HORTOBÁGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
HORTOBÁGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
0000 Xxxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx xxxx 0.
Ajánlattételi dokumentációja
tárgyú,
Kbt. 115. § (1) bekezdés alapján nemzeti értékhatárt elérő nyílt
közbeszerzési eljárásban
FEJEZET
ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ
Bevezetés, az eljárás általános feltételei
Ezen közbeszerzési dokumentum közreadásának a célja a versenysemlegesség lehető legteljesebb biztosítása mellett a szükséges információk megadása az ajánlattevők részére a megfelelő ajánlat elkészítése érdekében.
Ajánlattevő ajánlata benyújtásával teljes egészében elfogadja a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: „Kbt.”) előírásai szerint ezen közbeszerzési eljáráshoz elkészített eljárást megindító felhívás és ajánlatkérési dokumentáció (továbbiakban együtt: „közbeszerzési dokumentum”) összes feltételét az ajánlattétel alapjául.
Az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárásban ajánlatot nyújt be.
A Kbt. 36. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban - részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében -
nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen,
más ajánlattevő alvállalkozójaként nem vehet részt,
más ajánlattevő szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [Kbt. 65. § (7) bekezdés].
Az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve
azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,
a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész- vagy alapanyag eladóját
építési beruházás esetén az építőanyag-eladót;
A nyertes ajánlattevő legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában köteles az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és - ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg - a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt.
Bármely természetes személy, jogi személy, egyéni cég vagy személy joga szerint jogképes szervezet, vagy ilyen személyek vagy szervezetek csoportja, aki, illetve amely a piacon építési beruházások kivitelezését, áruk szállítását vagy szolgáltatások nyújtását kínálja.
Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot, amely esetben a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni.
A közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését.
Ahol e törvény az ajánlatkérő számára az ajánlattevők értesítését írja elő, valamint a kiegészítő tájékoztatás megadása [Kbt. 56. §], a hiánypótlás [Kbt. 71. §], a felvilágosítás [Kbt. 71. §] és indokolás [Kbt. 72. §] kérése esetében az ajánlatkérő a közös ajánlattevőknek szóló értesítését, tájékoztatását, illetve felhívását a Kbt. 35. § (2) bekezdés szerinti képviselőnek küldi meg. A közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek.
A Kbt. 35. § (2) bekezdése alapján a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni.
Az egy közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő(k) személyében az ajánlattételi határidő lejárta után változás nem következhet be.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján projekttársaság létrehozását. Ajánlatkérő a nem közös ajánlattevők tekintetében is kizárja a projekttársaság alapításának a lehetőségét.
Amennyiben közös ajánlattételre kerül sor, akkor a közös ajánlattevők kötelesek becsatolni együttműködési megállapodásukat, amely legalább a következőket tartalmazza:
a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása a szerződéses kötelezettségek teljesítésére, amennyiben, mint nyertes ajánlattevő kiválasztásra kerülnek;
a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselő – a Kbt. 35. § (2) bekezdés alapján – megnevezése, valamint a cégjegyzésre jogosult – ajánlatot aláíró – személy(ek) neve, beosztása, telefon és telefax száma, címe.
Minden olyan dokumentum, amelyet az ajánlatkérő a közbeszerzés tárgya, illetve a közbeszerzési beszerzési eljárás leírása vagy meghatározása érdekében hoz létre, illetve amelyre ennek érdekében hivatkozik, így különösen az eljárást megindító hirdetmény, műszaki leírás, ismertető, kiegészítő tájékoztatás, javasolt szerződéses feltételek, a gazdasági szereplők által benyújtandó dokumentumok mintái, részletes ártáblázat vagy árazatlan költségvetés.
Ajánlattevő köteles a közbeszerzés tárgyát képező szolgáltatást a közbeszerzési dokumentum és mellékletei, valamint az annak részét képező szerződéstervezet rendelkezései szerint, a vonatkozó jogszabályok és egyéb előírások és minőségi követelmények betartása mellett megvalósítani.
Ajánlattevő feladata kiterjed a műszaki leírásban meghatározott valamennyi feladatra, abban az esetben is, ha azt a szerződés nem tartalmazza, illetve esetleges azon feladatokra is, amelyeket a szerződés tartalmaz, azonban a műszaki leírás nem.
Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlatukat a közbeszerzési dokumentum, a Kbt. előírásai és egyéb jogszabályi rendelkezések együttes figyelembevételével kell elkészíteniük.
Az ajánlattevő – a Kbt. 56. §-ában továbbá a Kbt. 114. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – a megfelelő ajánlattétel érdekében a közbeszerzési dokumentumban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől.
A kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérő a kérés beérkezését követően észszerű határidőn belül megadja. A kiegészítő tájékoztatás kérésének és megadásának határideje körében ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy ajánlatkérő „ésszerű időnek” az ajánlattételi határidő lejárta előtti 3. munkanapot tekinti.
A kiegészítő tájékoztatás kérést az EKR rendszeren keresztül szükséges az ajánlattevőknek megküldenie cégszerűen aláír pdf. és szerkeszthető word. formátumban.
A kiegészítő tájékoztatást az ajánlattevők azonos feltételekkel kapják meg írásban az EKR rendszeren keresztül.
A gazdasági szereplő felelőssége, hogy a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az előzőek szerint írásban feltett kérdés(ek)re adott válasz(oka)t tartalmazó tájékoztatás a közbeszerzési dokumentum szerves részét képezi, a tájékoztatásban rögzítettek ajánlatba történő beépítése valamennyi ajánlattevő számára kötelező. Az ajánlattevő köteles az ajánlatában külön nyilatkozatban feltüntetni, hogy ajánlata elkészítése során a kiegészítő tájékoztatásokat figyelembe vette.
Az Ajánlatkérőt nem kötik a hivatalos kiegészítő tájékoztatásokon túl, akár szóban, akár írásban közölt olyan magyarázatok és felvilágosítások, amelyeket alkalmazottai, vagy képviselői illetéktelenül tettek meg az eljárás folyamán.
Helyszíni bejárás, Konzultáció:
Ajánlatkérő helyszíni bejárást nem tart.
A gazdasági szereplő felelős azért, hogy ellenőrizze az iratok teljes átvételét.
Az ajánlatkérő semmilyen kifogást sem fogad el, amelynek indoka az, hogy az ajánlattevő elmulasztotta az iratok valamely részének átvételét.
Kapcsolattartás és Kommunikáció
Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos, a Kbt.-ben vagy végrehajtási rendeletében szabályozott írásbeli kommunikáció - ha e rendeletből más nem következik - elektronikus úton, az EKR-ben történik.
Az elektronikus úton történő kapcsolattartást nem kell alkalmazni
a) az eljárás előkészítése során a Kbt. 28. § (2) és (4) bekezdése körébe tartozó nyilatkozatokra,
b) a szerződés megkötésére és
c) - a szerződés megkötését követően kezdeményezett előzetes vitarendezési eljárás, iratbetekintési kérelem és az azzal összefüggő írásbeli kommunikáció, valamint a Kbt. 45. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatás kivételével - a szerződés megkötését követő kommunikációra.
A felolvasólapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek.
A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az Ajánlatkérőnek bejelenteni. Az ajánlatkérő kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni.
A Kbt. 35. § (2) bekezdése alapján a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni.
A Kbt. 35. § (4) bekezdése alapján ahol e törvény az ajánlatkérő számára az ajánlattevők értesítését írja elő, valamint a kiegészítő tájékoztatás megadása [Kbt. 56. §], a hiánypótlás [Kbt. 71. §], a felvilágosítás [Kbt. 71. §] és indokolás [Kbt. 72. §] kérése esetében az ajánlatkérő a közös ajánlattevőknek szóló értesítését, tájékoztatását, illetve felhívását a Kbt. 35. § (2) bekezdés szerinti képviselőnek küldi meg.
Az ajánlat elkészítésével, illetve benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt terheli. Az ajánlattevőnek nincs joga semmilyen, a közbeszerzési dokumentumban kifejezetten megadott jogcímen kívül, egyéb – így különösen anyagi – igény érvényesítésére. A közbeszerzési eljárás eredményes, vagy eredménytelen befejezésétől függetlenül az ajánlatkérővel és az eljáróval szemben ezen költségekkel kapcsolatban semmilyen követelésnek nincs helye.
Az ajánlatkérő kifejezetten nyilatkozik, hogy az ajánlat elkészítésével kapcsolatosan semmiféle – esetleges jövőbeni – térítésre nem kötelezhető.
Az ajánlat benyújtása kapcsán:
Az ajánlatban lévő, minden – az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy az alkalmasság igazolásában közreműködő szervezet (vagy személy) által készített – dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak.
Az ajánlat ne tartalmazzon semmilyen olyan anyagot, amelyet az ajánlatkérő nem kért be (pl. prospektus, reklámanyag, stb.). Amennyiben az ajánlattevő ilyen jellegű anyagokat is be kíván nyújtani, úgy ezeket – ha benyújtását feltétlenül szükségesnek tartja – lehetőleg az ajánlattól elkülönítve csatolja.
Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét a Kbt. 48. § (1)-(5) bekezdésében foglaltakra, amelyek szerint:
Az e törvényben meghatározott határidők tekintetében a napokban, hónapokban vagy években megállapított határidőbe vagy időtartamba (a továbbiakban együtt: határidő) a kezdőnap nem számít bele. Kezdőnap az a nap, amelyre a határidő megkezdésére okot adó cselekmény vagy egyéb körülmény esik.
