ROMÁNIAI MAGYAR KÖZÖSSÉG – ETNIKAI TÁRSADALOM
ROMÁNIAI MAGYAR KÖZÖSSÉG – ETNIKAI TÁRSADALOM
Xxxx Xxxxx
TÁMPONTOK AZ ERDÉLYI ETNIKAI RÉTEGZŐDÉSI RENDSZER VIZSGÁLATÁHOZ I.*
Tanulmányunk egy nagyobb léptékű, az erdélyi etnikai rétegződési rendszer változására fókuszáló vizsgálat első eredményeit, illetve hipotéziseit foglalja össze. Az egyes nemzetiségek/etnikumok közötti társadalmi egyenlőtlensé- gek vizsgálatát több szempontból is időszerűnek és sürgetőnek tartjuk. A 2002-es népszámlálást követően Erdélyben megélénkültek a demográfiai, nemzetiség-statisztikai vizsgálatok. Ezek elsősorban a termékenységi maga- tartás, a halandóság nemzetiségi különbségeire, a migráció (etnikai és nem etnikai természetű) mozgatórugóira, illetve az asszimilációt meghatározó té- nyezőkre fókuszáltak. Ugyan a vizsgálatok igyekeztek a demográfiai folya- matokat tágabb társadalmi kontextusban vizsgálni, az egyes etnikumok tár- sadalmi pozícióiról, illetve az etnikai egyenlőtlenségekről mégsem rendelke- zünk átfogó képpel.1 Ez a hiányosság már csak azért is szembeöltő, mivel a két világháború közötti erdélyi társadalomtudományos gondolkodás egyik fő fókusza az egyes etnikumok társadalmi pozícióira irányult.2
Vizsgálatunk elsősorban az erdélyi etnikai rétegződési rendszer 1989 utá- ni helyzetére és változásaira koncentrál. Ennek ellenére – ha nem is olyan súllyal, mint az említett periódust – az elemzés során szükséges (1) az 1880–1910 közötti, (2) a két világháború közötti, (3) a kommunista periódus alatti változásokat is érinteni. Jelen tanulmány – amely, a vizsgálat jelenlegi állásából adódóan, szükségképpen vázlatos – három részre tagolódik. Az el- ső rész röviden összefoglalja azt az elméleti keretet, amelyen keresztül az et- nikai rétegződés problémakörét tárgyalni szeretnénk. A második rész meg- próbálja az elmúlt évtizedekben történt változásokat egyfajta történeti távlat- ba helyezni. A kutatás jelenlegi fázisában az 1880–1910 közötti, illetve a két világháború közötti periódus változásait tudjuk felvázolni, míg a kommunis- ta rendszer alatti változások elemzésével adósak maradunk. Az előbbi két periódust is csupán a szakirodalom, illetve a publikált adatforrások alapján áll módunkban tárgyalni. Ennek ellenére ez a rész támpontul (és ellenpontul) szolgálhat a harmadik részben vázoltakhoz, ahol az 1977-es, 1992-es és 2002-es népszámlálások alapján próbáljuk meg bemutatni az etnikai egyenlőtlensé- gek változásait. Ebben a Minnesota Population Center IPUMSI adatbázisaira
* A tanulmány második része lapunk 2010. őszi számában jelenik meg. (A Szerk.)
támaszkodunk, amelyek a nevezett romániai népszámlálások 10%-os mintá- ját tartalmazzák.
A vizsgálat során a társadalmi pozíciók és az etno-demográfiai folyama- tok közötti kapcsolatot részletesen elemezni fogjuk. Jelen tanulmány azon- ban az etnikai térszerkezet változását terjedelmi korlátok okán nem tárgyal- ja. Ennek a hiánya talán akkor mutatkozik meg a legélesebben, amikor a két világháború közötti etnikai rétegződési rendszer tárgyalásáról a 20. század utolsó negyedére váltunk. A két periódus között ugyanis az etnikai térszer- kezet nagymértékben megváltozott. A kommunista periódusban korábbi je- lentőségét elveszítette a zsidó, majd a német közösség, a más etnikumoktól nagyban eltérő demográfiai magatartású cigány népesség pedig Erdély má- sodik legszámosabb kisebbségévé vált. Tanulmányunkban elsősorban a ma- gyarok társadalmi pozícióinak a változására fókuszálunk, amit – fent említett etno-demográfiai folyamatok miatt – a románok mellett a történeti részben a németekhez (illetve ahol adatolható, a zsidókhoz), a népszámlálási adatbá- zisok elemzésében pedig a cigányokhoz hasonlítunk.
Szakirodalmi támpontok
A ’90-es évektől kezdődően a kisebbségi magyar népességre reprezentatív sur- vey vizsgálatok fontos szerepet töltöttek be az erdélyi magyar közösség megis- merésében,3 a kialakult kutatási gyakorlat mégis jelentős félreértések forrásává vált. A magyarokra vonatkozó adatbázisok ugyanis megerősítették és plauzibi- lissé tették a kisebbségi magyar társadalmak korábban is létező elképzelését,4 illet- ve ezeket önmagukban vizsgálható entitásokként tüntették fel. Természetesen léteznek olyan témák, amelyeknek a kisebbségi közösségekre szűkített vizsgá- lata indokolt. Kisebbségi mintán úgy vizsgálhatjuk például a magyar közössé- gek médiafogyasztását vagy politikai opcióit, hogy az így kapott eredmények értelmezése elvégezhető a többségi/országos adatokkal való összevetés nélkül is. Hiba azonban a kisebbségi magyar közösségeket minden szempontból kü- lönálló (és önmagában elemezhető) kisebbségi társadalmaknak tekinteni.
Ez a társadalmi rétegződési pozíciók vizsgálata során válik leginkább egyértelművé, az önálló entitásként elképzelt erdélyi magyar társadalomban ugyanis igen nehezen értelmezhető a rétegződés kérdése, illetve a státuszok rendszere. Hogyan beszélhetnénk a kisebbségi magyar társadalom rétegződé- séről, amikor nehéz elképzelni, hogy a mobilitás és a státuszreprodukció stratégiái minden esetben ezen az elképzelt entitáson keresztül valósulnak meg? A kisebbségi közösségek társadalomszerkezetével foglalkozó kutatók természetesen felismerték ezt a problémát. Xxxxxxxx Xxxxxx (2004)5 például a szlovákiai magyarok rétegződési helyzetét vizsgálta és ehhez kapcsolódó- an beszélt a kisebbségi magyar társadalom torz szerkezetéről. A torz szerkezet
nála a többségre jellemző, illetve országos adatokhoz viszonyítva értelmez- hető. Amennyiben – mondja – különböző dimenziók mentén összehasonlít- juk a (szlovákiai) kisebbségi magyar népesség statisztikai jellemzőit az orszá- gos (szlovákiai) értékekkel, az előbbi kedvezőtlenebb helyzetét fogjuk kons- tatálni. Vagyis az országos átlaghoz viszonyítva a magyarok nagyobb része él periférikus jellegű településeken, nagyobb részük iskolázatlan, egyben ke- vesebben vannak az egyetemet végzettek, több a munkanélküli, az inaktív, amihez kedvezőtlen korszerkezet járul. Xxxxxx Xxxxxxxx szerint azzal függ össze, hogy a kisebbségi társadalom demográfiai és társadalmi reprodukció- ja a tágabb (többségi) társadalmon, illetve egy idegen nemzetállami téren be- lül valósul meg. Ennek a tételnek, amellyel magunk is egyetértünk, a vizsgá- lat során kiemelt szerepet szánunk. Ugyanakkor úgy véljük, hogy a kisebb- ségek – és akár partikulárisan a magyar kisebbség – társadalmi pozícióinak a változását fogalmilag adekvátabban meg tudjuk ragadni, ha a kisebbségi tár- sadalom (torz vagy nem torz) szerkezete helyett az etnikai egyenlőtlenségi rendszert állítjuk középpontba. Ezért, mielőtt az empirikus elemzést meg- kezdenénk, röviden vázoljuk, hogy a társadalmi rétegződés szakirodalma ehhez milyen lehetséges fogódzókat nyújt a számunkra.
Az etnikai rétegződési rendszer
Ha az etnikumközi viszonyok, illetve a társadalmi rétegződés szakirodalmát egyaránt áttekintjük, egy érdekes kettősségbe ütközünk. Egyrészt az etni- kumközi viszonyok irodalmában a csoportok közötti aszimmetriáknak, alá- fölérendeltségnek kulcsszerepe van. Az esetek nagy többségében ez az aszimmetria határozza meg a csoportközi viszonyokat a legkülönbözőbb te- rületeken, a mindennapi interakcióktól a diskurzív és intézményes struktú- rákig. Az aszimmetria forrása, hogy a társadalmilag releváns erőforrások az egyes etnikumok között egyenlőtlenül oszlanak meg. Ennek megfelelően az etnikumközi viszonyok irodalmában a társadalmi és gazdasági egyenlőtlen- ségek vizsgálata explicite vagy implicite folyamatosan napirenden van. Ezzel szemben a társadalmi rétegződés vizsgálatában az etnicitás – ha nem is hi- ányzik teljesen – semmiképpen nem központi kategória.
Az etnicitás (mint elemzési szempont) marginális helyzete a társadalmi rétegződés irodalmán belül annak tudható be, hogy az a szakterületet uraló két legfontosabb paradigma, a funkcionalizmus és a marxizmus szempontjá- ból egyaránt problematikus. A funkcionalisták egyik alaptétele, ahogy Xxxxx és Xxxxx (1997:10–15) kifejtették, hogy a társadalmi egyenlőtlenség egyete- mes szükségszerűség, amin keresztül minden társadalom elhelyezi és moti- válja az egyéneket, felkelti az adott pozíciók megszerzésének és a velük járó feladatok elvégzésének a vágyát. Konkrétabban két tényező miatt van a tár- sadalom működése szempontjából szükség az egyenlőtlenségre: (1) a külön- böző pozíciók a társadalom szempontjából eltérő fontossággal bírnak, (2)
egyes pozíciók betöltéséhez pedig ritka képességekre van szükség, amelyek vagy veleszületettek, vagy költséges képzés nyomán alakíthatók ki. Ezért ezekhez (a funkcionális szempontból létfontosságú, illetve ritka tudást igénylő) pozíciókhoz magas szintű társított jogok, illetve előnyök kötődnek, amelyek mintegy beépülnek az adott pozícióba. Mindezt találóan sűríti a kö- vetkező mondat: „A társadalmi egyenlőtlenség egy öntudatlanul kialakított eszköz, amellyel a társadalmak biztosítják, hogy a legfontosabb pozíciókat a legrátermettebb emberek lelkiismeretesen töltsék be” (Xxxxx–Xxxxx 1997:12). A fenti idézet alapján talán érthető, hogy az egyes társadalmi pozí- ciók (jutalmak) etnikumonként egyenlőtlen megoszlása a funkcionalista el- mélet szempontjából nehezen magyarázható probléma. Egyrészt, ha a réteg- ződési rendszerek, illetve az egyenlőtlenségek a társadalmak szükségeltéből fakadnak, akkor vajon az etnikai egyenlőtlenségek is ehhez kötődnek? Magá- tól értetődő-e például, hogy a különböző etnikumok eltérő mértékben vesz- nek részt a képzési folyamatban, amely magasabb szinten jutalmazott pozí- ciók betöltéséhez szükséges? Fontos persze kiemelni, hogy a funkcionalista elméletek – amelyek egy konzervatív társadalom-elméleti hagyományhoz kapcsolódnak – nem a fennálló társadalmi egyenlőtlenségi rendszert akarják legitimálni. Nem az egyenlőtlenségek aktuális formáit és mértékét, hanem csupán az egyenlőtlenségek létét tekintik univerzális szükségszerűségnek. Ennek ellenére elmondható, a funkcionalista rétegződéselmélet nagymérték- ben ignorálta az etnikai egyenlőtlenségek kérdését, az etnikumközi viszo- nyok szociológiája pedig nem igen használt funkcionalista elméleteket.
