AZ ÜZLETRÉSZ-ÁTRUHÁZÁSI SZERZŐDÉSRŐL

XXXXXX XXXXXX

AZ ÜZLETRÉSZ-ÁTRUHÁZÁSI SZERZŐDÉSRŐL

1. BEVEZETÉS

A napi gyakorlatban számtalanszor kötnek a felek üz- letrész-adásvételi szerződést, jogviszonyukra pedig a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) adásvételre vonatkozó szabályait rendelik alkalmazni, az ügylet jogcíme adásvétel. A jog- cím választása nem véletlen, mivel a jogtörténeti ha- gyományok valóban az adásvételi szerződés alkalma- zására kényszerítették a joggyakorlatot.

Jelen tanulmányban azonban bemutatjuk, hogy a Ptk. fogalomrendszerébe nem illeszthető be az üzletrész- adásvételi szerződés a jogcím érvénytelensége miatt, valamint kísérletet teszünk a helyes jogcím megtalálá- sára és megvizsgáljuk annak hatását a további joggya- korlatra.

2. A KORÁBBI SZABÁLYOZÁS SAJÁTOSSÁGAI

A mélyebb jogtörténeti kitekintést most mellőzve, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénnyel (a továbbiakban: régi Ptk.) kapcsolatos releváns rendelkezéseit indokolt megvizs- gálni.

A Gt. IX. fejezetének 2. címe többször rendelkezik az üzletrész átruházása kapcsán az üzletrész-adásvételi szerződésről. A régi Ptk. 365. § (1) bekezdése rendelke- zett az adásvételi szerződés szabályairól, amely alap- ján az eladó a dolog tulajdonát volt köteles átruházni a vevőre és a dolgot a vevő birtokába bocsátani, a vevő pedig köteles volt a vételárat megfizetni és a dolgot át- venni. A régi Ptk. 94. §-a szabályozta a dolog fogalmát,

miszerint minden birtokba vehető dolog tulajdonjog tárgya lehetett.

A Gt. 121. § (1) bekezdésének fogalomhasználatában a társaság bejegyzését követően a tagok jogait és a tár- saság vagyonából őket megillető hányadot az üzletrész testesíti meg.

Kijelenthető tehát, hogy az üzletrész a régi Ptk. értel- mezésében nem tekinthető dolognak, így a Gt. üzlet- rész-adásvételi szerződésre vonatkozó rendelkezéseit a bírósági gyakorlatnak kellet feloldania. A Szegedi Ítélőtábla Gf. 30.296/2013/5. sz. határozata rögzíti, hogy „Az üzletrész »nem dolog«, hanem olyan tagsági jogokat megtestesítő vagyoni értékű (immateriális) jo- gosultság összessége, amely a jog hasznosítása és a ren- delkezés (átruházás) során »dolog« módjára viselke- dik. […] A Kft. üzletrész átruházása, értékesítése esetén analóg módon a Ptk.-nak a dolog tulajdonjogának átru- házásánál alkalmazott szabályai megfelelően irány- adók.” (Hasonló tartalmú határozatok: BH 1994.202., ÍH 2009.75., BH 1994.2012., de vö.: BH 1998.238., amely

szerint az üzletrész nem dolog, így ara a dolog hibás tel- jesítésének szabályait sem lehet alkalmazni.)

Bár a dologfogalommal kapcsolatos logikai hézagot a bírósági gyakorlat megpróbálta kitölteni, számos kér- dés megválaszolatlan maradt. Így például az, hogy mi- kor száll át az üzletrész feletti „tulajdonjog”, vagy hogy a felek közötti – alapvetően kötelmi jogi – üzlet- rész-adásvételi szerződés milyen kapcsolatban áll a társasági joggal, így különösen az átruházás Gt.-ben rögzített, társaságnak való bejelentési kötelezettség- gel. (Xxxx Xxxxxxxx Xxxxxx: A társasági, illetve a pol- gári jogban mi lehet tulajdon, és ebből következően ap- portálás, illetve átruházás tárgya. Gazdaság és Jog, 2003/10. 11–14. o.).

