ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
A NEPÁL SZERVIZ KFT. alvállalkozói kivitelezési (keret)szerződéseihez (ÁSZF)
1. FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK
1.1. Projekt: Az alvállalkozói szerződés I. pontjában megjelölt kivitelezési vállalkozási tevékenység.
1.2. Építtető: Az alvállalkozói szerződés I.. pontjában megjelölt kivitelezési vállalkozási tevékenység megrendelője.
1.3. Megrendelő: Nepál Szerviz Kft. (a Projekt fővállalkozója).
1.4. Alvállalkozó: Az a természetes személy, jogi személy vagy más polgári jogi jogalanyisággal rendelkező szervezet, amellyel a Megrendelő a Projekt vagy a Projekt egyes részei megvalósítása tárgyában vállalkozói / alvállalkozói szerződést kötött (a Projekt alvállalkozója).
1.5. Felek: Megrendelő és Alvállalkozó együttesen.
1.6. Alvállalkozói szerződés: A Nepál Szerviz Kft. és az Alvállalkozó között a Projekt vagy a Projekt egyes részei megvalósítása tárgyában létrejött szerződés, annak minden mellékletével együtt. Az Alvállalkozói szerződés az ÁSZF-fel együtt alkalmazandó és értelmezendő, „szerződés” illetve „jelen szerződés” alatt a vállalkozói szerződés az ÁSZF és annak mellékletei együttesen értendőek.
1.7. Egyéb fogalmak: Az ÁSZF-ben használt egyéb fogalmak a magyar jogszabályokkal összhangban, különösen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) és az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (É.Korm.rend.) rendelkezései szerint értendőek és értelmezendőek.
2. Az ÁSZF HATÁLYA
2.1. A jelen ÁSZF alkalmazandó a hatályba lépését követően a Nepál Szerviz Kft. által építőipari kivitelezési tevékenység tárgyában kötött minden (al)vállalkozói szerződésre. Amennyiben a(z) (al)vállalkozói szerződés az ÁSZF-fel kifejezetten ellentétes rendelkezést nem alkalmaz, a(z) (al)vállalkozói szerződés rendelkezéseit az ÁSZF-fel együtt kell értelmezni, és alkalmazni,
„szerződés” alatt a(z) (al)vállalkozói szerződés, az ÁSZF és azok mellékletei együttesen értendőek.
2.2. az ÁSZF rendelkezései a (al)vállalkozói szerződés kiegészítéseként kezelendőek.
2.3. A jelen ÁSZF hatályba lépésének napja: 2015. szeptember 21.
2.4. AZ ÁSZF módosításának és visszavonásának jogát a Xxxxx Xxxxxxx Kft. fenntartja azzal, hogy a felek jogviszonyára a(z) (al)vállalkozói szerződés megkötésekor hatályos, felek által elfogadott ÁSZF rendelkezéseit kell alkalmazni.
2.5. Az ÁSZF hatálya kiterjed a Megrendelő és az Alvállalkozó között az ÁSZF elfogadását követően kötött minden további kivitelezési vállalkozói szerződésre is.
3. A VÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS TÁRGYA
3.1. A Vállalkozó nyilatkozik, hogy megfelel az építési jogszabályokban, elsősorban az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben, valamint az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendeletben a kivitelezőre vonatkozó előírásoknak, a vállalkozási szerződés tárgyát képező kivitelezési feladatok végzésére jogosult. A Vállalkozó magára nézve szerződéses kötelezettségeként elismeri és a vállalkozási szerződésben meghatározott feladattal kapcsolatosan a szerződés részének tekintve maradéktalanul elvégzi az ezen jogszabályokban a kivitelezőre előírt feladatokat. 4.1.1. Kifejezetten felhívja a Megrendelő a Vállalkozó figyelmét arra, hogy a Vállalkozó az általa vállalt tevékenységből olyan építőipari kivitelezési tevékenységet végezhet, amelyhez - a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 13. § (8) bekezdésében meghatározottak kivételével - rendelkezik az építőipari kivitelezési tevékenység jellegének megfelelő jogosultsággal rendelkező - vele tagsági, munkavállalói vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló - felelős műszaki vezetővel.
3.1.2. Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy a végzett kivitelezési tevékenység szakirányának megfelelő jogosultsággal, felelős műszaki vezetői névjegyzékszámmal és az építési tevékenységet végzők vonatkozásában közvetlen utasítási joggal rendelkező felelős műszaki vezető a munkavégzés során folyamatosan jelen legyen.
3.1.3. Megrendelő felhívja a Vállalkozó figyelmét, hogy amennyiben a szerződés szerint elvégzendő feladatok sajátos építményf ajták, kutak, közművek kivitelezésére, vízgazdálkodással, vizek hasznosításával, vizek kártételének megelőzésével vagy vizek hasznosításával összefüggő tevékenységekre irányulnak, úgy az építési jogszabályok a szakági jogszabályokban foglalt eltérésekkel alkalmazandóak, illetve azok mellett a Vállalkozónak a szakági jogszabályok előírásait is be kell tartania.
3.2. A Vállalkozó kijelenti, hogy jelen szerződés aláírását megelőzően megismerte a Projekt elválaszthatatlan részét képező szerződéses dokumentumokat. A felek elfogadják, hogy a Projekt szerződéses dokumentumaiban meghatározott feltételek - amennyiben a vállalkozói szerződés attól eltérő feltételeket nem támaszt - egyben a vállalkozói szerződés feltételeit is képezik.
3.3. A Vállalkozó elfogadja és magára nézve szerződéses kötelezettségnek ismeri el a vállalkozói szerződésben definiált feladat elvégzéséhez kapcsolódó összes, a Projekt szerződéses dokumentumaiban meghatározott általános, műszaki és egyedi, részletes megrendelői követelményt.
3.4. A Vállalkozó kijelenti, hogy a feladatot az építési helyszín, körülmények és adottságok valamint a Projektre vonatkozó finanszírozási és egyéb feltételek ismeretében vállalja el, ajánlatát ezen tényezők ismeretében készítette el és a munka díját és a felek közötti szerződés egyéb feltételeit mindezek ismeretében fogadta el. Vállalkozó kijelenti, hogy tisztában van a Megrendelő Projekt keretében vállalt felelősségével, a hibás illetve késedelmes teljesítéshez fűződő, Megrendelőt terhelő esetleges következményekkel és a Megrendelő Projekt hibátlan teljesítéséhez fűződő érdekeivel.
3.5. A felek kijelentik, hogy a vállalkozói szerződés és annak mellékletei – beleértve a jelen ÁSZF-et is –tartalmazza a feleknek a szerződés tárgyára és feltételeire vonatkozó végleges megállapodását. A jelen szerződés megkötését megelőző bármely szóbeli vagy írásbeli egyeztetés, illetve kikötés – beleértve a Vállalkozó által készített dokumentumokban (árkalkuláció, árajánlat, stb.)
szereplő árakat és feltételeket is – csak annyiban vehető figyelembe a felek közötti jogviszonyban, amennyiben attól eltérő kikötést a jelen szerződés nem tartalmaz, és a Vállalkozó bizonyítja, hogy azt a Megrendelő elfogadta.
4. A VÁLLALKOZÓT MEGILLETŐ DÍJAZÁS
4.1. A Vállalkozónak fizetendő vállalkozói díj fix átalánydíj, a Vállalkozó ezen összeg ellenében teljes körűen (ideértve az összes, a Megrendelő által átadott műszaki követelményekben, tervekben, engedélyekben, illetve a Projekt szerződéses dokumentumaiban foglalt, valamint a hatályos jogszabályok és egyéb szakmai előírások alapján elvégzendő, a szerződés tárgyának teljes körű megvalósításához szükséges minden munkát és a teljesítéshez szükséges engedély vagy jóváhagyás beszerzését) vállalkozik a feladatok megvalósítására és ezzel kapcsolatosan egyéb szerződéses kötelezettségeinek teljesítésére. A vállalkozói díj magában foglalja azt az esetleges árkülönbözetet, ami a Vállalkozó által előzetesen kalkulált ajánlati ár és a szerződés alapján megvalósítandó konkrét műszaki tartalom közötti eltérés. A vállalkozói díj minden olyan feladat elvégzését, feltétel teljesítését és azok költségét is tartalmazza, amely a kiadott dokumentációk bármely részéből, rendelkezéséből megállapíthatóan a jelen szerződés teljesítéséhez, a Vállalkozó által használt munkaterület és/vagy tulajdonában lévő eszközök őrzéséhez, az elvégzett munkák állagmegóvásához, a műszaki átadás-átvételhez, üzembe helyezéshez, a sikeres próbaüzem lefolytatásához és a végleges használatba vételhez szükséges, függetlenül attól, hogy az adott feladat, feltétel, illetve munkanem a vállalkozói ajánlat alapját képező beárazott költségvetésben tételesen szerepel-e, vagy sem. A vállalkozói díj az engedélyezési vagy egyéb hatósági eljárások során a hatóságok részéről felmerülő jogos észrevételek, előírások alapján elvégzendő esetleges tevékenységek és szolgáltatások ellenértékét is tartalmazza, a hatósági észrevételek, előírások alapján elvégzett munka pótmunkaként nem számolható el.
