Contract
Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében |
Ajánlati dokumentáció |
AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ
„Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében”
tárgyában
Tisztelt Ajánlattevő!
A Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet a jelen közbeszerzési eljárásban tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzését kívánja a felhívásban és a dokumentációban részletezettek szerint megvalósítani.
Az ajánlat kidolgozásának alapját a felhívás és a dokumentáció együttesen képezik, amelyek kiegészülnek a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 81. §-ban foglaltak alapján adott tájékoztatással.
Az ajánlat elkészítéséhez Ajánlatkérő dokumentációt állított össze, amely utal azon igazolásokra illetőleg nyilatkozatokra, amelyeket az ajánlatnak tartalmaznia kell. A dokumentációban található – mellékletként megjelölt – formanyilatkozatokat cégszerűen aláírva kell az ajánlathoz csatolni.
A dokumentáció nem mindenben ismétli meg a felhívásban foglaltakat, azt kiegészíti, így a dokumentáció a felhívással együtt kezelendő.
A dokumentáció közreadásával az a célunk, hogy segítséget nyújtsunk ajánlatának a Kbt. előírásainak és elvárásainknak megfelelő, minden egyes követelményt teljesítő összeállításához. A dokumentáció elkészítésének általunk nem titkolt célja többek között az is: szeretnénk elérni, hogy a felhívásra minél több érvényes ajánlatot kapjunk.
Előzőekre tekintettel a dokumentáció kizárólag az ajánlat összeállításához elengedhetetlenül szükséges információkat, nyilatkozat mintákat, igazolásokat és egyéb dokumentumokat (továbbiakban: dokumentumok) tartalmazza, a jegyzékben meghatározott sorrendben. A kért, és a jegyzékben megadott sorrendet kérjük, hogy ajánlatának összeállításakor is szíveskedjék betartani oly módon, hogy először a saját (ajánlattevő), majd esetleges alvállalkozói, azt követően pedig az alkalmasságot igazoló egyéb szervezetre vonatkozó dokumentumait (nyilatkozat, igazolás, stb.) helyezi el. Amikor ajánlatát teljes körűen összeállította, kérjük az egyes lapokat (a csatolt dokumentumokkal együtt) folyamatosan növekvő sorszámmal ellátni szíveskedjék.
Kéréseink teljesítése mindkettőnk számára hasznos, hiszen:
Önnek, mint ajánlattevőnek megkönnyíti összeállított ajánlatának benyújtás előtti ellenőrzését abból a szempontból, hogy az valóban tartalmazza-e a Kbt.-ben, a felhívásban, és a dokumentációban előírt dokumentumokat;
Nekünk, mint ajánlatkérőnek pedig nagymértékben segítséget nyújt ez által ajánlata – bontáskori, és azt követő – alaki, formai- és tartalmi szempontok szerinti felülvizsgálatánál, tehát végső fokon a felhívásban, illetőleg a dokumentációban meghatározott feltételeknek való megfelelésének meghatározásához.
Kérjük, hogy ajánlata összeállítását megelőzően figyelmesen tanulmányozza át a dokumentációban leírtakat.
Szeretnénk arra is felhívni szíves figyelmüket, hogy – miután a Kbt. szerint a szabályosan lezárt dokumentációkat 5 évig sértetlenül meg kell őrizni – a dokumentációban elhelyezett dokumentumok eredeti példányát visszaadni nem áll módunkban, továbbá ugyanezen okból a dokumentációhoz külön csatolt dokumentumokat sem áll módunkban elfogadni.
Xxxxxx abban, hogy a Kbt., a felhívás és a dokumentáció együttesen elegendő útmutatást nyújt érvényes ajánlatának összeállításához és benyújtásához.
Sopron, 2018. _____
Tisztelettel:
Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
ÚTMUTATÓ
Általános megjegyzések
Az ajánlat elkészítésével, az ajánlat benyújtásával kapcsolatos költségeket az Ajánlattevő viseli.
Az ajánlattevő az ajánlatában szereplő adatok hitelességéért felelősséggel tartozik.
Az ajánlat pénzneme: Forint
Az Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejártáig bármikor jogosult módosítani az ajánlattételi felhívásban, illetve a dokumentációban meghatározott feltételeket. A módosított feltételekről új felhívást kell megküldeni.
Kiegészítő tájékoztatás kérése a xxxxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx e-mailcímre megküldött levélben lehetséges, a közbeszerzési törvény által meghatározott határidőn belül. Az ajánlatkérő a feltett kérdésekre írásban megküldi a választ. Telefonon érkező kérdésekre az esélyegyenlőség elvének biztosítása érdekében nem áll módunkban választ adni!
Az ajánlatot nem lehet ceruzával készíteni. Az ajánlatban nem lehet áthúzás, átírás vagy betoldás. Az olyan ajánlatot, amelyet az Ajánlattevő saját feltételeinek, kikötéseinek beszúrásával, becsatolásával nyújtott be, az Ajánlatkérő érvénytelennek tekinti.
Az Ajánlatkérő a jelen dokumentáció mellékletében a Közbeszerzési törvény előírásainak megfelelő iratmintákat bocsát az Ajánlattevők részére, de a jelen ajánlati dokumentáció mellékletében nem szerepel az ajánlathoz csatolandó összes nyilatkozatra, illetve igazolásra vonatkozó minta. Ezen további nyilatkozatok, igazolások törvényi, valamint az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban foglaltaknak való megfelelősége az Ajánlattevő felelőssége!
A szerződéskötés tervezett helye: Ajánlatkérő székhelye.
A Kbt. 47. § (2) bekezdés szerint valamennyi dokumentum benyújtható egyszerű másolatban is, kötelező azonban eredeti példányban benyújtani a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerinti nyilatkozatot.
A nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok esetében magyar fordítást kérünk csatolni – ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő általi felelős fordítást is.
Ajánlatkérő hiánypótlásra lehetőséget a Kbt. 71. § szerint biztosít. Az ajánlatkérő köteles újabb hiánypótlást elrendelni, ha a korábbi hiánypótlási felhívás(ok)ban nem szereplő hiányt észlelt. Az ajánlatkérő újabb hiánypótlást azonban NEM rendel el arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. A korábban megjelölt hiányok a későbbi hiánypótlások során már nem pótolhatók.
A Kbt. 131. § (4) bekezdésének megfelelően Ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az összegezésben megjelölte.
Az ajánlat elbírálása során, az ajánlatban megadott pénzügyi adat bármely külföldi fizetőeszközről forintra történő átváltása az ajánlattételi felhívás megküldésének napján érvényes MNB által megadott devizaárfolyamon történik.
Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást (konzorciumi szerződés), mely tartalmazza a közös ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a konzorciumot az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetve a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatokat tehet. A közös ajánlattevők egymás közötti és külső jogviszonyára a Polgári Törvénykönyv 6:29-30. §-ában és 6:498-513. §-ában foglaltak az irányadóak. A közbeszerzés tárgya megvalósításával összefüggő szerződéses feladatok teljesítésekor, mint közös ajánlattevőket, egyetemleges felelősség terhel.
A könnyebb azonosíthatóság végett a dokumentációban, amennyiben esetenként márkanév került megjelölésre, ez mindössze az egyértelműbb és közérthetőbb meghatározás érdekében történt.
Ha a dokumentációban közölt leírások bármelyike meghatározott eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetve szabadalomra, vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, úgy ezt kizárólag a közbeszerzés tárgyának, vagy annak valamely elemének egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, és a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. Az ajánlatkérő bármely a leírásban meghatározott termékkel műszakilag, esztétikailag, és minőségileg egyenértékű, a leírásban hivatkozott termékkel felhasználhatóságában, használhatóságában, kezelhetőségében, rendeltetésében és tartósságában egyenértékű, más gyártású eredeti termék szállítását és/vagy felhasználását is elfogadja akkor is, ha az előírt „vagy azzal egyenértékű” kifejezés bármely okból az adott helyen nem került feltüntetésre.
Az ajánlat benyújtásának formai kellékei
Az ajánlatokat 1 eredeti és 1 elektronikus példányban (CD/DVD) kell benyújtani, amely az eredeti példányról készült hiánytalan, szkennelt ajánlatot tartalmazza teljes terjedelemben.
Továbbá az Ajánlattevőnek csatolni kell cégszerűen aláírt nyilatkozatát, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható pdf. file) példánya a papír alapú eredeti példánnyal megegyezik.
Az Ajánlatkérő az eredeti papír alapú eredeti példányt tekinti irányadónak. Eltérés esetén az eredeti papír alapú példány az irányadó.
Továbbá kérjük, a kereskedelmi ajánlat elektronikus, szerkeszthető formátumban való benyújtását is.
Az Ajánlattevő ajánlatát valamennyi lapján (fedlapon és a tartalomjegyzéken is), köteles emelkedő sorrendben, folyamatos lapszámozással és kézjegyével ellátni. Az ajánlati példányok közül az minősül eredetinek, amelyben a cégszerűen aláírt nyilatkozatok eredetiek.
Az ajánlatokat roncsolás mentesen, megbonthatatlan módon kérjük benyújtani.
Ahol – akár a felhívásban, akár a dokumentációban, akár a nyilatkozatmintákon – megjelölésre kerül, hogy cégszerűen kell az adott dokumentumot aláírni, kérjük eszerint eljárni.
Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
Az ajánlatok eredeti és az elektronikus példányát 1 közös nagy borítékban, vagy csomagban kell elhelyezni, és azt úgy kell lezárni, hogy bármilyen illetéktelen beavatkozás, vagy annak akár csak a kísérlete is felfedezhető legyen. A csomagoláson fel kell tüntetni:
„AJÁNLAT: „ Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében”
„Határidő előtt felbontani tilos!”
Az ajánlatot az Ajánlatkérő - visszaigazolás mellett - átveszi, de azt részére postai úton is meg lehet küldeni tértivevényes küldeményben.
Az ajánlatok postai feladás vagy futárszolgálat igénybe vételével történő benyújtása esetén fennálló kockázatokat (az ajánlatot tartalmazó boríték elvesztése, megsérülése, lezártságának megszűnése, a kézbesítés elkésettsége stb.) az Ajánlattevők viselik.
Az Ajánlatkérő az ajánlat átvételét megtagadja, ha az azt tartalmazó boríték sérült, vagy nyitott.
Amennyiben a pályázat az ajánlattételi határidő lejártát követően érkezett, úgy azt Ajánlatkérő átveszi és a Kbt. 68. § (6) szerint jár el.
FIGYELEM! Közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevői nyilatkozaton szerepelnie kell mindegyik közös ajánlattevőnek, és ezen nyilatkozatokat mindegyik közös ajánlattevőnek cégszerűen alá kell írnia!