3. A DOLOG, A JOG ÉS A KÖVETELÉS

ÁTRUHÁZÁSÁNAK SZABÁLYAI A PTK.-BAN

Álláspontunk szerint a Ptk. hatálybalépésére tekintettel a fenti joggyakorlat a továbbiakban nem tartható fenn. A Ptk. szóhasználata mellőzi az üzletrész adásvételé- re vonatkozó utalásokat, sőt még az üzletrész-adásvé- tellel kapcsolatos elővásárlási jog is kikerült a norma- szövegből, még akkor is, ha egyébként az „üzletrész másokat megelőző megszerzésére irányuló jog” jogin- tézménye úgy tűnik, lényegében nem különbözik az elővásárlási jog szabályaitól, sőt arra az elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően al-

kalmazni [Ptk. 3:166. § (2) bek.].

Lényegét tekintve azonban nem változott sem a do- log, sem pedig az adásvételi szerződés fogalma, mivel tulajdonjog tárgya továbbra is kizárólag birtokba vehe- tő testi tárgy lehet, az adásvételi szerződés pedig dolog tulajdonjogának átruházására irányul [5:14. § (1) és 6:215. § (1) bek.].

Ugyanakkor teljesen új jogi helyzetet teremt a Ptk. 6:215. § (3) bekezdése szerinti rendelkezés, miszerint a dolog adásvételére vonatkozó szabályokat kell megfele- lően alkalmazni arra a szerződésre is, amelyből jog vagy követelés visszterhes átruházására vonatkozó kötele- zettség fakad. Amennyiben a jog vagy követelés átruhá- zására ingyenesen kerül sor, úgy az ajándékozás szabá- lyait kell megfelelően alkalmazni [6:235. § (3) bek.]. Felvetődik tehát a kérdés, hogy a Ptk. Harmadik Könyve szerinti „az üzletrész pénzszolgáltatás ellené- ben történő átruházása” kifejezés vajon milyen jogi ala-

pon, milyen jogcímet jelent?

Amennyiben az üzletrészt dolognak tekinthetjük, úgy a kérdés rendkívül egyszerűen megválaszolható, mivel az adásvételi szerződés tárgyai főszabály szerint dolgok. Csakhogy álláspontunk szerint a Ptk. dologfo- galmába nem fér bele az üzletrész, mivel az nem birtok- ba vehető testi tárgy, hanem jogok és kötelezettségek összessége.

Xxx Xxxxx hasonló témában írt értekezésében részlete- sen elemzi az üzletrész átruházásának lehetséges jogcí- meit és kijelenti, hogy „[M]iután az elővásárlási jog az adásvétel különös nemei közé tartozik ma is és az új Ptk. szerint is, leszögezhető, hogy – noha az üzletrész nem lehet tulajdonjog tárgya, adásvételi (ajándékozási, cse- re) szerződés nem köthető rá és elővásárlási jog sem ér- vényesül pénzszolgáltatás fejében történő átruházásá- nál –, de quasi-adásvétel, quasi-ajándékozás és qua- si-csereszerződés, valamint quasi-elővásárlási jog tár- gya lehet, és így – véleményem szerint – tulajdonjog tár- gyává is válhat, miután a joghoz és követeléshez hason- lóan az átruházás az adott vagyoni elem (vagyontárgyat sajnos nem mondhatok) feletti teljes rendelkezési jog átszármaztatását kell jelentse.” (Xxx Xxxxx: Üzletrész-át- ruházás az új Ptk. szerint. Céghírnök, 2013/9., 8. o.)

A szerző álláspontját főként a Ptk. 6:215. § (3) bekez- désére [és értelemszerűen a Ptk. 6:235. § (3) bekezdé- sére] alapozza, mivel a Ptk. az adásvétel (és az ajándé- kozás) szabályait rendeli alkalmazni a jogok és követe- lések átruházása esetén is. Véleményét indokolja továb- bá a Ptk. 3:165. §-a, amely az üzletrészen fennálló közös

tulajdonról rendelkezik, így logikus, hogy az üzletrész a tulajdonjog tárgya, továbbá az üzletrészárverés során is egyetlen alkalommal az üzletrészre vonatko- zó elővásárlási jog gyakorolhatóságáról rendelkezik [3:179. § (2) bek.].