4.2. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a szerződéskötést megelőzően általa készített kalkuláció, árbontás vagy tételes árajánlat nem tekinthető a szerződés műszaki tartalom meghatározásának, továbbá nem ad alapot a tételes elszámolásra való áttérésre vagy többletmunkából adódó igény érvényesítésére. A felek közös megállapodása esetén az említett dokumentumok a külön megrendelésen alapuló pótmunka vagy az elmaradó munkatételek elszámolása esetén figyelembe vehetőek.
4.3. Amennyiben a Vállalkozó a munkavégzés során a szerződés-szerű teljesítést akadályozó, előre nem látható fizikai körülményekkel szembesül, haladéktalanul, de legkésőbb az akadály észlelését követő 2 napon belül értesíti a Megrendelőt. A Megrendelő által meghatározott formában, valamint a Projektre irányadó szerződéses dokumentumokkal összhangban álló határidőben le kell írni a tapasztalt jelenséget és azokat az indokokat, ami alapján azokat a Vállalkozó előre nem láthatónak ítélte, továbbá le kell írni az akadály elkerülése vagy elhárítása érdekében megtett, illetve szükségesnek ítélt intézkedéseket. Az értesítés késedelme vagy elmaradása esetén, valamint ha a Vállalkozó a Megrendelő által kért formában a részletes indoklást és alátámasztást a Megrendelő Projekt keretében történő igényérvényesítését lehetővé tevő megfelelő határidőben nem adja át, a Vállalkozó az akadállyal összefüggésben igényérvényesítésre nem jogosult.
4.4. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a vállalkozói díj megnövelésére csak a benyújtott igénynek a Projekt keretében történő érvényesíthetősége, az Építtető és a Közreműködő Szervezet jóváhagyása valamint a Megrendelő és az Építtető közötti fővállalkozási szerződés szerződéses árának kiigazítása (módosítása) esetében jogosult.
4.5. A Megrendelő a vállalkozási szerződés és az ÁSZF alapján érvényesíthető bármely kötbér, egyéb szankció illetve követelés vagy megtérítési igény összegével jogosult csökkenteni a Vállalkozónak fizetendő vállalkozói díj összegét, illetve ezen követeléseket jogosult a Vállalkozó Megrendelővel szembeni bármely szerződéses vagy szerződésen kívüli jogviszony alapján fennálló követelésébe beszámítani.
4.6. A Vállalkozó a jelen szerződésből eredő jövőbeli követelését átruházni, megterhelni, biztosítékként felajánlani, illetve harmadik személyre engedményezni nem jogosult. A teljesítési igazolás alapján kiállított számla alapján fennálló, elismert és lejárt követelés engedményezésére a Megrendelő előzetes írásbeli hozzájárulása alapján kerülhet sor. A Vállalkozó felelős minden olyan kár megtérítéséért, amely a jelen rendelkezés megszegéséből fakadóan a Megrendelőt éri. A jelen rendelkezés megszegése esetén – a Megrendelőt ért kártól függetlenül – az Vállalkozó köteles a Megrendelő ezzel összefüggő adminisztrációs többlet- tevékenységének illetve költségeinek ellentételezéseként 200.000,- Ft-ot megfizetni.
4.7. A felek rögzítik, hogy a Vállalkozó számára biztosított fizetési ütemezés a Projekt előrehaladásához szükséges megrendelői és vállalkozói erőforrások finanszírozási szükségleteihez igazítva került meghatározásra, a tárgyalások során a felek a rész- számlázási lehetőségeket kifejezetten a Megrendelő és a Vállalkozó érdekeire, a felek közötti munkaszervezési, pénzügyi együttműködési és elszámolási kérdések sajátosságaira figyelemmel határozták meg. Az 4.6. pontban foglalt valamely szerződéses rendelkezés megszegésének esetére a felek jogvesztés kikötésében állapodnak meg, amely alapján, ha a jövőbeni vállalkozói díj követelésre valamely jogügylet folytán a Vállalkozó helyébe lépő harmadik személy válna jogosulttá, a Megrendelő egyoldalúan jogosult a Vállalkozó számára biztosított rész-számlázási lehetőséget megvonni, azzal, hogy számla befogadására és a vállalkozói díj kifizetésére ebben az esetben kizárólag a szerződés hiánytalan és teljes körű teljesítése esetén kerülhet sor.
5. MEGRENDELŐI UTASÍTÁSOK, PÓTMUNKÁK, ELMARADÓ MUNKÁK
5.1. A Megrendelő a Projekt megvalósítási ütemtervéhez igazodóan, illetve más vállalkozók munkavégzésének koordinációja körében jogosult a Vállalkozó által végzendő munkafolyamatok időbeli vagy technológiai sorrendjét előírni, illetve azok megváltoztatására utasítást adni.
5.2. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó számára az átadott tervektől, illetve dokumentumoktól való – mennyiségi, minőségi, méretezési stb. – eltérésre utasítást adni, vagy a megvalósítandó létesítmények vonalvezetését, szintbeli, térbeli elhelyezését módosítani.
5.3. Az 5.1 – 5.2. pont szerinti utasításokkal a Vállalkozónak okozott és igazolt többletköltségeket a Megrendelő a felek által közösen elfogadott mértékben megtéríti. Nem igényelheti a Vállalkozó olyan költségek megtérítését, amelyek az utasításoktól függetlenül a Projekt időtartama alatt felmerültek volna, illetve a felmerülő költségekből minden esetben le kell vonni az utasításokkal összefüggő megtakarításokat.
5.4. Pótmunka elrendelésére a Megrendelő írásban jogosult. Vállalkozó köteles az írásban elrendelt pótmunkát – az ellenértékben való előzetes megállapodás hiányában is – teljesíteni azzal, hogy ez a Vállalkozó részéről nem jelenti az ellenértékről való lemondást. A pótmunka mennyiségi, minőségi követelményeire, teljesítésének egyéb feltételeire, a szerződésszegés jogkövetkezményeire – a felek közös ellenkező írásbeli kikötésének hiányában – a szerződés, az ÁSZF és a szerződés egyéb mellékletei irányadóak.
5.5. Amennyiben a Megrendelő a szerződésben foglalt munkákat csökkenti, egyes munkarészek elmaradásáról dönt, úgy a vállalkozói díj arányosan csökken.
5.6. Amennyiben nincs olyan átalányár vagy egységár, amelyet a felek kölcsönösen elfogadhatónak tartanak a pótmunka vagy az elmaradó munkarészek elszámolása tekintetében, úgy Vállalkozó a pótmunka igény felmerülését illetve a munkarészek elmaradásáról való döntést követő 5 napon belül tételes árajánlatot (kalkulációt) köteles benyújtani a Megrendelő felé, amelynek elfogadásáról vagy a szükségesnek ítélt korrekciókról a Megrendelő 10 napon belül nyilatkozik. A pótmunka ellenértékének elszámolásához kapcsolódó kérdéseket a felek – megállapodás esetén – minden esetben szerződés-módosítás keretében rendezik.
5.7. Az ellenértékben illetve a levonandó összegben való megállapodás hiányában a felek a közösen megbízott szakértő vagy a 2013. évi
XXXIV. törvény alapján működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) közreműködését veszik igénybe az elszámoláshoz.
5.8. A Vállalkozó a pótmunkából fakadó igények Projekt keretében történő Megrendelő általi érvényesíthetőségéhez köteles minden olyan alátámasztást és dokumentumot megfelelő határidőben a Megrendelő rendelkezésre bocsátani, amely a Szerződéses dokumentumok és a Projektre irányadó jogszabályok szerint ehhez szükséges. Amennyiben az igény Projekt keretében való elszámolhatósága a Vállalkozó mulasztásával összefüggő okból részben vagy egészben meghiúsul, a Megrendelő jogosult a pótmunka arányos ellenértékének kiegyenlítését megtagadni.
