Általános szerződési feltételek (ÁSZF)
Általános szerződési feltételek (ÁSZF)
1. Általános rész
A xxxxxxxxxxxxxx.xx webáruház (továbbiakban webáruház) böngészésével és használatával Ön kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta a xxxxxxxxxxxxxx.xx webáruház használatára és szolgáltatásaira vonatkozó szerződési feltételeket, adatkezelési elveket és annak minden pontjával egyetért. Xxxxx XXXX határozza meg a Szolgáltató által az Ügyfelek részére eladásra felkínált belépőjegyek megvásárlásának feltételeit, valamint a Szolgáltató és az Ügyfél között keletkező jogokat és kötelezettségeket.
A Szolgáltató esetenként a belépőjegyek értékesítésén túlmenően más termékeket, szolgáltatásokat is értékesíthet (merchandising termékek, a rendezvényhez kapcsolódó étkezés, ital, egyéb szolgáltatások stb.). Amennyiben e termékek értékesítésére vonatkozó szabályok eltérnek az általános szabályoktól, úgy a jelen ÁSZF ezt külön jelzi.
Az ÁSZF hatálya a Szolgáltatóra, valamint az Ügyfélre terjed ki.
Az ÁSZF hatálya nem terjed ki a Rendezvényszervezőre és a fizetést bonyolító pénzintézetre. A Rendezvények szervezőinek saját ÁSZF-e rendelkezik minden esetben az adott Rendezvényre vonatkozó szabályozásokról.
Az ÁSZF határozatlan időre szól.
A Szolgáltató fenntartja a jogot arra vonatkozóan, hogy jelen ÁSZF tartalmát egyoldalúan módosítsa és a Szolgáltatás használata tekintetében új vagy további feltételeket állapítson meg. Az ÁSZF módosítása esetén a Szolgáltató az Ügyfelet a módosítás hatálybalépését megelőzően oly módon értesíti, hogy a változásokat legalább a változás hatályba lépését megelőzően 8 (nyolc) nappal közzéteszi az internetes honlapján és/vagy e-mailt küld Ügyfélnek az általa megadott mindenkori hatályos email címére.
A Szolgáltató nem köteles a fenti 8 (nyolc) napos határidőt az ÁSZF azon módosításaira alkalmazni, amikor az ÁSZF módosítása valamely, a Szolgáltató adataiban bekövetkezett változás, a Szolgáltatás új honlapokra való kiterjesztése, új szolgáltatás vagy fizetési mód, megoldás bevezetése, valamint jogszabályi rendelkezés vagy annak változása miatt válik szükségessé, illetve, ha a módosítás a már nyújtott vagy Ügyfél által igénybe vett szolgáltatásokra vonatkozó feltételeket nem érinti.
2. A Szolgáltató adatai
Cégnév: Festival Travel International Kft. Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 00.
Adószám: 24125262‐2-43 Cégjegyzékszám: 01‐09-991628
Elérhetőség: xxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx
Telefonszám: x00 00 000 0000
3. Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre
A webáruház rendezvényekre belépőjegyeket, fesztivál jegyeket, sport jegyeket, biztosítást, valamint szállás, utazás és belépőjegyet tartalmazó kombinált csomag termékeket forgalmaz. A termékeknél megjelenített képek csak illusztrációk.
Az árak bruttó árak, az áfát tartalmazzák.
Az Ügyfél által fizetendő összeg az alábbi tételekből tevődik össze: az adott belépőjegyért forint és / vagy euró pénznemben fizetendő ellenérték és a belépőjegyenként forint és / vagy euró pénznemben fizetendő, jegyhez rendelt adminisztrációs díj (belépőjegy db / adminisztrációs díj db) együttes összege.
Szolgáltató tájékoztatja Ügyfelet és Ügyfél tudomásul veszi, hogy a belépőjegy után minden esetben a feltüntetett áron felül belépőjegyenként meghatározott mértékű adminisztrációs díj (belépőjegy db / adminisztrációs díj db) kerül felszámításra, amelyet Ügyfélnek a megvásárolni kívánt valamennyi belépőjegy vételárával együtt ki kell egyenlítenie. Az adminisztrációs díjat a Szolgáltató az adott rendezvény vagy rendezvénysorozat adott rendezvényének elmaradása esetén sem téríti vissza az Ügyfél részére.
A belépőjegyek árának meghatározása az adott Rendezvényszervező hatáskörébe tartozik. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy bármikor megváltoztassa a belépőjegyek vételárát a Rendezvényszervező utasításai alapján, illetve a járulékos költségek mértékét. Az árváltoztatás joga nem alkalmazható a már megkezdett vásárlásokra.
Szolgáltató lehetővé teszi, hogy a belépőjegy vételárának megfizetésére részletfizetés igénybevétele mellett kerüljön lehetőség. A részletfizetés igénybevételének feltétele, hogy a vásárló rendelkezzen diákazonosítóval, amely kizárólag egyszer felhasználható. A vásárláshoz szükséges email cím úgyszintén csak egyszer használható fel. A vásárlási tranzakció során az első részlet kiegyenlítése történik meg (mely a belépőjegy teljes árának 30%-a, a biztosítási díj, valamint a kezelési költség), ezt követően a vásárló a további részleteket választása szerinti időpontokban, de legfeljebb 3 részletben köteles megfizetni legkésőbb az adott év augusztus 1. napjáig a Sziget Fesztivál esetében, június 20-ig a Balaton Sound Fesztivál esetében. Felek az „adott év” fogalma alatt azt az évet értik, amely évben a jegyvásárlással érintett rendezvény megvalósul. Amennyiben az adott jegy teljes vételára – a kezelési költséget és a biztosítást is beleértve – a fent nevezett időpontig nem kerül kiegyenlítésre a vásárló által, úgy a szolgáltató jogosult a vásárlási tranzakciótól elállni, a vásárláskor megadott email címre küldött levéllel, és ez esetben a szolgáltató az első részlet összegére (mely a belépőjegy teljes árának 30%-a, a biztosítási díj, valamint a kezelési költség) a Ptk. 6:186.§ alapján meghiúsulási kötbérként jogosulttá válik. A szolgáltató a meghiúsulási kötbér felett a vásárló által megfizetett részleteket az elállástól számított 30 napon belül visszatéríti a jegyvásárló bankkártyájára. Amennyiben a bankkártyás visszatérítési tranzakció sikertelen a bank visszajelzése szerint (esetleges kártyacsere), akkor FT a bank felé panaszbeadványt
nyújt be, melyet a bank feldolgoz és kezel saját szabályzata szerint, de esetlegesen a Vásárlónak kell saját bankjánál indítványt beadni, mely körülményről a Vásárló tájékoztatásra kerül FT részéről, illetve az esetleges sikertelen visszatérítési tranzakcióról szintén emailben. A jegyvásárló a jegy megvásárlásával kifejezetten elfogadja a jelen ÁSZF-ben meghatározott mértékű meghiúsulási kötbér mértékét.
4. A megrendelés folyamata
Az Ügyfél a webáruházban regisztráció nélkül böngészhet a webshopban kínált termékek között.
Az Ügyfél a kiválasztott termék felületén a kívánt darabszám megadása után az adott Esemény „Vásárlás” menüpontjára kattintva, a kosárba helyezve kezdeményezhet vásárlást. A fizetési folyamat részeként az Ügyfél az OTP bank internetes fizetési felületére kerül átirányításra, ahol kezdeményezheti a termék(ek) vételárának kiegyenlítését a bankkártya adatainak megadásával, illetve a tranzakció jóváhagyásával.
A sikeres tranzakció után, „Sikeres vásárlás” felirat jelenik meg a képernyőn.
Amennyiben az Ügyfél a vásárlást követő néhány percen belül nem kapja meg a megvásárolt belépőjegyeket, ennek oka feltételezhetően kapcsolati hiba. Fontos, hogy ebben az Ügyfél ne ismételje meg a tranzakciót, hanem haladéktalanul lépjen kapcsolatba a Szolgáltató ügyfélszolgálatával, amely a problémát orvosolja.
A banki fizetés során felmerülő esetleges hibákért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
A vásárlást követően a Szolgáltató egy e-mailt küld a Vásárló által megadott e-mail címre, amely csatolt dokumentumként tartalmazza az E-ticketet. Az E-ticket egy teljes értékű elektronikus jegy. Az E-ticketen lévő számsor és vonalkód az összes szükséges információt tartalmazza az elektronikus beléptetéshez. A vonalkódot a rendezvény helyszínén belépéskor elektronikusan ellenőrzik.
A fizetés és az elektronikus jegy kézbesítése az Ügyfél által megadott e-mail postafiókba gyakorlatilag valós időben, azonnal megtörténik. Az e-ticket kiszállítására nincs mód, azt a Szolgáltató elektronikusan kézbesíti. A szolgáltatás teljesítése automatikus. Amennyiben email fiókjában nem találja e-ticketünket tartalmazó emailünket, kérjük, ellenőrizze fiókja spam mappáját is
Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy a Szolgáltatás használata során valós, pontos, aktuális és teljes körű adatokat ad meg, továbbá kötelezettséget vállal arra, hogy azokat folyamatosan időszerű állapotban tartja, és szükség esetén frissíti, hogy azok mindig pontosak, valósak, aktuálisak és teljes körűek maradjanak. Az Ügyfél által megadott, hibás adatokból eredő károkért a Szolgáltató felelősséget nem vállal.
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a regisztrációt indokolt esetben visszautasítsa vagy bármikor átmenetileg, vagy véglegesen visszavonja, így különösen:
a) valótlan vagy hiányos adatok megadása;
b) a Szolgáltató, a Rendezvényszervező és/vagy más Ügyfelek személyes adataival, a szolgáltatással, internetes honlap biztonságával vagy a belépőjegyekkel történő bármilyen visszaélés esetén.
A Szolgáltató minden vásárlásról számlát állít ki, a számla kiállításának időpontjában hatályos
adatokkal és azokat az Ügyfél részére automatikusan megküldi.
Az Ügyfelet teljes körű felelősség terheli a felhasználói fiókjához tartozó felhasználónév és jelszó párossal, illetve azon keresztül történő mindennemű vásárlással és egyéb tevékenységgel kapcsolatban. Az Ügyfél vállalja, hogy haladéktalanul értesíti a Szolgáltató ügyfélszolgálatát adatainak bármilyen illetéktelen felhasználása, illetve a biztonság egyéb módon való megsértése esetén. A jelszó tárolásából vagy a felhasználónév és a jelszó harmadik személy részére való átadásából fakadó károkért a Szolgáltató nem felel.
Jegyvásárlás előtt kérjük, tájékozódjon az adott rendezvény saját ÁSZF‐jéről.
5. Belépőjegy
A vásárlás akkor tekinthető véglegesítettnek, amikor a belépőjegyét is tartalmazó visszaigazoló email az Ügyfél számára hozzáférhetővé válik.
Az A/4 formátumú, egyedi kóddal ellátott belépőjegyet az Ügyfél köteles telefonon vagy kinyomtatva az adott rendezvényre vagy rendezvénysorozat valamennyi rendezvényére magával vinni és az adott rendezvényre történő belépéskor felmutatni. Ennek elmulasztása esetén a belépőjegy birtokosától a belépés megtagadható.
Ügyfél tudatában van annak, hogy a belépőjegy semmilyen más dokumentummal nem pótolható. Ügyfél tudomásul veszi, és egyetért azzal, hogy a belépőjegyén található egyedi kódot az adott Rendezvényszervező az adott rendezvény vagy rendezvénysorozat valamennyi rendezvényének helyszínén elektronikusan ellenőrzi és az adott rendezvény vonatkozásában, a beengedést követően azonnal érvényteleníti.
A belépés feltétele a belépőjegy érvényességének ellenőrzése. Minden további belépési kísérlet érvénytelen és ezért eredménytelen lesz, felmutatójától a belépés megtagadható függetlenül attól, hogy az érvénytelen jegyet felmutató személye megegyezik-e az eredetileg a belépőjegyet vásárlóval. Az ilyen okból történő kizárás miatt Szolgáltató kártérítésre nem kötelezhető.
Ügyfél a belépőjegy megvásárlásával kötelezi magát arra, hogy a belépőjegyet kizárólag az adott rendezvényre vagy rendezvénysorozat rendezvényeire történő belépésre használja, azt lemásolni, leutánozni, reprodukálni, sokszorosítani nem próbálja, és tudomásul veszi, hogy a
belépőjegyek annak rendeltetésétől eltérő módon való felhasználása, másolása, utánzása,
reprodukálása, sokszorosítása polgári jogi vagy büntetőjogi felelősséget vonhat maga után.
A belépőjegyek értékesítése során a Szolgáltató, mint bizományos jár el. A szolgáltató a rendezvény szervezésében és lebonyolításában nem vesz részt, tevékenysége és felelőssége kizárólag a belépőjegyek értékesítésében való bizományosi részvételre korlátozódik. A rendezvény lebonyolítása a rendezvény szervezőjének a kötelezettsége, e tekintetben a szolgáltató semmiféle felelősséget nem vállal a rendezvény programjának, időpontjának módosítása, a rendezvény elmaradása, illetve a belépőjegyek árának visszatérítése tekintetében.
Az esetlegesen elmaradt rendezvények jegyárának visszatérítését a szolgáltató kizárólag abban az esetben teljesíti, amennyiben az ehhez szükséges pénzügyi fedezetet a rendezvény szervezője a szolgáltató részére előzetesen rendelkezésre bocsájtotta. Ennek hiányában a jegyárak visszatérítése a szolgáltatónak nem kötelezettsége, azaz ezesetben a jegyárak esetleges visszatérítését az Ügyfél a Rendezvényszervezőtől igényelheti.
6. Az elállás joga
Jelen ÁSZF elfogadásával az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a 45/2014. (II. 26.) Korm. Rendelet
29. § (1) bekezdés l) pontja alapján nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog az előre meghatározott időpontban szállást nyújtó (hotelszoba foglalás), szállítási (repülőjegy‐ foglalás, gépjárműbérlés), étkeztetési (pizzarendelés) vagy szabadidős szolgáltatások (koncertjegy, belépőjegy megrendelés) igénybevételére irányuló online szerződéseknél.
7. Reklamáció
A Szolgáltató csak a neki felróható szándékos vagy súlyosan gondatlan hibákkal okozott károkért felel. A felelősség mértéke nem haladhatja meg a vásárlási tranzakció értékét.
Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató nem felelős semmilyen olyan kárért vagy visszaélésért, amely a bankkártyával történő fizetés során vagy következtében keletkezik.
A Szolgáltató kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet az Ügyfél, a Rendezvényszervező, vagy harmadik személy szerződés- illetve jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott.
Az Ügyfél tudomással bír arról és elfogadja, hogy bizonyos belépőjegy a rendezvény területén belül is csak bizonyos területek látogatására, illetve csak meghatározott időtartam alatti ott tartózkodásra jogosítják fel.
A fellépő művész személyében, előadókban, résztvevőkben, előadásban, illetve a rendezvényben történt kisebb és/vagy indokolt változtatásra a Rendezvényszervező a jogot fenntartja, és az ilyen okból keletkező kártérítési felelősségét kizárja.
Tekintettel arra, hogy a programokat és szolgáltatásokat a Rendezvényszervező nagyszámú Közreműködő együttműködésében, ezen Közreműködők teljesítésének függvényében nyújtja, azok hozzáférhetőségét, tartalmát, minőségét és mennyiségét (így pl. az adott előadók fellépése, az általuk nyújtott előadás elvárásoknak való megfelelősége, vagy az adott programon és/vagy helyszínen történő részvétel lehetősége) a Rendezvényszervező nem garantálja az Ügyfél számára, hanem az a helyszín és a helyszínen lévő eszközök sajátosságaiból adódó korlátok (például egyes zárt rendezvényterek befogadóképessége) között alakul.
A rendezvény teljes vagy részbeni elmaradása/lemondása esetén a Rendezvényszervező a házirendje, a jelen ÁSZF, illetve egyéb közleménye szerint jár el és az ezekben foglalt feltételek szerint váltja vissza a belépőjegyet. Ha a Rendezvényszervező fizetésképtelensége miatt törli a rendezvényt, úgy az ügyfélnek az előadás dátumától számítva 30 napja van, hogy írásos formában visszafizetési igényét jelezze, mellékelve minden szükséges banki információt. A Rendezvényszervező nem tudja figyelembe venni azokat a visszafizetési igényeket, amelyek a fent említett határidő után érkeznek be hozzá. Szolgáltató a visszaváltásra vonatkozó megbízás hiányában a belépőjegyek visszaváltására, a belépőjegyek vételárának visszatérítésére nem kötelezhető.
A szolgáltatás árán felül, amelyet a Szolgáltató köteles teljes értéken visszaváltani, sem a Rendezvényszervező, sem a Szolgáltató nem kötelezhető semmilyen egyéb vélt vagy valós kár megtérítésére.
Amennyiben a rendezvény hatósági tiltás vagy korlátozás (pl. járványügyi helyzet, beleértve Covid-19 járvány) okán marad el, úgy a Rendezvényszervező jogosult annak eldöntésére, hogy a már megvásárolt belépőjegyek vételárát visszatéríti a jelen pontban rögzítettek szerint, vagy a rendezvényt későbbi időpontban tartja meg, azzal, hogy a későbbi időpontban megtartott rendezvényre a megvásárolt belépőjegyek érvényesek.
Fenti szabály alól kivételt képeznek a MEEX International Kft és a PlayIT Entertainment Kft. Rendezvényszervező rendezvényei (többek között: PlayIT Show, Budapest Comic Con, Mineshow), melyek esetében a Rendezvényszervező a már megvásárolt belépőjegyek vételárával megegyező összegű vouchert biztosít az Ügyfél részére, az ezirányú igénybejelentéstől számított 30 napon belül.
A voucher a Rendezvényszervező bármely rendezvényére beváltható, a kiállítástól számított 1 éven belül. Amennyiben a voucher beváltására a határidőn belül nem kerül sor, úgy az Ügyfél semminemű igénnyel nem léphet fel az elmaradt rendezvény tekintetében.
8. Ügyfélszolgalat
Telefonos ügyfélszolgálat: + 36 70 339 6339 (Hétfő-péntek között, 9:00-17:00 óra között
érhető el)
E-mail ügyfélszolgálat: az xxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx e-mail címen érhető el. A Szolgáltató az e- mailben küldött levelekre 3 munkanapon belül válaszol.)
Személyes ügyfélszolgálat: Festival Travel -0000 Xxxxxxxx, Xxxxx Xxxxxx xxx. 29.
Nyitvatartás: Hétfő-péntek között, 9:00-17:00 óra Levelezési cím: Festival Travel International Kft., 1095. Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 00.
9. A szerződés alakja és létrejöttének időpontja
Online módon kötött szerződés távollévők között kötött szerződés, amely nem minősül írásban megkötött szerződésnek.
A szerződés nyelve magyar.
Az űrlap kitöltésével és az áruház részére megerősítést követő elektronikus úton történő megküldésével, annak áruház általi visszaigazolásával az Ön megrendelése igénybejelentésnek minősül. Az igénybejelentés megküldésével és annak áruház általi visszaigazolásával a szerződés ráutaló magatartással jön létre. Mind az ajánlat, mind a visszaigazolás akkor tekintendő a másik félhez megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik.
10. Felelősségkorlátozás
A webáruházon történő vásárlás feltételezi az Ügyfél részéről az internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a böngészéssel és a vásárlással kapcsolatos esetleges kockázatokat saját magának kell felmérnie, illetőleg magának kell gondoskodni a számítógépe biztonságos használatáról és az azon tárolt adatok védelméről. A webáruházba küldött rendeléssel minden vevő kijelenti, hogy a jelen üzletszabályzatot megértette és elfogadja.
11. Adatvédelem
Az Adatkezelési tájékoztató az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletével (2016/679/EU rendelet), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénnyel összhangban került megállapításra.
A részletes adatvédelmi tájékoztató a webáruház oldalán érhető el.
A Szolgáltató az Ügyfelei személyes adatait abból a célból tárolja, hogy azok igényeit minél jobban megismerve a lehető legmegfelelőbb szolgáltatást tudja ajánlani és nyújtani, ideértve a profilalkotás révén történő személyre szabott csomagajánlatok készítését is. Az adatok kezelésének jogalapja a megkötött szerződés teljesítéséhez fűződő érdek vagy az abból fakadó egyéb jogos érdek érvényesítése.
Az Európai Unión kívülre történő adattovábbítás esetén fokozott figyelmet fordítunk adatai
biztonságára.
Xxxxxxxxxx személyes adatait az adatkezelés jogalapjául szolgáló hozzájárulás visszavonásáig vagy lejártáig, a szerződés teljesítésétől számított öt éves általános igényérvényesítési határidő elteltéig, illetve a vonatkozó jogszabályok szerinti időpontig kezeljük.
Amennyiben Ügyfelünk személyre szóló tájékoztatást kíván kapni a hozzá kapcsolódóan, általunk kezelt személyes adatok kezeléséről (az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, az adatok köréről, az adatok továbbításáról, a kezelés időtartamáról, a profilalkotás logikájáról), azt az alábbi kapcsolat felvételi pontokon teheti meg:
E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx Telefon: x00 00 000 0000
Személyesen: Festival Travel Iroda - 1055 Budapest, Xxxxx Xxxxxx krt. 29.
Személyes adatai jogszerűtlen kezelése tárgyában a Nemzeti Adatvédelmi Hivatalhoz fordulhat panasszal, a következő elérhetőségeken:
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: 00 (0) 000-0000
Fax: 00 (0) 000-0000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx Honlap: xxxx://xxx.xxxx.xx
12. Covid-19 szabályok
Az Ügyfelek nem léphetnek be a rendezvényekre, ha magukon a COVID-19 megbetegedés bármely tünetét észlelik.