A rétegződéskutatások másik nagy elméleti hagyományát, a marxizmust
már sokkal gyakrabban használták az etnikumközi viszonyokkal foglalkozó kutatók. Ennek ellenére a marxista elméleti hagyománynak az etnikumközi egyenlőtlenségek vizsgálatába való beillesztése sem problémamentes. A problémák elsősorban a marxi osztályelmélet néhány alapvonásával áll- nak összefüggésben. A marxista osztályelmélet (kritikusai szerint) a termelé- si mód, az osztály, illetve a történeti fejlődés egyetemes és absztrakt modell- jén alapszik, így nem igazán használható az egyes társadalmak etnikai/nem- zetiségi vagy faji megosztottságának a vizsgálatára.6 A kritikusok a marxis- ták osztály-redukcionizmusát emelik ki. Ez alatt azt értik, hogy a marxi elmé- letből kiinduló modellek az etnikai vagy faji megosztottságot vagy az osztály alapú szembenállásból és kizsákmányolásból vezetik le, vagy amennyiben az azonos (munkás) osztályhoz tartozók közötti etnikai szembenállásról van szó, mint a „hamis tudat” formájára mutatnak rá. A marxista indíttatású tár- sadalomkutatók mindazonáltal nagymértékben hozzájárultak az etnikai egyenlőtlenségek és dominancia-viszonyok megértéséhez. Solomos (1986) három olyan marxista megalapozottságú irányt említ, amelyek túllépnek az osztály-redukcionizmuson. Ezek az etnikai/faji viszonyok relatív autonómi- ájának és az autonómiájának modellje,7 illetve az Xxxx Xxxxxxxx (1972) által
kínált kettős munkaerő-piaci elmélet. E mellett Xxxxxxxx munkásságát érde- mes kiemelni, aki szerint az „osztály és az etnicitás ugyanannak a [társadal- mi egyenlőtlenségeket kitermelő – KT] materiális társadalmi folyamatnak a részei” (Bourgois 1988:329).
A fent említett kutatók a marxista alapú megközelítést (vagy annak egyes olvasatait) az etnikai egyenlőtlenségek vizsgálatában használható eszközzé fejlesztették. Ennek ellenére Xxxx rétegződési modellje – amely a társadal- mi egyenlőtlenségek vizsgálatában a termelési rendben elfoglalt pozícióra összpontosít – egydimenziósnak nevezhető. Az etnicitás és társadalmi egyenlőtlenség kapcsolatának vizsgálata sikeresebb lehet, amennyiben vala- milyen többdimenziós modell keretében történik. A következőkben a lehet- séges alternatívák közül Xxxxxxx Xxxxxx modelljét vázoljuk, amely explicit módon tárgyalja az etnicitást mint a társadalmi rétegződés egy (lehetséges) dimenzióját.8
A továbbiakban használt etnikai rétegződési rendszer kifejezés Lenski etnikai osztályrendszer (ethnic class system) fogalmához kötődik. Xxxxxx ugyanis az elemzés három szintjét különbözteti meg: a tág értelemben használt osztály (class),9 az osztályrendszer (class system)10 és az elosztási rendszer (distributive system)11 fogalmát. Kiemelt jelentősséggel bír számunkra, hogy szerinte van- nak olyan helyzetek, amikor az etnikai csoportokat hatalmi osztályoknak, az etnikai hierarchiát pedig etnikai osztályrendszernek kell felfognunk. „Amíg ezek a [faji, etnikai, vallási – KT] csoportok irrelevánsak az elosztási folyamat szempontjából semmi esetre sem tekinthetők osztályoknak vagy státusz-cso- portoknak. Ha azonban a bennük való tagság a fontos és szűkösen rendelke- zésre álló erőforrásokhoz való hozzáférésben jelentékeny szerepet játszik, nem tekinthetjük őket másnak. Amikor ezeket a csoportokat osztályoknak nevez- zük, nem állítjuk, hogy ezek nem értelmezhetők másként is, még csak azt sem, hogy más osztály-formákkal azonosak lennének. Azt azonban igen, hogy em- berek egy olyan csoportját jelölik, akik egy, az erőforrások elosztásában szere- pet játszó tulajdonság – ez esetben a faj, az etnikum, illetve a vallás – szempont- jából közös pozícióban helyezkednek el”12 (Lenski 1966:496).
Másrészt kiemeli, hogy az egyes hatalmi osztályoknak (így adott esetben az egyes etnikumoknak) vannak közös érdekeik, nevezetesen, hogy saját erő- forrásaikat megvédjék, illetve növeljék, a konkurens osztályok erőforrásai- nak értékét pedig csökkentsék. Ez esélyt jelent a közös osztályhelyzet tuda- tosítására és az együttes cselekvésre, azonban ennek az esélynek a valóra vá- lása nem szükségszerű. Ennek a tételnek kiemelt jelentősége van az etnikum- közi viszonyok tekintetében. Xxxxxx azt mondja ugyanis, hogy a többetniku- mú társadalmakban – ahol az etnikum a hatalom egyenlőtlen megoszlásának egyik (de nem egyetlen) forrása – az egy etnikumhoz tartozók képesek ugyan a közös társadalmi, illetve politikai cselekvésre, de ennek megvalósu- lása nem következik be szükségszerűen. Miután a hatalmi aszimmetriáknak
vannak egyéb forrásai is, elképzelhető, hogy a közös társadalmi, illetve poli- tikai cselekvés az etnikai határokat átmetszve, más kritériumok alapján való- sul meg. Ilyen kritérium lehet a marxi értelemben vett osztály- vagy akár a nemi hovatartozás. A kisebbségi elitek általában abban érdekeltek, hogy az etnikai választóvonalak mentén integráljanak és mozgósítsanak, míg az egyéb kritériumok mentén történő tagolódásban az egységet veszélyeztető tényezőt láthatnak.
Érdemes végiggondolnunk, hogy mindez nagymértékben egyezik Xxxxxx Xxxxxxxx (2004) sokat idézett „csoportok nélküli etnicitás” tételével. Xxxxxxxx szerint világos analitikai különbséget kell tennünk az etnicitás elemzése so- rán a csoport és kategória között. A kategóriát a szociológiai elemzés vagy a statisztikai regisztráció hozza létre. A csoport alatt ezzel szemben „olyan le- határolt közösséget értünk, amelynek tagjai kölcsönösen hatnak egymásra, kölcsönösen felismerik egymást, egymásra orientáltak, hatékonyan kommu- nikálnak, szolidaritást éreznek egymás iránt, kollektív identitással rendel- keznek és képesek összhangban cselekedni” (Brubaker 2004:12). Az etnicitást Brubaker szerint az elemzés során kategóriának kell tekintenünk, amiben, legjobb esetben is csupán benne van a csoporttá válás lehetősége. Ellenkező esetben (vagyis ha az etnikumokat csoportnak tekintetnénk) eleve reifikál- nánk az etnikai mozgósításban érdekelt elitek perspektíváját. Az általunk használt Lenski-féle modell sem mond mást, amikor azt hangsúlyozza, hogy az együttes politikai és társadalmi cselekvés különböző osztályrendszerek (class system) mentén valósulhat meg, amelyek közül az egyik etnikai osztály- rendszer.
Igen lényeges számunkra az osztályrendszer és az elosztási rendszer (dist- ributive system) közötti különbségtétel. Erre minden többdimenziós modell- ben szükségünk van, hisz az elosztási rendszer és az osztályrendszer csak ab- ban az esetben esik egybe, ha egyetlen rétegződési szempont létét ismerjük el (mint ahogy a marxizmus a termelési eszközökhöz való hozzáférésen ala- puló osztályrendszer esetében teszi). Xxxxxx szerint az elemzés során annyi (hatalmi) osztályrendszert érdemes megkülönböztetni, ahány szempontból a társadalomban lényeges hatalmi aszimmetriák állnak fel. A modern piaci tár- sadalmakban leginkább a vagyon, a jövedelem, az iskolázottság, illetve a fog- lalkozás generálja egyenlőtlenségeket. Ezek mellett azonban más osztály- rendszerek is léteznek. Ilyen például a nemi osztályrendszer, de az etnikai szempontból plurális társadalmak túlnyomó többsége etnikai szempontból is rétegzett. Ez azt jelenti, hogy az egyes etnikumok között a hatalom intéz- ményesített (vagy nyers erőszakon alapuló) formái egyenlőtlen módon osz- lanak meg. Lenski modellje azért lehet nagyon hasznos a számunkra, mert egyszerre használható az egyes etnikumok rétegződési pozíciójának leírásá- nak kereteként és a különbségeket okozó társadalmi és intézményes ténye- zők megértésében.
Végül Xxxxxx azon megjegyzése is jelentőségteljes, hogy „a hatalomért és kiváltságért folytatott küzdelem nemcsak az egyének és osztályok közötti küzdelemből áll, hanem osztályrendszerek, ebből következően a különböző elosztási elvek közötti küzdelemből is.” (Lenski 1997:322–323). Ennek a tétel- nek a jelentősége az etnikai egyenlőtlenségekre fókuszáló elemzések szem- pontjából könnyen belátható, hisz így érthetők meg azok a küzdelmek, ame- lyek az etnikai egyenlőtlenségek (helyesebben az etnikai osztályrendszer je- lentőségének) csökkentésére irányulnak. Másrészt hasonlóképpen értelmez- hető a nemzetállamok azon törekvése is, hogy a címzetes etnikumot minél kedvezőbb társadalmi pozícióba juttassa. Kelet-Európában az elosztási rend- szerek alakulására ez utóbbi törekvésnek volt jelentősebb hatása.