6. TELJESÍTÉS IGAZOLÁSA ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEK
6.1. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a Megrendelő a Vállalkozó által elvégzett munkát csak annak szerződésszerű és jogszabályi követelményeknek megfelelő dokumentálásával együtt tekinti teljesítettnek, így teljesítésigazolást csak a teljesítési dokumentumok (átadási dokumentáció) átvizsgálását követően állít ki. A (rész)teljesítés kizárólag akkor tekinthető a Megrendelő által elfogadottnak, ha arra vonatkozóan a Megrendelő a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet szerint kiállítandó e- teljesítési igazolás mellett saját teljesítésigazolását is kiállítja és azt a Vállalkozó is aláírja. A végső teljesítés igazolásának feltétele különösen a hiánytalan átadási dokumentáció Megrendelőnek való átadása.
6.1.2. Az Építtetővel kötött szerződésben és a Projekt szerződéses dokumentumaiban megkövetelt teljesítést igazoló dokumentumok átadása.
6.1.3. A beépített anyagok és építési termékek „az építési termék építménybe történő betervezésének és beépítésének, ennek sor án a teljesítmény igazolásának részletes szabályairól szóló” 275/2013. (VII.16.) Korm. rendeletben előírt teljesítmény- nyilatkozatainak átadása, amennyiben ilyen anyagok kerülnek beépítésre.
6.1.4. Az MMT-ben meghatározott minősítő vizsgálatok és mérések vizsgálati és mérési jegyzőkönyvek átadása, amennyiben a Projekt megvalósítása megköveteli
6.1.5. A jogszabályoknak megfelelően vezetett építési napló Megrendelőt illető lappéldányainak átadása (E-napló esetében a saját naplórész átadása nyomtatva); amennyiben a Projekt megvalósítása megköveteli
6.1.6. Megvalósulási tervek átadása; amennyiben a Projekt megvalósítása megköveteli
6.1.7. Magyar nyelvű kezelési és karbantartási utasítások átadása;
6.1.8. A keletkezett építési- és bontási hulladékok mennyiségének és elszállításának bizonylatainak átadása; amennyiben a Projekt megvalósítása megköveteli
6.1.9. Egyéb munkavédelmi-környezetvédelmi és minőségbiztosítási dokumentumok átadása.
6.2. Az átadási dokumentációt a Vállalkozó legkésőbb 15 nappal az átadás-átvételi eljárás megkezdése előtt köteles 2 példányban papíron átadni a Megrendelőnek. Amennyiben a Vállalkozó nem bocsátja kellő időben az átadási dokumentációt a Megrendelő rendelkezésére, a Megrendelő jogosult az átadás-átvételi eljárás megkezdését elhalasztani.
6.3. A végső teljesítési igazolás csak az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet szerit lefolytatott átadás-átvételi eljárásról kiállított – sikeres átadás-átvételt igazoló – jegyzőkönyv aláírása esetén adható ki. Ezt megelőzően a Vállalkozó által végzett munka a rész-számlázások alapját és feltételét képező rész-teljesítési igazolások kiadásától függetlenül sem tekinthető a Megrendelő által átvettnek.
6.4. A Vállalkozó által nyújtott szolgáltatás valamely munkarészére vonatkozóan kiadott részteljesítési igazolás, vagy valamely munkarész ellenértékének rész-számlában történő elszámolása esetén sem tekinthető jogilag oszthatónak. A részteljesítési igazolás, vagy valamely munkarész ellenértékének rész-számlában történő elszámolása nem mentesíti a Vállalkozót a szerződéses kötelezettségek maradéktalan teljesítése alól. A teljesítés Megrendelő általi igazolása, vagy valamely munkarész ellenértékének elszámolása nem jelenti a teljesítés hiány és hibamentességének elismerését, és semmiképpen nem jelenti azt, hogy a Megrendelő bármilyen igényéről lemond arra az esetre, amennyiben kiderül, hogy a Megrendelő teljesítésének hibái, hiányosságai a szerződés egészének teljesítését bármilyen formában hátrányosan befolyásolják. Megrendelő továbbá fenntartja azt a jogot, hogy amennyiben az Építtető a Megrendelő által kiadott (rész)teljesítési igazolás aláírását követően a jelen szerződés tárgyával kapcsolatban bármikor (különösen az Építtető képviselője, a Mérnök vagy egyéb szervezet vagy hatóság által a teljesítés tárgyát képező rész Építtető általi átvétele vagy teljesítés igazolása során), a Projektre vonatkozó fővállalkozási szerződés fennállása alatt olyan mennyiségi, minőségi kifogást jelent be, amely miatt hiánypótlás, javítás, módosítás, kiegészítés stb. szükségessége merül fel, ennek a Vállalkozó általi elvégzéséig minden következményt áthárítson a Vállalkozóra, illetve a jelen szerződés vagy a jogszabályok alapján a Megrendelőt megillető igényeket és jogokat érvényesítse.
6.5. A felek rögzítik, hogy valamely munkarészre vonatkozóan kiadott részteljesítési igazolástól vagy valamely munkarész ellenértékének rész-számlában történő elszámolásától függetlenül az olyan munkarészek tekintetében, amelyeket a Megrendelő önálló műszaki egységet képező szakaszként vagy létesítményként kifejezett nyilatkozattal nem vett át, nem vett használatba vagy nem adott át az Építtetőnek, illetve amelyeken a Vállalkozó további beavatkozásokat végez, a kárveszély viselés a Megrendelőre nem száll át.
6.6. A számláknak a számviteli előírásokon kívül tartalmaznia kell az alábbiakat:Projekt megnevezése
6.7. A Megrendelő tájékoztatja a Vállalkozót, hogy kizárólag az alábbi névre kiállított számla és teljesítési igazolás egy eredeti, minden szükséges aláírást tartalmazó példányával együtt postai úton megküldött vagy személyesen átadott – átvett számlák befogadására kerül sor: Nepál Szerviz Kft. 4030 Debrecen, Fokos u.14.B.
6.8. A formailag és/vagy tartalmilag hibás vagy hiányos, szükséges mellékletek nélkül küldött számlákat a Megrendelő a fizetési határidőn belül jogosult a Vállalkozónak javításra visszaküldeni. Nem megfelelően kiállított számla esetén a Vállalkozó késedelmi kamatra nem jogosult.
6.9. A vállalkozói díj kiegyenlítése a Vállalkozó számlájának kézhezvételét követő 30 napon belül, amennyiben pedig a vállalkozói rész- számlában elszámolt feladatrészek egyben a Megrendelő Projekt keretében való részteljesítésének (rész-számla elszámolásának) részét is képezik, akkor nem korábban, mint azt követő 8 munkanapon belül banki átutalással történik, hogy az Építtetőnek benyújtott (Vállalkozó elismert teljesítményét tartalmazó) megrendelői fővállalkozói számla ellenértékét Építtető a Megrendelő részére átutalta, és annak összege a Megrendelő bankszámláján jóváírásra került. Ez esetben a Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a vállalkozói díj követelésének megnyílása az Építtetőnek benyújtott (Vállalkozó teljesítményét tartalmazó) megrendelői fővállalkozói számla ellenértékének Megrendelő bankszámláján való jóváírásának függvénye. A Vállalkozó a számlához köteles csatolni a teljesítési igazolás másolatát, valamint a jelen szerződésben előírt kötelezően csatolandó egyéb dokumentumokat.
6.10.A felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelő jogosult saját döntése szerint a Vállalkozó bármely rész-számláját vagy végszámláját a fizetési határidőt megelőzően kiegyenlíteni és ezzel összefüggésben skontót alkalmazni. Ez alapján a fizetés a számla Megrendelő általi kézhezvételét követő legfeljebb 10 nap elteltével 3% skontó levonásával, legfeljebb 20 nap elteltével pedig 1,5% skontó levonásával történik. A skontó alkalmazásához a Vállalkozó kifejezetten hozzájárul.
6.11. A Vállalkozó köteles legkésőbb a végső teljesítési igazolás kiállításáig a jogcím és az összeg pontos megjelölésével írásban jelezni, ha a szerződéssel összefüggésben – a végszámla kiegyenlítésén kívül – bármilyen egyéb (Pl. pótmunka, kártérítés stb.) igénye van a Megrendelővel szemben. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy ennek hiányában a végszámlára vonatkozó teljesítési igazolás kiállítását követően a Megrendelővel szemben a szerződéssel összefüggésben igényérvényesítésre beszámítás útján sem jogosult.
