PREVENTOR VAGYON- ÉS FELELŐSSÉG- BIZTOSÍTÁS
PREVENTOR VAGYON- ÉS FELELŐSSÉG- BIZTOSÍTÁS
SZÉLES KÖRŰ BIZTOSÍTÁSI VÉDELEM KIS- ÉS KÖZÉP- VÁLLALKOZÁSOKNAK
Tartalomjegyzék
A vagyonbiztosítás általános szerződési feltételei (VÁSZF) 2
I. A biztosítottak köre 2
II. Biztosítási esemény 2
III. A szerződés létrejötte, megszűnése, a kockázatviselés területi és időbeli hatálya 2
IV. Biztosítási összeg, limit, önrészesedés 2
V. A biztosítással nem fedezett események és károk, kizárások és korlátozások 3
VI. A biztosító szolgáltatásai 3
VII. A biztosító mentesülése 3
VIII. A felek együttműködése 3
IX. Díjfizetés 4
X. Egyéb rendelkezések 4
XI. Tudnivalók 4
XII. Az adatok továbbítása, adatfeldolgozók 7
Tűz- és elemi károk biztosításának különös feltételei 8
I. A kockázatviselés helye 8
II. Biztosított vagyontárgyak 8
III. A vagyontárgyak biztosítási értéke és biztosítási összege 9
IV. Biztosítási események 9
V. Talajszint alatti helyiségekben történő tárolás 12
VI. Dokumentációk, modellek, prototípusok biztosítása 13
VII. Munkavállalók és hivatalos látogatók használati tárgyainak biztosítása 13
VIII. Kizárások 13
IX. A biztosított kötelezettségei biztosítási esemény bekövetkezésekor 13
X. Biztosítási szolgáltatás és a biztosító teljesítése 14
XI. Káreseménnyel kapcsolatos xxxxxxxxx xxxxxxxx 00
XII. Receptek és vények biztosítása 15
XIII. A biztosítási összeg változása kártérítés esetén 15
XIV. Hosszú távú szerződésre vonatkozó kiegészítő feltételek 15
Betöréses lopás, rablás és küldöttrablás biztosításának kiegészítő feltételei 16
I. Betöréses lopás és rongálás 16
II. Rablás 17
III. Küldöttrablás 17
IV. Védelmi előírások és kártérítési limitek 18
Géptörésbiztosítás kiegészítő feltételei 21
Elektromos gépek és számítógépek biztosításának kiegészítő feltételei 24
Üvegtörés biztosításának kiegészítő feltételei 27
Szállítmány kockázatok biztosításának kiegészítő feltételei 28
Üzemszünet-biztosítás kiegészítő feltételei 30
Vandalizmus kockázat biztosításának kiegészítő feltételei 33
Szolgáltatás kimaradásából származó károk biztosításának kiegészítő feltételei 34
Buszmegállók biztosításának kiegészítő feltételei 35
Köztéri parkok, játszóterek biztosításának kiegészítő feltételei 36
Felelősségbiztosítás általános szerződési feltételei (FÁSZF)/2009 37
Tevékenységi felelősségbiztosítás különös szerződési feltételei (TVFB)/2009 41
A munkáltatói felelősségbiztosítás különös szerződési feltételei (MFB)/2009 42
Szolgáltatók felelősségbiztosításának különös szerződési feltételei/2011 44
Ingatlan bérbeadói felelősségi záradék/2009 46
Ingatlanbérlői felelősségbiztosítási záradék/2009 47
A termékfelelősség-biztosítás különös szerződési feltételei (TFB)/2009 48
Szállodai szolgáltatások felelősségbiztosításának különös szerződési feltételei/2011 50
Garázsüzemi felelősségbiztosítási záradék/2011 52
Gyógyszerészek felelősségbiztosításának különös szerződési feltételei/2011 53
A szakmunkástanulók munkáltatói felelősségbiztosításának különös szerződési feltételei/2009 54
Környezetszennyezési felelősségbiztosítás különös szerződési feltételei/2009 56
Az önkormányzat polgármesteri hivatala köztisztviselőinek szakmai felelősségbiztosítási záradéka 58
Az építés-szereléssel kapcsolatos tevékenységek záradéka 59
Indexálás, értékkövetés 60
Az OTP Csoport partnere
A VAGYONBIZTOSÍTÁS ÁLTALÁNOS SZERZÔDÉSI FELTÉTELEI (VÁSZF)
Ezen általános szerződési feltételek kerülnek alkalmazásra – ha a különös vagy kiegészítő feltételek, valamint az egyes szerződések másként nem rendelkeznek a Groupama Garancia Biztosító Zrt. (továbbiakban: biztosító) vagyonbiztosítási szerződéseire.
I. A biztosítottak köre
Vagyonbiztosítási szerződést csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásá- ban érdekelt (továbbiakban: biztosított), vagy az aki a szerződést ilyen – jogi vagy természetes – személy javára köti meg (továbbiakban: szerződő).
II. Biztosítási esemény
A biztosító a különös vagy kiegészítő feltételekben, valamint a szerződés- ben foglaltak szerint meghatározott jövőbeni esemény (biztosítási ese- mény) bekövetkezésekor a biztosítási szerződésben kikötött szolgáltatás teljesítésére kötelezi magát a szerződő (biztosított) által fizetett díj elle- nében.
III. A szerződés létrejötte, megszűnése,
a kockázatviselés területi és időbeli hatálya
(1) A szerződő (biztosított) a szerződés megkötését írásbeli ajánlattal kez- deményezi. A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre. Az írásbeli megállapodást, illetőleg a biztosító elfogadó nyilatkozatát biztosítási kötvény kiállítása pótolja.
(2) A szerződés akkor is létrejön, ha a szerződő (biztosított) ajánlatára a biz- tosító tizenöt napon belül nem nyilatkozik. Ilyen esetben a szerződés az ajánlatnak a biztosító vagy képviselője részére történő átadása időpontjára visszamenő hatállyal jön létre, az ajánlattal egyező tartalommal. A szerző- dő (biztosított) a biztosítási kötvény kiadását akkor is követelheti, ha a szer- ződés hallgatólagosan jött létre.
(3) Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerződés eltér ezen általános feltételektől, a biztosító tizenöt napon belül írásban javasolhatja, hogy a szerződést az általános feltételekben foglaltak szerint módosítsák. Ezt a határidőt attól a naptól kell számítani, amelyen az ajánlat a biztosító- nak kötvénykiállításra jogosult szervéhez beérkezett. Ha a szerződő (bizto- sított) a javaslatot nem fogadja el, vagy arra tizenöt napon belül nem vála- szol, a biztosító az elutasítástól, illetőleg a módosító javaslat kézhezvételé- től számított tizenöt napon belül a szerződést harminc napra írásban fel- mondhatja.
(4) A szerződés – ha a felek írásban másként nem állapodnak meg – ha- tározatlan tartamú.
(5) A határozatlan idejű szerződés esetén a biztosítási időszak egy év, a biz- tosítási évforduló pedig – ezzel ellentétes megállapodás hiányában – min- den évben a szerződés létrejöttének megfelelő naptári nap. Ha az adott nap számozása miatt hiányzik a naptárból, az évforduló napja az adott hónap utolsó napja.
A felek a szerződést a biztosítási időszak végére, azt legalább 30 nappal megelőzően írásban felmondhatják.
Érvényes: 2011. 07. 15-étől
(6) A biztosító kockázatviselése legkorábban az azt követő napon kez- dődik, amikor az első díjat a szerződő (biztosított) a biztosító számlájára vagy pénztárába befizeti, illetőleg amikor a díj megfizetésére vonatkozó- an halasztásban állapodtak meg. A biztosító az ajánlat átvételekor díj- előleget kérhet, ez azonban nem jelenti a kockázatviselés kezdetét, kivé- ve, ha a felek a biztosítás hatályára vonatkozóan másként állapodnak meg.
Ha a szerződő fél a biztosító képviselőjének fizette a díjat, legkésőbb a fi- zetés napjától számított negyedik napon a biztosító számlájára, illetőleg a
pénztárába beérkezettnek kell tekinteni; a szerződő (biztosított) fél azon- ban bizonyíthatja, hogy a díj korábban érkezett be.
A felek a kockázatviselés kezdetének időpontjában a 6. bekezdésben foglaltaktól eltérően is megállapodhatnak. A biztosító kockázatviselése – ha a különös vagy kiegészítő feltételek, illetve az ez alapján létrejövő biz- tosítási szerződés ellenkező kikötést nem tartalmaz – kizárólag Magyar- ország területén, a szerződésben rögzített kockázatviselési hely(ek)re ter- jed ki.
(7) A biztosítási szerződés megszűnésének az esetei:
a. A határozott tartamra létrejött biztosítási szerződés a tartam lejáratakor akkor is megszűnik, ha arra további díjfizetés történt. A szerződés meg- szűnését követő időszakra befizetett díjat a biztosító a beérkezést kö- vető 8 napon belül visszafizeti.
b. A biztosítási díj esedékességétől számított 30. nap elteltével a biztosí- tási szerződés megszűnik, ha addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és a biztosított halasztást nem kapott, illetőleg a biztosító a díj- követelést bírósági úton nem érvényesítette. A vagyonbiztosítási kü- lönös vagy kiegészítő szerződési feltételek ettől eltérően is rendelkez- hetnek.
c. Ha a biztosító a szerződés díj nemfizetés miatti megszűnésétől számí- tott 3 hónapon belül a szerződő (biztosított) által befizetett díjat 15 napon belül nem utasítja vissza, a szerződés a díjfizetést követő nap „0” órájától újból hatályba lép. Ennek feltétele, hogy az utólagos díjfizetés fedezze a folyó biztosítási év még kiegyenlítetlen díját, levonva abból azt a díjrészt, amely arra az időre esik, amíg a biztosító a szerződés meg- szűnése folytán a kockázatot nem viselte.
d. Ha a biztosítás hatályának kezdete előtt a biztosítási esemény bekövet- kezése lehetetlenné vált vagy a biztosítási érdek megszűnt, a szerződés, illetőleg annak megfelelő része nem válik hatályossá.
Ha a szerződés hatálya alatt a biztosítási esemény bekövetkezése lehe- tetlenné vált vagy a biztosítási érdek megszűnt, a szerződés, illetőleg annak megfelelő része a hónap utolsó napjával megszűnik. Ebben az esetben a biztosító annak a hónapnak az utolsó napjáig járó díj megfi- zetését követelheti, amelyben kockázatviselése véget ért.
(8) A biztosítási szerződésből eredő igények a biztosítási esemény bekövet- kezésétől számított 5 év elteltével elévülnek. A vagyonbiztosítási különös vagy kiegészítő feltételek ettől eltérően is rendelkezhetnek.
IV. Biztosítási összeg, limit, önrészesedés
(1) A biztosítási összeg a biztosított vagyontárgyak értéke alapján megha- tározott, a biztosítási szerződésben rögzített összeg.
(2) A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy va- lóságos értékét, az ezt meghaladó részében a biztosítási összegre vonatko- zó megállapodás semmis. A biztosítási összeg meghatározását az egyes va- gyonbiztosítási különös vagy kiegészítő feltételek tartalmazzák.
(3) A biztosító nem téríti meg a feltételek szerinti biztosítási szolgáltatás valóságos értékét meghaladó részét (túlbiztosítás). Ebben az esetben a szerződő (biztosított) jogosult a vagyontárgyra vonatkozó biztosítási ösz- szeg és a valóságos érték különbözete alapján kiszámított biztosítási díjra.
(4) Biztosítási szerződést lehet kötni valamely vagyontárgy várható értéke, továbbá helyreállításának, illetőleg új állapotban való beszerzésének értéke erejéig.
(5) Ha a biztosítási összeg a vagyontárgy értékénél kisebb (alulbiztosítás), a biztosító a kárt olyan arányban köteles megtéríteni, ahogy a biztosítási összeg a vagyontárgy káridőponti értékéhez aránylik.
(6) A biztosítási szerződésben felsorolt vagyontárgyakat, illetve vagyoncso- portokat a szerződő felek a következők szerint tekintik biztosítottnak:
a. a tételesen felsorolt vagyontárgyakat a felek a tételenként megjelölt biz- tosítási összeg erejéig tekintik biztosítottnak olyan módon, hogy min- den egyes vagyontárgy esetében a biztosítási szolgáltatás felső határa az illető vagyontárgyra megadott biztosítási összeg;
b. az azonos értékelés alapján összevont vagyoncsoportot (szerződésté- telt) a felek a megjelölt biztosítási összeg erejéig tekintik biztosítottnak, mely összeg egyben a biztosítási szolgáltatás felső határa is. Az egyes szerződéstételekbe tartozó vagyontárgyakat kárrendezés során a bizto- sító úgy tekinti, mintha külön lettek volna biztosítva;
c. a túlbiztosítás, illetve alulbiztosítás tényét a biztosítási szerződés minden egyes vagyontárgyánál és vagyoncsoportjánál külön-külön kell vizsgálni.
(7) A biztosító szolgáltatását a következők szerint korlátozhatja:
a. a biztosítási összegen belül kártérítési maximum (limit) meghatározá- sával;
b. a kár összegéhez, illetve a biztosítási összeghez kapcsolódó önrész meg- határozásával.
(8) A szerződő (biztosított) az önrészre vonatkozóan nem köthet másik biz- tosítást. Ellenkező esetben a biztosító a kártérítési összeget olyan módon lecsökkenti, hogy a szerződő (biztosított) maga viselje a kár megállapodás szerinti részét.
(9) Ha a szerződő (biztosított) ugyanazon biztosítási érdekre vagy ugyanar- ra a vagyontárgyra vonatkozóan ugyanazon kockázatok elleni újabb bizto- sítást kötött (többszöri biztosítás), a biztosító – figyelembe véve a már meg- kötött másik biztosítási szerződést is – szolgáltatási kötelezettségét olyan mértékben korlátozza, hogy túlbiztosítás ne forduljon elő.
V. A biztosítással nem fedezett események és károk, kizárások és korlátozások
(1) A biztosító nem kötelezhető szolgáltatás teljesítésére a következőkben felsorolt események bekövetkezése esetén, még akkor sem, ha ezekkel összefüggésben (következményeként) a különös vagy kiegészítő feltételek szerinti biztosítási események valamelyike következik be:
a. harci cselekmények és háborús események bármelyik fajtája, to- vábbá harci eszközök által okozott sérülés vagy rombolás, vala- mint katonai vagy polgári hatóságok rendelkezései;
b. felkelés, lázadás, zavargás, fosztogatás, sztrájk (akár bejelen- tett, akár bejelentés nélküli), munkahelyi rendzavarás vagy el- bocsátott munkások rendzavarása, politikai szervezetek meg- mozdulásai;
c. egyes egyének vagy csoportok által elkövetett terrorakciók, füg- getlenül attól, hogy az politikai, vallási, gazdasági vagy egyéb in- díttatású szélsőséges erőszak alkalmazását jelenti a magán- vagy a köztulajdon ellen;
d. a lassú, folyamatos állagromlással okozott károk, amelyek zaj, rázkódás, szag, füst, kormozódás, korrózió, gőz vagy egyéb ha- sonló hatások következtében állottak be;
e. a hasadó anyagok robbanásából, nukleáris reakcióból vagy su- gárzásból, továbbá ionizáló és lézer sugárzásból eredő károk;
f. a biztosított jogszabályban írt felelősségénél szigorúbb, szerző- désben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötele- zettségen alapuló károk.
(2) A különös vagy kiegészítő feltételek, illetve a biztosítási szerződés to- vábbi kizárásokat tartalmazhat.
VI. A biztosító szolgáltatásai
(1) A biztosító a megállapított szolgáltatási összeget a biztosítási ese- mény bekövetkezésétől számított 15 napon belül a biztosított részére fo- rintban fizeti meg. Ha a szerződő (biztosított) igazoló okiratot (hatósági bizonyítványt, határozatot stb.) tartozik bemutatni, úgy a 15 napos határ- időt attól a naptól kell számítani, amikor az utolsó okirat a biztosítóhoz beérkezik.
A biztosító elhalasztja, illetve felfüggeszti a kifizetést, ha a kárigény jog- alapja vagy összegszerűsége nem kellően tisztázott. Ilyen esetben a 15 na- pos teljesítési határidőt a vitás kérdések tisztázódásának napjától kell szá- mítani.
(2) Ha a kárrendezési eljárás során megállapítást nyert, hogy biztosítási ese- mény történt, és a jogalap tisztázott, a biztosított kérésére a biztosító a vár- ható szolgáltatási összegnek a különös vagy kiegészítő feltételekben meg- határozott mértékéig kárelőleget folyósíthat.
(3) A biztosító káresemény bekövetkezése esetén a károkat és költségeket a következő okiratok bemutatása ellenében térítheti meg.
a. Jogalapot bizonyító dokumentumok:
– a biztosítási esemény bekövetkeztét alátámasztó, hatóság által kiállí- tott dokumentumok (így különösen a rendőrségi feljelentés, nyomo- zást felfüggesztő határozat, hatósági bizonyítvány tűzesetről, hatósá- gi igazolás stb.);
– a biztosítási esemény bekövetkeztét alátámasztó egyéb dokumen- tumok (így különösen igazolások, nyilatkozatok, jegyzőkönyvek stb.).
b. Összegszerűséget bizonyító dokumentumok:
– a kár mértékét és az igényelt biztosítási szolgáltatás/kártérítés össze- gét alátámasztó mindennemű dokumentum (így különösen beszer- zési bizonylatok, költségvetések, árajánlatok, javítási, illetve helyreál- lítási számlák stb.).
c. A biztosítottságot alátámasztó iratok:
– a káridőponti biztosítottság ellenőrzésére alkalmas iratok (így külö- nösen leltárívek, főkönyvi kivonatok, nyilvántartó lapok stb.).
d. A jogosultságot és a biztosítási szolgáltatás/kártérítés irányát igazoló dokumentumok:
– a biztosítottak személyének alátámasztására vonatkozó iratok (így különösen igazolványok másolata, önkormányzat vagy más szervek, magánszemélyek nyilatkozata stb.);
– biztosított által kielégített követelések dokumentumai, meghatalma- zások, erre vonatkozó hatósági dokumentumok (így különösen banki bizonylatok, joglemondó nyilatkozatok, meghatalmazások stb.).
e. Minden egyéb olyan dokumentum, amelyet az ügyfél, illetve a biztosí- tott a kárának pontos felmérése avagy kifizetése érdekében, a kárügy- gyel összefüggésben be kíván nyújtani (így különösen szerződések, szakvélemények, kimutatások, elszámolások stb.).
VII. A biztosító mentesülése
(1) A biztosító mentesül fizetési kötelezettsége alól, amennyiben bi- zonyítja, hogy a kárt jogellenesen
a. a biztosított, illetőleg a szerződő fél;
b. a velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk (házastárs, egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha- és nevelőszülő, valamint a testvér, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa);
c. a biztosítottnak vezető, a biztosított vagyontárgyak kezelésével együtt járó munkakört betöltő alkalmazottja(i), illetőleg megbí- zottja(i);
d. a biztosított jogi személy vezetője(i), a biztosított vagyontárgyak kezelésével együtt járó munkakört betöltő tagja(i) vagy szerve(i) szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozták.
(2) Az (1) pontban foglaltakat a kármegelőzési és kárenyhítési köte- lezettség megszegésére is alkalmazni kell.
(3) A biztosító fizetési kötelezettség alóli mentessége megállapított- nak tekinthető, ha a szerződőt (biztosítottat), vagy valamely, az (1) c–d. pontokban megjelölt személyt az okozott kár vagy a kártérítés megállapítása során elkövetett csalás vagy csalás kísérlet miatt jog- erősen büntetésre ítéltek.
(4) A károk megelőzésére és elhárítására a hatályos jogszabályok, óvórendszabályok, hatósági határozatok, a biztosított felügyeleti szervének utasításai és a biztosító általános, különös vagy kiegészítő feltételeiben rögzített előírásai mindenkor irányadók.
(5) A különös vagy kiegészítő feltételek a biztosító mentesülésével kapcsolatban további rendelkezéseket tartalmazhatnak.
VIII. A felek együttműködése
(1) Ha a biztosítási szerződést nem a biztosított, hanem az ő javára harmadik személy köti, a biztosítási esemény bekövetkezéséig, illetőleg a biztosított be-
lépéséig a díjfizetési kötelezettség a szerződő felet terheli, a jognyilatkozatokat hozzá kell intézni és ő köteles a megfelelő jognyilatkozatok megtételére.
(2) A szerződő (biztosított) a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elválla- lása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval kö- zölni, amelyeket ismert, vagy ismernie kellett.
(3) A biztosítottnak (szerződőnek) mindazokat az eseményeket – a bekö- vetkezésüktől számított 2 munkanapon belül – be kell jelentenie a biztosí- tónak, amelyek valószínűsíthetően megalapozzák a biztosító szolgáltatási kötelezettségét. A kárbejelentés részletes szabályait a vagyonbiztosítási kü- lönös vagy kiegészítő feltételek tartalmazzák.
(4) A szerződőnek (biztosítottnak) bekövetkezésüktől számított 8 napon belül a biztosítónak be kell jelentenie:
a. ha a biztosítottnak a vagyontárgy megóvásához fűződő érdeke (biztosí- tási érdek) megszűnt;
b. ha olyan mértékű vagyonérték változás történt, ami a biztosítási szer- ződésben szereplő biztosítási összeg módosítását indokolja (a vagyon- érték változást a biztosítási szerződésben megjelölt kockázatviselési he- lyenként kell bejelenteni);
c. ha a biztosítási szerződésben biztosított vagyontárgyakra további bizto- sítást kötött bármelyik biztosítónál;
d. a biztosított vagyontárgyakat terhelő bármilyen zálogjog keletkezését, a jogosult megjelölésével;
e. a biztosított vagyontárgyak bérbeadását, lízingbe adását;
f. ha a kármegelőzés rendszerében lényeges módosulás történt;
g. a biztosított vagyont érintő csődeljárás vagy felszámolási eljárás beindí- tását.
A gazdálkodó szervezeteknek, vállalkozóknak, a fentieken kívül be kell je- lenteniük, ha új, a biztosítási szerződésben rögzítettől eltérő tevékenységet folytató létesítményt helyeznek üzembe, új gyártási ágat, technológiát ve- zetnek be.
A különös vagy kiegészítő feltételek, illetve a biztosítási szerződés a közlé- si és változás-bejelentési kötelezettség további eseteit is előírhatja.
(5) Ha a szerződő (és a biztosított) a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását 8 napon belül a biztosítónak írásban nem jelenti be, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyít- ják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
(6) Ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, továbbá ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, 15 napon belül írásban javas- latot tehet a szerződés módosítására, illetőleg – ha a kockázatot a biztosí- tási feltételekben foglaltak szerint nem vállalja – a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.
(7) Ha a szerződő (biztosított) a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésé- től számított 30. napon megszűnik. Erre a következményre a biztosítottat a módosító javaslat megtételekor figyelmeztetni kell.
(8) Ha a biztosító a (6) és (7) bekezdésben meghatározott jogaival nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
IX. Díjfizetés
(1) A díjfizetési kötelezettség a szerződőt terheli.
(2) A biztosítási díj a biztosítási szerződés megkötésekor, de legkésőbb a biztosító kockázatviselésének kezdetekor egy összegben esedékes.
(3) A felek a biztosítási díj részletekben történő megfizetésében is megál- lapodhatnak.
X. Egyéb rendelkezések
(1) A szerződő (biztosított) és a biztosító jognyilatkozataikat írásban köte- lesek megtenni.
(2) A biztosító és a szerződő (biztosított) a biztosításra vonatkozóan semmi- lyen birtokukban lévő adatot harmadik fél részére nem szolgáltathatnak ki, kivéve akinek javára jogszabály adatszolgáltatási kötelezettséget állapít meg.
(3) A szerződő felek bármelyike kérheti a kár okának és összegének füg- getlen szakértő által történő megállapítását. A szakértői eljárás költségei – egyéb megállapodás hiányában – a megbízót terhelik.
(4) A jelen feltételekben és a különös vagy kiegészítő feltételekben nem rögzített kérdésekben a magyar jogszabályok rendelkezései az irányadók.
(5) A jelen feltételek alapján létrejövő biztosítási szerződés vonatkozásában az alkalmazandó jog a Magyar Köztársaság joga. A jelen feltételekben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Magyar Köztársaság Polgári Tör- vénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény és az egyéb hatályos magyar jog- szabályok rendelkezései irányadók.
(6) Jelen szerződési feltételekkel kapcsolatban felmerülő esetleges kérdés, panasz esetén ügyfelünk személyesen a biztosító ügyfélszolgálati irodái- ban dolgozó munkatársaihoz fordulhat. Telefonon keresztül a biztosító TeleCenter számán x00 0 000 0000, illetve elektronikus levélben az xxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx címen is állunk ügyfeleink rendelkezésére. Amennyiben ügyfelünk írásban kíván bejelentést tenni azt a 1380 Budapest, Pf. 1049 levélcímen és a x00 0 000 0000 telefax számon is megteheti.
(7) A biztosító felett a szakmai felügyeletet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete gyakorolja. A Felügyelet elérhetőségei: székhely: 1013 Buda- pest, Krisztina körút 39., levélcím: 1534 Budapest, BKKP Pf. 777, helyi tari- fával hívható telefonszám: x00 00 000 000, központi fax: x00 0 000 0000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxx.xx.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény- ben foglalt fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezhe- tő, vagy a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszű- nésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén ügyfelünk bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület (levélcím: 1534 Budapest BKKP Pf. 777, telefon: x00 0 000 0000, e-mail: xxx@xxxxx.xx) eljárását kezdeményezheti. A permegelőző eljárások közül ügyfelünk közvetítői eljárást is kezdeményezhet a közvetítői tevékeny- ségről szóló 2002. évi LV. törvény alapján.
A bíróság eljárására a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény ren- delkezései irányadóak.
Tájékoztatjuk, hogy biztosítási szerződésére a mindenkor hatályos magyar jogszabályok és a mindenkor érvényes adózással kapcsolatos szabályok rendelkezései az irányadóak.
(8) Ha a biztosítási szerződést nem a biztosított, hanem az ő javára har- madik személy köti, a biztosítási esemény bekövetkezéséig, illetőleg a biz- tosított belépéséig a díjfizetési kötelezettség a szerződő felet terheli, a jog- nyilatkozatokat hozzá kell intézni, és ő köteles a megfelelő jognyilatko- zatok megtételére. A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem védekezhet olyan körülmény vagy változás nem tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni vagy neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre, illetőleg bejelentésre köteles lett volna.
(9) Ha a szerződést nem a biztosított kötötte, a biztosított a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor a szerződő fél helyébe léphet. Ebben az esetben a folyó biztosítási időszakban esedékes díjakért a szerző- dő féllel egyetemlegesen felelős.
(10) A biztosított (szerződő fél) nyilatkozata a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha az a biztosító valamely szervezeti egységének (fiók, igazgató- ság, főigazgatóság) jut tudomására. Ez a rendelkezés nem érinti a biztosí- tási ajánlatnak, illetőleg a biztosítási díjnak a biztosító képviselője részére történt átadásához fűződő joghatályt. A fenti rendelkezéseket kell alkal- mazni a biztosító tudomásszerzésének joghatályára is.
(11) A felek által tett írásbeli nyilatkozatokat, illetve az egyéb okiratokat a kézbesítés első megkísérlésétől számított 3. napon akkor is kézbesítettnek kell tekinteni, ha azt a címzett nem veszi át, az átvételt megtagadja vagy a bejelentett címen a címzett ismeretlen.
(12) A biztosító főbb adatait, illetve az adatkezelésre vonatkozó elméleti és gyakorlati rendelkezéseket a „Tudnivalók” fejezet tartalmazza.
XI. Tudnivalók
(1) Értelmező rendelkezések
a. személyes adat: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A sze- mélyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg
kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekint- hető azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül vagy közvetve – név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturá- lis vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet;
b. hozzájárulás: az érintett kívánságának önkéntes és határozott kinyilvá- nítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetet- len beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez;
c. adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyi- séggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely a személyes adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasz- nált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja;
x. xxxxxxxxxxx: az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adato- kon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése is;
e. adattovábbítás: ha az adatot meghatározott harmadik személy szá- mára hozzáférhetővé teszik;
f. adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalma- zott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől;
g. adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi sze- mélyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatkezelő megbízásából – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő megbízást is – személyes adatok feldolgozását végzi;
h. a biztosítási titok: minden olyan – minősített adatot nem tartalmazó –, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő, a biztosítási szakta- nácsadó rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő, a biztosítási szaktanácsadó egyes ügyfeleinek (ide- értve a károsultat is) személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biztosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik;
i. ügymenet kiszervezése: a biztosító biztosítási tevékenysége valamely részének végzésére mást bíz meg;
j. biztosító: Groupama Garancia Biztosító Zrt., székhely: Magyarország, 1051 Xxxxxxxx, Xxxxxxx 0. xxxx 00., Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság által Cg. 00-00-000000 szám alatt bejegyezve;
x. xxxxxx: a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett, a károsult, a biz- tosító szolgáltatására jogosult más személy; az adatvédelemre vonatko- zó rendelkezések alkalmazásában ügyfél az is, aki a biztosító számára szerződéses ajánlatot tesz;
l. egészségügyi adat: az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó szemé- lyes adatok védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvényben foglalt meg- határozás szerinti fogalom;
m. külföldi: a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kap- csolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény 2.§-ának
2. pontjában meghatározott fogalom;
n. üzleti titok: a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a to- vábbiakban: Ptk.) 81.§-ának (2) bekezdésében meghatározott fogalom.
(2) Az adatkezelés célja
A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (továbbiakban Bit.) 155.§ (1) bekezdése alapján a biztosító adatkezelésé- nek célja a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, állomány- ban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítélé- séhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatározott egyéb cél.
A biztosító az ügyfél előzetes hozzájárulásával az alábbi célokból is végez adatkezelést:
– ügyfelek tájékoztatása és marketing tevékenység (értve ezalatt a bizto- sítási, illetve más célból történő üzleti kapcsolatfelvételt, az ügyfélakci- ók szervezését is);
– ügyfélnyilvántartás vezetése;
– jogi eljárások, panaszügyintézés folytatása;
– a biztosítási szerződésből eredő igények teljesítése.
Az ügyfél a biztosítási ajánlat, biztosítási szerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hozzájárul az adatainak a jelen
„Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meghatározottak szerinti kezelé- séhez.
(3) A kezelt adatok meghatározása (biztosítási titokkörök)
a. az ügyfél személyi adatai, a nem természetes személyek adatai;
b. a biztosított vagyontárgyak jellemző adatai és értéke, a kockázatelbírá- lás adatai;
c. élet-, baleset-, betegség- és felelősségbiztosításnál az egészségi állapot- tal összefüggő adatok;
d. a kifizetett biztosítási szolgáltatás és kártérítés összege, a kifizetés ideje;
e. a biztosítási szerződéssel, létrejöttével, módosításával, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggő, valamint a szolgáltatás teljesítéséhez szük- séges összes lényeges tény és körülmény.
Az a-b. pontokba tartozó, a biztosítási ajánlaton szereplő adatok, valamint a c. pontban meghatározott adatok nélkülözhetetlenek a szerződés meg- kötéséhez, illetve a szolgáltatás teljesítéséhez.
Az adatszolgálgatás minden adat vonatkozásában önkéntes, de a fentebb megjelölt adatok hiánya a kockázat meghatározását lehetetlenné teszi, amely a biztosítási ajánlat visszautasítását vonhatja maga után.
A fentieken túlmenően a biztosító jogosult mindazokat az ügyfél által ön- ként megadott adatokat kezelni, melyek a 2. pontban felsorolt célokból szükségesek. A biztosító azonban az ügyfeleknek csak azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, és a szolgáltatással összefüggnek.
Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő adatokat a biztosító a Bit. 155.§ (1) bekezdésében meghatározott célokból, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény rendelkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti.
A biztosító kizárólag számítástechnikai eszközzel végrehajtott automatizált adatfeldolgozást is végezhet. Ez esetben ez érintett személyes jellemzőinek értékelésére csak akkor kerülhet sor, ha ahhoz kifejezetten hozzájárult, vagy azt törvény lehetővé teszi. A biztosító automatizált adatfeldolgozás esetén az érintettet kérelmére tájékoztatja az alkalmazott matematikai módszerről és annak lényegéről.
A biztosító a tevékenységéhez kapcsolódó információkról hírlevélben, e-mailen tájékoztatást adhat az ügyfeleinek. A biztosító, vagy vele szerző- déses kapcsolatban álló biztosításközvetítő e-mailen, telefonon, személye- sen megkeresheti az ügyfelet ajánlattétel céljából, vagy közvetlen üzlet- szerzést célzó küldeményt juttathat el a részére.
(4) A biztosítási titoknak minősülő személyes adatok kezelésénél az alábbiak szerint jár el a biztosító
4.1. A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosító tu- lajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosító- val kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak.
4.2. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha
a. a biztosító ügyfele vagy annak törvényes képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban fel- mentést ad;
b. a Bit. alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn.
4.3. A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége a Bit-ben foglaltak sze- rint nem áll fenn: a feladatkörében eljáró Felügyelettel; a folyamatban lévő büntetőeljárás keretében eljáró nyomozó hatósággal és ügyészséggel; bün- tetőügyben, polgári ügyben, valamint a csődeljárás, illetve a felszámolási el- járás ügyében eljáró bírósággal, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önál- ló bírósági végrehajtóval; az Európai Csalásellenes Hivatallal (Xxxx); a hagya- téki ügyben eljáró közjegyzővel; meghatározott esetekben az adóhatóság- gal; a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal; a biztosítóval, a biztosításközvetítővel, a szaktanácsadóval, a harmadik országbeli biztosító, független biztosításközvetítő vagy szaktanácsadó magyarországi képviselet-
ével, ezek érdek-képviseleti szervezeteivel, illetve a biztosítási tevékenység- gel kapcsolatos versenyfelügyeleti feladatkörében eljáró Gazdasági Verseny- hivatallal; a feladatkörében eljáró gyámhatósággal; az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108.§ (2) bekezdésében foglalt egészségügyi ható- sággal; a külön törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a tit- kosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos információ gyűjtésre felhatal- mazott szervvel; a viszontbiztosítóval, valamint közös kockázatvállalás (együttbiztosítás) esetén a kockázatvállaló biztosítókkal; a Bit-ben szabályo- zott adattovábbítások során átadott adatok tekintetében a kötvénynyilván- tartó szervvel; az állományátruházás keretében átadásra kerülő biztosítási szerződési állomány tekintetében az átvevő biztosítóval; a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges adatok tekintetében továb- bá ezek egymásközti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát, illet- ve a Kártalanítási Alapot kezelő szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelező- vel, az Információs Központtal, a Kártalanítási Szervezettel és a kárrendezé- si megbízottal és a kárképviselővel, illetve a károkozóval, amennyiben az ön- rendelkezési jogával élve a közúti közlekedési balesetével kapcsolatos kár- rendezés kárfelvételi jegyzőkönyvéből a balesetben érintett másik jármű ja- vítási adataihoz kíván hozzáférni; a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel, fiók- telep esetében – ha a magyar jogszabályok által támasztott követelménye- ket kielégítő adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatvé- delmi jogszabállyal – a harmadik országbeli biztosítóval, biztosításközvetítő- vel, szaktanácsadóval; a feladatkörében eljáró országgyűlési biztossal; a kár- történetre vonatkozó adatra és a bonus-malus besorolásra nézve a Bit-ben szabályozott esetekben a biztosítóval; a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek igazolásának részletes szabályairól szóló rende- letben meghatározott kártörténeti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendeletben szabályozott esetekben a biztosítóval szemben.
A biztosítási titoktartási kötelezettség az eljárás keretén kívül a fentebb meghatározott szervek alkalmazottaira is kiterjed.
Az adóhatósággal szemben a biztosítási titok megtartásának kötelezettsége abban az esetben nem áll fenn, ha adóügyben, az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatározott körben nyilatkozattételi kötelezettség, illetve, ha biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetés- ről törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli.
A biztosító a 4.2-4.6. pontokban meghatározott esetekben és szervezetek felé az ügyfelek személyes adatait továbbíthatja.
4.4. A biztosító a nyomozó hatóság, a polgári nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség részére akkor is köteles haladéktalanul tájékoztatást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet kábítószerrel visszaéléssel, terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel van összefüggésben. A biztosító a nyomozó hatóságot a „halaszthatatlan intézkedés” jelzéssel ellátott, külön jogszabályban előírt ügyészi jóváhagyást nélkülöző megke- resésére is köteles tájékoztatni az általa kezelt, az adott üggyel összefüggő, biztosítási titoknak minősülő adatokról.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a biztosító, biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvényben meghatározott bejelentési kötelezettsé- gének tesz eleget.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a magyar bűnüldöző szerv, illetőleg az Országos Rendőr-főka- pitányság – a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló tör- vényben meghatározott feladatkörében eljárva, vagy nemzetközi kötele- zettségvállalás alapján külföldi bűnüldöző szerv, illetőleg külföldi Pénzügyi Információs Egység írásbeli megkeresése teljesítése céljából – írásban kér biztosítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól, amennyiben a megkere- sés tartalmazza a külföldi adatkérő által aláírt titoktartási záradékot.
4.5. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító által a harmadik or- szágbeli biztosítóhoz vagy harmadik országbeli adatfeldolgozó szervezet- hez (harmadik országbeli adatkezelő) történő adattovábbítás abban az esetben, ha a biztosító ügyfele (adatalany) ahhoz írásban hozzájárult, és a
harmadik országbeli adatkezelőnél a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatkezelés feltételei minden egyes adatra néz- ve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli adatkezelő székhelye szerin- ti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelménye- ket kielégítő adatvédelmi jogszabállyal.
4.6. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelyből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapítható meg; fióktelep esetében a külföldi székhelyű vállalkozás szék- helye (főirodája) szerinti felügyeleti hatóság számára a felügyeleti tevé- kenységhez szükséges adattovábbítás, ha az megfelel a külföldi és a ma- gyar felügyeleti hatóság közötti megállapodásban foglaltaknak; a jogalko- tás megalapozása és a hatásvizsgálatok elvégzése céljából a Pénzügymi- nisztérium részére személyes adatnak nem minősülő adatok átadása, az összevont alapú felügyeletre és a kiegészítő felügyeletre vonatkozó törvé- nyi rendelkezések teljesítése érdekében történő adatátadás.
A fentebb meghatározott adatok átadását a biztosító a biztosítási titok vé- delmére hivatkozva nem tagadhatja meg.
4.7. Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplő személyes adatokat az adattovábbítástól számított 5 év elteltével, a Bit. 154.§ alá eső adatok vagy az adatvédelmi törvény szerint különleges adatnak minősülő adatok továb- bítása esetén 20 év elteltével törölni kell.
4.8. Az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az el- hunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jo- gait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogo- sult is gyakorolhatja.
4.9. A biztosító, biztosításközvetítői és szaktanácsadói vállalkozás jogutód nélküli megszűnése esetén a biztosító, biztosításközvetítői és szaktanács- adói vállalkozás által kezelt üzleti titkot tartalmazó irat a keletkezésétől szá- mított 60 év múlva levéltári kutatások céljára felhasználható. Nem lehet üz- leti titokra vagy biztosítási titokra hivatkozással visszatartani az információt a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vo- natkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség esetén. Az üzleti titokra és a biztosítási titokra egyebekben a Ptk. 81.§- ában foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
(5) Az adatkezelés időtartama
A biztosító a személyes adatokat a biztosítási jogviszony fennállásának ide- jén, valamint azon időtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási, illetve a megbízási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető.
A biztosító a létre nem jött biztosítási szerződéssel kapcsolatos személyes adatokat addig kezelheti, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulá- sával kapcsolatban igény érvényesíthető.
(6) Az adatkezelésre vonatkozó egyéb rendelkezések
6.1. Az ügyfelek adatait a biztosító a saját informatikai rendszerében, szá- mítógépes úton is kezeli.
6.2. A biztosító az adatkezelés során betartja a személyes adatok védelmé- ről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény, a Bit., valamint az egyéb hatályos jogszabályok rendelkezéseit.
6.3. A biztosító az ügyfél kérésére a biztosító által vezetett nyilvántartá- sokban tárolt saját adatairól, annak kezeléséről tájékoztatást ad, valamint az ügyfél által kezdeményezett adathelyesbítéseket nyilvántartásaiban át- vezeti.
6.4. Az ügyfél élhet a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényben biztosított egyéb jogaival (pl. tiltakozási jog, bírósági igényérvényesítés) is.
6.5. A biztosító gondoskodik az adatok biztonságáról, és megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási sza- bályokat, amelyek az adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek.
Az adatokat a biztosító védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozás, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen meg- semmisülés és sérülés ellen.
6.6. A jelen „Tudnivalók”-ban hivatkozott jogszabályok a biztosító ügyfél- szolgálati irodáiban, valamint a xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx honlapon megtekinthetőek.
XII. Az adatok továbbítása, adatfeldolgozók
A Bit. 157.§ (1) bekezdésének o) pontja alapján a biztosítási titok megtar- tásának kötelezettsége nem áll fenn a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel szemben. A kiszervezett tevékenységet végzők részére a biztosító az ügy- felek személyes adatait továbbíthatja.
Az ügymenet kiszervezését végző fontosabb jogalanyokra, szervezetekre, az általuk végzett tevékenység leírására vonatkozó tájékoztató a biztosító ügyfélszolgálati irodáin, és a xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx honlapon megte- kinthető.
A biztosítóval kötött szerződés alapján kizárólag a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges célokra használhatóak a biztosítótól kapott adatok. A kiszervezett tevékenységet végzők az adat- és titokvédelemre vonatkozó jogszabályokat kötelesek betartani. A biztosítási titok megőrzésére vonat- kozó kötelezettséget, felelősséget, és a titok megtartása érdekében teendő intézkedéseket a velük kötött szerződés is biztosítja. A kiszervezett tevé- kenységgel harmadik személynek okozott bármely kárért a biztosító felel.
Amennyiben a kiszervezett tevékenység keretében a biztosító az ügyfelei- nek személyes adatát továbbítja a kiszervezett tevékenységet végzőhöz, úgy a kiszervezett tevékenységet végző a biztosító adatfeldolgozójának mi- nősül.
A biztosító az ügyfél hozzájárulásával az ügyfél 3. pontban meghatározott adatait (biztosítási titokköröket az egészségi állapotra vonatkozó, valamint a különleges adatok kivételével) a biztosítóval szerződéses kapcsolatban álló biztosításközvetítők számára üzletszerzés, prevenciós és intervenciós tevékenység céljából átadhatja.
Biztosítónk legfontosabb adatai
Név: Groupama Garancia Biztosító Zrt.
Székhely: Magyarország, 1051 Xxxxxxxx, Xxxxxxx 0. xxxx 00.
Levélcím: 1380 Budapest, Pf. 1049
Jogi formája: zártkörűen működő részvénytársaság (alapítva 1987) Cégjegyzékszám: Cg. 00-00-000000
Társaságunk a Fővárosi Bíróságnál, mint Cégbíróságnál került bejegyzésre.
Az OTP Csoport partnere
TÛZ- ÉS ELEMI KÁROK BIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS FELTÉTELEI
A Groupama Garancia Biztosító Zrt. (a továbbiakban: biztosító) a Tűz- és elemi károk biztosításának Különös Feltételei rendelkezéseinek, valamint az azt kiegészítő feltételeknek és záradékoknak megfelelően biztosítási szolgál- tatást teljesít, a biztosítási szerződésben megnevezett biztosított részére. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége a biztosítási szerződés szerinti biztosítá- si események véletlen, váratlan, balesetszerű bekövetkezése miatt a biztosí- tási szerződésben, annak ajánlatában, adatközlőiben meghatározott vagyon- tárgyakban keletkezett vagyoni (dologi) károk, valamint a biztosított költsé- gek megtérítésére vonatkozik, amennyiben a szerződő (biztosított) a biztosí- tási szerződésben meghatározott biztosítási díjat megfizette.
A jelen feltételek alapján létrejött szerződésekre a biztosító Vagyonbiztosítási Általános Szerződési Feltételei (VÁSZF) rendelkezéseit alkalmazni kell. Ha jelen feltétel valamely kérdésben a VÁSZF rendelkezéseitől eltér, akkor jelen feltétel rendelkezéseit kell alkalmazni.
I. A kockázatviselés helye
1.
A kockázatviselés helyei a biztosítási szerződésben megjelölt ingatlanok (te- lephelyek), épületek vagy az épületek helyiségei.
2.
A biztosító kockázatviselése a biztosítási szerződésben azonosítható módon feltüntetett, a Tűz- és elemi károk biztosításának Különös Feltételei II. fejeze- tének megfelelően meghatározott vagyontárgyakra, vagyoncsoportokra ter- jed ki, amíg azok a kockázatviselés helyén találhatók.
3.
Változó – de Magyarország területén belüli – telephelyeken (munkahelyeken) lévő vagyontárgyakra a biztosító kockázatviselése csak külön megállapodás esetén terjed ki.
4.
Amennyiben a biztosítási szerződés alapján pénzkészletek, értékcikkek és ér- téktárgyak is biztosításra kerültek, a biztosító – az 1. pont szerint meghatáro- zott kockázatviselési helyen belül – a kockázatviselés helyének ezen tételek tárolására szolgáló pénz- vagy páncélszekrényt tekinti.
A biztosító pénz- vagy páncélszekrényként a kereskedelmi forgalomban kap- ható, a Magyar biztosítók Szövetsége (MABISZ) által minősített és az előírá- soknak megfelelően telepített terméket fogad el az ajánlás szerinti limit- összeg-határig, de maximum a biztosítási szerződésben meghatározott limit- összegig.
II. Biztosított vagyontárgyak
Biztosított vagyontárgyak a biztosítási szerződésben, annak ajánlatában, adatközlőiben meghatározott vagyontárgyak (vagyoncsoportok) a következő csoportosításnak megfelelően.
1. Saját tulajdonú vagyontárgyak (vagyoncsoportok)
a. épületek, építmények: minden olyan, a biztosított tulajdonában álló építmény, amely a talajhoz szilárdan kötődik, emberek számára lehetővé teszi a belépést és hosszabb benntartózkodást, térbeli elhatárolással vé- delmet nyújt külső behatásokkal szemben, és bizonyos időtállósággal ren- delkezik. Ebbe a vagyoncsoportba tartozik továbbá a telephelyen találha- tó összes kerítés, térburkolat is. Ebbe az épület-meghatározásba – egyéb kikötés hiányában – nem tartoznak bele a ponyvacsarnokok, sátrak, la- kókocsik és hasonlók, valamint a telek értéke. Nem biztosíthatók továbbá
a felvonulási épületek és pavilonok (közterületen álló könnyűszerkezetes, vagy több oldalán üvegezett építmény). Az épület-meghatározásba nem tartozó és ebben a vagyoncsoportban nem biztosítható objektumokban tárolt vagyontárgyak szabadban tárolt vagyontárgynak minősülnek.
b. gépek, berendezések: a biztosított tulajdonában álló, az üzemelést, il- letve az alkalmazott technológiát szolgáló berendezések, felszerelések, amelyek a telephelyen találhatók, kivéve bármilyen hatósági (forgalmi) engedélyre kötelezett gépjárművet.
c. készletek: nyersanyagok, alap- és segédanyagok, félkész- és késztermé- kek, alkatrészek és mindenfajta beépítésre kerülő készen vásárolt keres- kedelmi áru, energiahordozók, építőanyagok, értékesíthető hulladékok, reklámanyagok és egyszer használatos csomagolóeszközök, göngyöle- gek, kereskedelmi tevékenység esetén mindenfajta árukészlet, kivéve bár- milyen hatósági (forgalmi) engedélyre kötelezett gépjárművet, illetve álla- tot. Készletek csak új értéken biztosíthatók, a csúcsértéket figyelembe véve;
d. okmányok, takarékkönyvek, pénzkészletek és értékpapírok;
e. egyéb saját tulajdonú vagyontárgyak a biztosítási szerződés szerinti rész- letezésnek megfelelően.
2. Idegen tulajdonú vagyontárgyak (vagyoncsoportok)
a. bérelt épületek, építmények: minden olyan, nem a biztosított tulajdo- nában álló építmény, amely a talajhoz szilárdan kötődik, emberek számá- ra lehetővé teszi a belépést és hosszabb benntartózkodást, térbeli elhatá- rolással védelmet nyújt külső behatásokkal szemben, és bizonyos időtál- lósággal rendelkezik. Ebbe a vagyoncsoportba tartozik továbbá a telep- helyen található összes kerítés, térburkolat is. Ebbe az épület-meghatá- rozásba – egyéb kikötés hiányában – nem tartoznak bele a ponyvacsar- nokok, sátrak, lakókocsik és hasonlók, valamint a telek értéke. Nem biz- tosíthatók továbbá a felvonulási épületek és pavilonok (közterületen álló könnyűszerkezetes vagy több oldalán üvegezett építmény). Az épület- meghatározásba nem tartozó és ebben a vagyoncsoportban nem bizto- sítható objektumokban tárolt vagyontárgyak szabadban tárolt vagyon- tárgynak minősülnek.
b. bérelt gépek, berendezések: nem a biztosított tulajdonában álló, az üzemelést, illetve az alkalmazott technológiát szolgáló berendezések, fel- szerelések, amelyek a telephelyen találhatók, kivéve bármilyen hatósági (forgalmi) engedélyre kötelezett gépjárművet.
c. javításra, feldolgozásra, bérmunkára átvett vagyontárgyak: Ebben a vagyoncsoportban műszaki avult értéken és csúcsértéken kell biztosíta- ni a javításra, tisztításra, tovább-feldolgozásra vagy egyéb, a vállalkozás működéséhez, tevékenységéhez kapcsolódó célból átvett idegen tulajdo- nú vagyontárgyakat. Nem biztosíthatók a hatósági (forgalmi) engedélyre kötelezett gépjárművek. A vagyontárgyak átvételét a biztosítottnak kell bizonyítani.
e. bizományba átvett vagyontárgyak: kereskedelmi áru, göngyölegek, mindenfajta árukészlet, kivéve bármilyen hatósági (forgalmi) engedélyre kötelezett gépjárművet, illetve állatot.
f. egyéb idegen tulajdonú vagyontárgyak a biztosítási szerződés sze- rinti részletezésnek megfelelően.
3. Csak külön megállapodás esetén biztosított vagyontárgyak
x. xxxxxx, tervek, üzleti könyvek, kartotékok, rajzok, lyukkártyák, mágnes- szalagok, mágneslemezek és egyéb adathordozók;
x. xxxxxx, szemléltető modellek, prototípusok és kiállítási tárgyak;
c. munkavállalók és hivatalos látogatók személyes tulajdonú használati tárgyai.
4. A kockázatviselésből kizárt vagyontárgyak
a. forgalmi engedélyre kötelezett gépjárművek, gépjármű utánfutók és vontatók;
b. pénzkiadó automaták (ATM), pénzváltó automaták, jegykiadó be- rendezések, tartalmukkal együtt;
c. játéktermi játékgépek, pénznyerő automaták, tartalmukkal együtt.
5.
Szabadban tárolt vagyontárgyak tekintetében a biztosító kockázatviselé- se csak a tűz (Tűz és elemi károk biztosításának különös feltételei IV. X. xxxx), villámcsapás (Tűz és elemi károk biztosításának különös feltételei IV. X. xxxx), robbanás, összeroppanás (Tűz és elemi károk biztosításának különös feltéte- lei IV. C. pont) kockázatokra áll fenn.
Szabadban tároltnak minősül minden olyan vagyontárgy, melyet nem épüle- tekben, építményekben (Tűz és elemi károk biztosításának különös feltételei
II. 1. a. pont) tárolnak akár ideiglenesen, akár huzamosan.
A biztosított tulajdonában lévő, általa bérbe adott vagyontárgyak biztosítási előírásai
1.
A biztosító jelen feltételek szerinti kockázatviselése a bérlőknél levő biztosí- tott vagyontárgyakra is kiterjed, amíg azokat a bérlő Magyarország területén belül használja (üzemelteti).
2.
A biztosító kockázatviselése nem terjed ki azonban az olyan károkra, amelyek a bérbe adott vagyontárgy szakszerűtlen vagy rendellenes használata miatt keletkeztek, és amelyekért a biztosítottat, vagy a kár időpontjában a vagyon- tárgyat üzemeltetőt (illetve bérbe vevőt) terheli a felelősség.
3.
A biztosított köteles a bérbe adott vagyontárgyakról nyilvántartást vezetni, amely tartalmazza a vagyontárgyak bérbe vevőinek nevét, címét, a bérbe adás keltét, a bérbe adott vagyontárgy leírását, mennyiségét, valamint az üzemeltetés helyét. A biztosító az idősoros nyilvántartásban megnevezett üzemeltetési helyeket tekinti kockázatviselési helyeknek.
4.
A bérleti jogviszony igazolására biztosító kérheti a biztosítottól a bérleti szer- ződés bemutatását.
A nem a biztosított tulajdonába tartozó (idegen tulajdonú) vagyon- tárgyak biztosítási előírásai
1.
Az idegen tulajdonú (biztosított által pl. javításra, tisztításra, bizományba, megőrzésre átvett) vagyontárgyak a biztosítási szerződésben megjelölt bizto- sítási összegig biztosítottak.
2.
A biztosítottnak az átvett vagyontárgyakról lapszámozott, az elismervényről másolati példányt tartalmazó nyilvántartást kell vezetnie, feltüntetve a va- gyontárgy tulajdonosának nevét, címét, az átvétel keltét, az átvett vagyon- tárgy leírását, mennyiségét.
III. A vagyontárgyak biztosítási értéke és biztosítási összege
1.
A biztosító a vagyontárgyak következő értékeit tekinti biztosítási értéknek:
a. Új érték: a vagyontárgy újraépítési költsége, vagy a készültségi fokának megfelelő újra-előállítási költsége (saját előállítás esetén az önköltség), il- letve a vagyontárgy új állapotban történő beszerzésének költsége (bele- értve a szállítás és a szerelés költségeit);
b. Időérték: a vagyontárgy új értéke csökkentve az időközi elhasználódás (műszaki avulás) mértékének megfelelő összeggel;
c. Általános érték: a használt vagyontárgyaknak vagy anyagoknak a bizto- sított által elérhető eladási ára, amely nem haladhatja meg a vagyontárgy
idő értékét. Az általános érték a biztosítási összeg meghatározásakor nem vehető figyelembe.
2. Saját tulajdonú vagyontárgyak biztosítási értéke
2.1. Épületek (építmények) biztosítási értéke:
a. új érték;
b. időérték, amennyiben az épületek (építmények) értéke nem éri el azok új értékének 80%-át;
c. általános érték, abban az esetben, ha az épület (építmény) a biztosítási esemény bekövetkezése előtt, biztosítási eseménytől független ok miatt nem használható rendeltetésének megfelelően, illetve lebontásra szorul. A biztosító az érték meghatározásánál a telek értékét nem veszi figye- lembe.
2.2. Műszaki berendezések, felszerelések, gépek, forgalmi engedélyre nem kötelezett járművek biztosítási értéke:
a. új érték;
b. időérték, amennyiben a vagyontárgyak értéke nem éri el azok új értéké- nek 50%-át;
c. általános érték, abban az esetben, ha a vagyontárgy a biztosítási esemény bekövetkezése előtt, biztosítási eseménytől független ok miatt nem hasz- nálható rendeltetésének megfelelően, illetve selejtezésre szorul.
2.3. Készletek biztosítási értéke:
a. anyagok, termények, termékek és áruk esetében az ugyanolyan fajtájú, minőségű és rendeltetésű vagyontárgy beszerzési költsége;
b. befejezetlen termelés, félkész és késztermékek esetében a készültségi foknak megfelelő újra-előállítási költség, illetve a beszerzési költség, amennyiben ez alacsonyabb, mint az újra-előállítási költség.
3.
Idegen tulajdonú vagyontárgyak esetében a biztosítási érték a vagyontárgyak időértéke, kivéve a lízingelt vagyontárgyakat, melyek esetében a lízing szer- ződés szerinti új érték.
4.
Muzeális vagy művészi értékkel bíró vagyontárgyak esetében a biztosítási érték a vagyontárgyak forgalmi értéke.
5.
A biztosítási szerződésben – a teljes biztosítható vagyonérték figyelembevé- telével – a biztosított vagyontárgyak szerződéskötéskori biztosítási értékének megfelelő összeget (továbbiakban biztosítási összeg) kell meghatározni a biz- tosított vagyontárgyak (II. fejezet) csoportosításának megfelelően. Egy adott vagyontárgy, vagy vagyoncsoport vonatkozásában megjelölt biztosítási összeg nem lehet kisebb, mint az adott vagyontárgy vagy vagyoncsoport szerződés-kötéskori időértéke.
6.
A biztosítási szerződésben a szerződő felek a teljes biztosítható vagyonérték- től független összeget (első kockázatot) határozhatnak meg. A szerződés szerint első kockázatra biztosított tételek esetén a biztosító a VÁSZF IV. feje- zet 5. pontja szerinti alulbiztosítottságot nem vizsgálja.
IV. Biztosítási események
Biztosítási eseménynek minősül a tűz és elektromos áram okozta tűz, a rob- banás, a villámcsapás közvetlen és másodlagos hatása, a személyzet által irá- nyított légi járművek, azok részeinek vagy rakományának ütközése vagy le- zuhanása, vihar, felhőszakadás, jégverés, hónyomás, árvíz, földrengés, szik- la-, kő és földomlás, földcsuszamlás és ismeretlen üreg beomlása, járművek ütközése, vezetékes vízkár, tűzoltó berendezés kilyukadása, illetve a füst és hő miatti károk, ideértve – a IX. Káreseménnyel kapcsolatos költségek téríté- se fejezet korlátozásainak figyelembevételével – ezen események miatti oltás, mentés, bontás vagy kiürítés során keletkezett károkat is.
A. Tűz
1.
Jelen feltételek szempontjából tűznek minősül az éghető anyagok fény- és hőhatással járó hirtelen oxidációja, azaz a lánggal történő égés, amennyiben keletkezését tekintve:
– vagy nem rendeltetésszerű tűztérben keletkezik;
– vagy rendeltetésszerű tűztérben keletkezik, de azt elhagyja;
– vagy elektromos áram okozza.
2.
A biztosító nem téríti meg:
a. a gyulladási hőmérséklet alatti erjedés, befülledés, pörkölődés, szín- és alakváltozás, biológiai égés, korrózió, szag, vegyi folyamat formájában bekövetkező károkat, kivéve ha ezek amiatt keletkez- nek, mert az 1. pont szerinti események valamelyike bekövetke- zett;
b. a tűzkár nélküli füst- és koromszennyeződésből származó károkat;
c. öngyulladás miatt az öngyulladt anyagban keletkezett károkat;
d. azokat a tűzkárokat, amelyek a biztosított vagyontárgyakban ami- att keletkeznek, mert azokat megmunkálás vagy egyéb célból (pl. főzés, füstölés, szárítás, pörkölés) hasznos tűznek vagy hőkezelés- nek vetik alá, vagy füsthatásnak teszik ki, ideértve mindazon va- gyontárgyakat is, amelyekben vagy amelyeken keresztül hasznos tüzet, hőt vagy füstöt állítanak elő, közvetítenek vagy vezetnek to- vább, valamint azt az esetet, ha a vagyontárgyak amiatt károsod- nak, mert azokat tűztérbe dobták vagy azok tűztérbe estek;
e. a biztosított elektromos gépekben, készülékekben vagy berende- zésekben az elektromos áram hatására – akár fényjelenséggel, akár anélkül – keletkező, a fenti definíció szerint tűznek nem mi- nősülő károkat (pl. alkatrészek vagy rendszerek meghibásodása túláram, túlfeszültség, zárlati hatások következtében, szigetelési hibákra, elégtelen érintkezésre visszavezethető hibajelenségek, valamint mérő-, irányító- és biztonsági berendezések meghibáso- dása).
Abban az esetben, ha a c. és d. pontok szerinti okok miatt más biztosított va- gyontárgyak is meggyulladnak (átterjedő tűz), a biztosító az átterjedő tűz miatt a más biztosított vagyontárgyakban keletkezett károkat megtéríti.
B. Villámcsapás
1.
Villámcsapás kárnak kell tekinteni azokat a károkat, amelyeket a becsapódó villám erő- és hőhatása okoz a biztosított épületekben vagy a szabadban tá- rolt vagyontárgyakban, illetve ha az épületbe becsapódó villámcsapás az épü- leten belül elhelyezett biztosított vagyontárgyakban okoz kárt.
A biztosító nem téríti meg a villámcsapás által okozott kárt, ha az a hatóságilag előírt villámhárító rendszer hiánya, vagy a meglévő vil- lámhárító rendszer karbantartásának elmulasztása miatt keletkezett.
2.
A biztosító megtéríti továbbá a villámcsapás miatti túlfeszültség vagy induk- ció hatására a biztosított elektromos (elektronikus) gépekben, készülékekben és berendezésekben keletkezett károkat, illetve ha ezen okból az előbbiek- ben felsorolt vagyontárgyakban tűz keletkezik, és az más vagyontárgyra át- terjed, az átterjedő tűz miatt a más biztosított vagyontárgyban keletkező ká- rokat.
Jelen fedezet kizárólag az üzembe helyezett – működőképes – biztosított műszaki berendezésekre, felszerelésekre és gépekre – kivéve járművek – vo- natkozik.
A biztosító szolgáltatási kötelezettsége az elektromos (elektronikus) gépekre, készülékekre és berendezésekre a biztosítási szerződésben meghatározott li- mitösszegig, ennek hiányában ezen vagyoncsoport biztosítási összegének 15%-áig, ezen összegen belül a Tűz- és elemi károk biztosításának Különös Feltételei X. és XI. fejezeteiben meghatározottak szerint áll fenn.
3.
Amennyiben a villám becsapódási helye a kár helyszínén nem állapítható meg, a biztosítottnak kell bizonyítania, hogy a kár csak villámcsapás követ- keztében keletkezhetett.
C. Robbanás
Jelen feltételek tekintetében robbanás a gázok vagy gőzök terjeszkedési haj-
landóságán alapuló, hirtelen bekövetkező erő-megnyilvánulás. Egy tartály (kazán, csővezeték) esetében robbanás csak akkor áll fenn, ha falazata olyan mértékben reped szét, hogy a tartályon belüli és kívüli nyomáskülönbség hir- telen egyenlítődik ki.
Ha egy tartály belsejében a robbanást kémiai reakció idézi elő, akkor a tar- tályban keletkező károkat a biztosító akkor is megtéríti, ha annak falazata nem reped szét.
A biztosító csak külön megállapodás esetén téríti meg a robbanóanyagok fel- robbanása miatt bekövetkező károkat. A kockázatviselés helyén kívüli – nem a biztosított rendelkezése alá tartozó létesítményekben bekövetkező – rob- banóanyag miatti robbanás által okozott károk térítésére csak akkor szüksé- ges külön megállapodás, ha a biztosítottnak a szerződéskötéskor tudomása volt, illetve tudomása kellett, hogy legyen a robbanóanyag létezéséről, vagy használatáról.
A biztosító nem téríti meg azokat a károkat, amelyek:
a. belső égésű motorok égésterében fellépő robbanások, valamint elektromos megszakítókban a már meglévő vagy keletkező gáz- nyomás miatt keletkeznek;
b. az üzemeléssel összefüggő mechanikus hatás (pl. vízlökés, centri- fugális erő, csőtörés) következtében keletkeznek;
c. tárolókban, tartályokban a betárolt anyag természetes nyomása miatt keletkeznek;
d. légi járművek okozta hangrobbanás miatt keletkeznek.
D. Személyzet által irányított légi járművek, azok részeinek vagy rakományának ütközése vagy lezuhanása és ezen esemé- nyek miatti tűz vagy robbanás
Jelen feltételek alapján biztosítási eseménynek minősül a személyzet által irá- nyított légi járművek, azok részeinek vagy rakományának ütközése vagy le- zuhanása, valamint az ezen események miatti tűz vagy robbanás.
E. Vihar
1.
Viharkárnak kell tekinteni azokat a károkat, amelyeket legalább 15 m/sec sebességű szél nyomó- és szívóhatása, illetve a vihar által sodort tárgyak- nak a biztosított vagyontárgyakkal történő ütközése okoz. Amennyiben ez a szélsebesség a kár helyszínére vonatkozóan nem igazolható, a biztosí- tottnak kell bizonyítania, hogy a kár csak vihar következtében keletkezhe- tett.
2.
A biztosító nem téríti meg:
a. a szabadban tárolt, helyükről elmozdítható vagyontárgyakban ke- letkezett károkat, kivéve, ha erre vonatkozóan külön megállapo- dás van érvényben;
b. a viharral együtt járó csapadék (esővíz, jég, hó) által az épületek külső vakolatában, burkolatában, festésében keletkezett káro- kat;
c. a csapadéknak a nyitott ablakon vagy más nyíláson történő beá- ramlása miatti károkat, kivéve, ha ezek a nyílások a vihar követ- keztében keletkeztek;
d. az időjárási védelem céljából alkalmazott védőtetőkben, ezek áll- ványzatában, illetve bármilyen épület (építmény) üvegezésében keletkezett, illetve az ezeken keresztül beáramló csapadék által okozott károkat;
e. teraszokon, kerthelyiségekben, bérelt közterületeken használt elektromos, elektronikai, hírközlési, informatikai felszerelésekben és egyéb berendezési tárgyakban keletkezett károkat;
f. napelemekben, napkollektorokban keletkezett károkat;
g. hullámverésnek kitett kikötői létesítményekben, halastavakban, víztározókban és egyéb mélyépítési létesítményekben (pl. gát, zsi- lip) keletkezett károkat;
h. a helyiségen belüli légáramlás (huzat) miatt keletkezett károkat.
F. Felhőszakadás
1.
Felhőszakadás-kárnak kell tekinteni azokat a károkat, amelyeket az intenzív
csapadékból eredő, talajszinten áramló nagy mennyiségű víz rombolással, el- öntéssel – ide értve a talaj szintjén áramló víz elvezetésére szolgáló rendsze- rek elégtelenné válása miatti elöntést is – a biztosított vagyontárgyakban okoz.
2.
A biztosító nem téríti meg:
a. a talajszint alatti helyiségekben levő vagyontárgyakban keletke- zett károkat;
b. az áramló víz által a talajban okozott károkat (erózió);
c. az elöntés nélküli átnedvesedés vagy felázás miatt keletkező káro- kat;
d. a felhőszakadás miatti árvíz, xxxxxx által okozott károkat.
G. Jégverés
1.
Biztosítási eseménynek minősül a jégszemek formájában lehulló csapadék által okozott törés vagy deformációs sérülés.
2.
A biztosító a biztosított épületek (építmények) – kivéve a hideg – és meleg- ágyak üvegezését, az üvegtetőket, illetve az ideiglenes fedéseket (pl. fólia, ponyva) – tetőzetében keletkezett, valamint a megrongált tetőn keresztül be- áramló csapadék által az épületekben (építményekben) elhelyezett biztosított vagyontárgyakban okozott károkat téríti meg.
3.
Nem épületekben (építményekben) elhelyezett vagyontárgyakra a biztosító kockázatviselése csak külön megállapodás esetén terjed ki.
4.
A biztosító nem téríti meg:
a. az üvegezett felületekben valamint nyílászárók üvegezésében ke- letkezett töréskárokat;
b. azokat a károkat, amelyek a tetőszerkezet karbantartásának el- mulasztása miatt következtek be.
H. Hónyomás
1.
Biztosítási eseménynek minősül a nagy mennyiségben felgyülemlett hó sta- tikus nyomása, illetve annak lezúdulása miatt bekövetkező törés vagy defor- mációs sérülés.
2.
A biztosító a biztosított épületek (építmények) – kivéve a hideg- és meleg- ágyak üvegezését, az üvegtetőket, illetve az ideiglenes fedéseket (pl. fólia, ponyva) – tetőzetében keletkezett, valamint a megrongált tetőn keresztül be- áramló csapadék által az épületben (építményben) elhelyezett biztosított va- gyontárgyakban okozott károkat téríti meg, ide értve az épületek (építmé- nyek) vagy azok részeinek biztosítási esemény miatti összeomlása, ledőlése során a biztosított vagyontárgyakban keletkezett károkat is.
3.
Nem épületekben (építményekben) elhelyezett vagyontárgyakra a biztosító kockázatviselése csak külön megállapodás esetén terjed ki.
4.
A biztosító nem téríti meg:
a. az üvegezett felületekben valamint a nyílászárók üvegezésében keletkezett károkat;
b. az esővíz elvezető csatornákban, hófogókban keletkezett károkat;
c. azokat a károkat, amelyek a tetőszerkezet nem megfelelő mérete- zése vagy karbantartásának elmulasztása miatt következtek be.
I. Árvíz
1.
Árvízkárként a biztosító az árvíz miatt fellépő vízelöntés következtében a biz-
tosított vagyontárgyakban keletkezett (elázás, elsodrás, törés, rombolás, szennyezés) károkat téríti meg.
Árvíz: az állandó vagy időszakos jellegű, természetes vagy mesterséges vízfo- lyások, tavak, víztározók olyan kiáradása, amikor a víz a töltések, gátak átlé- pésével árvíz ellen védett (mentett) területet önt el.
2.
A biztosító szolgáltatási kötelezettsége eseményenként a biztosítási szerző- désben meghatározott kártérítési limitig, ennek hiányában a károsodott va- gyontárgyak biztosítási összegéig terjed.
3.
A biztosító nem téríti meg:
a. az árvízvédelmi töltés, gát mentett oldalán jelentkező fakadóvíz (buzgár) és átszivárgás miatti elöntéssel összefüggésben;
b. a víz elvezetésére, vagy felfogására szolgáló létesítményekben, árkokban, gátakban, öntözőberendezésekben, vízügyi létesítmé- nyekben, műtárgyakban (pl. áteresz, zsilip), továbbá halastavak- ban, víztározókban, valamint ezek halállományában;
c. a hullámtérben és nem mentett árterületeken levő vagyontár- gyakban;
d. a talajerőben, illetve a talajszerkezetben keletkezett károkat.
Hullámtér: a folyók part élei és az árvízvédelmi töltések közötti, vagy ahol töltések nincsenek a magas partok közötti terület.
Nem mentett árterület: a vízügyi hatóság által megállapított árterületnek az a része, amely a folyómeder és az azzal közelítően párhuzamosan vezetett (legfeljebb 2 számjegyű) közút, vasúti töltés vagy magas part, illetve a tele- pülések belterületének határa között fekszik.
4.
A biztosító nem téríti meg az árvíz megelőzési, továbbá az árvízvédelmi mun- kák címén felmerült költségeket.
J. Földrengés
1.
Biztosítási eseménynek kizárólag az a – föld belső energiájából származó – földrengés minősül, amely a kockázatviselés helyén az MSK-64 skála 5. fo- kozatát elérte.
2.
A biztosító megtéríti a biztosítási események, továbbá ezen eseményekkel összefüggésben keletkező tűzesetek által a biztosított vagyontárgyakban okozott károkat.
A biztosító a 72 órán belül bekövetkező károkat egy káreseménynek tekinti. Ha egy biztosítási eseményt követően a károk ennél hosszabb időtartamon belül következnek be, a biztosított határozhatja meg a 72 órás időinterval- lumokat, de azok nem fedhetik egymást.
3.
A biztosító nem téríti meg:
a. a freskókban és falfestményekben keletkezett károkat;
b. a földrengés miatt keletkező árvíz (áradás) által okozott károkat.
4.
A biztosító az egy káreseménnyel kapcsolatban megállapított kárösszegből a szerződés szerinti önrészesedés összegét levonja.
5.
A biztosító egy káreseménnyel kapcsolatos szolgáltatási kötelezettsége a szerződésben meghatározott limitösszegig – ennek hiányában a biztosítási összegig – terjed.
K. Szikla-, kő- és földomlás, földcsuszamlás és ismeretlen üreg beomlása
1.
Sziklaomlás, kőomlás, illetve földomlás okozta kárnak kell tekinteni azokat a
károkat, amelyeket a lehulló (legördülő), elmozduló szikladarab, kőzetdarab, illetve földtömeg a biztosított vagyontárgyakban okoz.
A biztosító nem téríti meg a föld ásványi anyagainak feltárása során, illetve azzal összefüggésben keletkezett károkat.
2.
Földcsuszamlás okozta kárnak kell tekinteni azokat a károkat, amelyeket a felszíni talajrétegek lejtőirányú lassú vagy hirtelen bekövetkező elmozdulása okoz.
A biztosító nem téríti meg az épületek (építmények) alatti feltöltések ülepedése, illetve az alapok és padozatok alatti talajsüllyedés miatt keletkezett károkat.
3.
Ismeretlen üreg vagy építmény beomlása okozta kárnak kell tekinteni azokat a károkat, amelyeket a természetes egyensúlyi állapot – külső erőhatás miat- ti – megszűnése következtében egy ismeretlen üreg hirtelen bekövetkező be- omlása a biztosított vagyontárgyakban okoz.
Ismeretlen üreg az, amely az építési, illetve üzemeltetési engedélyben nem szerepel, vagy a hatóságok által nincs feltárva.
A biztosító nem téríti meg a keletkezett kárt, ha az ismeretlen üreg beomlása bányában, bányászati tevékenység közben vagy elhagyott bányában történt.
L. Járművek ütközése
1.
Biztosítási eseménynek minősül a biztosított épületek (építmények) és a hoz- zájuk tartozó épített kerítések megrongálódása (megsemmisülése), melyet sínen közlekedő vagy közúti jármű nekiütközése okozott.
2.
A biztosító nem téríti meg:
a. az olyan járművek által okozott károkat, amelyeket a biztosított, a biztosított épület (építmény) használója vagy ezek munkavállalója üzemeltet;
b. a járművekben keletkezett károkat.
c. amennyiben más biztosítás a káreseményre fedezetet nyújt (pl. Kö- telező gépjármű-felelősségbiztosítás).
M. Vezetékes vízkár
1.
Vezetékes vízkárnak kell tekinteni azokat a károkat, amelyeket víz-, szennyvíz- és csapadékvíz-vezetékek, a csatlakozó melegvíz szolgáltató- és központi fűtés rendszerek, valamint az ezekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények és készülékek törése (ide értve a korrózió miatti törést is), re- pedése és kilyukadása miatt kiáramló víz, illetve gőz a biztosított vagyon- tárgyakban okoz, ide értve, ha a kiáramlás elkerülhetetlen következmé- nyeként a biztosított vagyontárgyak megsemmisülnek vagy megrongá- lódnak.
2.
A biztosító megtéríti továbbá
a. a be- és elvezető vezetékek – kivéve az ezekhez csatlakozó berendezések és szerelvények – tömítési hibái miatt keletkező károkat, valamint a tömí- tési hiba javítási költségeit;
b. az elvezető csövek dugulása miatt keletkező károkat valamint a dugulás elhárításának költségeit;
c. az 1. pont szerinti káreseteknél legfeljebb 6 m új cső beszerzési és annak behúzási költségeit.
3.
A biztosító nem téríti meg:
a. a fakorhadási, gombásodási és penészesedési károkat;
b. a közvetett károkat, mint pl. vízhiány, vízveszteség, elmaradt ha- szon;
x. xxxxxxxx, árvíz vagy más időjárási hatások miatt összegyűlt víz által okozott károkat;
d. a talajszint alatti helyiségekben tárolt vagyontárgyakban keletke- zett károkat;
e. sprinkler berendezések és önálló tűzivíz hálózatok csőtörése, illet- ve szabályszerű működése miatt keletkezett károkat;
f. a vezetékekhez csatlakozó berendezésekben és szerelvényekben (csaptelepek, vízmérők, víztartályok, kazánok, fűtőtestek, bojle- rek) keletkezett károkat;
g. a nem használt épületek (építmények), berendezések és gépek ve- zetékeinek – a víztelenítés elmulasztása miatti – fagykárait, illetve ezek következményi kárait;
h. az ipari, technológiai vezetékekben keletkező töréskárokat és az ezekben lévő folyadék vagy anyag által okozott károkat.
N. Tűzoltó berendezés kilyukadása
1.
A biztosító megtéríti a telephelyen belül létesített tűzoltó rendszer(ek) (sprinkler, illetve önálló tűzivízhálózat) törése, repedése vagy rendellenes működése miatti vízkiáramlás által a biztosított vagyontárgyakban keletke- zett károkat.
2.
A biztosító nem téríti meg:
a. a tűzoltó rendszerben, annak tartozékaiban és szerelvényeiben ke- letkezett károkat;
b. a nyomáspróbák, ellenőrzési és karbantartási, valamint javítási vagy építési/szerelési munkák során keletkezett károkat.
O. Füst és hő
1.
A biztosító megtéríti a biztosított tulajdonában lévő tüzelő, fűtő, főző vagy szárító-berendezésekből hirtelen, nem rendeltetésszerűen kiáramló füst és hő hatására a biztosított vagyontárgyakban keletkezett károkat.
2.
A biztosító nem téríti meg azokat a károkat, amelyek:
a. magában a füstöt, illetve hőt kibocsátó tárgyakban (berendezé- sekben) keletkeztek;
b. a vagyontárgyak használati értékét nem csökkentő, kizárólag esz- tétikai károk;
c. a füstnek, illetve hőnek rendeltetésszerűen kitett vagyontárgyak- ban keletkeztek.
V. Talajszint alatti helyiségekben történő tárolás
A biztosító – feltéve, hogy a szerződő a vonatkozó külön díjat megfizette – a biztosítási fedezetet kiterjeszti a talajszint alatti helyiségekben levő, illetve tá- rolt, a IV. Biztosítási események F. Felhőszakadás, valamint M. Vezetékes víz- kár események bármelyike miatti vízelöntés okozta kárainak megtérítésére a következőkben részletezett feltételekkel.
1.
A biztosított vagyontárgyakat – kivéve az Ingatlanok vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyakat, a szerkezetileg beépített épület- és belsőépítészeti elemeket, a vállalkozási céllal üzemeltetett nagyháztartásigépeket, valamint a bútorzatot
– a helyiség padozatától legalább 40 cm magasságban kell tárolni.
2.
A fedezetre vonatkozó pótdíj megfizetése esetén a
– felhőszakadás miatti károk esetében a IV. Biztosítási események F. 2. a. pontja, illetve
– vezetékes vízkár esetében IV. Biztosítási események M. 3. d. pontja sze- rinti kizárás
nem kerül alkalmazásra.
3.
A fedezetre vonatkozó káreseményenkénti kártérítési limit a biztosítási összeg 50%-a, az évenkénti kártérítés felső határa pedig a biztosítási összeg mértéke.
VI. Dokumentációk, modellek, prototípusok biztosítása
1.
A biztosító – feltéve, hogy a szerződő a vonatkozó külön díjat megfizette – a biztosítási fedezetet kiterjeszti valamennyi, a Tűz- és elemi károk biztosításá- nak Különös Feltételei, valamint a kiegészítő biztosítások szerinti biztosítási események vonatkozásában a biztosítási szerződésben tételesen felsorolt kö- vetkező vagyontárgyakra:
x. xxxxxx, tervek, üzleti könyvek, kartotékok, rajzok, lyukkártyák, mágnessza- lagok, mágneslemezek, CD-k, DVD-k és egyéb adathordozók;
x. xxxxxx, szemléltető modellek, prototípusok és kiállítási tárgyak.
Az iratokat és adathordozókat az általános adatvédelmi szabályok és az adat- hordozók kezelésére vonatkozó mindenkori szabványok betartásával kell tá- rolni. A szabályoknak megfelelő tárolás tényét a biztosítottnak kell igazolnia. A szabályoknak nem megfelelő tárolással összefüggésben keletkezett károk megtérítése alól mentesül a biztosító.
2.
A biztosító ezen vagyontárgyakban – a szerződés szerinti biztosítási esemé- nyek miatt – keletkezett károkat a biztosítási összegen belül, a kár időpont- jában meghatározható utánpótlási értéken téríti meg a következő korláto- zásokkal:
a. a biztosító nem téríti meg a számítógépek egységein, tárolóin levő adatsorokban, programokban, tervekben, dokumentációkban ke- letkezett károkat;
b. amennyiben a káresemény bekövetkezése után fél évvel a károsodott do- kumentáció, illetve vagyontárgy pótlása, helyreállítása nem történik meg, akkor a biztosító kizárólag ezen vagyontárgyak anyagértékét téríti meg. Ha a helyreállítás időtartama a biztosítottól független ok miatt a fél évet meghaladja, a helyreállítás kezdetét ezen ok megszűnésének időpontjától kell számítani.
VII. Munkavállalók és hivatalos látogatók használati tárgyainak biztosítása
1.
A biztosító – feltéve, hogy a szerződő a vonatkozó külön díjat megfizette – a biztosítási fedezetet kiterjeszti valamennyi, a Tűz- és elemi károk biztosításá- nak Különös Feltételei, valamint a kiegészítő biztosítások szerinti biztosítási események vonatkozásában
a. a biztosított munkavállalóinak;
b. a hivatalos látogatások résztvevőinek
személyes, használati tárgyaiban (kivéve: gépjármű) keletkezett dologi károk megtérítésére.
2.
A biztosító nem téríti meg a keletkezett kárt, ha az olyan vagyontár- gyakban keletkezett, amelyeket a kockázatviselés helyén a személyes használat szokásos mértékét meghaladó mértékben tartottak, illetve amelyek munkahelyen tartása nem volt indokolt.
3.
A biztosító jelen feltétel szerinti szolgáltatási kötelezettsége a biztosítási szer- ződésben meghatározott káreseményenkénti és károsultankénti, de maxi- mum a biztosítási időszakra (egy évre) összesen meghatározott kártérítési li- mitösszegig terjed.
4.
A limitösszegen belül a biztosító a károsodott vagyontárgyak káridőponti ér- tékéig kötelezhető azok ténylegesen keletkezett kárainak megtérítésére.
5.
A kártérítési limitösszeg az egyes kártérítések összegével csökken, kivéve, ha a biztosított (szerződő) az eredeti kártérítési limit visszaállításának díját egy újabb kár bekövetkezése előtt megfizeti. Az eredeti kártérítési limit visszaállí- tásának díja a kár bekövetkezése napjától a biztosítási szerződés szerinti év- fordulóig – illetve a lejárat napjáig – terjedő időszakra érvényes. A biztosítási évfordulót követően – ellenkező megállapodás hiányában – ismét az eredeti kártérítési limit és az ennek megfelelő díj az érvényes.
VIII. Kizárások
A VÁSZF általános kizárásain, valamint a biztosítási események feje- zet(ek)ben meghatározott kizárásokon túlmenően a biztosító szolgál- tatási kötelezettsége – tekintet nélkül a keletkezés okára – nem terjed ki azokra a károkra, amelyek:
a. tartós időjárási hatások miatt keletkeztek;
b. a károsodott vagyontárgy olyan értékcsökkenéséből származnak, amelyek a további rendeltetésszerű használatot nem befolyásol- ják;
c. a megsemmisült vagyontárgy nem károsodott tartalék alkatrészei, tartozékai eredeti célú felhasználásának meghiúsulása miatt kelet- keztek;
d. a biztosítás megkötésekor már meglévő olyan hibák és hiányos- ságok miatt keletkeztek, melyekről a biztosított (szerződő) tudott, vagy tudnia kellett;
e. az épületek, építmények, gépek, berendezések, felszerelések avultságával, azok karbantartásának elmulasztásával, vagy az épí- tési és üzemeltetési szabályok be nem tartásával okozati összefüg- gésben keletkeztek, kivéve ha a biztosított bizonyítja, hogy a kár ezekkel a hiányosságokkal nem volt összefüggésben;
f. bírság, kötbér, késedelmi kamat vagy egyéb büntető jellegű költ- ségek formájában jelentkeznek;
g. a termelési folyamat leállásából, szüneteltetéséből származó gaz- dasági hátrányként (pl. termeléskiesés, elmaradt haszon, kifizetett bér vagy egyéb veszteség) jelentkeznek.
IX. A biztosított kötelezettségei biztosítási esemény bekövetkezésekor
1.
A biztosítottnak (szerződőnek) a biztosítási eseményt bekövetkezése után, haladéktalanul, de legkésőbb az észleléstől számított 2 munkanapon belül be kell jelentenie a biztosítási szerződést kezelő biztosító egységhez, a szükséges felvilágosításokat meg kell adnia, és lehetővé kell tennie a bejelentés és a fel- világosítások tartalmának ellenőrzését. Ha ezek elmulasztása miatt lénye- ges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be.
Lényeges körülmények: a kártérítés jogalapja, a káresemény bekövetkezésé- nek időpontja, a kár összege.
2.
A biztosítottnak (szerződőnek) tőle telhetően gondoskodnia kell a további kár elhárításáról és enyhítéséről, mely intézkedések során követnie kell a biz- tosító útmutatásait, előírásait, kivéve, ha a biztosító mulasztása miatt ezek nem voltak beszerezhetők.
3.
A biztosítási esemény bekövetkezése után a biztosított vagyontárgy állapotán a biztosított (szerződő) a kárfelvételi eljárás megindulásáig, de legkésőbb a bejelentéstől számított 5 napon belül csak a kárenyhítéshez szükséges mér- tékig változtathat. Amennyiben a megengedettnél nagyobb mérvű vál- toztatások következtében a biztosító számára fizetési kötelezettségé- nek elbírálása szempontjából lényeges körülmények tisztázása lehe- tetlenné válik, szolgáltatási kötelezettsége nem áll be.
4.
Ha a biztosító részéről a bejelentés kézhezvételétől számított 5 napon belül nem történik meg a kár szemlézése, akkor a biztosított (szerződő) intézked- het a javításról, vagy a megsérült vagyontárgy helyreállításáról. A javításnál fel nem használt, illetve kiselejtezett alkatrészeket, berendezéseket stb. azonban további 30 napig változatlan állapotban meg kell őrizni. A tárolás többlet- költségei a biztosítót terhelik.
5.
A biztosítottnak (szerződőnek) a keletkezett kár összegszerűségét hitelt ér- demlően bizonyító terveket, számlákat, nyilvántartó kartonokat, leltáríve- ket, költségszámításokat és egyéb bizonylatokat a biztosító eljáró szakem-
berének vagy megbízottjának rendelkezésére kell bocsátania, annak kérése szerint.
6.
A biztosító a fizetési kötelezettségének teljesítéséhez az eset körülményeire, a bizonyítási teherre, és a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére is figyelemmel különösen az alábbi iratok bemutatását kérheti:
x. xxxxxxxx határozat;
b. ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lap;
c. költségvetés és számla;
d. minden olyan egyéb lényeges irat, amely a jogalap elbírálásához és a szolgáltatás mértékének megállapításához szükséges lehet.
X. Biztosítási szolgáltatás és a biztosító teljesítése
1.
A biztosító szolgáltatási (kártérítési) kötelezettségének felső határát a biztosí- tási összeg képezi, mégpedig oly módon, hogy a kártérítés a biztosítási szer- ződésben tételesen felsorolt vagyontárgyakra (vagyoncsoportokra) vonatko- zóan külön-külön megadott biztosítási összegre korlátozódik.
A biztosító kártérítési kötelezettségét külön is korlátozhatja biztosítási ese- ményekre és/vagy biztosított vagyoncsoportokra vonatkozóan, kártérítési li- mit megadásával. Ebben az esetben a biztosító szolgáltatási (kártérítési) kö- telezettségének felső határa a kártérítési limit.
Első kockázatú tételek esetén az első kockázat összege képezi a szolgáltatá- si kötelezettség felső határát. Első kockázatú tételek azok a biztosítások, amelyek vonatkozásában a biztosítási összeget a vagyontárgyak biztosítási értékétől eltérő nagyságú – azt azonban meg nem haladó – kártérítési limit képezi, és ezt a kártérítési limitet a kifizetett kártérítési összegek csökkentik. Az első kockázatra szóló biztosítások esetében a biztosítási összeg az említett kártérítési limit.
A biztosítási összeg önmagában nem bizonyítja a biztosított vagyontárgy meglétét és értékét.
Ha egy biztosítási tétel (vagyoncsoport) alatt több vagyontárgy van biztosít- va, és ezek közül csak egyesek károsodtak, a biztosító a károkat úgy kezeli, mintha ezen vagyontárgyakat külön tételként biztosították volna.
Ha a biztosítási összeg a vagyontárgy(ak) káridőponti biztosítási érté- kénél kisebb, a biztosító olyan arányban kötelezhető szolgáltatás tel- jesítésére, ahogy a biztosítási összeg a vagyontárgy(ak) káridőponti biztosítási értékéhez aránylik.
2.
A biztosító a vagyontárgy teljes (totál) kára esetén a kárösszeg megállapítá- sánál a vagyontárgynak a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjá- ban meghatározható biztosítási értékét veszi figyelembe, a biztosítási összeg mértékéig.
A biztosító a vagyontárgy részleges kára esetén a károsodás mértékének megfelelő – a biztosítási esemény napja szerinti – javítási, illetve helyreállítási költségeket veszi alapul, abban az esetben, ha a vagyontárgy értéke és a biz- tosítási összeg közötti eltérés nem eredményez alulbiztosítottságot.
A biztosító a kártérítési összeg megállapításánál nem veszi figyelem- be a hatósági helyreállítási korlátozások és a műszaki haladás miatti többletköltségeket.
A biztosító teljes (totál) kárnak tekinti az elveszett, megsemmisült, illetve nem javítható vagyontárgyakon túlmenően azt az esetet is, ha a vagyontárgy rész- leges kárának javítási, illetve helyreállítási költségei annak biztosítási értékét elérik vagy meghaladják.
3.
A biztosító a részleges károk javítási költségeiből levonja azt az összeget, amennyivel a javítás révén a vagyontárgy időértéke emelkedik a biztosítási eseményt közvetlenül megelőző időértékhez képest kivéve, ha a vagyontárgy biztosítási értéke az új érték.
4.
Beruházásokban, illetve felújítások során bekövetkezett károkat a biztosító a kár időpontjáig ténylegesen felmerült beruházási költségek alapján – a káridőponti befejezési ár, illetve előállítási vagy építési költségek, valamint
ezen tételekre meghatározott biztosítási összeg figyelembevételével – térí- ti meg.
5.
Muzeális vagy művészi értékkel bíró vagyontárgyak esetén a biztosító a kár- összeg megállapításánál a restaurálási (helyreállítási) költségeket, de maxi- mum a biztosítási esemény bekövetkezése időpontjában megállapítható for- galmi értéket veszi alapul.
6.
Idegen tulajdonú vagyontárgyak esetében a biztosító – ezen vagyontárgyak biztosítási összegén belül – a keletkezett kárt olyan mértékben téríti meg, amilyen mértékben a biztosított a hatályos jogszabályok alapján azt megfi- zetni tartozik. Az egyes vagyontárgyakban keletkezett károk esetén a bizto- sító a károsodás mértékének megfelelő javítás (helyreállítás, pótlás) költségét téríti meg. A térítés felső határa a vagyontárgy káridőponti időértéke. A biz- tosított és a károsult (tulajdonos) között létrejött – a kártérítési összegre vo- natkozó – megállapodás a biztosító részére nem jelent kötelezettséget ezen összeg kifizetésére. A biztosító a vagyontárgyra megállapított kártérítési összeget a biztosított részére fizeti ki.
7.
Amennyiben a biztosított vagyontárgyakban nem biztosítási esemény miatti rongálódás, meghibásodás következtében már korábban maradandó érték- csökkenés állt be, ideértve azt az esetet is, ha egy korábbi biztosítási esemény miatt szükséges javítás, helyreállítás nem történik meg, a biztosító a vagyon- tárgy – a fentiek miatti – csökkentett értékét tekinti biztosítási értéknek.
8.
A biztosított vagyontárgy biztosítási eseményt követő helyreállításából kelet- kező értékmódosulása is befolyásolja a vagyontárgy káridőponti biztosítási értékét.
9.
Ha a helyreállítás, illetve pótlás során nem az eredeti állapot jön létre, a biztosító az eredeti állapot helyreállításának számított (becsült) költ- ségeit téríti meg. Egy falsík és mennyezet vagy két falsík felületképzésének károsodása esetén a kártérítési összeg megállapítása az egész helyiség felü- letképzésének helyreállítása alapján kerül megállapításra, a káridőponti álla- pot szerinti biztosítási érték figyelembevételével.
A hazai kereskedelemben nem beszerezhető vagyontárgyak esetén a biztosí- tó a belföldön kapható hasonló jellemzőkkel, paraméterekkel, ugyanazon fel- használhatósággal rendelkező vagyontárgy beszerzési árát veszi figyelembe.
10.
A biztosító nem téríti meg az összetartozó vagyontárgyak esetében (ideértve a gépek, berendezések, készülékek tartalék alkatrészeit is) azt az értékcsökkenést, amelyet a nem károsodott vagyontárgyak a többi vagyontárgy megrongálódása vagy megsemmisülése miatt el- szenvedtek.
11.
A biztosító nem téríti meg a javítással (helyreállítással), valamint pót- lással kapcsolatban felmerült, a következőkben felsorolt többletkölt- ségeket:
a. éjszaka vagy munkaszüneti napokon végzett munka miatt felme- rült túlóra költségeit;
b. expressz- és speciális szállítások fuvardíjait;
c. légi szállítások többletköltségeit.
12.
A biztosító az egy káreseménnyel kapcsolatban megállapított kártérítési összeget minden esetben csökkenti:
a. a szerződés szerinti önrészesedés összegével;
b. az értéket képviselő maradványok értékével;
c. azon összegekkel, amelyek a biztosított részére harmadik személy által bármilyen jogcímen eszközölt kifizetések alapján megtérülnek.
Egy káreseménynek minősülnek azok a károk, amelyek ugyanazon biztosí- tási eseményből eredően 72 órán belül keletkeznek.
XI. Káreseménnyel kapcsolatos költségek térítése
1.
A biztosító – feltéve, hogy a szerződő a vonatkozó külön díjat megfizet- te – megtéríti a biztosítási szerződés szerinti biztosítási események bekö- vetkezése során – illetve azzal kapcsolatban – felmerült és igazolt, a kö- vetkezőkben felsorolt többletköltségeket, a szerződésben külön e célra megállapított kártérítési limitösszegen belül, amennyiben a biztosítási szerződés megkötésekor erre vonatkozóan meghatározásra került a limit összege:
a. a kárenyhítés költségeit: az oltás és mentés költségeit, beleértve az ide- gen tulajdonban az oltás, mentés során keletkezett károkat is, kivéve a közérdek szolgálatára hivatott tűzoltóság vagy más segítségnyújtásra kötelezett szervezet, vagy személy szolgáltatásaival kapcsolatos költsé- geket;
b. a kárenyhítés költségei akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre;
c. a károk súlyosbodásának megakadályozását vagy hatásai enyhítését szolgáló intézkedések költségeit, amelyek a károsodott vagyontárgy el- szállításával, az ideiglenes fedéssel (tetőzet), dúcolással, állványozással, az ideiglenes közművesítéssel, továbbá az esetleges kényszer-kitelepíté- si vagy a megmentett vagyon biztonságát szolgáló intézkedésekkel kap- csolatban merültek fel.
2.
A biztosító megtéríti a biztosítási szerződés szerinti biztosítási események bekövetkezése során – illetve azzal kapcsolatban – felmerült és igazolt, a következőkben felsorolt további költségeket:
a. a rom- és törmelékeltakarítás költségeit, amelyek – hacsak a marad- ványértékek felmérése során nem kerültek beszámításra – a kárhelyszín megtisztításával, valamint a bontási törmeléknek és a nem felhasznál- ható maradványoknak a legközelebbi és hivatalosan engedélyezett le- rakóhelyre szállításával kapcsolatban merültek fel;
b. a bontási költségeket, amelyek a biztosított vagyontárgyak megmaradt részeinek szükségessé váló elbontásával és azoknak a legközelebbi és hivatalosan engedélyezett lerakóhelyre szállításával kapcsolatban merül- tek fel;
c. a takarítási költségeket, amelyek a biztosított vagyontárgyak megóvá- sával, illetve a kárhelyszín helyreállítás utáni megtisztításával kapcsolat- ban merültek fel;
d. a szét- és összeszerelés költségeit, amelyek a kár felszámolása (helyreál- lítás) során berendezések le- vagy visszaszerelésével kapcsolatban me- rültek fel;
e. a javítások (helyreállítások) és pótlások többletköltségeit, amelyek túl- óra, éjszaka vagy munkaszüneti napokon végzett munka következtében merültek fel, feltéve, hogy a biztosító a többletköltségeket igénylő javí- tások (helyreállítások) elvégzését, illetve a pótlást jóváhagyta;
f. az expressz- és speciális szállítások fuvardíjainak többletköltségeit;
g. a légi szállítások többletköltségeit.
3.
Ha a szerződéskötéskor a többletköltségekre vonatkozóan nem került megállapításra külön kártérítési limit, akkor ezek megtérítésére a biztosító nem kötelezhető.
XII. Receptek és vények biztosítása
1.
A biztosító – feltéve, hogy a szerződő a vonatkozó különdíjat megfizette
– megtéríti a Tűz- és elemi károk biztosításának különös feltételei IV. pont- ja szerinti biztosítási események bekövetkezése során a vényekben, recep- tekben – azok megsemmisülésével – keletkezett károkat az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól – biztosítási támogatás címen – követelt mértékben, de maximum a biztosítási ajánlaton feltüntetett értékhatárig (első kockázati összegig), mely telephelyenként nem lehet magasabb, mint 5000 E Ft.
2.
A fenti pontban részletezett biztosítási fedezet önrészmentes.
3.
A kockázatviselés helyét, a biztosítási összeget és a biztosítás díját a bizto- sítási ajánlat tartalmazza.
XIII. A biztosítási összeg változása kártérítés esetén
1.
A biztosító a kifizetett kártérítési összeggel nem csökkenti a biztosítási szer- ződés szerinti biztosítási összeget, kivéve az első kockázatra biztosított té- teleket. Ezeknél a tételeknél a biztosítási esemény bekövetkezése napjától a tárgyévre érvényes biztosítási összeg (első kockázati összeg) a kártérítés összegével csökken, kivéve, ha a biztosított (szerződő) az eredeti biztosítá- si összegre történő emelés díját egy újabb kár bekövetkezése előtt megfi- zeti. A fizetendő díjat a biztosító a csökkenés összegének megfelelően – a szerződés szerint díjtételekkel – határozza meg.
2.
Az eredeti biztosítási összegre történő emelés díja a kár bekövetkezése napjától a biztosítási szerződés szerinti évfordulóig – illetve a lejárat napjá- ig – terjedő időszakra érvényes.
A biztosítási évfordulót követően – ellenkező megállapodás hiányában – ismét az eredeti biztosítási összeg és az ennek megfelelő díj az érvényes.
XIV. Hosszú távú szerződésre vonatkozó kiegészítő feltételek
Jelen kiegészítő feltételek értelmében, ha a szerződő/biztosított írásban nyi- latkozik a szerződés legalább 3 évre történő fenntartásának szándékáról, a biztosító előzetes tartamengedményt ad, az alábbiak szerint.
1.
Az előzetes tartamengedmény érvényesítése: a biztosító a szerződés en- gedmények nélküli éves biztosítási díjból 10% díjengedményt ad, mellyel mindig a tárgyévre (biztosítási időszakra) fizetendő díjat csökkenti.
2.
A szerződő/biztosított kötelezettséget vállal arra, hogyha a biztosítási szer- ződés a 3 éves tartam alatt megszűnik (amely oka lehet többek között: az ügyfél felmondása, az esedékes díj meg nem fizetése stb.), akkor a szerző- dés megszűnésének időpontjáig ténylegesen elszámolt engedmények összegét, de maximum a megszűnést megelőző két évre vonatkozó en- gedmény összegét, a szerződés megszűnését követő 15. napig a biztosító részére egy összegben visszafizeti.
3.
Abban az esetben, ha a szerződés létrejöttétől számított harmadik biztosí- tási évfordulóig sem a szerződő/biztosított, sem a biztosító nem él felmon- dási jogával, az előzetes tartamengedmény újabb három évre, változatlan feltételekkel érvényben marad.
4.
A 3. pontban foglaltaktól eltérően a szerződő/biztosított nem kötelezhető az engedmény visszafizetésére:
a. ha a szerződés megszűnésére, felmondására a XXXXX XXX. 8. d. pontjában meghatározottak valamelyikének bekövetkezése miatt kerül sor;
b. ha a szerződés eltérő tartalommal, illetve díjjal átdolgozásra kerül, ebben az esetben azonban a biztosító az új szerződésnek megfelelően az engedményt módosítja.
5.
Jelen kiegészítő feltételek alkalmazása esetében a határozatlan tartamra kötött biztosítások felmondására vonatkozó előírások – XXXXX XXX. 5. pont szerint – érvényben maradnak.
6.
Az előzetes tartamengedményt a szerződésben rögzíteni kell.
Az OTP Csoport partnere
BETÖRÉSES LOPÁS, RABLÁS ÉS KÜLDÖTTRABLÁS BIZTOSÍTÁSÁNAK KIEGÉSZÍTÔ FELTÉTELEI
A kiegészítő feltételek keretében a szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételei meghatározásainak, kizá- rásainak változatlan érvényben hagyásával és azzal a feltétellel, hogy a szerző- dő (biztosított) a meghatározott pótdíjat megfizette, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége kiterjed a betöréses lopás, valamint a rongálás, a rablás és a kül- döttrablás miatt keletkezett károk megtérítésére, a következőkben részlete- zetteknek megfelelően. Amennyiben jelen kiegészítő feltételek valamely kér- désben a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételeinek rendelkezései- től eltérnek, akkor jelen kiegészítő feltételek rendelkezéseit kell alkalmazni.
Biztosított vagyontárgyak meghatározása betöréses lopás és rablás biztosítása esetében
1. Biztosítható vagyontárgyak, vagyoncsoportok
Biztosított vagyontárgyak a biztosítási szerződésben, annak ajánlatában, adatközlőiben meghatározott vagyontárgyak (vagyoncsoportok) a következő csoportosításnak megfelelően:
a. Saját tulajdonú vagyontárgyak (vagyoncsoportok):
– műszaki berendezések, felszerelések, gépek, forgalmi engedélyhez nem kötött járművek;
– készletek: anyagok, áruk, befejezetlen termelés, félkész és késztermé- kek;
– egyéb saját tulajdonú vagyontárgyak a biztosítási szerződés szerinti részletezésnek megfelelően.
b. Pénz- és értékkészletek, melyek a biztosított üzemmenetével kapcsolato- sak, illetve amelyeknek a kockázatviselés helyén történő tárolása indokolt és szükséges:
– készpénz, értékpapír;
– saját tulajdonú értéktárgyak;
– javításra, feldolgozásra átvett értéktárgyak;
– bizományba átvett értéktárgyak;
– egyéb értéktárgyak a biztosítási szerződés részletezésének megfe- lelően.
Értéktárgyaknak minősülnek: a drágakövek, nemesfémek, igazgyöngyök, valamint ezek felhasználásával készült tárgyak (ékszerek, dísztárgyak, stb.), márkás porcelánok (készletek), továbbá műtárgyak vagy védett mű- kincsek, általánosan elfogadott gyűjtőértékkel bíró gyűjtemények, antik bútorok és egyéb antik vagyontárgyak.
c. Idegen tulajdonú vagyontárgyak, kivéve értéktárgyak
– bérelt műszaki berendezések (felszerelések, gépek, forgalmi engedély- hez nem kötött járművek);
– javításra, feldolgozásra átvett vagyontárgyak;
– bérmunkára átvett vagyontárgyak;
– bizományba átvett vagyontárgyak.
2. Biztosítási összegek
Az ajánlatban – vagyoncsoportonként – meghatározott biztosítási összegnek meg kell felelnie:
a. a biztosítható teljes vagyonérték figyelembe vételével, a vagyontárgyak biztosítási értékének:
– műszaki berendezések, felszerelések, gépek és egyéb saját vagy idegen tulajdonú vagyontárgyak esetében;
b. az egy éven belül előforduló maximális (csúcs) értéknek:
– készletek,
– idegen tulajdonú vagyontárgyak (pl.: javításra, feldolgozásra, bérmun- kára, bizományba átvett stb.)
– készpénz, értékpapír, valamint értéktárgyak esetében.
A biztosítási összeg(ek) fentiektől eltérő meghatározása esetében a biztosító csak a VÁSZF IV. 3. és 5. pontja szerint kötelezhető a keletkezett kár megté- rítésére.
I. Betöréses lopás és rongálás
1.
Betöréses lopás, ha az elkövető a lopás során a biztosítási szerződésben meg- jelölt kockázatviselés helyén, a biztosított vagyontárgyakat tartalmazó lezárt helyiségbe:
a. nyílászárók be- vagy feltörésével, fal, födém vagy tető kibontásával erő- szakos módon hatolt be;
b. nehezítő akadályok elhárítása után, közlekedésre nem megengedett, il- letve alkalmatlan meglévő nyíláson (pl. szellőzőnyílás) keresztül hatolt be;
c. eredeti kulcs vagy kulcsmásolat használatával jutott be, úgy, hogy a betö- rés során a kulcsokhoz az a–b. pontok szerinti – egy másik épület helyi- ségébe, illetve ugyanazon épület más helyiségébe történő – betöréses lopás vagy a kulcs megszerzésére irányuló rablás útján jutott, feltéve, hogy a két esemény között eltelt idő alatt a kockázatviselési hely védelme a zárak cseréjével nem volt megoldható;
d. a zárszerkezet álkulccsal, vagy más – zárszerkezetek felnyitására alkal- mas – idegen eszközzel történő felnyitásával hatolt be, feltéve, hogy a biztosított képviselője írásbeli hatósági zárszakértői véleménnyel igazol- ja, miszerint a kár időpontjában a zárszerkezet belső felületén keletke- zett mechanikus elváltozások álkulcs vagy más idegen eszköz haszná- latától származnak.
2.
Betöréses lopás továbbá, ha az elkövető a kockázatviselés helyére olyan idő- pontban jut be, amikor a biztosítási szerződés záradékaiban meghatározott biztonsági berendezéseknek nem kell üzemben lenniük (pl. nyitvatartási idő), azaz az elkövető nem az 1. a–d. pontban leírtak szerint hatolt be, de ott a helyiség ajtaját vagy a tárolókat feltörte.
3.
Ha a vagyontárgyak, ide értve a készpénzt és értékpapírokat is, külön megál- lapodás szerint csak zárt tárolókban (pl. lemezszekrény, lemezkazetta, beépí- tett páncélkazetta, bútorszéf, páncélszekrény) vannak biztosítva, akkor e vagyontárgyak eltulajdonítása csak akkor minősül betöréses lopásnak, ha az elkövető a tárolók elhelyezésére szolgáló helyiségbe az 1. pontban megha- tározottak valamelyike szerint hatolt be és ott az értéktárolókat:
x. xxxxxxxx;
b. eredeti kulccsal vagy kulcsmásolattal nyitotta ki, amennyiben ezeket lezárt helyen (bútor, pénzkazetta, széf, pénzszekrény, páncélszekrény) tárolták, és az elkövető a kulcsok birtokába úgy jutott, hogy ezek tárolási helyét feltörte;
c. álkulccsal vagy más – zárszerkezetek felnyitására alkalmas – idegen esz- közzel felnyitotta, feltéve, hogy a biztosított képviselője írásbeli hatósági zárszakértői véleménnyel igazolja, miszerint a kár időpontjában a zárszer- kezet belső felületén keletkezett mechanikus elváltozások álkulcs vagy más idegen eszköz használatától származnak.
Nem minősül feltörésnek, ha a MABISZ ajánlásban rögzített telepítési előírások be nem tartásával összefüggésben a tárolóeszközt annak tartalmával együtt eltulajdonítják.
4.
Rongálás: ha az elkövető a biztosított épületekben, vagyontárgyakban – azok eltulajdonítása nélkül – a betöréses lopás kísérlete vagy elkövetése során, a kockázatviselés helyén szándékosan kárt okoz.
A biztosító a rongálási károkra a betöréses lopás- és rablásbiztosítás biztosí- tási összegének 1% mértékében külön kártérítési limitösszeget határoz meg, amelyet a káresemény bekövetkezésének időpontjában meglévő védettség alapján, a IV. fejezetben (Védelmi előírások és kártérítési limitek) meghatáro- zott limitösszegeken belül, azokkal összevontan kell kezelni; a betöréses lo- pással és a rongálással okozott kár kártérítési összege összeadódik.
5.
A biztosító a biztosítási események elkövetésével kapcsolatban felmerülő kö- vetkező többletköltségeket téríti meg:
a. a biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló épületekben (helyisé- gekben), azok beépített berendezési és felszerelési tárgyaiban keletkezett rongálási károk helyreállításával kapcsolatos költségeket, beleértve a szük- séges romeltakarítást is;
b. a biztosított vagyontárgyak helyiségen belüli tárolására szolgáló, lezárt tárlók feltörése, illetve felnyitása miatt keletkezett rongálási károk helyre- állításával kapcsolatos költségeket;
c. zárak cseréjének vagy átalakításának szükséges költségeit, ha az elköve- tés során eredeti kulcsot vagy kulcsmásolatot használtak;
x. x kár enyhítésével kapcsolatban indokoltan felmerült költségeket, még akkor is, ha az nem vezetett eredményre;
e. egy biztosítási esemény bekövetkezése miatt szükséges ideiglenes bizton- sági intézkedések (őrzés, ideiglenes zár és nyílásvédelem) költségeit, amennyiben ezen intézkedések megtételéhez a biztosító előzetesen hoz- zájárult.
6.
A biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a VÁSZF általános kizárásain túlmenően – tekintet nélkül a keletkezés okára, nem terjed ki azokra a károkra, amelyek:
a. olyan vagyontárgyak eltűnése miatt keletkeztek, amelyeknél a I. 1–3. pontok valamelyike szerinti tényállás nem állapítható meg (pl. lopás, dézsmálás, eltűnés, leltárhiány);
b. automatákból hamis vagy nem az értéknek megfelelő érme, vagy egyéb – érmét helyettesítő – tárgy segítségével eltulajdonított áru és/vagy készpénzkárok.
7.
A biztosító a betöréses lopás elkövetése során okozott (keletkezett) tűz vagy robbanás miatt a biztosított vagyontárgyakban keletkezett károkat csak abban az esetben téríti meg, ha ezen kockázatokat fedező más biztosítási szerződés nem volt érvényben.
II. Rablás
1.
Rablás, ha az elkövető biztosított vagyontárgyat jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot, avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, illetőleg valakit öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyez.
Rablás az is, ha a tetten ért tolvaj a biztosított vagyontárgy megtartása végett erőszakot, avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz.
2.
A biztosító kockázatviselése rablás kockázat tekintetében maximum 10 000 000 Ft-ig, de legfeljebb az eltulajdonított vagyontárgyak biztosítási összegéig terjed.
A biztosító készpénz, értékpapír, betétkönyv, okmányok, drágakövek, ne- mesfémek, igazgyöngyök, érem- és bélyeggyűjtemények, illetve ékszerek, arany és platina tárgyak rablás miatti kárait csak abban az esetben téríti meg, ha azok a cselekmény elkövetésének időpontjában a következőkben felsorolt tárolási helyek valamelyikében:
– lemezszekrény;
– lemezkazetta;
– beépített páncélkazetta;
– bútorszéf;
– páncélszekrény voltak elzárva.
A tárolón kívül levő vagy a nem lezárt tárolóban levő értéktárgy, készpénz és értékpapír rablás miatti kárainak térítésére a maximum 2 500 000 Ft- ig, de legfeljebb az eltulajdonított vagyontárgyak biztosítási összegéig terjed.
3.
A biztosító a rablás elkövetésével kapcsolatban felmerülő következő többlet- költségeket téríti meg:
a. a biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló épületekben (helyisé- gekben), azok beépített berendezési és felszerelési tárgyaiban keletkezett rongálási károk helyreállításával kapcsolatos költségeket, beleértve a szük- séges romeltakarítást is;
b. a biztosított vagyontárgyak helyiségen belüli tárolására szolgáló, lezárt tárlók feltörése, illetve felnyitása miatt keletkezett rongálási károk helyre- állításával kapcsolatos költségeket;
c. a kár enyhítésével kapcsolatban indokoltan felmerült költségeket, még akkor is, ha az nem vezetett eredményre;
d. egy biztosítási esemény bekövetkezése miatt szükséges ideiglenes bizton- sági intézkedések (őrzés, ideiglenes zár és nyílásvédelem) költségeit, amennyiben ezen intézkedések megtételéhez a biztosító előzetesen hoz- zájárult.
4.
A biztosító a rablás elkövetése során okozott (keletkezett) tűz vagy robbanás miatt a biztosított vagyontárgyakban keletkezett károkat csak abban az eset- ben téríti meg, ha ezen kockázatokat fedező más biztosítási szerződés nem volt érvényben.
III. Küldöttrablás
1.
A küldöttrablás-biztosítás keretében a biztosító megtéríti az áru- és a pénz- szállítók (küldöttek) ellen – a biztosítási szerződésben megjelölt működési (szállítási) területen, de kizárólag Magyarország területén belül – elkövetett, a II. 1. pont szerinti rablás miatt keletkezett károkat. Küldött lehet maga a biztosított, annak alkalmazottja és megbízottja.
2.
A biztosítási fedezet a küldeménynek a küldött részére történő igazolt át- adásával kezdődik és megszűnik a küldemény címzett általi igazolt átvéte- lével.
3.
Nem terjed ki a biztosítási fedezet:
a. azokra a szállításokra, melyek nem felelnek meg a biztosító által a biztosítási szerződésben rögzített szállítási előírásoknak (lásd IV. fejezet 8. pont!);
b. ha 18 éven aluli vagy a szállításhoz és kísérethez nem alkalmas (korlátozottan cselekvőképes és/vagy érzékszervi képességei kor- látozottak és/vagy rokkant) személyeket alkalmaznak őrként vagy kísérőként.
4.
A kiegészítő feltételek alapján a biztosító kockázatviselése káreseményenként a biztosítási szerződésben küldöttenként meghatározott első kockázati összegig terjed.
Az első kockázatra szóló biztosítások esetében a biztosítási összeget a va- gyontárgyak biztosítási értékétől eltérő nagyságú – azt azonban meg nem haladó – kártérítési limit képezi, és ezt a kártérítési limitet a kifizetett kártérí- tési összegek csökkentik. Az ilyen biztosítások esetében a biztosítási összeg az említett kártérítési limit.
A biztosító a káresemények számától független, az egy biztosítási évre vo- natkozó limitösszeget határozhat meg, amely szolgáltatási (kártérítési) köte- lezettségének felső határa.
IV. Védelmi előírások és kártérítési limitek
1.
A biztosító betöréses lopás biztosítási esemény kapcsán a biztosított telephely védelmi szintjének megfelelő kártérítési limitet alkalmaz.
2.
A kártérítési limit a biztosító összes, a káresemény kapcsán a feltétel szerint beálló szolgáltatási kötelezettségének az egyes vagyoncsoportokra megha- tározott biztosítási összegen belüli korlátozását jelenti, beleértve a kész- pénz, értékpapír, értékkészlet vagyoncsoportra vonatkozó biztosítási szol- gáltatást is.
3.
A védelmi szinteket – és ezzel együtt a kártérítési limitet – a biztosított telep- hely külső határoló szerkezeteinek, mint védelmi felületeinek a behatolással szembeni ellenálló képessége határozza meg. Az egyes védelmi felületekhez tartozó előírásokat „falak, födémek”, „üvegfelületek”, valamint „ajtók” cso- portosításban a 6. pont tartalmazza.
4.
Amennyiben a behatolás helyén az adott védelmi felületre vonatkozó leg- enyhébb, azaz a legalacsonyabb kártérítési limithez tartozó előírás sem telje- sül, úgy a biztosító betöréses lopás biztosítási eseménnyel kapcsolatos szol- gáltatási kötelezettsége nem áll be.
5.
A biztosító az egyes védelmi szintekhez – kártérítési limithez – tartozó elő- írások meglétét a biztosítási szerződés létrejöttekor nem ellenőrzi, a kárese- mény bekövetkeztekor azok megvalósulását a behatolás helyén vizsgálja.
6.
Kártérítési limitek:
6.1. A kártérítési limit 2 000 000 forint, ha a biztosítási esemény bekövet- keztének időpontjában, a behatolás helyén a védelmi felület az alábbi köve- telményeket kielégíti:
falak, födémek: A falazatok, födémek, padozatok erőszakos áthatolás elleni ellenállása legalább a 6 cm-es – kisméretű téglából készült – tömör fal erőszakos áthatolás elleni ellenállásával azonos.
üvegfelületek: Nincs előírás.
ajtók: Az ajtók zárását ajtónként legalább egy darab, törés elleni védelem- mel szerelt biztonsági (henger) zár a zár jellemzőinek teljes kihasználásával végzi. Bejárati ajtónként az ajtólap minimum 3 db diópánttal van az ajtókhoz rögzítve. A kétszárnyú ajtószerkezetek reteszhúzás ellen védettek.
6.2. A kártérítési limit 5 000 000 forint, ha a biztosítási esemény bekövet- keztének időpontjában, a behatolás helyén a védelmi felület az alábbi köve- telményeket kielégíti:
falak, födémek: A falazatok, födémek, padozatok erőszakos áthatolás elleni ellenállása legalább a 12 cm-es – kisméretű téglából készült – tömör fal erőszakos áthatolás elleni ellenállásával azonos.
üvegfelületek: A 3 m-nél alacsonyabb alsó élmagasságú, 30x30 cm-nél nagyobb összes üvegezett felülettel rendelkező nyílászárók 2 rétegű, egyen- ként legalább 3 mm vastagságú üvegezéssel vagy legalább 6 mm vastagsá- gú, egy rétegű üvegezéssel ellátottak, és minősített ráccsal, vagy – az erő- szakos áthatolás elleni ellenállás szempontjából – azzal egyenértékű más mechanikai szerkezettel, illetve azzal egyenértékűnek minősített biztonsági üveggel, vagy a legalább 2x5 mm vastag üvegezésen minősített biztonsági fóliával védettek.
vagy
A 3 m-nél alacsonyabb alsó élmagasságú, 30x30 cm-nél nagyobb összes üve- gezett felülettel rendelkező nyílászárók 2 rétegű, legalább 3 mm vastagságú üvegezéssel vagy legalább 6 mm vastagságú, egy rétegű üvegezéssel ellátot- tak, és a biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló helyiségben helyi ri- asztású elektronikus behatolás-jelző rendszer működik.
ajtók: Az ajtók zárását ajtónként legalább két darab, törés elleni védelemmel szerelt biztonsági (henger) zár (vagy egy darab 3 ponton záródó biztonsági (henger)zár) a zár(ak) jellemzőinek teljes kihasználásával végzi. Bejárati ajtón-
ként az ajtólap minimum 3 db diópánttal van az ajtókhoz rögzítve. A két- szárnyú ajtószerkezetek reteszhúzás ellen védettek.
6.3. A kártérítési limit 8 000 000 forint, ha a biztosítási esemény bekövet- keztének időpontjában, a behatolás helyén a védelmi felület az alábbi köve- telményeket kielégíti:
falak, födémek: A falazatok, födémek, padozatok erőszakos áthatolás elleni ellenállása legalább a 12 cm-es – kisméretű téglából készült – tömör fal erőszakos áthatolás elleni ellenállásával azonos.
üvegfelületek: A 3 m-nél alacsonyabb alsó élmagasságú, 30x30 cm-nél nagyobb összes üvegezett felülettel rendelkező nyílászárók 2 rétegű, egyen- ként legalább 3 mm vastagságú üvegezéssel vagy legalább 6 mm vastagsá- gú, egy rétegű üvegezéssel ellátottak, és minősített ráccsal, vagy – az erő- szakos áthatolás elleni ellenállás szempontjából – azzal egyenértékű más mechanikai szerkezettel, illetve azzal egyenértékűnek minősített biztonsági üveggel, vagy a legalább 2x5 mm vastag üvegezésen minősített biztonsági fóliával védettek.
ajtók: Az ajtók zárását ajtónként legalább két darab, törés elleni védelemmel szerelt biztonsági (henger) zár (vagy egy darab 3 ponton záródó biztonsági (henger)zár ) a zár(ak) jellemzőinek teljes kihasználásával végzi. Bejárati aj- tónként az ajtólap minimum 3 db diópánttal van az ajtókhoz rögzítve. A kétszárnyú ajtószerkezetek reteszhúzás ellen védettek.
6.4. A kártérítési limit 15 000 000 forint, ha a biztosítási esemény bekö- vetkeztének időpontjában, a behatolás helyén a védelmi felület az alábbi kö- vetelményeket kielégíti:
falak, födémek: A falazatok, födémek, padozatok erőszakos áthatolás elleni ellenállása legalább a 25 cm-es – kisméretű téglából készült – tömör fal erőszakos áthatolás elleni ellenállásával azonos.
üvegfelületek: A 3 m-nél alacsonyabb alsó élmagasságú, 30x30 cm-nél nagyobb összes üvegezett felülettel rendelkező nyílászárók 2 rétegű, egyen- ként legalább 3 mm vastagságú üvegezéssel vagy legalább 6 mm vastagsá- gú, egy rétegű üvegezéssel ellátottak, és minősített ráccsal, vagy – az erő- szakos áthatolás elleni ellenállás szempontjából – azzal egyenértékű más mechanikai szerkezettel, illetve azzal egyenértékűnek minősített biztonsági üveggel, vagy a legalább 2x5 mm vastag üvegezésen minősített biztonsági fóliával védettek.
ajtók: Az ajtók zárását ajtónként legalább két darab, törés elleni védelemmel szerelt biztonsági (henger) zár (vagy egy darab 3 ponton záródó biztonsági (henger)zár) a zár(ak) jellemzőinek teljes kihasználásával végzi. Bejárati ajtón- ként az ajtólap minimum 3 db diópánttal van az ajtókhoz rögzítve. A két- szárnyú ajtószerkezetek reteszhúzás ellen védettek.
elektronikai védelem: A biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló helyiségben helyi riasztású elektronikus behatolás-jelző rendszer vagy riasztás esetén kivonuló szolgáltatást nyújtó távfelügyeletbe bekötött elektronikus behatolás-jelző rendszer működik
6.5. A kártérítési limit 25 000 000 forint, ha a biztosítási esemény bekö- vetkeztének időpontjában, a behatolás helyén a védelmi felület az alábbi kö- vetelményeket kielégíti:
falak, födémek: A falazatok, födémek, padozatok erőszakos áthatolás elleni ellenállása legalább a 25 cm-es – kisméretű téglából készült – tömör fal erőszakos áthatolás elleni ellenállásával azonos.
üvegfelületek: A 3 m-nél alacsonyabb alsó élmagasságú, 30x30 cm-nél nagyobb összes üvegezett felülettel rendelkező nyílászárók 2 rétegű, egyen- ként legalább 3 mm vastagságú üvegezéssel vagy legalább 6 mm vastagsá- gú, egy rétegű üvegezéssel ellátottak, és minősített ráccsal vagy – az erősza- kos áthatolás elleni ellenállás szempontjából – azzal egyenértékű más me- chanikai szerkezettel, illetve azzal egyenértékűnek minősített biztonsági üveggel vagy a legalább 2x5 mm vastag üvegezésen minősített biztonsági fó- liával védettek.
ajtók: Az ajtónak és az ajtótok szerkezetének anyaga fém, legalább 25 mm vastagságú keményfa, vagy ezekkel támadás szempontjából egyenértékű ellenállást biztosító szerkezeti kialakításúnak kell lenni. Fából készült tok ese- tén a zár reteszvasak fogadására megerősített, a falszerkezethez legalább 3 ponton rögzített ellenlemezt kell alkalmazni.
Az ajtók zárását ajtónként legalább két darab, törés és fúrás elleni védelem-
mel szerelt biztonsági (henger) zár (vagy egy darab 3 ponton záródó bizton- sági (henger)zár, a zár(ak) jellemzőinek teljes kihasználásával végzi. Bejárati aj- tónként az ajtólap minimum 3 db diópánttal van az ajtókhoz rögzítve. Bevé- sőzár alkalmazása esetén az ajtólap külső oldala fémlemezzel meg van erő- sítve. A kétszárnyú ajtószerkezetek reteszhúzás ellen védettek.
elektronikai védelem: A biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló helyiségben riasztás esetén kivonuló szolgáltatást nyújtó távfelügyeletbe be- kötött elektronikus behatolás-jelző rendszer működik
6.6. A kártérítési limit 50 000 000 forint, ha a biztosítási esemény bekö- vetkeztének időpontjában, a behatolás helyén a védelmi felület az alábbi kö- vetelményeket kielégíti:
falak, födémek: A falazatok, födémek, padozatok erőszakos áthatolás elleni ellenállása legalább a 38 cm-es – kisméretű téglából készült – tömör fal erőszakos áthatolás elleni ellenállásával azonos.
üvegfelületek: A 3 m-nél alacsonyabb alsó élmagasságú, 30x30 cm-nél nagyobb összes üvegezett felülettel rendelkező nyílászárók 2 rétegű, egyen- ként legalább 3 mm vastagságú üvegezéssel vagy legalább 6 mm vastagsá- gú, egy rétegű üvegezéssel ellátottak, és minősített ráccsal vagy – az erősza- kos áthatolás elleni ellenállás szempontjából – azzal egyenértékű más me- chanikai szerkezettel, illetve azzal egyenértékűnek minősített biztonsági üveggel vagy a legalább 2x5 mm vastag üvegezésen minősített biztonsági fó- liával védettek.
ajtók: Az ajtónak és az ajtótok szerkezetének anyaga fém, legalább 40 mm vastagságú keményfa, vagy ezekkel támadás szempontjából egyenértékű ellenállást biztosító szerkezeti kialakításúnak kell lenni. Fából készült tok ese- tén a zár reteszvasak fogadására megerősített, a falszerkezethez legalább 3 ponton rögzített ellenlemezt kell alkalmazni.
Az ajtók zárását ajtónként legalább két darab, törés és fúrás elleni védelem- mel szerelt biztonsági (henger) zár (vagy egy darab 3 ponton záródó bizton- sági (henger)zár, a zár(ak) jellemzőinek teljes kihasználásával végzi. Bejárati aj- tónként az ajtólap minimum 3 db diópánttal van az ajtókhoz rögzítve. Bevé- sőzár alkalmazása esetén az ajtólap külső oldala fémlemezzel meg van erő- sítve. A kétszárnyú ajtószerkezetek reteszhúzás ellen védettek.
elektronikai védelem: A biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló helyiségben riasztás esetén kivonuló szolgáltatást nyújtó távfelügyeletbe be- kötött elektronikus behatolás-jelző rendszer működik
6.7. A kártérítési limit 75 000 000 forint, ha a biztosítási esemény bekö- vetkeztének időpontjában, a behatolás helyén a védelmi felület az alábbi kö- vetelményeket kielégíti:
falak, födémek: A falazatok, födémek, padozatok erőszakos áthatolás elleni ellenállása legalább a 25 cm-es – kisméretű téglából készült – tömör fal erőszakos áthatolás elleni ellenállásával azonos.
üvegfelületek: A 3 m-nél alacsonyabb alsó élmagasságú, 30x30 cm-nél nagyobb összes üvegezett felülettel rendelkező nyílászárók 2 rétegű, egyen- ként legalább 3 mm vastagságú üvegezéssel vagy legalább 6 mm vastagsá- gú, egy rétegű üvegezéssel ellátottak, és minősített ráccsal vagy – az erősza- kos áthatolás elleni ellenállás szempontjából – azzal egyenértékű más me- chanikai szerkezettel, illetve azzal egyenértékűnek minősített biztonsági üveggel vagy a legalább 2x5 mm vastag üvegezésen minősített biztonsági fó- liával védettek.
ajtók: Az ajtónak és az ajtótok szerkezetének anyaga fém, legalább 40 mm vastagságú keményfa, vagy ezekkel támadás szempontjából egyenértékű ellenállást biztosító szerkezeti kialakításúnak kell lenni. Fából készült tok ese- tén a zár reteszvasak fogadására megerősített, a falszerkezethez legalább 3 ponton rögzített ellenlemezt kell alkalmazni.
Az ajtók zárását ajtónként legalább két darab, törés és fúrás elleni védelem- mel szerelt biztonsági (henger) zár (vagy egy darab 3 ponton záródó bizton- sági (henger)zár, a zár(ak) jellemzőinek teljes kihasználásával végzi. Bejárati aj- tónként az ajtólap minimum 3 db diópánttal van az ajtókhoz rögzítve. Bevé- sőzár alkalmazása esetén az ajtólap külső oldala fémlemezzel meg van erő- sítve. A kétszárnyú ajtószerkezetek reteszhúzás ellen védettek.
elektronikai védelem: A biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló helyiségben riasztás esetén kivonuló szolgáltatást nyújtó távfelügyeletbe be- kötött elektronikus behatolás-jelző rendszer működik
személyvédelem: A biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló épüle-
tet, épületrészt a vagyontárgyak őrzésével megbízott személy (őr) őrzi. Az őrnek az üzemmenet befejezésétől az üzemmenet megkezdéséig kell szol- gálatban lenni. Az őrzéssel megbízható hivatalosan bejegyzett őrző-védő vál- lalkozás is. Nem felel meg az őrzési előírásoknak, ha egy őr egy időben több telephely őrzését is ellátja.
7. Készpénz, értékpapír, értékkészlet biztosítása
7.1. Biztosítási szolgáltatás:
Pénzeszközök, értékpapírok, illetve egyéb értéktárgyak kára esetén a tényle- ges kárösszeg kerül megtérítésre, melynek felső határa ezen készletek meg- jelölt biztosítási összege vagy a kártérítési limit közül az alacsonyabb. A kamat- és árfolyamveszteségeket a biztosító nem téríti meg.
Értékpapírok esetében a megjelölt biztosítási összeg vagy a kártérítési limit közül az alacsonyabb összegen belül a hirdetményi eljárással kapcsolatos költségeket, valamint azok újra-előállítási költségét (ez utóbbiakat abban az esetben, ha azok előállítása szükséges, és meg is történik), a Budapesti Ér- téktőzsdén jegyzett értékpapírok esetében azok káresemény előtti utolsó jegyzési árfolyam-értékét, egyéb értékpapíroknál az értékpapír-forgalmazók által közölt, a káresemény időpontjára vonatkozó átlagos vételi árfolyamon számolt piaci árat, értékcikkek kára esetén azok névértékét téríti meg a biz- tosító.
7.2. Betöréses lopás kockázatra vonatkozó előírások és kártérítési limitek:
A vagyontárgyakat értéktárolóban kell tárolni. A biztosító kockázatviselése legfeljebb az értéktároló MABISZ-minősítésében szereplő értékig áll fenn. A MABISZ-minősítéssel nem rendelkező értéktárolókban elhelyezett értékre a biztosító kockázatviselése az alábbiakban ismertetett limitekig terjed.
Értéktároló | Kártérítési limit |
Lemezkazetta, pénztárgép | 50 E Ft |
Tűzmentes páncélszekrény vagy beépített páncélkazetta | 500 E Ft |
Páncélszekrény | 3 000 E Ft |
A biztosító mentesül a kárkifizetés alól, amennyiben az értéktárolót a biz- tosítási esemény időpontjában nyitva vagy nem teljes védelmi lehetősé- geit kihasználva – ideértve a beépítésre vonatkozó előírásokat is – tartot- ták.
A biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási összeg kifizetése alól, amennyi- ben a vagyontárgyak tárolására szolgáló eszköz kulcsait azzal azonos helyi- ségben tartották, és a jogtalan eltulajdonítás során az elkövető azokat fel- használhatta.
8. A küldöttrablás kockázatra vonatkozó előírások (készpénz, érték- papír szállítási előírásai)
A biztosító kockázatviselése a küldöttrablás biztosítási eseményre az alábbi li- mitekig áll fenn (biztosítási összeg):
Kockázatviselési limit | Szállítás módja |
200 000 Ft-ig | 1 fő tetszőleges módon |
200 001 – 500 000 Ft-ig | 2 fő riasztós vagy pénzt, értékpapírt értéktelenné tevő technikával felszerelt pénzszállító táskával |
500 001 – 2 000 000 Ft-ig | 2 fő riasztó jelzést adó vagy pénzt, értékpapírt értéktelenné tevő technikával felszerelt pénzszállító táskával, a 2 főből 1 fegyveres |
2 000 001 – 10 000 000 Ft-ig | 3 fő, akik közül 2 fő fegyveres, riasztó jelzést adó vagy pénzt, értékpapírt értéktelenné tevő technikával felszerelt pénzszállító táskával, gépkocsival |
A készpénz, értékpapír felvételével és szállításával megbízottak felelősséggel tartoznak az általuk átvett értékért. A megbízottak felelőssége addig tart,
amíg a készpénzt, értékpapírt a házipénztárba, bankba át nem adták, és ott el nem helyezték.
Az 1-8. pontokban található fogalmak meghatározása
Védelmi felület
A biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló telephelyen található épületbe (épületrészbe) történő, biztosítási eseményt megvalósító behato- lás helye.
Védelmi szint
A biztosító kockázatviselésének felső határát meghatározó, különböző vé- delmi felületeken, különböző védelmi berendezések meglétét feltételező védelmi kategória.
Kártérítési limit
A biztosítási esemény bekövetkeztének időpontjában a behatolás helyén megvalósult védelmi szint által meghatározott térítési felső határ, mely nem lehet magasabb, mint a biztosítási összeg, és tartalmazza a biztosítónak az egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban felmerült valamennyi szolgáltatási kötelezettségét.
Biztonsági zár
Biztonsági zárnak minősülnek az ilyen MABISZ-minősítéssel* rendelkező zárak, továbbá a legalább 5 csapos hengerzárak, a minimum 6 rotoros mágneszárak, az egy- és kéttollú lamellás zárak, amennyiben az ún. variá- ciós számuk a 10 000-et meghaladja.
Minősített rács
A legfeljebb 10x30 cm-es osztású, legalább 12 mm átmérőjű köracélból, vagy ezzel megegyező szilárdságú anyagból készült rács, amely 30 cm-en- ként, de legalább 4 db falazókörömmel – a minimális beépítési mélység 10 cm – a falazathoz van erősítve vagy ezzel – az erőszakos áthatolás elleni ellenállás szempontjából – egyenértékű műszaki megoldás.
Reteszhúzás elleni védelem
A kétszárnyú ajtók fix szárnyának rögzítését szolgáló tolóretesz függőlege- sen mozgó részének oly módon való blokkolása, mely csak nyitott ajtó- szárny esetén oldható fel.
Törés ellen védett biztonsági hengerzár
Törésvédetten szerelt a hengerzárbetét, ha a külső oldalon nem nyúlik ki az ajtó, illetve a külső oldalról nem szerelhető kivitelű biztonsági vasalat síkjá- ból.
Biztonsági üveg
A biztonsági üveg érvényes MABISZ-minősítés szerint érdemi behatolás- késleltető ellenállása következtében a minősített rács kiváltására alkalmas.
Erőszakos áthatolás elleni ellenállás
A térelhatároló szerkezet (falazat, födém, padozat, üvegezés, rácsozat, stb.) különböző (roncsolásos vagy szerelt) áthatolású célú bontással (vagy ennek kísérletével) szembeni ellenálló képessége, mely az áthatoláshoz szükséges időtartammal és erőkifejtéssel együttesen jellemezhető.
Lehetséges, de nem kizárólagos példák a falazatok áthatolási ellenállása meghatározására: 6 cm-es vastagságú, kisméretű téglából készült tömör fal áthatolási szilárdságának megfelel két kemény burkolólap (pl. legalább 12 mm-es OSB vagy más faforgács lap, legalább 12 mm-es gipszkarton lap, legalább 12 mm-es hornyolt tömörfa-burkolat, lambéria, hajópadló) és a közöttük elhelyezett hőszigetelés.
Nem elegendő, nem felel meg a 6 cm-es vastagságú, kisméretű téglából készült tömör fal áthatolási szilárdságának az egyrétegű lemez (lambéria, deszka, Betonyp-, farost-, dekorlap, 5 mm-nél vékonyabb könnyűfém-, 2 mm-nél vékonyabb vaslemez).
MABISZ-minősítés
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) Vagyonbiztosítási tagozata által felügyelt minősítési eljárás eredménye (ún. tanúsítvány). A minősítési tanú- sítvány rögzíti az adott vagyonvédelmi eszköz (termék) alkalmazásainak és alkalmazhatóságainak jellemzőit.
Bevésőzár
Az ajtólapba süllyesztetten szerelt zárszerkezet, ami fa ajtólap esetén az ajtó betörés elleni ellenálló képességét jelentősen csökkenti.
Beépített páncélkazetta
A páncélkazetta a ráhegesztett körmökkel legalább 0,4 m3 betonba van ágyazva, illetve a rögzítése – más beépítési mód esetén – ennek megfelelő.
Tűzmentes pénzszekrény
Kettősfalú, 1 mm-nél nagyobb lemezvastagságú acéllemezből készült szer- kezet. A kettős fal (az ajtó is) legalább 50 mm térközű, mely hőszigetelő anyaggal van kitöltve. A légmentesen záródó forgócsapos ajtó szúrózárral és egy különleges, legalább 5 lamellás zárral ellátott.
Páncélszekrény
Kettősfalú, legalább 4 mm lemezvastagságú acéllemezből folyamatos he- gesztéssel készített szerkezet. Oldalainak és ajtóinak legalább 70 mm tér- közzel kell rendelkezni. A kettős fal között B-200-as gyöngykavics-beton vagy más, azonos szilárdságú, illetve hővezető képességű töltőanyag helyezkedik el. Az ajtó illeszkedési tűrése max. 0,5 mm. Az ajtó forgó- csapjai belső kialakításúak, a forgócsapok melletti illeszkedő körmök becsukódáskor a szekrény falába süllyednek. Az ajtó bezárása alul és felül a nyíló oldalon legalább két-két tolórudazattal történik, amelyeknek ke- resztmetszete minimálisan a páncélszekrény lemezvastagsága négyzeté- nek háromszorosa. A kulcsok a zár nyitott állapotában nem vehetők ki a zárból.
Az OTP Csoport partnere
GÉPTÖRÉSBIZTOSÍTÁS KIEGÉSZÍTŐ FELTÉTELEI
A kiegészítő feltételek keretében a szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Vagyonbiztosítás Általános Szerződési Feltételei (VÁSZF) és a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételei meghatározásainak, kizárásainak változatlan érvényben hagyásával és azzal a feltétellel, hogy a szerződő (biz- tosított) a meghatározott pótdíjat megfizette, a biztosító szolgáltatási kötele- zettsége kiterjed a véletlen, váratlan, balesetszerűen bekövetkező biztosítási események miatt a biztosított gépekben a kockázatviselés helyén bekövetke- zett dologi károk megtérítésére, a következőkben részletezetteknek megfel- elően. Amennyiben jelen kiegészítő feltételek valamely kérdésben a VÁSZF, il- letve a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételeinek rendelkezéseitől eltérnek, akkor jelen kiegészítő feltételek rendelkezéseit kell alkalmazni.
I. Biztosítható vagyontárgyak meghatározása a géptörésbiztosítás esetében
1.
Biztosított vagyontárgyak a biztosítási szerződésben, annak ajánlatában, adatközlőiben külön listán egyedi azonosító jellel, értékkel és gyártási évvel felsorolt, működőképes és üzembe helyezett a biztosított saját tulajdoná- ban álló, valamint az általa bérelt (kölcsönvett, lízingelt) és a tűz- és elemi károk biztosításának különös feltételei szerint biztosított:
– gépek;
– gépi berendezések;
– műszerek;
– szállító- és hírközlő berendezések;
– igazgatási és egyéb felszerelések közül a gépek (a továbbiakban gépek, berendezések);
– járművek közül a munkagépként működő rendszámos járművek és a munkagépek.
Üzembe helyezett egy vagyontárgy, ha az a kipróbálás és a próbaüzem be- fejezése után, a normál üzemelésre készen áll. Hatósági vizsgára kötelezett vagyontárgyak esetén ez az időpont a hatósági engedély kiadásának napja.
2.
Nem biztosítható vagyontárgyak:
– számítógépek;
– számítógép-vezérlésű elektronikus gépek és készülékek;
– légi, illetve vízi járművek;
– közúti forgalmi engedéllyel és rendszámmal rendelkező személy-, illetve teherszállító járművek;
– műszaki elhasználódás vagy avultság miatt a termelésből (üze- meltetésből) kivont gépek, berendezések;
– építő- és bányagépek;
– önjáró mezőgazdasági gépek;
– gázmotorok.
II. A vagyontárgyak biztosítási értéke és biztosítási összege
1.
A vagyontárgyak biztosítási összege a vagyontárgy új értéke. Új érték a va- gyontárgy új állapotban történő beszerzésének költsége, beleértve a cso- magolás, a szállítás, a vám, a telepítés, a tervezés, az összeszerelés, a pró- baüzem költségeit, a licence és a fejlesztés költségeit. A beszerzési költsé- gek meghatározásánál árkedvezmények (pld.: mennyiségi engedmény, ak- cióár) nem vehetők figyelembe.
Abban az esetben, ha a biztosítani kívánt vagyontárgyat a szerződéskötés időpontjában már nem gyártják, a biztosítási összeget az utolsó gyártási
időpontban érvényes új értékének megfelelően kell meghatározni, figye- lembe véve az időközbeni árváltozásokat. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor a hasonló műszaki jellemzőkkel, paraméterekkel, ugyanazon felhasz- nálhatósággal rendelkező, kapacitásában, gazdasági mutatóiban azonos vagy egyenértékű vagyontárgy új értékének figyelembe vételével kell a va- gyontárgy biztosítási összegét meghatározni.
A vagyontárgyat időértéken jelen kiegészítő feltételek szerint NEM lehet biztosítani. Időérték alatt azon értéket értjük, amikor a vagyontárgy új ér- téke csökkentésre kerül az időközi elhasználódás (műszaki avulás) mérté- kének megfelelő összeggel.
III. Biztosítási események
1.
Géptörés kár, a gépek, gépi berendezések véletlen, előre nem látható for- mában fellépő töréskára, mely azok részleges vagy teljes működésképte- lenségét eredményezi, továbbá amennyiben kár oka kizárólag:
a. öntvény- vagy anyaghiba;
b. tervezési, gyártási vagy kivitelezési hiba;
c. hibás elhelyezés vagy telepítés, hibás beállítás vagy beszabályozás;
x. xxxxxxxx, rezonancia, alkatrészek kilazulása;
x. xxxxxxxx, kenés kimaradása, kazánokban fellépő vízhiány;
x. xxxxxxxxxx, kivéve: a hőnek, lángnak rendeltetésszerűen kitett berende- zések, alkatrészek károsodását;
g. fizikai robbanás, repedés (a centrifugális erő okozta kivételével);
h. elektromos energia közvetlen hatásai, mint rövidzárlat, földzárlat, átíve- lés, átütés, áramerősség túlzott megnövekedése, még akkor is, ha ezek szigetelési hiba, túlfeszültség miatt következtek be;
i. mérő-, szabályozó-, vezérlő- és biztonsági berendezések meghibásodása;
j. külső események mechanikus hatásai (pl. leesés, lökés, ütközés, idegen tárgyak akadályozása);
k. kezelési hiba, a gyakorlat hiánya, gondatlanság, kivéve a jogellenesen szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozást.
2.
A géptörésbiztosítás kiterjed:
– az üzembe helyezett gépekre, függetlenül attól, hogy üzemelnek, vagy állnak;
– javítás, karbantartás, áthelyezés céljából leszerelés, felszerelés vagy te- lephelyen belüli mozgatás alatt álló gépekre.
IV. A biztosításból kizárt káresemények és károk
1.
Nem terjed ki a biztosítás azokra a káreseményekre, amelyek a gép
– próbaüzeme;
– szándékos túlterhelése;
– biztonsági határt meghaladó üzemi próbája;
– telephelyen kívüli szállítás (beleértve a fel- és a lerakodást is) során keletkeztek.
2.
Nem minősül biztosítási káreseménynek, ha a kár:
a. a biztosítás megkötésekor már meglévő hibák és hiányosságok miatt keletkezett;
b. jármű, illetve önjáró munkagép által okozott közlekedési balese- tekkel összefüggésben következett be;
c. oka a gép, gépalkatrész természetes elhasználódása (kopása és öregedése), még ha az idő előtt következik is be, továbbá vegyi-, hő-, mechanikus jellegű állandó hatások, így korrózió, vízkő vagy egyéb lerakódás következtében keletkezett;
d. más módon megtérül a biztosított részére (garancia, jótállás, kár- térítés, más biztosítási szerződés stb.);
e. a kezelési utasítás szándékos megszegésével összefüggésben kö- vetkezett be;
f. tartós időjárási hatások következtében keletkezett;
g. a kockázatviselés helyén kívül következett be (pl. raktározás, fel- újítás vagy karbantartás közben;
h. a felület megkarcolása, bevágása vagy egyéb olyan sérülések for- májában keletkeztek, amelyek csak esztétikai hibát jelentenek (lakk-, illetve zománcsérülések, egyéb karcolásos károk stb.) és a rendeltetésszerű használatot nem befolyásolják;
i. a káreset során sértetlenül maradt vagyontárgyak további, a sé- rült vagyontárgyakkal való összetartozásuk folytán bekövetkező felhasználhatatlansága miatt keletkeztek;
j. cserélhető szerszámokban, öntőmintákban, mintázó hengerek- ben, gyakori elhasználódás miatt sűrűn cserélendő alkatrészekben (pl. fúrók, törőszerszámok, fűrészlapok, gumiköpenyek, tömlők, kábelek, kötelek, láncok, szíjak), tűzálló burkolatokban (bélés, betét), szigetelésekben, üvegből készült tárgyakban, üzemi- és se- gédanyagokban (pl. kenőanyagok, hűtőanyagok, tüzelőanyagok, katalizátorok, tisztítószerek) keletkeztek, kivéve, ha a biztosított vagyontárgy teljes (totál) kárt szenvedett és annak biztosítási összege az alkatrészek, tartozékok értékének figyelembevételével került meghatározásra;
x. xxxxx, repedés nélküli meghibásodás, működési zavar vagy mű- ködésképtelenség formájában merült föl;
l. szolgáltatás-kimaradással összefüggésben következett be;
m. betöréses lopás, lopás és rablás, valamint ezek kísérlete miatt ke- letkezett;
n. a biztosított által okozott olyan kár, amelyekért a magyar jog sza- bályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik;
o. lassan végbemenő deformálódás, hasadás, törés, repedés, réte- ges hasadás, felhólyagosodás, hibás csőcsatlakozás, illetve tömí- tés miatt következtek be, kivéve, ha az előbbiek géptörés kárt idéznek elő más gépszerkezetben, alkatrészben;
p. valamely kár után, a végleges helyreállítás befejeződése és az (is- mételt) üzembe helyezés között következett be;
q. géptörés, gépbaleset miatt üzemszünetből eredő veszteségek- ből, kötbérekből, bírságokból ered;
x. xxxxxxxxxxxxx kár;
s. karbantartás elmulasztásából ered;
t. épületszerkezetekben, emelőszerkezetekben, szerszámokban, gyár- tóeszközökben, öntőformákban és öntőüstökben következett be.
3.
A biztosító nem kötelezhető szolgáltatása teljesítésére, ha egy biztosítási esemény bekövetkezése miatti kárigény bejelentése után a vagyontárgyat a szükséges javítás (helyreállítás) nélkül üzemben tartják.
V. Biztosító szolgáltatása, a biztosító teljesítése
1.
A biztosító szolgáltatási (kártérítési) kötelezettségének felső határát a biz- tosítási összeg képezi, mégpedig oly módon, hogy a kártérítés a biztosítási szerződésben tételesen felsorolt vagyontárgyakra vonatkozóan külön- külön megadott biztosítási összegig terjed.
Ha egy biztosítási tétel alatt több vagyontárgy van biztosítva, és ezek közül csak egyesek károsodtak, a biztosító a károkat úgy kezeli, mintha ezen va- gyontárgyakat külön tételként biztosították volna.
2.
A jelen kiegészítő feltételekben meghatározott biztosítási események miatt bekövetkezett károkkal kapcsolatban a biztosító a biztosítási összegen belül az alábbi szolgáltatást nyújtja.
– Javítással gazdaságosan helyreállítható vagyontárgy kára esetében a biztosító a károsodott vagyontárgy szakszervizben történő, számlával igazolt javítási költségét téríti meg az esetleges értékemelkedés levoná- sa nélkül. Amennyiben a javítás során a szükségessé vált pótlás a káro- sodott alkatrésszel azonos alkatrésszel nem lehetséges, a biztosító a szolgáltatást a károsodott alkatrészhez legközelebb álló műszaki para- méterekkel rendelkező alkatrész beszerzési árának alapulvételével álla- pítja meg. A biztosító a javítható károk esetén a javítási, illetve helyreál- lítási költségek meghatározásánál figyelembe veszi a szükséges szétsze- relés és összeszerelés költségeit, a javító műhelybe szállítás és vissza- szállítás fuvarköltségeit, valamint a vámköltségeket addig a mértékig, ameddig ezek a költségek benne vannak a biztosítási összegben.
– Teljes (totál) kár esetén a károsodott vagyontárgy újértékét téríti meg. A jelen feltételek alkalmazásában a teljes (totál) kár, ha a biztosított va- gyontárgy a biztosítási esemény folytán megsemmisült, illetve nem vagy gazdaságosan nem javítható. Amennyiben a pótlás azonos va- gyontárggyal nem lehetséges, a biztosító a szolgáltatást egy a totálká- rossá vált vagyontárggyal azonos, vagy a hozzá legközelebb álló mű- szaki paraméterekkel rendelkező vagyontárgy beszerzési árának alapul- vételével állapítja meg. A biztosító teljes (totál) kár esetén az újérték meghatározásánál figyelembe veszi a fuvar (kivéve légi fuvar), a vám és a szerelés költségeit abban az esetben, ha ezeket a költségeket a biz- tosítási összeg meghatározásánál figyelembe vették, és a pótlás során ezek a költségek ténylegesen felmerültek. Azonban a biztosító nem veszi figyelembe a hatósági helyreállítási korlátozások és a műszaki ha- ladás miatti többletköltségeket.
A biztosító jelen kiegészítő feltételek alapján megtéríti a térítésköteles kár- esettel összefüggő következő költségeket, összesen a károsodott vagyon- tárgyra megállapított biztosítási összegen belül, annak 10%-áig terjedő mértékben (és ezt a biztosító a biztosítási összegtől és az önrészesedéstől függetlenül fizeti ki):
a. a biztosítással fedezett károk súlyosbodását vagy hatásai enyhítését szolgáló intézkedések következtében felmerült költségeket, amelyek a károsodott vagyontárgyak ideiglenes javításával, elszállításával, vagy egyéb vagyonbiztonságot mentő intézkedéssekkel kapcsolatban merül- tek fel, azzal a kitétellel, hogy az ideiglenes helyreállítás költségeit a biz- tosító csak annyiban vállalja, amennyiben azok a végleges helyreállítás részét képezik, és nem növelik annak költségeit;
x. xxxxxxx, romeltakarítási, maradvány eltávolítási, valamint az ezzel kap- csolatos szállítási költségeket;
c. a kár megállapítására és rendezésére vonatkozó vizsgálati, ténymegálla- pítási költségeket;
d. az újra előállítással, helyreállítással, rendezéssel kapcsolatos tervezési, lebonyolítási költségeket.
A biztosító az egy káreseménnyel kapcsolatban megállapított kártérítési összeget minden esetben csökkenti:
a. a szerződés szerinti önrészesedés összegével;
b. az értéket képviselő maradványok értékével;
c. azon összegekkel, amelyek a biztosított részére harmadik személy bár- milyen jogcímen eszközölt kifizetései alapján megtérülnek.
Amennyiben egy biztosítási esemény miatt több vagyontárgy (szerződés tétel) károsodott, a biztosítottnak a károsodott vagyontárgyakra vonatkozó önrészesedések közül a legmagasabb egyszeri önrészesedésnél nagyobb összeget nem kell viselnie.
A biztosító az általános forgalmi adót csak abban az esetben téríti meg, ha a biztosított az adó visszaigénylésére nem jogosult és a vagyontárgy hely- reállításra, illetve pótlásra került, továbbá ha az általános forgalmi adót a biztosítási összeg meghatározásánál figyelembe vették.
Ha a helyreállítás, illetve pótlás során nem az eredeti állapot jön létre, a biz- tosító csak az eredeti állapotnak megfelelő helyreállítás vagy pótlás számí- tott (becsült) költségeit téríti meg.
A hazai kereskedelemben nem beszerezhető vagyontárgyak esetén a biz- tosító a belföldön kapható hasonló jellemzőkkel, paraméterekkel, ugyan- azon felhasználhatósággal rendelkező vagyontárgy beszerzési árát veszi figyelembe.
Amennyiben a biztosított vagyontárgyakban nem biztosítási esemény miatti rongálódás, meghibásodás következtében már korábban maradandó érték-
csökkenés állt be, ideértve azt az esetet is, ha egy korábbi biztosítási esemény miatt szükséges javítás, helyreállítás nem történik meg, a biztosító a vagyon- tárgy – a fentiek miatti – csökkentett értékét tekinti biztosítási értéknek.
A biztosító nem téríti meg az összetartozó vagyontárgyak esetén (ide értve a gépek, berendezések, készülékek tartalék alkatrészeit is) azt az érték- csökkenést, amelyet a nem károsodott vagyontárgyak a többi vagyontárgy megrongálódása vagy megsemmisülése miatt elszenvedtek.
3.
Amennyiben a károsodott vagyontárgy biztosítási összege kevesebb, mint a vagyontárgy újértéke (alulbiztosítás), a biztosító aránylagos kártérítést fizet. Ha a biztosító a biztosított vagyontárgyakban bekövetkezett károk té- rítése során aránylagos kártérítést alkalmaz, akkor a biztosított költségeket is aránylagosan téríti meg.
4.
Kár esetén a biztosítottnak a tulajdonjogát, idegen vagyontárgyak esetén a rendelkezési jogát (bérlet, lízing, őrzés, megmunkálás, feldolgozás, eladás, javítás) bizonyítania kell, továbbá a tulajdonos személyét meg kell neveznie.
5.
Ha a kár bekövetkeztében a biztosítási eseményen kívül egyéb károsító ese- mény is közrehatott, a biztosító a kárt csak annyiban téríti meg, amennyi- ben az biztosítási esemény következménye.
6.
A XXXXX XXX. fejezetének x. xxxxxx tekintetében jelen kiegészítő feltételek alkalmazásában súlyosan gondatlan magatartás különösen:
a. a károsodott, illetve meghibásodott vagyontárgy – szükséges javítása (helyreállítása) nélküli – további üzemben tartása;
b. a karbantartási kötelezettség elmulasztása;
c. az üzembe helyezésre, illetve az üzemeltetésre vonatkozó előírások be nem tartása.
VI. A biztosítási összeg változása kártérítés esetén
1.
A biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése napjától a tárgyévre érvé- nyes biztosítási összeget a kártérítés összegével csökkenti, kivéve, ha a biz- tosított (szerződő) az eredeti biztosítási összegre történő emelés díját egy újabb kár bekövetkezése előtt megfizeti. A fizetendő díjat a biztosító a csökkentés összegének megfelelően – a szerződés szerinti díjtételekkel – határozza meg.
2.
Az eredeti biztosítási összegre történő emelés díja a kár bekövetkezése napjától a biztosítási szerződés szerinti évfordulóig – illetve a lejárat napjá- ig – terjedő időszakra érvényes.
A biztosítási évfordulót követően – ellenkező megállapodás hiányában – ismét az eredeti biztosítási összeg és az ennek megfelelő díj az érvényes.
3.
A teljes (totál) kárt szenvedett vagyontárgyakra (ide értve azon vagyontár- gyakat is, melyek kárát a totálkár szabályai szerint rendezte a biztosító) vo- natkozó biztosítás a rájuk eső biztosítási összeggel együtt, arányos díj- visszatérítési igény nélkül megszűnik.
Az OTP Csoport partnere
ELEKTROMOS GÉPEK ÉS SZÁMÍTÓGÉPEK BIZTOSÍTÁSÁNAK KIEGÉSZÍTŐ FELTÉTELEI
A kiegészítő feltételek keretében a szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Vagyonbiztosítás Általános Szerződési Feltételei (VÁSZF) és a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételei meghatározásainak, kizárá- sainak változatlan érvényben hagyásával és azzal a feltétellel, hogy a szer- ződő (biztosított) a meghatározott pótdíjat megfizette, a biztosító szol- gáltatási kötelezettsége kiterjed a véletlen, váratlan, balesetszerűen be- következő biztosítási események miatt a biztosított elektronikus gépek- ben, illetve számítógépekben a kockázatviselés helyén bekövetkezett do- logi károk megtérítésére, a következőkben részletezetteknek megfelelő- en. Amennyiben jelen kiegészítő feltételek valamely kérdésben a VÁSZF, illetve a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételeinek rendelkezé- seitől eltérnek, akkor jelen kiegészítő feltételek rendelkezéseit kell alkal- mazni.
I. Biztosítható vagyontárgyak meghatározása az elektronikus gépek és számítógépek biztosítása esetében
1.
Biztosított vagyontárgyak a biztosítási szerződésben, annak ajánlatában, adatközlőiben telephelyenként a gépek berendezések vagyoncsoporton belül feladott, működőképes és üzembe helyezett a biztosított saját tulaj- donában álló, valamint az általa bérelt (kölcsönvett, lízingelt) és a tűz- és elemi károk biztosítási feltételei szerint biztosított:
– számítógépek, információs és kommunikációs berendezések, elektro- mechanikus irodai berendezések:
– elektronikus számítógépek és rendszereik, valamint az ezekhez tar- tozó periféria egységek;
– a számítógépek üzemeléséhez elengedhetetlen operációs rendsze- rek;
– légkondicionáló berendezések, szünetmentes áramforrások csak az adatfeldolgozó berendezéssel összefüggésben;
– berendezéseket és gépeket vezérlő számítógép egységek.
– riasztó, mérő és vizsgáló berendezések, automatizált mérő, vizsgáló és elemző technológiai berendezések, automatizált tesztelő berendezé- sek, elektronikus pénzszámláló berendezések;
– elektromos fényszedő és sokszorosító berendezések;
– hang- és képtechnikai berendezések;
– orvosi berendezések;
– egyéb speciális berendezések/készülékek (pl. szoláriumok, kondicio- náló gépek).
Üzembe helyezett egy vagyontárgy, ha az a kipróbálás és a próbaüzem befejezése után a normál üzemelésre készen áll. Hatósági vizsgára köte- lezett vagyontárgyak esetén ez az időpont a hatósági engedély kiadásá- nak napja.
2.
Nem biztosítható vagyontárgyak:
– a számítógépek (adatfeldolgozó rendszerek) egységein, tároló- in (belső és külső adathordozóin) lévő adatsorok, programok, szellemi termékek, tervek, dokumentációk, software-ek;
– külső (nem beépített) adathordozók;
– filmek, raszterek, fóliák, textil és műanyag bevonatok, henger- bevonatok, formák és ezekhez hasonló, nem alkatrésznek mi- nősülő kellékanyagok (pl. festékszalagok, festékkazetták), illet- ve az üzemeltetési előírások, illetve a rendeltetésszerű használat
során rendszeresen cserélendő alkatrészek (pl. mintázó- és pa- pírtovábbító hengerek, szűrők), valamint a berendezés részét képező lámpák, csövek;
– pótalkatrészek;
– üzemi, illetve segédanyagok (pl. kontaktanyagok, hűtőanyagok, kenőanyagok, tisztítószerek).
II. A vagyontárgyak biztosítási értéke és biztosítási összege
1.
A vagyontárgyak biztosítási összege az a biztosítási ajánlaton feltűntetett ér- tékhatár, amely a kártérítés felső határa, anélkül hogy megjelölésre kerülne a biztosított teljes elektronikus gép és számítógép állománya. Az „első koc- kázati” biztosítási összeg nem lehet magasabb, mint 50 000 000 Ft.
III. Biztosítási események
1.
A jelen kiegészítő feltételek alapján a biztosító a biztosított vagyontár- gyakban a véletlen, előre nem látható és hirtelen bekövetkező, alábbiak- ban felsorolt események miatt bekövetkező károkat téríti meg, amelyek azok részleges vagy teljes működésképtelenségét eredményezik. Ezek:
a. kezelői hiba, ügyetlenség, gondatlanság, (amennyiben ezen esemé- nyek által előidézett sérülések vizuálisan, segédeszköz nélkül felismer- hetők);
b. leejtés, idegen tárgy ráesése vagy ütközése;
c. elektromos energia közvetlen hatásai (rövidzárlat, indukció, átívelés, áramerősség túlzott megnövekedése);
d. üvegalkatrész törése, repedése (amennyiben ezen események által elő- idézett sérülések vizuálisan, segédeszköz nélkül felismerhetők).
2.
Az elektronikus gépek és számítógépek biztosítása kiterjed:
– az üzembe helyezett gépekre, függetlenül attól, hogy üzemelnek, vagy állnak;
– javítás, karbantartás, áthelyezés céljából leszerelés, felszerelés vagy te- lephelyen belüli mozgatás alatt álló gépekre.
IV. A biztosításból kizárt káresemények és károk
1.
Nem minősül biztosítási káreseménynek, ha a kár:
a. a biztosítás megkötésekor már meglévő hibák és hiányosságok miatt keletkezett;
b. jármű, illetve önjáró munkagép által okozott közlekedési bal- esetekkel összefüggésben következett be;
c. oka a gép, gépalkatrész természetes elhasználódása (kopása és öregedése), még ha az idő előtt következik is be, továbbá vegyi-, hő-, mechanikus jellegű állandó hatások, így korrózió, vízkő vagy egyéb lerakódás következtében keletkezett;
d. más módon megtérül a biztosított részére (garancia, jótállás, kártérítés, más biztosítási szerződés stb.);
e. a kezelési utasítás szándékos megszegésével összefüggésben kö- vetkezett be;
x. xxxxxxx szállítóeszközzel történő szállítás közben keletkeztek, beleértve a fel- és lerakodást is;
g. tartós időjárási hatások következtében keletkezett;
h. anyag- és gyártási hibák miatt keletkeztek;
i. a kockázatviselés helyén kívül következett be (pl.: raktározás, felújítás vagy karbantartás közben);
j. a felület megkarcolása, bevágása vagy egyéb olyan sérülések formájában keletkeztek, amelyek csak esztétikai hibát jelente- nek (lakk-, illetve zománcsérülések, egyéb karcolásos károk stb.) és a rendeltetésszerű használatot nem befolyásolják;
k. a káreset során sértetlenül maradt vagyontárgyak további, a sé- rült vagyontárgyakkal való összetartozásuk folytán bekövetke- ző felhasználhatatlansága miatt keletkeztek;
l. cserélhető szerszámokban, gyakori elhasználódás miatt sűrűn cserélendő alkatrészekben, üzemi- és segédanyagokban (pl. ke- nőanyagok, hűtőanyagok, tüzelőanyagok, katalizátorok, tisztí- tószerek) keletkeztek;
m. szolgáltatás-kimaradással összefüggésben következett be;
n. betöréses lopás, lopás és rablás, valamint ezek kísérlete miatt keletkezett;
o. a biztosított által okozott olyan kár, amelyekért a magyar jog szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik;
p. valamely kár után, a végleges helyreállítás befejeződése és az (ismételt) üzembe helyezés között következett be;
q. biztosítási esemény bekövetkezése miatti üzemszünetből eredő veszteségekből, kötbérekből, bírságokból ered;
x. xxxxxxxxxxxxx kár;
s. karbantartás elmulasztásából ered.
2.
A biztosító nem kötelezhető szolgáltatása teljesítésére, ha egy biztosítási esemény bekövetkezése miatti kárigény bejelentése után a vagyontárgyat a szükséges javítás (helyreállítás) nélkül üzemben tartják.
V. Biztosító szolgáltatása, a biztosító teljesítése
1.
A biztosító szolgáltatási (kártérítési) kötelezettségének felső határát a biz- tosítási összeg képezi.
2.
A jelen kiegészítő feltételekben meghatározott biztosítási események miatt bekövetkezett károkkal kapcsolatban a biztosító a biztosítási össze- gen belül az alábbi szolgáltatást nyújtja.
– Javítással gazdaságosan helyreállítható vagyontárgy kára esetében a biztosító a károsodott vagyontárgy szakszervizben történő, számlával igazolt javítási költségét téríti meg az esetleges értékemelkedés levo- nása nélkül, de maximum az ajánlaton megjelölt értékhatárig (első kockázati biztosítási összegig). Amennyiben a javítás során a szüksé- gessé vált pótlás a károsodott alkatrésszel azonos alkatrésszel nem le- hetséges, a biztosító a szolgáltatást a károsodott alkatrészhez legkö- zelebb álló műszaki paraméterekkel rendelkező alkatrész beszerzési árának alapulvételével állapítja meg. A biztosító a javítható károk ese- tén a javítási, illetve helyreállítási költségek meghatározásánál figye- lembe veszi a szükséges szétszerelés és összeszerelés költségeit, a javí- tó műhelybe szállítás és visszaszállítás fuvarköltségeit, valamint a vám- költségeket, de a kártérítés felső határa ezen költségekkel együtt sem haladhatja meg az ajánlaton megjelöl értékhatárt.
– Teljes (totál) kár esetén a károsodott vagyontárgy újértékét téríti meg, de maximum az ajánlaton feltüntetett értékhatárt (első kockázati biz- tosítási összeg). A jelen feltételek alkalmazásában a teljes (totál) kár, ha a biztosított vagyontárgy a biztosítási esemény folytán megsemmi- sült, illetve nem vagy gazdaságosan nem javítható. Amennyiben a pót- lás azonos vagyontárggyal nem lehetséges, a biztosító a szolgáltatást egy a totálkárossá vált vagyontárggyal azonos, vagy a hozzá legköze- lebb álló műszaki paraméterekkel rendelkező vagyontárgy beszerzési árának alapulvételével állapítja meg. A biztosító teljes (totál) kár ese- tén az újérték meghatározásánál figyelembe veszi a fuvar (kivéve légi fuvar), a vám és a szerelés költségeit abban az esetben, ha a pótlás
során ezek a költségek ténylegesen felmerültek, de a kártérítés felső határa ezen költségekkel együtt sem haladhatja meg az ajánlaton fel- tüntetett értékhatárt.
A biztosító azonban nem veszi figyelembe a hatósági helyreállítási kor- látozások és a műszaki haladás miatti többletköltségeket.
A biztosító jelen kiegészítő feltételek alapján megtéríti a térítésköteles káresettel összefüggő következő költségeket, összesen az ajánlaton fel- tűntetett értékhatár (első kockázati összeg) 10%-áig terjedő mértékben, de a kártérítés felső határa ezen költségekkel együtt sem haladhatja meg az ajánlaton feltüntetett értékhatárt:
a. a biztosítással fedezett károk súlyosbodását vagy hatásai enyhítését szolgáló intézkedések következtében felmerült költségeket, amelyek a károsodott vagyontárgyak ideiglenes javításával, elszállításával vagy egyéb vagyonbiztonságot mentő intézkedéssekkel kapcsolatban me- rültek fel, azzal a kitétellel, hogy az ideiglenes helyreállítás költségeit a biztosító csak annyiban vállalja, amennyiben azok a végleges helyreál- lítás részét képezik, és nem növelik annak költségeit;
x. xxxxxxx, romeltakarítási, maradvány eltávolítási, valamint az ezzel kap- csolatos szállítási költségeket;
c. a kár megállapítására és rendezésére vonatkozó vizsgálati, ténymegál- lapítási költségeket;
d. az újra előállítással, helyreállítással, rendezéssel kapcsolatos tervezési, lebonyolítási költségeket.
A biztosító az egy káreseménnyel kapcsolatban megállapított kártérítési összeget minden esetben csökkenti:
a. a szerződés szerinti önrészesedés összegével;
b. az értéket képviselő maradványok értékével;
c. azon összegekkel, amelyek a biztosított részére harmadik személy bár- milyen jogcímen eszközölt kifizetései alapján megtérülnek.
A biztosító az általános forgalmi adót csak abban az esetben téríti meg, ha a biztosított az adó visszaigénylésére nem jogosult és a vagyontárgy helyreállításra, illetve pótlásra került, továbbá ha az általános forgalmi adót a biztosítási összeg meghatározásánál figyelembe vették.
Ha a helyreállítás, illetve pótlás során nem az eredeti állapot jön létre, a biztosító csak az eredeti állapotnak megfelelő helyreállítás, vagy pótlás számított (becsült) költségeit téríti meg.
A hazai kereskedelemben nem beszerezhető vagyontárgyak esetén a biztosí- tó a belföldön kapható hasonló jellemzőkkel, paraméterekkel, ugyanazon fel- használhatósággal rendelkező vagyontárgy beszerzési árát veszi figyelembe. Amennyiben a biztosított vagyontárgyakban nem biztosítási esemény mi- atti rongálódás, meghibásodás következtében már korábban maradandó értékcsökkenés állt be, ideértve azt az esetet is, ha egy korábbi biztosítá- si esemény miatt szükséges javítás, helyreállítás nem történik meg, a biz- tosító a vagyontárgy – a fentiek miatti – csökkentett értékét tekinti bizto- sítási értéknek.
A biztosító nem téríti meg az összetartozó vagyontárgyak esetén (ide értve a gépek, berendezések, készülékek tartalék alkatrészeit is) azt az ér- tékcsökkenést, amelyet a nem károsodott vagyontárgyak a többi vagyon- tárgy megrongálódása vagy megsemmisülése miatt elszenvedtek.
3.
Ennél a kockázatviselési módnál a kártérítés felső határa a biztosítási aján- laton feltűntetett biztosítási összeg, és arányos kártérítésre nem kerül sor, de a biztosítási összeget meghaladó kár megfizetésére – a tényleges kár összegétől függetlenül – a biztosított igényt nem tarthat.
4.
Kár esetén a biztosítottnak a tulajdonjogát, idegen vagyontárgyak esetén a rendelkezési jogát (bérlet, lízing, őrzés, megmunkálás, feldolgozás, el- adás, javítás) bizonyítania kell, továbbá a tulajdonos személyét meg kell neveznie.
5.
Ha a kár bekövetkeztében a biztosítási eseményen kívül egyéb károsító ese- mény is közrehatott, a biztosító a kárt csak annyiban téríti meg, amennyi- ben az biztosítási esemény következménye.
6.
A XXXXX XXX. fejezetének x. xxxxxx tekintetében jelen kiegészítő feltételek alkalmazásában súlyosan gondatlan magatartás különösen:
a. a károsodott, illetve meghibásodott vagyontárgy – szükséges javítása (helyreállítása) nélküli – további üzemben tartása;
b. a karbantartási kötelezettség elmulasztása;
c. az üzembe helyezésre, illetve az üzemeltetésre vonatkozó előírások be nem tartása.
VI. A biztosítási összeg változása kártérítés esetén
A biztosító a kifizetett kártérítési összeggel nem csökkenti a biztosítási szerződés szerinti biztosítási összeget.
Az OTP Csoport partnere
ÜVEGTÖRÉS BIZTOSÍTÁSÁNAK KIEGÉSZÍTŐ FELTÉTELEI
A kiegészítő feltételek keretében a szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételei meghatározásai- nak, kizárásainak változatlan érvényben hagyásával és azzal a feltétellel, hogy a szerződő (biztosított) a meghatározott pótdíjat megfizette, a bizto- sító szolgáltatási kötelezettsége kiterjed az üvegtörés miatt keletkezett károk megtérítésére, a következőkben részletezetteknek megfelelően. Amennyiben jelen kiegészítő feltételek valamely kérdésben a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételeinek rendelkezéseitől eltérnek, akkor jelen kiegészítő feltételek rendelkezéseit kell alkalmazni.
1.
Biztosított üvegnek minősülnek a külső és belső nyílászárók egy- vagy két- rétegű síküvegei, hőszigetelő üvegezések katedrál- és drótüvegek, 10 mm- nél vastagabb üvegek, biztonságtechnikai és balesetvédelmi üvegek, tük- rök, fényvisszaverő üvegek, plexi- és akril üvegezések, üvegtetők, ón-, ólom- és rézfoglalatokban lévő díszüvegezések, különleges homokfúvott és savmaratott üvegek, speciális épületszerkezeti üvegek (copolit és üveg- tégla), épületek külső üvegburkolatai, üvegfestmények és mozaikok, cég- táblák és reklámtáblák üvegezése, napenergia-berendezések üvegei, felül- világítók és kupolák üvegezése, üvegházak vagy télikertek üvegezése, üvegtetők, üvegpultok, vitrinek, akváriumok, terráriumok üvegezése 6 m2 táblaméret alatt.
2.
Biztosítási eseménynek minősül a biztosított üvegekben (üvegezésekben) keletkezett törés- vagy repedéskár, még abban az esetben is, ha azok
a. betöréses lopás vagy annak kísérlete során;
b. vihar vagy jégeső következtében;
c. épületek javítási, karbantartási, illetve állványozási munkái (kivéve az új építkezéseket) során
keletkeztek.
3.
A kártérítési limitösszeg a biztosító egy káreseményre, illetve egy biztosítá- si év összes káreseményére vonatkozó kártérítési kötelezettségének felső határa.
A kártérítési limitösszeg az egyes kártérítések összegével csökken, kivéve, ha a biztosított (szerződő) az eredeti kártérítési limit visszaállításának díját egy újabb kár bekövetkezése előtt megfizeti. Az eredeti kártérítési limit visszaállításának díja a kár bekövetkezése napjától a biztosítási szerződés szerinti évfordulóig – illetve a lejárat napjáig – terjedő időszakra érvényes. A biztosítási évfordulót követően – ellenkező megállapodás hiányában – ismét az eredeti kártérítési limit és az ennek megfelelő díj az érvényes.
4.
A biztosító a szerződésben rögzített kártérítési limitösszegen belül a káro- sodott üvegfelület újraüvegezési költségeit, továbbá a következő költsége- ket téríti meg:
a. az üveg pótlását akadályozó szerelvények (pl. védőberendezések, belső zárak) le- és visszaszerelési költségeit, az üvegkárra meghatározott kár- térítési összegnek megfelelő limitösszegen belül;
b. a közvetlen vagyonvédelmet szolgáló azonnali ideiglenes helyreállítás költségeit, a károsodott üvegfelület újraüvegezési költségének 20%-áig terjedő mértékben.
5. A biztosító nem téríti meg:
a. a tűz, villámcsapás, robbanás, hangrobbanás, illetve személyzet- tel ellátott légi jármű vagy annak részeinek, illetve rakományá- nak lezuhanása miatt keletkezett üvegkárokat;
b. az üveg felületén vagy annak díszítésében (ideértve a fényvédő bevonatokat és fóliákat is) karcolással, kipattogzással (kagylótö- réssel) keletkezett károkat;
c. a biztosított üveg keretében (foglalatában) keletkezett károkat;
d. a biztosítás megkötésekor már törött, repedt vagy toldott üve- gekben keletkezett további károkat;
e. a taposó üvegekben, üveg dísztárgyakban, csillárok üvegezésé- ben, neonokban és fényforrásokban keletkezett károkat.
6.
A biztosító csak külön megállapodás esetén téríti meg az üvegfelületen el- helyezett fénytörő és egyéb fóliákban, valamint az üvegfelületen lévő de- korációkban az üvegtörés miatt keletkezett károkat.
7.
A biztosító a megállapított kártérítési összegből a biztosítási szerződés sze- rinti önrészesedést levonja.
8.
Ha a kárt harmadik személy okozta, a biztosított köteles megtenni minden intézkedést annak érdekében, hogy a kárt okozó személy ismertté váljon.
9.
A biztosító a biztosítási szerződésben foglalt kiegészítő megállapodás ese- tében megtéríti a károsodott üvegfelületeken levő dekorációkban, fóliák- ban keletkezett károkat – azok helyreállítási költségeit – is.
A biztosító szolgáltatási kötelezettsége káreseményenként 50%-kal halad- hatja meg azt az összeget, amelyet a kiegészítő megállapodás hiányában térített volna.
Az OTP Csoport partnere
SZÁLLÍTMÁNY KOCKÁZATOK BIZTOSÍTÁSÁNAK KIEGÉSZÍTŐ FELTÉTELEI
A kiegészítő feltételek keretében a szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Tűz- és elemi károk biztosításának Különös Feltételei meghatározá- sainak, kizárásainak változatlan érvényben hagyásával és azzal a feltétellel, hogy a szerződő (biztosított) a meghatározott pótdíjat megfizette, a bizto- sító szolgáltatási kötelezettsége kiterjed a saját tulajdnú, illetve a biztosított által üzemeltetett fuvareszközzel történő saját tulajdonú áruk szállításai időtartama alatt bekövetkezett véletlen balesetek és a szállítás rendes fo- lyamatával együtt járó veszélyek okozta károk megtérítésére, a követke- zőkben részletezetteknek megfelelően. Amennyiben jelen kiegészítő felté- telek valamely kérdésben a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltéte- leinek rendelkezéseitől eltérnek, akkor jelen kiegészítő feltételek rendelke- zéseit kell alkalmazni.
1.
A biztosító kockázatviselése a biztosítási időszak alatti összes szállításra ki- terjed, ezen belül minden egyes szállítás esetén a biztosítás hatálya
– abban az időpontban kezdődik, amikor a biztosított vagyontárgyakat szállításra kész állapotban a tárolás helyéről azonnali elfuvarozás végett elmozdítják;
– érvényes a szokásos szállítás egész tartamára, kiterjesztve a kényszerát- rakodásokra, továbbá azon közbenső tárolásokra, útvonaltól való elté- résekre és azon szállítási késedelmek idejére, amelyek a biztosított ha- táskörén kívül esnek, azzal a korlátozással, hogy a közbenső tárolás idő- tartama nem haladhatja meg a 15 napot és
– abban az időpontban végződik, amikor a biztosított vagyontárgyakat a rendeltetési (tárolási) helyre leszállították.
A biztosító kockázatviselése a biztosított telephelyei közötti szállításokra csak abban az esetben terjed ki, ha a szállítás során közút igénybevétele is szükséges.
2.
Biztosított vagyontárgyaknak minősülnek mindazok a vagyontárgyak (pl. anyagok, áruk, munkaeszközök), amelyek a biztosított tevékenység folyta- tása érdekében a biztosított kockázatán belül kiszállításra, illetve beszállí- tásra kerülnek.
3.
Nem biztosított vagyontárgyak:
a. készpénz, értékpapír és értéktárgyak;
b. hordozható számítógépek, telefonok (ideértve minden hordoz- ható kommunikációs és személyhívó berendezést);
c. jogszabály által a fuvarozásból kizárt vagyontárgyak.
4.
A biztosító az egy időben szállított vagyontárgyakra vonatkozó káresemé- nyenkénti limitösszeget a biztosítási szerződésben, kölcsönös megállapo- dás alapján rögzíti. A biztosítási időszakon (maximum egy év) belüli maxi- mális kártérítési limitösszeg a káreseményenkénti limit kétszerese. A bizto- sító az önrészesedés mértékét a biztosítási szerződésben, kölcsönös megál- lapodás alapján rögzíti.
5.
A biztosító a biztosított vagyontárgyakban keletkezett azon károkat téríti meg, amelyeket az alábbi események (a továbbiakban: biztosítási esemé- nyek) okoztak:
a. tűz, villámcsapás, robbanás;
x. xxxxx, jégverés, felhőszakadás, árvíz, földcsuszamlás, kő- és földomlás;
c. a szállító járművet ért baleset;
x. xxxxx, más építmények beomlása, kivéve, ha a szállító jármű vezetője nem tartotta be a magassági- vagy súlykorlátozást;
x. xxxxxxx, átrakás vagy kirakás közben bekövetkezett baleset.
f. teljes szállítmány és a szállítóeszköz együttes eltűnése
A teljes szállítmány és a szállítóeszköz együttes eltűnése biztosítási esemény bekövetkezése miatti szállítmánykárokat csak az alábbiak együttes teljesü- lése esetén téríti a biztosító:
– a szállítójármű szilárd tetővel/felépítménnyel rendelkezett;
– a szállítójárművet lezárt állapotban parkolták le;
– a szállítójármű rendelkezett MABISZ által minősített, működőképes ri- asztó és/vagy indításgátló berendezéssel, amelyet a szállítójármű leállí- tása után aktív állapotba helyeztek;
– a biztosított szállítmányt a szállítójármű rakterében, kívülről nem látha- tó módon tárolták;
– a szállítójármű eltulajdonítása reggel 6 és este 10 óra között történt, kivéve, ha a lezárt szállítójárművet lezárt, szilárd falazatú helyiségben parkolták le.
6.
A biztosító megtéríti továbbá azokat a ráfordításokat, amelyeket a biztosí- tott a szállított vagyontárgyak mentése, az azokat közvetlenül fenyegető további kár elhárítása és valamely bekövetkezett kár enyhítése érdekében szükségesnek tarthatott, továbbá a kármegállapítás szükséges költségeit, amennyiben magát a kárt a feltételek alapján megtéríteni köteles.
7.
A kártérítés és a ráfordítások összege nem haladhatja meg a káresemé- nyenkénti kártérítési limitösszeget, kivéve, ha a ráfordítások a biztosító uta- sítására történtek.
A biztosító a kártérítési összegből a szerződésben meghatározott önrésze- sedés összegét káreseményenként levonja.
8.
A biztosítási fedezetből az alábbi kockázatokból eredő károk kizár- tak:
a. a szállítójármű alkalmatlansága, illetve túlterhelése;
b. a szállított vagyontárgyak sajátos természete, különösen kiszára- dása, apadása, súlyvesztesége, kivéve, ha az ilyen kár biztosítási esemény következtében állott elő;
c. a kereskedelemben szokásos mennyiségi, méret- és súlykülönbö- zetek vagy veszteségek;
d. öngyulladás, tűz vagy robbanás esetében akkor, ha a szerződő vagy biztosított tudtával, de a biztosító tudta nélkül a biztosított vagyontárgyakat olyan vagyontárgyakkal rakják össze, amelyek öngyulladás, tűz- vagy robbanásveszélyesek;
e. tartalomhiány sértetlen külső burkolaton belül;
f. a szükséges csomagolás hiányának vagy hiányosságának követ- keztében bekövetkezett károk, a helytelen berakodás vagy elhe- lyezés, amennyiben ezt maga a szerződő vagy a biztosított végzi vagy irányítja.
9.
A biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem terjed ki :
a. a telephelyen belüli szállítások (anyagmozgatás) során keletke- zett károk megtérítésére;
b. a biztosított fuvarozói tevékenységével kapcsolatos szállítmá- nyokban keletkezett károk megtérítésére;
c. a 3. pontban felsorolt vagyontárgyakban keletkezett károk meg- térítésére.
10.
A biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése napjától a tárgyévre érvé- nyes kártérítési limitösszeget a kifizetett kártérítés összegével csökkenti,
kivéve, ha a szerződő az eredeti összegre történő emelés díját egy újabb kár bekövetkezése előtt megfizeti.
Az eredeti kártérítési összegre történő emelés díja a kár bekövetkezése napjától a biztosítási szerződés szerinti évfordulóig – illetve a lejárat napjá- ig – terjedő időszakra érvényes. A biztosítási évfordulót követően – ellen- kező megállapodás hiányában – ismét az eredeti limitösszeg(ek) és az ennek(ezeknek) megfelelő díj az érvényes.
Az OTP Csoport partnere
ÜZEMSZÜNET-BIZTOSÍTÁS KIEGÉSZÍTŐ FELTÉTELEI
A kiegészítő feltételek keretében a szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételei meghatározásainak, kizárá- sainak változatlan érvényben hagyásával és azzal a feltétellel, hogy a szerződő (biztosított) a meghatározott pótdíjat megfizette, a biztosító szolgáltatási köte- lezettsége kiterjed az üzemszüneti károk megtérítésére, a következőkben rész- letezetteknek megfelelően. Amennyiben jelen kiegészítő feltételek valamely kérdésben a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételeinek rendelkezé- seitől eltérnek, akkor jelen kiegészítő feltételek rendelkezéseit kell alkalmazni.
I. Üzemszüneti biztosítási események
1.
Üzemszüneti biztosítási esemény a biztosított üzemszerű gazdasági tevé- kenységének kényszerű szüneteltetése, ha annak oka:
a. tűz és robbanás (a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Xxxxxxxxxx XX.
A, B, C, D pontokban bekövetkezett események miatt) vagy
b. a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Xxxxxxxxxx XX. Biztosítási ese- mények pontban felsorolt minden biztosítási esemény, kivéve:
– földrengés,
– vezetékes vízkár,
– árvíz,
illetve, mindhárom esetben, az a. és b. pont szerinti fedezeti körbe tar- tozó biztosítási események miatti oltás, mentés, bontás vagy kiürítés során keletkezett kár.
2.
A biztosító üzemszüneti veszteségekkel kapcsolatos szolgáltatási kötele- zettsége csak abban az esetben áll be, ha az üzemszünetet kiváltó esemény miatt a vagyonbiztosítási szerződés alapján a vagyontárgyakban keletkezett kárt megtéríteni köteles és a keletkezett vagyoni kár olyan jellegű vagy mértékű, hogy a biztosított az üzemmenet szüneteltetésére kényszerül.
3.
Nem áll be a biztosító szolgáltatási kötelezettsége, ha az üzemszü- netet kiváltó ok:
a. készpénz, értékpapír, üzleti könyvek és üzleti feljegyzések, illetve az üzletmenettel kapcsolatos okiratok, számlák és hasonlók meg- semmisülése, eltulajdonítása vagy megrongálódása;
b. tervek, rajzok, mikrofilmek, mágnesszalagok és egyéb adathor- dozók megsemmisülése, eltulajdonítása vagy megrongálódása.
4.
A biztosító nem téríti meg az olyan üzemszüneti veszteségeket, amelyek az üzemmenet egyéb okból történő tényleges szünetelte- tése alatt következtek be (pl. átalakítás, felújítás, szezonális szüne- teltetés stb.). A biztosító ezekben az esetekben is kártérítést nyújt arra a tartamra eső üzemszüneti veszteségekre, amellyel az egyéb- ként szükséges (tervezett) üzemszünet a biztosítási esemény bekö- vetkezése miatt meghosszabbodott.
5.
A biztosító nem téríti meg azon megnövekedett üzemszüneti vesz- teségeket, amelyek a következő okok miatti üzemszüneti tartam meghosszabbodása következtében keletkeztek:
a. rendkívüli, az üzemszünet alatt bekövetkezett események (kivé- ve az 1. pont szerinti események) vagy tartós körülmények;
b. az üzem, üzemmenet bővítése vagy olyan újítások, amelyeket a
biztosítási esemény bekövetkezése utáni helyreállítás során ve- zettek be;
c. hatósági újjáépítési vagy üzemeltetési korlátozások;
d. a helyreállítás szokatlan mértékű elhúzódása tulajdoni-, birtoklá- si-, bérleti jogviszony tisztázása, hagyatéki, illetve peres ügyek le- bonyolítása vagy egyéb hasonló események miatt;
x. xxxx a biztosított a megsérült, megsemmisült vagyontárgyak helyreállításáról, pótlásáról nem vagy nem időben gondoskodik;
f. mert a károsodott vagyontárgyakkal összetartozó, sértetlen va- gyontárgyak a biztosított üzemben nem használhatók fel.
II. Forgalom
1.
Forgalom a biztosítási szerződésben rögzített, biztosított telephelyen/he- lyeken folytatott üzleti tevékenység – gyártás, kereskedelem, egyéb szolgál- tatás – során eladott és leszállított árukért, illetve szolgáltatásokért a bizto- sított részére fizetett vagy fizetendő pénzösszeg (a biztosított forgalomtól függő árbevétele).
2.
A forgalomhoz kapcsolódó meghatározások:
a. Éves forgalom: egy üzemszünetet okozó káresemény bekövetkezési időpontját közvetlenül megelőző 12 hónap alatt elért árbevétel.
b. Mértékadó forgalom: egy üzemszünetet okozó káreseményt közvet- lenül megelőző 12 hónap abban az időszakában elért forgalom, amely megegyezik a kártérítési időszakkal.
c. Nyereség-hányad: a biztosítási időszakot (a tárgyévet) megelőző üz- letév bruttó nyereségének és ugyanezen üzletév forgalmának hánya- dosa.
A biztosító a nyereség-hányadot az üzemszünet évében érvényesülő – a biztosított tevékenységére egyébként is ható – külső körülmények miatt módosíthatja.
III. Kártérítési időszak
1.
A kártérítési időszak az az időszak, amely alatt a biztosítási eseménynek ha- tása van a biztosított üzleti tevékenységére.
2.
A kártérítési időszak az üzemszünetet okozó biztosítási esemény bekövet- kezésekor veszi kezdetét és legkésőbb a maximális kártérítési időszak végé- vel zárul.
3.
A maximális kártérítési időszak az a biztosítási szerződésben meghatározott időtartam, ameddig a biztosító – üzemszüneti veszteségekkel kapcsolatos
– szolgáltatási kötelezettsége fenn áll.
IV. Biztosítási összeg, kártérítési limit
1.
A biztosítási összeg a tárgyévet megelőző év bruttó nyereségének és a tárgyévre tervezett bruttó nyereségnövekedésnek az összege.
2.
A kártérítési limit biztosítási eseményenként a biztosítási összeg kártérítési időszakkal arányos része.
3.
Bruttó nyereség az az összeg, amellyel
– a forgalomnak, a záró kész- és félkész termékeknek és a befejezetlen termelés záró értékének az összege meghaladja;
– a nyitó kész- és félkész termékeknek, valamint a befejezetlen termelés nyitó értékének és a nem biztosított üzemeltetési (működési) költsé- geknek az összegét.
A bruttó nyereség összegét valamint a nem biztosított működési költsége- ket a biztosítottnál szokásos könyvelési módszerrel, az érvényben levő ren- delkezések szerint számított értékcsökkenés figyelembe vételével kell meg- határozni.
4.
A biztosítási összeg (bruttó nyereség) meghatározásánál az alábbi üzemel- tetési (működési) költségek nem vehetők figyelembe:
a. bármilyen fajtájú adó, vagyon után fizetendő rendkívüli adó és illeték;
b. az áruk, a nyersanyagok, a segédanyagok, az üzemanyagok megvételé- re történő kiadások, ha ezek nem az üzemfenntartást szolgálják;
c. az olyan nyereségek és költségek, amelyek nincsenek összefüggésben az üzemmenettel (pl.: tőkebefektetés, spekulációs- és ingatlanügyletek).
Abban az esetben, ha a biztosítási összeg az előírásoktól eltérően mégis tartalmaz a felsoroltak szerinti veszteségeket, a biztosító akkor sem köte- lezhető ezek megfizetésére. Ilyen esetben a biztosító a biztosítható tényle- ges üzemszüneti veszteségeknek megfelelően csökkenti a biztosítási össze- get és a különbözetre számított biztosítási díjat visszautalja a szerződő ré- szére.
5.
A biztosítási összeg változása kártérítés esetén:
a. a biztosító egy üzemszüneti biztosítási esemény bekövetkezése után a tárgyévre vonatkozó biztosítási összeget az üzemszünet miatti kártérítés összegével csökkenti, kivéve ha a biztosított az eredeti biztosítási összeg- re történő emelés díját megfizeti;
b. a biztosítottnak ezt díjat az üzem újraindítása után, de egy további biz- tosítási esemény bekövetkezése előtt kell megfizetnie;
c. a biztosítási évfordulót követően – ellenkező megállapodás hiányában – ismét az eredeti biztosítási összeg és díj az érvényes.
V. Biztosítási szolgáltatás, a kártérítési összeg meghatározása
1.
Az üzemszünet biztosítás feltételei szerinti fedezet kizárólag az olyan brut- tó nyereség csökkenésre vonatkozik, amelynek oka:
– a forgalom csökkenése és
– az üzemi költségek növekedése.
2.
A forgalom csökkenése és az üzemi költségek növekedése miatt kifizethe- tő kártérítés összegét az alábbiak szerint kell értelmezni:
a. a forgalom csökkenése esetében a kártérítés összegét úgy kell megha- tározni, hogy a nyereség-hányaddal meg kell szorozni a mértékadó for- galom és a kártérítési időszak alatti tényleges forgalom különbségét;
b. az üzemi költségek növekedése esetében a kártérítés összege – figye- lembe véve a Nem biztosított Állandó Költségek záradék előírásait – egyenlő azokkal az ésszerű és szükséges többletköltségekkel, amelyek kizárólag azért keletkeztek, hogy a kártérítési időszak alatt ezen költsé- gek nélkül bekövetkező forgalomcsökkenés kisebb vagy elkerülhető le- gyen, azonban a kártérítés összege nem haladhatja meg a többletkölt- ségekkel elkerült forgalomcsökkenés és a nyereség-hányad szorzata- ként meghatározott összeget.
A fentiek szerint meghatározott kártérítési összegből le kell vonni minden olyan, a kártérítési időszak alatt megtakarított költséget és kiadást, amelyet – a tevékenységével kapcsolatban – a biztosítottnak a bruttó nyereségből kelle- ne fedeznie, de az üzemszünet következtében az adott költségekre vagy kia- dásokra vonatkozó fizetési kötelezettsége megszűnik vagy mértéke csökken. A biztosító a szerződésben meghatározott önrészesedés összegét a kár- összegből minden esetben levonja. Abban az esetben, ha az önrészesedés
időtartamban került meghatározásra, akkor az ezen időszakra arányosan eső összeggel csökkenti a kárösszeget.
3.
A biztosító a kártérítési összeg meghatározásánál módosíthatja a biztosítá- si szerződésben meghatározott éves forgalom, mértékadó forgalom és nye- reség-hányad adatokat a biztosított üzleti tevékenységét befolyásoló külső (piaci) körülményeknek, illetve azoknak a változásoknak megfelelően, ame- lyek akár a káresemény bekövetkezése előtt, akár az után hatással voltak az üzleti tevékenységre vagy akkor is hatással lettek volna, ha a káresemény (üzemszünet) nem következik be.
Minderre azért van szükség, hogy a módosított számadatok alapján a le- hető legpontosabban meg lehessen állapítani, hogy a biztosított milyen üz- leti eredményeket ért volna el a káresemény bekövetkezése nélkül a kár- eseményt követő időszak alatt.
4.
A biztosítási szerződésben meghatározott biztosítási összegek nem szolgál- nak bizonyítékul az üzemszüneti veszteségek tényleges mértékére.
5.
A biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem haladhatja meg a biztosítási szerződésben meghatározott biztosítási összeget, illetve a biztosításra fel- adott egyes tételeknek a káresemény bekövetkezésekor érvényes biztosítá- si összegét.
A biztosító szolgáltatási kötelezettsége úgyszintén nem haladhatja meg az ugyanabban a biztosítási időszakban bekövetkezett korábbi üzemszüneti károkra kifizetett kártérítési összegek után megmaradó biztosítási összeget, kivéve, ha a biztosító beleegyezett a biztosítási összeg eredeti értékre tör- ténő visszaállításához.
6.
A biztosító az üzemleállást követő 30 nap után – a biztosított kérésére – a várható üzemszüneti tartamra minimálisan megállapítható (becsült) kárté- rítési összeg 80%-ának erejéig kártérítési előleget folyósíthat a végleges kártérítés terhére. A biztosító az eltelt 30 nap üzemszüneti veszteségei alapján határozza meg a minimális kártérítési összeget.
Amennyiben a minimális kártérítési összeg a 30 nap eltelte előtt is meg- határozható, akkor a biztosított ennek megfelelően kérheti az előleg kifi- zetését.
Záradék: Nem biztosított állandó költségek
1.
Abban az esetben, ha a biztosítási szerződés nem nyújt fedezetet a bizto- sított üzleti tevékenység egyes vagy bizonyos állandó költségeire – azok a bruttó nyereségnek a feltételekben meghatározott módon történő kiszá- mításakor levonásra kerültek –, az üzemi költségek növekedése miatti kár- térítés összege a többletköltségek olyan arányban csökkentett része, ami- lyen arányban van a szerződés szerinti bruttó nyereség a bruttó nyereség és a nem biztosított állandó költségek összegével.
2.
A nem biztosított működési költségeket a biztosítási ajánlatban tételesen fel kell sorolni.
VI. Könyvvezetési kötelezettség
1.
A biztosított köteles a jogszabályokban és szabályzatokban számára előírt könyvvezetési és bizonylati kötelezettségének eleget tenni. Az üzleti köny- veket és az azokban történt bejegyzéseket tanúsító bizonylatokat elkülö- nítve – biztonságos helyen – köteles megőrizni.
2.
A fentiek megsértése esetén a biztosító mentesül a szolgáltatási kö- telezettsége alól, kivéve ha a biztosított kötelességszegése sem a káreset, sem a biztosító szolgáltatási kötelezettségének és annak mértékének megállapítását nem befolyásolja.
VII. Szakértői eljárás
1.
Üzemszüneti biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosított és a bizto- sító közösen és egymás írásbeli értesítése mellett külön-külön is szakértőt, illetve szakértői szervezetet kérhet fel szakvélemény elkészítésére.
2.
A biztosítottnak engedélyeznie kell a tőle elvárható mértékben a bizto- sító megbízottjának és szakértőjének minden, a kár okának, nagyságá- nak, valamint az üzemszünettel kapcsolatos kártérítés összegének meg- állapításával kapcsolatos vizsgálatot, kérésre betekintésre vagy írásban rendelkezésre kell bocsátania minden erre vonatkozó információt és bizonylatot.
A biztosítottnak különösképpen a következőkben felsorolt dokumentu- mokat kell rendelkezésre bocsátania: az üzleti könyveket, leltárokat, mérle- geket és eredményességi számításokat, valamint segédkönyveket, számlá- kat és bizonylatokat a folyó és az elmúlt 3 évről, amennyiben ezen évek üzemvitele a kár megítélése szempontjából lényeges lehet.
3.
A biztosított a kármegállapítás során köteles a biztosító, illetve szakértője
részére minden írásbeli és szóbeli információt a valóságnak megfelelően és hiánytalanul megadni.
4.
Mind a biztosító, mind a szakértők azonos módon kötelezettek a tudomá- sukra jutott adtok (körülmények) üzleti titokként történő kezelésére.
VIII. Biztosítási díj
1.
A biztosító az üzemszünet-biztosítás díját minden esetben az egy üzleti évre (12 hónapra) meghatározott biztosítási összegnek megfelelően állapítja meg.
2.
A biztosító a tárgyévet megelőző év tényadatai, valamint a tárgyév terv- adatai alapján határozza meg a tárgyévi biztosítási összeget. Ennek meg- felelően a biztosított előzetes díjat fizet. A tárgyév tényadatainak megfele- lően a biztosító jogosult utólag a biztosítási díj elszámolására, melyhez a biztosított köteles – legkésőbb a biztosítási évfordulót követő 30 napon belül – a tárgyévre vonatkozó tényleges – a biztosítási szerződésben meg- határozott tételes bontású – forgalmi adatait megküldeni. Az elszámolás szerinti díjkülönbözet a következő évi díjjal esedékes.
Az OTP Csoport partnere
VANDALIZMUS KOCKÁZAT BIZTOSÍTÁSÁNAK KIEGÉSZÍTŐ FELTÉTELEI
A kiegészítő feltételek keretében a szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételei meghatározásai- nak, kizárásainak változatlan érvényben hagyásával és azzal a feltétellel, hogy a szerződő (biztosított) a meghatározott pótdíjat megfizette, a bizto- sító szolgáltatási kötelezettsége kiterjed a vandalizmus miatti károk megté- rítésére, a következőkben részletezetteknek megfelelően. Amennyiben jelen kiegészítő feltételek valamely kérdésben a Tűz- és elemi károk bizto- sítása Különös Feltételeinek rendelkezéseitől eltérnek, akkor jelen kiegészí- tő feltételek rendelkezéseit kell alkalmazni.
1.
Biztosított vagyontárgynak minősülnek:
– saját és idegen tulajdonú ingatlanok (épületek, építmények);
– saját és idegen tulajdonú műszaki berendezések, felszerelések, gépek (ide nem értve a forgalmi engedélyre kötelezett gépjárműveket), forgal- mi engedélyre nem kötelezett járművek.
2.
Vandalizmus: Biztosítási esemény az idegen személy által elkövetett szán- dékos rongálás, ha ezzel – a biztosított telephelyek területén lévő – bizto- sított vagyontárgyakban olyan mértékű kárt okoz, amely a károsodott va- gyontárgy további rendeltetésszerű használatához szükségessé teszi annak javítását, helyreállítását, illetve pótlását.