Felelős akkr.közb.tanácsadó: xx. Xxxxxx Xxxxxxxx. Lajstromszám.: 00739, Levelezési cím: 0000 Xxxxxx, Xxxxx xx 00., e-mail: xxxxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx
Kbt. 73. § (5) bekezdésében foglaltak értelmében Ajánlatkérő előírja, hogy ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni.
Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság
0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 00.
00-00-000-000 (ingyenesen hívható zöld szám)
e-mail: xxxxx@xxxx.xxx.xx
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx x. 17-23.
00-00-000-000 (ingyenesen hívható zöld szám, H-Cs: 8-15 h, P: 8-12 h)
xxxxxxx@xxxx.xx
Nemzeti Adó- és Vámhivatal:
NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága
9022 Győr, Liszt F. u. 13-15.
Tel.: 96/509-400
Fax. 96/312-012
Web: xxxx://xxx.xxx.xx/xxx/xxxxxx/xxxxxx_xxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxxxxxx
Továbbá:
Az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzéke
Ajánlatkérő csak teljes mértékben kitöltött, cégkivonatban feltüntetetten cégjegyzésre jogosult, aláírási címpéldányt csatolni tudó személy(ek) által aláírt nyilatkozatokat, űrlapokat, táblázatokat fogad el.
Az ajánlatnak az alábbi nyilatkozatokat, dokumentumokat, mellékleteket kell tartalmaznia az alábbiak figyelembe vételével, az alábbi sorrend betartása mellett:
Fedlap (1. sz. melléklet): tartalmazza az ajánlattevő, közös ajánlattevők megnevezését, a közbeszerzési eljárás tárgyát.
Felolvasólap (2. sz. melléklet): a minta szerinti tartalommal, cégszerűen aláírva.
Kereskedelmi ajánlat (3. sz. melléklet, excel táblázat), a minta szerinti tartalommal az elektronikus adathordozóra szerkeszthető formátumban is kérjük, szíveskedjenek rámenteni. Az Ajánlatkérő elvárja a termék azonosító beírását a „Termék megnevezése/Xxxxxx azonosító” oszlopba, a minta alapján.
Tartalomjegyzék: lapszámozással, amely teljes részletességgel mutatja, hogy az ajánlatban lévő dokumentumok az ajánlat mely oldalán találhatók meg.
Ajánlattételi nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerint (4/A. sz. melléklet). Közös ajánlattétel esetén minden közös ajánlatot tevőnek cégszerűen alá kell írnia. A nyilatkozat megnevezésénél fel kell tüntetni, hogy mely rész/ek vonatkozásában teszi Xxxxxxxxxxx a nyilatkozatot.
Nyilatkozat a Kbt. 66.§ (4) bekezdése szerint (4/B. sz. melléklet)
Aláírási címpéldány: az ajánlattevő, a Kbt. 66. § (6) és 67. § (3) bekezdés szerinti szervezet nevében aláíró személy aláírási címpéldányának vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírási-mintájának másolati példánya. Ajánlattevő – amennyiben az ajánlatot a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) írták alá – csatolja – a meghatalmazott aláírását is tartalmazó – írásos meghatalmazást.
Közös ajánlattétel (5. sz. melléklet) esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást (konzorciumi szerződés), mely tartalmazza a közös ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos feladatok és hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a konzorciumot az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetve a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatokat tehet.
A közös ajánlattevők egymás közötti és külső jogviszonyára a Polgári Törvénykönyv 6:29-30. §-ában és 6:498-513. §-ában foglaltak az irányadóak.
A közbeszerzés tárgya megvalósításával összefüggő szerződéses feladatok teljesítésekor, mint közös ajánlattevőket, egyetemleges felelősség terhel.
A nyilatkozat megnevezésénél fel kell tüntetni, hogy mely rész/ek vonatkozásában teszi Xxxxxxxxxxx a nyilatkozatot.
A műszaki-szakmai alkalmasságra előírt igazolások és nyilatkozatok
M.1.) Referenciák bemutatása
M.2.) A megajánlott termékek képpel ellátott termékleírása, gyártói termékismertetője (prospektusa) magyar nyelven.
Az ajánlati felhívás III.1.3. pont M.2.) alpontjában kért termékminták vizsgálati folyamata 5.-34. részek vonatkozásában:
Ajánlatkérő a szakmai bírálat során a termékminták és termékleírások alapján azt vizsgálja, hogy a termékek a műszaki specifikációban leírt valamennyi szakmai követelménynek megfelelnek-e.
A szakmai vizsgálatot és bírálatot a szakmai felelős végzi, fizikai vizsgálattal. A vizsgálat dokumentálását a szakmai felelős végzi, értékelő lapokat készít.
A mintapéldányok tesztelését Ajánlatkérő tesztlapok igénybevételével végzi, melyek segítségével a benyújtott mintákat „vaktesztelés” alá veti. A vizsgálat első lépéseként ajánlattevőnként külön kódszám kerül feltüntetésre a mintapéldányokon, így a tesztelést ténylegesen elvégző személy csak ezt a kódszámot ismeri meg, azt nem tudja összefüggésbe hozni egyik gazdasági szereplővel sem.
A tesztelést a Higiéniás Szolgálat koordinálja, a mintatermékeket a kórház egyes osztályainak adja ki a vizsgálatok elvégzésére. A tesztelés során a mintatermékek az egyes termékekre vonatkozó műszaki tartalomban meghatározott kritériumok szerint kerülnek értékelésre, ezek a szempontok jelennek meg a tesztlapokon.
Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdésre (0.xx. melléklet): a nyilatkozatmintában foglalt tartalommal. A nyilatkozatot negatív tartalommal is meg kell tenni (azaz abban az esetben, ha nem kívánnak alvállalkozót igénybe venni.)! A nyilatkozat megnevezésénél fel kell tüntetni, hogy mely rész/ek vonatkozásában teszi Xxxxxxxxxxx a nyilatkozatot.
Nyilatkozat a Kbt. 67. § (3) bekezdés szerint (0.xx. melléklet):: abban az esetben, ha az ajánlattevő igénybe vesz a Kbt. 65. § szerinti kapacitást biztosító szervezetet. A nyilatkozat megnevezésénél fel kell tüntetni, hogy mely rész/ek vonatkozásában teszi Xxxxxxxxxxx a nyilatkozatot.
Nyilatkozat a kizáró okokról. (0.xx. melléklet)
A Kbt. 62. § (1) bekezdés kb) pontja alapján (0.xx. melléklet)
A Kbt. 62. § (1) bekezdés kc) pontja alapján (00.xx. melléklet)
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján (00.xx. melléklet)
Átláthatósági nyilatkozat (12. sz. melléklet)
Ajánlattevőnek csatolni kell cégszerűen aláírt nyilatkozatát, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file) példánya a papír alapú eredeti példánnyal megegyezik. (13. sz. melléklet)
Ajánlattevő köteles vállalni, és erről az ajánlatában nyilatkozni, hogy ajánlatkérő váratlanul jelentkező áruhiányai pótlására, azonnali megrendeléseket, soron kívül, raktári készletéből képes kielégíteni és a soron kívüli ügyintézés esetén a szállítást 48 órás határidővel képes teljesíteni. (14. sz. melléklet)
Ajánlattevő csatoljon cégszerűen aláírt nyilatkozatot arról, hogy a megadott tárhelyről a dokumentációt - év, hó, nap (esetleg óra, perc) – letöltötte. (15. sz. melléklet)
Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum
Termékminták (külön csomagolásban is benyújthatók) a részek megjelölésével felcímkézve.
Minden egyéb, a felhívásban vagy a dokumentációban benyújtani előírt dokumentum.
II. AZ AJÁNLATOK ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTJA
A Kbt. 76. § (2) bekezdése a) pontja szerint: legalacsonyabb ár.
A táblázatban megjelölt elvárásoknak és minimumkövetelményeknek megfelelés kötelező;
a megfelelés hiánya (akár egy jellemzőben is) érvénytelenséget von maga után.
A minőségi követelmények részletezése és a megfelelőség beazonosítása a csatolt értékelő lapok szerint történik. (Ertekelolap_tisztitoszerek.xls)
III. NYILATKOZATMINTÁK
FEDLAP
Az ajánlattevő neve:
A közbeszerzési eljárás tárgya: Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében
FELOLVASÓLAP
Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében
Az ajánlattevő/ajánlattevők1 neve:
………….………..…………………………………….………………………………..
Xxxxxxxxxxx(k) székhelye:…..…………………………………….………..………….
………………………………………………………………
Cégjegyzék száma: ..................................................................
Kapcsolattartó neve: ……………………………………………………………........
Tel. száma:……………………………………………….……………
Fax: ……………………………………………………………………
E-mail címe:…………………………………………………………..
Nettó ajánlati ár:
(egyenlő a „Kereskedelmi ajánlat” adott rész „összesen:” értékével)
Rész száma |
Nettó ajánlati összár adott részre (Ft) |
1. rész |
|
2. rész |
|
3. rész |
|
4. rész |
|
5. rész |
|
6. rész |
|
7. rész |
|
8. rész |
|
9. rész |
|
10. rész |
|
11. rész |
|
12. rész |
|
13. rész |
|
14. rész |
|
15. rész |
|
16. rész |
|
17. rész |
|
18. rész |
|
19. rész |
|
20. rész |
|
21. rész |
|
22. rész |
|
23. rész |
|
24. rész |
|
25. rész |
|
26. rész |
|
27. rész |
|
27. rész |
|
28. rész |
|
29. rész |
|
30. rész |
|
31. rész |
|
32. rész |
|
33. rész |
|
34. rész |
|
…………………………2018. ....……….
……………………………………………………………………..
(cégjegyzésre jogosult/jogosultak, vagy
meghatalmazott/meghatalmazottak aláírása)
3.a. számú melléklet (.xls file a melléklet szerint)
KERESKEDELMI AJÁNLAT
Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és
eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a
Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére
adásvételi szerződés keretében
4/A. sz. melléklet
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT
a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján
……………. rész(ek) vonatkozásában
Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében
1) ....................................... [név és cím] mint Ajánlattevő kijelentjük, hogy miután átvizsgáltuk, megismertük és megértettük a fent megjelölt közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívását és az ajánlatkérési dokumentáció minden dokumentumát, beleértve az esetlegesen kibocsátott kiegészítéseket és módosításokat, valamint az ajánlattevők kérdéseire adott válaszokat, továbbá a szerződéstervezetet, elfogadjuk az azokban megfogalmazott feltételeket. Kijelentjük továbbá, hogy minden, a szerződéses kötelezettségek teljesítésében közreműködő partnerrel, szállítóval, alvállalkozóval, szervezettel és személlyel megfelelő megállapodásokra jutottunk.
