1/2013. (I.24.) sz. KT. határozat
1/2013. (I.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 85. § (1) bekezdése alapján közös önkormányzati hivatalt hoz létre Kondoros Nagyközség Önkormányzatával.
A Képviselő-testület a Közös Önkormányzati Hivatal létrehozására vonatkozó megállapodást 2013. február 1-jei hatállyal elfogadja. A megállapodás a határozat mellékletét képezi.
A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására, a jegyzőt pedig a megállapodás ellenjegyzésére.
A Képviselő-testület a körjegyzőségi megállapodást elfogadó 197/2007. (XI.15.) határozatát hatályon kívül helyezi.
Határidő: 2012. február 1.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester, Zsindely Xxxxxxxx jegyző
2/2013. (I.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Kondorosi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát elfogadta
3/2013. (I.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 2013. évi költségvetését az alábbiak szerint elfogadja.
Xxxxx.xx. | Megnevezés | Kötelező feladat tv. szerint | Kötelező feladat önk. döntés ért. | Önként váll. feladat | 2013. évi Összesen |
Támogatásértékű bevétel | |||||
Támogatásértékű működési bevét | 10 591 | 0 | 0 | 10 591 | |
TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEVÉTEL ÖSSZESEN | 10 591 | 0 | 0 | 10 591 | |
Intézményfinanszírozás | 78 676 | 78 676 | |||
Ebből: állami bevétel | 66 840 | 66 840 | |||
önkormányzati hozzájárulás | 11 836 | 11 836 | |||
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 78 676 | 0 | 0 | 78 676 | |
POLGÁRMESTERI HIVATAL ÖSSZESEN | 89 267 | 0 | 0 | 89 267 |
Cím, alcím, jogcím | Kötelező feladat tv. szerint | Kötelező feladat önk. döntés ért. | Önként váll. feladat | 2013. évi Összesen |
Működési kiadások | ||||
Személyi kiadások | 42 868 | 10 385 | 53 253 | |
Munkaadókat terh.bef.köt. | 10 654 | 2 451 | 13 105 | |
Dologi kiadások | 13 209 | 2 000 | 15 209 | |
Tám.ért-pe.átadás | ||||
Működési célú pé.átadás | ||||
Társ.szoc.juttatás | 7 700 | 7 700 | ||
Működési kiadások összesen | 74 431 | 14 836 | - | 89 267 |
Mindösszesen | 74 431 | 14 836 | - | 89 267 |
A hivatal által teljes munkaidőben foglalkoztatott köztisztviselői létszám: 22 fő
4/2013. (I.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzata Képviselő-testülete a közös fenntartású Többsincs Óvoda és Bölcsőde 2013. évi költségvetését az alábbiak szerint elfogadja.
Cím, alcím, jogcím | Kötelező feladat tv. szerint | Kötelező feladat ÖK döntés értelm. | Önként vállatl feladat | 2013. évi össz: |
Intézményi működési bevételek | 4 911 | 629 | 0 | 5 540 |
ebből kamatbevételek | 0 | 0 | 0 | |
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 4 911 | 629 | 0 | 5540 |
Intézményfinanszírozás | 60 547 | 13 868 | 0 | 74 415 |
Ebből: állami bevétel | 59172 | 7933 | 0 | 67 105 |
önkormányzati hozzájárulás | 1375 | 5935 | 0 | 7 310 |
Finanszírozási bevételek összesen | 60 547 | 13 868 | 0 | 74415 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN | 65 458 | 14 497 | 0 | 79 955 |
Cím, alcím, jogcím | Kötelező feladat tv szerint | Kötelező feladat ÖK döntés ért. | Önként vállalt feladat | 2013. évi összesen |
Működési kiadások | 65 458 | 14 497 | 0 | 79 955 |
Személyi kiadások | 36 719 | 8 034 | 0 | 44 753 |
Munkaadókat terhelő befizetések | 9 914 | 2 170 | 0 | 12 084 |
Dologi kiadások | 18 825 | 4 293 | 0 | 23 118 |
Összesen | 65 458 | 14 497 | 0 | 79 955 |
Az intézmény dolgozóinak 2013. évi előirányzata:
- teljes munkaidőben foglalkoztatott: 25 fő,
- részmunkaidőben foglalkoztatott: - fő, összesen: 25 fő
Az önkormányzati hozzájárulás összege:
- Kardos Nagyközség Önkormányzata: óvodai neveléshez 166 e Ft, bölcsődei ellátáshoz: 0 Ft
- Kondoros Nagyközség Önkormányzatának hozzájárulása: óvodai neveléshez 1.992 e Ft, bölcsődei ellátáshoz 5.152 e Ft
5/2013. (I.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Kondoros Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Alapító Okirat módosítását elfogadja.
6/2013. (I.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Többsincs Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítását jóváhagyja.
7/2013.(I.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat 2013. évi munkatervét elfogadta.
8/2013.(I.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete kinyilvánítja azon szándékát, hogy az óvodai nevelési feladatellátást továbbra is Kondoros Nagyközség Önkormányzatával, társulási formában kívánja ellátni.
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a társulási megállapodás módosított tervezetét készítse elő és terjessze a testület elé.
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete kijelenti, hogy a Kondoros – Kardos Közoktatási Intézményfenntartó társulás vagyonnal nem rendelkezik, így elszámolásra a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. évi CLXXXVIII. Törvény
13. § (2) bekezdés a)pontja szerint ténylegesen nem volt szükség. A közoktatási társulási feladatellátás kapcsán Kondoros Nagyközség Önkormányzatával szemben anyagi követelése nincs.
Határidő: a társulási megállapodás tervezet előkészítésére: 2013. június 30.
Felelős : Xxxx Xxxxx polgármester
9/2013.(I.24.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás részére a Társulási Megállapodás V. fejezet 35.) b.) pontja alapján a 2013. évi működési hozzájárulást 60,-Ft/lakos (csatlakozáskori lakosságszám) összegét jóváhagyja, azt a 2013.évi költségvetésébe betervezi.
Megbízza a polgármestert, hogy gondoskodjon a működési hozzájárulás 2013. évi költségvetési rendeletbe történő beépítéséről és 2013. 03. 31-ig történő átutalásáról a DAREH Önkormányzati Társulás javára.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
Határidő: 2013.február 15, ill. 2013.március 31.
10/2013.(I.24.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a 3351- 7/2012/NAKVI ikt. számú, az „alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a települési és térségi fejlesztések támogatása” című pályázat külterületi utak karbantartásához eszköz beszerzés tárgyú hatósági szerződést.
11/2013.(I.24.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete „alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a települési és térségi fejlesztések támogatása” című pályázat külterületi utak karbantartásához eszköz beszerzés tárgyú projekt keretében 2013. március 10.-ig beszerzendő eszközökre a következő cégektől kér árajánlatot:
1. AGRO-GPS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 0000 Xxxxx, Xxxxxx xxxx 00 sz.
2. KC Békés Kft. Felsőnyomás 428 sz.
- 7 -
3. Xxxxxx és Xxxxxx Xx.
0000 Xxxxxxxx, Xxxx xxxx 00 sz.
Beszerzendő eszközök műszaki tartalma:
⮚ 1 db. 3-es kinyúlású 800nm-es munkaszélességű rézsű zúzó,
⮚ 1 db. minimum 160 cm-es szélességű szárzúzó,
⮚ 1 db egytengelyes billenős platós pótkocsi, terhelhetősége:3500 kg, raktér térfogat: 3,2m3,
⮚ 1 db. vonólap minimum 1400 mm munkaszélességgel,
⮚ 1 db FSH 3 függesztett simahenger,
⮚ 1 db minimum 2,0 m-es emelési magasságú homlokrakodó, joystickos vezérléssel, traktorhoz adaptálva,
⮚ 1 db. műtrágyaszóró 500 l-es,
⮚ 1 db földkanál- föld kavics kanál körömmel 1,5 m széles,
⮚ 1 db raklapvilla
A Képviselő-testület megbízza a polgármester az ajánlatok beszerzésével.
Ajánlatok benyújtási határideje: 2013. február 6. 16.00 óra.
Felelős: Xxxxx xxxxx polgármester
Határidő: ajánlatkérés tekintetében 2013. január 25
12/2013.(I.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, hogy a Közbeszerzési Szabályzat III.2. pont 2.1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„ 2.1. A Közbeszerzési Bírálóbizottság tagjai:
a) Xx Xxxxxxxxxxxxx Xxxxxx a Közbeszerzési Bírálóbizottság elnöke,
b) Xxxxx Xxxxxxxxx Xxxxxxxx Xxxxxxxxxx Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Gazdasági Osztályvezetője,
c) Xxxxxxxxx Xxxxx Xxxxxxxx Xxxxxxxxxx Önkormányzat Polgármesteri Hivatala közbeszerzések koordinálásával megbízott ügyintézője.’”
13/2013.(I.24.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodás 4/2012. számú 2013.január 1. napi hatállyal beálló módosítását megismerte és jóváhagyja.
14/2013.(I.24.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodás 5/2012.számú 2013.január 1. napi hatállyal beálló módosítását megismerte és jóváhagyja.
15/2013.(I.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat 2013. évi költségvetését nem fogadja el, visszaadja átdolgozásra. Javasolja, hogy az
említett tételek kerüljenek csökkentésre, s a fennálló forráshiányra valamilyen megoldást keressen a polgármester.
Megbízza a jegyzőt, hogy a 2013. évi költségvetés további előkészítéséről gondoskodjon.
Határidő: 2013. február 28.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester Zsindely Xxxxxxxx jegyző
16/2013.(I.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladék közszolgáltatás aktuális kérdéseiről szóló tájékoztatót elfogadja s egyetért annak a lakossághoz történő eljuttatásával.
17/2013. (I.30.) sz. ÖK. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Xxxxxxxxx Xxxxxx alpolgármester részére a 117/2010.(X.12.) határozatban megállapított tiszteletdíját 2013. február 1. napjától csökkenti, azt 20.000.- Ft-ban állapítja meg.
18/2013. (II.07.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a KEOP-2012-4.10.0/A jelű,
„Helyi hő és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” elnevezésű pályázat megvalósításához kapcsolódó tájékoztatás és nyilvánosság feladatok ellátására vonatkozó felhívást jóváhagyja.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a felhívást a következő cégeknek küldje meg:
AMPLITUDE Kft Kaposszekcső, Liget ltp. 10. 7361
INKÖZ Bt Tolna, Szekszárdi u. 12. 7130
2 Szám Bt Szekszárd, Xxxxx Xxxxx u. 3. 7100
19/2013. (II.07.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a KEOP-2012-4.10.0/A jelű,
„Helyi hő és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” elnevezésű pályázat megvalósításához kapcsolódó műszaki ellenőri feladatok ellátására vonatkozó felhívást jóváhagyja.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a felhívást a következő cégeknek küldje meg:
Zovi Solar Kft Pákozd, Xxxxxx u. 17. 8095
Ruska és Társa Bt Székesfehérvár, Budai u. 222. 8000
Németh Vill Team Kft Székesfehérvár, Xxxx Xxxxx u. 1. 7. em. 80. 8000
20/2013. (II.07.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a KEOP-2012-4.10.0/A jelű,
„Helyi hő és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” elnevezésű pályázat megvalósításához kapcsolódó kivitelezési feladatok ellátására vonatkozó felhívást jóváhagyja.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a felhívást a következő cégeknek küldje meg:
TÉRVILLSZER KFT Kecskemét, Ballószög 58/1. 6000 Best-Solar Kft Szentendre, Barackos köz 4. fszt. 2. 2000 Fehér Ép Kft Székesfehérvár, Szigeti u. 13.
21/2013. (II.07.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Kép viselő-testülete a KEOP-2012-4.10.0/A jelű,
„Helyi hő és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” elnevezésű pályázat megvalósításához kapcsolódó audit, projekt megvalósításához szükséges záró hitelesítés/felülvizsgálat feladatok ellátására vonatkozó felhívást jóváhagyja.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a felhívást a következő cégeknek küldje meg:
Timár Építészmérnök Iroda Kft Pécs, Ungvár u. 22. 7623
Perimeter Villamos Energetikai Kft Vértesboglár, Kossuth L. u. 15. 8085
LigeLight Kft Gyöngyös, Xxxxxxxxxx xxxx 0. 3200
22/2013. (II.07.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Kondoros Nagyközség Önkormányzat Kondorosi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okirat módosítását elfogadja.
23/2013. (II.07.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Többsincs Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítását jóváhagyja.
24/2013. (II.07.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja az „alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a települési és térségi fejlesztések támogatása” tárgyban indított eszközbeszerzésre irányuló
egyszerű beszerzési eljárásra tett ajánlatot az alábbiak szerint fogadja el:
Nyertes ajánlattevő:
KC Békés Kft.
5600 Békéscsaba, Felsőnyomás 428 sz.
Beszerzendő eszközök műszaki tartalma:
⮚ 1 db. 3-es kinyúlású 800nm-es munkaszélességű rézsű zúzó, Frontoni Butterfly 300 karos rézsűzúzó bruttó: 2.273.300 Ft
⮚ 1 db minimum 160 cm-es szélességű szárzúzó,
1,6 méteres szárzúzó bruttó: 419.100 Ft
⮚ 1 db egytengelyes billenős platós pótkocsi, terhelhetősége:3500 kg, raktér térfogat: 3,2m3,
T-703 pótkocsi bruttó: 1.828.800 Ft
⮚ 1 db vonólap minimum 1400 mm munkaszélességgel, Leko 1,5 méteres vonólap bruttó: 260.350 Ft
⮚ 1 db FSH 3 függesztett simahenger,
FSH-3 függesztett simahenger bruttó: 571.500 Ft
⮚ 1 db minimum 2,0 m-es emelési magasságú homlokrakodó, joystickos vezérléssel, traktorhoz adaptálva,
FF 40 homlokrakodó bruttó: 1.651.000 Ft
⮚ 1 db műtrágyaszóró 500 l-es,
Lengyel műtrágyaszóró bruttó: 107.950 Ft
⮚ 1 db földkanál- föld kavics kanál körömmel 1,5 m széles, Földkanál BT15 bruttó: 231.140 Ft
⮚ 1 db raklapvilla
Raklapvilla PP8S bruttó: 217.170 Ft
Összesen: bruttó 7.560.310 Ft
A képviselő-testület utasítja a polgármestert az előterjesztés mellékletét képező Szállítói Szerződés aláírására.
Felelős: Xxxxx xxxxx polgármester Határidő: azonnal
25/2013. (II.13.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a KEOP-2012-4.10.0/A jelű, “Helyi hő és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” elnevezésű projekt megvalósításához kapcsolódó a
projekt előkészítéséhez kapcsolódó audit, projekt megvalósításához szükséges záró hitelesítés/felülvizsgálat feladat ellátására, a kivitelezési munkák ellátására és a műszaki ellenőri feladatok ellátására vonatkozó eljárást érvénytelennek nyilvánítja.
26/2013. (II.13.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a KEOP-2012-4.10.0/A jelű, “Helyi hő és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” elnevezésű pályázat megvalósításához kapcsolódó audit, projekt megvalósításához szükséges záró hitelesítés/felülvizsgálat feladat ellátására hitelesítés/felülvizsgálat feladat ellátására vonatkozó felhívást jóváhagyja.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a felhívást a következő cégeknek küldje meg:
Timár Építészmérnök Xxxxx Xxx
Pécs Ungvár u. 22. 7623
Perimeter Villamos Energetikai Kft
Vértesboglár Kossuth L. u. 15. 8085
LifeLight Kft
Gyöngyös Kenyérgyár u. 5. 3200
27/2013. (II.13.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a KEOP-2012-4.10.0/A jelű, “Helyi hő és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” elnevezésű pályázat megvalósításához kapcsolódó műszaki ellenőri feladatok ellátására vonatkozó felhívást jóváhagyja.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a felhívást a következő cégeknek küldje meg:
Zovi Solar Kft
Pákozd
Petőfi u. 17.
8095
Ruska és Társa Bt Székesfehérvár Budai u. 222.
8000
NémethVill Team Kft
Székesfehérvár
Xxxx Xxxxx u. 1. 7. em. 80.
8000
28/2013. (II.13.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a KEOP-2012-4.10.0/A jelű, “Helyi hő és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” elnevezésű pályázat megvalósításához kapcsolódó kivitelezési feladatok ellátására vonatkozó felhívást jóváhagyja.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a felhívást a következő cégeknek küldje meg:
TÉRVILLSZER Kft
Kecskemét
Ballószög 58/1 6000
Fehér Ép Kft Székesfehérvár Szigeti u. 13.
8000
Best-Solar Kft
Szentendre
Barackos köz 4. fszt. 2.
