó személy, a vezető állású személy, egyéb vezető, valamint a biztosító és a viszontbiztosító alkalma- zottja, megbízottja köteles a biztosító és a viszontbizto- sító működésével kapcsolatban tudomására jutott üzleti titkot – időbeli korlátozás nélkül – megőrizni.
XI. (1) A X. pontban előír titoktartási kötelezettség nem áll fenn a feladatkörében eljáró
a) Felügyelettel,
b) nemzetbiztonsági szolgálattal,
c) Állami Számvevőszékkel,
d) Gazdasági Versenyhivatallal,
e) a központi költségvetési pénzeszközök felhasználá- sának szabályszerűséget és célszerűséget ellenőrző Koxxxxx xxtal kijelölt belső ellenőrzési szervvel,
f) vagyonellenőrrel,
g) Információs Központtal,
h) a mezőgazdasági biztosítási szerződés díjához nyúj- tott támogatást igénybe vevő biztosítottak esetében
– az agrárkár-megállapító szervvel, agrárkár-enyhítési szervvel, mezőgazdasági igazgatási szervvel, vala- mint az agrárpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium irányítása alatt álló, gazdasági elemzé- sekkel foglalkozó intézménnyel szemben.
XI. (2) Nem jelenti az üzleti titok sérelmét a biztosító ál- tal az adóhatóság felé történő adatszolgáltatás a FAT- CA-törvény alapján az Aktv. 43/B-43/C. §-ában foglalt kötelezettség teljesítéséhez.
XI. (3) Nem jelenti az üzleti titok sérelmét a Felügyelet által az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (a továbbiakban: EBFH) felé történo adatszolgáltatás, az európai felügyeleti hatóság (az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj- hatóság) létrehozásáról, valamint a 716/2009/EK határozat módosításáról és a 2009/79/ EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 2010. november 24-i 1094/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (a továbbiakban: 1094/2010/EU ren- delet) megfelelően.
XI. (4) A X. pontban előír titoktartási kötelezettség nem áll fenn
a) a nyomozás elrendelését követően a nyomozó ható- sággal és ügyészséggel,
b) büntetőügyben, polgári peres vagy nemperes eljárás- ban, közigazgatási perben eljáró bírósággal, a bíró- ság által kirendelt szakértővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, valamint az önkormányzati adósságrendezési eljárás kereté- ben a bírósággal szemben.
XI. (5) Nem jelenti az üzleti titok sérelmét a Felügyelet által a biztosítókról és a viszontbiztosítókról egyedi azo- nosításra alkalmas adatok szolgáltatása a jogalkotás megalapozása és hatásvizsgálatok elvégzése céljából a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter részére.
XI. (6) Nem jelenti az üzleti titok sérelmét a feladatkörében eljáró Információs Központ által végzett adattovábbítás.
XII. (1) Aki üzleti titok birtokába jut, köteles azt időbeli korlátozás nélkül megőrizni.
XII. (2) A titoktartási kötelezettség alapján az üzleti titok körébe tartozó tény, tájékoztatás vagy adat az e törvény- ben meghatározott körön kívül a biztosító és a viszont- biztosító, továbbá az ügyfél felhatalmazása nélkül nem adható ki harmadik személynek és feladatkörön kívül nem használható fel.
XII. (3) Aki üzleti titok birtokába jut, nem használhatja fel arra, hogy annak révén saját maga vagy más személy ré- szére közvetlen vagy közvetett módon előnyt szerezzen, továbbá, hogy a biztosítónak, a viszontbiztosítónak vagy ügyfeleinek hátrányt okozzon.
20.3. A BIZTOSÍTÁSI TITOKRA ÉS AZ ÜZLETI TITKOKRA VONATKOZÓ KÖZÖS SZABÁLYOK
XIII. (1) Biztosító és a viszontbiztosító jogutód nélküli meg- szűnése esetén a biztosító és a viszontbiztosító által kezelt üzleti titkot tartalmazó irat a keletkezésétől számított hat- van év múlva a levéltári kutatások céljára felhasználható.
XIII. (2) Nem lehet üzleti titokra vagy biztosítási titokra hivatkozással visszatartani az információt a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adat- ra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség esetén.
XIII. (3) XIII. (3) Az üzleti titokra az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvényt és a Ptk-ban foglaltakat kell alkalmazni, a biztosítási titokra a Bit.-ben foglaltakat kell alkalmazni.
XIV. (1) A Hpt. 164/B. §-a alapján átvett adatokat a biz- tosító tevékenységi köre ellátásával összefüggésben a szolgáltatásai nyújtásához szükséges mértékben megis- merheti, és az ügyfélkapcsolat létrehozásának és fennál- lásának időtartamában kezelheti, ha az ügyfél az adatto- vábbítást a XIV. (2) bekezdés szerint nem korlátozta vagy tiltotta meg.
XIV. (2) A hitelintézet Hpt. szerinti ellenőrző befolyása alatt működő biztosító ügyfele kifejezett nyilatkozatával jogosult korlátozni vagy megtiltani a Hpt. 164/B. § (2) be- kezdése szerinti
adattovábbítást.
XIV. (3) A hitelintézet Hpt. szerinti ellenőrző befolyása alatt működő biztosító az ügyféllel kötendő szerződést meg- előzően köteles az ügyfél részére a Hpt. 164/B. §-ában foglalt kölcsönös adatátadás lehetőségéről igazolható módon tájékoztatást adni. Az írásbeli tájékoztatásban egyértelműen fel kell hívni az ügyfél figyelmét arra, hogy a személyes adatai e §-ban foglalt kezelésének lehetősé- gét bármikor korlátozhatja vagy megtilthatja.
20.4. A FATCA-TÖRVÉNY ALAPJÁN FENNÁLLÓ KÖTELEZETTSÉGEK
XV. (1) A FATCA-törvény szerinti, a Bit. hatálya alá tarto- zó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (a továbbiakban ezen fejezet tekintetében: intézmény) az általa kezelt, FATCA-törvény szerinti Pénzügyi Számla (a továbbiak-
ban: pénzügyi számla) vonatkozásában elvégzi a FAT- CA-törvény szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (a továbbiakban együtt: számlatulajdonos) FATCA-törvény- ben foglalt Megállapodás I. számú Melléklete szerinti ille- tőségének megállapítására irányuló vizsgálatot (a továb- biakban: illetőségvizsgálat).
XV. (2) Az intézmény a számlatulajdonost az illetőség- vizsgálat elvégzésével egyidejűleg írásban tájékoztatja
a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről,
b) az Aktv. 43/B-43/C. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről,
c) a FATCA-törvény szerinti jelentéstételi kötelezettségé- ről.
XV. (3) Az Aktv. 43/B-43/C. §-a szerinti adatszolgálta- tás esetén az adatszolgáltatás tényéről az intézmény a számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől szá- mított harminc napon belül írásban tájékoztatja.
11.5. A PÉNZÜGYI SZÁMLÁKKAL KAPCSOLATOS ADATSZOLGÁLTATÁS ÉS ÁTVILÁGÍTÁS ALAPJÁN FENNÁLLÓ KÖTELEZETTSÉGEK
XVI. (1) Az Aktv. szerinti, a Bit. hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (ezen fejezet alkalmazásában a továbbiakban: intézmény) az általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvég- zi az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Joxxxxxx (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos) illetőségének az Aktv. 1. melléklet II-VII. pontja szerinti meg- állapítására irányuló vizsgálatot (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: illetőségvizsgálat).
XVI. (2) Az intézmény a Számlatulajdonost az illetőségvizs- gálat elvégzésével egyidejűleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben kifüggesztett hirdetmény útján vagy – ha az le- hetséges – elektronikus úton tájékoztatja
a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről,
b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről.
XVI. (3) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az in- tézmény a Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésé- től számított harminc napon belül írásban – ha az lehetséges elektronikus úton – tájékoztatja.
11.6. A VESZÉLYKÖZÖSSÉG VÉDELME CÉLJÁBÓL TÖRTÉNŐ ADATÁTADÁS
XVII. (1) A biztosító (e fejezet alkalmazásában: megkereső biztosító) – a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érde- kében – a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogsza- bályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz (e fejezet alkalmazásában: megkeresett biztosító) az e biztosító által – a
I. (1) pontban meghatározottak szerint, a biztosítási termék sa- játosságainak a figyelembevételével – kezelt és a XVII- (3)-(6) pontokban meghatározott adatok vonatkozásában, feltéve, ha a megkereső biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosí- tási szerződésben rögzítésre került.
XVII. (2) A megkeresett biztosító a jogszabályoknak megfele- lő megkeresés szerinti adatokat a megkeresésben meghatá- rozott megfelelő határidőben, ennek hiányában a megkeresés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül köteles átadni a megkereső biztosítónak.
XVII. (3) A megkereső biztosító a Bit. 1. melléklet A) rész 1. és 2. pontjában, továbbá a 2. mellékletben meghatározott ágazatokhoz tartozó szerződés teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti:
a. a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett személy azo- nosító adatait;
b. a biztosított személy adatfelvételkori, a szerződéses koc- kázattal kapcsolatos egészségi állapotára vonatkozó ada- tokat;
c. az a. pontban meghatározott személyt érintő korábbi – az e pontban meghatározott ágazathoz tartozó szerződéssel kapcsolatos – biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat;
d. a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés megköté- sével kapcsolatban felmerült kockázat felméréséhez szük- séges adatokat; és
e. a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés alap- ján teljesítendő szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatokat.
XVII. (4) A megkereső biztosító a Bit. 1. melléklet A) rész 3-9. és 14-18. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szer- ződés teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti:
a. a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett és a károsult személy azonosító adatait;
b. a biztosított vagyontárgyak, követelések vagy vagyoni jo- gok beazonosításához szükséges adatokat;
c. a b. pontban meghatározott vagyontárgyakat, követelése- ket vagy vagyoni jogokat érintően bekövetkezett biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat;
d. a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés megköté- sével kapcsolatban felmerült kockázat felméréséhez szük- séges adatokat; és
e. a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés alap- ján teljesítendő szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatokat.
XVII. (5) A megkereső biztosító a Bit. 1. melléklet A) rész 10-
13. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szerződés teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti:
a. a károsult személy előzetes hozzájárulása esetén a káro- sult személy azonosító adatait;
b. a szerződő, a biztosított és a kedvezményezett azonosító adatait, továbbá a XVII. (4) pont b-e. pontjában meghatá- rozott adatokat;
c. a károsult személy előzetes hozzájárulása esetén a sze- mélyi sérülés miatt kárigényt vagy személyiségi jogsérelem miatt sérelemdíj iránti igényt érvényesítő személy adatfel- vételkori, a szerződéses kockázattal kapcsolatos egészsé- gi állapotára vonatkozó adatokat;
d. a károsodott vagyontárgy miatt kárigényt érvényesítő sze- mélyt érintő korábbi – az e bekezdésben meghatározott ágazathoz tartozó szerződéssel kapcsolatos – biztosítási eseményekre vonatkozó személyes adatot nem tartalmazó adatokat;
e. a károsult személy előzetes hozzájárulása esetén a személyi sérülés vagy személyiségi jogsérelem miatt sérelemdíj iránti igényt érvényesítő személyt érintő korábbi – az e bekezdés- ben meghatározott ágazathoz tartozó szerződéssel kapcso- latos – biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat.
XVII. (6) A megkereső biztosító a Bit. 1. melléklet A) rész 3. és
10. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szerződés teljesítésével kapcsolatosan a jármű járműazonosító adatai (rendszáma, alvázszáma) alapján – az 1. melléklet A) rész 10. pontjában meghatározott ágazathoz tartozó károk esetén a károsult előzetes hozzájárulása nélkül is – jogosult az alábbi adatokat kérni:
a. az adott járművet érintően bekövetkezett biztosítási esemé- nyekre vonatkozó adatokat, így különösen a káresemény idő- pontjára, jogalapjára, a jármű sérüléseire és az azokkal kap- csolatos károk megtérítésére vonatkozó adatokat, ideértve a megkereső biztosító által megjelölt gép járműben bekövetke- zett, de nem gépjármű által okozott károk adatait is,
b. az adott járművet érintően a biztosító által elvégzett kárfel- vétel tényeire, a kár összegére vonatkozó információkat.
XVII. (7) A XVII. (1) pontban meghatározott megkeresésnek tartalmaznia kell az ott meghatározott személy, vagyontárgy vagy vagyoni jog azonosításához szükséges adatokat, a kért adatok fajtáját, valamint az adatkérés céljának megjelölését. A megkeresés és annak teljesítése nem minősül a biztosítási titok megsértésének. A megkereső biztosító felelős az XVII.
(1) pontban meghatározott megkeresési jogosultság tényének fennállásáért.
XVII. (8) A megkereső biztosító a megkeresés eredménye- ként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti.
XVII. (9) Ha a megkeresés eredményeként a megkereső biz- tosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés XVII. (8) pontban meghatározott időtartama meghosszabbodik az igény érvé- nyesítésével kapcsolatban indult eljárás befejezéséig.
XVII. (10) Ha a megkeresés eredményeként a megkereső biztosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, és az igény érvényesítésével kapcsolatban az eljárás megindítására az adat megismerését követő egy évig nem kerül sor, az adat a megismerést követő egy évig kezelhető.
XVII. (11) A megkereső biztosító a XVII. (1) pontban meghatá- rozott megkeresés és a megkeresés teljesítésének tényéről, to- vábbá az abban szereplő adatok köréről a megkereséssel érin- tett ügyfelet a biztosítási időszak alatt legalább egyszer értesíti.
XVII. (12) Ha az ügyfél az adatairól tájékoztatást kér és a meg- kereső biztosító – a XVII. (8)-(10) pontokban meghatározottak- ra tekintettel – már nem kezeli a kérelemmel érintett adatokat, akkor ennek a tényéről kell tájékoztatni a kérelmezőt.
XVII. (13) A megkereső biztosító a megkeresés eredményeként kapott adatokat biztosított érdekre nem vonatkozó, tudomására jutott, illetve általa kezelt egyéb adatokkal a XVII. (1) pontban meghatározottól eltérő célból nem kapcsolhatja össze.
XVII. (14) A megkeresésben megjelölt adatok teljesítésének a helyességéért és pontosságáért a megkeresett biztosító a felelős.
XVII. (15) Ha az ügyfél a személyes adataihoz való hozzáfé- rést kér és a megkereső biztosító – a XVII. (9) és (10) pontban meghatározottakra tekintettel – már nem kezeli a kérelemmel érintett adatokat, akkor ennek a tényéről kell tájékoztatni a ké- relmezőt.
XVIII. (1) A biztosítók – az 1. melléklet A) rész 3-6. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szerződésekkel kapcso- latban – a biztosítási szerződés vonatkozásában – a veszély- közösség érdekeinek a megóvása érdekében – a szolgáltatá- sok jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések kiszűrése céljából közös adatbázist (a továbbiakban: Adatbázis) hozhat- nak létre, amely tartalmazza
a) a szerződő személy azonosító adatait;
b) a biztosított vagyontárgy azonosító adatait;
c) az a) és b) pontokban meghatározott szerződőt vagy va- gyontárgyat érintő korábbi biztosítási eseményekre vonat- kozó adatokat; és
d) a biztosító megnevezését és a biztosítást igazoló okirat számát.
XVIII. (2) A biztosító az XVIII. (1) bekezdésben meghatározott adatokat az adat keletkezését követő harminc napon belül to- vábbítja az Adatbázisba.
XVIII. (3) A biztosító – a veszélyközösség érdekeinek a meg- óvása érdekében – a jogszabályokban foglalt vagy a szerző- désben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgálta- tások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése és a visszaélések megakadályozása céljából az Adatbázisból adatot igényelhet.
XVIII. (4) Az Adatbázis kezelője a jogszabályoknak megfelelő igénylés szerinti adatokat nyolc napon belül köteles átadni az igénylő biztosítónak.
XVIII. (5) Nem áll fenn a biztosító titoktartási kötelezettsége az Adatbázis irányában, az Adatbázisba való adatátadás vonat- kozásában, továbbá az Adatbázis kezelőjét terhelő biztosítási titok megtartására vonatkozó kötelezettsége a biztosító vo- natkozásában, amely a jogszabálynak megfelelő igényléssel fordul hozzá.
XVIII. (6) Az Adatbázis kezelőjének az Adatbázisban kezelt adatokra vonatkozó titoktartási kötelezettségére, továbbá a kezelt adatokra vonatkozó igénylések teljesítésére nézve a biztosítási titokra vonatkozó szabályok megfelelően alkalma- zandóak.
XVIII. (7) Az Adatbázis kezelője – amennyiben a megkere- sés érdemi megválaszolása a kért adatok hiányában nem le- hetséges – a hozzá intézett, a IV. (1) bekezdés b), f), q) és r) pontjában, illetve a XVIII. (3) bekezdésben foglaltaknak megfe- lelő igényléseket köteles továbbítani a megkereséssel érintett biztosítási ágazatok művelésére tevékenységi engedéllyel ren- delkező biztosítók számára. Az Adatbázis kezelője az igénylés továbbításáról az igénylőt egyidejűleg köteles tájékoztatni.
XVIII. (8) Az igénylő biztosító az igénylés eredményeként kapott adatokat a biztosítandó vagy biztosított érdekre nem vonatkozó, tudomására jutott, illetve általa kezelt egyéb ada- tokkal a XVIII. (3) bekezdésben meghatározottól eltérő célból nem kapcsolhatja össze.
XVIII. (9) Az Adatbázisban továbbított adatok helyességéért és pontosságáért az azt továbbító biztosító felelős.
XVIII. (10) A XVIII. (1) bekezdésben meghatározott adatok a
XVIII. (11) bekezdésben meghatározott kivétellel a nyilvántar- tásba vételt követő öt évig kezelhetők.
XVIII. (11) Biztosítási szerződés létrejötte esetén az XVIII. (1) bekezdésben meghatározott adatok a szerződés fennállása alatt, a szerződésből származó igények elévüléséig kezelhe- tők az XVIII. (1) bekezdésben meghatározott nyilvántartásban. A szerződés megszűnésének és a szerződésből származó igények elévülésének tényéről a biztosító tájékoztatja az Adat- bázis kezelőjét.
XVIII. (12) Az Adatbázisból adatot igénylő biztosító az ada- tigénylés eredményeként tudomására jutott adatot a kézhez- vételt követő kilencven napig kezelheti.
XVIII. (13) Ha az igénylés eredményeként az igénylő biztosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvé- nyesítéséhez szükséges, az adatkezelés XVIII. (12) bekezdés- ben meghatározott időtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolatban indult eljárás jogerős befeje- zéséig.
XVIII. (14) Ha az igénylés eredményeként az igénylő bizto- sító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, és az igény érvényesítésével kapcsolatban az eljárás megindítására az adat megismerését követő egy évig nem kerül sor, az adat a megismerést követő egy évig kezelhető.