2) Amennyiben ajánlatunkat elfogadják, kötelezettséget vállalunk az Ajánlatkérővel, mint Vevővel a szerződés megkötésére és az előírt teljesítési határidőre történő maradéktalanul teljesítésére, a megkötendő szerződésnek megfelelően a tárgyi termékek leszállítására a felolvasólapon szereplő ellenszolgáltatásért.
……………………….., 2018. …………………….
................................................................
(cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra
jogosult/jogosultak részéről
4/B. sz. melléklet
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT
a Kbt. 66. § (4) bekezdése alapján
Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében
Xxxxxxxxx ..................................................., mint az ajánlattevő ............................................ (székhely: ....................................) cégjegyzésre jogosult képviselője (meghatalmazottja) a fenti közbeszerzési eljárás során kijelentem, hogy Ajánlattevő a 2004. évi XXXIV. tv. alapján*
mikrovállalkozás
kisvállalkozás
középvállalkozás
nem tartozik a törvény hatálya alá.
……………………….., 2018. …………………….
................................................................
(cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra
jogosult/jogosultak részéről
*Kérjük aláhúzni vagy a nem megfelelőt törölni.
0.xx. melléklet
MEGÁLLAPODÁS
közös ajánlattételről
…….. rész vonatkozásában
TÖBB RÉSZRE TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTEL ESETÉN A JELEN NYILATKOZATOT RÉSZENKÉNT KÉRJÜK KITÖLTENI!
Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében
a(z)……………………………………... (cégnév, székhely)………………………………….. valamint
a(z)……………………………………... (cégnév, székhely)……………………………..…. a
Kbt. 35. § (1) bekezdése alapján közösen teszünk ajánlatot.
A Kbt. 66. §-ának (2) bekezdése alapján ezennel kijelentjük, hogy az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban foglalt valamennyi feltételt megismertük, megértettük és azokat jelen nyilatkozatunkkal elfogadjuk.
Ennek megfelelően a szerződést – amennyiben, mint nyertes ajánlattevő kiválasztásra kerülünk –
nettó ………………………………… Ft, azaz ……………………………………………. Ft
ellenszolgáltatási összeg(ek)ért teljesítjük.
Egymás közötti és külső jogviszonyunkra a Polgári Törvénykönyv 6:29-30.§-ában és 6:498-513. §-ában foglaltak az irányadóak.
Közös akarattal ezennel úgy nyilatkozunk, hogy a nevünkben történő kötelezettségvállalásra a(z) …………………………………………. (cégnév, székhely) ………………….……… (név) ………………………………………….. teljes jogkörrel jogosult.
Tudomásul vesszük, hogy a közbeszerzés tárgya megvalósításával összefüggő szerződéses feladataink teljesítésekor, mint közös ajánlattevőket, egyetemleges felelősség terhel.
A teljesítés igazolás alapján kiállított számla(k) ellenértékét kérjük a (pénzintézet megnevezése) ……………………………… által vezetett …………………………… számú számlára utalni szíveskedjenek.
A beszerzés tárgyának megvalósítása során felmerülő feladatokat egymás között az alábbiak szerint osztjuk fel:
„A. cég” feladatkörében „B. cég” feladatkörében
1. .……………………………………….. 1. …………………………………………
2. ………………………………………... 2. …………………………………………
3. ………………………………………... 3. …………………………………………
4. ………………………………………... 4. …………………………………………
5. ………………………………………… 5. …………………………………………
stb. ……………………………………… stb. ………………………………………..
…………………………2018. ………………
„A. cég”
….………………………………………
(cégjegyzésre jogosult/jogosultak, vagy
meghatalmazott/meghatalmazottak aláírása)
„B. cég”
….………………………………………
(cégjegyzésre jogosult/jogosultak, vagy
meghatalmazott/meghatalmazottak aláírása)
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a közös ajánlattevőket képviselő egyik ajánlattevő megnevezése nem mentesíti a többi ajánlattevőt a nyilatkozatok, igazolások, dokumentumok külön-külön történő benyújtása alól, amelyeket jogszabály vagy Ajánlatkérő így kér benyújtani.
6. sz. melléklet
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT
a Kbt. 66. § (6) bekezdésre vonatkozóan*
……………. rész esetében
TÖBB RÉSZRE TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTEL ESETÉN A JELEN NYILATKOZATOT RÉSZENKÉNT KÉRJÜK KITÖLTENI!
Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében
Xxxxxxxxx ..................................................., mint az ajánlattevő ............................................ (székhely: ....................................) cégjegyzésre jogosult képviselője (meghatalmazottja) a fenti közbeszerzési eljárás során kijelentem, hogy az ajánlattevő a következő szerint jelöli meg
a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez alvállalkozót kíván igénybe venni:
Sorszám |
a közbeszerzésnek azon része (részei), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni |
1. |
|
2. |
|
3. (stb.) |
|
az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozók:
Sorszám |
Alvállalkozó |
Rész megnevezése |
|
neve |
székhelye (címe) |
||
1. |
|
|
|
2. |
|
|
|
3. (stb.) |
|
|
|
........................................., 2018. év ..................... hó ........ nap
……………………………………….
cégszerű aláírás
A nyilatkozatot – a táblázatot áthúzva - akkor is csatolni kell az ajánlatban, ha a közbeszerzésnek nincs olyan része, amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni.
0.xx. melléklet
NYILATKOZAT
a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján
(közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevőnek nyilatkoznia szükséges)
……………. rész(ek) esetében
Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében
Xxxxxxxxx ..................................................., mint az ajánlattevő ............................................ (székhely: ....................................) cégjegyzésre jogosult képviselője (meghatalmazottja) a fenti közbeszerzési eljárás során kijelentem, hogy az ajánlattevő az alábbi személy(ek) és/vagy szervezet(ek) kapacitására támaszkodva kíván megfelelni az előírt alkalmassági követelmény(ek)nek:
Sorszám |
Kapacitást biztosító személy/szervezet |
az ajánlattételi felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelmény(ek), mely(ek)nek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet és/vagy személy erőforrására (is) támaszkodik. |
|
neve |
székhelye (címe) |
||
1. |
|
|
|
2. |
|
|
|
3. (stb.) |
|
|
|
A fentiekben felsorolt személy(eke)t, illetőleg szervezet(ek)et a következő módon kívánjuk igénybe venni:
a) Az alább felsorolt, az alkalmasság igazolásakor bemutatott szervezet(ek), illetőleg személy(ek) által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen is igénybe fogjuk venni, az alábbiak szerint:
Sorszám |
Kapacitást biztosító személy/szervezet |
A kapacitás igénybe vételi módjának megjelölése vagy alvállalkozóként történő megjelölés |
|
neve |
székhelye (címe) |
||
1. |
|
|
|
2. |
|
|
|
3. (stb.) |
|
|
|
b) Az alább felsorolt személy(ek), illetőleg szervezet(ek) adatait olyan alkalmassági követelmény igazolásához vesszük igénybe, mely korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, így a következők szerint nyilatkozom arról, hogy milyen módon vonjuk be a teljesítés során ezt a szervezetet (személyt), amely lehetővé teszi szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során:
Sorszám |
Kapacitást biztosító személy és/vagy szervezet |
Bevonás módja a teljesítés során |
|
neve |
székhelye (címe) |
||
1. |
|
|
|
2. |
|
|
|
3. (stb.) |
|
|
|
c) Az alább felsorolt személy(ek), illetőleg szervezet(ek) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásában vesznek részt oly módon, hogy fizetésképtelenségünk esetére kezességet vállal(nak) az ajánlatkérő mindazon kárának megtérítésére, amely az ajánlatkérőt a teljesítésünk elmaradásával vagy hibás teljesítésünkkel összefüggésben érte, és amely más biztosítékok érvényesítésével nem térült meg.
Sorszám |
A Kbt. 65.§ (8) bekezdés szerint kezességet vállaló személy és/vagy szervezet |
|
neve |
székhelye (címe) |
|
1. |
|
|
2. |
|
|
3. (stb.) |
|
|
........................................., 2018. év ..................... hó ........ nap
……………………………………….
cégszerű aláírás
A nyilatkozatot akkor is csatolni kell az ajánlatban, ha az ajánlattevő az előírt alkalmassági követelmény(ek)nek nem kíván más személy és/vagy szervezet kapacitására támaszkodva megfelelni, ebben az esetben mind a négy táblázatot át kell húzni.
Ha az ajánlattevő a fenti a), b), c) módozatok valamelyikével - vagy egyszerre többel is - élni kíván, a táblázatokat értelemszerűen ki kell tölteni, a nem használt táblázato(ka)t pedig át kell húzni.
Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy az első táblázatban megadott személyeket, illetőleg szervezeteket az utána következő, a), b), c) pontok szerinti táblázatok valamelyikében el kell helyezni.
Az a), b) vagy c) pontban felsorolt cég köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
8. sz. melléklet
NYILATKOZAT KIZÁRÓ OKOKRÓL
Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében
Alulírott …………………………………………………………..................................……….., mint a(z) …………………………………. ………………………………………………….. (cég megnevezése, székhelye) Ajánlattevő képviselője büntetőjogi felelősségem tudatában a fentiekben hivatkozott közbeszerzési eljárásban kijelentem, hogy Ajánlattevővel szemben nem állnak fenn a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésekben meghatározott kizáró okok.
................................................................
(cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra
jogosult/jogosultak részéről)
9. sz. melléklet
A Kbt. 62. § (1) bekezdés kb) pontja szerint
Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében
Alulírott …………………………………………, mint a(z) ………………………………………… (székhely: …………………………………………) ajánlattevő nyilatkozattételre jogosult képviselője a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében nyilatkozom, hogy:
szervezetünk olyan társaságnak minősül, amelynek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa:2
a)
Tulajdonos neve és állandó lakóhelye (1): ……………………………………………
Tulajdonos neve és állandó lakóhelye (2): ……………………………………………
Tulajdonos neve és állandó lakóhelye (..): ……………………………………………
b) A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosunk nincsen.