2000
29/2013. (II.13.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete az
„Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása” című, KEOP-2012-5.5.0/A kódszámú pályázati felhívására pályázatot kíván benyújtani Kondorosi Közös Önkormányzati Hivatal Kardosi Kirendeltsége és Kardosi Művelődési Ház (5552 Kardos, Xxxxxx xx 00., hrsz: 2) energetikai fejlesztése címmel.
Az Épületenergetikai Audit elkészítésére az alábbi három gazdasági társaságtól kér árajánlatot:
1. Z-Gépészet Bt. Xxxxxx Xxxxxx
5650 Mezőberény, Xxxxxx Xxxx u. 2. e-mail: xxxxxxxxx@xxxxx.xxx
2. RENEMA Kft.
Xxxxx Xxxxxx
5600 Békéscsaba, Borjú u. 33.
3. Xxxxxxx Épületgépészeti Kft. Xxxxxxx Xxxxxx
0000 Xxxxxxxxxx, Xx xxxx 0.
e-mail: xxxxxxx.xxxxxx@xxxxxxx-xxxxx.xx
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, a szükséges intézkedések megtételére.
Határidő: ajánlatkérésre azonnal
Ajánlatok benyújtására 2013. február 19. 12 óra.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester Zsindely Xxxxxxxx jegyző
30/2013. (II.13.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a fogorvosi alapellátás feladat-ellátási szerződését jóváhagyó 182/2012.(XII.18.) XX.xx. határozatát visszavonja.
31/2013. (II.13.) sz. KT. határozat
1. Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja Csabacsüd Nagyközség Önkormányzatával és Örménykút Község Önkormányzatával fogorvosi szolgáltatás tárgyában kötendő Megállapodást.
2. Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a Fejes és Társa Szolgáltató BT. (képviselő: Xx. Xxxxx Xxxxx fogszakorvos; székhelye: 5551 Csabacsűd Petőfi u. 53. ) fogorvosi szolgáltatást nyújtóval kötendő feladat-ellátási szerződést.
3. Megbízza a polgármestert a Megállapodás és Feladat-ellátási szerződés aláírásával.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester Határidő: 2013. március 1.
32/2013. (II.27.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy az
„Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása” című, KEOP-2012-5.5.0/A kódszámú pályázati felhívására nem kíván pályázatot benyújtani, Energetikai Audit és Tanulmány elkészítése tárgyában nem indít beszerzési eljárást.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, a szükséges intézkedések megtételére.
Határidő: azonnal
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester Zsindely Xxxxxxxx jegyző
33/2013. (II.27.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a KEOP-2012-4.10.0/A jelű, “Helyi hő és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” elnevezésű projekt megvalósításához kapcsolódó a projekt előkészítéséhez kapcsolódó audit, projekt megvalósításához szükséges záró hitelesítés/felülvizsgálat feladat ellátására, a kivitelezési munkák ellátására és a műszaki ellenőri feladatok ellátására vonatkozó eljárást érvénytelennek nyilvánítja.
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy a KEOP- 2012-4.10.0/A jelű, “Helyi hő és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” elnevezésű pályázati kiírásra nem kíván pályázatot benyújtani.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, a szükséges intézkedések megtételére.
Határidő: azonnal
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
34/2013. (II.27.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete egyetért a TÁMOP-3.2.3.B- 12/1 „Építő közösségek – B) A korszerű többfunkciós (multifunkcionális) közművelődési fejlesztéseket szolgáló közösségi programok, együttműködések, új tanulási formák kialakulásának elősegítése” pályázati kiírásra „Szolgáltató faluház Kardoson” című, 4.920.242,-Ft összköltségű, 100 % támogatási intenzitású pályázat benyújtásával.
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja HROD Kft. (6000 Kecskemét, Szent-Györgyi A. u. 5.) megkötött Megbízási szerződést az alábbi feladatok elvégzésére:
a szakmai terv elkészítésére 157.480,-Ft + 42.520,-Ft /ÁFA 27%/ = 200.000,-Ft, a megvalósításban való részvételre 453.543,-Ft + 122.457,-Ft /ÁFA 27%/ = 576.000,-Ft, Jövőtervező műhely megtervezésére, levezetésére és dokumentációjára 226.764,-Ft + 61.226,-Ft /Áfa 27%/ = 287.990,-Ft.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, a szükséges intézkedések megtételére.
Határidő: azonnal
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
35/2013. (II.27.) sz. KT. határozat
A Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Szlovák Önkormányzattal kötött Együttműködési Megállapodás módosítását jóváhagyja.
Megbízza a polgármestert, hogy 30 napon belül a módosítást a szervezeti és működési szabályzatban rögzítse és a módosított szervezeti és működési szabályzatot terjessze a Képviselő-testület elé.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
Határidő: elfogadástól számított 30 nap
36/2013. (II.27.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, hogy a Közbeszerzési Szabályzat III.2. pont 2.1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„ 2.1. A Közbeszerzési Bírálóbizottság tagjai:
d) Zilahi-Xxxxxx Xxxxx a Közbeszerzési Bírálóbizottság elnöke,
e) Perei Xxxxxxxxx Xxxxxxxxx Közös Önkormányzati Hivatal Gazdasági Osztályvezetője,
f) Xxxxxxxxx Xxxxx Xxxxxxxxx Közös Önkormányzati Hivatal közbeszerzések koordinálásával megbízott ügyintézője.’”
37/2013. (II.28.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a közös fenntartású Többsincs Óvoda és Bölcsőde 2012. évi költségvetési rendelet módosítását az alábbiak szerint elfogadja:
Működési bevételek | 2012. évi eredeti előirányzat | I. Módosított előirányzat | II. Módosított előirányzat | III. módosított előirányzat | IV. módosított előirányzat |
Intézményi működési bevételek | 0000 | 0000 | 0000 | 4409 | 4509 |
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | 0000 | 0000 | 0000 | 4409 | 4509 |
Támogatásértékű működési bevétel | 0 | 000 | 000 | 000 | 1219 |
TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEVÉTEL ÖSSZESEN: | 0 | 000 | 000 | 000 | 1219 |
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevét. | 0 | 402 | 402 | 402 | 0 |
PÉNZFORGALOM NÉLKÜLI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | 0 | 402 | 402 | 402 | 0 |
TÖBBSINCS ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE ÖSSZESEN: | 4409 | 5368 | 5388 | 5488 | 5728 |
Működési kiadások | 2012. évi előirányzat | I. Módosított előirányzat | II. módosított előirányzat | III. módosított előirányzat | IV. módosított előirányzat |
Személyi kiadások | 43957 | 45115 | 45395 | 46008 | 46554 |
Munkaadókat terhelő befizetési köt. | 11847 | 12059 | 12129 | 12273 | 11760 |
Dologi kiadások | 22210 | 22612 | 22612 | 22632 | 23432 |
TÖBBSINCS ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE ÖSSZESEN: | 78014 | 79786 | 80136 | 80913 | 81746 |
Intézményfinanszírozás | 73605 | 74418 | 74748 | 75425 | 76018 |
Az intézmény dolgozóinak száma (ei.):
- teljes munkaidőben foglalkozatott: 25 fő,
- részmunkaidőben foglalkoztatott: - fő, összesen: 25 fő
38/2013. (II.28.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a közös fenntartású Xxxxxx Xxxxxx Általános Xxxxxx, Diákotthon és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2012. évi költségvetését az alábbiak szerint jóváhagyja:
A bevételi és kiadási előirányzat 8.336e Ft-tal emelkedik az alábbi részletezésben.
I. | Működési bevételek | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | |
1. | Intézményi működési bevételek | 13 320 | 13 714 | |
I. | MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | 13 320 | 13 714 | |
IV. | 1. | Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel | 7619 | |
IV. | TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEVÉTEL ÖSSZESEN: | 7619 | ||
V. | 1 | Működési célú pénzeszköz átadás | 166 | |
V. | Véglegesen átvett pénzeszköz | 166 |
VII I. | 1. | Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi előirányzat- maradvány, pénzmaradvány igénybevét. | ||
VI II. | PÉNZFORGALOM NÉLKÜLI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | 6 539 | ||
IX | 1 | Intézmény finanszírozás | 169 967 | 180 078 |
Xxxxxx Xxxxxx Ált. Iskola ÖSSZESEN: | 183 287 | 208 116 |
I. | Működési kiadások | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | |
1.1 | Személyi kiadások | 100 745 | 110 800 | |
1.2 | Munkaadókat terhelő. befizetési köt. | 27 058 | 28 482 | |
1.3 | Dologi kiadások | 52 784 | 66 134 | |
1.4 | Ellátottak pénzbeli juttatása | 2 700 | 2 700 | |
1.6 | Műk.célú pénzeszköz átadás | |||
Xxxxxx Xxxxxx Ált. Iskola ÖSSZESEN: | 183 287 | 208 116 |
Létszámadatok előirányzat/fő
- teljes munkaidőben foglalkoztatott létszám: 43
- részmunkaidőben foglalkoztatott létszám: 6
Összesen: 49
Közfoglalkoztatottak (napi 6 órás) 1
Az intézmény 2012. évi bevételének főösszege: 208.116 e Ft Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
Határidő: értelem szerint.
39/2013. (II.28.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 2012. évi költségvetését az alábbiak szerint jóváhagyja:
I. | Működési bevételek | 2012. évi eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | |
1. | Intézményi működési bevételek | 9.215 | 263 | |
I. | MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | 9.215 | 263 | |
IV. | 1. | Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel | 9.225 | 23.914 |
IV. | TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEVÉTEL ÖSSZESEN: | 9.225 | 23.914 | |
VIII. | 1. | Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi előirányzat- | 0 |
maradvány, pénzmaradvány igénybevét. | ||||
VIII. | PÉNZFORGALOM NÉLKÜLI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | 0 | ||
IX. | 1. | Intézményfinanszírozás | 107.690 | 162.535 |
POLGÁRMESTERI HIVATAL ÖSSZESEN: | 126.130 | 186.712 |
I. | Működési kiadások | 2012. évi eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | |
1.1 | Személyi kiadások | 66.274 | 75.271 | |
1.2 | Munkaadókat terhelő. befizetési köt. | 17.074 | 19.269 | |
1.3 | Dologi kiadások | 33.292 | 30.017 | |
1.6 | Működési pénzeszközátadás | 0 | ||
1.7 | Társ. szoc.juttatás | 9.490 | 61.131 | |
1.9 | Általános tartalék | 439 | ||
2.1 | Fejlesztési kiadások | 585 | ||
POLGÁRMESTERI HIVATAL ÖSSZESEN: | 126.130 | 186.712 |
Az Intézmény által teljes munkaidőben foglalkoztatott létszám: 26 fő
Az Intézménynél prémiumévek programban résztvevő dolgozók létszáma: 1 fő Az intézménynél közhasznú dolgozó 3 fő.
40/2013. (II.28.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Kondorosi Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetését az alábbiak szerint fogadja el:.
Megnevezés | Kötelező feladat tv. szerint | Kötelező feladat önk. döntés ért. | Önként váll. feladat | 2013. évi Összese n | Kötelező feladat tv. szerint | Kötelező feladat önk. döntés ért. | Önként váll. feladat | 2013. évi Mód.ei.Ös szesen |
Támogatásértékű bevétel | ||||||||
Támogatásértékű működési bevét | 10 591 | 0 | 0 | 10 591 | 0 | 0 | 10 591 | |
TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEVÉTEL ÖSSZESEN | 10 591 | 0 | 0 | 10 591 | 0 | 0 | 10 591 | |
Intézményfinanszírozás | 78 676 | 78 676 | 70 976 | |||||
Ebből: állami bevétel | 66 840 | 66 840 | -7 700 | 59 140 | ||||
önkormányzati hozzájárulás | 11 836 | 11 836 | 11 836 | |||||
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 78 676 | 0 | 0 | 78 676 | 0 | 0 | 78 676 |
POLGÁRMESTERI HIVATAL ÖSSZESEN | 89 267 | 0 | 0 | 89 267 | 0 | 0 | -7 700 | 81 567 |
Cím, alcím, jogcím | Kötelező feladat tv. szerint | Kötelező feladat önk. döntés ért. | Önként váll. feladat | 2013. évi Összesen | Kötelező feladat tv. szerint | Kötelező feladat önk. döntés ért. | Önként váll. feladat | 2013. évi Összesen |
Működési kiadások | ||||||||
Személyi kiadások | 42 868 | 10 385 | 53 253 | 53 253 | ||||
Munkaadókat terh.bef.köt. | 10 654 | 2 451 | 13 105 | 13 105 | ||||
Dologi kiadások | 13 209 | 2 000 | 15 209 | 15 209 | ||||
Tám.ért-pe.átadás | ||||||||
Működési célú pé.átadás | ||||||||
Társ.szoc.juttatás | 7 700 | 7 700 | - 7 700 | 0 | ||||
Működési kiadások összesen | 74 431 | 14 836 | - | 89 267 | -7 700 | - | 81 567 | |
Mindösszesen | 74 431 | 14 836 | - | 89 267 | -7 700 | - | 81 567 |
41/2013. (III.20.) sz. KT. határozat
1.Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, hogy a Gyomaközszolg Kft.(Gyomaendrőd, Ipartelep u. 2.) Gyomaendrőd tulajdonát képező tulajdonrészéből 1 % tulajdonrészt vásárol 250.000.- Ft összegért.
Megbízza a polgármestert, hogy a döntésről értesítse Gyomaendrőd Város Önkormányzatát és kérje Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő- testületének üzletrész értékesítési döntését.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester Határidő: 2013. március 25.
2.Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete vállalja, hogy a Gyomaközszolg Kft résztulajdonosaként a Kft. részére egyszeri 500.000.- Ft működési pénzeszközt biztosít 2013. évi költségvetése terhére.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester Határidő: 2013. április 30.
42/2013. (III.20.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja Xxxxxxx Xxxxxx könyvvizsgáló által készített könyvvizsgáló jelentést.
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy 2013. április 1-jével a Regionális Hulladékkezelő Kft. törzstőkéjét megemeli 8.240 e Ft-ról 40.360 e Ft-ra, Kardos Község Önkormányzatára jutó 150 e Ft-ról 740
e Ft-ra, és a tőkeemelést az alábbiakban felsorolt 6 db eszköz apportálásával valósítja meg, mely 1,82 % üzletrész arányt jelent.
- 1 db MTZ 820 mezőgazdasági vontató
- 1 db MUT Meiler XX. 20.65 görgős konténerszállító felépítmény Renault Premium 370.269 6x2D alvázra szerelve
- 1 db HP Laserjet 2300 D típ. nyomtató
- 1 db SFA 01K típusú késes aprító
- 1 db VSH 200-CS típusú hídmérleg
- 1 db TANA G-290 kompaktor
Kardos Község Önkormányzata elfogadja a könyvvizsgálói jelentés alapján a tulajdonos társakra jutó törzstőke emelés összegeit és üzletrész arányait.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a döntésről értesítse az ügyvezetőt.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester Határidő: 2013. március 29.
43/2013. (III.20.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadja a Gyomaendrődi Regionális Hulladékkezelő Kft. (Gyomaendrőd, Tanya 104.) 2013. évi üzleti tervét.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a döntésről értesítse az ügyvezetőt.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester Határidő: 2013. március 29.
44/2013. (III.20.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyólag elfogadására javasolja a Regionális Hulladékkezelő Kft. 2012. évi mérlegbeszámolóját és felhatalmazza az ügyvezető igazgatót, hogy 2013. május 31. napjáig nyújtsa be az illetékes hatósághoz.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa a Kft. ügyvezetőjét.
Határidő: 2013. március 29. Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
45/2013. (III.20.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyólag elfogadásra javasolja, hogy a Regionális Hulladékkezelő Kft. taggyűlésén Kardos Község Önkormányzata, mint résztulajdonos támogassa a 2012. évi mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba való elhelyezését.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa a Kft. ügyvezetőjét.
Határidő: 2013. március 29. Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
46/2013. (III.20.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulásának 2012. évben megfizetett előleg maradványt, 540.407 Ft-t úgy kívánja felhasználni, hogy a 2013. évben esedékes működési hozzájárulás összegébe beszámításra kerüljön.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a döntésről értesítse a Társulást.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester Határidő: 2013. március 29.
47/2013. (III.20.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Belügyminisztérium, mint támogató nevében eljáró Békés Megyei Kormányhivatala Munkaügyi központjával létrejött 4562-0/2013-0405 és a 4557-0/2013-0405 ügyiratszámú, összesen 45.646.704.- Ft összegű vissza nem térítendő támogatásra létrejött hatósági szerződéseket jóváhagyja.
48/2013. (III.20.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete az óvodai és bölcsődei beiratkozás időpontjául a 2013. április 8. és április 9. dátumot jóváhagyja.
Felelős: Xxxx Xxxxxxxx intézményvezető Határidő: 2013. április 8-9.