A hónapokban vagy években megállapított határidő azon a napon jár le, amely számánál fogva a kezdőnapot követő napnak megfelel; ha ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napján.
Ha a határidő utolsó napja nem munkanapra esik, a határidő csak az ezt követő legközelebbi munkanapon jár le.
A Kbt. 48. § (1)-(3) bekezdést az ajánlati kötöttség és a Kbt. 131. § (6) bekezdése szerinti időtartam számítása során is alkalmazni kell.
Az ajánlattételi határidő lejártát követően érkezett ajánlatot az ajánlatkérő a Kbt. 73. § (1) bekezdés a) pontja alapján érvénytelennek tekinti.
Az ajánlatkérő az értékelés során megvizsgálja, hogy az ajánlattevő ajánlata érvényes-e.
Az ajánlat érvénytelen ha (Kbt. 73. § (1) bek.):
azt az ajánlattételi határidő lejárta után nyújtották be;
az ajánlattevőt az eljárásból kizárták;
ha az ajánlattevő alvállalkozója, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet a 62. § (1) bekezdés i) pontja, vagy az adott eljárásban felmerült magatartása alapján j) pontja szerinti kizáró ok miatt kizárásra került;
az ajánlattevő nem felel meg a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek, vagy nem igazolta megfelelően a követelményeknek való megfelelést;
egyéb módon nem felel meg az ajánlati közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit;
az ajánlattevő
fa) valamely adatot a 44. § (2)-(3) bekezdésébe ütköző módon minősít üzleti titoknak és ezt az ajánlatkérő hiánypótlási felhívását követően sem javítja; vagy
fb) a 44. § (1) bekezdése szerinti indokolás a hiánypótlást követően sem megfelelő.
A Kbt. 73. § (1) bekezdésben foglaltakon túl az ajánlat érvénytelen, ha aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást vagy más teljesíthetetlen feltételt tartalmaz [Kbt. 72. §].
A Kbt. 73. § (4) bekezdése: A Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság - a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján - tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérről.
Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (5) bekezdésben előírtaknak megfelelően az alábbiak szerint adja meg azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni.
INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM
Postacím: 0000 Xxxxxxxx, Xx xxxx 00-00.
Központi postafiók címe: 1440 Budapest Pf. 1.
Telefonszám: x00-0-000-0000
Fax: x00-0-000-0000
Ügyfélszolgálati Információs Iroda: 0000 Xxxxxxxx, Xx x. 44-50.
Telefonszám: x00-0-000-0000; x00-0-000-0000; x00-0-000-0000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xxx.xx
Agrárminisztérium
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx xxx 00.
Postacím: 1860 Budapest Pf. 1.
Telefon: 00-0-000-0000
Telefax: 00-0-000-0000
E-mail: xxxx@xx.xxx.xx
xxxxx://xxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxxx
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Székhely: 1054 Budapest, Akadémia u. 3.
Telefon: (x00-0) 000-0000
xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxx-xxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxx
Központi Ügyfélszolgálati Iroda címe: 1055. Budapest, Szalay u. 10-14. (Bejárat: Honvéd és Szalay utca sarok)
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx
Alapvető Jogok Biztosa
Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
1387 Budapest Pf. 40.
telefon: (00-0-) 000-0000 fax: (00-0-) 000-0000
Az Ügyfélszolgálat telefonszámai:
(00-0) 000-0000, (00-0) 000-0000
(00-0-) 000-0000
Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxxx xxx 0-0
Postai cím: 1369 Budapest Pf.: 481.
Telefon: +36 (l) 000-0000
Fax: +36 (l) 000-0000
Honlap: xxx.xxxxxxx.xx
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
Székhely: 1145 Budapest, Columbus u. 17-23
Levelezési cím: 1590 Budapest, Pf. 95
Tel.: x00-0-000-0000
Fax: x00-0-000-0000
Honlap: xxx.xxxx.xx
NAV
Székhely: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.
Tel.: x00- 0-000-0000
Fax: +36-1- 000-0000
Honlap: xxx.xxx.xx
Nemzetgazdasági Minisztérium
X-0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxxx xxx 0-0.
Levelezési cím: 1369 Budapest Pf.: 481.
Telefax: x00-0-000-0000
Telefon:
XXX (Xxxxxx xxxxx xxx 0-0.): x00 0 000-0000
NGM (Xxxxxx Xxxx u. 2): x00 0 000-0000
NGM (Honvéd u. 13-15): x00 0 000-0000
E-mail:xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xxx.xx
Honlap:
xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx
Földművelésügyi Minisztérium
Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx xxx 00.