Kelt:……………….., 2018. ……………
|
|
|
ajánlattevő cégszerű aláírása |
10. sz. melléklet
NYILATKOZAT KIZÁRÓ OKOKRÓL
A Kbt. 62. § (1) bekezdés kc) pontja szerint
Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében
Alulírott …………………………………………, mint a(z) ………………………………………… (székhely: …………………………………………) ajánlattevő nyilatkozattételre jogosult képviselője a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpont tekintetében nyilatkozom3, hogy
a) Szervezetünk vonatkozásában az alábbi jogi személy(ek) vagy személyes joga szerint jogképes szervezet(ek) rendelkeznek közvetetten, vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel, vagy szavazati joggal:
Szervezet (1) neve: …………………………………………
Szervezet (2) neve: …………………………………………
Szervezet (..) neve: …………………………………………
Alulírott …………………………………………, mint a(z) ………………………………………… (székhely: …………………………………………) ajánlattevő cégjegyzésre jogosult képviselője egyúttal nyilatkozom, hogy a fenti szervezet(ek) vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés kb) pontjában meghatározott kizáró feltételek nem állnak fenn.
Vagy
b) Szervezetünk vonatkozásában nincs olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely közvetetten, vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel, vagy szavazati joggal rendelkezik
…………………, 2018....….
................................................................
(cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra
jogosult/jogosultak részéről)
00.xx. melléklet
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT
a Kbt. 67. § (4) bekezdésre vonatkozóan
……………. rész(ek) esetében
Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében
Alulírott(ak), mint a (cég(ek) megnevezése) ………………………………… ………………………………………………………………… kötelezettségvállalásra jogosultja/jogosultjai kijelentem/kijelentjük, hogy a fent megjelölt közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítéséhez nem veszek/veszünk igénybe a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általam alkalmasságunk igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik az 62. § (1) és (2) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá
…………………, 2018....….
................................................................
(cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra
12. sz. melléklet
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT
a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. § (1) bek. 1. b) pontjában
meghatározott
BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY
JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ SZERVEZET4 RÉSZÉRE
az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. (Áht.) 41. § (6) bekezdésében előírt kötelezettség teljesítéséhez.
Alulírott
Név:
születéskori név:
anyja neve:
születési helye, ideje:
mint a
szervezet neve:
székhelye:
adószáma:
cégjegyzékszám / nyilvántartásba vételi száma:
törvényes képviselője – polgári és büntetőjogi felelősségem tudatában - úgy nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet az Áht. 41. § (6) bekezdésében írtaknak megfelel, azaz a Nvtv. 3. § (1) bek. 1. b.) pontja alapján átlátható szervezetnek minősül, az alábbiak szerint:
Az általam képviselt szervezet olyan belföldi vagy külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, amely megfelel a következő együttes feltételeknek:
a) tulajdonosi szerkezete a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (Pmt.) szerint meghatározott tényleges tulajdonosa megismerhető, amelyet jelen nyilatkozat 1. pontjában mutatok be teljeskörűen;
b) az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában vagy olyan államban: ………………………………….. rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van,
c) nem minősül a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao.) szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak, valamint külföldi illetőségű szervezet esetén vállalom, hogy a Tao. 4. § 11. h.) pontja szerinti adatokat külön nyilatkozatban mellékelem;
d) a gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet tekintetében az a), b) és c) alpont szerinti feltételek fennállnak, amelyeket a jelen nyilatkozat 2. pontjában mutatok be teljeskörűen.
Jelen nyilatkozat alapján tudomásul veszem, hogy
a nemzeti vagyon hasznosítására vonatkozó szerződést az Ajánlatkérő kártalanítás nélkül és azonnali hatállyal felmondhatja, ha a nemzeti vagyon hasznosításában részt vevő bármely – a hasznosítóval közvetlen vagy közvetett módon jogviszonyban álló harmadik fél – szervezet a nemzeti vagyon hasznosítására vonatkozó szerződés megkötését követően beállott körülmény folytán már nem minősül átlátható szervezetnek [Nvtv. 11. § (12) bek.];
központi költségvetési kiadási előirányzatok terhére olyan jogi személlyel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel nem köthető érvényesen visszterhes szerződés, illetve létrejött ilyen szerződés alapján nem teljesíthető kifizetés, amely szervezet nem minősül átlátható szervezetnek. Az Ajánlatkérő ezen feltétel ellenőrzése céljából, a szerződésből eredő követelések elévüléséig az Áht. 54/A. §-ban foglaltak szerint jogosult a jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet átláthatóságával összefüggő, az Áht. 54/A. §-ban meghatározott adatokat kezelni, azzal, hogy ahol az Áht. 54/A. § kedvezményezettről rendelkezik, azon a jogi személyt, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetet kell érteni [Áht. 41. § (6) bek.];
a valótlan tartalmú átláthatósági nyilatkozat alapján kötött visszterhes szerződést az Ajánlatkérő felmondja vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor – a szerződéstől eláll. [Ávr. 50. § (1a) bek.]
az Ajánlatkérő az átláthatósági feltételeknek való megfelelés céljából a szerződésből eredő követelés elévüléséig az Áht. 54/A. §-ban foglaltak szerint jogosult az általam képviselt szervezet átláthatóságával összefüggő, az Áht. 54/A. §-ban meghatározott adatokat kezelni.
Kijelentem, hogy amennyiben jelen nyilatkozatban közölt adatok tekintetében bármilyen változás áll be, akkor a módosult adatokkal kiállított átláthatósági nyilatkozatot a változás bekövetkeztétől számított 8 napon belül megküldöm az Ajánlatkérő részére, vagy amennyiben az általam képviselt szervezet már nem minősül átláthatónak, úgy azt haladéktalanul bejelentem.
Kelt:……………………………………………………
………………..................................
cégszerű aláírás
1. pont: Nyilatkozat a szervezet tényleges tulajdonosairól5
Ssz. |
Név |
Születési név |
Születési hely |
Születési ideje |
Anyja neve |
Tulajdoni hányad |
Befolyás, szavazati jog mértéke |
% |
% |
||||||
1. |
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
|
|
|
|
|
|
3. |
|
|
|
|
|
|
|
Kelt:……………………………………………………
………………..................................
cégszerű aláírás
2. pont: Nyilatkozat az átláthatósági nyilatkozatot tevő szervezetben több mint 25%-os tulajdoni részesedéssel rendelkező szervezetekről, és azok tényleges tulajdonosairól
-
Ssz.
A szervezet
A szervezet tényleges tulajdonosainak
neve
tulajdoni hányadának mértéke
%befolyásának, szavazati jogának mértéke
%adóilletősége
neve
születési neve
születési helye
születési ideje
anyja neve
tulajdoni hányad
%befolyás, szavazati jog mértéke
%1.
3.
2.
Kelt:……………………………………………………
………………..................................
cégszerű aláírás
13. sz. melléklet
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT
az eredeti papír alapú és az elektronikus adathordozón benyújtott ajánlat egyezőségéről
……………. rész(ek) esetében
Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében
Alulírott(ak), mint a (cég(ek) megnevezése) ………………………………… kötelezettségvállalásra jogosultja/jogosultjai kijelentem/kijelentjük, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható.pdf file) példánya a papír alapú eredeti vagy másolati példánnyal megegyezik.
…………………, 2018....….
................................................................
(cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra
jogosult/jogosultak részéről)
14. sz. melléklet
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT
ajánlatkérő váratlanul jelentkező áruhiányai pótlására
……………. rész(ek) esetében
Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében
Alulírott(ak), mint a (cég(ek) megnevezése) ………………………………… kötelezettségvállalásra jogosultja/jogosultjai kijelentem/kijelentjük, hogy vállaljuk, hogy ajánlatkérő váratlanul jelentkező áruhiányai pótlására, azonnali megrendeléseket, soron kívül, raktári készletből képesek vagyunk kielégíteni és a soron kívüli ügyintézés esetén a szállítást maximum 48 órás határidővel képesek vagyunk teljesíteni.
…………………, 2018....….
................................................................
(cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra
jogosult/jogosultak részéről)
15. sz. melléklet
Letöltést igazoló nyilatkozat
Alulírott, __________________________________________________________, mint a(z) ___________________________________________________ gazdasági szereplő cégjegyzésre jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m,
hogy az alábbi eljárásban a közbeszerzési dokumentumokat a Kbt. szerinti módon és határidőben kézhez vettem (letöltöttem), 2018……………………..- én.
Az eljárás adatai:
Az érintett közbeszerzési eljárás megnevezése:
Tisztító-, fertőtlenítő, konyhai higiéniás és egyfázisú műszer-, és eszköz-fertőtlenítőszerek beszerzése a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet részére adásvételi szerződés keretében
Ajánlatkérő neve: Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
0000 Xxxxxx, Xxxxx xx 00.
Az érdeklődését kifejező gazdasági szereplő adatai:
Cég neve, székhelye:_______________________________________________________
Kapcsolattartó személy neve: __________________________________________________
E-mail: ___________________________________________________________________
Telefon: ___________________________________________________________________
Fax: ______________________________________________________________________
Levelezési cím, ha a székhelytől eltér: ___________________________________________
Kelt.: _______________2018. ___________.hónap ______.napján
___________________________
cégszerű aláírás
III. SZERZŐDÉSTERVEZET
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS
amely létrejött egyrészt
a Xxxxxxx Xxxxxxxx Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
székhely: 0000 Xxxxxx, Xxxxx xx 00.
adószám: 15367716-2-08
bankszámlaszám: 10033001-00324254-00000000
képviselő: xx. Xxxxxxx Xxxxxx mb. főigazgató
mint vevő (a továbbiakban: Vevő),
másrészt
…..
székhely: …
adószám: …
bankszámlaszám: …
képviselő: …
mint eladó (a továbbiakban: Xxxxx)
(továbbiakban együtt: Felek) között az alulírott helyen és időben az ajánlatában felsorolt termékek szállítására a következő feltételek mellett:
1./ Xxxxx ezen szerződés aláírásával a Vevő által a TED/ S … hirdetményszámon 2018.. … hónap …. napján megjelent közbeszerzési eljárás ….. számú részére nyertesként történő kihirdetése eredményeként kötelezettséget vállal arra, hogy - a ”Kereskedelmi ajánlat” -ban rögzített minőségben, kiszerelésben és választékban, valamint a termék típusonkénti árban és mennyiségben - a Vevő raktárába (0000 Xxxxxx, Xxxxx xx 00.) leszállítja, ahol a Vevő, az Eladó képviselőjének közreműködésével, a termékeket - megadott tartozékaival (pl. adagolók, flakonok) együtt veszi át. A leszállított és átvett termékeket, eszközöket a Vevő csak saját céljára és saját intézményeiben használhatja fel.
2./ Vevő az 1./ pontban említettek szerint az Eladó minden eltérés nélkül elfogadott ajánlat szerinti termékeit a 3. pontban leírtak szerint vásárolja meg az Eladótól, azzal, hogy amennyiben Vevő által lehívásra kerül az opció, a 30 %-os opciós mennyiséget is megvásárolja a szerződéses időszak végéig. A szerződés hatálya: 18 hónap.