49/2013. (III.28.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Kondorosi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzat módosítását jóváhagyja, és egységes szerkezetben elfogadja.
Felelős: Xxxxxxxx Xxxxxxxx jegyző
Határidő: 2013. árpilis 1.
50/2013. (III.28.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Kondorosi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okirat módosítását elfogadja.
51/2013. (IV.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. évi módosított pénzmaradványát 14.811.712 Ft-ban hagyja jóvá. (beszámoló 12. és 13. melléklete szerint)
A 2012. évi költségvetési rendeletben szereplő 7.695.000 Ft feletti részt,
7.116.712 Ft-ot az alábbiak szerint hagyja jóvá:
a) 7.093.000 Ft felhalmozási céltartalék előirányzat növelésére,
b) 23.712 Ft-ot társ.szoc juttatásra hagyja jóvá.
A Képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a 2013. évi költségvetési rendeletmódosításban a pénzmaradvány kerüljön beépítésre.
52/2013. (IV.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a „Beszámoló az önkormányzatnál végzett 2012. évi ellenőrzésekről” című előterjesztést elfogadta.
53/2013. (IV.24.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. évi helyi adókról szóló tájékoztatót elfogadja azzal a kiegészítéssel, hogy az önkormányzat tegyen meg mindent a behajtások eredményességéért.
54/2013. (IV.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. örvény 9. § (1) bekezdés alapján az önkormányzat vagyongazdálkodásának az Alaptörvényben, valamint a 7. § (2) bekezdésében meghatározott rendeltetése biztosításának céljából közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervét az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester Határidő: azonnal
55/2013. (IV.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Kardos Község Önkormányzat 2010-2014. évekre szóló Gazdasági Programjának időszaki végrehajtásáról szóló tájékoztatóját jóváhagyja, és utasítja a polgármestert, hogy erről a lakosságot tájékoztassa.
Határidő: 2013. április 30.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
56/2013. (IV.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy a TÁMOP-3.2.3.B-12/1 „Építő közösségek – B) A korszerű többfunkciós (multifunkcionális) közművelődési fejlesztéseket szolgáló közösségi programok, együttműködések, új tanulási formák kialakulásának elősegítése” pályázati kiírásra „Szolgáltató faluház Kardoson” című, 4.920.242,-Ft összköltségű, 100 % támogatási intenzitású pályázatot nyújt be.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert, a szükséges intézkedések megtételére.
Határidő: azonnal
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
57/2013. (IV.24.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy pályázatot nyújt be a az egyes önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztési támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 8/2013. (III.29.) BM rendelet ac) közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósítása célterületre „Kardos 2. hrsz. intézményi épület riasztó-, és videórendszere, IKSZT épület videómegfigyelő rendszer kiépítése” címmel.
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja az összesen 3.378.348,-Ft,-Ft összegű pályázati összeget, melyből 90 % támogatási intenzitás mellett az igényelt támogatási összeg 3.040.513,-Ft, 10 % önerő 337.835,-Ft.
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a „Kardos 2. hrsz. intézményi épület riasztó-, és videó rendszere, IKSZT épület videó megfigyelő rendszer kiépítése” című pályázathoz szükséges 337.835,-Ft
önerőt az önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletében a felhalmozási céltartalék terhére biztosítja.
Határidő : 2013. május 02.
Felelős : Xxxxx Xxxxx polgármester
58/2013. (IV.25.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Xxxxxx Xxxxxx Általános Iskola 2012. évi költségvetési beszámolóját az alábbiak szerint fogadja el:
Bevételek
2012. évi eredeti előirányzat | Módosított ei. | Teljesítés | Teljesítés %-a | |
Működési bevételek | 13320 | 13714 | 12330 | 90 |
Támogatás | ||||
Támogatásértékű működési bevétel | - | 5080 | 5080 | 100 |
Támogatásértékű felhalmozási bevétel | - | - | ||
Véglegesen átvett működési célú pé.eszk. | - | 7619 | 8103 | 106 |
Támogatási kölcsön igénybe vétele | - | - | ||
Működési c. hitel felvétel | - | - | ||
Előző évi pénzmaradvány ig.vétele | 6539 | 6539 | 100 | |
Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek | - | 150 | 0 | |
Intézményfinanszírozás | 169967 | 180078 | 180078 | 100 |
Bevételek összesen: | 183287 | 208116 | 207366 | 99 |
Kiadások
2012. évi eredeti előirányzat | Módosított ei. | Teljesítés | Teljesítés %-a | |
Személyi kiadások | 100745 | 110800 | 109533 | 99 |
Munkaadókat terhelő juttatások | 27058 | 28482 | 28424 | 100 |
Dologi kiadások | 52784 | 66134 | 66134 | 100 |
Működési c. tám. ért. pe. átadás | 000 | 000 | 000 | |
Működési c. pe. átadás | 52 | |||
Ellátottak pénzb.jut. | 2700 | 2700 | 2917 | 108 |
Felhalmozási (beruházási ) kiadások | - | - | - | 0 |
Felújítási kiadások | ||||
Felhalmozási x.xx. átadás | ||||
Finanszírozási kiadások | ||||
Kölcsönök törlesztése | ||||
Tartalék | ||||
Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások | -5435 | |||
Kiadások összesen | 183287 | 208116 | 201625 | 96 |
Az intézmény által teljes munkaidőben foglalkoztatott létszám: 42 fő.
59/2013. (IV.25.) sz. Kardoss határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a közös irányítású és fenntartású Xxxxxx Xxxxxx Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 2012. évi pénzmaradványát 156 e Ft-ban jóváhagyja, az előterjesztésben leírtaknak megfelelően.
60/2013. (IV.25.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a közös fenntartású Többsincs Óvoda és Bölcsőde intézmény 2012. évi költségvetését az alábbiak szerint jóváhagyja:
I. | Működési bevételek | 2012. évi Eredeti előirányz at | 2012. évi Módosíto tt ei. | 2012. évi teljesítés | teljesítés %-a | ||
1. | Intézményi működési bevételek | 4409 | 4509 | 4547 | 101 | ||
I. | MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | 4409 | 4509 | 4547 | 101 | ||
IV. | 1. | Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel | 0 | 1219 | 1219 | 100 | |
IV. | TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEVÉTEL ÖSSZESEN: | 0 | 1219 | 1219 | 100 | ||
VII I. | 1. | Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevét. | 0 | 0 | 0 | ||
VII I. | PÉNZFORGALOM NÉLKÜLI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | 0 | 0 | 0 | |||
IX | Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások | 0 | 0 | 0 | |||
IX. | Intézményfinanszírozás | 73605 | 76018 | 76546 | 101 | ||
TÖBBSINCS ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE ÖSSZESEN: | 78014 | 81746 | 82312 | 101 | |||
Működési kiadások | Eredeti előirányzat | Módosított ei. | Teljesítés | Teljesítés %-a | |||
I. | 1.1 | Személyi kiadások | 43957 | 46554 | 46525 | 100 | |
1.2 | Munkaadókat terhelő. befizetési köt. | 11847 | 11760 | 11760 | 100 | ||
1.3 | Dologi kiadások | 22210 | 23432 | 23937 | 102 | ||
Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások | 0 | 0 | 0 | 0 | |||
TÖBBSINCS ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE ÖSSZESEN: | 78014 | 81746 | 82222 | 101 |
Létszámadatok 2012. 09.30-án: | előirányzat/fő | tényleges/fő | |
A Többsincs Óvoda és Bölcsőde által - teljes munkaidőben foglalkoztatott létszám: | 25 | 24 | |
- részmunkaidőben foglalkoztatott létszám: | 0 | 0 |
Összesen: 25 24 Közfoglalkoztatottak
0 2
61/2013. (IV.25.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Többsincs Óvoda és Bölcsőde 2012. évi pénzmaradványát 90 ezer Ft-ban jóváhagyja az előterjesztésben leírtaknak megfelelően.
62/2013. (IV.25.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatala 2012. évi költségvetését az alábbiak szerint jóváhagyja:
I. | Működési bevételek | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | teljesíté s | teljesítés %-a | |
1. | Intézményi működési bevételek | 9.215 | 263 | 268 | 102 | |
I. | MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | 9.215 | 263 | 268 | 102 | |
IV. | 1. | Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel | 9.225 | 22.000 | 22.000 | 100 |
IV. | TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEVÉTEL ÖSSZESEN: | 9.225 | 22.000 | 22.000 | 100 | |
VII I. | 1. | Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány igénybevét. | ||||
VIII | PÉNZFORGALOM NÉLKÜLI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | |||||
IX | Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek | |||||
Polgármesteri Hivatal összesen: | 18.440 | 22.263 | 22.268 | 100 | ||
Intézményfinanszírozás | 107.690 | 164.449 | 161.995 | 99 | ||
Mindösszesen bevétel: | 126.130 | 186.712 | 184.263 | 99 |
Működési kiadások | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | Teljesítés %-a | ||
I. | 1.1 | Személyi kiadások | 66.274 | 75.271 | 72.639 | 97 |
1.2 | Munkaadókat terhelő. befizetési köt. | 17.074 | 19.269 | 18.727 | 97 | |
1.3 | Dologi kiadások | 33.292 | 30.017 | 27.268 | 91 | |
1.7 | Társ.szoc. juttatás | 9.490 | 61.131 | 60.965 | 100 | |
1.9 | Általános tartalék | 439 | ||||
II. | 2.1 | Fejlesztési kiadások | 585 | 585 | 100 | |
Polgármesteri Hivatal összesen: | 126.130 | 186.712 | 180.184 | 97 |
Létszámadatok 2012. 12.31-én: | előirányzat/fő | tényleges/fő |
Teljes munkaidős | 26 | 26 |
Közh.közcélú | 3 | 3 |
Prémim éves | 1 | 1 |
Összesen: 30 30
63/2013. (IV.25.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 2012. évi pénzmaradványát 4.079 ezer Ft-ban jóváhagyja az előterjesztésben leírtaknak megfelelően.
64/2013. (IV.25.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Többsincs Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítását jóváhagyja.
65/2013. (V.14.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Körös-szögi Kistérség Társulási Tanácsa által elfogadott Szociális és Gyermekjóléti Intézményi kiszámított intézményi térítési díjait Kardos vonatkozásában jóváhagyja.
Megbízza a polgármestert, hogy a határozatot a Körös-szögi Kistérség Társulási Tanács Kistérségi Iroda részére küldje meg.
66/2013. (V.14.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodás Módosítását az előterjesztés szerinti tartalommal jóváhagyja.
Megbízza a polgármestert a Társulási Megállapodás Módosítás aláírásával.
67/2013. (V.14.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, hogy
I. az Orosháza és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodását (továbbiakban: Megállapodás) - a módosítással nem érintett rendelkezések változatlanul hagyása mellett – a következők szerint módosítja:
1.) A Megállapodás preambulumának első és második bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„AZ OROSHÁZA ÉS TÉRSÉGE IVÓVÍZMINŐSÉG-JAVÍTÓ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS
önkormányzati képviselő-testületei (továbbiakban: Tagok) – az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés k) pontja, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 87.
§ paragrafusában foglalt felhatalmazás, valamint:
- Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.)
- Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (Ávr.)
- illetve más hatályos jogszabályok alapján – abból a célból, hogy a Dél-alföldi Régió Ivóvízminőség-javító Programjának II. – megvalósítási - szakaszában eredményesen vegyenek részt, az ivóvízminőség-javító beruházásokhoz a megfelelő mértékű önerejük biztosítása mellett a Magyar Köztársaság költségvetése és az
-
Európai Unió által biztosított vissza nem térítendő támogatás lehívására jogosultságot szerezzenek, majd a működtetést, az egységes, lakosságbarát díjpolitikán alapuló egészséges ivóvíz-szolgáltatást biztosítani tudják,
OROSHÁZA ÉS TÉRSÉGE IVÓVÍZMINŐSÉG-JAVÍTÓ ÖNKORMÁNYZATI
TÁRSULÁS néven Önkormányzati Társulást (továbbiakban: Társulás) hoztak létre.”
2.) A Megállapodás I.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„I.1. A Társulás tagjai, alapvető adatai és működési szabályai:
Sorsz ám | A tag önkormányzat neve | A tag önkormányzat székhelye | Lakossá gszám (2008. január 1-én) | Önkormányzat i határozat száma | Képviseli: |
1. | Árpádhalom Község Önkormányzata | 6600 Xxxxxxxxxx, Xxxxxx x. 07 | 547 | 7/2010. (II.8) | Xxxxxx Xxxxxx polgármester |
2. | Békéssámson Község Önkormányzata | 5946 Békéssámson, Hősök tere 10-12 | 2488 | 186/2009. (XII.22) | Xxxxx Xxxxxxx polgármester |
3. | Csabacsűd Község Önkormányzata | 5551 Csabacsűd Szabadság u. 41 | 1902 | 313/2009. (XII.17) | Xxxxxx Xxxxxx polgármester |
4. | Eperjes Község Önkormányzata | 6624 Eperjes Petőfi u. 1. | 567 | 6/2010. (II.3). | Xx. Xxxx Xxxxx polgármester |
5. | Gádoros Nagyközség Önkormányzata | 5932 Gádoros Kossuth u. 16 | 3881 | 216/2009. (XII.14) | Xx. Xxxxxxx Xxxxxx polgármester |
6. | Hunya Község Önkormányzata | 0000 Xxxxx Xxxxxxx xx 00. | 711 | 159/2009. (XII.10) | Xxxxxxx Xxxxxxxxx polgármester |
7. | Kardos Község Önkormányzata | 0000 Xxxxxx Xxxxxx xx 00. | 682 | 169/2009. (XII.30). | Xxxxx Xxxxx polgármeste |
8. | Kardoskút Község Önkormányzata | 5945 Kardoskút Március 15. tér 3. | 931 | 204/2009. (XII.14). | Xxxxxxx Xxxxxx polgármester |
9. | Kondoros Község Önkormányzata | 5553 Kondoros Hősök tere 23. | 5465 | 14/2010. (I.21). | Xxxxx Xxxx polgármester |
10. | Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata | 5931 Nagyszénás Xxxxx xxxx 0. | 5370 | 145/2009. (XII.15). | Xxxxxxxx Xxxxx polgármester |
11. | Orosháza Város Önkormányzata | 5900 Orosháza Xxxxxxxxx xxx 0-0. | 30356 | 481/2009. (XII.18). | Xxxxxxxxx Xxxxxx alpolgármester |
12. | Örménykút Község Önkormányzata | 5556 Örménykút Dózsa u. 26. | 446 | 153/2009. (XII.10). | Xxxxxxx Xxxxxxx polgármester |
13. | Szarvas Város Önkormányzata | 5540 Szarvas Szabadság u. 25-27. | 17576 | 691/2009. (XII.17). | Xxxxxxxx Xxxxxx alpolgármester |
14. | Tótkomlós Város Önkormányzata | 5940 Tótkomlós Xx xx 0. | 6164 | 440/2009. (XII.14). | Xxxxx Xxxxxx képviselő |
15. | Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata | 0000 Xxxxxxxxxx, Xxxxxxxx xx 00. | 3152 | 94/2011 (VI.28) | Xxxxxx Xxxxxxxxx polgármester |
16. | Pusztaföldvár Község Önkormányzata | 5919 Pusztaföldvár, Rákóczi u. 66. | 1752 | 159/2011 (VI.24) | Xx. Xxxxxxx Xxxxxx polgármester |
Összesen: | 81990 |
- a továbbiakban a Társulás Tagjai - az egyes önkormányzati képviselőtestületek határozata alapján tartott társulási alakuló ülésükön hozott döntésükkel elhatározták, hogy létrehozzák a tag önkormányzatok területén megvalósuló ivóvízminőség-javító program keretében önkormányzati társulásukat.
- A társulás tagjai megállapodtak, hogy a határozathozatal szempontjából, minősített többséghez legalább annyi tag igen szavazata szükséges, amely eléri a társulásban részt vevő tagok szavazatának több mint felét és az általuk képviselt települések lakosságszámának a felét.
- A minősített többséget nem igénylő kérdésekben a döntéshez legalább annyi tag igen szavazata szükséges, amely meghaladja a jelen lévő tagok szavazatainak a felét és az általuk képviselt települések lakosságszámának egyharmadát.
- A társulásban részt vevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges:
a) a megállapodás jóváhagyásához;
b) a megállapodás módosításához;
c) a megállapodás megszüntetéséhez;
d) a társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájáruláshoz;
e) a társulási megállapodás év közbeni felmondásához.
- A csatlakozási szándék kinyilvánításához a csatlakozni kívánó önkormányzatnak a csatlakozási szándékáról a Társulási Tanácsot a minősített többséggel hozott vonatkozó határozatának megküldésével legalább hat hónappal korábban értesítenie kell. A Társulási Tanács határozatában dönt a csatlakozás időpontjáról.