6.12. A Megrendelő jogosult a Vállalkozó számára jelen szerződés alapján vagy külön megállapodás alapján a jelen szerződéshez kapcsolódóan nyújtott szolgáltatások ellenértékét valamint a Vállalkozó hibás vagy késedelmes teljesítése folytán szükségessé vált munkák, szolgáltatások, vizsgálatok költségét a Vállalkozó esedékes rész- vagy végszámla követelésébe beszámítani. Ellenkező megállapodás hiányában a megrendelői szolgáltatások teljesítési időpontja és fizetési határideje megegyezik a Vállalkozó által benyújtható számla teljesítési időpontjával illetve fizetési határidejével.
7. KÉSEDELMI KÖTBÉR, HIBÁS TELJESÍTÉS, ELÁLLÁSI JOG
7.1. Vállalkozó a szerződés aláírását követő 8 napon belül köteles a szerződésben meghatározott rész-határidőkhöz és véghatáridőhöz igazodó részletes megvalósítási ütemtervet jóváhagyásra átadni a Megrendelőnek a Projekt egyéb dokumentumaihoz igazodó egyeztetett formátumban. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy jóváhagyott ütemterv hiányában rész-számla nem nyújtható be.
7.2. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a teljesítés a Projekt ütemtervéhez igazodik, előteljesítésre csak a Megrendelő írásbeli jóváhagyása esetén van lehetőség.
7.3. Amennyiben a vállalkozói szerződésben kikötött bármely rész-, vagy véghatáridő teljesítésével az Vállalkozó késedelembe esik, úgy minden nap késedelemre a vállalkozói szerződésben meghatározott mértékű – a késedelmes napot követő nappal esedékessé váló – késedelmi kötbért köteles fizetni. A késedelmi kötbér napi összege – amennyiben a vállalkozói szerződésben eltérő mérték nem szerepel – a részhatáridők túllépése esetén a nettó vállalkozói díj 0,5 %-a, a véghatáridő túllépés esetén a nettó vállalkozói díj 1%-a, azzal, hogy a felszámítható késedelmi kötbér legfeljebb a nettó vállalkozói díj 20%-a.
7.4. Vállalkozó a kötbér fizetési kötelezettség alól kizárólag abban az esetben mentesül, amennyiben igazolja, hogy a késedelmet ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy a késedelmet elhárítsa. Nem mentesülhet a Vállalkozó a kötbér fizetési kötelezettség alól, ha a határidőre történő teljesítés akadályáról a Megrendelőt nem tájékoztatta. Nem tekinthető előre nem látható, az Vállalkozó késedelmének kimentését megalapozó oknak, az olyan időjárási körülmény (alacsony vagy magas hőmérséklet, hőingadozás, csapadék stb.), amely az elmúlt 20 év adott időszakra és földrajzi térségre vonatkozó hiteles meteorológiai adatai alapján nem példanélküli. Ezen időjárási körülményeket a szerződéskötéskor a Vállalkozó köteles figyelembe venni, az előre nem láthatóság illetve a példa nélküliség tekintetében a bizonyítási teher a Vállalkozót terheli.
7.5. Ha a Vállalkozó késedelme bármely fenti határidő esetében a 15 napot meghaladná, úgy Megrendelő ezt követően bármikor jogosult a szerződéstől egyoldalú, ajánlott postai küldemény útján közölt írásbeli nyilatkozattal, azonnali hatállyal elállni.
7.6. Ha a szerződés teljesítése a Vállalkozó felelősségi körében felmerülő okból ellehetetlenül, a szerződés teljesítését a Vállalkozó jogos ok nélkül megtagadja, vagy a Megrendelő szerződéstől valamely szerződésben kikötött elállási jogával élve eláll, a Vállalkozó a nettó vállalkozói díj 20 %-ával megegyező összegű meghiúsulási kötbért tartozik megfizetni Megrendelőnek az elállást követő 8 napon belül. A Megrendelő meghiúsulási kötbér érvényesítése mellett – kötbért meghaladó – kárait is követelheti.
7.7. Amennyiben az Építtető a fővállalkozási szerződés teljesítését az Építtető érdekkörébe tartozó bármely okból felfüggeszti, vagy ilyen okból a fővállalkozási szerződés teljesítése késedelmet szenved, a Megrendelő jogosult a jelen szerződés teljesítésének felfüggesztéséről határozni. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a Megrendelő Építtetővel kötött fővállalkozási szerződésének módosítása vagy megszűnése esetén a vállalkozói szerződés módosítására, illetve megszüntetésére is sor kerülhet. Amennyiben a szerződés teljesítésének felfüggesztésére, módosítására vagy megszüntetésére az Építtető érdekkörében felmerülő okból kerül sor (Pl. támogatási összeg változása, ill. megvonása) a Vállalkozó a módosítással vagy a szerződés megszűnésével kapcsolatos költségeit és elmaradt hasznát nem követelheti.
7.8. Függetlenül attól, hogy a szerződésben rész-határidőket állapítottak-e meg a felek, amennyiben a Vállalkozó késedelme a Projekt ütemterv szerinti megvalósítását veszélyezteti, és a Vállalkozó a Megrendelő felszólítását követő 8 nap alatt sem szünteti meg a késedelemét, a Megrendelő jogosult a Vállalkozó által elvégzendő feladatokat vagy egyes munkarészeket a Vállalkozó költségére maga elvégezni vagy mással elvégeztetni.
7.9. Ha a részhatáridő vagy a végső teljesítési határidő előtt nyilvánvalóvá válik, hogy a Vállalkozó a munkát egyáltalán nem, vagy csak olyan számottevő késedelemmel tudja elvégezni, hogy a teljesítés emiatt a Megrendelőnek már nem áll érdekében – és a Vállalkozó késedelmét kimenteni nem tudja –, akkor a Megrendelő elállhat a szerződéstől az ÁSZF 7.6. pontja szerinti meghiúsulási kötbér érvényesítése mellett.
7.10.Ha a Vállalkozó valamely szerződéses kötelezettségét hibásan teljesíti, vagy ha a teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá válik, hogy a teljesítés – akár csak valamely munkarész tekintetében – hibás lesz (nem felel meg a szerződésben vagy a jogszabályokban megállapított mennyiségi, minőségi követelményeknek), a Megrendelő a hiba kijavítására vagy kicserélésre tűzött legalább 8 napos határidő eredménytelen eltelte után gyakorolhatja a hibás teljesítésből eredő jogait, választása szerint:
7.10.1. a hibás munkarészt a Vállalkozó költségére kijavíthatja, kicserélheti;
7.10.2. a hibás munkarészt a Vállalkozó költségére más vállalkozóval kijavíttathatja vagy kicseréltetheti;
7.10.3. arányos árleszállítást érvényesíthet;
7.10.4. érdekmúlás esetén a szerződéstől elállhat.
7.11.A szavatossági kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos költségek a Vállalkozót terhelik.
7.12.A hibás vagy késedelmes teljesítésre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell a Vállalkozó szerződésből fakadó bármely dokumentálási vagy egyéb mellékszolgáltatási kötelezettségének teljesítésére is.
7.13.Nincs szükség az érdekmúlás bizonyítására abban az esetben ha – a hiba súlyától és nagyságrendjétől függetlenül – a Vállalkozó ugyanazon hiba kijavítására irányuló ismételt felhívás esetén sem képes a hiba megfelelő kijavítására vagy egy adott munkafolyamaton belül kettőnél több utólagos hibajavításra van szükség.
7.14.A Megrendelő kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított 5 év alatt évül el, azzal, hogy az elévülést megszakítja a kötelezettnek küldött illetve átadott, igényérvényesítésre irányuló írásbeli felszólítás is.
7.15. Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a jogosult a dolgot rendeltetésszerűen nem tudja használni. A dolognak a kicseréléssel vagy a kijavítással érintett részére a kellékszavatossági igény elévülése újból kezdődik. Ezt a szabályt kell alkalmazni arra az esetre is, ha a kijavítás következményeként új hiba keletkezik.
7.16.Vállalkozó kicseréléssel összefüggésben értéknövekedésből fakadó gazdagodás megtérítésére nem tarthat igényt.