Az opció lehívására az alábbi részletszabályok vonatkoznak:
Az opció lehívásának feltétele, hogy Ajánlatkérő képviselője által aláírt, egyoldalú írásbeli (ideértendő fax útján való megküldés is) értesítés az opciós jog gyakorlására vonatkozóan nyertes ajánlattevő részére megküldésre kerüljön. Nyertes ajánlattevő kötelezettsége, hogy írásban az értesítés tényét haladéktalanul visszaigazolja.
Ajánlatkérő az opcióval érintett mennyiség tervezett igénybevételét megelőzően legalább két héttel értesíti Eladót.
Az opció lehívásának feltételei (pl. teljesítési határidő) megegyeznek az alapmennyiség teljesítésének feltételeivel.
Az opcióval érintett mennyiség igénybevételével kapcsolatosan Nyertes ajánlattevőnek egyetértési, vagy észrevételezési jogosultsága nincs.
3./ Az Eladó az 1./ pontban meghatározott termékeket a Vevő által kijelölt helyre és előzetesen, kölcsönösen egyeztett időpontban, költségmentesen szállítja le.
Az Eladónak a jelen szerződés tárgyát képező termékekhez mellékelnie kell a megfelelő szállítási okmányokat, valamint az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III.17.) EüM rendelet által meghatározott minőségi tanúsítványok egy példányát, a CE tanúsítvány másolata mellett a magyar nyelvű használati útmutatót.
A szállítás akkor történik meg szerződésszerűen, ha az Eladó, vagy az általa igénybe vett fuvarozó a szállítmányokat a Vevő telephelyén csomagolási egységenként átszámolva, mennyiségileg, szabályszerűen átadta az átvételre jogosult személynek. A szállítás az Eladó kockázatára történik.
A minőségmegvizsgálás helye a Vevő székhelye. A Vevő a leszállított termék csomagoláson belüli mennyiségi, minőségi átvételét folyamatosan végzi. Az Eladó vállalja, hogy a szerződés teljesítésének időtartama alatt folyamatosan rendelkezésre áll, konzultációs lehetőséget biztosít.
Egyetértenek a szerződő felek abban, hogy az Eladónak a jelen pontban foglaltakkal kapcsolatban felmerült költségei fedezetére az 1./ pontban említett elfogadott ajánlat szerinti ár szolgál.
A szerződés teljesítésében közreműködő, a beszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve, címe: …………………….
4./ Szerződő felek rögzítik, hogy jelen szerződésben a közbeszerzési eljárás 5-34. részeiben a műszaki alkalmasság körében benyújtott mintapéldányok tekintetében alkalmazzák a Ptk. 6:230. § (Minta szerinti vétel) szabályait.
5./ Nem vitatott a felek által, hogy a lehívásban foglalt szállítási kötelezettség teljesítésének késedelme vagy elmulasztása, de ugyanígy a 3./ pontban előírt kötelezettségek figyelmen kívül hagyása a jelen szállítási szerződés megszegését jelenti, aminek következtében az Eladót a jelen szerződésben szabályozott kötbér és/vagy kártérítés fizetésének a kötelezettsége terheli, és amennyiben ilyen szerződésszegési eset második alkalommal is megismétlődnék, úgy a Vevő a fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételi szerződés azonnali hatályú felmondásának a jogát gyakorolhatja a jogi következmények érvényesítése mellett anélkül, hogy érdekmúlását igazolni lenne köteles.
6./ Vevő a lehívás teljesítését igazoló szabályszerű, mindkét fél által aláírt átvételi elismervénnyel felszerelt számlát, a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6)-a, a Ptk. 6:130. §-ai, 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a), valamint az Art 36/A.§ szerint 60 napon belül banki átutalással egyenlíti ki az Eladónak.
Nem vitatott a szerződő felek által, hogy a szerződéses időszak folyamán az egyes számlákba csak azok az árak, árképzési tényezők és költségek állíthatók be, mégpedig ugyanolyan mértékben, amelyeket az 1./ pont értelmében az Eladó elfogadott ajánlata tartalmaz, függetlenül attól, hogy a magyarországi vagy a világpiaci árak miképpen alakulnak, és hogy hogyan változik az inflációs ráta, vagy a deviza átszámítási kulcs.
A Vevő előleget nem fizet.
A számlához tartozó lehívás teljesítését igazoló - a Vevőtől származó – átvételi elismervényt vagy szállítólevelet csatolni kell és az így kiállított és felszerelt számlát az Eladó közvetlenül nyújtja be a Vevő pénzügyi osztálya felé.
Amennyiben Vevő az Eladó számláját a jelen pontban rögzített határidőn belül nem egyenlítené ki, köteles az Eladónak a Ptk. idevonatkozó szabályai szerinti mindenkori érvényes késedelmi kamatot is megfizetni.
Az Eladó nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek az Eladó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak. Az Eladó a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Vevő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 143. § (3) bekezdés szerinti ügyletekről a megrendelőt haladéktalanul értesíti.
7./ Egyetértenek
a szerződő felek abban, hogy a szállításból, ill. fuvarozásból
eredő hibákkal kapcsolatban a lehívó a 3./ pontban szabályozott
teljesítés megtörténtétől számított
3 napon belül
jogosult az Eladóval
szemben fellépni.
Az egyéb minőségi hibákkal vagy a mennyiségi eltérésekkel, hiányokkal kapcsolatos igényeket a Vevő azok észlelését követő 3 napon belül bármikor kifogás tárgyává teheti az Eladónál, feltéve, hogy a szavatossági idő még érvényben van.
Az előző két bekezdés bármelyik esete is forduljon elő, a Vevő tartozik - a jelzett 3 napos határidőn belül – az Eladót közös jegyzőkönyv felvételére meghívni.
A jelen pontban említett minőségi vagy mennyiségi fogyatékosságok esetén, de akkor is ha kiderül, hogy a termék típusában (rendszerében) nem felel meg az 1./ pont szerinti ajánlatban, foglalt minőségi követelményeknek, a Vevő a jelen szerződésben szabályozott mértékű minőségi kötbért és/vagy kártérítési igényt érvényesíthet, és amennyiben a jelen bekezdés második fordulatában leírt rendszerbeli minőségi eltérést tapasztalna, úgy érdekmúlásának igazolása nélkül a szerződéstől (amennyiben szállítás még nem történt) vagy az adott megrendeléstől nyomban elállhat, meghiúsulási kötbért és kártérítést követelhet.
8./ Szerződő felek egyetértenek abban, hogy a termékkel kapcsolatos szavatosság és jótállás szabályaira - az 1./ pontban foglaltak függvényében - az elfogadott ajánlat tartalma az irányadó.
Ha az Eladó a minőségi hibás terméket a hibabejelentést követő 15 munkanapon belül nem cseréli ki, a Vevőnek jogában áll a le nem szállított árucikkek / termékek tekintetében a megrendeléstől elállni.
Ha az Eladó a jótállási kötelezettsége alatt kicseréli a leszállított eszközök bármely részét, annak jótállási ideje a csere napjával újra kezdődik.
Eladó kijelenti és szavatosságot vállal azért, hogy a jelen szerződés tárgyát képező termékek rendelkeznek érvényes forgalomba hozatali engedéllyel.
9./ Szerződő felek úgy a késedelmes teljesítés, mint pedig a minőséghibás szállítás, s végül a szerződéstől való Vevői elállás esetére egyaránt kötbért kötnek ki az Eladó terhére, amelynek mértéke késedelem esetén a késedelmesen szállított árucikkek nettó értékének figyelembevételével napi 0,5 %, legfeljebb azonban az érintett áru-érték 15%.-a.
Abban az esetben, ha az Eladó késedelme meghaladná a 15 napot, úgy a Vevő jogosult a le nem szállított árucikkek tekintetében a megrendeléstől elállni.
Hibás teljesítéssel kapcsolatban a hibával érintett termékek nettó értékének 10% mértékű minőségi kötbért lehet követelni, de ugyanilyen mértékű a Vevő által érvényesített meghiúsulási kötbér is akkor, amikor elállási jogát volt kénytelen gyakorolni.
Tisztában vannak a szerződő felek azzal, hogy a kötbérkövetelés behajtásán túlmenően a Vevő a szerződésszegésből eredő kárának megtérítését is követelheti az Eladótól, a kár összegébe azonban a már behajtott kötbér összege beleszámít.
A kötbér akkor is jár, ha a Vevőnek kára nem merült fel.
A kötbért a Vevő jogosult a benyújtott számlából visszatartani és azt a végszámla nettó összegéből levonni.
10./ A Vevő egyoldalú, írásbeli, az Eladóhoz intézett nyilatkozatával azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést vagy az adott megrendeléstől elállhat, ha:
az Eladó az egyes résszállításokkal 15 napot késett;
az Eladó szerződésellenesen beszüntette szállításait.
Ha a Vevő a szerződést a fenti bármely okból megszünteti egyoldalú nyilatkozatával, az Eladó nem jogosult a Vevőtől további kifizetéseket követelni.
A Vevő jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani – ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon – ha
a) az Eladó társaságában közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott valamely feltétel.
b) az Eladó társaságában közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott valamely feltétel.
A fentiek szerinti felmondás esetén az Eladó a szerződés megszűnése előtt már teljesített szolgáltatás szerződésszerű pénzbeli ellenértékére jogosult.
11./ Az Eladót az érvényes jogszabályok szerinti módon titoktartási kötelezettség terheli a szerződés teljesítése során a Vevővel, annak tevékenységével kapcsolatban tudomására jutó mindennemű adat, információ, ismeret vonatkozásában. E titoktartási kötelezettség kiterjed az Eladó alkalmazottaira, munkatársaira, beszállítóira, akiket tevékenységük megkezdése előtt köteles az Eladó a titoktartásra hitelt érdemlően figyelmeztetni.
Az Eladó a Vevő engedélye nélkül harmadik félnek nem hozhatja tudomására a szerződés, illetve azzal kapcsolatban bármely más dokumentáció vagy információ adatait.
A másik fél előzetes jóváhagyása nélkül titkos információt egyik fél sem tehet közzé, harmadik személy rendelkezésére nem bocsáthat, kivéve, ha ezt hatályos és érvényes jogszabály alapján valamely bíróság vagy más hatóság kötelező érvénnyel elrendeli.
Az Eladó kifogástalan teljesítéséről a teljes termékmennyiség átadás-átvételét követően a Vevő írásban nyilatkozik. A Vevő e nyilatkozattal felhatalmazza az Eladót, hogy az adott termékek Vevő részére történő leszállítása vonatkozásában a Vevőt referencialistáján feltüntesse és ezt - előzetesen írásban egyeztetett módon – marketingtevékenységében felhasználhassa. A Vevő a leszállított termékek megfelelőségéről referenciát kizárólag a termék felhasználását követően állít ki.
