Contract
Allianz Lakóközösség- biztosítás Plusz
Ügyfél-tájékoztató és Szerződési feltételek
Hatályos: 2017.02.01-jétől
AHE-12960/3J
Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz 5
Vagyon- és felelősségbiztosítási események 6
A biztosítási titokkal kapcsolatos szabályok 7
Néhány szó az Allianz Hungária Zrt.-ről 11
Ügyfél-tájékoztató és Általános Szerződési Feltételek
az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz termékhez 12
I. Általános biztosítási feltételek 17
1. Biztosító, szerződő, biztosított 17
2. A biztosítási szerződés létrejötte 17
2.5. Az elektronikus szerződéskötés szabályai 18
3. A kockázatviselés kezdete 18
4. A biztosítás tartama, a biztosítási évforduló és
5. A biztosítási szerződés módosítása 19
6. A biztosítási szerződés megszűnésének esetei 19
A. Érdekmúlással, lehetetlenüléssel 19
B. Évfordulóra történő felmondással 19
E. A határozott tartam lejártával 19
7. A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai 19
8. A biztosítási összeg, alulbiztosítottság 20
9. Az értékkövetés és a biztosítási évfordulóra kezdeményezett egyéb szerződésmódosítás szabályai 20
11. A szerződő felek kötelezettségei 21
11. A. Szerződő, biztosított kötelezettségei 21
a) Tájékoztatási kötelezettség 21
b) Közlési és változás-bejelentési kötelezettség 21
c) Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség 21
d) Kárbejelentési és állapot-megőrzési kötelezettség 21
e) A kárbejelentéshez és a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges dokumentumok: 22
f) Díjfizetési kötelezettség 24
11.B. A biztosító kötelezettségei 24
a) Tájékoztatási kötelezettség 24
b) Szolgáltatási kötelezettség 24
14. A. Törvényi engedményi jog 25
14.C. Adatkezelés, adatvédelem 25
14.D. Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól 27
II. A Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei 30
2. Területi hatály, a kockázatviselés helye 30
3. A biztosított vagyontárgyak 30
4. Biztosítási összeg meghatározása 31
5.A. A Mix csomag biztosítási eseményei 32
B. Robbanás- és robbantáskár 32
D. Villámcsapás indukciós hatása miatti kár 32
AHE-12960/3J
M. Ismeretlen építmény, üreg beomlása által
N. Idegen jármű ütközése által okozott kár 34
O. Idegen tárgyak rádőlése által okozott kár 34
P. Betöréses lopás- és rongáláskár 34
5.B. A Komplex csomag biztosítási eseménye 37
5.C. A Mix és a Komplex csomagra egyaránt vonatkozó kizárások 38
6. A biztosító szolgáltatása 38
6.A. Szolgáltatásra jogosultak köre 38
6.B. A térítési összegek meghatározása 38
6.D. A szolgáltatás különös szabályai 39
III. Felelősségbiztosítás különös biztosítási feltételei 41
1. Biztosított, károsult, sérelmet szenvedett fél 41
2. Területi és időbeli hatály 41
5. A biztosítási összeg, alulbiztosítottság 41
A kiegészítő biztosítások különös biztosítási feltételei 45
IV. Csoportos családi baleset-biztosítás 45
1. Biztosított, szolgáltatásra jogosult 45
2. Területi és időbeli hatály 45
4. A biztosított kötelezettsége 45
8. A biztosító szolgáltatása 46
V. Közös képviselői felelősségbiztosítás 49
2. A biztosítási összeg, biztosítási díj, alulbiztosítottság 49
4. A biztosító szolgáltatása 50
VI. A kiegészítő vagyonbiztosítások közös szabályai 52
4. A biztosító szolgáltatása 52
A. Tető- és panelhézagbeázás-biztosítás 52
4. A biztosító szolgáltatása 54
3. A biztosító szolgáltatása 55
E. Energiatudatos gépészet biztosítása 55
1. A biztosított vagyontárgyak 55
F. Ingóságbiztosítás közös tárolókra 56
G. Társasházi géptörés-biztosítás 56
3. A biztosított vagyontárgyak 59
AHE-12960/3J
6. Tetőtér-átépítések, tetőtér-beépítések, tetőtér- és tetőszerkezet-felújítások tűzbiztonsági előírásai 59
I. Garázsban tárolt gépjárművek biztosítása 60
2. Biztosított vagyontárgyak 60
4. A biztosítási események és kizárások 60
5. A biztosító szolgáltatása 61
7. A biztosított kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettsége 62
3. Területi és időbeli hatály 63
6. A biztosító szolgáltatása 64
7. Kizárások, szolgáltatáskorlátozások 64
8. Közlési és változás-bejelentési kötelezettségek 65
9. A biztosítási eseményhez kapcsolódó bejelentési
10. A biztosító teljesítésére vonatkozó szabályok, a siker kilátásának megítélése, egyeztető eljárás 66
11. A biztosított képviselete 66
12. A nyilatkozatok megtétele 66
13. A biztosítási igény átruházása 67
VIII. Assistance biztosítás 68
1. Biztosított, szolgáltatásra jogosult 68
4. Biztosítással nem fedezett biztosítási események,
5. A biztosított kötelezettségei a biztosítási esemény bekövetkeztekor és a biztosító, illetve a szolgáltató kárbejelentést követő intézkedése 69
6. Kárenyhítési kötelezettség 69
7. A biztosító szolgáltatása 69
8. A biztosítási szolgáltatás teljesítése 70
9. Az Assistance szolgáltatás meghiúsulása 70
10. A biztosító megtérítési igénye 70
11. Az Assistance biztosítás szolgáltatásai és azok
IX. Függelék: Betörésvédelmi szintek és összeghatárok 71
B. Összeghatárok és szolgáltatás betöréses lopással
AHE-12960/3J
XI. sz Függelék: Egységszámtól függő kezdeti biztosítási összegek táblázat 79
Köszönjük szíves érdeklődését! Örömmel tájékoztatjuk, hogy társaságunk új, korszerű a lakóközösség egészének hasznos fedezeteket nyújtó, széleskörű igényeket is kielé- gítő lakóközösség-biztosítási termékét tartja a kezében.
Engedje meg, hogy a következőkben figyelmébe ajánljunk néhány lényeges tudnivalót az Allianz Lakóközösség- biztosítás Plusz nevet viselő biztosításunk szolgáltatásai- val kapcsolatban.
Lakóközösség-biztosítási termékünk a vagyon- és felelős- ség-biztosításokat magába foglaló alapbiztosításból és az ehhez választható kiegészítő biztosításokból áll. A biztosí- tás a lakóközösség döntése alapján megköthető az épület egészére vagy csak a közös, illetve szövetkezeti tulajdonú épületrészekre, és a külön tulajdonú ingóságokra is.
A biztosítási szerződés az alábbi táblázatban szereplő biztosítási fedezetekre köthető meg. A kiegészítő bizto- sításokra vonatkozóan a biztosító szolgáltatásának felső határát jelentő – választható – biztosítási összegekről
a XI. sz. függelékből tájékozódhat.
AHE-12960/3J
Kétféle, eltérő szolgáltatásokat tartalmazó biztosítási cso- magot kínálunk, a Mix csomagot, valamint a külön tulaj- donok számától függően választható Komplex csomagot. A Mix csomag a szerződési feltételekben meghatározott biztosítási események bekövetkezése esetén nyújt biztosí- tási védelmet, a Komplex csomag all risks fedezete ennél szélesebb körű, mivel – a kizárt kockázatok kivételével – a biztosított vagyontárgyak összes kárára kiterjed.
Az alábbi táblázatban szereplő kínálatból a csomagok- hoz választható kiegészítő biztosítások között válogatva alakíthatja ki a lakóközösség az elképzelésének megfe- lelő fedezetek körét.
A csomag összeállításakor vegyék figyelembe, hogy a Vagyon- és Felelősségbiztosítás, mint alapbiztosítás minden szerződésnek szükségszerű eleme. A választható kiegészítő biztosításaink sokoldalúan egészítik ki az alapbiztosításainkat. Ezek sorában több is újdonságnak tekinthető. Az Energiatudatos gépészet kiegészítő a kor- szerű, energia megtakarítást szolgáló épület-berendezé- sekre és -felszerelésekre nyújt biztosítási védelmet.
A központi kazánok és liftek meghatározott géptörés káraira a kiegészítő Társasházi géptörés-biztosítás meg- kötésével terjeszthető ki a fedezet.
Társaságunk ügyfeleink igényeihez igazodva vállalja
– a kiegészítő biztosítás választása esetén – a csőtöréskár következményeként elfolyt víz többlet díjának megtérítését is.
Kiemeljük továbbá az Assistance kiegészítőt, amely vész- helyzetben nyújt segítséget szerződőink számára.
Kérjük, tekintse meg a biztosítási feltételeinket is, ame- lyek a biztosítással kapcsolatos részletes szabályokat tartalmazzák!
Az alábbi táblázat áttekintést ad a Mix csomag és a Komplex csomag alapbiztosításának és a választható kiegészítő biztosításainak fedezeteiről.
Vagyon- és felelősségbiztosítási (alapbiztosítási) események és kiegészítő biztosítások
Biztosítási fedezetek | |||
Mix csomag | Komplex csomag | ||
Vagyon- és felelősségbiztosítás (alapbiztosítás) biztosítási eseményei | A. Tűzkár | ✓ | 🗹 |
B. Robbanás- és robbantáskár | ✓ | 🗹 | |
C. Villámcsapáskár | ✓ | 🗹 | |
D. Villámcsapás indukciós hatása miatti kár | ✓ | 🗹 | |
E. Viharkár | ✓ | 🗹 | |
F. Felhőszakadáskár | ✓ | 🗹 | |
G. Jégveréskár | ✓ | 🗹 | |
H. Hónyomáskár | ✓ | 🗹 | |
I. Árvízkár | ✓ | 🗹 | |
J. Földrengéskár | ✓ | 🗹 | |
K. Földcsuszamláskár | ✓ | 🗹 | |
L. Kő- és földomláskár | ✓ | 🗹 | |
M. Ismeretlen építmény, üreg beomlása által okozott kár | ✓ | 🗹 | |
N. Idegen jármű ütközése által okozott kár | ✓ | 🗹 | |
O. Idegen tárgyak rádőlése által okozott kár | ✓ | 🗹 | |
P. Betöréses lopás- és rongáláskár | ✓ | 🗹 | |
Q. Rabláskár | ✓ | 🗹 | |
R. Vízkár | ✓ | 🗹 | |
S. Üvegtöréskár | ✓ | 🗹 | |
T. Zárcserekár | ✓ | 🗹 | |
U. Lopáskár | ✓ | 🗹 | |
Felelősségbiztosítás | Alapfedezetben (bővíthető) | Alapfedezetben (bővíthető) | |
Kiegészítő biztosítások | Közös képviselői felelősségbiztosítás | Választható | Választható |
Tető- és panelhézagbeázás-biztosítás | Választható | 🗹 | |
Elfolyt víz térítése | Választható | 🗹 | |
Üveg+ biztosítás | Választható | 🗹 | |
Vandalizmusbiztosítás | Választható | 🗹 | |
Energiatudatos gépészet biztosítása | Választható | Választható | |
Társasházi géptörés-biztosítás | Választható | Választható | |
Ingóságbiztosítás közös tárolókra | Választható | Választható | |
Felújítás-biztosítás | Választható | Választható | |
Jogvédelem-biztosítás | Választható | Választható | |
Garázsban tárolt gépjárművek biztosítása | Választható | Választható | |
Csoportos családi balesetbiztosítás | Választható | Választható | |
Assistance biztosítás | Választható | Választható |
✓ – alapfedezet
🗹 – all risks (összkockázati) fedezet alapján térül
AHE-12960/3J
A kiegészítő biztosítások egy egységre jutó induló biztosítási összegét és a választható egységek számát a XX.xx. függelék tartalmazza.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a szerződési feltételekről részletesen az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz álta- lános szerződési feltételeiből tájékozódhat.
A biztosítási titokkal kapcsolatos szabályok
A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. tör- vény (Bit.) szerint biztosítási titok minden olyan – minősí- tett adatot nem tartalmazó – a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő egyes ügyfeleinek – ideértve a károsultat is – személyi körülmé- nyeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biztosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerződése- ire vonatkozik.
Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személy- nek, ha a törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, illetve a biztosító ügyfele vagy annak tör- vényes képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titok- kört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad, vagy a biztosító vagy a viszontbiztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg.
A Bit. 138. §-a alapján a xxxxx megtartásának kötelezettsége nem áll fenn:
· a feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankkal szemben;
· a nyomozás elrendelését követően a nyomozó ható- sággal és ügyészséggel;
· büntetőügyben, polgári peres vagy nemperes eljárás- ban, közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgá- lata során eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a természetes szemé- lyek adósságrendezési eljárásában eljáró főhitelező- vel, Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyon- felügyelővel, bírósággal szemben;
· a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel továbbá az általa kirendelt szakértővel szemben,
· az adóhatósággal szemben, ha adóügyben, az adóha- tóság felhívására a biztosítót törvényben meghatá- rozott körben nyilatkozattételi kötelezettség, vagy ha biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszol- gáltatási kötelezettség terheli;
· a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal szemben;
· a nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség, továbbá az ügyész jóváhagyásával a nyomozó hatóság írásbeli megkeresésére, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet összefüggésben van.
a)a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvényben foglaltak szerinti kábítószerrel vissza- éléssel, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, ter-
rorcselekménnyel, robbanóanyaggal vagy robban- tószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel,
b)a Btk. szerinti kábítószer-kereskedelemmel, kábí- tószer birtoklásával, kóros szenvedélykeltéssel vagy kábítószer készítésének elősegítésével, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcse- lekménnyel, terrorcselekmény feljelentésének elmulasztásával, terrorizmus finanszírozásával, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés- sel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénz- mosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel,
· ha a magyar bűnüldöző szerv – nemzetközi kötele- zettségvállalás alapján külföldi bűnüldöző szerv írás- beli megkeresésének teljesítése céljából – írásban kér biztosítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól,
· ha a pénzügyi információs egységként működő ható- ság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló tör- vényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs egység írásbeli megke- resésének teljesítése céljából írásban kér biztosítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól;
· a feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal szemben;
· a feladatkörében eljáró gyámhatósággal szemben;
· az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108. §
(2) bekezdésében foglalt esetben az egészségügyi államigazgatási szervvel szemben,
· törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos infor- mációgyűjtésre felhatalmazott szervvel szemben;
· a viszontbiztosítóval, a csoport másik vállalkozásával, valamint együttbiztosítás esetén a kockázatvállaló biztosítókkal szemben;
· a törvényben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok tekintetében a kötvénynyilvántartást vezető kötvénynyilvántartó szervvel, a kártörté-
neti nyilvántartást vezető kárnyilvántartó szervvel, továbbá a járműnyilvántartásban nem szereplő gépjárművekkel kapcsolatos közúti közlekedési igaz- gatási feladatokkal összefüggő hatósági ügyekben a közlekedési igazgatási hatósággal, valamint a közúti közlekedési nyilvántartási szervével szemben;
· az állományátruházás keretében átadásra kerülő biz- tosítási szerződési állomány tekintetében - az erre irá- nyuló megállapodás rendelkezései szerint - az átvevő biztosítóval szemben;
AHE-12960/3J
· a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesí- téséhez szükséges adatok tekintetében és az ezen adatok egymás közti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát és a Kártalanítási Alapot kezelő szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelezővel, az Információs Központtal, a Kártalanítási Szervezettel,
a kárrendezési megbízottal és a kárképviselővel, továbbá – a közúti közlekedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kárfelvételi jegyzőkönyvéből a balesetben érintett másik jármű javítási adatai tekintetében az önrendelkezési joga alapján – a károkozóval szemben;
· a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges ada- tok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel szemben,
· a könyvvizsgálói feladatok ellátásához szükséges ada- tok tekintetében a könyvvizsgálóval szemben;
· a mezőgazdasági biztosítási szerződés díjához nyúj- tott támogatást igénybe vevő biztosítottak esetében az agrárkár-megállapító szervvel, a mezőgazdasági igazgatási szervvel, az agrárkárenyhítési szervvel, valamint az agrárpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium irányítása alatt álló, gazdasági elemzésekkel foglalkozó intézménnyel szemben;
· a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal szemben;
· a feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosával szemben;
· a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek igazolásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatározott kártörténeti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendelet- ben szabályozott esetekben a biztosítóval szemben.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét, ha a bizto- sító által az adóhatóság felé történő adatszolgáltatás az Aktv. 43/H. §-ában foglalt kötelezettség, valamint a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült
Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfe- lelés előmozdításáról és a FATCA szabályozás végrehaj- tásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény (a továbbiakban: FATCA-törvény) alapján az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nem- zetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Aktv.) 43/B-43/C. §-ában foglalt kötelezettség teljesítésében merül ki.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a biztosító vagy a viszontbiz- tosító az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvényben meghatározott bejelentési kötelezettségének tesz eleget.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a Hpt-ben meghatározott pénzügyi intézménnyel szemben a pénzügyi szolgáltatásból eredő követeléshez kapcsolódó biztosítási szerződés vonatkozásában, ha
a pénzügyi intézmény írásbeli megkereséssel fordul a biztosítóhoz, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját.
Nem jelenti a biztosítási titok és az üzleti titok sérelmét a felügyeleti ellenőrzési eljárás során a csoportfelügyelet esetében a csoportvizsgálati jelentésnek a pénzügyi cso- port irányító tagja részére történő átadása.
Tájékoztatjuk, hogy társaságunk biztosítási szolgáltatá- sai során igénybe vesz külső közreműködőket is, akik elő- zetes hozzájárulás vagy a fent ismertetett Bit. 138. §-ában foglalt felhatalmazás alapján (így különösen kiszervezési szerződés keretében) személyes adatokat és biztosítási titkokat is megismerhetnek.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét
a) az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelyből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapít- ható meg,
b) a jogalkotás megalapozása és a hatásvizsgálatok elvégzése céljából a miniszter részére személyes adat- nak nem minősülő adatok átadása,
c) a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeleté- ről szóló törvényben foglalt rendelkezések teljesítése érdekében történő adatátadás.
Irányadó jog
A szerződés joga a magyar jog; társaságunk a keletkezett károkra a szerződési feltételekben foglaltak szerint, a magyar jog szabályai alapján nyújt fedezetet.
Panaszkezelési szabályzat
Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos szá- munkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljá- rásainkkal, munkatársainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban megfogalmazódik Önökben.
A panaszok, kritikák megfelelő kezelése érdekében az alábbi panaszkezelési elveket és gyakorlatot követjük:
· Panaszkezelésünk során 2016. január 1-jétől a biz- tosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 159. §, a 437/2016. (XII. 16.) Korm. rendelet, a 28/2014. (VII. 23.) számú MNB rendelet, valamint a 13/2015. (X. 16.) számú MNB ajánlás rendelkezései alapján járunk el.
AHE-12960/3J
· A hozzánk beérkezett kritikák és panaszok fokozott figyelembevételével törekszünk arra, hogy Ügyfeleink érdekében javítsuk szolgáltatásaink, termékeink minő- ségét, és elkötelezettek vagyunk abban, hogy folya- matosan növeljük Ügyfeleink elégedettségét. Ehhez a panaszok gyors és hatékony orvoslása is hozzájárul.
· Panasz-ügyintézési eljárásunk garantálja, hogy minden
panaszt alaposan, elfogulatlanul és a lehető legrövi- debb időn belül kivizsgáljunk, Ügyfeleinknek minden esetben megfelelő választ adjunk, és a megalapozott panaszokat minél gyorsabban orvosoljuk. A panasz- ügyek vizsgálata során minden vonatkozó körülményt figyelembe veszünk, minden felmerült problémát, kifogást megvizsgálunk és megválaszolunk Ügyfeleink számára. Panaszokkal foglalkozó szakképzett munka- társaink ügyfélközpontúan, fogyasztóbarát módon és empatikusan járnak el a panaszkivizsgálás, a megoldás során. Panaszkezelési folyamatunk során közérthetően kommunikálunk Ügyfeleinkkel, átláthatóan és kiszá- míthatóan cselekszünk, a jóhiszeműség és tisztesség alapelveit tartjuk szem előtt.
· Ügyfeleink megkereséseit – amikor csak lehet – már az első kapcsolat szintjén kezeljük, esetleges hibáinkat javítjuk. Ha az ügy bonyolultabb, és megoldásához hosszabb időre van szükség, az ügy panaszként Fogyasztóvédelmi osztályunkhoz kerül, ahol központi panaszkezelést működtetünk.
A Fogyasztóvédelmi osztályunkon szakértő munka- társaink a fogyasztóvédelmi referensek, akik kiemelt figyelemmel járnak el a panaszügyek rendezése kapcsán, felkészültségük, tapasztalatuk biztosítja
a fogyasztóvédelem és ügyfélközpontúság állandó szem előtt tartását.
· Az erre vonatkozó jogszabály 30 napot biztosít a panaszügyek érdemi kivizsgálására és megválaszo- lására, mi mindent megteszünk, hogy Ügyfeleink az egyszerűbb esetekben ennél rövidebb idő alatt választ kapjanak.
· Ügyfeleink visszajelzéseihez számos kommunikációs csatornát biztosítunk, hogy véleményüket minél köny- nyebben, egyszerűbben és gyorsabban kifejthessék élőszóban, telefonon, elektronikus úton, vagy akár levélben.
· A panaszügyek kivizsgálása térítésmentes, ezért társa- ságunk külön díjat nem számít fel.
Észrevételeiket, panaszaikat az alábbi módon juttathatják el hozzánk:
Szóban, személyesen: A véleményeket és észrevételeket hálózatunk bármelyik Ügyfélkapcsolati pontján vagy szerződött partnerénél – xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/ ugyintezes-kapcsolat/ugyfelkapcsolati-pontok.html/
– kollégáink, partnereink meghallgatják, és a panaszt írásban rögzítik. A panasz adatlapról Ön másolati pél- dányt kap. Társaságunk székhelyén Központi ügyfélszol- gálatot működtetünk, ahol személyesen is megtehetik, leadhatják panaszukat (1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.). Igény esetén Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszolgálaton (+36 (1/30/70) 000-0-000,
x00 (00) 000-0-000) tud időpontot foglalni, valamint 2016. január 1-jétől elektronikus úton is biztosítjuk ezt a lehetőséget, jelzésétől számított 5 munkanapon belül.
A Központi Ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje: hétfő: 8-18, kedd-csütörtök: 8-16, péntek: 8-14 óra.
Telefonon: Telefonos ügyfélszolgálatunk a +36 (1/30/70) 000-0-000, +36 (20) 554-4-421-es számokon érhető el (nem emelt díjas szolgáltatás). Nyitvatartási idő: hétfő- szerda és péntek: 8-18, csütörtök: 8-20 óra között.
Faxon: 06-1-269-2080-as számon.
Elektronikus úton: a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx), vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx címen. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy email-en csak biztosítási titkot nem tartalmazó választ küldhetünk Ügyfeleink részére, min- den egyéb, más esetben postai úton kell válaszolnunk. (Kivételt képeznek a kifejezetten elektronikus szolgál- tatásra szerződött Ügyfeleink.) Üzemzavar esetén az itt felsorolt további módok közül választhat.
Írásban: Leveleiket a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küld- hetik, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére (a Fogyasztóvédelmi osztályon belül működik a központi panaszkezelés). A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a meglévő biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, ügyfélszám, kárszám).
Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a fentieken túl, érvényes meghatal- mazás benyújtása is szükséges. A meghatalmazásnak – a jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel – a polgári per- rendtartásról szóló 1952. évi III. törvényben foglalt köve- telményeknek kell eleget tennie. (meghatalmazás minta: xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx)
Ügyfeleink részére panaszbejelentő lapokat biztosítunk, melyen egyszerűen megadhatják panaszukat, ezt a doku- mentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitölthetik, majd az Önöknek legmegfelelőbb módot választva lead- hatják személyesen a fent megjelölt helyeken, vagy pos- tázhatják, faxolhatják, e-mailben elküldhetik részünkre, ahogy az Önöknek kényelmes. (A panaszbejelentő lapot internetes oldalunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/ hu/panaszkezeles.html - címen érhetik el.)
AHE-12960/3J
A panaszbejelentő lap tartalmazza az Ügyfél nevét, címét, a panasz előterjesztésének helyét, a panasz részletes leírását, a szerződéses adatokat, a csatolt dokumentumo- kat, aláírást, átvétel igazolását (szükség szerint). Kérjük, hogy a panaszbejelentő lapon minden kifogását tüntesse fel, amivel kapcsolatban kivizsgálást kér tőlünk.
Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel, géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát.
Amennyiben Ön természetes személy (fogyasztó) és társa- ságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat:
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet; a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásai-
val és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bíróság- hoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárá- sát kezdeményezheti.
Részletes tájékoztatást olvashat erről az MNB honlapján: xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx
Jogszabályi kötelezettségünk tájékoztatni ügyfeleinket arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi eljá- rásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt elektroniku- san a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- van/formanyomtatvanyok elérhetőségen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el.
Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtatvá- nyok költségmentes megküldését társaságunktól (tele- fonszám: +36 (1/30/70) 000-0-000, x00 (00) 000-0-000
e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti.
Jogszabályi kötelezettségünk tájékoztatni ügyfeleinket arról, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt elektronikusan a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el.
Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtatvá- nyok költségmentes megküldését társaságunktól (tele- fonszám: +36 (1/30/70) 000-0-000, x00 (00) 000-0-000
e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti.
A panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő ered- ménytelen eltelte esetén a fogyasztónak nem minősülő
ügyfél bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx/ honlapon tájékozódhat.
A panaszügyintézés további részletei
A panaszügyintézés során, a telefonos ügyfélszolgálaton (+36 (1/30/70) 000-0-000, x00 (00) 000-0-000) közölt
panaszokat rögzítjük, azok öt éven át visszakereshe- tőek. A hangrögzítés tényére felhívjuk az Ön figyelmét. Ügyfeleink kérésére biztosítjuk a hangfelvétel visszahall- gatását, továbbá térítésmentesen kérhetik a hangfelvé- telről készített hitelesített jegyzőkönyvet, amelyet tizenöt napon belül Ügyfeleink rendelkezésére bocsátunk. A beszélgetéseket Központi Ügyfélszolgálatunkon hallgat- hatja vissza, előzetes időpont-egyeztetést követően. A telefonos ügyfélszolgálatunkon igyekszünk biztosítani az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyinté- zést. A telefonon közölt szóbeli panasz esetén az indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított öt percen belül élőhangos bejelentkezés érdekében úgy vagyunk kötelesek eljárni, ahogy az az adott helyzet-
ben általában elvárható. Amennyiben az Ön telefonon leadott bejelentését kollégáink nem tudják megoldani, panaszbejelentő lapon rögzítik, és továbbítják azt a Fogyasztóvédelmi osztályra. A panaszbejelentőlap (jegy- zőkönyv) másolatát a Fogyasztóvédelmi osztálytól meg- kapott válaszban továbbítjuk Önnek.
A panaszügyintézés során a következő adatokat kér- hetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az Ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szükség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálásához szükséges egyéb adat. A meg- adott adatokat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván.
A szóbeli panaszokat igyekszünk azonnal megoldani, orvosolni. Amennyiben annak eredményével Ön nem ért egyet, panasz bejelentő lapon a panaszát rögzítjük és az kivizsgálásra a Fogyasztóvédelmi osztályhoz kerül.
AHE-12960/3J
A panasz bejelentő lap másolati példányát Ön megkapja. A Fogyasztóvédelmi osztályon működő központi panasz- kezelésen dolgozó kollégák az Ön panaszügyét kivizs- gálják és megkeresik a legmegfelelőbb megoldást. Erről írásban tájékoztatják Önt, 30 napon belül. Amennyiben az ügy kivizsgálása hosszabb időt vesz igénybe, erről a késedelem okának megjelölésével tájékoztatjuk Önt és lehetőség szerint megjelöljük a vizsgálat befejezésének várható időpontját is. Elutasítás esetén természetesen indoklással és jogorvoslati lehetőségekkel együtt kapja meg a tájékoztatást. Amennyiben válaszunkkal nem elégedett, panaszügyében felülvizsgálatot kérhet társa- ságunktól. Ön minden esetben kérhet felülvizsgálatot a Fogyasztóvédelmi osztály vezetőjétől is.
A panaszügyek kezelésében úgy járunk el, hogy lehetőség szerint elkerüljük Ügyfeleinkkel a pénzügyi fogyasztói jogvitákat.
Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyil- vántartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határ- idők. Minden ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszokat és az arra adott válaszokat öt évig megőrizzük, MNB ellenőr- zés esetén a felügyeleti szervünknek bemutatjuk.
Köszönjük bizalmát valamint segítségét, hogy szolgálta- tásainkat javíthatjuk visszajelzése alapján.
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről a honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.
Néhány szó az Allianz Hungária Zrt.-ről
Társaságunk az Allianz SE-nek, Európa vezető és a világ egyik legnagyobb biztosítócsoportjának a tagja. Az Allianz Hungária Zrt. sokéves hazai és nemzetközi tapasztalattal áll ügyfelei rendelkezésére.
AHE-12960/3J
A biztosító a fizetőképességéről és pénzügyi helyzetéről szóló éves jelentést a honlapján teszi közzé.
Társaságunk 1990-től részvénytársasági formában működik. Székhelyünk: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx xrt. 48-52. Levelezési címünk: 1368 Budapest, Pf. 191 Cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék, mint cégbíróság, Cg. 00-00-000000
A székhely állama: Magyarország
Felügyeleti szervünk a Magyar Nemzeti Bank.
További információk
Bővebb információért látogasson el weboldalunkra a xxx.xxxxxxx.xx címen.
Ha a tájékoztatónkkal kapcsolatban bármilyen kérdése van, kérjük, forduljon telefonos ügyfélszolgálatunkhoz a
+36 (1/30/70) 000-0-000, +36 (20) 554-4-421-es számo-
kon, ahol munkatársaink munkanapokon 8.00 és 18.00 óra – csütörtökön 8.00 és 20.00 óra – között készséggel állnak rendelkezésére.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a szerződési feltételekről részletesen az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz
„Ügyfél-tájékoztató és Általános Szerződési feltételek”-ből tájékozódhat.
Bízunk abban, hogy tájékoztatónk felkeltette érdeklődé- sét és hamarosan Önt is ügyfeleink között üdvözölhetjük.
Allianz Hungária Zrt.
és Általános Szerződési Feltételek
az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz termékhez
Hatályos: 2017.02.01-jétől
Az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz általános szer- ződési feltételei azokat a rendelkezéseket tartalmazzák, amelyeket – ellenkező szerződéses kikötés hiányában
– az Allianz Hungária Zrt. (a továbbiakban: biztosító) Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz szerződéseire alkalmazni kell.
Az általános szerződési feltételeket az általános és a külö- nös biztosítási feltételek, valamint a hozzájuk kapcsolódó függelékek és záradékok alkotják.
AHE-12960/3J
A fentieken kívül a biztosítási szerződés része az ajánlat és a kötvény.
A biztosító a biztosítási díj megfizetése ellenében arra vál- lal kötelezettséget, hogy a szerződési feltételekben megha- tározott biztosítási esemény bekövetkezése esetén a jelen általános szerződési feltételekben meghatározott biztosí- tási szolgáltatást teljesíti magyar forintban, a biztosítási szerződés szerint.
Az általános és különös biztosítási feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, vala- mint a Biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló törvény és a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései alkalmazandók.
Avult érték
Ha a biztosító avult értéket térít, a vagyontárgy(ak) új értékéből levonja az eredeti építés, ill. beszerzés és a kár időpontja között eltelt időszakra eső értékcsökkenést.
Belvíz
A mélyebb fekvésű, lefolyás nélküli területeken össze- gyűlő hóolvadásból, csapadékból kialakuló, vagy a feltörő talajvízből keletkező elöntésekből származó vízfelület.
Csoportos ingatlanbiztosítás
Csoportos ingatlanbiztosítás társasház(ak)ra és/vagy szövetkezeti ház(ak)ra és/vagy önálló helyrajzi számon nyilvántartott külön tulajdonú ingatlanra köthető, azzal, hogy a csoportos ingatlanbiztosításban legalább két ingatlannak kell biztosítottként szerepelnie, melyek nem lehetnek azonos társasházon/szövetkezi házon belüli ingatlanok.
Dologi kár
Valamely tárgy megsemmisülése, használhatatlanná válása vagy megsérülése miatt bekövetkezett vagyoni kár.
Egyéb segédanyagok
Az építési-szerelési tevékenység végzéséhez szükséges közösségi tulajdonú
· anyagok (alap-, segéd-, üzem- és fűtőanyagok, tartalék alkatrészek stb.),
· göngyölegek és egyszer használatos csomagoló- anyagok.
Hivatásos sportoló
Hivatásos sportoló az, aki sportszervezettel létesített munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogvi- szony, továbbá megbízási szerződés alapján jövedelem- szerzési céllal sporttevékenységet folytat, és rendelkezik hivatásos sportolói engedéllyel.
Amatőr sportoló
Amatőr játékosnak minősül mindenki, aki nem jövede- lemszerzés céljából bármely magyarországi, vagy külföldi sportklub, sportszövetség, sportegyesület vagy más sport- szervezet által kiállított, a versenyrendszerben illetve
a versenyeken részvételre jogosító, versenyengedélyt is magában foglaló versenyigazolvánnyal rendelkezik.
Építmény
Építési tevékenységgel létrehozott, illetve késztermék- ként a kockázatviselési helyre szállított, rendeltetésére, szerkezeti megoldására, anyagára, készültségi fokára és kiterjedésére tekintet nélkül minden olyan helyhez kötött
műszaki alkotás, amely a terepszint, a víz vagy az azok alatti talaj, illetve azok feletti légtér megváltoztatásával, beépítésével jön létre, és amelyekre a biztosító kockázat- viselése – külön díj nélkül – az épületbiztosítás megköté- sével kiterjed.
Építőanyagok
Mindazon anyagok, melyek az épületek, építmények létesítésénél felhasználásra kerül(het)nek, ideértve
a természetes és mesterséges építőanyagokat; előbbiek
a természetben készen fordulnak elő és csekély kikészítés után felhasználhatóak; utóbbiakat különleges gyártással száraz (égetés) vagy nedves úton állítják elő.
Épület
Jellemzően emberi tartózkodás céljára szolgáló épít- mény, amely szerkezeteivel helyiséget vagy ezek együt- tesét zárja körül meghatározott rendeltetés vagy ren- deltetésével összefüggő tevékenység, avagy rendszeres munkavégzés, illetve tárolás céljából.
Épületberendezések, épülettartozékok
Az épület fő funkcióját biztosító szerkezetek, berendezé- sek, szerelvények. Ide tartoznak különösen az alábbiak:
· az épülethez szilárdan rögzített, be- és hozzáépített elemek és berendezések: térelválasztók, zászlótartók, hirdetést hordozó szerkezetek, előtetők; padló- és falcsatornák (szerelőjáratok), rögzített padló-, fal-, födém- és szegélyburkolatok; festés, mázolás, tapé- tázás, burkolatok; álmennyezetek, galériák; redőny, reluxa, spaletta, árnyékolószerkezetek az elektromos mozgatószerkezeteikkel együtt; elektronikus vezérlésű és/vagy működtetésű nyílászárók a vezérlő/működ- tető berendezéseikkel együtt; villámhárító-rendszerek és tartozékaik/berendezéseik; lépcsők, létrák, hágcsók (külső használatúak is),
· beépített szekrények – rendeltetésüktől és a beépítés idejétől függetlenül –, amelyeket kifejezetten az adott helyre, méretre, adott feladat ellátására építettek be, és amelyek károsodás nélkül az eredeti helyükről nem mozdíthatók el, illetve eltávolítva elvesztik funkcióju- kat (pl. az ilyen kialakítású kamraszekrény, beépített szekrény, beépített konyhabútor, gardróbszekrény stb.),
· az épületbe szerkezetileg beépített ajtó- és ablakszer- kezetek, üvegezések,
AHE-12960/3J
· az épület elektromos ellátására szolgáló vezetékezés/ villanyszerelés a hozzá tartozó mérőműszerekkel
és a beépített fogyasztó-berendezésekkel együtt (pl. világítóberendezések, gépészetileg kémény- vagy szellőzőrendszerbe bekötött szagelszívó, szellőző-,
légtechnikai és klímaberendezések, beépített porszívó és tartozékai, bojler, vízmelegítő és szauna, központi szünetmentes tápegység),
· az épület gázellátására szolgáló vezetékezés/szerelés a hozzá tartozó mérőműszerekkel, nyomáscsökken- tőkkel és beépített fogyasztó-berendezésekkel együtt (pl. gáztűzhelyek, kazánok, bojlerek, vízmelegítők és konvektorok),
· az épület ivó-, szenny- és csapadékvíz-ellátását/elve- zetését, fűtését, valamint a tűzoltást szolgáló vezeték- rendszerek a hozzájuk tartozó mérő- és szabályozó- berendezésekkel, szerelvényekkel, szivattyúkkal; kerti öntözőrendszerekkel; szűrő- és aprítóberendezésekkel és tartozékokkal; egészségügyi berendezésekkel, WC-, fürdő-, zuhany- és mosdó-berendezésekkel,
· felvonók, gépi működtetésű szintkülönbség-áthidalók; kaputelefonok, csengők; szemétledobó berendezések,
· riasztó- és megfigyelőrendszerek/központok, kame- rák; falba épített értéktárolók; mechanikai és elektro- nikai tűz-és vagyonvédelmi eszközök, berendezések.
Nem tartoznak ebbe a körbe az energia megtakarítást eredményező berendezések, felszerelések, így például az esővíz hasznosítást alkalmazó berendezések, napkol-
lektorok, hőszivattyúk, napelemek, geotermikus kutak és berendezései, szélerőművek, illetve szélturbinák, éjszakai melegvíz előállítást végző berendezések, fűtésoptimalizá- lást segítő berendezések, rekuperátorok (hővisszanyerős szellőztető készülék).
EMS skála
Az Európai Szeizmológiai Bizottság javaslatára 1992 óta bevezetett skála (Európai Makroszeizmikus Skála), amely leírja a földrengés emberre és környezetére, azaz az épí- tett és a természeti környezetre gyakorolt hatását.
Fogyasztó
A szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.
Gépjármű-tartozék
· a téli/nyári időszakkal ellentétes csere gumigarnitúra, valamint a hozzá tartozó felnigarnitúra (gépjármű- venként legfeljebb 1-1 készlet),
· a járműnek a közúti forgalomban való részvételéhez kötelezően előírt tartozékai,
· a biztonsági gyermekülés (gépjárművenként legfel- jebb 4 darab),
· a hólánc,
· a tetőcsomag- és síbox-tartó (gépjárművenként legfel- jebb 1-1 darab),
· a síléc- és snowboard-tartó (gépjárművenként legfel- jebb 2-2 darab), és
· a gépjárműre szerelhető kerékpártartó (gépjármű- venként legfeljebb 4 kerékpár szállítására alkalmas kivitelben térül).