XVIII. (15) Az Adatbázisból adatot igénylő biztosító az ada- tigénylés eredményeként tudomására jutott adatot csak az
XVIII. (1) bekezdésben meghatározott célból kezelheti.
XVIII. (16) Az igénylő biztosító a XVIII. (3) bekezdésben meg- határozott igénylésről, az abban szereplő adatokról, továbbá az igénylés teljesítéséről az ügyfelet a biztosítási időszak alatt legalább egyszer értesíti, továbbá az ügyfél kérelmére. a sze- mélyes adataihoz hozzáférést biztosít.
XIX. (1) A XVII. (1) bekezdésében meghatározott Adatbázist a biztosítók abban az esetben hozhatják létre, ha a XVIII. (1) be- kezdésében meghatározott biztosítási ágazatokat művelő biz- tosítók megállapodást megelőző piaci részesedés szerint szá- mított kétharmada megállapodik az adatbázis létrehozásáról, a működésében történő részvétel feltételeiről és az Adatbázis fenntartásával kapcsolatos költségek fedezetéről.
XIX. (2) Az adatbázis létrehozásának további feltétele, hogy az Adatbázisba adatot szolgáltató biztosítók az Adatbázisba továbbított adatok továbbításának és lekérdezésének lehető- ségét az érintett szerződések feltételeiben meghatározzák.
12. A SZEMÉLYES ADATKEZELÉSRE VONATKOZÓ TUDNIVALÓK
A személyes adatok kezelésével kapcsolatos teljes körű tájé- koztató jelen szerződési xxxxxxxx XXX. számú függelékében talál- ható.
13. A SZERZŐDÉS VISSZAVÁSÁRLÁSA, DÍJMENTES LESZÁLLÍTÁSA, KÖTVÉNYKÖLCSÖN, MARADÉKJOGOK
A biztosítási szerződés maradékjogokkal nem rendelkezik, így nem visszavásárolható, és nincs lehetőség díjmentes leszál- lításra, illetve szolgáltatási előleg (kötvénykölcsön) felvételére sem.
14. ORVOSI VIZSGÁLAT, EGÉSZSÉGI NYILATKOZAT
14.1. Jelen csoportos biztosítási szerződéshez való csatlako- zás esetén a biztosító egészségi kockázatelbírálást nem al- kalmaz.
14.2. VÁRAKOZÁSI IDŐ
14.2.1. A haláleseti kockázat tekintetében a biztosító a biz- tosítottnak a szerződéshez való csatlakozásától számítva 30 nap várakozási időt köt ki, mely időszak alatt a biztosító még nem viseli a kockázatot, kivéve, ha a biztosított bal- eset, vagy heveny fertőző betegség következtében hunyt el.
14.2.2. A maradandó egészségkárosodás tekintetében a biztosító a biztosítottnak a szerződéshez való csatlako- zásától számítva 30 nap várakozási időt köt ki, kivéve, ha a maradandó egészségkárosodás baleset, vagy heveny fertőző betegség folytán következik be.
14.2.3. A keresőképtelenség tekintetében a biztosító a biztosítottnak a szerződéshez való csatlakozásától szá- mítva 30 nap várakozási időt köt ki, kivéve, ha a kereső- képtelenség baleset, vagy heveny fertőző betegség foly- tán következik be.
14.2.4. A biztosító az álláskeresővé válás esetében a koc- kázatviselés kezdetétől számítva 90 nap várakozási időt határoz meg.
14.2.5. Amennyiben egy biztosított több Kölcsön vonatko- zásában is csatlakozik a szerződéshez, a várakozási idő minden egyes csatlakozás esetében külön értelmezendő.
14.2.6. Azon biztosítottak tekintetében, akik a Biztosítási Szerződéshez való csatlakozásukat megelőzően is a szerződő tagjai vagy pártoló tagjai voltak és más biztosítónál a Biztosí- tási Szerződéssel megegyező kockázatra kiterjedő, legalább egy (1) éves időszakra fennálló biztosítási védelemmel rendel- keztek és a Biztosítási Szerződéshez való csatlakozásuk és a másik biztosítás megszűnése között 30 napnál nem telt el több idő, biztosító eltekint a jelen feltételekben rögzített vára- kozási idő alkalmazásától.
15. A SZERZŐDÉS TERÜLETI HATÁLYA
A jelen általános és kiegészítő szerződési feltételek alapján a biztosító kockázatviselése egyaránt kiterjed belföldön és kül- földön bekövetkezett biztosítási eseményekre.
16. A BIZTOSÍTÁSI VÉDELEMBŐL KIZÁRT KOCKÁZATOK
Nem terjed ki a biztosítási védelem az alábbi esemé- nyekre:
16.1. Az elme- és tudatzavarban bekövetkezett balesetek esetén akkor, ha az ittasságon (ittas állapotban lévő sze-
mély az, akinek a szervezetében 0,50 gramm/liter véralko- hol-, illetve 0,25 milligramm/liter levegőalkohol-koncent- rációnál nagyobb érték előidézésére alkalmas szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van), kábító- illetve bódító szerek fogyasztásán alapul, valamint agyvérzés, epilepsziás roham és egyéb, a biztosított egész testére kiterjedő görcsös roham következménye. Ha az említett roham olyan baleset következménye, amelyre a kocká- zatviselés kiterjed, a biztosítási védelem fennáll.
16.2. A biztosított testén saját maga, vagy hozzájárulásá- val mások által végzett gyógyító célú kezelés és beavat- kozás folytán előidézett testi károsodás.
16.3. A két éven belüli öngyilkosság kizárt kockázatnak minősül. Amennyiben a biztosítási esemény az adott biztosított kockázatviselésének kezdetétől számított két éven túl elkövetett öngyilkosság, következtében követ- kezik be, a biztosító a szerződésben meghatározott biz- tosítási összeget fizeti ki, kivéve, ha az öngyilkosságot, vagy öngyilkossági kísérletet megelőző két éven belül a szerződő ajánlata alapján a biztosítási összeg emelésére került sor. Ebben az esetben a biztosító az emelés előtti biztosítási összeget fizeti ki.
16.4. Öncsonkítás vagy annak kísérlete.
16.5. Háború (hadüzenettel vagy a nélkül), polgárháború, határvillongás, forradalom, zendülés, puccs vagy pucs- cskísérlet, népi megmozdulás során bekövetkezett ese- mények, függetlenül attól, hogy aktív vagy passzív rész- vételről volt szó.
16.6. Felkelésben, lázadásban, zavargásban való rész- vétel, kivéve, ha erre belföldön valamilyen hivatali vagy közszolgálati kötelesség teljesítése közben került sor.
16.7. Légi jármű pilótájaként vagy légi jármű személyzete- ként elszenvedett, valamint légi járművel folytatott egyéb hivatás gyakorlása közben bekövetkezett balesetek.
16.8. Bármely, olimpiai sportágként nem bejegyzett, különlegesen veszélyes sportcselekménnyel, így küz- dősportok köréből a pankrációval, a ketrecharccal; az egyéb sportok és hobbijellegű tevékenységek köréből a hegyi kerékpározással (mountain bike), a canyoninggal, a szikla vagy gleccsermászással, a vízisízéssel, a vízirobo- gózással (jet-ski), a vadvízi evezéssel, a bobozással, a sí- ugrással, a hegymászással, a magashegyi expedícióval, a barlangászattal, a bázisugrással, a mélybe ugrással (bungee jumping), a falmászással, a roncsautó sporttal (auto-crash), a rallyval, a hőlégballonozással, a félkezes és nyílttengeri vitorlázással, a biztosított versenyszerű sportolói minőségben végzett sporttevékenysége köz- ben vagy ezekkel összefüggésben következik be.
16.9. Nem szervezett légi utas- vagy áruforgalom kereté- ben végrehajtott légi úton vagy körrepülésen való rész- vétel, egyéb jellegű repülőtevékenység (pl. ejtőernyős ugrás, sárkányrepülés, egyéb sportrepülés, mezőgazda- sági repülés, stb.) következménye.
16.10. Földalatti vagy víz alatti munkavégzés vagy ilyen területen folytatott sporttevékenység következménye.
16.11. Közvetve vagy közvetlenül radioaktív sugárzás, illetve ionizáló sugárzás (pl. xxxxxxx) által okozott ese-
mények, abban az esetben, amennyiben az nem áll ösz- szefüggésben a biztosított – munkavédelmi szabályok betartása melletti – munkavégzésével.
16.12. A biztosító kockázatviselése nem terjed ki azokra az eseményekre, amelyek oka egészben vagy részben:
a) kóros elmeállapot,
b) HIV-fertőzés,
c) nukleáris energia.
16.13. Fertőzések esetén fennáll a biztosítási védelem, ha a kórokozó olyan baleseti sérülés következtében kerül a szervezetbe, amelyre a kockázatviselés kiterjed. Kismér- tékű bőr- és nyálkahártya-sérülések nem tartoznak ezen baleseti sérülésekhez. Ha a kórokozó ezen keresztül jut a szervezetbe (azonnal vagy később), a biztosítási védelem nem áll fenn. Ez a korlátozás a veszettségre és a teta- nuszra nem vonatkozik.
16.14. Gyógykezelés következtében bekövetkező fertőzé- sekre a biztosítási védelem nem terjed ki.
16.15. Nem minősül balesetnek a szilárd vagy folyékony anyagok okozta mérgezés, ha az szájon keresztül került a szervezetbe, kivételt képeznek azok az események, ami- kor ezen anyagok a biztosítottól független módon, szán- dékosan kerültek a biztosított szervezetébe. Az ételmér- gezés nem minősül balesetnek.
16.16. Nem terjed ki a biztosító kockázatviselése azokra az eseményekre – kivéve életmentő beavatkozás esetén
– amelynek oka részben vagy egészben:
a) az esztétikai céllal végzett kezelés, sebészet és követ- kezményei,
b) a fogpótlás.
16.17. Nem terjed ki a biztosító kockázatviselése azokra az eseményekre, amelynek oka részben vagy egész- ben:
a) a lelki működés zavarai, betegségei,
b) a szűrővizsgálat, a szülőnek a gyermeke miatti kórházi tartózkodása, a biztosítottnak a szülője ápolása miatti kórházi tartózkodása,
c) a krónikus betegségek rehabilitációja, gondozása (különösen geriátriai, gyógypedagógiai, logopédiai ellátás, gyógytorna, fizikoterápia, fürdőkúra, fogyókú- ra),
d) orvosi végzettséggel vagy működési engedéllyel nem rendelkező személy által folytatott kezelés.
16.18. A biztosított igazolt (versenyzői, sportolói licen- ceszel, engedéllyel) sportolóként végzett sporttevékeny- ségével vannak okozati összefüggésben.
16.19. Nem téríti meg a biztosító továbbá: bárminemű kárt, veszteséget, költséget, melynek eredménye, ke- letkezési oka közvetlenül vagy közvetve összefüggésbe hozható a terrorizmus bármilyen formájával az alábbi- akban foglaltak szerint: kizárásra kerülnek azon károk, beleértve minden egyéb, a szerződési feltételekben meghatározott biztosítási eseményekhez kapcsolódó kifizetéseket is, melyeket közvetlenül, vagy közvetve ter- rorcselekménnyel, vagy annak elkövetése során közve- szély okozásával, vagy ezen cselekmények közrehatá- sával idéznek elő, illetve az alábbiakban meghatározott
egyéb cselekményekkel okoztak, függetlenül attól, hogy más ok, vagy más esemény, – történjék ez bármely idő- rendi sorrendben is – közrehatott-e a kár bekövetkezté- ben. Terroristacselekménynek minősül továbbá, minden olyan cselekmény – függetlenül attól, hogy erőszakos cselekmény alkalmazásával, azzal való fenyegetéssel, vagy annak előkészítésével valósult-e meg –, melyet önállóan, vagy egy bizonyos szervezet vagy kormány megbízásából, vagy ahhoz kapcsolódva hajt végre egy ember, vagy emberek csoportja(i), amelyet minden jel szerint azért hajtanak végre, hogy – egy jogszerű vagy tényleges kormányt, illetve államot, vagy a nyilvánossá- got vagy a nyilvánosság egy részét megfélemlítse, vagy befolyásolja, vagy – a gazdasági életet részben vagy egészben befolyásolja, vagy – melyek módja és körülmé- nyei arra engednek következtetni, hogy azokat politikai, szociális, vallási, ideológiai vagy hasonló okokból vagy céllal hajtottak végre.
Kizárásra kerülnek továbbá azon károk, beleértve min- den egyéb, a szerződési feltételekben meghatározott biztosítási eseményekhez kapcsolódó kifizetéseket is, melyeket közvetlenül vagy közvetve olyan cselekmények okoztak, vagy amelyekben közrehatottak olyan cselek- mények, amelyek terrorista támadások ellenőrzésére, megelőzésére vagy elfojtására szolgálnak, vagy egyéb módon egy terrorista akcióval függnek össze.
16.20. biztosítási esemény a biztosított alkoholos állapo- tával, bódító-, kábító- vagy hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztásával, toxikus anyagok rendszeres szedése mi- atti függőségével összefüggésben következett be.
16.21. A biztosító kockázatviselése nem terjed ki a foglal- kozási ártalomra és annak következményeire.
16.22. A biztosító kockázatviselése nem terjed ki a bizto- sított az alábbi tevékenysége gyakorlásával okozati ösz- szefüggésben bekövetkezett biztosítási eseményekre:
a) artista,
b) búvár,
c) bányász,
d) építőmunkás magas építményeken,
e) fegyveres testület tagja, amennyiben fegyverviselés, fegyverhasználat során következett be a biztosítási esemény
f) fegyveres őr,
g) kaszkadőr,
h) légiutas-kísérő,
i) pilóta (repülő, helikopter, vadászgép),
j) pirotechnikus,
k) pénzszállító autó sofőrje, vagy annak kísérője,
l) robbanóanyaggal dolgozó ipari munkás,
m) tűzijáték- és csillagszórógyártó,
n) vadász,
o) veszélyes anyagot szállító tehergépkocsi sofőr. Továbbá a biztosító kockázatviselése nem terjed ki az alábbiakra:
p) robbanószerekkel, robbanó szerkezetekkel, veszélyes anyagokkal való foglalkozás következménye, pl.: föld- gáz ill. kőolaj kitermelése, feldolgozása, szállítása,
raktározása; ipari gáz gyártása; veszélyes hulladék gyűjtése, szállítása, raktározása, kezelése, ártalmat- lanítása,
q) a biztosított fegyverviselésével ok-okozati összefüg- gésben következik be,
r) egyéb veszélyes tevékenységek, foglalkozások pl.: cirkuszi akrobata, kaszkadőr, rendőr, tűzoltó, daru ill. toronydaru kezelő, ipari alpinista módszerekkel törté- nő munkavégzés következménye,
s) azzal összefüggésben következik be, hogy a biztosí- tott, munkavégzése során a munkavédelmi szabályo- kat súlyosan gondatlanul vagy szándékosan megsér- tette, továbbá ha a baleset bekövetkezését követően nem vett igénybe haladéktalanul orvosi segítséget vagy az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezésé- ig nem folytatta, és az elhalálozás vagy az egészség- károsodás ezzel okozati összefüggésben következett be.
16.23. A biztosító nem viseli a kockázatot, ha a biztosítási esemény összefüggésben áll a biztosított nem orvosi ja- vallatra, vagy nem az előírt adagolásban történő gyógy- szer szedésével.
16.2. A biztosító kockázatviselése nem terjed ki az olyan szubjektív panaszokra épülő betegségekre, amelyek objektív orvosi módszerekkel nem igazolhatók (például migrén, vagy a gerinc egyes degeneratív betegségei (po- lidiszkopátia) és azok közvetett vagy közvetlen következ- ményei stb.).
16.25. A biztosító kockázatviselése nem terjed ki azon eseményekre, ha a biztosított a kármegelőzési és ká- renyhítési kötelezettségének nem tett eleget. Baleset vagy betegség esetén a biztosítottnak haladéktalanul or- vosi segítséget kell igénybe vennie. Baleset és betegség esetén is az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejeztéig folytatni kell, gondoskodni kell a baleset és betegség kö- vetkezményeinek – lehetőség szerinti – elhárításáról és enyhítéséről.
16.26. A biztosító kockázatviselése nem terjed ki a koc- kázatviselés kezdete előtt fennálló betegségekkel, kóros állapotokkal, veleszületett rendellenességekkel és azok következményeivel ok-okozati összefüggésben álló biz- tosítási eseményekre, amennyiben arról a biztosított tu- domással bírt, vagy azt ismernie kellett.
17. A BIZTOSÍTÓ MENTESÜLÉSE A BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG KIFIZETÉSE ALÓL
17.1. A biztosító mentesül a biztosítási összeg kifizetése alól, ha bizonyítja, hogy a biztosított halála, illetve sérü- lése a kedvezményezett szándékos magatartása folytán következett be. Ebben az esetben a biztosítási összeg a biztosított örököseit illeti meg, a kedvezményezett abból nem részesülhet.
17.3. A biztosító mentesül a biztosítási összeg kifizetése alól, ha bizonyítja, hogy a biztosított halála, illetve sérülése
• a biztosított jogellenesen, szándékosan elkövetett bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben, vagy
• a biztosított súlyosan gondatlan magatartása folytán következett be.
17.4. Súlyosan gondatlan magatartásnak minősül külö- nösen, ha a biztosítási esemény:
• a biztosított ittas állapotával (ittas állapotban lévő személy az, akinek a szervezetében 0,50 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter levegőalko- hol-koncentrációnál nagyobb érték előidézésére al- kalmas szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van) közvetlen összefüggésben valósul meg, vagy
• a biztosítás időpontjában igazolhatóan kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez közre- hatott a biztosítási esemény bekövetkezésében,
• nem az orvos által javasolt, illetve nem az orvos által előírt adagolásban szedett gyógyszer, nyugtató, tu- datmódosító szer hatására állt be,
• a biztosított jogosítvány nélküli vezetése következté- ben áll be, vagy
• a biztosított munkavégzése során a munka- és tűzvé- delmi szabályok be nem tartása miatt következett be.
18. A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY BEJELENTÉSE
18.1. A biztosított, a biztosítási szolgáltatásra igényt tartó személy, illetve azok képviselője köteles a biztosító vagy az alkusz részére a biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 15 napon belül írásban bejelenteni, a szükséges fel- világosításokat megadni, és lehetővé tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. A szerződőhöz be- érkező kárbejelentést a szerződő haladéktalanul továbbítja az alkusz részére. Az alkusz a hozzá beérkezett kárbejelentése- ket – melyek a kiegészítő feltételekben részletezett biztosítási eseményekre vonatkoznak – 5 naptári napon belül haladékta- lanul továbbítja a biztosító részére. A biztosítóhoz közvetlenül beérkező igényekről a biztosító tájékoztatja az alkuszt.
18.2. Maradandó egészségkárosodásra vonatkozó szolgál- tatási igényt a baleset bekövetkeztétől számított 1 éven belül kell bejelenteni, de ebben az esetben is a biztosítási esemény bekövetkeztét a biztosítóval 15 napon belül írásban közölni kell.
18.3. A biztosító kötelezettsége nem áll be, ha a biztosí- tott a biztosítási esemény bekövetkezését a szerződés- ben megállapított határidőben a biztosítónak nem jelenti be, a szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a fel- világosítások tartalmának ellenőrzését nem teszi lehető- vé, és emiatt a biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmény kideríthetetlenné válik.
18.4. A biztosító által igényelt minden igazolást, nyilatkozatot és bizonyítékot a biztosítónak az általa meghatározott formában és tartalommal kell benyújtani. A biztosítási szolgáltatás igény- bevételéhez szükséges iratok beszerzésének költségeit annak kell viselnie, aki igényét a biztosítóval szemben érvényesíti.
19. A BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁS
Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító a biz- tosítási esemény bekövetkezésének időpontjában az adott biztosítottra a kiegészítő feltételekben részletezett mértékű szolgáltatást teljesít.
20. A BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁS KIFIZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES IRATOK
20.1. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége csak akkor áll be, ha a biztosított, illetve a szolgáltatásra jogosult a szolgáltatási kötelezettség beálltának, jogalapjának és összegszerűségének megállapításához szükséges irato- kat, információkat maradéktalanul a biztosító rendelke- zésére bocsátotta, továbbá lehetővé teszi azoknak elle- nőrzését. Amennyiben az iratokat hiányosan nyújtották be, akkor a biztosító az utolsó irat beérkezést követően 30 napon belül értesíti a kedvezményezettet a hiánypótlásról. A hiány- pótlásra a kedvezményezettnek 30 nap áll rendelkezésre, ha a biztosító értesítő levelében ettől eltérően nem rendelkezik.
20.2. A biztosítási szerződésben meghatározott szolgáltatás igénybevételéhez, a biztosítási szolgáltatás jogalapjának és összegszerűségének megállapításához a biztosító a lentebb felsorolt iratokat kérheti be. A biztosító fenntartja magának a jo- got, hogy a jelen fejezetben felsorolt valamennyi dokumentum eredeti példányát is bekérje. Valamennyi, a biztosítási esemény által kiváltott szolgáltatáshoz szükséges dokumentumok:
a) a biztosító erre a célra szolgáló, hiánytalanul kitöltött és aláírt szolgáltatási igénybejelentő nyomtatványának eredeti példá- nyát, vagy elektronikus úton megküldött másolatát, valamint a szolgáltatási összeg felvételére jogosult (biztosított, kedvez- ményezett, örökös) személyi okmányainak másolatát,
b) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, annak bekövetkezé- sében szerepet játszó eseményre vonatkozó, illetve az azzal kapcsolatos valamennyi ellátás orvosi dokumentációja, gyó- gykezelések, vizsgálatok iratai, kórházi zárójelentések, szö- vettani eredmények, műtéti leírások, szakorvosi iratok máso- latai, beleértve az első orvosi ellátás dokumentumát is,
c) baleseti/közlekedési baleseti jegyzőkönyv, vagy rendőr- ségi – munkahelyi baleset esetén munkahelyi – baleseti jegyzőkönyv másolata (amennyiben ilyen készült),
d) véralkohol vizsgálati eredmény (ha készült),
e) toxikus anyagok szedésére vonatkozó vizsgálati eredmény (ha készült),
f) amennyiben a biztosított a jármű vezetőjeként sérült meg, a biztosított vezetői engedélyének és a jármű forgalmi en- gedélyének másolatát,
g) hatósági eljárás esetén a tényállás megállapítására alkal- mas, hiteles hatósági okirat, vádindítvány vagy vádirat, bí- rósági ítélet vagy az eljárást befejező/elutasító határozat, amennyiben ilyen készült és az okirat szükséges a bizto- sítási esemény bekövetkezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához,
h) külföldön bekövetkezett biztosítási esemény esetén a biz- tosítási esemény körülményeiről a külföldi állami vagy ön- kormányzati hatóság és egészségügyi intézmények által kiállított okiratok hiteles magyar fordítása,
i) kiskorú kedvezményezett esetén a törvényes képviselő, illetve gyámhatóság vonatkozó nyilatkozata,
j) azon biztosítottak tekintetében, akik esetében a biztosító a várakozási idő alkalmazásától a 14.3.6. pont alapján elte- kinthet, valamint a 16.22. pont szerinti kizárás eltérő alkal- mazásának van helye, a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges a szerződő igazolása arról, hogy a biztosított a
14.3.6. illetve 16.22. pontokban részletezett feltételeknek megfelel.
20.3. Haláleseti szolgáltatás iránti igény esetén a 20.2. pont- ban meghatározottakon túlmenően, az alábbi dokumentu- mok csatolása szükséges:
• a biztosított halotti anyakönyvi kivonatának másolata,
• halottvizsgálati bizonyítvány másolata,
• boncolási jegyzőkönyv/kórbonctani lelet másolata (ameny- nyiben készült és a kár elbírálásához szükséges),
• a halál okát igazoló egyéb orvosi vagy hatósági bizonyít- vány másolata,
• a halál közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratok másolatai,
• halotti epikrízist tartalmazó kórházi zárójelentés, a halál előtti orvosi dokumentumok, ambuláns vagy fekvőbeteg kórházi kezelés esetén kórházi ambuláns kezelőlap és/ vagy zárójelentés(ek) másolata,
• a háziorvos által kitöltött haláleset utáni orvosi jelentés nyomtatvány, házi- vagy üzemorvosi, illetve állományilleté- kes orvosi betegkarton másolata,
• azon okiratok, amelyek a kedvezményezetti jogosultság (személyazonosítás, illetve kedvezményezetti vagy örökösi státusz) igazolásához szükségesek,
• jogerős öröklési bizonyítvány vagy jogerős hagyatékátadó végzés másolata (abban az esetben kell csatolni, ha a ked- vezményezettet a szerződésben név szerint nem nevezték meg vagy a kedvezményezett elhalálozott).
• a pénzügyi intézmény igazolása a biztosítási esemény idő- pontjában fennálló tőketartozás összegéről.
• a pénzügyi intézmény igazolása a biztosítási esemény idő- pontját megelőző utolsó biztosítási évfordulókor esedékes havi részletfizetési kötelezettségről és a biztosított esetle- ges fizetési késedelméről.
20.4. Maradandó egészségkárosodás esetén a 20.2. pont- ban meghatározottakon túlmenően az alábbi dokumentumok csatolása szükséges:
• komplex minősítést végző szakértői bizottság összefoglaló véleménye és a rehabilitációs hatóságnak az ellátást meg- állapító határozata,
• a pénzügyi intézmény igazolása a biztosítási esemény idő- pontjában fennálló tőketartozás összegéről
• a pénzügyi intézmény igazolása a biztosítási esemény idő- pontját megelőző utolsó biztosítási évfordulókor esedékes havi részletfizetési kötelezettségről és a biztosított esetle- ges fizetési késedelméről.
• amennyiben a maradandó egészségkárosodás baleseti eredetű az alábbi dokumentumokat is kérheti a biztosító:
– baleset után készült valamennyi orvosi dokumentáció (le- let, vizsgálati eredmények), valamennyi sérülés jellegének és mértékének igazolása illetve az egészségkárosodás mértékének igazolása,
– a balesetet követő egy év után, a kezelő traumatológus vagy xxxxxxxxx által készített, a sérült testrészre vonat- kozó, minden részletre kiterjedő státuszleírás,
– végállapotot leíró szakorvosi, kezelőorvosi dokumentá- ció másolata.
20.5. Baleseti eredetű kórházi ápolás esetén a 20.2. pont- ban meghatározottakon túlmenően az alábbi dokumentumok csatolása szükséges:
• a pénzügyi intézmény igazolását a biztosítási esemény időpontjában fennálló kölcsönszerződésről
• a pénzügyi intézmény igazolása a biztosítási esemény idő- pontját megelőző utolsó biztosítási évfordulókor esedékes havi részletfizetési kötelezettségről
20.6. Keresőképtelenség esetén a 20.2. pontban meghatá- rozottakon túlmenően az alábbi dokumentumok csatolása szükséges:
• az „Orvosi igazolás a keresőképtelen állományba vételről” elnevezésű nyomtatvány másolatát,
• a keresőképtelenség elbírálására és igazolására jogosult orvos vagy kórház által kiállított olyan igazolás vagy egyéb dokumentum másolatát, amely tartalmazza a keresőkép- telen állapotban tartás alapjául szolgáló betegség(ek) vagy állapot(ok) megnevezését és/vagy BNO kódját,
• az „Orvosi igazolás a folyamatos keresőképtelenségről” el- nevezésű nyomtatvány másolatát, melyet a biztosítottnak a keresőképtelenség ideje alatt havonta kell megküldeni a biztosító részére.
• háziorvosi kartonok másolatát (5 évre visszamenőleg),
• minden olyan orvosi dokumentumot (zárójelentés, ambu- láns kezelőlap stb.), ami a betegséggel összefügg
• annak igazolására szolgáló dokumentumokat, hogy a biz- tosított a biztosítási esemény bekövetkeztét megelőző 6 hónapban folyamatos munkaviszonnyal rendelkezett
• a pénzügyi intézmény igazolását a biztosítási esemény időpontjában fennálló kölcsönszerződésről.
• a pénzügyi intézmény igazolása a biztosítási esemény idő- pontját megelőző utolsó biztosítási évfordulókor esedékes havi részletfizetési kötelezettségről
20.7. Álláskeresővé válás esetén a 20.2. pontban meghatá- rozottakon túlmenően az alábbi dokumentumok csatolása szükséges:
• a munkáltató által kitöltött „Igazolólap az álláskeresési já- radék megállapításához” elnevezésű nyomtatvány máso- latát,
• az Országos Egészségbiztosítási Pénztár – a biztosítási jogviszonyról és egészségbiztosítási ellátásokról szóló – igazolványának másolatát,
• a munkáltató által kitöltött igazolás másolatát a munkavi- szony megszűnéséről,
• a megszűnt munkaviszonyra vonatkozó munkaszerződés fénymásolatát,
• a munkaviszonyt megszüntető írásbeli jognyilatkozat (fel- mondás vagy közös megegyezés) másolatát
• a munkaügyi központ vagy kirendeltség igazolását arról, hogy a biztosított az adott hónapra vonatkozóan mely idő- ponttól, mely időpontig regisztrált álláskereső, mely igazolást a biztosítottnak havonta kell megküldeni a biztosító részére.
• annak igazolására szolgáló dokumentumokat, hogy a biz- tosított a biztosítási esemény bekövetkeztét megelőző 6 hónapban folyamatos munkaviszonnyal rendelkezett
• a pénzügyi intézmény igazolását a biztosítási esemény időpontjában fennálló kölcsönszerződésről.
• a pénzügyi intézmény igazolása a biztosítási esemény idő- pontját megelőző utolsó biztosítási évfordulókor esedékes havi részletfizetési kötelezettségről
21. A SZOLGÁLTATÁS KIFIZETÉSE
21.1. A biztosító szolgáltatásait költségmentesen, a kedvez- ményezett részére banki folyószámlára utalással teljesíti.
21.2. A biztosító vállalja, hogy a biztosítási szolgáltatások kifi- zetéséhez szükséges összes irat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szolgáltatás iránti igény jogosságát elbírálja.
21.3. A biztosító vállalja, hogy a szolgáltatás iránti igény jo- gosságának elismerését, illetve a jogosulttal történt megegye- zést követő 30 napon belül a biztosítási szolgáltatást kifizeti, amennyiben fizetésre köteles.
22. JOGNYILATKOZATOK
22.1. A jognyilatkozatokat és a bejelentéseket írásban kell az alkuszon keresztül a biztosító felé megtenni. A nyilatkozat ak- kor tekinthető hatályosnak, ha az a biztosítóhoz megérkezett.
22.2. A biztosító nyilatkozatait írásban juttatja el a szerződő részére, illetve szolgáltatási igénybejelentések esetén a bizto- sítottnak vagy a kedvezményezettnek az alkuszon keresztül, az általuk megadott, és a biztosító által ismert utolsó értesítési elérhetőségre.
23. NYERESÉGRÉSZESEDÉS
A szerződés nyereségrészesedésre nem jogosít.
24. A BIZTOSÍTÁS ÉRTÉKÉNEK MEGÖRZÉSE
A biztosító jelen szerződési feltételek alapján létrejött életbiz- tosítási szerződésre értéknövelést nem alkalmaz.
25. ELÉVÜLÉS
A biztosítási szerződésből eredő igények az esedékes- ségtől számított két év elteltével évülnek el.
26. PANASZKEZELÉSSEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK
A Bit., valamint a biztosítók, a többes ügynökök és az alkuszok panaszkezelésének eljárásával, valamint a panaszkezelési sza- bályzatával kapcsolatos részletes szabályokról szóló 437/2016. (XII.16.) Kormány rendelet, illetve az egyes pénzügyi szervezetek panaszkezelésének formájára és módjára vonatkozó részletes szabályokról szóló 66/2021. (XII.20.) MNB rendelet ezen feltétel lezárásának napján hatályos szövege szerint.
26.1. A biztosító biztosítja, hogy az ügyfél a biztosító – szer- ződéskötést megelőző, vagy a szerződés megkötésével, a szerződés fennállása alatti, a szolgáltató részéről történő tel- jesítéssel, valamint a szerződéses jogviszony megszűnésével, illetve azt követően a szerződéssel összefüggő – magatartá- sára, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban (személyesen, telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elekt- ronikus levélben) közölhesse.
Személyes panaszbejelentés
Ügyfélfogadási időben a központi ügyfélszolgálati irodában lehet személyesen panaszbejelentést tenni.
Ügyfélszolgálati Iroda: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx x. 50. Telefonos panaszbejelentés
Telefonon a belföldről és külföldről is hívható
x00 0 000 0000 számon tehet panaszbejelentést az ügyfél. Postai úton történő panaszbejelentés
A panaszbejelentés postai úton az alábbi levelezési címre küldhető: SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. Vezérigazgatóság, Pa- naszkezelési Csoport Levélcím: 1519 Budapest Pf. 260.
Elektronikus panaszbejelentés
Az ügyfél panaszbejelentését elektronikusan az xxxx@xxxxxx.xx e-mail címre,
faxon a 36 1 458 4260 faxszámra
vagy – regisztrációt követően – SIGNAL Direkten keresztül on- line módon is eljuttathatja a biztosító részére.
A SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. mindenkor aktuális elérhető- ségei, a nyitvatartási idő megtekinthető a xxx.xxxxxx.xx el- érési úton.
26.2. A biztosítóhoz intézett
a. szóbeli panaszt személyesen ügyfélszolgálati irodánkban a xxx.xxxxxx.xx weboldalon feltüntetett nyitvatartási idő- ben,
b. telefonon közölt szóbeli panaszt munkanapokon hétfőn 08:00-20:00, keddtől-péntekig: 08:00-16:00 nyitva tartási időben,
c. írásbeli panaszt elektronikus eléréssel – üzemzavar esetén megfelelő más elérhetőséget biztosítva – folyamatosan
teheti meg.
A biztosító a szóbeli panasz ügyfelek részére nyitva álló helyi- ségben vagy annak hiányában székhelyén történő kezelése esetén köteles biztosítani, hogy az ügyfeleknek lehetőségük legyen elektronikusan és telefonon keresztül is a személyes ügyintézés időpontjának előzetes lefoglalására. A személyes ügyintézés időpontja igénylésének napjától számított öt mun- kanapon belül a biztosító köteles személyes ügyfél- fogadási időpontot biztosítani az ügyfél számára.
26.4. Telefonon történő panaszkezelés esetén a biztosító biz- tosítja az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügy- intézést. A biztosító az ügy intézőjének – a biztosító felé indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított – öt percen belüli élőhangos bejelentkezése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.
26.5. Telefonon történő panaszkezelés esetén a biztosító és az ügyfél közötti telefonos kommunikációt a biztosító hang- felvétellel rögzíti, és a hangfelvételt öt évig megőrzi. Erről az ügyfelet a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni kell. Az ügyfél kérésére biztosítani kell a hangfelvétel visszahallgatá- sát, továbbá térítésmentesen rendelkezésre kell bocsátani a hangfelvételről készített hitelesített jegyzőkönyvet.
26.6. A biztosító a szóbeli panaszt – a 26.7. pontban megha- tározott eltéréssel – azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha az ügyfél a panasz kezelésével nem ért egyet, a biztosító a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a sze- mélyesen közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek átadja, telefonon közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek – a 26.8. pontban foglaltakkal egyidejűleg – megküldi, egyebekben az írásbeli panaszra vonatkozó rendelkezések szerint jár el.
26.7. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a biztosító a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy má- solati példányát a személyesen közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek átadja, telefonon közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek – a 26.8. pontban foglaltakkal egyidejűleg – meg- küldi, egyebekben az írásbeli panaszra vonatkozó rendelkezé- sek szerint jár el.
26.8. A biztosító az írásbeli panasszal kapcsolatos, indoko- lással ellátott álláspontját a panasz közlését követő harminc napon belül megküldi az ügyfélnek. A biztosító a panaszkeze- lés során köteles úgy eljárni, hogy a körülmények által adott lehetőségekhez mérten elkerülje a pénzügyi fogyasztói jogvita kialakulását.
26.9. A panasz elutasítása esetén a biztosító válaszában írásban tájékoztatja az ügyfelet arról, hogy a Magyar Nem- zeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvényben (a további- akban: MNB tv.) meghatározott fogyasztóvédelmi rendelke- zések megsértése esetén a Felügyeletnél fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet, vagy a szerződés létrejöttével, ér- vényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jog- vita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti, amennyiben a Pénzügyi Békéltető Testület eljárására vonatkozó szabályok alapján fo- gyasztónak minősül. A biztosítónak tájékoztatni kell e fogyasz- tót arról, hogy tett-e általános alávetési nyilatkozatot, meg kell adnia a Pénzügyi Békél tető Testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét, továbbá a fogyasztó külön kérésére meg kell küldenie a Pénzügyi Bé- kéltető Testület által készített és a biztosító rendelkezésére bocsátott kérelem nyomtatványt. Fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezése esetén eljáró szerv:
Magyar Nemzeti Bank
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx. 55.
Központi levélcím: Magyar Nemzeti Bank 1850 Budapest Telefon: 00 00 000 000
Fax: 00 0 000 0000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx Internet: xxxx://xxx.xxx.xx A szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak jog- hatásaival kapcsolatos jogvita esetén eljáró szerv: Pénzügyi Békéltető Testület
Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx. 55.
Levelezési cím: Magyar Nemzeti Bank 1850 Budapest Telefon: 00 00 000 000
E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx Internet: xxxx://xxx. xxx.xx/xxxxxxxxxx
26.10. A biztosító a panaszt és az arra adott választ öt évig őrzi meg, és azt a Felügyeletnek kérésére bemutatja.
26.11. A biztosító az ügyfelek panaszai hatékony, átlátható és gyors kezelésének eljárásáról, a panaszügyintézés módjáról, valamint a 20.12. pont szerinti nyilvántartás vezetésének sza- bályairól szabályzatot (a továbbiakban: panaszkezelési sza- bályzat) készít. A biztosító a panaszkezelési szabályzatban tá- jékoztatja az ügyfelet a panaszügyintézés helyéről, levelezési címéről, elektronikus levelezési címéről, telefonszámáról és telefaxszámáról.
26.12. A biztosító az ügyfelek panaszairól, valamint az azok rendezését, megoldását szolgáló intézkedésekről nyilvántar- tást vezet.
26.13. A 26.12. pont szerinti nyilvántartásnak tartalmaznia kell
a) a panasz leírását, a panasz tárgyát képező esemény vagy tény megjelölését,
b) a panasz benyújtásának időpontját,
c) a panasz rendezésére vagy megoldására szolgáló intézke- dés leírását, elutasítás esetén annak indokát,
d) a c) pont szerinti intézkedés teljesítésének határidejét és a végrehajtásért felelős személy megnevezését, továbbá
e) a panasz megválaszolásának időpontját.
26.14. A biztosító a panaszkezelési szabályzatot az ügyfelek számára nyitva álló helyiségében, ennek hiányában a székhe- lyén kifüggeszti és a honlapján közzéteszi. A biztosító panasz- kezelési szabályzata a xxx.xxxxxx.xx oldalon elérhető.
26.15. A biztosító a panasz kivizsgálásáért a fogyasztóval szemben külön díjat nem számíthat fel. A telefonon történő panaszkezelés emelt díjas szolgáltatással nem működtethető.
26.16. A biztosító köteles fogyasztóvédelmi ügyekben fo- gyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót kijelölni, és a Felügyeletnek tizenöt napon belül a felelős személyét, illetve annak változását írásban bejelenteni.
26.17. A jogviták rendezése fentieken túl bírói úton, polgári pe- res vagy nem peres (fizetési meghagyásos) eljárás keretében lehetséges.
27. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
27.1. Nem válik a szerződés tartalmává minden szokás, amelynek alkalmazásában a felek korábban megegyeztek, és minden gyakorlat, amelyet egymás között kialakítottak.
27.2. Írásban tett nyilatkozatnak nem minősül jelen feltételek alapján az aláírás képével ellátott elektronikus dokumentum- ba foglalás (kivéve a legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumba foglalás) és az SMS.
27.3. A jelen szerződési feltételek alapján létrejövő biztosítá- si szerződés díjára és az annak alapján járó szolgáltatásra a személyi jövedelemadóról szóló (SZJA tv.) rendelkezései is irányadók. Jogi személy szerződő esetén az SZJA tv. mellett a társasági adózásról szóló törvény, illetve a társadalombizto- sításra vonatkozó jogszabályok is irányadóak. Mivel az adójog- szabályok a szerződés tartama alatt változhatnak, indokolt a biztosított és a szerződő részéről a szerződés tartama alatt a törvényi változások figyelemmel kísérése. A biztosító az aktuális adózásra vonatkozó információkat a honlapján (www. xxxxxx.xx)
bocsátja Ügyfelei rendelkezésére. Az adójogszabályok változá- sáról a biztosító nem küld értesítést, a jogszabályi változásokat a szerződő és a biztosított kíséri figyelemmel, ez alól kivételt képez a szerződési feltételek 28. pontjában foglalt eset.
27.4. Jelen biztosítási termék tanácsadás nélkül értékesíthe- tő.
27.6. A biztosító köteles évente jelentést közzétenni fizetőké- pességéről és pénzügyi helyzetéről, amely a xxx.xxxxxx.xx oldalon érhető el a közzétételt követően.
27.7. A biztosítási szerződés és az ügyintézés nyelve a ma- gyar.
28. A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSULÁSÁNAK SZABÁLYAI JOGSZABÁLY MEGVÁLTOZÁSA ESETÉN
Ha a szerződéskötést követően a biztosítási szerződésre tekintettel igénybe vehető adókedvezményre vagy adó- jóváírásra jogosító jogszabályi feltételek megváltoznak, a biztosító a jogszabályváltozás hatálybalépését követő hatvan napon belül javaslatot tehet a biztosítási szerző- dés vagy az ahhoz kapcsolódó általános és kiegészítő szerződési feltételek megváltozott szabályozásra tekin- tettel történő módosítására annak érdekében, hogy a szerződés tartalma az adókedvezmény vagy adójóváírás igénybevételére jogosító feltételeknek megfeleljen.
Ha a szerződő fél a módosító javaslatot az arról szóló tájé- koztatás kézhezvételétől számított harminc napon belül nem utasítja el, a szerződés a módosító javaslatban meghatározott feltételekkel a jogszabályváltozás hatálybalépésének időpont- jával módosul.
A biztosító a szerződő felet, a szerződést vagy az általános és kiegészítő szerződési feltételeket érintő változásokról köte- les tájékoztatni. A módosító javaslat szerződő általi elutasítása nem adhat alapot a szerződés biztosító általi felmondására.
A jelen Általános és Kiegészítő Szerződési Feltételek a szer- kesztésének lezárásakor hatályos Bit. szövegének megfele- lően készült (különös tekintettel a titoktartási kötelezettség, titokvédelemmel
kapcsolatos előírásokra, valamint a panaszkezelésre vonatko- zó pontokra). Az Általános és Kiegészítő Szerződési Feltételek szerkesztésének dátuma: 2023.03.10.
Tekintettel arra, hogy a Bit. módosítására a biztosítási szerző- dés létrejöttéig is sor kerülhet, ezért a xxx.xxxxxx.xx honla- pon elérhető a mindenkor hatályos Bit. szövege.
KIEGÉSZÍTŐ SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
1. HALÁLESETI SZOLGÁLTATÁS
1.1. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
Biztosítási eseménynek minősül a biztosított kockázatviselési időn belül bekövetkező elhalálozása.
A biztosítási esemény időpontja a halotti anyakönyvi kivonat- ban a haláleset dátumaként rögzített nap.
1.2. BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA
A biztosító biztosítási esemény esetén a kedvezményezett ré- szére a biztosítási esemény időpontjában
– fennálló jelzáloghitel és kölcsönszerződés, valamint pénz- ügyi lízingszerződés esetében a tőketartozást és legfeljebb 3 havi elmaradt törlesztőrészletét fizeti ki.
– lakástakarékpénztári szerződés esetében a megtakarítás lejáratáig még fennálló hónapokra vállalt havi megtakarítá- sokat (kamatok, állami vagy egyéb támogatások, a meg- takarításhoz tartozó kölcsönösszeg nélkül) és legfeljebb 3 havi elmaradt törlesztőrészletet fizeti ki.
A szolgáltatás kifizetésével a biztosítási fedezet megszűnik az adott biztosítottra vonatkozóan.
A biztosító együttes szolgáltatása több biztosítási esemény, illet- ve több kölcsön szerződés esetén is maximum 25 000 000 Ft lehet, beleértve a törlesztőrészletre vonatkozó szolgáltatást is. A törlesztőrészletre vonatkozó szolgáltatást a biztosító legfeljebb havi 250 000 Ft-ig téríti meg.
2. BÁRMELY OKÚ EGÉSZSÉGKÁROSODÁS
2.1. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
Jelen biztosítás vonatkozásában, a biztosító kizárólag a hatá- lyos jogszabályokban, az egészségkárosodás megállapításá- ra kirendelt orvosszakértői hatóság által, D vagy E kategóriába sorolt, és a határozatban megállapított bármely okú egész- ségkárosodást tekinti biztosítási eseménynek, kizárólag ab- ban az esetben, ha az egészségkárosodás alapjául szolgáló betegség vagy baleset a kockázatviselés tartama alatt került diagnosztizálásra, vagy ezen időtartam alatt következett be. A biztosítási esemény időpontja, az egészségkárosodás meg- állapítását tartalmazó orvosszakértői hatóság határozatának kelte.
2.2. BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA
A biztosító biztosítási esemény esetén a biztosított részére a biztosítási esemény időpontjában
– fennálló jelzáloghitel és kölcsönszerződés, valamint pénz- ügyi lízingszerződés esetében a tőketartozást és legfeljebb 3 havi elmaradt törlesztőrészletét fizeti ki.
– lakástakarékpénztári szerződés esetében a megtakarítás lejáratáig még fennálló hónapokra vállalt havi megtakarítá- sokat (kamatok, állami vagy egyéb támogatások, a meg- takarításhoz tartozó kölcsönösszeg nélkül) és legfeljebb 3 havi elmaradt Törlesztőrészletet fizeti ki.
A szolgáltatás kifizetésével a biztosítási fedezet megszűnik az adott biztosítottra vonatkozóan.
A biztosító együttes szolgáltatása több biztosítási esemény, illet- ve több kölcsön szerződés esetén is maximum 25 000 000 Ft lehet, beleértve a törlesztőrészletre vonatkozó szolgáltatást is. A törlesztőrészletre vonatkozó szolgáltatást a biztosító legfeljebb havi 250 000 Ft-ig téríti meg.
3. ELŐREHOZOTT SZOLGÁLTATÁS
3.1. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
Jelen biztosítás vonatkozásában, a biztosító, előrehozott szol- gáltatást nyújt az alább felsorolt, és a kockázatviselés tartama alatt diagnosztizált betegségek esetében, ha a biztosított álla- pota az alább leírtak szerint változik meg. Abban az esetben, ha a biztosítottnál több betegséget is diagnosztizáltak, a biz- tosító a legkorábban diagnosztizált betegség vonatkozásában nyújt egyszeri szolgáltatást.
3.1.1. Rettegett betegségek az alábbiak:
3.1.1.1. A szívizomelhalás (szívinfarktus) azon súlyosságú álla- pota, ahol a szívizomzat bizonyos részének transmurális elha- lása mellett társultan cardiomyopathia áll fenn, és az infarktust követően legalább két hónappal végzett kontrollvizsgálat so- rán szív ultrahanggal, a cardiomyopathia és infarktus jellemző képe mellett 30% alatti ejekciós frakció (EF) került leírásra. Biztosítási esemény időpontja: a biztosítási eseményt leíró és azt vizsgálati eredményekkel alátámasztó kontrollvizsgálati le- let dátuma.
3.1.1.2. Rosszindulatú daganatos betegség azon súlyosságú állapota, amelyben a biztosítottnál a műtéti-, kemo-, vagy su- gárterápiával sem sikerült a befejezett aktív kezeléssel daga- natmentes állapotot elérni vagy a kivizsgálás eredménye alap- ján gyógyíthatatlannak minősítették a beteget, és csak tüneti terápiát javasoltak.
Biztosítási esemény időpontja: a kezelés befejezését követő kontrollvizsgálati lelet dátuma, illetve a kezelés nélküli ese- tekben, a kivizsgálást követően, a biztosítási eseményt alátá- masztó orvosi dokumentum dátuma.
3.1.1.3. Agyi érkatasztrófa: az agykoponya üregén belüli ér he- veny keringészavara által okozott agykárosodás azon súlyos- ságú formája, amikor annak kialakulását követő 30 nap eltelte után a biztosított személy táplálása csak mesterségesen ki- alakított táplálást szolgáló gastrostomával, vagy jejunostomá- val biztosítható, feltéve, hogy a stoma kialakítása a biztosítási időszakon belül történik.
Biztosítási esemény időpontja: a biztosítási eseményhez veze- tő heveny agyi keringészavar bekövetkezésének orvosi doku- mentumban rögzített dátuma.
Biztosító szolgáltatása
A biztosító az 3.1.1. pontban meghatározott biztosítási esemé- nyek valamelyikének bekövetkezése esetén,
Testrészek maradandó egészségkárosodása | Térítés mértéke: |
Egy kar vállízületből való teljes elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 70% |
Egy kar könyökízület felettig való elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 65% |
Egy kar könyökízület alatt való elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 60% |
Egy kéz teljes elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 55% |
Egy hüvelykujj teljes elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 20% |
Egyik mutatóujj teljes elvesztése vagy működésképtelensége | 10% |
Bármely más ujj teljes elvesztése vagy működésképtelensége | 5% |
Egy láb combközép felettig való teljes elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 70% |
Egyik láb combközépig való teljes elvesztése, vagy teljes működésképtelensége | 60% |
Egy láb térd alatt való elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 50% |
Egyik láb lábszár közepéig való elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 45% |
Egyik lábfej teljes elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 40% |
Egyik nagylábujj teljes elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 5% |
Bármely másik lábujj teljes elvesztése vagy működésképtelensége | 2% |
Mindkét szem látóképességének teljes elvesztése | 100% |
Egyik szem látóképességének teljes elvesztése | 50% |
Mindkét fül hallóképességének teljes elvesztése | 60% |
Egyik fül hallóképességének teljes elvesztése | 30% |
A szaglóérzék teljes elvesztése | 10% |
Az ízlelőképesség teljes elvesztése | 5% |
Az ízlelőképesség teljes elvesztése | 5% |
– fennálló jelzáloghitel és kölcsönszerződés, valamint pénz- ügyi lízingszerződés esetében a tőketartozást és legfeljebb 3 havi elmaradt törlesztőrészletét fizeti ki a biztosított ré- szére.
- lakástakarékpénztári szerződés esetében a megtakarítás lejáratáig még fennálló hónapokra vállalt havi megtakarítá- sokat (kamatok, állami vagy egyéb támogatások, a megta- karításhoz tartozó kölcsönösszeg nélkül) és legfeljebb 3 havi elmaradt törlesztőrészletet fizeti ki a biztosított részére.
A szolgáltatás kifizetésével a biztosítási fedezet megszűnik az adott biztosítottra vonatkozóan.
A biztosító együttes szolgáltatása több biztosítási esemény, illet- ve több kölcsön szerződés esetén is maximum 25 000 000 Ft ehet, beleértve a törlesztőrészletre vonatkozó szolgáltatást is. A törlesztőrészletre vonatkozó szolgáltatást a biztosító legfeljebb havi 250 000 Ft-ig téríti meg.
4. 50%-OT ELÉRŐ BALESETI EREDETŰ MARADANDÓ EGÉSZSÉGKÁROSODÁS
4.1. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
Jelen feltételek szempontjából biztosítási eseménynek mi- nősül a biztosítási szerződés hatálya alatt, a biztosítottat ért olyan baleset, amelynek következtében a biztosított a baleset megtörténtétől számított két éven belül 50%-ot elérő vagy azt meghaladó mértékű maradandó egészségkárosodást szen- ved.
4.2. A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA
Amennyiben a baleset napjától számított két éven belül meg- állapítható, hogy a baleset következményeként a biztosí- tott 50%-ot elérő vagy azt meghaladó mértékű maradandó egészségkárosodást szenvedett, akkor a biztosító a biztosítá- si esemény időpontjában
– fennálló jelzáloghitel és kölcsönszerződés, valamint pénz- ügyi lízingszerződés esetében a tőketartozást és legfeljebb 3 havi elmaradt törlesztőrészletét fizeti ki a biztosított ré- szére.
– lakástakarékpénztári szerződés esetében a megtakarítás lejáratáig még fennálló hónapokra vállalt havi megtakarítá- sokat (kamatok, állami vagy egyéb támogatások, a megta- karításhoz tartozó kölcsönösszeg nélkül) és legfeljebb 3 havi elmaradt törlesztőrészletet fizeti ki a biztosított részére.
A biztosítási esemény időpontja: a maradandó egészségkáro- sodás megállapításának dátuma.
A szolgáltatás kifizetésével a biztosítási fedezet megszűnik az adott biztosítottra vonatkozóan.
A biztosító együttes szolgáltatása több biztosítási esemény, illet- ve több kölcsön szerződés esetén is maximum 25 000 000 Ft lehet, beleértve a törlesztőrészletre vonatkozó szolgáltatást is. A törlesztőrészletre vonatkozó szolgáltatást a biztosító legfeljebb havi 250 000 Ft-ig téríti meg.
4.3. A maradandó egészségkárosodás mértékét az alábbi- ak szerint kell megállapítani (a táblázat csak iránymutatásként szolgál):
4.4. Több szerv, testrész együttes sérülése esetén az egyes károsodások mértéke összeadódik, de a 100%-ot nem halad- hatja meg.
4.5. Egyes testrészek vagy érzékszervek részbeni elvesztése, illetve részbeni működésképtelensége esetén a 4.3. pontban részletezett táblázatban megadott maradandó egészségkáro- sodás százalékok megfelelő hányadát kell figyelembe venni. Ha a maradandó egészségkárosodás mértéke az erre vonat- kozó tábla alapján nem állapítható meg, a baleseti szolgálta- tást aszerint kell megállapítani, hogy a testi működőképesség orvosi szempontból milyen mértékben csökkent (figyelembe véve a 7/2012. (II. 14.) NEFMI rendeletben leírtakat). A baleseti eredetű egészségkárosodás mértéke független a biztosított foglalkozásától és egyéb tevékenységétől.
4.6. A baleseti eredetű egészségkárosodás mértékét a bizto- sító orvosa állapítja meg.
4.7. Ha a biztosított a biztosító orvosa által megállapított bal- eseti eredetű maradandó egészségkárosodás mértékével nem ért egyet, saját maga is beszerezhet orvosi szakvéleményt. Amennyiben az a biztosító orvosának véleményétől eltér, füg- getlen, mindkét fél által elismert orvosszakértőt lehet egy újabb felülvizsgálatra felkérni.
4.8. A baleset utáni első évben a maradandó egészségká- rosodási szolgáltatás kifizetésére csak akkor kerülhet sor, ha a baleset következményei orvosi szempontból egyértelműen tisztázottak.
5. BALESETI EREDETŰ KÓRHÁZI TÉRÍTÉS (5 NAPOT ELÉRŐ)
5.1. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
Jelen feltételek szempontjából biztosítási eseménynek mi- nősül a biztosítási szerződés hatálya alatt, a biztosítottat ért olyan baleset, amelynek következtében a biztosított orvosilag szükségesnek tartott, legalább 5 napot elérő kórházi gyógy- kezelésre szorul.
A biztosítási esemény a biztosítottat ért balesettel okozati ösz- szefüggésben álló kórházi kezelés első napjával kezdődik és a kórházból történő elbocsátással, a kórházi zárójelentés kiállí- tásának napjával végződik.
5.2. Nem terjed ki a biztosítás:
• geriátriai, rehabilitációs, gyógypedagógiai, logopé- diai kezelésekre, a házi ápolásra és a gyógytornára, fogyókúrás kezelésekre,
• tüdőbetegek számára fenntartott gyógyintézetek és szanatóriumok,
• idült, gyógyíthatatlan betegségben szenvedők gyógy- és gondozóintézetei,
• gyógyüdülők és utógondozó szanatóriumok,
• fürdő- és egyéb gyógyintézetek,
• ideg- és elmebetegek gyógy- és gondozóintézetei ál- tal nyújtott ellátásra.
5.3. A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA
Ha a Biztosított a kockázatviselés alatt bekövetkező balesete miatt 5 napot elérő folyamatos, szakorvosilag indokolt kórhá- zi ápolásra szorul, a Biztosító egyösszegű szolgáltatást nyújt, melynek összege megegyezik a biztosítási eseményt követő- en esedékessé váló négy (4) havi törlesztőrészlettel, de legfel- jebb egy millió forint (1 000 000 Ft).
5.4. Egy baleseti eseményből eredő több kórházi ápolás ese- tén, a biztosítási szolgáltatás csak egyszer vehető igénybe.
5.5. Kizárólag a kockázatviselés tartama alatt, a kockázatvise- lés kezdetéhez képest, előzmény nélkül bekövetkezett baleseti eredetű kórházi ápolás minősül biztosítási eseménynek.
5.6. A Biztosított baleseti eredetű kórházi ápolása esetén a Biztosító a kockázatviselés kezdetétől számított két (2) évente csak egy (1) biztosítási eseménnyel összefüggésben teljesít szolgáltatást.
6. 60 NAPOT MEGHALADÓ KERESŐKÉPTELENSÉG
6.1. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
Jelen feltételek szempontjából biztosítási eseménynek mi- nősül, ha a biztosítási szerződés hatálya alatt, a biztosított betegség vagy baleset következtében orvos vagy kórház által igazoltan 60 napot meghaladó időtartamban, saját jogon, fo- lyamatosan keresőképtelen állományba kerül.
6.1.1. Keresőképtelenség esetén a biztosítási esemény bekö- vetkezésének időpontja a keresőképtelenség 61. napja.
6.1.2. A Biztosított keresőképtelenné válása esetén a Biztosító a kockázatviselés kezdetétől számított 2 évente csak 1 biztosí- tási eseménnyel összefüggésben teljesít szolgáltatást.
6.2. BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA
Amennyiben a biztosított a biztosítási esemény bekövetkezé- sekor igazoltan, folyamatosan, legalább 6 hónapon keresztül magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező mun- káltatónál munkaviszonyban állt, majd keresőképtelen lett, a biztosító megfizeti a Biztosított részére a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontját (a keresőképtelenség 61. napját) követően esedékessé váló havi törlesztőrészlet(ek)et. A bizto- sító kizárólag a biztosítási eseményt kiváltó állapot fennállásá- nak időtartama alatt esedékessé váló havi törlesztőrészletek megfizetését vállalja. A biztosító a havi törlesztőrészleteket a keresőképtelen státusz megszűnéséig, vagy a biztosítottra vonatkozó kockázatviselés megszűnésének időpontjáig, de legfeljebb négy (4) hónapig fizeti, attól függően, hogy ezen időpontok közül melyik következik be a leghamarabb. A tör- lesztőrészletre vonatkozó szolgáltatást a biztosító legfeljebb havi 250 000 Ft-ig téríti meg, a szolgáltatás maximális értéke 1 000 000 Ft lehet.
7. 60 NAPOT MEGHALADÓ MUNKANÉLKÜLISÉG
7.1. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
Biztosítási eseménynek minősül, ha a biztosított legalább 6 hónapja fennálló folyamatos, (megszakítás nélküli) határozat- lan idejű, magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendel- kező munkáltatóval fennálló jogviszonya a munkáltató jogszerű rendes, vagy a biztosított munkavállaló jogszerű azonnali ha- tályú (rendkívüli) felmondása miatt megszűnik, és ezt követően a biztosítottat az illetékes magyar munkaügyi központ álláske- resőként nyilvántartásba veszi.
7.1.1. Munkanélküliség esetén a biztosítási esemény bekövet- kezésének időpontja az illetékes magyar munkaügyi központ által álláskeresőként történő nyilvántartásba vételének 61. napja.
7.1.2. Ha a Biztosított munkaviszonyát megszüntető írás- beli jognyilatkozat a várakozási idő (Általános szerződési feltételek 14.2.4.) alatt vagy a kockázatviselést megelő- zően kelt, vagy a Biztosított munkaviszonya a várakozási idő alatt szűnt meg, a Biztosító az emiatt bekövetkezett munkanélküliség esetében sem a várakozási idő alatt, sem annak lejártát követően nem nyújt biztosítási szol- gáltatást.
7.1.3. Ha a Biztosított az állami foglalkoztatási szerv által tá- mogatott képzésben vesz vészt, vagy rövid, 90 napot meg nem haladó időtartamú kereső tevékenységet folytat, vagy közfoglalkoztatásban vesz részt és emiatt az álláskeresőként való nyilvántartása szünetel, ennek a biztosítási esemény be- következésére illetőleg fennállására nincs hatása.
7.1.4. A Biztosított álláskeresővé válása esetén, a Biztosító a kockázatviselés kezdetétől számított 2 évente csak 1 biztosí- tási eseménnyel összefüggésben teljesít szolgáltatást.
7.2. A Biztosító kockázatviselése nem terjed ki az alább felsorolt esetekre:
a) a foglalkozási betegségi ártalom következményeire,
b) az anyasággal összefüggő keresőképtelenségre (ki- véve a balesetből eredő keresőképtelenséget), mint:
(i) terhesség és szülés miatti keresőképtelenség, (ii) gyermekápolási táppénz, (iii) GYES-en, GYED-en lévő Biztosított keresőképtelensége (kivéve, ha a biztosí- tott a GYES vagy GYED mellett kereső tevékenységet folytat – ha ez a vonatkozó jogszabályok alapján szá- mára megengedett – és e kereső tevékenység folyta- tása során saját jogon válik keresőképtelenné).
c) arra a keresőképtelenségre, amely a kockázatviselés kezdetekor már fennáll.
d) a munkaviszony megszűnésére, ha a munkáltatói jo- gok gyakorlója a Biztosított vagy a Biztosított hozzá- tartozója, vagy a Biztosított az adott munkáltatónál többségi tulajdonnal vagy meghatározó befolyással rendelkezik, vagy a Biztosított a munkáltató üzletvi- telét befolyásoló döntések meghozatalára jogosult, vagy egyéb vállalati vezetési befolyással rendelkezik,
e) a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszű- nésére, kivéve, ha a Biztosított igazolja, hogy a munka- viszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére az alábbi okok valamelyike miatt került sor:
– a munkáltatónál történt átszervezés, alkalmazotti létszámcsökkentés,
– a munkáltató jogutód nélküli megszűnése,
– a munkavállaló tartós keresőképtelensége.
f) a munkaviszonynak a Biztosított által kezdeményezett rendes felmondás miatti megszűnésére,
g) a munkaviszony próbaidő alatti megszűnésére.
h) a munkaviszonynak a munkáltató általi azonnali hatá- lyú (rendkívüli) felmondással történő megszüntetésé- re, illetve, ha a munkáltató a Biztosított magatartása miatt jogszerűen rendes felmondással élt.
i) a munkáltató általi rendes felmondásra öregségi-, vagy rokkantság miatti nyugdíjazás esetén,
j) a Biztosított munkaviszonyának megszűnésére, ha azt a munkáltató a biztosítási szerződés megkötése előtt már írásban a Biztosítottal közölte, vagy bejelentette.
k) a depresszióval és más mentális rendellenességekkel kapcsolatos keresőképtelenségre.
l) a határozott tartamú munkaviszonyra, valamint a mun- kaerő-kölcsönzés céljából létesített munkaviszonyra.
7.3. BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA
Amennyiben a Biztosított a biztosítási esemény bekövetkezé- sekor igazoltan, folyamatosan, legalább 6 hónapon keresz- tül magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező munkáltatónál munkaviszonyban állt, majd álláskereső lett, a Biztosító megfizeti a Biztosított részére a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontját (a Biztosított álláskeresőként nyilvántartásba vételének 61. napját) követően esedékessé váló havi Törlesztőrészlet(ek)et. A biztosító kizárólag a bizto- sítási eseményt kiváltó állapot fennállásának időtartama alatt esedékessé váló havi Törlesztőrészletek megfizetését vállalja.
A Biztosító a havi Törlesztőrészleteket az álláskeresői státusz megszűnéséig, vagy a Biztosítottra vonatkozó kockázatviselés megszűnésének időpontjáig, de legfeljebb négy (4) hónapig fizeti, attól függően, hogy ezen időpontok közül melyik követ- kezik be a leghamarabb. A törlesztőrészletre vonatkozó szol- gáltatást a biztosító legfeljebb havi 250.000, - Ft-ig téríti meg, a szolgáltatás maximális értéke 1.000.000, - Ft lehet.
AZ ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓ IGÉNYBEVÉTELÉNEK FELTÉTELEI
Az elektronikus kommunikáció akkor vehető igénybe, ha a szerződő az ajánlaton – már érvényes szerződés esetén utó- lagos nyilatkozatával – hozzájárulását adta ahhoz, hogy a Biz- tosító a szerződése megkötésével, kezelésével, megszűnésé- vel kapcsolatos kommunikációt elektronikus úton folytathatja. Az elektronikusan küldendő dokumentumok körét a Biztosí- tó jogosult meghatározni, és azt a jogszabályi változások és adatvédelmi szempontok alapján bármikor módosíthatja. A Biztosító az elektronikus kommunikáció lehetőségét a szer- ződő egyidejű tájékoztatásával visszavonhatja. Visszavonása esetén a Biztosító a tájékoztatást követően papír alapú kom- munikációra tér át.
Az elektronikus kommunikáció igénybevételéhez a szerződő- nek szükséges megadnia saját érvényes e-mail elérhetősé- gét és mobiltelefonszámát. A Biztosító megküldi a megadott e-mail címre a dokumentumok eléréséhez szükséges linket, valamint a mobiltelefonszámra a belépéshez szükséges egy- szeri jelszót. A dokumentumok a link és az egyszeri jelszó együttes használatával érhetőek el a Biztosító által erre a célra létrehozott online Ügyfél Dokumentumtárában.
A szerződő egyidejűleg egy e-mail címet adhat meg, amely- hez egy mobiltelefonszám tartozhat. Amennyiben a szerződő már regisztrált egy e-mail címmel és egy mobiltelefonszám- mal, úgy a beazonosíthatóság végett a további szerződései regisztrálásához is ugyanezeket kell megadnia.
A szerződő által megadott e-mail cím valótlanságából vagy hiányosságából, a számítástechnikai eszközök, programok hibáiból, továbbá a Biztosító érdekkörén kívül álló egyéb okokból (pl. az elektronikus hírközlési szolgáltatás körében felmerült okok, internetes kapcsolat vagy szoftver hibái, vis maior) eredő károkért, a kívánt joghatások elmaradásáért a Biztosító nem tehető felelőssé.
A szerződő vállalja a dokumentumok kinyomtatását, ameny- nyiben azt papír alapon szükséges tárolnia, vagy harmadik fél számára bemutatnia.
Amennyiben az elektronikus kommunikáció csak meghatáro- zott fizetési mód esetén választható, úgy a szerződő vállalja, hogy a biztosítási díjat ennek megfelelően fizeti.
A biztosítás kockázatviselésének folyamatos fenntartása ér- dekében a szerződő a díjat befizetési csekk hiányában is ki- egyenlíti: elektronikusan, online bankkártyás fizetéssel, vagy a kötvényszámra hivatkozva a Biztosító honlapján feltüntetett bankszámlára történő átutalással.
A szerződő az e-mail címében és/vagy a mobiltelefonszá- mában bekövetkezett változást köteles haladéktalanul a Biz- tosító felé bejelenteni írásban, vagy azonosítást követően a Biztosító telefonos ügyfélszolgálatán. Az adatok módosítá- sára lehetőség van regisztrációt követően az Ügyfélportálon is. A bejelentéseket a Biztosító csak akkor köteles joghatá- lyosnak tekinteni, ha az adatok változásának közlése a fen- ti módok egyikén történt. A Biztosító az általa ismert utolsó e-mail címre, valamint mobiltelefonszámra mindaddig jogha-
tályosan küldhet értesítést, amíg az e-mail címre vagy a mo- biltelefonszámra vonatkozó változás-bejelentés nem érkezett be a Biztosítóhoz, vagy a változás-bejelentés feldolgozása még folyamatban van. A változást a Biztosító a beérkezést követő 5. munkanap 24:00 óráig hajtja végre. Az adatok va- lótlanságából, hiányosságából vagy a változás bejelentésének elmulasztásából eredő esetleges károkért, hátrányos jogkö- vetkezményekért, avagy a kívánt joghatások elmaradásáért a Biztosító nem vállal felelősséget.
Ha a szerződéssel kapcsolatos bármely dokumentum nem érkezik meg a szerződőhöz, akkor azt a pótlás érdekében haladéktalanul jelezni kell a Biztosító ügyfélszolgálati elérhe- tőségeinek egyikén.
Az elektronikus kommunikáció igénybevétele a szerződő ré- széről bármikor visszavonható, melyről a fent megadott mó- dokon tájékoztatnia szükséges a Biztosítót. Nem megfelelő e-mail cím, vagy mobiltelefonszám esetén az elektronikus kommunikáció a Biztosító részéről visszavonásra kerül.
Abban az esetben, ha az elektronikus kommunikáció igény- bevétele miatt a biztosítás díjából kedvezmény került jóváírás- ra, a visszavonással a kedvezmény megszűnik, és a biztosítá- si díj a szerződési feltételek szerint módosul.
SIG 4228
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
BIZTOSÍTÁSI JOGVISZONYHOZ KAPCSOLÓDÓ SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉVEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ
A SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. (a továbbiakban: Biztosító) a jelen adatkezelési tájékoztató (a továbbiakban: Tájékoztató) útján tájékoztatja Önt a biztosítási szerződés megkötése, állományban tartása, valamint a biztosítási szerződésből származó köve- telések megítélése során birtokába került személyes adatok kezelésével kapcsolatos legfontosabb információkról, így külö- nösen az adatkezelések céljáról, jogalapjáról, a kezelt adatok köréről, az adatkezelés időtartamáról, az adatvédelmi tisztviselő elérhetőségéről, valamint az Ön adatkezelésekkel kapcsolatos jogairól és jogorvoslati lehetőségeiről.
Felhívjuk a figyelmét, hogy a Tájékoztató, a Biztosító biztosítási szerződéseihez kapcsolódó adatkezeléseire vonatkozó, általá- nos tájékoztatást tartalmazza, mely nem helyettesíti a biztosítási feltételek és a kapcsolódó termékismertetők, ügyféltájékoz- tatók megismerését. Az Ön teljes körű és nem kizárólag adatkezelési szempontú tájékoztatását ezen dokumentumokban, továbbá a Tájékoztatóban foglalt rendelkezések alkotják.
A biztosítási szerződés megkötéséhez, állományban tartásához, valamint a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez közvetetten kapcsolódó, esetleges adatkezelések tekintetében – SIGNAL Ügyfélportál regisztráció, online kap- csolatfelvétel, hangfelvételek kezelése, stb. – a tájékoztatást a Biztosító – az érintettek áttekinthető tájékoztatása céljából – az adatok gyűjtésével egy időben, illetve adatkezelési célonként elkülönítve közli weboldalán.
A Tájékoztatóban történő könnyebb eligazodás érdekében, kérem, használja az alábbi hivatkozásokat:
1. A személyes adatok adatkezelője 2
2. Az adatvédelmi tisztviselő elérhetőségei 2
3. Az adatkezelések célja, jogalapja, időtartama és egyéb lényeges körülményei 2
3.1. Szerződés megkötése, módosítása, állományban tartása,
valamint a biztosítási szerződésből származó követelések megítélése 3
3.2. Szerződéssel kapcsolatos kötelezettségek teljesítése 8
4. Hozzáférés a személyes adatokhoz, adattovábbítás 10
5. Adatbiztonsági intézkedések 11
6. Gyermekek személyes adatainak kezelése 11
7. Automatizált döntéshozatal, profilalkotás 12
8. Az adatkezeléssel kapcsolatos jogok és érvényesítésük 12
8.1. Hozzáféréshez való jog 13
8.2. Helyesbítéshez való jog 13
8.3. Törléshez való jog (elfeledtetéshez való jog) 13
8.4. Az adatkezelés korlátozásához való jog 13
8.5. Tiltakozáshoz való jog 14
8.6. Adathordozhatósághoz való jog 14
8.7. Hozzájárulás visszavonásához való jog 14
8.8. Hatósági jogorvoslathoz való jog 14
8.9. A bírósági jogorvoslathoz való jog 14
9. A Tájékoztató elérhetősége és módosítása 14
A Biztosító a tájékoztatást közérthető és könnyen áttekinthető formában igyekszik nyújtani, valamint a Felügyeleti ajánlással összhangban tartózkodik a jogszabályok szövegszerű megismétlésétől. A Tájékoztató elkészítése során figyelembe vett jog- szabályok az alábbiak:
• az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (a továbbiakban: GDPR)
• 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (a továbbiakban: Infotv.)
• 2014. évi LXXXVIII. törvény a biztosítási tevékenységről (a továbbiakban: Bit.)
• 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről (a továb- biakban: Eüak.)
• 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a továbbiakban: Ptk.)
• 2017. évi LIII. törvény a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról (a továbbiak- ban: Pmt.)
• 2009. évi LXII. törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (a továbbiakban: Gfbt.)
• 2000. évi C. törvény a számvitelről (a továbbiakban: Szvtv.)
• 2014. évi XIX. törvény Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról (a továbbiakban: FATCA-törvény)
• 2013. évi XXXVII. törvény az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól (a továbbiakban: Aktv.)
1. A SZEMÉLYES ADATOK ADATKEZELŐJE
A személyes adatok kezelője a SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt.
Cím és központi ügyfélszolgálat: 1123 Budapest, Alkotás u. 50.
Postacím: 1519 Budapest, Pf. 260.
Tel.: 00 0 000 0000
Fax: 00 0 000 0000
E-mail: xxxxxxxxxxx@xxxxxx.xx Weboldal: xxx.xxxxxx.xx Cégjegyzékszám: 00-00-000000
Adószám: 10828704-2-44
KSH szám: 10828704-6511-114-01
2. Az adatvédelmi tisztviselő elérhetőségei
Ön a személyes adatai kezeléséhez, valamint jogai gyakorlásához kapcsolódó bármely kérdésben a Biztosító kijelölt adat- védelmi tisztviselőjéhez fordulhat postai úton a fent megadott címen vagy postacímen, valamint az xxxxxxxxxxx@xxxxxx.xx e-mail címen.
