TAKARÉKBANK ZRT.
TAKARÉKBANK ZRT.
ELEKTRONIKUS SZOLGÁLTATÁSOK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI
Jelen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Általános Szerződési Feltételek 2019. november 1. napjától a Takarékbank Zrt. és jogelődjei azonos tárgyú módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Általános Szerződési Feltételeinek is minősül
Jelen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Általános Szerződési Feltételek 2020. december 7. napjától a Postahelyen értékesített bankszámlákra és kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó, azonos tárgyú módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Általános Szerződési Feltételeinek is minősül
Hatályos: 2021. október 31. napjától
(A hatálybalépés eredetileg meghirdetett időpontja: 2021. október 15. napja volt)
TARTALOMJEGYZÉK
4
10
1.1. Fogalom meghatározások 10
1.2. Általános Szerződési Feltételek hatálya, elfogadása, módosítása 17
2. AZ ELEKTRONIKUS SZOLGÁLTATÁSOK ÁLTAL NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁSOK KÖRE
18
AZ ELEKTRONIKUS SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK MŰSZAKI FELTÉTELEI19
3.1. A Takarék Netbank szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei 19
3.2. A Takarék Mobilapp szolgáltatás igénybevételének feltételei 19
3.3. A SMS Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei 19
3.4. A Takarék e-Bank szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei 19
3.5. Takarék VideoBank szolgáltatás igénybevételének műszaki és egyéb feltételei 19
3.6. A Takarék Online Hiteligénylési Felület igénybevételének műszaki és egyéb feltételei .Hiba! A könyvjelző nem létezik.
AZ ELEKTRONIKUS SZOLGÁLTATÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS
19
4.1. Az Elektronikus szolgáltatások igénylésének és igénybevételének általános feltételei 19
4.2. A Takarék Netbank szolgáltatás igénylésének és igénybevételének feltételei 21
4.3. A Takarék Mobilapp szolgáltatás igénylésének és igénybevételének feltételei 22
4.4. Az SMS Szolgáltatás igénylésének és igénybevételének feltételei 22
4.5. A Takarék e-Bank szolgáltatás igénylésének és igénybevételének feltételei 22
4.6. Takarék VideoBank szolgáltatás igénylésének és igénybevételének feltételei 23
4.7. Távértékesítés keretében kötött szerződésekre vonatkozó speciális szabályok 24
AZ ELEKTRONIKUS SZOLGÁLTATÁSOK ÉS A HASZNÁLATÁHOZ SZÜKSÉGES
BELÉPÉSI JELSZÓ BIZTOSÍTÁSA, HASZNÁLATA, LETILTÁSA, MEGÚJÍTÁSA
26
5.1. A Takarék Netbank szolgáltatás és a használatához szükséges belépési jelszó biztosítása, használata, letiltása 26
5.2. A Takarék Mobilapp szolgáltatás és a használatához szükséges belépési jelszó biztosítása, használata, letiltása, megújítása 27
5.4. Az SMS Szolgáltatás és a használatához szükséges belépési jelszó biztosítása, használata,
5.5. A Takarék e-Bank szolgáltatás és a használatához szükséges telepítés, telepítési módok, belépési jelszó biztosítása, használata, letiltása 27
5.6. Takarék e-Bank szolgáltatás igénybevétele a Számlatulajdonosnál Hiba! A könyvjelző nem
létezik.
5.7. Megjelenített bankszámlák feletti rendelkezések szabályai a Takarék e-Bankban 30
5.8. Xxxxxxx e-Bank szerződés módosítása 30
5.9. Az Elektronikus szolgáltatások letiltása, megújítása 30
6. BIZTONSÁGI SZABÁLYOK A TAKARÉK E-BANKBAN
31
6.1. Hozzáférési kódok és eszközök kezelése 32
6.2. Titoktartási szabályok 32
6.3. Kötelező ügyfélbejelentések 32
6.4. Takarék e-Bank üzemeltetési feladatok, üzemeltetési felelősség 32
6.5. Üzemeltetési feltételek, felhasználók oktatása 32
32
7.1. Limitkezelés Takarék Netbank és Takarék Mobilapp szolgáltatásban 32
7.2. Limitkezelés Takarék e-Bank szolgáltatásban 33
8. A FELEK JOGAI, KÖTELEZETTSÉGEI, FELELŐSSÉGE, KÁRVISELÉSI SZABÁLYOK
33
8.1. A Felhasználóra vonatkozó rendelkezések 33
8.2. Bankra vonatkozó rendelkezések 34
9. SZOLGÁLTATÁSOK / MEGBÍZÁSOK KEZELÉSE, FELDOLGOZÁSA, TELJESÍTÉSE
37
9.1. Általános rendelkezések 37
9.2. Takarék Netbankon keresztül megadott megbízások 39
9.3. Takarék Mobilappon keresztül megadott megbízások 40
9.4. Takarék e-Bankon keresztül megadott megbízások 40
9.5. Takarék VideoBankon megadott elektronikus megbízásokra vonatkozó speciális rendelkezések 42
9.6. Bankszámla adatok lekérdezése, Bankszámlakivonat 43
9.7. Ügyfélprogram verzióváltásának szükségessége Takarék e-Bank szolgáltatás esetén 43
9.8. Eljárások csőd-, felszámolás, végelszámolási vagy a cég megszüntetésére irányuló eljárás esetére 43
10. DÍJAK, KÖLTSÉGEK, JUTALÉKOK
44
45
12. TÁJÉKOZTATÁS, REKLAMÁCIÓ, PANASZKEZELÉS
46
12.1. Előzetes tájékoztatás 46
12.2. Utólagos tájékoztatás 46
12.3. Reklamáció, panaszkezelés 47
47
13.1. Az Általános Szerződési Feltételek hatályba lépése 47
13.2. Az Általános Szerződési Feltételek közlése 47
1. SZÁMÚ MELLÉKLET A BANK ÁLTAL HASZNÁLT TELEFONSZÁMOK ÉS E-MAILCÍMEK
48
A Takarékbank Zrt.-be 2019. október 31. napjáig beolvadó közvetlen jogelődök felsorolását tartalmazó táblázat
Név, székhely, cégjegyzékszám és Központi ügyintézési hely | Tevékenységi engedély szám | Honlap | Alkalmazás kezdő időpontja a(z) |
3A Takarékszövetkezet, Székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10. (xxxx.xx: 01-02-054589) Központi ügyintézési hely: 6800 Hódmezővásárhely, Xxxxxxxx xx 00. (adószám: 10113732-4-43) A 3A Takarékszövetkezet 2019.10.31.-ig megkötött szerződései tekintetében 2019.11.01-től a Takarékbank Zrt. (névváltozást megelőzően: Xxxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt., 1117 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xxxxxxx 0., Cg. 01-10- 140275) jár el | ÁPTF 804/1997/F., PSZÁF 317/2000 | 2019. november 1. | |
B3 TAKARÉK Szövetkezet 8444 Szentgál, Fő u. 30. (cégj. sz.: 00-00-000000, adószám: 10046436-4-19 cs.azon. szám: 17781365-5-44) A B3 TAKARÉK Szövetkezet 2019.04.30-ig megkötött szerződései tekintetében 2019. 05.01-jétől a Takarékbank Zrt. (névváltozást megelőzően: Xxxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt.), 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xxxxxxx 0., (Cg. 01-10- 140275, adószám: 14479917-4- 44) jár el | 882/1997/F., I/E-6/2005. | 2019. november 1. | |
Békés Takarék Szövetkezet, Székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10. (xxxx.xx: 01-02-054595) Központi ügyintézési hely: 5600 Békéscsaba, Xxxxxxxx xx 00-00. (adószám: 10043433-4-43) A Békés Takarék Szövetkezet 2019.10.31.-ig megkötött szerződései tekintetében 2019.11.01-től a Takarékbank Zrt. (névváltozást megelőzően: Xxxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt.), 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xxxxxxx 0., Cg. 01-10- 140275) jár el | 751/1997/F. | 2019. november 1. | |
Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet 7754 Bóly, Rákóczi u. 7/a. (cégj. sz.: 00-00-000000, adószám: 10042951-4-02 cs.azon. szám: 17781365-5-44) A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet | I/E-24 60/2004. | 2019. november 1. |
Név, székhely, cégjegyzékszám és Központi ügyintézési hely | Tevékenységi engedély szám | Honlap | Alkalmazás kezdő időpontja a(z) |
2018.12.28.-ig megkötött szerződései tekintetében 2019.05.01-jétől a Takarékbank Zrt. (névváltozást megelőzően: Xxxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt.) 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xxxxxxx 0. cégj. sz.: 00-00-000000, adószám: 14479917-4-44) jár el. | |||
CENTRÁL TAKARÉK Szövetkezet, Székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10. (xxxx.xx: 01-02-054594) Központi ügyintézési hely: 2112 Veresegyház, Fő u. 53. (adószám: 10045277-4-43) A CENTRÁL TAKARÉK Szövetkezet 2019.10.31.-ig megkötött szerződései tekintetében 2019.11.01-től a Takarékbank Zrt. (névváltozást megelőzően: Xxxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt.) 1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 9., Cg. 01-10-140275) jár el | ÁPTF 919/1997/F. PSZÁF I-421/2000. | xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx x.xx | 2019. november 1. |
21Dél TAKARÉK Szövetkezet, Székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10. (xxxx.xx: 01-02-054591) Központi ügyintézési hely: 7622 Pécs, Bajcsy-Zsilinszky. u. 7. (adószám: 10043086-4-43) A Dél TAKARÉK Szövetkezet 2019.10.31.-ig megkötött szerződései tekintetében 2019.11.01-től a Takarékbank Zrt. (névváltozást megelőzően: Xxxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt.), 1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 9., Cg. 01-10- 140275) jár el | 883/1997/F., I-469/2000. | 2019. november 1. | |
XXXXXX Xxxxxxxxxxxxxxxxxx, Székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10. (xxxx.xx: 01-02-054592) Központi ügyintézési hely: 6133 Jászszentlászló, Alkotmány u. 2/a (adószám: 10043220-4-43) A XXXXXX Xxxxxxxxxxxxxxxxxx 2019.10.31.-ig megkötött szerződései tekintetében 2019.11.01-től a Takarékbank Zrt. (névváltozást megelőzően: Xxxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt.), 1117 Budapest, Magyar | ÁPTF 782/1997/F., 321/1998. I-590/2000. | xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx x.xx | 2019. november 1. |
Név, székhely, cégjegyzékszám és Központi ügyintézési hely | Tevékenységi engedély szám | Honlap | Alkalmazás kezdő időpontja a(z) |
Tudósok körútja 9., Cg. 01-10- 140275) jár el | |||
Hungária Takarék Takarékszövetkezet Székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10. (cégj. sz.: 01-02-054597) Központi ügyintézési hely: 7150 Bonyhád, Xxxxxxxxx xxx 0. (adószám: 10046113-4-17) A Hungária Xxxxxxx Xxxxxxxxxxxxxxxxxx 2019.10.31.-ig megkötött szerződései tekintetében 2019.11.01-től a Takarékbank Zrt. (névváltozást megelőzően: Xxxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt.), 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xxxxxxx 0., Cg. 01-10- 140275) jár el | E-I-878/2007., H-EN-I-810/2013. | xxxx://xxxxxxxxxxxxxxx.x u | 2019. november 1. |
XXXXXX XXXXXXX Takarékszövetkezet, Székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10. (xxxx.xx: 01-02-054587) Központi ügyintézési hely: 3525 Miskolc, Xxxxxxxxx Xxxxxx u. 70. (adószám: 10043677-4-43) A XXXXXX XXXXXXX Xxxxxxxxxxxxxxxxxx 2019.10.31.-ig megkötött szerződései tekintetében 2019.11.01-től a Takarékbank Zrt. (névváltozást megelőzően: Xxxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt.), 1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 9., Cg. 01-10- 140275) jár el | H-EN-I-935/2016. | xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx x.xx | 2019. november 1. |
M7 TAKARÉK Szövetkezet, Székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10. (xxxx.xx: 01-02-054593) Központi ügyintézési hely: 0000 Xxxxxxxxxxxx, Xxxx xxx 0. (adószám: 10115521-4-43) Az M7 TAKARÉK Szövetkezet 2019.10.31.-ig megkötött szerződései tekintetében 2019.11.01-től a Takarékbank Zrt. (névváltozást megelőzően: Xxxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt.), 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xxxxxxx 0., Cg. 01-10- 140275) jár el | H-EN-I-785/2016. | 2019. november 1. | |
Takarékbank Zrt. (névváltozást megelőzően: Xxxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt.) | E-I-875/2008. | xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx. hu | 2019. november 1. |
Név, székhely, cégjegyzékszám és Központi ügyintézési hely | Tevékenységi engedély szám | Honlap | Alkalmazás kezdő időpontja a(z) |
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxxxxx xxxxxxx 0. cégj. sz.: 00-00-000000, adószám: 14479917-4-44) A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet 2018.12.28.-ig, • A B3 TAKARÉK Szövetkezet és a • A Pannon Takarék Bank Zrt. 2019.04.30-ig, • a 3A Takarékszövetkezet, • a Békés Takarékszövetkezet, • a CENTRÁL TAKARÉK Szövetkezet, • a Dél TAKARÉK Szövetkezet, • a FÓKUSZ Takarékszövetkezet, • a Hungária Takarék Takarékszövetkezet, • a XXXXXX XXXXXXX Takarékszövetkezet, • az M7 TAKARÉK Takarékszövetkezet • a Nyugat Takarék Szövetkezet, • a Pátria Takarékszövetkezet, • TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet és - a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt 2019.10.31.-ig megkötött szerződései tekintetében is | |||
Nyugat Takarék Szövetkezet, Székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10. (xxxx.xx: 01-02-054588) Központi ügyintézési hely: 0000 Xxxx, Xxxxxx Xxxx xx 0-0. (adószám: 10044276-4-43) A Nyugat Takarék Szövetkezet 2019.10.31.-ig megkötött szerződései tekintetében 2019.11.01-től a Takarékbank Zrt. (névváltozást megelőzően: Xxxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt.), 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xxxxxxx 0., Cg. 01-10- 140275) jár el | 857/1997/F., I-1016/2000., H-EN-I-805/2013. | xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx x.xx | 2019. november 1. |
Pannon Takarék Bank Zrt. 2900 Komárom, Igmándi u. 45. (cégj sz.: 00-00-000000, adószám: 23069523-4-44 cs.azon. szám: 17781365-5-44) A Xxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt. 2019.04.30.-ig megkötött szerződései tekintetében | EN-I-1525/2010., H-EN-I-817/2013. | xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx xx.xx | 2019. november 1. |
Név, székhely, cégjegyzékszám és Központi ügyintézési hely | Tevékenységi engedély szám | Honlap | Alkalmazás kezdő időpontja a(z) |
2019.05.01-jétől a Takarékbank Zrt. (névváltozást megelőzően: Xxxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt.), 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xxxxxxx 0., Cg. 01-10- 140275, adószám: 14479917-4- 44) jár el |
Pátria Takarékszövetkezet, Székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10. (xxxx.xx: 01-02-054590) Központi ügyintézési hely: 2230 Gyömrő, Xxxxxx Xxxxxx. u. 22. (adószám: 10118304-4-43) A Pátria Takarékszövetkezet 2019.10.31.-ig megkötött szerződései tekintetében 2019.11.01-től a Takarékbank Zrt. (névváltozást megelőzően: Xxxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt.), 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xxxxxxx 0., Cg. 01-10- 140275) jár el. | EN-I- 50321/201 1. | 2019. november 1. | |
TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet, Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxx 00. (xxxx.xx: 01-02-054583) Központi ügyintézési hely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 00-00. A. ép. I/6. (adószám: 13975410-4-43) A TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet 2019.10.31.-ig megkötött szerződései tekintetében 2019.11.01-től a Takarékbank Zrt. (névváltozást megelőzően: Xxxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt.), 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xxxxxxx 0., Cg. 01-10- 140275) jár el | 758/1997/F .,773/1997/ F., H-EN-I- 657/2016. | 2019. november 1. | |
Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 00. (cégj. sz.: 01-10-045459) (adószám: 13750664-4-44) A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. 2019.10.31.-ig megkötött szerződései tekintetében 2019.11.01-től a Takarékbank Zrt. (névváltozást megelőzően: Xxxxxxx Xxxxxxx Bank Zrt.), 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xxxxxxx 0., Cg. 01-10- 140275) jár el | EN-I- 1005/2006, EN-III- 29/2010, EN-I- 108/2011 | 2019. november 1. |
1. Általános Rendelkezések
A jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF), a Takarékbank Zrt. és jogelődei felsorolását tartalmazó, a megelőző táblázatban megjelölt hitelintézetek – a továbbiakban: Bank – által nyújtott elektronikus szolgáltatások igénybevételének részletes feltételeit szabályozza.
A Magyar Posta Zrt. (székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 0-0., cégjegyzékszám: 00-00-000000, adószám: 10901232-2-44) a Bank többes kiemelt közvetítője (a továbbiakban: Közvetítő). Jelen ÁSZF hatálya kiterjed a Magyar Posta Zrt. közreműködésével létrejött, természetes személyekkel kötött elektronikus szolgáltatásokra vonatkozó szerződésekre is.
A jelen ÁSZF a Bank azon Ügyfeleire terjed ki, akik/amelyek a jelen ÁSZF alatt meghirdetett elektronikus szolgáltatást vesznek igénybe a Banktól.
Jelen ÁSZF hatálya nem terjed ki a Bank által 2019. november 1. napjától kötött Xxxxxxxx szolgáltatásra vonatkozó szerződésekre, valamint a Bank egyik jogelődje, a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. által 2019. október 31. napjáig nyújtott Telebank szolgáltatásra, amelyre vonatkozó szabályokat a TeleBank Szolgáltatás Általános Szerződési Feltételei elnevezésű dokumentum tartalmazza.
A Bank pénzügyi szolgáltatási tevékenységét a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) felügyeli.
A jelen ÁSZF, a Takarékbank Zrt. Pénzügyi Szolgáltatási Üzletszabályzat (a továbbiakban: Üzletszabályzat), az egyes elektronikus szolgáltatásokra vonatkozó Hirdetmények – a fizetési számlákra vonatkozó Alaphirdetmény, valamint az egyes számlatermékekre vonatkozó hirdetmény, valamint az adott szolgáltatásokra vonatkozó egyedi szerződések (a továbbiakban: Szerződés) együtt Szerződésnek minősülnek, egységben határozzák meg a Bank és az Ügyfél közötti jogviszony alapját, csak és kizárólag együttesen érvényesek és értelmezhetők. Ahol jelen ÁSZF szerződést említ, ott, kivéve, ha a szövegkörnyezetből más nem következik, ezen szabályrendszer összességét kell érteni.
Jelen ÁSZF hatálya alá a Hitelintézet azon termékei tartoznak, amelyek esetén a Hirdetményben vagy az Ügyféllel kötött Szerződésben a termékre vonatkozó általános szerződési feltételként, jelen ÁSZF került megjelölésre.
A jelen ÁSZF-ben, valamint a Bank és az Ügyfél között létrejött egyes Szerződésekben nem szabályozott kérdésekben az Üzletszabályzat, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.), és más vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.
A jelen ÁSZF 1. számú melléklete tartalmazza a Bank által használt telefonszámokat és e-mail címeket.
Általános fogalmak:
Xxxxxxxx Xxxxxxxx Rendszer (későbbiekben: AFR): GIRO Zrt. által működtetett azonnali átutalási megbízások teljesítésére szolgáló belföldi forint fizetési elszámolási rendszer, amelynek során a megadott fizetési megbízás a jogszabályban (35/2017 (XII.14.) MNB rendelet) meghatározott időtartamon belül teljesül.
Azonnali fizetési megbízás: Belföldi fizetési forgalomban az az egyedi, forint összegre szóló, a forintban vezetett Bankszámla terhére megadott legfeljebb 10.000.000 Ft azaz tízmillió forint összegű, terhelési napot nem tartalmazó átutalási megbízás, amelyet az Ügyfél információtechnológiai eszköz, távközlési eszköz útján nyújt be, és amelyet a pénzforgalmi szolgáltató emberi beavatkozást nem igénylő módon dolgoz fel, és az – kivéve ha a benyújtó Fogyasztónak minősülő természetes személy – nem minősül Kötegelt megbízásnak. Jelen ÁSZF szempontjából az Azonnali fizetési megbízás benyújtására alkalmas információtechnológiai eszköz: a Takarék Netbank, Mobilapp és a Takarék e-Bank.
Átvezetés: Jelen szerződési feltételek vonatkozásában jelenti a Takarékbank Zrt. Fizetési számlák és fizetési számlához kapcsolódó betétek Általános Szerződési Feltételeiben, meghatározott fogalom.
ÁSZF: A lakossági és pénzforgalmi bankszámlákhoz kapcsolódóan a Bank Elektronikus szolgáltatásainak és az azokon keresztül igénybe vehető banki szolgáltatásai elérésének részletes feltételeit, vonatkozó általános szabályait tartalmazó rendelkezések összessége, értve ez alatt a jelen ÁSZF, valamint a Takarékbank Zrt. közvetlen és közvetett jogelődei azonos tárgyú 2019. november 1. napjával módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt, jelen Általános Szerződési Feltételekben meghatározott rendelkezéseit is.
Bank/Hitelintézet: Takarékbank Zrt. (székhely: 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 9., cégjegyzékszám: 00-00-000000, tevékenységi engedély száma és kelte: E-I-1005/2006. november 23.)
Bankfiók/Fiók/Kirendeltség: az az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiség, amelyben az Ügyfelek a Hitelintézet pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásait személyesen vehetik igénybe. Bankfióknak minősül a Hitelintézet által üzemeltetett autóbusz is, amelyben a Hitelintézet honlapján meghirdetett ütemezés szerinti időpontokban a megjelölt földrajzi helyeken a megjelölt szolgáltatásokat igénybe vehetik az Ügyfelek, valamint a Postahely is.
Bankkártya: olyan készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, amellyel a Kártyabirtokos a Bankkal szemben fennálló bankszámla követelése felett rendelkezhet.
Bankszámla: az Ügyfélnek a Banknál a Bank által forintban vagy devizában vezetett, a pénzforgalmi jogszabályok szerinti Fizetési Számlája, amelyen forgalmi Tranzakciók bonyolíthatók le, és amelyre a Bank a napi záró egyenleg alapján kamatot fizet (magában foglalja a lakossági és a pénzforgalmi bankszámlákat).
Betét: Jelen szerződési feltételek vonatkozásában jelenti a Takarékbank Zrt. Fizetési számlák és fizetési számlákhoz kapcsolódó betétek Általános Szerződési Feltételeiben meghatározott, fizetési számlához kapcsolódó Betétet.
Böngésző (browser): A Bank mindenkor hatályos, adott elektronikus csatornára vonatkozó Felhasználói Kézikönyvben közzétett típusú WEB böngészők, amelyeket a Takarék Netbank és a Takarék Mobilapp számítástechnikai rendszere támogat. A Számlatulajdonos, Felhasználó tudomásul veszi, hogy bizonyos böngészők használata egyes országokban jogsértő lehet.
Cégképviselő: a Bank Pénzforgalmi bankszámlával rendelkező Számlatulajdonosának szervezeti formáját szabályozó jogszabályban a szervezet képviseletére jogszabály erejénél fogva jogosultként meghatározott személy, aki kinevezését/megválasztását a vonatkozó jogszabályban / banki eljárásrendben meghatározott módon igazolja. A Takarék Netbank, Takarék Mobilapp és Takarék e-Bank szolgáltatásának igénybevétele kapcsán képviseleti aláíró (Cégaláíró) igénybevevő is lehet, aki természetes személyként a számlatulajdonos szervezetnek a szervezet képviseletére, jogszabály erejénél fogva jogosultként meghatározott személy. Aláíró jogát egyedül vagy más képviseletre jogosulttal együttesen gyakorolhatja a rá vonatkozó képviseleti szabályok szerint. Képviseleti jogának terjedelmét az aláírási pontszám fejezi ki.
E-mail: A Bank részéről az Ügyfél által megadott és a banki rendszerekben rögzített e-mail címre küldött elektronikus levél.
Elektronikus fizetési megbízás: az elektronikus csatornára vonatkozó szerződésben meghatározott pénzforgalmi megbízás.
Elektronikus megbízás: olyan nem papír alapú megbízás, amelyet az Ügyfél a Bankkal kötött Bankszámlára vonatkozó szerződés, illetve annak hatálya alatt kötött, elektronikus szolgáltatásra (Takarék Netbank, Takarék e-Bank, valamint Takarék Mobilapp használatára) vonatkozó szerződés alapján elektronikus szolgáltatás igénybevételével továbbít a Bank részére, illetve a Bankhoz Számlainformációs szolgáltatás igénybevételével benyújtott, az Ügyfél által jóváhagyott elektronikus megbízás. Elektronikus megbízás a Takarék VideoBankon, keresztül benyújtott elektronikus megbízás is.
Elektronikus szolgáltatások/elektronikus csatornák: a Takarék Netbank, Takarék e-Bank, Takarék Mobilapp, Takarék VideoBank, Takarék Online Hiteligénylési Felület és az SMS Szolgáltatás, amelynek funkciói az adott szolgáltatáshoz tartozó Felhasználói Kézikönyvben találhatóak. Elektronikus szolgáltatásnak minősül a Számlainformációs szolgáltatás is.