Háztartási ingóságok
A biztosított külön tulajdonú ingatlanában elhelyezett, külön tulajdonban álló, be nem épített, a háztartásban általában előforduló olyan vagyontárgyak,
· amelyek a háztartás viteléhez szükségesek, vagy a biz- tosítottak személyes használatára, fogyasztására szol- gálnak, valamint a beépített konyhabútorba beszerelt gépek és berendezések, és
· amelyek a biztosítottak tulajdonát képezik, vagy a jog- szabályoknak megfelelő szerződés illetve felelős őrzés alapján jogszerűen a birtokában vannak.
Háziállat
Hasznáért vagy más értékelt tulajdonságáért a ház körül tartott és alább felsorolt állatok:
· Baromfi (liba, tyúk, kacsa, pulyka és gyöngytyúk), juh, kecske, sertés, szarvasmarha, kutya, macska, ló.
Hobbiállat
Minden olyan kedvtelésből tartott állat, amely nem minő- sül mezőgazdasági haszonállatnak, védett vagy veszélyes állatnak.
Helyiség
A térnek minden oldalról épületszerkezetekkel határolt része.
Hozzátartozók Közeli hozzátartozó:
a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a neveltgyerek, az örökbefogadó, a mos- toha- és a nevelőszülő, valamint a testvér.
Hozzátartozó:
a közeli hozzátartozó, az élettárs és a bejegyzett élet- társ, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona, testvére és a testvér házastársa; az élettárs, bejegyzett élettárs egyeneságbeli rokona.
Közös képviselő
A biztosított társasház/szövetkezet ügyeinek ellátá- sára (képviseletére) közgyűlési határozatba foglalt meg- bízással és/vagy szerződéssel rendelkező természetes személy, jogi személy vagy gazdasági társaság.
Közös tulajdon
Társasház esetén: a társasház tulajdoni törzslapján nyil- vántartott és a társasházi tulajdonostársak közösségének tulajdonában lévő
AHE-12960/3J
· épületszerkezetek, közös használatra szolgáló helyi- ségek, nem lakás céljára szolgáló helyiségek, lakások, épületek központi berendezései, épülettartozékok, építmények, valamint az épülethez az ingatlan-nyil- vántartás szerint kapcsolódó földrészlet,
· továbbá a fenti körbe tartozó mindazon dolog, amelyet a társasházi alapító okirat közös tulajdonként definiál.
Szövetkezeti ház esetén: a szövetkezet törzslapján nyil- vántartott és a szövetkezet tulajdonában lévő (de az egyes tagok kizárólagos használatában nem álló)
· épületszerkezetek, közös használatra szolgáló helyi- ségek, nem lakás céljára szolgáló helyiségek, lakások, épületek központi berendezései, épülettartozékok, építmények, valamint az épülethez az ingatlan-nyil- vántartás szerint kapcsolódó földrészlet,
· továbbá mindazon dolog, amelyet a szövetkezet alap- szabálya a közös használatú dolgok körében szövetke- zeti tulajdonként definiál.
Közösségi ingóságok
A lakóközösség tulajdonában lévő, be nem épített vagyontárgyak, amelyek a biztosított ingatlan közös tulajdonú részeinek fenntartásához, rendeltetésszerű működéséhez, továbbá a lakóközösség ügyeinek vitelé- hez általában szükségesek. Ilyennek minősülnek külö- nösen, de nem kizárólagosan: személyi számítógépek és tartozékaik, adathordozók, bizonyítottan jogtiszta szoft- verek, kertápolási és mezőgazdasági kisgépek, beren- dezések és egyéb mezőgazdasági eszközök; lábon álló növényi kultúrák, telefon, fax, fénymásoló, kültéri játé- kok, bútorok, kerti bútorok, kerti berendezések, felszere- lések, szeméttároló.
Külön tulajdon
Társasház esetén: a tulajdoni külön lapokon feltüntetett és a társasházi alapító okiratban külön tulajdonként megjelölt lakások és nem lakás céljára szolgáló helyisé- gek, valamint a hozzájuk tartozó épületberendezések, épülettartozékok.
Szövetkezeti ház esetén: a tulajdoni külön lapokon nyil- vántartott és a szövetkezeti alapszabály szerint
· a tagok, vagy
· a nem tag tulajdonosok, vagy
· a szövetkezet tulajdonában (ez esetben a tagok hasz- nálatában)
álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek, valamint a hozzájuk tartozó épületberendezések, épület- tartozékok.
Lakásszövetkezet
A lakásépítő és -fenntartó (nyugdíjasházi, üdülő-, sze- mélygépkocsi-tároló) szövetkezetek, melyekben
a) a lakások vagy nem lakáscélú helyiségek a tagok tulaj- donában vannak; az épületszerkezetek, a közös hasz- nálatra szolgáló helyiségek, a központi berendezések és a házfelügyelői lakás a szövetkezet tulajdonában vannak,
b) a lakások vagy nem lakáscélú helyiségek, az épület- szerkezetek, a közös használatra szolgáló helyiségek, a központi berendezések és a házfelügyelői lakás
a szövetkezet tulajdonában vannak, és a tagokat csak használati jog illeti meg.
Lakóközösség
Társasház esetén: a társasház tulajdonostársainak közös- sége, így a társasház tulajdoni külön lapjain feltüntetett egyes lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek
a) tulajdonosai és
b) tulajdonostársai
a tulajdoni külön lapon szereplő tulajdoni arány erejéig.
Szövetkezeti ház esetén: a szövetkezet tagsága és a nem tag tulajdonosok.
Lakóközösség képviselője
Lakóközösség képviselője a szerződő által az ajánlaton feltüntetett. a biztosított ügyeinek ellátására (képvisele- tére) megbízással rendelkező természetes személy, jogi személy vagy gazdasági társaság.
A lakóközösség képviselője lehet
· a közös képviseletet ellátó szervezet (pl. gazdasági társaság), amely az ajánlaton közös képviselőként feltüntetett természetes személyt munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében foglalkoztatja, vagy – amennyiben a közös képviselet ellátásában nem vesz részt szervezet (pl. gazdasági társaság), úgy a természetes személy közös képviselő.
Melléképület
Kiegészítő funkció(ka)t ellátó – nem életvitelszerű tar- tózkodást biztosító – a kockázatviselési helyen önállóan létesített épület.
Sorozatkár
Jelen biztosítási szerződés szempontjából kizárólag
a felelősségbiztosításoknál alkalmazandó fogalom, mely- nek jelentése: több, azonos okból bekövetkezett, időben összefüggő káresemény, amelyet egy biztosított okozott, és amelyért egy biztosított köteles helytállni.
Személysérüléses kár
Halál, egészségkárosodás vagy testi sérülés miatt bekö- vetkezett nem vagyoni sérelem.
Szerződésen kívül okozott kár
Az a kár, amelyet a biztosítottal szerződéses jogviszony- ban nem álló személynek vagy a biztosítottal szerződéses kapcsolatban állóknak a szerződésen kívül okoztak.
Talajvíz
AHE-12960/3J
Az édesvízkészlet azon része, ami a felső vízzáró réteg felett helyezkedik el, a csapadékból, illetve a felszíni vizekből (folyókból, tavakból) beszivárogva gyülekezik össze és kitölti a talajszemcsék közötti üres teret.
Társasház
Az a fennálló vagy építés alatt álló lakóépület vagy nem lakás céljára szolgáló épület, amelyet a társasházakról
szóló törvény rendelkezéseinek megfelelő alapító okirat alapján az ingatlan-nyilvántartás társasházként nyil- vántartásba vett (társas irodaépület, társas üdülő, társas garázs stb.).
AHE-12960/3J
Lakóépület és nem lakás céljára szolgáló épület: a társas- házakról szóló törvény szerinti fogalom.
Társasházkezelői tevékenység
A mindenkor hatályos Társasházakról szóló törvényben meghatározott társasházkezelői tevékenység.
Új érték
A vagyontárgy(ak) új állapotban való felépítésének, illetve helyreállításának vagy beszerzésének a költsége.
I. Általános biztosítási feltételek
1. Biztosító, szerződő, biztosított
A biztosító
Allianz Hungária Zrt.
Székhely: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52. Cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék, mint cégbíróság Cg. 01-10-041356
A szerződő
Szerződő az, aki ajánlatot tesz a biztosítási szerződés megkötésére és a biztosítási díj megfizetésére köteles. Szerződést az köthet, aki a vagyontárgy megóvásá- ban érdekelt, vagy a szerződést az érdekelt javára köti. Lakóközösség-biztosítást kizárólag fogyasztónak nem minősülő személy köthet.
A biztosított
Az egyes biztosítások biztosítotti körének meghatározá- sát a különös biztosítási feltételek tartalmazzák. Ha a fel- tételek eltérően nem rendelkeznek, a biztosító szolgálta- tására a biztosított jogosult.
A biztosított társasház/szövetkezet, ha nem azonos
a szerződővel, a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatko- zattal bármikor a szerződő helyébe léphet, a belépéshez a biztosító hozzájárulása nem szükséges. A belépéssel a szerződő felet megillető jogok és az őt terhelő kötele- zettségek összessége a biztosítottra száll át. Ilyen eset- ben a folyó biztosítási időszakban esedékes biztosítási díj megfizetéséért a szerződő és a biztosított egyetem- legesen felelős. A szerződésbe belépő biztosított köteles a szerződő félnek a szerződésre fordított költségeit
– ideértve a biztosítási díjat is – megtéríteni. A szerző- désbe való belépésre kizárólag a társasház/szövetkezet egésze jogosult, ez a jog a lakóközösség egyes tagjait nem illeti meg.
2. A biztosítási szerződés létrejötte
2.1. A szerződés létrejöttének szabályai
A biztosítási szerződés a felek megállapodásával jön létre.
Nem jön létre a szerződés, ha a biztosító az ajánlatot a beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítja.
Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér
a szerződő fél ajánlatától, és az eltérést a szerződő fél késedelem nélkül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre.
Ez a rendelkezés a lényeges eltérésekre akkor alkalmaz- ható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő fél figyelmét a fedezetet igazoló dokumentum átadásakor írásban
felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tar- talmának megfelelően jön létre.
A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak megbízottja részére történt átadásától számí- tott 15. nap leteltével, az átadás időpontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra.
Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerző- dés lényeges kérdésben eltér a biztosító általános szerződési feltételeitől, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított
15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést az általános szerződési feltételeknek megfelelően módosítsák. Ha a szer- ződő fél a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítástól vagy a módo- sító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szer- ződést 30 napra írásban felmondhatja.
Biztosítási szerződés távértékesítés útján is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó.
Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani.
2.2. A jognyilatkozat érvényessége és hatálya
A szerződő nyilatkozata a biztosítóval szemben akkor érvényes, ha azt írásban tették (ideértve a maradandó eszközzel, illetve az elektronikus úton, e-mailben tett nyilatkozatokat is), és akkor hatályos, ha az a biztosító tudomására jut.
A szerződést a felek kizárólag postai úton, faxon, sze- mélyesen az ügyfélkapcsolati pontokon vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elekt- ronikus dokumentumban mondhatják fel.
2.3. Elektronikus kommunikáció, elektronikus úton tett nyilatkozatok érvényessége
AHE-12960/3J
Ha a szerződő a szerződéskötés során megadja a képvi- seletére jogosult személy mobiltelefonszámát és e-mail elérhetőségét, úgy ezzel a biztosítóval elektronikus úton történő kommunikációban állapodik meg, továbbá hoz- zájárul ahhoz, hogy azokra a biztosító a szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatokat, dokumentumokat (ideértve
különösen a kötvényt, számlát/számviteli bizonylatot, indexértesítőt, felszólítót, törlésértesítőt) küldjön. A biz- tosító – az erre vonatkozó megállapodás alapján – elekt- ronikus levélben (e-mail) vagy más maradandó eszköz útján is megküldheti nyilatkozatait a szerződő részére.
Ha a jognyilatkozattal kapcsolatosan jogszabály köte- lező írásbeliséget ír elő, úgy a biztosító az elektronikus nyilatkozatát legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással látja el.
Az e-mail cím, a mobiltelefonszám megváltozását 5 napon belül a biztosítónak be kell jelenteni. A változás bejelentésének elmulasztásából származó károkért, következményekért a biztosítót nem terheli felelősség.
A szerződő, illetve a képviseletére jogosult személy által megadott elektronikus adatok valótlanságából, hiányos- ságából adódó, valamint a szerződő, illetve a képvisele- tére jogosult személy levelezési szolgáltatójánál felme- rülő hibákért, rendellenes működésért, illetve a szerződő, illetve a képviseletére jogosult személy személyes fiókjá- nak beállításai miatt bekövetkező problémákért, és abból származó károkért, illetve hátrányos jogkövetkezménye- kért a biztosító nem vállal felelősséget.
2.4. Szerződéskötési korlátozás Komplex csomag esetén
Komplex csomag nem köthető abban az esetben, ameny- nyiben a biztosítani kívánt külön tulajdonú ingatlanok száma meghaladja a 20 darabot.
2.5. Az elektronikus szerződéskötés szabályai
2.5.1. A szerződéskötés technikai lépései, biztosítási ajánlat visszaigazolása
Az Allianz elektronikus értékesítési felületein (ideértve a www.allianz.hu, valamint az ugyfelportal.allianz.hu olda- lakat is) beküldött biztosítási ajánlat megtétele után az adatok automatikusan feldolgozásra kerülnek a biztosító informatikai rendszerében.
A biztosítás elektronikus úton történő megkötése társa- ságunk oldalain a megfelelő adatok megadásával és a biztosítási ajánlat beküldésével történik. A szerződéskö- tés lépései a felületeken láthatók és nyomon követhetők. Az ajánlat biztosítóhoz történő beérkezését követően a biztosító a megadott e-mail címre visszaigazoló e-ma- ilt küld. Amennyiben a biztosítóhoz beérkezett ajánlat
kockázatelbírálást követően szerződéssé válik, a biztosító a megadott e-mail címre a szerződést igazoló kötvényt elektronikus levélben küldi ki.
2.5.2. A szerződés írásbelisége, nyelve, a szerződés rögzítése és hozzáférhetővé tétele
Tájékoztatjuk, hogy a 2.5.1. pontban foglaltak szerint elektronikus úton megkötött biztosítási szerződés írásba
foglalt szerződésnek minősül. A biztosítási szerződés nyelve a magyar.
Az elektronikus úton kötött szerződések adatai (amennyi- ben a szerződéskötés során ebben megállapodás történt) elektronikus formában az allianz.hu oldalon az Allianz Ügyfélportál felületre belépve a Szerződéses adatok menü- pontban bármikor hozzáférhetőek.
2.5.3. Allianz fogyasztóvédelmi alapelvek, a www.allianz.hu általános szerződési feltételei és a biztosítási feltételek elekt- ronikus hozzáférhetősége
Az elektronikus szerződéskötésre vonatkozóan a biz- tosító magára nézve kötelező érvényűnek fogadja el Fogyasztóvédelmi alapelveit, amelyekről, valamint a meg- kötött szerződésre vonatkozó hatályos biztosítási szerző- dési feltételekről a www.allianz.hu oldalon tájékozódhat.
A szerződéskötés időpontjában érvényes szerződési feltéte- leket az ajánlattétel során, letölthető formában adjuk át.
2.5.4. Az adatbeviteli hibák javítása
Ha a www.allianz.hu, valamint az ugyfelportal.allianz.hu oldalakon beküldött ajánlatban a beküldést követően hibát talál, kérjük, vegye fel munkatársainkkal a kapcsolatot:
· Telefonon, a +36 (1/30/70) 421-1-421, +36 (20)
554-4-421-es telefonszámokon.
· Személyesen, ügyfélkapcsolati pontjaink egyikén.
· Online a http://www.allianz.hu oldalon.
A részletekről bővebb tájékoztatást a www.allianz.hu oldalon talál.
3. A kockázatviselés kezdete
3.1. A biztosítási szerződés létrejötte esetén a biztosító kockázatviselésének kezdete:
· az ajánlaton feltüntetett időpont, vagy
· ennek hiányában az ajánlat beérkezését követő nap 0 óra 00 perc.
A kockázatviselés kezdetét a biztosító által kiállított köt- vény tartalmazza.
3.2. A biztosító az árvíz kockázatot 15 napos várakozási idő- vel vállalja, melynek kezdete az ajánlat beérkezését követő nap 0 óra 00 perc. A biztosító kockázatviselése a várakozási idő elteltét követő napon – az ajánlat beérkezését követő
16. nap 0 óra 00 perckor – kezdődik. A biztosító nem köt ki várakozási időt arra az esetre, ha a kockázatviselés kezde- tének a szerződésben meghatározott időpontja 15 nappal későbbi, mint az ajánlat beérkezését követő nap.
4. A biztosítás tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak
AHE-12960/3J
4.1. A biztosítási szerződés határozatlan vagy határozott tartamra köthető.
4.2. A biztosítási évforduló a kockázatviselés kezdetét
követő hónap első napja. Ha a kockázatviselés a hónap első napján kezdődik, a biztosítási évforduló is ez a nap. A biztosítás tartamát és az évfordulót a biztosítási szerző- dés tartalmazza.
4.3. A biztosítási időszak határozatlan tartamra kötött szerződés esetén egy év, határozott tartamú szerződés esetén az ajánlaton megjelölt időtartam.
Határozatlan tartamú szerződés esetén a biztosítási idő- szak első napja egybeesik a biztosítási évfordulóval.
5. A biztosítási szerződés módosítása
5.1. A felek a szerződés tartalmát közös megegyezéssel bármikor módosíthatják.
5.2. A szerződés díjfizetési módja illetve díjfizetési gya- korisága kizárólag a díjfizetési gyakoriság szerinti utolsó díjjal fedezett időszakot követő nappal módosítható.
5.3. A szerződés módosítását bármelyik fél kezdeményezheti. Ha a másik fél a módosító javaslatot nem fogadja el, a biztosí- tási szerződés az eredeti tartalommal marad hatályban.
5.4. Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről vagy változás- ról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a biztosító a tudomásszerzés- től számított 15 napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a szerződést harminc napra írásban felmondhatja.
Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvételétől számított 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számí- tott harmincadik napon megszűnik, ha a biztosító erre a következményre a módosító javaslat megtételekor a szer- ződő figyelmét felhívta.
5.5. Ha a szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vonat- kozik, és a biztosítási kockázat jelentős megnövekedése ezek közül csak egyesekkel kapcsolatban merül fel,
a biztosító a fenti pontban meghatározott jogait a többi vagyontárgy tekintetében nem gyakorolhatja.
5.6. Ha a biztosító a változás bejelentését követően nem él a módosításra vonatkozó jogaival, a szerződés az eredeti tartalommal marad hatályban.
6. A biztosítási szerződés megszűnésének esetei
A biztosítási szerződés megszűnik
A. Érdekmúlással, lehetetlenüléssel
Ha a biztosító kockázatviselése előtt, vagy az alatt a bizto-
sított vagyontárgy megóvásához fűződő érdek megszűnt, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált, úgy a szerződés, illetőleg annak megfelelő része az érdekmúlás, illetőleg a lehetetlenülés bekövetkezése nap- jával megszűnik.
B. Évfordulóra történő felmondással
A határozatlan tartamú biztosítási szerződést a felek
– 30 napos felmondási idővel – a biztosítási időszak végére írásban felmondhatják.
C. Díj-nemfizetés miatt
A szerződés megszűnik
· a halasztott díj befizetésének elmulasztása esetén az esedékességtől számított 60. nap elteltével,
· a folytatólagos díj befizetésének elmulasztása esetén az esedékességtől számított 90. nap elteltével,
ha addig a hátralékos díjat nem pótolták, illetve a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette.
D. Közös megegyezéssel
A biztosítási szerződés közös megegyezéssel bármikor meg- szüntethető a megállapodásban megjelölt időpontban.
E. A határozott tartam lejártával
A határozott tartamra kötött biztosítási szerződés a tartam lejártakor, a kötvényben megjelölt időpontban megszűnik.
7. A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai
7.1. A biztosító a határozatlan tartamú biztosítás díját az egyéves biztosítási időszakra, a határozott tartamú szer- ződés díját a teljes tartamra egy összegben állapítja meg.
7.3. Díjengedmények
Amennyiben a szerződő a biztosítási díj mértékét befo- lyásoló kedvezményt vett igénybe, melyet követően a kedvezményre jogosító körülmények megváltoznak, vagy utóbb már nem állnak fenn (pl. e-termék, tartamkedvez- mény), úgy a szerződő a kedvezményre szóló jogosult- ságát elveszti és köteles a kedvezmény figyelembe vétele nélkül számított biztosítási díjat megfizetni.
A szerződő pótdíj fizetésére kötelezhető a díjfizetési gya- koriságtól és módtól függően.
7.4. A biztosítási díj megfizetése
AHE-12960/3J
7.4.1. A határozott tartamú szerződés díját egy összegben kell megfizetni (egyszeri díj).
7.4.2. A biztosítás első díja és az egyszeri díj a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díj pedig annak a biztosí- tási időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj
vonatkozik. A szerződő és a biztosító megállapodhatnak abban, hogy a szerződő vagy megbízása alapján a díjfi- zető a határozatlan tartamú biztosítás éves díját rész- letekben fizeti meg (havi, negyedéves, féléves díjfizetési gyakoriság). Első díj: az első díjesedékességkor fizetendő, a választott díjfizetési gyakoriság szerinti havi, negyed- éves, féléves vagy éves díj, valamint, ha a kockázatviselés kezdete korábbi, mint a biztosítási évforduló, az e két idő- pont közötti törtidőszakra eső díj.
A felek az első díj halasztott fizetésében állapodnak meg. A halasztott díj a megállapodás szerint esedékes.
A díjengedményre jogosító körülmény megszűnése illetve a pótdíjat megalapozó körülmény keletkezése esetén
a következő díjesedékességtől az elvesztett kedvezmény nélküli és/vagy a pótdíjjal növelt díjat kell megfizetni.
A biztosítót a kockázatviselés teljes tartamára megilleti a díj.
7.5. Fedezetfeltöltés
Jelen biztosításban nincs lehetőség fedezetfeltöltésre,
a biztosítási időszakra kifizetett szolgáltatással csökkentett biztosítási összeget – adott biztosítási időszakra – nem lehet a díj kiegészítésével az eredeti mértékre emelni.
8. A biztosítási összeg, alulbiztosítottság
8.1. Biztosítási összeg
A biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes bizto- sítási összeg a biztosító szolgáltatási kötelezettségének a felső határa, kivéve, ha a különös biztosítási feltételek
ettől eltérően rendelkeznek. Ha a biztosítási feltételekben szolgáltatási felső határ (limit) is meg van határozva,
a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes limitösszegig terjed.
Éves limit alkalmazása esetén a biztosító a limit össze- géig téríti meg az ugyanazon biztosítási időszak alatt bekövetkezett károkat az alulbiztosítás vizsgálata nél- kül.
Az egyes biztosítások biztosítási összegeit/éves limiteit a szerződő határozza meg, vagyonbiztosítás esetén
a biztosított vagyontárgy(ak) új állapotban való felépí- tésének vagy beszerzésének költsége(i) alapján. A biz- tosítás a biztosító által ajánlott biztosítási összeggel is létrejöhet.
Ha a biztosítási összeg egységek alkalmazásával kerül megállapításra, akkor a biztosítási összeg az egy egy- ségre jutó biztosítási összeg, valamint a szerződő által választott egységek számának a szorzata. A kiegészítő biztosítások egy egységre jutó kezdeti biztosítási össze-
gét és többszörözhetőségét a XI. sz. függelék tartal- mazza.
8.2. Alulbiztosítás
Alulbiztosított a vagyontárgy, ha a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg alacso- nyabb, mint a biztosított vagyontárgy(ak) új állapotban való felépítésének vagy beszerzésének költsége(i), ide- értve azt az esetet is, ha az alulbiztosítottság a szerződő közlési- / változásbejelentési kötelezettsége megsértésé- nek eredménye.
Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárt olyan arány- ban téríti meg, ahogy a biztosítási összeg a biztosított vagyontárgy(ak) új állapotban való felépítésének vagy beszerzésének költsége(i)hez aránylik (a továbbiakban: arányos kártérítés).
A biztosító az „Épület” vagyoncsoport, valamint
a „Háztartási ingóságok” esetében nem alkalmaz arányos kártérítést, ha a biztosítási szerződés a szerződő által
a valóságnak megfelelően közölt adatok (pl. biztosított ingatlan alapterülete, épület típusa) alapján a biztosító által ajánlott vagy azt meghaladó biztosítási összeggel jött létre, vagy módosult. A „Közösségi ingóságok” esetén a biztosító nem alkalmaz arányos kártérítést.
8.3. A többszörös biztosítás
Ha ugyanazt a vagyontárgyat/vagyoncsoportot, költsé- get és veszteséget több biztosító egymástól függetlenül biztosítja, a biztosítási fedezet nem terjed ki a jelen biztosítási feltételekkel létrejött biztosítási szerződés szerint biztosítási eseménynek minősülő olyan kárra, amelyre a korábban megkötött másik biztosítás fedeze- tet nyújt.
Ezen szabály alól kivétel a jelen feltételekkel létrejött biztosítási szerződés alapján járó többletszolgáltatás. Ebben az esetben megilleti a biztosítót a többletszolgálta- tásra eső díj.
9. Az értékkövetés és a biztosítási évfordulóra kez- deményezett egyéb szerződésmódosítás szabályai
9.1. Határozatlan időtartamra kötött szerződés esetén a biztosító a következő biztosítási időszakra vonatkozó
biztosítási összegeket és a biztosítási díjat – a kárgyako- riságtól függetlenül – az árszínvonal változásához iga- zítja (indexálja).
AHE-12960/3J
9.2. Az indexált biztosítási összeget az előző biztosítási összeg és az index szorzata adja. Az indexszám a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett, az előző év azo- nos hónapjára vonatkoztatott júniusi fogyasztói-árindex, amelytől a biztosító 5 százalékponttal eltérhet. A biztosító az indexszámot a megállapítását követő év január 1-jétől
december hó 31-éig alkalmazza. A biztosítási összeg válto- zását a biztosítási díj arányosan követi.
A biztosító a biztosítási összeg és díj értékkövető módosítá- sáról, az alkalmazott index mértékéről, valamint a módosí- tott biztosítási összegről és díjról a biztosítási évfordulót 60 nappal megelőzően írásban értesíti a szerződőt.
9.3. A biztosító az indexált biztosítási összeget ezer forintra, a biztosítási díjat pedig egész forintra kerekítve számítja ki.
9.4. Ha az indexált biztosítási összeggel és biztosítási díjjal a szerződő nem kívánja fenntartani a szerződést, akkor azt a biztosítási időszak végére – 30 napos felmon- dási idővel – írásban bármikor felmondhatja.
9.5. A felelősségbiztosítás, valamint a kiegészítő biztosí- tások biztosítási összegei és díjai, továbbá az Assistance biztosítás díja a vagyonbiztosítás indexálásával egyide- jűleg, azzal arányosan változnak, a Garázsban tárolt gép- járművek biztosítása kivételével.
9.6. A biztosítási összeg és a biztosítási díj értékkövető módosításával egyidejűleg a biztosító a biztosítás díját jogszabály és szabályozói környezet változása esetén módosíthatja, ha a változás a biztosító tevékenységére, működési feltételeire, tevékenységéhez kapcsolódó köz- terhekre gyakorol közvetlen hatást.
A biztosító értesítési kötelezettségére és a szerződő fel- mondási jogára a 9.2 pont utolsó bekezdésében és a 9.4 pontban foglaltak az irányadók.
10. Önrészesedés
A biztosítási szerződés önrészesedéssel vagy önrészese- dés nélkül köthető meg.
Ha a szerződés önrészesedéssel jött létre, akkor a bizto- sított a kárnak egy részét a különös biztosítási feltételek- ben meghatározott esetekben és mértékben – önrésze- sedés címén – maga viseli. A biztosító azonban ebben az esetben nem von le önrészesedést, ha a felelősségbizto- sítás, a közös képviselői felelősségbiztosítás, a csoportos balesetbiztosítás, az elfolyt víz térítésére szóló biztosítás vagy az assistance biztosítás alapján nyújt szolgáltatást.
11. A szerződő felek kötelezettségei
11. A. Szerződő, biztosított kötelezettségei
a) Tájékoztatási kötelezettség
Amennyiben a szerződő nem azonos a biztosítottal, úgy a szerződő tájékoztatni köteles a biztosítottat
a biztosítási szerződés tartalmáról, a hozzá intézett nyilatkozatokról, valamint a szerződésben bekövetke- zett változásokról.
b) Közlési és változás-bejelentési kötelezettség
A szerződő a szerződés megkötésekor köteles a biz- tosítóval a valóságnak megfelelően közölni minden olyan, a kockázat elvállalása szempontjából lényeges körülményt, amelyre a biztosító kérdést tett fel, és amelyet ismert vagy ismernie kellett.
A szerződő 15 napon belül köteles bejelenteni min- den, az ajánlatban feltüntetett körülményben bekö- vetkezett változást.
A közlésre, illetve a változás-bejelentésre irányuló kötelezettség megsértése esetében a biztosító szolgál- tatási kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződés megkötésekor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási ese- mény bekövetkezésében.
c) Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség
A szerződő, illetve a biztosított köteles a kárt tőle tel- hetően megelőzni és enyhíteni.
c/1. A káresemény észlelését követően haladéktalanul köteles
· tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot,
· bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőr- ségen, és abban az eltulajdonított, illetve károsodott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan meg- jelölni.
c/2. Ha az ingatlan rendeltetése nem állandó ott lakás, hanem időszakos használat, nyaralás, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodás, úgy a szerződő (biz- tosított) – amennyiben ennek megoldása műszakilag lehetséges – köteles az objektumban az elfagyás meg- előzése érdekében
· a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni, vagy
· a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték elzáró szelepét elzárni, vagy
· a temperáló fűtésről gondoskodni.
d) Kárbejelentési és állapot-megőrzési kötelezettség
A biztosítási esemény bekövetkezésének és a kár összegszerűségének bizonyítása a biztosítottat terheli.
Kárbejelentési kötelezettség
d/1. A biztosítási eseményt a tudomására jutástól szá- mított két munkanapon belül, a kiegészítő csoportos balesetbiztosításban meghatározott halál és baleseti kár bekövetkezése esetén a vonatkozó feltételekben előírt határidőn belül be kell jelenteni a biztosítónak. A bejelentés interneten a biztosító honlapján (www.allianz.hu), a biztosító telefonos ügyfélszolgála- tán (+36 (1/30/70) 421-1-421, +36 (20) 554-4-421) vagy
írásban történhet. A bejelentésben pontosan meg kell határozni a biztosítási eseményt, bekövetkezése körül- ményeit, időpontját, helyszínét, a károsodott vagyon- tárgyakat és a kár becsült összegét.
AHE-12960/3J
d/2. A bejelentéshez illetve a kárrendezés során – a 11.e. pont és a biztosítás különös feltételei szerint – csatolni kell a biztosítási esemény bekövetkezését igazoló és
a szolgáltatás mértékének meghatározásához szüksé-
ges okiratokat és okiratnak nem minősülő dokumentu- mokat. A biztosító részére a szükséges felvilágosításo- kat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését.
d/3. Amennyiben a szerződő, illetve a biztosított a biz- tosítási esemény bejelentéssel kapcsolatos kötelezett- ségét nem teljesíti, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak, a biztosító teljesítési köte- lezettsége nem áll be.
Állapot-megőrzési kötelezettség
d/4. A szerződő, illetve a biztosított a kárrendezés megkezdéséig, de legfeljebb a kár bejelentésétől szá- mított 5 munkanapon belül a károsodott vagyontárgy állapotán csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben változtathat. Amennyiben a megengedettnél nagyobb mérvű változtatás következtében a biztosító szá- mára a fizetési kötelezettsége elbírálása szempontjá- ból lényeges körülmények tisztázása lehetetlenné vált, szolgáltatási kötelezettsége nem áll be.
Ha a biztosító a bejelentés kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül nem kezdte meg a kárfelmérést, a szerződő illetve a biztosított intézkedhet a károso- dott vagyontárgy helyreállításáról, kivéve, ha a bizto-
sító a kárt a szerződő illetve a biztosított érdekkörében felmerült okból nem tudta felmérni. A fel nem hasz- nált, illetve kiselejtezett alkatrészeket, berendezéseket azonban további 30 napig a szerződő illetve a biztosí- tott köteles változatlan állapotban megőrizni.
e) A kárbejelentéshez és a szolgáltatás teljesítéséhez szük- séges dokumentumok:
· összegszerűen meghatározott, adatokkal alátá- masztott szolgáltatási igény;
· a biztosítási esemény bekövetkezésének részletes leírása, az esemény bekövetkezésének helye, ideje, módja, a biztosítási esemény bekövetkezéséért eset- legesen felelős személy neve, címe, elérhetősége;
· a biztosított/károsult/sérelmet szenvedett fél neve, születési dátuma, anyja neve, lakcíme, telefon- száma, e-mail címe, a kapcsolattartó személy neve, telefonszáma, e-mail címe;
· nem természetes személy biztosított/károsult neve székhelye, nyilvántartási azonosító száma, adószáma, a kapcsolattartó személy neve, telefon- száma, e-mail címe;
· a bejegyzett élettársi kapcsolatot igazoló közokirat, illetve az élettársi kapcsolatot igazoló teljes bizo- nyító erejű magánokirat;
· a biztosított/károsult/sérelmet szenvedett fél bank- számlaszáma;
· meghatalmazás (kárbejelentésre, kárügyintézésre, kárkifizetésre);
· a vagyontárgy értékét igazoló dokumentumok (számla, szerződés);
· biztosítási érdek igazolása, idegen vagyontárgyak esetében a birtoklás jogcímét igazoló dokumen- tum pl. adás-vételi szerződés, tulajdoni lap, bérleti,
haszonbérleti, lízing-, kölcsön-, haszonkölcsön- szerződés, ingyenes használat, javításra átadás iga- zolása, idegen vagyontárgy esetében a vagyontárgy tulajdonosának megnevezése;
· a biztosított arra vonatkozó nyilatkozata, hogy az adott biztosítási esemény kapcsán mástól (biztosí- tótól vagy károkozótól) kapott-e bármilyen összeget, szolgáltatást (kártérítést, vagy biztosítási – pénzbeli vagy assistance – szolgáltatást);
· a biztosítási díj befizetését igazoló dokumentum (amennyiben a díj a biztosítóhoz még nem érkezett be);
· a helyreállításra vonatkozó árajánlat(ok), illetve a károsodás helyreállítása esetén a helyreállítás költ- ségét igazoló számla;
· a vállalkozás vagyontárgyairól szóló vagyonnyilván- tartás, leltárívek, egyedi tárgyi eszköznyilvántartó lapok, számlák a készletekről;
· adatkezelési nyilatkozat;
· a biztosított áfa visszatérítésre vonatkozó nyilatko- zatát, beleértve az adószám/ adóazonosító jel közlé- sét is;
· árajánlatok, számlák, garanciajegy, szakvélemény (méret, anyag, munkadíj és mennyiség kimutatás- sal);
· épületek, építmények sérülését/helyreállítását rög- zítő fotók;
· építési engedélyezési tervdokumentáció;
· földhivatali térkép másolata;
· kiskorú vagy gondnokság alá helyezett biztosított/ károsult/sérelmet szenvedett fél esetén a képvisele- tet ellátó személy jogosultságának igazolása;
· társasházi alapító okirat, szövetkezeti ház alapsza- bálya;
· a közös képviselő hatályos megbízását igazoló dokumentum (megbízási szerződés vagy közgyűlési határozat);
· közgyűlési határozat;
· lakcímkártya;
· orvosi igazolások, kapcsolódó dokumentációk (sze- mélyi sérülés, baleset esetén);
· sürgősségi előleg kérelem;
· katasztrófavédelmi hatóság igazolása;
· a tűzvizsgálatról készült jegyzőkönyv;
· kéményseprői tanúsítvány, (szak)vélemény;
· rendőrségi feljelentési jegyzőkönyv;
· rendőrségi helyszínelési jegyzőkönyv;
· rendőrségi nyomozást felfüggesztő, lezáró határozat;
· vádemelési javaslat, vádirat;
· bírói ítélet;
· tételes ingósági lista;
· statikai szakvélemény;
· gázszolgáltató igazolása;
AHE-12960/3J
· hatósági igazolás a nyomástartó edények engedé- lyezéséről, megfelelőségéről;
· villámcsapás indukciós hatása miatti kár esetén a szerviz igazolása/szakvéleménye, hogy a kárt a vil-
lámcsapás másodlagos hatásából eredő elektromos túlfeszültség okozta és a hiba javítható-e vagy sem, javítható hiba esetén a javításról kiállított számla;
· a területileg illetékes hatóság igazolása az ingatlan lakhatatlanná nyilvánításáról, valamint az ideigle- nes lakás bérleti díjának igazolása;
· utolsó karbantartást igazoló dokumentum;
· talajmechanikai szakvélemény;
· az ingatlan vázlatrajz vagy eredeti alaprajz;
· járművezető személy vezetői engedélye; gépjármű forgalmi engedélye; gépjármű ideiglenes forgalmi engedélye;
· vagyontárgyakról készített fotó, vázlatrajz, érték- becslés;
· a távfelügyeletet ellátó szolgáltató igazolása a táv- felügyeleti rendszer/eszköz működőképességéről és működéséről;
· károkozói nyilatkozat a felelősségről;
· a szolgáltatást nyújtó külső cég igazolása (szolgálta- tás-kimaradás kár esetén);
· vészelhárítási (tűzoltás, mentés, bontás, rom- és törmelékeltakarítás és -elszállítás, ideiglenes tető- építés) valamint tervezési és hatósági engedélyezési költségek igazolása, bizonylata;
· halotti anyakönyvi kivonat;
· jövedelem kiesésnél munkáltatói igazolás, vállalko- zás esetén adóigazolás;
· állat oltási igazolása;
· kórházi fekvőbeteg-kezelés igazolása;
· maradandó egészségkárosodás mértékének igazolá- sára szolgáló orvosi dokumentáció;
· gépjármű(vek) sérülését rögzítő fotók;
· a kárbejelentés esetleges késedelmének indokát alá- támasztó dokumentumok;
· vízfogyasztás igazolása (számla, hivatalos igazolás);
· a sporteszköz típusát, vagy fantázianevét, és alváz- vagy gyári számát tartalmazó garancialevél, számla, certifikat;
· rögzítéshez használt kerékpárzár/ak kulcsai, marad- ványai, számlája;
· szálláshely által kiállított számla az általa nyújtott szolgáltatás összegéről és a helyszínen felvett jegy- zőkönyv;
· tanúnyilatkozat;
· igazságügyi szakértői vélemény;
· orvos szakértői és orvos-szakértői bizottságok által kiállított szakvélemény;
· nyilatkozat személyi sérült adatbekérésre vonatkozó hozzájárulásról;
· közvetítői eljárással kapcsolatos határozatok;
· forgalomból való kivonás igazolása;
· bontási igazolás;
· alkalmassági igazolás a közúti közlekedésre vonat- kozóan a Nemzeti Közlekedési Hatóság részéről;
· közjegyzői okirat;
· vállalkozói vagy megbízási szerződés;
· munkaszerződés, alkalmi munkavállalói kiskönyv;
· munkáltatói, munkanélküli igazolás/nyilatkozat;
· vállalkozói igazolvány;
· őstermelői igazolvány;
· cégbejegyzést igazoló bírósági végzés;
· adókártya;
· útnyilvántartás;
· menetlevél, fuvarlevél;
· üvegtöréskár, zárcserekár, dugulás miatti kár illetve Üveg+ biztosítás körébe tartozó biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosított nevére és a kockázat- viselés helyére kiállított számla;
· közös tulajdonú ingóságokat károsító biztosítási esemény bekövetkezésekor az ilyen vagyontárgyakra vonatkozó vagyonnyilvántartás, leltárívek, egyedi tárgyi eszköz nyilvántartólapok, számlák;
· közös tulajdonban keletkezett kár esetén, továbbá ha az adott egyéni tulajdonban vállalkozói tevé- kenységet végeztek, a biztosított áfa visszatérítésre vonatkozó nyilatkozata, beleértve az adószám/adó- azonosító jel közlését is;
· a biztosítottnak a biztosítási esemény kivizsgálá- sára vonatkozó teljes dokumentációja;
· csőtöréskár esetén a feltárás illetve a feltárás nélküli hibaelhárítás fényképes dokumentációja;
· a biztosítási esemény előtti karbantartás naplói, a karbantartás igazolása, a főjavítás, felújítás igazo- lása;
· közös képviselői felelősségbiztosítás körében enge- délyhez kötött tevékenység végzése esetén a ható- sági engedély;
· közös képviselői felelősségbiztosítás körében a biztosított más keresőfoglalkozását vagy üzletszerű tevékenység végzését igazoló dokumentum;
· tető- és panelhézag beázáskár esetén az előzmény- kár szakember általi kijavítását igazoló számla;
· kiegészítő társasházi géptörés biztosítás esetén az első üzembe helyezés időpontját igazoló dokumen- tum, rendszeres karbantartást igazoló dokumentu- mok;
· kiegészítő felújítás-biztosítás esetén az érvényes tervdokumentáció és az annak részét képező költ- ségvetés, tűzvédelmi terv és helyszíni tűzriadó-terv, tűzoltó felszerelések, vízforrások és a hordozható tűzoltó készülékek üzemképes állapotát és rendsze- res ellenőrzését igazoló dokumentumok;
· bérgépkocsi költségét igazoló dokumentumok. A tulajdonjog tisztázására illetve a szolgáltatásra/ kártérítésre való jogosultság igazolására szolgáló okiratok, dokumentumok
AHE-12960/3J
· a tulajdonjog megszerzését eredményező jogerős hatósági határozat (pl. kisajátítási határozat), bíró- sági döntés vagy árverési okirat;
· pénzintézet, munkáltató zálogjogosulti nyilatko- zata, meghatalmazása;
· jogerős hagyaték átadó végzés;
· tulajdonjog igazolása (tulajdoni lap, lakcímkártya, adásvételi szerződés);
· törzskönyv, üzembentartói okirat vagy szerződés;
· beszerzési számla, beszerzési bizonylat pl. nyugta;
· bérleti-, vagy lízingszerződés;
· kölcsönadási szerződés;
· ingatlan bérleti, haszonbérleti szerződése;
· engedményezési szerződés;
· aláírási címpéldány;
· tulajdonjog bejegyzésével vagy törlésével kapcsola- tos okiratok (pl.: Okmányiroda, Földhivatal);
· öröklési bizonyítvány.