Jelen feltételek szempontjából rongálásnak minősül a biztosított vagyon- tárgyak testi erővel, kézi eszközzel vagy emberi erővel irányított eszköz al- kalmazásával okozott fizikai károsítása.
3.
A biztosító nem téríti meg:
– a vagyontárgyak esztétikai kárait (pl. graffiti);
– a megrongált vagyontárgyak hibás működéséből vagy működés- képtelenségből eredő következményi károkat;
– a Betöréses lopás, rablás és küldöttrablás biztosításának kiegészí- tő feltételei I. Betöréses lopás és rongálás 4. pont alapján térülő károkat;
– az egyszerű lopási – ide nem értve a vagyontárgy eltulajdonítása
során az el nem tulajdonított tartószerkezetben okozott rongá- lást – és a lopásból eredő következményi károkat;
– gyújtogatás, robbantás miatti károkat;
– a biztosított vagyontárgyban keletkező mennyiségcsökkenési kárt, kivéve ha ez minőségcsökkenéssel jár együtt;
– a hatósági intézkedések során az eljáró hatóságok által okozott károkat.
4.
Nem minősül idegen személynek – a VÁSZF 7. fejezet 1. pontjában felsorolt személyeken túl – a biztosított biztosítási adatközlőkön fel- sorolt telephelyén a biztosított szolgáltatását igénylő vagy igénybe vevő, illetve munkavégzés céljából ott tartózkodó személy.
5.
A biztosítási összeg a biztosító egy biztosítási év alatt nyújtható kártérítésének felső határa, amely az egyes káreseményekre történő kártérítés összegével csökken, kivéve, ha a biztosított (szerződő) az eredeti kártérítési limit visszaál- lításának díját egy újabb kár bekövetkezése előtt megfizeti. Az eredeti kárté- rítési limit visszaállításának díja a kár bekövetkezése napjától a biztosítási szer- ződés szerinti évfordulóig – illetve a lejárat napjáig – terjedő időszakra érvé- nyes. A biztosítási évfordulót követően – ellenkező megállapodás hiányában
– ismét az eredeti kártérítési limit és az ennek megfelelő díj az érvényes.
6.
Amennyiben a biztosító a kárt jelen feltételek alapján megtéríteni köteles, úgy a javítás, helyreállítás, pótlás költségein felül megtéríti azokat a ráfor- dításokat, amelyeket a biztosított a vagyontárgyak károsodásával összefüg- gésben közvetlenül fenyegető további kár elhárítása és a kár enyhítése ér- dekében végez. A kártérítés és a ráfordítások összege nem haladhatja meg az aktuális biztosítási összeget, kivéve, ha ehhez a biztosító előzetesen írás- ban hozzájárult.
7.
A biztosító a kártérítési összegből a szerződésben meghatározott önrésze- sedés összegét káreseményenként levonja.
Az OTP Csoport partnere
SZOLGÁLTATÁS KIMARADÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ KÁROK BIZTOSÍTÁSÁNAK KIEGÉSZÍTÔ FELTÉTELEI
A kiegészítő feltételek keretében a szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételei meghatározásai- nak, kizárásainak változatlan érvényben hagyásával és azzal a feltétellel, hogy a szerződő (biztosított) a meghatározott pótdíjat megfizette, a bizto- sító szolgáltatási kötelezettsége kiterjed a biztosított részére más szerveze- tek által szolgáltatott elektromos áram, víz, gáz, távhő kimaradásából, illet- ve a szolgáltatási szerződésben előírt paraméterek dokumentálhatóan bi- zonyított megváltozásából származó vagyoni károkra és az azokkal kap- csolatos helyreállítás költségeire. Amennyiben jelen kiegészítő feltételek va- lamely kérdésben a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételeinek rendelkezéseitől eltérnek, akkor jelen kiegészítő feltételek rendelkezéseit kell alkalmazni.
1.
A biztosítási fedezet nem terjed ki a szolgáltatások kimaradásából származó gazdasági hátrányokra és azokra az esetekre, ha a szol-
gáltató a szolgáltatás változtatását vagy leállítását jelezte a biztosí- tott felé, illetve ha a szolgáltatás változtatását (leállítását) hatósági- lag rendelték el.
2.
A károk rendezéséhez a biztosított szükséges igazolásokat a szolgáltatás ki- maradásáról köteles beszerezni, ez a bizonylat a jogalap-elbírálás és a kár- térítés feltétele.
3.
A biztosítottnak igazolnia kell, hogy a szolgáltatás kimaradásának tényét a szolgáltatónak haladéktalanuk bejelentette.
4.
Ha a szolgáltatás kimaradásáért a szolgáltató felelőssége egyértelműen bi- zonyított, akkor a biztosító visszkereseti jogával él a szolgáltató felé.
Az OTP Csoport partnere
BUSZMEGÁLLÓK BIZTOSÍTÁSÁNAK KIEGÉSZÍTŐ FELTÉTELEI
A kiegészítő feltételek keretében a szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételei meghatározásai- nak, kizárásainak változatlan érvényben hagyásával és azzal a feltétellel, hogy a szerződő (biztosított) a meghatározott pótdíjat megfizette, a bizto- sító szolgáltatási kötelezettsége kiterjed a buszmegállók vagyontárgyaiban keletkezett károk megtérítésére, a következőkben részletezetteknek meg- felelően. Amennyiben jelen kiegészítő feltételek valamely kérdésben a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételeinek rendelkezéseitől eltérnek, akkor jelen kiegészítő feltételek rendelkezéseit kell alkalmazni.
1.
Biztosított vagyontárgynak minősülnek az Önkormányzat tulajdonában és/vagy kezelésében lévő, buszmegállók területén telepített vagyontárgyak (váróépítmények, padok, korlátok stb.).
2.
Jelen kiegészítő feltételekben az egyes buszmegállók vonatkozásában a kockázatviselési hely – a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint – a buszközlekedés igénybevétele során a buszra történő le- és felszállásra, va- lamint várakozásra kijelölt terület.
3. Biztosítási esemény
a. a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Xxxxxxxxxx XX. Biztosítási ese- mények pontban felsorolt események mindegyike, feltéve, hogy az ál- taluk okozott károsodás a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükségessé teszi annak javítását, helyreállítását vagy pótlását;
b. csak külön megállapodás alapján: az a. pont szerinti események miatt a biztosított vagyontárgyak üvegezésében keletkező törés- vagy repedés- kár.
4. Nem minősülnek biztosítási eseménynek
a. a használhatóságot nem befolyásoló horpadási, karcolási, görbü- lési, vetemedési károk;
b. a csak a festésen vagy festésben keletkezett károk;
c. a biztosított vagyontárgyon lévő hirdetések károsodása miatti követelések;
d. a biztosított vagyontárgy károsodása miatti személysérüléses károk;
e. a szemétgyűjtőkben keletkezett károk;
f. a hatósági intézkedések során az eljáró hatóságok által okozott károk.
5.
A biztosítási összegen belül a biztosító külön kártérítési limitet határoz meg a 3. a. és 3. b. pontban írt eseményekre vonatkozóan, melyeket a szerző- désben rögzít.
6.
Mindkét kártérítési limitre igaz, hogy a biztosító egy biztosítási év alatt nyújtható kártérítésének felső határát jelöli, amely az egyes káresemények- re történő kártérítés összegével csökken, kivéve, ha a biztosított (szerződő) az eredeti kártérítési limit visszaállításának díját egy újabb kár bekövetke- zése előtt megfizeti. Az eredeti kártérítési limit visszaállításának díja a kár bekövetkezése napjától a biztosítási szerződés szerinti évfordulóig – illetve a lejárat napjáig – terjedő időszakra érvényes. A biztosítási évfordulót kö- vetően – ellenkező megállapodás hiányában – ismét az eredeti kártérítési limit és az ennek megfelelő díj az érvényes.
7.
Amennyiben a biztosító a kárt jelen feltételek alapján megtéríteni köteles, úgy a javítás, helyreállítás, pótlás költségein felül megtéríti azokat a ráfor- dításokat, amelyeket a biztosított a vagyontárgyak károsodásával összefüg- gésben közvetlenül fenyegető további kár elhárítása és a kár enyhítése ér- dekében végez. A kártérítés és a ráfordítások összege nem haladhatja meg az aktuális biztosítási összeget, kivéve, ha ehhez a biztosító előzetesen írás- ban hozzájárult.
8.
A biztosító a kártérítési összegből a szerződésben meghatározott önrésze- sedés összegét káreseményenként levonja.
Az OTP Csoport partnere
KÖZTÉRI PARKOK, JÁTSZÓTEREK BIZTOSÍTÁSÁNAK KIEGÉSZÍTŐ FELTÉTELEI
A kiegészítő feltételek keretében a szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételei meghatározásai- nak, kizárásainak változatlan érvényben hagyásával és azzal a feltétellel, hogy a szerződő (biztosított) a meghatározott pótdíjat megfizette, a biztosí- tó szolgáltatási kötelezettsége kiterjed a köztéri parkok, terek, játszóterek vagyontárgyaiban keletkezett károk megtérítésére, a következőkben részle- tezetteknek megfelelően. Amennyiben jelen kiegészítő feltételek valamely kérdésben a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Feltételeinek rendelke- zéseitől eltérnek, akkor jelen kiegészítő feltételek rendelkezéseit kell alkal- mazni.
1.
Biztosított vagyontárgynak minősülnek az Önkormányzat tulajdonában és/vagy kezelésében lévő, köztéri parkokban, köztereken, játszótereken az Önkormányzat által állandó jelleggel telepített vagyontárgyak.
2.
Jelen kiegészítő feltételekben a parkok, közterek, játszóterek esetében a biz- tosított telephely értelmezése: az a terület, amelyet ezekre vonatkozóan a földhivatali nyilvántartás vagy a település helyi rendezési terve tartalmaz.
3. Biztosítási esemény
a. a Tűz- és elemi károk biztosítása Különös Xxxxxxxxxx XX. Biztosítási esemé- nyek pontban felsorolt események mindegyike, feltéve hogy az általuk okozott károsodás a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szük- ségessé teszi annak javítását, helyreállítását vagy pótlását;
b. a Vandalizmus kockázat biztosításának kiegészítő feltételei megkötése esetén: a Vandalizmus kockázat biztosításának kiegészítő feltételei sze- rinti károk.
4. Nem minősülnek biztosítási eseménynek
a. a használhatóságot nem befolyásoló horpadási, karcolási, görbü- lési, vetemedési károk;
b. a festésen vagy festésben keletkezett károk;
c. a szemétgyűjtőkben keletkezett károk;
d. a növényekben keletkezett károk;
e. a biztosított vagyontárgyakon vagy azokban lévő hirdetések ká- rosodása miatti követelések;
f. a biztosított vagyontárgy károsodása miatti személysérüléses károk;
g. a hatósági intézkedések során az eljáró hatóságok által okozott károk.
5.
A biztosítási összegen belül a biztosító külön kártérítési limitet határoz meg a 3. a. és 3. b. pontban írt eseményekre vonatkozóan, melyeket a szerző- désben rögzít.
6.
A 3. a. pontra vonatkozó kártérítési limit káreseményenként legfeljebb 15 millió forint/káresemény, ezen belül maximum a biztosítási összeg, és 30 mil- lió forint/biztosítási év, ezen belül maximum a biztosítási összeg. A kártérí- tési limit a biztosító egy biztosítási év alatt nyújtható kártérítésének felső ha- tárát jelöli, amely az egyes káreseményekre történő kártérítés összegével csökken, kivéve, ha a biztosított (szerződő) az eredeti kártérítési limit vissza- állításának díját egy újabb kár bekövetkezése előtt megfizeti. Az eredeti kár- térítési limit visszaállításának díja a kár bekövetkezése napjától a biztosítási szerződés szerinti évfordulóig – illetve a lejárat napjáig – terjedő időszakra érvényes. A biztosítási évfordulót követően – ellenkező megállapodás hiá- nyában – ismét az eredeti kártérítési limit és az ennek megfelelő díj az érvé- nyes.
7.
A 3. b. pontra vonatkozó kártérítési limit a Vandalizmus kockázat biztosítá- sának kiegészítő feltételei alapján megkötött kiegészítő fedezet kártérítési li- mitjével megegyezik, azzal összevontan kezelendő: a jelen feltételek és a Vandalizmus kockázat biztosításának kiegészítő feltételei alapján biztosított vagyontárgyak vandalizmus kárai együttesen csökkentik a vandalizmusra meghatározott kártérítési limitet.
8.
Amennyiben a biztosító a kárt jelen feltételek alapján megtéríteni köteles, úgy a javítás, helyreállítás, pótlás költségein felül megtéríti azokat a ráfordí- tásokat, amelyeket a biztosított a vagyontárgyak károsodásával összefüg- gésben közvetlenül fenyegető további kár elhárítása és a kár enyhítése ér- dekében végez. A kártérítés és a ráfordítások összege nem haladhatja meg az aktuális biztosítási összeget, kivéve, ha ehhez a biztosító előzetesen írás- ban hozzájárult.
9.
A biztosító a kártérítési összegből a szerződésben meghatározott önrésze- sedés összegét káreseményenként levonja.
Az OTP Csoport partnere
FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁS ÁLTALÁNOS SZERZÔDÉSI FELTÉTELEI (FÁSZF)/2009
1. A felelősségbiztosítás általános feltételeinek tartalma
A jelen feltételek azokat a kikötéseket, rendelkezéseket tartalmazzák, ame- lyeket – ellenkező szerződéses kikötés hiányában – a Groupama Garancia Biztosító Zrt. (1051 Xxxxxxxx, Xxxxxxx 0. xxxx 00., a továbbiakban: bizto- sító) felelősségbiztosítási szerződéseire, illetve biztosítási szerződéseinek felelősségbiztosítást tartalmazó részére alkalmazni kell, feltéve, hogy a szerződést e feltételekre hivatkozással vagy e feltételekre hivatkozással is kötötték.
2. A szerződés alanyai
2.1. A szerződő
A szerződő az a személy, aki az ajánlatot teszi a biztosítónak a biztosítási szerződés megkötésére, a biztosítóval a biztosítási szerződést megköti és a biztosítási díjat fizeti. A szerződő azonos is lehet a biztosítottal.
2.2. A biztosított
A biztosított az a személy, akit a biztosítási ajánlaton ekként neveztek meg, és aki követelheti, hogy a biztosító az adott szerződésben megállapított mértékben, a szerződésben meghatározott körben és feltételekkel mente- sítse őt olyan kár megtérítése alól, amelyért jogszabály alapján felelős.
2.3. A károsult
Az a személy, akinek a biztosított a jogellenes és felróható károkozó ma- gatartásával kárt okoz.
3. A biztosítási esemény
A biztosítási esemény a biztosított jogellenes, és felróható károkozó maga- tartása, és az ennek következtében támasztott kárigény lehet, amely pon- tos meghatározását a különös feltételek tartalmazzák.
A biztosítási érdek a biztosított vagyoni helyzetében a károkozás miatt vár- ható vagyoni csökkenés megakadályozása.
4. A szerződés létrejötte
4.1. A szerződő a szerződés megkötését írásbeli ajánlattal kezdeményezi. A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre. A biztosító a szerződés létrejöttének feltételéül különböző adatok, okiratok, és egyéb nyilatkozatok megtételét kötheti ki.
4.2. A szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító az ajánlatra tizenöt napon belül nem nyilatkozik. Ilyen esetben a szerződés az ajánlatnak a biztosító vagy képviselője részére történt átadása időpontjára visszamenő hatállyal jön létre.
4.3. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött, vagy a különös feltételeken alapuló szerződés eltér a biztosítási szabályzattól (feltételektől), a biztosító tizenöt napon belül írásban javasolhatja, hogy a szerződést a szabályzatnak megfelelően módosítsák. Ezt a határidőt attól a naptól kell számítani, amelyen az ajánlat a biztosítónak kötvénykiállításra jogosult szervéhez beérkezett. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el, vagy arra tizenöt napon belül nem válaszol, az elutasítástól, illetőleg a módosító javaslat kézhezvételétől számított tizenöt napon belül a szerződést harminc napra írásban felmondhatja.
4.4. Az írásbeli megállapodást, illetőleg a biztosító elfogadó nyilatkozatát biztosítási kötvény (igazolójegy, biztosítási bélyeg) kiállítása pótolja. Ha a kötvény tartalma a fél ajánlatától eltér, és az eltérést a fél tizenöt napon belül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ezt a rendelkezést lényeges eltérésekre csak akkor lehet alkalmazni, ha a biz- tosító az eltérésre a szerződő fél figyelmét a kötvény kiszolgáltatásakor írás-
ban felhívta; ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának meg- felelően jön létre.
4.5. A szerződő fél biztosítási kötvény kiadását akkor is követelheti, ha a szerződés más módon már létrejött.
4.6. Az ajánlatot a biztosító a törvényes határidőn belül akkor is elutasít- hatja indokolás nélkül, ha az ajánlaton megjelölésre került a kockázatvise- lés kezdete, és a szerződő díjat, díjelőleget is fizetett. A biztosító a biztosí- tási ajánlatot – függetlenül attól, hogy az ajánlat átadásával egyidejűleg vagy azt követően készpénzfizetés vagy pénzátutalás (díjelőleg fizetés) tör- tént-e, és függetlenül attól, hogy az ajánlaton a kockázatviselés kezdete feltüntetésre került-e – annak valamely szervezeti egységéhez történő be- érkezéstől számított 15 napon belül indoklás nélkül visszautasíthatja. Visszautasítás esetén az esetleg befizetett pénzösszeget a biztosító az aján- lattevőnek az erről szóló értesítését követő 15 napon belül visszafizeti. Az első díjrészlet készpénzben történő befizetéséről szóló igazolás kiállítása önmagában nem jelenti a szerződés létrejöttét.
5. A szerződés tartama, a biztosítási időszak
5.1. A szerződés – ha a felek írásban másként nem állapodnak meg – ha- tározatlan tartamú.
5.2. A biztosítási időszak egy biztosítási év, a biztosítási év a biztosítási idő- szak kezdetétől számított egy év. A biztosítási időszak kezdete az a naptá- ri nap, melyben a biztosító kockázatviselése megkezdődik. A biztosítási év- forduló minden évben a szerződés létrejöttének megfelelő naptári nap
6. A kockázatviselés – a szerződés hatálybalépésének – kezdete
6.1. A biztosítás az azt követő napon lép hatályba – amennyiben a felek között a biztosítási szerződés érvényesen létrejött (pl. az ajánlatot nem uta- sította vissza a biztosító) –, amikor a szerződő fél az első díjat a biztosító számlájára vagy pénztárába befizeti, illetőleg amikor a díj megfizetésére vo- natkozóan halasztásban állapodtak meg, vagy a biztosító díj iránti igényét bírósági úton érvényesíti.
Ha a szerződő fél a díjat a biztosító képviselőjének fizette, a díjat legkésőbb a fizetés napjától számított negyedik napon a biztosító számlájára, illetőleg pénztárába beérkezettnek kell tekinteni; a szerződő fél azonban bizonyít- hatja, hogy a díj korábban érkezett be.
6.2. A biztosítási szerződés a szerződés hatálya alatt okozott, bekövetke- zett és legkésőbb a biztosítási szerződés megszűnését követő harmincadik napon a biztosítónak írásban bejelentett károkra nyújt fedezet.
6.3. A károkozás időpontja az időpont, amikor a kárt előidéző cselekményt elkövették, illetve mulasztással okozott kár esetében az az időpont, amikor az elmulasztott cselekményt még a kár bekövetkezése nélkül meg lehetett volna tenni. Sorozatkár esetén a károkozás időpontja a sorozatkárhoz ve- zető első cselekmény időpontja.
A kár bekövetkeztének időpontja testi sérülés, egészségkárosodás esetén a sérülés, illetve károsodás, halál esetén a halál beálltának időpontja, dologi károk esetén a károsodás időpontja. Sorozatkár esetén a kár bekövetkez- tének időpontja a sorozatkár káreseményei közül az első káresemény.
A kár bejelentésének időpontja az a nap, amelyen a biztosított a kárese- ményt a biztosítónak írásban bejelentette.
6.4. A biztosítási szerződésből eredő összes igény elévülésének ideje 3 év.
7. A kockázatviselés területi hatálya
A biztosító kockázatviselése kizárólag Magyarország területén, a szerző- désben rögzített kockázatviselési hely(ek)re terjed ki.
8. A biztosítási szerződés megszűnésének az esetei, és a megszűnés esetén a felek jogai és kötelezettségei
8.1. A szerződés lejárata
A határozott időre létrejött biztosítási szerződés a tartam lejártakor, tehát a megállapított időtartam utolsó napjával külön írásbeli értesítés nélkül meg- szűnik akkor is, ha arra további díjfizetés történik. A biztosítási díjnak a szer- ződés megszűnését követő befizetése nem jelenti a megszűnt biztosítási szerződés újra érvénybe helyezését. A szerződés megszűnését követő idő- szakra befizetett díjat a biztosító a beérkezést követő 15 munkanapon belül köteles visszafizetni. A szerződő a lejáratot követő kockázatviselési kezdet- tel új, visszamenőleges hatállyal nem bíró ajánlatot tehet a biztosító részére.
8.2. A szerződés felmondása
A határozatlan időre kötött szerződést a felek – mind a szerződő, mind a biz- tosító – a biztosítási időszak végére, külön indoklás nélkül írásban 30 napos felmondási idővel felmondhatják. Ha bármelyik szerződő fél a biztosítási szer- ződést nem a biztosítási időszak végére, hanem korábbi időpontra mondja fel, ez nem a felmondás Felelősségbiztosítás Általános Szerződési Feltételei (FÁSZF)/2009 érvénytelenségét eredményezi, hanem azt, hogy a felmondás csak a biztosítási időszak végével hatályosul.
A határozott tartamú szerződés a lejárat időpontja előtt csak a felek közös megegyezésével szűntethető meg, írásban. Ha azonban a szerződés három évnél hosszabb időre szól, és a felek nem kötötték ki, hogy az a megállapí- tott időtartam eltelte előtt is felmondható, a negyedik évtől kezdve a szerző- dést bármelyik fél felmondhatja. Ez esetben a biztosító a szabályzat szerint követelheti annak a díjengedménynek a megfizetését, amelyet a szerződés hosszabb tartamára tekintettel a biztosítottnak nyújtott (tartamengedmény).
8.3. Biztosítási esemény bekövetkezésének lehetetlenné válása, ér- dekmúlás
Ha a biztosítási szerződés hatályának kezdete előtt a biztosítási esemény be- következett, bekövetkezése lehetetlenné vált, vagy a biztosítási érdeke meg- szűnt, a szerződés, illetőleg annak megfelelő része nem válik hatályossá. Ha a szerződés hatálya alatt a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált, vagy a biztosítási érdek megszűnt, a szerződés, illetőleg annak megfele- lő része az adott hónap utolsó napjával megszűnik. A biztosító annak a hó- napnak az utolsó napjáig járó díj megfizetését követelheti, amelyben kocká- zatviselése véget ért. A szerződőnek, illetve biztosítottnak a jelen szabályzat
15. pontjában leírtaknak megfelelően kell bejelentenie a biztosítási esemény bekövetkezésének lehetetlenné válásával, valamint az érdekmúlással kap- csolatos változásokat. Amennyiben a szerződés részbeni megszűnése esetén a szerződő, illetve a biztosított a fenti lényeges körülmények változását közli a biztosítóval, a biztosító tizenöt napon belül írásban javaslatot tehet a szer- ződés módosítására, illetőleg – ha a kockázatot a szabályzat értelmében nem vállalhatja – a szerződést harminc napra írásban felmondhatja.
8.4. Díjfizetés elmulasztása, díj-nemfizetés
A biztosítási díj esedékességétől számított harmincadik nap elteltével a bizto- sítási szerződés megszűnik, ha addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és a biztosítótól a szerződő vagy a biztosított írásban nem kapott halasztást, illető- leg a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette. A biztosítási díj nemfizetése miatt megszűnt szerződés törlésének tényéről a biztosító nem küld külön írásbeli értesítést. A díjfizetés elmulasztása a törvény erejénél fogva eredményezi a biztosítási szerződés megszűnését, ezért a megszűnést követő- en teljesített díjak sem a szerződés hatályának meghosszabbodását, sem új szerződés keletkezését nem eredményezik, az alábbi kivétellel. Ha a biztosító a szerződés díj nemfizetés miatti megszűnésétől számított három hónapon belül a szerződő, illetve biztosított által befizetett díjat 15 napon belül nem utasítja vissza, a szerződés a díjfizetést követő nap 0. órájától újból hatályba lép. Ennek feltétele, hogy az utólagos díjfizetés fedezi a folyó biztosítási év még kiegyenlítetlen díját, levonva abból azt a díjrészt, mely arra az időre esik, amíg a biztosító a szerződés megszűnése folytán a kockázatot nem viselte. Az újra érvénybe helyezéssel, valamint a díj utólagos megfizetésével sem terjed ki a biztosító kockázatviselése arra az időszakra, amely a szerződés díj-nemfize- tés miatti megszűnése, és az újra érvénybe helyezés időpontja között telt el.
9. Biztosítási összeg és önrészesedés
9.1. A káreseményenkénti biztosítási összeg (a továbbiakban kártérítési limit) az a legmagasabb összeg, amit a biztosító egy biztosítási eseménnyel
összefüggésben megtérít. Ez akkor is érvényes, ha a térítési kötelezettség – viselt felelősségük arányában – több személyt terhel, illetve ha több sze- mély lép fel kártérítési igénnyel. A biztosítási időszakra meghatározott kár- térítési limit pedig az a legmagasabb összeg, amelyet a biztosító egy bizto- sítási időszak alatt összesen megtéríthet.
9.2. Kombinált kártérítési limit esetén több felelősségbiztosítási fedezetre együttesen kerül meghatározásra egy káreseményenkénti vagy biztosítási időszakra vonatkozó kártérítési limit, és ebben az esetben a limitet bármely fedezet alapján bejelentett káresemény vagy káresemények kimeríthetik.
9.3. Szublimit az (1) illetve a (2) pontokban definiált kártérítési limitek vala- melyikén belül az egyes kockázatokra meghatározott kártérítési limit.
9.4. A szerződésben – egy évesnél hosszabb tartamú szerződés esetén – a biztosítási összeg éves bontásban a szerződés teljes időtartamára is meg- határozható.
9.5. A biztosító – káreseményenként – a megállapított kártérítés összegé- ből a szerződésben meghatározott nagyságú önrész összegét levonja.
9.6. Az önrészesedés abszolút összegben és/vagy a kárösszeg százalékában állapítható meg.
10. Sorozatkár
10.1. A sorozatkár eseményeit egy káreseménynek kell tekinteni, és ez esetben a kárbejelentés időpontja az az időpont, amikor a sorozatkár első káreseményét írásban a biztosított ellen benyújtják.
10.2. Sorozatkár:
a. Minden olyan kár, amely ugyanannak a hanyag cselekedetnek, hibának vagy mulasztásnak a következménye vagy eredménye. Hanyag cseleke- detnek, hibának vagy mulasztásnak tekintendő, ha egynél több csele- kedetet vagy mulasztást ugyanazon vagy hasonló okból vagy indítékból mulasztottak vagy követtek el feltéve, hogy az a vonatkozó üggyel jogi- lag, pénzügyileg vagy technikailag kapcsolatos.
b. Egynél több olyan cselekedet vagy mulasztás, mely ugyanazt a veszte- séget eredményezi, és/vagy
c. Olyan kár, melyért egy kötvényben biztosított, egynél több személy te- hető felelőssé.
11. A biztosító visszakövetelési joga
11.1. A biztosító visszakövetelheti a biztosítottól a kifizetett kártérí- tési összeget, ha a biztosított:
a. a kárt szándékosan vagy
b. az alábbiak szerint súlyosan gondatlannak minősülő magatartá- sával idézte elő.
11.2. Súlyosan gondatlan a biztosított károkozása:
a. ha e tényt bíróság, vagy más hatóság határozatával megállapította;
b. ha a károsult kára a biztosítottra irányadó hatósági vagy szerző- dési kármegelőzési előírások súlyos és/vagy folyamatos megsérté- se miatt következett be;
c. a biztosított engedély nélkül, vagy hatáskörének, feladatkörének túllépésével végzett tevékenysége során okozta a kárt;
d. a biztosított a jogszabályokban, egyéb kötelező rendelkezések- ben megkívánt személyi és tárgyi feltételek hiányában folytatja tevékenységét és ez a tény a károkozásban közrehatott;
e. ha a biztosított a kárt a foglalkozás szabályainak súlyos megsér- tésével okozta;
f. ha a biztosított a kárt súlyosan ittas vagy kábítószer hatása alatt lévő állapotban és ezzel az állapotával összefüggésben okozta;
g. a különös vagy a kiegészítő feltételekben, valamint az egyes biz- tosítási szerződésekben megállapított, a biztosított súlyosan gon- datlan magatartásának egyéb eseteiben.
11.3. A visszkereset szabályai nem alkalmazhatók, ha a biztosított bizonyít- ja, hogy a károkozó magatartás nem volt jogellenes.
12. A biztosító mentesülése
A biztosítót a károsulttal szemben a biztosított szándékos vagy sú- lyosan gondatlan magatartása sem mentesíti. A szándékos károko- zás, továbbá a súlyos gondatlanságnak a szerződésben megállapí- tott eseteiben azonban követelheti a biztosítottól a kifizetett bizto-
xxxxxx összeg megtérítését, kivéve, ha a biztosított bizonyítja, hogy a károkozó magatartás nem volt jogellenes.
13. A biztosító szolgáltatásai a biztosítási esemény bekövetkezte esetén
Felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosított követelheti, hogy a biz- tosító a szerződésben megállapított mértékben mentesítse őt olyan kár megtérítése alól, amelyért jogszabály szerint felelős.
13.1. A kártérítés szabályai:
a. A biztosító a balesetből eredő munkaképtelenség, vagy munkaképesség csökkenés esetében a keresetveszteséget (jövedelemkiesést) illetőleg a járadékot, továbbá a tartást pótló járadékot, és a nem vagyoni kártérí- tést is a szerződésben meghatározott biztosítási összegen belül, a ma- gyar jog által meghatározott terjedelemben és mértékben teljesíti a ká- rosultnak. A járadékot a jogosultnak a szerződésben meghatározott biz- tosítási összegen belül a fizetési kötelezettség kezdő időpontjától a jo- gosultság lejártáig fizeti meg. A járadékfizetéssel járó személyi sérüléses károk esetén a biztosító csak a maximált kár és a járadék tőkeértékének arányában számított kárt téríti meg járadék formájában. A járadék a ká- rosult kérésére egy összegben is átadható.
b. Felmerült kárként a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést, azaz azt az értéket téríti meg a biztosító, amelytől a károsult valamely dolog megsemmisülése, elpusztulása, elvesztése, megrongálódása, értékcsök- kenése, stb. folytán elesett vagy egyébként károsodott.
c. Megtéríti a biztosító – a biztosítási összeg keretein belül – azt a kártérí- tést és költséget, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.
d. A biztosító – a biztosítási összegen belül – megtéríti a fedezetbe vont káresemények folytán ténylegesen felmerült, szükséges, indokolt és iga- zolt a kárelhárítás és a kárenyhítés körébe tartozó költségeket a követ- kezők szerint:
– A biztosítási eseménnyel kapcsolatos – a biztosítottat terhelő – oltás, mentés romeltakarítás költségeit.
– A károk súlyosbodásának megakadályozását vagy hatásai enyhítését szolgáló intézkedések következtében felmerülő költségeket.
– A kár megállapítására, és rendezésére vonatkozó vizsgálati (labo- ratóriumi) valamint esetleges ténymegállapítási költségeket, ha a biz- tosító előzetes hozzájárulásával történt.
– A helyreállítással kapcsolatos tervezői, szakértői költségeket.
– A kárenyhítés és kárelhárítás körébe eső költségeket a biztosító akkor is megtéríti, ha azok nem vezettek eredményre.
e. A biztosító a kártérítés összegéből a maradványértéket és a máshonnan megtérülő kárértéket jogosult levonni.
f. A biztosító kártérítést kizárólag a mindenkor érvényes törvényes belföl- di fizetőeszközben, banki átutalással teljesít, de a kártérítésre jogosult és a biztosító ettől eltérő fizetési módban is megállapodhatnak.
13.2. A kárrendezés szabályai:
a. A károk mennyiségi és összegszerű megállapítása a biztosító helyszíni vizsgálata után a károsulttal, és a biztosítottal való együttműködést kö- vetően történik meg.
b. A biztosító a megállapított kártérítési összeget az önrészesedés levoná- sa után a károsultnak fizeti ki.
c. A biztosított csak annyiban követelheti, hogy a biztosító az ő kezéhez teljesítsen, amennyiben a károsult követelését közvetlenül kielégítette.
d. A biztosított és a károsult egyezsége a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a biztosító tudomásul vette, a biztosított bírósági mar- asztalása, pedig csak akkor, ha a biztosító a perben részt vett, a biztosí- tott képviseletéről gondoskodott vagy ezekről lemondott.
e. A biztosítónak jogában áll mentesítenie magát a további kifizetésektől a kártérítési összegnek a károsult javára történő letétbe helyezésével. A kártérítés mértékének végleges megállapításakor a biztosító a letétbe helyezett összegből teljesít a károsult részére. Ha a biztosító a károsult- tal történt megegyezéssel vagy egyéb módon a kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a biztosított ellenállása miatt meghiúsul, a biz- tosító a megegyezés szerint fizetendő kártérítési összeget a károsult ré- szére rendelkezésre tartja addig az időpontig, amíg a biztosított nem
rendelkezik, illetve az ügy el nem évül. A biztosított ellenállása miatt fel- merülő többletkárt, költséget, kamatot a biztosítás nem fedezi.
f. A biztosító szolgáltatása a kárrendezés befejezéséhez szükséges utolsó okirat biztosítóhoz történő beérkezését követő 15 munkanapon belül esedékes.
g. A biztosító a kárrendezési eljárást a károkozás idején érvényben lévő szerződési feltételek alapján folytatja le.
13.3. A járadék tőkésítésére vonatkozó rendelkezések:
A károsult javára szóló járadékfizetési kötelezettség esetén a biztosító a nettó tőketartalékot a megállapított fix tartamra vagy élethosszig (életjára- dék) szólóan képezi, a biztosításmatematikai elvek szerint. A nettó tőketar- talék értéke életjáradék esetén az egy év során kifizetendő járadékok össze- gének és az ügyfél várható élettartamának a szorzata.
A biztosító a tőketartalék részeként, a járadékfolyósításhoz kapcsolódó költségek fedezetére a képzéskori szükséglet szerint 3-10% közötti költ- ségtartalékot is képez.
14. A biztosítással nem fedezett események és károk, kizárások és korlátozások
14.1. Nem fedezi a biztosítás:
a. azokat a károkat, amelyeket a biztosított maga szenved el;
b. azokat a károkat, amelyeket a biztosított a Ptk. 685.§. b) pontjá- ban felsorolt közeli hozzátartozójának, alkalmazottjának vagy megbízottjának okoz;
c. ha a biztosított jogi személy vagy jogi személyiséggel nem ren- delkező egyéb szervezet , akkor a a biztosított tulajdonosainak és azoknak a Ptk. 685.§. b) pontjában felsorolt közeli hozzátartozó- inak okozott károkat;
d. a biztosított tulajdonában álló jogi személynek illetve jogi sze- mélyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetnek okozott káro- kat a biztosított tulajdoni hányadának arányában;
e. a biztosított birtokában levő (így például: bérelt, haszonbérbe vett, kölcsönzött) avagy hivatása gyakorlásánál fogva magánál tartott (így például: megmunkált, feldolgozott, javított, szállított) idegen dologban keletkezett, illetve dologgal okozott károk;
f. több biztosított esetén a biztosítottak egymásnak okozott kárait;
g. a biztosított vezető tisztségviselői által, ilyen minőségükben oko- zott károkat;
h. a biztosított teljesítési segédje és/vagy alvállalkozója által oko- zott károkat;
i. vagyon- és értéktárgyak megrongálásából, elvesztéséből, meg- semmisüléséből vagy ellopásából származó károkat;
x. xxxxxxxxxxxx, jótállási és garancia igényekből eredő károkat;
k. tisztán pénzügyi veszteségből eredő károkat (tisztán pénzügyi veszteség az a kár, amely nem személyi sérülés, egészségkároso- dás, halál, dologi kár, illetve személyiségi jogi kár és nincs ilyen tí- pusú károkkal kapcsolatban sem);
l. államigazgatási jogkörben okozott károkat;
m. a szexuális zaklatással, rágalmazással, becsületsértéssel kapcsola- tos károkat;
n. USA, Kanada területén folytatott bármely tevékenységgel kap- csolatos károkat.
14.2. A biztosító nem kötelezhető szolgáltatás teljesítésére a követ- kezőkben felsorolt események bekövetkezése esetén, még akkor sem, ha ezekkel összefüggésben (következményeként) a különös vagy kiegészítő feltételek szerinti biztosítási események valamelyike következik be:
a. harci cselekmények és háborús események bármelyik fajtája, to- vábbá harci eszközök által okozott sérülés vagy rombolás, vala- mint katonai vagy polgári hatóságok rendelkezései;
b. felkelés, lázadás, zavargás, fosztogatás, sztrájk (akár bejelentett, akár bejelentés nélküli), munkahelyi rendzavarás vagy elbocsátott munkások rendzavarása, politikai szervezetek megmozdulásai;
c. egyes egyének vagy csoportok által elkövetett terrorakciók, füg- getlenül attól, hogy az politikai, vallási, gazdasági vagy egyéb in- díttatású szélsőségeserőszak alkalmazását jelenti a magán- vagy a köztulajdon ellen;
d. biológiai és/vagy kémiai – nem békés cselekményekből származó
– kockázatokból eredő károk;
e. a biztosított által üzemeltetett járművek,munkagépek által oko- zott nem baleseti jellegű útrongálási, valamint talaj vagy növényi kultúrák letaposásával okozott károk;
f. a lassú, folyamatos állagromlással okozott károk, amelyek zaj, rázkódás, szag, füst, kormozódás, korrózió, gőz vagy egyéb ha- sonló hatások következtében állottak be;
g. vér- és vérkészítmények gyártói, vérbankok és véradományozó intézetek tevékenységéből eredő károk;
x. a biztosított jogszabályban írt felelősségénél szigorúbb, szerző- désben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötele- zettségen alapuló károk;
i. a hasadó anyagok robbanásából, nukleáris reakcióból vagy su- gárzásból, ionizáló vagy lézersugárzásból, mágneses vagy elek- tromágneses mezők sugárzásából eredő közvetlen vagy közve- tett károk;
j. az azbeszt vagy azbeszt tartalmú termékek kezeléséből, feldol- gozásából, gyártásából, eladásából, forgalmazásából, tárolásából vagy használatából származó károk;
k. internet és email tartalomszolgáltatók tevékenységével kapcsola- tos károk,szoftverek vagy más elektronikus adathordozók hibás működéséből, elektronikus adatvesztésből és adattörlésből eredő károk, internetes vírusok által okozott károk.
14.3. A biztosító kockázatviselési köre nem terjed ki a biztosított ré- szére megtérülő, illetve más biztosítással fedezett károkra, továbbá
a. a gépjármű-felelősségbiztosítási károkra;
b. az építés-szerelési tevékenységgel okozott károkra;
c. a szállítmányozással kapcsolatos felelősségi károkra.
14.4. A különös vagy kiegészítő feltételek, illetve a biztosítási szer- ződés további kizárásokat tartalmazhatnak.
14.5. Amennyiben a biztosított a biztosító által írásban adott előírá- sokat, utasításokat nem tartotta be, és a károk ezzel összefüggésben keletkeztek, a biztosító kötelezettsége nem áll be.
15. A felek együttműködése
15.1. Tájékoztatási, közlési kötelezettség:
a. A biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szem- pontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett.
b. A biztosított, a biztosító kérésére – a titok- és adatvédelmi szabályok be- tartásával – köteles a biztosító kockázata és a szerződés szempontjából jelentős okiratokat, szerződéseket, hatósági határozatokat (társasági szerződés, különféle szabályzatok, munkaköri leírás stb.) a biztosító ré- szére átadni.
c. A szerződőnek, biztosítottnak 15 napon belül be kell jelentenie, ha más biztosító társasággal olyan biztosítási eseményre is szóló felelősségbiz- tosítási szerződést kötött, amelyre érvényes szerződés szerint a biztosí- tó kockázatviselése kiterjed.