Értékpapírszámla: a dematerializált értékpapírról és a hozzá kapcsolódó jogokról az értékpapír-tulajdonos Ügyfél javára a befektetési szolgáltató által vezetett nyilvántartás
Felhasználó: a Számlatulajdonos által a Banknál rendszeresített módon (aláírás-bejelentő karton) a fizetési-, értékpapír számla feletti rendelkezési joggal felruházott természetes személy, akinek a Számlatulajdonos az elektronikus szolgáltatásokhoz a Bank által előírt, a Számlatulajdonos által bejelentett jogosultsági szintnek megfelelő hozzáférést biztosít.
Felhasználói azonosító: a Felhasználó személyének azonosítására szolgáló azonosító kód, amelyet a Bank bocsájt a Felhasználó rendelkezésére. Bank minden Felhasználó számára különböző Felhasználói azonosítót biztosít.
Felhasználói Kézikönyv: A Bank Elektronikus szolgáltatásainak – így például a Takarék Netbank, Takarék Mobilapp, Takarék VideoBank és Takarék Online Hiteligénylési Felület - részletes használatát, funkcióit és technikai feltételeit tartalmazó, a Bank által az adott Elektronikus szolgáltatást igénybevevő Ügyfél, Számlatulajdonos, Felhasználó rendelkezésére bocsátott leírás, amely letölthető a Bank Honlapjáról.
Fizetési kérelem: a Kedvezményezett által a Fizető félnek címzett fizetés kezdeményezésére vonatkozó üzenete, amely legalább az Azonnali átutalási megbízás megadásához szükséges valamennyi adatot tartalmazza. Külön nyilatkozat alapján igényelhető szolgáltatás, amelyet a nyilatkozat megtételét követően aktiválni szükséges.
Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy.
Fő-kártyabirtokos: Lakossági bankszámla esetén a Számlatulajdonos részére kibocsátott, két néven vezetett bankszámla esetén az elsőként kibocsátott Bankkártya, illetve Hitelkártya esetén a Hitelkeret-szerződést kötő személy részére kibocsátott Hitelkártya birtokosa.
Harmadik fél szolgáltató: Olyan külső piaci szereplők, amelyek a megfelelő hatósági engedélyek birtokában, továbbá az ügyfelek hozzájárulása alapján az e célból kialakított OpenAPI használatával jogosultak Számlainformációs szolgáltatást nyújtani azon banki ügyfelek számára, akiknek a fizetési számlája online módon hozzáférhető.
Helyesbítés: Az Ügyfelet megillető azon jog, hogy kezdeményezze az általa jóváhagyott, de a Bank által hibásan teljesített, vagy a jóvá nem hagyott, és jóváhagyás hiányában teljesített fizetési művelet kijavítását.
Hirdetmény: A Takarékbank Zrt. „Alaphirdetmény - fizetési számlákra és betétkezelésre vonatkozóan” című dokumentuma a hozzá kapcsolódó termékhirdetményekkel együtt (továbbiakban: Alaphirdetmény és a kapcsolódó Termékhirdetmények), valamint a 2019. október 31. napjáig a Takarékbank Zrt. Jogelődjei által kötött fizetési számla és Elektronikus szolgáltatásokra vonatkozó szerződések részeit képező hirdetmények. Az Alaphirdetmény és a kapcsolódó Termékhirdetmények, a Takarékbank Zrt. és a Jogelődök által a Takarék Csoport Fizetési számlák és fizetési számlákhoz kapcsolódó betétek ÁSZF hatálya alatt kötött valamennyi szerződésre és a Takarékbank Zrt. 2019. november 1. napjától megkötött fizetési számla szerződéseire vonatkozik.
Hitelkártya: A Lakossági Hitelkártya Általános Szerződési Feltételeiben meghatározott jelentéssel bír.
Hitelszámla: A Lakossági Hitelkártya Általános Szerződési Feltételeiben meghatározott jelentéssel bír.
Integrált biometrikus azonosítás: Ez a funkció lehetővé teszi a biometrikus azonosítással történő bejelentkezést és fizetési megbízás jóváhagyását (Androidos mobilkészülék esetén – ujjlenyomattal, iOS esetében TouchID vagy FaceID használatával) a Felhasználói Kézikönyvben foglalt időponttól (azaz 2021.10. 31-től) és feltételek szerint. Egy Mobiltelefonon egy – kizárólag megszemélyesített - Felhasználó veheti igénybe ezt a szolgáltatást.
Jogelőd: a Takarékbank Zrt.-be 2019. április 30. és 2019. október 31. napján beolvadt Hitelintézetek, valamint azok közvetlen és közvetett jogelődei.
Jóváhagyás: a Felhasználó azon nyilatkozata, jogcselekménye, ráutaló magatartása, amellyel a Bankszámlája terhére általa adott, illetve a Kedvezményezett által vagy Kedvezményezetten keresztül kezdeményezett fizetési megbízások Bank általi teljesítését engedélyezi. Az egyes fizetési módok, illetve a fizetési megbízás benyújtása helyétől függően eltérő lehet.
Kártyabirtokos: Hitelkártya és Bankkártya Főkártya birtokos és Társkártya birtokos.
Keretszerződés: az egyes Elektronikus szolgáltatásokra vonatkozó, a Bank és az Ügyfél között létrejött szerződés, amelynek elválaszthatatlan része a jelen ÁSZF, valamint a Hirdetmény, valamint a Pénzügyi Szolgáltatási Üzletszabályzat. Attól függően, hogy az Elektronikus szolgáltatás Bankszámlához, Bankkártyához, Hitelkártyához kerül igénybevételre az adott szolgáltatás tekintetében a vonatkozó Általános Szerződési Feltételek és Hirdetmények rendelkezései, valamint a Pénzügyi Szolgáltatási Üzletszabályzat rendelkezései is figyelembe veendőek.
Kötegelt Pénzforgalmi Megbízás: Kötegelt fizetési megbízásnak azok az átutalási megbízások minősülnek, amikor a Felhasználótól a Bankhoz egyidejűleg egynél több fizetési megbízás érkezik elektronikus csatornán.
Lakossági ügyfél: a Bankkal Bankszámlaszerződést/a Bank által közvetített Értékpapírszámla szerződést és a Takarék VideoBank Felhasználói Kézikönyvben megjelölt hitelszerződést kötő természetes személy.
Magyar Posta Zrt.: (székhely: 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6., cégjegyzékszám: 00-00-000000, adószám: 10901232-2-44) a Hitelintézet többes kiemelt közvetítője.
Másodlagos számlaazonosító: A Számlatulajdonos Bankszámlájának azonosítására szolgáló, a 35/2017. MNB rendeletben meghatározott másodlagos számlaazonosításra jelölhető adatokból, az Ügyfél által választott egyedi azonosító. A másodlagos számlaazonosítóval összefüggő kérdéseket a Bank Fizetési számlák és fizetési számlákhoz kapcsolódó betétek ÁSZF-e tartalmazza.
Megszemélyesítés funkció: Lehetőséget biztosít egy Felhasználói azonosító egy Mobiltelefonon történő rögzítésére, ezzel egyszerűsítve a Takarék Mobilappba való bejelentkezést (kiváltja a bejelentkezéskor kötelezően megadandó Felhasználói azonosítót). A Megszemélyesítés az Integrált biometrikus azonosítás használatához szükséges funkció, amely szolgáltatást a Felhasználói Kézikönyvben foglalt időponttól (azaz 2021.10.31-től) és feltételeknek megfelelően nyújt a Bank.
Mobiltelefon: A mobiltelefon (röviden mobil) önmagában kis hatótávolságú hordozható elektronikus telekommunikációs eszköz. Az alap beszédközvetítő funkción kívül egyéb GSM szolgáltatást támogatnak, így például az SMS-t (szöveges üzenet), e-mailt, internetet, MMS-t (multimédia üzenet, fotók, videók küldése), készüléktípusoktól függően biometrikus azonosításra alkalmas és NFC-t tartalmaz (Az NFC (Near field communication) egy rövid hatótávú kommunikációs szabványgyűjtemény okostelefonok és hasonló (általában mobil) eszközök között, egymáshoz érintéssel vagy egymáshoz nagyon közel helyezéssel (maximum pár centiméter) létrejövő rádiós kommunikációra).
MTB Zrt.: A Hitelintézet számára Értékpapírszámla szerződés megkötésére megbízást adó pénzügyi intézmény.
Online módon hozzáférhető fizetési számla: olyan fizetési számla, amely vonatkozásában lehetőség van számítástechnikai eszközök közvetlen kapcsolata útján fizetési megbízást adni, valamint adatokhoz, információkhoz hozzáférni.
OpenAPI: A Bank azon szolgáltatása, amely a xxx.xxxxxxxxxxx.xx weboldalon publikált informatikai csatornán keresztül lehetővé teszi a Harmadik fél szolgáltató számára és Számlainformációs szolgáltatás elérését az ügyfelek számára a Takarék Netbankban, Takarék Mobilappban hozzáférhető fizetési számlák terhére, illetve számlákról.
Postahely: A Magyar Posta Zrt. ügyfelek részére nyitva álló – a Hirdetményben megjelölt – helyiségei, ahol az ügyfelek a Magyar Posta Zrt. által közvetített banki termékeket a Postahely nyitvatartás idejében személyesen vehetik igénybe.
QR kód olvasással indított Azonnali fizetési megbízás rögzítése, indítása: A Mobiltelefon bejelentkező képernyőjén látható QR kód ikonra kattintva lehetőség van a szabványos QR kód (Azonnali fizetési megbízás részleteit tartalmazó, a Felhasználói kézikönyvben rögzített szabvány(ok)nak megfelelő QR kód) beolvasására, amely automatikusan egy Azonnali átutalási megbízást rögzít. A Felhasználónak az Azonnali fizetési megbízást jóvá kell hagynia. Ezt a funkciót kizárólag a Takarék Mobilapp rendszerben megszemélyesített Felhasználó veheti igénybe a Felhasználói Kézikönyvben foglalt időponttól (azaz 2021.10.31-től) és feltételeknek megfelelően.
SMS: SMS (Short Message Service, „rövidüzenet-szolgáltatás”), mobiltelefonnal küldött rövid terjedelmű, meghatározott karakterszámú, a „GSM Doc 28/85 "Services and Facilities to be provided in the GSM System” szabvány szerinti üzenet.
Számlainformációs szolgáltatás: Az ügyfél által Harmadik fél szolgáltató igénybevételével a Bankhoz benyújtott, a fizetési számlájára vonatkozó információ kérés. A kérés végrehajtásához a Számlatulajdonos és/vagy Felhasználó jóváhagyása szükséges.
Számlatulajdonos: A Bankkal Bankszámlaszerződést kötő természetes személy (ideértve a lakossági Bankszámlák esetén a két néven vezetett Bankszámla esetén mindkét Számlatulajdonost), illetve jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezet.
Takarékbank Honlap: Az internet használója a xxx.xxxxxxxxxxx.xx internet címen érheti el a Takarékbank honlapját. A honlap a Bank szolgáltatásairól, termékeiről nyújt információt. Az elektronikus szolgáltatások igénybevételére szintén a honlapon keresztül, annak oldalain nyílik lehetőség.
Takarék online iPIN módosító felület: a Bank honlapján (xxxxx://xxxx.xxxxxxxxxxx.xx), valamint a Takarék Netbank és Mobilapp rendszeren keresztül elérhető Elektronikus szolgáltatás, amelynek segítségével a Takarék Netbank Felhasználó módosítani tudja a Takarék Netbankban kezelt, internetes vásárlásra alkalmas
bankkártyájához tartozó internetes PIN (iPIN) kódot. A felületet kizárólag Takarék Netbank szerződéssel és adott fizetési számlán 10 aláírási ponttal rendelkező Felhasználó használhatja.
Takarék e-Bank szolgáltatás (korábban: Electra Home Banking): az Ügyfél legalább egy telephelyén, legalább egy számítástechnikai eszközére telepített számítógépes program, azaz a Takarék e-Bank szoftver telepítő készlet a Bank vagy a Számlatulajdonos által való telepítés útján elérhető elektronikus banki szolgáltatás, amely segítségével a Felhasználó a Bankszámla javára / terhére fizetési-; valamint egyéb a jelen ÁSZF-ben, illetve a Hirdetményben mindenkor megjelölt műveleteket végezhet / kezdeményezhet; valamint egyéb – jelen ÁSZF szerinti – szolgáltatásokat vehet igénybe.
Takarék Netbank szolgáltatás (korábban: Electra Internet Banking): a Bank honlapján (xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxx címen) keresztül elérhető elektronikus banki szolgáltatás, amely segítségével a Felhasználó a Bankszámla javára / terhére fizetési-; szerződéskötési ajánlatokat tehet; valamint egyéb – jelen ÁSZF szerinti – szolgáltatásokat vehet igénybe.
Takarék Mobilapp szolgáltatás: A Google Play Áruházból, a Huawei AppGallery-ből vagy az App Store-ból letölthető alkalmazás a mindennapi bankolás megkönnyítésére, amely a Takarék Netbank szolgáltatástól eltérő, azaz kibővített funkcionalitással érhető el 2021. szeptember 30. napját követően a Felhasználói Kézikönyvben foglalt időponttól és feltételeknek megfelelően.
Takarék Online Hiteligénylési Felület: a Bank honlapján (xxxxx://xxxxxxxxxxx.xxxxxxxxxxx.xx vagy a xxxxx://xxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxx-xxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxx-xxxxx linken keresztül elérhető, teljes körű online hitelügyintézés lehetőségét biztosító felület, amelynek segítségével az Ügyfél az ott meghatározott hiteltermékeket tudja igénybe venni. A Takarék Online Hiteligénylési Felület - egy személyes tárhellyel kiegészítve - a hitelezési folyamatok teljes körű online igénylését biztosítja. A Takarék Online Hiteligénylési Felület 2021. október 30. napján megszűnik, és a Takarék VideoBank részeként működik tovább 2021. október 31. napjától.
Takarék SMS Szolgáltatás: az a szolgáltatás, amelynek keretein belül, a Banknál vezetett Bankszámlán bonyolított forgalmakról, valamint egyenlegekről, illetve Bankkártyával/Hitelkártyával végzett műveletekről rövid szöveges üzenet (SMS) formájában a Bank információt ad. Az Ügyfél a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó felhasználói adatlapon nyilatkozik arról a Banknak, hogy a szolgáltatásba bevont fizetési számláját/számláit érintő forgalomból miről kíván információt kapni SMS formájában.
Takarék VideoBank (Szolgáltatás): a Lakossági és Vállalati ügyfél elektronikus csatornán történő azonosítását és a személyazonosság ellenőrzését, a Lakossági és Vállalati ügyfél által tett jognyilatkozatok biztonságos tárolását, a tárolt adatok visszakeresését és ellenőrzését szolgáló valós idejű zártláncú kép- és hangátviteli rendszer, amely lehetővé teszi a Hirdetményben foglalt termékek és szolgáltatások igénybevételére irányuló jognyilatkozatok megtételét, bankfiók felkeresése nélkül. 2021.10.31-től a Takarék VideoBank szolgáltatás igénybevétele külön regisztrációhoz kötött. Fenti dátumtól a korábbi Takarék VideoBank és a Takarék Online Hiteligénylési Felület összeolvad, és egy közös csatornaként / felületként szolgál a videobanki hívások kezelésére, valamint online hitel igénylésére – a Takarék VideoBank Felhasználói Kézikönyvben meghatározott feltételek mellett. Az MNB oldaláról érkező - Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitelt igénybevenni szándékozó - ügyfelek továbbra is közvetlen linken keresztül érhetik el a teljeskörű online hiteligénylésre szolgáló felületet. Az összeolvadást követően a Bank a regisztrációval egyidejűleg minden Ügyfél részére egy díjmentesen igénybe vehető egyéni Tárhelyet biztosít a videobanki csatorna használatához. A Tárhely funkcióit a Takarék VideoBank Felhasználói Kézikönyvben részletezzük.
Takarék VideoBank Felhasználói Kézikönyv: A Takarék VideoBank részletes használatát, funkcióit és technikai feltételeit tartalmazó, a Bank által a Lakossági és Vállalati ügyfél rendelkezésére bocsátott leírások, amelyek letölthetők a Bank Honlapjáról.
Technikai eszköz: A Takarék Netbank, Takarék Mobilapp, Takarék e-Bank és Takarék Videobank igénybevételéhez szükséges, a Számlatulajdonos vagy a Felhasználó által biztosított hardver kiépítettség (konfiguráció), annak operációs rendszere(i), valamint az ezek működéséhez szükséges egyéb technikai eszközök használatához Böngészőre és internet elérésre van szükség. Technikai eszköznek minősül továbbá az elektronikus csatornák szolgáltatásainak igénybevételéhez szükséges, a szolgáltatások igénybevételére alkalmas, a Takarék e-Bank kivételével internet kapcsolattal rendelkező a Számlatulajdonos, Felhasználó rendelkezése alatt álló mobiltelefon készülék.
TeleBank szolgáltatás: A Bank – ideértve a 2019. október 31. napjáig igényelt - TeleBank szolgáltatására vonatkozó előírásokat 2019. november 1. napjától a TeleBank Szolgáltatás Általános Szerződési Feltételei elnevezésű dokumentum tartalmazza.
Ügyfél: A Bank pénzügyi vagy közvetített befektetési szolgáltatásait igénybe vevő természetes személy, illetve jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, az egyéni vállalkozó, egyéb szerv vagy szervezet.
ViCA: Virtuális Chipkártya Alkalmazás. A ViCA alkalmazás használatával biometrikus (Android eszközön ujjlenyomat, iOS eszközön Face ID vagy Touch ID) azonosítással lehetőség van a Takarék Netbankba vagy Takarék Mobilappba belépni/tranzakciókat jóváhagyni, ha a mobilkészülék támogatja a biometrikus azonosítást (az Android eszközre Google Play Store-ból, iOS eszközre Apple AppStore-ból tudja letölteni a ViCA alkalmazást). Amennyiben a készülék nem támogatja a biometrikus azonosítási lehetőségeket, vagy a Felhasználó nem kíván biometriát használni, a ViCA alkalmazás egyedileg beállított ViCA jelszóval ugyanúgy használható. A ViCA alkalmazást kizárólag Takarék Netbank szerződéssel rendelkező Felhasználó használhatja.
Takarék Netbank és Mobilapp szolgáltatáshoz kapcsolódó fogalmak:
Csomag funkció: a Felhasználónak lehetősége van arra, hogy több megbízását Csomagba helyezze, amelyeket egy Egyedi jelszó használatával küldhet be teljesítésre. Lakossági ügyfél esetén lehetőség van arra, hogy több, Azonnali átutalási megbízásnak minősülő tranzakció kerüljön továbbításra a Csomag funkcióval. A Csomag funkcióval kapcsolatos további előírásokat a Takarék Netbankra és Takarék Mobilappra vonatkozó Felhasználói Kézikönyv tartalmazza.
Csoportos átutalási megbízás: az a fizetési mód, amikor az Ügyfél azonos jogcímen, kötegelve benyújtott megbízásával megbízza a Bankot, hogy – a mindenkori GIRO csoportos szabványok szerint – pénzforgalmi bankszámlája terhére, a tételesen felsorolt Jogosultak bankszámlái javára, a felsorolásban részletezett pénzösszegeket utaljon át. Ha a Jogosult(ak) számlavezető bankja a Bank, akkor a megbízást a Bank úgy tekinti, hogy az arra vonatkozik, hogy a Bank a csoportos átutalási megbízás adott Jogosultra vonatkozó részét belső átutalásként teljesítse.
Egyedi jelszó: a Felhasználó részére SMS üzenetben megküldött korlátozott ideig érvényes azonosító kód, amelyet a Bank bejelentkezéskor és a megbízások/tranzakciók megadásakor küld meg. A megbízás Bank részére történő elküldése előtt a Felhasználónak az Egyedi jelszót a Takarék Netbank által kért funkciókban meg kell adnia.
Értesítési csomag funkció: a Felhasználó által igényelhető szolgáltatás, amellyel SMS vagy E-mail tájékoztató üzenetet kérhet bejövő, illetve kimenő fizetési kérelmeiről. A szolgáltatás tartalmazza az értesítést fizetési kérelem érkezésről, a határidő figyelmeztetést bejövő fizetési kérelem lejárata előtt 1 nappal, értesítést sikertelen kimenő fizetési kérelemről, illetve a státusz értesítést kimenő fizetési kérelem visszahívásról.
Függő jóváhagyások funkció: a Rögzítő által rögzített fizetési megbízásokat az Aláírási joggal rendelkező Felhasználó, illetve a Második helyi aláíró által rögzített és aláírt fizetési megbízásokat az Első helyi aláírási joggal rendelkező Felhasználó ebből a funkcióból (egyszerre) továbbíthatja a Banknak.
Jelszó: az Takarék Netbankba történő belépéshez szükséges, a hozzáférésre jogosult Felhasználó egyedi azonosítására szolgáló titkos jelszó, amely kizárólag a Felhasználó számára ismert, és a Kezdeti jelszó megváltoztatásával saját maga határoz meg, ideértve a Xxxxxxx által használt Belépési jelszó fogalmat is.
Kezdeti jelszó: a felhasználó bejelentkezési jelszava, melyet a Bank a szolgáltatás élesítésekor küld meg Felhasználó részére, a szerződésben megadott mobiltelefonszámra.
Lekérdező: a Pénzforgalmi bankszámla Cégképviselője által jelölt – korlátozott jogkörrel bíró – Felhasználó, aki Takarék Netbank hozzáférési jogosultsággal bír, de rögzítési és aláírási jog hiányában a Takarék Netbank alkalmazásból megbízás rögzítésére és küldésére nem jogosult.
Önadminisztrációs jog: a Felhasználói kézikönyvben meghatározott szolgáltatás/jogosultság.
Postaláda: a Bank által a Felhasználó részére a pénzügyi, pénzforgalmi és egyéb szolgáltatásaival összefüggésben eljuttatott információk tárhelye.
Rögzítő: a Pénzforgalmi bankszámla számlatulajdonosa által jelölt – korlátozott jogkörrel bíró – Felhasználó, aki Takarék Netbank hozzáférési jogosultsággal bír, de aláírási jog hiányában a Takarék Netbank alkalmazásból megbízás küldésére nem jogosult. Rögzítőként olyan személy is jelölhető, aki a Pénzforgalmi bankszámla felett nem Rendelkező.
Pre-paid: Xxxxx megvásárolt és megfizetett termék vagy szolgáltatás, ami az ellenérték megfizetését követően kerül felhasználásra / vehető igénybe.
Validációs kód: a Felhasználó részére SMS vagy e-mail üzenetben megküldött, olyan egyedi, korlátozott ideig érvényes azonosító kód, amelyet a Bank kizárólag a Másodlagos számlaazonosító regisztrálásakor küld meg a Másodlagos számlaazonosítóként megadott, ügyfél által a regisztrálási folyamat alatti elérhetőségre (eszközre).
SMS Szolgáltatáshoz kapcsolódó fogalmak:
Szolgáltatás jogosultja: a Számlatulajdonos/ Cégképviselő, és/vagy az általa jelölt, az SMS Szolgáltatás igénybevételére jogosult Rendelkező, illetve Hitelkártyához kapcsolódóan a Kártyabirtokos.
Takarék e-Bank szolgáltatáshoz kapcsolódó fogalmak és magyarázatok:
A Takarék e-Bank védett elektronikus kommunikációval teremt kapcsolatot a Bank központi számlavezető számítástechnikai rendszerével. Az Ügyfél oldalon telepített Takarék e-Bank az egyes telepítési helyeken nyújtja és közvetíti a Takarék e-Bank szolgáltatásait.
Aláírási jelszó: a Takarék e-Bankban a hozzáféréshez jogosult Felhasználó egyedi azonosítására szolgáló titkos jelszó, mely segítségével az előkészített megbízásokat – megfelelő aláírási jogosultság esetén – a Bank részére a Felhasználó továbbítja. Az aláírási jelszó a Felhasználó által kerül rögzítésre az első belépés során az aktiválást megelőzően.
Csoportos átutalási megbízás: az a fizetési mód, amikor az Ügyfél azonos jogcímen, kötegelve benyújtott megbízásával megbízza a Bankot, hogy – a mindenkori GIRO csoportos szabványok szerint – pénzforgalmi bankszámlája terhére, a tételesen felsorolt Jogosultak bankszámlái javára, a felsorolásban részletezett pénzösszegeket utaljon át. Ha a Jogosult(ak) számlavezető bankja a Bank, akkor a megbízást a Bank úgy tekinti, hogy az arra vonatkozik, hogy a Bank a csoportos átutalási megbízás adott Jogosultra vonatkozó részét belső átutalásként teljesítse.
Jelszó: a Takarék e-Bankba történő belépéshez szükséges, a hozzáférésre jogosult Felhasználó egyedi azonosítására szolgáló titkos jelszó, amely kizárólag a Felhasználó számára ismert, és a Kezdeti jelszó megváltoztatásával saját maga határoz meg.
Kezdeti jelszó: egyszer használatos kezdeti jelszó, melyet a Felhasználó a Takarék e-Bank szolgáltatási szerződés mellékletét képező Felhasználói adatlapon köteles megadni a Bank részére.
Kezelő: a Takarék e-Bank szolgáltatásra szerződött Számlatulajdonos, aki e szolgáltatást úgynevezett ügyfélcsoport szintű üzemeltetési mód esetén – felhatalmazásuk alapján – más Számlatulajdonosok bankszámláira vonatkozóan is jogosult használni a szolgáltatásra vonatkozó szerződésben meghatározott keretei között.