- A társulási megállapodást felmondani - kivéve, ha a felmondás minősített többséggel hozott határozattal történik, vagy ha jogszabályban előírt feltétel teljesülésének megszűnése folytán bekövetkező hatáskörmegszűnés miatt válik év közben szükségessé - a naptári év utolsó napjával lehet. A felmondásról szóló minősített többségű szavazataránnyal hozott - döntést a képviselő- testület legalább a tárgy év június 30. napjáig köteles meghozni és a társulás tagjaival közölni. A megszűnés – jogszabály vagy a társulás ellenkező rendelkezése kivételével – kizárólag az év utolsó napjára szólhat.”
1. A Megállapodás I. 9. pont második bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„A társulási megállapodás – szerződésszegés nélküli – módosítását, megszüntetését, felmondását a társulás bármely tagja csak a Társulási és Támogatási, illetve egyéb szerződésekben, megállapodásokban vállalt feltételek, a tagok határozata, ezek hiányában a hatályos jogszabályok, különösen az Mötv. szabályai betartásával kezdeményezheti.”
2. A Megállapodás I. 10. pont d) alpontjának első bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„d) A Társulás Elnöke a Társulási Megállapodást megküldi:
− az aláírástól számított 15 napon belül a székhely szerint illetékes Kormányhivatalnak, valamint,”.
3. A Megállapodás I. 11. pont b) és c) alpontjai helyébe a következő rendelkezés lép:
„b) Tagi jogok és kötelezettségek:
b/1. A társult tagsággal járó feladatok teljesítése:
- A Tag köteles a Társulási szerződésben vállalt kötelezettségeit teljeskörűen teljesíteni, illetve az Ivóvízminőség-javító Programhoz kapcsolódóan a Társulást terhelő kötelezettségek teljesítésében közreműködni.
- A társulási megállapodást általában a társulás Tagja részéről – kártérítési és kártalanítási kötelezettség nélkül felmondani akkor lehet, ha a felmondás nem sérti a társulási megállapodásba foglaltakat, a hatályos jogszabályokat, különösen a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv-t.
- A kilépés engedélyezéséről szóló döntéshez a bentmaradó tagoknak az elszámolást
el kell fogadni.
b/2. A társult tag fizetési kötelezettségei:
- Tagok rögzítik, hogy a Társulás számára bármely tag által fizetendő fizetendő hozzájárulás, egyéb költség, kötelezettség nem teljesítése esetén a Társulás a fizetési határidőt követő 15. naptól azonnali beszedési megbízás benyújtására jogosult.
- A Társulási Xxxxxx kezdeményezésére a társult tagok minősített többséggel hozott határozatával, a naptári év utolsó napjával kizárhatja a társulásból azt a tagot, amely a Társulási Megállapodásban vagy a társulási határozatban foglalt kötelezettségének ismételt felhívásra határidőben nem tett eleget.
- Kizárási oknak minősül különösen:
• ha a Tag a megállapított pénzügyi vagy egyéb kötelezettségének írásbeli felszólítás ellenére, a felszólítás kézhezvételét követő 60 napon belül sem tesz eleget,
• ha a Tag a Társulás működéséhez szükséges döntési vagy előzetes egyeztetési kötelezettségének nem tesz eleget;
• ha a Tag a Társulás érdekei ellen cselekszik, vagy veszélyezteti a hatékony együttműködést.
A kilépő Tag a Ptk. szerinti kártérítési felelősséggel tartozik a kilépésével a többi Tagnak okozott konkrét és közvetlen károkért, többletköltségekért.
b) A társulás megszűnése:
• ha a társulás tagjai az Mötv. 88. § (2) bekezdés szerinti többséggel azt elhatározzák;
• a törvény erejénél fogva;
• a bíróság jogerős döntése alapján.
A társulás tagjai a társulás megszűnésekor kötelesek egymással elszámolni.”
4. A Megállapodás II.1. pontjában az ”Ötv-ben„ szövegrész helyébe az „Mötv-ben” szövegrész lép.
7. A Megállapodás III. 12.1. pont a) alpontja törlésre kerül.
8. A Megállapodás IV. 3. pontjában a „Ttv.” szövegrész helyébe az „Mötv.” szövegrész lép.
9. A Megállapodás VIII. 1.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„VIII. 1.1. A Társulási Tanács, a Társulás Elnöke, a Társulás Alelnökei, a Társulás Bizottságai.”
10. A Megállapodás VIII. 2.4.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„A Társulási Tanács üléseit szükség szerint, de minimum évente két alkalommal tartja. A Társulási Tanács üléseit a Társulás Elnöke, akadályoztatása esetén az Alelnök, az ő akadályoztatása esetén a korelnök hívja össze és vezeti. Az alakuló ülést a Társulás Elnökének megválasztásáig a delegált képviselők közüli korelnök vezeti.”
11. A Megállapodás VIII. 2.4.2. pont e) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„e) az illetékes Kormányhivatal vezetőjének kezdeményezésére,”.
12. A Megállapodás VIII. 2.4.3. pont helyébe a következő rendelkezés lép:
„VIII. 2.4.3. A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha ülésén legalább a szavazatok felével rendelkező képviselő jelen van.”
13. A Megállapodás VIII.2.4.7. pont b) alpontja törlésre kerül.
14. A Megállapodás VIII. 6. pontja és a pont címe a következőkre módosul:
„VIII. 6. A Társulási Tanács munkaszervezete
A Társulási Tanács munkaszervezeti feladatait (döntések előkészítése, végrehajtás szervezése) az Orosházi Polgármesteri Hivatal látja el az Mötv. 95. § (4) bekezdése alapján.”
15. A Megállapodás jelen módosítása 2013. június 30. napján lép hatályba.
II. felhatalmazza a Polgármestert a módosítással egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodás aláírására.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester a módosítással egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodás aláírásáért
Határidő: 2013. június 30.
68/2013. (V.14.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az előterjesztés mellékletét képező, KEOP-1.1.1/2F/00-00-0000-0000 azonosítószámú, „Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése a Körös-szögi Kistérségben” c. pályázati projekthez kapcsolódó, a projekt megvalósításához és fenntartására vonatkozó megállapodást jóváhagyja.
A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt a megállapodás aláírására
69/2013. (V.14.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, hogy
I. a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodását (továbbiakban: Megállapodás) – a módosítással nem érintett rendelkezések változatlanul hagyása mellett – a következők szerint módosítja:
1.) A Megállapodás bevezető részének első bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„Az I. fejezet 1. pontjában meghatározott települési önkormányzatok képviselő-testületei (továbbiakban: Tagok) - az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés k) pontja és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 87. § paragrafusában foglalt felhatalmazás alapján – abból a célból, hogy a dél-kelet alföldi régió területén a területi hulladékgazdálkodási tervekről szóló 15/2003.(XI.7) KvVM rendelet 5. sz. mellékletében hatályba léptetett „A Dél-Alföld Statisztikai Régió Hulladékgazdálkodási tervében” meghatározott a komplex térségi feladatokat ellátó települési szilárd hulladékkezelő rendszerek a tervidőszak végéig kiépítésre kerüljenek, a követelményeknek megfelelő szolgáltató rendszer kialakításra kerüljön, az ehhez szükséges gazdasági, pénzügyi, jogi feltételek megteremtődjenek és megvalósuljanak – testületeik döntése alapján Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás (továbbiakban: Társulás) megalakítására Társulási Megállapodást kötnek.”
2.) A Megállapodás I. 1.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.) Társulás tagjai, azok székhelye
Név | Székhely | Képviseli | Lakosságszám (2004. jan. 1-jén) |
Almáskamarás Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5747 Almáskamarás, Xxxxx Xxxxxx u. 54. | Xxxxx Xxxxxx polgármester | 1069 |
Ambrózfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6919 Ambrózfalva, Dózsa Gy. u. 1. | Xxxxxxxxx Xxxxxx polgármester | 566 |
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6931 Apátfalva, Templom u. 69. | Xxxxx Xxxxx polgármester | 3385 |
Árpádhalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6623 Árpádhalom, Petőfi u. 17. | Xxxxxx Xxxxxx polgármester | 611 |
Battonya Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 5830 Battonya, Fő u. 91. | Xx. Xxxxxx Xxxxxx polgármester | 6712 |
Békés Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 5630 Békés, Xxxxxx Xxxxxx xx 0. | Xxxx Xxxxx polgármester | 21949 |
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése | 5601 Békéscsaba, Xxxxx Xxxxxx xxx 0. | Xxxxxxx Xxxxx polgármester | 64626 |
Békéssámson Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5946 Békéssámson, Hősök tere 10-12. | Xxxxx Xxxxxxx polgármester | 2678 |
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat | 5561 Békésszentandrás, Hősök tere 1. | Xxxxx Xxxx polgármester | 4046 |
Képviselő-testülete | |||
Bélmegyer Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5643 Bélmegyer, Petőfi S. u. 2. | Xxx Xxxxxx polgármester | 1155 |
Biharugra Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5538 Biharugra, Xxxxxxxx u. 25. | Xxxx Xxxxx polgármester | 1149 |
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő- testülete | 0000 Xxxxx, Xxxxxxx xxx 0. | Xxxxxxx Xxxxx polgármester | 2660 |
Csabaszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 0000 Xxxxxxxxxxxx, Xxxxxx xx 0. | Xxxxxxxxxx Xxxxxxxx polgármester | 366 |
Csanádalberti Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6915 Csanádalberti, Fő u. 30 | Xxxxxxxxx Xxxxxx polgármester | 517 |
Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5662 Csanádapáca, Felszabadulás u. 31. | Xxxx Xxxxxx polgármester | 2926 |
Csanádpalota Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete | 6913 Csanádpalota, Xxxxxxx xxx 00. | Xxxxxx Xxxxxx polgármester | 3306 |
Csanytelek Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6647 Csanytelek, Volentér Xxxxx xxx 0. | Forgó Xxxxxx polgármester | 3160 |
Csárdaszállás Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5621 Csárdaszállás, Petőfi S. u. 17. | Xxxxxxxxx Xxxxxxxx polgármester | 542 |
Csorvás Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 5920 Csorvás, Rákóczi u. 17. | Xxxxxxxx Xxxxxxxx polgármester | 5765 |
Derekegyház Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6621 Derekegyház, Kossuth u. 4. | Xxxxx Xxxxxx polgármester | 1848 |
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 5510 Dévaványa, Hősök tere 1. | Xxx Xxxxx polgármester | 8874 |
Doboz Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete | 5624 Doboz, Xxxxxxx xxx 0. | Xxxxx Xxxxxx Xxxxx polgármester | 4774 |
Dombegyház Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete | 5836 Dombegyház, Felszabadulás u. 5. | Xx. Xxxxx Xxxxx polgármester | 2431 |
Dombiratos Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5745 Dombiratos, Széchenyi u. 42. | Xxxxxxx Xxxxx polgármester | 859 |
Ecsegfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67. | Xxxxxx Xxxxx polgármester | 1662 |
Elek Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 5742 Elek, Gyulai u. 2. | Xxxxxx Xxxxxx polgármester | 5511 |
Eperjes Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6624 Eperjes, Petőfi u. 1. | Xx. Xxxx Xxxxx polgármester | 695 |
Fábiánsebestyén Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6625 Fábiánsebestyén, Xxxxxxxxx xxx 0. | Xx. Xxx Xxxxxx polgármester | 2039 |
Földeák Község Önkormányzat Képviselő-testülete1 | 6922 Földeák, Xxxxx Xxxxxx xxx 0. | Xxxx Xxxx polgármester | 3324 |
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 5525 Füzesgyarmat, Xxxxxxxxx xxx 0. | Xxxx Xxxxxx polgármester | 6487 |
Gádoros Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete | 5932 Gádoros, Kossuth u. 16. | Xx. Xxxxxxx Xxxxxx polgármester | 2447 |
Gerendás Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5925 Xxxxxxxx Xxxxxx u. 2. | Xxxxxxx Xxxxx Xxxxxx polgármester | 1546 |
Geszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5734 Xxxxx Xxxxxxx u. 1. | Xxxxxx Xxxxxxxxx polgármester | 911 |
Gyula Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 0000 Xxxxx Xxxxxx xxx 0. | Xx. Xxxxxxxx Xxxx polgármester | 32372 |
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése1 | 6800 Hódmezővásárhely, Xxxxxxx xxx 0. | Xxxxxx Xxxxxx polgármester | 47946 |
Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testülete1 | 0000 Xxxxx, Xxxxxxx xx 00. | Xxxxxxx Xxxxxxxxx polgármester | 782 |
Kamut Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5673 Kamut, Xxxxxx X. xxxx 000. | Xxxxx Xxxxxx polgármester | 1210 |
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 0000 Xxxxxx, Xxxxxx xx 00. | Xxxxx Xxxxx polgármester | 793 |
Kardoskút Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5945 Kardoskút, Március 15. tér 3. | Xxxxxxx Xxxxxx polgármester | 974 |
Kertészsziget Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5526 Kertészsziget, Kossuth L. u. 1. | Xxxxxxx Xxxxxxx polgármester | 479 |
Kétegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 0000 Xxxxxxxxxx, Xx xxx 0. | Xxxxxx Xxxxxxxx polgármester | 4198 |
Kétsoprony Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5674 Kétsoprony, Dózsa Gy. u. 11. | Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxx polgármester | 1581 |
Kevermes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete | 5744 Kevermes, Jókai u. 1. | Xxxxxx Xxxxxx polgármester | 2402 |
Királyhegyes Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6911 Királyhegyes, Jókai u. 38. | Xxxxxxx Xxxxx polgármester | 793 |
Kisdombegyház Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5837 Kisdombegyház, Kossuth u. 77. | Xxxxx Xxxxxx Xxxxxxx polgármester | 603 |
Körösnagyharsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5539 Körösnagyharsány, Xxxxxxx xxx 0. | Xxxx Xxx polgármester | 694 |
Köröstarcsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5522 Köröstarcsa, Xxxxxxx xxx 0. | Xxxxx Xxxxxx polgármester | 2953 |
Körösújfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5536 Körösújfalu, Fő u. 14. | Xxxxx Xxxxx polgármester | 662 |
Kötegyán Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5725 Kötegyán, Kossuth u. 33. | Xxxxx Xxxxx polgármester | 1653 |
Kövegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6912 Kövegy, Kossuth u. 29. | Galgóczkiné Xxxxxx Xxxxx Xxxx polgármester | 476 |
Kunágota Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5746 Kunágota, Rákóczi F. u. 9. | Xxxxx Xxxxxx polgármester | 3141 |
Lőkösháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 0000 Xxxxxxxxx, Xxxxx xx 00. | Xxxxxxx Xxxxxxx | 2044 |
Xxxxxxx Xxxx polgármester | |||
Magyarbánhegyes Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5667 Magyarbánhegyes, Jókai u. 38. | Xxxxxxx Xxxxx Xxxxxxx polgármester | 2687 |
Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6932 Magyarcsanád, Xxxxxxx xxx 0. | Xxxx Xxxxxx polgármester | 1629 |
Magyardombegyház Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5838 Magyardombegyház, Xxxxx Xxxx u. 61. | Xxx Xxxxxx polgármester | 304 |
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 0000 Xxxx, Xxxxxxxxx xxx 00. | Xx. Xxxxx Xxxxx polgármester | 25534 |
Maroslele Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6921 Maroslele, Xxxxxxxxx xxx 0. | Xx. Xxxxxxxxx Xxxxxx polgármester | 2217 |
Medgyesbodzás Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5663 Medgyesbodzás, Széchenyi u. 38. | Xxxxxxx Xxxxxx polgármester | 1237 |
Medgyesegyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete | 5666 Medgyesegyháza, Xxxxxxx xxx 0. | Xxxx Xxxxxx polgármester | 4124 |
Méhkerék Község Települési Önkormányzat Képviselő-testülete | 5726 Méhkerék, Kossuth L. u. 80. | Xxx Xxxxxx polgármester | 2322 |
Mezőgyán Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5732 Mezőgyán, Xxxxx u. 37. | Xxxxxxx Xxxxxx polgármester | 1321 |
Mezőhegyes Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 5820 Mezőhegyes, Kozma F. u. 11. | Xxxxxxxx xx. Xxxxxx Xxxxxxxx polgármester | 6401 |
Mezőkovácsháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 5800 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. | Prof.Xx. Xxxxxxx Xxxxx polgármester | 7039 |
Mindszent Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 0000 Xxxxxxxxx, Xxxxxxxxxxx xxx 00. | Xxxxxx Xxxxxx polgármester | 7622 |
Murony Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5672 Murony, Földvári u. 1. | Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxx polgármester | 1480 |
Nagybánhegyes Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5668 Nagybánhegyes, Kossuth u. 64. | Xxxxxx Xxxx polgármester | 1562 |
Nagyér Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6917 Nagyér, Szabadság u. 33. | Xxxxxxx Xxxxx | 615 |
Nagykamarás Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5751 Nagykamarás Kossuth u. 2. | Xxxxx Xxxxxx polgármester | 1563 |
Nagylak Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6933 Nagylak Petőfi u. 14. | Xxxxxxxx Xxxxxx polgármester | 649 |
Nagymágocs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete | 6622 Nagymágocs, Xxxxxxxx xx 00. | Xxxxxx Xxxxxxxxx polgármester | 3467 |
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete | 5931 Nagyszénás, Xxxxx xxxx 0. | Xxxxxxxx Xxxxx polgármester | 5773 |
Nagytőke Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6612 Nagytőke, Xxxxxxxxx xxx 0. | Xxxxx Xxxxxxxx polgármester | 501 |
Óföldeák Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6923 Óföldeák, Bajcsy-Zsilinszky u. 2. | Xxxxxx Xxxxx polgármester | 541 |
Okány Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5534 Okány, Kossuth u. 16. | Xxxxxx Xxxxxx polgármester | 2941 |
Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 5900 Orosháza, Xxxxxxxxx xxx 0-0. | Xxxxxxxxx Xxxxxx alpolgármester | 31927 |
Örménykút Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5556 Örménykút, Dózsa Gy. u. 26. | Xxxxxxx Xxxxxxx polgármester | 530 |
Pitvaros Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6914 Pitvaros, Xxxxxxx u. 30. | Xxxxxxx Xxxxxx polgármester | 1600 |
Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5919 Pusztaföldvár, Rákóczi u. 66. | Xx. Xxxxxxx Xxxxxx | 2028 |
polgármester | |||
Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 5720 Sarkad, Kossuth u. 27. | Xxxxx Xxxxxx polgármester | 11238 |
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5731 Sarkadkeresztúr, Vörösmarty u. 7. | Xxxxxx Xxxxx polgármester | 1893 |
Szabadkígyós Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5712 Szabadkígyós, Xxxxxxx xxx 0. | Xxxxxx Xxxxxx polgármester | 2930 |
Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 5521 Szeghalom, Szabadság tér 4-8. | Xxxxxxx Xxxxxx polgármester | 10257 |
Szegvár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete | 6635 Szegvár, Szabadság tér 2. | Xxxxx Xxxxxx polgármester | 4997 |
Székkutas Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 6821 Székkutas, Béke u. 2. | Xxxx Xxxxxx polgármester | 2560 |
Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxx xxx 0. | Xxxxxxx Xxxx polgármester | 31022 |
Tarhos Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5641 Tarhos, Xxxxxx Xxxxxx u. 29. | Xxxxxx Xxxxxx polgármester | 983 |
Telekgerendás Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5675 Telekgerendás, Xxxxx Xxxxxx u. 13. | Xxxxxxx Xxxxxxxx polgármester | 1713 |
Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 5940 Tótkomlós, Xx xx 0. | Xx. Xxxxx Xxxx polgármester | 6760 |
Újkígyós Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete | 5661 Újkígyós, Kossuth u. 41. | Xxxxxxxxxx Xxxxxx polgármester | 5940 |
Újszalonta Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5727 Újszalonta, Béke u. 35. | Xxxx Xxxxx polgármester | 141 |
Végegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5811 Végegyháza, Széchenyi u. 2. | Xxxxxx Xxxxxx polgármester | 1681 |
Vésztő Város Önkormányzat Képviselő-testülete | 5530 Vésztő, Xxxxxxx Xxxxx u. 62. | Xxxxxx Xxxxxx polgármester | 8012 |
Zsadány Község Önkormányzat Képviselő-testülete | 5537 Zsadány, Béke u. 82. | Xxxxx Xxxxx polgármester | 1849 |
Lakosságszám összesen: | 485942” |
3.) A Megállapodás I.7.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„A Társulás önálló jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv.”