Történeti támpontok
Etnikai rétegződés Erdélyben a századfordulón (1880–1910)
A századforduló etnikai rétegződési rendszere elsősorban a magyar nép- számlálási adatok segítségével rekonstruálható. A népszámlálások a foglal- kozásszerkezetre, írni-olvasni tudásra, mezőgazdasági népesség birtokszer- kezetére, valamint az anyanyelven kívüli egyéb nyelvek ismeretére vonatko- zó adatokat regisztráltak. A vizsgálat során a KSH levéltárában tervezzük ezen adatok részletes összegyűjtését, illetve a mai ország és közigazgatási ha- tárok szerinti összesítését. Jelen tanulmány célkitűzése ennél szerényebb, a szakirodalomban elérhető adatok és feldolgozások alapján kíván vázolni né- hány alapvető tendenciát.
A korszak általános jellemzője, hogy ekkorra tehetők a modernizáció, il- letve a kapitalista gazdaságszerkezet irányába történő átalakulás kezdetei. Ez a folyamat a Monarchia (vagy akár Magyarország) más területeihez ké- pest később indult el, egy viszonylag kedvezőtlen helyzetű régióban. A régió kedvezőtlen helyzete a vasúthálózat alacsony sűrűségétől, a városi népesség alacsony arányán keresztül a magas írástudatlanságig egy sor olyan tényező- ben megnyilvánult, amelyek a piaci viszonyok kialakulását gátolták. A kiala- kuló új etnikai rétegszerkezetet egyrészt a korábbi korszak öröksége befolyá- solta (vagyis, hogy Erdély feudális társadalmában az egyes nemzetiségek mi- lyen helyet foglaltak el), másrészt pedig jelentős hatással volt rá az a tény, hogy a modernizációs folyamat, illetve a kapitalista gazdaságszerkezet kiala- kulása a magyar (és nem más) nemzetállami téren belül játszódott le.
(Nemzetiségi arányok, urbanizáció) A századfordulón a nemzetiségi arányok és az egyes nemzetiségek területi elhelyezkedése jelentős mértékben eltért a maitól. A románok, ugyanúgy a történelmi Erdélyben, mint a partiumi és bánsági területeken, a népesség abszolút többségét adták, de a magyarok és
a németek együttes aránya az egyes népszámlálásokban 40% körül volt. A nemzetiségek a mainál nagyobb mértékben különültek el egymástól terü- letileg. A történeti Erdélyben (ahogy ma is) a Székelyföld jelentette a magya- rok legfontosabb összefüggő településterületét, ezen kívül azonban egy sor mikrorégióban (Kalotaszeg, Aranyosszék) szintén lokális többséget alkottak. A kizárólag románok lakta régiók jellemzően félreeső hegyvidéki területek voltak (Fogaras, Hunyad, Mócvidék), azonban Erdély nagyobb részén (Me- zőség, Királyföld, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód stb.) szintén ők alkot- ták a számbeli többséget, habár magyarokkal, illetve szászokkal keverten él- tek. Biharban, Szatmárban és Arad északi részén a magyar és román telepü- lésterületet egy többé-kevésbé világos etnikai határ választotta el. A magyar- lakta területek szervesen kapcsolódtak az alföldi magyar tömbterülethez. A németek két egymástól elkülönülő csoportra tagolódtak, a középkori ere- detű erdélyi szász, illetve a török hódítás után megtelepedett bánáti és szat- xxxx xxxx népességre. Ugyan az anyanyelvet regisztráló magyar népszámlá- lások egy alapvetően háromosztatú etnikai térszerkezetet rajzoltak fel, meg kell jegyezni, hogy azokban a zsidók és a cigányok nem jelentek meg külön- álló csoportként. A zsidókat anyanyelvük alapján nagyobbrészt a magyarok- hoz, kisebb részben a németekhez sorolták, és a cigányok többségét is más anyanyelvűként kategorizálták.
A városi népesség alacsony aránya mellett az urbanizáltság nagyfokú nemzetiségi különbségeit figyelhetjük meg. Másrészt a történeti Erdély, illet- ve a partiumi és bánsági részek között is jelentős különbségek figyelhetők meg.
1. táblázat
A városi népesség aránya az anyanyelvi csoportokon belül, 1880–1910
Teljes népesség | Anyanyelv | |||||
Román | Magyar | Német | Egyéb | |||
Teljes terület | 1880 | 10,0 | 3,5 | 20,8 | 15,5 | 15,4 |
1900 | 11,5 | 3,9 | 23,7 | 17,4 | 7,9 | |
1910 | 13,1 | 4,3 | 26,7 | 19,9 | 6,8 | |
Történeti Erdély | 1880 | 10,3 | 4,3 | 16,5 | 24,1 | 14,0 |
1900 | 12,1 | 5,2 | 20,5 | 24,0 | 15,6 | |
1910 | 12,9 | 5,4 | 22,2 | 23,9 | 11,1 | |
Történeti Erdély | 1880 | 9,8 | 2,6 | 27,2 | 9,2 | 16,1 |
1900 | 13,5 | 3,7 | 35,1 | 14,6 | 4,5 | |
1910 | 15,0 | 3,7 | 37,2 | 16,6 | 6,0 | |
Forrás: Xxxxx 1998
Szembeszökő a népesség többséget alkotó románok alacsony urbanizáltsága. Közöttük 1880-ban mindössze 3,5, míg 1910-ben 4,3% volt a városlakók ará- nya. Míg a románok urbanizáltsági foka kis mértékben növekedett, a városi népességen belüli arányuk csökkent (19,7%-ról 17,7%-ra). Összességében a magyarok voltak a leginkább urbanizált nemzetiség: a korszak elején 20,8, a végén 26,7%-uk élt városon. Ezzel a magyar anyanyelvűek alkották a városi lakosság többségét (1880-ban 53,8, 1910-ben 64,6%-át). A németek esetében a városi népesség aránya 15,5%-ról 19%-ra nőtt, amivel a városi népesség a ro- mánokéval közel megegyező arányát tették ki (1880-ban 19,3, 1910-ben 15,3%).
Ezen viszonylag jól ismert megoszlások mellett érdemes a történeti Er- dély, illetve Partium és Bánság közötti különbségekre is kitérni. A történeti Erdélyen belül nem a magyarok, hanem a németek voltak a leginkább urba- nizált nemzetiség. Ez annak köszönhető, hogy a szászok lakta dél-erdélyi ré- szek már a modernizációs átalakulást megelőzően a leginkább városias jelle- gű körzetek voltak. A németek körében a városi lakosság aránya a vizsgált korszakban nem változott, 24%-os maradt, amit azonban a magyarok a jelen- tős növekedés ellenére sem tudtak utolérni. Kiemelt jelentősége van annak is, hogy a székelyföldi magyar tömbterület (ami a történeti Erdély magyar né- pességének felét tömörítette) az erdélyi átlaghoz viszonyítva igen kis mérték- ben volt urbanizált, 1910-ben a városlakók aránya 7%-os volt. Vagyis, míg Er- dély Székelyföldön kívüli, nem magyar többségű részein a városi népesség többségét a magyarok adták, a magyar többségű Székelyföld periférikus helyzetű, rurális régió maradt.
A partiumi és bánsági területek városiasodása nagyban különbözött a tör- téneti Erdélyen belül végbement fejlődéstől. Ezeken a területeken a moderni- záció és az iparosodás jóval intenzívebb volt, ami a városi népesség arányá- nak nagyobb mértékű növekedésében is tükröződött. Míg 1880-ban a város- lakók aránya alatta maradt a történeti Erdélyt jellemző értéknek (9,8% a 10,3%-kal szemben), addig 1910-ben már jóval meghaladta azt. A vizsgált pe- riódusban Arad, Temesvár és Nagyvárad egyaránt felülmúlta lélekszám te- kintetében a legnagyobb erdélyi várost, Kolozsvárt. A városok növekedése itt a periódus első felében, 1880 és 1890 között volt gyorsabb, míg Erdélyben a városfejlődés a századfordulót követően lendült neki.
Az egyes etnikumok urbanizáltságában is jóval nagyobbak voltak a kü- lönbségek, mint a történeti Erdélyben. Itt a városlakók nagyobb hányadát tet- ték ki a magyarok (1880-ban 59,8, 1910-ben pedig már 71,6%-át), miközben egyértelműen a magyarok voltak a leginkább urbanizált nemzetiség: 1880- ban 27, 1910-ben pedig már 37%-uk volt városlakó. A magyarok magas urba- nizáltsága azonban részben a jelenlegi országhatárok által okozott „optikai csalódás”, nem pedig korabeli társadalmi valóság. Arad, Nagyvárad vagy Szatmárnémeti természetes vonzáskörzete a korszakban jóval a jelenleg Ro-
mániához tartozó területen túl terjedt. A trianoni békediktátumot követően ezek a magyar etnikai tömbterület peremén lévő városok úgy kerültek ro- mán fennhatóság alá, hogy magyar etnikumú falusi vonzáskörzetük nagyob- bik része magyar közigazgatás alatt maradt. A magyarok (statisztikailag) ki- emelkedően magas városiassága részben erre a tényezőre vezethető vissza.
(Az írni-olvasni tudás, iskolázottság) Az alábbi táblázat a korabeli Magyaror- szág, illetve a történeti Erdély vonatkozásában jeleníti meg az írni-olvasni tu- dásban megnyilvánuló különbségeket. A ma Romániához tartozó partiumi és bánsági területek vonatkozásában nem rendelkezünk adatokkal.13
2. táblázat
Anyanyelv | 0000 | 0000 | 0000 | |
Magyar- ország | Magyarok | 44,7 | 61 | 67,1 |
Németek | 57 | 67,9 | 70,7 | |
Szlovákok | 32 | 50 | 58 | |
Románok | 9,2 | 20 | 28,1 | |
Rutének | 7,2 | 14,5 | 22,2 | |
Horvátok | 26 | 52,8 | 62,5 | |
Szerbek | 18,9 | 41,5 | 51,3 | |
Egyéb | 27 | 43,2 | 44,5 | |
Történeti Erdély | Magyarok | 31,4 | 51,3 | 59,5 |
Németek | 63,2 | 73,4 | 76,1 | |
Románok | 9,9 | 20 | 27,9 | |
Egyéb | 10,5 | 18,7 | 18,5 | |
Összesen | 21,3 | 35,5 | 42,9 |
Az írni-olvasni tudók aránya Magyarországon és a történeti Erdélyben, 1880–1910
Forrás: Nagy 1993:261; Erdély Története
III. kötet:1510
Magyarország teljes területén az írástudók aránya a németek kö- zött volt a legmagasabb. A kora- szak elején ehhez képest a magya- rok lemaradása jelentősnek mond- ható, 1910-re viszont az írástudók aránya a magyarok között már megközelítette a németekre jellem- ző értéket. Más nemzetiségekhez viszonyítva a szlovákok voltak még viszonylag kedvező pozíció- ban, míg a leginkább kedvezőtlen helyzet a ruténeket és a románokat (1880-ban 9,2, 1910-ben 22,2% írás- tudó) jellemezte.