7.17.A szavatossági jogokon kívül a Megrendelő a hibás teljesítéssel okozott kár megtérítését is követelheti a Vállalkozótól.
7.18. A hibás teljesítéssel összefüggő igényeinek fedezésére a Megrendelő jogosult a teljesítési biztosíték lehívására, illetve felhasználására is.
8. A TELJESÍTÉS ÉS A JÓTÁLLÁS BIZTOSÍTÉKAI
8.1. Felek megállapodnak, hogy a Megrendelő a rész-számlák nettó összegének kifizetéséből – amennyiben a vállalkozói szerződésben eltérő mértékű biztosíték nem szerepel –10%-ot a Létesítmény Építtető általi átvételét (ha van próbaüzem, akkor a próbaüzem lezárását) követő 20. munkanapig visszatart és óvadékként kezel. A Megrendelő a Vállalkozó késedelmes vagy más módon hibás teljesítéséből eredő kárainak összegét, illetve a késedelmes teljesítés vagy bármely egyéb szerződés-szegés okán esedékessé vált kötbér összegét jogosult a teljesítési biztosítékból levonni. A Vállalkozó teljesítési igazolásának kiállításáig a visszatartott összeg teljesítési biztosítéknak, a jótállás időtartama alatt jótállási biztosítéknak tekintendő.
8.2. Az óvadékként visszatartott összeg a Létesítmény Építtető általi átvételét (ha van próbaüzem, akkor a próbaüzem lezárását) követően – amennyiben a vállalkozói szerződésben eltérő mértékű biztosíték nem szerepel – a vállalkozói díj nettó összegének 5%-ra csökkenthető. A csökkentett összegű jótállási biztosítékot a Megrendelő a jótállási időtartam végét követő 20. munkanapig jogosult a kifizetésből visszatartani. A jótállási biztosíték a Vállalkozónak a szerződés illetve a jogszabályok szerinti jótállási és/vagy szavatossági kötelezettségeinek teljesülését biztosítja. Amennyiben a Vállalkozó jótállási vagy szavatossági kötelezettsége alá tartozó hiba kijavítását a hiba bejelentésétől számított 3 munkanapon belül nem kezdi meg, a Megrendelő jogosult a szükséges intézkedéseket a jótállási biztosíték terhére elvégezni, mással elvégeztetni illetve a nem javítható hibák esetén arányos értékcsökkenést levonni.
8.3. A biztosítékoknak a teljesítés, illetve a jótállás teljes időtartama alatt, a 8.1- 8.2. pont szerint teljes mértékben rendelkezésre kell állniuk. Erre figyelemmel a visszatartott összeg Megrendelő általi részben vagy egészben történő felhasználása esetén a Megrendelő a Vállalkozót megillető bármely kifizetésből jogosult a biztosítéki célú óvadék összegét az eredeti összegre feltölteni, ha erre nincs lehetőség, Vállalkozó köteles az óvadék összegét az eredeti mértékre felemelni. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a jótállási visszatartás időtartama a jótállási időszak szerződés vagy jogszabály szerinti meghosszabbodása esetén meghosszabbításra kerül.
8.4. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a jótállási visszatartás időtartama a jótállási időszak szerződés vagy jogszabály szerinti meghosszabbodása esetén meghosszabbításra kerül.
8.5. A biztosítéki összegek után a Vállalkozó kamatra nem jogosult.
8.6. A szerződés alapján érvényesíthető kötbérek és visszatartások mértéke minden esetben azok felmerülésekor hatályos vállalkozói díj függvényében alakul, azzal, hogy a Vállalkozó a korábban visszatartott biztosítékú célú összegekből illetve érvényesített kötbérekből visszatérítésre nem jogosult. A Megrendelő által alkalmazott skontó a visszatartás mértékét és alapját nem befolyásolja (a Megrendelő a számlán szereplő összeg alapján jogosult a visszatartásra, a skontó pedig a visszaártáson felüli kifizetésben kerül elszámolásra).
8.7. A biztosítéki célú visszatartás joga a Megrendelőt a pótmunka ellenértékéből is arányosan megilleti. Amennyiben valamely rész-számla kifizetésekor bármilyen okból visszatartásra nem kerül sor, az nem értelmezhető a Megrendelő részéről a biztosítéki igényről való lemondásként, a Megrendelő a soron következő rész-számlákból, illetve a végszámlából jogosult olyan mértékű visszatartásra, hogy a biztosítéki célú visszatartások összege elérje a vállalkozói díj teljes összegének 10, illetve 5%-át (vagy a vállalkozói szerződésben megjelölt mértékét). Amennyiben az elmaradó munkarészek miatt a vállalkozói díj csökkenése indokolja, a Vállalkozó igényelheti a visszatartások 10, illetve 5%-ot (vagy a vállalkozói szerződésben megjelölt mértéket) meghaladó részének kifizetését a 9.8. pont szerint.
8.8. A biztosítéki célú visszatartások kifizetését a Vállalkozó a szerződés szerinti időtartam lejártát követően a Vállalkozó írásbeli igénybejelentésére utalja át.
9. MUNKAVÉGZÉSRE IRÁNYADÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK
9.1.Vállalkozó az vállalkozói szerződésben illetve mellékleteiben megjelölt kivitelezési feladatokat a jogszabályi és egyéb műszaki előírások maradéktalan betartásával, teljes körűen, műszakilag kifogástalan, I. osztályú minőségben, határidőben, a szakvállalat gondosságával köteles elkészíteni.
9.2.Vállalkozó további alvállalkozó igénybevételére csak az irányadó jogszabályok – különösen az Étv, a Ptk és a Kbt. – előírásai szerint jogosult. A bevonni kívánt alvállalkozókról a cégadatokat (cég neve, címe, cégjegyzékszáma, telefon- és faxszáma, képviseletét ellátó vezető tisztségviselőjének neve) a Vállalkozó a Megrendelőnek átadja. Megrendelő a cégadatok kézhezvételét követő 8 napon belül alapos okkal kifogást emelhet az alvállalkozó személye ellen. Amennyiben Megrendelő kifogással él, a Vállalkozónak más alvállalkozót kell választania. A Vállalkozó felelőssége a szerződés és a jogszabályok előírásainak alvállalkozóval, munkavállalóival, beszállítóival, egyéb teljesítési segédeivel szembeni maradéktalan érvényesítése, a szabályok betartásának hatékony ellenőrzése, ennek hiányából illetve az általa igénybe vett közreműködők jogsértéseiből vagy szerződésszegéseiből fakadó minden kár megtérítésére a Vállalkozó köteles.
9.3.A vállalkozói szerződésben meghatározott – Megrendelő által biztosított építőanyagokon, és beépítésre kerülő termékeken, berendezéseken kívül – a szerződés teljesítéséhez szükséges összes építőanyag, és beépítésre kerülő termék, berendezés beszerzése a Vállalkozó kötelezettsége, és ezek, illetve az anyagigazgatásuk költsége benne foglaltatik a vállalkozói díjban.
9.4.A Vállalkozó biztosítja a szerződés teljesítéséhez, a munkavégzéséhez szükséges összes építési-szerelési segédanyagot, munkaerőt, szerszámokat, gépeket, munkavédelmi eszközöket.
9.5. A tervdokumentációban szereplő tételektől való mennyiségi és/vagy minőségi eltérés csak Megrendelő kifejezett utasítása vagy előzetes írásbeli jóváhagyása esetén történhet.
9.6.A szerződés alapján elvégzendő feladatot, az elérendő eredményt és a felhasználandó mennyiségeket valamint a rendelkezésre álló terveket és egyéb követelményeket a Vállalkozó a szakcégtől elvárható gondossággal felülvizsgálta, és ez alapján tudomásul veszi, hogy azok szakszerű megvalósításával összefüggésben a vállalkozói szerződésben meghatározott ellenértéken felül mennyiségi eltérésre hivatkozva további igényt nem terjeszt elő.
9.7.A Megrendelő kérésére a Vállalkozó köteles a beépítendő, illetve felhasználni tervezett anyagokból, berendezésekből a beépítés, illetve felhasználás előtt legalább 15 nappal a Megrendelőnek mintát bemutatni. Nem használható fel és nem építhető be olyan anyag illetve berendezés, amellyel szemben a Megrendelő kifogást emel. A Megrendelő kérésére a Vállalkozó köteles a szerződés teljesítése során általa alkalmazni kívánt technológiáról, munkagépről egyéb segédeszközről vagy segédanyagról megfelelő részletességű tájékoztatást adni. A Megrendelő jogosult a bemutatott technológia, munkagép, segédeszköz vagy segédanyag felhasználását megtiltani amennyiben a felhasználás megtiltásának munkavédelmi, egészségvédelmi vagy a jogszabályokból illetve a szerződésből fakadó egyéb jogszerű indoka van.