A felsoroltakon kívül a biztosított/károsult/sérelmet szenvedett fél a bizonyítás általános szabályai szerint más módon is jogosult a károk és költségek igazolására. Egyes kiegészítő biztosítások különös biztosítási fel- tételei további kárbejelentéshez szükséges dokumen- tumokat tartalmaznak.
Bűncselekmény esetén a nyomozás újabb adatairól, a feltételezett elkövetők kilétéről, a vádirat benyújtá- sáról, illetve a bírósági ítélet meghozataláról a szol- gáltatásra jogosult köteles a biztosítót a tudomására jutástól számított 8 napon belül írásban értesíteni. E kötelezettség akkor is fennáll, ha a biztosító a szerző- désben vállalt kötelezettségének már eleget tett.
f) Díjfizetési kötelezettség
f/1. A szerződő a biztosítási díj fizetésére köteles a biz- tosító kockázatviselésének teljes tartamára.
f/2. Díjfizetési kötelezettség a szerződés megszűnése esetén:
Ha a szerződés érdekmúlás vagy felmondás követ- keztében szűnt meg, a biztosítót a kockázatviselés megszűnésének napjáig illeti meg a díj, kivéve, ha az érdekmúlás biztosítási esemény következménye.
Utóbbi esetben a teljes biztosítási időszakra járó díjat követelheti a biztosító.
Ha a közös tulajdonú vagyontárggyal kapcsolatos biz- tosítási esemény díjjal nem fedezett kockázatviselés alatt következett be, úgy a biztosító a még meg nem fizetett díjat a szolgáltatás összegéből levonja az e pontban foglaltak szerint.
11.B. A biztosító kötelezettségei
a) Tájékoztatási kötelezettség
A biztosítási szerződés megkötése előtt a biztosítónak írásbeli tájékoztatást kell adnia a szerződést kötni kívánó fél részére a biztosító és a biztosításközvetítő főbb adatairól valamint a biztosítási szerződés jel- lemzőiről. A tájékoztatási kötelezettség a szerződés tartama alatt a fenti adatokban bekövetkezett válto- zásra is vonatkozik, kivéve a függő biztosításközvetítő adatait.
b) Szolgáltatási kötelezettség
b/1. Ha a különös biztosítási feltételekben meghatá- rozott biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a különös biztosítási feltételekben meghatározott
szolgáltatást köteles teljesíteni.
A biztosító
· a kárbejelentésben foglaltak,
· a feltételek szerint a kárbejelentéshez illetve a szolgál- tatás teljesítéséhez szükséges, a biztosított által benyúj- tott dokumentumok és az általa megadott adatok,
· helyszíni szemle esetén a helyszíni szemledoku- mentumok, valamint
· a biztosítási szerződés tartalma
alapján állapítja meg a szolgáltatási összeget.
b/2. A biztosító szolgáltatási kötelezettségének felső határa a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvé- nyes biztosítási összeg.
Ha a biztosítási feltételekben szolgáltatási felső határ (limit, részlimit) is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvé- nyes limitösszegig/részlimitösszegig terjed.
A Vagyon- és felelősségbiztosítás (alapbiztosítás) kiegészítő biztosításai alapján a biztosító az ugyan- azon biztosítási időszak alatt bekövetkezett károkat
a biztosítási időszakra vonatkozó és a kötvényen meg- határozott biztosítási összegig (éves limit) téríti meg. b/3. A biztosító a biztosítási szerződésből eredő kötele- zettségével összefüggésben az általános forgalmiadó- köteles szolgáltatás illetve áru ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeget csak olyan számla alapján téríti meg az arra jogosultnak
– feltéve, hogy a jogosult az áfát nem tudja visszaigé- nyelni -, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható. b/4. Ha a kár bekövetkeztében a biztosítási esemé- nyen kívül más károsító esemény vagy tényező is közrehatott, a biztosító a kárnak csak azt a részét téríti meg, amely a biztosítási esemény következménye. b/5. Amennyiben a szerződő a biztosítási díjat díjlehí-
vással fizeti és a szerződő azonos a károsult biztosítot- tal, a szolgáltatási összeget a biztosító a szerződésben a kár időpontjában rögzített folyószámlára utalja,
ha a szerződő másképp nem rendelkezik.
b/6. A biztosító szolgáltatása az igénybejelentést követő 15 napon belül esedékes. Ha a biztosító szol- gáltatására jogosult igazoló dokumentumot tartozik bemutatni, a határidőt attól a naptól kell számítani, amikor az utolsó irat a biztosítóhoz beérkezett.
12. Mentesülés
12.1. A biztosító mentesül fizetési kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt jogellenesen
· a szerződő vagy a biztosított,
AHE-12960/3J
· a velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk, üzlet- vezetésre jogosult tagjuk vagy az általános szerződési feltételben meghatározott munkakört betöltő alkal- mazottjuk, tagjuk vagy megbízottjuk;
· a biztosított jogi személynek az általános szerződési feltételben meghatározott vezető beosztású tisztség- viselője vagy a biztosított vagyontárgyak kezelésére jogosított tagja, munkavállalója vagy megbízottja
szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta.
12.2. Ezek a rendelkezések a kármegelőzési és kárenyhí- tési kötelezettség megszegésére is érvényesek. E kötele- zettség megszegésének minősül különösen az, ha a biz- tosított vagyontárgy azonos károkozási körülmények között, visszatérően károsodott, és a szerződő/biztosított a biztosító felhívása ellenére a károkozási körülményt nem szüntette meg.
12.3. A mentesülés szabályai a Felelősségbiztosításra és
a Közös képviselői felelősségbiztosításra nem vonatkoznak.
13. Általános kizárások
A biztosító a szerződési feltételekben meghatározott biz- tosítási események bekövetkezése esetére vállal fizetési kötelezettséget.
A biztosító helytállási kötelezettsége nem terjed ki
a) az olyan kárra, amelynek oka háború, invázió, háborús cselekmények (függetlenül attól, hogy hivatalosan hadat üzentek-e, vagy sem), polgárháború, ellenfor- radalom, forradalom, katonai vagy népfelkelés, statá- rium, erőszakos hatalomátvétel vagy ezek kísérlete,
b) az olyan kárra, amelynek oka a tulajdonjog hatósági korlátozása közérdekből állandó vagy ideiglenes jel- leggel,
c) az olyan kárra, amelynek oka lázadás, sztrájk, teljes vagy részleges munkabeszüntetés, polgári enge- detlenség, polgári zavargás, munkahelyi zavargás, szabotázs, továbbá bármilyen olyan esemény vagy ok, amelynek következtében hadi-, rendkívüli vagy szük- ségállapotot hirdettek ki,
d) az olyan kárra, amelynek oka terrorcselekmény,
e) az olyan kárra, amelynek oka hasadóanyagok robba- nása, nukleáris reakció, nukleáris robbanás, sugárzás, elektromágneses mező vagy elektromágneses sugár- zás (pl. mobiltelefon) vagy radioaktív szennyezés, tekintet nélkül arra, hogy a bekövetkezett káreseményt a biztosítási szerződés szerint biztosítási eseménynek minősülő események okozták-e, vagy sem,
f) azbeszttel kapcsolatos károkra,
g) genetikailag módosított termék gyártásával, forgalma- zásával okozott károkra; pirotechnikai anyagok, robba- nóanyagok, fegyverek, lőszerek gyártásával, forgalma- zásával, tárolásával, minősítésével kapcsolatos károkra; mindenfajta dohány, illetve dohányipari termék által okozott kárra, kivéve a nikotint tartalmazó gyógyhatású készítmények alkalmazásából eredő károkra,
h) környezetszennyezéssel, környezet igénybevételével okozott károkra,
i) bármely, a nanotechnológiával kapcsolatos kárra.
Az itt szereplő büntetőjogi fogalmak a Büntető törvény- könyv rendelkezései alapján értelmezendők.
A biztosító nem téríti meg a kockázatviselés helyén folyta- tott vállalkozási tevékenység végzése során, a robbanás- veszélyes osztályba tartozó anyag előállítása, feldolgo- zása, használata, tárolása, forgalmazása következtében keletkezett károkat.
A Vagyon- és felelősségbiztosítás (alapbiztosítás) és az egyes kiegészítő biztosítások az általános kizárásokon túl további kizárásokat tartalmaznak.
14. Egyéb rendelkezések
14. A. Törvényi engedményi jog
Amennyiben a biztosító a Vagyon- és felelősségbiztosítás (alapbiztosítás) és/vagy kiegészítő vagyonbiztosításai alapján a kárt megtérítette, őt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosítottat illették meg a kárért felelős sze- méllyel szemben, kivéve, ha a károkozó a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó.
14.B. Elévülés
A biztosítási szerződésből eredő igények a biztosítási esemény illetve a követelés alapjául szolgáló egyéb körül- mény bekövetkezésétől számított 2 év alatt évülnek el.
Az írásbeli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg.
A felelősségbiztosítások elévülésének speciális szabályát a Felelősségbiztosítás különös biztosítási feltételeinek 8. pontja, valamint a Közös képviselői felelősségbiztosítás
5. pontja tartalmazza.
14.C. Adatkezelés, adatvédelem Az adatkezelés jogalapja, célja
Személyes adatnak minősül az Információs önrendel- kezési jogról és információs szabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) értelmében az érintettel kap- csolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonossá- gára jellemző ismeret –, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés.
Érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosít- ható természetes személy.
AHE-12960/3J
A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bit.) felhatalmazása alapján a biztosító, ügyfeleinek azon személyes adatait, biztosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződés- sel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatás- sal összefüggnek. E célokkal összefüggésben a biztosító a tudomására jutott adatokat a Bit. értelmében az érintett külön hozzájárulása nélkül kezelheti. Ez a felhatalmazás
kizárólag azokra a személyes adatokra vonatkozik, ame- lyek nem minősülnek különleges adatnak.
Ha a személyes adat az Infotv-ben meghatározott külön- leges adatok körébe tartozik (ideértve különösen az egészségi állapotra, kóros szenvedélyre vonatkozó adato- kat), akkor azokat a biztosító kizárólag az érintett írásos hozzájárulása alapján kezelheti.
A különleges adatok kezelésére vonatkozó írásos hozzá- járulását az ügyfél az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény
6. §-ának (4) bekezdése értelmében a szerződés keretei között is megteheti. Az e rendelkezés alapján megadható hozzájárulást az ajánlat vagy a kiegészítő biztosításokra vonatkozó rendelkező nyilatkozat tartalmazza.
Az adatszolgáltatás önkéntes, de a biztosítási ajánlaton szereplő személyes adatok közlése nélkülözhetetlen a biztosítási szerződés létrejöttéhez.
Az adatfeldolgozók
A biztosító mint adatkezelő az adatok feldolgozásával a kötvények, egyéb ügyfeleknek szóló levelek, iratok nyom- tatása vonatkozásában – a Bit-nek megfelelő kiszervezési szerződés keretében az ÁNY Biztonsági Nyomda Nyrt.-t (Cg. 01-10-042030, 1102 Budapest, Halom u. 5.) bízza meg.
A biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez – postai vagy banki átutalás esetén – igénybe vett Magyar Posta Zrt. és a biztosítási szolgáltatás jogosultja által megnevezett bank adatfeldolgozónak minősül. Amennyiben a kiszervezett tevékenység keretében a biztosító az ügyfeleinek sze- mélyes adatát is továbbítja e kiszervezett tevékenységet végző személyekhez, úgy a kiszervezett tevékenységet végző a biztosító adatfeldolgozójának minősül.
A biztosító egyes biztosítási szolgáltatások során igénybe vesz külső közreműködőket olyan esetekben, amikor
a biztosítási szolgáltatás nyújtásához szükség van a megbízott speciális szakértelmére, vagy amikor a külső cég bevonásával a biztosító a szolgáltatását azonos minőségben, ám alacsonyabb költségekkel és kedvezőbb áron nyújthatja. A (kiszervezett tevékenységet végző) megbízott személyes adatokat kezel, és a törvény alapján titoktartás kötelezi.
A további adatfeldolgozók személyéről, székhelyéről és tevékenységéről az Allianz Hungária Zrt. Központi Ügyfélszolgálati Irodájában lehet tájékoztatást kapni.
Adattovábbítás
A biztosító az érintett személyes (és különleges) adatait, továbbá biztosítási titoknak minősülő adatait kizárólag az érintettől vagy annak képviselőjétől kapott írásbeli hozzájárulás alapján továbbíthatja harmadik személy-
nek, kivéve, ha az adattovábbítás a Bit. által felsorolt szer- vezetek számára jogszabály alapján végzett megkeresés vagy kötelező adatszolgáltatás teljesítése során történik. A Bit. által meghatározott szervezetek felsorolását a jelen Általános Szerződési Feltételekhez tartozó ügyfél-tájékoz- tató tartalmazza.
A Bit. 149. § (1) bekezdésének értelmében a biztosító (ún. megkereső biztosító) – a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében – a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során
· a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése,
· a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóshoz (ún. megkeresett biztosító) az e biztosító által – a Bit. 135. § (1) bekezdésében megha- tározottak szerint, a biztosítási termék sajátossága- inak a figyelembevételével – kezelt és a 149. § (3)-(6) bekezdésben meghatározott adatok vonatkozásában, feltéve, ha a megkereső biztosító erre vonatkozó jogo- sultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került.
A megkeresett biztosító a jogszabályoknak megfelelő megkeresés szerinti adatokat a megkeresésben megha- tározott megfelelő határidőben, ennek hiányában a meg- keresés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül köteles átadni a megkereső biztosítónak.
Tekintettel arra, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 6. §-ának (4) bekezdése értelmében a biztosítási szerződésnek félreérthetetlen módon tartalmaznia kell azt, hogy az érintett aláírásával hozzájárul különleges adatainak az Általános Szerződési Feltételekben foglaltak szerinti kezeléséhez, az e rendelkezés alapján megadott hozzájárulást a papíralapú kárbejelentő/kedvezménye- zett jelölés tartalmazza.
A biztosítási szerződések megkötésében függő biztosításköz- vetítők működnek közre. E személyekkel a biztosítási szerző- dés megkötését követően megszűnhet a biztosító kapcsolata. Annak érdekében, hogy a biztosító ügyfeleit minél teljesebb körben kiszolgálja, az ügyfél-adatokat a biztosítási szerződés kezelése és karbantartása céljából más ügynöknek adja át.
Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai keze- léséről, valamint kérheti személyes adatainak helyes- bítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelés kivételével – törlését. A valóságnak meg nem felelő adatot a biztosító köteles helyesbíteni.
AHE-12960/3J
Az érintett kérelmére a biztosító tájékoztatást ad:
a) az általa kezelt adatokról, illetve
b) a megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatokról,
c) az adatkezelés céljáról,
d) az adatkezelés jogalapjáról,
e) az adatkezelés időtartamáról,
f) az adatfeldolgozó
· nevéről,
· címéről (székhelyéről),
· adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről,
· továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják meg vagy kaphatják meg az adatokat.
A biztosítónak az érintettel szemben fennálló tájékoz- tatási kötelezettségét kizárólag adatkezelést szabályozó jogszabály korlátozhatja.
A biztosítási jogviszony vonatkozásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. A joggyakorláshoz szükséges mértékben az örökösök adatainak kezelésére – ideértve annak jog- alapját, célját, időtartamát, az adatfeldolgozókat – az ügyfelekre irányadó jelen adatkezelési tájékoztató vonat- kozik.
Az érintett azInfotv. 14-17. pontjai alatt foglaltak sze- rint érvényesítheti jogait, ideértve a személyes adata- inak kezelése elleni tiltakozási jogát is. Az érintett az Infotv-ben meghatározott jogorvoslat érdekében for- dulhat a biztosítóhoz, mint adatkezelőhöz, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c; (www.naih.hu), az Infotv. 13. illetve 16. pontja szerint bírósághoz, illetve
– nem természetes személy ügyfél az Infotv. hatálya alá nem tartozó esetben is – a Magyar Nemzeti Bankhoz (www.mnb.hu) is fordulhat.
Az érintett az adatkezeléssel kapcsolatos kérdéseket, tájékoztatáskérését, vagy kifogását a biztosító székhe- lyére, a biztosító adatvédelmi felelőséhez (Fax: 301-6052; Levelezési cím: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52., Stratégiai és általános igazgatás divízió, Compliance osz- tály) kérjük eljuttatni, vagy a www.allianz.hu oldalon az adatvédelem link alatti felületen bejelenteni. A biztosító, mint adatkezelő köteles az érintett bejelentését a törvény előírása szerint kivizsgálni, és az érintett ügyfelet írásban tájékoztatni.
Az adatkezelés időtartama
A biztosító személyes adatokat a biztosítási jogviszony fenn- állásának idején, valamint addig kezelhet, ameddig a biz- tosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető.
A biztosító a létre nem jött biztosítási szerződéssel kap- csolatos személyes adatokat addig kezelheti, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető.
Az igényérvényesítésre nyitva álló ún. elévülési időt a biz- tosítási termék szerződési feltételei tartalmazzák.
A biztosító köteles törölni az ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy a létre nem jött szerződéssel kapcsolatos minden olyan személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszűnt, vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényes alap.
Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplő személyes adatokat az adattovábbítástól számított öt év elteltével, az ügyfél egészségi állapotával összefüggő adatok vagy az Infotv. szerint különleges adatnak minősülő adatok továbbítása esetén húsz év elteltével törölni kell.
A lakóközösség képviselőjének jogosultságai
A Szerződő (társasház, lakásszövetkezet) megbízottja, aki jogosult a szerződéssel kapcsolatos ügyekben eljárni továbbá jogosult az Ügyfélportál regisztrációt követően a szerződés(ek) megtekintésére és kezelésére, valamint a szerződés kárainak megtekintésére.
14.D. Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól
a) Felhívjuk a figyelmét arra, hogy jelen szerződési fel- tételek az Allianz Hungária Zrt. által korábban kínált lakóközösség-biztosítási terméktől az alábbiakban térnek el lényegesen:
· Az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz Mix vagy Komplex csomagként köthető meg;
· A fogalmak között meghatározásra került a talajvíz és a belvíz, valamint a korábbi él- és minősített sportoló fogalma hivatásos és amatőr sportolóra változott;
· 9. Az értékkövetés és a biztosítási évfordulóra kezde- ményezett egyéb szerződésmódosítás szabályai 9.6. pontja,
· A II. Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei alábbiakban megjelölt pontjai:
- 1. pont: a csoportos ingatlanbiztosítás, mint biztosítotti kategória;
- 2. pont: csoportos ingatlanbiztosításra vonatkozó területi hatály megjelölése;
- 3. pont: a biztosított vagyontárgyak és kizárások köre módosult;
- 4. pont: biztosítási összeg meghatározása új pont- ként került be;
AHE-12960/3J
- 5. A pont: az alábbi biztosítási események meghatározása, kizárása, szolgáltatás korláto- zások/feltételek az előző szerződési feltételek- hez képest módosultak: viharkár, felhőszaka- dáskár;
- 5.B. pont: a vagyonbiztosítás all risks fedezettel is megköthető, melynek szabályait az újonnan bekerült pont tartalmazza;
- 6.B.5. pont, mely szerint a közös tulajdonban lévő, több szintet átfogó helyiségek esetén (pl. lépcső- ház) a biztosító a károsodott és a hozzá legköze- lebb eső szint(ek) közötti falfelületek összességét tekinti egy helyiségnek;
- 6.D. pont a betöréses lopás védettségi szintjei- nek meghatározása (IX.sz. függelék), valamint a védettségi szintekhez tartozó térítési limitössze- gek (6.D. pont 1.sz. táblázat);
- 6.E. pont önrészesedés új pontként került be;
· A III. Felelősségbiztosítás különös biztosítási felté- telei az alábbiakban:
- a felelősségbiztosítás a károsult mellett a „sérel- met szenvedett fél” által támasztott igényekre is kiterjed;
- 6. Biztosítási események pont alatti táblázat 2. pontjában nem szerepel a biztosított épület egyes részeinek lehullása által okozott kár;
- 6. Biztosítási események pont alatti táblázat kockázatviselésből kizárt események, nem térülő felelősségi károk első bekezdése módosult;
· A IV. Csoportos családi balesetbiztosítás különös biztosítási feltételei az alábbiakban:
- 7. Biztosítási események pont alatti táblázat kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk oszlopa módosult;
- 8.4. pont: a biztosítási eseménnyel kapcsolatban benyújtandó dokumentumok köre bővült;
- 9. pont: a mentesülés szabályai módosultak;
· A V. Közös képviselői felelősségbiztosítás különös biztosítási feltételei az alábbiakban:
- 3. Biztosítási események pont alatti táblázat kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk körében kizárásra kerültek a pénzkezelés körében bekövetkezett károk;
· A VI. A. Tető- és panelhézagbeázás-biztosítás 1. Biztosítási események pont alatti táblázat kocká- zatviselésből kizárt események, nem térülő károk között kizárásra kerültek az épületek külső vakola- tában, külső festésében, külső burkolatában csapa- dékvíz által okozott károk;
· A Kiegészítő vagyonbiztosítások új elemei az alábbiak:
- Elfolyt víz térítése;
- Üveg+ biztosítás;
- Vandalizmusbiztosítás;
- Energiatudatos gépészet biztosítása;
- Ingóságbiztosítás közös tárolókra;
- Társasházi géptörés-biztosítás;
- Garázsban tárolt gépjárművek biztosítása;
- A VI. D. Vandalizmusbiztosítás 2.
Biztosítási események pont alatti táblázat kocká- zatviselésből kizárt események, nem térülő károk között kizárásra kerültek az Üveg+ biztosítás alapján téríthető károk;
· Új kiegészítő biztosításként köthető az Assistance biztosítás;
· A korábbi kiegészítő biztosítások közül megszünte- tésre kerültek az alábbiak:
- Az üvegbiztosítás bővítése;
- Különleges üvegezés biztosítása;
- Rongálásbiztosítás;
· A VI. H. 2. (A biztosítás terjedelme) pont szerint a kiegészítő felújítás-biztosítás kizárólag már meg- lévő, a Vagyonbiztosítás „Épület” vagyoncsoportjá- ban biztosított vagyontárgyakat érintő fenti felújí- tási munkákra terjed ki;
· A VI. H. 6. pontban szerepelnek a tetőtér-átépítések, tetőtér-beépítések, tetőtér- és tetőszerkezet-felújítá- sok tűzbiztonsági előírásai;
· A betörésvédelmi szintek és összeghatárok (IX. Függelék) körében megváltoztak a limitek és az egyes védelmi szintek meghatározása;
· a TMK záradék, Tartamkedvezmény az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz szerződéshez felté- telei az előző szerződési feltételekhez képest módo- sultak;
b) Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a jelen szerződési feltételek a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseitől az alábbiakban térnek el lényegesen:
· A hozzátartozó fogalma, melybe beletartozik a bejegyzett élettárs, valamint az élettárs és a bejegy- zett élettárs egyeneságbeli rokona is (ez a rendel- kezés az Allianz Hungária Zrt. által korábban kínált lakóközösség-biztosítási terméktől is eltér);
· I. Általános biztosítási feltételek alábbiakban meg- jelölt pontjai:
- Az 1. pont azon rendelkezése, mely szerint a szer- ződésbe való belépésre kizárólag a társasház/szö- vetkezet egésze jogosult, ez a jog a lakóközösség egyes tagjait nem illeti meg;
- 3.2. pontban a biztosító 15 napos várakozási időt alkalmaz az árvíz biztosítási eseménnyel kapcso- latban;
- 7.5. pont azon rendelkezése, mely szerint a biz- tosításban nincs lehetőség fedezetfeltöltésre, a biztosítási időszakra kifizetett szolgáltatással csökkentett biztosítási összeget nem lehet a díj kiegészítésével az eredeti mértékre emelni;
- 8.4. pont: ha ugyanazt a vagyontárgyat/vagyoncso- portot, költséget és veszteséget több biztosító egy- mástól függetlenül biztosítja, a biztosítási fedezet nem terjed ki a jelen biztosítási feltételekkel létrejött biztosítási szerződés szerint biztosítási eseménynek minősülő olyan kárra, amelyre a korábban megkö- tött másik biztosítás fedezetet nyújt;
- 14.B. Elévülés: A Ptk.-ban meghatározott általános 5 éves elévülési időtől eltérően a vagyonbiztosítás és a kiegészítő biztosítások a vagyonbiztosítás
AHE-12960/3J
és a kiegészítő biztosítások esetében 2 év (kivéve felelősségbiztosítás). Továbbá az általános szabá- lyoktól eltérően az írásbeli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg.
· A II. A Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei alábbiakban megjelölt pontja:
- 6.B.4. pontja, mely szerint a biztosítási összeg a kifizetett kártérítési összeggel nem csökken;
· A III. Felelősségbiztosítás különös biztosítási felté- telei alábbiakban megjelölt pontjai:
- 5.2. és 7.3. pont: a biztosító a biztosítási esemény- nyel kapcsolatban felmerült jogi képviselet költ- ségeit és a kamatokat a biztosítási összeg erejéig téríti meg. Ugyanezt mondja ki a 7.12. pont.
- 7.13. pontja, mely a biztosító biztosítottal szem- ben érvényesíthető megtérítési igényére alapot adó eseteket sorolja fel;
- 8. Elévülés: A Ptk.-ban meghatározott általános 5 éves elévülési időtől eltérően felelősségbizto- sítás esetében 1 év. Továbbá az általános szabá-
lyoktól eltérően az írásbeli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg.
· A V. Közös képviselői felelősségbiztosítás különös
biztosítási feltételei alábbiakban megjelölt pontjai
- 3. pontja szerinti táblázatban található kizárás, mely szerint nem térülnek azok a dologi/személy- sérüléses károk, amelyek bekövetkezésével kap- csolatban a biztosított büntetőjogi felelősségét jogerősen kimondták;
- 4.5. pont: a biztosító a biztosítási eseménnyel kap- csolatban felmerült perbeli és peren kívüli képvise- let költségeit a biztosítási összeg erejéig téríti meg;
· A VII. Jogvédelem-biztosítás 3.1.2. pontja, mely sze- rint munkaügyi jogvédelem esetében biztosító a kiegészítő biztosítás hatályba lépésétől számított három hónapos várakozási időt köt ki.
14.E Illetékesség
AHE-12960/3J
A szerződésből eredő valamennyi jogvita esetén a köt- vényen megjelölt kockázatviselési hely szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
II. A Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei
A Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételeiben nem szabályozottakra az Általános biztosítási feltételek vonatkoznak, míg a Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételeinek az Általános biztosítási feltételektől eltérő rendelkezése esetén a különös biztosítási feltételek ren- delkezése az irányadó.
1. A biztosított
A jelen feltételek alapján létrejött szerződésben biztosí- tott az lehet, aki a biztosított vagyontárgy megóvásában érdekelt.
1.1. Az épületek, építmények körében ilyennek minősül különösen:
1.1.1. az épület egészére kötött vagyonbiztosítás esetében
a kötvényen pontos címmel (helyrajzi számmal) megjelölt
a) társasház a társasházi közös tulajdon tekintetében,
b) lakásszövetkezet a szövetkezeti közös tulajdon tekin- tetében,
c) lakóközösség tagjai a külön tulajdon tekintetében.
1.1.2. a közös tulajdonra kötött vagyonbiztosítás esetén
a kötvényen pontos címmel (helyrajzi számmal) megje- lölt társasház vagy lakásszövetkezet.
1. 1.3. csoportos ingatlanbiztosítás esetén az ajánlat (szerződésmódosítás) részét képező adatközlőn pontos címmel (helyrajzi számmal) feltüntetett ingatlanok tulajdonosa(i).
1.2. Az ingóságok körében:
AHE-12960/3J
amennyiben a biztosítás kiterjed a biztosított ingatlanokban található, a tulajdonostársak, haszonélvezők, bérlők ingósága- ira is, úgy ezen ingóságok tekintetében biztosítottnak minősül a biztosított ingatlan tulajdonosa, a haszonélvezője, illetve
amennyiben a biztosított lakásban nem a tulajdonos vagy haszonélvező lakik, úgy annak bérlője, valamint a bentlakóval közös háztartásban élő hozzátartozó.
2. Területi hatály, a kockázatviselés helye
2.1. Az épület egészére kötött vagyonbiztosítás esetén
a kockázatviselés helye a Magyarországon lévő, a kötvényen pontos címmel vagy helyrajzi számmal megjelölt épület és az ingatlan-nyilvántartás szerint hozzá tartozó földrészlet, valamint az ezen a földrészleten található és a kötvényen feltüntetett melléképület(ek).
2.2. A közös tulajdonra kötött vagyonbiztosítás esetén a koc- kázatviselés helye a kötvényen pontos címmel vagy hely- rajzi számmal megjelölt
a) közös tulajdon és az ingatlan-nyilvántartás szerint hozzá tartozó földrészlet, illetve
b) szövetkezeti tulajdon és az ingatlan-nyilvántartás sze- rint hozzá tartozó földrészlet, valamint
c) az a), illetve a b) pontban meghatározott földrészleten található és a kötvényen feltüntetett közös tulajdon- ban levő melléképület(ek).
2.3. Csoportos ingatlanbiztosítás esetén a kockázatviselés helye az ajánlat (szerződésmódosítás) részét képező adatközlőn pontos címmel vagy helyrajzi számmal meg- jelölt ingatlan és az ingatlan- nyilvántartás szerint hozzá tartozó földrészlet, valamint az ezen a földrészleten talál- ható, biztosított melléképület(ek).
3. A biztosított vagyontárgyak
3.1. A biztosított vagyontárgyak meghatározása vagyon- csoportonként
Biztosított vagyoncsoport | Biztosított vagyontárgy | Kockázatviselésből kizárt vagyontárgyak |
A. Épület vagyoncsoport | · az épület(ek), · a melléképület(ek) (pl. garázs) teljes állaga; · építmények (vízóra akna, kerítés, medence* stb.), · tárolók és egyéb helyiségek, · épülettartozékok, felszerelt és üzembe helyezett épületberendezések. | · az építés alatt álló épületekben elhelyezett, tárolt, beépítésre váró építő-, segéd- és kiegészítő anyagok (ezekre az Építés-szerelés biztosítás nyújthat fede- zetet); · a földbe vájt, kikövezetlen falú építmények; · a vályog vagy vályogot is tartalmazó falazatú melléképület(ek); · fóliasátrak, ponyvasátrak, üveg- és hajtatóházak |
Biztosított vagyontárgy | Kockázatviselésből kizárt vagyontárgyak | |
B. Ingóság vagyoncsoport | A közösségi és a háztartási ingóságok. | · a jogszabály szerint nemesfémnek minősülő anyagok, a drágakő vagy igazgyöngy, valamint az ezek felhasz- nálásával készült használati tárgyak a készpénzkímélő fizetőeszközök, az értékpapír, az utalványok, a bérle- tek, az igazolvány és az egyéb okmányok; · érmék és bélyegek; · képzőművészeti alkotások, valódi szőrmék (az irha kivételével) és kézi csomózású (keleti) szőnyegek; · a pénz, a készpénzkímélő fizetőeszközök (csekk, ide- értve a kitöltetlen csekket is, a bankkártya, hitelkártya, csekk-kártya, váltó, utalvány, takarékbetétkönyv vagy az ilyen betétről kiállított más okirat és elnevezésétől függetlenül minden más, azonos gazdasági rendelte- tésű okmány), az értékpapír, az utalványok, bérletek, az igazolvány és egyéb okmányok; · a kézirat, terv, dokumentáció, számítógépes adathor- dozókon tárolt adatállomány; · motoros járművek, a lakókocsi és utánfutó, a vízi és a légi járművek, valamint ezeknek a „Gépjármű- tartozék” cím alatt fel nem sorolt tartozékai, alkatré- szei, segédanyagai; · a mezőgazdasági kistermeléssel kapcsolatos termés, termény és egyéb készlet (ideértve a lábon álló növé- nyi kultúrákat), a biztosított gazdaságában tartott állatállomány, a házi- és hobbiállatok, valamint a mezőgazdasági kisgépek, berendezések, felszerelések és egyéb mezőgazdasági eszközök. |
* Kizárólag az olyan közös tulajdonú, nem könnyűszerkezetű (pl.: műanyag, fémfalú) medence tekinthető biztosítottnak, amely a biztosított ingatlan területén található és eltávolítása csak bontással lehetséges.
3.2. Épület vagyoncsoport
3.2.1. Az épület egészére kötött vagyonbiztosítás esetén biztosítottnak minősül a kötvényen pontos címmel (helyrajzi számmal) megjelölt kockázatviselési helyen lévő
a) társasházi közös tulajdonban,
b) szövetkezeti tulajdonban,
c) külön tulajdonban
álló, a fentiekben megjelölt „Épület vagyoncsoportba” tartozó vagyontárgy.
3.2.2. A közös tulajdonra kötött vagyonbiztosítás esetén biztosítottnak minősül a kötvényen pontos címmel (helyrajzi számmal) megjelölt kockázatviselési helyen lévő
a) társasházi közös tulajdonban,
b) szövetkezeti tulajdonban
álló, a fentiekben megjelölt „Épület vagyoncsoportba” tartozó vagyontárgy.
3.3. Ingóság vagyoncsoport
3.3.1. Közösségi ingóságok
A biztosító kockázatviselése – külön díjfizetés nélkül – kiterjed a közösségi ingóságokra is a mindenkori épület- biztosítási összeg 5 ezrelékéig.
3.3.2. Háztartási ingóságok
A szerződő külön díj fizetése mellett fedezetbe von- hatja a külön tulajdonú biztosított ingatlanokban elhe- lyezett, külön tulajdonban álló háztartási ingóságokat is, amelyek megfelelnek a 3.1 pont szerinti táblázatnak.
A közös tulajdonú ingatlanban (ingatlanrészben) elhe- lyezett külön tulajdonú háztartási ingóságokra a biz- tosítás nem terjed ki, ezek a háztartási ingóságok az
„Ingóságbiztosítás közös tárolóra” kiegészítő biztosítás- sal, külön díj ellenében vonhatóak fedezetbe.
4. Biztosítási összeg meghatározása
A biztosított vagyontárgyak biztosítási összegét a szer- ződő határozza meg a biztosítási szerződés megkötése- kor.
A szerződő által meghatározott biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy(ak) új álla- potban való felépítésének (helyreállításának), illetve beszerzésének költségét. Ezen értéket meghaladó rész- ben a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis (túlbiztosítás).
AHE-12960/3J
A biztosítási szerződés a biztosító által ajánlott vagy annál magasabb biztosítási összegekkel köthető meg.