Erdélyben, amellett, hogy ös- szességében jóval alacsonyabb ará- nyú volt az írni-olvasni tudás, a magyarok jelentősen kedvezőtle-
nebb, míg a németek kedvezőbb helyzetben voltak. 1880-ban a magyarok 31,4, 1910-ben pedig 59,5%-a tudott írni-olvasni. Az erdélyi németek közt vi- szont az írni-olvasni tudás magasabb arányú volt, mint Magyarország teljes területén: 63,2% 1880-ban, illetve 76,1% 1910-ben.
Az analfabetizmus nemzetiségi különbségei mellett az iskoláskorú népes- ségre vonatkozó korabeli statisztikák azt mutatták, hogy a magyarok az egyes oktatási szinteken növekvő arányban voltak felülreprezentálva. Ezen adatok érvényességével és értelmével kapcsolatban Xxxxxx Xxxxxx (2000) készített fi- gyelemre méltó elemzést. Karády szerint az adatokat nem értelmezhetjük pusztán tényleges iskolázottsági különbségként, ami a magyarok az oktatási rendszer iránti nagyobb fokú érdeklődésével vagy az egyenlőtlen hozzáférés- sel lenne magyarázható. Szerinte azt is figyelembe kell vennünk, hogy az ok- tatási rendszer az asszimiláció egyik legfontosabb csatornájaként működött.
Miután Magyarországon az ország népességének fele a nem magyar nemzeti- ségűekhez tartozott, a liberális magyar elit elsősorban a nem magyar eredetű népesség elitjét, illetve a társadalmilag mobil részét igyekezett asszimilálni, míg a nemzetiségi néptömegek esetében viszonylag kis erőfeszítéseket tett. Így értelmezető, hogy az 1868-as Eötvös-féle népfőiskolai törvény és az 1907-es Lex Apponyi között az elemi oktatási intézmények többségét működtető egy- házak lényegében szabadon választották meg az oktatás nyelvét. Ezzel szem- ben a középfokú oktatásban már sokkal erősebben érvényesült a magyar nyelv dominanciája és, az erdélyi szászokat leszámítva, gyakorlatilag egyik nemzeti- ség sem rendelkezett a magyarral egyenértékű középiskolai oktatási hálózat- tal. Az egyetemek mint állami intézmények esetében a magyarnyelvűség, illet- ve az asszimilációs funkció még inkább nyilvánvaló volt (Karády 2000:240).
(Foglalkozásszerkezet) A foglalkozásszerkezettel kapcsolatban a történelmi Er- délyre vonatkozó adatokkal rendelkezünk.14 Az adatok alapján egyrészt a ré- gió erőteljes agrárjellege rajzolódik ki. A teljes népesség 71,7%-át az ősterme- lés foglalkoztatta. Ezzel szemben az ipar (és bányászat) 14,2, a tercier szek- torba tartozó szolgáltatások és hivatali beosztások 8,2, az egyéb és ismeretlen ágazatok pedig 5,9%-nak adtak munkát.
A primer szektorban dolgozók többsége önellátásra berendezkedett, a piaci árutermelésbe be nem kapcsolódott gazdaságokban tevékenykedő pa- raszt volt. Közöttük a román anyanyelvűek voltak erősen felülreprezentálva, akik esetében az őstermelők a csoport 84,7%-át tették ki, szemben a magya- rok 55,8 és a németek 57,3%-ával. Az iparban foglalkoztatottak között ezzel szemben a magyarok és a németek voltak erősen felülreprezentálva. 1910- ben az iparban dolgozók 55,7%-a volt magyar, 29%-a román és 15,3%-a né- met anyanyelvű. A románok a bányászatban viszonylag nagyobb arányban voltak képviselve, köszönhetően annak, hogy a bányavidékek a román több- ségű régiókban helyezkedtek el.
A tercier szektorban dolgozók között – az ipari foglalkoztatottakhoz, illet- ve a városi lakosokhoz hasonlóan – szintén erősen alul voltak reprezentálva a románok, ugyanakkor a magyarok és a németek a tercier szektoron belül más-más szférákba koncentrálódtak. A kereskedelemben dolgozott a néme- tek 6%-a, szemben a magyarok 3,8%-ával. A (keresztény) magyarok xxxxxx- xxxx még szembeszökőbb, ha – a két világháború közötti foglalkoztatási sta- tisztikákra támaszkodva – feltételezzük, hogy a magyar anyanyelvű kereske- delemben foglalkoztatottak jelentős része a zsidók közül került ki. A magya- rok (a németekhez viszonyítva) a közlekedésben tömörültek nagyobb mér- tékben, részben annak köszönhetően, hogy a MÁV alkalmazottak zömében magyar anyanyelvűek voltak.
A polgári és egyházi közalkalmazottak szintén a magyarok között tették ki a legnagyobb arányt, ugyanakkor ez volt az a réteg, amely a románok közt
a legkevésbé volt alulreprezentálva (bár ez is jócskán alul volt). Ez annak kö- szönhető, hogy a mindössze 11 900 román értelmiségi közül 3820 az ortodox vagy görög katolikus klérushoz kapcsolódott, 3440 volt tanító vagy tanár, míg 1360 dolgozott a közigazgatásban (Ronna° s 1984:117).
3. táblázat
A népesség foglalkozási főcsoportok és anyanyelv szerinti megoszlása a történeti Erdélyben (1910)
Gazdasági szektor | Foglalkozási főcsoport | Teljes népesség (2678 ezer) | Anyanyelv | |||
Magyar (918 ezer) | Román (1472 ezer) | Német (234 ezer) | Egyéb (54 ezer) | |||
Primér Őstermelés | 71,7 | 55,8 | 84,7 | 57,3 | 55,6 | |
Szekundér | Bányászat- kohászat | 1,9 | 2,2 | 1,6 | 0,9 | 9,2 |
Ipar | 12,3 | 18,8 | 6 | 22,2 | 27,8 | |
Összesen | 14,2 | 21 | 7,6 | 23,1 | 37 | |
Tercier | Kereskedelem és hitel | 2,2 | 3,8 | 0,7 | 6 | |
Közlekedés | 1,9 | 4,2 | 0,7 | 1,2 | ||
Polg. és egyházi közszolgálat | 3,2 | 5,7 | 1,5 | 5,1 | ||
Véderő | 0,9 | 1,2 | 0,6 | 1,7 | ||
Összesen | 8,2 | 14,9 | 3,5 | 14 | ||
Egyéb | Napszámos | 1,8 | 1,9 | 1,8 | 0,9 | 7,4 |
Házi cseléd | 1,8 | 2,8 | 1,2 | 0,9 | ||
Egyéb és ismeretlen | 2,3 | 3,6 | 1,2 | 3,8 | ||
Összesen | 5,9 | 8,3 | 4,2 | 5,6 | 7,4 | |
Összesen | 100 | 100 | 100 | 100 | 100 | |
Kereső | 44,1 | 43,2 | 44,4 | 44 | 48 | |
Eltartott | 55,9 | 56,8 | 55,6 | 56 | 52 | |
Forrás: Erdély Története III. kötet:1609
Livezeanu (1995:298) a magas státuszú románokat két kategóriába sorolta. Az egyik kategóriába azok a tanárok, orvosok, ügyvédek, vállalkozók, újság- írók tartoztak, akik elsősorban saját közösségükön belül fejtették ki tevé- kenységüket. A román ügyvédek, vállalkozók egy része mindegy közvetítő funkciót játszott az alapvetően rurális román közösség és a szélesebb társa- dalom között. Az ortodox, illetve görög katolikus klérusba tartozók, illetve a vidéki tanítók ezzel szemben nagyon kis mértékben érintkeztek a társadalom nem román részével. A másik (az előbbinél kisebb) csoportba azok tartoztak,
akik integrálódtak a városok döntően magyar, kisebb részben német társa- dalmába, ami azonban sok esetben a román közösségből való kiszakadást vonta maga után.
A népesség többségét tömörítő falusi társadalmak maguk is erősen réteg- zettek voltak, a gazdasági erőforrások és a társadalmi presztízs különböző formái pedig itt is etnikai szempontból egyenlőtlenül oszlottak meg. A kor- szakban igen jelentős szerepet játszottak a weberi értelemben vett rendi kü- lönbségek.15 A paraszti társadalmon belül ekkor még élénken élt annak az emlékezete, hogy a korszakban gazdálkodó életmódot folytatók közül egye- sek korábban jobbágyok, zsellérek, szabad parasztok, határőrkatonák vagy kisnemesek voltak. A vegyes településeken, illetve vidékeken nagyban meg- határozta az egyes nemzetiségek viszonyát (az egymástól való elkülönülést, illetve a szimbolikus alá-fölérendeltségi viszonyokat), hogy ezek a rendi ka- tegóriák az etnikai határokkal is egybeestek-e.16 A rendi különbségek nagy- ban meghatározták például a párválasztás keretét. Így Xxxx Xxxx a harmin- cas években a Kis-Szamos menti vegyes lakosságú településcsoportot vizs- gálva megállapította, hogy a magyarok etnikai endogámiája nagyobb mérté- kű volt azon falvakban, ahol a magyarok kisnemesi és jóval alacsonyabb, ahol a románokhoz hasonlóan jobbágyi eredetűek voltak (Mikó 1998).
A vagyoni különbségek (amelyek közül leginkább a föld-, illetve az állat- tulajdonnak volt jelentősége) ezekre a rendi különbségekre tevődtek rá. Eze- ket – a népszámlálások birtoknagyságra vonatkozó különbségei alapján – szintén csak a történeti Erdély vonatkozásában tudjuk egyelőre adatolni (Er- dély Története három kötetben, III. kötet:1594).