Lekérdező: a Pénzforgalmi bankszámla Cégképviselője által jelölt – korlátozott jogkörrel bíró – Felhasználó, aki Takarék e-Bank hozzáférési jogosultsággal bír, de rögzítési és aláírási jog hiányában a megbízás rögzítésére és küldésére a Takarék e-Bankban nem jogosult.
Rögzítő: a Pénzforgalmi bankszámla Cégképviselője által jelölt – korlátozott jogkörrel bíró – Felhasználó, aki Xxxxxxx e-Bank hozzáférési jogosultsággal bír, de aláírási jog hiányában a Takarék e-Bank alkalmazásból megbízás küldésére nem jogosult. Rögzítőként olyan személy is jelölhető, aki a Pénzforgalmi bankszámla felett nem Rendelkező.
Takarék e-Bank Postaláda: a Bank által a Felhasználó részére a Takarék e-Bank szolgáltatás útján eljuttatott pénzügyi, pénzforgalmi és egyéb szolgáltatásokkal összefüggésben eljuttatott információk tárhelye.
Az itt nem szabályozott fogalmakra a Fizetési számlák és fizetési számlákhoz kapcsolódó betétekre vonatkozó Általános Szerződési Feltételekben meghatározott fogalmak az irányadóak.
Takarék VideoBank szolgáltatáshoz kapcsolódó fogalmak és magyarázatok:
Tárhely: a Bank által a Lakossági és Vállalati ügyfél részére – a videobanki Videóhíváshoz és az online hiteligényléshez - ingyenesen biztosított, az elektronikus kapcsolattartáshoz tartozó, a dokumentumok, értesítések, tájékoztatók stb. kölcsönös kézbesítésére és azok tárolására szolgáló, – jelszóval vagy más biztonsági elemekkel védett felületre történő, belépést igénylő – elektronikus felület, amely egyúttal tartós adathordozónak is minősül. A Tárhely funkció 2021. október 31. napjától minden – a Takarék VideoBankot használó – ügyfél részére elérhetővé válik és a szolgáltatás csak regisztrációval vehető igénybe.
Ügyintéző: a videó hívás során a Bank pénzügyi és közvetített befektetési szolgáltatásait nyújtja (lásd: videobanki operátor).
Virtuális várószoba: olyan virtuális egység, amelyben az Ügyfél a videoBanki operátor által a videóhívás megkezdéséig várakozik.
Videohívás: jelen ÁSZF-ben meghatározott feltételeknek megfelelő Technikai eszköz segítségével kezdeményezett kapcsolat az Ügyfél és a Bank Ügyintézője (videobanki operátor) között.
Vállalati ügyfél: a Bankkal Bankszámlaszerződést/a Bank által közvetített Értékpapírszámla szerződést és a Takarék VideoBank Felhasználói Kézikönyvben megjelölt hitelszerződést kötő jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezet, amelynek Cégképviselője aláíró jogát egyedül gyakorolhatja és önállóan jogosult rendelkezni a Bankszámla felett.
1.2. Általános Szerződési Feltételek hatálya, elfogadása, módosítása
A Bank Ügyfele jelen ÁSZF-et az Igénylőlap és Szerződés vagy a Szerződés (a továbbiakban: Szerződés) aláírásával, nem bankfiókban történő szerződéskötés esetén az igénylés benyújtásával fogadja el, mely dokumentumot részére a Bank – a Hirdetménnyel egyetemben – a Szerződés részeként biztosít. A Bank az Ügyfelei részére az ÁSZF-et a honlapján, és a Bankfiókban is közzéteszi, ahol azokat a meghirdetett üzleti órák alatt, illetve a honlapon folyamatosan bárki megtekintheti és megismerheti.
A Takarék VideoBank 2021. október31-től külön regisztráció mellett, erre vonatkozó szerződéskötés nélkül elérhető szolgáltatás. A VideBanki szolgáltatást meglévő- és új Lakossági, és meglévő Vállalati ügyfelek vehetik igénybe.
A Keretszerződés, így az annak részét képező ÁSZF és Hirdetmény a Bank az Ügyfeleit a módosítás szövegének
• a Bankfiókokban történő kifüggesztése,
• a Bank honlapján való egyidejű közlése,
• valamint az Ügyfelek számára kedvezőtlen módosítások esetén
o ha az Ügyfél a számlakivonatának elérési módját kizárólag a Takarék Netbank szolgáltatáson keresztüli letöltéssel igényelte, ekkor a Takarék Netbank postaládájában elhelyezett értesítés,
o ha az Ügyfél a számlakivonatának elérési módjaként kizárólag a Takarék e-Bank szolgáltatáson keresztüli letöltést jelölte meg, akkor a Takarék e-Bank kivonatok/értesítők menüpontban elhelyezett értesítés útján is értesíti az alábbi határidők mellett:
▪ az Ügyfelek számára kedvezőtlen módosításokról: legkésőbb a módosítás hatálybalépése előtt 2 hónappal,
▪ az Ügyfelek számára kedvezőtlen változást nem jelentő módosításokról legkésőbb a hatálybalépés napját megelőző banki munkanapon.
Az Ügyfél nevére szóló postai küldeményt – ellenkező bizonyításig - belföldi postai cím esetén annak postára adása napjától számított 5. (Ötödik) napon, külföldi postai cím esetén Európán belül 15. (Tizenötödik), Európán kívül 20. (Huszadik) napon; Takarék Netbank vagy Takarék e-Bank szolgáltatáson keresztül történő tájékoztatás esetén az értesítés képernyőn való elhelyezés, illetve a letöltés lehetővé tételének napjától számított 5. (Ötödik) napon kézbesítettnek kell tekinteni.
Amennyiben az Ügyfél a hatálybalépést megelőző munkanapig Bankhoz érkezetten nem jelzi írásban a Banknak kifogását a módosítással kapcsolatban, az adott szerződési feltételek módosítását a Felek elfogadottnak tekintik, és a módosítás hatálybalépésének időpontjától a Bank és az Ügyfelei között fennálló Szerződésekre a módosított feltételek az irányadóak. Amennyiben az Ügyfél a módosított feltételeket nem fogadja el, jogában áll a szerződést azonnali hatállyal díjfizetési kötelezettség nélkül felmondani. Ez esetben a Felek közötti elszámolásra jelen ÁSZF 11. pontjában foglalt rendelkezések az irányadóak.
Amennyiben jelen ÁSZF valamely rendelkezése ellentétes az Ügyfél és a Bank által aláírt Szerződéssel, úgy a Szerződés rendelkezése az irányadó.
Amennyiben valamely kérdést a szolgáltatás igénybevételére kötött Szerződés, vagy jelen ÁSZF nem szabályozza, úgy a Bank mindenkor hatályos Pénzügyi Szolgáltatási Üzletszabályzata és Hirdetményei, a Fizetési számlák és fizetési számlákhoz kapcsolódó betétekre vonatkozó Általános Szerződési Feltételei, illetve az érintett kapcsolódó szolgáltatás tekintetében a Lakossági és Vállalati Bankkártyák Általános Szerződési Feltételei, a Lakossági Hitelkártya Általános Szerződései Feltételei, a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel Általános Szerződési Feltételei és a Lakossági Jelzálogkölcsönök Általános Szerződési Feltételei, valamint a vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadóak. Az Elektronikus szolgáltatás alapjául szolgáló
Bankszámlára vonatkozó Keretszerződés tartalmazza a Bankszámla terhére, illetve javára végrehajtott fizetési műveletek lebonyolításának módját és feltételeit.
2. Az Elektronikus szolgáltatások által nyújtott szolgáltatások köre
Takarék Netbank: a Bank Internet honlapján (xxx.xxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxx címen) keresztül elérhető elektronikus banki szolgáltatás, amely segítségével a Felhasználó a Bankszámla javára / terhére fizetési megbízásokat adhat (Alapfunkció), melyhez kiegészítő szolgáltatásként a Bankszámla egyenlegét és számlaforgalmát lekérdezheti, a Bankszámlához kapcsolódó bankkártyákhoz beállításokat végezhet illetve megtakarított pénzének elhelyezését is kezdeményezheti a Takarék Netbank rendszer által mindenkor lehetővé tett körben.
A Takarék Netbankon, mint internetes felületen keresztül a Bank egyéb pénzügyi szolgáltatásai / szolgáltatások igénybevételét előkészítő és elősegítő szolgáltatást, illetve az igénybevett pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan tájékozódási vagy interakciós lehetőséget biztosíthat (Egyéb információs szolgáltatás) a Bank által mindenkor lehetővé tett körben.
Takarék SMS Szolgáltatás: az a szolgáltatás, amelynek keretein belül a Banknál vezetett Bankszámlán bonyolított forgalmakról, számla egyenlegekről az adott művelet esedékességkori terhelésekor – a Bank rövid szöveges üzenet (SMS) formájában információt ad. A Bank a Számlatulajdonos erre vonatkozó igénylése esetén a Hirdetmény szerinti díjtételek mellett nyújtja e szolgáltatást. Az SMS Szolgáltatás fajtái:
SMS KártyaFigyelő: a Bank a Számlatulajdonos erre vonatkozó megbízása esetén a Hirdetmény szerinti díj mellett, SMS értesítést küld a Bankkártyával / Hitelkártyával lebonyolított tranzakció(k)ról az általa megadott mobil telefonszámokra. A Bankszámla / Hitelkártya-számla devizanemétől eltérő devizanemben végzett tranzakció összege a tranzakció devizanemében kerül feltüntetésre az SMS- ben.
SMS TranzakcióFigyelő: automatikus, elektronikus rendszeren keresztül nyújtott banki szolgáltatás, amelyben Bank a Számlatulajdonos vagy a Számlatulajdonos által megjelölt Rendelkező – összesen maximum két fő – Banknál bejelentett mobiltelefonszámára a Számlatulajdonos forint vagy deviza Bankszámláján végzett tranzakciókról a Bankszámla devizaneme szerinti devizában információkat küld SMS üzenetben, a Számlatulajdonos erre vonatkozó megbízása esetén a Hirdetmény szerinti díj mellett. A Bank a következő műveletekről küld SMS üzenetet az esedékesség napján:
- Eseti forint vagy deviza átutalási, átvezetési és konverziós megbízás (bejövő/kimenő)
- Eseti forint vagy deviza átutalási, átvezetési és konverziós megbízáshoz (bejövő/kimenő) kapcsolódó díjak (a tranzakció időpontjában terhelődött díjak)
- Fióki készpénz befizetés/kifizetés
- Betétműveletek (lekötés/feltörés)
- Betétekhez kapcsolódó kamat jóváírások, terhelések
- Állandó átutalás és átvezetés (csak forint számla esetén)
- Állandó átutalás és átvezetés (csak forint számla esetén a tranzakció időpontjában terhelődött) díjak
- Közüzemi megbízások (csak forint számla esetén)
- Közüzemi megbízások díja (csak forint számla esetén)
- A bankszámlához, és egyéb – a bankszámlát érintő – banki szolgáltatásokhoz kapcsolódó jutalékok, díjak terhelése és jóváírása
- Számlavezetéshez kapcsolódó díj
- Számlához kapcsolódó szolgáltatás elszámolása
- Bankkártyához kapcsolódó díjak
Ha az SMS KártyaFigyelő, vagy az SMS TranzakcióFigyelő szolgáltatás keretében küldendő SMS- ek bármelyike bármely okból nem érkezik meg a Számlatulajdonos által megadott telefonszámra, úgy ügyfél az adott Tranzakció teljesüléséről a kapcsolódó bankszámla kivonatán utólag kap értesítést
Takarék e-Bank: a Bank azon szolgáltatása, amely keretében egyrészt a Felhasználó a Bankszámla javára / terhére fizetési megbízásokat adhat a Hirdetményben meghatározott üzleti órák alatt (Alapfunkció), melyhez kiegészítő szolgáltatásként a Bankszámla egyenlegét és számlaforgalmát lekérdezheti, a Bankszámlához kapcsolódó bankkártyákhoz beállításokat végezhet a Takarék e-Bank rendszer által mindenkor lehetővé tett körben.
A Takarék e-Bankon keresztül a Bank egyéb pénzügyi szolgáltatásai / szolgáltatások igénybevételét előkészítő és elősegítő szolgáltatást, illetve az igénybevett pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan tájékozódási vagy interakciós lehetőséget biztosíthat (Egyéb információs szolgáltatás) a Bank által mindenkor lehetővé tett körben, és módokon.
Takarék VideoBank: A Bank weblapjának erre a célra kialakított aloldalának (xxxxxxxxx.xxxxxxxxxxx.xx) felkeresésével asztali számítógépen, táblagépen vagy okostelefonon keresztül egy valós idejű videóhívás kezdeményezhető a Bank Ügyintézőjével.
A Takarék VideoBankon keresztül elérhető termékek körét és a nyitvatartási időt a mindenkori Takarék VideoBank Felhasználói Kézikönyv és Hirdetmény tartalmazza.
Az Ügyfél az Elektronikus szolgáltatások mindenkori köréről, funkcióiról és tartalmáról a Bank honlapján (xxx.xxxxxxxxxxx.xx), valamint a Bank telefonos ügyfélszolgálatán (tel.: +36-1/000-0000, a hét minden napján 0-24 órában hívható), a Postahelyen szerződött Ügyfelek esetében a +36-1/36-00-366-os telefonszámon keresztül tájékozódhat.
A Takarék VideoBank 2021. október 31. napjától külön regisztráció mellett elérhető digitális csatorna.
3. Az Elektronikus szolgáltatások igénybevételének műszaki feltételei
3.1. A Takarék Netbank szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei
A Takarék Netbank szolgáltatás igénybevételéhez a Számlatulajdonos köteles a Felhasználói Kézikönyvben rögzített technikai, műszaki feltételeket biztosítani.
3.2. A Takarék Mobilapp szolgáltatás igénybevételének feltételei
Az alkalmazás iOS és Android operációs rendszerű készülékekre tölthető le.
Az alkalmazás futtatásához az Ön készülékének a Felhasználói Kézikönyvben előírt feltételeknek kell megfelelnie.
3.3. A SMS Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei
A SMS Szolgáltatás az alábbi műszaki és technikai feltétel megléte esetén vehető igénybe:
• SMS fogadására alkalmas mobil telefonkészülék,
• működő SMS szolgáltatás valamely mobil távközlési szolgáltatónál.
3.4. A Takarék e-Bank szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei
A Takarék e-Bank szolgáltatás az alábbi ajánlott műszaki és technikai feltételek együttes megléte esetén vehető maximálisan igénybe:
• számítógép, táblagép vagy egyéb olyan eszköz, amely Windows operációs rendszerrel (vagy az említett operációs rendszerben igénybe vett szolgáltatásokkal teljesen megegyező szolgáltatásokat tartalmazó más operációs rendszer),
• folyamatos kapcsolattartásra alkalmas, megfelelő sávszélességű Internet kapcsolat (vezeték nélküli kapcsolati elem esetén megfelelő biztonsági beállítások megléte mellett).
3.5. Takarék VideoBank szolgáltatás igénybevételének műszaki és egyéb feltételei
A Takarék VideoBank szolgáltatás igénybevételének műszaki és egyéb feltételeit a Takarék VideoBank Felhasználói Kézikönyv tartalmazza.
4. Az Elektronikus szolgáltatásokkal kapcsolatos általános rendelkezések
4.1. Az Elektronikus szolgáltatások igénylésének és igénybevételének általános feltételei
Valamennyi – kivéve a Hitelkártyához és a Takarék Online Hiteligénylési Felülethez kapcsolódó – Elektronikus szolgáltatás igénylésének és igénybevételének feltétele, hogy a Számlatulajdonos a Banknál Xxxxxxxxxxxxx is rendelkezzen.
Az Elektronikus szolgáltatásait a Banknál Lakossági Bankszámla szerződéssel rendelkező Számlatulajdonos(ok), Pénzforgalmi bankszámlával rendelkező Számlatulajdonos(ok), és erre jogosult – az egyes szolgáltatások igénybevétele jellegétől függően a Bank által elvárt módon a képviseleti és rendelkezési joggal bíró – Cégképviselők, valamint az általuk rendelkezésre megjelölt személyek vehetik igénybe, míg az SMS KártyaFigyelő szolgáltatást a Hitelkártyához – bankszámla megnyitása nélkül is – a Kártyabirtokosok is igénybe vehetik.
A Bank a szolgáltatásra vonatkozó igény benyújtásakor személyazonosság ellenőrzést, illetve aláírás- vizsgálatot végez. Takarék Netbank és Takarék e-Bank szolgáltatáson keresztüli igénylés esetén a személyazonosítással / aláírás vizsgálattal egyenértékű, ha az adott igénylés / megbízás kapcsán, a Bank által korábban már azonosított Ügyfél, aki igénylését /megbízását Takarék Netbank/Takarék e-Bank esetén az őt illető Felhasználói azonosítóval és Jelszóval látja el.
A Bank fenntartja magának a jogot, hogy az Elektronikus szolgáltatás igénylését visszautasítsa. Amennyiben a Bank az Elektronikus szolgáltatás igénylését elutasítja, annak indokát csak annyiban köteles az Ügyféllel közölni, amennyiben az nem sérti az üzleti titokhoz fűződő érdekeit.
A Bank a Szerződés általa történt aláírását – továbbá a Takarék e-Bank szolgáltatás esetén az aktiválási kérelem Ügyfél által történő visszaküldését – követő legfeljebb öt munkanapon belül vállalja az Elektronikus szolgáltatás beállítását. A Banki beállítását követően a céges aláírási joggal rendelkező felhasználónak meg kell küldenie a Takarék e-Bankon keresztül a regisztrációs megbízását. A regisztrációs megbízás sikeres beküldését követően lehet a Takarék e-Bankon keresztül fizetési megbízást beküldenie, lekérdezéseket indítania.
A Számlatulajdonos, Hitelkártya esetében a Főkártya-birtokos köteles az Elektronikus szolgáltatás igénybevételére jogosított Rendelkező rendelkezési jogának módosítását, kiterjesztését más bankszámlára, visszavonását vagy módosítását, vagy megszüntetését – erre irányuló szándéka esetén – a Banknak írásban, a Bank által erre rendszeresített Adatlap kitöltésével bejelenteni. A módosítás / visszavonás a Bankkal szemben legkésőbb az írásbeli bejelentés érkezését követő második banki munkanap 0:00 órától hatályos.
Az Elektronikus szolgáltatás igénybevételével a Felhasználó a szerződéses együttműködési kötelezettsége körében elfogadja és tudomásul veszi, hogy a Bank a Felhasználó felé, a Felhasználó érdekkörébe tartozó indokolt okból (pl. ha technikai probléma adódik az elektronikus szolgáltatás nyújtása közben) vagy, ha a szerződés teljesítésével összefüggésben a Felhasználó tájékoztatása szükséges, úgy visszahívást kezdeményezzen.
A Bank a Felhasználóval ügyfélszolgálaton keresztül folytatott beszélgetést a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően elektronikusan rögzíti, kezeli, célhoz kötötten Bankon belül felhasználja, tárolja. Vita esetén Felek a Bank elektronikus rendszerében tárolt adatok valódiságát, esetleges jogvita esetén hitelt érdemlő bizonyítékként tekintik, kivéve, ha azok nyilvánvalóan tévesek.
Elektronikus szolgáltatás igénylése lakossági bankszámlához kapcsolódóan: Számlatulajdonos saját részére, a bankfiókban személyesen, vagy a Takarék VideoBankon keresztül Videohívásban igényelheti. Rendelkező részére Elektronikus szolgáltatás igénybevételének biztosítása esetén az Elektronikus szolgáltatás igénylése bankfiókban a Rendelkező(k) személyes jelenléte mellett történhet.
Elektronikus szolgáltatás igénylése pénzforgalmi bankszámlához kapcsolódóan: A Számlatulajdonos / Cégképviselő saját maga, illetve a Rendelkező személyes jelenléte esetén a Rendelkező részére is, a Bank bármely bankfiókjában benyújthatja a szolgáltatásra vonatkozó igényét. A Bank a Felhasználóként jelölt személy tekintetében csak személyazonosítást végez, az adott személy jogszabály / alapító okirat / társasági szerződés szerinti jogosultságát nem vizsgálja, és a jelölés jogszerűségéért Számlatulajdonos tartozik felelősséggel. Bank egyedi döntése alapján pénzforgalmi számlával rendelkező Ügyfél esetében az igénylés Banki alkalmazott jelenlétében a cég székhelyén is történhet.
Elektronikus szolgáltatás igénylése a Bank által közvetített értékpapírszámlához kapcsolódóan: Lakossági ügyfél esetén a Számlatulajdonos saját részére, a bankfiókban vagy a Takarék VideoBankon keresztül Videohívásban igényelheti.
Elektronikus szolgáltatás igénylése Hitelkártyához kapcsolódóan: Hitelkártyához a Főkártya-birtokos a Bank Elektronikus szolgáltatásai közül csak az SMS KártyaFigyelő Szolgáltatást igényelheti a bankfiókban személyesen.
4.2. A Takarék Netbank szolgáltatás igénylésének és igénybevételének feltételei
Takarék Netbank szolgáltatás igénybevételére az a Számlatulajdonos jogosult, aki a Bankkal megkötött
• forintban vezetett Fizetési vagy Pénzforgalmi számlára vonatkozó keretszerződéssel
• Takarék e-Bank vagy Takarék Netbank szolgáltatás nyújtásáról szóló Szolgáltatási szerződéssel és
• a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges technikai feltételekkel rendelkezik.
A devizaszámlával is rendelkező ügyfelek a szolgáltatás igénybevételével mind a deviza, mind a forintszámlájuk felett rendelkezni tudnak.
A kizárólag devizaszámlával rendelkező ügyfelek a Takarék Netbank szolgáltatásokat nem tudják igénybe venni.
Amennyiben a Számlatulajdonos az MTB Zrt-nél értékpapírszámla szerződéssel is rendelkezik, az MTBZrt.vel kötött kiegészítő megállapodás alapján igénybe veheti a Takarék Netbank szolgáltatás értékpapír modulját. Az értékpapírszámlán és ügyfélszámlán végrehajtható egyes megbízástípusokra vonatkozó részletes szabályozásokat és időpontokat a mindenkor érvényes MTB Zrt. Befektetési Szolgáltatásokra és Kiegészítő Szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzata és mellékletei tartalmazzák. A megbízásokat az MTB Zrt. a Befektetési Szolgáltatási Üzletszabályzatban és mellékletében meghatározottak szerint teljesíti. Felhasználóként jogosult a Takarék Netbank szolgáltatás igénybevételére a Számlatulajdonos és a Számlatulajdonos által a Banknál rendszeresített módon (felhasználói adatlap) a fizetési számla felett Takarék Netbank szolgáltatás útján rendelkezési joggal felruházott természetes személy, akinek a Számlatulajdonos a Takarék Netbank szolgáltatáshoz a bejelentett jogosultsági szintnek megfelelő hozzáférést biztosít.
Egy Takarék Netbank szolgáltatás igénybevételével több vállalkozás számláját is lehet kezelni. (Például azonos tulajdonos több vállalkozása esetén, azonos könyvelő cég több vállalkozás esetén.)
A Számlatulajdonos vállalja, hogy saját költségén és saját felelősségére biztosítja a Takarék Netbank szolgáltatás eléréséhez szükséges berendezéseket és szoftvereket (A Bank az Takarék Netbank szolgáltatás igénybevételéhez szükséges szoftver követelményekről a Számlatulajdonost a Takarék e-Bank szolgáltatási szerződés mellékleteként átadott tájékoztatóban tájékoztatja. A Bank nem köteles ellenőrizni, hogy a Számlatulajdonos megfelelő berendezést és szoftvert használ-e a szolgáltatás igénybevétele során, illetve, hogy más számítógépes alkalmazás (szoftver) nem korlátozza vagy akadályozza-e a Takarék e-Bank szolgáltatás használatát. A Bank nem vállal felelősséget a nem megfelelő vagy nem kellően biztonságos Felhasználó oldali berendezés vagy szoftver használata miatt bekövetkezett károkért, továbbá a Felhasználó számítástechnikai rendszerében történő vírusfertőzésekből eredő károkért. A Számlatulajdonos saját költségén és felelősségére köteles gondoskodni a berendezések karbantartásáról, vírusvédelméről és az abban tárolt adatok biztonságáról.
A Számlatulajdonos írásban a számlavezető fióknál a megfelelő adatlap kitöltésével kérheti a Takarék Netbank rendszerekhez új Felhasználó hozzárendelését vagy valamely Felhasználójának törlését, valamint az Takarék Netbank szolgáltatás körébe új fizetési számla felvételét vagy oda bevont fizetési számla Takarék e-Bank rendszerből történő törlését.
A Felhasználó a Xxxxxxx Netbank szolgáltatást személyre szóló felhasználói azonosító, valamint titkos jelszó alkalmazásával veheti igénybe. A felhasználói azonosító és a titkos jelszó, illetve adott körben a rendszer által elvárt további biztonsági kód (pl. SMS-ben megküldött dinamikus jelszó) alkalmazása megfelel a Bankban alkalmazott ügyfél-azonosításnak, illetve a fizetési számla feletti rendelkezés jogosultsága vizsgálatának. A szolgáltatás igénybevétele során használt mobiltelefonszám változását a Felhasználónak személyesen kell bejelentenie a Banknál.
Ha a Felhasználó a jelszavait elfelejtette, vagy többszöri sikertelen bejelentkezés következtében letiltotta magát, akkor a Számlatulajdonos azonosítását követően feloldásra kerül, illetve új jelszót kap, melyet SMS- ben hoz a Bank a tudomására. Az azonosítás történhet bankfiókban személyesen, vagy Xxxxxxxxxx, a Telebank szolgáltatásra szerződött ügyfelek esetében.