12./ A külföldi adóilletőségű Xxxxx köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezheti a rá vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
Jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében az 1./ pontban foglaltaktól függően vagy az Eladó elfogadott ajánlata tartalmát tekintik a felek irányadónak azzal, hogy tételes jogszabályi rendelkezésként a Közbeszerzési Törvényt és a Magyar Polgári Törvénykönyv idevonatkozóan megfelelő szabályait fogják alkalmazni. A szerződés módosítására a Kbt. 141. § irányadó.
13./ Bontófeltétel:
Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított – országos, regionális –, illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért Megrendelő a következő bontó feltételt köti ki:
Megrendelő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben, összevont közbeszerzési eljárásban, vagy a fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárás keretében, keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított, közös vagy összevont közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Felek rögzítik, hogy ebből Megrendelőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat.
14./ A Vevőnek és az Eladónak meg kell tennie mindent annak érdekében, hogy közvetlen tárgyalásokon békés úton rendezzenek minden olyan nézeteltérést, vagy vitát, amely közöttük a szerződéssel kapcsolatban merül fel.
Jelen szerződésből származó és peres útra került jogviták illetékessége mindenkor a Vevő székhelyéhez igazodik.
Ezt a halasztott adásvételi szerződést a szerződő Xxxxx, mint akaratukkal és nyilatkozataikkal mindenben megegyezőt helybenhagyólag aláírták 4 eredeti példányban.
Sopron, 2018. …………………..
Xxxxxxx Xxxxxxxx Xxxxxx
Kórház és Rehabilitációs Intézet
Vevő Eladó
mb. főigazgató gazdasági igazgató
pénzügyi ellenjegyző
Szerződés alapját képező dokumentumok (mellékletek):
0.xx. Ajánlattételi felhívás (melynek része a műszaki specifikáció)
0.xx. Ajánlattételi dokumentáció
0.xx. A nyertes ajánlat
3.a. sz. Nyertes ajánlat részletes termékárai (Kereskedelmi ajánlat)
4. sz. Átláthatósági nyilatkozat másolata
IV. SPECIFIKÁCIÓ
A BESZERZENDŐ TERMÉKEKRE VONATKOZÓ MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓ
A termékspecifikáció és az ajánlattevővel szemben támasztott követelmények
Ajánlatkérő kiemeli, hogy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. §-nak eleget téve a beszerzendő termék vonatkozásában minden, a termékre vonatkozó, műszaki specifikációban megjelölt alapkövetelményeknek mindenben megfelelő vagy azzal egyenértékű terméket elfogad.
Általános feltételek:
Biztonsági adatlap biztosítása papír alapon is, összefűzve, az ajánlat mellékleteként.
Ajánlatkérő
jogosult a dokumentumokban rögzített mennyiségtől a teljesítés
időtartama alatt maximum 30
%-kal eltérni (opció).
A
felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott
gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy
jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, de
Ajánlatkérő azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad.
Szállítási határidő a megrendelés elküldésétől számított 48 órán, illetve maximum 2 munkanapon belül, mivel ajánlatkérő nem tud telephelyén nagy mennyiséget raktározni. Ingyenes szállítás biztosítása bruttó 30 ezer Forintot meghaladó rendelés esetén.
5.-34. részek
Termékminta mennyisége teszteléshez: adott kiszerelési egységnyi mennyiség, legalább a táblázatban szereplő alacsonyabb értékű kiszerelési egység.
TAKARÍTÁS |
Terület |
Megnevezés |
Felhasználási terület |
Hatóanyag megnevezés |
Antimikrobiális spektrum |
Törzsoldat kiszerelés |
Munkaoldat koncentráció mértéke %ban |
Behatási idő |
Teljes beszerzendő mennyiség 18 hónap |
1. rész Nagy hatású tisztító és fertőtlenítő szer kiemelt egységek napi fertőtlenítő takarításához ill. zárófertőtlenítéshez |
Kiemelt osztályok napi fertőtlenítő takarítása ill. zárófertőtlenítés |
tisztító hatású tárgy- és felületfertőtlenítő (takarítógépekben is alkalmazható legyen) |
széles spektrumú, alacsony cc.-ban is alkalmazható legyen, (0,25% cc-nál is hatásosan alkalmazható legyen - műtői munkához is ), 5 perces rövid behatási idővel is rendelkezzen alacsony max 2% koncentrációban |
Aldehidmentes, jó tisztító hatással, hatóanyag: kationaktív tenzid |
Baktericid, élesztőgomba elleni hatás, tuberkulocid, burokkal rendelkező vírusokkal szemben (pl. HBV, HIV, HCV) valamint Murine Noro (MNV), Adeno, Polioma, és Rota vírusokkal szemben virucid hatású |
5000 ml (minden kanna adagolóval) |
min. 0,25% |
rövid, min. 5 perces behatási idő |
1050 liter/ 18 hó |
2. rész speciális fertőtlenítő szer |
sporocid fertőtlenítő szer zárófertőtlenítéshez |
használható minden olyan területen,ahol széles hatásspektrumú felhasználóbarát fertőtlenítőszer szükséges, mely nem okoz környezeti levegőszennyeződést például: kórházak, főként intenzív osztály,műtő |
aktív oxigén hatásán alapuló nagy hatékonyságú készítmény, felületek éseszközök kombinált fertőtlenítésére |
peroxo-vegyület |
Baktericid
(MRSA, TBC),virucid (HIV, HBV, adeno-, rota-, vaccina-, polio-,
papova SV40 |
30-40 g |
30-40 g |
60 perc |
6300 csomag / 18 hó |
3. rész Környezetbarát tisztítószer napi takarításhoz |
Nagy teljesítményű alkohol alapú felülettisztító |
ideális és gyors tisztítás, minden vízálló felületen és padlón, nagy teljesítményű, környezetbarát felülettisztító szer |
tisztítószer hatékony és környezetbarát takarításhoz, minden vízálló padlófelületre(műanyag, kő, gumi, linóleum, PVC, stb.) Hatékony emulgáló szer. Minden mosható felületen alkalmazható |
Alkohol bázisú felülettisztító. <5% anionos felületaktív anyagok , nem ionikus felületaktív anyagok,illatanyagok |
- |
5000 ml (minden kanna adagolóval) |
1% |
- |
2100 liter / 18 hó |
Üvegfelületek tisztításához |
Bármely üveg- és tükörfelület (ablak, tükör, üvegezett bútor, autóablak, stb.) belső és külső tisztítására alkalmazható |
Gyorsan, alaposan és átlátszóan tisztít. Homályosodás és csíkképződés nélkül szárad. Eltávolítja az ujjnyomokat, a zsíros szennyeződéseket és a nikotint. |
Zsír- és szennyoldó hatóanyag (anionos tenzid), alkohol |
- |
5000 ml (minden kanna adagolóval) |
1% |
- |
630 liter / 18 hó |
|
Súrolószer |
Környezetbarát súrolószer, alkalmas a szaniter és kemény felületek tisztítására |
Finomszemcsés súrolószer, karcmentes súrolóhatással |
finomszemcsés súrolóanyag |
- |
500 ml |
töményen a felületre kijuttatva |
- |
630 liter / 18 hó |
|
Gyors hatású savas tisztítószer saválló felületek napi tisztításához |
Hatékony zsír, vízkő és szappan ellen, egy új kombinációja a felületaktív anyagoknak és savaknak, nem hagy csíkot. Kellemes illatú |
minden saválló felületre a fürdőhelyiségekbe, szaniterekbe. |
sósavmentes, környezetbarát |
- |
5000 ml (minden kanna adagolóval) |
1% |
- |
6300 liter / hó |
|
Gyors hatású savas tisztítószer saválló felületek időszakos tisztításához |
Fertőtlenítő hatású szaniter gyorstisztító szer |
Gyorsan és tökéletesen távolítja el az ásványi lerakódásokat, zsírokat, fehérjés szennyeződéseket, valamint a baktérium- és gombatelepeket. Valamennyi víz- és saválló felületen használható, uszodai felhasználásra ajánlott. |
foszforsav |
Baktericid, fungicid, valamint HBV és HIV inaktiváló hatású. |
5000 ml (minden kanna adagolóval) |
- |
- |
3150 liter / 18 hó |
|
Gépi felmosáshoz |
Xxxxx hatású gépi padlótisztító |
Közterületek napi gépi tisztításához (padlófelületek, gumi), alapos tisztítóhatás jellemzi |
alkohol, ápoló hatóanyag |
- |
5000 ml (minden kanna adagolóval) |
- |
- |
1575 liter / 18 hó |
|
Általános fertőtlenítőszer |
Fertőtlenít és tisztít egy munkamenetben. Kiválóan alkalmas felületek és tárgyak fertőtlenítésére. Tapadó, makacs szennyeződéseket is eltávolít, magas szennyvivő képességgel rendelkezik, magas fehérjeterhelés mellett is. |
Mosható felületek fertőtlenítéséhez és kombinált fertőtlenítő tisztításához használhatjuk |
<5% anionos tenzid és nemionos tenzid illatanyag mentes |
Baktericid, fungicid, tuberkulocid és vírusinaktiváló hatású |
5000 ml (minden kanna adagolóval) |
1% |
30 perc |
1050 liter / 18 hó |
Takarítási terület - minimumfeltételek:
* Egy gyártó által gyártott termékcsalád termékei szerepelhetnek csak az ajánlatban az adott részajánlaton belül.