5. Biztosítási események
5.A. A Mix csomag biztosítási eseményei
Biztosítási esemény | Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt események és vagyontárgyak, nem térülő károk | Szolgáltatás korlátozások / szolgáltatási feltételek |
A. Tűzkár | · Az olyan égés által okozott kár, amelyet füst- és lángképződés mellett hőfelszabadulás jellemez, és rendeltetésszerű gócpont – pl. kályha, gáztűzhely, kazán – nélkül vagy azt elhagyva a biztosított szándéka ellenére, balesetszerűen jön létre. · A kockázatviselés helyén kívül keletkezett tűzből eredő károso- dások (pl. kormozódás, olvadás). A rendeltetésüknél fogva láng, hő és elektromos áram hatásának kitett tárgyakban keletkező tűzkár csak akkor biztosítási esemény, ha a tűz más tárgyakra átterjedve azokat is felgyújtja. | · vasalás, szárítás, dohányzás miatt előforduló felületi elváltozások; · öngyulladásból, erjedésből, befül- ledésből eredő hőhatás. | |
B. Robbanás- és robbantáskár | A gázok vagy gőzök tágulásán ala- puló hirtelen, váratlan, balesetszerű erőmegnyilvánulás, amely gyorsan lefutó hőtermeléssel valamint nagy nyomással jár és kárt okoz. | · légi járműtől eredő hangrobbanás, · a televízió képernyőjének össze- roppanása, · vízmelegítőkben vízhiány miatt keletkezett robbanás jellegű meg- hibásodások, · kizárólag magában a nyomástartó edényben keletkezett kár, · nem zárt nyomástartó edényben keletkezett túlnyomásból eredő kár | |
C. Villámcsapáskár | A biztosított vagyontárgyba közvetle- nül becsapódó, látható roncsolási nyo- mot hagyó villám által okozott kár. | ||
D. Villámcsapás indukciós hatása miatti kár | A villám becsapódásának 1 km-es körzetében, a mágneses térerős- ség-változással összefüggésben keletkező indukciós túlfeszültség által okozott kár. | ||
E. Viharkár | · Az olyan légmozgás által okozott kár, amelynek a sebessége eléri óránként az 54 kilométert (15 m/s) (a továbbiakban: vihar).*. · A viharral egyidejűleg – a vihar által megrongált tetőn illetve nyílászárón, valamint – a nyitva hagyott nyílászárón keresztül beömlő csapadékvíz által kozott kár. · A vihar által elsodort, ledöntött, leszakított és a biztosított vagyon- tárgyakhoz csapódott tárgyak által okozott kár. | · a helyiségen belül keletkezett léghuzat által okozott kár, · az épületek üvegezésében kelet- kezett kár (ide nem értve az előte- tők üvegezését), · a szabadban tárolt ingóságokban (ide értve a lábon álló növényi kultúrákat is) keletkezett kár · az építés, felújítás alatt álló épü- letek vihar által megrongált ide- iglenes fedésén keresztül beömlő csapadékvíz által okozott kár. |
AHE-12960/3J
* A légmozgás sebessége tekintetében – eltérő, hitelesnek tekinthető adatok hiányában – az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) adatai az irány- adóak.
Biztosítási esemény | Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt események és vagyontárgyak, nem térülő károk | Szolgáltatás korlátozások / szolgáltatási feltételek |
F. Felhőszakadáskár | A felhőszakadásból származó és a szabályszerűen kialakított és karbantartott vízelvezető rendszer elégtelensége miatt összegyűlt csa- padékvíz által a biztosított vagyon- tárgyakban elöntéssel okozott kár. Felhőszakadás: minősül, ha a koc- kázatviselési helyen lehullott csapa- dék 20 perc alatt mért mennyisé- géből számított átlagos intenzitás** mértéke elérte, illetve meghaladta a 0,75 mm/perc értéket, vagy 24 óra alatt a 30 mm-t. | · a gombásodás, penészedés for- májában jelentkező kár, · vizek okozta kiüregelődésből, · alapok alatti talajsüllyedésből, · a padozat alatti feltöltések ülepe- déséből eredő kár, · az épületek külső vakolatában, külső festésében, · a talajszint alatti padozatú helyi- ségek elöntése esetén az ingósá- gokban, · a szabadban tárolt ingóságokban (ide értve a lábon álló növényi kultúrákat is) keletkezett kár. | |
G. Jégveréskár | · A jégszemcsék dinamikus erőha- tása miatt keletkezett kár. · Az épület állandó fedésében vagy a tetőtéri ablakokban a jégszemcsék dinamikus erőhatása miatt kelet- kezett nyíláson keresztül, a fedés károsodásával egyidejűleg beömlő csapadék által okozott kár. | · az épületek üvegezésében (ide nem értve az előtetők üvegezését), · a szabadban tárolt ingóságokban (ide értve a lábon álló növényi kultúrákat is) keletkezett kár. | |
H. Hónyomáskár | · A hó és jég súlya vagy a lecsúszó hótömeg sodró hatása miatt keletkezett kár. · Az épület állandó fedésében vagy a tetőtéri ablakokban a fenti okok miatt keletkezett nyíláson keresztül bejutó csapadék által okozott kár. | · a szabadban tárolt ingóságokban (ide értve a lábon álló növényi kultúrákat is) keletkezett kár. | |
I. Árvízkár | · A felszíni élővizek, és az azokba nyílt torkolattal csatlakozó mes- terséges csatornák és tavak ára- dása, valamint · az árvízvédelmi töltés tengelyétől 100 méteren belüli fakadó víz és átszivárgás által okozott kár. | · a hullámtéren és nyílt ártéren keletkezett kár. hullámtér: a felszíni élővizek ármentesített szakaszán a partél és a töltéskorona vagy természetes magaspart közötti terület. nyílt ártér: az az árvízvédelmi művekkel nem védett terület, amelyet a felszíni élővíz a minden- kori legmagasabb vízállás esetén elönt. | |
J. Földrengéskár | Az EMS skála V. fokozatát elérő földrengés által okozott kár. | ||
K. Földcsuszamláskár | A földfelszíni talajrétegek (kő- vagy földtömeg) hirtelen, váratlan, lejtő irányú elcsúszása által okozott kár. | · emberi tevékenység miatt történt földcsuszamlás, · a védelmül szolgáló támfal tervezési, kivitelezési vagy karbantartási hibája miatt kelet- kező kár, · a támfal hiánya miatti kár, ha a támfal a terepviszonyok miatt indokolt lett volna. | |
L. Kő- és földomláskár | A véletlenül, váratlanul, balesetsze- rűen lehulló kő- és földdarabok által okozott kár. | · emberi tevékenység miatt történt omlás, · a védelmül szolgáló támfal tervezési, kivitelezési vagy karbantartási hibája miatt kelet- kező kár, · a támfal hiánya miatti kár, ha a támfal a terepviszonyok miatt indokolt lett volna. |
AHE-12960/3J
**A csapadék intenzitás körében – eltérő, hitelesnek tekinthető adatok hiányában – az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) adatai az irányadóak.
Biztosítási esemény | Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt események és vagyontárgyak, nem térülő károk | Szolgáltatás korlátozások / szolgáltatási feltételek |
M. Ismeretlen építmény, üreg beomlása által okozott kár | A szerződő vagy a biztosított által nem ismert és az építési dokumen- tációban nem szereplő, feltáratlan építmény vagy üreg hirtelen, várat- lan beomlása miatt keletkezett kár. | · vizek okozta kiüregelődésből, · alapok alatti talajsüllyedésből, · a padozat alatti feltöltések ülepe- déséből, · bányák föld alatti részének beom- lásából, eredő kár. | |
N. Idegen jármű ütközése által okozott kár | Idegen jármű ütközésével össze- függő, a jármű, annak alkatrésze vagy rakománya által okozott kár. | Nem térül az idegen jármű ütközése által okozott kár, ha a károkozó jármű a szerződő, a szerződő képvi- selője vagy bármely biztosított tudo- másával és beleegyezésével közelíti meg a biztosított vagyontárgyat. | |
O. Idegen tárgyak rádőlése által okozott kár | A kockázatviselés helyén kívüli, jelen szerződés alapján nem biztosított vagyontárgy által rádőléssel okozott kár. | ||
P. Betöréses lopás- és rongáláskár | P/1. Betöréses lopáskár A biztosított vagyontárgyakban betöréses lopással okozott kár. P/2. Betöréses rongáláskár A betöréses lopással vagy annak kísérletével összefüggésben · a biztosított vagyontárgyak meg- rongálásával, · a felszerelt és üzembe helyezett épületberendezések, illetve épü- lettartozékok megsemmisítésével, ellopásával okozott kár. Betöréses lopás: a legalább 1. védettségi szintnek megfelelő helyiségbe · dolog elleni erőszakkal, vagy · hamis kulcs használatával – nem az adott zárhoz készült kulcs- csal vagy nem a zár felnyitására készült eszközzel –, de kimutat- ható nyomot hagyva, vagy · a helyiség rablás vagy kifosztás útján megszerzett saját kulcsának a felhasználásával jogtalanul behatolva elkövetett lopás. | · a helyiség elveszett vagy bárki által hozzáférhető helyen meg- talált saját kulcsával elkövetett lopás, · ha behatolási nyom nélkül tűntek el a biztosított vagyontárgyak, kivéve, ha a kulcshoz rablás vagy kifosztás útján jutottak, · ha a vagyontárgyat olyan helyi- ségből lopták el, mely egyik vagyonvédelmi szintnek sem felel meg. (lásd: IX. Függelék: Betörésvédelmi szintek és összeg- határok). | · A betöréses lopáskár, valamint az ingóság vagyoncsoportban biz- tosított vagyontárgyak betöréses rongáláskára a IX. Függelékben (Betörésvédelmi szintek és összeghatárok) meghatározottak szerint térül. · Az épület vagyoncsoportban biz- tosított vagyontárgyak betöréses rongáláskára káreseményenként – a külön tulajdon esetében legfeljebb a konkrét biztosítási eseménnyel érintett külön tulajdon káridőponti épü- letbiztosítási összegének 5 ezrelékéig, – társasházi közös vagy szövetke- zeti tulajdon esetében a közös tulajdonra vonatkozó káridő- ponti épületbiztosítási összeg 1 ezrelékéig, – csoportos ingatlanbiztosítás esetében legfeljebb az adott biztosítási eseménnyel érintett ° biztosított társasházra/ szö- vetkezeti házra eső biztosítási összeg 1 ezrelékéig, ° társasházon/szövetkezeti házon belüli, önálló helyrajzi számon nyilvántartott biztosí- tott ingatlanra eső biztosítási összeg 5 ezrelékéig. |
Q. Rabláskár | A biztosított vagyontárgyakban rablással okozott kár. Rablás: ha az elkövető a biztosított vagyontárgyat úgy szerzi vagy tartja meg, hogy a biztosított vagy a közösség ügyeit ellátó természetes személy ellen erőszakot illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, vagy ezt a személyt öntudatlan vagy védeke- zésre képtelen állapotba helyezi. | Nem minősül rablásnak · ha a rablás fogalmánál megjelölt természetes személy úgy kerül öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba, hogy önként alkoholt illetve kábító hatású készítményt fogyaszt, · ha a kockázatviselés helyén nyitva hagyott nyílászárón besur- rant tolvaj a vagyontárgy meg- szerzése vagy megtartása végett erőszakot illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyege- tést alkalmaz. |
AHE-12960/3J
Biztosítási esemény | Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt események és vagyontárgyak, nem térülő károk | Szolgáltatás korlátozások / szolgáltatási feltételek |
R. Vízkár | R/1. Csőtöréskár A kockázatviselés helyén · a víz-, csatorna-, fűtési, hűtési és gőzvezetékek, továbbá ezek tartozékai, szerelvényei, a vezeté- kekre rákapcsolt háztartási gépek törése, repedése, kilyukadása, csatlakozásának elmozdulása miatt kiáramló folyadék vagy gőz által, valamint · a nyitva hagyott csapból kiáramló folyadék vagy gőz által okozott kár. | · a gombásodás, penészedés for- májában jelentkező károk, · a függő és fekvő ereszcsatorna, a hűtési, gáz- és a gőzvezetékek továbbá ezek tartozékai, szerelvé- nyei cseréjének költsége, · a sérült csaptelepek, a vezeté- kekre kapcsolt, az adott kárt okozó háztartási gépek, berendezések és tartozékaik javításának/pótlásának költsége, · a kiömlő folyadék vagy gőz értéke. | · a csőtörés felkutatásának és a fel- kutatással okozott kár helyreállí- tásának a költsége az épület külső falsíkján belül a technológiailag indokolt mértékig***, az épület külső falsíkján kívül legfeljebb 6 m hosszúságig, · a kárt okozó víznyomó, belső csapadékvíz-lefolyó és szennyvíz- lefolyó-vezeték pótlásának, cseré- jének költsége a kár elhárításához szükséges és technológiailag indokolt mértékig*** · a kárt okozó fűtési vezeték pótlásának, cseréjének költsége a kár elhárításához szükséges és technológiailag indokolt mértékig, de legfeljebb 6 méter hosszúságig térül. |
R/2. Dugulás miatti kár A kockázatviselés helyén szennyvíz- csatorna-vezetékek dugulása által okozott kár. | · a csapadékvíz elvezető csatorna dugulásából eredő károk | · a dugulás helye felkutatásának és a felkutatással okozott kár hely- reállításának a költsége az épület külső falsíkján belül a technoló- giailag indokolt mértékig***, az épület külső falsíkján kívül legfel- jebb 6 m hosszúságig · a dugulás bontás nélküli duguláselhárításának költségeit biztosítási időszakonként és strangonként 1 alkalommal téríti meg a biztosító | |
R/3. Beázáskár A kockázatviselés helyén a kívülről érkező víz által okozott kár. | · a talajvíz- vagy belvíz által okozott kár, · az építés, felújítás alatt álló épüle- tek ideiglenes tetőzetének elégte- lensége miatti kár, · az épületszerkezetek, nyílászárók, szigetelések, tetőfedések, bádo- gozások kivitelezési hiányosságai, karbantartásának elmulasztása miatti károk, · az épületek külső vakolatában, külső festésében, külső burkolatá- ban víz által okozott kár, · ajtó, ablak nyitva hagyása miatti kár, · a gombásodás, penészedés for- májában jelentkező kár. |
AHE-12960/3J
*** Technológiailag indokolt mérték: a sérült elem legközelebbi csatlakozási pontjai közötti szakasz és szükséges szerelvényei.
Biztosítási esemény | Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt események és vagyontárgyak, nem térülő károk | Szolgáltatás korlátozások / szolgáltatási feltételek |
S. Üvegtöréskár | Az épületek, lakások szerkezetileg beépített · fix vagy nyitható nyílászáróinak üvegfelületeiben, · folyosói, lépcsőházi, erkély-, lodzsa-üvegezésében vagy · a felsorolt üvegfelületeket illetve üvegezést helyettesítő polikarbonát felületeiben bármely okból, balesetszerűen bekövetkező törés vagy repedéskár. | · a 4 mm-nél vastagabb síküvege- zésben, · a 3 nm-t meghaladó üvegtáb- lákban, · üvegtetőkben, üvegfödémekben, üvegházakban, meleg- és hideg- ágyakban, kirakatokban, kirakat- szekrényekben, · építés, felújítás alatt álló épüle- tekben, · a festett, csiszolt, savmaratott, homokfúvott, metszett, ólom- vagy rézbetétes üvegekben, · a név- és cégtáblákban, · a tükörfelületekben, · a törésvédő, fényvédő és vagyon- védelmi fóliákban, · a drótbetétes üvegekben, · a biztonsági üvegekben, · a kopolitüvegekben, · az üvegezés rögzítő- és tartószer- kezetében, valamint elektromos berendezéseiben keletkezett kár | |
T. Zárcserekár | A bejárati ajtó kulcsának elvesztése vagy ellopása miatt a biztonsági zár vagy biztonsági zárbetét szüksé- gessé vált cseréje. | Biztosítási időszakonként · külön tulajdonok esetében egy- egy, · közös tulajdon esetében három alkalommal, de káreseményenként legfeljebb 10 000 forint értékhatá- rig térül. A biztosító kizárólag a biztosított nevére és a kockázatviselés helyére kiállított számla alapján teljesít szolgáltatást. | |
U. Lopáskár | · A biztosított épület oldalfalához, tetőzetéhez a talajszinttől 3 m-nél magasabban szilárdan rögzített, és az épület alkotórészéről, tarto- zékáról vagy valamely melléképü- letről, építményről, beépített esz- közről (pl. tűzlétra) el nem érhető épülettartozék ellopása, · a biztosított épület tetőzetéhez szilárdan rögzített vagyontárgyat úgy lopják el, hogy az elkövető a biztonsági zárral lezárt tetőtérbe, illetve tetőre dolog elleni erő- szakkal vagy hamis kulcs hasz- nálatával – nem az adott zárhoz készült kulccsal, vagy nem a zár felnyitásához készült eszközzel –, kimutatható nyomot hagyva jog- talanul hatol be, illetve jut ki. | Káreseményenként legfeljebb 1 000 000 forintig térül. |
AHE-12960/3J
A fentiekben szereplő büntetőjogi fogalmak a Büntető törvénykönyv rendelkezései alapján értelmezendők.
5.B. A Komplex csomag biztosítási eseménye
5.B.1. A biztosítási esemény
A szerződés hatálya alatt a kockázatviselés helyén lévő biztosított vagyontárgyaknak balesetszerűen – előre nem látható okból, véletlenül, váratlanul, külső behatás miatt – bekövetkezett minden olyan fizikai károsodása, amelyre nézve a biztosító a jelen feltételben nem zárta ki a szolgáltatási kötelezettségét.
Egyetlen biztosítási eseménynek minősül:
a) földrengés, vihar esetén a 72 órán belül ismételten bekövetkező földrengés-, illetve viharkár.
b) árvíz esetén, a 72 órán belül ismételten bekövetkező több árvízkár, amelyeket ugyanazon, egyszer vagy többször tetőző, egy vagy több víztömegként jelent- kező magas vízállás okoz.
5.B.2. Biztosítással nem fedezett károk
Az Általános biztosítási feltételek 13. pontjában felsorolt általános kizárásokon túl a biztosítási fedezet nem terjed ki azokra a károkra, amelyek az alábbiakban meghatáro- zott okok miatt következnek be:
· a biztosított vagyontárgy rendeltetésszerű használatá- ból eredő fokozatos és folyamatos állagromlás, defor- málódás, elhasználódás, kopás,
· a gépek és berendezések belső meghibásodása, így különösen elektromos vagy mechanikai meghibáso- dás, törés vagy üzemzavar, hűtő- vagy egyéb folyadé- kok megfagyása, nem megfelelő kenés, az olaj vagy hűtőfolyadék hiánya,
· a dohányzás miatti felületi pörkölődés, elszíneződés, elváltozás,
· a beépített anyagok, alkatrészek meghibásodása,
· a légköri tényezők hatására kialakuló korrózió, oxi- dáció,
· légköri nedvesség vagy szárazság, hőmérsékleti válto- zások vagy szélsőségek,
· az alkotóanyagok természetéből fakadó káros tulaj- donságok (pl. zsugorodás, elpárolgás, súlyvesztés, erjedés, befülledés, tovaterjedés nélküli öngyulladás stb.), az anyagok textúrájának vagy felületének válto- zásai,
· szennyezés, légszennyezés, gombásodás, penészedés,
· elektromos berendezésekben és vezetékeikben kelet- kező, tovaterjedéssel nem járó zárlat,
· a légi járműtől eredő hangrobbanás,
· a helyiség elveszett vagy bárki által hozzáférhető helyen megtalált saját kulcsával elkövetett lopás,
· a biztosított helyiségen belüli vagyontárgyak behato- lási nyom nélküli eltűnése, kivéve, ha a kulcshoz rab- lás vagy kifosztás útján jutottak,
· nem rendeltetésszerű vagy szabálytalan használat,
· megmunkálás, javítás, tisztítás, restaurálás.
A biztosító nem téríti meg azokat a károkat, amelyek
· a károsodott vagyontárgyak karcolásából, horpadá- sából vagy olyan más esztétikai sérüléséből (kivéve graffiti-károk, lásd VI. A kiegészítő vagyonbiztosítások közös szabályai D. Vandalizmusbiztosítás) származ- nak, amelyek a további rendeltetésszerű használatot nem befolyásolják,
· jótállás, szavatosság, vagy szerződésszegéssel okozott kár megtérítésére irányuló eljárás keretében térülnek meg,
· a hibás tervezés vagy kivitelezés, illetve hibás vagy alkalmatlan anyagok felhasználása valamint az ugyanezen okokból szükségessé vált pótlás vagy javí- tás miatt keletkeztek,
· másik, korábban megkötött biztosítás alapján megté- rülnek,
· a szerződő/biztosított tulajdonában vagy üzemeltetésé- ben lévő, valamint a kockázatviselés helyét a tudomásá- val vagy beleegyezésével megközelítő gépjárművel vagy munkagéppel történő ütközés során keletkeztek,
· vezetékek elfagyása következtében keletkeztek,
· az ajtó és az ablak nyitva hagyása miatt keletkeztek, kivéve a csapadék által okozott vízkárokat,
· a közüzemi szolgáltatás leállása, szüneteltetése követ- keztében keletkeztek,
· hullámtérben vagy nyílt ártéren, illetve olyan területen elhelyezett vagyontárgyban keletkeztek árvíz illetve elöntés miatt, amely esetében a felszíni vizek kiára- dása a helyi körülmények következtében előre látható, azaz statisztikai átlagban tízévenként legalább egy- szer ilyen áradás bekövetkezik,
· a szabadban tárolt ingóságokban beázás-, vihar-, jég- verés- és felhőszakadás következtében keletkeztek,
· a talajszint alatti padozatú helyiségekben elhelyezett ingóságokban felhőszakadás- és egyéb elöntés miatt keletkeztek, ha azok a padozaton, vagy a padozat szint- jétől mérve 15 cm-nél alacsonyabban voltak elhelyezve,
· a talajvízzel, belvízzel vagy talajnedvességgel össze- függő károk,
· a helyiségen belüli léghuzat által keletkeztek,
· leejtésből, leesésből, eldőlésből, felborulásból szár- maznak (ide nem értve az épületek, lakások szerkeze- tileg beépített üvegezését vagy az üvegezést helyette- sítő polikarbonát felületeit, a bútorüvegeket, üvegasz- talokat, tűzhelyek üvegkerámia főzőlapjait, üvegmos- dókat, zuhanykabinokat, szaunaajtókat és -ablakokat, illetve az épületszerkezetbe vagy bútorba beépített tükörfelületeket ért károkat),
· a károsodott vagyontárgy újjáépítése, újrabeszerzése, helyreállítása során állami vagy egyéb támogatásként vagy visszatérítésként a biztosított, illetve a lízing- beadó vagy bérbeadó tulajdonos által igényelhetők, illetve visszaigényelhetők,
AHE-12960/3J
· az ingóságok és a le nem rögzített épületberendezések, épülettartozékok ellopásából származnak, ide nem értve ingóságok esetében a betö- réses lopásból* származó károkat,
* Betöréses lopás: Komplex és Mix csomag esetén egyaránt a Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei 5.A pontjának táblázatában a P. pontban meghatározott fogalom.
· bármely okból elektronikus adatfeldolgozó berende- zésen vagy adathordozó eszközön tárolt adatokban keletkeztek,
· növények kipusztulása és állatok elhullása, megbete- gedése, balesete miatt keletkeztek,
· saját tulajdonú háziállat(ok) által okozottak.
5.C. A Mix és a Komplex csomagra egyaránt vonatkozó kizárások
A biztosító fizetési kötelezettsége a Mix csomag 5.A. pont alatti táblázat 3. oszlopában említett, valamint Komplex csomag 5.B.2. pontjában szereplő eseteken túlmenően nem terjed ki a bekövetkezett biztosítási eseményhez kapcsolódó alábbi károkra sem:
· a vagyontárgyhoz fűződő személyes előszereteti érték,
· a gyűjteményhez, sorozathoz, garnitúrához, készlet- hez (továbbiakban együttesen: készlet) tartozó egyes darabok károsodása, megsemmisülése esetén a kész- let sérülésből, hiányból eredő értékcsökkenése,
· a károsodott vagyontárgyban bekövetkezett értékcsök- kenés,
· a jogszabályban vagy szerződésben meghatározott többletköltségből eredő károk (pl. kötbér, késedelmi kamat, bírság, büntetés, pótdíj, perköltség, egyéb bün- tető jellegű költségek), elmaradt haszon, nem vagyoni kár, sérelemdíj.
6. A biztosító szolgáltatása
6.A. Szolgáltatásra jogosultak köre
A biztosító szolgáltatására a biztosított jogosult.
Ha a károsodott, adott helyrajzi számon nyilvántartott ingatlannak több tulajdonosa van, az egyes tulajdonosok a tulajdoni hányaduk arányában jogosultak az Épület vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak kárainak megté- rítésére.
6.B. A térítési összegek meghatározása
6.B.1. Új értéken térítés
A biztosító a károsodott vagyontárgy káridőponti új értékét téríti meg, kivéve, ha az javítással helyreállítható, vagy ha az a 6.B.10. pontban felsorolt vagyontárgy. A káridőponti új érték megállapításának alapja a károsodottal azonos minő- ségű vagyontárgy káridőponti felépítésének vagy beszerzé- sének átlagos költsége, figyelemmel az Általános biztosítási feltételek 11.B. b/3. pontban foglalt rendelkezésekre.
6.B.2. Javítási (helyreállítási) költség térítése
A javítással helyreállítható károk esetén a biztosító a javí- tásnak (helyreállításnak) a költségét téríti meg, figyelem- mel az Általános biztosítási feltételek 11.B.b/3. pontban foglalt rendelkezésekre. Ha azonban a javítás (helyre-
állítás) várható költsége meghaladná a vagyontárgy káridőponti új állapotban való felépítésének vagy beszer- zésének költségét, a biztosító a vagyontárgy káridőponti új állapotban való felépítésének vagy beszerzésének költségét téríti meg.
6.B.3. A biztosító a szolgáltatás összegéből levonja a fel- használható maradványok értékét, ha azért térít új érté- ken, mert a javítás (helyreállítás) várható költsége meg- haladná a vagyontárgy káridőponti új állapotban való felépítésének vagy beszerzésének költségét.
6.B.4. A Vagyonbiztosítás körében a biztosítási összeg a kifizetett kártérítési összeggel nem csökken.
6.B.5. Ha a helyiség
· mennyezetének vagy egyik oldalfalának a festése, tapétázása vagy mázolása legalább 40%-ban károso- dott, vagy
· mennyezetének és legalább egyik oldalfalának, vagy két oldalfalának a festése, tapétázása vagy mázo- lása károsodott,
a biztosító a helyiség egész felületének a technológiailag indokolt helyreállítási költségét téríti meg.
Jelen pont alkalmazása során a közös tulajdonban lévő, több szintet átfogó helyiségek esetén (pl. lépcsőház) a biz- tosító a károsodott és a hozzá legközelebb eső szint(ek) közötti falfelületek összességét tekinti egy helyiségnek.
6.B.6. Ha az eredetivel egyező alkatrész vagy elem már nem kapható, és emiatt eltérő alkatrészt vagy elemet kell felhasználni, a biztosító nem téríti meg a vagyontárgy esz- tétikai értékcsökkenését.
6.B.7. Ha technológiai váltás miatt az eredeti állapot
a károsodottal azonos műszaki paraméterekkel egyenér- tékű módon már nem állítható helyre, akkor a biztosító a korszerűbb technológiából eredő értéknövekedést
a szolgáltatási összegből levonja.
6.B.8. Amennyiben a károsodott vagyontárgy helyre- állítása az időközben megváltozott hatósági előírás, szabvány vagy Európai Uniós követelmények miatt nem végezhető el annak eredeti állapotára, akkor a biztosítási összegen belül az előírások változása miatti többletkölt- séget is megtéríti a biztosító.
AHE-12960/3J
6.B.9. Amennyiben a károsodott vagyontárgy felépítéséhez vagy javításához szükséges alkatrész vagy elem a keres- kedelmi forgalom hiányosságai miatt csak az átlagosnál magasabb költségen szerezhető be, úgy az ilyen többletkölt- ség megfizetésére a biztosító kötelezettsége nem terjed ki.
6.B.10. A biztosító káridőponti avult értéken téríti a kár időpont- jában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú ingóságok kárait.
6.B.10.1. Az ingóság 85%-osnál nagyobb elhasználtságú- nak minősül, ha – az eredetivel megegyező alkatrész, elem hazai kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt – javítással nem állítható helyre.
6.B.10.2. A káridőponti avult értéket a biztosító úgy szá- mítja ki, hogy az újrabeszerzés költségéből levonja az eredeti beszerzés és a kár időpontja között eltelt idő- szakra eső értékcsökkenést.
6.B.11. Szolgáltatás korlátozások
6.B.11.1. A biztosítási esemény bekövetkezésekor nyújtott szolgáltatás korlátozásokat az 5.A. pont alatti táblázat negyedik oszlopa, továbbá betöréses lopáskárok esetén
a 6.D.1. pont tartalmazza.
6.B.11.2. Komplex csomag esetén a biztosító az épületbiz- tosítás körébe tartozó alábbi üvegfelületek károsodása ese- tén biztosítási időszakonként az épületbiztosítási összeg 2 ezrelékéig terjedő limitet alkalmaz:
· az épületek, lakások szerkezetileg beépített üvegezése, az épületszerkezetbe beépített tükörfelületek,
· az üvegezést helyettesítő polikarbonát felületek.
6.B.11.3. Komplex csomag esetén a biztosító az ingóság- biztosítás körébe tartozó alábbi üvegfelületek károsodása esetén biztosítási időszakonként az ingóságbiztosítási összeg 2 ezrelékéig terjedő limitet alkalmaz:
· a bútorüvegek, üvegasztalok, tűzhelyek üvegkerámia főzőlapjai,
· üvegmosdók, zuhanykabinok, szaunaajtók és -abla- kok, illetve a bútorba beépített tükörfelületek.
6.B.11.4. Komplex csomag esetén a biztosító az olyan típusú biztosítási esemény bekövetkezésekor, mely jelle- gét tekintve megfelel a Vagyonbiztosítás 5.A pont alatti táblázat Csőtöréskár biztosítási eseménynek, biztosítási időszakonként limitet alkalmaz, melynek mértéke:
· az épületbiztosítás körébe tartozó vagyontárgyak károsodása esetén – ide értve a vezetékes víz elfolyása miatti többletvízdíjat is – az épületbiztosítási összeg 2 ezreléke,
· az ingóságbiztosítás körébe tartozó vagyontárgyak esetén az ingóságbiztosítási összeg 2 ezreléke.
6.C. Költségtérítések
6.C.1. A biztosító a biztosítási összegen felül a káridőponti épületbiztosítási összeg 5%-a erejéig megtéríti a biztosí- tott vagyontárgy károsodásával kapcsolatos és indokolt
· tűzoltás, mentés,
· bontás és ideiglenes tetőépítés,
· rom- és törmelékeltakarítás valamint -elszállítás,
· tervezés és hatósági engedélyezés,
· helyreállítást követő egyszeri takarítás, valamint
· kárenyhítés költségeit.
Az 5%-os térítési határ szempontjából a biztosító az adott biztosítási eseménnyel összefüggő valamennyi felsorolt költséget együttesen veszi figyelembe.
Alulbiztosítás esetén a biztosító e költségeket arányosan téríti meg.
6.C.2. Ha a területileg illetékes hatóság valamely biztosí- tási esemény miatt a biztosított lakást, illetve lakóépüle- tet lakhatatlanná nyilvánítja, a biztosító a kiköltözéstől a lakhatóvá válásig, de legfeljebb 120 napig megtéríti
a biztosítási összegen felül az ideiglenes lakás indokolt és igazolt bérleti díját is, lakhatatlanná nyilvánított lakáson- ként legfeljebb 140 000 Ft-ig.
6.D. A szolgáltatás különös szabályai
6.D.1. Szolgáltatás betöréses lopással* okozott károk esetén A betöréses lopással okozott és biztosítási eseménynek minősülő károkat a biztosító biztosítási eseményenként a káridőponti védettségi szinttől függő szolgáltatási limit- összegig téríti meg, a kötvényen feltüntetett biztosítási összegre is figyelemmel.
A szolgáltatási limitösszegeket az 1. sz. táblázat tartal- mazza.
A táblázatban meghatározott limit összegek 50%-áig nyújt szolgáltatást a biztosító, ha
· az ingatlan rendeltetése nem állandó ott lakás, hanem időszakos használat, nyaralás, alkalmankénti rövi- debb időtartamú tartózkodás és
· a káresemény időpontjában a biztosított az ingatlant nem használta életvitelszerűen.
Életvitelszerű a használat, ha a biztosított
· aktív dolgozóként vagy tanulóként onnan indul mun- kába/oktatási intézménybe és munka/oktatás után oda tér haza,
· passzív dolgozó (pl. gyesen lévő, munkanélküli) vagy nyugdíjas személy esetében a pihenésre, alvásra fordí- tott idejét ott tölti.
AHE-12960/3J
A káridőponti védettségi szint meghatározása a behato- lás helye és módszere alapján történik. A védettségi szint meghatározásánál nem vehető figyelembe az a védelmi berendezés, eszköz, elem, amely a káresemény bekövet- kezésének időpontjában nem volt meg, vagy nem volt üzembe helyezve, illetve nem működött.
* Betöréses lopás: Komplex és Mix csomag esetén egyaránt a Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei 5.A pontjának táblázatában a P. pontban meghatározott fogalom.
1. sz. táblázat. A káridőponti védettségtől függő szolgáltatási limitösszegek
Káridőponti védettségi szint | Szolgáltatási limit (E Ft) | ||
Közösségi ingóságok | Háztartási vagyonrész (külön tulajdononként) | ||
1. | 1. védettségi szint | 200 | 200 |
2. | 2. védettségi szint vagy 1. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 1 000 | 1 000 |
3. | 3. védettségi szint vagy 2. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 2 000 | 3 000 |
4. | 4. védettségi szint vagy 3. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 4 000 | 9 000 |
5. | 4. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 10 000 | 20 000 |
6.E. Önrészesedés
AHE-12960/3J
A biztosító a szerződő által választott, az Általános bizto- sítási feltételek 10. pontja szerinti önrészesedés levonását kizárólag a Mix csomag alapján térülő zárcserekár címén megállapított szolgáltatási összeg esetén mellőzi.
III. Felelősségbiztosítás különös biztosítási feltételei
A felelősségbiztosítás feltételeiben nem szabályozott kér- désekre a Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei és az Általános biztosítási feltételek vonatkoznak. A felelős- ségbiztosítás különös biztosítási feltételeinek az Általános biztosítási feltételektől vagy a Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételeitől eltérő rendelkezése esetén a felelős- ségbiztosítás különös biztosítási feltételei az irányadók.
1. Biztosított, károsult, sérelmet szenvedett fél
Biztosított
A biztosított azonos a Vagyonbiztosítás biztosítottjával. A biztosított csak akkor követelheti, hogy a biztosító az ő kezéhez fizessen, ha a károsult/sérelmet szenvedett fél követelését ő egyenlítette ki.
Károsult
Az a személy, akinek vagyonában a biztosítási esemény kapcsán károsodás következett be.
Sérelmet szenvedett fél
Az a természetes személy, aki személyiségi jogának meg- sértése miatt sérelemdíjra jogosult.
A biztosító a szolgáltatási összeget a károsultnak/sérelmet szenvedett félnek fizeti ki, a károsult/sérelmet szenvedett fél azonban – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – igényét közvetlenül a biztosítóval szemben nem érvényesítheti. Ez
a szabály nem akadályozza meg, hogy a károsult/sérelmet szenvedett fél a biztosítóval szemben annak bírósági meg- állapítása iránt indítson keresetet, hogy a biztosított felelős- ségbiztosítási fedezete a károkozás/személyiségi jog meg- sértése időpontjában a károsult kárára/sérelmet szenvedett fél személyiségi jogának sérelmére fennállt-e.
Felelősségi kár
Jelen felelősségbiztosítási különös feltételek alkalmazá- sában a felelősségi kár a dologi kár és a személysérüléses kár együttesen.
2. Területi és időbeli hatály
A felelősségbiztosítás a kötvényen feltüntetett kockázatvi- selési kezdet és a szerződés megszűnése közötti időszak- ban okozott és bekövetkezett felelősségi károkra terjed ki.
A biztosító a Magyarország területén okozott és bekövet- kezett felelősségi károkra viseli a kockázatot.
A felelősségi kár okozásának időpontja az a nap, amikor a biztosított károkozó/jogsértő magatartást tanúsított. Ha a biztosított az eljárása során egyes kötelezettségeinek elmu- lasztásával okoz felelősségi kárt, akkor a károkozás napja az a nap, amikor a biztosított e kötelezettségének kártérítési kötelezettség keletkezése nélkül még eleget tehetett volna.
A felelősségi kár bekövetkezésének időpontja az a nap, amikor a felelősségi kár bekövetkezett a károsultnál/ sérelmet szenvedett félnél, illetve ha ez nem határozható meg, akkor az a nap, amikor a felelősségi kárt a biztosított vagy a károsult/sérelmet szenvedett fél először észlelte, vagy kellő gondossággal észlelhette volna.
3. A biztosítás megszűnése
A Vagyonbiztosítás megszűnésével egyidejűleg a felelős- ségbiztosítás és a biztosító kockázatviselése is megszű- nik. A felelősségbiztosítás kizárólag a Vagyonbiztosítással együtt szüntethető meg.
4. A biztosítási díj
A biztosítási díjat a Vagyonbiztosítás díjával együtt és azzal azonos díjfizetési gyakoriság szerint kell megfizetni.
5. A biztosítási összeg, alulbiztosítottság
5.1. A felelősségbiztosítás kétféle biztosítási összeggel jön létre:
· a közösségi felelősségbiztosítás biztosítási összegével, illetve
· az épület egészére kötött vagyonbiztosítás esetén az egyéni felelősségbiztosítások külön tulajdononként* meghatározott biztosítási összegével.
AHE-12960/3J
A közösségi felelősségbiztosítás szerződéskötéskori bizto- sítási összege az egy egységre jutó biztosítási összeg (lásd Általános biztosítási feltételek 8.1. pont) és a biztosító által a biztosított külön tulajdonok száma alapján aján- lott egységek darabszámának szorzata. A felelősségbizto- sítás egy egységre jutó biztosítási összegét és többszöröz- hetőségét a XI. sz. függelék tartalmazza. A szerződő a biz- tosító által a fentiek szerint ajánlott biztosítási összeghez képest további egységeket választhat.
5.2. A biztosító a biztosítási eseménynek minősülő felelősségi kárt, valamint az ilyen kár érvényesítésével összefüggésben a
*E fogalom kiterjed a szövetkezet tulajdonában álló lakásokra/nem lakás céljára szolgáló helyiségekre is.
károsult/sérelmet szenvedett fél oldalán felmerülő költsége- ket a szerződő által választott és a biztosítási esemény bekö- vetkezésekor érvényes biztosítási összegig téríti meg. A Ptk. rendelkezéseitől eltérően a biztosító a biztosítási eseménnyel kapcsolatban felmerült jogi képviselet költségeit és a kamato- kat a biztosítási összeg erejéig téríti meg. Ha azonban az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg kisebb, mint az okozott felelősségi kár, akkor a biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt.
6. Biztosítási események
5.3. Alulbiztosítottság
Ha az ajánlaton megjelölt külön tulajdonok száma keve- sebb, mint a felelősségi kár bekövetkezésének időpont- jában a biztosítottnak a külön tulajdonokat felsoroló okiratában (pl.: az alapító okiratban, az alapszabályban) szereplő külön tulajdonok száma, úgy a biztosító a fele- lősségi kárt olyan arányban téríti meg, ahogy az ajánlaton szereplő és a káridőponti külön tulajdonok száma egy- máshoz aránylik.