4.) A Megállapodás I.10.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„A Társulás mint költségvetési szerv gazdálkodási besorolása szerint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.”
5.) A Megállapodás I.11.) pontjában az „Elnökhelyettes” szövegrész helyébe az „Alelnök” szövegrész lép.
6.) A Megállapodás I.14.) pont második bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„A nyilvántartás felfektetése és vezetése a munkaszervezeti feladatokat ellátó Orosházi Polgármesteri Hivatal feladata.”
7.) A Megállapodás II.16.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„A Tagok – tekintettel a környezetvédelem kiemelt szerepére, a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 33. § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségük hatékony ellátása érdekében - saját közigazgatási területükön belül megvalósítandó települési szilárd hulladék begyűjtésére, elhelyezésére és ártalmatlanítására szolgáló létesítmények létrehozására és üzemeltetésére kötnek szerződést, melynek megvalósulásában kiemelten érdekeltek az érintett települések önkormányzatai. A feladat megvalósítása során a Tagok egy hulladékégető mű létesítését, hulladékátrakó állomások, hulladékkezelő művek, hulladékválogató létesítmények, hulladékgyűjtő udvarok és szigetek kialakítását, valamint elhagyott hulladéklerakó telepek rekultivációját vállalják.”
8.) A Megállapodás III.20.) pontja I.a.) alpontja törlésre kerül.
9.) A Megállapodás IV.32.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„A Tagok, illetve képviselőik a tudomásukra jutott információkat csak a projekt megvalósítása érdekében használhatják fel, egyébként azok bizalmasan kezelendők, nem érintettek részére csak felhatalmazás alapján adhatják ki, kivéve a közérdekű adatokat, melyekkel kapcsolatban az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény szerint járnak el.”
10.) A Megállapodás IV.34.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„A Taggyűlés, valamint a Társulás Elnökségének tagjai a Társulás működéséről a Tagokat évente legalább egy alkalommal tájékoztatják.”
11.) A Megállapodás V.35.) pontjának f) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„Tagok rögzítik, hogy bármely tag által vállalt működési hozzájárulás, valamint a fejlesztés, beruházás vonatkozásában vállalt fizetési kötelezettség nem teljesítése esetén a társulás székhely szerinti vagy a társulási megállapodásban meghatározott székhely (gesztor) önkormányzat a fizetési határidőt követő 15. naptól azonnali beszedési megbízás (inkasszó) benyújtására jogosult. Ha a székhely (gesztor) önkormányzat nem tesz eleget a társulás felé vállalt fizetési kötelezettségének, úgy a társulási tanács (Taggyűlés) új székhely (gesztor) önkormányzat kijelöléséről dönthet, amelyet egyúttal felhatalmaz arra, hogy a korábbi székhely (gesztor) önkormányzat ellen azonnali beszedési megbízást (inkasszót) nyújtson be.”
12.) A Megállapodás VI.37.) pontjából az „illetve Munkaszervezete” szövegrész törlésre kerül. 13.) A Megállapodás VII.40.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„A tagok mindegyikének – kizárólagos hatáskörében minősített többséggel hozott – határozata
szükséges a Társulási Megállapodás jóváhagyásához, módosításához, a Társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájáruláshoz, valamint a Társulás megszüntetéséhez.
A csatlakozási szándék kinyilvánításához a csatlakozni kívánó önkormányzatnak a csatlakozási szándékáról a Taggyűlést a vonatkozó minősített többséggel hozott határozatának megküldésével, legalább hat hónappal korábban értesítenie kell. A csatlakozási eljárásra egyebekben a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltak az irányadók.”
14.) A Megállapodás VII. 42.) pontjában a „Békés Megyei Közigazgatási Hivatalnak” szövegrész helyébe a „Békés Megyei Kormányhivatalnak” szövegrész lép.
15.) A Megállapodás VII. 43.) pontjának második bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„A kilépésre vonatkozó határozatot legalább 6 hónappal a kilépést megelőzően kell a Taggyűlésnek írásban bejelenteni.”
16.) A Megállapodás VII.44.) pontjának első bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„A Taggyűlés minősített többséggel hozott határozatával a naptári év utolsó napjával fontos okból kizárhatja azt a Tagot, amely a Társulási Megállapodásban foglalt kötelezettségeinek ismételt felhívásra a megadott határidőben nem tesz eleget.”
17.) A Megállapodás VII.48.) pontja kiegészül az alábbi negyedik bekezdéssel:
„A Társulásból történő kiválás esetén a vagyontárgy társulási tag részére történő kiadását öt évre el lehet halasztani, ha annak természetben történő kiadása veszélyeztetné a Társulás további működését. Ebben az esetben a kivált tagot – a Társulással kötött szerződés alapján – használati díj illeti meg.”
18.) A Megállapodás VIII.55.) pontja és 56.) pontja első bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„55.) A Társulás szervei a Taggyűlés, a Társulás Elnöksége, a Társulás Elnöke, a Társulás Alelnökei és a Társulás Bizottságai.
A Taggyűlés
56.) A Társulás legfőbb döntéshozó szerve a Tagok (al)polgármestereiből álló társulási tanács (továbbiakban Taggyűlés). A Taggyűlés tagjainak megbízatása az önkormányzati ciklus idejéig tart.”
19.) A Megállapodás VIII. fejezetének „A Társulás Elnöksége” alcím 57.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„57. A Társulás munkáját a Taggyűlés ülései közötti időszakban a Társulás Elnöksége (továbbiakban: Elnökség) látja el azzal, hogy a Xxxxx által a Társulásra átruházott hatásköröket nem gyakorolhatja.
Az Elnökség 11 tagú, mely az elnökből, az elnök-helyettesekből és 8 elnökségi tagból áll.
Az Elnökségi tagokat a Taggyűlés tagjai sorából az alakuló ülésen, vagy az ok felmerülését követő első ülésen egyszerű többségű szavazatával választja meg.”
20.) A Megállapodás VIII. 58.) pontja és a „Társulás Elnökhelyettesei”, valamint az utána következő 59.) és 60.) pontjai helyébe a következő rendelkezés lép:
„58.) A Társulás Elnökét (aki egyben a Taggyűlés és az Elnökség elnöke is) a Taggyűlés tagjai sorából az önkormányzati választási ciklus idejére választja meg. Az Elnök személyére a Taggyűlés bármely tagja javaslatot tehet. A Társulás Elnökének megválasztásáról a Taggyűlés egyszerű többséggel dönt.
A Társulás Elnöke képviseli a Társulást. Távolléte, vagy akadályoztatása esetén a Társulás képviseletét, illetve a Taggyűlés és az Elnökség ülésén az elnöki teendőket külön meghatalmazás nélkül a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározottak szerint a Társulás erre felhatalmazott Alelnöke látja el.
Az Elnök részletes feladatait és hatásköreit a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg.
Társulás Alelnökei
„59.) A Taggyűlés az önkormányzatok választási ciklusának idejére az Elnökség tagjai sorából
2 Alelnököt választ. Az Alelnökök személyére az Elnök tehet javaslatot. A Társulás Alelnökeinek megválasztásáról a Taggyűlés egyszerű többséggel dönt.
Társulás Bizottságai
60. A Taggyűlés az önkormányzatok választási ciklusának idejére 5 fős Pénzügyi Bizottságot hoz létre. A Pénzügyi Bizottság tagjait a Taggyűlés egyszerű többséggel választja meg, 3 főt a Taggyűlés tagjai sorából, 2 főt külső pénzügyi szakértők közül. A Pénzügyi Bizottság tagjai sorából Elnököt választ, Elnökét a Társulás tagjai közül kell megválasztani.”
21.) A Megállapodás VIII. fejezetének „A Társulás Munkaszervezete (PIU)” alcím és az utána következő szövegrész helyébe a következő rendelkezés lép:
„A Taggyűlés munkaszervezete
62.) A Taggyűlés munkaszervezeti feladatait (döntések előkészítése, végrehajtás szervezése) az Orosházi Polgármesteri Hivatal látja el az Mötv. 95. § (4) bekezdése alapján.”
22.) A Megállapodás IX.64.) pontjának első bekezdésében az „Elnökhelyettes” szövegrész helyébe az „ Alelnök” szövegrész lép.
23.) A megállapodás IX. 64.) pontja c.) alpontjában a „Békés Megyei Közigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe a „Békés Megyei Kormányhivatal” szövegrész lép.
24.) A Megállapodás IX. 65.) pontjának első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
„A Taggyűlés akkor határozatképes, ha ülésén legalább a szavazatok felével rendelkező képviselő jelen van.”
25.) A Megállapodás IX. 67.) és 68.) pontjainak helyébe a következő rendelkezés lép:
„67.) A javaslat elfogadásához - a 68.) pontban foglalt kivételekkel – legalább annyi tag igen szavazata szükséges, amely meghaladja a jelen lévő tagok szavazatainak a felét és az általuk képviselt települések lakosságszámának egyharmadát (egyszerű többség).
68.) Az alábbi döntések meghozatalához legalább annyi tag igen szavazata szükséges, amely eléri a társulásban részt vevő tagok szavazatának több mint felét és az általuk képviselt települések lakosságszámának a felét (minősített többség).
a.) a Társulás Megállapodás jóváhagyásához,
b.) a Társulási Megállapodás módosításához,
c.) a Társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájáruláshoz, d.) a Társulási Megállapodás megszüntetéséhez,
e.) a Társulási Megállapodás év közbeni felmondásához, f.) tag kizárásához.
Az a.)-d.) pontokban foglaltakhoz a Társulásban részt vevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges.”
26.) A Megállapodás IX. 69.) pontja a.) alpontjában az „Elnökhelyetteseinek” szövegrész helyébe az
„Alelnökeinek” szövegrész lép.
27.) A Megállapodás IX.71.) pontjában a „Békés Megyei Közigazgatási Hivatalnak” szövegrész helyébe a „Békés Megyei Kormányhivatalnak” szövegrész lép.
28.) A Megállapodás IX.72.) pontjában az „Ötv.” szövegrész helyébe az „Mötv.” szövegrész lép.
29.) A Megállapodás IX. 73.) pontjának első bekezdésében az „Elnökhelyettes” szövegrész helyébe az „Alelnök” szövegrész lép.
30.) A Megállapodás IX.73.) pontja c.) alpontjában a „Békés Megyei Közigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe a „Békés Megyei Kormányhivatal” szövegrész lép.
31.) A Megállapodás IX. 74.) pontjában az „Elnökhelyettes” szövegrész helyébe az „Alelnök” szövegrész lép.
32.) A Megállapodás IX.75.) pontjában a „Békés Megyei Közigazgatási Hivatalnak” szövegrész helyébe a „Békés Megyei Kormányhivatalnak” szövegrész lép.
33.) A Megállapodás IX. 76) pontjában az „Ötv.” szövegrész helyébe az „Mötv.” szövegrész lép.
34.) A Megállapodás IX. fejezetének „A Munkaszervezet feladatai” alcíme és az utána következő 84.) pont törlésre kerül.
35.) A Megállapodás XI. 90.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„90.) A Tagok vitás kérdéseiket elsősorban és kötelezően tárgyalásos úton, egymás között – szükség szerint érdekképviseleti és szakmai szervek, szervezetek bevonásával – egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetére a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság illetékességének vetik alá magukat.”
36.) A Megállapodás XI. 92.) pontjának első mondatának helyébe a következő rendelkezés lép.
„Ezen Társulási Megállapodás megkötésénél a Tagok a vonatkozó Kohéziós előírások mellett, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény előírásait veszik figyelembe.”
37.) A megállapodás jelen módosítása 2013. június 30. napján lép hatályba.
II. felhatalmazza a Polgármestert a módosítással egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodás aláírására.
Végrehajtásért felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester a módosítással egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodás aláírásáért
Határidő: a Társulási Megállapodás aláírására 2013. június 30.
70/2013. (V.14.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, hogy
1.) a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodását (továbbiakban: Megállapodás) – a módosítással nem érintett rendelkezések változatlanul hagyása mellett – a következők szerint módosítja:
b.) A Megállapodás I.1. pontja kiegészül az alábbi sorral és a „Lakosságszám összesen” sor a következőre módosul:
Név | Székhely | Képviseli | Lakosságszám (2004. jan. 1-jén) |
Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő- testülete | 5650 Mezőberény, Xxxxxxx X. xxx 0. | Xxxxxxx Xxxxxx polgármester | 10.871 fő (2012. jan. 1-jén) |
Lakosságszám összesen: | 496759 |
b.) A megállapodás jelen módosítása 2013. augusztus 1. napján lép hatályba;
2. ) felhatalmazza a Polgármestert a módosítással egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodás aláírására.
Végrehajtásért felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester a módosítással egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodás aláírásáért
Határidő: a Társulási Megállapodás aláírására 2013. július 31.
71/2013. (V.14.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Békés megyei feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és köznevelés-fejlesztési tervben foglaltakkal egyetért.
72/2013. (V.22.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete az EDF DÉMÁSZ Zrt-vel kötött közvilágítási, szolgáltatói szerződés 2014. december 31-ig történő meghosszabbítását jóváhagyja.