Postai cím: 1860 Budapest
Telefon: 00-0-000-0000
Telefax: 00-0-000-0000
Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx
Közbeszerzési Hatóság
Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xxxx 0.
Postafiók cím: 1525. Pf. 166.
Telefon: 00-0-000-0000
Telefax: 00-0-000-0000
Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx/
Kbt. 73. § (6) bekezdés: A Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen különösen az ajánlat, ha
azt az ajánlati kötöttség fennállása ellenére az ajánlattevő visszavonta;
az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre nem vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre;
az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívásban előre meghatározott egy olyan összeget, amelyet meghaladó árat vagy költséget tartalmazó ajánlatot a bírálat során érvénytelenné fog nyilvánítani, és az ajánlat ezen összeget meghaladja.
Az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki (Kbt. 74. § (1) bekezdés):
a kizáró okok [Kbt. 62. §] hatálya alá tartozik;
részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Az ajánlatkérő kizárhatja az eljárásból (Kbt. 74. § (2) bekezdés):
azt az ajánlattevőt, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [2. § (5) bekezdése],
azt az ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [2. § (5) bekezdése].
Az ajánlatok elbírálása során az ajánlatkérő megvizsgálja, hogy az ajánlatok megfelelnek-e a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.
Az ajánlatkérő köteles megállapítani, hogy mely ajánlat érvénytelen, és hogy van-e olyan gazdasági szereplő, akit az eljárásból ki kell zárni.
Az ajánlatkérő a bírálat során az alkalmassági követelmények, a kizáró okok előzetes ellenőrzésére köteles az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot elfogadni, valamint minden egyéb tekintetben az ajánlat megfelelőségét ellenőrizni, szükség szerint a 71-72. § szerinti bírálati cselekményeket elvégezni. (Kbt. 69. § (2) bekezdés)
A Kbt. 69. § (2) bekezdésben foglaltak alapján megfelelőnek talált ajánlatokat az ajánlatkérő az értékelési szempontok szerint értékeli. Ajánlatkérő a bírálatot emellett a Kbt. 114/A. §-ban foglaltak szerint végzi.
Ajánlatkérő az eljárás során alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését.
Ajánlatkérő az ajánlatokat a „legjobb ár-érték arány” szempontja szerint értékeli a Kbt. 76. § (1) bekezdés c) pontja szerint.
Értékelési szempontok:
Teljes nettó vállalkozói díj (a teljes építési beruházásra vonatkozó, - általános forgalmi adó nélkül számított - vállalkozói díj HUF-ban kifejezve) / Súlyszám: 70
Környezetvédelmi-fenntarthatósági vállalások (szakmai ajánlat része) értékelése
Súlyszám: 10
Többlet jótállási idő (a vállalt többlet jótállási idő hónapokban kifejezve, 36 hónap + max. 24 hónap) / Súlyszám: 20
Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:
0-100
A módszer mely alapján ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot:
1. „Teljes nettó vállalkozói díj”: A legkedvezőbb ajánlat az adható maximális 100 pontot kapja. Az összes további ajánlat pontszáma a legkedvezőbb ajánlathoz viszonyítva arányosítással kerül kiszámításra, a fordított arányosítás módszerével, a pontszámokat az ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutatója (Közbeszerzési Értesítő KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.) alapján. Amennyiben a részpontszámok értékelésekor törtszám keletkezik, úgy 2 tizedes jegyig történik a kerekítés.
Az értékelés képlete (fordított arányosítás):
P= (A legjobb / A vizsgált) x (Pmax – Pmin) + Pmin
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontskála felső határa 100
Pmin: a pontskála alsó határa 0
A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme (legalacsonyabb érték)
A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
2. Környezetvédelmi-fenntarthatósági vállalások (szakmai ajánlat része) értékelése
Ajánlatkérőnek különösen fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy a kivitelezés során érvényre jussanak a fenntartható fejlődés alapelvei, különös tekintettel a környezet védelme érdekében tett intézkedésekre, amelyeket az Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevőtől (szerződést teljesítő vállalkozótól) is elvár, és amelyeket az Ajánlattevő által tett vállalásokon keresztül bírál el.
Ajánlatkérő az adott részszemponttal összefüggésben az ajánlattevők által a kivitelezés vonatkozásában vállalt környezetvédelmi - fenntarthatósági vállalásokat értékeli az alábbi táblázat szerint. Az ajánlattevő által vállalt megajánlásokat az ajánlatban csatolt felolvasólapon szükséges rögzíteni. Az értékelés során ajánlatkérő kizárólag az alábbi táblázatban szereplő megajánlások vállalását értékeli. Az alábbi táblázatban nem szereplő megajánlás vállalását Ajánlatkérő nem veszi figyelembe az értékelés során.