4.3. A Takarék Mobilapp szolgáltatás igénylésének és igénybevételének feltételei
A Takarék Mobilapp a Takarék Netbank mobilbarát és reszponzív változata. Funkcionalitásban megegyezik az asztali verzióval. A szolgáltatás igénybevételének feltétele a Takarék Netbankhoz kapcsolódó Elektronikus Szolgáltatásokra vonatkozó szerződés megkötése.
Az alkalmazás igénylése, azaz letöltése a Felhasználó készülékén történik, a Google Play, Huawei AppGallery vagy App Store áruházakból. A telepítést követően használható az alkalmazás. A Felhasználó a Xxxxxxx Netbank belépési adataival tudja használni a Takarék Mobilapp szolgáltatást.
Xxxxx XXXX-xxx a Takarék Netbank által nyújtott szolgáltatások alatt a Takarék Xxxxxxxx által nyújtott szolgáltatások is értendőek, kivéve a Felhasználói Kézikönyvben részletezett kibővített funkciókat.
4.4. Az SMS Szolgáltatás igénylésének és igénybevételének feltételei
SMS KártyaFigyelő szolgáltatás esetében: Lakossági és Vállalati Bankkártya esetén a Főkártya birtokos jogosult úgy a saját, mint a Társkártya birtokos által generált forgalomról SMS értesítést kérni, míg a Társkártya birtokos csak a saját Tranzakcióiról kaphat értesítést. Közös rendelkezésű számlák esetében a Főkártya birtokosa kaphat a társkártyával végzett tranzakciókról is SMS értesítést.
Vállalati Bankkártyák esetén egy adott Bankkártyához csak egy mobilszám adható meg.
A Számlatulajdonos / Hitelkártya birtokos az SMS Szolgáltatás igénylésével egyidejűleg felhatalmazza a Bankot, hogy a bankszámlájára / Hitelkártyájára vonatkozó, banktitoknak minősülő információkat, a tranzakciók végrehajtását követően vagy a szolgáltatás nyújtásának technikai időrendjében a Számlatulajdonos, illetve a Számlatulajdonos által az SMS Szolgáltatásra jogosult Rendelkező, Társkártyabirtokos, illetve Hitelkártya birtokos részére, a Bank részére megadott és a Bank által rögzített SMS fogadására alkalmas mobil telefonszámra továbbítsa.
4.5. A Takarék e-Bank szolgáltatás igénylésének és igénybevételének feltételei
A Bank Takarék e-Bank szolgáltatását, valamint a Takarék e-Bankon keresztül igénybe vehető további szolgáltatásokat – erre vonatkozó külön igény esetén – a Számlatulajdonos számára vezetett, és a jövőben megnyitásra kerülő valamennyi pénzforgalmi Bankszámlájára és a pénzforgalmi számlákhoz kapcsolódó betétszámlákra vonatkozóan biztosítja vállalati ügyfelei számára.
A Bank a Takarék e-Bankot a vállalati Ügyfelei részére egyedi és un. ügyfélcsoport szintű üzemeltetési móddal biztosítja.
Egyedi üzemeltetési szolgáltatás esetén a Számlatulajdonos bármely bankszámlájának kezelését a Takarék e-Bank szerződés megkötésével és a hozzá tartozó szoftverek üzembe helyezésével, azaz egyedi üzemmóddal biztosíthatja.
A Számlatulajdonosok kérhetik a Takarék e-Bank szoftver példányok több Takarék e-Bank szerződéshez kapcsolását és ezáltal ügyfélcsoport létrehozását. Ügyfélcsoport szintű üzemeltetési szolgáltatás több Számlatulajdonosra vonatkozóan a „Kezelő” Számlatulajdonossal kötött Xxxxxxx e-Bank szerződés és a valamennyi érintett Számlatulajdonos által – a velük megkötésre kerülő Takarék e-Bank szerződés(ek) elválaszthatatlan mellékleteként cégszerűen aláírandó - Kezelő hozzárendelési adatlap meglévő Takarék e- Bank Ügyfélterminál végponthoz megbízás Bankhoz történő benyújtásával kezdeményezhető, vehető igénybe.
A Kezelő jogosult - a Takarék e-Bank csoportüzemeltetési megbízás erre vonatkozó felhatalmazásának tartalma szerint - a Takarék e-Bank használatával kezelni a csatlakozó Számlatulajdonos(ok) bankszámláit, valamint rendelkezik az ügyfélcsoporthoz csatlakozó Számlatulajdonosok bankszámlái fölött.
A Számlatulajdonosnak a Kezelő hozzárendelési adatlap meglévő Takarék e-Bank végponthoz dokumentumban van módja megjelölni a szolgáltatáson keresztül elérni kívánt Bankszámlák körét. Amennyiben Számlatulajdonos Rendelkezőt Felhasználóként jelöl meg, azzal ellentétes rendelkezése hiányában, a Takarék e-Bankban a Rendelkező Felhasználó a Számlatulajdonos összes, Takarék e-Bankban elért bankszámláját eléri, amelyen Rendelkezőként jogosultsággal rendelkezik. Amennyiben Felhasználó már rendelkezik Xxxxxxx e-Bank szolgáltatással a Számlatulajdonos egy Bankszámlája felett, más Számlatulajdonos Bankszámlája felett csak a Számlatulajdonos erre vonatkozó igénye esetén kaphat felhasználói jogosultságot.
Cégképviselő Xxxxxxx e-Bank szolgáltatás igénybevételére vonatkozó Szerződés megkötésekor a vonatkozó formanyomtatvány kitöltésével írásban adja meg a bankszámlához hozzáférésre jogosult Felhasználó(k)
adatait, valamint a bankszámla feletti rendelkezési (hozzáférési) joguk típusát. A Felhasználók rendelkezési jogosultságának meghatározása során az alábbi típusok választhatóak:
• Többes aláíró: önállóan lekérdező funkciókat vehet igénybe, a Takarék e-Bankban pénzügyi tranzakciókat rögzíthet és egy Többes, vagy egy Önálló aláíró aláírásával együtt küldhet be teljesítésre.
• Önálló aláíró: lekérdező funkciókat vehet igénybe, a Takarék e-Bankban pénzügyi tranzakciókat rögzíthet és önállóan küldhet be teljesítésre.
• Rögzítő: önállóan, akár lekérdező funkciókat vehet igénybe, illetve a Takarék e-Bankban pénzügyi tranzakciókat rögzíthet – azonban az általa rögzített tranzakciók, mindaddig függő státuszban maradnak, amíg azt megfelelő aláírási joggal rendelkező(k), a rá(juk) vonatkozó szabályok szerint nem küldi(k) be teljesítésre.
• Lekérdező: önállóan lekérdező funkciókat vehet igénybe Takarék e-Bankban.
A Takarék e-Bank használatára a Felhasználó(k) olyan módon és legfeljebb olyan mértékben jogosult(ak), ahogyan a Takarék e-Bank szolgáltatásba bevont bankszámlák tekintetében egyébként megilleti Ő(ke)t, kivéve a Rögzítő és a Lekérdező, aki számla feletti rendelkezési jog hiányában is jogosult a jelen ÁSZF szerinti – őt illető – funkciók használatára.
Cégképviselői jogosultságok:
• a Számlatulajdonosnál telepített Takarék e-Bank(ok) regisztrálása az Takarék e-Bank rendszerében;
• Felhasználók megjelölése, a szerződésben és mellékleteiben rögzített adatok Takarék e-Bankon keresztüli megváltoztatása a Felhasználói Kézikönyvben részletezett szabályok szerint.
Felhasználói jogosultságok:
• Meghatározott bankszámla terhelését, jóváírását eredményező tranzakciók engedélyezési (aláírási-), valamint számfejtési-, rögzítési-, továbbá a bankszámla adatainak banki rendszerből való lekérdezési jogai teljes körével (a továbbiakban: teljes jogkör), vagy ezek bármelyikével rendelkezik;
• Teljes jogkör esetén az aláírási jogát egyedül vagy más bankszámla felett rendelkezőkkel együttesen gyakorolhatja, a Takarék e-Bankban mindenkor rögzített aláírási pontszámától függően.
Kezelő felelőssége:
• A Kezelő a Takarék e-Bank Ügyfélcsoport-terminál üzemeltetési megbízás alapján az adott úgynevezett ügyfélcsoport szintű üzemeltetési mód esetén az ahhoz csatlakozott Számlatulajdonos(ok) nevében jár el a Takarék e-Bank mindenkori szolgáltatásainak keretében megvalósuló bankszámla feletti rendelkezések során.
• A Takarék e-Bankban a Xxxxxx által adott megbízásokat a Bank a Számlatulajdonos megbízásainak tekinti, és a Számlatulajdonos megbízásaiként hajtja végre. E tevékenységéért a Kezelő korlátlan- és egyetemleges felelősséget visel az érintett Számlatulajdonosok és a Bank, valamint a harmadik fél felé.
• A Kezelő bankszámlák feletti Takarék e-Bank alapján megadott rendelkezési jogosultsága a Számlatulajdonos(ok) által a Kezelőnek adott közös, vagy egyedi számlatulajdonosi felhatalmazásokon alapulhat. Ilyen felhatalmazást a Kezelő részére a Számlatulajdonos(ok) a Takarék e-Bank Ügyfélcsoport-terminál üzemeltetési megbízással adhatnak.
A Takarék e-Bank használatát és technikai feltételeit, valamint az ügyféltől elvárható használatot és rendelkezési módokat az alkalmazásban elérhető Súgó menüpont tartalmazza.
4.6. Takarék VideoBank szolgáltatás igénylésének és igénybevételének feltételei:
A Takarék VideoBank igénybevétele 2021. október 31. napjától külön regisztrációhoz kötött, erre vonatkozó szerződéskötést azonban nem igényel. A szolgáltatást meglévő és új Lakossági, és meglévő Vállalati ügyfelek számára biztosítja a Bank. Így ezen szolgáltatás igénybevételére jogosult az a Lakossági ügyfél, aki:
• Bankszámla megnyitására, vagy a Takarék VideoBank Felhasználói Kézikönyvben megjelölt hitelre vonatkozó szerződést kötött a Bankkal, illetve Értékpapírszámla esetén a Bank közvetítésével az MTB Zrt-vel, vagy
• új ügyfélként Bankszámla szerződést és/vagy hitelszerződést kíván kötni a Bankkal, és
• rendelkezik a Takarék VideoBank szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a Takarék VideoBank Felhasználói Kézikönyvben meghatározott technikai feltételekkel.
Külön regisztrációval, erre vonatkozó szerződéskötés nélkül érhető el a Takarék VideoBank azon Vállalati ügyfél számára, aki:
• Bankszámla megnyitására vonatkozó, vagy a Takarék VideoBank Felhasználói Kézikönyvben megjelölt hitelre vonatkozó szerződést kötött a Bankkal,
• Cégképviselői aláíró jogát egyedül gyakorolhatja, illetve képviselője/képviselői a Bankszámla felett önállóan rendelkeznek,
• rendelkezik a Takarék VideoBank szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a Takarék VideoBank Felhasználói Kézikönyvben meghatározott technikai feltételekkel.
Videóhíváson keresztül történő megbízás adására, vagy szerződéskötésre csak az alábbi feltételeknek együttesen megfelelő Lakossági ügyfél és Vállalati ügyfél Cégképviselője esetében van lehetőség:
• 18. életévét betöltött, cselekvőképes természetes személy,
• magyar állampolgár,
• érvényes személyazonosító igazolvánnyal/útlevéllel és lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal, vagy kártya formátumú vezetői engedéllyel rendelkezik,
• a magyar nyelvet érti, levelezési nyelvnek a magyar nyelvet választja (tolmács, segítő közreműködése kizárólag fogyatékkal élők részére megengedett), saját maga nevében jár el a szerződéskötés során.
A Takarék VideoBank igénybevételének további feltétele, hogy a Lakossági ügyfél vagy a Vállalati ügyfél képviseletében eljáró személy a honlapon közzétett alábbi dokumentumok tartalmát megismerje, megértse és magára nézve kötelezőnek elfogadja:
1. Takarék VideoBank tájékoztató;
2. Adatkezelési tájékoztató és nyilatkozat,
3. Takarék VideoBank szolgáltatásának igénybevételi feltételeiről szóló Hirdetmény,
4. jelen ÁSZF-ben foglalt feltételek,
5. Takarék VideoBank Felhasználói Kézikönyv.
Az előzőekben ismertetett Lakossági és Vállalati ügyfelek a Videohívás indítással, valamint a Virtuális várószobában az előző bekezdésben foglalt dokumentumok megismerésével elfogadták a Takarék VideoBank szolgáltatásra vonatkozó rendelkezéseket/feltételeket, amely egyúttal a Bankszámla/hitelre vonatkozó szerződésének a módosítását is jelenti.
4.7. Távértékesítés keretében kötött szerződésekre vonatkozó speciális szabályok
Amennyiben valamely, a jelen ÁSZF hatálya alá eső Elektronikus szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés megkötésére távértékesítés keretében kerül sor (a Takarék VideoBankon keresztül értékesített szolgáltatási szerződések megkötése távértékesítés keretében értékesített szerződésnek minősül), a Hitelintézet a természetes személy Ügyfelet az alábbiakról tájékoztatja a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Távértékesítési tv.) előírásainak megfelelően:
Távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésnek az a szerződés minősül, amelyet a Hitelintézet, mint szolgáltató és a természetes személy Ügyfél, mint fogyasztó köt egymással szervezett távértékesítés keretében olyan módon, hogy a szerződés megkötése érdekében a Hitelintézet kizárólag távközlő eszközt alkalmaz.
Távközlő eszköznek minősül az olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében szerződési nyilatkozatok megtételére. Távközlő eszköznek minősül többek között a telefon, internetes honlap, e-mail, telefax, Videobank.
A Hitelintézet a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Pft.) által előírt szerződéskötést megelőző tájékoztatást a jelen ÁSZF, a Hitelintézet vonatkozó üzletszabályzata, a vonatkozó Elektronikus szolgáltatás igénybevételére irányuló szerződés, valamint Hirdetmények útján teljesíti és azzal a távértékesítés körében őt terhelő törvényi tájékoztatási kötelezettségnek is egyúttal eleget tesz.
A távértékesítés keretében kötött szerződés a szerződéskötéssel kapcsolatban az Ügyfél terhére többletköltséget nem okoz.
A távértékesítés keretében kötött szerződést az Ügyfél a szerződéskötés napjától számított 14 napon belül indoklás nélkül azonnali hatállyal felmondhatja.
Ha az Ügyfél a fent hivatkozott tájékoztatást a szerződéskötést követően kapja kézhez, felmondási jogát a szerződéskötés napjától kezdődően a tájékoztatás kézhezvételétől számított 14 nap elteltéig gyakorolhatja.
Ha az Ügyfél semmiféle tájékoztatást nem kapott, felmondási jogát a távértékesítési szerződés létrejöttétől kezdődően a megfelelő tájékoztatás kézhezvételétől számított 14 nap, de legfeljebb ettől az időponttól számított egyéves jogvesztő határidő elteltéig gyakorolhatja.
Ha az Ügyfél tájékoztatása nem volt megfelelő tartalmú, az Ügyfél felmondási jogát a szerződéskötés napjától kezdődően a tájékoztatás kézhezvételétől számított 14 nap, de legfeljebb ettől az időponttól számított 3 hónapos jogvesztő határidő elteltéig gyakorolhatja.
Ha az Ügyfél a távértékesítés keretében kötött szerződés megszüntetésére vonatkozó különös felmondási jogáról tájékoztatást nem kapott, az Ügyfél felmondási jogát a szerződéskötés napjától kezdődően a tájékoztatás kézhezvételétől számított 14 nap, de legfeljebb ettől az időponttól számított 1 éves jogvesztő határidő elteltéig gyakorolhatja.
Nem illeti meg az Ügyfelet az elállási (felmondási) jog a szerződésnek mindkét fél teljes körű teljesítését követően, amennyiben ez az Ügyfél kifejezett kérése alapján történt.
A távértékesítés keretében kötött Elektronikus szolgáltatásokra vonatkozó szerződések hatályba lépésének napja az a nap, amikor a Hitelintézet a szerződést aláírta.
A felmondási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha az Ügyfél az erre vonatkozó nyilatkozatát a fentiekben meghatározott határidő lejárta előtt postára adta, elektronikus levélben a xxxxxxx@xxxxxxx.xx címre elküldte, vagy egyéb igazolható módon a Hitelintézet részére elküldte.
Az azonnali felmondásra nyitva álló határidő lejárta előtt a szerződés teljesítése csak az Ügyfél kifejezett hozzájárulását követően kezdhető meg.
A Hitelintézet köteles az Ügyfél részére az Ügyfél szerződéskötésre irányuló jognyilatkozatát megelőzően - tekintettel a szolgáltatás és a távközlő eszköz jellegére - kellő időben a távértékesítés keretében kötött szerződésre vonatkozó általános és különös szerződési feltételeket, valamint a Távértékesítési tv. és a Pft. szerinti tájékoztatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges rendelkezéseket papíron vagy más, az Ügyfél számára hozzáférhető tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani. Ha a szerződés megkötése az Ügyfél kérése alapján olyan távközlő eszköz útján történt, amely az előzetes tájékoztatást nem teszi lehetővé, a Hitelintézet a szerződés megkötését követően haladéktalanul köteles ezt a tájékoztatást megadni.
Az Ügyfél kérésére a Hitelintézet a szerződés fennállása alatt bármikor köteles a szerződési feltételeket papíron rendelkezésre bocsátani. A szerződés fennállása alatt az Ügyfél jogosult a távközlő eszköz fajtáját megváltoztatni, ha ez a megkötött szerződéssel és a szolgáltatás jellegével összeegyeztethető.
Ha az Ügyfél az elállási (felmondási) jogát gyakorolta, a Hitelintézet kizárólag a szerződésnek megfelelően ténylegesen teljesített szolgáltatás arányos ellenértékét jogosult követelni. Ha az elállásra (felmondásra) nyitva álló határidő a fentiek alapján meghosszabbodott, a Hitelintézet a meghosszabbítás időtartama alatt, azaz a törvénynek megfelelő tájékoztatás megadásáig teljesített szolgáltatás ellenértékét nem követelheti.
Ha a Hitelintézet a teljesítést az elállási (felmondási) határidő lejárta előtt az Ügyfél előzetes hozzájárulása nélkül kezdte meg, az Ügyféllel szemben az őt jogszerűen megillető összeg követelésére sem jogosult.
A Hitelintézet köteles az Ügyfél által fizetett pénzösszeget – az őt a fentiek szerint jogszerűen megillető összeg kivételével - az elállásról (felmondásról) szóló nyilatkozat kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül visszatéríteni. Az Ügyfél köteles a szolgáltató által kifizetett pénzösszeget vagy átadott dolgot az elállásról (felmondásról) szóló nyilatkozatának elküldését követően haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül visszatéríteni, illetve visszaadni.
5. AZ ELEKTRONIKUS SZOLGÁLTATÁSOK ÉS A HASZNÁLATÁHOZ SZÜKSÉGES BELÉPÉSI JELSZÓ BIZTOSÍTÁSA, HASZNÁLATA, LETILTÁSA, MEGÚJÍTÁSA
5.1. A Takarék Netbank szolgáltatás és a használatához szükséges belépési jelszó biztosítása, használata, letiltása
A Bank a felhasználó azonosítót, valamint a bejelentkezési jelszót a Szolgáltatási szerződés aláírását követően bocsátja a Számlatulajdonos rendelkezésére. A felhasználó azonosítókért, valamint a bejelentkezési jelszóért való felelősség azok átvételét követően a Számlatulajdonost terheli.
Az adatok jogosulatlan hozzáférés elleni védelme érdekében a Takarék Netbank rendszerbe történő bejelentkezés során erős ügyfélhitelesítést alkalmaz. Az erős ügyfél-hitelesítés során a Felhasználó azonosítása a felhasználó azonosító, majd a bejelentkezési jelszó megadásával, majd az SMS hitelesítés alkalmazásával történik. A Bank az SMS hitelesítési módot alkalmazza a kapcsolt szolgáltatások, termékek igénybevételének Felhasználók általi biztonságos jóváhagyásához is.
A Takarék Netbank aktiválása, azaz minden egyes Felhasználónak a Takarék Netbankba történő első belépése a felhasználó azonosító, valamint a bejelentkezési jelszó megadásával történik. Ezek helyes megadását követően engedélyezi a Bank a Takarék Netbankba történő belépést.
Első belépéskor kell a Felhasználónak az aláírási jelszavát megadni, melynek megváltoztatására a rendszer időközönként figyelmeztet. A Felhasználó köteles a kezdeti bejelentkezési jelszót az első bejelentkezés után azonnal, ezt követően pedig akkor megváltoztatni, ha tudomást szerez arról, vagy felmerül a gyanúja annak, hogy az jogosulatlan személy tudomására jutott. A Felhasználó kizárólag a sikeres azonosítást követőn jogosult a Takarék Netbank igénybevételére.
A Felhasználó a Takarék Netbank rendszerhez történő hozzáférésének aktiválásakor alkalmazott - a Bank által közölt - bejelentkezési jelszót köteles az első belépést követően egyedileg általa megadott bejelentkezési jelszóra megváltoztatni.
A Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy a Bank által közölt vagy a Felhasználó által egyedileg megadott bejelentkezési jelszó 3 egymást követő esetben történő sikertelen megadása esetén a rendszer a Takarék Netbank használatát automatikusan letiltja. A letiltást követően a szolgáltatás a hozzáférési jogosultságok Bank által történő ismételt aktiválását követően vehető igénybe.
A Felhasználó köteles a felhasználó azonosítót, valamint a bejelentkezési jelszót mindenkivel szemben titkosan kezelni és megőrizni, továbbá a legnagyobb gondossággal eljárva biztosítani, hogy arról jogosulatlan harmadik személy tudomást ne szerezzen, hozzá ne férjen. A Felhasználó az azonosító kódjait nem jegyezheti fel, illetve nem rögzítheti a Takarék Netbank részét képező tárgyra, vagy bármely más, a rendszerrel együtt őrzött más tárgyra. A Felhasználó szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásának minősül ezen biztonsági, megelőzési kötelezettség megszegése. A Bank nem vizsgálja ezen azonosító adatok felhasználójának használatra vonatkozó jogosultságát, valamint a használat körülményeit, az azonosító adatok jogosulatlan harmadik személy általi felhasználásából eredő károkért – amennyiben a Bank bizonyítja, hogy az a Felhasználó szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartására vezethető vissza – kizárólag a Számlatulajdonos felel.
A fentiek mellett, amennyiben a Bank észleli, hogy a felhasználói jelszavak kikerültek a Felhasználó birtokából, jogosult – a Számlatulajdonos haladéktalan értesítése mellett - a számla javára/terhére érkező megbízások végrehajtását megtagadni.
Amennyiben a Bank valamely megbízás vonatkozásában csalás vagy biztonsági fenyegetés gyanúját észleli, a Számlatulajdonost elsődlegesen az általa a Takarék Netbank szerződéshez, vagy ha azon nem elérhető, a Fizetési számla Keretszerződéshez kapcsolódóan megadott telefonszámon SMS vagy hívás útján értesíti; telefonhívás esetén a Bank jogosult a Számlatulajdonos természetes személyazonosító adatainak megadását kérni.
Az ügyfélbiztonságra vonatkozó részletes tájékoztatást a felhasználói rendszeren található „Súgó” tartalmazza.
A Takarék Netbank Felhasználók által igénybe vehető, xxxxx://xxxx.xxxxxxxxxxx.xx oldalon elérhető, iPIN beállításának, módosításának feltételeit és részletes használatát a Takarék online iPIN módosító felület felhasználói útmutatóban lehet megtekinteni, mely megtalálható a xxx.xxxxxxxxxxx.xx oldalon.
5.2. A Takarék Mobilapp szolgáltatás és a használatához szükséges belépési jelszó biztosítása, használata, letiltása, megújítása
A felhasználónév és a belépési jelszó a Takarék Netbank szolgáltatáshoz biztosított felhasználónévvel és jelszóval azonos.
Elrontott jelszó:
• Amennyiben hibásan adja meg jelszavát, azt meg kell ismételnie
• Összesen 3 alkalommal ronthatja el a jelszót, kitiltás esetén keresse fel az ügyfélszolgálatot a +36- 1/311-3110
Továbbá minden bejelentkezést követően a felhasználó által megadott telefonszámra SMS érkezik, egy 8 számjegyből álló belépési kóddal. A belépési kód időkorláttal van ellátva, a megküldéstől számított 10 percig érvényes. Amennyiben az időkorlát lejár, vagy tévesen adta meg a belépési kódot, a bejelentkezést meg kell ismételni. Ismételt bejelentkezés esetén a mezőt az új belépési kóddal kell kitölteni.
5.3. Az Elektronikus szolgáltatások szolgáltatás használata ViCA alkalmazással és Takarék Mobilappba integrált biometrikus azonosítással
A ViCA alkalmazás feltételeit és részletes használatát a ViCA felhasználói kézikönyvben lehet megtekinteni, mely megtalálható a xxx.xxxxxxxxxxx.xx oldalon.
A Takarék Netbankba integrált biometrikus azonosítás használatának feltételeit és részletes útmutatást a funkció bevezetésével egyidejűleg elérhető Takarék Netbank/ Takarék Mobilapp kézikönyv tartalmazza majd.