73/2013. (V.29.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a körjegyzőség 2012. évi munkájáról szóló beszámolót.
74/2013. (V.29.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátása 2012-ben című beszámolót elfogadta.
75/2013. (V.29.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete az 1996. szeptember 1-től működő Kondoros-Kardos Közoktatási Intézményfenntartó Társulás társulási megállapodását, mely az előterjesztés 1. sz. mellékletét képezi, 2013. július 1. napjától jóváhagyja, a Társulás új neve: Kondoros-Kardos Köznevelési Intézményfenntartó Társulás.
A képviselő-testület a jogi személyiséggel rendelkező Társulás társulási tanácsába tagként Xxxxxxxxx Xxxxxx alpolgármestert és Xxxxxx Xxxxxx képviselőt delegálja.
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a társulási megállapodás aláírására.
Határidő: azonnal,
Felelős : Xxxx Xxxxx polgármester
76/2013. (V.29.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Többsincs Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítását jóváhagyja.
77/2013. (VI.05.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a Regionális Hulladékkezelő Kft. taggyűlésének döntését, mely szerint a Kft. ügyvezetőjének 2013. július 1-től 5 évre Xxxxx Xxxxxxx választja. Az ügyvezető bére bruttó 350.000.- Ft/hó.
A képviselő-testület utasítja a polgármestert és a jegyzőt a munkaszerződés aláírására.
Határidő: 2013. június 30.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester, Zsindely Xxxxxxxx jegyző
78/2013. (VI.05.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2013. évi közmunkaprogram „Belterületi Közutak karbantartása” programelem keretében a Stabil-út Technology Kft.-vel (Kunmadaras, Tópart út 33.) köt szerződést 72 tonna AC 11-es meleg aszfalt biztosítására.
Megbízza a polgármestert, hogy a szerződést megkösse és a teljesítéshez szükséges intézkedéseket tegye meg.
79/2013. (VI.05.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az óvodai és általános iskolai kötelező felvételt biztosító intézmény székhelyén kívüli önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak ellátásához nem tud hozzájárulást biztosítani.
80/2013. (VI.05.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Xxxxxxx Xxxxx Xxxxxxx, Petőfi u. 17. sz. alatti lakos részére 25.000.- Ft/AK értéken értékesíti az önkormányzat tulajdonát képező 0107/54.hrsz.ú 0,1549 ha területű, 7 AK értékű szántó ingatlant.
Megbízza a polgármestert az adás-vétel lebonyolításával.
81/2013. (VI.17.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a településen gyakorolható, de az eddigi koncessziós pályázati eljárások során el nem nyert jogosultságok gyakorlására ideiglenesen – dohánytermék-kiskereskedelemmel jelenleg is foglalkozó – Xxxxx Xxxxxx Enikő 5553 Kondoros, Xxxxxx A. u. 13/1. szám alatti egyéni vállalkozót javasolja kijelölni.
Megbízza a polgármestert, hogy a kijelölésre javasolt személyről a nyilatkozatot a Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt felé megtegye.
82/2013. (VI.26.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a község közbiztonsági helyzetéről készült tájékoztatót elfogadta.
83/2013. (VI.26.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a település tűzvédelmi helyzetéről készült tájékoztatót elfogadta.
84/2013. (VI.26.) sz. KT. határozat
Kardos Község Képviselő-testülete a közös fenntartású Többsincs Óvoda és Bölcsőde 2012-2013-as nevelési évéről szóló beszámolót elfogadta.
A képviselő-testület a közös fenntartású Többsincs Óvoda és Bölcsőde 2013- 2014-es nevelési évének csoportlétszámait engedélyezi.
85/2013. (VI.26.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadta Kardos Község Önkormányzat Helyi Esélyegyenlőségi Programját.
Határidő : azonnal
Felelős : Xxxxx Xxxxx polgármester
86/2013. (VI.26.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, hogy a Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulás részére 6.216.- Ft pénzeszközt ad át a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa által hozott 79/2013.(V.30.) határozatában foglalt támogatásra.
87/2013. (VI.26.) sz. KT. határozat
(1) A képviselő-testület úgy dönt, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény rendelkezésit figyelembe véve 2013. június 30. napjával megszünteti az Örménykút – Kardos Háziorvosi Szolgálatot Fenntartó Társulást, mivel azt nem kívánja jogi személyiséggel rendelkező társulássá alakítani.
(2) Dönt, hogy a Társulás által korábban ellátott feladatokat Örménykút Község Önkormányzata, mint gesztortelepülés továbbra is lássa el változatlan formában és kezdeményezi, hogy Együttműködési megállapodás kerüljön megkötésre Örménykút Község Önkormányzatával illetve Csabacsűd
Nagyközség Önkormányzatával a jelenlegi működési alapelvek figyelembe vételével.
(3) Megbízza a jegyzőt, hogy az Együttműködési Megállapodást 2013. július
31. napjáig készítse el.
(4) Megbízza Örménykút polgármesterét, hogy a Háziorvosi Szolgálat 2013. augusztus 31. napjával lejáró működési engedélyét a fentiek figyelembevételével hosszabbítsa meg.
88/2013. (VI.27.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a közös fenntartású Többsincs Óvoda és Bölcsőde 2013. évi költségvetését az alábbiak szerint elfogadja.
Cím, alcím, jogcím | Kötelező feladat tv. szerint | Kötelező feladat ÖK döntés értelm. | Önként vállatl feladat | 2013. évi eredeti ei. | változás | 2013. mód.ei |
Intézményi működési bevételek | 4 911 | 629 | 0 | 5 540 | 632 | 6172 |
ebből kamatbevételek | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
Pénzforgalom nélküli bevételek | 0 | 0 | 0 | 0 | 90 | 90 |
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 4 911 | 629 | 0 | 5540 | 722 | 6262 |
Intézményfinanszírozás | 60 547 | 13 868 | 0 | 74 415 | 1189 | 75604 |
Ebből: állami bevétel | 59172 | 7933 | 0 | 67 105 | 0 | 67105 |
önkormányzati hozzájárulás | 1375 | 5935 | 0 | 7 310 | 1189 | 8499 |
Finanszírozási bevételek összesen | 60 547 | 13 868 | 0 | 74415 | 1189 | 75604 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN | 65 458 | 14 497 | 0 | 79 955 | 1911 | 81866 |
Cím, alcím, jogcím | Kötelező feladat tv szerint | Kötelező feladat ÖK döntés ért. | Önként vállalt feladat | 2013. évi összesen | változás | 2013. mód.ei |
Működési kiadások | 65 458 | 14 497 | 0 | 79 955 | 1911 | 81866 |
Személyi kiadások | 36 719 | 8 034 | 0 | 44 753 | 962 | 45715 |
Munkaadókat terhelő befizetések | 9 914 | 2 170 | 0 | 12 084 | 227 | 12311 |
Dologi kiadások | 18 825 | 4 293 | 0 | 23 118 | 722 | 23840 |
Összesen | 65 458 | 14 497 | 0 | 79 955 | 1911 | 81866 |
Az intézmény dolgozóinak 2013. évi előirányzata:
- teljes munkaidőben foglalkozatott: 25 fő,
- részmunkaidőben foglalkoztatott: - fő, összesen: 25 fő
Az önkormányzati hozzájárulás összege:
- Kardos Nagyközség Önkormányzata: óvodai neveléshez 166 e Ft, bölcsődei ellátáshoz: 0 Ft
- Kondoros Nagyközség Önkormányzatának hozzájárulása: óvodai neveléshez 3026 e Ft, bölcsődei ellátáshoz 5307 e Ft
89/2013. (VI.26.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Xxxxxx Xxxxx és neje Xxxxxxxx Xxxx Xxxxxxxxx Xxxxxx, Hosszú sor 32. szám alatti lakos részére 20.000.- Ft, azaz Húszezer forint kamatmentes lakáscélú támogatást állapít meg a 16/2004. (VIII.28.) KT. sz. rendelet alapján a Hosszú sor 32. sz. alatti ingatlan festésére, mázolására.
A havi törlesztő részlet visszafizetését a kölcsön igénybevételét követő második hónap 1. napjától havi 2.000.- Ft-ban állapítja meg.
Megbízza a polgármestert, hogy a támogatásban részesítettel a megállapodást kösse meg.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester Határidő: 2013. július 11.
90/2013.(VII.15.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete egyetért Xx. Xxxxxx Xxxxx háziorvos Örménykút Község Önkormányzatával fennálló közalkalmazotti jogviszonyának 2013. szeptember 8.-i hatállyal közös megegyezéssel történő megszüntetésével.
Megbízza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételével.
Határidő: 2013. szeptember 8. Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
91/2013.(VII.15.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul, hogy Örménykút Község Önkormányzata a háziorvosi álláshely betöltéséig, tartós helyettesítés céljából Xx. Xxxxx Xxxx és Xx. Xxxxxxx Xxxxxx háziorvosokkal kössön szerződést illetve, hogy megtegye az ehhez kapcsolódó egyéb szükséges intézkedéseket.
Megbízza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételével.
Határidő: 2013. augusztus 9. Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
92/2013.(VII.15.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
a.)egyetért azzal, hogy Örménykút Község Önkormányzata a megüresedő háziorvosi munkakör ellátására pályázatot írjon ki a határozat mellékletét képező tartalommal,
b.)megbízza a polgármestert, hogy a határozat továbbításáról gondoskodjon.
Határidő: értelem szerint
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
93/2013.(VII.15.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja, hogy a megüresedő háziorvosi munkakör ellátására kiírt pályázat I. forduló sikertelensége esetén Örménykút újra, ugyanilyen tartalommal pályázatot ír ki.
94/2013. (VII.15.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja az Alföldvíz Zrt.-vel kötendő, az ivóvízellátás ASR típusú konténeres szűrőberendezéssel történő biztosítására és a konténer bekötővezetéknek kialakítására szóló Szolgáltatási szerződést.
A szolgáltatási díj fedezetéül a 2013. évi költségvetés „működőképesség megőrzését szolgáló kiegészítő támogatás”-t jelöli meg.
Megbízza a polgármestert a Szolgáltatási szerződés aláírásával.
95/2013. (VII.15.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Gyomaendrődi Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás megszüntetéséről szóló Megállapodást.
Megbízza a polgármestert a Megállapodás aláírásával.
96/2013. (VII.15.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete szándékát fejezi ki, hogy részt kíván venni a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás által benyújtandó KEOP-1.1.1/C/13 pályázatban.
Beszerzendő eszközök: 450 db (120 literes) hulladékgyűjtő edényzet
97/2013. (VIII.05.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, hogy a Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulás által a „tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a települési és térségi fejlesztések támogatására” kiírt TP-1-2013 kódjelű pályázati felhívás 5.
célterületére benyújtandó pályázatban az alábbi műszaki-szakmai tartalommal kíván részt venni:
Eszköz megnevezése | Mennyiség | Megjegyzés, tipus | Ára/db ( bruttó ) | Összesen |
Autógumi | 4 | 36 500 Ft | 146 000 Ft | |
Üléshuzat | 1 | 53 000 Ft | 53 000 Ft | |
Xxxxxxxxxxxx csatlakozó dugó | 1 | 80 000 Ft | 80 000 Ft | |
Vérnyomásmérő | 1 | 20 900 Ft | 20 900 Ft | |
Kerékpár (masszív, felszerelt) | 1 | 70 000 Ft | 70 000 Ft | |
369 900 Ft |
A Képviselő-testület vállalja a pályázat megvalósításához szükséges Kardosra eső 36.990.- Ft önerő biztosítását, valamint a pályázati összeg Kardosra eső előfinanszírozását a 2013. évi költségvetés fejlesztési céltartalék terhére.
98/2013. (VIII.05.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete az aktualizált Közbeszerzési Szabályzatot elfogadja.
Határidő: azonnal
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
99/2013. (VIII.05.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása által benyújtott Környezet és Energia Operatív Program (KEOP-1.1.1/C/13) Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek eszközparkjainak fejlesztése, informatikai korszerűsítése pályázathoz 158.988 Ft önerőrészt biztosít a fejlesztési tartalék terhére.
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a pályázattal kapcsolatos nyilatkozatok aláírására.
Határidő: azonnal
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
100/2013.(VIII.08.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Kondorosi Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetését az alábbiak szerint fogadja el:
Megnevezés | Kötelező feladat tv. szerint | Kötel ező felad at önk. dönté s ért. | Ön ké nt vál l. fel ad at | 2013. évi Összesen | Változás | 2013. évi 1.Mód.e iÖsszese n | Változás | 2013. évi 2.Mód.eiÖ sszesen | |
Intézményi működési bevételek | 780 | 780 | |||||||
ebből: kamatbevételek | 2 | 2 | |||||||
Támogatásértékű bevétel | |||||||||
Támogatásértékű működési bevét | 10 591 | 0 | 0 | 10 591 | 0 | 10 591 | 707 | 11 298 | |
TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEVÉTEL ÖSSZESEN | 10 591 | 0 | 0 | 10 591 | 0 | 10 591 | 0 | 11 298 | |
Pénzforgalom nélküli bevételek | 4 079 | 4 079 | |||||||
Intézményfinanszírozás | 78 676 | 78 676 | 70 976 | 1 198 | 72 174 | ||||
Ebből: állami bevétel | 66 840 | 66 840 | -7 700 | 59 140 | 2 960 | 62 100 | |||
önkormányzati hozzájárulás | 11 836 | 11 836 | 11 836 | -1 762 | 10 074 | ||||
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 78 676 | 0 | 0 | 78 676 | -7 700 | 70 976 | 1 198 | 72 174 | |
KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ÖSSZESEN | 89 267 | 0 | 0 | 89 267 | -7 700 | 81 567 | 6 764 | 88 331 |
Cím, alcím, jogcím | Kötelező feladat tv. szerint | Kötelező feladat önk. döntés ért. | Önként váll. feladat | 2013. évi Összesen | Válto zás | 2013. évi 1.Mód.eiÖ sszesen | Változás | 2013. évi 1.Mód.eiÖssz esen |
Működési kiadások | ||||||||
Személyi kiadások | 42 868 | 10 385 | 53 253 | 53 253 | 4 321 | 57 574 | ||
Munkaadókat terh.bef.köt. | 10 654 | 2 451 | 13 105 | 13 105 | 1 224 | 14 329 | ||
Dologi kiadások | 13 209 | 2 000 | 15 209 | 15 209 | 780 | 15 989 | ||
Tám.ért-pe.átadás | ||||||||
Működési célú pé.átadás | ||||||||
Társ.szoc.juttatás | 7 700 | 7 700 | 0 | 0 | ||||
Általános, működési tartalék | 439 | 439 | ||||||
Működési kiadások összesen | 74 431 | 14 836 | - | 89 267 | 81 567 | 6 764 | 88 331 | |
Mindösszesen | 74 431 | 14 836 | - | 89 267 | 81 567 | 6 764 | 88 331 |
A közös hivatal által teljes munkaidőben foglalkoztatott köztisztviselői létszám: 22 fő
101/2013. (VIII.29.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
a) úgy dönt, hogy a háziorvosi egészségügyi alapellátást 2014. április 1-jétől Xx. Xxxxxxx Xxxxxx egyéni vállalkozó háziorvos szakorvossal ( 5540 Szarvas, Tessedik u. 69/2.) kötött szerződés alapján biztosítja Örménykút Község Önkormányzatának 119/2013 (VII.15.) és Kardos Község Önkormányzatának 92/2013. (VII.15.) számú határozata alapján kiírt pályázat eredményeként.
b) az a) pontban foglaltakra tekintettel megbízza a Örménykút Község Polgármesterét, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően intézkedjen 2014. március 31-i hatállyal
1. a háziorvosi szolgálat érvényben lévő működési engedélye visszavonása, valamint
- 5 -
2. a háziorvosi szolgálatnál alkalmazásban álló közalkalmazott, közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése ügyében.
Felelős: Xxxxxxx Xxxxxxx Örménykút Polgármestere Határidő: 2014. március 31.
102/2013. (VIII.29.) sz. Kardos határozat
(1) Kardos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja az előterjesztés mellékletét képező megállapodást, mely a Kardos – Örménykút háziorvosi körzet Xx. Xxxxxxx Xxxxxx egyéni vállalkozó háziorvos szakorvos ( sz.: Orosháza, 1981.12.03. cím: 5540 Szarvas, Tessedik
u. 69/2.) által történő működtetésére vonatkozik és 2014. április 1. napján lép hatályba.
(2) Felhatalmazza a polgármestert a megállapodás illetve a megállapodás későbbi adminisztrációs jellegű módosításainak aláírására.