-
Vizsgálati elem
Megajánlás
Ajánlattevői vállalás (igen/nem)
Hulladékgazdálkodás, az érintett
közterület, településrész és a kivitelezés hulladékgazdálkodásának zavartalansága érdekében tett intézkedések
A munkaterületen nyertes ajánlattevő ill. alvállalkozó által termelt kommunális hulladék szelektív gyűjtésének biztosítása.
Vállalja az esetlegesen keletkező veszélyes hulladékok tárolására alkalmas gyűjtő edényzet helyszínen tartását.
A 0 darab vállalást megajánló Ajánlattevő 0 pontot kap; a maximális 2 darab vállalást megajánló Ajánlattevő a maximális 100 pontot kapja. Az összes további ajánlat pontszáma a legkedvezőbb ajánlathoz viszonyítva egyenes arányosítással kerül kiszámításra, az alábbi képlet szerint:
P = (Ajánlattevő által vállalt "igen" megajánlások száma (max. 2) / Legtöbb "igen" megajánlást vállaló ajánlattevő "igen" megajánlások száma (de max. 2)) × 100.
A vizsgált értékelési szempontban kizárólagosan csak az Ajánlatkérő által meghatározott vállalások kerülnek vizsgálatra. Az ezen felül vállalt megajánlásokat Ajánlatkérő nem veszi figyelembe.
Amennyiben Ajánlattevő megváltoztatja a Felolvasólapon az Ajánlatkérő által meghatározott vállalások szövegét (azokból töröl, átír, hozzáír), úgy az érintett vállalást Ajánlatkérő nem veszi figyelembe az értékelés során, azt úgy tekinti, mintha ajánlattevő nem ajánlotta volna meg.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fentiek szerinti vállalásokat a szerződés teljesítésének időtartama alatt írásban dokumentálni kell!
-
Vállalás
Ajánlatkérő ellenőrzése a vállalás tekintetében
Hulladékgazdálkodás, az érintett
közterület, településrész és a kivitelezés hulladékgazdálkodásának zavartalansága érdekében tett intézkedések
A munkaterületen nyertes ajánlattevő ill. alvállalkozó által termelt kommunális hulladék szelektív gyűjtésének biztosítása.
A teljesítés megkezdésének napjától számított 14 naponta írásbeli jelentést készíteni, amelyben rögzíti a vállalás teljesülését, megjelölve benne, hogy a hulladék szelektív gyűjtése milyen módon került biztosításra, fotódokumentációt mellékelve.
Vállalja az esetlegesen keletkező veszélyes hulladékok tárolására alkalmas gyűjtő edényzet helyszínen tartását.
A teljesítés megkezdésének napjától számított 14 naponta írásbeli jelentést készíteni, amelyben rögzíti a vállalás teljesülését, megjelölve benne, hogy a veszélyes hulladék számára milyen és hány edényzet került a helyszínen kihelyezésre, fotódokumentációt mellékelve.
Nyertes ajánlattevő (szerződést teljesítő vállalkozó) a Kbt. 142. § (1) bekezdése alapján köteles az általa tett vállalások teljesülésének ellenőrizhetősége érdekében a teljesítés megkezdésének napjától számított 14 naponta írásbeli jelentést készíteni, amelyben rögzíti a vállalásai teljesülését, illetőleg amely tartalmazza a teljesülést igazoló kiegészítő dokumentumokat.
Ajánlatkérő (megrendelő) a kézhez kapott jelentéssel összefüggésben 7 napon belül hiánypótlást rendelhet el, amennyiben a jelentésből nem állapítható meg a vállalások teljesülése vagy a jelentés nem tartalmazza a teljesülést igazoló kiegészítő dokumentumokat. Amennyiben az Ajánlatkérő (megrendelő) 7 napon belül nem rendel el hiánypótlást az előbbiek szerinti jelentéssel összefüggésben, úgy az adott jelentés elfogadottnak tekintendő.
Ajánlatkérő a Felolvasólapon szereplő vizsgált vállalás vonatkozásában a pozitív tartalmú (igen) megajánlást értékeli, úgy, hogy amennyiben az ajánlattevő az EKR rendszer Felolvasólapján igen választ kíván adni, úgy kérjük a környezetvédelmi szempont mellett lévő „Igen” válasz bejelölését. Amennyiben nem választ kíván adni, kérjük „Nem” válasz bejelölését. Az adott környezetvédelmi - fenntarthatósági vállalás esetében, amennyiben az ajánlattevő „Nem” választ jelöl, azt az Ajánlatkérő nem válasznak tekinti, és az adott vállalásra az ajánlattevő 0 pontot kap. (Ajánlatkérő az EKR rendszer szerinti „logikai” értékelési részszempontot alkalmazza a jelen esetben).