Az adatokból kitűnik az erdélyi birtokszerkezet két alapvető jellemzője, nevezetesen, hogy egyrészt a kis- és törpebirtokok domináltak (a mezőgaz- dasági népesség 72%-a 50 hold alatti birtokon gazdálkodik), másrészt pedig, hogy viszonylag alacsony volt a föld nélküli mezőgazdasági munkások ará- nya. A birtoknagyság alapján a falusi társadalom etnikai rétegzettsége is egy- értelműnek tűnik. Az egyes rétegeken belül a románság aránya a birtoknagy- sággal csökkent. Így az 5 hold alatti törpebirtokosok között 70,6, a 5-10 hold közöttiek között 68,5, a 10-50 hold közöttiek között 60,3, az 50-100 hold kö- zöttiek esetében pedig 46,6%. A középbirtokos kategórián (100–1000 hold) belül ezzel szemben már csak 27, az (100 hold fölötti területet) bérlők között 25, a nagybirtokosok között pedig mindössze 8,7%-nyi románt találunk. A magyarok esetében a viszony fordított. A törpebirtokosok között alulrep- rezentáltak (5 hold alatt 22,9, 5–10 hold között 23,1%), míg a középbirtokos és bérlő kategórián belül kétharmados, a nagybirtokosokon belül pedig 87,4%-os többséget képeztek. A magyarok között ugyanakkor egyértelműen többen estek a földnélküli mezőgazdasági munkás, illetve gazdasági cseléd kategóriákba (30,1, illetve 31,7%). A németek között a tehetősebb kisbirtokos- ok (10–50 hold között 12,1, 50–100 hold között 11,3%), a középbirtokosok
(7,8%), illetve a bérlők (8,6%) voltak felül, a törpebirtokosok (6,4%), a nagy- birtokosok (3%) és a földnélküliek (2,1%) pedig alulreprezentálva.
Összességében tehát a magyar mezőgazdasági népesség mutatta a legerő-
sebb tagoltságot. Ebből a nemzetiségből került ki a nagybirtokos osztály, és a középbirtokosok között is erősen felül voltak reprezentálva, ugyanakkor a magyarok a földnélküli rétegeknek is arányukhoz viszonyítva nagyobb ré- szét adták, legnagyobb részük pedig a románokhoz hasonlóan törpe- és kis- birtokos volt. A románok és a szászok között az egyenlőtlenségek mértéke ki- sebb volt. A románok meglehetősen nagy arányban a törpe- és kisbirokosok között (50,4%-uk 10 hold alatt), míg a németek a kisbirtokos kategória felső részében (4%-uk 10–50 hold között) koncentrálódtak.
Az etnikai rétegződési rendszer változása a két világháború között
Az első világháborút követően Romániához csatolt erdélyi, bánsági és par- tiumi területeken a románok abszolút többséget képeztek, a korabeli etnikai rétegződési rendszer viszont a román elit szemében olyan tényezőként tűnt fel, ami nehezítette a terület román nemzetállami térbe való integrálhatósá- gát. A városi társadalmakat magyarok és magyar nyelvű zsidók dominálták, de a német elem is nagymértékben felül volt reprezentálva. A románok több- sége ezzel szemben falusi közösségekben élt és közöttük más nemzetiségek- nél jóval nagyobb arányt képviseltek az analfabéták. Xxxxx° s szerint a nagy arányban elszigetelt közösségekben élő románok egyfajta underclasst alkot- tak. Ez a társadalmi helyzet volt az, ami a magyarosodástól ugyan megóvta őket, de a modernizációs folyamatokban való részvételüket is gátolta és azt eredményezte, hogy Xxxxxxx után igen kis mértékben voltak felkészülve az újdonsült vezető szerepükre (Xxxxx° s 1984:98).
A két világháború között azonban megkezdődött a Romániához csatolt
területek etnikai rétegződési rendszerének átalakulása. Ebben döntő szerepe volt annak, hogy a román állam saját adminisztratív hatalmát a többségi et- nikum társadalmi pozícióinak javítására használta fel. Livezeanu (1995: 138–151) három olyan dimenziót sorol fel, amelyekre a román nemzetépítés fókuszált, és amelyeken keresztül (az etnikai arányok mellett) elsősorban a románok számára kedvezőtlen etnikai rétegződési rendszert akarta átalakíta- ni. Ezek a területi, az intézményes, illetve a városi társadalmakra irányuló fó- kusz.
Az első a területi dimenzió, amelynek kapcsán a román elit számára prob- lémát jelentett, hogy a kisebbségek (elsősorban a magyarok) az újonnan szer- zett területek egyes régióit kompakt tömbökben népesítik be. A két nagyobb magyar tömbterület a Székelyföldön és Partium nyugati, északnyugati ré- szén helyezkedett el. E két terület közül a nyugati határ-menti sáv szembe- sült erőteljesebb román nemzetiesítési intézkedésekkel, ami a telepes-falvak létrehozását is magába foglalta. A területi fókusz az úgynevezett kultúr-
zónákra vonatkozó törvényben is tükröződik, amely értelmében azok a taní- tók, akik Bihar, Szatmár, Szilágy, Csík, Háromszék, Maros-Torda, Torda- Aranyos, illetve Hunyad megyékben vállaltak legalább négy évig munkát, 50%-os fizetésemelésben és egyéb kedvezményekben részesültek.17
(A városok nemzetiségi arányainak változása) A román nemzetépítés fő prioritá- sát az újonnan megszerzett területek városi társadalmainak az átalakítása ké- pezte. Az új román hatalom Besszarábiában is az erdélyihez hasonló helyzet- tel szembesült. A román (vagy „moldován”) népesség itt is a paraszti közös- ségeken belül volt felülreprezentálva, a térség nem román (orosz, illetve zsi- dó) kultúrájú városai pedig a román elit szemében idegen enklávékként tűn- tek fel (King 2000).
A román elem városi társadalmakon belüli súlyának növelését, illetve az etnikai rétegződési rendszer megváltoztatását a két világháború között első- sorban a túlméretezett állami-bürokratikus szektoron keresztül próbálták megvalósítani, ami egyben az erre irányuló próbálkozások korlátait is meg- szabta.
A két világháború között az etnikai rétegződési rendszer mellett (illetve
azzal összefüggésben) az etnikai arányok is megváltoztak. A változás első- sorban a városi népességet érintette, míg a falvak etnikai összetétele sokkal kisebb mértékben módosult. A változás legfontosabb eleme, hogy az erdélyi, partiumi, illetve bánsági városokban a románok száma és aránya nagymér- tékben emelkedett. Számuk 1930-ra megháromszorozódott, 121 ezerről 336 ezerre nőtt, arányuk pedig megduplázódott és meghaladta a teljes városi né- pesség egyharmadát. Ezzel párhuzamosan az 1910-ben a városok közel két- harmadát kitevő magyar népesség aránya látványosan visszaszorult, míg a németeké mérsékelten csökkent.
A gyors változást részben a közigazgatási módosítások okozták, a román adminisztráció ugyanis az addigi 39 mellett újabb 10 települést emelt városi rangra (Varga 1998). A másik ok a migrációs folyamatokban rejlik, hisz az im- périumváltást követően közel 200 ezer (zömmel városi) magyar hagyta el a román fennhatóság alá került területet és távozott Magyarországra (Pet- richevich 1924). Jelentős volt a városokba beköltöző románok száma is. Bár az új adminisztrációban a Regátból érkezettek is helyet kaptak, az erdélyi vá- rosokba költözött románok túlnyomó többsége nem a Kárpátokon túlról, ha- nem az erdélyi falvakból érkezett (Xxxxx° s 1984:333). Végül a városok nép- számlálásokban megmutatkozó etnikai összetételét a közigazgatási változá- sok és a migrációs mozgások mellett a román és a magyar népszámlálások kategorizációs gyakorlata közötti eltérés is befolyásolta. A magyar népszám- lálások a legjobban/legszívesebben beszélt nyelvként értelmezett anyanyelv segítségével reprezentálták az etnikai különbségeket. Az új román admi- nisztráció ezzel szemben az etnikai eredet fele tolta el a kategorizációt azzal,
hogy a részben etnikai eredetként értelmezett nemzetiségre kérdezett rá, az anyanyelvet pedig a származási családban gyermekkorban beszélt nyelvként értelmezte át.18 Miután az erdélyi városokban a magyar nyelvi közösség jó- val tágabb volt a magyar etnikai eredetűek körénél, az új kategorizációs tech- nikák értelemszerűen a magyarok arányának csökkenését okozták. Itt első- sorban a zömmel magyar nyelvű, de társadalmilag a keresztény magyarok- tól több szempontból elkülönülő zsidóságra érdemes utalni.19 A román elem térnyerése azonban a zsidó–magyar viszonytól függetlenül is kétségtelen tény, noha ez az egyes városokban nem volt egyenletes. Ha a nagyobb váro- sokat tekintjük, megfigyelhetjük, hogy – paradox módon – a két világháború között ott nőtt a román lakosság száma kisebb mértékben, ahol korábban is jelentős számú román élt.20
Ha az egyes nemzetiségek urbanizálódását nézzük, egyértelműen megál- lapítható, hogy a városiak aránya a magyarok közt nőtt a legkisebb, a romá- nok közt pedig a legnagyobb mértékben. Míg a románok esetében az okok egyértelműen a közigazgatási változásokra, illetve a városba áramlásra ve- zethetők vissza, addig a magyaroknál összetettebb folyamatokkal állunk szemben. Nem pusztán arról van szó, hogy a városba költözés esetükben ki- sebb mértékű volt, hanem arról is, hogy a városokból sokan külföldre távoz- tak, illetve a magyar nyelvű városi népesség egy része (legalábbis statisztika- ilag) levált a magyarságról. Azt mondhatjuk tehát, hogy a két világháború között elkezdődött a városi magyar népesség kicserélődése. A középosztály jelentős arányban elvándorolt, vagy – amennyiben zsidó származású volt – eltávolodott a magyarságtól, helyükre azonban a falvakról érkeztek (alacso- nyabb státuszú) magyarok. Ez a folyamat később, a szocialista modernizáció periódusában kap majd nagyobb lendületet.
(Az oktatási rendszer) Livezeanu a területi és a városi társadalmakra irányuló fókusz mellett az intézményes fókuszt emeli ki, és itt elsősorban az oktatási rendszerre gondol. Az oktatási intézmények és az iskolázottság elosztási rendszerben betöltött szerepe a modernizáció során növekedett meg. Koráb- ban formális oktatásban csak igen kevesen és általában a privilegizált osztá- lyok tagjai részesültek. Ez a tényező nem módosította jelentős mértékben a hatalom és a privilégiumok társadalmi megoszlását, hisz az oktatás sok eset- ben azt jelentette, hogy a vezetésre származásuktól fogva jogosult eliteket ké- szítették fel az igazgatási feladatok ellátására (Lenski 1966:390). A korábban tárgyalt (1880–1910 közötti) periódusban azonban megkezdődött a formális oktatás expanziója, ami az írni-olvasni tudás gyors terjedésében is jól lemér- hető. Ebben a korszakban az analfabetizmus már egyértelműen hátrányt je- lentett, úgy az egyén szempontjából (aki az írni-olvasni tudás híján kisebb eséllyel vehetett részt a mobilitási és modernizációs folyamatokban), mint a társadalom egészét tekintve (mivel az analfabetizmus okán korlátozott volt a
mobil, nem mezőgazdasági szektoron kívül felhasználható munkaerő). Egy- re inkább az iskolai végzettség különbségei határozták meg az egyik legfon- tosabb osztályrendszert, hisz a hivatalnoki, illetve értelmiségi foglalkozások betöltése végzettséghez volt kötve, ez utóbbi két kategória pedig a városi kö- zéposztály számottevő részét adta.