Határidő: azonnal
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
103/2013. (VIII.29.) sz. Kardos határozat
(1) Kardos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja az előterjesztés mellékletét képező feladat-ellátási szerződést, mely a Kardos – Örménykút háziorvosi körzet Xx. Xxxxxxx Xxxxxx egyéni vállalkozó háziorvos szakorvos ( sz.: Orosháza, 1981.12.03. cím: 5540 Szarvas, Tessedik
u. 69/2.) által történő működtetésére vonatkozik és 2014. április 1. napján lép hatályba.
(2) Felhatalmazza a polgármestert a szerződés illetve a szerződés későbbi adminisztrációs jellegű módosításainak aláírására.
Határidő: azonnal
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
104/2013. (VIII.29.) sz. Kardos határozat
(1) Kardos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. október 31. napi hatállyal visszavonja 91/2013. (VII.15.) határozatát.
(2) Hozzájárul, hogy Örménykút Polgármestere az Örménykút – Kardos háziorvosi körzet üres háziorvosi álláshelyének helyettesítésére szerződést kössön 2013. november 1. napjától 2014. március 31. napjáig Xx. Xxxxxxx Xxxxxx egyéni vállalkozó háziorvos szakorvossal ( sz.: Orosháza, 1981.12.03. cím: 5540 Szarvas, Tessedik u. 69/2.) az előterjesztés mellékletét képező szerződés tervezet szerinti tartalommal.
- 10 -
(3) Felhatalmazza a Örménykút Polgármesterét a szerződés illetve a szerződés későbbi adminisztrációs jellegű módosításainak aláírására.
Határidő: azonnal
Felelős: Xxxxxxx Xxxxxxx Örménykút Polgármestere
105/2013. (VIII.29.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 94/2013.(VII.15.) XX.xx. határozatát visszavonja és jóváhagyja az Alföldvíz Zrt.-vel kötendő, az ivóvízellátás ASR típusú konténeres szűrőberendezéssel történő biztosítására és a konténer bekötővezetéknek kialakítására szóló – jelen előterjesztés mellékletét képező - Szolgáltatási szerződést.
A szolgáltatási díj fedezetéül a 2013. évi költségvetés „működőképesség megőrzését szolgáló kiegészítő támogatás”-t jelöli meg.
Megbízza a polgármestert a Szolgáltatási szerződés aláírásával.
106/2013. (VIII.29.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az előterjesztés mellékletét képező, KEOP-1.1.1/C/00-0000-0000 azonosítószámú, „A Körös-szögi Kistérség Hulladékgazdálkodási Rendszerének Továbbfejlesztése” c. pályázati projekthez kapcsolódó, a projekt megvalósításához és fenntartására vonatkozó megállapodást jóváhagyja.
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert megállapodás aláírására. Határidő: 2013. szeptember 4.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
107/2013. (IX.11.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat 2013. I. félévi költségvetéséről szóló beszámolót elfogadta.
108/2013. (IX.11.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. évre vonatkozóan az önkormányzat tulajdonát képező földterületeket haszonbérlet útján hasznosítja.
A haszonbérlet összegét az alábbiak szerint határozza meg:
* az 5000 m2 és ennél nagyobb terület után:
- 2014. június 30-ig történő megfizetés esetén 36.800.- Ft/ha,
- 2013. november 30-ig történő megfizetés esetén 34.00.- Ft/ha,
* 5000 m2 alatti terület után
- 2014. június 30-ig történő megfizetés esetén 34.500.- Ft/ha,
- 2013. november 30-ig történő megfizetés esetén 32.200.- Ft/ha Megbízza a polgármestert, hogy a haszonbérleti szerződéseket kösse meg.
109/2013. (IX.11.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzata képviselő-testülete pályázatot kíván benyújtani a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló 2013. évi kiegészítő támogatásra.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester Határidő: 2013. szeptember 30.
110/2013. (IX.11.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Létrehozásáról és Fenntartásáról szóló Megállapodás előterjesztés mellékletét képező módosítását.
Megbízza a polgármestert a Megállapodás módosításának aláírásával.
111/2013. (IX.11.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodás előterjesztés mellékletét képező módosítását.
Megbízza a polgármestert a Megállapodás módosításának aláírásával.
112/2013. (IX.11.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás Taggyűlése által 16/2013.(VII.10.) TGy. Határozatával elfogadott XXXXX Xxxxxxxx Üzemeltetési Koncepcióját és díjpolitikát nem hagyja jóvá, tekintettel arra, hogy Kardos Község Önkormányzata nem kíván a társulási hulladékkezelésben részt venni, a társulás keretében kizárólag a hulladéklerakó rekultivációját kívánja megvalósítani.
113/2013. (IX.11.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Békés-Manifest Közszolgáltató Nonprofit Kft-ben (5746 Kunágota, Xxxxxxx xx 0., xxxxxxxxxxxxxx: 04-09-009182) nem kíván üzletrészt vásárolni, tekintettel arra, hogy Kardos Község Önkormányzata nem kíván a társulási hulladékkezelésben részt venni, a társulás keretében kizárólag a hulladéklerakó rekultivációját kívánja megvalósítani.
114/2013. (IX.11.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a hulladékkezelés, ártalmatlanítás feladat költségeire 2013. évi költségvetésében 450.000.- Ft-ot különít el az általános tartalék terhére.
115/2013. (IX.11.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Regionális Hulladékkezelő Kft.-vel (Gyomaendrőd, Tanya külterület 104.) hulladékkezelés, ártalmatlanítás vonatkozásában beszállítói szerződést köt a korábbi szerződésünknek megfelelő tartalommal.
Megbízza a polgármestert a szerződés megkötésével.
116/2013. (IX.11.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Xxxxx Xxx Kórház-Rendelőintézet Felügyelő Tanácsába küldöttnek
delegálja.
Xxxxx Xxxxx polgármestert,
0000 Xxxxxx, Xxxxxx x. 17. szám alatti lakost
117/2013. (IX.11.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete zárt ülést tart a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX tv. 46.
§. (2), c.) pontja alapján.
118/2013.(IX.13.) sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Kondorosi Közös Önkormányzati Hivatal 2013.I.félévi költségvetéséről készült beszámolót az alábbiak szerint fogadja el:
Megnevezés | Kötelező feladat tv. szerint | Kötelező feladat önk. döntés ért. | Önként váll. feladat | 2013. évi Összesen | 2013. évi Mód.ei. Összesen | Teljesítés | Telj. %-a |
Intézményi működési bevételek | 780 | 782 | 100 | ||||
ebből: kamatbevételek | 2 | 2 | 100 | ||||
Támogatásértékű bevétel | |||||||
Támogatásértékű működési bevét | 10 591 | 0 | 0 | 10 591 | 11 298 | 707 | 6 |
TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEVÉTEL ÖSSZESEN | 10 591 | 0 | 0 | 10 591 | 11 298 | 707 | 6 |
Pénzforgalom nélküli bevételek | 4 079 | ||||||
Intézményfinanszírozás | 78 676 | 78 676 | 79874 | 37003 | 46 | ||
Ebből: állami bevétel | 66 840 | 66 840 | 69800 | 35003 | |||
önkormányzati hozzájárulás | 11 836 | 11 836 | 10 074 | 2000 | |||
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 78 676 | 0 | 0 | 78 676 | 79874 | 37003 | |
KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ÖSSZESEN | 89 267 | 0 | 0 | 89 267 | 96031 | 38492 | 40 |
119/2013. (IX.13.)sz. Kardos határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Kondorosi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okirat módosítását elfogadja.
120/2013. (X.09.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a KEOP-1.1.1/2F/09-11- 2012-005. „Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése a Körös-szögi Kistérségben” elnevezésű Pályázati Projekt megvalósításához kapcsolódó, a Körös-szögi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság létrehozására vonatkozó alapító okirat tervezetet jóváhagyja.
121/2013. (X.09.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a „Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program” című támogatott projekt [Támogatási szerződés megkötésének időpontja: 2013. szeptember 26.] önerejének igazolását, az alábbiak szerint.
A projekt címe, a pályázati anyagban megjelölttel összhangban:
Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program
Pályázati azonosító jel: KEOP-1.3.0/00-00-0000-0000
A projekt megvalósítási helyszíne: Békés, Csongrád, és Hajdú-Bihar megye
A pályázati konstrukció száma: KEOP-1.3.0/09-11 Ivóvízminőség-javítás
A projektnek a támogatás szempontjából elszámolható nettó összköltsége a Támogatási szerződéssel megegyezően: 00.000.000.000,- Ft
A támogatás mértéke a Projekt elszámolható összköltségének a 87,430198 % -a, de legfeljebb
00.000.000.000,- Ft.
A projekt teljes költségére vonatkozó önkormányzati önrész [hatvanhat önkormányzat] mindösszesen: 3.714.215.880,- Ft, mely összegre a 19/2013.(V.22.) BM rendelet 2. mellélete szerint a „KÖZÉP-BÉKÉSI TÉRSÉG” Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás [Gesztor: Békéscsaba Megyei Jogú Város] az önkormányzatok nevében pályázatot nyújtott be (EBR42 önkormányzati információs rendszer 2013. szeptember 26. – postázás október 02.) a saját forrásra, a BM EU Önerő Alap támogatás 100 % -ára.
1. Kardos Község Önkormányzata kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az önkormányzati önrész összegét a 2014. és 2015. évi költségvetési rendeletében elkülöníti.
- 4 -
Az önkormányzatra jutó összes saját forrás (forint) | 2014. év | 2015. év | |
KARDOS Község Önkormányzata | 5.199.902,- | 1.856.876,- | 3.343.026,- |
2. Kardos Község Önkormányzat Képviselő –testülete felhatalmazza Xxxxx Xxxxx polgármestert a
pályázat aláírására és a szükséges nyilatkozatok megtételére.
122/2013. (X.09.) sz. KT. határozat
1.)Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény, és a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV.16.)
kormányrendelet vonatkozó rendelkezései alapján úgy határoz, hogy nem kíván élni a települési értéktár létrehozásának lehetőségével.
2.)A Képviselő-testület felhívja Xxxxx Xxxxx polgármestert, hogy döntéséről értesítse a Békés Megyei Közgyűlés elnökét.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester Határidő: 2013. október 31.
123/2013. (X.09.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a GYOMAKÖZSZOLG Kommunális Közszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság társasági szerződés módosítását és a módosítással egységes szerkezetbe foglalt társasági szerződést az előterjesztés szerinti tartalommal jóváhagyja.
Megbízza a polgármestert a társasági szerződésmódosítás, valamint az egységes szerkezetű társasági szerződés aláírásával.
124/2013. (X.09.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 57/2013.(X.4.) BM rendelet alapján benyújtja támogatási igényét 126 m3 kemény lombos tűzifa beszerzés támogatásra a Belügyminisztériumhoz.
A szociális tűzifavásárláshoz szükséges 160.020.- Ft önrész biztosítását, valamint a szállítási költségeket 2013.évi költségvetés többlet iparűzési adó bevétel terhére vállalja.
Megbízza a polgármestert a pályázat benyújtásával.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
Határidő: 2013. október 15.
125/2013. (X.09.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete zárt ülést tart a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX tv. 46.
§. (2), c.) pontja alapján.
126/2013. (X.09.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete Xxxxx Xxxxxxxx Xxxxxx, Xxxxx u. 21. sz. alatti lakos lakáscélú támogatás iránt benyújtott kérelmét elutasítja, mivel a támogatási kérelem foglalt melléképület felújítása a lakáscélú támogatásokról szóló 16/2004.(VII.28.) XX.xx. 3.§-ában foglalt lakhatási célnak nem felel meg.
127/2013. (X.09.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testület a kardosi 0107/33/a, a kardosi 0107/38 és a kardosi 0107/30. hrsz.-ú szántó ingatlanokra 2011.április 18.-án Xxxxxx Xxx Xxxxxxx, Xxxxx Xxxx u. 24/0.xx. alatti lakossal kötött földbérleti szerződést módosítja úgy, hogy a szerződés 2016. szeptember 30. napjától további öt évvel meghosszabbodik és a haszonbér összege 2014. január 1. napjától 65.000.- Ft/ha összegre változik és a szerződés kiegészül az alábbi mondattal: “Amennyiben az átlagárak 10 %-al eltérnek a földbérleti díjtól a szerződő felek a szerződést módosítják.”
A Képviselő-testület megbízza a polgármestert, hogy a földbérleti szerződés módosításra vonatkozó szerződés-tervezetet készíttesse el és terjessze a következő Képviselő-testületi ülés elé.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
Határidő: 2013. október 31.
128/2013. (X.09.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szeli Xxxxx Xxxxxxx, Békeköz 0.xx. alatti lakos részére 50.000.-Ft értéken értékesíti az önkormányzat tulajdonát képező 0116/69 hrsz.ú 2404 m2 területű, 10,02 AK értékű szántó ingatlant.
Megbízza a polgármestert az adás-vétel lebonyolításával.
129/2013.(X.30.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat 2013. I-
III. n. évi költségvetési beszámolóját elfogadta.
130/2013.(X.30.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepcióját – mint a költségvetés kidolgozásának alapját - az alábbiak szerint elfogadja:
1. A működési bevételek és kiadások egyensúlyának megteremtése és megtartása. A költségvetés összeállításánál alapvető szempont a pénzügyi egyensúly megteremtése.
2. Elsősorban a kötelező önkormányzati feladatok ellátásának fedezetét kell biztosítani az önkormányzati törvény rendelkezéseit figyelembe véve, a jogszabályi előírásoknak megfelelően, a kiadások minimalizálása mellett.
3. A költségvetéseket kötelező és önként vállalt feladatok szerinti tagolásban kell elkészíteni.
4. Át kell tekinteni a kötelező és nem kötelező feladatok körét.
5. Az önként vállalt feladatokat, támogatásokat alaposan felül kell vizsgálni és amennyiben jogszabályi lehetőség van rá, megszűntetni azokat, amelyeket saját bevétel nem fedez.
6. A 2014. évi költségvetésbe be kell építeni a 2013. évi kötelezettségvállalásokat.
7. Újabb kötelezettségek vállalása előtt figyelembe kell venni a meglévő, többéves kihatással járó kötelezettségeket, és a fedezetül szolgáló bevételek realizálódását.
8. Törekedni kell a takarékos gazdálkodásra. A tervezés feladatorientált legyen.
9. A dologi kiadások tervezése - szakfeladati szinten - legfeljebb a 2013. évi összegben történjen. Ettől eltérni csak nyomatékos indokkal lehet.
10. Mindent meg kell tenni a kintlévőség csökkentése érdekében.
11. Az adókintlévőségek csökkentése érdekében tovább kell folytatni a végrehajtási és ellenőrzési tevékenységet.
12. Kiemelt cél a pályázatokon való folyamatos részvétel és ennek eredményessége a kiadások csökkentését eredményezze.
13. Szervezeteknek nyújtott támogatások felülvizsgálata.
14. Az önkormányzat 2014. évi költségvetését Magyarország központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő 45. napig kell a képviselő- testületnek benyújtani.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester, Zsindely Xxxxxxxx jegyző
Határidő: értelem szerint
131/2013.(X.30.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Kondorosi Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői létszámát 2014. január 1-től 25 főben határozza meg.
A képviselő-testület utasítja a jegyzőt, hogy a hivatal szervezeti és működési szabályzat módosítását készítse elő és jóváhagyásra terjessze elő.
Határidő: 2013. november 30.
Felelős : Xxxxxxxx Xxxxxxxx jegyző
132/2013.(X.30.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. évben a következő belső ellenőrzések megtartását tartja szükségesnek:
2013. évi költségvetési beszámoló és a hozzá kapcsolódó normatíva megbízhatósági ellenőrzése
Ez az ellenőrzés kiterjed a mérleg és az azt alátámasztó leltárak, összesítő kimutatások és a főkönyvi kivonatok, a pénzforgalmi jelentés, az előirányzatok vonatkozásában a költségvetési rendelet és a főkönyv egyezőségének vizsgálatára.
A Képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a határozatot a kistérségi társulásnak küldje meg.
Határidő: 2013. október 31.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
133/2013.(X.30.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az előterjesztés mellékletét képező, KEOP-1.1.1/C/00-0000-0000 azonosítószámú, „A Körös-szögi Kistérség Hulladékgazdálkodási Rendszerének Továbbfejlesztése” c. pályázati projekthez kapcsolódó, a projekt megvalósításához és fenntartására vonatkozó megállapodás módosítását valamint 1. számú mellékletét megismerte, azt jóváhagyja.
A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt a megállapodás aláírására.
134/2013.(X.30.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elfogadja a Körös-szögi Kistérség Társulási Megállapodásnak az előterjesztés mellékletét képező módosítását.
A Képviselő-testület megbízza a polgármestert és a jegyzőt a Társulási Megállapodás módosítás aláírásával.