5.4. Az SMS Szolgáltatás és a használatához szükséges belépési jelszó biztosítása, használata, letiltása, megújítása
Az SMS Szolgáltatás használatához belépési, azonosítási jelszót a Bank nem alkalmaz.
5.5. A Takarék e-Bank szolgáltatás és a használatához szükséges telepítés, telepítési módok, belépési jelszó biztosítása, használata, letiltása
A Takarék e-Bank üzembe helyezése a Számlatulajdonos és/vagy Xxxxxx által biztosított telepítési helyen történik. A telepítést a Számlatulajdonos/Kezelő választásától függően a Bank által megbízott külső szolgáltató képviselője (Bank általi telepítés) vagy a Számlatulajdonos / Kezelő (ügyfél általi telepítés) hajtja végre.
Az ügyfél általi telepítést igénylő Számlatulajdonos / Kezelő részére a xxx.xxxxxxxxxxx.xx honlapról letölthetően rendelkezésre áll a Takarék e-Bank telepítési csomag és útmutató.
5.5.1. Takarék e-Bank Felhasználói jogosultságok a bankszámlán
• Teljes körű rendelkezés a bankszámla felett: Bankszámla terhére megbízások rögzítése és aláírt megbízások Bankhoz beküldésének joga, melyet titkos aláírási jelszóval tehet meg.
• Rögzítői jog: A bankszámla adatainak lekérdezésének joga, továbbá Megbízások rögzítési- és az arra jogosult(ak) aláírt megbízások indítási/Bankhoz küldési-, joga.
• Lekérdezési jogosultság: Bankszámla adatainak banki rendszerből való lekérdezését eredményező tranzakciók indítási joga.
5.5.2. Takarék e-Bank Felhasználói aláírási pontszámok
Az aláírói pontszám az aláírási jogosultság egész számban kifejezett értéke, amelyek az alábbi kombinációkban kerülhetnek megkülönböztetésre:
• Egyedüli aláíró esetén a Felhasználói aláírási pontszám 10 (Tíz);
• Többes aláírói rendelkezés esetén a Felhasználói aláírási pontszám aláírók közötti megosztása egymás között 5-5 (öt-öt), illetve 6-4 (hat-négy) vagy 7-3 (hét-három) pontszámmal lehetséges, amellyel az első-, másodhelyi együttes aláírók aláírási szabályainak megkülönböztetése történhet. Ezen pontszámokat a Számlatulajdonos határozhatja meg;
• A Cégképviselő aláírási pontszámlát a Bank határozza meg a Cégképviselő, Számlatulajdonosi rendelkezés jogosultsága alapján (Egyedüli aláírás esetén 10 (Tíz) pont, többes aláírás esetén 5-5 (öt- öt) pont, míg első helyi jegyzés esetén 6 (hat), másodhelyi jegyzés esetén 4 (négy) pont);
• A bankszámla felett teljes körű rendelkezési joggal rendelkezők aláírási pontszámlát a Számlatulajdonos határozhatja meg, melyet a szerződéskötéskor, vagy annak módosításakor közli a Bank felé.
5.5.3. Takarék e-Bank Azonosítási és aláírási eszközök
A jelszavakat az igénybevevő csak személyesen veheti át, amennyiben a Számlatulajdonos nem ad másnak erre meghatalmazást a Takarék e-Bank szerződés mellékletét képező, a Bank által erre rendszeresített nyomtatványon, vagy annak és a Bank Fizetési számlák és fizetési számlákhoz kapcsolódó ÁSZF-jében foglalt vonatkozó rendelkezéseknek megfelelő tartalommal és alakiságokkal adott meghatalmazással a Bank meghatalmazást kizárólag „A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról” szóló mindenkori törvényi rendelkezések szerint átvilágított igénybevevők vonatkozásában fogad el.
5.5.3.1. Titkos kezdeti belépési jelszó
A Bank valamennyi Felhasználó részére a Felhasználó által a Takarék e-Bank szolgáltatási szerződés mellékletét képező Felhasználói adatlapon megadott titkos kezdeti jelszót állítja be, melyet a Takarék e-Bankba történő első bejelentkezéskor kötelezően meg kell változtatni. A módosított jelszó a Felhasználó által a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges Titkos belépési jelszó lesz.
5.5.3.2. Titkos belépési jelszó
A Felhasználó által a titkos kezdeti belépési jelszó megváltoztatásával meghatározott és a tetszőlegesen megváltoztatható saját jelszó, melyet köteles titokban kezelni és megőrizni, más felhasználó vagy harmadik személy részére nem adhatja át.
5.5.3.3. Titkos aláírási jelszó
A Felhasználó aláírása első kezdeményezését megelőzően, a Felhasználó által meghatározott és a tetszőlegesen megváltoztatható saját jelszó, melyet köteles titokban kezelni és megőrizni, más felhasználó vagy harmadik személy részére nem adhatja át.
5.5.3.4. Belépési és aláírási jelszóval kapcsolatos tudnivalók
Bármelyik jelszó (Titkos kezdeti belépési jelszó, Titkos belépési jelszó, Titkos aláírási jelszó) háromszori, egymás utáni sikertelen megadását követően a rendszer a Felhasználót biztonsági okokból letiltja.
Tudnivalók a Jelszóról:
A Belépési és aláírási jelszó meghatározásánál a saját biztonsága érdekében a választott jelszó az alábbi kritériumoknak feleljen meg:
• A jelszó hossza minimum 8, maximum 32 karakter, valamint
• tartalmaznia kell legalább 1 ékezet nélküli kisbetűt, nagybetűt, számot.
A szolgáltatások jelszóval történő igénybevételéhez a Felhasználói név és Jelszó (első bejelentkezéskor Titkos Kezdeti belépési jelszó, majd az első bejelentkezést követő módosításkor a Titkos belépési jelszó) együttes, helyes megadása szükséges. A helyesen megadott Felhasználói név és Belépési jelszó esetén is, a Bank fenntartja a jogot, hogy a megbízást további vizsgálatok és ellenőrzések után tekintse a Felhasználótól származónak. A helyesen megadott Felhasználói név és Belépési jelszó megadását követően adott és Aláírási jelszóval jóváhagyott és Bankba küldött megbízások és rendelkezések teljesítéséből fakadó esetleges károkért
– tekintettel arra, hogy a Fizetési megbízás e két azonosító helyes megadása a Felhasználó egyértelmű azonosításának, illetve megbízása továbbítása a fizetési megbízás részéről való jóváhagyásának minősül – a Számlatulajdonos tartozik helyt állni. A Felhasználó ugyanazon Felhasználói névvel és Jelszóval egyidejűleg több Számlatulajdonos Bankszámlái felett is rendelkezhet.
Amennyiben Felhasználó bármely okból letiltásra került, Cégképviselő által írásban kérheti, hogy Bank a letiltást állítsa vissza vagy egy időben új Kezdeti Jelszót küldjön. Új Kezdeti Jelszó küldése esetén a Felhasználó kötelest azt az első bejelentkezésekor módosítani és a Takarék e-Bank használatára kizárólag ezen jelszóval jogosult.
A Felhasználó köteles a kezdeti bejelentkezési jelszót az első bejelentkezés után azonnal, ezt követően pedig akkor megváltoztatni, ha tudomást szerez arról, vagy felmerül a gyanúja annak, hogy az jogosulatlan személy tudomására jutott.
5.5.4. Takarék e-Bank szolgáltatás igénybevétele a Számlatulajdonosnál
A Takarék e-Bank Számlatulajdonos által történő telepítésekor a Takarék e-Bank telepítő készlet - xxx.xxxxxxxxxxx.xx honlapról történő letöltésével – a Számlatulajdonos / Kezelő vagy meghatalmazottja részére a szerződéskötéskor átadottnak tekinthető.
Külföldi üzemeltetési helyre csak Számlatulajdonos általi telepítés igénylésével nyújtja a Takarék e-Bank szolgáltatást.
Amennyiben a Számlatulajdonos helyi hálózatot üzemeltet, lehetősége van, hogy a Takarék e-Bank egyes funkcióit alkalmazottai az egyes részlegeknél is használhassák a helyi hálózat lehetőségei szerint.
A Számlatulajdonos egyes részlegeinél végzett pénzforgalmi tevékenységének megosztását külön-külön Takarék e-Bank szolgáltatás teszi lehetővé a részlegekhez tartozó bankszámlák feletti rendelkezést. Ennek megvalósítására külön-külön szerződés keretében, de több részlethez telepített Takarék e-Bank alkalmazásával valósulhat meg.
Ún. ügyfélcsoport szintű üzemeltetési szolgáltatás esetén – amennyiben Kezelő hozzárendelési adatlap meglévő Takarék e-Bank Ügyfélterminál végponthoz dokumentum alapján Kezelő került hozzárendeléshez a Számlatulajdonos termináljához – különböző számlatulajdonosok egy közös telephelyről, esetenként egy közös számítógépről vehetik igénybe a Takarék e-Bank szolgáltatást. Ezt a lehetőséget a Számlatulajdonosok számára külön-külön telepített, más-más Takarék e-Bank szerződéshez tartozó egyedi program telepítésével teljesíthető.
5.6. Takarék VideoBank bejelentkezési felülethez – Tárhely – szükséges regisztráció során használt azonosítók, jelszavak
Bejelentkezés: Az Ügyfél a regisztrációnál megadott e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval, két faktoros azonosítást (a regisztráció során megadott mobiltelefonszámra a Bank által SMS üzenetben küldött kód megadását) követően tud bejelentkezni a Tárhelyére.
VideoBank regisztráció: A regisztrációhoz mobiltelefonszám, email cím és egy tetszőlegesen választott jelszó megadása szükséges. Az email címet kizárólag az Ügyfél használhatja, a választott jelszót csak az Ügyfél ismerheti. A Tárhelyre való bejelentkezés csak a regisztráció során rögzített email cím és a hozzá tartozó jelszó, valamint a regisztráció során megadott telefonszámra a Bank által SMS üzenetben küldött kód együttes megadásával lehetséges.
Regisztráció során megadott telefonszám vagy e-mail cím módosítás: Egy videohívás alkalmával az Ügyfél vagy az email címét, vagy a telefonszámát tudja egyszerre módosítani. A két adat egyidejűmódosítására a videobanki hívás adatvédelmi okokból nincs lehetőség. Az Ügyfél a kötelező tájékoztatók és Nyilatkozatok elfogadása után külön a felületre történő regisztráció nélkül tud hívásba kerülni, hogy módosítsa adatait!
Tárhely regisztráció: A videobanki ügyintézéseket (kivéve: telefonszám / emailcím módosítás – lásd később) 2015. október 31-től előzetes regisztrációhoz köti a Bank. A regisztráció során az ügyfélnek a Felhasználói Kézikönyvben megjelölt adatokat szükséges megadnia.
A regisztrációt követően a rendszer létrehoz egy személyes Tárhelyet, ahol az ügyfél a Bank által feltöltött általános dokumentumait - és minden – az esetleges hiteligényléshez tartozó dokumentációt megtalálja. A Tárhelyet az Ügyfél a Bank nyitvatartási idején túl is eléri, onnan dokumentumokat tölthet le, vagy tölthet fel.
5.7. Megjelenített bankszámlák feletti rendelkezések szabályai a Takarék e-Bankban
5.7.1. Bankszámla feletti rendelkezési módok és azok korlátozása
A Számlatulajdonossal kötött bankszámlaszerződésben, illetve a Bank, Fizetési számlák és fizetési számlákhoz kapcsolódó betétek ÁSZF-jében a bankszámla feletti rendelkezésre vonatkozó előírások a Xxxxxxx e-Bank útján adott bankszámla feletti rendelkezések tekintetében a Takarék e-Bank szerződésben és a jelen ÁSZF-ben foglalt esetleges eltérésekkel alkalmazandók.
A bankszámla feletti rendelkezési jogosultságokat – a Felhasználói jogosultságok közül – bankszámlánként és Felhasználónként külön-külön határozhatja meg a Számlatulajdonos.
A Takarék e-Bankhoz kapcsolódóan a bankszámla vonatkozásában adott rendelkezési jogok függetlenek az adott bankszámlához kapcsolódóan az írásban, papír alapon benyújtandó megbízásokhoz kapcsolódóan bejelentett bankszámla feletti rendelkezési jogosultságoktól. A bankszámlához kapcsolódó rendelkezési jogok az egyes megbízás/ szolgáltatás tekintetében az adott megbízásra/szolgáltatásra vonatkozó szabályok szerint értelmezendők és alkalmazandók.
A Bank pénzforgalmi jogszabályokra, a Számlatulajdonos rendelkezésére, illetve az adott bankszámla jellegére tekintettel - kizárólag „lekérdezési” jogosultságot engedélyez az érintett bankszámlákra vonatkozóan a Felhasználók részére az alábbi esetekben:
• A Számlatulajdonos szabad rendelkezése alól kikerült és elkülönítve kezelt bankszámlák (óvadékként kezelt, biztosítékként elhelyezett pénzeszközök)
• Banktechnikai számlák (pl. cash-pool számlák esetében a master számla, POS elszámolási számla)
E korlátozásra tekintettel a Bank az érintett bankszámla valamennyi Felhasználója tekintetében csak a Lekérdezési jogot tesz lehetővé. Ilyen típusú bankszámlák esetében csak lekérdezési tranzakciók teljesíthetőek, minden más tranzakció visszautasításra kerül.
5.7.2 Takarék e-Bank szerződés megkötése
A Takarék e-Bank igénybevételét írásban kell kezdeményezni személyesen a bankfiókban, és a szolgáltatás a Takarék e-Bankba bevonandó számlák bankszámlaszerződéseihez kapcsolódó Takarék e-Bank szerződés és mellékletei aláírását követően vehető igénybe. A szolgáltatási körbe bevont bankszámlák pénzforgalmi jelzőszámát, az igénybevevőket és jogosultságaikat a Takarék e-Bank felhasználói melléklet tartalmazza.
5.8. Xxxxxxx e-Bank szerződés módosítása
Szerződéses adatok módosítása történhet személyesen a Bankban leadott, a Bank által erre a célra rendszeresített nyomtatvány kitöltése és cégszerű aláírása, illetve a Takarék e-Bank erre a célra szolgáló felülete útján adott írásos rendelkezéssel. A Számlatulajdonos által kért módosításoknak megfelelő beállításokat a Bank az általa egyedileg, írásban/ a Takarék e-Bank felületén visszaigazoltan vállalt határidőn belül végzi el.
5.9. Az Elektronikus szolgáltatások letiltása, megújítása
5.10. Az Elektronikus szolgáltatások letiltása, megújítása
Amennyiben a Felhasználó észleli, hogy az Elektronikus szolgáltatáshoz kapcsolódóan
• azonosításra szolgáló adatai, vagy azok bármelyike (Felhasználói azonosító, Titkos Kezdeti belépési jelszó, Titkos belépési Jelszó, Egyedi jelszó, Tárhelyre való belépéshez használt jelszó) kikerült birtokából, vagy
• ezen adatok más, illetéktelen személy tudomására jutottak, vagy juthattak; illetve
• az Elektronikus szolgáltatáson keresztül felhatalmazás nélküli, jogosulatlan vagy jóvá nem hagyott fizetési megbízást, kereskedési műveletet, szerződéskötést kezdeményeztek, vagy
• a bankszámlakivonaton jogosulatlan műveletek szerepelnek,
köteles a Banknak minden esetben a Bank telefonos ügyfélszolgálatán (tel.: +36-1/000-0000, a hét minden napján 0-24 órában hívható), vagy a Bank bármelyik fiókjában haladéktalanul bejelenteni, és egyidejűleg a Bank bármely – érintett – Elektronikus szolgáltatás hozzáférésének azonnali tiltását kérni. A letiltás a
Felhasználói azonosító, illetve a személyazonosító adatok megadásával történhet. Számlatulajdonos bármely Felhasználó letiltását kezdeményezheti.
A Bank fenntartja magának a jogot, hogy a csalásgyanúsnak ítélt tranzakciós kérések, jogosulatlan módon történő használat gyanúja esetében az elektronikus szolgáltatás használatát saját hatáskörében letiltsa. Ez esetben a letiltás költségei a Számlatulajdonost terhelik, és a letiltással kapcsolatban felmerülő károkért a Bank felelősségét kizárja. A Banknak bármikor – különösen csalásra, szabálytalan rendszerhasználatra vagy más, nem rendeltetésszerű használatra utaló jelek esetén – jogában áll indoklás nélkül tiltani a rendszer használatát, vagy egy adott Felhasználó hozzáférését. A Bank választása szerint a letiltásról legkésőbb a letiltást követő 1 órán belül Felhasználót telefonon, SMS-ben, vagy egyéb kommunikációs csatornán értesíti abban az esetben, ha az a Bank működésének biztonságát nem veszélyezteti, illetve, ha a letiltásról szóló tájékoztatási kötelezettség teljesítését jogszabály nem zárja ki. A Bankot nem terheli felelősség ezen esetek bármelyikének bekövetkezésével okozott esetleges károkért, többletkiadásokért.
Amennyiben az Elektronikus szolgáltatás Bank által kezdeményezett letiltásának oka megszűnik, a Bank a letiltást haladéktalanuk megszünteti.
Amennyiben bármely Elektronikus szolgáltatásban a Felhasználó rendelkezési joga a Számlatulajdonos / Felhasználó által bármilyen okból vagy bármelyik jelszó (Kezdeti jelszó vagy Jelszó) háromszori, egymás utáni sikertelen megadását követően letiltásra kerül, akkor a letiltás feloldása - amely egyben új Kezdeti (bejelentkezési) jelszó generálását és küldését is jelenti - a Számlatulajdonos, illetve Cégképviselő által az alábbiakban részletezettek szerint kezdeményezhető:
• Takarék Videobankon keresztül a Takarék VideoBank Felhasználói Kézikönyvben megadott feltételeknek megfelelően,
• TeleBank szolgáltatás keretein belül a hét minden napján 0-tól 24 óráig TeleBank azonosítóval és T- PIN kóddal történt beazonosítást követően,
• 2021. január 1-jétől a TeleBank szerződéssel nem rendelkező Felhasználó (a Takarék Netbank Szolgáltatási Szerződése alapján) a Bank Call Center szolgáltatásának keretein belül a hét minden napján 0-tól 24 óráig az erre a célra a Banktól kapott TeleBank azonosítóval és T-PIN kóddal történt beazonosítást követően, vagy
• Személyesen bankfiókban annak nyitvatartási idejében.
A kezdeti belépési jelszó pótlásának a Hirdetményben meghatározott díja van, melyet a Bank a jelszó kiküldését követően a Számlatulajdonos számláján terhel.
A letiltásból eredő, Ügyfelet ért kárért a Bank nem vállal felelősséget. A Bankot nem terheli felelősség az Ügyfelet ért kárért akkor sem, ha a bejelentés nem az Ügyféltől vagy a Felhasználótól származik (jogosulatlan
/ illetéktelen bejelentés).
Az Elektronikus szolgáltatás letiltásról a Bank nyilvántartást vezet, melyet 18 hónapig megőriz.
Az ügyfélszolgálaton keresztül történt bejelentésről a Bank hangfelvételt készít, illetve a bejelentésről/ letiltásról nyilvántartást vezet, amelyet a bejelentéstől/letiltástól számított 18 hónapig – illetve amennyiben az ügylet a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, 8 évig – őriz. A Bank a bejelentés tartalmáról és időpontjáról – ugyanarra a bejelentésre vonatkozóan egy alkalommal – a Számlatulajdonos / Felhasználó kérésére térítésmentesen igazolást ad ki.
A Bank az egy éven belüli bejelentésre vonatkozóan a bejelentéstől számított 15 (Tizenöt) munkanapon, az egy évnél régebbi bejelentésre vonatkozóan pedig 30 (Harminc) munkanapon belül adja ki az igazolást.
6. Biztonsági szabályok a Takarék e-Bankban
A Bank a Takarék e-Bank regisztrációs kódot ad át a Számlatulajdonos részére, mely azonosítót a telepítés során kell az Ügyfélprogramban beállítani. A titkos belépési és titkos aláírási jelszavak – a felhasználói azonosítóval együttesen – kizárólagosságot biztosít a Takarék e-Bank Szerződés mellékletét képező Felhasználói adatlapon megjelölt felhasználók részére a Takarék e-Bank szolgáltatásainak igénybevételéhez, és a számlakörükbe tartozó bankszámlák feletti rendelkezéshez.
A Bank a helyes hozzáférési kód alkalmazása esetén a Felhasználói kézikönyv szerint garantálja a Takarék e- Bankon keresztül lebonyolított adatforgalom biztonságát, valamint azok titkosságát.
6.1. Hozzáférési kódok és eszközök kezelése
A Felhasználók a Takarék e-Bankban kötelesek az első bejelentkezéskor az általuk megadott titkos kezdeti belépési jelszavukat megváltoztatni, és az aláírásra jogosult Felhasználók a titkos aláírási jelszavukat is rögzíteni a rendszerben.
A Számlatulajdonos / Kezelő a regisztrációs kódot és az ügyfélszoftver azonosítót köteles bizalmasan kezelni, és fokozott gondosság megőrizni, továbbá annak során minden szükséges intézkedéseket megtenni annak érdekében, hogy illetéktelen személyek által történő hozzáférést megakadályozzák.
A Felhasználók azonosítóikat, jelszavaikat köteles titokban tartani, fokozott gondossággal megőrizni, és a szükséges intézkedéseket megtenni annak érdekében, hogy illetéktelen személyek által történő hozzáférést megakadályozzák.
6.3. Kötelező ügyfélbejelentések
Számlatulajdonos / Kezelő haladéktalanul köteles a Bank részére bejelenteni, amennyiben:
• Takarék e-Bank szoftvere, telepítő eszköze bármilyen módon kikerül a birtokából, őrzése alól.
• Felhasználó azonosítója, jelszava illetéktelen személy tudomására jutott, vagy annak gyanúja fennáll.
• Amennyiben a Xxxxxxx e-Bankon keresztül beadott, de nem az általa rögzített, vagy az általa jóváhagyott fizetési tranzakció gyanúja áll fenn.
A fenti biztonságot sértő eseményekről Számlatulajdonos / Kezelő köteles haladéktalanul
• a Bank nyitvatartási idejében a Bank bármely bankfiókjában, vagy a bank kapcsolattartó referensének, illetve
• a Bank nyitvatartási idejétől függetlenül bármely időpontban a Bank telefonos elérhetőségén (tel.: +36- 1/000-0000) keresztül köteles bejelentést tenni.
6.4. Takarék e-Bank üzemeltetési feladatok, üzemeltetési felelősség
A Számlatulajdonos / Kezelő kötelezettséget vállal arra, hogy az Ügyfélprogram működését a Bank előzetes írásbeli megkeresésére a rendszer működése közben bemutatja a Bank képviselői részére. A Számlatulajdonos / Kezelő és a Bank megállapodnak abban, hogy a Takarék e-Bankban átadott adatok tekintetében a Bank nyilvántartása az irányadó.
A Takarék e-Bank részletes ügyféloldali eseménynaplóját az ügyfélszoftver vezeti, melyet a Számlatulajdonos legalább 6 (hat) évig köteles megőrizni. A Bank jogosult a Takarék e-Bank rendszert fejleszteni, és a változtatásokat az Ügyfélprogram és a felhasználói kézikönyvben megadott módon a Számlatulajdonosnak / Kezelőnek átadni.
6.5. Üzemeltetési feltételek, felhasználók oktatása
A Bank üzemelteti a Takarék e-Bank Banki fogadó oldalát, és azt a Számlatulajdonos / Kezelő rendelkezésére bocsátja 7/24 órában. A Takarék e-Bank működését bemutató demó verzió a Bank honlapjáról tölthető le. A Takarék Netbank és Takarék Mobilapp szolgáltatásokkal kapcsolatos információkat és oktatási anyagokat a megfelelő felhasználói kézikönyvek tartalmazzák. Továbbá a Takarék Netbank fontosabb funkcióival kapcsolatban oktatóvideók is rendelkezésre állnak a felhasználók számára a Takarék Youtube csatornáján.
7. Limitkezelés
7.1. Limitkezelés Takarék Netbank és Takarék Mobilapp szolgáltatásban
A Bank a Takarék Netbank, Takarék e-Bank és Takarék Mobilapp szolgáltatáson keresztül beküldhető megbízások összegének határát Ügyfél rendelkezésének hiányában tranzakció, valamint napi szinten korlátozhatja. A Bank az általa kínált alaplimit határát a mindenkor érvényes Hirdetményben teszi közzé.
• Tranzakciós limit: egyszeri korlátozás, amit az adott tranzakció összege nem haladhat meg.
• Napi limit: az adott napon létrehozott tranzakciók összege nem haladhatja meg ezt az értéket.
A Tranzakciós limit/ Napi limit számítása, amennyiben a fizetési megbízást az indító/ terhelendő bankszámla devizanemétől eltérő devizanemben kell teljesíteni, a Bank – tranzakció teljesítésekor érvényes – számlakonverziós eladási árfolyamán történik.
A bankkártya napi használati limit lehet:
• Napi ATM limit
• Napi POS limit
• Napi internetes vásárlási limit
7.2. Limitkezelés Takarék e-Bank szolgáltatásban
A Számlatulajdonos a Takarék e-Bank szolgáltatás igénylésekor a Szerződés mellékletét képező Takarék e- Bank felhasználói adatlapon rendelkezhet az általa a pénzforgalmi szolgáltatás keretében használni kívánt limitbeállításokról. A Bank a Takarék e-Bankon keresztül beküldhető megbízások összegének határát Ügyfél rendelkezésének hiányában nem korlátozza. Tranzakciós limit: egyszeri korlátozás, amit az adott tranzakció összege nem haladhat meg.