15.2. Változás-bejelentési kötelezettség:
a. A biztosítási kockázat szempontjából lényeges, a szerződésben megha- tározott, és a közlési kötelezettség körébe vont körülmények változását a biztosított haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül köteles a biz- tosítónak bejelenteni, különös tekintettel az alábbi változásokra:
– tevékenység módosítása, bővülése;
– technológia változása;
– piaci kapacitás, részesedési arány változása.
b. A biztosított ugyancsak köteles a korábban már átadott, de módosított, illetőleg a megváltozott tartalmú okiratokat a biztosítónak haladéktala- nul, de legkésőbb 8 napon belül átadni.
c. A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség meg- sértése esetében a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve ha bizo- nyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosí- tó a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. Ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, továbbá ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását köz-
lik vele, tizenöt napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosí- tására, illetőleg – ha a kockázatot a szabályzat értelmében nem vállalhat- ja – a szerződést harminc napra írásban felmondhatja. Ha a biztosított a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra tizenöt napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított harminca- dik napon megszűnik. Erre a következményre a biztosítottat a módosító javaslat megtételekor figyelmeztetni kell. Ha a biztosító e xxxxxxxx nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
15.3. Kárbejelentés:
a. A biztosítottnak a biztosítási esemény bekövetkezését, illetőleg az azzal kapcsolatos igény érvényesítését a bekövetkezéstől, illetve a tudomásá- ra jutásától számított 2 munkanapon a biztosítónak írásban be kell je- lenteni, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését.
b. A biztosító kötelezettsége nem áll be, amennyiben a biztosított az előző bekezdésben előírt kötelezettségeket nem teljesíti, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak.
c. A kárbejelentésnek tartalmaznia kell:
– a kárt okozó megnevezését, azonosító adatait;
– a káresemény leírását, időpontját;
– a sérült és károsult személyek nevét, adatait, a sérülés mértékét;
– a károsodás mértékét (a megállapított vagy becsült értéket);
– az esetlegesen károsodott tárgyak, eszközök megnevezését, helyét;
– a biztosított kárrendezésben közreműködő megbízottjának nevét, beosztását, címét és telefonszámát;
– a kárrendezéshez szükséges minden egyéb lényeges tájékoztatást.
d. Amennyiben a káreseménnyel összefüggésben hatósági eljárás van fo- lyamatban, úgy az annak során hozott határozat bemutatását szükség szerint kérheti a biztosító.
e. A biztosított köteles haladéktalanul bejelenteni továbbá, ha peres vagy peren kívüli eljárásban kártérítést érvényesítenek vele szemben.
15.4. A jelen szerződési feltétel körébe tartozó bekövetkezett káresemény vonatkozásában a biztosított a károsult (elhalálozás esetén a kárigényt ér- vényesítő közeli hozzátartozó) hozzájárulása, és az orvosi titoktartás alóli felmentés magadása esetén az orvosi titoktartás hatálya alá eső adatokat is kiszolgáltat a biztosító részére a kárrendezéshez.
15.5. A biztosított vállalja, hogy a károk elbírálásához szükséges igazolásokat beszerzi, az Egészségbiztosítási Pénztár által fizetési meghagyás formájában támasztott regressz igényeket a biztosító részére 3 napon belül megküldi.
15.6. A biztosított és a károsult egyezsége a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a biztosító tudomásul vette, a biztosított bírósági marasztalása pedig, csak akkor, ha a biztosító a perben részt vett, a bizto- sított képviseletéről gondoskodott vagy ezekről lemondott.
16. Díjfizetés
16.1. A szerződő a biztosítás első díját a szerződés létrejöttekor, minden ké- sőbbi díjat pedig annak az időszaknak az első munkanapján köteles befi- zetni, amelyre a díj vonatkozik. Egyszeri díjat a szerződés létrejöttekor kell megfizetni.
16.2. A biztosítási díj részletekben történő fizetésére vagy díjhalasztásra írásbeli megállapodás szükséges.
16.3. A biztosítási díjat, megfizetésének esedékességét és módját a szerző- dés (kötvény) tartalmazza.
16.4. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a biztosítási idő- szakra járó teljes díj megfizetését követelheti.
17. Egyéb rendelkezések
17.1. A szerződő felek bármelyike kérheti a kár okának és összegének füg- getlen szakértő által történő megállapítását. A szakértői eljárás költségei – egyéb megállapodás hiányában – a megbízót terhelik.
17.2. A biztosított a kárra hozzá bármilyen jogcímen befolyó megtérülésről a biztosított köteles a biztosító felé tájékoztatást adni, és a biztosítót meg- illető részt köteles a biztosítónak megfizetni.
17.3. A biztosító jogosult a kockázati viszonyokat és a biztosított által szolgáltatott adatok helyességét bármikor ellenőrizni vagy megbízottai útján ellenőriztetni.
Az OTP Csoport partnere
TEVÉKENYSÉGI FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS SZERZÔDÉSI FELTÉTELEI (TVFB)/2009
A tevékenységi felelôsségbiztosítási szerzôdés (a továbbiakban: szerzôdés) a Groupama Garancia Biztosító Zrt. Felelôsségbiztosítás Általános Szerzôdési Fel- tételei/2009 (FÁSZF) (továbbiakban Általános Feltételek), az azt kiegészítô jelen Különös Feltételek, valamint az ajánlatban foglaltak alapján jön létre a Groupa- ma Garancia Biztosító Zrt. (1051 Xxxxxxxx, Xxxxxxx 0. xxxx 00., a továbbiak- ban biztosító), valamint bármely személy (a továbbiakban szerzôdô) között. Amennyiben a Különös Xxxxxxxxxx bármely rendelkezése eltér az Általános Fel- tételekben foglaltaktól, a Különös Xxxxxxxxxx rendelkezései az irányadók.
1. A biztosítottak köre
A jelen szerzôdési feltételek szerint biztosított a biztosítási ajánlaton megne- vezett:
a. természetes személy, szerzôdésben írt minôségében;
b. a biztosítottal állandó jelleggel együttlakó, a Ptk. 685.§ (b) pontjában fel- sorolt közeli hozzátartozója, ha a különös feltétel, illetve a szerzôdés így rendelkezik;
c. cégjegyzékbe, más bírósági nyilvántartásba felvett jogi személy – illetve jogi személyiséggel rendelkezô szervezeti egysége – a cégjegyzék, illetve a nyilvántartás szerinti névvel;
x. xxxx személyiséggel nem rendelkezô, de névjegyzékbe vett gazdasági tár- saság, polgári jogi társaság, egyéb jogközösség, illetôleg személyegyesü- lés a tevékenységi köre szerinti minôségében.
2. A biztosítási esemény
A biztosító a jelen szerzôdésben meghatározott módon és mértékben meg- téríti a biztosított által a szerzôdésben meghatározott tevékenységének gya- korlása során tévedés vagy mulasztás miatt okozott olyan károkat, amelye- kért a magyar jog szabályai szerint, a biztosított, mint a szerzôdésben meg- nevezett tevékenység folytatója kártérítési kötelezettséggel tartozik.
2.1. A szerzôdési feltételek szerint biztosítási eseménynek minôsül a biztosí- tott által szerzôdésen kívüli harmadik személynek okozott kár bekövetkezte, amely lehet a károsult életének, testi épségének, valamint egészségének ká- rosítása, továbbá vagyoni és nem vagyoni károkozás.
2.2. A biztosító kockázatviselése szempontjából a biztosítási esemény a káro- sodás bekövetkezte. A károsodás bekövetkeztének idôpontja az az idôpont, amikortól a károkozó kártérítési fizetési kötelezettsége esedékessé válik. Ez az idôpont személysérüléses károknál testi sérülés idôpontja vagy a halál beáll- ta, illetôleg az egészségkárosodás kezdete, vagyoni károk tekintetében, pedig azok felmerülése.
2.3. A biztosító kártérítésben részesíti a biztosítottat a biztosító elôzetes írás- beli egyetértésével olyan költségek és kiadások tekintetében, melyek a jogi védelem vagy/és bármely kár rendezése miatt merülnek fel. Ha a kárral kap- csolatos teljes kifizetés meghaladja a kártérítés kötvényben meghatározott felsô határát (limit), a biztosító szolgáltatási felelôssége a kár rendezésével kapcsolatban felmerült ilyen költségek és kiadások tekintetében olyan arány- ban áll fenn, amilyen arányban a kártérítés kötvényben meghatározott felsô határa (limit) aránylik a teljes kifizetés összegéhez.
3. A biztosítással nem fedezett események és károk, kizárások és korlátozások
A jelen biztosítás kockázatviselési köre a Felelôsségbiztosítás Általá- nos Szerzôdési Feltételeinek 14. pontjában meghatározottakon túl nem terjed ki az alábbiakra:
3.1. Ha a károkozó tevékenységre a biztosítás nem terjed ki.
3.2. Nem téríti meg a biztosító a kötbér, birság vagy egyéb büntetés jellegű költségeket, valamint azt a kárt, amely a biztosított birtokában
xxxx (a biztosított által bérelt, haszonbérbe vett, kölcsönzött, letét- ként kezelt) idegen dologban keletkezett. Nem téríti meg továbbá a biztosító azt a kárt, amely a biztosított által hivatása gyakorlásánál fogva magánál tartott vagy megmunkált (feldolgozott, javított, szállí- tott) idegen dologban keletkezett, amelyet ilyen dologgal okoztak, vagy a dolog hibájából keletkezett. Ez a kizárás ingatlanokra csak annyiban vonatkozik, amennyiben az ingatlan vagy annak része köz- vetlen tárgya a biztosított tevékenységének.a biztosító továbbá nem téríti meg az elmaradt vagyoni előny (tervezett nyereség, elmaradt haszon, termeléskiesés, elmaradt megtakarítás, egyéb veszteség) kap- csán felmerülő károkat.
3.3. Nem téríti meg a biztosító az alábbi tevékenységekkel kapcsola- tos károkat:
a. gépkocsik, repülőgépek, vonatok, villamosok, trolibuszok, hajók és egyéb közlekedési eszközökkel és járművekkel, valamint az ezek- hez tartozó infrastruktúra üzemeltetésével kapcsolatos tevékeny- ségek kapcsán felmerülő kár;
b. vidámparkok és a szórakoztató berendezéseik üzemeltetése;
c. stadionok és berendezéseik üzemeltetése;
d. sportpályák és berendezéseik, sípályák és berendezéseik üzemelte- tése;
e. kábel-járművek és székfelvonók üzemeltetése;
f. hulladék-lerakók üzemeltetése;
g. építés-szerelési tevékenység;
x. xxxxxxx tevékenység;
i. gátakkal kapcsolatos, illetve más víz alatti munkálatok;
x. xxxxxxxxx, kőkifejtés, földkiemelés;
x. xxxxxxxx, robbanó és mérgező anyagokkal kapcsolatos tevékeny- ség.
3.4. A biztosító kockázatviselési köre nem tejed ki a biztosított részé- re megtérülô, illetve a más biztosítással fedezett károkra.
3.5. A biztosító helytállási kötelezettsége nem terjed ki:
x. a kötelezô felelôsségbiztosításokkal fedezett károkra;
b. a vadgazdálkodás körében okozott károkra;
c. a vegyszerhasználattal okozott károkra.
3.6. A biztosító csak a különös vagy kiegészítô feltételek alapján, az ezekre meghatározott díj megfizetése mellett nyújt fedezetet:
a. munkaadói felelôsségi károkra;
b. környezetszennyezéssel okozott károkra;
c. a termékfelelôsségi károkra;
d. szakmai felelôsségi károkra;
e. fuvarozói minôségben okozott károkra;
f. építésszerelési tevékenységgel okozott károkra.
3.7. A szerzôdéssel fel- vagy átvállalt felelôsségi károkat a biztosító nem téríti meg, kivéve, ha a felelôsség fel- vagy átvállalása a biztosí- tási szerzôdés megkötését megelôzôen történt, és arról a biztosított a biztosítót biztosítási szerzôdésmegkötése elôtt írásban tájékoztatta.
3.8. A jelen biztosítási feltételek alapján nem minôsül szerzôdésen kívül okozott kárnak és a biztosító nem téríti meg azt a kárt, amely a szolgáltatások (szerzôdések) teljesítése során a szolgáltatás tárgyában vagy abban a dologban keletkezett, amelyre a biztosított tevékenysé- ge irányul, illetve ha a szolgáltatás hibája miatt a megrendelô vagyon- tárgyaiban kár keletkezik.
4. Záró rendelkezések
A jelen szerzôdési feltételben nem szabályozott kérdésekben az Általános Fel- tételekben foglaltak az irányadók.
Az OTP Csoport partnere
A MUNKÁLTATÓI FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS SZERZÔDÉSI FELTÉTELEI (MFB)/2009
A munkáltatói felelősségbiztosítási szerződés (a továbbiakban: szerződés) a Groupama Garancia Biztosító Zrt. Felelősségbiztosítási Általános Szerződé- si Feltételei (FÁSZF)/2009 (továbbiakban Általános Feltételek), az azt kiegé- szítő jelen Különös Feltételek, valamint az ajánlatban foglaltak alapján jön létre a Groupama Garancia Biztosító Zrt. (1051 Xxxxxxxx, Xxxxxxx 0. xxxx 00., a továbbiakban biztosító), valamint bármely személy (a továbbiakban szerződő) között. Amennyiben a Különös Xxxxxxxxxx bármely rendelkezése eltér az Általános Feltételekben foglaltaktól, a Különös Feltételek rendelke- zései az irányadók.
1. Biztosítottak köre
A jelen szerződési feltételek szerint biztosított a biztosítási ajánlaton meg- nevezett:
a. cégjegyzékbe, más bírósági nyilvántartásba felvett jogi személy – illetve jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége – a cégjegyzék, illet- ve a nyilvántartás szerinti névvel;
b. jogi személyiséggel nem rendelkező, de cégjegyzékbe bejegyzett gazda- sági társaság, névjegyzékbe vett polgári jogi társaság, egyéb jogközösség, illetőleg személyegyesülés a tevékenységi köre szerinti minőségében;
c. egyéni vállalkozó a tevékenységi köre szerinti minőségben;
d. az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes személy által alapított jogi személyiséggel nem rendelkező egyéni cég, amelyet a cég- nyilvántartásba bejegyeztek a tevékenységi köre szerinti minőségben.
2. Biztosítási esemény
A biztosító a szerződésben meghatározott módon és mértékben megtéríti a biztosított által a szerződésben meghatározott munkáltatói tevékenységének gyakorlása során okozott olyan munkabaleseti károkat és ennek nyomán ke- letkezett társadalombiztosítási megtérítési követeléseket, amelyekért a ma- gyar jog szabályai szerint, a biztosított mint a szerződésben megnevezett te- vékenységgel kapcsolatos munkáltató kártérítési kötelezettséggel tartozik.
2.1. E különös szerződési feltételek szempontjából biztosítási esemény a munkabaleset. Munkabaleset az a baleset, amely a munkavállalót a foglal- kozása körében végzett munka közben vagy azzal összefüggésben éri, és amelyért a munkáltató felelősséggel tartozik.
2.2. A biztosító kockázatviselése szempontjából biztosítási esemény a tár- sadalombiztosítás megtérítési követelésének keletkezése is.
2.3. A biztosítási esemény bekövetkeztének, ha a károsult a munkabaleset következtében meghalt, a halál beálltának időpontját, a testi épség és egészség sérelme esetén pedig azt az időpontot kell tekinteni, amikor a káresemény első ízben vezetett keresetveszteséghez.
3. A kockázatviselés területi és időbeli hatálya
3.1. A biztosítás azokra a munkabalesetekből eredő felelősségi károkra vo- natkozik, amelyeknél a munkabaleset a károsultat
a. a biztosított telephelyén;
b. a biztosított telephelyén kívül, a biztosított rendelkezése folytán, vagy a biztosított érdekében végzett munka során érte, ideértve a kiküldetés, külszolgálat, egyéb telephelyen kívüli megbízatás teljesítése során éri.
3.2. A munkavállalót ért dologi károkat a biztosító csak annyiban téríti meg, amennyiben azok olyan használati és/vagy egyéb vagyontárgyakban keletkeztek, amelyeket a munkavállalók általában és szokásosan a munka- helyükre visznek kivéve a készpénzben, értékpapírban, értéktárgyban, gép- járművében bármilyen ok miatt keletkezett kárait.
3.3. A biztosító kockázatviselése a biztosítási szerződés hatálya alatt oko- zott és bekövetkezett károkra terjed ki. A kár bejelentésének időpontja az a nap, amikor a károsult az igényét a biztosítottnak írásban bejelentette.
3.4. A munkabalesetből eredő igények 3 év alatt, a társadalombiztosítási megtérítési igények 5 év alatt évülnek el.
4. A biztosítással nem fedezett események és károk, kizárások és korlátozások
4.1. A jelen biztosítás kockázatviselési köre a Felelősségbiztosítás Ál- talános Szerződési Feltételeinek 14. pontjában meghatározottakon túl nem terjed ki az alábbiakra:
a. a Magyarország területén kívül történt munkabalesetekből ere- dő károkra;
b. a külön jogszabályban nevesített foglalkozási megbetegedésből eredő, illetve munkahelyi, munkaköri ártalom miatt támasztott kárigényekre;
c. azokra a gépjármű által okozott munkabaleseti károkra, ame- lyekért a biztosított, mint munkáltató tartozik felelősséggel, va- lamint a munkavállalókat munkahelyükre menet vagy onnan tá- vozóban, útközben ért balesetek miatti igényekre;
d. repülőgépek üzemeltetésével, légitársaságok és repülőterek üze- meltetésével kapcsolatban felmerülő munkabalesetek;
e. hajózási társaságok tevékenységi körében felmerülő munkabalese- tek, kikötők és dokkok üzemeltetése, hajógyártás, javítás és építés;
f. bányászati tevékenységgel kapcsolatos munkabalesetek;
g. az azbeszt vagy azbeszt tartalmú termékek kezeléséből, feldol- gozásából, gyártásából, eladásából, forgalmazásából, tárolásából vagy használatából származó károkra;
h. a tűzijáték alapanyag, üzemanyag vagy bármely robbanóanyag, lő- szer, nyomás alatti vagy konténeres folyékony vagy légnemű gáz gyártásából, töltéséből, kezeléséből vagy tárolásából eredő károkra.
i. építés-szerelési tevékenység végzése közben bekövetkező mun- kabalesetből eredő károkra.
4.2. A biztosított hozzátartozójának munkabalesete esetén a bizto- sító csak a társadalombiztosítás által támasztott megtérítési igényre nyújt fedezetet. A hozzátartozók egyéb kártérítési igényei a biztosí- tásból kizártak.
5. A biztosító szolgáltatásai
5.1. A biztosító a szerződéssel fedezett károkat a munkajog, a szövetkeze- ti jog, illetőleg egyéb, a munkabalesetekre és más munkaadói felelősségre vonatkozó kártérítési szabályok szerint téríti meg.
5.2. A biztosító fedezi a munkabaleseten alapuló kártérítési igényeket, va- lamint a társadalombiztosítási jogviszonnyal kapcsolatos, tőkekövetelésre irányuló megtérítési igényeket is.
5.3. A biztosító lemond arról a jogszabály által biztosított jogosultságáról, mely szerint a munkáltató által a munkavállalók javára kötött élet- vagy bal- esetbiztosítási szerződés alapján teljesített biztosítási összeget a dolgozót megillető kártérítésbe be kell számítani.
6. A biztosító visszakövetelési joga
A biztosító visszakövetelheti a biztosítottól az általa kifizetett kárté- rítési összeget a Felelősségbiztosítás Általános Szerződési Feltételei- ben meghatározott eseteken felül, ha:
a. ugyanazon munkavédelmi szabály be nem tartása miatt követke- zett be ismételten munkabaleset;
b. a munkabaleset bekövetkeztének lehetőségére (veszélyére) a biztosított kollektívája vagy a munkavállaló (alkalmazott, tag stb.) a biztosított figyelmét felhívta, s a munkabaleset a szüksé- ges intézkedés hiányában következett be;
c. ha a biztosított a kárt szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta. Súlyosan gondatlan a károkozás akkor, ha a munkabal- eset oka a munkavédelmi szabályok olyan súlyos megsértése, amelyet bíróság határozatával megállapított, illetve ha a biztosí- tott hatósági engedélyhez kötött tevékenység ilyen engedély nélküli folytatása során okozott kárt.
7. A felek együttműködése
Az Általános Feltételekben megfogalmazott együttműködési kötelezettsé- geken felül:
a. a biztosító a munkaügyi, szövetkezeti döntőbírósági eljárásban részt vehet, nyilatkozatokat, indítványokat tehet, de a biztosított képviseleté- ről csak a bírósági eljárásban gondoskodhat;
b. a biztosított köteles lehetővé tenni, hogy a munkabaleset bekövetkezé- sének körülményeit a biztosító szakértője megvizsgálja;
c. a biztosított vállalja, hogy a károk elbírálásához szükséges igazolásokat beszerzi, az Egészségbiztosítási Pénztár/Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság által fizetési meghagyás formájában támasztott regressz igényeket a biztosító részére 3 munkanapon belül megküldi.
8. Külön megállapodás a biztosítás külföldre történő kiterjesztésére
8.1. A biztosító fedezetet vállal a Magyarország területén kívül bekövetke- zett munkabaleseti károkra külön díj fizetése ellenében.
8.2. A biztosítás külföldre történő kiterjesztésének előfeltétele, hogy a kül- földi féllel kötött munkaszerződéseket és egyéb megállapodásokat a bizto- sított a biztosító részére rendelkezésre bocsássa.
8.3. A biztosító a külföldön bekövetkezett kár esetén is kizárólag belföldi fizetőeszközben nyújt kártérítést.
9. Záró rendelkezések
A jelen különös feltételekben nem szabályozott kérdésekben az Általános Feltételekben foglaltak az irányadóak.
Az OTP Csoport partnere
SZOLGÁLTATÓK FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS SZERZÔDÉSI FELTÉTELEI/2011
A szolgáltatók felelôsségbiztosítási szerzôdése (a továbbiakban: szerzôdés) a Groupama Garancia Biztosító Zrt. Felelôsségbiztosítás Általános Szerzô- dési Xxxxxxxxxx/2009 (FÁSZF) (továbbiakban Általános Feltételek), az azt ki- egészítô jelen Különös Feltételek, valamint az Ajánlatban foglaltak alapján jön létre a Groupama Garancia Biztosító Zrt. (1051 Xxxxxxxx, Xxxxxxx 0. xxxx 00., a továbbiakban biztosító), valamint bármely személy (a további- akban szerzôdô) között. Amennyiben a Különös Xxxxxxxxxx bármely rendel- kezése eltér az Általános Feltételekben foglaltaktól, a Különös Feltételek rendelkezései az irányadók.
1. Biztosítottak köre
Biztosított a biztosítási szerzôdésben, kötvényben valamint azok kiegészítô mellékleteiben név szerint feltüntetett jogi személy a szerzôdésben írt tevé- kenységi köre szerinti minôségben.
2. Biztosítási események
2.1. A biztosító a szerzôdésben meghatározott módon, mértékben és fel- tételekkel megtéríti a biztosított által vállalkozói (üzleti) szerzôdés alapján végzett, a szerzôdésben meghatározott szolgáltatás(ok) teljesítése során, azzal okozati összefüggésben – a szerzôdô partnerének, vagy azon termé- szetes vagy jogi személyeknek, akiknek a szolgáltatást nyújtja – okozott, vé- letlen-váratlan formában (balesetszerûen) bekövetkezô olyan – személyi sé- rüléses, illetve – tárgyrongálási, károkat, melyek nem tartoznak a szolgálta- tás szorosan vett tárgyához.
2.2. A kockázatviselés a biztosítási szerzôdésben meghatározott szolgálta- tások teljesítése során, a kockázatviselési idôszak alatt okozott, bekövetke- zett és bejelentett károkra terjed ki.
2.3. Ugyanazon szolgáltatás ugyanazon hibájára visszavezethetô kárbekö- vetkezéseket a biztosító kockázata szempontjából egy káreseménynek kell tekinteni.
3. A biztosítással nem fedezett események és károk, kizárások és korlátozások
A jelen biztosítás kockázatviselési köre a Felelôsségbiztosítás Általá- nos Szerzôdési Feltételeinek 14. pontjában meghatározottakon túl nem terjed ki az alábbiakra:
3.1. Ha a károkozó tevékenységre a biztosítás nem terjed ki.
3.2. Nem téríti meg a biztosító a kötbér, birság vagy egyéb büntetés jellegű költségeket, valamint azt a kárt, amely a biztosított birtoká- ban lévô (a biztosított által bérelt, haszonbérbe vett, kölcsönzött, le- tétként kezelt) idegen dologban keletkezett. Nem téríti meg továb- bá a biztosító azt a kárt, amely a biztosított által hivatása gyakorlá- sánál fogva magánál tartott vagy megmunkált (feldolgozott, javí- tott, szállított) idegen dologban keletkezett, amelyet ilyen dologgal okoztak, vagy a dolog hibájából keletkezett. Ez a kizárás ingatlanok- ra csak annyiba vonatkozik, amennyiben az ingatlan vagy annak része közvetlen tárgya a biztosított tevékenységének. A biztosító to- vábbá nem téríti meg az elmaradt vagyoni előny (tervezett nyere- ség, elmaradt haszon, termeléskiesés, elmaradt megtakarítás, egyéb veszteség) kapcsán felmerülő károkat.
3.3. Nem téríti meg a biztosító az alábbi tevékenységekkel kapcsola- tos károkat:
a. gépkocsik, repülőgépek, vonatok, villamosok, trolibuszok, hajók és egyéb közlekedési eszközökkel és járművekkel, valamint az ezekhez tartozó infrastruktúra üzemeltetésével kapcsolatos tevé- kenységek kapcsán felmerülő kár;
b. vidámparkok és a szórakoztató berendezéseik üzemeltetése;
c. stadionok és berendezéseik üzemeltetése;
d. sportpályák és berendezéseik, sípályák és berendezéseik üzemel- tetése;
e. kábel-járművek és székfelvonók üzemeltetése;
f. hulladék-lerakók üzemeltetése;
g. építés-szerelési tevékenység;
x. xxxxxxx tevékenység;
i. gátakkal kapcsolatos illetve más víz alatti munkálatok;
x. xxxxxxxxx, kőkifejtés, földkiemelés;
x. xxxxxxxx, robbanó és mérgező anyagokkal kapcsolatos tevé- kenység.
3.4. A biztosító kockázatviselési köre nem tejed ki a biztosított ré- szére megtérülô, illetve a más biztosítással fedezett károkra.
3.5. A biztosító helytállási kötelezettsége nem terjed ki:
x. a kötelezô felelôsségbiztosításokkal fedezett károkra;
b. a vadgazdálkodás körében okozott károkra;
c. a vegyszerhasználattal okozott károkra.
3.6. A biztosító csak a különös vagy kiegészítô feltételek alapján, az ezekre meghatározott díj megfizetése mellett nyújt fedezetet:
a. munkaadói felelôsségi károkra;
b. környezetszennyezéssel okozott károkra;
c. a termékfelelôsségi károkra;
d. szakmai felelôsségi károkra;
e. fuvarozói minôségben okozott károkra;
f. építésszerelési tevékenységgel okozott károkra.
3.7. A szerzôdéssel fel- vagy átvállalt felelôsségi károkat a biztosító nem téríti meg, kivéve, ha a felelôsség fel- vagy átvállalása a biztosí- tási szerzôdés megkötését megelôzôen történt, és arról a biztosított a biztosítót biztosítási szerzôdésmegkötése elôtt írásban tájékoztatta.
3.8. A jelen biztosítási feltételek alapján nem minôsül szerzôdésen kívül okozott kárnak és a biztosító nem téríti meg azt a kárt, amely a szolgáltatások (szerzôdések) teljesítése során a szolgáltatás tár- gyában vagy abban a dologban keletkezett, amelyre a biztosított te- vékenysége irányul, illetve ha a szolgáltatás hibája miatt a megren- delô vagyontárgyaiban kár keletkezik.
3.9. Továbbá nem téríti meg a biztosító:
a. a szerzôdésszegéssel, a szerzôdések hibás teljesítésével a szerzô- dô partnerének, és/vagy a szerzôdések hibás teljesítése során szerzôdésen kívüli harmadik személyeknek okozott károkat;
b. azokat a költségeket, melyek a szolgáltatás végtermékének elô- állítására fordított kiadások folytán állnak elô;
c. azokat a költségeket és egyéb kiadásokat, melyek a hibás szolgál- tatás kijavítása folytán, illetve kifogástalan más szolgáltatással való pótlása folytán merültek fel;
d. azokat a károkat, melyek a biztosított jótállásvállalásának vagy tulajdonság-szavatolásának megsértése folytán álltak elô;
e. mezôgazdasági (szántóföldi, állattenyésztési, halászati) és vadá- szati szolgáltatások által okozott károkat;
f. a biztosított saját tulajdonú vagyontárgyaiban bekövetkezett ká- rokat;
g. a csomagolás és a szállítás hiányosságaiból keletkezô károkat;
x. a felülvizsgálatra, javításra, az elvégzett szolgáltatás hiányossá- gainak pótlására fordított költségeket;
i. el nem végzett vagy késedelmesen végrehajtott szolgáltatás miatt keletkezett károkat;
j. a károsult beleegyezésével okozott, társadalmi érdekeket nem veszélyeztetô károkat;
k. azokat a károkat, melyek a szerzôdés szerinti szolgáltatás végzé- se során érintett vagyontárgyakban keletkeztek;
l. az értéktárgyakban (készpénz, értékpapír, értékcikk, csekk, taka- rékbetétkönyv, ékszer, stb.) keletkező károkat;
m. az elmaradt vagyoni előnyként jelentkező károkat (tervezett nye-
reség, elmaradt haszon, termeléskiesés, elmaradt megtakarítás, egyéb veszteség).
4. Záró rendelkezések
A jelen különös feltételekben nem szabályozott kérdésekben, az Általános Feltételekben foglaltak az irányadóak.
Az OTP Csoport partnere
INGATLAN-BÉRBEADÓI FELELÔSSÉGI ZÁRADÉK/2009
Jelen záradék feltételei, valamint az érvényben lévő Tevékenységi Felelősség- biztosítás Különös Szerződési Feltételei alapján, az alábbiakban részletezet- tek szerint, a biztosító a szerződésben megállapított mértékben és díj ellené- ben mentesíti a biztosítottat a biztosítási szerződésben feltüntetett, üzleti céllal bérbe adott ingatlanban tárolt, a biztosítottal kötött bérleti szerződés- ben szereplő bérlő tulajdonában, őrizetében, felügyelete alatt lévő berende- zésekben, készletekben (a fent említett bérlőnek) okozott olyan tűz- és rob- banáskárok megtérítése alól, amelyekért a magyar jog szabályai szerint, mint az ingatlan bérbeadója felelősséggel tartozik. Amennyiben jelen záradék bármely rendelkezése eltér a Tevékenységi Felelősségbiztosítás Különös Szer- ződési Feltételeiben foglaltaktól, jelen záradék rendelkezései az irányadók.
1. Biztosítottak köre
Jelen záradék szerint biztosított az, aki a magyar jog szabályainak megfele- lô olyan érvényes bérbeadói, haszonbérleti, szerzôdéssel rendelkezik, amely- nek tárgya ingatlan.
Nem biztosítottak azok (a tovább-bérbeadók, ál-bérbeadók vagy egyéb jog- címen a bérleményt tovább hasznosítók), akik a biztosított bérbeadóval kötött szerzôdés alapján további bérbeadás útján hasznosítják a bérlet tárgyát, vagy annak bármilyen részét függetlenül attól, hogy a további hasznosításra a biz- tosított (elsôdleges bérbeadó) beleegyezésével vagy annak hiányában kerül sor.
2. Biztosítási esemény
A biztosító kockázatviselése kiterjed a biztosított által üzleti célra bérbe adott épületben, helységben vagy egyéb ingatlanban elhelyezett, a biztosí- tottal kötött bérleti szerződésben szereplő bérlő tulajdonában, őrizetében vagy felügyelete alatt lévő berendezésekben, készletekben keletkezett, hir- telen, véletlenszerű károkra, melyek előidézője:
– tűz,
– robbanás
és melyért a magyar jog szabályai szerint a biztosított kártérítési felelősség- gel tartozik.
3. A kockázatviselés területi és idôbeli hatálya
A biztosító kockázatviselése a szerződésben feltüntetett, bérbe adott ingat- lanban (ingatlanrészben) elhelyezett, a biztosítottal kötött bérleti szerző- désben szereplő bérlő tulajdonában, őrizetében vagy felügyelete alatt lévő berendezésekre, készletekre terjed ki az érvényben lévő Felelősségbiztosítás Általános Szerződési Feltételei szerint megkötött felelősségbiztosítási szer- ződés kockázatviselésének lejáratáig, kivéve, ha a szerződés ennél korábbi kockázatviselési lejárati időpontot határoz meg.
4. A biztosítással nem fedezett események és károk, kizárások és korlátozások
Jelen záradék nem nyújt fedezetet:
a. azon károkra, amelyekért a biztosított nem bérbe adói minôsé- gében felel;
b. azon károkra, amelyek a biztosított által lízingelt épületekben és/vagy helyiségekben keletkeztek;
c. azon károkra, amelyek olyan ingatlanok tekintetében keletkez- tek, amely olyan vállalkozás tulajdonában vannak
– amelyet közvetve vagy közvetlenül a bérlô birtokol, ellenôriz, mûködtet vagy irányít;
– amely birtokolja, ellenôrzi, mûködteti vagy irányítja a bérlôt;
– amelyben a bérlô partner, rész- vagy társtulajdonos, tanácsadó, alkalmazott vagy családtag, illetve rokonsági viszonyban áll (beleértve a jegyességet is);
d. azon károkra, amelyekért a biztosított, mint kerékpár, vízi- vagy légijármû üzembentartója tartozik felelôsséggel;
e. azon károkra, amelyek az e feltételek alapján megkötött biztosí- tási szerzôdés hiányában is megtérülnének, így különösen az egyéb biztosítási (pl. a bérbérbeadó által kötött vagyonbiztosí- tás) alapján megtérülô károkra;
f. a hatósági engedélyek beszerzésének elmulasztásából eredô ká- rokra;
g. a bérelt ingatlan (ingatlanrész) jogellenes vagy a szerzôdésben rögzített tevékenységtôl eltérô, nem rendeltetésszerû használat- ból eredô károkra;
h. azon károkra, amelyek ahhoz kapcsolódnak, illetve abból ered- nek, hogy a bérbeadó a Ptk. 425.§ (1) bekezdés c. pont alapján azonnali hatályú felmondási jogával élt;
i. azon károkra, melyek abból erednek, hogy a bérbeadó a bérbe adott ingatlanon jogosulatlanul olyan átalakítási munkálatokat végzett vagy végeztetett, amelyekhez a bérlô hozzájárulása, il- letve a hatóság engedélye lett volna szükséges, és azon költsé- gekre, amelyek a bérbeadót ebben az esetben az eredeti állapot helyreállítása alapján terheli;
j. azon károkra, amelyek azért következtek be, illetve ahhoz kap- csolódnak, hogy a bérelt ingatlant a bérlô a bérbeadó (tulajdo- nos) beleegyezésével vagy annak hiányában más személy birto- kába, használatába adta;
k. a bérleti díj, közüzemi díjak, egyéb fenntartási költségek, köztar- tozás, adójellegû kötelezettség, használatba vételi díj és általá- ban a bérelt jogviszonyhoz kapcsolódó pénzfizetési kötelezett- ség elmulasztásából vagy késedelmes teljesítésébôl eredô, vagy ezekhez kapcsolódó károkra;
l. azon károkra, amelyek abból adódnak, hogy a bérbeadó a koráb- bi bérlet megszûnése ellenére nem adja át az ingatlant az új jo- gos birtokosnak;
m. azon károkra, amelyek a bérelt ingatlanban (ingatlanrészben) az elhasználódás, kopás és rendszeres igénybevétel miatt kelet- kezik;
n. a fûtési, vízmelegítési rendszerrel összefüggô, valamint az üveg bármilyen természetû káraira;
o. a bérelt épület, helység, ingatlan szomszédságában lévô ingat- lanokban keletkezett károkra.
5.
Az érvényben lévő Tevékenységi Felelősségbiztosítás Különös Szerződési Feltételeiben a bérelt ingatlanokra (ingatlanrészekre) vonatkozó kizárás fel- oldásra kerül.
6. Záró rendelkezés
Jelen feltételekben nem szabályozott kérdésekben az érvényben lévő Tevé- kenységi Felelősségbiztosítás Különös Szerződési Feltételeiben foglalt ren- delkezések az irányadók.
Az OTP Csoport partnere
INGATLANBÉRLÔI FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁSI ZÁRADÉK/2009
Jelen záradék feltételei, valamint az érvényben lévő Tevékenységi Felelősség- biztosítás Különös Szerződési Feltételei alapján, az alábbiakban részletezet- tek szerint, a biztosító a szerződésben megállapított mértékben és díj elle- nében mentesíti a biztosítottat a biztosítási szerződésben feltüntetett, bérelt ingatlanban a bérbe adónak (tulajdonosnak) okozott olyan tűz- és xxxxx- náskárok megtérítése alól, amelyekért a magyar jog szabályai szerint, mint az ingatlan bérlője felelősséggel tartozik. Amennyiben jelen záradék bár- mely rendelkezése eltér a Tevékenységi Felelősségbiztosítás Különös Szer- ződési Feltételeiben foglaltaktól, jelen záradék rendelkezései az irányadók.
1. Biztosítottak köre
Jelen záradék szerint biztosított az, aki a magyar jog szabályainak megfe- lelô olyan érvényes bérleti, haszonbérleti, szerzôdéssel rendelkezik, amely- nek tárgya ingatlan.
Nem biztosítottak azok (tovább-bérlôk, albérlôk vagy egyéb jogcímen hasz- nálók), akik a biztosított bérlôvel kötött szerzôdés alapján használják a bér- let tárgyát, vagy annak bármilyen részét függetlenül attól, hogy a haszná- latra a biztosítottal szerzôdést kötött bérbe adó (tulajdonos) beleegyezé- sével vagy annak hiányában kerül sor.
2. Biztosítási esemény
A biztosító kockázatviselése kiterjed a biztosított által üzleti célra bérelt épületben, helységben vagy egyéb ingatlanban keletkezett, hírtelen, vélet- lenszerû károkra, melyek elôidézôje:
– tûz,
– robbanás
és melyért a magyar jog szabályai szerint a biztosított kártérítési felelôsség- gel tartozik.
3. A kockázatviselés területi és idôbeli hatálya
A biztosító kockázatviselése a szerzôdésben feltüntetett, bérelt ingatlanra (ingatlanrészre) terjed ki az érvényben lévô Tevékenységi Felelôsségbiztosí- tás Szerzôdési Feltételei szerint megkötött felelôsségbiztosítási szerzôdés kockázatviselésének lejáratáig, kivéve, ha a szerzôdés ennél korábbi kocká- zatviselési lejárati idôpontot határoz meg.