3. Többlet jótállási idő (a vállalt többlet jótállási idő hónapokban kifejezve, 24 hónap + max. 24 hónap)
Xxxxxxxxxxxxxx az általa vállalt többlet jótállási időre kell ajánlatot tennie. Az ajánlatkérő által előírt minimális jótállási idő 36 hónap. Ajánlattevőnek hónapokban kifejezve kell megadnia a vállalt jótállásra vonatkozó további időtartamot („36 hónap + <…> hónap”). Amennyiben az ajánlattevő nem vállal többlet jótállást, úgy az ajánlattevő 0 pontot kap. Amennyiben az ajánlattevő a kötelező 24 hónapon felül további 24 vagy annál több hónapot vállal, az ajánlattevő egységesen 100 pontot kap, azaz a 24 hónapnál több többlet jótállás vállalása esetén ajánlatkérő 24 hónapot vesz a pontszámításnál figyelembe. Az összes további ajánlat pontszáma a legkedvezőbb ajánlathoz viszonyítva egyenes arányosítással kerül kiszámításra, az alábbi képlet szerint:
P = (Ajánlattevő által vállalt többlet hónapok száma (de max. 24) / Legtöbb többlet jótállási hónapot vállaló ajánlattevő által vállalt hónapok száma (de max. 24)) × 100.
(A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról; KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.)
Ajánlattevőnek a Felolvasólapon a következő formában kell megadni a vállalt jótállás időtartamát: „<ajánlattevő által vállalt többlet jótállás ideje hónapban kifejezve>”, azaz ajánlattevő, pl. ha a kötelező 36 hónap jótállási időn felül további 12 hónap jótállást ajánl meg, akkor a Felolvasólapon a következőket kell feltüntetnie: „12”. Ha ajánlattevő a kötelező 36 hónap jótállási időn felül nem vállal több időt, a Felolvasólapon a következőket kell feltüntetnie: „0”
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy csak egész számot fogad el, tört szám megajánlása esetén ajánlatkérő a megadott hónapot lefelé kerekíti. (azaz 25,9 hónap vállalása esetén 25 hónapot vesz figyelembe).
Informatikai követelmények
Ajánlatkérő az eljárás során csak nem módosítható fájlok benyújtását (pdf) fogadja el, amennyiben azonban van olyan dokumentum, amelynek a szerkeszthető formában (is) történő benyújtására szükség van, akkor ajánlatkérő elfogadja a szerkeszthető (word, excel) formátumban történő becsatolást is. Ártáblázat, illetve költségvetés benyújtása esetén az excel formátum is elfogadott
Felhívjuk a gazdasági szereplők figyelmét, arra hogy az informatikai követelményektől az ajánlattevők csak saját felelősségükre térhetnek el, továbbá arra hogy ajánlatkérő a Rendelet 11. § (2) és (3) bekezdését szükségszerűen alkalmazza.
Képviselet
Felhívjuk a figyelmet, hogy az eljárásban az a személy, aki az EKR-ben az gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik, az a gazdasági szereplő képviselőjének tekintendő, továbbá arra, hogy az EKR-ben kitöltött űrlap a gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának minősül.
Fontos, hogy az EKR-en keresztül történő ajánlattétel során az ajánlat technikailag kizárólag egy gazdasági szereplő által (ez utóbbi a továbbiakban: Benyújtó) nyújtható be. A fent említett képviseleti vélelem nem érinti, és nem helyettesíti a közbeszerzési eljárásban közösen induló gazdasági szereplőkre kötelezően alkalmazandó Kbt. 35. § (2) bekezdése szerinti képviselő kijelölést, a Rendelet 13. § (3) bekezdése alapján az erre irányuló meghatalmazás a közös indulás esetén a közös részvételre jelentkezők, illetve közös ajánlattevők által megtenni előírt közös jelentkezésről/ajánlattételről szóló nyilatkozatnak, illetve együttműködési megállapodásnak továbbra is tartalmaznia kell.
Az alkalmasság igazolásához igénybe vett, az ajánlattevőn vagy részvételre jelentkezőn kívüli más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben csatolni kell - az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
A Rendelet 13. § (3) és (4) bekezdései szerinti meghatalmazások a benyújtandó ajánlat kötelező tartalmi elemei.
A Felhívás V.3 pontjába tartozó egyéb feltételek
Az ajánlatban benyújtandó iratok:
- Amennyiben az ajánlatkérő valamely benyújtandó nyilatkozatra vonatkozóan űrlapot bocsátott rendelkezésre, úgy az űrlap kitöltése kötelező. Ahol a Kbt. vagy annak végrehajtási rendelete közjegyző vagy szakmai, illetve gazdasági kamara által hitelesített nyilatkozat benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható a papír alapon hitelesített dokumentum egyszerű elektronikus másolataként vagy olyan formában is, ahol a papír alapon vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással elektronikus úton megtett nyilatkozatot közjegyző vagy szakmai, illetve gazdasági kamara - legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással vagy bélyegzővel - elektronikusan látta el hitelesítéssel.