Az Ügyfelek nem léphetnek be a rendezvényekre, ha a megelőző 14 napon belül a COVID-19 tesztjük pozitív lett, vagy ebben az időszakban kapcsolatba kerültek bárkivel, akinek a COVID- 19 tesztje pozitív volt.
Amennyiben az Ügyfél a fentiekkel ellentétes kijelentést tesz, a helyszíni szolgáltatások
köréből kizárható. Ez esetben az Ügyfél a belépőjegy árát nem jogosult visszaigényelni.
Az Ügyfeleknek – a Rendezvényszervező által megkívánt módon - meg kell erősíteniük, hogy tisztában vannak a COVID-19 járványhelyzet kapcsán fennálló kockázatokkal.
Az Ügyfelek kötelesek adott rendezvények tekintetében a mindenkor érvényes Covid szabályozásoknak megfelelni. A rendezvényre érkezéskor – amennyiben a Rendezvényszervezők ezt megkívánják – az Ügyfelek kötelesek magukat testhőmérséklet- ellenőrzésnek alávetni, maszkot hordani. Amennyiben ezeknek az Ügyfelek nem tesznek eleget, úgy a rendezvényekre való belépést meg lehet tőlük tagadni. Ez esetben a belépőjegyek árának visszaigénylésére nincs lehetőség.
Amennyiben az Ügyfél a rendezvény során nem tesz eleget a Rendezvényszervező felhívásainak, a belépőjegye érvényteleníthető és a részvétele a rendezvényen megszakítható. Ez esetben az Ügyfél a már beváltott belépőjegy árát nem jogosult visszaigényelni.
13. A Festival Travel International Kft.-re, mint Rendezvényszervezőre vonatkozó különös
szabályok
Vis Maior eset miatt valamely hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság határozata vagy intézkedése, illetve adott Rendezvényszervező bejelentése alapján a rendezvény teljes egészében elmarad, vagy a rendezvény egy vagy több napján semmilyen program és szolgáltatás sem elérhető, úgy a Rendezvényszervező a jelen ÁSZF szerinti jegyvásárlási tranzakció eredményeként kiállított jegy, valamint a rendezvényen igénybe vehető meghiúsult saját szolgáltatás díját, vagy ezek időarányos részét visszatéríti. A Rendezvényszervező a visszatérítésre kerülő összeg 3 százalékával megegyező összegű visszatérítési feldolgozási díjra jogosult, amelyet a visszatérítés összegével szemben beszámíthat, abból levonhat.
A visszatérítés rendjére vonatkozó részletes tájékoztatót a Rendezvényszervezők a tervezett zárónapját követő 30 (harminc) napon belül teszi közzé. A visszatérítésre a rendezvény tervezett zárónapját követő 30 (harminc) nap eltelte utáni 90 (kilencven) napos határidőn belül kerül sor, ha a visszatérítéshez szükséges adatok rendelkezésre állnak. Ha valamely visszatérítés vonatkozásában a szükséges adatok az előzőekben írt határidőben nem állnak rendelkezésre, akkor a visszatérítés a határidő lejártát követően az adatok rendelkezésre bocsátásával a jelen ÁSZF szerinti elévülési időn belül kérhető.
14. A MEEX International Kft.-re és a PlayIT Entertainment Kft.-re, mint
Rendezvényszervezőre vonatkozó különös szabályok
Az Ügyfél a Festival Travel webshopjában történő jegyvásárlásával egyidejűleg elfogadja a a Festival Travel, mint jegyértékesítő jelen ÁSZF-ét és adott rendezvény házirendjét is. Ezek mindegyike elérhető a rendezvény hivatalos weboldalán.
15. Partnerrendezvények értékesítésére vonatkozó különös szabályok
Az Ügyfél a Festival Travel webshopjában 3. fél által szervezett rendezvényre történő jegyvásárlásával egyidejűleg elfogadja a rendezvényszervező által az eseményre vonatkozó ÁSZF-et és házirendet is.
A Rendezvényszervező jogosult arra, hogy saját hatáskörében a rendezvényt lemondja. Ezen lemondás esetén a belépőjegyek árának visszatérítése a rendezvény ÁSZF-jében szabályozottaknak megfelelően történik.
Érvényes: 2023. augusztus 7-től