Biztosítási esemény | Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő felelősségi károk |
1. Biztosítási eseménynek minősül · a közös tulajdonra kötött vagyonbiztosítás esetében a lakóközösség, · az épület egészére kötött vagyonbiztosítás esetében – a lakóközösség, – a lakóközösség tagja, valamint a kockázatviselés helyén állandó jelleggel vele közös háztartásban élő hozzátartozó, illetve a kockázat- viselési helyen állandó jelleggel ott lakó, de a lakóközösség tagjával közös háztartásban nem élő közeli hozzátartozója, mint a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulaj- donosa, használója vagy ezek építtetője, felújítója által, e minőségében, szerződésen kívül okozott* és bekövetkezett · dologi kár, amelyért a biztosított a magyar anyagi jog szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik és/vagy · személysérüléses kár, amelyért a biztosított a magyar anyagi jog szabá- lyai szerint sérelemdíj fizetésére köteles. 2. A biztosító megtéríti azokat a szerződésen kívül okozott* · a tűz, · a robbanás, · a víz, gőz vagy csapadék által előidézett felelősségi károkat is, amelyek megtérítése iránt 2.1. közös tulajdonra kötött vagyonbiztosítás esetében a lakóközösség tagja(i) a lakóközösséggel szemben; 2.2. az épület egészére kötött vagyonbiztosítás esetében: · a lakóközösség tagjai egymással szemben, · a lakóközösség a lakóközösség tagja(i)val szemben, · a lakóközösség tagja(i) a lakóközösséggel szemben támasztanak igényt. 3. Megtéríti továbbá a biztosító az épület egészére kötött vagyonbiztosí- tás esetében azokat a szerződésen kívüli*, a Magyarország területén és e szerződés hatálya alatt okozott és bekövetkezett felelősségi károkat, amelyekért a kötvényen megjelölt épület lakóközösségének tagja, mint a kockázatviselés helyén háztartási céllal gázpalackot használó e minősé- gében a magyar jog szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik/ sérelemdíj fizetésére köteles. 4. Az épület egészére kötött vagyonbiztosítás esetében biztosítási ese- ménynek minősülnek azok a szerződésen kívül*, a) a Magyarország területén e szerződés hatálya alatt okozott és bekö- vetkezett felelősségi károk, amelyekért a kötvényen megjelölt épület lakóközösségének tagja, mint · belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képes- ségű személyek gondozója, · emberi erővel hajtott kerékpár használója, · emberi erővel vagy elektromos meghajtással hajtott rokkantjármű használója, · közúti közlekedési balesetet előidéző gyalogos, · szervezett kereteken kívüli, hobbi célú sporttevékenységet (kivéve a gépi meghajtású sporteszközök használatával együtt járó tevékeny- séget) végző személy, b) a kockázatviselés helyén e szerződés hatálya alatt okozott és bekövet- kezett személysérüléses vagy dologi károk, amelyekért a kötvényen megjelölt épület lakóközösségének tagja mint · háziállat tartója, · önvédelmi lőfegyver vagy egyéb önvédelmi eszköz használója e minőségében a magyar jog szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik/sérelemdíj fizetésére köteles. | A felelősségbiztosítás – jelen táblázat „Biztosítási esemény” oszlopának 2. pontját kivéve – nem terjed ki a lakóközösség tagjainak egymással vagy a lakóközösséggel szemben, továbbá a lakóközösségnek a lakóközösség egyes tagjaival szemben támasztott felelősségi káraira. A biztosító nem téríti meg azt a felelősségi kárt, amely · a gépjármű-felelősségbiztosítás, · a munkáltatói felelősségbiztosítás, · szakmai vagy szolgáltatási felelősségbiztosítás alapján téríthető. Nem terjed ki a biztosítás · a kötbérre, bírságra és egyéb büntető jellegű költségekre, · a folyamatos környezetszennyezéssel okozott felelősségi kárra, · a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapuló felelősségi kárra, · arra a felelősségi kárra, amelyet a biztosított keresőfoglalkozás vagy üzletszerű tevékenység végzése során okozott, · a biztosított lakóközösség vezető tisztségviselője által, ilyen minőségé- ben okozott felelősségi kárra, · a biztosított által motoros jármű üzembentartójaként okozott felelős- ségi kárra, · a jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvényesíthető igé- nyekre, · személyi sérülés (élet, testi épség, egészség sérelme) nélkül előter- jesztett sérelemdíj iránti igényre, illetve kizárólag lelki sérülés alapján előterjesztett igényekre. Ha a károsodott vagyontárgy a károkozó/jogsértő tulajdona, és a jogsza- bályoknak megfelelő szerződés illetve felelős őrzés alapján a biztosított épületben lévő másik tulajdoni külön lapon nyilvántartott ingatlanban van, és ott károsodik, úgy a biztosító kártérítési kötelezettsége nem áll be. |
AHE-12960/3J
* Jelen felelősségbiztosítás szempontjából a társasház/szövetkezeti ház és a lakóközösség egyes tagjai között a társasházi törvény és a lakásszövetkezeti törvény alapján létrejött jogviszony nem minősül szerződésnek.
7.1. A biztosítónak egy biztosítási eseménnyel összefüg- gésben felmerülő teljesítési kötelezettsége nem halad- hatja meg a biztosítási összeget.
7.2. A biztosító
a) a lakóközösség által okozott felelősségi kár esetében biztosítási időszakonként a kötvényen a közösségi fele- lősségbiztosításra meghatározott biztosítási összegig,
b) a lakóközösség tagja által okozott felelősségi károk esetében biztosítási időszakonként a kötvényen a külön tulajdonra meghatározott egyéni felelősségbiz- tosítási összegig
téríti meg a biztosítási eseménynek minősülő felelősségi kárt, valamint a felelősségi kár érvényesítésével összefüg- gésben a károsult/sérelmet szenvedett fél oldalán felme- rülő költségeket.
7.3. A Ptk. rendelkezéseitől eltérően a biztosító a biztosítási eseménnyel kapcsolatban felmerült jogi képviselet költ- ségeit és a kamatokat a biztosítási összeg erejéig téríti meg.
7.4. A biztosítási összeget meghaladó kárért a biztosított köteles helytállni.
7.5. A sorozatkár egy biztosítási eseménynek minősül.
7.6. Ha több károsult/sérelmet szenvedett fél együttes felelősségi kára meghaladja a biztosítási összeget, akkor a biztosító az okozott felelősségi kár arányában nyújt térí- tést a károsultaknak/sérelmet szenvedett feleknek.
7.7. A biztosítási esemény bekövetkezésének és a dologi kár összegszerűségének bizonyítása a károsultat terheli.
7.8. Ha a dologi/személysérüléses kár bekövetkeztében a biztosítási eseményen kívül más károsító esemény vagy tényező is közrehatott, úgy a biztosító a dologi/személy- sérüléses kárt csak olyan mértékben téríti meg, amennyi- ben az a biztosítási esemény következménye.
7.9. Járadékfizetési kötelezettség esetén mind a biztosító, mind a szerződő fél, mind a károsult/sérelmet szenvedett fél kezdeményezheti a járadék egyösszegű megváltását (tőkésítését). Az egyösszegű megváltásra csak abban az esetben kerülhet sor, ha annak tényét és összegét mind
a biztosító, mind a szerződő fél, mind pedig a károsult/ sérelmet szenvedett fél elfogadja. A járadék tőkeértéke függ a havi járadék összegétől, a jogosult életkorától és a szerződésben rögzített éves limittől.
7.10. A biztosító a kártérítési összeget a károsultnak/ sérelmet szenvedett félnek fizeti ki, a károsult/sérelmet szenvedett fél azonban igényét közvetlenül a biztosító ellen nem érvényesítheti. A biztosított csak akkor követel-
heti, hogy a biztosító az ő kezéhez fizessen, ha a károsult/ sérelmet szenvedett fél követelését ő egyenlítette ki.
7.11. A biztosító szolgáltatásának igénybevételéhez rendel- kezésre kell bocsátani az alábbi dokumentumokat:
· a biztosított felelősségének elismeréséről, részleges elismeréséről vagy el nem ismeréséről szóló részletes, az elismerés vagy el nem ismerés indokait is tartalmazó nyilatkozatot, amennyiben a biztosított tett ilyet,
· a biztosított nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az igényt előterjesztő személy a biztosított hozzátartozó- jának minősül-e,
· ha a biztosított a kárt már megtérítette, az önkéntes teljesítést és annak összegét igazoló okiratokat, és/ vagy okiratnak nem minősülő dokumentumokat,
· a károsult/sérelmet szenvedett fél által érvényesített igényt és az igény alátámasztására az általa csatolt dokumentumokat,
· a bekövetkezett vagyoni kár és/vagy sérelem mértékét igazoló dokumentumokat,
· a helyreállításra vonatkozó árajánlato(ka)t ill. a káro- sodás helyreállítása esetén a helyreállítás költségét igazoló számlát,
· a károsult áfa visszatérítésre vonatkozó nyilatkozatát, beleértve az adószám közlését is,
· a felsoroltakon kívül a biztosított/károsult/sérelmet szenvedett fél a bizonyítás általános szabályai szerint más módon is jogosult a károk, költségek és a sérelem igazolására.
7.12. A biztosított és a károsult/sérelmet szenvedett fél egyezsége
A károsult/sérelmet szenvedett fél igényének a biztosított által történt elismerése, teljesítése, és az azzal kapcsola- tos egyezsége a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha ahhoz a biztosító előzetesen hozzájárult, vagy azt tudomásul vette. Nem hivatkozhat a biztosító arra, hogy a károsult/sérelmet szenvedett fél követelésének a biz- tosított által történt elismerése, teljesítése vagy az azzal kapcsolatos egyezsége vele szemben hatálytalan, ha a követelés nyilvánvalóan megalapozott. A biztosított bíró- sági marasztalása a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha a biztosító a perben részt vett, a biztosított képvisele- téről gondoskodott, vagy ezekről lemondott. A biztosító a biztosítottal kötött megállapodás alapján jogosult ellátni a biztosított peren kívüli és perbeli képviseletét, mely esetben a képviselettel felmerülő költségek – legfeljebb a biztosítási összegig – a biztosítót terhelik.
7.13. A biztosító megtérítési igénye
AHE-12960/3J
A biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatar- tása nem mentesíti a biztosítót a szolgáltatási kötelezett- sége alól a károsulttal/sérelmet szenvedett féllel szemben. A biztosító azonban a kifizetett összeg megtérítését köve- telheti a biztosítottól, ha az a felelősségi kárt jogellenesen és szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta.
Súlyos gondatlanságnak minősül különösen, ha
a) a kár a biztosítottnak 2,5 ezrelék véralkoholszintet vagy 1,26 mg/l légalkoholszintet meghaladó súlyosan ittas vagy kábító hatású szertől befolyásolt állapotával közvetlen okozati összefüggésben keletkezett,
b) a károkozás/sérelem okozása engedélyhez kötött tevé- kenység engedély nélküli végzésével okozati összefüg- gésben történt,
c) a biztosított jogszabályban vagy egyéb kötelező elő- írásban meghatározott személyi, tárgyi, műszaki, technikai, informatikai feltételek, továbbá biztonsági felszereltség hiányában végezte tevékenységét, és a felelősségi kár ezzel összefüggésben keletkezett,
d) a biztosított a kárt a tevékenységre vonatkozó előírások kirívóan súlyos vagy ismételt megsértésével okozta,
e) a felelősségi kárt a biztosított a kármegelőzési, káreny-
hítési kötelezettség súlyos megsértésével okozta, vagy a felelősségi kár bekövetkezte előtt a szükséges intéz- kedéseket annak ellenére sem tette meg, hogy a bizto- sító, illetve harmadik személy a biztosítási esemény bekövetkezésének veszélyére írásban figyelmeztette, és az adott helyzetben elvárható lett volna a szükséges intézkedések megtétele.
8. Elévülés
AHE-12960/3J
A kiegészítő felelősségbiztosításból eredő igények a felelősségi kárnak, illetve az igénynek a biztosítottal való közlésétől illetve a követelés alapjául szolgáló egyéb körülmény bekövetkezésétől számított 1 év alatt évülnek el. Az írásbeli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg.
A kiegészítő biztosítások különös biztosítási feltételei
Az egyes kiegészítő biztosítások feltételei alapján létre- jött biztosításokra az itt nem szabályozott kérdésekben a Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei és az Általános biztosítási feltételek vonatkoznak. A kiegészítő
biztosítások különös biztosítási feltételeinek az Általános biztosítási feltételektől vagy a Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételeitől eltérő rendelkezése esetén az adott kiegészítő biztosítás különös biztosítási feltételei az irányadók.
IV. Csoportos családi baleset-biztosítás
A csoportos családi baleset-biztosítás kizárólag az épület egészére vonatkozó vagyonbiztosításhoz köthető. E kiegé- szítő biztosítás alapján a szerződésben meghatározott díj megfizetése ellenében a biztosító arra vállal kötelezettsé- get, hogy a jelen feltételekben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezte esetén baleset-biztosítási összeget fizet az alábbiak szerint.
1. Biztosított, szolgáltatásra jogosult
Biztosított
Biztosított az a természetes személy lehet, aki azonos a Vagyonbiztosítás biztosítottjával.
Nem minősülnek biztosítottnak a bérlők, valamint azok hozzátartozói.
Biztosítási szolgáltatás jogosultja
A balesetből eredő maradandó és múlékony egészség- károsodás esetén járó biztosítási szolgáltatásra a biztosí- tott jogosult. A biztosított baleseti halála esetén a szolgál- tatásra a biztosított örököse(i) jogosult(ak).
2. Területi és időbeli hatály
A kiegészítő biztosítás területi korlátozás nélkül kiterjed azon biztosítási eseményekre, amelyek a jelen kiegészítő biztosítás hatálya alatt következnek be. Ha a szerződő
a kiegészítő baleset-biztosítást később köti meg, úgy a biztosító a szerződésmódosítás hatályának a kötvényen szereplő időpontjától áll kockázatban.
3. A biztosítás megszűnése
A Vagyon- és felelősségbiztosítás (alapbiztosítás) megszű- nésével egyidejűleg a kiegészítő biztosítás is megszűnik.
A kiegészítő csoportos családi baleset-biztosítás – az alapbiztosítás fennmaradása mellett – írásban bármikor megszüntethető.
4. A biztosított kötelezettsége
A biztosítási eseményt a bekövetkeztétől számított 8 mun- kanapon belül a biztosítónak be kell jelenteni.
5. A biztosítás díja
A biztosítási díjat a Vagyon- és felelősségbiztosítás (alap- biztosítás) díjával együtt és az alapbiztosítással azonos díjfizetési gyakoriság szerint kell megfizetni.
6. A biztosítási összeg
A szerződéskötéskori biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg és a szerződő által választott egysé- gek számának a szorzata.
AHE-12960/3J
A családi baleset-biztosítás egy egységre jutó biztosítási össze- gét és többszörözhetőségét a XI. függelék tartalmazza.
1.sz. táblázat
Biztosítási esemény | Szolgáltatás | Kockázatviselésből kizárt események, testré- szek, szervek és nem térülő károk | |
A biztosított akaratán kívül hirtelen fellépő olyan külső behatás (baleset), amelynek következtében a biztosított a balesettől számított egy éven belül | A baleset előtt már maradandóan károsodott, nem ép szervek és testrészek a biztosító koc- kázatviseléséből ki vannak zárva. Nem biztosítási esemény · a megemelés, rándulás, fagyás, napszúrás és hőguta, · a porckorongsérülés, sérv, agyvérzés, továbbá a nem baleseti eredetű vérzés. Nem terjed ki a biztosítás a) a baleset előtt bármely okból már károso- dott, sérült, csonkolt, illetőleg funkciójuk- ban korlátozott testrészekre, szervekre, b) az olyan balesetre, amely · a biztosított jogosítvány nélküli gépjár- művezetése miatt (ide nem értve azt az esetet, ha a biztosított rendelkezik az adott gépjármű-kategóriára érvényes jogosítvánnyal, de azt baleset idején nem tartotta magánál), · a biztosított, lejárt érvényességű vagy az adott járműkategóriára nem érvényes jogo- sítvánnyal történő gépjárművezetése miatt, · a biztosított orvosi javaslat nélküli vagy nem az előírt adagolásban való gyógy- szerszedése miatt, · a biztosított ittas vagy kábító-, illetve bódítószerek hatása alatti állapota miatt c) elme- vagy tudatzavarával, bármilyen okú eszméletvesztésével, illetve öngyilkosságá- val vagy annak kísérletével okozati össze- függésben, d) saját maga vagy hozzájárulásával mások által végzett gyógyító célú kezelés és beavatkozás folytán előidézett testi károso- dása következtében (kivéve, ha erre vala- mely biztosítási esemény miatt került sor) következett be. e) a biztosított hivatásosan gyakorolt sportte- vékenység során elszenvedett balesetére, valamint szervezett tömegsport tevékenység közben történt balesetére (sportbaleset), f) a fogak és fogpótlások bármilyen sérülésére. | ||
a) meghal, | A biztosítási összeg 100%-a | ||
Maradandó egészségkárosodás | b) az 2. számú táblázat szerinti maradandó egészségkárosodást szenved, | · A biztosítási összeg 2. számú táblázatban meghatározott százaléka · A biztosítási összegen felül – függetlenül a választott egységek számától – a biztosított balesete során keletkezett ruhakára 50 000 forintig. | |
c) maradandó 10%-os vagy azt meghaladó egészségkárosodást szenved, és az nem szerepel az 2. számú táblázatban | · A biztosítási összegnek a maradandó egészségkárosodás mértékének megfelelő százaléka. · A biztosítási összegen felül – függetlenül a választott egységek számától – a biztosított balesete során keletkezett ruhakára 50 000 forintig. | ||
Múlékony egészségkárosodás | d) nyolcnapos vagy azt meghaladó időtar- tamú kórházi fekvőbeteg-kezelésre szorul | A biztosítási összeg 3%-a. | |
e) csonttörést, csontrepedést vagy olyan sérülést szenved, amely 10%-on aluli maradandó egészségkárosodást okoz, ill. legalább 28 nap munka- vagy keresőképte- lenséggel jár. | A biztosítási összeg 3%-a. E térítés a biztosítottat egy balesetből eredően egyszer illeti meg. |
8. A biztosító szolgáltatása
8.1. Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy biztosítottanként a köt- vényen meghatározott biztosítási összegnek az 1. és 2. sz. táblázat alapján meghatározott százalékát fizeti ki a biztosítási szolgáltatás jogosultja számára.
8.2. Az egy balesetből eredő maradandó egészségkároso- dás esetén a biztosító összes kifizetése nem haladhatja meg a maradandó teljes egészségkárosodás esetére megállapított szolgáltatási összeget. A korábbi baleset- biztosítási eseménnyel összefüggésben múlékony egész- ségkárosodás címén már kifizetett összeget a biztosító levonja az adott biztosítási eseménnyel összefüggésben maradandó egészségkárosodás miatt kifizetésre kerülő szolgáltatásból.
8.3. A biztosító a szükséges iratok bemutatásától szá- mított 15 napon belül, maradandó egészségkárosodás esetén az egészségkárosodás mértékének a megállapí- tásától számított 15 napon belül teljesíti a biztosítási szolgáltatást. A maradandó egészségkárosodás mértékét a 2. számú táblázatban felsorolt szervek, illetve végtagok elvesztése esetén a szükséges iratok bemutatásától szá- mított 15 napon belül meg kell állapítani. A 2. számú táb- lázatban fel nem sorolt esetekben a maradandó egész- ségkárosodás mértékét – ideértve az egyes szervek, illetve végtagok olyan funkciókiesését, amely nem jár azok elvesztésével – a biztosító orvosa a végleges állapot kiala- kulásakor, legkésőbb a biztosítási esemény bekövetkezé- sétől számított második évvel bezárólag állapítja meg.
AHE-12960/3J
Ha a maradandó egészségkárosodás mértéke a kárbeje- lentéstől számított 6 hónapon belül nem állapítható meg, a biztosított kérelmére a biztosító a saját orvosa által
Az egészségkárosodás mértékének megállapításánál nem a foglalkozással összefüggő munkaképesség-csökkentést, hanem a bármely munka végzésénél egyaránt figyelembe vehető általános funkciókiesést kell értékelni.
8.4. Ha a biztosított a biztosító orvosa által megállapított maradandó egészségkárosodás mértékével nem ért egyet, a biztosító felülvizsgáló orvosszakértőjéhez fordulhat. A vizs- gálat díját a biztosító viseli. A biztosítottnak a felülvizsgá- laton való megjelenésével járó kiadásait (utazási költségét
– II. o. vasúti jegyét – és egyéb költségét) a biztosító csak abban az esetben viseli, ha a felülvizsgáló orvosszakértő magasabb egészségkárosodási mértéket állapított meg, vagy a felülvizsgálatot a biztosító kezdeményezte.
2. számú táblázat
Testrészek, érzékszervek károsodása | Szolgáltatás a bizto- sítási összeg %-ában |
mindkét szem látóképességének elvesztése, mindkét felkar-alkar vagy kéz elvesztése, egyik kar vagy kéz és comb vagy lábszár elvesztése (felső végtag + alsó végtag cson- kolása) | 100 |
mindkét lábszár elvesztése | 90 |
egyik comb elvesztése, egyik felkar elvesztése | 80 |
egyik lábszár elvesztése, egyik kar elvesztése, beszélőképesség teljes elvesztesése, mindkét fül hallóképességének teljes elvesztése | 70 |
egyik kéz elvesztése (csuklón alul) | 65 |
egyik láb teljes elvesztése (boka alatt) | 40 |
egyik szem látóképességének teljes elvesztése | 35 |
egyik fül hallóképességének teljes elvesztése | 25 |
Egy szerv részbeni csonkolásánál a térítés mértéke a táb- lázatban szereplő térítési százalék megfelelő hányada.
8.5. A biztosító szolgáltatása iránti igény bizonyításához és elbírálásához az alábbi iratok benyújtása, illetve bemutatása szükséges:
8.5.1. A haláleset bekövetkezését igazoló iratok:
· halotti anyakönyvi kivonat másolata,
· halál okát igazoló orvosi vagy hatósági bizonyítvány (halott vizsgálati bizonyítvány) másolata.
8.5.2. Személyazonosító iratok:
· a közlekedési baleset esetén a járművezető biztosított érvényes jogosítványa, vagy jogosítvány hiányában a vezetésre jogosító irat kiállítására jogosult és illetékes minisztérium által kiadott hivatalos igazolás,
· a szolgáltatás igénybevételére jogosult természetes személy személyazonosságát, jogi személy azono- sítását szolgáló, igazoló iratok, okiratok, adatok (pl. személyazonosító igazolvány, útlevél, lakcímet igazoló hatósági igazolvány, adóazonosító jel).
8.5.3. Hatósági, hivatali okiratok:
· a bejelentett biztosítási esemény tekintetében indult bármilyen hatósági eljárás, vizsgálat során keletkezett helyszíni szemle jegyzőkönyve, szakvélemény, meg- hallgatási jegyzőkönyv, hatósági értesítés és igazolás,
· a bejelentett biztosítási esemény tekintetében indult közigazgatási eljárás során keletkezett, az eljárást lezáró jogerős határozat,
· ha a szolgáltatásra jogosult a biztosított örököse, az öröklésről szóló jogerős közjegyzői vagy bírósági határozat, illetőleg jogerős öröklési bizonyítvány másolata,
· ha a kifizetés igénybevételére jogosult személy kis- korú, akkor a képviseletében eljáró személy törvényes képviselői jogosultságának igazolása,
· ha a kifizetés igénybevételére jogosult személy gond- nokság alatt áll, akkor a képviseletében eljáró gondnok személyét kijelölő gyámhivatali határozat,
· ha külön jogszabály előírja, gyámhivatali engedély a kifizetéshez.
8.5.4. Orvosi dokumentumok
· a háziorvosi törzskarton és a kezelőkartonok máso- lata, a szakorvosi és kórházi kezelés dokumentumai- nak másolata,
· egészségkárosodás esetén az azt igazoló orvosi doku- mentumok, azaz az egészségkárosodás bejelentését megelőző utolsó, valamint a baleset bekövetkeztének időpontját követően készült összes orvosi dokumentum,
· kórházi tartózkodást igazoló iratok, a zárójelentések és ambuláns kezelőlapok másolata,
· a boncolási jegyzőkönyv másolata,
· a műtét(ek) részletes leírását tartalmazó műtéti leírás(ok) másolata,
· az ittassági vizsgálat eredményének hivatalos igazo- lása,
· kábító, illetve egyéb bódulatot keltő szer hatásának vizsgálatáról készített hivatalos orvosi irat, vagy ható- sági határozat,
· orvosi diagnosztikai eljárások dokumentumai (pl. röntgen, MRI, CT),
· égési sérülés bizonyításához orvosi vagy hatósági iga- zolás (tűzoltósági határozat),
· az orvosi kezeléssel kapcsolatos valamennyi irat másolata.
AHE-12960/3J
8.5.5. A biztosítási szerződéssel kapcsolatos dokumentumok
· a haláleset utáni orvosi jelentés,
· a biztosítási esemény leírását tartalmazó részletes bejelentés,
· meghatalmazott eljárása esetén meghatalmazás,
· adóköteles biztosítási szolgáltatás esetén a biztosító által levonandó adó mértékének megállapításához szükséges dokumentumok,
· szükség esetén a díjfizetést igazoló irat.
Külföldön bekövetkezett biztosítási esemény esetén a biz- tosító a dokumentumok magyar nyelvű hiteles fordításá- nak bemutatását kérheti, melynek költségét a biztosító nem vállalja.
AHE-12960/3J
8.6. A biztosítással összefüggő iratokat, valamint a bizto- sító által végeztetett orvosi vizsgálatok leleteit a biztosító
a vonatkozó jogszabályok által meghatározott időtarta- mig jogosult megőrizni.
9. Mentesülés
Mentesül a biztosító a szolgáltatási kötelezettsége alól, ha
· a biztosítási esemény a biztosított olyan balesetével függ össze, amelyet jogellenesen a biztosított, illetőleg a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozott,
· a biztosított halálát jogellenesen a biztosított örökösé- nek szándékos magatartása okozta.
V. Közös képviselői felelősségbiztosítás
A biztosító a közös képviselői felelősségbiztosítás alapján – a szerződésben meghatározott díj ellené- ben – kötelezettséget vállal arra, hogy a biztosítási esemény bekövetkezése esetén, a biztosított helyett megtéríti – a jelen feltételekben meghatározott módon és mértékben – azokat a dologi és személysérüléses károkat (jelen kiegészítő biztosítás alkalmazásában a továbbiakban együttesen: felelősségi károk), amelyeket a biztosított a Vagyonbiztosítással biztosított társas- háznak / szövetkezetnek / egyéb biztosítottnak (jelen kiegészítő biztosítás alkalmazásában a továbbiakban együttesen: Társasház) és/vagy a lakóközösség tagjai- nak e minőségében okozott, és amelyekért a biztosított a magyar anyagi jog szabályai szerint kártérítési köte- lezettséggel tartozik és/vagy a biztosított sérelemdíj fizetésére köteles.
1. A biztosított
1.1. Biztosítottnak minősül az ajánlaton és a kötvényen a lakóközösség képviselőjeként / közös képviselőként meg- nevezett
· magánszemély, illetve
· jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság (a jelen kiegészítő biztosítás alkalmazásában a továbbiakban együttesen: Szervezet),
aki/ amely az adott ajánlaton és a kötvényen megnevezett Társasház
· ügyeinek ellátására közgyűlési határozatba foglalt megbízást kapott, és/vagy
· ügyeinek ellátására, kezelésére vonatkozóan szerző- dést kötött.
1.1.1. Ha a Társasház ügyeit a közös képviselő helyett intézőbizottság látja el, akkor a jelen feltételek alapján az intézőbizottság elnöke minősül biztosítottnak.
1.1.2. A biztosított Szervezet esetében a biztosítás a Szervezet részéről eljáró,
· a Szervezettel munkaviszonyban álló, vagy
· a Szervezet vezető tisztségviselőjének minősülő, azon természetes személyekre is vonatkozik, akiknek
magatartásáért a biztosított Szervezet a Társasház képvi- selete vagy kezelése (mint biztosított tevékenység) során a magyar jog szerint felelősséggel tartozik.
AHE-12960/3J
1.2. Üzletszerűen végzett társasház-kezelői tevékenység esetén biztosított kizárólag az lehet, aki a jogszabályban meghatározott szakképesítéssel rendelkezik.
2. A biztosítási összeg, biztosítási díj, alul- biztosítottság
A szerződéskötéskor meghatározott biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg és a szerződő által választott egységek számának a szorzata.
2.1. A biztosítási összeg a biztosító biztosítási időszakon- kénti szolgáltatásának felső határa. A biztosítási összeg csökken az adott biztosítási időszakban kifizetett szolgál- tatás összegével.
2.2. Éves kártérítési limit, kárlimit
A biztosító a biztosítási eseménynek minősülő felelősségi károkat a közös képviselői felelősségbiztosítás alapján
· biztosítási időszakonként a kötvényen meghatározott biztosítási összegig (éves limit),
· káreseményenként legfeljebb az alábbi táblázatban meghatározott limitig (kárlimit)
téríti meg.
A kiegészítő közös képviselői felelősségbiztosítás egy egy- ségre jutó kezdeti biztosítási összegét és többszörözhető- ségét a XI. sz. függelék tartalmazza. A káreseményenkénti limit (kárlimit) a szerződő által választott biztosítási összegnek (éves limit) az alábbi táblázatban meghatáro- zott százaléka. A kárlimit százalékos mértéke a biztosítási összeg meghatározásakor választott egységek számától függ.
A biztosítási összeg választott egységeinek száma | Kárlimit (a káridőponti biztosítási összeg százalékában) |
1 egység | 50% |
2 egység | |
3 egység | |
4 egység | |
5 egység | 40% |
6 egység | 33% |
7 egység | 28% |
8 egység | 25% |
9 egység | 22% |
10 egység | 20% |
Az egyes éves limitekhez kapcsolt kárlimitek a követke- zők:
2.3. Biztosítási díj, alulbiztosítás
A biztosító a biztosítási díj meghatározásánál figyelembe veszi a biztosított által képviselt/kezelt és a jelen szerző- dés hatálya alá vont Társasház műszakilag megosztott és önálló helyrajzi számon nyilvántartott lakásainak/
3. Biztosítási események
nem lakás céljára szolgáló helyiségeinek (pl. albetétek) számát. Ha az ajánlaton kevesebb számú ilyen helyiség szerepel, mint a kár időpontjában az alapító okiratban/ alapszabályban, úgy a biztosító a dologi/személysérülé- ses kárt a fentiek arányában téríti meg.
Biztosítási esemény | Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő felelősségi károk |
Biztosítási eseménynek minősül, ha a biztosítási szerződés hatálya alatt a biztosított a Társasház közös képviseletének ellátására, illetőleg a társas- házkezelésre, a lakásszövetkezet képviseletére, tevékenységének irányítá- sára, ügyeinek intézésére irányuló tevékenységből eredő valamely kötele- zettségét felróható módon megszegi, és ezzel a kötelezettségszegéssel a · Társasház vagyonában, · a lakóközösség tagjainak vagyonában, · a lakóközösség tagjainak életében vagy egészségében dologi/személysérüléses kárt okoz, és ezért a biztosított a magyar anyagi jog szabályai szerint · kártérítési kötelezettséggel tartozik és/vagy, · sérelemdíj fizetésére köteles. A sorozatkár egy biztosítási eseménynek minősül. | · a gépjármű-felelősségbiztosítással összefüggésben keletkezett felelősségi károk, · a munkáltatói felelősségbiztosítással összefüggésben keletkezett felelősségi károk, · a közös képviselet ellátásával vagy a társasházkezeléssel összefüggésben harmadik személyeknek okozott károk, · közgyűlési határozat ellenére a Társasház biztosítási védelmének elmulasztásából vagy nem megfelelő biztosítási szerződés megkötéséből eredő károk, · az elmaradt vagyoni előny jogcímén érvényesített károk, · a közüzemi szolgáltatás leállásából, szüneteléséből, valamint a közüzemi szolgáltatás nem megfelelő teljesítéséből eredő következményi károk/nem vagyoni sérelem, ha a várható üzemszünetről szóló előzetes tájékoztatást a közös képviselő bizonyíthatóan megtette, · a nem megfelelő illetve el nem végzett épületfenntartási tevékenységekből eredő károk, ha a közös képviselő a megfelelő felújítás, javítás elvégzésére bizonyíthatóan felhívta a közgyűlés figyelmét, és javaslatot tett, azonban azt a Társasház döntéshozó testülete nem vagy nem kellő időben hagyta jóvá, · azok a dologi/személysérüléses károk, amelyek bekövetkezésével kapcsolatban a biztosított büntetjogi felelősségét jogerősen kimondták, · olyan károk, amelyek vagyontárgyak (ideértve a pénzt és az értékpapírt is) elveszéséből, harmadik személyek általi eltulajdonításából erednek, · a pénzkezelés körében bekövetkezett károk · ha a dologi/személysérüléses kár jogszabályban, hatósági vagy egyéb előírásban meghatározott személyi és/vagy tárgyi feltételek hiányában végzett munka során keletkezett, · a hatósági engedélyhez kötött tevékenység engedély nélküli végzése során, az azzal okozati összefüggésben keletkezett dologi/ személysérüléses károk, · azok a károk, amelyeket a biztosított más keresőfoglalkozás vagy üzletszerű tevékenység végzése során okozott, · a jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvényesíthető igények, · személyi sérülés (élet, testi épség, egészség sérelme) nélkül előterjesztett sérelemdíj iránti igény, illetve kizárólag lelki sérülés alapján előterjesztett igények. |
4. A biztosító szolgáltatása
4.1. A biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy biztosítási időszakonként a kötvényen meghatározott és a kár- okozás időpontjában érvényes éves limit erejéig – biz- tosítási eseményenként pedig legfeljebb a kárlimitig (2.2.pont) – megtéríti a biztosítási esemény által a károsult(ak)nak/sérelmet szenvedetteknek okozott felelősségi kárt a jelen feltételekben foglalt korlátozások figyelembevételével.
4.1.1. Ha az éves kártérítési limitből még rendelkezésre álló összeg kisebb a kárlimitnél, akkor a biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt.
4.1.2. A biztosító az éves kártérítési limiten, illetőleg a kár- limiten belül nyújt fedezetet a felelősségi károk érvényesí-
tésével összefüggésben a károsult/sérelmet szenvedett fél oldalán felmerülő költségekre.
4.1.3. A Ptk. rendelkezéseitől eltérően a biztosító a bizto- sítási eseménnyel kapcsolatban felmerült jogi képvise- let költségeit és a kamatokat a biztosítási összeg erejéig téríti meg.
4.2. A biztosítási esemény bekövetkezésének és a dologi kár összegszerűségének bizonyítása a károsultat terheli.
4.3. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelen- tést követő 15 napon belül esedékes.
AHE-12960/3J
Ha a károsult/sérelmet szenvedett fél igazoló okiratot tar- tozik bemutatni, a határidőt attól a naptól kell számítani, amikor az utolsó irat a biztosítóhoz beérkezett.
4.4. A biztosító a kártérítési összeget/sérelemdíjat a káro- sultnak/sérelmet szenvedett félnek fizeti ki, a károsult/ sérelmet szenvedett fél azonban igényét közvetlenül
a biztosító ellen nem érvényesítheti. A biztosított csak akkor követelheti, hogy a biztosító az ő kezéhez fizessen, ha a károsult/sérelmet szenvedett fél követelését ő egyen- lítette ki.
AHE-12960/3J
4.5. A károsult/sérelmet szenvedett fél igényének a biz- tosított által történt elismerése, teljesítése, és az azzal kapcsolatos egyezsége a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha ahhoz a biztosító előzetesen hozzájárult, vagy azt tudomásul vette. Nem hivatkozhat a biztosító arra, hogy a károsult/sérelmet szenvedett fél követelésé- nek a biztosított által történt elismerése, teljesítése vagy az azzal kapcsolatos egyezsége vele szemben hatálytalan, ha a követelés nyilvánvalóan megalapozott. A biztosított bírósági marasztalása a biztosítóval szemben akkor hatá- lyos, ha a biztosító a perben részt vett, a biztosított képvi- seletéről gondoskodott, vagy ezekről lemondott. A bizto- sító a biztosítottal kötött megállapodás alapján jogosult
ellátni a biztosított peren kívüli és perbeli képviseletét, mely esetben a képviselettel felmerülő költségek – legfel- jebb a biztosítási összegig – a biztosítót terhelik.
4.6. Járadékfizetési kötelezettség esetén mind a biztosító, mind a szerződő fél, mind a károsult/sérelmet szenvedett fél kezdeményezheti a járadék egyösszegű megváltását (tőkésítését). Az egyösszegű megváltásra csak abban az esetben kerülhet sor, ha annak tényét és összegét mind
a biztosító, mind a szerződő fél, mind pedig a károsult elfogadja.
5. Elévülés
A kiegészítő Közös képviselői felelősségbiztosítás- ból eredő igények a dologi/személysérüléses kár- nak, illetve azigénynek a biztosítottal való közlésétől illetve a követelésalapjául szolgáló egyéb körülmény
bekövetkezésétőlszámított 1 év alatt évülnek el. Az írás- beli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg.
VI. A kiegészítő vagyonbiztosítások közös szabályai
Az egyes kiegészítő biztosítások feltételei alapján létre- jött biztosításokra az itt nem szabályozott kérdésekben a Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei és az Általános biztosítási feltételek vonatkoznak. A kiegészítő
biztosítások különös biztosítási feltételeinek az Általános biztosítási feltételektől vagy a Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételeitől eltérő rendelkezése esetén az adott kiegészítő biztosítás különös biztosítási feltételei az irányadók. Az VI. A-I. pontok alatti kiegészítő biztosítá- sokra az alábbi közös szabályokat is alkalmazni kell, ha az egyes kiegészítő biztosítások különös biztosítási felté- teleitől eltérően nem rendelkeznek.
1. Időbeli hatály
A kiegészítő biztosítás azon biztosítási eseményekre terjed ki, amelyek az adott kiegészítő biztosítás hatálya alatt következnek be. Ha a szerződő a kiegészítő biztosí- tást a Vagyon- és felelősségbiztosításhoz (alapbiztosítás- hoz) képest utólag köti meg, a biztosító a szerződésmó- dosítás hatályának a kötvényen szereplő időpontjától áll kockázatban.
AHE-12960/3J
A. Tető- és panelhézagbeázás-biztosítás
2. A biztosítás megszűnése
A Vagyon- és felelősségbiztosítás (alapbiztosítás) meg- szűnésével egyidejűleg a kiegészítő biztosítások is meg- szűnnek. A kiegészítő biztosítások egymástól függetlenül
– az alapbiztosítás fennmaradása mellett – írásban bár- mikor megszüntethetők.
3. A biztosítás díja
A biztosítási díjat a Vagyon- és felelősségbiztosítás (alap- biztosítás) díjával együtt és azzal azonos díjfizetési gya- koriság szerint kell megfizetni.
4. A biztosító szolgáltatása
A Vagyon- és felelősségbiztosítás (alapbiztosítás) kiegé- szítő biztosításai alapján a biztosító az ugyanazon biz- tosítási időszak alatt bekövetkezett károkat a biztosítási időszakra vonatkozó és a kötvényen az adott kiegészítő biztosításra meghatározott biztosítási összegig téríti meg.