* adagoló rendszerek ingyenes biztosítása (induló 80 db, 4 féle termék/koncentrációt kezelni tudó, vízrendszerre csatlakoztatott, kész oldatot előállító adagoló)
* színkódolás alkalmazásának biztosítása
* adagoló flakonok ingyenes biztosítása (induló 300 db, literes, mérőskálázott flakon, megfelelő színkódolt matricákkal)
* fóliázott kitáblázások takarítási terv elkészítése (induláskor minden takarító kocsi és gép + adagolók mellett 200 db)
* környezetbarát termék minősítéssel kell rendelkeznie minden terméknek, magas szintű fent tarthatósági követelményeknek megfelelőség minősítés is legyen (Cradle to Cradle minősítés, és EU Ecolabel és/vagy Nordic Swan és/vagy die Umweltberatung
* bevezetés alkalmával induló oktatások helyszíni biztosítása + 8 fő munkairányító kiemelt gyakorlati oktatása
* negyed évente oktatás biztosítása a helyszínen
KONYHA |
megnevezés |
felhasználási terület |
hatóanyag |
antimikrobiális hatásspektrum |
kiszerelés |
Teljes beszerzendő mennyiség 18 hónap |
4. rész gépi mosogató- és öblítőszer |
gépi mosogatószer |
folyékony,erősen lúgos, klórtartalmú, fertőtlenítő hatású gépi mosogatószer, kemény víz mellett is használható |
kálium-hidroxid, nátrium-hipoklorit |
baktericid,virucid, penészölő |
20 liter (minden kanna adagolóval) |
koncentráció függvénye~ 1575 l /18hó |
gépi öblítőszer |
ipari mosogató berendezésben történő öblítés, semleges kémhatású, folyékony öblítőszer koncentrátum |
alkil-alkohol-akoxilát, nátrium-kumolszulfonát |
_ |
20 liter (minden kanna adagolóval) |
koncentráció függvénye~ 525 l /18hó |
|
5. rész kézi mosogatószer |
kézi mosogatószer |
alkalmas élelmiszerrel érintkező felületre, tisztít + fertőtlenít egy munkafázisban |
kationos és nemionos felületaktív komponensek, fertőtlenítő hatóanyag |
Baktericid,virucid, fungicid |
5 liter / kg (folyékony válozatnál minden kanna adagolóval együtt + pontos felhasználási leírás a hatásfok elérése érdekében |
koncentráció függvénye~ 1680 l /18hó |
6. rész felülettisztító szerek |
felülettisztító + fertőtlenítő gépi |
intenzív piszokeltávolítás, tartósan illatosít, foszfátmentes, gyorsan eltávolítja a zsíros szennyeződéseket |
nátrium-karbonát, anionos felületaktív anyag, nemionos felületaktív anyag |
baktericid, penészölő |
5 l / kanna (minden kanna adagolóval) |
475 l/18 hó |
zsíroldó |
lúgos fertőtlenítő, erősen szennyezett sütők, grillek, sütőlapok ideiglenes tisztításához |
nátrium-hidroxid, poliglükozid, propilénglükol-metiléter |
_ |
5 l / kanna (minden kanna adagolóval) |
475 l/18 hó |
|
vízkőoldó |
savas tisztító vízkőöldásra, konyhai berendezésekre, eszközökre |
szervetlen sav, nem ionos felületaktív anyag |
_ |
5 l / kanna (minden kanna adagolóval) |
475 l/18 hó |
|
7. rész: felületfertőtlenítés |
Klóros eszköz/felületfertőtlenítő |
konyhai felületek fertőtlenítése |
Aktív klór 1,5 g/tabletta |
baktericid (MRSA), fungicid, tuberkulocid, virucid (HBV, HIV) |
300 db/ tartály |
420 x 300 db |
8. rész általános mosogatószer |
általános kézi mosogatószer |
kézi mosogatáshoz mosogatószer |
Jó kialakítású, alaktartó kézhez álló műanyag flakon biztonsági zárókupakkal, mely gazdaságos adagolást biztosít |
|
|
2298 l /18 hó |
megjegyzés a 4. részhez: a gépi mosogató- és öblítő szer a jelenlegi mosogatógép adagolórendszerével kompatibilis legyen vagy amennyiben eltér új adagolórendszer biztosítása szükséges a gépekhez (3).
megjegyzés az 5. részhez: a kézi mosogatószerhez a nyertes biztosítson automata adagolórendszert, mely megakadályozza a hibás adagolást, csökkenti a vegyszerfelhasználást .
megjegyzés: 4. és 5. részekhez (gépi és a kézi mosogató): kérjük az árajánlatot munkaoldatra vetítve megadni és a munkaoldat függvényében előirt beszerzendő mennyiség részletes, átlátható kalkulációját az ajánlatban kérjük benyújtani.
A kiszerelésektől való eltérés csak abban az esetben megengedett, ha a nagyobb kiszerelésről kisebb kiszerelésre tér át. Eltérő kiszerelést kérjük, jelölje Ajánlattevő.
A tesztelés során a tányérok mikrobiológiai vizsgálata szükséges, amit Ajánlattevő kell, hogy biztosítson.
Konyhai terület – minimumfeltételek, elvárások:
* személyzet oktatása (vegyszerhasználat és technológia,technikai eszközök),
* könnyen kezelhető, színkódolt adagolórendszer, infrastruktúra biztosítása, adagolóeszközök biztosításával,
* HACCP előírásainak való teljes körű megfelelés biztosítása és igazolása,
* az adagolórendszer szervízelésének biztosítása, a hibaelhárítás 12 órán belüli elvégzése,
* információs táblák biztosítása, mosható és fertőtleníthető szakmai protokollok kihelyezésével,
ÁPOLÁS |
terület |
megnevezés |
felhasználási terület |
hatóanyag |
antimikrobiális hatásspektrum |
kiszerelés |
beszerzendő mennyiség 18 hónapra |
9. rész |
Nyálkahártya |
színtelen fertőtlenítő |
nyálkahártya fertőtlenítéshez, katéterezéshez, általános inj punctiók |
Alkoholmentes, jódmentes, színtelen |
Baktericid (TBC is) MRSA , virucid (Herpes-simpex, HBV, HCV, HIV vírusok), fungicid, protozoon hatással is rendelkezik |
1000 ml és 250 ml |
63x1000 ml 84x250 ml |
10. rész |
Bőr-és nyálkahártya |
színtelen fertőtlenítő |
általános és műtéti sebkörnyék fertőtlenítés, fertőtlenítő fürdetés (1-5 perc) |
Vizes povidon-jód alapú oldat |
Baktericid,virucid, fungicid, protocid, tuberculocid hatással is rendelkezik |
1000 ml |
462x1000 ml |
11. rész |
Bőr |
színtelen fertőtlenítő |
általános inj. punctiók és műtéti sebkörnyék fert. (15 mp; 1perc) faggyúmirigyekben gazdag területen 2 perc |
Min. 63% alkohol, alkohol+kationaktív tenzid |
Baktericid, fungicid, tuberkulocid, burokkal rendelkező vírusokkal szemben virucid (beleértve HBV, HIV, HCV) Hatásos BVDV, Vaccinia és rota vírusokkal szemben is. |
1000 ml és 250 ml |
367x1000 ml 472x250 ml |
Bőr |
szinezett fertőtlenítő |
általános inj. punctiók és műtéti sebkörnyék fert. (15 mp; 1perc) faggyúmirigyekben gazdag területen 2 perc |
Min. 63% alkohol, alkohol+kationaktív tenzid |
Baktericid, fungicid, tuberkulocid, burokkal rendelkező vírusokkal szemben virucid (beleértve HBV, HIV) Hatásos BVDV, Vaccinia és rota vírusokkal szemben is. |
1000 ml |
388x1000 ml |
|
12. rész |
Bőr |
fertőtlenítő folyékony szappan +betegfürdető |
higiénés kézmosáshoz, betegfürdetéshez, MRSA-s betegmosdatáshoz |
bőrvédő hatóanyag, kationaktív tenzid, klórhexidin |
Baktericid (MRSA), fungicid, virucid |
1000 ml |
1078x1000 ml |
13. rész |
Kéz |
folyékony „szappan” |
műtőkbe és osztályos munkához |
pH semleges tenzid (5,5) szappanmentes, szinezékmentes, illatanyag mentes |
_ |
500 ml |
6160 x 500 ml |
14. rész |
Kéz |
higiénés kézfertőtlenítő |
osztályos munkához és műtőbe |
alkoholos kézfertőtlenítő, kompatibilis, min. 70% etanol |
vírusos, bakteriális és gombás fertőzések ellen MRSA, E-coli, Salmonella, Pseudomonas, Staphylococcus, HIV, Hepatitis A és C, Norwalk vírus, SARS, Feline Calicivírus, norovírus és az összes általános meghülést és influenzát okozó baktériumok és vírusokkal szemben. |
350 ml - 500 ml; fali adagolókba 1000-1200 ml |
892 x 500 ml; 252 x 1200 ml |
15. rész |
Kéz |
higiénés kézfertőtlenítő/gél |
osztályos munkához+vizitekhez |
Min. 80% etanol, szinezék- és illatanyagmentes, engedélyezett legyen sebészeti bemosakodásra |
Baktericid (MRSA,tuberkulocid) fungicid, virucid hatású pl.:HBV, HCV HIV |
475-500 ml |
1890 x 500 ml |
16. rész |
Kéz |
higiénés kézfertőtlenítő/gél adagoló fejjel |
rooming ellátásba |
Min. 80% etanol, szinezék- és illatanyagmentes |
Bactericid,virucid hatású |
475-500 ml |
52 x 500 ml |
17. rész |
Kéz |
sebészeti bemosakodó I. |
kizárólag műtőkben |
Min 75% propanol alkohol mecetronium etilszulfát illat- és szinezékmentes |
Baktericid, fungicid, tuberkulocid, burokkal rendelkező vírusokkal szemben virucid (beleértve HBV, HIV, HCV). |
500 ml |
1050 x 500 ml |
18. rész |
Kéz |
sebészeti bemosakodó II. |
kizárólag műtőkben |
Min 80 % etanol, a másik ajánlott szertől eltérő hatóanyag |
Baktericid (TBC,MRSA), fungicid, virucid (Rota, HBV, HCV,HIV) |
500 ml |
1050 x 500 ml |
19. rész |
Felület |
Klóros eszköz/felületfertőtlenítő |
ágytálak áztatása,szívók/ váladékgyűjtő edények fertőtlenítése, beteg környezetének fertőtlenítő lemosása |
Aktív klór 1,5 g/tabletta |
baktericid (MRSA), fungicid, tuberkulocid, virucid (HBV, HIV) |
300 db/ tartály |
35 doboz x 300 db/doboz |
20. rész |
Felület |
tisztító hatású tárgy- és felületfertőtlenítő II. |
szélesspektrumú, kis koncentrációban is alk. Legyen jó tisztító hatás (pl. műtő, kiemelt egységek) és rövid behatási idővel is rendelkezzen 5 perc |
aldehidmentes (kationaktív tenzid) |
Baktericid,MRSA, TBC,Virucid (rota, polio, adeno),Fungicid, |
5000 ml (minden kanna adagolóval) |
1400 l |
gyors hatású tárgy- és felületfertőtlenítő spray |
használatra kész, azonnal felhasználható, szórófejes |
aldehidmentes+alkohol |
baktericid (TBC, MRSA), gombák, vírusok (HIV, HBV} |
1000 ml |
3150 x 1000 ml |
||