- A Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. A nyilatkozatot az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével kell megtenni.
- Az ajánlathoz csatolni kell azokat az iratokat is, amelyek nem lettek külön megnevezve, azonban a dokumentáció (illetve annak mellékletei) tartalmazzák, vagy amelyek a Kbt. előír.
- Az EKR-ben az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapként hozza létre a felolvasólap mintáját, amelyet az ajánlattevő az elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni.
- Szakmai ajánlat:
Az ajánlattevőnek a pénzügyi ajánlata részeként tételes árazott költségvetést kell benyújtania. A tételes költségvetést a dokumentációban szereplő árazatlan költségvetések valamennyi sorának hiánytalan kitöltésével kell elkészíteni. A költségvetés elkészítése során az árazatlan költségvetések tartalma (az egyes tételek tartalma és mennyisége, a költségvetés szerkezete) nem módosítható, nem egészíthető ki, ide nem értve az ajánlatkérő által kiegészítő tájékoztatás keretében kért esetleges módosításokat. A pénzügyi ajánlat hiánypótlás során a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja szerint módosítható.
Tekintettel arra, hogy a megkötendő vállalkozási szerződés egyösszegű átalányáras, a vállalkozói díj meghatározása az ajánlattevők kockázata, az esetleges előre nem látható költségeket, műszaki észrevételeket, stb. az árazatlan költségvetésekben szereplő meglévő tételekbe kell beépíteni, új tételek, mennyiségi eltérések beépítésére nincs lehetőség.
Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési műszaki leírásban esetlegesen meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést minden esetben érteni kell.
Amennyiben ajánlattevő a költségvetési kiírások valamely sora alapján nem az ott megjelölt márkájú, típusú terméket, hanem azzal egyenértékű más terméket kíván a kivitelezésben felhasználni, akkor az ajánlatához mellékelni kell a termék dokumentációját vagy műszaki leírását, továbbá külön nyilatkozatban részletezni kell, hogy a választott termék minden paramétere azonos vagy jobb, mint a költségvetési kiírásban szereplő terméké. Amely költségvetési kiírási soroknál ajánlattevő nem tesz márka/típus-módosítási kitételt és nem csatol dokumentációt, ott ajánlattevő vállalja, hogy a kivitelezés során a kiírásban szereplő márkájú/típusú terméket használja fel. Emellett ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 28. §-ában foglaltakra.
- A Kbt. 66. § (6) bekezdés a)-b) pontjai alapján az ajánlatban meg kell jelölni (EKR űrlap formájában):
a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni,
az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat
- Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő(k) Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése alapján. A nyilatkozat EKR űrlap formájában kerül rendelkezésre bocsátásra.
- Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot, azonban az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni. A közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. Közös ajánlattétel esetén be kell csatolni a közös ajánlattevők megállapodását, amelyben rögzítik a Kbt. 35. § (6) bekezdésében előírt egyetemleges felelősségvállalást a szerződés teljesítéséért, továbbá meg kell adni a közös ajánlattevők munkamegosztását a feladatok és azok részaránya tekintetében.
- Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő(k) részéről az ajánlatot cégszerűen aláíró személy(ek) aláírási címpéldányát vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintáját. Ha az ajánlatot nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, csatolni kell a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, a meghatalmazott aláírását is tartalmazó meghatalmazását. (2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerint).
- Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatában – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolni kell a jogutódlás tényét, körülményét bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
- Az ajánlattevő tekintetében folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban el nem bírált változásbejegyzési eljárás, úgy erről ajánlattevő nyilatkozni köteles.
- Az ajánlatnak tartalmaznia kell a kizáró okok fenn nem állásának igazolásait.
- Az ajánlatnak tartalmaznia kell valamennyi, az ajánlattételi felhívásban és dokumentációban, illetve jogszabályokban meghatározott egyéb dokumentumot.
2. Egyéb előírások:
- Elektronikus nyilvántartások: amennyiben az ajánlattevő, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő valamely a felhívásban vagy a dokumentációban előírt igazolás helyett a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, abban az esetben az ajánlattevő, alvállalkozó, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nyilatkozatban köteles megadni, hogy melyik tényt vagy adatot kívánja a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerint igazolni, és hogy mi az ezen tényt vagy adatot tartalmazó ingyenes, a közbeszerzési eljárás nyelvén rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági nyilvántartás elektronikus elérhetősége.
- Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar.
- Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárásban ajánlati biztosíték nyújtását nem követeli meg.
- Fordítás: az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Az idegen nyelvű iratokat felelős magyar fordításban is csatolni kell, figyelemmel a Kbt. 47. § (2) bekezdésére. Felelős fordítás alatt az ajánlatkérő az olyan fordítást érti, amely tekintetében az ajánlattevő képviseletére jogosult személy cégszerűen nyilatkozik, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. Az ajánlatkérő nem köteles az idegen nyelvű irat tartalmát vizsgálni, de ennek jogát fenntartja, különösen, ha azt észleli, hogy a magyar nyelvű fordítás a valóságtól eltérő adatot tartalmaz és ez az eltérés a verseny tisztaságát veszélyezteti. Az idegen nyelven benyújtott irat, dokumentum és annak fordítása közötti eltérésből fakadó esetleges hátrányos jogkövetkezményeket az ajánlattevőnek viselnie kell.
- Árfolyamok: Az ajánlatban a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattételi felhívás megküldésének napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni, referenciák tekintetében a teljesítés időpontjában érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni.
- Irányadó idő: Az ajánlattételi felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő közép-európai helyi idő szerint értendő (CET).
- Irányadó jog: Az ajánlattételi felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.), valamint annak végrehajtási rendeletei (különösen: 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet és 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet) szerint kell eljárni. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésekre egyebekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
- Üzleti titok: Az ajánlatban esetlegesen elhelyezett üzleti titok kapcsán ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 44. § (1)-(4) bekezdésére. A gazdasági szereplő a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR-ben erre szolgáló funkciót alkalmazza.
- Az ajánlatok értékelése a legjobb ár-érték arány szempont alapján történik. (Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján)
- Az ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdésében foglalt a bírálat és értékelés speciális sorrendjét.
- Ajánlatkérő kizárja a Kbt. 35. § (9) bekezdése alapján projekttársaság létrehozását mind önálló, mind közös ajánlattevők tekintetében.
- Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési műszaki leírásban esetlegesen meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést minden esetben érteni kell.
- Összeférhetetlenséggel kapcsolatban ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 25. §-ában foglaltakra, ezen belül különösen a Kbt. 25. § (4) bekezdésében foglaltakra.
-
Biztosítás:
A nyertes ajánlattevő / Vállalkozó köteles legkésőbb a
szerződéskötés időpontjáig Megrendelőnek átadni a
szerződéstervezet szerinti biztosításokat. A biztosítások
meglétét Vállalkozó köteles Megrendelő felé igazolni, a
biztosítási szerződéseket, biztosítási kötvényeket, illetve a
kötvények másolatait az Ajánlatkérő / Megrendelő részére a
szerződéskötéssel egyidejűleg átadni.
- A nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjában, majd - a később bevont alvállalkozók tekintetében - a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és - ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg - a bejelentéssel együtt nyilatkozni vagy az érintett alvállalkozó nyilatkozatát benyújtani arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a megelőző közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt.
- Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentációban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni.
- Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
- Az eljárásban kizárólag az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő jogosult közösen ajánlatot tenni olyan gazdasági szereplővel, amelynek az ajánlatkérő nem küldött ajánlattételi felhívást.
3. Az ajánlatok benyújtásának címe, módja
Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az eljárás során kötelező az EKR rendszeren keresztül történő elektronikus kommunikáció, erre tekintettel az ajánlat is a rendszeren keresztül nyújtható csak be. A 424/2017. Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 15. § (3) bekezdése alapján ajánlatuk az ajánlattételi határidő lejártáig (és nem a bontás időpontjáig) kell beérkeznie.
A benyújtás során felmerülő üzemzavar esetén a Rendelet 16. §-ban foglaltak irányadóak.
Az ajánlatot az ajánlattételi határidőig lehet benyújtani a következő címen:
xxx.xxx.xxx.xx (EKR internetcíme)
Az elektronikusan megküldött dokumentum beérkezésének tényéről az EKR haladéktalanul automatikus elektronikus visszaigazolást küld. Az elektronikus dokumentum beérkezésének ideje az automatikus visszaigazolásban szereplő időpont.
Az ajánlattételi felhívásban és e közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekre a Kbt. és végrehajtási rendeletei az irányadók.
Jogszabályi hivatkozások:
2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről (Kbt.)
321/2015. (X.30.) Korm. rendelet a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról
322/2015. (X.30) Korm. rendelet az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól
2013. évi V. törvény a polgári törvénykönyvről (Ptk.)
az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017 (XII. 19.) Korm. rendelet.
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó:
Név: xx. Xxxxx Xxxxx
Levelezési cím: 5243 Tiszaderzs, Őrház 6/3.
E-mail cím: xx.xxxxxxx@xxxxx.xxx
Lajstromszám: 00880
1