135/2013.(X.30.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Startmunka mintaprogram végrehajtásáról szóló tájékoztatót.
136/2013.(X.30.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kardosi 0107/33/a, a kardosi 0107/38 és a kardosi 0107/30. hrsz.-ú szántó ingatlanokra 2011. április 18.-án Xxxxxx Xxx Xxxxxxx, Xxxxx Xxxx u. 24/0.xx. alatti lakossal kötött földbérleti szerződés módosítását jóváhagyja. A szerződés 3.) pontja a következőképpen módosul: „Amennyiben a szerződés tárgyát képező földterülettel azonos bérleti díjak átlaga 10 %-al eltér, felek a bérleti szreződést a bérleti díj tekintetében módosítják.”
A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a földbérleti szerződés módosítására vonatkozó szerződés aláírásával.
137/2013.(X.30.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a GYOMAKÖZSZOLG Kommunális Közszolgáltató Kft. Gyomaendrőd Város Önkormányzata tulajdonát képező és Csárdaszállás Község Önkormányzata részére értékesítendő 250.000.- Ft-os üzletrész adás- vétele során elővásárlási jogáról lemond.
138/2013.(X.30.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, hogy a Körös- szögi Kistérség által fenntartott Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Védőnői Szolgálata részére a védőnők jogszabályban meghatározott díjazásához szükséges pénzügyi fedezet Kardosra eső 24.175.- Ft összegét 2013. évi költségvetés működési céltartalék terhére biztosítja.
139/2013. (X.30.) Kardos határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Kondorosi Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetésének módosítását az alábbiak szerint fogadja el:
Bevételek:
Megnevezés | Kötelező feladat tv. szerint eredeti ei. | Kötelező feladat önk. döntés ért. eredeti ei. | Önkén t váll. feladat eredeti ei. | 2013. évi eredeti ei. Összese n | Változás Kötelező feladat tv. szerint (3. mód) | Változás Kötelez ő feladat önk. döntés ért. (3. mód) | Változás Önként váll. feladat (3. mód. ei.) | 3. Mód ei. Összesen |
Működési bevételek | ||||||||
Intézményi működési bevételek | 0 | 0 | 0 | 0 | 21 | 0 | 0 | 801 |
ebből: kamatbevétel | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 2 |
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 0 | 0 | 0 | 0 | 21 | 0 | 0 | 801 |
Támogatásértékű bevétel | ||||||||
Támogatásértékű működési bevétel | 10 591 | 0 | 0 | 10 591 | 161 | 0 | 0 | 11 459 |
TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEVÉTEL ÖSSZESEN | 10 591 | 0 | 0 | 10 591 | 161 | 0 | 0 | 11 459 |
Véglegesen átvett pénzeszközök | ||||||||
Működési célú pénzeszköz átvétel | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú péneszköz átvétel | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
VÉGLEGESEN ÁTVETT PÉNZESZK. ÖSSZESEN | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Előző évi előirányzat- maradvány,pénzmaradvány igénybevét. | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 4 079 |
PÉNZFORG.NÉLKÜLI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 4 079 |
Intézményfinanszírozás | 78 676 | 0 | 0 | 78 676 | 1 139 | 0 | 0 | 73 313 |
Ebből: állami bevétel | 66 840 | 0 | 0 | 66 840 | 2 492 | 0 | 0 | 64 592 |
önkormányzati hozzájárulás | 11 836 | 0 | 0 | 11 836 | -1 353 | 0 | 0 | 8 721 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 78 676 | 0 | 0 | 78 676 | 1 139 | 0 | 0 | 73 313 |
KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ÖSSZESEN | 89 267 | 0 | 0 | 89 267 | 1 321 | 0 | 0 | 89 652 |
Kiadások:
Cím, alcím, jogcím | Kötelező feladat tv. szerint eredeti ei. | Kötelező feladat önk. döntés ért. eredeti ei. | Önként váll. feladat eredeti ei. | 2013. évi eredeti ei. Összesen | Változás Kötelező feladat tv. szerint (3. mód) | Változás Kötelező feladat önk. döntés ért. (3. mód) | Változás Önként váll. feladat (3. mód. ei.) | 3. Mód ei. Összesen |
Működési kiadások | ||||||||
Személyi kiadások | 42 868 | 10 385 | 0 | 53 253 | 1 022 | 0 | 0 | 58 596 |
Munkaadókat terh.bef.köt. | 10 654 | 2 451 | 0 | 13 105 | 276 | 0 | 0 | 14 605 |
Dologi kiadások | 13 209 | 2 000 | 0 | 15 209 | 23 | 0 | 0 | 16 012 |
Tám.ért-pe.átadás | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú pé.átadás | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Társ.szoc.juttatás | 7 700 | 0 | 0 | 7 700 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Általános tartalék | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 439 |
Működési kiadások összesen | 74 431 | 14 836 | - | 89 267 | 1 321 | 0 | 0 | 89 652 |
Felhalmozási kiadások | ||||||||
Fejlesztési kiadások | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felújítás | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Xxx.xxx.xxxxxxx.xx. Átadás | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalm.célú pe.átadás | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Fejlesztési célú tartalék | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási kamatfizetési kötelez. | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási kiadások összesen | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Mindösszesen | 74 431 | 14 836 | 0 | 89 267 | 1 321 | 0 | 0 | 89 652 |
A közös hivatal által teljes munkaidőben foglalkoztatott köztisztviselői létszám: 22 fő
140/2013. (X.30.) Kardos határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Kondorosi Közös Önkormányzati Hivatal 2013. I-III. negyedévi költségvetéséről készült beszámolót az alábbiak szerint fogadja el:
Bevételek:
Megnevezés | Kötelező feladat tv. szerint | Kötelező feladat önk. döntés ért. | Önként váll. feladat | 2013. évi tervezet t ei. Összes en | Kötelez ő feladat tv. szerint (3. mód) | Kötelez ő feladat önk. döntés ért. (3. mód) | Önként váll. feladat (3. mód. ei.) | 3. Mód ei. Összes en | Teljesítés | Telj.%-a |
Működési bevételek | ||||||||||
Intézményi működési bevételek | 0 | 0 | 0 | 0 | 801 | 0 | 0 | 801 | 801 | 100 |
ebből: kamatbevétel | 0 | 0 | 0 | 0 | 2 | 0 | 0 | 2 | 2 | 100 |
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 0 | 0 | 0 | 0 | 801 | 0 | 0 | 801 | 801 | 100 |
Támogatásértékű bevétel | ||||||||||
Támogatásértékű működési bevét | 10 591 | 0 | 0 | 10 591 | 11 459 | 0 | 0 | 11 459 | 2 868 | 25 |
TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEVÉTEL ÖSSZESEN | 10 591 | 0 | 0 | 10 591 | 11 459 | 0 | 0 | 11 459 | 2 868 | 25 |
Véglegesen átvett pénzeszközök | ||||||||||
Működési célú pénzeszköz átvétel | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási célú péneszköz átvét | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
VÉGLEGESEN ÁTVETT PÉNZESZK. ÖSSZESEN | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Előző évi előirányzat- maradvány,pénzmaradvány igénybevét. | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 4 079 | 4 079 | 100 |
PÉNZFORG.NÉLKÜLI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 0 | 0 | 0 | 0 | 4 079 | 0 | 0 | 4 079 | 4 079 | 100 |
Intézményfinanszírozás | 78 676 | 0 | 0 | 78 676 | 73 313 | 0 | 0 | 73 313 | 57 001 | 78 |
Ebből: állami bevétel | 66 840 | 0 | 0 | 66 840 | 64 592 | 0 | 0 | 64 592 | 51 328 | 79 |
önkormányzati hozzájárulás | 11 836 | 0 | 0 | 11 836 | 8 721 | 0 | 0 | 8 721 | 5 673 | 65 |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 78 676 | 0 | 0 | 78 676 | 73 313 | 0 | 0 | 73 313 | 57 001 | 78 |
KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ÖSSZESEN | 89 267 | 0 | 0 | 89 267 | 89 652 | 0 | 0 | 89 652 | 64 749 | 72 |
Kiadások:
Cím, alcím, jogcím | Kötelező feladat tv. szerint | Kötelező feladat önk. döntés ért. | Önként váll. feladat | 2013. évi tervez ett ei. Össze sen | Kötelez ő feladat tv. szerint (3. mód) | Kötelez ő feladat önk. döntés ért. (3. mód) | Önként váll. feladat (3. mód. ei.) | 3. Mód ei. Összes en | Teljesítés | Telj. %- a |
Működési kiadások | ||||||||||
Személyi kiadások | 42 868 | 10 385 | 0 | 53 253 | 58 596 | 0 | 0 | 58 596 | 41 058 | 70 |
Munkaadókat terh.bef.köt. | 10 654 | 2 451 | 0 | 13 105 | 14 605 | 0 | 0 | 14 605 | 10 483 | 72 |
Dologi kiadások | 13 209 | 2 000 | 0 | 15 209 | 16 012 | 0 | 0 | 16 012 | 10 223 | 64 |
Tám.ért-pe.átadás | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Működési célú pé.átadás | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Társ.szoc.juttatás | 7 700 | 0 | 0 | 7 700 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Általános tartalék | 0 | 0 | 0 | 0 | 439 | 0 | 0 | 439 | 0 | 0 |
Függő, átfutó, kiegyenlítő | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 2 885 | 0 |
Működési kiadások összesen | 74 431 | 14 836 | 0 | 89 267 | 89 652 | 0 | 0 | 89 652 | 64 649 | 72 |
Felhalmozási kiadások | ||||||||||
Fejlesztési kiadások | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felújítás | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Xxx.xxx.xxxxxxx.xx. Átadás | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalm.célú pe.átadás | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Fejlesztési célú tartalék | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási kamatfizetési kötelez. | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Felhalmozási kiadások összesen | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Mindösszesen | 74 431 | 14 836 | 0 | 89 267 | 89 652 | 0 | 0 | 89 652 | 64 649 | 72 |
A közös hivatal által teljes munkaidőben foglalkoztatott köztisztviselői létszám: 22 fő
141/2013. (XI.26.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megbízza Xxxxxxxxx Xxxxxx alpolgármestert, hogy a Körös-szögi Kistérségi Társulás társulási ülésén Xxxxx Xxxxx polgármester akadályoztatása esetén teljes jogkörrel képviselje Kardos Község Önkormányzatát, Xxxxx Xxxxx polgármester és Xxxxxxxxx Xxxxxx alpolgármester egyidejű akadályoztatása esetén Xx. Xxxxxx Xxxxx képviselőt bízza meg a teljes jogkörű helyettesítéssel.
142/2013. (XI.26.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete egyetért a 2014/2015. tanévre vonatkozóan a Szarvasi járásban működő kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárainak meghatározására vonatkozó tervezettel.
143/2013. (XI.26.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 57/2013.(X.4.) BM rendelet alapján benyújtott támogatás tűzifabeszerzésével kapcsolatban a DALERD Délalföldi Erdészeti Zártközűen Működő Részvénytársaság (6721 Szeged, Zsótér u. 4/b.) ajánlatát fogadja el a mellékelt adás-vételi szerződés szerint, melynek 5. pontjába foglalt határidő 2014. január 31.
Megbízza a polgármestert az adás-vételi szerződés aláírásával.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester Határidő: haladéktalanul
144/2013. (XI.26.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Körös-szögi Kistérség Társulási Megállapodás előterjesztés szerinti módosítását jóváhagyja. Megbízza a polgármestert és a jegyzőt a megállapodás módosítás aláírásával.
145/2013. (XI.26.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja, hogy a Kondorosi Közös Önkormányzati Hivatal létrehozására vonatkozó 2013. február 1-től hatályos megállapodás II/2. pontjában a létszámadatok az alábbiak szerint változzanak:
A hivatal létszáma: összesen 26 fő,
- jegyző: 1 fő,
- aljegyző : 1 fő,
- köztisztviselő: 24 fő.
A megállapodás III/3. pontja a következőképpen módosuljon:
III/3. A költségek megosztása az alábbiak szerint történik: A közös hivatal költségeit mindenkori költségvetési törvény közös önkormányzati hivatalok működésére biztosított normatívából és saját forrásból fedezik az önkormányzatok. Kardos Község Önkormányzata vállalja, hogy a Kirendeltségen dolgozó három fő köztisztviselő személyi juttatását és járulékát évente maximum 3 millió Ft-ot saját forrásból finanszírozza, fennmaradó részt pedig Kondoros Város Önkormányzata vállalja szintén saját forrás terhére.
A módosított megállapodás 2014. január 1-jén lép hatályba.
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megállapodás módosításának aláírására.
Határidő: azonnal,
Felelős :Xxxxx Xxxxx polgármester
146/2013. (XI.26.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Kondorosi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását a következők szerint jóváhagyja:
A szabályzat teljes terjedelmében Kondoros nagyközség megnevezés helyett Kondoros város megnevezés szerepel.
A szabályzat 1.1. pontja helyébe a következő bekezdés szerepel:
1.1. A hivatal létszáma:1 fő jegyző
2 fő osztályvezető /egyik osztályvezető aljegyző/ 23 fő köztisztviselő
Kondoros város polgármester személyi titkár beosztást a szervezeti ábrában feltüntettük, ugyanakkor a beosztás a hivatal létszámát nem terheli.
A hivatal feladatait a következő belső szervezeti tagozódással az alábbi létszámmal látja el:
A belső szervezeti egységek elnevezése és létszáma:
- igazgatási osztály 11 fő,
- gazdasági osztály 13 fő,
- polgármester személyi titkára 1 fő
A szabályzat módosítsa 2014. január 1-jén lép hatályba.
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt a módosított szabályzat aláírására.
Határidő: azonnal,
Felelős : Xxxxx Xxxxx polgármester, Zsindely Xxxxxxxx jegyző
147/2013. (XII.19.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Szociális és Ügyrendi Bizottság beszámolóját elfogadta.
148/2013. (XII.19.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Regionális Hulladékkezelő Kft.-vel (Gyomaendrőd, Tanya külterület 104.) hulladékkezelés, ártalmatlanítás vonatkozásában 2013. július 1. napjától létrejött szerződést módosítja az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal.
Megbízza a polgármestert a szerződés aláírásával.
149/2013. (XII.19.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a GYOMAKÖZSZOLG Kommunális Nonprofit Közszolgáltató Kft.-vel (Gyomaendrőd, Ipartelep u.2.) hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést köt az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal.
Megbízza a polgármestert a szerződés aláírásával.
150/2013. (XII.19.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás 2014. évi Ellenőrzési Tervében a Kardos Önkormányzatára vonatkozó részt, az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja.
Kardos Községi Önkormányzatát érintő 2014. évi ellenőrzés:
Kardo s | A 2013. évi mérleg és az azt alátámasztó leltárak, összesítő kimutatások és a főkönyvi kivonatok, a pénzforgalmi jelentés, az előirányzatok vonatkozásába n a költségvetési rendelet és a főkönyvi kivonat egyezősége fennáll-e | 2013. évi költségvetési beszámoló és a hozzá kapcsolódó normatíva megbízhatósá gi ellenőrzése | Önkormányz at és Intézményei | Jogszabályi megfelelősé g vizsgálata | márciu s | 4 | 201 3 | Helyszíni szabályszerűsé gi |
Határidő: értelem szerint
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester
151/2013. (XII.19.) sz. KT. határozat
Kardos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Körös- szögi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft . 2013. évi működéséhez 5.178 Ft-ot biztosít a 2013. évi költségvetése terhére. A 2014. évi működéshez 100.736 Ft-ot biztosít a 2014. évi költségvetéséből.
Felelős: Xxxxx Xxxxx polgármester Határidő: értelem szerint
152/2013. (XII.19.) sz. KT. határozat
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete megismerte és jóváhagyja a Regionális Hulladékkezelő Kft. taggyűlésének döntését, mely szerint
2014. évi befogadási díjak a tulajdonosoknak:
Hulladék fajták | 2014. évi befogadási díjak (Ft/tonna) |
Vegyes kommunális | 9.258 |
Építési hulladék | 4.874 |
Zöld hulladék | 3.124 |
2014. évi befogadási díjak külső beszállítóknak (Békés):
Hulladék fajták | 2014. évi befogadási díjak (Ft/tonna) |
Vegyes kommunális | 14.000 |
2014. évi befogadási díjak külső beszállítóknak (Békésszentandrás, Dévaványa):
Hulladék fajták | 2014. évi befogadási díjak (Ft/tonna) |
Vegyes kommunális | 14.000 |
2014. évi befogadási díjak lakossági és közületi beszállítóknak:
Hulladék fajták | 2014. évi befogadási díjak (Ft/tonna) |
Vegyes kommunális | 19.800 |
Építési hulladék | 10.650 |
Zöld hulladék | 5.810 |