Biztosítási esemény | Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk | Szolgáltatás-korlátozások / szolgáltatás feltétele |
1. A tető- és panelhézagbeázás-biztosítás alapján a biztosító azokat a károkat téríti meg legfeljebb jelen táblázat harmadik oszlopában meghatározott biztosítási összegekig, amelye- ket a biztosított épület · tetőszigetelésének (vagy -héjalásának) meg- hibásodása, · panelhézag-tömítésének hiánya, elöregedése, illetve · nyílászáróinak – szigetelési meghibásodása, elöregedése, – vízorrhiánya vagy kialakítási hibája következtében a meghibásodott (hibás, elöre- gedett) részen beszivárgó csapadékvíz okoz a biztosított vagyontárgyakban. 2. A közös tulajdonra vonatkozó Vagyonbiztosítás esetén a biztosító megtéríti a külön tulajdonú ingatlanokban keletkezett olyan károkat is, melyeket a közös tulajdonú tető szigetelése (vagy -héjalása) meghibásodása következtében beszivárgó csapadékvíz okoz. | A jelen kiegészítő tető- és panelhézagbeázás- biztosítási feltételek alapján a biztosító nem téríti meg · az árvíz, vihar, hónyomás, jégverés miatt keletkezett károkat (erre a kockázatra az alapbiztosítás – az ott meghatározott módon – nyújt fedezetet), · a felhőszakadásból származó csapadékvíz- elöntés okozta károkat (erre a kockázatra az alapbiztosítás – az ott meghatározott módon – nyújt fedezetet), · a talajvíz vagy belvíz által okozott károkat, · az építés vagy felújítás alatt álló épületek ideiglenes tetőzetének elégtelensége miatt keletkezett károkat, · a nyitva hagyott nyílászárón keresztül a biztosított helyiségbe jutó víz által okozott károkat, · az épületszerkezetek, valamint a szigetelések kivitelezési hiányosságai, karbantartásának elmulasztása miatt keletkezett károkat a jelen táblázat első oszlopában felsoroltak kivételével, · az épületek külső vakolatában, külső festésében, külső burkolatában csapadékvíz által okozott kár, · a hibás, elöregedett szigetelés, fedés helyreállítási költségeit, · a gombásodás, penészedés formájában jelentkező károkat. | A biztosító legfeljebb az alábbi biztosítási összegig téríti a biztosítási eseménnyel összefüggő károkat: · a biztosított épületekben, melléképületekben, építményekben keletkezett károk a Vagyon- biztosítás káridőponti biztosítási összegéig, · a közösségi ingóságokban keletkezett károk, legfeljebb a Vagyonbiztosítás káridőponti biztosítási összegének 5 ezrelékéig, míg · külön tulajdonú háztartási ingóságban keletkezett károk esetében az alábbiak szerint meghatározott biztosítási összegig: a biztosító a biztosítási összeget egy adott külön tulajdonú ingatlan esetében olyan arányban határozza meg, ahogy a biztosított külön tulajdonú ingatlan alapterülete aránylik a kötvényen feltüntetett lakás célú területek, vállalkozás célú területek és külön tulajdonú egyéb területek alapterületeinek összegéhez. Valamely helyiség jelen kiegészítő biztosítás feltételeinek megfelelő ismételt beázása esetén a biztosító abban az esetben téríti meg a keletkezett vízkárt, ha az előzménykárt okozó hibát szakember javította ki, és az újabb meghibásodás a javítás számlával igazolt időpontját követő egy éven túl történt. |
Biztosítási esemény | Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk | Szolgáltatás-korlátozások / szolgáltatás feltétele |
· A vízvezetékek csőtöréskára következtében a vezetékes víz elfolyása miatti többletvízdíj felmerülése. | · az elfolyt vízre eső csatornahasználati díj, · a káresemény időszaka alatti – átlagos vízfogyasztás (a károsultként bejelen- tett biztosított részére a szolgáltató által meg- határozott fogyasztás a káresemény előtti 1 évben nyújtott vízszolgáltatás alapján), – öntözésre, medencefeltöltésre felhasznált víz. · az egyéni vízfogyasztás mérővel nem rendelkező biztosított ingatlanokban bekövetkezett biztosítási esemény, illetve az emiatt jelentkező többletkiadás. | · Biztosítási időszakonként 1 alkalommal legfeljebb a kötvényen szereplő közös, illetve külön tulajdonra meghatározott biztosítási összegig térül. · A szolgáltatás feltétele: 1 évre visszamenőleg az illetékes vízszolgáltató által kiállított számlák vagy vízfogyasztás igazolás bemutatása. |
C. Üveg+ biztosítás
1. Biztosított vagyontárgy
Jelen kiegészítő biztosítás a Vagyonbiztosításban biztosí- tott vagyontárgyak alábbi üvegfelületeire terjed ki.
1.1.A. az Épület vagyoncsoporton belül:
az épületek, lakások, nem lakás céljára szolgáló helyi- ségek szerkezetileg beépített, a Vagyonbiztosítás üvegtöréskár fedezetén belül nem térülő
· üvegfelületeinek üvegezése,
· üvegezést helyettesítő polikarbonát felületei.
1.1.B. az Ingóság vagyoncsoporton belül:
a Vagyonbiztosítás üvegtöréskár fedezetén belül nem térülő:
· bútorüvegezések,
· üvegasztalok,
· üvegmosdók,
· zuhanykabinok,
· szaunaajtók és -ablakok,
· tűzhelyek üvegkerámia főzőlapjai, sütőajtó üvegezése, vagy
· épületszerkezeti elemhez fixen, legalább 4 ponton rögzí- tett, vagy bútorba beépített tükörfelületek.
1.2.A. Az épület egészére kötött Vagyonbiztosítás esetén biztosított vagyontárgynak minősül a kötvényen pontos címmel (helyrajzi számmal) megjelölt kockázatviselési helyen lévő
a) közös tulajdonban,
b) külön tulajdonban
álló, az 1.1.A. pont szerinti üvegfelület,
továbbá a közös tulajdonban álló ingóságok 1.1.B. pont sze- rinti üvegfelületei.
1.2.B. A közös tulajdonra kötött Vagyonbiztosítás esetén bizto- sított vagyontárgynak minősül a kötvényen pontos címmel (helyrajzi számmal) megjelölt kockázatviselési helyen lévő, közös tulajdonban álló, az 1.1.A. pont szerinti üvegfelület, továbbá a közös tulajdonban álló ingóságok 1.1.B. pont sze- rinti üvegfelületei.
1.2.C. A külön tulajdonú háztartási ingóságokra is kiterjedően megkötött Vagyonbiztosítás esetén biztosított vagyontárgynak minősül a kötvényen pontos címmel (helyrajzi számmal) megjelölt kockázatviselési helyen lévő, külön tulajdonban álló, az 1.1.B. pont szerinti üvegfelület.
2. A biztosítási összeg
A szerződéskötéskori biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg és a szerződő által választott egységek szá- mának a szorzata.
A kiegészítő biztosítások egy egységre jutó kezdeti bizto- sítási összegét és többszörözhetőségét a XI. sz. függelék tartalmazza.
AHE-12960/3J
3. Biztosítási események
Biztosítási esemény | Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk |
Az 1. pontban megjelölt üvegfelületek balesetszerűen bekövetkezett törés- vagy repedéskára. | · bútorüvegek, tükrök antik jellegéből következő értéktöbblet, · a sérült üveget, tükröt magukban foglaló bútorok, keretek kárai, · a név-, a reklám- és a cégtáblák, valamint ezek tartószerkezetének kárai, · kizárólag a törésvédő, fényvédő és biztonsági fóliák kárai, · az üvegezést rögzítő és tartó szerkezetek és ezek elektromos berendezéseinek kárai, · kizárólag az üvegfelület díszítésében és festésében keletkezett károk, · az építés, felújítás alatt álló épületek üvegezésében keletkezett károk. |
4. A biztosító szolgáltatása
A biztosító a károkat biztosítási időszakonként a szer- ződő által választott és
· közös tulajdonban lévő biztosított vagyontárgyakban keletkezett károk esetében a kötvényen a közös tulaj- donra meghatározott biztosítási összegig,
D. Vandalizmusbiztosítás
1. A biztosítási összeg
A szerződéskötéskori biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg és a szerződő által választott egy- ségek számának a szorzata.
· külön tulajdonban lévő biztosított vagyontárgyakban keletkezett károk esetében külön tulajdononként a kötvényen a külön tulajdonra meghatározott biztosí- tási összegig
téríti meg.
A kiegészítő vandalizmusbiztosítás egy egységre jutó kezdeti biztosítási összegét és többszörözhetőségét a XI. függelék tartalmazza.
AHE-12960/3J
2. Biztosítási események
Biztosítási esemény | Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt esemé- nyek, nem térülő károk | Szolgáltatás-korlátozások / szolgáltatás feltétele |
Épületrongáláskár | A betöréses lopással vagy annak kísérletével összefüggésben · a biztosított épület(ek), építmé- nyek megrongálásával, · a felszerelt és üzembe helyezett épület-berendezések, illetve épü- lettartozékok megrongálásával, megsemmisítésével, ellopásával okozott kár. | · másik biztosítás, vagy jelen bizto- sítás másik biztosítási eseménye alapján téríthető kár · a károsodott vagyontárgy rendel- tetésszerű használatát nem befo- lyásoló, kizárólag esztétikai kár · ha a vagyontárgyat olyan helyi- ségből lopták el, mely egyik vagyonvédelmi szintnek sem felel meg. (lásd: IX. Függelék) | A szolgáltatás feltétele: · a rendőrségi feljelentés |
Lopáskár | · A biztosított épület oldalfalához, tetőzetéhez a talajszinttől 3 m-nél magasabban szilárdan rögzített, és az épület alkotórészéről, tarto- zékáról vagy valamely melléképü- letről, építményről, beépített esz- közről (pl. tűzlétra) el nem érhető, a Vagyonbiztosításban biztosított vagyontárgyat ellopják, · a biztosított épület tetőzetéhez szilárdan rögzített, a Vagyon- biztosításban biztosított vagyon- tárgyat úgy lopják el, hogy a tettes a biztonsági zárral lezárt tetőtérbe, illetve tetőre dolog elleni erőszak- kal vagy hamis kulcs használatával – nem az adott zárhoz készült kulccsal, vagy nem a zár felnyi- tásához készült eszközzel –, de kimutatható nyomot hagyva jog- talanul hatolt be, illetve jutott ki. | · másik biztosítás, vagy jelen biztosítás másik biztosítási eseménye alapján téríthető kár | A szolgáltatás feltétele: · a rendőrségi feljelentés |
Vandalizmuskár | 1. · A riasztó- és megfigyelőrendszerek, központok, kamerák, mechanikai és elektronikai tűz- és vagyonvédelmi eszközök, berendezések, · a kerítések, kapuk, sorompók, kapunyitó rendszerek, kaputelefon- rendszer kültéri egységei, · a bejárati ajtók,az ablakok, a garázs- ajtók, garázsajtó nyitására szolgáló rendszerek ismeretlen elkövető által történő megrongálása. 2. A biztosított épület külső felületén, az épület közös használatú helyisé- geiben elhelyezett épülettartozékok vagy a talajhoz rögzített, használati jellegénél fogva szabadban lévő épülettartozékok rongálásával, leszerelésével és eltulajdonításával okozott kár. | · másik biztosítás, vagy jelen biztosítás másik biztosítási eseménye alapján téríthető kár · a károsodott vagyontárgy rendeltetésszerű használatát nem befolyásoló esztétikai kár · a kaputelefon-rendszer kültéri egységeinek megrongálása miatt a beltéri (erősítő) egységekben keletkezett kár · az Üveg+ biztosítás alapján téríthető kár | A szolgáltatás feltétele: · a rendőrségi feljelentés, · a 2. pont szerinti vandalizmuskár esetén a biztosító térítésének további feltétele, hogy a biztosított ingatlan területe legalább 1,4 m magas, a jogtalan behatolás ellen megfelelő védelmet nyújtó kerí- téssel rendelkezzen, vagy a közös használatú helyiségek védettsége legalább az 1. védettségi szintnek megfeleljen. |
Biztosítási esemény | Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt esemé- nyek, nem térülő károk | Szolgáltatás-korlátozások / szolgáltatás feltétele |
Graffiti kár | A biztosított épület külső határoló falazatán vagy burkolatain össze- festéssel, összefirkálással okozott kár. | · a biztosító elsődlegesen a károsodott felület indokolt tisztítási költségét téríti meg, amennyiben az műszakilag nem kivitelezhető vagy nem járt eredménnyel, akkor a károsodott felület újrafestésének költségét. A szolgáltatási összeg meghatározása során figyelmen kívül kell hagyni az adott falfelületnek/burkolatnak azt a részét, mely összefestéssel, összefirkálással nem érintett. · a károsodott falazatok, burkolatok letisztításának vagy újrafestésének költsége a járdaszinttől számított 3 m magasságig térül, azzal, hogy e magasságot a károsodott falfelülethez/burkolathoz legközelebb eső járdaszinttől kell mérni. | |
Liftrongálás | A kockázatviselés helyén lévő lift(ek)ben rongálással és lopással okozott kár, mely a lift rendeltetés szerinti működését lehetetlenné teszi. | Nem minősül biztosítási eseménynek, ha a kár · a lift rendeltetésellenes használatának a következménye (pl. a lift túlterhelése), · az alkatrészek elhasználódása, az ebből eredő törés, repedés, vagy a karbantartás elmulasztása miatt következik be · kizárólag esztétikai károsodásból ered (pl. karcolások, a burkolat megsértése, firkálások, festések). | A szolgáltatás feltétele: a rendőrségi feljelentés |
3. A biztosító szolgáltatása
A biztosító a károkat biztosítási időszakonként a szer- ződő által választott és
· közös tulajdonban lévő biztosított vagyontárgyakban keletkezett károk esetében a kötvényen a közös tulaj- donra meghatározott biztosítási összegig,
E. Energiatudatos gépészet biztosítása
1. A biztosított vagyontárgyak
AHE-12960/3J
Jelen kiegészítő biztosítás alapján biztosított vagyontár- gyak: kizárólag a közös tulajdonban lévő, a biztosított épületek tetőszerkezetén vagy homlokzatán illetve a biztosított ingatlannak az illetéktelen megközelítés ellen védett területén az előírásoknak és szabványoknak megfelelően rögzített, energia megtakarítást eredmé- nyező alábbi épületberendezések és -felszerelések, így az esővíz hasznosítást alkalmazó berendezések, napkol- lektorok, napelemek; hőszivattyúk, geotermikus kutak és berendezései, szélerőművek ill. szélturbinák,
· külön tulajdonban lévő biztosított vagyontárgyakban keletkezett károk esetében külön tulajdononként a kötvényen a külön tulajdonra meghatározott biztosí- tási összegig
téríti meg.
fűtésoptimalizálást segítő berendezések, rekuperátorok (hővisszanyerős szellőztető készülékek).
2. A biztosítási összeg
A szerződéskötéskori biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg és a szerződő által választott egy- ségek számának a szorzata.
Az energiatudatos gépészet biztosítása egy egységre jutó kezdeti biztosítási összegét és többszörözhetőségét a XI. függelék tartalmazza.
3. A biztosítási események
Biztosítási esemény | Kockázatviselésből kizárt események és vagyontárgyak, nem térülő károk | Szolgáltatás korlátozások / szolgáltatás feltétele |
1. A biztosított vagyontárgyakban · bekövetkezett tűz és elemi kár, · vandalizmussal, lopással okozott kár. 2. A napkollektorok, napelemek bármely okból bekövetkező törés- és repedéskárai. Jelen kiegészítő biztosítás alkalmazásában: · törés- és repedéskár a biztosított vagyon- tárgyak balesetszerűen – előre nem látható okból, véletlenül, váratlanul, belső és/vagy külső erőhatás miatt – bekövetkezett olyan törése, repedése, amely a biztosított vagyon- tárgyak részleges vagy teljes működésképte- lenségét okozza. · vandalizmus: a Vandalizmusbiztosítás vanda- lizmuskár pontjában meghatározott biztosí- tási esemény. | Nem minősülnek törés- illetve repedéskárnak a nem baleseti jelleggel történt, alábbi maradandó alakváltozással (deformálódással) járó károsodások: megnyúlás, szakadás, összenyomódás, (ki)hajlás, (el)nyíródás, (el) csavarodás. | A biztosított berendezéseknek a biztosított épület gépészeti rendszeréhez csatlakozó vezetékeire · a kültéri egységtől a határoló falakon belüli csatlakozásig a jelen kiegészítő energiatudatos gépészet biztosítás alapján, · a csatlakozásra és az azutáni részekre a Vagyonbiztosítás alapján viseli a kockázatot a biztosító. Vandalizmussal és lopással okozott károk esetén a szolgáltatás feltétele a rendőrségi feljelentés. |
Tűz és elemi károk: a Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei 5.A pontjának táblázatában A-J . pontok alatt felsorolt biztosítási események.
F. Ingóságbiztosítás közös tárolókra
Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt események és vagyontárgyak, nem térülő károk | Szolgáltatás korlátozások/ szolgáltatás feltétele |
A biztosító káridőponti avult értéken megtéríti a közös tulajdonú helyiségekben tárolt külön tulajdonban álló háztartási ingóságok tűz, elemi és betöréses lopás kárait. | A biztosító biztosítási időszakonként és műszakilag megosztott, önálló helyrajzi számon nyilvántartott lakásonként/nem lakás céljára szolgáló helyiségenként a kötvényen meghatározott biztosítási összegig nyújt szolgáltatást. |
Tűz, elemi és betöréses lopás károk: a Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei 5.A pontjának táblázatában A-J , valamint P. pontja alatt felsorolt biz- tosítási események.
G. Társasházi géptörés-biztosítás
1. A biztosítási összeg
AHE-12960/3J
A szerződéskötéskori biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg és a szerződő által választott egy- ségek számának a szorzata.
A kiegészítő biztosítások egy egységre jutó kezdeti biz- tosítási összegét és többszörözhetőségét a XI.függelék tartalmazza.
AHE-12960/3J
Biztosítási esemény | Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt események és vagyontárgyak, nem térülő károk | Szolgáltatás korlátozások/ szolgáltatás feltétele |
Központi kazán géptörése | A biztosító megtéríti a kockázatvi- selés helyén lévő, társasházi közös tulajdonban vagy szövetkezeti tulajdonban lévő kazán(ok) vélet- len, váratlan, balesetszerűen bekö- vetkezett törés- vagy repedéskárait, amelyek a kazán(ok) részleges vagy teljes működésképtelenségét okoz- zák és amelyek az alapbiztosítás alapján nem térülnek meg. Kazángéptörés biztosítási ese- ménynek kizárólag az minősül, ha a kár oka: · anyaghiba, · rázkódás (rezonancia), alkatré- szek, részegységek kilazulása, · túlhevülés (ide nem értve a hőnek, lángnak rendeltetéssze- rűen kitett berendezésekben keletkezett törés- és repedés- károkat), · a centrifugális erő hatása miatti széthullás, · az elektromos energia közvetlen hatása, pl.: rövidzárlat, átütés, átívelés (abban az esetben is, ha ezek szigetelési hiba vagy túlfe- szültség miatt következtek be), · a mérő-, szabályozó-, vezérlő- és biztonsági berendezések meghi- básodása. | Nem minősülnek biztosítási ese- ménynek · a biztosított vagyontárgy lassú, fokozatos állagromlása (korrózió, kopás, a felületek karcolódása, vízkövesedés, szennyeződés), · fokozatosan kialakuló deformá- lódás, hasadás, törés, repedés, réteges elválás, felhólyagosodás, továbbá a hibás csőcsatlakozás, hibás tömítés, öntési hiba, · a sűrűn cserélendő, és/vagy használatukkal összefüggésben, vagy természetükből adódóan fokozott mértékben elhasználódó alkatrészekben, részegységekben (pl. meghajtó szíjak, meghaj- tóláncok, összekötő kábelek, nem fémből készült alkatrészek, tömítések, szűrők) keletkeztek, amennyiben a kár kizárólag ezekre a részekre, vagyontár- gyakra korlátozódik. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek a kazán(ok) · a biztosítás megkötésekor már meglévő olyan hibái és hiányos- ságai miatt keletkeztek, amelyek- ről a szerződő/biztosított tudott vagy tudnia kellett, · próbaüzeme, · szabálytalan üzemeltetése, · túlterhelése, · rendszeres karbantartásának elmulasztása miatt következtek be, továbbá · a biztosított vagyontárgy nem megfelelő javítása, helyreállítása miatt, vagy szét- ill. összeszere- lése, (kivéve a kockázatviselési helyen elvégezhető rendszeres karbantartással összefüggő szét- ill. összeszerelést) során keletkeztek. Nem téríti meg a biztosító · a kockázatviselés helyén tárolt, be nem épített pótalkatrészek- ben, tartozékokban keletkezett károkat, ha az alapgép semmisült meg, · a sürgősségi helyreállításból szár- mazó felárat, · a pótmunka többletköltségeit, · a következményi károkat, · a kötbéreket, bírságokat. | A biztosító a központi kazán gép- törése biztosítási esemény alapján legfeljebb a kazán(ok) első üzembe helyezésétől számított 15. év végéig nyújt szolgáltatást. A sűrűn cserélendő, és/vagy hasz- nálatukkal összefüggésben, vagy természetükből adódóan fokozott mértékben elhasználódó alkatré- szek, részegységek kárait, – ameny- nyiben a kár nem kizárólag ezekre a vagyontárgyakra korlátozódik –, a biztosító a műszaki avulás figye- lembevételével téríti meg. Az előző mondat alkalmazásában az avulás mértékében a felek a kárrendezés során állapodnak meg, de mértéke legalább az új értékből számított éves 25%. Az avultatás az első üzembehelyezés, vagy a nevezett részegység újra történő cseréjének időpontjától érvényes, maximális mértéke az új érték 75%-a lehet. |
Biztosítási esemény | Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt események és vagyontárgyak, nem térülő károk | Szolgáltatás korlátozások/ szolgáltatás feltétele |
Liftgéptörés | A biztosító megtéríti a kockázatviselés helyén lévő lift(ek) véletlen, váratlan, balesetszerűen bekövetkezett törés- vagy repedéskárait, amelyek a lift(ek) részleges vagy teljes működésképtelenségét okozzák, és amelyek az alapbiztosítás, vagy a kiegészítő vandalizmusbiztosítás liftrongálás biztosítási eseményei alapján nem térülnek meg. Lift-géptörés biztosítási eseménynek kizárólag az minősül, ha a kár oka: · anyaghiba, tervezési vagy kivitelezési hiba, rázkódás (rezonancia), alkatrészek, részegységek kilazulása, · túlhevülés (ide nem értve a hőnek, lángnak rendeltetésszerűen kitett berendezésekben keletkezett törés- és repedés-károkat), · a centrifugális erő hatása miatti széthullás, · az elektromos energia közvetlen hatása, pl.: rövidzárlat, átütés, átívelés (abban az esetben is, ha ezek szigetelési hiba vagy túlfeszültség miatt következtek be), · a mérő-, szabályozó-, vezérlő- és biztonsági berendezések meghibásodása. | Nem minősülnek biztosítási eseménynek · a biztosított vagyontárgy lassú, fokozatos állagromlása (korrózió, kopás, a felületek karcolódása, szennyeződés), · fokozatosan kialakuló deformálódás, hasadás, törés, repedés, réteges elválás, felhólyagosodás, továbbá a hibás csőcsatlakozás, hibás tömítés, öntési hiba, · a sűrűn cserélendő, és/vagy használatukkal összefüggésben, vagy természetükből adódóan fokozott mértékben elhasználódó alkatrészekben, részegységekben (pl. meghajtó szíjak, meghajtóláncok, összekötő kábelek, nem fémből készült alkatrészek, tömítések, szűrők) keletkeztek, amennyiben a kár kizárólag ezekre a részekre, vagyontárgyakra korlátozódik. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek a lift(ek) · próbaüzeme, · szabálytalan üzemeltetése, · túlterhelése · rendszeres karbantartásának elmulasztása miatt következtek be, továbbá · a biztosított vagyontárgy leesése, ütközése során keletkeztek, valamint amelyek · a biztosított vagyontárgy szét- ill. összeszerelése során keletkeztek. Nem téríti meg a biztosító · a kockázatviselés helyén tárolt, be nem épített pótalkatrészekben, tartozékokban keletkezett károkat, ha az alapgép semmisült meg, · a sürgősségi helyreállításból származó felárat, · a pótmunka többletköltségeit, · a következményi károkat · a kötbéreket, bírságokat. | A sűrűn cserélendő, és/vagy használatukkal összefüggésben, vagy természetükből adódóan fokozott mértékben elhasználódó alkatrészek, részegységek kárait, – amennyiben a kár nem kizárólag ezekre a vagyontárgyakra korlátozódik –, a biztosító a műszaki avulás figyelembevételével téríti meg. Az előző mondat alkalmazásában az avulás mértékében a felek a kárrendezés során állapodnak meg, de mértéke legalább az új értékből számított éves 25%. Az avultatás az első üzembehelyezés, vagy a nevezett részegység újra történő cseréjének időpontjától érvényes, maximális mértéke az új érték 75%-a lehet. |
1. Időbeli hatály
A biztosító a felújítási munkák megkezdésétől vagy a felújításhoz szükséges biztosított vagyontárgyaknak a kockázatviselési helyen történő elhelyezésétől viseli a kockázatot.
A kockázatviselés a felújítási munkák befejezéséig, az ingatlan felújított részének, berendezésének használatba vételéig vagy üzembe helyezéséig tart (a felsoroltak közül a legkorábbi eseményig), melynek biztosítóval való köz- lése a szerződő felelőssége.
2. A biztosítás terjedelme
A biztosítás a Vagyonbiztosításban biztosított ingatlan közös tulajdonban álló épületrészeinek alábbiakban meghatározott felújítására terjed ki:
· homlokzatok utólagos hőszigetelése,
· nyílászárók cseréje,
· burkolatok felújítása,
· tetőszerkezet- és tetőtér felújítása, beleértve a meglévő tetőtér átépítését, beépítését is, amennyiben emelet ráépítése nélkül valósul meg,
AHE-12960/3J
· az épület tartószerkezetét nem érintő szerkezeti átala- kítások,
· az épületberendezési tárgyak cseréje,
· az épület elektromos-, víz-, gáz ellátását szolgáló, valamint csatorna vezetékek cseréje, a hozzájuk tar- tozó mérőműszerekkel együtt,
· az épület gépészeti és elektromos berendezéseinek cseréje,
· az épület fűtését és/vagy melegvíz ellátását szolgáló
hőszivattyú, napkollektor és ezek rendszerelemeinek beépítése,
· az épület áramellátását biztosító napelem és rend- szerelemeinek beépítése.
A kiegészítő felújítás-biztosítás kizárólag már meglévő, a Vagyonbiztosítás „Épület” vagyoncsoportjában biztosított vagyontárgyakat érintő fenti felújítási munkákra terjed ki.
3. A biztosított vagyontárgyak
Biztosított vagyontárgy | Kockázatviselésből kizárt vagyontárgyak |
A felújítás megvalósulásához szükséges, és a kockázatviselés helyén elhe- lyezett, beépítésre váró · építőanyagok, · segéd- és kiegészítő anyagok, · épülettartozékok és · épületberendezések. | · a felújítás megvalósításához nem kapcsolódó vagyontárgyak, · a felújítás megvalósításához szükséges, a biztosítási esemény bekövetkezésekor más személy(ek) (kivitelező, fővállalkozó, alvállalkozó, stb.) tulajdonában lévő gépek, berendezések és eszközök. |
A biztosított vagyontárgyak beépítésükig ingóságnak, beépítésük után az épület részének minősülnek, melyre a Vagyonbiztosítás nyújt fedezetet.
4. Biztosítási összeg
4.1. A biztosító biztosítási eseményenként legfeljebb a kötvényen feltüntetett biztosítási összegig nyújt szolgál- tatást.
4.2. A biztosítási összeget az érvényes tervdokumentáció és az annak részét képező költségvetés alapján kell meg- határozni.
4.3. A biztosítási összeg meghatározásakor figyelembe kell venni a felújítás megvalósuláshoz szükséges és a 3. pontban meghatározott vagyontárgyak értékét, valamint a kivitelezés költségeit.
4.4. A biztosított vagyontárgyak biztosítási összegét a szerződő új értéken határozza meg.
4.5. A kivitelezés költségei a kivitelezővel/kivitelezőkkel kötött szerződés(ek)ben foglalt és/vagy megbízási díj, valamint a bontási, helyreállítási, romeltakarítási és maradvány-eltávolítási költségek, a veszélyes hulladékok szállítási, elhelyezési és megsemmisítési költségeinek kivételével.
5. Biztosítási események
A kiegészítő felújítás-biztosítás alapján biztosítási ese- mény a biztosított vagyontárgyakban a Vagyonbiztosítás
5.A. pontjában meghatározott biztosítási események bekövetkezése.
A Vagyonbiztosítás 5.A. és 5.C. pontjában szereplő kizárá- sokon túl nem térülnek meg a kiegészítő felújítás-biztosí- tás alapján
a) a hibás tervezés miatt keletkezett károk,
b) a hibás kivitelezés miatt keletkezett károk,
c) a hibás vagy alkalmatlan anyagok és/vagy hibás kivitele-
zés miatt szükségessé vált pótlás vagy javítás költségei,
d) a talajmechanikai szakvéleményben foglalt előírások be nem tartása miatt keletkezett károk.
6. Tetőtér-átépítések, tetőtér-beépítések, tetőtér- és tető- szerkezet-felújítások tűzbiztonsági előírásai
A tetőtér-átépítések, tetőtér-beépítések, tetőtér- és tető- szerkezet-felújítások során biztosított, valamint a kivi- telezés során eljáró személyek kötelesek eleget tenni az alábbi kármegelőzési kötelezettségeknek:
6.1. Tűzvédelmi tervet és helyszíni tűzriadó-tervet kell készíteni, azt valamennyi a felújítás során közreműkö- dővel (alkalmazottakkal, megbízottakkal, vállalkozókkal, alvállalkozókkal, teljesítési segédekkel) a munka megkez- dése előtt meg kell ismertetni, és következetesen be kell tartani, tartatni.
6.1.1. Az adott munkafázisokban kötelező alkalmazni az engedélyezési és kivitelezési terv tűzvédelmi részeit.
6.2. A munkálatok előrehaladási szintjének megfelelően mindig az előírások szerint szükséges mennyiségű és üzemképes tűzoltó anyagnak és eszköznek kell lennie
a helyszínen. Közvetlenül az adott munkavégzési szint alatti szinten be kell szerelni a tűzoltóvíz felszálló veze- tékét, és üzemképes állapotba kell hozni. A vezeték végét ideiglenes végdugóval kell lezárni.
6.3. A tűzoltó felszerelések, vízforrások és a hordozható tűzoltó készülékek meglétét és üzemképes állapotát rendszeresen, hetente legalább két alkalommal ellen- őrizni kell, a jogszabályokban előírt ellenőrzéseket negyedéves gyakorisággal végre kell hajtani.
AHE-12960/3J
6.4. A liftaknák, szervizalagutak és egyéb üres terek nyí- lásait a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb a burkolási munkálatok megkezdésekor ideiglenesen tűz- biztosan kell lezárni.
6.5. Az éghető hulladékot a munkaterületről legalább minden munkanap végén egyszer el kell távolítani, és tűzbiztos módon kell elhelyezni.
6.6. Az erre vonatkozó előírások szerint külön tűzgyújtási engedélyezési rendszert kell bevezetni minden olyan kivi- telező esetében, aki az általa végzett munkák közben nyílt lángot használ, korlátozás nélkül ideértve az alábbiakat:
· csiszolás, vágás, hegesztés,
· forrasztólámpák vagy hegesztőpisztolyok használata,
· forró bitumen felhordása, és
· bármilyen egyéb, hőfejlesztéssel járó munka.
Nyílt lánggal végzett munkát csak akkor lehet folytatni, ha ott jelen van legalább egy tűzoltó készülékkel felsze-
I. Garázsban tárolt gépjárművek biztosítása
relt és a tűzoltásban jártas dolgozó, továbbá az építés helyszínén felelős vezető is tartózkodik.
A nyílt lánggal végzett munkálatok helyszínét és környe- zetét a munka befejezése után egy órával ismét meg kell szemlézni.
6.7. A tűzveszélyes anyagokat – különösen a folyadéko- kat és gázokat – az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló, mindenkor hatályos jogszabálynak megfelelően, biztonságos távolságban (legalább 20 méterre) kell tárolni az építés-szerelés, valamint legalább 50 méter távolságban a nyílt lánggal végzett munkák helyszíné- től.
Az épület egészére kötött Vagyonbiztosításhoz kötött jelen kiegészítő biztosítás alapján a biztosító külön díj ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy az alábbiak szerint szolgáltatást nyújt a kockázatviselés helyén lévő garázsban tárolt,
· a biztosított tulajdonát képező, és/vagy
· a biztosított – mint a forgalmi engedélyben bejegyzett üzembentartó – által üzemeltetett
belföldi forgalmi rendszámmal ellátott személygépjár- művet érintő biztosítási esemény bekövetkezésekor.
Ha a biztosított személy a biztosított személygépjárműre egyben kárbiztosítással is rendelkezik, és a jelen kiegé- szítő biztosításban meghatározott biztosítási esemény kapcsán a másik kárbiztosítás alapján szolgáltatásban részesül, úgy a biztosító kizárólag a másik kárbiztosítás alapján meg nem térült önrészesedés erejéig nyújt szol- gáltatást.
1. A biztosított
A jelen kiegészítő biztosítás alkalmazásában biztosított- nak minősülnek
· a lakóközösség tagjai és
· ha a lakóközösség tagja természetes személy, akkor a vele a biztosított lakásban állandó jelleggel közös ház- tartásban élő hozzátartozóik.
A biztosító a szolgáltatást minden esetben a gépjármű tulajdonosának nyújtja.
2. Biztosított vagyontárgyak
A belföldi forgalmi rendszámmal ellátott személy- gépjármű szériakivitelű alaptípusa, annak ugyanilyen kivitelű, beszerelt és rögzített alkatrészei és tartozékai (az egyénileg kiválasztott és az egyedileg előállított rendszámtáblák kivételével), továbbá a gépjármű rendel- tetésszerű használatához kötelezően előírt, valamint a személy- és vagyonvédelmet szolgáló tartozékok [bizton- sági övek, biztonsági gyermekülés(ek)], valamint legfel-
jebb 100 000 forintos értékhatárig az igazoltan beépített riasztó- vagy lopásgátló berendezés.
A biztosító csak akkor téríti meg a szerződéskötést köve- tően beépített alkatrészeket, tartozékokat, ha a biztosított igazolja, hogy ezek a biztosítási esemény bekövetkezése- kor rendeltetésszerűen a gépjárműben voltak.
A biztosító kockázatviselése nem terjed ki:
· a bukósisakra és motoros ruházatra,
· forgalmi engedélyre kötelezett, de a forgalomból kivont gépjárművekre, kivéve az ideiglenesen kivont és az ajánlattételkor érvényes műszaki érvényességgel rendelkező járműveket,
· közlekedésre véglegesen alkalmatlan állapotú gépjár- művekre,
· bérbeadással hasznosított és a hatósági engedély nél- kül átalakított,
· muzeális jellegű és a veterán járművekre.
· a jogszabályi tilalom ellenére beszerelt alkatrészekre, tartozékokra.
Nem minősül bérbeadottnak az a jármű, amelyet a 12 hónapot meghaladó tartamú bérleti szerződéssel,
lízingszerződéssel hasznosítottak, feltéve, hogy a bérlő, a lízingbe vevő nem hasznosítja azt további bérbeadással.
3. A biztosítási összeg
A biztosító személyautóban keletkezett kárt biztosítási idő- szakonként és garázsonként, illetve gépkocsiállásonként a kötvényen megjelölt biztosítási összegig téríti meg.
4. A biztosítási események és kizárások
AHE-12960/3J
Biztosítási eseménynek minősül a biztosított épület vagy melléképület garázs célú helyiségében tárolt gépjármű(vek)ben a Vagyonbiztosítás 5.A. pontjában meghatározott biztosítási esemény bekövetkezése az N., P., Q., S., T. pontok kivételével.
Nem terjed ki a biztosítás azokra a károkra, amelyeknek a megtérítésére a gépjármű tulajdonosa bármely biztosító- nál megkötött másik biztosítás alapján jogosult.
5. A biztosító szolgáltatása
A biztosító a biztosítási esemény bekövetkezésével össze- függésben alábbi szolgáltatásokat nyújtja.
5.1. Érdekmúlást okozó biztosítási esemény esetén
Ha a biztosítási esemény érdekmúlást okoz, a szolgáltatás alapja a gépjármű káridőponti értéke.
Érdekmúlásnak kell tekinteni, ha
· a biztosítási esemény következtében a személygép- jármű úgy sérül meg, hogy további üzemeltetésre alkalmatlan, és szakszerűen nem javítható,
· a biztosított gépjármű olyan mértékben sérül meg, hogy a helyreállítása nem gazdaságos.
Nem gazdaságos a helyreállítás, ha az 5.2-5.4 pontok alapján számított várható szolgáltatási összeg az önrész levonása nélkül eléri vagy meghaladja a káridőponti érték 80%-át.
a) A káridőponti érték megállapítása az Eurotax érté- kelési módszerrel – a káresemény napján érvényben lévő belföldi eladási (használt) árjegyzés (katalógus- érték) alapján, belföldi katalógus érték hiányában
a biztosított gépjármű műszaki jellemzőit tekintve a hozzá legközelebb álló típus új árából kiindulva a
különbségek figyelembevételével, és az értékmódosító tényezők alkalmazásával – történik.
b) A térítésnél figyelembe vehető – extratartozékok nél- küli – káridőponti érték nem haladhatja meg a kataló- gusérték 115%-át. (Extratartozék: a szériakivitelű alap- típust meghaladó alkatrész, tartozék vagy különleges kidolgozás.)
Ha a biztosított gépjármű káridőponti értéke az a) pont- ban foglalt értékelési módszerrel nem határozható meg (pl. a jármű különlegessége, egyedisége vagy ritkasága miatt), a biztosító legfeljebb a rendeltetés, a használható- ság, a műszaki paraméterek, a gyártási év, a km-futás és a műszaki, esztétikai állag tekintetében hasonló jellemzők- kel bíró, a belföldi piacon beszerezhető más gyártmányú/ típusú gépjárművek árszintjéhez igazodóan nyújt szol- gáltatást.
A biztosítottnál maradó maradványok (gépjárműroncs, használt alkatrész stb.) áfás forgalmi értékével csökken a biztosító által nyújtott térítés. A biztosító a gépjármű maradvány értékét az általa beszerzett legmagasabb ajánlat alapján állapítja meg. Ha a biztosított a kijaví- tatlan maradványt eladja, és az eladással összefüggés- ben áfa befizetési kötelezettsége keletkezik, a biztosító a bizonylattal igazolt – a biztosító által megállapított roncsérték áfájának mértékét meg nem haladó – áfát
is megtéríti. A biztosító nem köteles átvenni a maradvá- nyokat.