3. AZ ADATKEZELÉSEK CÉLJA, JOGALAPJA, IDŐTARTAMA ÉS EGYÉB LÉNYEGES KÖRÜLMÉNYEI Hangsúlyozzuk, hogy személyes adatait a GDPR, az Infotv., a Bit. adat- és titokvédelmi rendelkezései, valamint minden további irányadó jogszabály és belső szabályozás betartásával kezeljük.
A Bit. 135. § (1) bekezdése értelmében a Biztosító jogosult kezelni ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. Biztosítási titok minden olyan a Biztosító rendelkezésére álló adat, amely a Biztosító ügyfeleinek – ideértve a károsultat is – személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására, vagy a Biztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik. A Biztosító az ügyfél által bármilyen formában megadott személyes adatot, ideértve az egészségi állapotra vonatkozó szemé- lyes adatot is, biztosítási titokként kezeli.
A biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követe- lések megítéléséhez, illetve a Bit. által meghatározott egyéb cél eléréséhez szükséges személyes adatok kezelésének jogalap- ja egyrészt a GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettségek teljesítése, illetve a GDPR
6. cikk (1) bekezdés b) pontja alapján a biztosítási szerződés megkötése és teljesítése. A biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez kapcsolódóan a Biztosító részére jogi kötelezettséget a jelen tájékoztatóban megjelölt törvények keletkeztetnek.
A Biztosító a személyes adatokat csak az adatkezelés céljainak eléréséhez szükséges ideig kezeli, melynek során figyelembe veszi az egyes jogszabályok által kötelezően előírt adatmegőrzési határidőket, valamint a Biztosítóval szemben támasztott esetleges követelések jogszabályi vagy szerződésben meghatározott elévülési idejét. A Biztosító a személyes adatok tárolásá- nak időtartamáról adatkezelési célonként nyújt tájékoztatást.
3.1. SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE, MÓDOSÍTÁSA, ÁLLOMÁNYBAN TARTÁSA, VALAMINT A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSBŐL SZÁRMAZÓ KÖVETELÉSEK MEGÍTÉLÉSE
3.1.1. Az érintett számára megfelelő biztosítási alapú befektetési termék értékesítése |
Adatkezelés célja: A Biztosítónak a biztosítási szerződés megkötése előtt meg kell határoznia az ügyféltől kapott tájékoztatás alapján az adott ügyfél konkrét igényeit és szükségleteit, és közérthető formában tárgyilagos tájékoztatást kell nyújtania az ügyfélnek a biztosí- tási termékekkel összefüggésben, annak érdekében, hogy az ügyfél megalapozott döntést hozhasson. A Biztosító köteles beszerezni a szükséges információkat az ügyfélnek vagy a leendő ügyfélnek az adott biztosítási termék típusának megfelelő befektetési területtel összefüggő ismereteiről, pénzügyi helyzetéről, veszteségviselési képességéről, befektetési céljairól és kockázattűréséről, annak érde- kében, hogy számára alkalmas biztosítási alapú befektetési termékeket ajánlhasson. |
Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján, mely szerint az adatkezelés a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges. A jogi kötelezettséget a Bit. 166/E. § keletkezteti. |
Érintettek köre: Biztosító leendő ügyfelei, ügyfelei |
Kezelt adatok köre: Biztosítási igény felméréséhez kapcsolódó adatok |
Adatkezelés időtartama: A Biztosító az igényfelmérés alapján létrejött biztosítási szerződés esetén a személyes adatokat a létrejött biztosítási jogviszonyra irányadó szabályok (lásd 3.1.3 pont) szerint kezeli. |
3.1.2. Életbiztosítási szerződések során igényfelmérés, megfelelési és alkalmassági teszt elvégzése |
Adatkezelés célja: Életbiztosítási szerződés megkötése előtt – az olyan megtakarítási elemet nem tartalmazó, tisztán kockázati életbiztosítások kivételével, amelyeket pénzügyi intézmény az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatással összefüggésben javasolt, vagy amelyeknek a biztosítási összege nem haladja meg az egymillió forintot – a Biztosító felméri, illetve legalább az ügyfél által megadott információk alapján pontosítja az ügyfél igényeit. A Biztosító célja a megfelelő biztosítási termék ajánlása. |
Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján, mely szerint az adatkezelés a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges. A jogi kötelezettséget a Bit. 153. § (1) bekezdése keletkezteti. |
Érintettek köre: Biztosító leendő ügyfelei, ügyfelei |
Kezelt adatok köre: Az ügyfél igényének felméréséhez, pontosításához szükséges információk, megfelelési és alkalmassági teszt- hez szükséges adatok |
Adatkezelés időtartama: A Biztosító az igényfelmérés alapján létrejött biztosítási szerződés esetén a személyes adatokat a létrejött biztosítási jogviszonyra irányadó szabályok (lásd 3.1.3 pont) szerint kezeli. |
3.1.3. Biztosítási szerződés megkötése, állományban tartása |
Adatkezelés célja: A Biztosítási szerződés megkötése, módosítása, állományban tartása, valamint a biztosítási szerződésből szár- mazó követelések, díjak megítélése. |
Adatkezelés jogalapja: A Biztosító – figyelemmel a Bit. 135. § (1) bekezdés rendelkezésére – a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja alapján jogosult a személyes adatok kezelésére, mely szerint az adatkezelés az érintettel kapcsolatos biztosítási szerződés megkö- téséhez, teljesítéséhez szükséges. |
Érintettek köre: Biztosító ügyfelei, leendő ügyfelei |
Kezelt adatok köre: A Biztosító ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minősülő személyes adatai, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek • A biztosítási jogviszony alanyainak (szerződő, biztosított, együttbiztosított, kiegészítő biztosított, kedvezményezett, károsult, ká- rokozó, törvényes örökös, tulajdonos, üzemben tartó) személyazonosító és személyes adatai: adóazonosító jel, állampolgárság, állandó lakcím, anyja születési neve, azonosító okmány típusa, azonosító okmány száma és betűjele, családi és utóneve, e-mail cím, lakcímet igazoló hatósági igazolvány száma és betűjele, levelezési cím, magyarországi tartózkodási hely, mobiltelefonszám, születési hely, születési idő, születési neve, telefon/fax szám, titulus, TAJ szám, halotti anyakönyvi kivonat száma., neme, vezetői engedély megszerzésének dátuma, gyermekek esetében a szülő vagy gondviselő neve, címe, telefonszáma, e-mail címe, iskola neve, címe, diák osztálya • Személy- és felelősségbiztosítási szerződés esetén az egészségi állapottal összefüggő adatok (lásd 3.1.4. pontban foglalt adatok) • A biztosított, károsult vagyontárgy adatai (lásd 3.1.8. pontban foglalt adatok) • Biztosítási igény felméréséhez kapcsolódó adatok: Az ügyfél ismereteinek, tapasztalatainak felméréséhez, értékeléséhez szüksé- ges adatok, amelyeket az ügyfél a Biztosító ezen célra rendszeresített igényfelmérő dokumentumai kitöltésével ad meg • A Pmt.-ben előírt ügyfél-átvilágítás elvégzése céljából kezelt adatok (lásd 3.2.1. pontban foglalt adatok) • Hatósági eljárások során keletkező dokumentumok (lásd 3.2.8. pontban foglalt adatok) • A díjfizetéshez, valamint a biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez szükséges további adatok (lásd 3.1.8 pontban foglalt adatok) • Egyéb, a biztosítási szerződéssel, létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggő összes lényeges tény és körülmény |
Adatkezelés időtartama: A biztosítási szerződéshez kapcsolódó személyes adatait a Biztosító a biztosítási szerződés megszűné- sét követő naptári év első napjától számított 8 évig őrzi meg, a biztosítási szerződéssel kapcsolatos esetleges későbbi igények ér- vényesítése, valamint a Biztosítóra a jogszabályokban előírt adatmegőrzési kötelezettségekre tekintettel. A határidő lejártát követően személyes adatai törlésre kerülnek. A személyes adatok törlését gátolja, amennyiben: – peres eljárás van folyamatban az adott szerződés tekintetében, – peren kívül hatósági eljárás van folyamatban az adott szerződés tekintetében, – panasz kezelése van folyamatban az adott szerződés tekintetében, – járadék fizetése van folyamatban az adott szerződéshez kapcsolódóan, – függő kár van rögzítve az adott szerződésre, – szerződésen nyilvántartott díjhátralék, vagy túlfizetés az adott szerződés tekintetében, – díjvisszatérítéses szerződések esetében. A létre nem jött biztosítási szerződésekkel kapcsolatos, ajánlattétel során megadott személyes adatait a Biztosító a biztosítási ajánlat rögzítésétől számított, a biztosítási szerződésben meghatározott elévülési ideig, ennek hiányában a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. (Ptk.) szerinti az általános elévülési időre vonatkozó rendelkezései szerinti az ajánlat rögzítésétől számított 5 évig tárolja. A létre nem jött ajánlathoz – online kötési felületeken félbe hagyott kalkuláció, ajánlattétel hiányában az igényfelmérés, megfelelési és alkalmassági tesztek dokumentumai – kapcsolódó személyes adatok az utolsó módosítást követő 61. napig kerülnek megőrzésre. A Biztosító a Pmt. 6. §-ban foglalt ügyfél-átvilágítási kötelezettségének teljesítése során kezelt személyes adatokat a 3.2.1. pontban foglaltak szerint kezeli. |
Felhívjuk a figyelmét, hogy bár az adatszolgáltatás önkéntes, de a személyes adatok közlése nélkülözhetetlen a kockázat meghatáro- zásához, így a szerződés létrejöttéhez, a szerződés fenntartásához, valamint a szerződés alapján nyújtott szolgáltatások megítélésé- hez. Az adatok hiánya a biztosítási ajánlat visszautasítását, valamint a szolgáltatás ellehetetlenülését vonhatja maga után. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége csak akkor áll be, ha Ön a szolgáltatási kötelezettség beálltának, jogalapjának és összegszerűségének megállapításához szükséges adatokat maradéktalanul a Biztosító rendelkezésére bocsátotta. Amennyiben a személyes adatok nem közvetlenül az érintettől származnak, az adatokat megadó fél elismeri, hogy megfelelő jo- galappal rendelkezik az érintettek személyes adatainak Biztosító részére történő átadásához, valamint részükre az adatkezeléssel összefüggő tájékoztatást megadta. A személyes adatok kezelése a biztosított halála után is szükséges, a biztosítási szerződéssel kapcsolatos kötelezettségek teljesítése és a szerződés kezelése érdekében. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Az elhunyt örököse ezen jogállását köteles igazolni (például öröklési bizonyítvány, hagyatékátadó végzés megküldésével). |
3.1.4. Egészségügyi adatok kezelése a biztosítási szerződés megkötése, állományban tartása során |
Adatkezelés célja: A Biztosítási szerződés megkötésével, módosításával, állományban tartásával, valamint a biztosítási szerző- désből származó díjak, követelések megítélésével összefüggésben az egészségi állapotra vonatkozó különleges személyes adatok kezelése. Az adatkezelés célja különösen a kockázat-elbírálás, a biztosítási szerződés alapján a biztosítási esemény (baleset, beteg- ség, egészségkárosodás, haláleset, egészségbiztosítási szolgáltatás igénybevétele) bekövetkezésekor a szolgáltatási igény, kárigény elbírálása. |
Adatkezelés jogalapja: A Biztosító a GDPR 9. cikk (2) bekezdés a) pontja alapján – figyelemmel a Bit. 136. § és az Eüak. rendelke- zéseire – kizárólag az érintett kifejezett hozzájárulásával kezeli az egészségi állapotra vonatkozó személyes adatokat. A hozzájárulást a Biztosító az alábbi formában szerzi be: – a biztosítási ajánlat részeként az Általános Szerződési Feltételek, illetve külön nyilatkozat elfogadásával és aláírásával, – felelősségbiztosítási, személybiztosítási károk esetében a kárbejelentő lapon szereplő adatkezelési nyilatkozat elfogadásával és aláírásával, illetve ennek hiányában külön adatkezelési nyilatkozat aláírásával, – a hozzájárulás kifejezett megerősítését tartalmazó levél, elektronikus levél (e-mail) Biztosító részére történő megküldésével, – azonosítást követő rögzített telefonbeszélgetés során a hozzájárulás kifejezett megadásával, – a szerződő, vagy biztosított elhalálozása esetén a törvényes örökös vagy a szerződésben megjelölt jogosult által aláírt, külön adatkezelési nyilatkozat formájában. A hozzájárulás megadásával Ön felhatalmazza a Biztosítót, hogy a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, állomány- ban tartásához és a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, azokkal közvetlenül összefüggő és elengedhetetlenül szükséges, az egészségi állapotára vonatkozó és hozzájuk kapcsolódó személyes adatait kezelje és nyilvántartsa. Felhívjuk a figyelmét, hogy mivel az egészségügyi adatok kezelése nélkülözhetetlen a biztosítási szerződésből származó követelések, így különösen a szolgáltatási kötelezettség beálltának, jogalapjának és összegszerűségének megítéléséhez, ezért a hozzájárulás visszavonása a szolgáltatás nyújtásának ellehetetlenülését vonhatja maga után. |
Érintettek köre: Biztosító ügyfelei, leendő ügyfelei |
Kezelt adatok köre: Az egészségi állapottal összefüggő adatok: • A biztosítási ajánlat során a Részletes, vagy Egyszerűsített Egészségi Nyilatkozaton megadott adatok, valamint a válaszaihoz kapcsolódó, Ön által átadott orvosi dokumentumok; • A Biztosító által szükség esetén bekért további, az Ön hozzájárulásával átadott orvosi dokumentációk; • A biztosítási szerződés megkötéséhez, a Biztosító által előírt orvosi vizsgálatok dokumentumai; • „Nyilatkozat a fogyatékossággal élő (fogyatékos) ügyfelekkel kapcsolatos bánásmóddal összefüggésben” című nyilatkozaton megadott adatok; • A biztosítási szerződésből származó követelések megítélésével közvetlenül összefüggő, azokhoz elengedhetetlenül szükséges a kárbejelentés során megadott, a biztosítási eseményt kiváltó és annak bekövetkezésében szerepet játszó eseményre vonatkozó személyes adatok, ahhoz csatolt dokumentumok, illetve Ön, vagy elhalálozása esetén a törvényes örökös, vagy a szerződésben megjelölt jogosult hozzájárulása esetén a társadalombiztosítási szervektől, egészségügyi intézményektől és háziorvostól, gyógyke- zelésével foglalkozó más személyektől bekért adatok. |
Adatkezelés időtartama: A Biztosító az egészségügyi adatokat a biztosítási jogviszonyra irányadó szabályok (lásd 3.1.3 pont) sze- rint, illetve az adatkezeléshez adott hozzájárulás – a Tájékoztatóban említett feltételekkel történő – visszavonásáig kezeli. |
Az adatkezelési cél eléréséhez nélkülözhetetlen, hogy Ön felhatalmazza a Biztosítót, hogy az egészségi állapotára vonatkozó és hozzájuk kapcsolódó adatait háziorvosától, valamint mindazoktól az egészségügyi intézményektől, orvosoktól, gyógyszerészektől, természetgyógyászoktól és a gyógykezelésével foglalkozó más személyektől, amelyek, illetve akik eddig kezelték, valamint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől, a társadalombiztosítási kifizetőhelytől beszerezze, nyilvántartsa, és ebben a körben felhasználja, illetve a Bit. 138-142. §-ban és a 147-151. §-ban meghatározott jogosultak számára továbbítsa. Egyúttal szükséges, hogy Ön felmentse az ezen adatok jogszabályi felhatalmazása alapján nyilvántartó fenti személyeket és szer- vezeteket a titoktartási kötelezettségük alól, valamint felhatalmazza a háziorvosát, kezelőorvosát, valamint az egészségügyi ellátá- sában részt vevő személyeket, hogy az egészségügyi ellátása során tudomásukra jutott egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatait írásbeli kérésére a Biztosítónak még elhalálozása esetén is kiadják. Felhívjuk a figyelmét, hogy bár a felhatalmazás önkéntes, de annak megadása nélkülözhetetlen az ajánlat befogadásához ill. a szer- ződés alapján nyújtott szolgáltatások megítéléséhez. A felhatalmazás hiánya a biztosítási ajánlat visszautasítását, valamint a szolgál- tatás ellehetetlenülését vonhatja maga után. |
3.1.5. Csoportos biztosítások |
Adatkezelés célja: A Biztosító célja csoportos biztosítások értékesítése, ahol a biztosítottak jellemzően partnereink munkavállalói, tagjai vagy ügyfelei. A Biztosító a csoportos biztosítás szerződőjével egyezteti a biztosítotti adatokat. |
Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja alapján, mely szerint az adatkezelés az érintettel kapcsolatos bizto- sítási szerződés megkötéséhez, teljesítéséhez szükséges. Különleges személyes adatok kezelésének jogalapja a GDPR 9. cikk (2) bekezdés a) pontja, az érintett kifejezett hozzájárulása. |
Érintettek köre: A Biztosító ügyfelei |
Kezelt adatok köre: • biztosítási jogviszonyt érintő személyes adatok |
Adatkezelés időtartama: A Biztosító a személyes adatokat a biztosítási jogviszonyra irányadó szabályok (lásd 3.1.3 pont) szerint kezeli. |
Tájékoztatjuk, hogy csoportos biztosítás biztosítottjaként Xxx személyes adatainak kezelésével kapcsolatos érintetti jogainak gyakor- lása tekintetében az egyéni ügyfeleinkkel megegyező jogok illetik meg. |
3.1.6. Ügyfélszolgálat |
Adatkezelés célja: A Biztosító ügyfélszolgálati (személyes, telefonos, e-mailes, online) tevékenységének ellátása, igények kiszol- gálása. A Biztosító ügyfelei szerződését érintő kérdésekben, valamint az érdeklődők, potenciális ügyfelek biztosítással kapcsolatos döntéshozatalában nyújt segítséget. |
Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja, mely szerint az adatkezelés a biztosítási szerződés teljesítéséhez szükséges, illetve a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, az érintett kifejezett hozzájárulása. |
Érintettek köre: Biztosító ügyfélszolgálatát felkereső természetes személyek |
Kezelt adatok köre: • azonosításhoz szükséges adatok • megkeresésben foglalt adatok • hangfelvétel • megkeresés teljesítése érdekében szerződéssel összefüggő adatok |
Adatkezelés időtartama: A hangfelvételeket a Biztosító a hívás rögzítésétől számított öt évig őrzi meg. A Biztosító a személyes adatokat a hozzájárulása visszavonásáig, illetve a biztosítási jogviszonyra irányadó szabályok (lásd 3.1.3 pont) szerint kezeli. |
Amennyiben Ön nem járul hozzá, hogy munkatársunkkal folytatott telefonbeszélgetését rögzítsük, kérjük, keresse fel központi, sze- mélyes ügyfélszolgálati irodánkat, ahol kollégáink készséggel állnak rendelkezésére. |
3.1.7. Elektronikus kommunikáció |
Adatkezelés célja: A Biztosító célja, hogy a biztosítási szerződés kezelésével kapcsolatos kommunikációt elektronikus úton folytas- sa, a szerződéshez kapcsolódó dokumentumokat online ügyfél Dokumentumtárában nyilvántartsa és azon keresztül elektronikus formában juttassa el az Ön részére, ügyfelei magas színvonalú és professzionális kiszolgálása érdekében. Az elektronikus kommu- nikációt választó ügyfelek részére a Dokumentumtár automatikusan megnyitásra kerül. |
Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja, mely szerint az adatkezelés a biztosítási szerződés teljesítéséhez szükséges. |
Érintettek köre: A Biztosító ügyfelei |
Kezelt adatok köre: • szerződő neve • biztosítási szerződés kötvényszáma • e-mail cím • mobiltelefonszám |
Adatkezelés időtartama: A Biztosító az elektronikus kommunikáció igénybevételéhez szükséges személyes adatokat, valamint az elektronikus kommunikáció és annak keretében a Dokumentumtár rendszer használata során naplózott adatokat a Ptk. általános elévülési időre vonatkozó rendelkezései szerinti az elektronikus kommunikáció megszűnésétől számított 5 évig őrzi meg, a Doku- mentumtár rendszerben jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez. |
A Biztosító az elektronikus kommunikáció megfelelő működése és ügyfelei professzionális kiszolgálása érdekében az elektronikus kommunikáció és annak keretében a Dokumentumtár rendszer igénybevétele során előforduló eseményeket, az eseményekkel kap- csolatos adatokat (ki, mikor, milyen cselekményt hajtott végre) naplózza és ezen naplóadatokat megőrzi. |
3.1.8. Biztosítási szerződést érintő biztosítási események, káresemények, kárügyintézés |
Adatkezelés célja: Kárigények ügyintézése, kifizetése, az igénybejelentővel a kárügyintézés érdekében történő kapcsolatfelvétel, a kárigény jogosságának, valamint a kárkifizetés szerződés szerint szükséges mértékének megítélése. |
Adatkezelés jogalapja: Amennyiben a szolgáltatásra igényt tartó személy a Biztosítóval szerződéses kapcsolatban áll, úgy az adat- kezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja, mely szerint az adatkezelés a biztosítási szerződés teljesítéséhez szükséges. Amennyiben az adatkezelésben érintett nem áll szerződéses kapcsolatban a Biztosítóval – például: felelősségbiztosítások esetén a károsult, kifizetésre jogosult –, az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja, mely szerint az adatkezelés a Biztosító jogos érdeke érvényesítéséhez szükséges. Amennyiben a kárügyintézéshez, szolgáltatási igény elbírálásához személyes adatok különleges kategóriáinak kezelése szükséges, úgy az adatkezelés jogalapja a GDPR 9. cikk (2) bekezdés a) pontja, az érintett kifejezett hozzájárulása. |
Érintettek köre: Biztosító ügyfelei |
Kezelt adatok köre: • a biztosítási jogviszony alanyainak személyazonosító és személyes adatai • a biztosított, károsult vagyontárgy adatai • biztosított vagyontárgyanként, illetve káronként eltérő, de kizárólag a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges egyéb adatok, így különösen a károsult neve, címe, kapcsolattartó telefonszáma, kapcsolattartó e-mail címe, kötvényszám, káresemény dátuma, károsult vagyontárgyról készült fényképfelvételek, kárszemle során rögzített adatok, kár oka • káresemény, kárelőzmény adatok. A díjfizetéshez, valamint a biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez szükséges további adatok: • biztosítási díj összege • kifizetett biztosítási összeg mértéke • a kifizetés ideje • bankszámlaszám, bankkártya száma • az ÁSZF-ben, így különösen „A biztosítási szolgáltatások kifizetéséhez szükséges iratok” című fejezetében, meghatározott minden további személyes adat. |
Adatkezelés időtartama: A Biztosító a személyes adatokat a biztosítási jogviszonyra irányadó szabályok (lásd 3.1.3 pont) szerint kezeli. |
Az adatkezelési cél eléréséhez, így a szerződés alapján nyújtott szolgáltatások megítéléséhez nélkülözhetetlen, hogy Ön felhatal- mazza a Biztosítót, hogy az esetleges kárüggyel kapcsolatban indult büntetőeljárás során keletkezett iratokba betekintsen, azokról másolatokat, valamint az eljáró hatóságoktól felvilágosításokat kérjen. A felhatalmazás hiánya a biztosítási ajánlat visszautasítását, valamint a szolgáltatás ellehetetlenülését vonhatja maga után. |
3.1.9. Lakásbiztosítások nyilvántartása, hitelbiztosítéki fedezetnyújtás (DLT rendszer használata) |
Adatkezelés célja: Naprakész, egységes nyilvántartás biztosítása a lakás-, és társasházbiztosításokról és a hitelbiztosítéki fedeze- tekről, a jelzáloghitelekkel terhelt ingatlanokhoz kapcsolódó biztosítások üzleti folyamataiban a biztosítók és a hitelintézetek közötti információáramlás korszerű, biztonságos technológián alapuló megvalósítása, és átfutási idejének lényeges javítása, valamint az ügyfelek, hitelintézetek és biztosítók adminisztrációs terheinek csökkentése. Az adatkezelés célja a hitelintézetek, biztosítók által történő adatkérések, valamint a biztosítókon kívüli, hitelintézeteknek történő adatátadások, a DLT rendszerből történő adatlekér- dezések, a DLT rendszeren keresztül történő kommunikáció hitelintézetek és biztosítók között, a rendszerbe történő ősfeltöltés és tömeges feltöltések. |
Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek: hitelintézetek és biztosítók közötti egyszerűbb adatáramlás biztosítása, a hitelintézetek prudens működésének elősegítése, záradékolási folyamatok egyszerűsítése, valamint a hitelbiztosítéki fedezetnyújtás könnyebb ellenőrzése. |
Érintettek köre: Biztosító ügyfelei |
Kezelt adatok köre: • Lakásbiztosítások, hitelbiztosítéki záradék, záradékolási kérelem, díjhátralékos biztosítások adatai |
Adatkezelés időtartama: A Biztosító a személyes adatokat a biztosítási jogviszonyra irányadó szabályok (lásd 3.1.3 pont) szerint, illetve a DLT rendszerben a biztosítási szerződés megszűnését követő 30 napig kezeli. |
A DLT rendszer használatával kezelt személyes adatokhoz kizárólag azon adatkezelők férhetnek hozzá, amelyek számára az elen- gedhetetlenül szükséges. Fő szabály szerint az adatkezelésért felelős, aki az adatkezelést lefolytatta, így, akivel az érintett szerző- déses kapcsolatban áll, míg az érintetti kérelem megválaszolásáért az, akihez az érintetti kérelem beérkezett. Az érintetti kérelmet azon adatkezelőhöz kell benyújtani, akivel az érintett szerződéses kapcsolatban áll. A személyes adatoknak a rendszeren belül a blokkláncban olyan egyedi lenyomata (hash) kerül tárolásra, amelyből a személyes adat nem visszafejthető és biztosítja a rendszer más komponensében tárolt személyes adatok sérthetetlenségét. A közös adatkezelők felsorolását a xxxxxx.xx nyitóoldal alján, az Adatkezelési irányelvek menüpontban elérhető Dokumentumtár tartalmazza. |
3.2. SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS KÖTELEZETTSÉGEK TELJESÍTÉSE
3.2.1. Pénzmosás megelőzésével kapcsolatos kötelezettségek teljesítése (pl. ügyfél-átvilágítás) |
Adatkezelés célja: A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (Pmt.) 6. §-ban foglalt ügyfél-átvilágítási kötelezettségének teljesítése érdekében a Biztosító köteles az életbiztosítási tevékenységek- kel kapcsolatban beazonosítani ügyfelét (szerződő fél, vagy kedvezményezett, tényleges tulajdonos, kifizetésre jogosult), vagy annak meghatalmazottját, képviselőjét. |
Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján, mely szerint az adatkezelés a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges. A jogi kötelezettséget a Pmt. keletkezteti. |
Érintettek köre: Magánszemély szerződő, nem magánszemély szerződő esetén a cég képviseletére jogosult (az ajánlatot aláíró vezető(k), kedvezményezett(ek), a szerződő személyétől eltérő díjfizető magánszemélyek, cég esetén a cég képviseletére jogosult vezetők. |
Kezelt adatok köre: A Pmt.-ben előírt ügyfél-átvilágítás elvégzése céljából kezelt adatok: • Az ügyfél-átvilágításhoz szükséges, amelyeket a Biztosító ezen célra rendszeresített dokumentumain, ügyfél-átvilágítás keretében az ügyfél nyilatkozatán (pl. közszereplői nyilatkozat) szereplő adatok tartalmaznak, valamint az ügyfél személyazonosító okmány másolata és a lakcímkártya első oldalának másolata. A közvetlen vagy közvetett elektronikus ügyfél-átvilágítás (továbbiakban: videóazonosítás) során a Biztosító és ügyfele között megvalósuló kommunikációról, az ügyfélről és az általa bemutatott okmá- nyokról készült kép-és hangfelvétel, az ügyfél email címe, mobiltelefonszáma, IP címe, valamint az ügyfél videóazonosítással kap- csolatos részletes tájékoztatását és ehhez történő kifejezett hozzájárulását visszakereshető módon rögzítő kép- és hangfelvétel. |
Adatkezelés időtartama: Az azonosítás során kezelt személyes adatokat, valamint ezen személyes adatokat tartalmazó okiratok másolatait – ideértve a videóazonosítás során kezelt személyes adatokat is – a Biztosító a Pmt. 56. § (2) bekezdése alapján a bizto- sítási szerződés megszűnésétől, vagy az ügyleti megbízás teljesítésétől számított 8 évig őrzi meg. |
A Biztosító a jogszabályban foglalt ügyfél-azonosítási kötelezettségét a Pmt. szerint biztonságos, védett, a Pmt. 5. §-ban meghatá- rozott felügyeletet ellátó szerv által meghatározott módon, előzetesen auditált elektronikus hírközlő eszköz útján, videóazonosítással is elvégezheti. A Biztosító a videóazonosítás útján történő ügyfél-átvilágítás folyamatát kép- és hangfelvétellel rögzíti, valamint a videóazonosítás útján történő ügyfél-átvilágítás során a Biztosító az érintett arcképéről, valamint a Pmt. szerinti okmányairól felvételt készít. A videóazonosítás útján történő ügyfél-átvilágítás folyamata akkor kezdhető meg, ha az érintett kifejezetten hozzájárul a kép- és hangfelvétel rögzítéséhez, illetve annak Biztosító által történő kezeléséhez. |
3.2.2. Veszélyközösség érdekében történő adatkezelés |
Adatkezelés célja: A Biztosító a veszélyközösség érdekeinek megóvása érdekében – a jogszabályokban foglalt vagy a szerződés- ben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz. A Biztosító más biztosítók megkeresése esetén köteles a megkereső biztosító részére átadni a – jogszabályoknak megfelelően – kért személyes adatokat. |
Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján, mely szerint az adatkezelés a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges. A jogi kötelezettséget a Bit. 149. § keletkezteti. A Biztosító más biztosítótól történő adatkérésének jogalapja GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja, mely szerint az adatkezelés a Biz- tosító veszélyközösség érdekeinek megóvásához fűződő jogos érdeke. |
Érintettek köre: Biztosító ügyfelei, megkereséssel érintett természetes személyek |
Kezelt adatok köre: A jogszabályban meghatározott ágazatokhoz tartozó biztosítási szerződéssel összefüggő adatok. |
Adatkezelés időtartama: A megkeresés eredményeként tudomására jutott adatokat a Biztosító a kézhezvételt követő kilencven na- pig kezelheti. Ha a megkeresés eredményeként a Biztosító tudomására jutott adat a Biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés előzőekben meghatározott időtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolatban indult eljárás befejezéséig. Ha a megkeresés eredményeként a Biztosító tudomására jutott adat a Biztosító jogos érdekeinek az érvényesí- téséhez szükséges és az igény érvényesítésével kapcsolatban az eljárás megindítására az adat megismerését követő egy évig nem kerül sor, az adat a megismerést követő egy évig kezelhető. |
Tájékoztatjuk, hogy a Bit. 149. §-ban foglaltak szerint a Biztosító jogosult a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során, a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződé- sekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulni más biztosítóhoz. |
3.2.3. A FATCA szabályozásban meghatározott kötelezettségek teljesítése |
Adatkezelés célja: A Biztosító célja a FATCA-törvény szerinti, a Bit. hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény az általa kezelt, FATCA-törvény szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégezni a FATCA-törvény szerinti Számlatulajdonos és Jogalany FATCA-törvényben foglalt Megállapodás I. számú Melléklete szerinti illetőségének megállapítására irányuló vizsgálatot. |
Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján, mely szerint az adatkezelés a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges. A jogi kötelezettséget a FATCA szabályozás, így többek között FATCA-törvény, valamint a Bit. 148. §. rendelkezése keletkezteti. |
Érintettek köre: Biztosító számlatulajdonosai, így különösen a szerződő fél és a kedvezményezett, az esetleges módosításkor az új szerződő fél, jogi személyek esetében az ellenőrzést gyakorló személyek (a jogi személy tulajdonosainak minősülő természetes személyek. |
Kezelt adatok köre: • a mindenkor hatályos FATCA-törvényben meghatározott jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges adatok |
Adatkezelés időtartama: A Biztosító a személyes adatokat a biztosítási jogviszonyra irányadó szabályok (lásd 3.1.3 pont) szerint kezeli. |
3.2.4. A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló kötelezettségek |
Adatkezelés célja: A Pénzügyi Számlák vonatkozásában elvégzett – az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Jogalany – illetőségének az Aktv. 1. melléklet II-VII. pontja szerinti megállapítására irányuló vizsgálat (illetőségvizsgálat), a CRS szabályozásban meghatározott kötelezettségek teljesítése. |
Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján, mely szerint az adatkezelés a Biztosítóra vonatkozó jogi köte- lezettség teljesítéséhez szükséges. A jogi kötelezettséget a CRS szabályozás, így többek között a pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről szóló 2015. évi CXC. törvény, valamint az Aktv. keletkezteti. |
Érintettek köre: Biztosító ügyfelei. |
Kezelt adatok köre: • a mindenkor hatályos Aktv.-ben meghatározott jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges adatok |
Adatkezelés időtartama: A Biztosító a személyes adatokat a biztosítási jogviszonyra irányadó szabályok (lásd 3.1.3 pont) szerint kezeli. |
3.2.5. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos kötelezettségek teljesítése |
Adatkezelés célja: A Gfbt.-ben meghatározott kötelezettségek teljesítése (pl. kárnyilvántartó szerv részére adatszolgáltatás). |
Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján, mely szerint az adatkezelés a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges. A jogi kötelezettséget a Gfbt. keletkezteti. |
Érintettek köre: Biztosító ügyfelei |
Kezelt adatok köre: • a mindenkor hatályos Gftb.-ben meghatározott jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges adatok |
Adatkezelés időtartama: A Biztosító a személyes adatokat a biztosítási jogviszonyra irányadó szabályok (lásd 3.1.3 pont) szerint kezeli. |
3.2.6. Számviteli bizonylatok megőrzésére vonatkozó kötelezettség teljesítése |
Adatkezelés célja: Számviteli bizonylatok megőrzésére vonatkozó kötelezettség teljesítése. |
Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján, mely szerint az adatkezelés a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges. A jogi kötelezettséget az Szvtv. 169. §-a keletkezteti. |
Érintettek köre: Biztosító ügyfelei |
Kezelt adatok köre: • a számviteli bizonylatokat képező dokumentumok |
Adatkezelés időtartama: A Biztosító a személyes adatokat a biztosítási jogviszonyra irányadó szabályok (lásd 3.1.3 pont) szerint kezeli. |
3.2.7. Panaszkezelés |
Adatkezelés célja: A Biztosító a Bit. 159. § rendelkezéseinek eleget téve biztosítja, hogy az ügyfél és a fogyasztói érdekképviseleti szervek a Biztosító, az általa alkalmazott vagy megbízott ügynök vagy – adott termék kapcsán – általa megbízott kiegészítő biztosí- tásközvetítői tevékenységet végző személy magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban (szemé- lyesen, telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus úton) közölhesse. |
Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján, mely szerint az adatkezelés a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges. A jogi kötlezettséget a Bit. 159. §-a keletkezteti. |
Érintettek köre: A Biztosító felé panasszal forduló személyek |
Kezelt adatok köre: Panaszkezelés során megadott személyes adatok: • panasztevő személyazonosító adatai • panasszal érintettek adatai • panasz tárgya • panaszfelvétel során elhangzó minden információ és személyes adat • meghatalmazás • panasz kivizsgálásához, megválaszolásához szükséges adatok • későbbi beazonosíthatóság érdekében rögzített adatok: telefonszám, hívás kezdeményezés helye, szerződés kötvényszáma, hívás pontos ideje. |
Adatkezelés időtartama: A Biztosító a panaszt, az arra adott választ és a rögzített hangfelvételt a Bit. 159. § (3) bekezdése alapján 5 évig őrzi meg. |
3.2.8. Hatósági megkeresésekkel, eljárásokkal kapcsolatos feladatok ellátása |
Adatkezelés célja: A biztosítási jogviszonyt érintő hatósági megkeresések megválaszolása és az eljárásokkal lefolytatásának elő- segítése |
Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján, mely szerint az adatkezelés a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges. Az adatkezelés törvényi jogalapja a Ptk, Bit. és a vonatkozó jogszabályok rendelkezései. |
Érintettek köre: Biztosító ügyfelei, hatósági megkereséssel érintett természetes személyek |
Kezelt adatok köre: Hatósági eljárások során keletkező dokumentumok: • Hatósági eljárások érdekében erre a célra rendszeresített dokumentumokon megadott személyes adatok • Biztosítási szerződés szerinti szolgáltatás megítéléséhez (így különösen: mentesülés, vagy kizárt kockázatok, súlyos gondatlan- ság, szándékosság) szükséges személyes adatok • Bűnügyi személyes adatokat is tartalmazható dokumentumokban szerepelő – pl. rendőrségi jegyzőkönyv, határozat, bíróság határozata, szakértői vélemény – adatok |
Adatkezelés időtartama: A Biztosító a személyes adatokat a biztosítási jogviszonyra irányadó szabályok (lásd 3.1.3 pont) szerint kezeli. |
A Biztosító elvégezte az érintett adatkezelései tekintetében a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek jogalap alkalmazásához szükséges ún. érdekmérlegelési teszteket, melyek a xxx.xxxxxx.xx nyitóoldal alján, az Adatkezelési irányel- vek menüpontban elérhető Dokumentumtárban találhatóak.