Xxx Xxxxx véleményével kapcsolatban az alábbiakat rögzítjük:

a) Az üzletrész semmilyen körülmények között sem le- het tulajdonjog tárgya. Ez még abban az esetben is így van, ha valamely oknál fogva az üzletrész átruházására az adásvétel (ajándékozás) szabályait kellene alkalmazni, mert ez akkor sem jelentene többet, mint hogy egy dolog- nak nem minősülő társasági részesedést ezen szabályok szerint lehet átruházni. De ez még nem validálja az üzlet- rész dologi minőségét. (Ilyenre egyébként gyakori példát jelenthetnek az egyes szellemi alkotásokhoz kapcsolódó jogok, amik szintén nem minősülnek dolognak, de – több jogszabályi utalással – végső soron az adásvétel vagy az ajándékozás intézményét kell rájuk is alkalmazni.)

Véleményünk szerint, amennyiben a jogalkotónak valóban feltett szándéka lett volna, hogy az üzletrészt dologként kezelje, úgy vagy ennek megfelelően hatá- rozza meg a dolog fogalmát (ami a magyar jogtörténet- ben eddig példátlan változás lett volna), vagy a dolog fogalmát kiterjeszti az üzletrészre is, ahogy egyébként azt a részvény (mint értékpapír) esetében meg is teszi.

b) Nem lehet messzemenő implicit következtetéseket levonni a Harmadik Könyv szövegezéséből az Ötödik Könyv dologfogalmán átvezetve, a Hatodik Könyv sze- rinti adásvétel szabályaira vonatkozóan, csak azért mert a jogalkotó közös tulajdonú üzletrészről és egyetlen al- kalommal elővásárlási jogról rendelkezik. Ha pedig ez valóban így van, akkor azzal kapcsolatban merülnek fel komoly értelmezési aggályok, hogy az üzletrész átruhá- zására vonatkozó ezen kívüli, teljes joganyag miért nem ezt az egyszerűbb kodifikációs módszert alkalmazta és tekintette önmagában az üzletrészt dolognak és miért kellett létrehozni az „üzletrész pénzszolgáltatás ellené- ben történő átruházása” és az „üzletrész másokat meg- előző megszerzésére irányuló jog” kifejezéseket, holott alkalmazhatóak lettek volna a jól bejáratott és ismert adásvételi szerződés és elővásárlási jog kifejezések is. Attól tartunk, hogy a társasági jog korlátolt felelős- ségű társaságokra vonatkozó szabályai között egyetlen alkalommal előforduló elővásárlási jog kifejezés, in- kább a Ptk. szövegezésével kapcsolatos aggályok hosz- szú sorát gyarapítja, de ezekből az üzletrész dologi mi-

nőségét levezetni nem lehet.

c) Nem ennyire egyszerű a helyzet a Ptk. 6:215. § (3) és 6:235. § (3) bekezdései szerinti azon szabályokkal, hogy az adásvétel (ajándékozás) szabályait a jog vagy követelés átruházására is megfelelően alkalmazni kell. E rendelkezéseket Xxx Xxxxx is vizsgálta, így érdemes még egyszer górcső alá venni, hogy mit is ért a Ptk. ci- tált rendelkezése jogon és követelésen.

Először is indokolt rögzíteni, hogy a Ptk. nem jogok- ról és kötelezettségekről mint olyanról rendelkezik, ami a szerződések sajátjai [Ptk. 6:58. §]. Ilyent talán nem is tehet, mert a szerződésátruházás (teljesen más kontextusban, de hamarosan ismét elemzésre kerülő) intézménye alapján ezen fogalomhasználat a szerződé-

sek átruházását jelentené, amely a külön intézményi szabályokra tekintettel redundancia lenne.

Sajnos sem a miniszteri indokolás, sem a Ptk. kommen- tárjai nem adnak iránymutatást a tekintetben, hogy va- xxx mit kell jognak, és mit kell követelésnek tekinteni. Indokolt tehát a Ptk. kötelmi jogi könyvét fellapozni és részletesen megvizsgálni, hogy a jogok átruházására (jogátruházás), vagy a követelések átruházására (en- gedményezés) irányuló jogintézmény szabályain ke- resztül, az adásvételi szerződés útján átruházható-e az

üzletrész.

i) A jogátruházás

A Ptk. 6:202. § (1) és (2) bekezdése alapján (néhány kivételtől eltekintve) a jogosult jogát másra átruház- hatja. A jog átruházással való megszerzéséhez az átru- házásra irányuló szerződés vagy más jogcím és a jogát- ruházás szükséges. A jogátruházás az átruházó és az új jogosult szerződése, amellyel az új jogosult az átruházó helyébe lép.

Vajon jogátruházással, és az erre irányuló szerződés- sel (esetünkben az adásvételi szerződéssel) átruházha- tó az üzletrész?

A Ptk. nem határozza meg, hogy a jogátruházásnál mi tekinthető jognak, de talán elégedjünk meg mi is a kom- mentár álláspontjával, miszerint a forgalomképes alanyi jogok ruházhatók át, kivéve, ha ezt a jogszabály megtilt- ja. Ilyennek tekinthető például a szoftveren, adatbázison a szerzőt megillető vagyoni jogok, vagy a tőzsdei ügylet- ben kikötött opció vagy elővásárlási jog stb.

Bár álláspontunk szerint fel sem merülhetne, hogy az üzletrész elemeit képező jogosultságok jogátruházás tárgyai lehetnének, de ha még (feltétételezve, de nem megengedve) el is fogadjuk, hogy e jogosultságok jogát- ruházással átszállhatnak, azaz adásvételi szerződés tárgyát képezhetik, még úgyis az üzletrész per defini- tionem elemét képező kötelezettségek átruházására a jogátruházás alkalmatlan intézmény.

ii) Az engedményezés

A Ptk. 6:193. § (1) és (2) bekezdése alapján a jogosult a kötelezettel szembeni követelését másra ruházhatja át. A követelés átruházással való megszerzéséhez az átru- házásra irányuló szerződés vagy más jogcím és a követe- lés engedményezése szükséges. Az engedményezés az engedményező és az engedményes szerződése, amellyel az engedményes az engedményező helyébe lép.

Kétségkívül vannak az üzletrészét átruházónak a társasággal szemben fennálló pénzbeli követelései, amiket az engedményezéssel másra átruházhat, így va- lóban lehet erre irányuló adásvételi szerződést kötni. Ilyennek tekinthetjük tipikusan az osztalék fizetésére irányuló követelést.

Érdekes felvetés azonban, hogy engedményezhe- tők-e a nem pénzben kifejezhető igények, mint például a taggyűlésen való részvétel vagy a szavazáshoz való jog? Véleményünk szerint e tekintetben változatlanul irányadónak tekinthetjük régi jogunk szerinti alap- vetést, miszerint az engedményezésnek nem maga a jog, hanem az abból származó követelés a tárgya.

De még ha lehetne is engedményezni a társasággal szembeni minden követelést, akkor sem felejthetjük el, hogy az engedményezéssel csak a követelések ruházha-

tók át, és köthető erre irányuló adásvételi vagy ajándé- kozási szerződés, de az engedményezés nem viszi át a társasággal szembeni jogosultságokat.

Mármost beláttuk tehát, hogy egyrészt az üzletrész nem tekinthető dolognak, de még csak a jogátruházás, vagy az engedményezés szabályai szerint sem tudjuk al- kalmazni sem az adásvétel, sem az ajándékozás szabálya- it. Akárhogy is bizonyítottuk eddig az ellenkezőjét, a napi gyakorlatban számolatlanul köttetnek az üzletrész átru- házására irányuló szerződések, amelyek következtében megvalósuló tagcseréket a cégbíróságok rendre be is jegyzik. Ezen szerződésekben az üzletrészét átruházó fél a társasági jogviszonyából származó valamennyi jogtól és követeléstől szabadulni akar, míg az üzletrészt meg- szerző fél mindezen jogokat és kötelezettségek egysége- sen, kivétel nélkül szerzi meg. A felek feltehető szerződési szándéka tehát az, hogy az átruházó szabaduljon a társa- sági jogviszonyból, míg a szerző fél a kötelem egyéb ele- meinek változása nélkül lépjen be e jogviszonyokba.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a felek szándéka ebben a szerződésben nem az, hogy az egyes jogosulti, vagy köte- lezetti pozícióban következzen be alanyváltozás, így nem értelmezhető (ezért sem) jogügyletükre sem a jog- átruházás, sem az engedményezés, sem pedig a tartozás- átvállalás. Az üzletrész-átruházó ügyleteknél nem a kö- telemben következik be változás (pl.: jogosulti alanycse- re), hanem magában a társasági jogviszonyban. Alig vi- tatható módon az üzletrész megszerzőjére száll át nem- csak az osztalékhoz való jog, hanem a taggyűlésen való felszólalás joga, vagy a társasági jogi jogvitában a keres- hetőség joga, de egy esetleges pótbefizetési kötelezett- ség teljesítésének a kötelezettsége, vagy a tőkeemelésnél az elsőbbség joga is ezen ügylet keretei között száll át. Fentiekre tekintettel nem értünk egyet Xxx Xxxxx fent már idézett azon álláspontjával sem, hogy az üzletrész átruházó ügylet „quasi-adásvétel, quasi-ajándékozás és quasi-csereszerződés, valamint quasi-elővásárlási jog”

tárgya lehet.

Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy az üzlet- rész pénzszolgáltatás ellenében történő átruházásának érvényesen nem lehet jogcíme az adásvételi szerződés, ingyenes szerzés esetén pedig az ajándékozás.

4. A SZERZŐDÉSI POZÍCIÓ ÁTRUHÁZÁSA, MINT ÜZLETRÉSZ-ÁTRUHÁZÓ ÜGYLET

A kérdés most már úgy tehető fel, hogy vajon lehet-e definiálni a társasági jogviszonyt szerződésként? Ha igen, akkor különösebb tennivalónk nincsen, mivel a jogalkotó a szerződésátruházás intézményével minden további kérdést megválaszol, mivel fent beláttuk, hogy a társasági jogviszonyok egyik pozíciójában következik be alanycsere.

Xxx Xxxxx hivatkozott tanulmánya elvi éllel zárja ki a szerződésátruházás alkalmazhatóságát, az alábbi főbb megállapítások szerint:

– az üzletrész nem határozható meg kizárólag szer- ződési pozícióként,

– a szerződésátruházás a társasági jogban a társaság, az átruházó tag és az új tag között köttetne,

– ha mégis szerződésátruházás lenne, akkor erre a miniszteri indokolásnak ki kellett volna térnie.

Kezdjük az utolsó érvvel: nincs tudomásunk olyan jogszabályról, normáról vagy bármilyen konvencióról, hogy akármilyen törvényi koncepcióváltás kizárólag akkor érvényes, hatályos, ha azt a miniszteri indokolás kifejezetten rögzíti.

Azzal kapcsolatban, hogy a szerződésátruházás milyen felek között jön létre, az alábbiakat kell rögzíteni. A szer- ződésátruházás mindig a szerződésből kilépő, a szerző- désben maradó és a szerződésbe belépő fél megállapodá- sa [Ptk. 6:208. § (1) bek.]. A társasági szerződésnek nem alanya maga a társaság, a társaság nem írja alá a saját tár- sasági szerződését, így a társaság a szerződésátruházás- ban sem lesz szerződő fél. Persze, azt nem hagyhatjuk fi- gyelmen kívül, hogy a társasági szerződés rendszerint több tag között jön létre, azonban nem látjuk akadályát, hogy a szerződésátruházó szerződést is több szerződés- ben maradó fél írja alá. Mutatis mutandis, ha a társaság- nak csak egy tagja van, akkor a szerződésben maradó fe- lek száma nulla, így ezen a szerződési pozíción nem szer- ződik senki, de attól az ügylet még szerződésátruházás. A szerződésátruházással kapcsolatos első érv ko- moly jogdogmatikai kérdéseket feszeget, a társasági jog vagy talán a polgári jog gyökeréig nyúlik vissza: mi a szerződési pozíció? A szerződési pozíció, mint kötelmi pozíció nem más, mint jogok és kötelezettségek összes- sége [régi Ptk. 198. § (1) bek. és az új Ptk. 6:58. §]. A jo- gok és kötelezettségek halmazának metszéspontjánál teljesebb pedig semmi sem lehet, ezzel definiálható bármely entitás jogi léte. A másik oldalról megközelítve a kérdést: ha nem írható le a tag helyzete kötelmi pozí- cióként, akkor bármely e dolgozat témájában született okfejtés pusztába kiáltott szó, mert ebben az esetben eleve kódolt, hogy nincs és nem is lehet érvényes jogcí- met találni az üzletrész átruházására, mert nincs mit átruházni, hiszen nincsen kötelmi pozíció. A jogi hely- zetnek ezt az őskáosz állapotát talán elvethetjük és el is tudjuk fogadni az az állítást, hogy van értékkel rendel- kező „jelenség”, amit át lehet ruházni (az üzletrész), a szerződési pozíciók pedig ebből deriválhatók: van, aki

átruházza az üzletrészt és van aki megszerzi azt.

Helyesebb azt a kérdést feltenni, hogy vajon kik között vannak kötelmek? Különösebb bizonyítás nélkül fogad- juk el azt is axiómaként, hogy kötelmek vannak a tag és a társaság között (pl.: a tag szavazhat a taggyűlésen, köte- les pótbefizetést teljesíteni, jogosul osztalékot felvenni stb.). Ilyen kötelmi rációkat találunk a tagok egymás kö- zötti viszonyaiban is (pl.: elővásárlási jogok, apportért való felelősség, a létesítés érvénytelenségével kapcsola- tos tagi [egyben kötelmi] jogok stb.). A szerződésátruhá- zásnál alapelv, hogy a szerződésátruházáshoz valameny- nyi szerződő félnek és a szerződésbe belépő félnek is hozzá kell járulnia („háromoldalú kötelem”). Ebből vi- szont ismét úgy tűnik, mintha a társaság is alanya lenne a szerződésátruházásnak. A társaság léte azonban füg- getlen a tagok változásától. A társaságot valójában nem érinti és nincs rá jogi lehetősége, hogy befolyásolja tagja- inak változását, a társaság és bármely mostani vagy ké- sőbbi tagjának jogai és kötelezettségei függetlenek a tag személyében bekövetkezett változásoktól.

Fentiekből adódik, hogy a szerződésátruházás kizá- rólag a szerződési pozícióban hoz létre változást, ab- ban a szerződésben, amiben a tagok a szerződő felek. A tagi pozíció igenis leírható szerződési pozícióként, ami ilyen formában már a szerződésátruházással átruház- ható. A szerződésátruházás alkalmazása esetén nincs kollízió az üzletrész átruházásához kapcsolt másik tör- vényi fogalommal, az üzletrész másokat megelőző jog- gal kapcsolatban sem, mivel:

– ugyan az elővásárlási jog kizárólag az adásvételhez tapad,

– a törvény nem elővásárlási jogot teremt, hanem új intézményt hoz létre az üzletrész másokat megelőző megszerzésének jogával, ami nem az adásvételhez, ha- nem az üzletrész pénzszolgáltatás ellenében történő átruházásához tapad,

– ami pedig tökéletesen megfelel a szerződési pozíció átruházásának.

A helyzetet persze nem könnyíti a szerződésátruhá- zással kapcsolatos egyéb részletszabályok léte, mint például a beszámítási tilalom, vagy a biztosítékok meg- szűnése. Kérdéses lehet ugyanis, hogy például egy üz- letrészt terhelő zálogjoggal, az üzletrész értékesítése során mi fog történni? Nem lehet nem észrevenni, hogy a téma szempontjából a probléma csak látszólagos: ha nem a társasági szerződést biztosítja a zálogjog, akkor az alanycsere miatt nem is szűnhet meg a zálogjog, mi- vel az egyébként biztosított szerződés (pl.: egy kölcsön- szerződés) viszonylatában nincs változás. Ilyen esetben az üzletrészt megszerző személy terhelten szerzi meg az üzletrészt. Álláspontunk szerint ugyanez a helyzet például az üzletrészt terhelő eladási vagy vételi kötele- zettségek esetében is: az üzletrész átruházása esetén az üzletrész megszerzője terhelten szerez üzletrészt.

Természetesen azt sem szabad figyelmen kívül hagy- ni, hogy amennyiben a szerződésátruházás a helyes jog- intézmény, úgy valamennyi tagnak alá kell írni a szerző- désátruházó szerződést. Ez a mindennapi gyakorlatban nonszensz, és az üzletrész szabad átruházhatóságának elvét is sérti, mivel akármelyik tag, akarata ellenére a társaságban tarthatja a kilépni szándékozó tagot. A gyakorlatnak azonban ilyen jogot lerontó hatása nem lehet, márpedig fent beláttuk, hogy nincs jogi indok arra, hogy miért nem a szerződésátruházás a helyes jo- gintézménye az üzletrész átruházásának.

Érdemes azonban még egy szempontból megvizsgál- ni a kérdést. Mindeddig az üzletrész-átruházás kont- raktuális oldalát vizsgáltuk, vagyis azt, hogy miként hat ki az üzletrész-átruházó ügylet az üzletrészt átru- házó, az üzletrészt megszerző tagra és esetleg ennek milyen kihatásai lehetnek a többi tagra. Ennek társasá- gi jogi vetülete, hogy vajon az üzletrész-átruházásnak milyen hatása lehet a társaságra? Alapelvi éllel rögzít- hetjük, hogy semmilyen, mivel régi paradigma, hogy a jogi személy léte független a tagságában bekövetkezett változásoktól. Ez olyannyira így van, hogy a Ptk. 3:168. § (1) bekezdése kifejezetten rögzíti is, hogy az üzletrész átruházása a társasági szerződés módosítá- sát nem igényli. Ez csak azért lehet így, mivel nincsen olyan jogviszony, ami az átruházás következtében a társasági jogviszonyokban változna. Ezt a Ptk. 3:169. §

(1) bekezdése is megerősíti: az üzletrész átruházása esetén az átruházónak a tagsági jogviszonyból eredő jogai és kötelezettségei az üzletrész megszerzőjére szállnak át. Itt most csak az összehasonlítás kedvéért emlékeztetünk a szerződésátruházást szabályozó Ptk. 6:208. § (2) bekezdésére, miszerint a szerződésbe belé- pő felet megilletik mindazon jogok, és terhelik mind- azon kötelezettségek, amelyek a szerződésből kilépő felet a szerződésben maradó féllel szemben a szerződés alapján megillették és terhelték. Úgy tűnik, hogy a szer- ződésátruházás lényegét jelentő 6:208. § (2) bekezdése szerinti meghatározás minden lényeges elemében meg- egyezik az üzletrész-átruházás legfőbb szabályát defi- niáló Ptk. 3:169. § (1) bekezdéssel.

Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy nincs kü- lönösebb indoka azt kizárni, hogy az üzletrész-átruházó ügyletek valójában szerződésátruházó szerződések. Ezt sem kontraktuálisan a tagok között inter pares, sem pe- dig társasági jogilag, a társasággal szemben nem tudjuk kizárni. Állítjuk tehát, hogy az üzletrész-átruházás olyan speciális átruházó ügylet, amelyre mögöttesen a szerző- désátruházás szabályait kell alkalmazni.

5. AZ ÜZLETRÉSZ-ÁTRUHÁZÁS MINT SUI GENERIS JOGINTÉZMÉNY

Érdemes végezetül arra az esetre is gondolni, hogy amennyiben a jogalkotó az üzletrész-átruházással olyan sui generis jogintézményt kívánt létrehozni, amely mint modus, egyben önmaga jogcíme is, úgy ez a jogi helyzet miként kezelhető? Vagyis nincsen mögöttesen sem adás- vételi szerződés, sem szerződésátruházás, sem semmi- lyen más modus, de még csak jogcím sem, mert az üzlet- rész átruházása egy olyan teljes és egyedül álló jogintéz- mény a Ptk. Harmadik Könyvében, amely egymaga ké- pes az üzletrész feletti teljes rendelkezési jogot átvinni. Elvi akadályát nem látjuk ennek a gondolatnak. Még- is, egy ilyen átruházó ügyletben, ha a felek egyéb ren- delkezéseket nem kötnek ki (pl.: egy, a Ptk. megfelelő jogszabályhelyére, mint alkalmazandó jogra vonatkozó utalást), akkor kérdéses lehet, hogy kell-e alkalmazni a Ptk. kötelmi jogi szabályait? Xxxx, ugyebár a sui gene- ris jogintézmény önmagában teljes, más szabályokat nem kell figyelembe venni. Ha viszont mégis alkalma- zandóak erre az esetre is a kötelmi jogi rendelkezések, akkor ismét joggal kell feltennünk a kiinduló gondola-

tunk szerinti „mi a helyes jogcím?” kérdést.