5.2. Érdekmúlást nem okozó biztosítási esemény esetén Ha a biztosítási esemény nem okoz érdekmúlást, a biz- tosító a helyreállítás költségét (anyagköltség és a mun-
kadíj), valamint a biztosítási esemény kapcsán felmerült egyéb költségeket téríti meg az alábbiak szerint:
a) Az anyagköltség és a munkadíj
· A gépjármű helyreállításához indokoltan cseré- lendő, ill. pótolandó alkatrészeknek, tartozékoknak az illetékes belföldi vezérképviselet (ennek hiányá- ban a gyártó) által közzétett kiskereskedelmi új árát;
· A szakszerűen javítható alkatrészek (ideértve az üveg és műanyag alkatrészeket is) javítási anyag- költségét;
· A sérült elemek cseréjével vagy egyengetésével összefüggésben esztétikailag és műszakilag indo- kolt fényezés és korrózióvédelem anyagköltségét;
· A fenti műveletek elvégzéséhez indokolt munka- idő-ráfordításnak a hazai gépjárműjavító iparban kialakult átlagos nettó óradíjjal számított munka- díját. (Indokolt munkaidő-ráfordítás: alkatrészcsere esetén a gyári normaidő, javításnál, egyengetésnél, fényezésnél, korrózióvédelemnél a technológiailag indokolt időszükséglet.)
Ha a gépjármű helyreállítása külföldön történt, a biz- tosító szolgáltatása ebben az esetben is csak a belföldi helyreállítás költségéig terjed.
A biztosító a szolgáltatás összegéből levonja a bizto- sítottnál maradó, még felhasználható maradványok (alkatrészek) értékét.
b) A gépjármű-azonosítók, hatósági jelzések, okmányok költsége
A biztosító nem téríti meg a biztosítási eseménnyel összefüggésben felmerült átrendszámozás, az alváz és karosszériaelem javítása, valamint cseréje miatt szükségessé váló okiratok cseréjének költségeit.
5.3. A szolgáltatással kapcsolatos egyéb rendelkezések
a) Az utasvisszatartó rendszerek alkatrészeinek (pl. a légzsák és az egyéb elemek) károsodása esetén a térí- tendő anyagköltséget a biztosító úgy állapítja meg, hogy az 5.2. a) pont szerinti anyagárat – a megsemmi- sült elem korától függően – évenként 7%-kal csökkenti. A biztosító nem csökkentett anyagáron nyújt szolgál- tatást, ha új elemet építettek be, a beépítést, valamint az üzembe helyezést erre jogosult műhely végezte, és ezt a biztosított számlával igazolja.
b) A biztosító a forgalmi engedélybe bejegyzett gyártási év utolsó napjától számított 6 évig, illetve ha a gyári átrozsdásodási garancia ennél hosszabb, akkor annak igazolt érvényességéig értékemelkedést von le a helyre- állításhoz szükséges alábbi új alkatrészek, tartozékok árából:
AHE-12960/3J
· a kopásnak, elhasználódásnak rendeltetésszerűen kitett vagy a gépjármű üzemeltetése során szükség- szerűen cserélendő alkatrészek (pl. gumiabroncs, a kipufogórendszer elemei, akkumulátor),
· az elektroakusztikai és navigációs alkatrészek, tarto- zékok, berendezések,
· a gépjármű rendeltetésszerű használatához jogsza- bályban előírt, kötelezően alkalmazandó tartozékok.
c) A fenti b) pontban feltüntetett időtartam elteltével, valamint – a jármű korától függetlenül – a biztosítási eseményt megelőzően sérült, kijavítatlan vagy szak- szerűtlenül javított alkatrészek, tartozékok cseréje esetén a biztosító minden új alkatrész, tartozék árából jogosult értékemelkedést levonni.
d) Ha a sérült, de javítható alkatrészt, tartozékot a helyre- állítás során újjal pótolták, a biztosító az ebből eredő többletköltséget nem viseli.
e) Ha párban, illetve garnitúrában szerelt, illetve forgal- mazott alkatrész vagy tartozék sérül meg, a biztosított csak a megsérült alkatrész, tartozék, elem helyreállí- tási költségeinek megtérítésére tarthat igényt (a zár- garnitúra cseréjének kivételével).
f) A biztosító az utólag beépített vagyonvédelmi beren- dezésre kizárólag abban az esetben nyújt szolgálta- tást, ha a biztosított igazolta a berendezés gyártmá- nyát, típusát, beépítését.
5.4. A biztosító szolgáltatása nem terjed ki a biztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülő alábbi károkra, költségekre:
· a gépjárműben keletkezett értékcsökkenésre,
· hajtóanyagra, kenőanyagra,
· a károsodott gépjármű helyreállításához egyedileg beszerzett alkatrész vagy tartozék szállítási és beszer- zési költségére,
· a forgalomból kivont gépjármű ismételt forgalomba helyezésének költségeire,
· a biztosított gépjármű használatának akadályozta- tása miatt felmerült károkra, költségekre (pl. elma- radt haszon vagy kiegészítő biztosítás hiányában bérgépkocsi igénybevétele),
· a biztosítási esemény miatt megsemmisült gépjármű pótlását szolgáló másik gépjármű beszerzésével kap- csolatban felmerült járulékos költségekre (pl. igazga- tási szolgáltatási díjak, illetékek),
· közterhekre (ideértve az áfát is), amelyeket a biztosí- tottnak bármely ok miatt nem kell megfizetnie, vagy amelyeket visszaigényelhet.
5.5. Autómentés, szállítás
AHE-12960/3J
A biztosító a biztosítási összegen belül megtéríti a bizto- sítási eseménnyel összefüggésben felmerült autómentés és indokolt szállítás költségét káreseményenként összesen 50 000 Ft összeghatárig. A szállítás akkor indokolt, ha a
jármű üzemképtelenné vált, vagy ha a sérült jármű közle- kedését jogszabály vagy hatóság tiltja.
6. Önrészesedés
A biztosító a szolgáltatási összegből az Általános biztosí- tási feltételek szabályainak megfelelően von le önrésze- sedést.
A biztosító nem von le önrészesedést az alábbi módon tör- tént helyreállítások esetén:
· ha a szélvédő sérülésének kijavítása az üveg cseréje nélkül történik,
· ha a technológiailag indokolt üvegcserét utángyártott szélvédő alkalmazásával végzik, és az áfát is tartalmazó számla szerinti összeg nem haladja meg az importőr vagy a gyártó által szükségszerűen előírt vagy felhasz- nált alkatrészek, (segéd)anyagok költsége, valamint a technológiai időszükséglet és átlag óradíj alapján szá- molt munkadíj összegének 75%-át.
· ha a sérült fényszóró és egyéb külső lámpák sérülésé- nek kijavítása ezek cseréje nélkül történik.
7. A biztosított kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettsége A biztosított köteles a kárt tőle telhetően megelőzni, illetve enyhíteni. A biztosított kármegelőzési és káreny- hítési teendőit a károsító esemény és a biztosított adott helyzetben fennálló lehetőségei határozzák meg.
A biztosított legalapvetőbb kötelezettségei:
· intézkednie kell a biztosított gépjármű mielőbbi eltá- volításáról a káresemény bekövetkezésével nyilván- valóan veszélyeztetett területről (pl. tűz esetén, vagy árvízveszély esetén az árterületről),
· gondoskodnia kell a tűzvédelmi szabályok maradékta- lan betartásáról,
· tűz keletkezése esetén – ha az a biztosítottól korára és egészségi állapotára tekintettel elvárható – azonnal meg kell kezdenie annak oltását, hogy megakadá- lyozza a terjedését.
8. A biztosító mentesülése
A kármegelőzési kötelezettség súlyosan gondatlan meg- szegésének minősül különösen a tűzvédelmi (tűzrendé- szeti) szabályok súlyos megsértése.
9. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dokumentu- mok
A szolgáltatás igénybevételéhez a gépjárműbe utólag beépített vagyonvédelmi berendezésre irányuló szolgál- tatási igény esetén igazolni kell a berendezés gyártmá- nyát, típusát, beépítését.
VII. Jogvédelem-biztosítás
Az alábbi feltételek szerint létrejövő jogvédelem-biztosí- tásra az itt nem szabályozott kérdésekben az Általános biztosítási feltételek és a Vagyonbiztosítás különös felté- telei terjednek ki. A jogvédelem-biztosításra semmilyen módon nem terjednek ki „A kiegészítő vagyonbiztosítások különös biztosítási feltételei” fejezetben foglalt szabályok.
1. A biztosított
A jelen kiegészítő biztosítás alapján a biztosítási fedezet a biztosítási ajánlaton és a biztosítási kötvényen feltün- tetett,
· már fennálló lakóépületre alapított társasház, vagy
· a cégjegyzékbe bejegyzett lakásszövetkezet lakóközösségére terjed ki.
A lakóközösség tagjai nem minősülnek biztosítottnak.
2. Biztosítási esemény
2.1. Biztosítási esemény, ha
· a biztosított jogi érdekei más személyek – ideértve a lakóközösség tagjait is – magatartása következtében sérelmet szenvednek és ennek kapcsán a 4. pontban meghatározott igénye merül fel, vagy
· más személyek jogi érdekei a biztosított magatartása következtében sérelmet szenvednek és emiatt a bizto- sítottal szemben a 4. pontban meghatározott igényt támasztanak.
2.2. Több azonos okból bekövetkezett, időben összefüggő esemény egy biztosítási eseménynek minősül.
3. Területi és időbeli hatály
3.1. Területi hatály
3.1.1. A biztosítás a Magyarország területén bekövetkezett, a magyar bíróság és más magyar hatóság joghatósága alá tartozó biztosítási eseményekre terjed ki.
3.2. Időbeli hatály
3.2.1. A biztosítás azon biztosítási eseményekre terjed ki, amelyek a jelen kiegészítő biztosítási szerződés hatálya alatt következnek be.
3.2.2. A biztosító a jelen kiegészítő biztosítás hatályba lépésétől viseli a kockázatot, kivéve, ha a felek valamely kockázat tekintetében várakozási időt kötöttek ki, ilyen esetben a biztosító kockázatviselése a várakozási idő elteltét követő napon kezdődik.
A munkaügyi jogvédelem esetében biztosító a jelen kiegészítő biztosítás hatályba lépésétől számított három hónapos várakozási időt köt ki. Ha a várakozási időn belül valamely munkaügyi jogvédelemre körébe tartozó bizto- sítási esemény következik be, úgy a biztosító nem nyújt szolgáltatást.
4. A jogvédelem terjedelme
4.1. A társasház, illetve a lakásszövetkezet működésével kapcsolatos jogvédelem
A működéssel kapcsolatos jogvédelem magában foglalja
· a közös tulajdonba tartozó épületrészek fenntartásá- nak és felújításának költségét nem teljesítő lakóközös- ségi tagok elleni bírósági igényérvényesítést,
· a közös költséggel/tagdíjjal hátralékba került lakókö- zösségi tagok külön tulajdonára vezetett jelzálogjog bejegyzési eljárást,
· a közös tulajdonban álló épületrészek, berendezések szükséges ellenőrzése, továbbá fenntartási és felújí- tási munkálatok elvégzése céljából a külön tulajdonú lakásba való bejutás lehetővé tételével és tűrésével kapcsolatos jogvitában a biztosított képviseletét,
· a külön tulajdonban lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségnek a társasház, illetve a lakásszövetkezet ren- des működését vagy a lakóközösség nyugalmát zavaró használata, hasznosítása módja elleni fellépést,
· a külön tulajdonban álló lakásban tervezett építkezés- sel kapcsolatos jogvitában a biztosított képviseletét,
· a biztosított képviseletét ellátó természetes vagy jogi személy jogszabályba, alapító okiratba, szervezeti működési szabályzatba vagy alapszabályba ütköző tevékenysége elleni fellépést,
· a közösség egészét terhelő, különösen a közműszol- gáltatásokkal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésé- vel kapcsolatos jogi képviseletet.
4.2. Általános szerződéses jogvédelem
Az általános szerződéses jogvédelem magában foglalja a biztosított polgári jogi szerződéseiből eredő jogi érdekei- nek védelmét az alábbi esetekben:
· a biztosított által kötött polgári jogi szerződéseknek a másik fél általi megszegéséből eredő igények érvénye- sítése;
AHE-12960/3J
· biztosítási szerződésekből eredő igények érvényesí- tése;
· közös tulajdonba tartozó épületrészek és helyiségek elidegenítésével kapcsolatos ügyek.
4.3. Kártérítési jogvédelem
A kártérítési jogvédelem magában foglalja a szerző- désen kívül okozott, a polgári jogi felelősség alapján, jogszabályon alapuló kártérítési és sérelemdíj igények érvényesítését.
4.4. Munkaügyi jogvédelem
A munkaügyi jogvédelem magában foglalja a biztosított által a társasház/lakásszövetkezet működtetésével, fenn- tartásával kapcsolatosan alkalmazott személy:
· munkaviszonyával kapcsolatban támasztott kárigé- nyek és/vagy sérelemdíj iránti elhárítását, illetőleg az ezen jogviszonyok keretében a biztosítottnak okozott károk/sérelemdíj érvényesítését;
· munkaviszonyának megszűnésével (megszüntetésé- vel) kapcsolatos igényeket.
5. A biztosítási összeg
A szerződéskötéskori biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg és a szerződő által választott egy- ségek számának a szorzata.
A kiegészítő jogvédelem-biztosítás egy egységre jutó kezdeti biztosítási összegét és többszörözhetőségét a XI. függelék tartalmazza.
6. A biztosító szolgáltatása
A biztosító teljesítési kötelezettsége esetén vállalja a biztosítási esemény bekövetkezése bejelentésének idő- pontjától felmerülő indokolt, igazolt és a biztosított jogi érdekének megóvásához szükséges költségek megtéríté- sét az alábbiak szerint.
6.1. A biztosítási esemény megtörténtének bejelentése előtt keletkezett költségeket csak akkor téríti meg a bizto- sító, ha azok
· az ellenérdekű fél lépései miatt,
· a bíróság vagy más hatóság intézkedéseivel összefüg- gésben vagy
· a biztosított érdekében
tett halaszthatatlan intézkedések által és a biztosítási esemény bejelentését megelőző 30 napon belül merültek fel.
6.2. A biztosító – ha a biztosítási esemény bekövetkezik – az alábbiakat téríti:
· a biztosítottat képviselő ügyvéd indokolt, feladathoz mért és szokásos mértékű munkadíját és költségeit (a továbbiakban: ügyvédi költség), feltéve, hogy megbízásához és díjazásához a biztosító előzetesen hozzájárult (11.1.2. pont). Amennyiben a biztosított a biztosító előzetes hozzájárulása nélkül vagy tiltako-
zása ellenére állapodott meg az ügyvéddel, a biztosító nettó 5 000 Ft/óra ügyvédi költséget térít meg;
· a biztosított által fizetendő illeték összegét, bíróság vagy hatóság által igénybevett igazságügyi szakértők tevékenységéért járó díjat, bírói vagy hatósági eljárás díját, a tanúnak járó költségtérítést;
· biztosított által – a biztosító hozzájárulásával – felkért független szakértő tevékenységéért járó díjat;
· polgári perben az ellenfél költségeit, büntetőeljárás során a magánfél és a magánvádló költségeit is, ha a biztosított azok fizetésére kötelezett, és ezekre vonat- kozóan nem áll fenn más biztosítás;
· a biztosított kérésére elrendelt végrehajtási eljárás költségeit a biztosító viseli legfeljebb 2 végrehajtási kísérlet erejéig.
6.3. A biztosító teljesítési kötelezettsége az alábbiak sze- rint áll fenn:
· a biztosító szolgáltatásának felső határát az adott biztosítási időszakban bekövetkezett igényekre a köt- vényen megjelölt biztosítási összeg képezi,
· a biztosítási eseményenként kifizetett szolgáltatási összeg nem haladhatja meg a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjában érvényes biztosítási összeget, függetlenül az igényérvényesítés hosszától. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége több éven át tartó igényérvényesítés esetén is csak a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjában érvényes biztosítási összeg erejéig áll fenn
· a 2.2 pont szerinti esetre egy biztosítási összeg vonat- kozik. Ilyen esetben a biztosítási összeg az első, a biztosítási esemény körébe tartozó jogsértés vagy érdeksérelem időpontja szerint állapítandó meg,
· perbeli egyezség esetén a biztosító a költségeket a per- nyertességnek a pervesztességhez viszonyított arányában viseli. Peren kívüli egyezség esetén a költségeket a biz- tosító viseli, az ügyvédi munkadíj számításának alapja azonban az egyezségben szereplő összeg. A pernyertes- ség-pervesztesség arányát a biztosító az adott biztosítási esemény során érvényesített legmagasabb igény és az egyezségi összeg összevetésével állapítja meg.
· a biztosító fedezetet nyújt a folyamatban lévő bíró- sági, hatósági eljárásokban azok jogerős befejezéséig akkor is, ha a biztosítási szerződés időközben meg- szűnt, feltéve, hogy a biztosítási esemény a szerződés hatálya alatt következett be.
6.4. A biztosító a költségeket számla vagy hatósági, bíró- sági határozat alapján téríti meg.
7. Kizárások, szolgáltatáskorlátozások
AHE-12960/3J
7.1. A jogvédelmi biztosítás nem terjed ki azon igényekre, amelyek:
· gépjárművek üzemeltetésével, vezetésével vagy tulaj- don átruházással kapcsolatban keletkeztek;
· adó-, vám- és egyéb illetékjogból adódóan merül fel;
· közgyűlési határozat megtámadásával kapcsolatos jogvita miatt merül fel; vagy
· közigazgatási szerv rendelkezéseivel közvetlen vagy közvetett kapcsolatban áll.
7.2. A biztosítás nem fedezi továbbá:
· a lakóközösségi tagok érdekeinek védelmét;
· olyan követelések érvényesítését, melyeket a biztosí- tottra engedményeztek, illetve melyeket a biztosított ellen az általa átvállalt tartozás miatt érvényesítenek;
· olyan biztosítási eseményeket, melyek a biztosított szándékos és jogellenes magatartásának a következ- ménye; valamint
· a biztosítottal vagy jogi képviselőjével szemben a biz- tosítási eseménnyel kapcsolatos eljárásban rosszhi- szemű pervitel vagy mulasztás miatt kiszabott bírság összegét, illetve fenti magatartás miatti többletköltség összegét.
7.3. A biztosító – a biztosítottat bármilyen jogcímen ter- helő – sikerdíjat nem térít.
7.4. A biztosító nem téríti meg a biztosított által benyúj- tott igények kapcsán felmerülő azon költségeket, amelyek azt követően merülnek fel, hogy a biztosító megálla- pította, vagy valószínűsítette, hogy megítélése szerint kilátástalan az eljárás sikeres befejezése (sikerkilátás hiánya).
7.5. Az általános szerződéses jogvédelem esetén a bizto- sító nem téríti meg továbbá:
· a biztosított által folytatott vállalkozási tevékeny- ségből eredő – kivéve a közös helyiségek bérbeadása kapcsán felmerülő – igényeket, költségeket, ideértve a vállalkozásból eredő kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos és a vállalkozói felelősség alapján érvé- nyesített igényeket is;
· a biztosítottnak az Allianz Hungária Zrt.-vel kötött biz- tosítási szerződéseiből eredő igények érvényesítését és ezek elhárítását, továbbá ezek költségeit.
7.6. Ha két vagy több ellenérdekű fél ugyanarra az ese- ményre a biztosítónál rendelkezik jogvédelmi, illetve felelősségbiztosítási szerződéssel, a biztosító nem nyújt jogvédelmi szolgáltatást. E rendelkezés a büntető és sza- bálysértési eljárásra is vonatkozik.
8. Közlési és változás-bejelentési kötelezettségek
8.1. Közlési kötelezettség:
8.1.1. A szerződő köteles nyilatkozni a szerződés megkö- tését megelőzően, hogy nincs ellene, illetve a biztosított ellen, továbbá általa illetve a biztosított által benyújtott és biztosítási eseménynek minősülő igény.
8.1.2. A szerződőnek nyilatkoznia kell a biztosító kérésére
· arról, hogy az előző 3 évben a jelen kiegészítő biztosí- tás biztosítottjának hány peres ügye volt,
· a nem fizető tulajdonosok számáról és tartozásuk összegéről,
· a biztosított alkalmazottainak számáról, vagy arról, hogy a biztosítottnak nincs alkalmazottja.
8.2. Változás-bejelentési kötelezettség:
8.2.1. A szerződő/biztosított 15 napon belül köteles írás- ban bejelenteni minden olyan körülményben bekövetke- zett változást, amelyről a szerződéskötéskor az ajánlat- ban nyilatkozott, illetve amelyekre a biztosító szerződés- kötéskor rákérdezett.
A nem fizető adósok tartozásának összegére a változás- bejelentési kötelezettség nem vonatkozik.
8.2.2. A szerződő/biztosított köteles az észlelést követően haladéktalanul jelezni:
· a perindítást;
· a közös képviselő személyének változását;
· a biztosított alkalmazottainak számában történt vál- tozást.
9. A biztosítási eseményhez kapcsolódó bejelentési és közlési kötelezettség
9.1. A biztosító szolgáltatásának igénybevételéhez a biz- tosított köteles:
· a valóságnak megfelelően felvilágosítani a biztosítót a mindenkori tényállásról és kívánságára valamennyi kapcsolódó dokumentumot átadni, illetve a képvi- seletét ellátó ügyvédet a titoktartás alól felmenteni a biztosító irányában;
· a képviseletét ellátó ügyvédnek teljes körű képviseleti jogot adni, őt teljes egészében és a valóságnak meg- felelően a mindenkori tényállásról tájékoztatni és kívánságára minden okmányt rendelkezésére bocsá- tani;
· a felmerülő költségekre vonatkozó bizonylatokat a kiegyenlítés előtt legalább 5 munkanappal korábban a biztosító ellenőrzésére átadni.
9.2. A polgári jog körébe tartozó igények érvényesítése vagy elhárítása esetén ezen kívül a biztosított köteles
· lehetővé tenni, hogy a biztosító az igényeket lehetőség szerint peren kívül rendezze;
· az igények bírósági érvényesítése vagy elhárítása, illetve bírói döntés megtámadása előtt a biztosító állásfogla- lását – különösen a sikerre való kilátással kapcsolatban
AHE-12960/3J
– bekérni, az egyezségkötéseket a biztosítóval egyez- tetni. A biztosítóval nem egyeztetett egyezségkötés esetén a biztosító nem nyújt szolgáltatást.
9.3. A biztosítási esemény bejelentését és a szükséges ira- tok becsatolását követően a biztosító írásban – a 10. pont szerint – nyilatkozik a költségek vállalásáról.
10. A biztosító teljesítésére vonatkozó szabályok, a siker kilátásának megítélése, egyeztető eljárás
10.1. Az adott biztosítási esemény körébe tartozó igény vizsgálatához szükséges valamennyi dokumentum átvé- telétől számított 15 munkanapon belül a biztosítónak írásban igazolnia kell a biztosítási fedezet fennállását vagy meg kell indokolnia a fedezet hiányát.
10.2. A biztosító jogosult mindenkor vizsgálni a jogérvé- nyesítés vagy a jogi védekezés várható sikerét. Ha a jogi helyzet és a bizonyítékok vizsgálata alapján arra a követ- keztetésre jut, hogy kedvezőek a kilátások az igényérvé- nyesítés/igény elleni védekezés sikerére, írásban vállalja a biztosított költségek megtérítését.
10.3. Az igényérvényesítés/igény elleni védekezés sikeré- nek kilátástalansága esetén a költségviselés elutasítását a biztosított részére írásban közölni kell az okok megadá- sával és érdekegyeztető bizottság felállításának lehetősé- gére való utalással.
10.3.1. Ha a biztosított nem ért egyet a biztosítónak a költ- ségviselés elutasítását tartalmazó döntésével, a döntés kézhezvételétől számított 15 napon belül érdekegyeztető bizottság felállítását kérheti, az őt képviselő ügyvéd egy- idejű megnevezésével.
10.3.2. Az érdekegyeztető bizottság tagjai:
· a biztosított által megnevezett ügyvéd,
· a biztosító jogi képviselője, valamint
· az előző két tag által választott elnök.
10.3.3. Az érdekegyeztető bizottság az érdekegyeztetés iránti kérelemnek a biztosítóhoz való beérkezésétől számított 5 munkanapon belül köteles írásbeli döntést hozni a sikerkilátás és a költségek viselésének kérdésé- ben. Az érdekegyeztető bizottság döntéseit szótöbbséggel hozza.
10.3.4. Az érdekegyeztető bizottság döntése, mind a biztosítóra, mind a biztosítottra kötelező, a döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye. Az érdekegyeztető bizottság működéséért legfeljebb a bíróság által megállapítható ügyvédi költség felét számíthatja fel.
10.3.5. Az érdekegyeztető bizottság működésének költsé- geit a biztosító abban az esetben viseli, ha az érdekegyez- tető bizottság döntése az igényérvényesítés/igény elleni védekezés várható sikere tekintetében a biztosítottra nézve kedvező.
10.3.6. Ha az érdekegyeztető bizottság döntése a biz- tosítottra nézve kedvezőtlen, akkor mindkét fél saját maga viseli az egyeztető eljárás során felmerülő saját költségeit.
10.3.7. Az egyeztető eljárás eredménytelensége esetén is megilleti a biztosítottat a jogi képviselő (ügyvéd)
12.1. pontban foglalt szabad választásának a joga.
11. A biztosított képviselete
11.1. A biztosított jogosult a biztosítási esemény bekö- vetkezését követően, illetve bármely bírósági vagy köz- igazgatási eljárásban vagy az ilyen eljárás megkezdését megelőzően, az eljárás elkerülését elősegítő eljárás során, valamint az egyeztető eljárás eredménytelensége esetén szabadon megválasztani jogi képviselőjét (ügy- védjét).
11.1.1. Az ügyvédet közvetlenül a biztosított bízza meg.
11.1.2. A biztosított köteles az ügyvéd megbízását meg- előzően az ügyvéd személyét és díjazását egyeztetni a biztosítóval.
A bejelentést követően a biztosító két munkanapon belül nyilatkozik a hozzájárulás kérdésében. A biztosító annak az ügyvédnek a megbízásához járul hozzá,
· akinek az irodája azon bíróság vagy közigazgatási hatóság székhelyén van, amely az első fokon indí- tandó eljárásra illetékes, vagy
· aki a törvényszék illetékességi területén működő ügy- véd, ha a fentiekben megjelölt helyiségben egyáltalán nincs vagy csak egy ügyvéd működik.
A biztosító hozzájárulása esetén a biztosított jogosult megbízni az ügyvédet, és a szerződés megkötésétől szá- mított 3 munkanapon belül a megbízott ügyvéd nevét és székhelyét, a szerződés megkötését a biztosítónak
írásban bejelenteni. Az ügyvéd közvetlenül a biztosítottal szemben felelős a megbízás teljesítéséért.
A biztosító nem felel az ügyvéd tevékenységéért.
11.2. Amennyiben a biztosított kéri, a biztosító javaslatot tesz az eljáró ügyvéd személyére.
12. A nyilatkozatok megtétele
AHE-12960/3J
A biztosító szolgáltatására, valamint a biztosítási szer- ződéssel kapcsolatos nyilatkozatok megtételére – az alapszabály rendelkezéseinek, valamint a közgyűlési/tag- gyűlési határozatokban foglaltak figyelembevételével –
· lakásszövetkezet esetén a szövetkezet igazgatósága/ ügyvezető elnöke,
· társasház esetén a társasház közös képviselője illetve az intézőbizottság elnöke vagy a közös képviseletet ellátó jogi személy
jogosult.
13. A biztosítási igény átruházása
13.1. A biztosított olyan összegek megfizetésére vonat- kozó igényei, melyeket a biztosító neki megfizetett, átszállnak a biztosítóra a biztosítottat megillető jogokkal együtt, az igény felmerülésének az időpontjában.
AHE-12960/3J
13.2. A biztosított köteles a biztosítót igényének az érvé- nyesítésében támogatni és a biztosító javára engedmé- nyezési okiratot kiállítani.
VIII. Assistance biztosítás
Az Assistance biztosítás jelen különös biztosítási felté- teleiben nem szabályozottakra az Általános biztosítási feltételek vonatkoznak, míg a jelen különös feltételeknek az Általános biztosítási feltételektől eltérő rendelkezése esetén a különös biztosítási feltételek rendelkezése az irányadó.
A szolgáltatásokat a biztosító megbízása alapján az Allianz Global Assistance, AGA International S.A.
Magyarországi Fióktelep, H-2040 Budaörs, ORCO Business Park, B.ép. 4.em. Szabadság út 117. (továbbiakban szolgál- tató) nyújtja.
1. Biztosított, szolgáltatásra jogosult
Biztosított
A biztosított megegyezik a Vagyonbiztosítás biztosított- jával.
Biztosítási szolgáltatás jogosultja
A szolgáltatásra a biztosított jogosult.
2.Területi hatály
Jelen kiegészítő biztosítás területi hatálya azonos a Vagyonbiztosításban megjelölt területi hatállyal.
3. Biztosítási események
Az Assistance biztosítás keretében biztosítási esemény- nek kizárólag a vészhelyzet minősül. A biztosító szolgál- tatását megalapozó egyes vészhelyzetek meghatározását az alább felsorolt biztosítási események, valamint az egyes Assistance biztosítások szolgáltatásairól szóló pon- tok tartalmazzák.
3.1. Csőtörés
A kockázatviselés helyén bekövetkezett csőtöréskár biz- tosítási esemény (lásd Vagyonbiztosítás 5.A. pont szerinti táblázat R/1. pontját), melynek következtében a kiáramló folyadék vagy gőz veszélyezteti a biztosított ingatlan ren- deltetésszerű használatát vagy közvetlen balesetveszély- lyel jár.
Közös tulajdonra kötött lakóközösség-biztosítás esetén kizárólag a közös tulajdonban álló csövek töréskára által okozott veszélyhelyzet minősül biztosítási eseménynek.
A hőellátásnak a fűtéscső-töréskár miatti szünetelése csak a fűtési időszakban biztosítási esemény.
3.2. Üvegtörés
A kockázatviselési hely külső nyílászáróinak bármely típusú üvegezésében bekövetkező üvegtöréskár bizto- sítási esemény (lásd Vagyonbiztosítás 5.A. pont szerinti táblázat S. pontját), melynek következtében a külső hőmérséklet vagy a külső időjárási viszonyok közvetlenül veszélyeztetik az ingatlanban tartózkodók egészségét, az ott található ingóságokat, vagy a betört ablaküveg miatt fennáll az illetéktelen behatolás közvetlen veszélye.
Közös tulajdonra kötött lakóközösség-biztosítás esetén kizárólag a közös tulajdonban álló külső nyílászárók üve- gezésének töréskára által okozott veszélyhelyzet minősül biztosítási eseménynek, továbbá a veszélyeztetett ingó- ságok körében kizárólag a közös tulajdonú ingóságokat lehet figyelembe venni.
3.3. Tetőkárosodás
A kockázatviselés helyén bekövetkező viharkár, felhősza- kadáskár, hónyomáskár, illetve jégveréskár biztosítási események (lásd Vagyonbiztosítás 5.A. pont szerint táblá- zat E, F, G, H pontjait) következtében megsérült tetőfedé- sen keresztül az épületbe bejutó csapadékvíz veszélyez- teti a lakhatóságot vagy az ott található ingóságokat.
3.4. Zársegély
Biztosítási eseménynek minősül, amennyiben az alábbi okok miatt nem lehet a kockázatviselés helyén lévő ingat- lanba bejutni illetve onnan kijutni.
Az épület egészére szóló lakóközösség-biztosítás eseté- ben:
· a közös tulajdonú bejárati ajtó zárszerkezetének meg- hibásodása vagy megrongálása,
· a külön tulajdonú bejárati ajtó zárszerkezetének meg- hibásodása vagy megrongálása, illetve a bejárati ajtó kulcsának eltörése, elvesztése.
A közös tulajdonra kötött lakóközösség-biztosítás esetében:
· a közös tulajdonú bejárati ajtó zárszerkezetének meg- hibásodása vagy megrongálása.
Jelen biztosítási esemény kizárólag a gyalogos közlekedés céljára szolgáló bejárati ajtókra értelmezhető.
4. Biztosítással nem fedezett biztosítási események, költségek
AHE-12960/3J
Az általános biztosítási feltételekben és a Vagyonbizto- sítás különös biztosítási feltételeiben felsorolt kizárások az alábbiakkal egészülnek ki:
4.1. A biztosítás nem terjed ki azokra az eseményekre, amelyek hatósági engedély nélkül átalakított ingatlan esetében ezen átalakítással összefüggésben keletkeznek.
4.2. Nem terjed ki a biztosítás továbbá
· a vészhelyzet elhárítását követően esetlegesen felme- rülő helyreállítási költségekre;
· a biztosított ingatlanban tartott ingóságokban bekö- vetkező károkra;
· arra a veszélyhelyzetre, melynek elhárítását a biz- tosított a jelen biztosítás kockázatviselési kezdetét megelőzően kötött más biztosítási szerződés alapján igényelheti,
· a gyártási hibából eredő veszélyhelyzetekre,
· a megfelelő karbantartás elmulasztásából, a biztosí- tott ingatlan korából vagy a rendeltetésellenes hasz- nálatból eredő veszélyhelyzetekre,
· az olyan hibákból eredő veszélyhelyzetekre, amelyek elhárítását a biztosított külön garancia vagy szerződés alapján kérheti,
· a biztosító és/vagy a szolgáltató előzetes hozzájáru- lása nélkül igénybe vett vészelhárítás költségeire.
5. A biztosított kötelezettségei a biztosítási ese- mény bekövetkeztekor és a biztosító, illetve a szolgáltató kárbejelentést követő intézkedése
A biztosított köteles a biztosítási eseményt haladéktala- nul, de legfeljebb a tudomásra jutástól számított 24 órán belül telefonon bejelenteni a biztosító 0-24 óráig hívható telefonos ügyfélszolgálatán, a 06-80-104-122 telefonszá- mon, vagy – ennek elérhetetlensége esetén – a 06-40-421- 421 telefonszámon.
Az igénybe vehető szolgáltatásokról – a biztosítási feltéte- lek alapján – a telefonos ügyfélszolgálat ad tájékoztatást.
Ha a biztosított, vagy a szolgáltatásra jogosult a kárbeje- lentés alkalmával még nem ismert körülmények miatt a későbbiekben további kapcsolódó szolgáltatást igényel, a telefonos ügyfélszolgálat engedélyét ehhez is kérni kell. A biztosító az Assistance biztosítások alapján nem téríti meg az előzetes bejelentés és jóváhagyás nélkül igénybe vett szolgáltatások költségét.
A bejelentéskor a biztosítási szolgáltatások igénybevéte- léhez a következő információkat kell megadni:
· a bejelentő vezeték- és keresztneve,
· a bejelentő elérhetősége,
· a kockázatviselés helye,
· az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz szerződés- száma,
· a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja és a biztosítási esemény leírása,
· az igényelt szolgáltatás.
Téves információadás esetén a biztosító helyszínre érkező szolgáltatója a szolgáltatást megtagadhatja, ha a helyszíni körülmények nem egyeznek a bejelentésben foglaltakkal. Az ebből eredő költség (például kiszállási költség) a bejelentőt terheli.
A biztosító és/vagy szolgáltató jogosult ellenőrizni a bejelentésben foglaltakat és a szolgáltatások igénybevé- telének indokoltságát.
Szolgáltatás nyújtása esetén, annak megkezdéséről a szolgáltató SMS-ben vagy telefonon értesíti a bejelentőt a bejelentést követő 1 órán belül. Ha a szolgáltatás nyúj-
tása bármely okból akadályba ütközik, akkor a szolgáltató telefonon megkeresi a bejelentőt.
6. Kárenyhítési kötelezettség
A felek a biztosítási esemény bejelentésekor megállapod- hatnak a biztosított kárenyhítéssel kapcsolatos teendői- ben.
A biztosított köteles a biztosítóval vagy az általa megbí- zott közreműködővel történt egyeztetésnek megfelelően eljárni (pl. a szolgáltatót a biztosítási esemény helyszí- nén megvárni, a bejutást biztosítani).
7. A biztosító szolgáltatása
7.1. A biztosító szolgáltatása: a biztosító a biztosítási esemény helyszínére irányítja megbízott szakemberét (kiszálló szolgálat) a vészhelyzet elhárítása céljából. A biztosító szolgáltatása a vészhelyzet elhárításához szük- séges munkadíjra és kiszállási költségre terjed ki.
A biztosító az Assistance biztosítások szolgáltatásait biz- tosítási eseményenként az egyes Assistance biztosítások szolgáltatásairól szóló pontokban meghatározott limitig nyújtja.
7.2. Amennyiben a megbízott szakember által végzett vészelhárítás költsége meghaladja az adott biztosítási eseményhez tartozó limit összegét, úgy a limiten felüli összeg a biztosítottat terheli.
A megbízott szakember készpénzes számlát állít ki,
a) a felmerült többletköltségről, ha a vészhelyzet elhárí- tási költségek meghaladják az egyes Assistance bizto- sításokban meghatározott értékhatárt (limitet),
b) a felmerült többletköltségről, ha a kiszálló szolgálattal olyan munkát is elvégeztet a biztosított, amelyre a biz- tosítási fedezet nem terjed ki,
AHE-12960/3J
c) az elvégzett munka költségéről, ha a helyszíni szemle alapján a vészhelyzet nem állapítható meg, és a bizto- sított ennek közlését követően is kéri a szolgáltatást.
A megbízott szakember által kiállított készpénzes szám- lát a biztosított a helyszínen köteles kifizetni, amelyet
a biztosító, amennyiben az a Vagyonbiztosítás alapján téríthető, utóbb megtérít a biztosított részére.
A biztosító jogosult ellenőrizni a szolgáltatás igénybevé- teléről kiállított bizonylatok, számlák tartalmát és való- diságát.
8. A biztosítási szolgáltatás teljesítése
Amennyiben a vészhelyzetet a biztosított által igényelt szolgáltatást gátló helyi körülmények miatt a biztosító nem tudja saját szolgáltatóival elhárítani, a biztosított és a biztosító telefonos egyeztetése során engedélyezett külső szolgáltatók költségét a biztosított köteles kiegyen- líteni, majd a külső szolgáltató által kiállított tételes számlát és a kifizetés igazolását a biztosító részére meg- küldeni.
Figyelem!
A biztosító előzetes hozzájárulásával igénybe vett szol- gáltatások költségeit igazoló dokumentumo(k)at a biztosított köteles megőrizni abban az esetben, ha azok olyan szolgáltatáshoz kapcsolódnak, amely költségeinek megtérítését a biztosítótól kéri.
A biztosított valamennyi dokumentumot a szolgáltatótól telefonon kapott kárszámra történő hivatkozással a tele- fonon egyeztetett módon és címre köteles eljuttatni.
Amennyiben a biztosított költségei megtérítését kéri a biztosítótól, úgy az általa megküldött dokumentumokkal együtt köteles bejelenteni azt a bankszámlaszámot is, amelyre a biztosító pénzbeli szolgáltatását kéri.
A biztosító a szolgáltatás iránti igény elbírálásához szük- séges igazoló dokumentumok beérkezésétől számított 30 napon belül teljesíti a költségek visszatérítését.
9. Az Assistance szolgáltatás meghiúsulása
Az Assistance szolgáltatás meghiúsul, ha a vészhelyzet a biztosítóval vagy a szolgáltatóval való kapcsolatfelvételt, illetve a munkavégzést gátló rendkívüli körülmények (vis maior, illetve a szolgáltatást nyújtón kívül álló okok) miatt sem saját, sem külső szolgáltatóval nem hárítható el.