gyors hatású tárgy- és felületfertőtlenítő kendő |
alkoholérzékeny felületekre (pl.: monitor, UH-fej stb.) |
kationaktív tenzid |
Baktericid , yesticid szelektíven virucid (HBV,HCV,HIV, rota) |
180 x 200 mm 90 / 80 db-os kiszerelés |
201 tekercs |
||
Speciális felületfertőtlenítőszer |
inkubátorok fertőtlenítő lemosásához |
kvaterner ammóniumvegyület |
Baktericid (MRSA is), fungicid, virucid (HIV és Hepatitis-B inaktiváló), tuberkulocid. |
1000 ml |
37 x 1000 ml |
||
21. rész |
Műszer |
manuális műszer- és eszköztisztító+ fertőtlenítő szer |
manuális-műszer- és eszköztisztító+ fertőtlenítőszer |
Formaldehidmentes alkilamin-derivatum vagy peroxo-vegyület (habzásgátló, korrózióvédelem) |
Baktericid (MRSA), fungicid, virucid (HIV, HBV), Sporocid hatás. |
1500 g / tartály vagy 5 liter (minden tartály vagy kanna adagolóval) |
2730 kg vagy l |
22. rész |
Műszer |
gépi eszköz semlegesítő és mosogatószer |
Mosogatógépekhez gyártó által előírt vegyszer és technológia, illetve alkalmazási területek (Miele gyártmányú/típusú) |
|
Baktericid (MRSA), tuberkulocid, fungicid, virucid (HIV, HBV), sporocid hatás |
kanna (gépekkel kompatibilis kiszerelésben) |
224 liter |
23. rész |
Műszer |
gépi eszköz tisztító szer |
Mosogatógépekhez gyártó által előírt vegyszer és technológia, illetve alkalmazási területek (Miele gyártmányú/típusú |
|
Baktericid (MRSA), tuberkulocid, fungicid, virucid (HIV, HBV), sporocid hatás |
kanna (gépekkel kompatibilis kiszerelésben) |
70 liter |
24. rész |
Műszer |
gépi eszköz semlegesítő és mosogatószer |
Mosógatógépekhez gyártó által előírt vegyszer és technológia, illetve alkalmazási területek (Smeg gyártmányú/típusú) |
|
Baktericid (MRSA), tuberkulocid, fungicid, virucid (HIV, HBV), sporocid hatás |
kanna (gépekkel kompatibilis kiszerelésben) |
77 liter |
25. rész |
Műszer |
gépi eszköz tisztító szer |
Mosógatógépekhez gyártó által előírt vegyszer és technológia, illetve alkalmazási területek (Smeg gyártmányú/típusú) |
|
Baktericid (MRSA), tuberkulocid, fungicid, virucid (HIV, HBV), sporocid hatás |
kanna (gépekkel kompatibilis kiszerelésben) |
35 liter |
26. rész |
Műszer |
ultrahangos gépi eszköz tisztító szer |
Ultrahangos mosógatógépekhez gyártó által előírt vegyszer és technológia, illetve alkalmazási területek |
|
Baktericid (MRSA), tuberkulocid, fungicid, virucid (HIV, HBV), sporocid hatás |
5 literes, vagy ettől eltérően gazdaságos kiszerelésben, állítható, lehetőleg pumpás adagolással |
10 liter |
27. rész |
Műszer |
műszer- és eszköztisztító szer |
tenzidtartalmú kiváló tisztítóhat., mely oldja a biofilmet és a rtg. kontrasztanyagot is, alkalmas flexibilis endoszkópok fertőtlenítő hatású előtisztításához és végső fertőtlenítéséhez. |
Formaldehidmentes alkilamin-derivatum vagy peroxo-vegyület (habzásgátló, korrózióvédelem) |
Baktericid (MRSA), fungicid, virucid (HIV, HBV), Sporocid hatás. |
1500 g / tartály vagy 5 liter |
420 kg vagy l |
műszer- és eszköz fertőtlenítő szer |
tenzidtartalmú kiváló tisztítóhat., mely oldja a biofilmet és a rtg. kontrasztanyagot is, alkalmas flexibilis endoszkópok fertőtlenítő hatású előtisztításához és végső fertőtlenítéséhez. |
Formaldehidmentes alkilamin-derivatum vagy peroxo-vegyület (habzásgátló, korrózióvédelem) |
Baktericid (MRSA), fungicid, virucid (HIV, HBV), Sporocid hatás. |
1501 g / tartály vagy 5 liter |
190 kg vagy l |
||
28. rész
|
Műszer |
gépi endoszkóp tisztító szer (detergens) |
Wassenburg és Mediwators típusú fertőtlenítő berendezésekhez, a gyártó által előírt vegyszer és technológia, mely alkalmas flexibilis endoszkópok nagy hatású fertőtlenítéséhez, és sterilizálásához |
peroxi-ecetsav |
Baktericid (MRSA), tuberkulocid, fungicid, virucid (HIV, HBV), sporocid hatás |
kanna (gépekkel kompatibilis kiszerelésben) 5 literes |
190 liter (54 kanna) |
gépi endoszkóp fertőtlenítő szer |
Wassenburg és Mediwators típusú fertőtlenítő berendezésekhez, a gyártó által előírt vegyszer és technológia, mely alkalmas flexibilis endoszkópok nagy hatású fertőtlenítéséhez, és sterilizálásához |
peroxi-ecetsav |
Baktericid (MRSA), tuberkulocid, fungicid, virucid (HIV, HBV), sporocid hatás |
kanna (gépekkel kompatibilis kiszerelésben) 4,75 literes |
294,5 liter (90 kanna) |
||
29. rész
|
Eszköz |
ágytál tisztító/fertőtlenítő |
Ágytálmosó automatákhoz, a gyártó által előírt vegyszer és technológia, illetve alkalmazási területek (Getinge gyártmányú/típusú) |
|
Baktericid (MRSA), tuberkulocid, fungicid, virucid (HIV, HBV), sporocid hatás |
kanna (gépekkel kompatibilis kiszerelésben) |
17,5 liter |
ágytál öblítőszer |
Ágytálmosó automatákhoz, a gyártó által előírt vegyszer és technológia, illetve alkalmazási területek (Getinge gyártmányú/típusú) |
|
Baktericid (MRSA), tuberkulocid, fungicid, virucid (HIV, HBV), sporocid hatás |
kanna (gépekkel kompatibilis kiszerelésben) |
17,5 liter |
||
30. rész |
Eszköz |
ágytál tisztító/fertőtlenítő |
Ágytálmosó automatákhoz, a gyártó által előírt vegyszer és technológia, illetve alkalmazási területek (Tornado gyártmányú/típusú) |
|
Baktericid (MRSA), tuberkulocid, fungicid, virucid (HIV, HBV), sporocid hatás |
kanna (gépekkel kompatibilis kiszerelésben) |
17,5 liter |
31. rész |
|
ágytál tisztító/fertőtlenítő |
Ágytálmosó automatákhoz, a gyártó által előírt vegyszer és technológia, illetve alkalmazási területek (Topic Meico gyártmányú/típusú) |
|
Baktericid (MRSA), tuberkulocid, fungicid, virucid (HIV, HBV), sporocid hatás |
kanna (gépekkel kompatibilis kiszerelésben) |
17,5 liter |
32. rész |
|
ágytál tisztító/fertőtlenítő |
Ágytálmosó automatákhoz, a gyártó által előírt vegyszer és technológia, illetve alkalmazási területek (AT-os gyártmányú/típusú) |
|
Baktericid (MRSA), tuberkulocid, fungicid, virucid (HIV, HBV), sporocid hatás |
kanna (gépekkel kompatibilis kiszerelésben) |
101 liter |
33. rész
|
Eszköz
|
ágytál öblítőszer |
Ágytálmosó automatákhoz, a gyártó által előírt vegyszer és technológia, illetve alkalmazási területek (AT-os gyártmányú/típusú) |
|
Baktericid (MRSA), tuberkulocid, fungicid, virucid (HIV, HBV), sporocid hatás |
kanna (gépekkel kompatibilis kiszerelésben) |
129 liter |
ágytál tisztító/fertőtlenítő |
Ágytálmosó automatákhoz, a gyártó által előírt vegyszer és technológia, illetve alkalmazási területek (Kuli mat gyártmányú/típusú) |
|
Baktericid (MRSA), tuberkulocid, fungicid, virucid (HIV, HBV), sporocid hatás |
kanna (gépekkel kompatibilis kiszerelésben) |
147 liter |
||
sporocid hatású gyors felület fertőtlenítő kendő |
CDI fertőzött betegek környezetéhez , vizsgáló asztalokhoz , RTG asztalokhoz , kilincsek fertőtlenítéséhez |
perecetsav |
Baktericid , fungicid , virucid , tuberkulocid , sporocid |
dobozos kiszerelésben , 200x300mm/50db |
630 doboz |
||
34. rész
|
felület fertőtlenítő kendő
|
alacsony alkohol tartalmú felület fertőtlenítő kendő |
alkoholra érzékenyfelületek fertőtlenítéséhez , monitorok, billentyűzet , orvosi egységek paneljeihez |
max. 13% etanol tartalom |
Baktericid , fungicid, tuberculocid, szelektív virucid |
min. 180x200mm/min.80db csomagban |
210csomag |
alkoholmentes felület fertőtlenítő kendő |
érzékeny eszközökhöz , felületekhez , ultrahangfejekhez , szondákhoz |
alkoholmentes , aldehid mentes |
Baktericid, fungicid , vírus inaktiváló hatás (HIV, HBV , HCV , Norovírus , Rota vírus ) |
min. 180x200mm/min.80db csomagban |
350 csomag |
CPV kód:
39830000-9 Tisztítószerek
33631600-8 Antiszeptikumok és fertőtlenítő szerek
33741300-9 Kézfertőtlenítő
33711000-7 Parfümök és piperetermékek
1 Közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevőt meg kell nevezni, kiemelve a képviseletre feljogosított közös ajánlattevőt.
2 Az a) vagy b) pontot kérjük kitötleni.
3 A nem kívánt szövegrészt kérjük egyértelműen törölni/áthúzni.
4 Gazdálkodó szervezet:
A gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi együttműködési csoportosulás, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a közös vállalat, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó.
Az állam, a helyi önkormányzat, a költségvetési szerv, az egyesület, a köztestület, valamint az alapítvány gazdálkodó tevékenységével összefüggő polgári jogi kapcsolataira is a gazdálkodó szervezetre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni [Pp. 396. §].
5 Tényleges tulajdonos:
a) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. § (4) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, vagy egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet felett, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak,
b) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben - a Ptk. 8:2. § (2) bekezdésében meghatározott - meghatározó befolyással rendelkezik,
d) alapítványok esetében az a természetes személy,
da) aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták,
db) akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy
dc) aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár,