VEVŐ KÖzreműködésével előállított mezőgazdasági áru szolgáltatására köTött adásvételi szerződés
VEVŐ KÖzreműködésével előállított mezőgazdasági áru szolgáltatására köTött adásvételi szerződés
amely létrejött egyrészről
.. (székhelye: …, cégjegyzékszáma: …, statisztikai számjele: …, adószáma: …képviseli:…) mint mezőgazdasági termelő továbbiakban: Eladó,
másrészről
.. (székhelye: …, cégjegyzékszáma: …, statisztikai számjele: …, adószáma: …képviseli:…) mint Vevő, a továbbiakban: Vevő
az Eladó és a Vevő együttesen: Felek között az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek szerint:
A jelen Szerződés alapján az Eladó köteles …..t, azaz .. tonna maga termelte … árut a a Vevő birtokába és tulajdonába adni, a Vevő pedig köteles az árut átvenni és annak Vételárát megfizetni.
A Felek az áru minőségét az MSZ … számú Magyar Szabványra hivatkozással határozzák meg, valamint takarmányozási és kereskedelmi célra korlátozás nélkül alkalmasnak kell lennie.
Felek megállapodnak, hogy az 1. pontban foglalt áru előállításának elősegítéséhez a Vevő az alábbi szolgáltatást nyújtja: ……………….., eladó pedig köteles ezt a szolgáltatás Vevőa tájékoztatásnak megfelelően igénybe venni.
Az Eladó az árut 2015 … napjától 2015 …. napjáig terjedő teljesítési határidő alatt köteles a Vevő ………. alatti székhelyén a Vevő által igénybevett fuvareszközre történő felrakással a Vevő tulajdonába és birtokába adni. A Vevő által igénybevett fuvareszközre történő felrakással a kárveszély viselése átszáll a Vevőre.
Az Eladó a teljesítés megkezdésére a teljesítési határidő kezdete előtt is jogosult, köteles azonban a teljesítés megkezdéséről a Vevőt … nappal előre értesíteni annak érdekében, hogy a Vevő az áru átvételére felkészülhessen. Az értesítés elmulasztásából a Vevőt ért kárért az Eladó felelős.
A Felek rögzítik, hogy az Eladó jogosult a jelen Szerződés 1. pontjában meghatározott mennyiségnél 10%-kal (azaz tíz százalékkal) kevesebbet teljesíteni.
Amennyiben a Vevő nem veszi át az Eladó által szerződésszerűen felajánlott árut, az átvételi késedelem ideje alatt az áruban bekövetkezett értékcsökkenést a Vevő viseli.
A Felek megállapodnak, hogy az áru jelen Szerződés 3. pontja szerinti felrakásakor független szakértőt bíznak meg az áru laboratóriumi vizsgálatának elvégzésére annak megállapítása érdekében, hogy megfelel-e a jelen Szerződés 2. pontjában foglalt minőségi követelményeknek. A Vizsgálat költségeit a Vevő köteles megelőlegezni.
Amennyiben a Vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy az áru lényeges minőségi ismérvei jelentősen eltérnek a jelen Szerződés 2. pontjában foglalt minőségi követelményektől, az Eladó köteles megtéríteni mind a Vevő kárát, mind pedig a Vizsgálat költségeit.
Amennyiben az Eladó az áru szolgáltatására elháríthatatlan külső ok (vis maior) miatt egészben vagy részben nem képes, a hiányzó árut teljesítés céljára nem köteles mástól beszerezni, és az áru átadása helyett más szolgáltatás nyújtására sem köteles.
Az Eladót a szerződésszerűen teljesített áru után tonnánként ……. Ft, azaz … forint vételár illeti meg, amely Vételár magában foglalja az átvételéig történő raktározásának költségeit, a minőségének megóvásához szükséges költségeket, valamint a Vevő fuvareszközére történő felrakás – ideértve a fuvareszköz üres és tele mérlegelését is – költségeit.
Felek rögzítik, hogy Vevőt a 3. pont szerinti szolgáltatás nyújtásáért …. Ft ellenértéket köteles megfizetni, amelyről Vevő számlát állít ki. Eladó a számla kézhezvételét követő … azaz … napon belül köteles a számla szerinti összeget a számlán megjelölt számlaszámra történő átutalással megfizetni Vevőnek.
Az Eladó szerződésszerű teljesítése esetén az áru jelen Szerződés 2. pontja szerinti minőségét megerősítő vizsgálati jelentés kiállítását követően jogosult és köteles a Vételárról szabályszerű számlát kiállítani a Vevő felé. Az Eladó a Vételárról kiállított számlához köteles a vizsgálati jelentés egy példányát mellékelni. A Felek megállapodnak abban, hogy a Vételárról kiállított számla e melléklet nélkül nem minősül szabályszerűnek.
A Vevő az Xxxxx által a szerződésszerű teljesítéséről szabályszerűen kiállított számla kézhezvételét követő …. azaz …napon belül köteles a számlában feltüntetett Vételárat az Eladónak a számlán feltüntetett bankszámlájára történő átutalással megfizetni.
Amennyiben a jelen Szerződés egyes rendelkezései bármilyen okból érvénytelenek, vagy érvénytelenné válnak, az nem érinti a jelen Szerződés többi rendelkezéseinek érvényességét. A Feleknek törekedniük kell arra, hogy az érvénytelen, vagy azzá vált szerződéses rendelkezést érvényes, az eredeti rendelkezéshez lehető legközelebbi tartalommal bíró rendelkezéssel pótolják.
A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az irányadóak.
A Felek a jelen Szerződést kölcsönös elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá.
Kelt,
……………………. …………………….
Eladó Vevő