10. A biztosító megtérítési igénye
Amennyiben a biztosító szolgáltatást nyújtott, őt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosítottat illették meg a biztosítási esemény bekövetkezéséért felelős személlyel szemben.
11. Az Assistance biztosítás szolgáltatásai és azok értékhatára (limit)
Szolgáltatás | Értékhatár | |
Közös tulajdonban bekövetkezett kár esetén | Külön tulajdonban bekövetkezett kár esetén | |
Csőtörés: a sérült vezetékrész cseréje vagy javítása | 47 250 Ft / biztosítási esemény | 31 500 Ft / biztosítási esemény |
Üvegtörés: a nyílászáró üvegezésének végleges vagy átmeneti pótlása | 47 250 Ft / biztosítási esemény | 31 500 Ft / biztosítási esemény |
Tetőkárosodás: a károsodás mértékétől függően a tetőfedés javítása, helyreállí- tása vagy a sérült rész átmeneti ponyvázása | 47 250 Ft / biztosítási esemény | 31 500 Ft / biztosítási esemény |
Zársegély: a zárszerkezet helyszíni javítása, indokolt esetben zárbetét cseréje | 31 500 Ft / biztosítási esemény | 31 500 Ft / biztosítási esemény |
12. Egyéb rendelkezések
Amennyiben a biztosító és a szolgáltató közötti szer- ződés bármilyen okból megszűnik, a biztosító jogosult az Assistance biztosítást megszüntetni. Az Assistance
AHE-12960/3J
biztosítás megszüntetéséről, a biztosítási szerződés ezzel összefüggő módosításának hatályáról és a szerződés módosított díjáról a biztosító a hatályba lépést megelő- zően 60 nappal írásban értesíti a szerződőt.
IX. Függelék: Betörésvédelmi szintek és összeghatárok
A. Betörésvédelmi szintek
1. A mechanikai és az elektronikai vagyonvédelmi rend- szerek elemei
1.A. Mechanikai védettségi szintek
1. védettségi szint:
Megfelel az 1. védettségi szintnek az a helyiség, amelyet határolószerkezetei (tető is) a jogosulatlan idegen sze- mélyek behatolásától és az elmozdítástól egyaránt meg- óvnak.
2. védettségi szint :
· Falazatok, födémek, tetőszerkezetek: a biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló helyiségek határolószerkezeteinek szilárdsága egyenértékű a 6 cm vastag tömör, kisméretű téglából készült falazaté- val.
· Ablakok, erkélyajtók (teraszajtók), kitekintők,
felül- és oldalvilágítók: az összes üvegezett felület nyílászárónként legalább 5 mm vastag, vagy ha ennél vékonyabbak, akkor az üveget vagyonvédelmi fóliával kell ellátni a belső oldalon.
· Bejárati ajtók, garázsajtók: zárásukat 2 db biztonsági zár vagy 1 db törés ellen védetten szerelt biztonsági zár végzi. A kétszárnyú bejárati ajtók és erkélyajtók reteszeit reteszhúzás elleni védelemmel kell ellátni.
Megfelelnek a 2. védettségi szint előírásainak az alábbiak is:
· a legalább 6 cm vastagságú, két vagy több rétegű szendvicsszerkezet,
· az üvegtéglával vagy kopolitüveggel kialakított határolófelület,
· az elektromos nyitású, elektronikus vezérlésű garázs- ajtó, ha más mechanikai védelemmel nincsen felsze- relve,
· továbbá az MSZ EN 356:2000 szabvány szerinti P1A jelölésű biztonsági üvegek.
3. védettségi szint
· Falazatok, födémek, tetőszerkezetek: a biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló helyiségek határolószerkezeteinek szilárdsága egyenértékű a 12 cm vastag tömör, kisméretű téglából készült falazaté- val.
· Ablakok, erkélyajtók (teraszajtók), kitekintők,
felül- és oldalvilágítók: az összes üvegezett felület nyílászárónként legalább 5 mm vastag.
Ha valamely nyílászáró alsó éle a járdaszinttől
- 3 méternél alacsonyabban van,
- 3 méternél magasabban van, de valamely mellék- épület, épületrész, építmény vagy beépített eszköz (pl. tűzlétra) megkönnyíti a bejutást,
akkor üvegfelületét vagyonvédelmi fóliával kell ellátni a belső oldalon.
Az ablakok tok és keretszerkezetének támadhatóság, illetve ellenállás tekintetében erősebbnek – de leg- alább egyenértékűnek – kell lenni az üvegszerkezet ellenállóképességével.
· Bejárati ajtók, garázsajtók:
- fém- vagy legalább 25 mm vastag tömör keményfa szilárdságával megegyező faszerkezetű,
- fa tokozat esetén a zár reteszvasak fogadását meg- erősített, a falszerkezethez legalább 3 ponton rögzí- tett ellenlemez biztosítja
- kiemelés, valamint befeszítés ellen védett.
Az ajtók zárását
· 2 db egymástól min. 30 cm-re elhelyezett, törésvédet- ten szerelt biztonsági zár, vagy
· 1 db hevederzár és legalább 1 db, tőle min. 30 cm-re, törésvédetten szerelt biztonsági zár végzi.
A törésvédetten szerelt biztonsági zár reteszelési mélysé- gének legalább 14 mm-nek kell lennie.
Bevésőzár alkalmazása esetén a fa ajtólap külső oldala a zárszekrény hosszanti tengelyében kívülről olyan fém- lemezzel van megerősítve, amely roncsolás nélkül nem szerelhető le, és magassága legalább kétszerese a zár- szekrény magasságának.
Az ajtólap és a tok közötti záráspontosság oldalanként maximum 4 mm, keményfa szerkezet esetén maximum 6 mm. Az ajtólap és a tok vetemedése a zárás biztonságát nem befolyásolhatja.
Az ajtólapokat minimum 3 db diópánttal – vagy ezzel egyenértékű szilárdságú, egyedi kialakítású forgópánttal – rögzítették a tokhoz.
A kétszárnyú bejárati ajtók és erkélyajtók reteszeit retesz- húzás elleni védelemmel kell ellátni. Megfelel a 3. védett- ségi szint előírásainak a legalább 12 cm vastagságú, három vagy több rétegű szendvicsszerkezet is. A 3. védett- ségi szint elemeként elfogadhatók olyan nyílászárók
AHE-12960/3J
is, amelyekre a Mabisz „részleges mechanikai védelem alkotóeleme” ajánlást (régebben minősítést) adott. A 3. védettségi szint előírásainak megfelelnek a Mabisz által ajánlott MSZ EN 356:2000 szabvány szerinti P2A (A1-es) és P3A (A2-es) biztonsági üvegek.
4. védettségi szint
· Falazatok, födémek, tetőszerkezetek: a biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló helyiségek határolószerkezeteinek szilárdsága egyenértékű a 38 cm vastag tömör, kisméretű téglából készült falaza- téval.
· Ablakok, erkélyajtók (teraszajtók), kitekintők,
felül- és oldalvilágítók: az összes üvegezett felület nyílászárónként legalább 6 mm vastag.
Ha a nyílászáró alsó éle a járdaszinttől
- 3 méternél alacsonyabban van, vagy
- 3 méternél magasabban van, de valamely mel- léképület, épületrész, építmény vagy beépített eszköz (pl. tűzlétra) megkönnyíti a bejutást, akkor a következő műszaki-technikai feltételeknek kell maradéktalanul megfelelni:
- az ablakok, erkélyajtók, kitekintők, felül- és oldalvi- lágítók teljes felületét minimum 12 mm átmérőjű köracélból készült és maximum 100x300 mm-es osztású – vagy más műszaki megoldású, de az előbbivel megegyező szilárdságú – rácsozattal kell védeni, amely kívülről roncsolás nélkül nem sze- relhető le,
- a rácsot a sarkainál – 300 mm-nél nagyobb oldal- hosszúság esetében egymástól legfeljebb 300 mm távolságra is – átmenőcsavarral kell rögzíteni a falba vagy a nyílászáró keretéhez olyan módon, hogy kívülről csak roncsolással legyen eltávolítható,
- falba rögzítés esetén a falazókörmök kereszt- metszetének legalább azonosnak kell lennie a rács anyagának keresztmetszetével. A minimális beépítési (rögzítési) mélység téglafalban 150 mm, betonban 100 mm. A rács helyettesítésére megfelelnek az áttörésbiztos, rétegelt – minimum P6B fokozatú (B1-es) – biztonsági üvegek vagy a velük azonos védettséget nyújtó, a Mabisz által teljes körű mechanikai védelem alkotóelemeként ajánlott (régebben minősített) üvegszerkezetek. A rács helyettesítésére alkalmas üveg csak olyan keretbe helyezhető el, amely a Mabisztól „teljes körű mechanikai védelem alkotóeleme” ajánlást (régebben minősítést) kapott.
- Az ablakok tok és keretszerkezetének támadható- ság, illetve ellenállás tekintetében erősebbnek – de legalább egyenértékűnek – kell lenni az üvegszer- kezet ellenálló képességével.
· Bejárati ajtók, garázsajtók: a Mabisz által teljes körű mechanikai védelem alkotóelemeként ajánlott (régebben minősített) szerkezetek.
Minősítés hiányában a bejárati ajtónak a következő műszaki-technikai feltételeknek kell maradéktalanul megfelelnie:
- az ajtólap fém- vagy legalább 40 mm vastagságú tömör keményfa szilárdságával megegyező faszer- kezetű. A fémszerkezetű ajtó lapja legalább 2 mm vastagságú vaslemezzel van borítva,
- fa tokozat esetén a zár reteszvasak fogadását megerősített, a falszerkezethez legalább 3 ponton rögzített ellenlemez biztosítja,
- az ajtólap kiemelés, befeszítés ellen védve van,
- az ajtólap és a tok közötti záráspontosság oldalan- ként maximum 2 mm, keményfa szerkezet esetén maximum 5 mm,
- az ajtólapokat minimum 3 db diópánttal – vagy ezzel egyenértékű szilárdságú, egyedi kialakítású forgópánttal – rögzítették a tokhoz.,
- a zárszerkezet legalább 3 aktív és 1 passzív ponton biztosítja a zárást,
- a zárak reteszelési mélysége eléri a 18 mm-t,
- a zártest és a zárbetét fúrás, finomnyitás és letörés ellen védve van,
- a kétszárnyú bejárati ajtók és erkélyajtók reteszei reteszhúzás elleni védelemmel vannak ellátva,
- bevésőzár alkalmazása esetén a fa ajtólap külső oldala a zárszekrény hosszanti tengelyében kívül- ről olyan fémlemezzel van megerősítve, amely roncsolás nélkül nem szerelhető le, és magassága legalább kétszerese a zárszekrény magasságának,
A 4. védettségi szint elemeként elfogadhatók olyan szer- kezetek is, amelyekre a Mabisz „teljes körű mechanikai védelem alkotóeleme” ajánlást (régebben minősítést) adott.
1.B. Elektronikai j elzőrendszer
A riasztóközpont a védett téren belül van elhelyezve, burkolata szabotázsvédett, min. 1 mm lágyacél vagy azzal egyenértékű szilárdságú anyagból készült.
Minden helyiségbe, amely határos a külvilággal, az ille- téktelen személyek behatolását jelző elemek kombiná- cióit kell telepíteni. A behatolást jelző elemek minimális kombinációi a következők:
· mozgásérzékelő (PIR) és nyitásérzékelő (reed), vagy
· mozgásérzékelő és akusztikus üvegtörés-érzékelő. A behatolást jelző elemek kombinációin túl az elektro- nikai jelzőrendszerhez szükséges még legalább
· 1 db, célszerűen a kívülről legjobban látható helyre telepített, akkumulátoros hang-fény jelző, amelyet úgy kell elhelyezni, hogy külön mászóeszköz nélkül ne lehessen leszerelni,
· telefonos, illetve rádiós kezelőegység(ek) vagy GSM/ GPRS-kommunikátorral ellátott riasztóközpont,
· a riasztóközpont olyan távfelügyelethez van csatla- koztatva, amelyik szerződésben vállalja az átjelzéstől számított max. 15 percen belüli kivonulást.
Ha a területen nincs saját kivonuló szolgálattal rendel- kező távfelügyelet, a biztosító a rendőrséget közvetlenül (telefonon) értesítő távfelügyeletet is elfogadja.
AHE-12960/3J
Az elektronikai jelzőrendszer nem vehető figyelembe, ha csak természetes személyt értesítő telefonos jelzéssel vagy távfelügyeleti csatlakozás nélkül (csak helyi riasztásként) működik.
A fenti minimális kritériumokat meghaladó elektronikai jelzőrendszer kiépítését egyedi elbírálás alapján, szol- gáltatás-növeléssel veheti figyelembe a biztosító.
2. Vagyonvédelmi fogalmak
1. Törés elleni védelem
Letörés ellen védett a hengerzárbetét, ha a külső oldalon (rácsajtók, üvegezett ajtók esetében – ahol a zárbetét belső oldala is hozzáférhető – a belső oldalon is) az ajtólap síkjából – vagy a kívülről csak roncsolással eltá- volítható nem könnyűfémből készült zárcímer, szinte- zőfém, rozetta stb. síkjából – nem nyúlik ki 2 mm-nél hosszabban.
2. Reteszhúzás elleni védelem
A kétszárnyú ajtók rögzített szárnyai reteszhúzás ellen akkor vannak védve, ha a szárny reteszei (csúszó-, áthajtó- vagy elfordítós rigli) ellenállnak a külső feszí- tést követő elmozdításnak. (Ilyen pl. facsavar egy fura- ton keresztül a reteszen át, vagy akár egy belülről beszo- rított és lecsavarozott ék a nem nyíló szárny alá stb.).
Megfelel a reteszhúzás elleni védelemnek a billenőkaros szerkezet.
3. Biztonsági zár
Biztonsági zárnak minősül a tartószerkezetével együtt, a Mabisz által ajánlott (régebben minősített) biztonsági lakat, továbbá a minimum 5 csapos hengerzárral ellá- tott zárszerkezet, a minimum 6 rotoros mágneszárral ellátott zárszerkezet, továbbá minden olyan lamellás zárszerkezet, amelyet a Mabisz „biztonsági zárnak” minősített. Mindegyiknek minimum 10 000 variációs lehetőséggel kell rendelkeznie.
4. Aktív zárási pont
Aktív zárási pontnak számít az a záróelem, amelyet közvetlenül vagy áttételesen, de nyitózáró szerkezettel (kulccsal) lehet mozgatni.
5. Passzív zárási pont
Idetartoznak mindazok a zárást biztosító elemek, ame- lyek nem kulccsal hozhatók működésbe. A forgópántok és a passzív zárótüskék (a ki- és befeszítést gátlók) összesen egy passzív zárási pontnak tekintendők.
6. Kiemelés elleni védelem
Az ajtóra eredetileg vagy utólag felszerelt olyan műszaki megoldás, amely kívülről történő támadás esetén meg- akadályozza a zárt ajtónak a zsanérról való leemelését.
7. Be- és kifeszítés elleni védelem
Olyan műszaki megoldás, amelyik hatásosan késlelteti, illetve megakadályozza a nyílászáró külső oldal felőli
be-vagy kifeszítését. Alapvető megoldás a minél jobb záráspontosság, de megfelelő pl. a keret és az ajtólap éleinek vasalása és a hevederzár is.
8. Záráspontosság
Zárt állapotban az ajtó lapja és az ajtókeret oldalai közötti, mm-ben mért legnagyobb távolság.
9. Fúrás elleni védelem
Fúrás ellen védett az a zárszerkezet, zárcilinder, amelyet a beépített vagy a fúrás ellen utólag felszerelt védelmi elemek miatt nem lehet megfúrni, illetve a zárszerkezet fúrás esetén sem lesz nyitható.
10. Finomnyitás elleni védelem
Finomnyitás ellen akkor védett a zár, ha csak a rendelte- tésszerű használatára szolgáló eszközzel lehet működ- tetni. Ilyen a két vagy több csapsoros, illetőleg a több különböző fizikai elven működő zárbetét.
11. Önálló zárási pont
Önálló zárási pontnak csak az egymástól legalább 30 cm-re elhelyezkedő zárnyelvek (reteszvasak) tekinthe- tők.
12. Reteszelési mélység
A zárnyelvnek a fogadóelembe (vasalatba) való benyú- lása, illetve a benyúlás mélysége.
13. Vagyonvédelmi fóliák
Mindazok a – szakcég által az üvegfelületek belső olda- lára telepített – vagyonvédelmi (biztonsági) fóliák, ame- lyek az üveget annak összetörésekor egyben tartják.
14. Biztonsági üvegek
Több üvegréteg közé helyezett vagyonvédelmi fólia egy- beépítésével gyártott üvegszerkezetek, vagy egyéb olyan fényáteresztő anyagok, amelyeket a rétegvastagságból, összetételből adódó tulajdonságaik miatt „átdobást gátló” (P1A, P2A, P3A, P4A, P5A), illetve „áttörést gátló” (P6B, P7B, P8B) minősítéssel láttak el.
B. Összeghatárok és szolgáltatás betöréses lopás- sal okozott károk esetén
A betöréses lopással okozott és biztosítási eseménynek minősülő károkat a biztosító káreseményenként
· a káridőponti védettségi szinttől függő szolgáltatási limitösszegen belül
· a károsodott vagyonrészre, illetve a vagyonrészen belüli vagyoncsoportra vonatkozó részlimitösszegig
AHE-12960/3J
téríti meg a kötvényen feltüntetett biztosítási összeg erejéig.
AHE-12960/3J
A káridőponti védettségtől függő szolgáltatási limitösszegek a Vagyonbiztosítás alapján
Káridőponti védettségi szint | Szolgáltatási limit (Ft) | ||
Közösségi ingóságok | Háztartási ingóságok (külön tulajdononként) | ||
1. | 1. védettségi szint | 200 | 200 |
2. | 2. védettségi szint vagy 1. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 1 000 | 1 000 |
3. | 3. védettségi szint vagy 2. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 2 000 | 3 000 |
4. | 4. védettségi szint vagy 3. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 4 000 | 9 000 |
5. | 4. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 10 000 | 20 000 |
EFL záradék
Előfedezet az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz szerző- déshez
Az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz szerződés a szerző- dő külön kérése alapján egészíthető ki jelen záradékkal.
1. Előfedezeti időszak
Az előfedezet alapján a biztosító az Allianz Lakóközösség- biztosítás Plusz ajánlat aláírásának dátumát követő nap- tól az ajánlaton megjelölt kockázatviselési kezdetig, de legfeljebb 364 napig vállalja a kockázatot, amennyiben a biztosított ezen időszak alatt, ugyanezen kockázatviselési helyre más biztosítónál érvényes lakóközösség-biztosí- tással rendelkezik.
Az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz biztosításhoz utólag kért EFL záradék előfedezeti időszakának kezdő- napja az erre vonatkozó igény biztosítóhoz való beérkezé- sét követő nap.
2. Az előfedezet díja
Az előfedezetet a biztosító külön díj ellenében nyújtja.
3. Fedezet, biztosítási események és kizárások
3.1. Fedezet
A biztosító azokra az előfedezet időszaka alatt bekövet- kezett káreseményekre vállal fizetési kötelezettséget, amelyek az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz vagyon- és felelősségbiztosításának (alapbiztosítás) különös biztosítási feltételei, valamint az ajánlaton feltüntetett kiegészítő biztosítások különös biztosítási feltételei alap- ján biztosítási eseménynek minősülnek, és amelyekre
a szerződő vagy biztosított a káresemény időpontjában hatályos, más biztosítónál lévő lakóközösség-biztosítási szerződése nem nyújt fedezetet.
3.2. Biztosítási esemény
Biztosítási eseménynek minősül, ha a biztosított más biztosítónál érvényes lakóközösség-biztosítással ren- delkezik, melynek érvényessége alatt az előfedezeti idő- szakban káresemény következett be és a másik biztosító alacsonyabb szolgáltatási összeggel zárta le a kárrende- zést, mint az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz szer- ződési feltételeiben meghatározott szolgáltatási összeg, vagy a másik biztosító szerződési feltételei szerint a káresemény nem minősült biztosítási eseménynek, vagy a káreseménnyel érintett vagyontárgy nem biztosított
vagyontárgy, mely alapján a másik biztosító a kárigényt elutasította.
Az épületben lévő közös tulajdonú (lásd Fogalom- meghatározások) épületrészeken/helyiségeken kívüli egyéb helyiségekre az előfedezet csak abban az esetben terjed ki, ha ezekre a másik biztosítónál kötött biztosítás is fedezetet nyújt. Az előfedezet nem terjed ki a biztosítot- tak háztartási ingóságaira.
3.3. Kizárás
A biztosított az előfedezet záradék alapján nem jogosult szolgáltatásra az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz kiegészítő Assistance biztosítás feltételeiben szereplő biz- tosítási események körében.
4. A biztosító szolgáltatása
Az EFL záradék alapján a biztosító a kárigényt az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz feltételei alapján, a feltéte- lekben meghatározott biztosítási összegig (éves limit), de legfeljebb káreseményenként
· Mix csomag esetén 200 000 Ft-ig,
· Komplex csomag esetén 350 000 Ft-ig téríti meg.
4.1. A biztosító szolgáltatásának feltétele
4.1.1. A biztosító az előfedezet alapján abban az esetben nyújt szolgáltatást, ha a szerződés gyakoriság szerinti első díját, de (beleértve a jelen záradék miatt fizetendő külön díjat is) a szerződés létrejöttekor – a választott díjfizetési módtól függetlenül – bankkártyával vagy átuta- lással megfizették. Ezt a szerződő bankkártyával a www. allianz.hu oldalról elérhető Online Díjfizetés oldalon, vagy a biztosításközvetítő ügynöknél mPOS terminálon keresztül fizetheti be, vagy számlavezető bankjánál indí- tott átutalással a biztosító bankszámlájára a szerződés- számra való hivatkozással rendezheti. Csekkes díjfizetés választása esetén az első díj befizethető a kötvénnyel együtt megküldött csekken is.
Amennyiben a szerződő az első díj mPOS terminálon keresztül történő befizetését választja, a gyakoriság sze- rinti éves, féléves vagy negyedéves díj helyett elegendő csekkes díjfizetési mód esetén 3 havi, egyéb díjfizetési módok esetén 1 havi díjnak megfelelő összeg befizetése.
AHE-12960/3J
4.1.2. Az előfedezeti időszak alatt bekövetkezett kárt a másik biztosítónál kötött lakóközösség-biztosítási szerző- dés hatálya alatt a másik biztosítónál kell bejelenteni.
Jelen záradék szerinti biztosítási eseményt a másik biz- tosító által kiállított kárkifizetésről szóló értesítő vagy
a kárigényt elutasító levél kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül a biztosítónak be kell jelenteni.
4.2. A biztosító szolgáltatásának igénybevételéhez az Általános biztosítási feltételek 11. A. e) pontjában felso- rolt dokumentumokon túl rendelkezésre kell bocsátani az alábbiakat:
· a másik biztosítónál hatályos lakóközösség-biztosítási szerződést igazoló dokumentumok (kötvény, díjigazolás),
· a másik biztosító által kiállított kárfelvételi jegyzőkönyv,
· a kárkifizetésről szóló értesítő vagy a kárigényt eluta- sító levél (papír alapú vagy digitális formában),
· a kárral érintett biztosított hozzájáruló nyilatkozata ahhoz, hogy a biztosító a másik biztosítónál hatályos lakóközösség-biztosítás adott káreseményének ada- tait beszerezhesse.
A jelen záradék szerinti biztosított 8 napon belül köteles bejelenteni, ha a jelen záradék 3.2. pontjában meghatá- rozott biztosítási esemény alapjául szolgáló kárügyben a bejelentetthez képest további kárkifizetés történik. E köte- lezettség akkor is fennáll, ha a biztosító a jelen záradék szerinti szolgáltatási kötelezettségének már eleget tett.
4.3. Amennyiben a jelen záradék 3.2. pontjában meg- határozott biztosítási esemény alapjául szolgáló kár- ügyben a jelen záradék alapján történt kárkifizetést követően a másik biztosító további kifizetést teljesít, úgy Társaságunk jogosult visszakövetelni a jogalap nélküli gazdagodás összegét.
4.4. Önrészesedés
A jelen záradék alapján nyújtott szolgáltatásból a bizto- sító önrészesedést nem von le.
TMK záradék
Tartamkedvezmény az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz szerződéshez
1. A tartamkedvezmény
A szerződő a tartamkedvezmény keretében vállalja, hogy az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz szerződés az általa választott időtartamon belül (1, 2, 3, 4 vagy 5 évig) nem szűnik meg szerződő általi felmondás vagy díjnemfizetés miatt, míg a biztosító ugyanezen tartam- kedvezmény keretében a szerződés díjából a szerződő által vállalt időtartamtól függő kedvezményt nyújt.
A szerződő a tartamkedvezményt az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz szerződés megkötésével egyidejűleg, vagy a már hatályos Allianz Lakóközösség- biztosítás Plusz szerződésére vonatkozóan is választ- hatja.
2. Tartamkedvezmény periódus
A tartamkedvezmény periódus a szerződő által választott 1, 2, 3, 4 vagy 5 éves időszakot jelenti.
A szerződő által választott tartamkedvezmény periódust a kötvény tartalmazza.
3. A tartamkedvezmény kezdete
3.1. Az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz szerződés megkötésekor választott tartamkedvezmény esetén a tartamkedvezmény kezdete egybeesik a kockázatviselés kezdetével.
3.2. A már hatályos Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz szerződéshez utólag választott tartamkedvez- mény esetén a tartamkedvezmény kezdete a szerződő
által megjelölt jövőbeni időpont lehet, mely időpont nem lehet későbbi, mint az Allianz Lakóközösség- biztosítás Plusz biztosítási szerződésnek a tartam- kedvezmény választást követő biztosítási évfordulója. Amennyiben a szerződő nem jelöl meg ilyen időpontot, úgy a tartamkedvezmény az azt követő napon kezdődik, amikor a tartamkedvezmény igénylés a biztosítóhoz beérkezik.
3.3. A tartamkedvezmény kezdetét a kötvény tartalmazza.
4. A tartamkedvezmény vége
4.1. A tartamkedvezmény véget ér a tartamkedvezmény periódus lejártával. A tartamkedvezmény vége minden esetben egybeesik az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz biztosítási szerződés biztosítási évfordulójával.
4.2. A biztosító a tartamkedvezmény végét a szerződő által választott tartamkedvezmény periódus alapján határozza meg.
4.2.1. Amennyiben a szerződő által választott tartamked- vezmény kezdete egybeesik a biztosítási évfordulóval, úgy a tartamkedvezmény vége az a biztosítási évforduló lesz, amelyen a tartamkedvezmény kezdetétől számított tartamkedvezmény periódus letelik.
AHE-12960/3J
4.2.2. Amennyiben az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz szerződés kötésével egyidejűleg választott tartam- kedvezmény esetén a szerződő által választott tartam- kedvezmény kezdete nem esik egybe a biztosítási évfor- dulóval, úgy a tartamkedvezmény vége az a biztosítási évforduló lesz, amelyen a tartamkedvezmény kezdetét követő első biztosítási évforduló napjától számított tar- tamkedvezmény periódus letelik.
4.2.3. Amennyiben a már hatályos Allianz Lakóközösség- biztosítás Plusz szerződéshez utólag választott tartam- kedvezmény esetén a szerződő által választott tartam- kedvezmény kezdete nem esik egybe a biztosítási évfor- dulóval, úgy a tartamkedvezmény vége az a biztosítási évforduló lesz,
· amelyen 1 éves tartamkedvezmény periódus esetén a tartamkedvezmény kezdetét követő biztosítási évfor- dulótól számított periódus letelik,
· amelyen a 2, 3, 4 vagy 5 éves tartamkedvezmény periódus esetén a tartamkedvezmény kezdetét megelőző biztosítási évfordulótól számított perió- dus letelik.
4.3. A tartamkedvezmény végét a kötvény tartalmazza.
5. A felmondás kizárása a meglévő szerződésre utólag választott 1 éves tartamkedvezmény perió- dus esetén
Amennyiben a szerződő a már hatályos Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz szerződésére a biztosítási évfordulótól eltérő hatállyal utólag választ 1 éves perió- dusú tartamkedvezményt, úgy a felek kizárják az adott biztosítási időszak végére vonatkozóan a szerződő fel- mondási jogát.
6. A tartamkedvezmény megújulása
A tartamkedvezmény a választott tartamkedvezmény periódus lejáratát követően változatlan feltételekkel, így azonos tartamkedvezmény periódussal és azonos mér- tékű kedvezménnyel automatikusan megújul, amennyi- ben a szerződő
· nem kezdeményezi a tartamkedvezmény periódus időtartamának megváltoztatását a jelen záradék 7. pontja szerint, vagy
· nem kéri a tartamkedvezmény megszüntetését a jelen záradék 8. pontja szerint.
7. A tartamkedvezmény periódus időtartamának megváltoztatása
A szerződő a tartamkedvezmény periódus időtartamá- nak megváltoztatására irányuló szándékát a tartam- kedvezmény periódusának lejárta előtt legkésőbb 30 nappal közölheti a biztosítóval, mely esetben a lejáratot követően megújuló tartamkedvezmény periódusa és a kapcsolódó tartamkedvezmény mértéke a szerződő által választottak szerint módosul. A szerződő a módosítás hatályba lépésétől kezdődően a biztosítás díját a módosí- tott tartamkedvezmény szerint köteles megfizetni.
8. Tartamkedvezmény megszüntetése a szerződés megszüntetése nélkül
A szerződő a tartamkedvezmény megszüntetésére irá- nyuló szándékát a tartamkedvezmény periódusának lejárta előtt legkésőbb 30 nappal közölheti a biztosítóval, mely esetben a tartamkedvezmény az adott tartamkedvez- mény periódus utolsó napján, a biztosítási évfordulóval megszűnik. Ezt követően a szerződő a tartamkedvezmény nélkül számított biztosítási díjat köteles megfizetni.
9. A szerződés megszűnése a tartamkedvezmény alatt és ennek következményei
Amennyiben a szerződés a szerződő által választott tartam- kedvezmény periódus lejárta előtt a szerződő általi felmon- dással, vagy díjnemfizetés miatt megszűnik, úgy a szerződő a biztosító által nyújtott tartamkedvezményt elveszíti.
Ebben az esetben a szerződő a szerződés megszűnését követően köteles a biztosító által a megszűnt szerződésre tartamkedvezmény címén nyújtott díjkedvezmény össze- gét a biztosító felhívására megfizetni.
A biztosító a visszakövetelt tartamkedvezmény összegét arra a biztosítási időszakra vonatkozó díjelőírásban érvé- nyesíti, amely időszakon belül a szerződés megszűnt.
AHE-12960/3J
Egyéb záradékok
Általános záradékok | |
DJT | A szerződés díjfizetése Díjnet rendszeren keresztül történik |
TUK | A teljes körű épületbiztosítás alapján bejelentett a külön tulajdonban lévő épületrészekben bekövetkezett károk rendezéséhez a közös képvi- selő igazolást állít ki a károsodott külön tulajdonú ingatlanra eső biztosítási díj rendezettségéről a biztosított részére. A biztosítási szolgálta- tás biztosított részére történő kifizetésének feltétele a fenti igazolás benyújtása a biztosító részére. Igazolás hiányában a megállapított szolgáltatási összeget a biztosító a társasház/szövetkezeti ház részére utalja. |
HUI | A biztosító az Allianz általános szerződési feltételének megfelelően a biztosítási szerződés megkötésével, kezelésével és esetleges megszün- tetésével, szolgáltatási igénnyel kapcsolatos dokumentumokat, tájékoztatást, vagy nyilatkozatot postai úton küldi meg a szerződő részére. |
EMA | A biztosító a vonatkozó jogszabályok alapján, az Allianz általános szerződési feltételének megfelelően, a biztosítási szerződés megkötésével, kezelésével és esetleges megszüntetésével, szolgáltatási igénnyel kapcsolatos dokumentumokat, tájékoztatást vagy nyilatkozatot (beleértve különösen a indexértesítő levél, kötvény, számla/számviteli bizonylat megküldését) elektronikus úton (e-mail-ben), fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátva küldi. A biztosító nem vállal felelősséget a szerződő levelezési szolgáltatójánál felmerülő hibákért, rendellenes működésért, illetve a szerződő személyes fiókjának beállításai miatt felmerülő problémákért. |
Kockázatelbírálás alapján alkalmazható záradékok | |
V17 | A külső-belső felújítási, átalakítási, építési munkálatok végzésének idejére a biztosító a „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) felsorolt lakásokra, nem lakás célját szolgáló helyiségekre, a biztosított épület közös tulajdonú részeire, ill. a szerződésben meghatározott kockázatviselés helyére a csőtörés- és/vagy a kiegészítő üvegkár- és/vagy a kiegészítő tetőbeázás- és panelhézag-kockázatokat a biztosító nem vállalja. |
V18 | Az épület tartószerkezetein egyenetlen süllyedésből származó repedések láthatók, a födémek és/vagy tartófalak állékonysága nem megfe- lelő, felsorolás a „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete). A biztosító a régi süllyedéssel /a födémek és tartófalak állapotával/ kap- csolatban bekövetkező károk térítését nem vállalja. |
V19 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett tető ácsszerkezete felújításának, megépítésének, ill. a gombafertőzött vagy/ és bogár- és szúfertőzött ácsszerkezet felújításának elvégzéséig a vihar-, a felhőszakadás-, a hónyomás- és a jégveréskárok kockázatát, vala- mint a mindezekkel összefüggésben bekövetkező beázáskárok térítését a biztosító nem vállalja. |
V20 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett tetőlécezés, tetőfedés felújításának, kialakításának elvégzéséig a vihar-, a felhőszakadás-, a hónyomás- és a jégveréskárok kockázatát, valamint a mindezekkel összefüggésben bekövetkező beázáskárok térítését a biztosító nem vállalja. |
V21 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett lapos tető szigetelésének és szegélybádogozásának felújításáig a vihar- és a felhőszakadáskárok kockázatát, valamint az ezekkel összefüggésben bekövetkező beázáskárok térítését a biztosító nem vállalja. |
V22 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett kémények, szellőzők, tetőkibúvók felújításának elvégzéséig a vihar-, a fel- hőszakadás-, a hónyomás- és a jégveréskárok kockázatát, valamint az ezzel összefüggésben bekövetkező beázáskárok térítését a biztosító nem vállalja. |
V23 | A padlástérben szabálytalanul tárolt gyúlékony anyagokból kiinduló tűzkárok a biztosító mentesülését eredményezhetik. |
V24 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett függő vagy/és fekvő ereszcsatorna, attikacsatorna, belső vízelvezető vályú felújításának elvégzéséig a csapadékvíz által okozott beázáskárok térítését, a vihar- és felhőszakadáskárok kockázatát, valamint az ezzel összefüggésben bekövetkező beázáskárok térítését a biztosító nem vállalja. |
V26 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett szennyvízvezeték, víznyomócső, fűtéscső, melegvíz-vezeték és ezek szerelvé- nyeinek felújításáig, a javítás elmulasztásával összefüggésben bekövetkező csőtörés- és vízkárok kockázatát a biztosító nem vállalja. Csőtörés esetén a biztosító a „Záradéklapon” megjelölt víznyomócső-vezeték pótlását nem téríti. |
V27 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett hófogók, a tetőhéjalás felújításáig, a hófogók felszereléséig a lezúduló hó, jég vagy a vihar miatt lehulló tetőfedő anyag darabja által okozott felelősségi károk kockázatát a biztosító nem vállalja. |
V28 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett homlokzatvakolatok, ereszvakolatok, párkányok, erkélyek, függőfolyosók fel- újításának elvégzéséig a lehulló épületdarab által okozott felelősségi károk kockázatát a biztosító nem vállalja. |
V29 | A kockázatviselés a felújítás számlával történő igazolása és az ismételt helyszíni szemlén történő jóváhagyás napjától kezdődhet. |
V31 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett üvegfelületekre a Vagyonbiztosítás üvegtöréskár, továbbá az Üveg+ kiegé- szítő biztosítás valamennyi biztosítási eseménye (Komplex csomag választása esetén az adott üvegfelületeket érintő összes biztosítási esemény) kizárásra kerül a „Záradéklapon” megjelölt károsodások kijavításáig és ennek a biztosító felé történő bejelentéséig. A biztosító a bejelentést követően dönt a kijavítás helyszínen történő esetleges ellenőrzéséről. |
KMV | A biztosítási szerződés a szerződő által a szerződéskötés/módosítás alkalmával tett ajánlattól abban tér el, hogy a szerződésre a Komplex csomag helyett a Mix csomag vonatkozik. |
A vezérigazgatóság által adható záradékok | |
VBE | A jelen lakóközösség-biztosítási szerződés az ajánlat mellékletét képező egyedi záradékkal jött létre, mely a betöréseslopás-kockázatra a szerződési feltételekben meghatározottól eltérő szolgáltatási limiteket tartalmaz. |
VEG | A jelen lakóközösség-biztosítási szerződés az ajánlat mellékletét képező egyedi záradékkal jött létre. |
Engedményezésre, zálogjog bejegyzésre vonatkozó záradékok | |
VJE | Az engedményezés alapján az engedményes a biztosítottal, mint engedményezővel kötött szerződésben (illetve az engedményező csatolt nyilatkozatában) foglalt módon és mértékben jogosult a biztosító szolgáltatására. |
VJZ | A biztosított épület jelzáloggal terhelt. |
ZLG | A biztosított Zálogkötelezetti nyilatkozatában foglaltak szerint a vagyonbiztosítási szerződés alapján a biztosítási összegen/biztosítási szol- gáltatáson a nyilatkozatban megjelölt zálogjogosult hitelintézetet – a biztosított vagyontárgyra megkötött hitel- és zálogszerződésre tekin- tettel – a Ptk. 5:104. § alapján törvényi zálogjog illeti meg. |
AHE-12960/3J
AHE-12960/3J
XI. sz Függelék: Egységszámtól függő kezdeti biztosítási összegek táblázat
Biztosítás | Egy egységre jutó kezdeti biztosítási összeg (Ft) | Választható egységek (többszörözhetőség) | |
Felelősségbiztosítás | Közösségi | 20 000 000 | 5 |
Egyéni | 5 000 000 | 1 | |
Üveg+ biztosítás | közös tulajdonra | 250 000 | 20 |
külön tulajdonra | 50 000 | Azonos a közös tulajdonra választott egységszámmal | |
Vandalizmus biztosítás | közös tulajdonra | 100 000 | 10 |
külön tulajdonra | 50 000 | Azonos a közös tulajdonra választott egységszámmal | |
Energiatudatos-gépészet biztosítás | 500 000 | 20 | |
Társasházi géptörés biztosítás | 500 000 | 10 | |
Jogvédelem biztosítás | 500 000 | 4 | |
Közös képviselői felelősségbiztosítás | 5 000 000 | 10 | |
Csoportos családi baleset-biztosítás | 200 000 | 10 | |
Elfolyt víz | közös tulajdonra | 100 000 | 1 |
külön tulajdonra | 50 000 | 1 |