A modern társadalmakban az oktatás kiterjedésével az oktatási rendszer kompetitív jellege elkerülhetetlenül fokozódik, azonban a különböző képzé- si szintekhez való hozzáférés általában továbbra is egyenlőtlen marad. Szá- mottevő irodalma van annak, hogy az oktatási rendszer, a maga meritok- ratikus ideológiájával hogyan járul hozzá a társadalmi egyenlőtlenségek új- ratermelődéséhez és legitimálásához (L. Bourdieu 1978). Számunkra most annak van központi jelentősége, hogy az oktatási rendszer az etnikai egyen- lőtlenségi rendszer újratermelésében, majd később a megváltoztatására irá- nyuló kísérletekben is kulcsszerepet játszott.
Az oktatási rendszernek a román elit is kiemelt szerepet szánt az etnikai rétegződési rendszer átalakításában, miközben a kiinduló helyzet (a szem- szögükből nézve) igen kedvezőtlen volt. A kisebbségek (magyarok, néme- tek, zsidók) az írni-olvasni tudás tekintetében nem pusztán Erdélyben vol- tak egyértelmű fölényben a románokkal szemben, hanem országosan is. A Regátban ugyanis az írni-olvasni tudók aránya nem sokban különbözött az erdélyi románokra jellemző értéktől. Ez egyben azt jelentette, hogy a ki- sebbségek által sűrűn lakott tartomány javára jelentős regionális különbsé- gek léteztek.
1930-ra a regionális különbségek – az írni-olvasni tudás terjedésének ter- mészetes következményeként – jelentős mértékben csökkentek, de nem tűn- tek el teljesen. A nemzetiségek közötti különbségekre nincsenek közvetlen adataink, de egyrészt elmondható, hogy az egyes megyékben a kisebbségek és az írni-olvasni tudók aránya között egyértelműen pozitív kapcsolat volt, másrészt pedig a románok kárára meglévő különbségek még 1956-ban is fennálltak. Ekkor a románok közt az analfabéták aránya 10,9%-os volt, míg a magyarok és a zsidók közt 3,1, a németek között pedig 1,1%-os (Ronna° s 1984:240).
A másik oldalon az egyetemi rendszer átalakítása ugyan látványosabb eredményeket hozott, de ez a folyamat is ellentmondásoktól volt terhes. A felsőoktatás keretszámai jelentős mértékben kibővültek. Míg 1914/15-ben az 1918-ban létrejött Nagy Románia területén működő egyetemeken21 8632 diák tanult, addig ez a szám 1924/25-re 22 379-re, 1929/30-ra pedig 37 314- re emelkedett (Livezeanu 1995:235). A felsőoktatási expanzió szükségességét a román elit nemzeti szempontokkal indokolta. E felfogás szerint az egyete- meknek kulcsszerepük volt az új román elit megteremtésében. Innen kerül- nek majd ki azok az orvosok, tanárok, ügyvédek, újságírók, akikre a meg- növekedett román államnak szüksége van, és akiknek fel kell váltaniuk az
újonnan megszerzett tartományok nem román etnikumú elitjeit (Livezeanu 1995:211, Pálfy 2004:160).
A román tannyelvűvé vált egyetemeken kezdetben a nyelvtudás hiánya is gátolta a magyar hallgatók beiratkozását. Így például az 1921/22-es tanév- ben mindössze 32 magyar diákja volt a kolozsvári egyetemnek (Pálfy 2004), ezt követően azonban gyorsan emelkedett a számuk és arányuk, egészen az 1934/35-ös tanévig, amikortól ismét csökkenni kezdett. Ebben az évben a (maximális) létszám 1100 fő volt, ami a teljes diáknépesség 27,7%-át tette ki. A hallgatók létszámára vonatkozó részletes bontásokból kitűnik, hogy a két világháború között a kolozsvári egyetem diákságának 9–11%-át tették ki a zsidó, 4–5%-át pedig a német nemzetiségű diákok. A kezdeti magasabb érté- kek után a románok a diákság kétharmadát tették ki. Összességében – az er- délyi nemzetiségi arányokhoz viszonyítva – tehát a németek és a magyarok alul, a románok és a zsidók pedig felül voltak reprezentálva a kolozsvári egyetemi népességen belül.
Amennyiben az ezer főre eső egyetemisták nemzetiségenkénti számát or- szágosan vizsgáljuk, még nagyobb aránytalanságokat tapasztalunk. Ennek a mutatónak az értéke a magyarok esetében 0,44, a németek esetében 0,58, míg a románok esetében 1,86, a zsidókéban pedig 5,9 (Livezeanu 1995:238).
A felsőoktatás kapcsán mindenképpen érintenünk kell, hogy az expanzió-
nak nem voltak meg sem az infrastrukturális, sem a társadalmi feltételei. A gyors növekedést nem követte az egyetemi infrastruktúra bővülése, ami zsúfoltsághoz és az oktatás színvonalának látványos romlásához vezetett (Livezeanu 1995:240–241). Ennél azonban sokkal nagyobb problémát jelentett, hogy a bővítés valójában nem találkozott a munkaerő-piaci igényekkel, így a felsőoktatás túlnépesedése a szellemi munkaerőpiac túlnépesedéséhez veze- tett. Ebben elsősorban az ország társadalmi és gazdasági fejlettsége játszott közre. Erdélyben az iparosodás amúgy sem volt előrehaladott, 1918-ban pedig a terület egy olyan államalakulat része lett, ami még ennél a területnél is kisebb mértékben volt iparosodva. Így a felsőfokú végzettek a boldogulás útját szinte kizárólag az állami hivatalnoki pályában látták (Livezeanu 2004:243). A hely- zetet nagyban súlyosbította, hogy a háborút követően a szellemi munkaerőpi- acok, illetve a diplomák érvényessége gyakorlatilag az új nemzetállami terüle- tekre korlátozódott (Pálfy 2004:160). A diáklétszám túlméretezettsége és az eb- ből fakadó bizonytalanság nagymértékben hozzájárult a román fiatalság jobb- ra tolódásához, illetve a Vasgárda mozgalom megerősödéséhez, ami azzal járt, hogy az állami hivatali állások betöltésénél a harmincas évek második felében
– az addigihoz képest is – az etnikai/nemzeti lojalitás játszotta a fő szerepet. A kisebbségek a nem állami szférába szorultak vissza. Ez a magyarokat érintette a leginkább, akik korábban nagymértékben felül voltak reprezentálva a közal- kalmazottak között, és kevésbé a zsidókat és a németeket, akik kevésbé orien- tálódtak a közalkalmazotti pályák irányába. A kisebbségek nem állami szférá-
ba való visszaszorulásával áll összefüggésben, hogy az értelmiségi munkaerő- piacra való belépés direkt etnikai szabályozására, az 1938-ban meghozott „nu- merus valahicus” törvény ebből az irányból és nem a felsőoktatási kvóták beve- zetésén keresztül tett kísérletet. A szóban forgó törvény előírta, hogy a romá- nok a magánkézben lévő cégek alkalmazottai között 80, a vezetőségében pedig 50%-os arányt kell képviseljenek.
(Az 1918/1921-es földreform, illetve a foglalkozásszerkezet változása) 1918-ban köz- vetlenül a háború befejezését követően a Román Parlament egy földreformra vonatkozó törvényjavaslatot fogadott el. A törvény, amit 1921-ben módosítot- tak, nem pusztán az Ó-királyságra vonatkozott – ahol az Erdélyinél nagyobb súlyt képviselt a nagybirtok –, hanem az újonnan megszerzett tartományokra is. Mi több Erdély, Besszarábia és Xxxxxxxx esetében a földreform a regátinál jóval radikálisabb volt (Xxxxx° s 1984:47). A törvény a kisajátítás alól mentesülő földterületek nagyságát az adott terület jellegétől (hegyvidék, dombvidék, sík- ság), illetve a földigénylők számától tette függővé. A kisajátítás alól mentesülő területek az egykor Magyarországhoz tartozó területeken igen eltérő birtok- méreteket öleltek fel, 29 és 290 hektár között (Uo.). Miután Erdélyben a nagy- és középbirtokos réteg zömmel magyar volt, a törvény a falvak etnikai réteg- ződési rendszerét radikálisan átalakította, megfosztva a magyar földbirtokos réteget a létalapjától. Emellett a törvény igen súlyosan érintette a magyar egy- házakat, egyesületeket, illetve a székely közbirtokosságot is (Mikó 1941).
4. táblázat
Az erdélyi népesség megoszlása foglalkozási főcsoportok szerint 1930-ban
Foglalkozási főcsoport | Össz- népesség | Román | Magyar | Német | Zsidó | Egyéb nemzetiségű |
Őstermelés | 69,7 | 81,0 | 58,0 | 54,1 | 9,2 | 64,5 |
Bányászat, ipar | 12,6 | 6,5 | 19,9 | 24,0 | 26,7 | 15,9 |
Kereskedelem, hitel, közlekedés | 6,1 | 3,5 | 7,8 | 7,2 | 40,4 | 3,0 |
Közigazgatás | 1,5 | 1,5 | 1,8 | 1,5 | 1,9 | 0,6 |
Vallásfelekezetek szolgálatában | 0,6 | 0,5 | 0,6 | 0,5 | 3,6 | 0,2 |
Közoktatás | 0,8 | 0,8 | 0,9 | 1,1 | 1,0 | 0,3 |
Hadsereg és rendészet | 1,5 | 2,0 | 0,4 | 0,6 | 1,2 | 2,7 |
Egészségügy | 0,7 | 0,3 | 1,2 | 1,8 | 1,7 | 0,8 |
Alkalmi munkások | 1,7 | 1,2 | 2,5 | 1,4 | 2,7 | 4,9 |
Egyéb, ismeretlen | 4,8 | 2,7 | 6,9 | 7,8 | 11,6 | 7,1 |
Összesen | 100,0 | 100,0 | 100,0 | 100,0 | 100,0 | 100,0 |
Forrás: Erdély Története III. kötet:1744.
A foglalkozásszerkezet átalakulásáról – amely témánk szempontjából köz- ponti jelentőségű – jelen tanulmányban nem fogunk részleteiben szólni. En- nek oka részben az, hogy jelen lapszám közli Xxxx Xxx az 1930-as népszám- lálási adatokra vonatkozó elemzését. Az alábbi táblázat alapján csupán any- nyit jegyzünk meg, hogy a magyarok továbbra is erősen alulreprezentáltak voltak az őstermelők között, erősen felülreprezentáltak az iparban és kismér- tékben felülreprezentáltak a szolgáltatási szektor egyes ágazataiban (keres- kedelem, egészségügy).