Amennyiben a felek jogügyletükre a Ptk.-t rendelik alkalmazni, akkor vajon annak melyik részét és hogyan kell figyelembe venni? Csak példaként: alkalmazható- ak-e további kikötés nélkül a jog és kellékszavatossági szabályok, a részletvétel, a teljesítés idejére, helyére vo- natkozó rendelkezések stb.?

Az üzletrész-átruházás sui generis jogintézményként történő minősítését nem tudjuk kizárni, igaz kifejezet- ten indokolni sem. Az azonban biztos, hogy egy ilyen gondolat több – főként rendszertani – kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol.

6. ÖSSZEGZÉS

A jog elvileg tökéletesen zárt rendszer. Nincs és nem is lehet olyan élethelyzet, amely – legalább alapelvi szin- ten – nem került szabályozásra. Elvileg.

Az üzletrész átruházására irányuló szerződések min- dennapos jogügyletek, amelyek attól függetlenül, hogy a felek az „üzletrész-adásvételi szerződés” címet adják szerződésüknek, teljesedésbe mennek. A szerződés cí- métől függetlenül a szerződő felek rendszerint a Ptk.- ra, azon belül pedig az adásvételi szerződésre hivat- koznak és az adásvételi szerződés szabályait rendelik alkalmazni szerződésükre.

Dolgozatunkban egyértelműen igazolást nyert, hogy az üzletrész nem dolog, így – mivel az adásvételi szer- ződés tárgya mindig dolog – az adásvételi szerződés szabályai sem alkalmazhatók rá. Megállapítottuk azt is, hogy a továbbiakban nem tartható fenn az a bírósági gyakorlat, amely „quasi” adásvételi szerződésként ke- zeli az üzletrész átruházására vonatkozó szerződése- ket, mert az contra legem értelmezés lenne.

Érvénytelenek lennének tehát az üzletrész-adásvételi szerződések? Nos, annak biztosan nincs akadálya, hogy a szerződő felek a saját kontraktusukra az adásvétel szabályait rendeljék alkalmazni, még akkor is, ha egyéb- ként az üzletrész nem dolog. Ez belefér a felek szerződé- si szabadságába, és önmagában nem teszi érvénytelen- né a szerződést mint érvénytelen jogcím alatt kötött szerződést. Egyszerűen a felek az adásvételi szerződés szabályait és nem annak jogcímét tekintik alkalmazan- dónak. Ezzel a törvényi hivatkozással meghatározzák pl.: a jogszavatosságra, a részletvételre vagy éppen a tu- lajdonjog átszállásának helyére és idejére vonatkozó szabályokat, ahelyett, hogy ezeket mind beleírnák a szerződésükbe. Ugyanakkor egy ilyen kikötés még nem legitimálja a jogcímet, csak a szerződésekre általában vonatkozó diszpozitivitás elve alapján egy konkrét jog- szabály egyes konkrét szabályait alkalmazzák.

Amennyiben fenti eszmefuttatásunk igaz, úgy a felek jogviszonyát egyetlen jogintézmény képes tökéletesen leírni, ez pedig a szerződésátruházás. A felek viszont a legritkább esetben kötnek háromoldalú szerződést, így megállapodásuk, mint jogszabályba ütköző, semmis lesz. Természetesen az egyszemélyes társaságok ese- tén, valamint akkor, ha valamennyi tag egy szerződés- ben ruházza át az üzletrészét, esetleg a felek megálla- podása egyéb oknál fogva megfelel a szerződés-átruhá- zás szabályainak, úgy érvényes ügylet jön létre.

Érthető álláspont, hogy a jogalkotó nem kívánta a régóta fennálló dologfogalmat annyira felpuhítani, hogy abba az üzletrész fogalma is beleférjen. Az is elfo- gadható, hogy ettől a gondolattól vezérelve az üzlet- részre sem rendelte alkalmazni az adásvétel szabálya- it. Viszont úgy tűnik, hogy ez a dogmatikai tisztaság gyakorlati kérdéseket vetett fel, amit aligha tud felolda- ni a joggyakorlat. A legegyszerűbb megoldás talán még- iscsak az lenne, ha dolog fogalmának 5:14. § (2) bekez- dése szerinti kiterjesztését az üzletrészre is megfelelő- en alkalmazni kellene.