A Tranzakciós limit számítása, amennyiben a fizetési megbízást az indító/ terhelendő bankszámla devizanemétől eltérő devizanemben kell teljesíteni, a Bank – tranzakció teljesítésekor érvényes – MNB árfolyamán történik.
A szolgáltatás fennállása alatt a Számlatulajdonos vagy Cégképviselő az általa a szerződésben megadott limitbeállítások módosítását, személyesen a Bank által erre a célra rendszeresített nyomtatványon keresztül kezdeményezheti. A limitek ellenőrzése mindkét esetben a megbízás Takarék e-Bank általi befogadását megelőzően történik meg. A Szerződésben meghatározott limit határát meghaladó tranzakciókat a Bank a teljes összegre visszautasítja, arról a Felhasználót a visszautasítással egyidejűleg a Takarék e-Bank felületén hibaüzenet formájában értesíti.
8. A Felek jogai, kötelezettségei, felelőssége, kárviselési szabályok
8.1. A Felhasználóra vonatkozó rendelkezések
Ügyfél tudomással bír arról, hogy az Elektronikus szolgáltatások az Interneten/Elektronikus csatornán/távközlési mobilszolgáltató alaphálózati rendszerén keresztül kerülnek igénybevételre. Erre tekintettel kijelenti, hogy tudomással bír arról - és ezen kockázat felmérése és mérlegelése után, azt felvállalva döntött a szolgáltatás igénybevételéről -, hogy az Internet, illetve elektronikus csatornák használata során, a hálózat működésével összefüggésben adódhatnak olyan esetek, amikor a küldött üzenetek illetéktelen, harmadik személy(ek) tudomására juthat(nak).
Felhasználó elfogadja, hogy az Elektronikus szolgáltatások rendeltetésszerű használatának az minősül, ha betartja a jelen ÁSZF-ben és Takarék Netbank esetében a Takarék Netbank Felhasználói kézikönyvben, Takarék e-Bank szolgáltatás esetében a Takarék e-Bank Felhasználói kézikönyvben, a Takarék Mobilapp esetében a Takarék Mobilapp felhasználói kézikönyvében, valamint Takarék VideoBank esetében a Takarék VideoBank Felhasználói kézikönyvben leírtakat, valamint:
• nyilvános helyen történő ügyintézéskor Felhasználó az Elektronikus szolgáltatások használatakor meggyőződik arról, hogy illetéktelen vagy kamera nem figyeli Jelszó, illetve PIN kód megadása vagy Elektronikus szolgáltatásból származó információ használata közben,
• Takarék Netbank, vagy Takarék e-Bank Titkos belépési jelszóként mindig bonyolult szám- és betűkombinációt választ, amelyeket mások nehezen találnának ki, és minden egyes felhasználói helyén más-más jelszót használ,
• PIN kódjait, jelszavait megjegyzi, és nem tárolja Felhasználói azonosítója mellett vagy mások által is elérhető helyen,
• figyelemmel követi tranzakcióit/megbízásait, azaz mindig követi Takarék Netbankon, Takarék e- Bankon keresztült indított tranzakcióinak/megbízásainak visszaigazolását, ezeket bankszámlakivonatain, illetve az Takarék Netbank vagy a Takarék e-Bank ezt a célt szolgáló lekérdező funkcióiban ellenőrzi, és minden esetben meggyőződik arról, hogy csak a Felhasználó által indított tranzakciók szerepelnek a visszaigazolásokon, számlakivonatokon.
• Takarék Netbank, vagy a Takarék e-Bank használatakor nem fogadja el a böngészőprogram által felajánlott Jelszó megjegyzés lehetőséget,
• a kívánt műveletek elvégzése után szabályosan kilép a banki rendszerből, hogy ne lehessen adatait visszakeresni. Törli a számítógép és az internet böngésző átmeneti tárolóját.
Felhasználó köteles:
• jelen ÁSZF-ben és a Takarék Netbank, Takarék e-Bank Takarék Mobilapp Felhasználói kézikönyvben, valamint Takarék VideoBank esetében a Takarék VideoBank Felhasználói kézikönyvben leírtak szerinti olyan magatartást tanúsítani, ideértve a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges Felhasználói azonosítója, Jelszava, Egyedi jelszava valamint PIN Kódja megőrzésével, titokban tartásával kapcsolatos kötelezettségei megtartását is, amelynek következtében a rendeltetésszerű használat megvalósul, ezáltal a kár keletkezése elkerülhető.
Ügyfél / Felhasználó köteles bejelenteni:
• a Takarék Netbank rendszerbe történő belépését, illetve ennek hiányában legkésőbb a bankszámlakivonat kézhezvételét követő napon, ha a Takarék Netbank vagy Takarék Mobilapp szolgáltatásban használt Bankszámlájának Számlakivonatán, illetve a Takarék Netbank Postaládájában / Tevékenység naplóban jogosulatlan művelet szerepel,
• a Takarék e-Bankba történő belépését, illetve ennek hiányában legkésőbb a bankszámlakivonat kézhezvételét követő napon, ha a Takarék e-Bank szolgáltatásba bevont Bankszámlájának Számlakivonatán, illetve a Takarék e-Bank Kivonatok, értesítők menüpontban / Számlatörténetben jogosulatlan művelet szerepel,
• ha a Bankhoz bejelentett, az Egyedi jelszó fogadását biztosító telefonja, illetve SIM kártyája illetéktelen személy birtokába került, vagy az birtokából kikerült,
• Felhasználó azonosítója, Jelszava, PIN Kódja, illetve azok bármelyike illetéktelen személy tudomására jut vagy juthat.
Az Ügyfél kijelenti, hogy amennyiben egy vagy több Felhasználó egyedül vagy együttesen Ügyfél terhére szándékosan vagy gondatlanul kárt okoz – ideértve, de nem kizárólagosan azt az esetet is, ha a károkozás a Felhasználó számára megadott jogosultsági mérték túllépésével, jogellenes használatával, vagy a Felhasználó jogosultságának megszüntetését követően, a Bank által vállalt elintézési határidő alatt következett be –, az ebből eredő kár(ok)ért a Bankkal szemben igényt nem támaszt.
A Számlatulajdonos / Cégképviselő által jelölt Rendelkezőt a letiltás joga kizárólag a saját hozzáférési jogosultsága tekintetében illeti. Helyesbítéshez, illetve visszatérítéshez való jogát a Számlatulajdonoson keresztül gyakorolhatja, azzal, hogyha a Számlatulajdonos él a Felhasználó okán a visszatérítés jogával, a bizonyítékok benyújtására a Felhasználó közvetlenül is jogosult. A fizetési művelet visszavonásának joga – amennyiben van – a saját maga által adott megbízások tekintetében illeti meg.
A Csoportos átutalási megbízást tartalmazó csomag (file) szabvány szerinti elkészítése az Ügyfél felelőssége. Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy ha amennyiben a csomag nem a szabványban meghatározott módon és a Bank által nem elfogadható formátumban készül el, annak feldolgozását/teljesítését Bank visszautasítja. Ügyfél kijelenti, hogy ebben az esetben Bankkal szemben igényt nem támaszt.
8.2. Bankra vonatkozó rendelkezések
A Bank kötelezettséget vállal a jelen ÁSZF-ben nevesített szolgáltatások nyújtására, és az ezeken keresztül kezdeményezett fizetési megbízások teljesítésére.
A Bank fenntartja a jogot, hogy rendszerkarbantartás vagy technikai problémák miatt alkalomszerűen, átmeneti időre nem biztosítja az Elektronikus szolgáltatás rendelkezésre állását. A Bank az elektronikus megbízás adás és- felvétel csatornáinak a tervszerű karbantartás miatti leállásairól minden esetben előre – a Bank honlapján és a Takarék Netbank, vagy Takarék e-Bank és Takarék VideoBank felületén – értesíti Ügyfeleit, illetve megjelöli az igénybe vehető alternatív csatornákat is (amennyiben az rendelkezésre áll). Az elektronikus szolgáltatás szünetelése idején az Ügyfél a bankfiókokban azok nyitvatartási ideje alatt a hagyományos módon vagy TeleBankon keresztül (amennyiben ilyen szerződéssel rendelkezik) adhat megbízásokat. A szüneteltetésből adódó esetleges károkért a Bank felelősséget nem vállal. A Bank nem felel az erőhatalomból (vis major), belföldi vagy külföldi hatósági rendelkezésekből, vagy a Bank működésének akadályozásából származó károkért.
A Bank nem felelős az üzemeltetők, közvetítő szolgáltatók érdekkörében felmerülő, illetve a telefonvonalak, privát telefonközpont, illetve számítástechnikai rendszerek, valamint a Felhasználó által igénybe vett telefonkészülék, számítógép használatából, működési hiányosságából, vagy hibájából eredő kárért - ide nem értve a Bank által kiszervezett tevékenység végzése során, a kiszervezett tevékenységet végző üzemeltető, szolgáltató által használt, üzemeltetett rendszer, vagy készülék használatából eredően bekövetkezett kárt -,
továbbá nem vállal felelősséget a számítógépes elektronikus rendszer, illetéktelen személyek által megszerzett információk felhasználásával okozott károkért.
A Bank az Elektronikus szolgáltatások nyújtása során felmerült technikai hibákért, illetve a tranzakciók ebből eredő sikertelenségéért nem vállal felelősséget. A Bank nem vállal felelősséget azért, ha a Felhasználó az Elektronikus szolgáltatások igénybevételéhez és használatához szükséges Felhasználói azonosítóját, Jelszavát, Egyedi jelszavát, PIN kódját, illetve bármely más, az Elektronikus szolgáltatások igénybevételéhez szükséges azonosítóját/jelszavát/kódját nem titkosan, nem megfelelő gondossággal kezeli, vagy más használatába adja, illetve más tudomására hozza; az ebből eredő károk az Számlatulajdonost terhelik. A Bank nem vállal felelősséget azokért a káreseményekért sem, amelyek Felhasználó szándékos vagy gondatlan magatartásából erednek.
A Bank mindent megtesz annak érdekében, hogy Ügyfelek és a Felhasználók adatai illetéktelen személyek részére ne lehessenek hozzáférhetőek.
Az Ügyfél tudomásul veszi és kijelenti, hogy amennyiben valamely adat a Bank elvárható gondossága ellenére harmadik személy részére hozzáférhetővé válik, az ebből eredő kárért a Bankkal szemben igényt nem támaszt.
A Bank kizárja a felelősségét az SMS üzenetek továbbításában és vételében bekövetkezett minden olyan késedelemért, illetve hibás teljesítésért, amely nem a Bank, vagy az általa kiszervezett tevékenységet végző szolgáltató, üzemeltető érdekkörében merült fel, így különösen az SMS Szolgáltatást érintő – a mobil távközlési társaságok működésében bekövetkezett bármely okból történő – meghibásodás, működésképtelenség, túlterheltség, elérhetetlenség vagy karbantartás esetére. A Bank nem felel továbbá azokért a károkért, amelyek a Számlatulajdonos érdekkörében bekövetkezett okokból keletkeznek, így különösen amennyiben az Elektronikus szolgáltatás keretében elküldött SMS üzenet továbbítása, megőrzése a Számlatulajdonos megfelelő eljárása, vagy annak hiánya miatt nem lehetséges.
Ha az AFR rendszerben teljesítendő Azonnali fizetési megbízás bármely okból nem teljesíthető – ideértve a csalás gyanúját is -, azt a Bank haladéktalanul visszautasítja és az erről szóló értesítést –– haladéktalanul elérhetővé teszi a Takarék Netbank/Takarék e-Bank postaládájában vagy SMS-ben küldött üzenet formájában. A Bank fenntartja magának a jogot arra, hogy csalás és pénzmosás gyanúja miatt, továbbá minden olyan tranzakció esetén, mely a Bank számára reputációs kockázattal jár, illetve járhat a tranzakció teljesítését elutasítsa.
8.3.1. Pénzforgalmi szolgáltatások esetén
A Bank a felelős, amennyiben jóvá nem hagyott fizetési műveletet teljesít, illetve, ha jóváhagyott fizetési műveletet hibásan teljesít.
Ezen esetekben a Számlatulajdonost megilleti a helyesbítés joga, mely, ha a Számlatulajdonos nem Fogyasztónak minősülő személy, a fizetési műveletről szóló értesítés, vagy az adott fizetési műveletet tartalmazó, illetve (nem teljesítés okán) nem tartalmazó Bankszámlakivonat kézhezvételét követő 60 napig élhet. Ha Számlatulajdonos Fogyasztónak minősül, őt, és az általa bejelentett, Bankszámla felett rendelkezni jogosult személyt a helyesbítés joga az érintett fizetési művelet teljesítését követő 13. hónapnak a Bankszámla terhelésének napjával megegyező napjáig illeti meg.
A Számlatulajdonos az erre vonatkozó igényét írásban nyújthatja be a Banknak, bizonyítékaival együtt. Amennyiben hibás teljesítés esetén a Bank Számlatulajdonos igényét elfogadja, a döntését követően haladéktalanul intézkedik az érintett összeg és az elmaradt kamat jóváírásáról. A Bank a jóvá nem hagyott fizetési műveletről való tudomásszerzését követően haladéktalanul, de legkésőbb a tudomásszerzést követő munkanap végéig - kivéve, ha az adott helyzetben ésszerű okból csalásra gyanakszik, és ezen okból a Felügyeletet tájékoztatja - megtéríti a Számlatulajdonos részére a jóvá nem hagyott fizetési művelet összegét annak esetleges időközi kamataival együtt akként, hogy a jóváírás értéknapja az érintett fizetési művelet értéknapjával megegyező nap.
Jóvá nem hagyott fizetési művelet esetén amennyiben a kár az Elektronikus szolgáltatás jogosulatlan használatából ered, a Számlatulajdonos viseli a kárt a bejelentési kötelezettsége teljesítését megelőzően keletkezett kár tekintetében 15.000, - Ft-nak megfelelő összegig. A Bejelentést követően az Elektronikus szolgáltatás jogosulatlan használatából eredő kár a Bankot terheli.
Mentesül a Számlatulajdonos a 15.000, - Ft kárviselés alól, ha
- a Takarék Netbank jogosulatlan használatát az érintett fizetési műveletet megelőzően nem észlelhette;
- a kárt a Bank alkalmazottjának, pénzforgalmi közvetítőjének, vagy a Bank részére kiszervezett tevékenységet végző intézkedése vagy mulasztása okozta;
- a Bank nem ír elő erős ügyfél hitelesítést;
- a kárt készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek minősülő olyan személyre szabott eljárással okozták, amely információtechnológiai eszköz vagy távközlési eszköz használatával történt, vagy a készpénz-helyettesítő fizetési eszközt személyes biztonsági elemek nélkül használtak, vagy
- a Bank nem tette lehetővé a bejelentés megtételének lehetőségét.
A Bank a Takarék Netbank és a Takarék e-Bank szolgáltatásai esetén az erős ügyfél-hitelesítés lehetőségét biztosítja.
A Bank mentesül felelőssége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az Ügyfél csalárd módon eljárva okozta, vagy az Elektronikus szolgáltatás használatára, az azonosító kódok őrzésére, illetve a bejelentési kötelezettségére vonatkozó szabályokat az Ügyfél szándékos vagy súlyos gondatlan megszegésével okozta.
Szándékosan, vagy súlyos gondatlansággal okozott szerződésszegésnek/csalárd magatartásnak minősül különösen, ha az Ügyfél/ Felhasználó
• a Takarék Netbank rendszerbe történő belépését, illetve ennek hiányában a bankszámlakivonat, kézhezvételét követő napon nem jelenti be a Banknak, hogy a Takarék Netbank vagy Takarék Mobilapp szolgáltatásban használt Bankszámlájának Számlakivonatán, illetve a Takarék Netbank Postaládájában / a Tevékenység naplóban jogosulatlan művelet szerepel,
• a Takarék e-Bankba történő belépését, illetve ennek hiányában a bankszámlakivonat, kézhezvételét követő napon nem jelenti be a Banknak, hogy a Takarék e-Bank szolgáltatásba bevont Bankszámlájának Számlakivonatán, illetve a Takarék e-Bank Kivonatok, értesítők menüpontban / Számlatörténetben jogosulatlan művelet szerepel,
• nem jelenti be haladéktalanul a Banknak, ha a Bankhoz bejelentett, az Egyedi jelszó fogadását biztosító telefonja illetve SIM kártyája illetéktelen személy birtokába került, vagy az birtokából kikerült,
• Felhasználó azonosítóját Jelszavával illetve PIN Kódjával együtt tárolja, illetve azok bármelyike illetéktelen személy tudomására jutott,
• bármely kötelezettsége – amely jelen ÁSZF, illetve a vele kötött szerződés szerint őt terheli – megtételét elmulasztja, megsérti, vagy azt késedelmesen vagy hiányosan teljesíti,
• olyan magatartást tanúsít, amely a jelen ÁSZF-ben leírtakkal ellentétes, ideértve a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges Felhasználói azonosítója, Jelszava, Egyedi jelszava, valamint PIN Kódja megőrzésével, titokban tartásával kapcsolatos kötelezettségei teljesítésének elmulasztását is, amelynek következtében az Ügyfélnek, vagy a Banknak kára keletkezik,
• olyan magatartást tanúsít, amely a Takarék Netbank, Takarék e-Bank vagy Takarék Mobilapp, Felhasználói kézikönyvében, valamint Takarék VideoBank esetében a Takarék VideoBank Felhasználói kézikönyvben leírtakkal ellentétes.
Az SMS Szolgáltatás használatához szükséges mobiltelefon, SIM kártya elvesztéséből, ellopásából, elrablásából vagy az arra jogosult felhasználó birtokából bármely okból való kikerülésből eredő károkért a Bank nem felel. A Bank felel az Elektronikus szolgáltatáson keresztül szabályosan kezdeményezett, a vonatkozó jogszabálynak megfelelő tartalmú tranzakciós megbízások teljesítése elmulasztásáért, valamint ezek hibás végrehajtásáért akkor is, ha ezeket a műveleteket olyan eszköznél vagy berendezésnél kezdeményezték, amely nem tartozik közvetlen vagy kizárólagos felügyelete alá.
A Bank, mint a Fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója felel a fizetési művelet hibás teljesítésért, ha a fizetési műveletet a közvetlenül a fizető fél kezdeményezte, kivéve, ha a fizetési művelet összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójához beérkezett.
A Bank, mint a Kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója a Kedvezményezett felé felel a Fizetési művelet Fizető fél részére történő továbbításáért, ha a fizetési műveletet a Kedvezményezett kezdeményezte, vagy rajta keresztül kezdeményezték, illetve a Fizető fél által kezdeményezett fizetési művelet esetén, ha a fizetési művelet összege hozzá beérkezett.
A Fizetési művelet késedelmes teljesítése esetén a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója – a Fizető fél nevében eljáró pénzforgalmi szolgáltató kérésére- biztosítja, hogy a fizetési művelet összegének a Kedvezményezett fizetési számláján történő jóváírás értéknapja ne legyen későbbi, mint az a nap, amely hibátlan teljesítés esetén lett volna.
A Bank, az ügyfél kérésére, a nem vagy hibásan teljesített fizetési művelet nyomon követése érdekében az adott helyzetben elvárható magatartást tanúsítja, melyért az ügyfelet fizetési kötelezettség nem terheli.
A Bank az ügyfelet a kérelme beérkezéséről, a benne foglaltak kivizsgálásának megkezdéséről, illetve a kivizsgálás eredményéről a kérelmében közölt módon és címen, ennek hiányában a Bank által tárolt utolsó kézbesítési címen értesíti. A hibásan teljesített művelet jóváírása a számlakivonaton is feltüntetésre kerül.
9. Szolgáltatások / megbízások kezelése, feldolgozása, teljesítése
9.1.1. Pénzforgalmi szolgáltatások esetén
A Bank az Elektronikus szolgáltatások igénybevétele lehetőségét a Takarék VideoBank kivételével a hét minden napján, a nap 24 órájában biztosítja. A Bank elektronikus csatornánként, a fizetési megbízások devizanemeként, illetve egyéb feltételek – a teljesítését befolyásoló körülmények, a vonatkozó jogszabályi előírások – meghatározása mellett Hirdetményében teszi közzé a munkanap záró időpontját, ameddig az adott fizetési megbízásokat adott napi tételként veszi át (rögzíti) és ezen belül azt a végső időpontot, ameddig átvett és befogadott fizetési megbízások teljesítéséből rá háruló feladatokat – az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában – tárgynapon/rá vonatkozó határidőben teljesíti, a elektronikus úton benyújtott megbízások teljesítésére meghatározott fizetési rendszerben.
Felhasználó a fizetési megbízásait a Takarék Netbank vagy Takarék e-Bank Felhasználói kézikönyvben, a Takarék Netbank, vagy Takarék e-Bank felületen keresztül felkínált adattartalom mellett adhatja meg.
A megbízások megadására és teljesítésére egyebekben az Ügyfél szolgáltatásba bevont bankszámláinak kezelésére vonatkozó Szerződés elválaszthatatlan mellékletét képező Általános Szerződési Feltételek és a vonatkozó Hirdetmények az irányadók.
A Bank a fizetési megbízásokat azok átvétele sorrendjében rögzíti. A több fizetési megbízást tartalmazó megbízás érkezésének és teljesítésének eltérő szabályait az egyes szolgáltatásokra vonatkozó különös rendelkezések tartalmazzák.
A Bank az Ügyfél/ Felhasználó által jóváhagyott fizetési megbízásokat teljesíti. Felek megállapodnak, hogy a Takarék Netbankon, vagy Takarék e-Bankon keresztül adott elektronikus fizetési megbízás jóváhagyottnak minősül az Ügyfél részéről, ha azt bejelentkezési azonosítójával, jelszavával/ PIN kódjával/ – illetve ha egyszer használatos Egyedi jelszót használ vagy az adott megbízás megerősítéseként elvárt – egyszer használatos Egyedi jelszavával megerősítve juttatja el az elektronikus csatornán keresztül a Bank részére, vagy hozza egyéb – az adott elektronikus – eszköz igénybevételével a tudomására. Fentiek szerint jóváhagyottnak minősül valamennyi megbízás tekintetében, ha Felhasználó a Takarék Netbank Boríték vagy Függő jóváhagyások funkcióján keresztül egy telefonhívás során több fizetési műveletet együttesen kezdeményez Bank irányába. A fentieken túl, a teljesített fizetési művelet jóváhagyásának minősül, ha az Elektronikus csatornán keresztül adott fizetési műveleteket is tartalmazó adott havi Bankszámlakivonat kézhezvételétől számított 30 napon belül, az ott nevesített fizetési műveletek vonatkozásában – kifogást nem emel, mely nem zárja ki, hogy a helyesbítési jogával éljen.
A Bank a szolgáltatások igénybevétele útján megadott megbízást és azok teljesítését számítástechnikai rendszere útján rögzíti. Az Ügyfél elfogadja a Bank rendszerében rögzített adatok valódiságát, esetleges jogvita esetén hitelt érdemlő bizonyítékként ismeri el azokat, mind a megbízás megadására, a megbízás átvételének, illetve befogadásának időpontja, mind a megbízások teljesítésére vonatkozóan.
Az Ügyfél által jóváhagyott, és Bank számára eljuttatott fizetési megbízás, illetve a fizetési megbízás Törlése/Visszahívása (Visszavonás) szabályai, a Fizetési számlák és fizetési számlákhoz kapcsolódó betétek Általános Szerződési Feltételeiben került meghatározásra.
Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy az Elektronikus szolgáltatáson keresztül kezdeményezett fizetési megbízásokat Takarék Netbankon, vagy Takarék e-Bankon keresztül nem lehet Visszahívni. Tranzakció Visszahívása csak Bankfiókban kezdeményezhető. A megbízás visszavonására ugyanazok az alaki
követelmények az irányadóak, mint a megbízás megadására. Amennyiben az Ügyfél egy megbízás keretében több fizetési megbízást adott, az egyes megbízások – amennyiben az adott Elektronikus szolgáltatásra vonatkozó különös szabályok eltérően nem rendelkeznek - külön is visszavonhatóak.
A teljesítésre váró megbízásokra vonatkozó a Takarék Netbankon keresztül kezdeményezett Törlés eredményéről a Takarék Netbank felületen, Takarék e-Bankon keresztül kezdeményezett Törlés eredményéről a Takarék e-Bank postafiókba küldött üzenettel értesíti a Felhasználót, az egyéb visszavonások eredményéről a Fizetési számlák és fizetési számlákhoz kapcsolódó betétek ÁSZF-ben meghatározott módon ad tájékoztatást.
A Bank a jogszabályba ütköző megbízások teljesítését megtagadja.
Azon megbízások esetén, amelyek rögzítése közben valamilyen technikai probléma merül fel, és ezáltal a megbízás befogadásának visszaigazolása elmarad, a Bank jogosult a megbízást meg nem történtnek tekinteni. A Bank a fenti okból eredő károkért nem felel.
A Felhasználó az Elektronikus szolgáltatásba történt belépéstől a kilépésig több megbízást is jogosult megadni.
A Bank az Elektronikus szolgáltatás igénybevétele során felvett megbízásokat, az írásbeli megbízásokkal azonos tartalmi követelményekkel fogadja be és kezeli. A hatályos jogszabályi rendelkezéseknek, az elvárt banki tartalomnak nem megfelelő (hiányos, hibás vagy egyébként nem megfelelő) adatokat tartalmazó megbízások teljesítését a Banknak jogában áll visszautasítani.
Amennyiben az adott Bankszámlán a megbízások beküldésének a teljesítésére elegendő fedezet – ideértve a megbízások teljesítése esetére felszámításra kerülő azon díjak, költségek összegét, amelyek a megbízás megadásával egyidejűleg esedékesek – nem áll rendelkezésre, a Bank jogosult a megbízás teljesítését visszautasítani.
Bármely fizetési megbízás nem teljesülése esetén, ideértve, ha a deviza átutalási megbízás a Bankon kívül álló okok miatt nem teljesíthető, vagy a Bank a megbízást bármely ok miatt visszautasítja – kivéve a Rendszeres átutalási megbízás nem teljesítését – erről a Bank az Ügyfelet a benyújtási csatorna függvényében az általa megadott telefonszámon vagy a Takarék Netbank megfelelő menüpontjában értesíti.
A Takarék Netbankon, Takarék e-Bankon kezdeményezett, forintban történő, konverziót nem igénylő belföldi átutalások – kivéve a hatósági átutalás és átutalási végzés és Azonnali átutalási megbízás – az IG2, napközbeni többszöri elszámolási rendszer feltételei szerint kerülnek teljesítésre, melynek részletes szabályait a Fizetési számlák és fizetési számlákhoz kapcsolódó betétek Általános Szerződési Feltételei tartalmazzák. A Takarék Netbankon és Takarék e-Bankon keresztül kezdeményezett, Azonnali átutalási megbízásnak minősülő fizetési megbízások az AFR elszámolási rendszeren keresztül kerülnek teljesítésre, melynek részletes szabályait a Fizetési számlák és fizetési számlákhoz kapcsolódó betétek Általános Szerződési Feltételei tartalmazzák.
A Bank biztosítja az Ügyfél számára, hogy a fizetési megbízása előtt – a mindenkori bankszámlakivonaton túl
– a Bankszámla aktuális egyenlegéről tájékozódjon. A Bank az aktuális egyenleget a Takarék Netbank, vagy Takarék e-Bankon keresztül bocsátja az Ügyfél – kérésére – rendelkezésére.
A fizetési megbízások teljesítésének határidejét / időtartamát, az egyes fizetési megbízásokhoz konverziót igénylő fizetési műveleteknél az alkalmazott árfolyamot a pénzforgalomra-, illetve a hitelkártyára vonatkozó Hirdetmény tartalmazza.
9.1.2. Egyéb információs szolgáltatás
A Bank ezen – ügyfél igénylés alapján, vagy automatikusan biztosított – szolgáltatása igénybevétele lehetőségét – kivéve, ha egyes típusa tekintetében az Takarék Netbank, vagy Takarék e-Bank felületen eltérő időpontot közöl – a hét minden napján, a nap 24 órájában biztosítja, a Takarék Netbank felületen megjelenő tartalommal és mértékben. Az Egyéb információs szolgáltatás vagy a Takarék Netbank, vagy Takarék e-Bank felületen, vagy a Takarék Netbank felületen keresztül elérhető internetes szolgáltatások igénybevételi lehetőségét jelenti.
Ezen szolgáltatáson keresztül alapvetően ügyfél-tájékoztatás történik, melynek formáját és tartalmát annak automatikus, és díjmentes biztosítása esetén a Bank egyoldalúan jogosult meghatározni.
A Takarék Netbank Egyéb információs szolgáltatása keretében továbbá tájékoztatási csatorna lehet az egyes, jogszabály által elektronikus úton (mint kézbesítési mód) lehetővé tett vagy nem tiltott esetekben, vagy a Felek által meghatározott esetekben, amikor is a Bank a jogszabály által elvárt tartalmat, vagy a Felek által megállapodott, és/vagy a Bank részéről szükségesnek tartott tájékoztatást ezen elektronikus csatornán keresztül is megadhatja.
A Bank a Takarék Netbank felületén (keresztül) egyes, a Bank által esetenként meghatározott pénzügyi és pénzügyi kiegészítő szolgáltatások igénybevételi / kezdeményezési lehetőségét interakciós csatornaként is biztosíthatja.
Az egyes – automatikusan és díjmentesen nyújtott – szolgáltatási lehetőségek itt történt felsorolása, nem jelenti az adott szolgáltatás folyamatos biztosítási kötelezettségét a Bank részéről; illetve a Bank ezen Egyéb információs szolgáltatási kör tekintetében későbbiekben olyan részszolgáltatást is nyújthat, ami nevesítésre nem került.
9.2. Takarék Netbankon keresztül megadott megbízások
A Takarék Netbanki szolgáltatások minden nap 24 órán keresztül igénybe vehetők, kivéve a karbantartási, hibajavítási időket.
A Bank a Takarék Netbank rendszer igénybevételével kezdeményezett fizetési műveleteket, megbízásokat a papír alapon benyújtottakkal egyenértékűnek tekinti, azokat a Bank azonos tartalmi követelményekkel veszi át, kezeli és teljesíti. A Bank a hatályos jogszabályi előírásoknak nem megfelelő, hiányos, hibás vagy nem megfelelő adatokat tartalmazó fizetési műveletek, megbízások teljesítését jogosult visszautasítani.
Ennek megfelelően a Takarék Netbank rendszeren keresztül a Bank felé továbbított fizetési műveletek, megbízások megadására, visszavonására és teljesítésére is a Fizetési számla Keretszerződésben, valamint az annak elválaszthatatlan mellékletét képező vonatkozó Általános Szerződési Feltételekben, a mindenkor hatályos vonatkozó Hirdetményekben, a számlatulajdonos fizetési számláját érintő megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről szóló Hirdetményben, valamint betéti műveletek esetében a Betéti Keretszerződésben rögzített előírások az irányadók.
A Takarék Netbank rendszeren keresztül nincs mód a leadott megbízások törlésére, módosítására. A tárgynapot megelőző napokon a Bank Ügyfélszolgálatán van lehetőség a leadott megbízások törlésére, módosítására.
A Felhasználó a Takarék Netbank rendszerbe történt belépésétől a kilépésig több fizetési műveletet, megbízást is jogosult megadni. A fizetési megbízások kezelésére vonatkozó részletes szabályokat a rendszerben található
„Súgó” tartalmazza.
A Számlatulajdonos köteles az általa, illetve a Felhasználó által adott megbízások szükséges fedezetének a teljesítés időpontjában történő rendelkezésre állásáról gondoskodni, ideértve a megbízások teljesítése esetére felszámítandó azon mindenkori díjak, költségek összegét is, melyek a megbízás teljesítésével egyidejűleg esedékesek.
A fizetési művelet, megbízás abban az esetben tekinthető a Bank részéről átvettnek, ha a Takarék Netbank rendszer közli a Felhasználóval a fizetési művelet, megbízás átvételének a tényét. Az átvétel ténye még nem jelenti a fizetési művelet, megbízás teljesítését. Azon fizetési műveletek, megbízások esetén, amelyek rögzítése közben valamilyen technikai probléma merült fel és ezáltal a Takarék Netbank szerver azt/azokat nem tudta fogadni, a szóban forgó fizetési művelet, megbízás „a megbízások állapota” (Takarék Netbank és Takarék Mobilapp), illetve „Megbízások/Elküldött megbízások” (Takarék e-Bank) c. menüpontban nem jelenik meg, a Bank a fizetési műveletet, megbízást „nem átvettnek” tekinti.
Ha a címzett bank fogadta a Számlatulajdonos tranzakcióját, azonban a Számlatulajdonos helytelen vagy adathiányos indítása miatt nem tudta lekönyvelni azt, és ezért a tranzakciót visszautasítja, akkor a számlavezető fiók a Számlatulajdonos számláján az adott tételt jóváírja. A visszautasítás okáról a Számlatulajdonos a tranzakció Közlemény rovatában feltüntetésre került hivatkozásból értesül.
A tétel helyes újraindításáról a Számlatulajdonosnak kell gondoskodnia.
A Takarék Netbank rendszeren keresztül kezdeményezett fizetési műveletek, megbízások teljesüléséről - így a fizetési számlán történt terhelésről, a fizetési művelet, megbízás azonosítását lehetővé tevő hivatkozásokról/adatokról, a fizetési megbízás az abban meghatározott pénznemben számított összegéről, a Banknak fizetendő díjakról, költségekről vagy egyéb fizetési kötelezettségekről; a Bank által alkalmazott átváltási árfolyamról, a terhelés értéknapjáról, stb. - a Bank a Számlatulajdonost utólag, a Keretszerződésben, valamint az annak elválaszthatatlan mellékletét képező vonatkozó Általános Szerződési Feltételekben meghatározott módon és gyakorisággal a Számlatulajdonosnak megküldésre kerülő, illetve a Takarék Netbank rendszeren keresztül lekérdezhető, megjeleníthető számlakivonat útján tájékoztatja.
Bank jogosult a jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, hiányos, hibás, vagy egyébként nem megfelelő adatokat tartalmazó megbízás végrehajtását megtagadni, melynek okáról – a megtagadással egyidejűleg - a Bank köteles a Számlatulajdonost tájékoztatni.
Ügyfélnek lehetősége van arra, hogy a Takarék e-Bankban rögzített Fizetési megbízást Takarék Netbankban, valamint a Takarék Netbankban rögzített Fizetési megbízást a Takarék e-Bankban hagyjon jóvá, amelynek részleteit a Takarék e-Bankban elérhető Súgó, illetve a Takarék Netbank Felhasználói kézikönyve tartalmazza.
9.3. Takarék Mobilappon keresztül megadott megbízások
Az Takarék Netbankon és ezzel egyidejűleg Takarék Mobilappon keresztül megadott megbízásokról részletesen a 9.2. fejezet rendelkezik.
9.4. Takarék e-Bankon keresztül megadott megbízások
9.4.1. Pénzforgalmi szolgáltatások esetén:
A megbízásokat a Számlatulajdonos / Kezelő a Takarék e-Bank képernyőinek adatmezőiben kézi adatbevitellel, vagy import fájlokkal vagy - megfelelő interfész birtokában - saját pénzügyi rendszeréből betöltött megbízás fájlokkal adhatja meg.
Az egyes megbízások kitöltését a Felhasználói Kézikönyv és a Takarék e-Bank felhasználói felületének un.
„súgó funkciója” segíti felhasználói útmutatások útján.
A megbízások formátumai: A megbízások adattartalmára, valamint azok elszámolására a Fizetési számlák és fizetési számlákhoz kapcsolódó betétek ÁSZF az irányadó.
A Takarék e-Bank az adott értéknapra vonatkozó, az adott értéknap előtt vagy az adott értéknapon Takarék e- Bankban rögzített és teljesítésre beküldött megbízásokat a Bank által nyilvántartott érkezési sorrend szerint fogadja be és teljesíti, azzal, hogy a Felhasználó kezdeményezhet az adott értéknapra vonatkozóan olyan tranzakciót, amely az adott értéknap előtt rögzített és teljesítésre beküldött tranzakciók előtt kerül beküldésre. A beküldött megbízások esetében részteljesítés nem történik, így a megbízások csak abban az esetben teljesülnek, amennyiben a megbízás teljesítéséhez szükséges fedezet (megbízás összege és a tranzakció Banki díja) a bankszámlán rendelkezésre áll.
Az „Előkészített megbízások” funkcióból beküldött megbízások esetében a beküldés időpontjának nem az Ügyfél által kezdeményezett, az előkészített megbízás csomag beküldési időpontja, hanem az az időpont számít, amikor a csomagban lévő egyes megbízásokat a Takarék e-Bank a Bank részére továbbítja.
A Felhasználó által rögzített megbízás Bank általi feldolgozásához a Felhasználónak a Takarék e-Bank felületen elvárt esetekben a megbízás megerősítéseként meg kell adnia az adott megbízást azonosító, titkos aláírási jelszót. A megbízás abban az esetben tekinthető a Bank részéről befogadottnak, ha a rendszer közli a megbízás befogadásának tényét. A befogadás ténye még nem jelenti a megbízás teljesítését. A megbízás vagy értesítés Bankhoz történő érkezési időpontjának a Bank számítógépes rendszere által megállapított és rögzített időpont tekintendő.
A Felhasználó a Takarék e-Bankba történt belépéstől a kilépésig több megbízást is jogosult megadni.
A Takarék e-Bank rendszer jelzi az elküldött megbízás státuszát, vagyis azt, hogy az adott megbízás teljesült- e vagy nem. A Felhasználó az elküldött megbízások státuszát a Takarék e-Bank megfelelő menüpontjában, illetve a „Napi teljesített tranzakciók” lekérdezése menüpontban ellenőrizheti.
A Bank az Ügyfél érdekkörében fennálló okból nem teljesült fizetési megbízásokért, vagy a más bank által visszautasított fizetési megbízások teljesüléséért felelősséget nem vállal, azokat csak a Számlatulajdonos megbízása ismételt benyújtása esetén teljesíti.
Ügyfélnek lehetősége van arra, hogy a Takarék e-Bankban rögzített Fizetési megbízást Takarék Netbankban, valamint a Takarék Netbankban rögzített Fizetési megbízást a Takarék e-Bankban hagyjon jóvá, amelynek részleteit a Takarék e-Bankban elérhető Súgó, illetve a Felhasználói kézikönyv tartalmazza.
9.4.2. Takarék e-Bankon keresztül beadott Állandó Megbízások
A Számlatulajdonos / Kezelő által a Takarék e-Bankon keresztül beadott állandó (rendszeres) megbízások típusai az alábbiak lehetnek:
• Napközbeni forint átutalás: ezen megbízás keretében megadható az első átutalás kezdő és érvényesség végének időpontja és a megbízás teljesítésének gyakorisága. A megbízás lehet bankon kívüli számlára indított vagy bankon belüli forint számlára indított állandó forint utalás. Az érvényesség kezdetének napja az első utalás értéknapjával egyezik meg és ezen értéknaptól, a választott gyakoriság alapján teljesül az állandó megbízás érvényességének végéig;
9.4.3. Csoportos Átutalási Megbízások
A Bank csoportos átutalási megbízást pénzforgalmi bankszámla terhére, és csak Takarék Netbank rendszeren, vagy a Takarék e-Bankon keresztül fogad, illetve az annak teljesítésével és/ vagy teljesítése elmaradásával összefüggő információt az adott rendszeren keresztül ad. A Takarék e-Bank rendszeren keresztüli adatcserén túl, a Bank a bankszámla terheléséről, illetve a terhelést követően más bank általi visszautasított tétel okán történő jóváírásról a Számlatulajdonost, a vele megállapodott módon, számlakivonattal is értesíti.
A csoportos átutalási megbízást a Hirdetményben meghatározott befogadásra nyitva álló záró határidőig fogadja be. A Bank a megbízás továbbítását a végső időpontig benyújtott megbízások esetében teljesíti tárgynapon, kivéve, ha a megbízás ettől eltérő értéknapot tartalmaz. A megadott terhelés értéknapja – a megbízás benyújtása napját is beleszámítva – nem lehet több 15 naptári napnál, és banki munkanapra kell esnie. Amennyiben az Ügyfél által meghatározott nap nem munkanapra esik, a Bank a megbízást a következő munkanapon teljesíti.
A csoportos átutalási megbízásokat az MSZ16283-1:2001 szabvány szerinti a mindenkor érvényes Bankközi Klíring Rendszer szabványkönyvében (III. kötet) meghatározott adattartalommal, kötegelve kell eljuttatni a Bankba. Az átutalási megbízást (úgy a csoportos átutalási megbízást, mint a részét képező egyes, egyedi tételeket) egyedi azonosítóval kell ellátni.
A Bank a befogadott megbízást a befogadáskor csomag összeállítására vonatkozólag formailag ellenőrzi. A hibás megbízást a befogadást követően, a fedezetlen megbízást a teljesítésre megjelölt napon a Bank visszautasítja. A Bank abban az esetben, ha a csomag összes tételére nem áll rendelkezésre a teljesítés napján fedezet, akkor az egész csomag továbbítását megtagadja, ebben az esetben részteljesítés nem lehetséges. Amennyiben a csomagban találhatóak hibás tételek, de a bankszámlán van megfelelő fedezet, akkor a Bank a hibás egyedi tételeket visszautasítja, a formailag megfelelő tételeket továbbítja.
A csoportos átutalási megbízás formai, tartalmi, érvényességi szempontból ellenőrzött állományáról az Ügyfél Csoportos Ellenőrzés Jelentést kap vissza, melyből értesül az elfogadott, illetve a hiba okára utaló jelzéssel a visszautasított, az adott csoportos átutalási megbízáson belül az egyedi tételek átutalásáról is, illetve szöveges formában az Takarék e-Bank rendszerén keresztül értesül a hiba okáról.
Ha a csoportos átutalási megbízást a Bank továbbítja, de a Jogosult bankja – ideértve a Bankot is, amennyiben egyúttal a Jogosult számlavezetője – azt bármely okból visszautasítja a visszautasított csoportos utalások csomagonként egy összegben kerülnek jóváírásra a Kötelezett bankszámláján. Ezek a tételek is az Ügyfél Csoportos Ellenőrzés Jelentésben jelennek meg.
Amennyiben a terhelés napján, az Ügyfél bankszámláján nincs elegendő fedezet a megbízás teljesítésére, akkor a teljes köteg visszautasításra kerül, azonban adott napon belül a tétel feldolgozása Ügyfél bármely Felhasználója által újra kérhető, a Hirdetményben a megbízások – aznapi teljesítésre történő – befogadására nyitva álló végső időpontjáig. Az adott napon ezen időpontot követően az Ügyfél csak új megbízást nyújthat be.
9.4.4. A Megbízások átvételének feltételei
A Bank a Számlatulajdonoshoz/ Kezelőhöz tartozó felhasználói azonosítók és titkos jelszavak együttes használatával, továbbá a Számlatulajdonossal kötött Takarék e-Bank szerződésben foglalt azonosítójú szoftver bejelentkezésével adott valamennyi rendelkezést a Számlatulajdonos rendelkezésének tekinti.
A Bank csak azokat a megbízásokat teljesíti, amelyek legalább 10 (Tíz) pont értékű aláírási ponttal rendelkezik és a Bankba beküldésre került.
Amennyiben a megbízás végrehajtásához nem áll rendelkezésre teljes fedezet (megbízás összege, teljesítéskor esedékes teljesítés díja, vagy esetenként a költségviselő bankszámlán csak a teljes díja), a megbízás teljes egészében visszautasításra kerül. Sorrendben a következő megbízás teljesítéséhez a bankszámlán nem áll rendelkezésre elegendő fedezet, a soron következő olyan megbízás teljesül, melyhez elegendő fedezet áll rendelkezésre.
A bankon kívüli átutalások átvételi időszakán kívül, de a bankon belüli átutalások átvételi időszakán belül egy kötegben benyújtott bankon belüli és bankon kívüli megbízások beküldése esetén a Bank a megbízásokat a teljesítés iránya szerint szétválasztja és azokat a saját teljesítési rendjük szerint kezeli.
9.4.5. A Megbízások visszavonása
A megbízás visszavonására vonatkozó feltételeket a Bank Fizetési számlák és fizetési számlákhoz kapcsolódó betétek ÁSZF-je tartalmazza.
9.5. Takarék VideoBankon megadott elektronikus megbízásokra vonatkozó speciális rendelkezések:
A Takarék VideoBankra vonatkozó rendelkezéseket jelen fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, ezért, ha a jelen fejezet és az ÁSZF egyéb rendelkezései között eltérés állapítható meg, akkor jelen fejezetben foglaltakat kell alkalmazni, egyebekben a Takarék VideoBankra is az ÁSZF-ben foglalt általános rendelkezések az irányadóak.
Lakossági és Vállalati ügyfél a Takarék VideoBank szolgáltatás igénybevételével tudomásul veszi, hogy a Bank a Takarék VideoBankon keresztül adott közlésekről, nyilatkozatokról és megbízásokról hang -, illetve képfelvételt keretében rögzítésre kerültnek. Erről és a Takarék VideoBank szolgáltatásra irányadó adatkezelési szabályokról és az adatkezelések részleteiről a https://takarekbank.hu/files/17/59442.pdf linken elérhető adatkezelési tájékoztatóban tájékozódhat. A felvételeket az Lakossági és Vállalati ügyfél kérésére tartós adathordozó eszközön változatlan formában és tartalommal rendelkezésére bocsátja a Bank. A Lakossági és Vállalati ügyfél erre vonatkozó igényét írásban, a kozpont@takarek.hu email címen jelezheti. A Videóhívást folytató Ügyfél számára is biztosított, hogy rögzítse a beszélgetést. A Lakossági és Vállalati ügyfél a rögzítésről a Videóhívás megkezdésekor köteles tájékoztatni a Bankot. A Lakossági és Vállalati ügyfél sem a Bank részéről átadott felvételt, sem az általa rögzített hanganyagot nem hozhatja nyilvánosságra, azt kizárólag a Bankkal folytatott esetleges jogvita során használhatja fel.
ATakarék VideoBankon keresztül adott megbízások menete:
• a Lakossági ügyfél vagy a Vállalati ügyfél Cégképviselője a Bank Honlapján megadott linkre kattintva eljut a Takarék VideoBank aloldalára, személyes Tárhelyre történő regisztrációt követően.
• megadja a kért adatokat (személyes adatok, milyen ügyben érdeklődik) és elfogadja a tájékoztatókat,
• a rendszer ellenőrzi, hogy a Lakossági vagy a Vállalati ügyfél részéről adottak-e a technikai feltételek a szolgáltatás igénybevételéhez,
• ezt követően a Lakossági vagy Vállalati ügyfél a Virtuális várószobába kerül, a hívás elindításáig,
• a Videóhívás során az Ügyintézők
o általános információt tudnak adni termék- és szolgáltatáskörtől függően,
o és Lakossági vagy Vállalati ügyfeleket ki tudják szolgálni akár a már meglévő terméke/szolgáltatása kapcsán, akár új termék/szolgáltatás értékesítése miatt,
• a Videóhívás során a Lakossági ügyfél vagy Vállalati ügyfél Cégképviselője Ügyfél – beazonosításra alkalmas láthatóságának biztosítása mellett - a személyazonosság igazolására alkalmas és érvényes okmányainak bemutatásával azonosítja magát, amely alapján kétséget kizáróan megállapítható, hogy az okiratban szereplő személy azonos a videófelvételen szereplő személlyel,
• a teljes beszélgetésről rögzített és megfelelően tárolt (hang és képi) felvétel készül,
• meglévő termék/szolgáltatás esetén az esetlegesen létrejövő nyilatkozatot, adatlapot, szerződést - attól függően, hogy az ügyfél milyen módon kéri – a Bank feltölti az Ügyfél előzetesen regisztrált Tárhelyére, elektronikus formában feltölti a Takarék Netbank/ e-Bank postaládájába, vagy postán keresztül megküldi a Lakossági vagy Vállalati Ügyfél számára,
• a létrejövő nyilatkozatot, adatlapot, szerződést a Lakossági ügyfél hang alapon írja alá,
• Bankszámla nyitására vonatkozó szerződés megkötésekor a Bank által elektronikusan aláírásra kerülő szerződést a Lakossági ügyfél Takarék Netbank/Takarék e-Bank postaládájába tölti fel az Ügyintéző, ide nem értve azt az esetet, ha a Lakossági ügyfél a szerződés és annak elválaszthatatlan részét képező dokumentumok postai úton történő kiküldését kérelmezi, mely esetben az Ügyintéző postai úton küldi el a szerződés és annak mellékleteinek egy hiteles példányát.
Amennyiben a Videohívás során a Lakossági és Vállalati ügyfél a Bank által nyújtott pénzügyi szolgáltatások igénybevételére irányuló szerződés megkötését kezdeményezi, a Bank az őt terhelő tájékoztatási kötelezettségének a vonatkozó szerződésre irányadó Általános Szerződési Feltételei és Hirdetményei, valamint a szerződéstervezet Honlapján történő hozzáférhetővé tételével vagy ezen dokumentumok Tárhelyre történő feltöltésével / e-mailen történő megküldésével a vonatkozó jogszabályban meghatározott időben és módon tesz eleget..
A Lakossági és Vállalati ügyfél megbízásából kezdeményezett szerződés a Videohívás során létrejön, azonban a szerződés csak akkor lép hatályba, ha:
• a szerződés írásba foglalt (a Számlatulajdonos adatait és a szerződött szolgáltatásokat tartalmazó), annak létrejöttét tanúsitó, Bank által aláírt péIdányát a Bank, a vonatkozó jogszabályok által elvárt dokumentumokkal együtt, a Lakossági vagy Vállalati ügyfél előzetesen regisztrált személyes Tárhelyére feltölti, vagy erre irányuló kérése esetén az általuk megadott postai címre elküldi, vagy
• a szerződés írásba foglalt (a Számlatulajdonos adatait és a szerződött szolgáltatásokat tartalmazó), annak létrejöttét tanúsitó, Bank által elektronikusan aláírt péIdányát a Bank, a vonatkozó jogszabályok által elvárt dokumentumokkal együtt, Lakossági vagy Vállalati ügyfél Takarék Netbank/Takarék e-Bank postaládájába feltölti. Ez alól kivételt képez, ha a Lakossági vagy Vállalati ügyfél kéri, hogy a szerződést és a kapcsolódó dokumentumokat postai úton küldjék meg részére, mely esetben a fenti pont irányadó.