9.8.A Megrendelő ilyen igénye esetén a Vállalkozó többlet díjigény nélkül köteles a kiviteli tervdokumentációban nem kellően részleteze tt műszaki megoldások esetén – az általa javasolt műszaki elképzelés alapján – az érintett munkarész dokumentációját (technológiai, munkavédelmi, gyártmány- és műhelyterveit, elhelyezési, beállítási pozícióit stb.) a kivitelezés megkezdését megelőzően elkészíteni, a Megrendelővel azt leegyeztetni és jóváhagyatni.
9.9.Amennyiben a felek kifejezett megállapodása alapján a Megrendelő a kivitelezéshez anyagot, szerelvényt vagy berendezést biztosít, Vállalkozó köteles a Megrendelő által adott anyagokat, szerelvényeket, berendezéseket az átvételkor megvizsgálni, és esetleges kifogásait azonnal, de legkésőbb az átvételt követő munkanapon jelezni. Ezt követően a Vállalkozó nem hivatkozhat olyan mennyiségi, minőségi kifogásokra, amelyeket az átvételkor, vagy az azt követő napon felismerhetett volna. Az átvétel időpontjától kezdve az átvett anyagokért, szerelvényekért, berendezésekért a Vállalkozó felel, köteles a szerződés rendelkezései szerint tárolásukról és őrizetükről megfelelően gondoskodni.
9.10. Amennyiben a Vállalkozó mulasztásával vagy szabálytalan tevékenységével összefüggő bármely hatósági ellenőrzés következményeként a Megrendelőre bírságot szabnak ki, vagy az Építtető vagy egyéb arra jogosult szervezetek szankciót alkalmaznak, a Vállalkozó köteles az adott munkavégzéssel kapcsolatos bírság vagy szankció összegét a Megrendelőnek megtéríteni.
9.11. Vállalkozó a munkavégzés megkezdése előtt 5 nappal köteles a Megrendelő részére átadni a szerződéses feladat elvégzéséhez használandó gépek listáját (gépek pontos típusának, évjáratának, gyári számának és kapacitás adatainak megjelölésével) valamint a gépek feletti rendelkezési és használati jogot igazoló dokumentumok (bérleti szerződés, törzskönyv, forgalmi engedély stb.) másolatát.
9.12. A gépek karbantartásáról, üzemképességéről, a biztonságos üzemeléshez szükséges hatósági feltételek betartásáról, valamint a gépekre vonatkozó vagyonbiztosítás megkötéséről, a Vállalkozónak folyamatosan gondoskodnia kell.
9.13. Amennyiben a Megrendelő úgy ítéli meg, hogy a Vállalkozó által használt gépek (a gépek állapota, darabszáma, egyéb paraméterei stb.) a szerződéses feladat hibátlan elvégzését nem biztosítják, felhívja a Vállalkozót a megfelelő gépek használatára. Amennyiben a Vállalkozó a felhívásban foglaltaknak az előírt határidőn belül nem tesz eleget, a Megrendelő jogosult a szerződéstől elállni, vagy azt azonnali hatállyal felmondani.
9.14. A beépített szerkezetek védelméről a kivitelezés és a próbaüzem ideje alatt gondoskodni kell. A beépített anyagok, szerkezetek próbaüzem sikeres lezárásáig történő szükségszerű karbantartását, működtetését a Vállalkozónak akkor is többlet díjigény nélkül el kell végeznie, ha erre a tervdokumentációban nincs utalás.
9.15. Vállalkozó köteles a Megrendelőt legkésőbb az akadály felmerülésétől számított 2 napon belül értesíteni, ha a szerződésben vállalt bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítése előre láthatóan akadályba ütközik. Az akadályközlési kötelezettség elmulasztásával okozott kárért a Vállalkozó a szerződésszegésért való felelősség szabályai szerint felelős.
9.16. Amennyiben a Vállalkozó szerződésszegése vagy egyéb gondatlan tevékenysége vagy mulasztása, illetőleg szándékos károkozása következtében a Projekt keretében érinttet bármely létesítmény vagy egyéb vagyontárgy tekintetében vagyoni kár keletkezik, ennek teljes körű viseléséért és a Megrendelő kártalanításáért a Vállalkozó teljes körű felelősséggel tartozik.
9.17. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a munkaterületen egyszerre több Vállalkozó dolgozik, és a károkozásért – a Megrendelő felhívását követő 24 órán belül – egyikük sem vállalja a felelősséget, a Megrendelő nem köteles a károkozó személyét azonosítani, illetve felderíteni. Megrendelő ilyen esetben a munkaterületen jelenlévő alvállalkozók szerződéseinek nettó alvállalkozói díja arányában a kár összegével a vállalkozói díjakat jogosult csökkenteni, illetve a helyreállítás és a kártalanítás költségeit a biztosítékok arányos felhasználásából fedezni.
9.18. A Vállalkozó kijelenti, hogy a szerződéskötést megelőzően a Megrendelő által rendelkezésére bocsátott terveket és egyéb műszaki dokumentumokat megvizsgálta, azokat szakszerűnek és megvalósításra alkalmasnak ítélte. A Megrendelő által a teljesítés során átadott tervdokumentációkat és egyéb utasításokat köteles a szakcég gondosságával felülvizsgálni a tervek esetleges hibájára, vagy hiányosságára, illetve a szakszerűtlen vagy hibás megrendelői utasításokra, igényekre és elvárásokra az Vállalkozónak írásban figyelmeztetnie kell a Megrendelőt legkésőbb az érintett munkafolyamat ütemterv szerinti megkezdését megelőző 8 napon belül. Amennyiben a Vállalkozó figyelmeztetési kötelezettségének egyáltalán nem, vagy nem megfelelő időben tesz eleget, akkor az ebből eredő többletköltségekért, illetve az esetleges hibás teljesítésért és kárért teljes felelősséggel tartozik.
9.19. Vállalkozó szavatolja, hogy az általa felhasznált és beépített anyagokon, technológiai és egyéb berendezéseken nem áll fenn sem a Vállalkozónak, sem harmadik személynek olyan joga (tulajdonjog fenntartás, zálogjog, szabadalmi védettség stb.), amely a Megrendelő tulajdonszerzését, illetve a kivitelezett létesítmények Projekt keretében történő használatba vételét és átruházását akadályozná vagy a Megrendelő illetve az Építtető számára bármilyen többlet kötelezettség tejesítésétől tenné függővé. Vállalkozó a munkavégzéshez felhasznált, beépített anyagokat a Megrendelő írásbeli jóváhagyása nélkül a Megrendelő esetleges fizetési késedelme esetén sem bonthatja vissza, nem szerelheti le, nem teheti üzemképtelenné. Ezen rendelkezések megszegése esetén a Vállalkozó teljes kártérítési és büntetőjogi felelősséggel tartozik.
9.20. A Felek közötti semmilyen vita, rendezetlen elszámolási kérdés vagy fizetési késedelem nem jogosítja fel a Vállalkozót a munkavégzés abbahagyására, felfüggesztésére, illetve a munkaterületről való levonulásra, a munkaterületen lévő anyagok és berendezések
elszállítására, illetve az elfogadott ütemtervtől való eltérésre vagy a teljesítési határidők módosítására. A Vállalkozó minden olyan kárért, amely ezen kötelezettség megszegéséből, vagy bármely egyéb olyan vállalkozói intézkedésből fakad, amely a saját esetleges érdeksérelméhez képest aránytalan károkat okoz, teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik.
9.21. A Megrendelő által a Vállalkozónak átadott valamennyi tervrajz, számítás, okirat és egyéb kivitelezési dokumentum a Megrend elő kizárólagos tulajdonában marad. A dokumentumok kizárólag a szerződés keretei között használhatóak fel és a Megrendelő előzetes hozzájárulása nélkül nem hozhatók nyilvánosságra, nem tehetők hozzáférhetővé harmadik személyek számára.