A városi népesség körében – ahogy az Opra-tanulmányból is kiderül – a magyarok az iparban voltak felül-, az értelmiségi és hivatalnoki szakmák te- rén pedig alulreprezentálva. A városi középosztály és az értelmiség pozíció- inak romlása ellenére a magyar népesség a két világháború között továbbra is a többségnél kedvezőbb rétegződési pozíciókkal bírt.
(Rész)összegzés
A népszámlálásokra alapozó elemzések esetében viszonylag kézen fekvő, hogy az egyes nemzetiségek társadalmi pozícióit egy más viszonylatában vizsgáljuk. Ez megóv bennünket attól, hogy a magyar közösségekről, mint önállóan elemezhető entitásról beszéljünk. A korábbi vizsgálatok egyik alap- vető következtetése, hogy a kisebbségi magyar társadalmak torz (a többségi né- pességhez viszonyítva kedvezőtlen) demográfiai mutatókkal és társadalom szerkezettel jellemezhetők, aminek oka, hogy reprodukciójuk a többségi tár- sadalmon (illetve egy idegen nemzetállami téren) belül játszódik le. Vizsgá- latunkban a kisebbségi magyar társadalomszerkezet fogalmát a – Lenskitől átvett
– etnikai rétegződési rendszerével helyettesítettük. Ezt azért is szükségesnek éreztük, mert a kisebbségi közösségek nehezen képzelhetők el olyan zárt en- titásokként, amelyek a hozzájuk tartozók reprodukciós és mobilitási csator- náinak kizárólagos teret adnak.
A tanulmány történeti része, amely a 19. és 20. század fordulójára, illet- ve a két világháború közötti periódusra vonatkozott, mintegy ellenpont- ként szolgálhat az utóbbi évtizedek etnikai rétegződési rendszerének elemzésében. Az 1880–1910 közötti periódus bemutatása már csak azért is szerencsés, mert ekkorra tehetők Erdélyben a modernizáció kezdetei. A ka- pitalista gazdaságszerkezet kialakulásával az etnikai rétegződési rendszer is átalakult, az átalakulásban pedig döntő szerepe volt annak, hogy a mo- dernizáció a magyar nemzetállami téren belül zajlott le. Ilyen körülmé- nyek között a társadalmi mobilitás és a kialakuló kapitalista gazdaságba való bekacsolódás gyakran a kisebbségek magyarosodásával jártak együtt. Ilyen körülmények között a városi társadalmakon és a magasan iskolázott rétegeken belül a magyarok (illetve a magyarul beszélők) egyértelműen
felül voltak reprezentálva. Az erdélyi szászok helyzete sajátos volt, hisz már a modernizációt megelőzően nagymértékben városiasodott közösség- ről van szó, amely a vonatkozó periódusban is sikeresen tartotta fenn sa- ját oktatási rendszerét és kedvező gazdasági pozícióit. A románok ezzel szemben a falvakon koncentrálódtak és a kapitalista termelési rendszerbe, illetve a mobilitási folyamatokba be nem kapcsolódott „társadalom alatti réteget” alkottak.
Trianont követően a román hatalom egyik fő törekvése az volt, hogy az ál- lamalkotó etnikum számára kedvezőtlen rétegződési rendszert megváltoztas- sa. Ennek kiemelt terepe a városi társadalmi terekért folytatott küzdelem, il- letve az oktatási rendszer volt. Annak ellenére, hogy a városokon belül meg- jelent egy (elsősorban az államra támaszkodó hivatalnok és értelmiségi) ro- mán középosztály, a kisebbségi dominanciát a két világháború között nem si- került teljesen megtörni. Az erdélyi városokban így egy sajátos kettős szerke- zet alakult ki. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a magyarok ekkor még nem, csak majd a második világháborút követően váltak társadalmi értelemben is kisebbséggé,22 párhuzamosan azzal, hogy a szintén fontos pozíciókkal bíró zsidó és német közösségeket gyakorlatilag felmorzsolta a háború, a holokauszt, illetve a kivándorlás.
Irodalomjegyzék
Xxxx, Xxxxxxxxx: Language categories: backward or forward looking. In: Xxxxxxx, Xxxxx X. – Xxxx, Xxxxxxxxx (ed.): Census and Identity. The Politics of Race Ethnicity and Language in National Censuses (Cambridge University Press, 2002) 92–121. p.
Biró A. Xxxxxx: Generációs kapcsolatok székelyföldi lokális közösségekben,
Educatio 1995. nyár, 235–245. p.
Biró A. Xxxxxx és mások: Változás és/vagy stabilitás. A romániai magyar társa- dalom szerkezetének és működésének fontosabb komponenseiről. In: Xxxxx Xxxxx (szerk.): Változásban? Elemzések a romániai magyar társadalomról (Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 1995) 13–45. p.
Xxxx Xxxxxxxx: A Theory of Ethnic Antagonism: The Split Labor Market,
American Sociological Reveiw 1972/37 (5), 547–559. p.
Xxxxxxxx, Xxxxxx: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése (Gondolat, Buda- pest, 1978)
Xxxxxxxx, Xxxxxxxx: Conjugated Oppression: Class and Ethnicity Among Kuna and Guaymi Banana Workers on a Corporate Plantation, American Ethno- logist 15/2, 1988, 328–348. p.
Xxxxxxxx, Xxxxxx: Ethnicity Without Groups (Harvard University Press, Camb- ridge Massachusets – London, 2004)
Xxxxx Xxxxxx – Xxxx Xxxxx: Népesedési perspektívák. Az erdélyi magyar népesség re- gionálisan tagolt népesség-előreszámítása 2022-ig és 2032-ig (Kriterion, Kolozs- vár 2007)
Xxxxxx Xxxxxx: Vegyes házasságok Erdély városaiban, Kisebbségvédelem 1/2–3, 1938, 32–37. p.
Xxxxx, Xxxxxxxx – Xxxxx, Xxxxxxx E.: A rétegződés néhány elve. In Xxxxxxxx
Xxxxxx (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei (Új Mandátum, Buda- pest, 1997) 10–24. p.
Xxxxx Xxxxxx: Az autonóm lét kihívásai kisebbségben (Osiris – Books in Print, Bu- dapest, 2001)
Erdély története három kötetben, főszerk. Xxxxxxx Xxxx (Akadémiai Kiadó, Buda-
pest 1986)
Xxxx, Xxxxxxx. J.: From underclass to under-caste: some observations about the future of the post-industrial economy and its major victims. In: Xxxxxxxx, Xxxx (ed.): Xxxxx Xxxxxxx and the Underclass: A Reader (Blackwell Pub- lications, Oxford UK, 1996)
Xxxxx Xxxx – Xxxx Xxx Xxxxx: Bevándorlás és beilleszkedés (KSH Népességkutató Intézet, Budapest, 2005)
Xxxxxxxx Xxxxxx: A szlovákiai magyarság társadalmi szerkezetének alakulása 1980–2001 között, Korall 18. szám, 2004, 155–176. p.
Xxxxxxxx Xxxxxx – Xxxxxxx Xxxxxx – Xxxx Xxxxx: Demográfiai folyamatok, etno-kulturális és társadalmi reprodukció. In: Xxxxxxx Xxxxxx (szerk.): Hatá- xxx xxxx magyarság a XXI. században (KEH, Budapest, 2010)
Xxxxxxxx Xxxxxx – Xxxx Xxxxx: Párhuzamok és különbségek. A második világhábo- rú utáni erdélyi és szlovákiai magyar népességfejlődés összehasonlító elemzése (EÖKIK, Budapest, 2010)
Xxxxx Xxxxx: Románia területi fejlődése és gazdaságpolitikája. In: Xxxxx Xx- bor – Xxxx Xxxxx – R. Xxxx Xxxxxx – Xxxx Xxxxxx: Románia 1944–1990. Gazda- ság és politikatörténet (Atlantisz – Medvetánc, Budapest, 1990) 159–181. p.
Xxxxxxxx Xxxxxx – Xxxxxx Xxxxx: Szegénység és depriváció. Társadalmi összefüggé- sek nyomában (KSH–NKI Műhelytanulmányok 4, Budapest, 2004)
Xxxxxx Xxxxxx: Magyar kultúrfölény vagy etnokrata önámítás? Mire jók a dua- lista kor nemzetiségi statisztikái? Educatio 2000/2, 239–252. p.
Xxxx, Xxxxxxx: The Moldovans: Romania, Russia and the Politics of Culture (Hoover Institution Press, Stanford California, 2000)
Xxxxxxx Xxxxx – Xxxxxxxx Xxxx: Patterns of Exclusion: Constructing Gypsy Ethnicity and the Making of an Underclass in Transitional Societies of Europe (Boulder, Co. East European Monographs, 2006)
Xxxxxx, Xxxxxxx X.: Power and Priviledge (University of North Carolina Press, 1966)
Xxxxxx, Xxxxxxx X.: Hatalom és privilégium. In: Xxxxxxxx Xxxxx (szerk.): A tár- sadalmi rétegződés komponensei (Új Mandátum, Budapest, 1997) 302–344. p.
Xxxxxxxxx, Xxxxx: Cultural Politics in Greater Romania (Cornell University Press, Ithaca–London, 1995)
Lőrincz D. Xxxxxx: A kolozsvári magyarok társadalma, Regio 2008/2, 240–256. p.
Xxxxxx, Xxxxxx: Race and Ethnic Relation. American and Global Perspectives (Eighth Edition) (Belmont, Wadsworth, 2006)
Xxxxxx, Xxxxxxx – Denton, Xxxxx: The American Apartheid. Segregation and the Making of the Underclass (Harvard University Press, 1993)
Xxxxx Xxxxxx – Xxxxxx Xxxxxxx: Asupra unor aspecte a migraţiei interne recente
din România, Sociologia Românească 1999/3, 5–38. p.
Xxxx Xxxx: Huszonkét év. Az erdélyi magyarság politikai története 1918. dec. 1-től 1940. aug. 30-ig (Stúdium, Budapest, 1921)
Xxxx Xxxx: Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés (Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 1998 [1932])
Xxxxxxxxx Xxxxx: Szegénység az erdélyi magyarok körében és a vidéki Magyar- országon. In: Xxxxxx Xxxxx (szerk.): Párhuzamok. Anyaországi és erdélyi magya- rok a századfordulón (KSH–NKI, Budapest, 2009) 275–297. p.
Xxxxxxxxx Xxxxx – Xxxxx Xxxxx: A fiatalok népesség rétegződése a vidéki Ma- gyarországon és Erdélyben. In: Xxxxxx Xxxxx (szerk.): Párhuzamok. Anyaor- szági és erdélyi magyarok a századfordulón (KSH–NKI, Budapest, 2009) 219–243. p.
Xxxxx Xxxxxx: Nemzetállam és felsőoktatási piac: adatok a kolozsvári egyetem
diákságának etnikai és társadalmi összetételéről a két világháború között,
Erdélyi Társadalom 2/2. szám (2004. február), 151–180. p.