4. HOZZÁFÉRÉS A SZEMÉLYES ADATOKHOZ, ADATTOVÁBBÍTÁS
A Bit. 135. § (3) bekezdés értelmében a biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a Biztosító tulajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a Biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak.
A biztosítási titoknak minősülő adatokat jogosultak megismerni mindazon személyek vagy szervezetek is, akikkel szemben a Biztosítónak a biztosítási titok megtartásának a kötelezettsége a Bit. 138-143. § és a 147-151. § értelmében nem áll fenn. A té- teles felsorolás a Bit. „Az ügyfelek tájékoztatásáról” szóló 4. számú melléklete szerint a biztosítási tájékoztató kötelező tartalmi eleme, azt az általános szerződési feltétek „A biztosítási titokra vonatkozó rendelkezések” fejezete tartalmazza.
A személyes adatokat a Biztosító adatkezelési célhoz kapcsolódó hozzáférési jogosultságokkal rendelkező munkavállalói, függő biztosításközvetítői, amennyiben az alkusz és az ügyfél közötti megbízási szerződés ad erre felhatalmazást, az alkusz biztosítás- közvetítő, illetve társaságunk részére szolgáltatási szerződések alapján adatfeldolgozási, kiszervezett tevékenységet végző sze- mélyek, szervezetek ismerhetik meg. A hozzáférést a tevékenység végzéséhez elengedhetetlenül szükséges legszűkebb mértékben engedélyezzük. A Biztosító által megbízott függő biztosításközvetítők is adatfeldolgozónak minősülnek.
A Biztosító a vagyonbiztosításhoz kapcsolódó felelősségbiztosítással összefüggő károkozása esetén, a Károsultak felé történő adatszolgáltatás keretében, a kár megtérítésével és összegszerűségével közvetlenül összefüggő és elengedhetetlenül szük- séges személyes adatait – így különösen nevét, címét, kötvényszámát – a károsultaknak átadja. Az adatátadás célja, hogy a károsultak a kárösszegből levont önrészesedést a károkozótól közvetlenül igényelhessék.
A Biztosító az érintett lakásbiztosítások nyilvántartása, hitelbiztosítéki fedezetnyújtás vonatkozásában, az érintett a DLT rend- szer használatát érintő adatkezeléssel kapcsolatos tiltakozása esetén mindaddig kiveszi a DLT rendszer keretében megosztan- dó adatszolgáltatási körből, amíg az érintett hozzájárulását nem adja az adatátadáshoz. Az érintetti hozzájárulás megadása történhet a DLT rendszer bevezetését megelőző eljárással, így a biztosítási ajánlat részét képező Zálogkötelezetti nyilatkozaton, vagy bármely, a hozzájárulás utólagos igazolhatóságát biztosító módon.
A biztosítási jogviszony fennállása alatt a biztosításközvetítő személyében beállt bármilyen változás esetén a Biztosító jogosult az ügyfél adatait a jelen Tájékoztatóban meghatározott célból, a vele függő biztosításközvetítői jogviszonyban álló más függő biztosításközvetítő részére átadni.
A Biztosító által a személyes adatok kezelése során – a kiszervezési garanciák figyelembevételével – igénybe vett adatfeldolgo- zók listája, valamint az általuk végzett tevékenység leírása a xxxxxx.xx nyitóoldal alján, az Adatkezelési irányelvek menüpontban elérhető Dokumentumtárban található.
A Biztosítóval kötött szerződés alapján, kizárólag a kiszervezett adatfeldolgozói tevékenység végzéséhez szükséges célokra használhatóak a Biztosítótól kapott adatok. A kiszervezett tevékenységet végzők az adat- és titokvédelemre vonatkozó jog- szabályokat kötelesek betartani. A biztosítási titok megőrzésére vonatkozó kötelezettséget, felelősséget és a titok megtartása érdekében teendő intézkedéseket a velük kötött szerződés is biztosítja.
Amennyiben a szerződésben foglalt szolgáltatás teljesítése érdekében elengedhetetlen, a Biztosító harmadik országba továb- bítja az Ön személyes adatait annak érdekében, hogy Ön harmadik országban részesülhessen egészségügyi ellátásban, vagy ott vehessen igénybe szolgáltatásokat.
5. ADATBIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK
A Biztosító gondoskodik az adatok biztonságáról és megteszi mindazokat a technikai és szervezési intézkedéseket, amelyek a vonatkozó jogszabályi rendelkezések érvényre juttatásához, így különösen a GDPR 32. cikkében foglalt adatbiztonsági kö- vetelmények teljesítése érdekében szükségesek. Ennek részeként a Biztosító kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. A Biztosító gondoskodik tovább a személyes adatokat tároló informatikai rendszerek zárt és teljes körű védelméről az ágazati jogszabályokban, valamint a felügyeleti szervek ajánlásaiban foglaltak teljes körű figyelembe vételével és betartásával. A Biztosító az informatikai kontroll keretrendszer rendszeres ellenőr- zéséről, annak folyamatos fenntartásáról és fejlesztésétől az ágazati jogszabályokban foglalt előírások szerint gondoskodik.
A Biztosító gondoskodik arról, hogy a kezelt adatokhoz illetéktelen személy ne férhessen hozzá, ne hozhassa nyilvánosságra, ne továbbíthassa, valamint azokat ne módosíthassa, törölhesse.
A Biztosító megtesz minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy az adatok ne sérüljenek, illetve ne semmisüljenek meg. A fenti kötelezettségvállalást a Biztosító az adatkezelési tevékenységében részt vevő munkavállalói, illetve a Biztosító megbízásából eljáró adatfeldolgozók részére is előírja.
Tájékoztatjuk, hogy a Biztosító által alkalmazott korszerű technikai és szervezési intézkedések mellett sem zárható ki, hogy az Ön személyes adatait és biztosítási titkait érintő adatvédelmi incidens történik. A Biztosító az adatvédelmi incidensről – ameny- nyiben a jogszabályi rendelkezések értelmében köteles arról az érintetteket tájékoztatni – az érintetteket hivatalos weboldalán történő értesítéssel és/vagy levélben tájékoztatja.
6. GYERMEKEK SZEMÉLYES ADATAINAK KEZELÉSE
A Biztosító tudatában van annak, hogy a gyermekek személyes adatai különös védelmet érdemelnek, mivel ők kevésbé lehet- nek tisztában a személyes adatok kezelésével összefüggő kockázatokkal, következményeivel és az ahhoz kapcsolódó garan- ciákkal és jogosultságokkal. A korlátozottan cselekvőképes kiskorú jognyilatkozatának érvényességéhez – ha törvény eltérően nem rendelkezik – törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges. A cselekvőképtelen kiskorú jognyilatkozata semmis; nevében a törvényes képviselője jár el. A Biztosító a fenti követelmények érvényesítése érdekében kezeli a kiskorú szülőjének vagy gondviselőjének személyazonosító és kapcsolattartói adatait.
A közvetlenül gyermekeknek kínált, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások vonatkozásában végzett személyes adatok kezelése 16. életévét be nem töltött gyermek esetén, csak akkor és olyan mértékben jogszerű, ha a hozzájárulást a gyermek feletti szülői felügyeletet gyakorló adta meg, illetve engedélyezte. Ennek valódiságát a Biztosító jogosult ellenőrizni és megalapozatlanság esetén további nyilatkozatokat kérhet be.
7. AUTOMATIZÁLT DÖNTÉSHOZATAL, PROFILALKOTÁS
Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené. A Biztosító ki- zárólag automatizált adatkezeléssel, az érintett személyes jellemzőinek értékelésén alapuló döntés meghozatalára is jogosult, ha az érintett és a Biztosító közötti biztosítási szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges, vagy az érintett kifejezett hozzájárulását adta.
Profilalkotás a személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a személyes adatokat va- lamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz, viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előrejelzésére használják.
A Biztosító automatizált döntéshozatalt alkalmaz, illetve profilalkotást végez az alábbiak szerint:
A Biztosító automatizált döntéshozatalt alkalmazhat a biztosítási ajánlat elfogadásáról és a szerződéskötésről a kockázatel- bírálás, valamint a szerződési feltételekben foglaltak alapján történő indexálás során. A Biztosító kockázati és egyéb üzleti szempontok alapján értékeli az ajánlatban, illetve a szerződésben foglalt adatokat, amely alapján hozott döntés hatással lehet az ajánlat befogadására vagy elutasítására, illetve a biztosítási fedezetek díjára.
A Biztosító a honlapján található kárbejelentési felületen történő lakossági vagyon és gépjármű termékekkel kapcsolatos kár- bejelentés esetén automatikusan ellenőrzheti a biztosítási fedezetet és az ellenőrzés alapján a bejelentést elutasíthatja, amely- ről értesíti bejelentőt.
A Biztosító a biztosítási szerződések megkötése, így az igényfelmérés és alkalmassági tesztek elvégzése során az érintett által megadott információkat számítástechnikai eszközökkel értékeli, melynek során az érintett profilját kialakítja és az érintettet igényeihez legjobban igazodó termékre ennek alapján javaslatot tesz.
A Biztosító profilalkotást végez kockázatfelmérés céljából a biztosítási szerződést érintő ügyfélkockázat előrejelzése érdeké- ben, amelynek alapján a megtett biztosítási ajánlat elfogadásra kerül, vagy módosulhat, vagy elutasításra kerülhet, valamint a csalások megelőzése és kivizsgálása céljából olyan információk alapján, amelyek érdemben jelezhetik a csalás előfordulásá- nak lehetőségét.
A Biztosító által alkalmazott esetleges további automatizált döntéshozatal, illetve az általa végzett profilalkotás tényéről az érin- tetteket az adott adatkezeléshez kapcsolódó adatkezelési tájékoztatóban tájékoztatja.
Az automatizált adatkezeléssel kapcsolatos döntés esetén, a Biztosító – jelen Tájékoztatóban rögzített elérhetőségek bármelyikén – lehetőséget biztosít Önnek, hogy emberi beavatkozást kérjen, álláspontját kifejezze és a döntéssel szemben kifogást nyújtson be.
8. AZ ADATKEZELÉSSEL KAPCSOLATOS JOGOK ÉS ÉRVÉNYESÍTÉSÜK
A jogszabályok alapján Ön mindenkor jogosult kérelmezni az adataihoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, tiltakozhat a személyes adatok kezelése ellen, valamint jogosult az adatokat hordozható formában megkapni.
Ön a személyes adatai kezelésével kapcsolatos kérelmét társaságunknál szóban (személyesen) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, avagy postai úton, telefaxon, vagy elektronikus levelezési címen) jelentheti be, az alábbi elér- hetőségi címeken:
Központi ügyfélszolgálat címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx x. 50.
Postacím: 1519 Budapest, Pf. 260.
Telefonos ügyfélszolgálat telefonszáma: x00 0 000 0000
Fax: 00 0 000 0000
Az Ön által benyújtott jogosultságok érvényesítésére irányuló kérelmét annak benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, de legfeljebb 25 napon belül elbíráljuk és döntésünkről írásban vagy ha Ön a kérelmet elektronikus úton nyújtotta be, elektronikus úton értesíjük!
A Tájékoztató a továbbiakban ezen jogaival kapcsolatos lényeges információkat foglalja össze. A Tájékoztató a felügyeleti aján- lásokkal összhangban tartózkodik a jogszabályok teljes és szövegszerű megismétlésétől. A részletes szabályokat a GDPR III.,
„Az érintettek jogai” című fejezete, valamint az Infotv. tartalmazza.
8.1. HOZZÁFÉRÉSHEZ VALÓ JOG
Az Ön kérésére, írásban – ideértve adott esetben az elektronikus utat is –, közérthető módon tájékoztatást adunk arról, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, valamint az adatkezeléssel kapcsolatos információkról, így különösen, az adatkezelés céljáról, a kezelt személyes adatokról, a címzettekről, akiknek az Ön adatait továbbítottuk, a személyes adatok tárolásának tervezett időtartamáról, valamint az automatizált döntéshozatallal kapcsolatos tudnivalókról.
A Biztosítónak a tájékoztatást és intézkedést díjmentesen kell biztosítani. Ha a kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, az adatkezelő, figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre:
a) észszerű összegű díjat számíthat fel, vagy
b) megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést.
A kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó jellegének bizonyítása a Biztosítót terheli.
A Biztosító az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az Ön rendelkezésére bocsátja. További másolatokért a Biztosító az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel.
Ha elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendel- kezésre bocsátani, kivéve, ha Ön másként kéri.
8.2. HELYESBÍTÉSHEZ VALÓ JOG
A Biztosító minden ésszerű intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan vagy hiányos személyes adatokat haladéktalanul törölje vagy helyesbítse, kiegészítse.
Ha a személyes adat a valóságnak nem felel meg, és a valóságnak megfelelő személyes adat rendelkezésre áll, az adat helyes- bítendő. Amennyiben a valóságnak megfelelő vagy a kiegészítő adat nem áll rendelkezésre, a Biztosító kiegészítő nyilatkozat útján elvégzi a helyesbítést és kiegészítést.
Az adatpontosság fenntartása érdekében Ön vállalja, hogy az adataiban bekövetkezett változást 5 munkanapon belül bejelen- tem az alábbi módok egyikén: e-mail: xxxx@xxxxxx.xx, telefon: 00 0 000 0000, fax: 00 0 000 0000, postacím: SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. 1519 Budapest, Pf. 260., vagy személyesen a Biztosító központi ügyfélszolgálati irodájában. A Biztosító jogosult indokolt esetben Önt felhívni arra, hogy a pontosított adatot megfelelő módon – elsősorban okirattal – bizonyítsa a Biztosító számára.
8.3. TÖRLÉSHEZ VALÓ JOG (ELFELEDTETÉSHEZ VALÓ JOG)
A Biztosító indokolatlan késedelem nélkül – a jelent Tájékoztatóban meghatározott törlési követelményekre figyelemmel – törli a személyes adatot, ha a kezelés célja vagy jogalapja megszűnt, Ön tiltakozik az adatkezelés ellen, vagy bármilyen egyéb ok miatt az adatkezelés jogellenes.
A törlés megtagadható, amennyiben az adatkezelés szükséges a személyes adatok kezelését előíró, a Biztosítóra alkalmazan- dó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése céljából, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.
Ha a Biztosító nyilvánosságra hozta a törlendő személyes adatot, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével, megteszi az ésszerűen elvárható lépéseket annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy Ön kérelmezte a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.
8.4. AZ ADATKEZELÉS KORLÁTOZÁSÁHOZ VALÓ JOG
A Biztosító korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:
a) Ön vitatja a személyes adatok pontosságát;
b) az adatkezelés jogellenes, és Ön ellenzi az adatok törlését, és e helyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
c) a Biztosítónak már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de Ön igényli azokat jogi igények előter- jesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
d) Ön tiltakozott az adatkezelés ellen.
Ha a helyesbítés, korlátozás vagy törlés iránti kérelme nem teljesíthető, akkor a kérelem kézhezvételét követő 25 na- pon belül írásban tájékoztatjuk a kérelem elutasításáról, annak ténybeli és jogi indokairól.
8.5. TILTAKOZÁSHOZ VALÓ JOG
Önnek joga van a Biztosító vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges adatkezelés ellen tiltakoz- nia! Jogosult továbbá a személyes adatai közvetlen üzletszerzés célokra történő – beleértve a profilalkotást is – felhaszná- lása ellen tiltakoznia.
A személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők, kivéve, ha a Biztosító bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Ön érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
8.6. ADATHORDOZHATÓSÁGHOZ VALÓ JOG
Ön jogosult arra, hogy az Önre vonatkozó, a Biztosító rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható – ha ez technikailag megvalósítható – formátumban megkapja, ha az adatkezelés hozzájáruláson, vagy szerződésen alapul és az adatkezelés automatizált módon történik. A jelen pont szerinti adathordozhatósághoz való jog nem teremt kötelezettséget arra vonatkozóan, hogy az adatkezelők egymással műszakilag kompatibilis adatkezelő rendszere- ket vezessenek be vagy tartsanak fenn.
8.7. HOZZÁJÁRULÁS VISSZAVONÁSÁHOZ VALÓ JOG
Ön jogosult a személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulásának visszavonására. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.
Felhívjuk ismételten a figyelmét, hogy amennyiben a személyes adatok kezelése nélkülözhetetlen a szerző- dés alapján nyújtott szolgáltatások megítéléséhez, a hozzájárulás visszavonása a szolgáltatás nyújtásának ellehetetlenülését vonhatja maga után.
8.8. HATÓSÁGI JOGORVOSLATHOZ VALÓ JOG
Ön jogosult arra, hogy a felügyeleti hatóság vizsgálatát kezdeményezze, ha megítélése szerint a személyes adataival kapcso- latos jogainak érvényesítését a Biztosító korlátozza vagy ezen jogainak érvényesítésére irányuló kérelmét elutasítja, vagy Ön bármikor úgy ítéli meg, hogy személyes adatai kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll.
A magyar Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elérhetőségei:
Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx Xxxxx xxxx 0–00.
Levelezési cím: 1363 Budapest, Pf.: 9.
Telefon: x00 0 000 0000
Telefax: x00 0 000 0000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx
Web: xxxx.xx
8.9. A BÍRÓSÁGI JOGORVOSLATHOZ VALÓ JOG
A fentiek mellett Ön bármikor jogosult bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság Önre vonatkozó, jogilag kötelező erejű dön- tésével szemben, továbbá, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja Önt a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről.
Ön bírósághoz fordulhat abban az esetben is, ha megítélése szerint a Biztosító vagy az általa megbízott vagy rendelkezése alapján eljáró adatfeldolgozó a személyes adatait a személyes adatok kezelésére vonatkozó, jogszabályban vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott előírások megsértésével kezeli.
A pert – választása szerint – a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt is megindíthatja.
9. A TÁJÉKOZTATÓ ELÉRHETŐSÉGE ÉS MÓDOSÍTÁSA
A Biztosító honlapján, valamint ügyfélszolgálati irodáiban a mindenkor hatályos Tájékoztatót közzéteszi. A Biztosító fenntartja magának a jogot a Tájékoztató módosítására, amelyről honlapján (xxx.xxxxxx.xx) keresztül kellő időben értesíti az érintetteket.
SIG 4618
SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt.
1123 Budapest, Alkotás u. 50.
Levélcím: 1519 Budapest, Pf. 260.
Telefon: 00 0 000 0000 xxxx@xxxxxx.xx • xxx.xxxxxx.xx
SIG 4684