9.22. A Vállalkozó által a szerződés alapján a Megrendelő számára átadott minden információ, know-how és dokumentum a Megrendelő kizárólagos tulajdonába kerül. A szerződéssel kapcsolatban az Vállalkozó által készített dokumentációk tekintetében a Megrendelő a rendelkezés jogát kiköti, Vállalkozó a dokumentációkat csak a szerződés teljesítése érdekében szükséges belső tevékenységéhez használhatja fel, nyilvánosságra nem hozhatja, harmadik személlyel nem közölheti. A Megrendelő jelen kikötések alapján jogosult a Vállalkozó által szolgáltatott tervek és egyéb dokumentumok korlátlan és teljes körű felhasználási jogait – amely kiterjed különösen azok átdolgozására, módosítására, engedélyeztetésére és továbbtervezésére is – harmadik személyre (pl. Építtetőre) átruházni. A dokumentációk teljes és korlátlan felhasználási jogainak ellenértékét a vállalkozói díj tartalmazza. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a jelen pontban foglaltakra figyelemmel a Megrendelővel szemben szellemi alkotásokhoz fűződő jogainak megsértésére való hivatkozással igényérvényesítésre nem jogosult.
10. A MUNKAVÉGZÉSRE IRÁNYADÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK
MUNKATERÜLET ÁTADÁSA
10.1. A Vállalkozó a munkaterület átadása előtt a munkaterületet köteles megtekinti, és esetleges észrevételeit legkésőbb a munkaterület átadását megelőző 3 munkanapig írásban jelezni. Ha a Vállalkozó a megadott határidőben észrevételt nem tesz, akkor úgy kell tekinteni, hogy a munkaterületet munkavégzésre alkalmasnak tekinti. Minden ezt követően észlelt vagy bejelentett teljesítést befolyásoló körülmény, amely kellő körültekintés mellett korábban is észlelhető lett volna, a Vállalkozó felelősségi körébe tartozik.
10.2.A munkaterület átadás-átvételéről – amennyiben szükséges - a felek jegyzőkönyvet vesznek fel, amelyet aláírnak. Ebben – egyebek mellett - rögzíteni kell a munkaterület határait, a munkavégzés speciális feltételeit. A jegyzőkönyv az építési napló melléklete lesz.
11. A MUNKATERÜLETEN VALÓ MUNKAVÉGZÉS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
11.1. A munkaterületen való vállalkozói munkavégzés a Megrendelő munkarendjéhez – és amennyiben a munkaterületen a kivitelezés alatt szolgáltatási, gazdálkodási tevékenység is folyik, az azt folytató egyéb szervezet (Pl. víziközmű üzemeltető) munkarendjéhez is – igazodik. Az ettől eltérő időpontokban való munkavégzés a munkaterületen kizárólag előzetes egyeztetés alapján lehetséges.
11.2.Amennyiben a vállalkozói szerződésben a felek kifejezetten másképp nem állapodtak meg, az Vállalkozó feladata az általa foglalkoztatott munkaerő számára szükséges szociális létesítmények, tároló területek és egyéb melléklétesítmények kialakítása (amennyiben a munkaterületen nem lehetséges, akkor a munkaterületen kívül), valamint a munkavégzés befejezésekor ezek elbontása, és elszállítása.
11.3.Vállalkozó feladata a kivitelezéshez szükséges valamennyi segédszerkezet (dúcolat, állványzat, védőtető, biztonsági világítóhálózat, közlekedési és anyagtárolási tér stb.) kialakítása, helyszínen tartása, majd a munka befejezésekor azok elszállítása valamint minden egyéb jogszabályok vagy a projekt szerződéses dokumentumai által előírt szolgáltatás, berendezés (pl: tűzoltó készülékek, elsősegély-nyújtó hely, speciális tároló helyek stb.) biztosítása, amelyről a felek kifejezetten nem rendelkeztek úgy, hogy azokat a Megrendelő biztosítja.
11.4.Vállalkozó köteles gondoskodni a teljesítéshez felhasznált anyagok, eszközök, gépek, berendezések megfelelő és biztonságos tárolásáról és állagmegóvásáról. Vállalkozó a munkaterületről kizárólag a Megrendelő előzetes írásbeli jóváhagyásával távolíthat el bármely anyagot, eszközt, gépet vagy berendezést.
11.5.A Vállalkozó a szerződéskötés előtt számításba vette a munkaterület mellett a munkaterület megközelítési útvonalait valamint minden olyan közterületet, magánterületet és vagyontárgyat is, amelyre a kivitelezési munka kihatással lehet; erre figyelemmel tudomásul veszi, hogy harmadik személyeknek az általa végzett kivitelezéssel összefüggésben felmerülő káraiért (Pl. zöldkár, járdák, úttestek, egyéb utak, műtárgyak takarításának elmulasztása, megrongálódása stb.) felelősséggel tartozik, ezen lehetséges kockázatokat és az ezzel összefüggő kárfelelősséget a díjazásába előzetesen bekalkulálta, a Megrendelőre át nem háríthatja.
11.6. Vállalkozó köteles a munkavégzéshez használt vagy használaton kívüli munkaeszközeit munkaidő alatt és azt követően is biztonságosan elzárva tárolni, azok őrizetéről gondoskodni. A Megrendelő a Vállalkozó munkaterületre bevitt eszközeinek, beépített illetve beépítés alatt álló át nem vett berendezéseinek, szerelvényeinek megrongálódásából, megsemmisüléséből vagy elvesztéséből, eltulajdonításából eredő károkért felelősséget nem vállal.
11.7. Vállalkozó köteles a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni a munkaterületen végzett bármilyen hatósági ellenőrzésről.
11.8. Alvállalkozó jelen szerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy az általa a munkaterületre küldött munkavállalók a hatályos jogszabályi / törvényi előírásoknak megfelelően vannak foglalkoztatva, bejelentve, utánuk az előírt járulékok megfizetésre kerülnek.
12. MUNKAVÉDELEM – TŰZVÉDELEM
12.1. A Vállalkozó köteles a kivitelezés során az általános és a szerződésben rögzített speciális munka-, tűz-, balesetvédelmi és környezetvédelmi előírásokat betartani, és dolgozóival, vállalkozóival, illetve egyéb közreműködőivel betartatni valamint részt venni a munkaterületen (vagy a munkaterületet érintő projekthelyszínen) egyidejűleg munkát végző más alvállalkozók munkájának munkavédelmi összehangolásában.
12.2. Vállalkozó a köteles munkavállalói, vállalkozói, a teljesítésbe bevont egyéb közreműködői tevékenységét munkabiztonsági és tűzvédelmi szempontból koordinálni és ellenőrizni, a betartandó szabályokról megfelelő és dokumentált tájékoztatást és oktatás tartani. Vállalkozó köteles szerződés teljesítése érdekében igénybevett alvállalkozói szerződéseiben az ÁSZF munkavédelmi rendelkezéseinek érvényt szerezni, és a Megrendelő munkavédelmi ellenőrzésének jogi alapját megteremteni. Vállalkozó dolgozói kötelesek a biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban – alkoholmentesen – megjelenni és így munkát végezni. Ennek megsértéséből adódó összes következmény a Vállalkozót, illetve a vétkes munkavállalót terheli.
12.3. Vállalkozó köteles együttműködni a munkafolyamatok műszaki, munkavédelmi ellenőrzése alkalmával a Megrendelő ellenőrzésre és intézkedésre feljogosított képviselőivel. Vállalkozó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy az általa átvett építési munkaterületen a végzett tevékenység ellenőrzésével összefüggésben a Megrendelő képviselői (felelős műszaki vezető, műszaki ellenőr, munkavédelmi koordinátor, minőségbiztosítási ellenőr stb.) kép és hangrögzítő eszközöket használhatnak.
12.4. Vállalkozó köteles a munkaterületén felmerülő, törvényben előírt munkabiztonsági szaktevékenység elvégzésére szakembert megbízni, és erről a Megrendelőt írásban tájékoztatni. Vállalkozó munkavédelmi szakembere mindig köteles részt venni a Megrendelő által szervezett tájékoztatásokon, képzéseken.
12.5. Vállalkozó köteles minden biztonságot veszélyeztető rendellenességet a Megrendelő felelős műszaki vezetőjének jelenteni, a munkájával összefüggésben bekövetkező balesetet, kvázi balesetet kivizsgálni, továbbá a vonatkozó jogszabályok szerint hatósági bejelentésre kötelezett esetekben azokat az érintett hatóságok felé bejelenteni, valamint a szükséges nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségeket teljesíteni. Fentieken túl a bekövetkezett munkabalesetet a Vállalkozó illetve a Vállalkozó alvállalkozója saját hatáskörben köteles kivizsgálni, és a kivizsgálás megállapításairól jelentést küldeni a Megrendelőnek.
12.6. Amennyiben a Megrendelő azt külön kéri, úgy havi statisztikai jelentést kell készíteni a Megrendelő részére a munkabalesetekről.
12.7. Vállalkozó köteles beszerezni, illetve elkészíteni az alábbi munkavégzéshez kapcsolódó dokumentációkat, és azokat a Megrendelő felszólítása esetén a Munkavédelmi koordinátor vagy hatósági ellenőrzés esetén a munkavédelmi ellenőr részére bemutatni, illetve átadni, amennyiben kéri: munkavállalók tevékenység gyakorlásához szükséges előzetes egészségügyi alkalmasságra vonatkozó orvosi igazolásai; munkavégzéshez kapcsolódó munkavédelmi, tűzvédelmi oktatások tematikája és az adott kivitelezésre vonatkozó oktatási napló; egyéni védőeszközök juttatását szabályozó dokumentum, és az egyéni védőeszközök munkavállalók részére történt kiadását igazoló dokumentumok; szükséges munkavédelmi intézkedéseket tartalmazó technológiai utasítások; a védőital juttatás módját meghatározó szabályzat (szélsőséges hőmérsékleti hatások esetén a munkaközi szünetek kiadásának rendjét, idejét, időtartamát is tartalmazza); a munka során felhasznált veszélyes anyagok és készítmények biztonsági adatlapjai, kémiai kockázatértékelése; az ideiglenes villamos hálózat, villamos munkaeszközök, berendezések érintésvédelmi felülvizsgálati jegyzőkönyvei (ÉV, szigetelés átütés vizsgálati, védővezető folytonossági, villamos szerelői ellenőrzés); az építési munkaterületen használt létrák nyilvántartása és azok időszakos biztonságtechnikai felülvizsgálatának jegyzőkönyvei; emelőgépek üzemeltetési dokumentációja (üzembe helyezés elrendelésének jegyzőkönyve, gépkönyv, emelőgép napló, időszakos biztonsági felülvizsgálati, terheléspróba jegyzőkönyvek); a munkaterületen használt hegesztőkészülékek HBSZ szerinti időszakos biztonsági felülvizsgálati jegyzőkönyvei; minden képesítéshez, engedélyhez kötött munkát (teherkötöző, daruirányító, daru/emelőgép-kezelő, hegesztő, tűzvédelmi szakvizsga feltételéhez kötött, kis,- könnyű,- nehézgépkezelők, valamint veszélyes gépkezelők, vizsgázott elsősegély-nyújtók, stb.) végző személy megbízásának, engedélyének, jogosítványának másolata.
12.8. Vállalkozónak meg kell követelnie munkavállalóitól, egyéb közreműködőitől, az építési munkaterületen bármely egyéb okból tartózkodóktól az ártalmakkal, veszélyekkel szembeni hatásos védelmet biztosító, előírt egyéni védőeszközök használatát.
12.9. Vállalkozónak munkaterületén meg kell határoznia a leesés elleni kollektív védelem módját, amennyiben ez nem lehetséges, úgy az egyéni védelem módját, a teherviselő kikötési pontokat. A leesés veszélyes munkafolyamatok szakmai és biztonsági elemeit technológiai utasításba kell foglalni.
12.10. Vállalkozónak a jogszabályoknak megfelelő mennyiségű és állapotú elsősegélynyújtó felszerelést és tűzoltó készüléket kell a kivitelezési területeken tartania.
12.11. A felhasználásra kerülő anyagok Biztonsági adatlapjairól oktatás keretén belül dokumentáltan tájékoztatni kell a dolgozókat. A Vállalkozó köteles bejelenteni a Megrendelőnek és az illetékes ÁNTSZ felé is a veszélyes anyagokat, amelyeket a munkaterületen tárol, felhasznál. A Vállalkozónak kockázatbecslést és értékelést kell készítenie a vonatkozó előírások szerint, amelynek ki kell terjednie a veszélyes anyagok és készítmények valamint a foglalkozási eredetű rákkeltők egészségkárosító hatásainak megelőzésére vonatkozó előírásokra is.
12.12. Vállalkozó nyílt lánggal illetve tűzgyújtással, járó valamint hegesztési tevékenységet kizárólag az adott tevékenység végzésére megfelelő szakképesítéssel és tűzvédelmi szakvizsgával rendelkező munkavállalója, vagy közreműködője részére történő eseti tűzgyújtási engedély kiadásával végezhet. Vállalkozó a tűzgyújtási engedély kiadásáról és a tervezett, tűzgyújtással járó tevékenységről a felelős műszaki vezetőt a tevékenység megkezdése előtt írásban tájékoztatni köteles. A felelős műszaki vezető vagy a Megrendelő képviselője a tűzveszélyes tevékenység végzését indokolt esetben jogosult megtiltani.
12.13. Vállalkozó köteles a munka megkezdése előtt a munkavégzés helyszínén megtartott munka-, tűz-, balesetvédelmi oktatáson az összes dolgozójával részt venni.
12.14. Vállalkozó a jelen szerződésben kifejezetten kiemelt intézkedések és előírások mellett köteles betartani a szerződés tárgyát képező munkára irányadó munkabiztonsági jogszabályi előírásokat, különös tekintettel az alábbiakra:
• a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény;
• az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről 4/2002. (II. 20.) SzCsM-EüM együttes rendelet;
• a Vízügyi Biztonsági Szabályzat kiadásáról szóló 24/2007. (VII. 3.) KvVM rendelet.
13. JÓTÁLLÁS
13.1.A Vállalkozó munkájáért a szerződésben meghatározott időtartamú jótállást vállal.
13.2. A jótállás alatt végzett javítások és csere időtartamával a jótállási idő meghosszabbodik.
00.0.Xx olyan anyagokra, beépített berendezésekre, amelyekre a szerződésben meghatározott jótállási időtartamot meghaladó jótállás vonatkozik, a szállító (eladó), gyártó, illetve forgalmazó által kiállított írásos garancia / jótállási nyilatkozatok megtételét, azok szabályszerűségét a Vállalkozó köteles ellenőrizni és azokat a Megrendelőnek átadni.
13.4. A jótállásból fakadó felelősség a hibás teljesítés tényét illetően nemcsak a szavatossági jogokra, hanem a kártérítésre i s kihat, azaz a jótállás időtartamán belül a szerződésszegés tényét a Megrendelőnek nem kell bizonyítania, a Vállalkozó akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
13.5.A jogszabályok által esetlegesen előírt, szerződésben vállalt időtartamnál hosszabb kötelező jótállási és szavatossági idő a Vállalkozót a szerződésben vállalt időtartamon túl is terheli.
13.6.Hibajelentés esetén a Vállalkozó köteles helyszíni hibavizsgálatot tartani és a Vállalkozó jótállási vagy szavatossági kötelezettsége alá tartozó hiba kijavítását a hiba bejelentésétől számított 3 munkanapon belül – a létesítmény rendeltetésszerű használatát
akadályozó vagy jelentősen korlátozó hiba esetén 4 órán belül – megkezdeni, vagy amennyiben ennek objektív akadálya van, erről, és a hibajavításhoz szükséges intézkedések és időtartam megjelölésével a Megrendelőt írásban tájékoztatni. Amennyiben a Vállalkozó bizonyítani tudja, hogy a hiba oka a telejésítés után keletkezett, az ezt alátámasztó bizonyítékokat köteles a Megrendelőnek 3 munkanapon belül átadni.
13.7.A javítás vagy csere megkezdésekor a Vállalkozó köteles tájékoztatni a Megrendelőt a tervezett intézkedésekről és azok időszükségletéről, a javítás vagy csere befejezésekor pedig köteles átadni a garanciális intézkedések megtételét és elfogadását igazoló üzemeltetői nyilatkozatot.
13.8.Vállalkozó nem tagadhatja meg a jótállásból fakadó kötelezettségeinek teljesítését mindaddig, amíg az általa kivitelezett munkarészekre vonatkozóan a Megrendelőt az adott munkarész tekintetében szavatossági, illetőleg jótállási kötelezettség terheli az Építtetővel szemben.
Kelt: Debrecen, 2015. szeptember 21.
Xxxxxxx Xxxxx
ügyvezető, tulajdonos