Xxxx X. Xxxxxx – Xxxxx Xxxxx (szerk.): Kárpát Panel 2007. A Kárpát-medencei ma- gyarok társadalmi helyzete és perspektívái. Gyorsjelentés (MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2007)
Xxxx X. Xxxxxx: Átmenetben: a romániai magyarok társadalmi pozícióinak ala- kulása 1992–2002 között, Regio 2004/4, 155–231. p.
Xxxxxx, Xxxxx: Social startification. In: Xxxxxxxxx, Xxx – Xxxxxx Xxxxxx (ed.):
A History of Social Analysis (Heinemann, London, 1979) 599–632. p.
Xxxxxxxxxxxx Xxxxxxx Xxxx: Jelentés az Országos Menekültügyi Hivatal négyévi működéséről (Pesti Nyomda, Budapest, 1924)
Xxxxxx, Xxxxxxxxx: The two meanings of social capital, Sociological Forum 15/1 (Mar. 2000), 1–12. p.
Râmneamţu, Xxxxx: Problema căsătoriilor mixte în oraşele din Transilvania, in
perioada 1920-37, Buletin Eugenic şi Biopolitic 1937/10–12.
Xxxxxxx Xxxx –Xxxxxxx Xxxxx: Romániai menekültek Magyarországon 1988. In: Medvetánc. Jelentések a határokon túli magyar kisebbségek helyzetéről. Cseh- szlovákia, Szovjetunió, Románia, Jugoszlávia (ELTE, Budapest, 1988) 187–
241. p.
Ronna° s, Per: Urbanization in Romania. A Geography of Economic and Social Change Since Independence (The Economic Research Institute, Stockholm, 1984)
Xxxxxxx, Xxxx: Varieties of Marxist conceptions of race, class and state: a criti- cal analyzis. In. Xxx Xxxx – Xxxxx, Xxxxx (ed.): Theories of Race and Ethnic Relation (Cambridge University Press, Cambridge, 1986) 84–110. p.
Xxxxxx Xxxxxx: A kisebbségi kérdés szociológiai oldala, Erdélyi Múzeum, 1931/ 4–6, 170–182. p.
Xxxxx Xxxxxx – Xxxxx Xxxx – Xxxx Xxxxxx – Xxxxxxxxx Xxxxxx (szerk.): Mozaik 2001. Gyorsjelentés. Magyar fiatalok a Kárpát-medencében (Nemzeti Ifjúságku- tató Intézet, Budapest, 2002)
Xxxx Xxx Xxxxx: Haza csak egy van? Menekülők, bevándorlók, új állampolgárok Ma- gyarországon (Püski, Budapest, 1997)
Xxxx Xxxxxxx: A „kultúrzóna” – szükség vagy politikai cél? Gondolatok a két vi- lágháború közötti román tanügyi törvények kapcsán, Acta Siculica 2009, 525–532. p.
Xxxxx X. Xxxxx: Fejezetek a jelenkori Erdély népesedéstörténetéből. Tanulmányok
(Püski, Budapest, 1998)
Xxxxx Xxxxx: Foglalkoztatottság és foglalkozásszerkezet Romániában 2002-ben,
WEB 2004. április, 41–48. p.
Xxxxx, Xxx: Gazdaság és társadalom 2/2 (Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1995)
Xxxxxx, Xxxxxxx Xxxxxx: The Truly Disadvantaged. The Inner City, the Underclass and Public Policy (University Of Chicago Press, Chicago, 1978)
Jegyzetek
1 Az utóbbi évtizedekben több tanulmány látott napvilágot ebben a témában, azonban ezeknek nem sikerült az erdélyi etnikai rétegződési rendszer átfogó képét felrajzolni- uk. L. Xxxxx 1998; Veres 2004; Xxxx X. 2008; Monostori–Veres 2009; Monostori 2009.
2 Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok elsősorban a városi magyar középosztály pozíció- vesztését tárgyalták. Emellett hangsúlyos volt annak a kérdése, hogy a társadalmi szo- lidaritás, illetve társadalmi cselekvés vajon osztály- vagy nemzetiségi alapon intézmé- nyesíthető-e? Xxxxxx (1931) a nemzetiséget a (marxi értelemben vett) társadalmi osz- tályhelyzethez hasonlóan határozta meg és az etnikailag integrált társadalom mellett érvelt. Mint látni fogjuk, az etnikai osztályhelyzet fogalmát Xxxxxx (1966) nyomán ma- gunk is ebben az értelemben használjuk. Xxxx Xxxx – aki az Erdélyi falu és a nemzetisé- gi kérdés (1998 [1932]) című kötetével kétségkívül a legmaradandóbbat alkotta ebben a témában – azt hangsúlyozta, hogy a városi középosztály pozícióvesztése okán a ma- gyar intézményrendszer, illetve a kisebbségi társadalom megújítása az alsó (paraszti) rétegek bevonásával képzelhető el. Ezzel a kisebbségi politikai és társadalmi közösség egy, a korábbinál demokratikusabb meghatározását sürgette. Jelen lapszámban Xxxxx Xxxxxx javaslatára a két világháború közötti társadalomtudományos elemzés előtti tisztelgésként Xxxx Xxx tanulmányát közöljük.
3 1997-től kezdődően a Xxxxxx Xxxxxx Intézet több, a négy nagy kisebbségi magyar kö- zösségre reprezentatív surveyt bonyolított le (Dobos 2001). Szintén a négy nagy ma- gyar közösséget célozta meg a Mozaik 2001 (Xxxxx–Xxxxx–Laki–Nemeskéri 2002), il- letve a Kárpát-panel (Papp Z.–Veres 2007) vizsgálat. Erdélyben ezt számos, az RMDSZ, illetve különböző állami intézmények megrendelésére végzett vizsgálat egészítette ki.
4 Lőrincz (2008) szerint a kisebbségi társadalom fogalma Erdélyben a kisebbségi léttel
egyidejű. E kérdés tárgyalása elkerülhetetlen az etnikai rétegződési rendszer vizsgá- lata kapcsán, azonban erre jelen tanulmányban nem tudunk sort keríteni.
5 Az irodalomjegyzék a tanulmány egészére vonatkozik. (A Szerk.)
6 Parkin szerint „a marxizmus kézenfekvő válasza a faji, illetve közösségi szembenállás- ra a kérdés ignorálása. Az osztályelmélet különböző válfajai közül egyik sem tesz ko- moly erőfeszítést arra, hogy a fekete és fehér, a katolikus és protestáns, a flamand és val- lon vagy az anglofon és frankofon munkások közötti megosztottság jelentőségét az ál- talános elemzés szempontjából feltárja” (Parkin 1979:625). (A szerző fordítása.)
7 Az első két modell, ami leginkább a birminghami Centre for Contemporary Cultural Studies munkásságához köthető, következményeiben lényegében az etnikumközi vi- szonyok a társadalmi rétegződéstől leválasztott tanulmányozásához vezetett.
8 Xxxxxx modellje a vizsgálat során használt legfontosabb elméleti keret. E mellett a tár- sadalmi tőketípusok (L. Portes 2000), a marginális közösségek szociológiája, illetve az underclass irodalma (Xxxxxx 1978; Massey-Denton 1993; Gans 1996; Ladányi–Xxxxxxxx 2006) kerül felhasználásra. Ez utóbbiakra jelen tanulmányban nem térünk ki.
9 Szemben Xxxxxxxx vagy Weberrel, Lenski az osztály fogalmát tág értelemben hasz- nálja. Osztálynak nevez minden olyan csoportot, amelynek tagjai a kiváltság vagy ha- talom valamilyen formája tekintetében hasonló pozícióban állnak. Az elemzés során a hatalmi osztályoknak tulajdonít kulcsszerepet.
10 Az osztályrendszer valamely tényező alapján meghatározott osztályok hierarchiája.
11 Az elosztási rendszer az osztályrendszerek összessége, ennek elemzése nyomán álla- pítható meg, hogy az adott társadalomban mely tényezők generálják az egyenlőtlen- ségeket.
12 A szerző fordítása.
13 Ehhez az érintett vármegyék községenkénti adatsorait a jelenlegi országhatároknak megfelelően kellett volna csoportosítani, amire a későbbiekben fogunk sort keríteni.
14 A partiumi és bánsági adatok rendszerezése szintén még előttünk álló feladat.
15 Xxxxxxxx az osztály azon személyek csoportja, akik azonos piaci pozíciókat foglalnak el. Az azonos rendhez tartozók ezzel szemben a megbecsültségben, illetve presztízs- ben osztoznak. A rendek általában az életmód, a közös származás vagy a politikai ha- talom monopolisztikus kisajátítása nyomán jönnek létre (Xxxxx 1995).
16 Összességében a paraszti társadalmon belüli rendi kategóriák és a nemzetiség között nagymértékű (de korántsem teljes) egybeesés volt tapasztalható. Az egykori jobbá- gyok és zsellérek között erősen felülreprezentáltak voltak a románok, de szép szám- mal találunk köztük magyarokat is. Ez a forma ugyanakkor a székelyek és még in- kább a szászok között kevésbé volt jellemző. Itt korábban a szabad paraszti lét, illet-
ve egyes székely székekben a határőrség volt jellemző. A kisnemesség döntő többsé- ge a magyarok közül került ki.
17 Az 1924-es 176. számú törvény 159-es paragrafusát idézi Xxxx 2009, 525. p.
18 Az anyanyelvi kategorizációról L. Arel 2002.
19 Az zsidóság erdélyi városok mintegy 10%-át tette ki. 1910-ben 72%-uk volt magyar anyanyelvű. A magyarokhoz való jelentős kulturális közelség ellenére azonban a tár- sadalmi távolságok jelentékenyek lehettek, ha a vegyes házasságok 7,3%-os arányára gondolunk. L. Râmneamţu 1937, illetve Csűrös 1938.
20 Így Aradon, ahol 1910-ben a románok a népesség egyötödét, vagy Brassóban, ahol több mint egynegyedét tették ki, 1930-ban e nemzetiség aránya alacsonyabb volt, mint Kolozsváron. Az, hogy a románok aránya korábban az erősen magyar többségű városokban nagyobb mértékben növekedett, azzal függött össze, hogy ezeken a tele- püléseken az impériumváltás után a hivatali és egyéb állásokat máshonnan érkezet- tekkel töltötték be.
21 Ó-Romániában Bukarestben és Iaşiban működött egyetem, míg Erdélyben Kolozsvár
mellett Nagyváradon volt Jogi Akadémia. Ezek mellett román fennhatóság alá került Bukovinában a czernowitzi német nyelvű egyetem.
22 Társadalmi értelemben egy csoport kisebbségi mivolta nem csupán a számarányok- ból adódik, hanem abból, hogy ki van téve a többség társadalmi és hatalmi dominan- ciájának.