Amennyiben a Bank a hitelkérelmet elutasítja, úgy a Bank az elutasítás indokának közlésére nem köteles. Ha a Bank a szerződés megkötésétől számított 4 munkanapon belül nem értesíti a Lakossági vagy Vállalati Ügyfelet a szerződés hatálybalépéséről, úgy az, a szerződéskötés napjától számított 5. munkanapon minden további jogcselekmény megszűnik.
A Bank a Videohívás során bemutatott dokumentumokról, a Lakossági vagy Vállalati ügyfél személyes okmányairól készült felvételeket a jogviszony fennállasa alatt, valamint a megszűnését követően a Hpt., a pénzforgalmi, illetve a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabályokban meghatározott ideig – legalább 8 évig – megőrzi.
A Takarék VideoBankon keresztül történő szerződéskötésre a 4.7. fejezet Távértékesítés keretében kötött szerződésekre vonatkozó speciális szabályok vonatkoznak.
Amennyiben a Takarék VideoBankon keresztül történő bármely szerződés megkötését követően, utólag olyan információ kerül a Bank birtokába, ami alapján a szerződéskötést megtagadhatta/elutasíthatta volna, úgy a Bank fenntartja magának a jogot a szerződés azonnali hatállyal történő felmondásra.
9.6. Bankszámla adatok lekérdezése, Bankszámlakivonat
Bankszámla egyenleg lekérdezés: a kiválasztott bankszámla aktuális állapotát mutatja, mely tájékoztató jellegű, azt a hét minden napján, a nap 24 órájában beérkező megbízások módosíthatják. A bankszámlaforgalom lekérdezési adatai alapján a Bankkal szemben semmilyen igény nem támasztható.
Bankszámlatörténet visszamenőleges lekérdezése: A Számlatulajdonos legfeljebb 90 (Kilencven) napra visszamenőlegesen lehívhatja az adott bankszámla Banki számlavezető rendszerben elérhető, a lekérdezés napját megelőző időszaki forgalmi adatait és egyenlegét. A Bankszámlakivonat a fentiek figyelembevételével 1 évre visszamenően kérdezhető le.
Bankszámlakivonat lekérdezése: A bankszámla forgalmáról a Számlatulajdonos / Kezelő igénye szerint hitelesített elektronikus bankszámla kivonattal értesíti, amennyiben ilyen megállapodást kötött a Bankkal. A postai kifizetési utalványok teljesített tételeinek és a postai költség tételeiknek tárgynapi végösszege jelenik meg a könyvelés értéknapjával készülő bankszámla kivonaton. A teljesített tételekről részletező kimutatás a Magyar Posta Zrt. visszaigazolási adatállományából nyerhető.
Ügyfél általi lekérdezések adatbázisa: a Takarék e-Bank a lekért adatokat egy adatbázisban gyűjti és minden újabb lekérdezés ezen adatbázist frissíti. A lekérdezett információk és adatok a Számlatulajdonos / Kezelő rendszere felé továbbítását elősegítő különböző export formátumok állnak rendelkezésre.
Napi teljesített tranzakciók: A Számlatulajdonos lehívhatja az adott bankszámla Banki számlavezető rendszerben elérhető, adott napi forgalmi adatait.
9.7. Ügyfélprogram verzióváltásának szükségessége Takarék e-Bank szolgáltatás esetén
A Bank az új szolgáltatásait, technológiai újdonságait, illetve a rendszer frissítéseit a Takarék e-Bank verzió váltások részén bocsátja a Számlatulajdonos részére. Az utolsó verzióváltásnál korábbi Takarék e-Bank változatokat a Bank nem fejleszti tovább és csak korlátozott ideig tartja üzemben.
Amennyiben a Számlatulajdonos ellen csőd, adósságrendezési eljárás vagy felszámolási, végelszámolási, illetve a cég megszüntetésére irányuló eljárás indul a Bank a következő intézkedéseket teszi:
• csőd vagy adósságrendezési eljárások időtartalma alatt a Bank a pénzügyi gondnok vagy vagyonfelügyelő rendelkezése alapján a bankszámla feletti rendelkezésének bejelentését végrehajtja;
• a felszámolási, végelszámolási, valamint a cég megszüntetésére irányuló eljárások tartalma alatt a cégjegyzési jogosultságok a kijelölt törvényes képviselőt illeti meg, így a Bank az eredeti jogosultak
aláírási jogai törlésre kerülnek. A Számlatulajdonos részére valamennyi számla tekintetében legfeljebb lekérdezési jogosultság állítható be az eljárás kezdetétől a kijelölt törvényes képviselő rendelkezéséig.
• Ügyfélcsoport esetében a tagok tekintetében megszünteti a bankszámla szolgáltatást. Amennyiben az ügyfélcsoport taggal szemben indul meg az eljárás, akkor csak az adott Számlatulajdonos bankszámláinak tekintetében jár el a fentiek szerint.
• Az eljárások időtartama alatt a Bank bármilyen jogosultságot csak a kijelölt cégképviselő bejelentése alapján teszi meg.
• A kijelölt cégképviselő bejelentéséig a Bank fenntartja az eljárás kezdetekor alkalmazott beállításokat.
• A bankszámlák tekintetében a csőd- és végelszámolási eljárások jogerős befejezését követően a Bank a Számlatulajdonos új rendelkezése szerint jár el.
10. Díjak, költségek, jutalékok
10.1. A Bank az Elektronikus szolgáltatások biztosításáért, valamint az igénybevételéért díjat, költséget, jutalékot (továbbiakban: Díjak) számít fel.
A Bank az általa felszámított díjak esedékességéről a Fizetési számlák és fizetési számlákhoz kapcsolódó betétek Általános Szerződési Feltételekben tájékoztatja az Ügyfelet. Amennyiben valamely Díj beszedésére annak esedékességekor bármely okból nem kerül sor (pl. rendszerhiba vagy más technikai ok), az utólagos terhelésről Ügyfél minden esetben kizárólag a számlakivonatán kap értesítést.
A Díjak mértékét lakossági bankszámlákhoz kapcsolódó Elektronikus szolgáltatások igénybevétele esetén a Bank mindenkor hatályos Hirdetménye tartalmazza.
A Bank a Díjak mértékét pénzforgalmi bankszámlákhoz kapcsolódó Elektronikus szolgáltatások igénybevétele esetén a Bank mindenkor hatályos Hirdetménye tartalmazza.
A Díjak mértékét a Díjjal terhelt Egyéb információs szolgáltatások igénybevétele esetén a Bank mindenkor hatályos Hirdetménye tartalmazza.
Az Elektronikus szolgáltatás használatával, üzemeltetésével járó telefonvonal, Internet igénybevétel és kapcsolódó egyéb más költség az Ügyfelet terheli.
10.2. A Bank valamennyi általa megkötött és jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződés vonatkozásában, függetlenül a szerződéskötés időpontjától, a szerződés alapján felszámított Díjakat – beleértve a százalékos mértékben meghatározott Díjak minimum és maximum értékét is – jogosult minden évben legfeljebb a KSH által közzétett előző éves fogyasztói árindex mértékével – módosítani.
10.3. Függetlenül a szerződéskötés időpontjától az Egyéb információs szolgáltatások, valamint – a 10.2. pontban foglaltakon túl – az Elektronikus szolgáltatások igénybevétele kapcsán felszámított Díjak, – nem a számítási módját érintő elemei – egyoldalú, a Számlatulajdonos számára kedvezőtlen módosítására a Bank az alábbiakban meghatározott feltételek illetőleg körülmények esetén jogosult.
1) A jogi, szabályozói környezet megváltozása
a) a Bank – jelen ÁSZF hatálya alá tartozó jogviszonyokat szorosan és közvetlenül érintő – tevékenységére, működési feltételeire vonatkozó vagy ahhoz kapcsolódó jogszabályváltozás, jegybanki rendelkezés vagy a Bankra kötelező egyéb szabályozók megváltozása (ideértve azon nemzetközi szabályzókat / szabványokat is, amelyek a Bankra nézve – akár az ahhoz való csatlakozása miatt – kötelező rendelkezéseket tartalmaz);
b) a Bank – jelen ÁSZF hatálya alá tartozó jogviszonyokat szorosan és közvetlenül érintő – tevékenységéhez kapcsolható közteher- (pl. adó-) változása, a kötelező tartalékolási szabályok változása;
2.) A Szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban, a Bank működési feltételeinek biztosításában bekövetkezett változás, és a működési költségeinek és hátrányos változása így különösen:
• a Szolgáltatás kockázatának, illetve kockázati tényezőinek változása portfolió szinten;
• a banki üzleti- és/vagy termékpolitikájának megváltozása, új pénzügyi termék vagy szolgáltatás bevezetése, meglévő termékekkel kapcsolatos szolgáltatások módosítása, bővítése, fejlesztése, illetve valamely termék vagy szolgáltatás kivezetése, megszüntetése,
• a Bank által igénybevett technikai eszközök, használatáért, ill. bérletéért fizetett bankköltségek hátrányos változása,
• dologi, informatikai, illetőleg biztonságtechnikai feltételeinek biztosításáért fizetett bankköltségek hátrányos változása,
• számítástechnikai, ill. adatvédelmi alkalmazások követelményeinek változásából eredő bankköltségek hátrányos változása, továbbá az informatikai környezet továbbfejlesztése esetén,
• banki szolgáltatásokra vonatkozó külső és belső folyamatokban-, eljárásokban-, banki szolgáltatások igénybevételében-, valamint informatikai és biztonságtechnikai feltételekben történő változás,
• a Bank által az Ügyfelek érdekében megkötött járulékos szolgáltatások (pl. biztosítás) fenntartási költségeinek, díjainak változása,
• postai-, távközlési-, internet- szolgáltatás feltételeiben, illetve szolgáltatási díjaiban történő hátrányos változás,
• külső szolgáltató által biztosított szolgáltatások elvégzéséért felszámított, / a bankközi elszámolásokhoz kapcsolódó díjak, jutalékok, költségek hátrányos változása,
• környezetvédelmi szempontok érvényesítéséből eredő költségek érvényesítése,
• üzletpolitikai vagy más okból az adott Szolgáltatás költségei alatti áron nyújtott Szolgáltatások díjainak, költségeinek érvényesítése.
10.4. A Bank egyoldalú szerződésmódosítási jogát megalapozó változás bekövetkezése önmagában nem jelenti azt, hogy a Bank ténylegesén gyakorolni is fogja egyoldalú szerződésmódosítási jogosultságát. A Bank fenntartja magának a jogot, hogy a bekövetkezett kedvezőtlen változások mértékénél ügyfelek számára kedvezőbb mértékben illetőleg a változások bekövetkezésének időpontjától ügyfél számára kedvezőbb időpontban, továbbá az egyes ügyfélkörre vagy termékköre eltérő mértékben érvényesítse a változások hatásait. Amennyiben a Bank él az ügyfelek számára kedvezőtlen, egyoldalú módosítás jogával, úgy azt, a módosítás hatálybalépését megelőzően 15 nappal Hirdetményben közzé teszi.
Nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak, ha a Bank új szolgáltatásokat, pénzügyi eszközöket, ügyleteket vezet be, melyeket az Ügyfél számára elérhetővé tesz, és amelyeket az Ügyfél kifejezetten elfogad, igénybe vesz, illetve arra szerződést köt; valamint ha a Bank az adott Elektronikus szolgáltatást a technikai fejlődés /változás/ új megoldás okán bővíti, módosítja, vagy változtatja meg; továbbá, az Elektronikus szolgáltatás vagy részeleme olyan korrekciója/ változtatása, amely az ezzel érintett Elektronikus szolgáltatás használatával igénybevett pénzügyi szolgáltatás ügyfél általi elérését, nem korlátozza.
Az Elektronikus szolgáltatás igénybevételével lebonyolított fizetési műveletek Díjait – mivel azok az Elektronikus szolgáltatás alapjául szolgáló bankszámlákhoz tartozó, a Bankszámla javára / terhére érvényesített Tranzakciók – az egyes, Bankszámlákra vonatkozó itt hivatkozott Hirdetmények tartalmazzák.
Felek rögzítik, hogy a Bankot csak azon szolgáltatások esetén illeti az elektronikus fizetési eszköz használatáért díj, ha azt az Ügyfélnek ő biztosítja. Az erre vonatkozó rendelkezéseket a mindenkor hatályos Hirdetmény tartalmazza.
11. A szerződés megszűnése
A szerződés megszűnhet:
• a szerződő Felek bármelyike által kezdeményezett rendes felmondással,
• a Bank vagy Számlatulajdonos / Főkártya-birtokos általi azonnali hatályú felmondással, amennyiben a másik fél megsérti, vagy elmulasztja a Szerződésben, az ÁSZF-ben vagy a Pénzügyi Szolgáltatási Üzletszabályzatban őt terhelő kötelezettségek bármelyike teljesítését vagy a szolgáltatás használata során egyéb szerződésszegést követ el,
• a természetes személy Számlatulajdonos / Hitelkártya-birtokos halálával,
• Pénzforgalmi bankszámla esetén a cég jogutód nélküli megszűnésével,
• Lakossági, Pénzforgalmi bankszámla, illetve Hitelkártya szerződés bármilyen okból történő megszűnésével (az Takarék Netbank/ Takarék e-Bank szolgáltatásba bevont több bankszámla esetén, az utolsó bankszámla bármely okból történő megszűnésével).
A szerződést rendes felmondással az Ügyfél 30, Bank 60 napos határidővel jogosult, egyoldalú írásbeli nyilatkozattal, indoklás nélkül felmondani.
A Bank a Számlatulajdonos azonnali hatállyal történő felmondása esetén az Takarék Netbank/ Takarék e-Bank azonosítással igénybe vehető hozzáférési jogosultságot az írásbeli felmondás Bank általi kézhezvételét követő banki napon megszünteti.
Amennyiben a Bank azonnali hatállyal felmondja bármely Elektronikus szolgáltatásra vonatkozó Szerződést, úgy a felmondás elküldésével egy időben megszünteti az Ügyfél és valamennyi Felhasználó jogosultságát az érintett szolgáltatás igénybevételére.
Bármely Elektronikus szolgáltatásra vonatkozó Szerződés bármely okból történő – önálló – megszűnése az Ügyfélnek a Bankkal szemben fennálló egyéb szerződéses kapcsolatát, így különösen a Bankszámlaszerződést, valamint a Bank felé fennálló kötelezettségeit nem érinti.
Tekintettel az Elektronikus szolgáltatások járulékos voltára, az adott szolgáltatásra vonatkozó Szerződés megszűnése esetén Felek a bankszámlajogviszony/hitelkártya jogviszony keretében, az arra irányadó szabályok szerint számolnak el.
A Távértékesítés keretében kötött szerződések esetén az Ügyfél az elállási jogát a 4.7 fejezetben leírtak szerint gyakorolhatja.
12. Tájékoztatás, reklamáció, panaszkezelés
A Bank a mindenkor hatályos ÁSZF-ben tájékoztatja Ügyfeleit az egyes szolgáltatások mindazon lényeges jellemzőiről, amit az egyedi szerződés nem tartalmaz.
A lakossági és pénzforgalmi bankszámlákra, a Bankkártyákra illetve a Hitelkártyákra – mint az Elektronikus szolgáltatások alapjául szolgáló jogviszonyra – vonatkozó rendelkezéseket a Bank Fizetési számlák és fizetési számlákhoz kapcsolódó betétek Általános Szerződési Feltételei, A Lakossági és vállalati bankkártyák Üzletszabályzata és Általános Szerződési Feltételei valamint a Bank Lakossági Hitelkártya Általános Szerződési Feltételei tartalmazzák, az egyéb általános rendelkezéseket a Bank Pénzügyi Szolgáltatási Üzletszabályzata tartalmazza, melynek rendelkezései kiterjednek az Elektronikus Szolgáltatások kapcsolódó, de itt nem szabályozott kérdéseire is.
A Bank az egyes szolgáltatásokhoz kapcsolódó díjak, kamatok, késedelmi kamatok fajtáiról, mértékéről, esedékességéről, az egyes szolgáltatások átvétele, illetve teljesítési határideje szempontjából figyelembe vehető munkanap záró és végső időpontról, a szolgáltatások teljesítésének időtartamáról a mindenkor hatályos Hirdetményben, valamint a Hitelkártyákra vonatkozó Hirdetményben és a Teljesítési rendben tájékoztat.
A hivatkozott Pénzügyi Szolgáltatási Üzletszabályzat, az ÁSZF, Teljesítési rend és Hirdetmény a Bank bankfiókjaiban, azok nyitvatartási ideje alatt, a Bank internetes honlapján ( www.takarekbank.hu ), áll az Ügyfelek rendelkezésére. A Takarék Netbankkal rendelkező Ügyfelek a Takarék Netbankkal, Takarék e- Bankkal rendelkező Ügyfelek a Takarék e-Bankon keresztül is elérhetik a Hirdetményeket.
Az Ügyfél bármilyen módon eljuttatott kérésére (postai úton, e-mailen a kozpont@takarek.hu címre) a Bank azok bármelyikét az Ügyfél kérésére bármikor – postai úton papíron is rendelkezésére bocsátja. A Bank Ügyfél tájékoztatási kötelezettségeinek magyar nyelven tesz eleget. Amennyiben az Ügyfél kérésére a tájékoztatás nem magyar nyelvű, abban az esetben is a tájékoztatás magyar nyelvű szövege az irányadó, illetve a joghatóság tekintetében a magyar jog az irányadó. Ettől eltérő joghatóság kikötése csak az Ügyféllel kötött szerződésben van lehetőség.
Az egyes fizetési megbízásokra vonatkozó jognyilatkozat előtti tájékoztatási kötelezettségének a Bank a bankfiókjaiban kifüggesztett és honlapján közzétett Hirdetményében tesz eleget. Az ezen előzetes tájékoztatás alapjául szolgáló Hirdetményeket a Takarék Netbank szolgáltatás igénybevevői a Takarék Netbank rendszer, a Takarék e-Bank szolgáltatás igénybevevői a Takarék e-Bank, megbízás megadására alkalmas menüpontjaiban is elérhetik.
A Bank a Bankszámlán / Hitelkártya hitelkeret terhére Elektronikus szolgáltatás útján végrehajtott fizetési és egyéb műveletekről, a fizetési és egyéb művelet azonosítását lehetővé tevő hivatkozásokról; konverziós megbízás esetén a fizetési művelet fizetési megbízásban meghatározott devizanemben számított összegéről, a fizetési és egyéb művelethez kapcsolódó, illetve az elektronikus szolgáltatásokért fizetendő Díjról, az alkalmazott átváltási árfolyamról és az átváltást megelőző összegről; a fizetési és egyéb megbízás átvétele napjáról, illetve a terhelés, a megbízás végrehajtása értéknapjáról Bankszámlakivonaton / Forgalmi kivonaton tesz eleget.
A Bankszámlakivonat/ Forgalmi kivonat küldésére, annak módjára és gyakoriságára vonatkozóan a Lakossági, és pénzforgalmi bankszámlára, illetve a Hitelkártyára vonatkozó szerződésben állapodnak meg.
Bank a nem teljesült megbízásokról – az Ügyfél által a bankszámlához igénybevett kiegészítő szolgáltatásokra is tekintettel – Ügyfelet alapesetben a megbízás megadására használt Elektronikus csatornán keresztül, de az Ügyfél kérésére e-mail címre, vagy SMS-ben értesíti. Ha az Ügyfél nem rendelkezik telefonnal, vagy nem adott meg telefonos elérhetőséget, vagy a megbízáshoz okirat is csatolásra került, a visszautasításról való értesítés papír alapon történik, az okiratok visszaküldésével egyetemben.
12.3. Reklamáció, panaszkezelés
A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó jogviszonyból eredő, azzal kapcsolatos észrevételek, panaszok, reklamációk kezelésére irányadó szabályokat a Bank Panaszkezelési Tájékoztatója tartalmazza.
A Bank a mindenkor hatályos Panaszkezelési Tájékoztatója teljes terjedelmében a Bank honlapján (www.takarekbank.hu), illetve az ügyfélszolgálati helyiségeiben az Ügyfelek rendelkezésére áll.
Az Ügyfél felhatalmazza a Bankot arra, hogy amennyiben Vásárlással kapcsolatban panaszt, észrevételt jelent be, és a panasz oka nem a Bank pénzügyi teljesítéséből fakad, úgy, a Vásárlással kapcsolatban felmerült problémák kezeléséhez szükséges információkat, adatokat – kizárólag azok kezeléséhez szükséges körben és mértékben – a Szolgáltató részére átadja. Jelen felhatalmazás a banktitok megtartásának kötelezettsége alóli felmentésnek minősül.
13. Záró rendelkezések
13.1. Az Általános Szerződési Feltételek hatályba lépése
Jelen ÁSZF 2021. október 31.15. napján lép hatályba.
(A jelen, 2021. augusztus 13-án a Takarékbank Honlapján közzétett, módosított ÁSZF eredetileg 2021. október 15-ei hatályba lépéssel lett meghirdetve. A hatálybalépés dátuma 2021. október 31-ére módosul, minden más, piros színnel kiemelt módosítás változatlanul hagyása mellett.)
13.2. Az Általános Szerződési Feltételek közlése
A Bank az ÁSZF-et az Ügyfelei rendelkezésére bocsátja, valamint azt az ügyfélforgalom lebonyolítására szolgáló helyiségekben megtekintés céljából elérhetővé teszi és honlapján közzéteszi.
Alkalmazási záradék:
Jelen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Általános Szerződési Feltételek 2019. november 1. napjától a Takarékbank Zrt. és jogelődei azonos tárgyú módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Általános Szerződési Feltételeinek is minősül.
Jelen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Általános Szerződési Feltételek 2020. december 7. napjától a Postahelyen értékesített lakossági bankszámlákhoz kapcsolódó elektronikus szolgáltatásokra vonatkozó, azonos tárgyú módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Általános Szerződési Feltételeinek is minősül, így a Magyar Posta Zrt. által 2020. december 6-ig, elektronikus szolgáltatásokra vonatkozóan (POSTAHELYEN ÉRTÉKESÍTETT LAKOSSÁGI BANKSZÁMLÁK ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI hatálya alatt) megkötött szerződésekre is vonatkozik. A Postahelyen értékesített lakossági bankszámlák és kapcsolódó szolgáltatások Általános Szerződési Feltételeiben foglalt, fizetési számlákra vonatkozó előírásokat a Takarékbank Zrt. Fizetési számlák és fizetési számlákhoz kapcsolódó betétek Általános Szerződési Feltételei, a Telebankra vonatkozó rendelkezéseket a Takarékbank Zrt. Telebank Szolgáltatás Általános Szerződési Feltételei, és a folyószámlahitelre vonatkozó előírásokat a Takarékbank Zrt. Lakossági Folyószámlahitel Általános Szerződési Feltételei tartalmazzák 2020. december 7. napjától.
Budapest, 2021. augusztus 13.
Takarékbank Zrt.
1. számú melléklet a Bank által használt telefonszámok és e-mailcímek
1. Takarék Netbank Szolgáltatás
1.1. Takarék Netbank SMS
Az Takarék Netbank Szolgáltatáshoz kapcsolódóan az Ügyfeleknek küldött SMS üzenetek az alábbi telefonszámokról érkezhetnek:
• +3670 900-06-66
• +3630 344-43-32
Az Takarék Netbankba biztonságosan kizárólag a Bank weboldaláról javasolt belépni (www.takarekbank.hu), ettől eltérő webfelületről való belépést a Bank nem kér Ügyfeleitől, és nem teszi lehetővé számukra.
2. Szolgáltatások
2.1. KártyaFigyelő Szolgáltatás
A Bankkártya/Hitelkártya műveletekkel kapcsolatosan küldött SMS értesítések, az alábbi telefonszámokról érkezhetnek:
• +3670 900-06-66
• +3630 344-43-32
• +3620 900-07-56
2.2. SMS EgyenlegFigyelő és TranzakcióFigyelő Szolgáltatás
A Bankszámla műveletekkel kapcsolatosan és a Bankszámla egyenleg változását érintő SMS értesítések, az alábbi telefonszámokról érkezhetnek:
• +3670 900-06-66
• +3630 344-43-32
2.3. Takarék VideoBank
A Takarék VideoBank szolgáltatás igénybevétele során a Bank a következő email címet használja a Lakossági ügyfeleknek történő üzenetek megküldésekor: kozpont@takarek.hu
Az Takarék VideoBankba biztonságosan kizárólag a Bank weboldaláról javasolt belépni (www.takarekbank.hu), ettől eltérő webfelületről való belépést a Bank nem kér Ügyfeleitől, és nem teszi lehetővé számukra.
3. Elektronikus levél címcsoportok
A Bank az alábbi címcsoportokról indít elektronikus levélben ügyfélmegkereséseket:
A Bank elektronikus levélben Ügyfeleitől
• bankkártya számot, lejárat dátumot, illetve a bankkártya ellenőrző kódot;
• Ügyfelek személyes és bankszámláival kapcsolatos adatainak megadását válaszlevélben, weboldalon keresztül nem kéri.
4. Általános információk
A fenti, Szolgáltatások pontban szereplő telefonszámok és e-mail címek nem a Bank Ügyfelek általi elérhetőségét szolgálják, a Bank telefonos ügyfélszolgálata telefonon (tel.: +36-1/311-3110, a hét minden napján 0-24 órában hívható) vagy írásban a kozpont@takarek.hu e-mail címen érhető el.
A Bank nem felel a Bank nevében jogosulatlanul eljáró fél által küldött üzenetek tartalmáért, illetve az ilyen jellegű megkeresések alkalmával, az Ügyfél által tett adatmegadásból származó károkért.
Budapest, 2021. augusztus 13.
Takarékbank Zrt.
49/49