4. A biztosítással nem fedezett események és károk, kizárások és korlátozások
Jelen záradék nem nyújt fedezetet:
a. azon károkra, amelyekért a biztosított nem bérlôi minôségében felel;
b. azon károkra, amelyek a biztosított által lízingelt épületekben és/vagy helyiségekben keletkeztek;
c. azon károkra, amelyek olyan ingatlanok tekintetében keletkez- tek, amely olyan vállalkozás tulajdonában vannak
– amelyet közvetve vagy közvetlenül a biztosított birtokol, ellen- ôriz, mûködtet vagy irányít;
– amely birtokolja, ellenôrzi, mûködteti vagy irányítja a biztosí- tottat;
– amelyben a biztosított partner, rész- vagy társtulajdonos, ta- nácsadó, alkalmazott vagy családtag, illetve rokonsági viszony- ban áll (beleértve a jegyességet is).
d. azon károkra, amelyekért a biztosított, mint kerékpár, vízi- vagy légijármû üzembentartója tartozik felelôsséggel;
e. azon károkra, amelyek az e feltételek alapján megkötött biztosí- tási szerzôdés hiányában is megtérülnének, így különösen az egyéb biztosítási (pl. a bérbe adó által kötött vagyonbiztosítás) alapján megtérülô károkra;
f. a hatósági engedélyek beszerzésének elmulasztásából eredô ká- rokra;
g. a bérelt ingatlan (ingatlanrész) jogellenes, vagy a szerzôdésben rögzített tevékenységtôl eltérô, nem rendeltetésszerû használat- ból eredô károkra;
h. azon károkra, amelyek ahhoz kapcsolódnak, illetve abból ered- nek, hogy a bérbe adó a Ptk. 425.§ (1) bek. c) pont alapján azon- nali hatályú felmondási jogával élt;
i. azon károkra, melyek abból erednek, hogy a bérlô a bérelt in- gatlanon jogosulatlanul olyan átalakítási munkálatokat végzett vagy végeztetett, amelyekhez a bérbe adó vagy a hatóság enge- délye lett volna szükséges, és azon költségekre, amelyek a bér- lôt ebben az esetben az eredeti állapot helyreállítása alapján terheli;
j. azon károkra, amelyek azért következtek be, illetve ahhoz kap- csolódnak, hogy a bérelt ingatlant a biztosított a bérbe adó (tu- lajdonos) beleegyezésével, vagy annak hiányában más személy birtokába, használatába adta;
k. a bérleti díj, közüzemi díjak, egyéb fenntartási költségek, köztar- tozás, adójellegû kötelezettség, használatba vételi díj és általá- ban a bérelt jogviszonyhoz kapcsolódó pénzfizetési kötelezett- ség elmulasztásából vagy késedelmes teljesítésébôl eredô, vagy ezekhez kapcsolódó károkra;
l. azon károkra, amelyek abból adódnak, hogy a biztosított a bér- let megszûnése ellenére nem adja át az ingatlant a jogos birto- kosnak;
m. azon károkra, amelyek a bérelt ingatlanban (ingatlanrészben) az elhasználódás, kopás és rendszeres igénybevétel miatt keletke- zik;
n. a fûtési, vízmelegítési rendszerrel összefüggô, valamint az üveg bármilyen természetû káraira;
o. a bérelt ingatlanban (ingatlanrészben) folytatott tevékenységbôl eredô, vagy azzal kapcsolatos (pl. benzintárolás) robbanással okozott károkra;
p. a bérelt épület, helység, ingatlan szomszédságában lévô ingat- lanokban keletkezett károkra.
5.
Az érvényben lévő Tevékenységi Felelősségbiztosítás Különös Szerződési Feltételeiben a bérelt ingatlanokra (ingatlanrészekre) vonatkozó kizárás fel- oldásra kerül.
6. Záró rendelkezés
Jelen feltételekben nem szabályozott kérdésekben az érvényben lévő Tevé- kenységi Felelősségbiztosítás Szerződési Feltételeiben foglalt rendelkezések az irányadók.
Az OTP Csoport partnere
A TERMÉKFELELÔSSÉG-BIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS SZERZÔDÉSI FELTÉTELEI (TFB)/2009
A termékfelelôsség-biztosítás (a továbbiakban: szerzôdés) a Groupama Ga- rancia Biztosító Zrt. Felelôsségbiztosítás Általános Szerzôdési Feltételei/2009 (továbbiakban: Általános Feltételek), az azt kiegészítô jelen Különös Feltéte- lek, valamint az ajánlatban foglaltak alapján jön létre a Groupama Garancia Biztosító Zrt. (1051 Xxxxxxxx, Xxxxxxx 0. xxxx 00., a továbbiakban biztosí- tó), valamint bármely személy (a továbbiakban szerzôdô) között. Ameny- nyiben a Különös Xxxxxxxxxx bármely rendelkezése eltér az Általános Feltéte- lekben foglaltaktól, a Különös Xxxxxxxxxx rendelkezései az irányadók.
1. A biztosítottak köre
E különös szerzôdési feltételek szempontjából biztosított a szerzôdésben (kötvényen) név szerint feltüntetett terméket gyártó, importáló, forgalma- zó tevékenységet folytató, Magyarországon székhellyel rendelkezô:
a. cégjegyzékbe, más bírósági nyilvántartásba felvett jogi személy – illetve jogi személyiséggel rendelkezô szervezeti egysége – a cégjegyzék, illet- ve a nyilvántartás szerinti névvel;
b. jogi személyiséggel nem rendelkezô, de névjegyzékbe vett gazdasági társaság, polgári jogi társaság, egyéb jogközösség, illetôleg személy- egyesülés a tevékenységi köre szerinti minôségében;
c. egyéni vállalkozó;
a tevékenységi köre szerinti minôségében.
2. Biztosítási esemény
2.1. Biztosítási eseménynek minősül a biztosított által gyártott, importált vagy forgalmazott,
a biztosítási adatközlőn és a kötvényen megnevezett termék hibájából
– xxxxxxxxx a halála, testi sérülése vagy egészségkárosodása folytán be- következett vagyoni és nem vagyoni kár;
– más dologban okozott, a kár bekövetkeztekor ötszáz eurónak a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza középárfolyama szerinti forintösszegénél nagyobb összegű kár, ha az a más dolog szokásos rendeltetése szerint magánhasználat vagy magánfogyasztás tárgya, és azt a károsult is rend- szerint ilyen célra használta
feltéve, hogy a biztosított az így bekövetkezett kárért a termékfelelősségről szóló, 1993. évi X. törvény szerint felelősséggel tartozik.
2.2. A termék akkor hibás, ha nem nyújtja azt a biztonságot, amely általá- ban elvárható, figyelemmel különösen a termék rendeltetésére, ésszerűen várható használatára, a termékkel kapcsolatos tájékoztatásra, a termék for- galomba hozatalának időpontjára, a tudomány és technika állására.
3. A kockázatviselés idôbeli és területi hatálya
3.1. A biztosító kockázatviselése a szerzôdés hatálya alatt gyártott (impor- tált), forgalmazott, a szerzôdésben meghatározott biztosított termék közül a hibás (általában elvárható biztonságot nem nyújtó), termékek által a koc- kázatviselési idôszak alatt okozott, bekövetkezett és a biztosított által a biz- tosítóhoz legkésőbb a biztosítási szerződés megszűnését követő harminca- dik napon írásban bejelentett károkra terjed ki.
3.2. A kockázatviselési idôszak határozatlan tartamú szerzôdés esetén min- dig egy év, mely elôször a szerzôdés hatályba lépésének napjától számított egy év, a továbbiakban pedig a megújítás dátumától számított egy év idô- tartamot jelent. A kockázatviselési idôszak határozott tartamú szerzôdés esetén a szerzôdés hatályba lépésének napjától a szerzôdés megszûnésé- nek napjáig eltelt idôszakot jelenti.
3.3. Egyéb – ettôl eltérô – megállapodás hiányában a biztosító a Magyar- ország területén okozott és bekövetkezett károkat téríti meg.
4. Biztosítással nem fedezett események és károk, kizárások, és korlátozások
4.1. A jelen biztosítás kockázatviselési köre a Felelôsségbiztosítás Ál- talános Szerzôdési Feltételeinek 14. pontjában meghatározottakon túl nem terjed ki az alábbiakra:
a. a gyártás idôpontjában, a tudomány és technika adott fejlettségi színvonalán fel nem ismerhetô okok miatt bekövetkezô károkra;
b. a biztosított saját tulajdonát képezô és/vagy az általa bérelt, il- letve a biztosítottnak bármilyen jogcímen a birtokában, felelôs- ségi körében vagy ellenôrzése alatt lévô vagyontárgyakban ke- letkezett kárra;
c. a földmûvelés, az erdôgazdálkodás, az állattenyésztés, a halászat és a vadászat feldolgozatlan termékei által okozott kárra;
d. magában a termékben és tartozékaiban keletkezett kárra;
e. a szerzôdésszegéssel okozott károkra (pl. az adott célra tervezett és méretezett termék eredeti célú felhasználásának, illetve fel- használhatóságának meghiúsulásából származó, vagy abban a formában elôálló károk);
f. közvetlenül a felhasználási, kezelési, karbantartási utasítások hi- ányából, illetve hibáiból keletkezô kárra;
g. a termék feldolgozása, más termékkel való – gyártási, elôállítási folyamatban történô – összeépítése során más dologban keletke- zett kárra;
x. a felülvizsgálatra, javításra, szervízelésre, cserére vagy a forga- lomból való kivonásra történô visszahívás költségeire;
i. a termék kijavításával, kicserélésével, illetve hibátlan termékkel való pótlásával kapcsolatos költségekre;
j. a genetikai károkra.
4.2. A biztosítási fedezet nem terjed ki a következő termékek, ter- mékcsoportok előállításával, gyártásával, forgalmazásával, feldolgo- zásával, kezelésével, tárolásával vagy importálásával kapcsolatban felmerülő termékfelelősségi károkra:
a. tűzijáték alapanyag, üzemanyag vagy bármely robbanóanyag, nyomás alatti vagy konténeres folyékony vagy légnemű gáz;
b. a dohány és/vagy dohánytermékek;
c. gyógyszerek, gyógyhatású készítmények, protézisek, orvosi se- gédeszközök, műszerek és berendezések;
d. gépjárművek, motorkerékpárok, vízi és légi járművek;
e. azbeszt és azbeszt tartalmú termékek.
5. A biztosító visszakövetelési joga
Az Általános Feltételekben megfogalmazottakon túl súlyosan gon- datlan károkozásnak minôsülnek a következôk:
a. a biztosított a terméket a gyártásra vonatkozó kötelezô techno- lógiai elôírások, szabályok megszegésével, azok be nem tartásá- val bocsátotta ki;
b. a biztosított a terméket a számára kötelezôen elôírt hatósági mi- nôsítések, a forgalmazáshoz szükséges engedélyek nélkül bocsá- totta ki;
c. a kárt a biztonsági elôírások figyelmen kívül hagyásával, a meg- határozott kármegelôzési, valamint foglalkozási szabályok ismét- lôdô vagy folyamatos megsértésére visszavezethetôen okozta;
d. a termékgyártásra vonatkozó speciális egészségügyi/egészségvé- delmi elôírásokat súlyosan megsértette és a kár így következett be;
e. a termék fokozottan veszélyes tulajdonságáról tájékoztatást, fel- hívást nem adott, és a személysérülés (egészségkárosodás) kap-
csán keletkezett károkat a termék e fokozottan veszélyes tulaj- donsága idézte elô.
6. A biztosító szolgáltatásai
6.1. A biztosító a bekövetkezett károkat olyan arányban téríti meg, amilyen arányban a biztosított jogszabály szerinti felelôssége fennáll.
6.2. Egy káresemény a biztosítási idôszakon belül, ugyanazon termékkel kapcsolatban (fajta), ugyanarra a kiváltó okra visszavezethetôen felmerülô kárigények összegeinek együttese, bármely vagy bármilyen számú kár- igénylô esetén (sorozatkár).
Tekintettel az esetleges sorozatkárokra, amelyek egy kárnak számítanak, a biztosító a káreseményenkénti biztosítási összegen belül elôször a személyi sérüléses károkat téríti meg, éspedig úgy, hogy az esetlegesen szükségessé váló járadékokat a fizetési kötelezettség kezdôpontjától a károsult haláláig szolgáltatja. A járadék, kérésre egy összegben is átadható a károsultnak.
7. A felek együttmûködése
Az Általános Feltételekben foglaltakon túlmenôen, ha a biztosító szakértôje megállapítja, hogy a bekövetkezett kár a termék valamely konstrukciós
vagy egyéb olyan hibáira vezethetô vissza, amely miatt sorozatkárok bekö- vetkeztétôl kell tartani, és a biztosító ilyen irányú írásbeli felszólítására a sorozatkárt kiváltó ok megszüntetését a biztosított elmulasztja, a biztosító felszólítása után okozott kárra a biztosítás nem nyújt fedezetet.
8. A biztosított kármegelôzési és kárenyhítési kötelezettsége
8.1. A biztosított köteles a termékfelelôsségi károk megelôzése és elhárítá- sa érdekében minden elvárható intézkedést megtenni, a vonatkozó elô- írásokat mindenkor és maradéktalanul betartani.
8.2. A biztosító saját alkalmazottja vagy megbízottja útján jogosult a kár- megelôzésre vonatkozó intézkedések végrehajtását ellenôrizni.
8.3. Ha a biztosító a kármegelôzésre vonatkozó szabályok súlyos megsér- tését, vagy ezek betartásának sorozatos elmulasztását tapasztalja, a szer- zôdés azonnali módosítását kezdeményezheti.
9. Záró rendelkezések
A jelen különös feltételekben nem szabályozott kérdésekben az Általános Feltételekben foglaltak az irányadóak.
Az OTP Csoport partnere
SZÁLLODAI SZOLGÁLTATÁSOK FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS SZERZÔDÉSI FELTÉTELEI/2011
A szállodai szolgáltatók szakmai felelôsségbiztosítási szerzôdése (a továb- biakban: szerzôdés) a Groupama Garancia Biztosító Zrt. Felelôsségbiztosí- tás Általános Szerzôdési Feltételei/2009 (FÁSZF) (továbbiakban Általános Feltételek), az azt kiegészítô jelen Különös Feltételek, valamint az Ajánlat- ban foglaltak alapján jön létre a Groupama Garancia Biztosító Zrt. (1051 Xxxxxxxx, Xxxxxxx 0. xxxx 00., a továbbiakban biztosító), valamint bármely személy (a továbbiakban szerzôdô) között. Amennyiben a Különös Feltéte- lek bármely rendelkezése eltér az Általános Feltételekben foglaltaktól, a Különös Xxxxxxxxxx rendelkezései az irányadók.
1. Biztosítottak köre
A jelen szerzôdési feltételek szerint biztosított az alábbi személy szállásadói minôségében:
a. természetes személy,
b. cégjegyzékbe, más bírósági nyilvántartásba felvett jogi személy – illetve jogi személyiséggel rendelkezô szervezeti egysége – a cégjegyzék, illet- ve a nyilvántartás szerinti névvel,
x. xxxx személyiséggel nem rendelkezô, de névjegyzékbe vett gazdasági társaság, polgári jogi társaság, egyéb jogközösség, illetôleg személy- egyesülés a tevékenységi köre szerinti minôségében.
2. Biztosítási esemény
2.1. A biztosító a szerzôdésben meghatározott módon, mértékben és fel- tételekkel megtéríti a biztosított által a szállásadói tevékenységének gya- korlása során szakmai tévedésébôl vagy szakmai hibájából eredô olyan ká- rokat, amelyekért a magyar jog szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik.
2.2. A szállásadói tevékenységre szóló felelősségbiztosítás alapján megtérí- ti a biztosító a vendégek dolgainak elvesztése, elpusztulása vagy megsérü- lése miatt bekövetkezett kárt. A biztosító megtérítési kötelezettsége azok- ban a dolgokban bekövetkezett károkra áll fenn, amelyet a vendég a szo- bájában vagy a szálláshelyén az arra kijelölt helyen helyezett el, illetve olyan személynek adta át, akit annak átvételére jogosultnak tarthatott. A biztosí- tási fedezet nem terjed ki az értéktárgyakban (készpénz, értékpapír, érték- cikk, csekk, takarékbetétkönyv, ékszer, stb.) okozott károkra.
3. A szerzôdés létrejötte, a kockázatviselés területi és idôbeli hatálya
3.1. A biztosító kockázatviselése – a felek eltérô megállapodásának hiá- nyában – ugyanazon kárra vonatkozóan a biztosítási kötvényben szereplô kockázatviselési idôszak alatt okozott, bekövetkezett és a biztosítottal szemben, a biztosítási kötvényben szereplô kockázatviselési idôszak alatt érvényesített károkra terjed ki.
3.2. A biztosítási kockázatviselés a Magyarországon cégnyilvántartásba be- jegyzett gazdasági társaságoknak kizárólag Magyarország területén oko- zott káraira terjed ki.
4. A biztosítással nem fedezett események és károk, kizárások és korlátozások
A jelen biztosítás kockázatviselési köre a Felelôsségbiztosítás Általá- nos Szerzôdési Feltételeinek 14. pontjában meghatározottakon túl nem terjed ki az alábbiakra:
4.1. Ha a károkozó tevékenységre a biztosítás nem terjed ki.
4.2. Nem téríti meg a biztosító a kötbér, birság vagy egyéb büntetés jellegű költségeket, valamint azt a kárt, amely a biztosított birtoká- banlévô (a biztosított által bérelt, haszonbérbe vett, kölcsönzött, le- tétként kezelt) idegen dologban keletkezett. Nem téríti meg továb- bá a biztosító azt a kárt, amely a biztosított által hivatása gyakorlá- sánál fogva magánál tartott vagy megmunkált (feldolgozott, javí- tott, szállított) idegen dologban keletkezett, amelyet ilyen dologgal okoztak vagy a dolog hibájából keletkezett. Ez a kizárás ingatla- nokra csak annyiban vonatkozik, amennyiben az ingatlan vagy annak része közvetlen tárgya a biztosított tevékenységének. A biz- tosító továbbá nem téríti meg az elmaradt vagyoni előny (tervezett nyereség, elmaradt haszon, termeléskiesés, elmaradt megtakarítás, egyéb veszteség) kapcsán felmerülő károkat.
4.3. Nem téríti meg a biztosító az alábbi tevékenységekkel kapcsola- tos károkat:
a. gépkocsik, repülőgépek, vonatok, villamosok, trolibuszok, hajók és egyéb közlekedési eszközökkel és járművekkel, valamint az ezekhez tartozó infrastruktúra üzemeltetésével kapcsolatos tevé- kenységek kapcsán felmerülő kár;
b. vidámparkok és a szórakoztató berendezéseik üzemeltetése;
c. stadionok és berendezéseik üzemeltetése;
d. sportpályák és berendezéseik, sípályák és berendezéseik üzemel- tetése;
e. kábel-járművek és székfelvonók üzemeltetése;
f. hulladék-lerakók üzemeltetése;
g. építés-szerelési tevékenység;
x. xxxxxxx tevékenység;
i. gátakkal kapcsolatos, illetve más víz alatti munkálatok;
x. xxxxxxxxx, kőkifejtés, földkiemelés;
x. xxxxxxxx, robbanó és mérgező anyagokkal kapcsolatos tevé- kenység.
4.4. A biztosító kockázatviselési köre nem tejed ki a biztosított ré- szére megtérülô, illetve a más biztosítással fedezett károkra.
4.5. A biztosító helytállási kötelezettsége nem terjed ki:
x. a kötelezô felelôsségbiztosításokkal fedezett károkra;
b. a vadgazdálkodás körében okozott károkra;
c. a vegyszerhasználattal okozott károkra.
4.6. A biztosító csak a különös vagy kiegészítô feltételek alapján, az ezekre meghatározott díj megfizetése mellett nyújt fedezetet:
a. munkaadói felelôsségi károkra;
b. környezetszennyezéssel okozott károkra;
c. a termékfelelôsségi károkra;
d. szakmai felelôsségi károkra;
e. fuvarozói minôségben okozott károkra;
f. építésszerelési tevékenységgel okozott károkra.
4.7. A szerzôdéssel fel- vagy átvállalt felelôsségi károkat a biztosító nem téríti meg, kivéve, ha a felelôsség fel- vagy átvállalása a bizto- sítási szerzôdés megkötését megelôzôen történt, és arról a biztosí- tott a biztosítót biztosítási szerzôdésmegkötése elôtt írásban tájé- koztatta.
4.8. A biztosítás továbbá nem fedezi azokat a károkat, amelyek:
a. a vendégek dolgaiban a szállodai szolgáltatáson kívüli egyéb szolgáltatás nyújtása során (pl. gyógykezelés) következnek be;
b. azon károkat, amelyek a szállóvendégek által a szállásadó ga- rázshelyiségeiben, parkolóhelyein leállított gépjárművekben
azok üzembe helyezése, telephelyen, illetve annak 100 m-es kör- zetén belüli vezetése vagy elmozdítása, illetéktelen személy álta- li jogtalan használata, ellopása vagy elrablása során következe- tek be;
c. a b. pontban meghatározott járművek töréskáraira, alkatrészei- nek és tartozékainak lopás- és rabláskáraira, a járműben lévô poggyászban és egyéb rakományban bekövetkezett károkat;
x. xxxxx számítógépes adatfeldolgozásra visszavezethető károkat;
e. az értéktárgyakban (készpénz, értékpapír, értékcikk, csekk, taka- rékbetétkönyv, ékszer, stb.) keletkeznek;
f. a szállóvendégeknek a szálloda széfjében elhelyezett dolgaiban keletkeznek.
4.9. A biztosítási fedezet csak külön díj megfizetése ellenében és a biztosítási szerződésben meghatározott szublimiten belül terjed ki:
a. azokra a biztosítottat xxxxxxx felelôsségi károkra, amelyek a szállóvendégek által a szállásadó garázshelyiségeiben, parkoló- helyein leállított gépjárművekben következtek be;
b. a szálloda mosodai, tisztítói szolgáltatásából eredô anyagi károkra;
c. azokra a károkra, amelyek a vendégek olyan dolgaiban keletkez- tek, amelyeket a vendég a szobájában vagy a szálláshelyén az arra kijelölt helyen kívül helyezett el, illetve azokra a károkra, amelyek a vendégek dolgaiban a szálláshely nyilvános helységei- ben (étterem, bár, hall, stb.) keletkeztek.
5. Záró rendelkezés
A jelen különös feltételekben nem szabályozott kérdésekben az Általános Feltételekben foglaltak az irányadóak.
Az OTP Csoport partnere
GARÁZSÜZEMI FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁSI ZÁRADÉK/2011
A garázsüzemi felelősségbiztosítási szerződés (a továbbiakban: biztosítás) a jelen záradék, a Groupama Garancia Biztosító Zrt. Tevékenységi Felelősség- biztosítás Különös Szerződési Feltételei, valamint az ajánlatban foglaltak alapján jön létre a Groupama Garancia Biztosító Zrt. (1051 Budapest, Xx- xxxxx 0. xxxx 00., a továbbiakban biztosító), valamint bármely személy (a továbbiakban szerződő) között. Amenynyiben jelen záradék bármely ren- delkezése eltér a Tevékenységi Felelősségbiztosítás Különös Szerződési Fel- tételeiben foglaltaktól, jelen záradék rendelkezései az irányadók.
1. Biztosítási esemény
A biztosító – e szerzôdésben meghatározott módon, mértékben és feltéte- lekkel megtéríti a biztosított által a garázsüzemi tevékenységének gyakorlása során tévedés vagy mulasztás miatt okozott olyan károkat, amelyekért a ma- gyar jog szabályai szerint, a biztosított kártérítési kötelezettséggel tartozik.
1.1. E záradék a biztosított, mint gépjármûjavító és szerelô üzem által javí- tó–szerelô tevékenységre igazoltan átvett gépjármûvekben keletkezett ká- rokra nyújt fedezetet a szerzôdésben meghatározott mértékig. A gépjár- mûvek átvételkori általános és mûszaki állapotát minden gépjármû esetén dokumentálni szükséges.
1.2. A biztosítás kiterjed a telephelyen igazoltan lévô gépjármûvekben ke- letkezett azon károkra, amelyek
– a jármûvek telephelyen belüli elindításával, vezetésével, elmozdításával;
– a jármûvek tárolásával és ôrzésével;
– a mûhely (épület és üzem) fenntartásával, mûszerek szerszámok, gépek üzemeltetésével;
– alkalmazottak kártevésével a gépjármûvek rongálása, törése, megsem- misítése (tárgyrongálás) miatt álltak elô, és amelyekért a biztosított e szerzôdésben megjelölt minôségében a magyar jog szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik.
1.3. Az 1.2. pontban meghatározott biztosítási fedezet a szerzôdéses vi- szonyban okozott azon károk megtérítésére terjed ki, amikor a károsult gépjármûvel kapcsolatos – javítással vagy szerviz ellátásával járó – fôkötele- zettséget jelentô közvetlen szolgáltatása tekintetében hibás teljesítés nem merült fel, nem történt.
1.4. A szolgáltatás közvetlen tárgyával kapcsolatos felelősségi kört a bizto- sítás nem fedezi. Jelen záradék szempontjából a gépjárműjavítás-szerelés stb. tevékenység közvetlen tárgyát a biztosított által átvett gépjárművek azon szerkezeti részei jelentik, amelyek javítására, cseréjére, felülvizsgálatá- ra stb., a szerviz és a megrendelő között a megállapodás létrejött. Közvet- len tárgynak minősülnek továbbá azok a szerkezeti részek, amelyeket a munka teljesítéséhez rendeltetési helyükről szükségszerűen el kell mozdíta- ni vagy meg kell bontani.
1.5. Sorozatkárnak (egy káreseménynek) minôsül e szerzôdés szempontjából a biztosítási idôszakon belül ugyanarra a kiváltó okra visszavezethetô kártérí- tési összegek együttese, bármely vagy bármilyen számú kárigénylô esetén.
2. A szerzôdés létrejötte, a kockázatviselés területi hatálya
2.1. A szerzôdés hatályba lépésének feltétele a díjfizetés megjelölt határ- napig történô teljesítése.
2.2. A biztosítás a szerzôdésben megnevezett telephelyen bekövetkezô ká- rokra terjed ki.
3. Biztosítási összeg, limit, önrészesedés
3.1. A biztosítási összeget (millió Ft/kárban és millió Ft/biztosítási idôszak- ban) a kötvény tartalmazza.
3.2. A biztosított által a kártérítésbôl – önrészesedés címén – káresemé- nyenként viselt összeg nagyságát (százalékban és minimális Ft összegben) a kötvény tartalmazza.
4. Biztosítással nem fedezett események és károk, korlátozások és kizárások
A jelen biztosítás kockázatviselési köre a Tevékenységi Felelősség- biztosítás Különös Szerződési Feltételeinek 3. pontjában megha- tározott kizárásokon és korlátozásokon túl nem terjed ki az alábbi- akra:
a. A szerződéssel fel- vagy átvállalt felelősségi károkat a biztosító nem téríti meg, kivéve, ha a felelősség fel- vagy átvállalása a biz- tosítási szerződés megkötését megelőzően történt, és arról a biz- tosított a biztosítót biztosítási szerződésmegkötése előtt írásban tájékoztatta;
b. a 2009. évi LXII. törvény által szabályozott, a kötelező gépjármű- felelősségbiztosítás körébe tartozó károkra;
c. a termékfelelősségről szóló 1993. évi X. tv. alá tartozó károkra;
d. a telephelyben és tartozékaiban, valamint a biztosított és alkal- mazottai, üzlettársai tulajdonában álló gépjárművekben keletke- zett károkra;
e. a javításra, szervizre átvett gépjárművek ellopásából, eltűnéséből eredő károkra;
f. a javításra, szervizre átvett gépjárműben okozott alkatrész vagy tartozéklopás és rabláskárokra;
g. a javításra, szervizre átvett gépjárműben hagyott poggyász- és ra- kománykárokra;
h. a próbaút során bekövetkezett károkra;
i. a gépjárműben – annak a szerviz általi átvételekor – meglévő sé- rült, hibás vagy elhasználódott valamennyi szerkezeti részre, mely cserére szorul, akkor sem, ha az nem képezi a megrendelés tárgyát;
j. a jégveréskárra;
k. a szerződéssel fel- vagy átvállalt felelősségi károkra, kivéve ha a felelősség fel- vagy átvállalása a biztosítási szerződés megköté- sét megelőzően történt és arról a biztosított a biztosítót tájé- koztatta;
l. gépi felsőmosási tevékenységre visszavezethető károkra.
5. Kárbejelentés
a. A biztosított a káreseményt, illetôleg annak érvényesítését a bekövetke- zéstôl, illetve a tudomására jutásától számított 2 munkanapon belül kö- teles a biztosítónak írásban bejelenteni.
b. Jelentenie kell továbbá, ha peres vagy peren kívüli eljárásban kártérítést érvényesítenek vele szemben.
c. A kárbejelentésnek tartalmaznia kell a károsult nevét, a kár bekövetke- zésének idôpontját, helyét, nagyságát, illetve a kárral kapcsolatos vala- mennyi egyéb lényeges információt. Csatolni kell a gépjármû átvételko- ri általános és mûszaki állapotát dokumentáló iratokat.
6. Egyéb rendelkezések
A jelen különös feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Tevékenysé- gi Felelősségbiztosítás Különös Szerződési Feltételeiben foglaltak az irány- adóak.
Az OTP Csoport partnere
GYÓGYSZERÉSZEK FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS SZERZÔDÉSI FELTÉTELEI/2011
Jelen felelôsségbiztosítási különös szerzôdési feltételek valamint a Felelôs- ségbiztosítás Általános Szerzôdési Feltételei (FÁSZF)/2009 alapján a bizto- sító meghatározott díj ellenében mentesíti a biztosítottat a szerzôdés sze- rinti módon és feltételek alapján meghatározott károk megtérítése alól, amelyeket gyógyszerészi minôségében okoz, és amelyekért a magyar jog szabályai szerint kártérítési felelôsséggel tartozik.
1. Biztosítottak köre
Jelen különös szerzôdési feltételek szempontjából biztosított:
a. a 2006.évi XCVIII. törvény értelmében gyógyszertár működtetési joggal rendelkező gyógyszerész, és a biztosítási szerződésben név szerint megjelölt, a szerződővel munkaviszonyban vagy munkavégzésre irá- nyuló egyéb jogviszonyban álló gyógyszerész és gyógyszerész-asszisz- tens, vagy
b. közalkalmazott gyógyszerész és gyógyszerész-asszisztens esetén szerzô- dô és egyben biztosított az ôt munkaviszony keretében foglalkoztató munkáltató.
2. Biztosítási esemény
2.1. E különös szerzôdési feltétel alapján a biztosító megtéríti a biztosított által munkaköri feladata ellátása során okozott azon károkat, melyekért a biztosítottat a jogszabály alapján kártérítési felelôsség terhel.
2.2. Amennyiben egy szakmai hibával okozati összefüggésben több kár- esemény következett be, akkor azokat – függetlenül a károsultak számá- tól – egy biztosítási eseménynek kell tekinteni.
3. A szerzôdés létrejötte, a kockázatviselés területi és idôbeli hatálya
3.1. A biztosító kockázatviselése ugyanazon kárra vonatkozóan a szerzôdés hatály alatt okozott és a kockázatviselési idôszak alatt bekövetkezett ká- rokra terjed ki, feltéve, hogy a kárt okozó szakmai hibáról, valamint a kár bekövetkezésérôl a biztosítottnak a biztosítási szerzôdés megkötésekor nem volt, és kellô gondosság mellett nem is lehetett tudomása.
3.2. A kár érvényesítésének idôpontja az a nap amikor az elsô kárigény a biztosítóhoz megérkezett. A 2.2. pontban írt esetben, ha a nevezett elsô igényérvényesítés a kockázatviselési idôszak alatt történt, akkor a fedezet az adott szakmai hibával okozati összefüggésben, a késôbbiekben érvénye- sített valamennyi kárra fennáll – a biztosítási összeg keretei között – függet- lenül attól, hogy a biztosítási szerzôdés idôközben megszûnik. Amennyiben az elsô igényérvényesítés a szerzôdés hatálybalépését megelôzôen történik, akkor a fedezet az adott szakmai hibával okozati összefüggésben, a késôb- biekben érvényesített károkra sem terjed ki, függetlenül attól, hogy a biz- tosítási szerzôdés idôközben hatályba lép.
3.3. Amennyiben a felek oly módon kötnek a biztosított tevékenységére
nézve felelôsségbiztosítási szerzôdéseket, hogy a biztosítási fedezet folya- matosan, megszakítás nélkül fennáll, úgy a károkozás szempontjából az összes biztosítást egy szerzôdésnek kell tekinteni. Ebben az esetben a kár- rendezés során, a károkozás idôpontjában hatályban lévô szerzôdés ren- delkezéseit kell alkalmazni.
3.4. A biztosítás a Magyarország területén okozott károkra nyújt fedezetet.
3.5. A jelen biztosítási szerzôdésbôl eredô igények az esedékességüktôl számított 3 év elteltével évülnek el.
4. A biztosítással nem fedezett események és károk, kizárások és korlátozások
A biztosító kártérítési kötelezettsége nem terjed ki:
a. az állam ellen közvetlenül érvényesíthetô követelésekre, így az emberi alkalmazásra kerülô gyógyszerekrôl és egyéb, a gyógy- szerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvényben meghatározott gyógyszerkárokra sem;
b. a biztosított nem gyógyszerellátási tevékenysége során forgal- mazott, az 1993. évi X. törvény hatálya alá tartozó károkra;
c. a jogszabály vagy más biztosítás alapján megtérülô károkra;
d. azokra a károkra, amelyeket a biztosított maga szenved el;
e. arra a kárra, amelyet a biztosított a Ptk. 685.§ (b) pontjában fel- sorolt közeli hozzátartozójának, továbbá alkalmazottjának, üz- lettársának vagy megbízottjának okozott;
f. a biztosított engedély vagy szakképesítés nélkül végzett tevé- kenysége során okozott kárra;
g. a munkáltatói felelôsség körébe tartozó kárra;
h. a nem Magyarország területén folytatott tevékenységbôl eredô károkra;
i. a pszichikai károsodásokra;
j. a radioaktív anyagok birtoklásából és gyógyító célú felhasználá- sából eredô károkra, a hasadó anyagok robbanásából, nukleáris reakcióból vagy sugárzásból, továbbá ionizáló és lézer sugárzás- ból eredô károkra;
k. a nem gyógyító tevékenység körében okozott egyéb felelôsségi károkra;
l. a genetikai károsodásokra;
m. az elmaradt vagyoni elônyre (tervezett nyereség, elmaradt ha- szon, termeléskiesés, elmaradt megtakarítás, egyéb veszteség);
n. a hibás számítógépes adatfeldolgozásra visszavezethetô károkra.
5. Záró rendelkezések
A jelen kiegészítô szerzôdési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Felelôsségbiztosítás Általános Szerzôdési Feltételeiben megfogalmazott rendelkezések kerülnek alkalmazásra.
Az OTP Csoport partnere
A SZAKMUNKÁSTANULÓK MUNKÁLTATÓI FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁSÁNAK KÜLÖNÖS SZERZÔDÉSI FELTÉTELEI/2009
A szakmunkástanulói felelősségbiztosítási szerződés (a továbbiakban: szer- ződés) a Groupama Garancia Biztosító Zrt. Felelősségbiztosítás Általános Szerződési Feltételei/2009 (FÁSZF) (továbbiakban Általános Feltételek), az azt kiegészítő jelen Különös Feltételek, valamint az ajánlatban foglaltak alapján jön létre a Groupama Garancia Biztosító Zrt. (1051 Budapest, Xx- xxxxx 0. xxxx 00., a továbbiakban biztosító), valamint bármely személy (a továbbiakban szerződő) között. Amennyiben a Különös Xxxxxxxxxx bármely rendelkezése eltér az Általános Feltételekben foglaltaktól, a Különös Felté- telek rendelkezései az irányadók.
1. Biztosítottak köre
E különös szerződési feltételek szempontjából biztosított a szerződésben megjelölt szakiskola/szakmunkásképző intézet/szakmunkás tanulókat foglalkoztató vállalkozás a tanulók gyakorlati képzését biztosító minősé- gében.
2. Biztosítási esemény
A biztosító a szerződésben meghatározott módon és mértékben megtéríti a biztosított által, munkáltatói minőségben okozott olyan munkabaleseti károkat, és ennek nyomán keletkezett társadalombiztosítási megtérítési kö- veteléseket amelyekért a magyar jog szabályai szerint, a biztosított a szer- ződésben meghatározott szakmunkástanulói gyakorlati tevékenység munkáltatója, kártérítési kötelezettséggel tartozik.
2.1. E különös szerződési feltételek szempontjából biztosítási esemény a munkabaleset. Munkabaleset az a baleset, amely a tanulót gyakorlati fog- lalkozás során vagy azzal összefüggésben éri, és amelyért a szakmunkásta- nulók gyakorlati foglalkoztatását szervező vállalkozás vagy vállalkozó, mint munkáltató felelősséggel tartozik.
2.2. A biztosító kockázatviselése szempontjából biztosítási esemény a tár- sadalom-biztosítási megtérítési követelések keletkezése is.
2.3. A biztosítási esemény bekövetkeztének, ha a károsult a munkabaleset következtében meghalt, a halál beálltának időpontját, a testi épség és egészség sérelme esetén, pedig azt az időpontot kell tekinteni, amikor a káreseménnyel összefüggésben első alkalommal orvosi ellátásban részesült.
3. A szerződés létrejötte, a kockázatviselés területi és időbeli hatálya
3.1. A biztosítás azokra a munkabalesetekből eredő felelősségi károkra vo- natkozik, amelyeknél a munkabaleset a károsultat
a. a biztosított iskolában;
b. a biztosított iskolán kívül, de a biztosított rendelkezése folytán végzett munka során
érte.
3.2. A biztosítás határozatlan tartamú, a kockázatviselési időszak egy év. A biztosítási évforduló a Felelősségbiztosítási Általános Szerződési Feltételei- ben foglaltaktól eltérően, szeptember elseje.
3.3. A tanulót ért dologi károkat a biztosító csak annyiban téríti meg, amennyiben azok olyan használati és egyéb vagyontárgyakban keletkeztek, amelyeket a tanulók általában és szokásosan az iskolába/munkahelyükre visznek.
3.4. A biztosító kockázatviselése ugyanazon kárra vonatkozóan a biztosítá- si szerződés hatálya alatt okozott és bekövetkezett károkra terjed ki.
3.5. A munkabalesetből eredő igények 3 év alatt, a társadalombiztosítási megtérítési igények 5 év alatt évülnek el.
4. Biztosítási összeg és önrészesedés
4.1. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége a szerződésben feltüntetett összeghatárokig (biztosítási összeg) terjed.
4.2. A biztosított felelősségéből származó dologi károkat a biztosító önré- szesedés nélkül, károsultanként és káreseményenként a szerződésben meg- határozott összeghatárig téríti meg.
5. A biztosítással nem fedezett események és károk, kizárások és korlátozások
A jelen biztosítás kockázatviselési köre a Felelősségbiztosítás Általá- nos Szerződési Feltételeinek 14. pontjában meghatározottakon túl nem terjed ki az alábbiakra:
a. Magyarország területén kívül történt munkabalesetekből eredő károkra;
b. a külön jogszabályban nevesített foglalkozási megbetegedésből eredő, illetve munkahelyi, munkaköri ártalom miatt támasztott kárigényekre;
c. azokra a gépjármű üzemeltetésével okozott munkabaleseti károk- ra, amelyekért a biztosított, mint munkáltató tartozik felelősséggel;
d. repülőgépek üzemeltetésével, légitársaságok és repülőterek üze- meltetésével kapcsolatban felmerülő munkabalesetek;
e. hajózási társaságok tevékenységi körében felmerülő munkabal- esetek, kikötők és dokkok üzemeltetése, hajógyártás, javítás és építés;
f. bányászati tevékenységgel kapcsolatos munkabalesetek;
g. az azbeszt vagy azbeszt tartalmú termékek kezeléséből, feldol- gozásából, gyártásából, eladásából, forgalmazásából, tárolásából vagy használatából származó károkra;
h. a tűzijáték alapanyag, üzemanyag vagy bármely robbanóanyag, lőszer, nyomás alatti vagy konténeres folyékony vagy légnemű gáz gyártásából, töltéséből, kezeléséből vagy tárolásából eredő károkra;
i. a tanulókat iskolába menet vagy onnan távozóban, útközben ért balesetek miatti igényekre.
j. e szerződési feltételek 3.3. pontjában írt felelősségi károk közül azokra a károkra, amelyek készpénzben, értékpapírban, érték- tárgyban, értékcikkben, valamint a károsultnak a biztosított te- rületén lévő gépjárművében bármilyen ok miatt keletkeztek;
k. a hibás számítógépes adatfeldolgozásra visszavezethető károkra.
6. A biztosító szolgáltatásai
6.1. A biztosító a szerződéssel fedezett károkat a munkajog, a szövetkeze- ti jog, illetőleg egyéb, a munkabalesetekre és más munkaadói felelősségre vonatkozó kártérítési szabályok szerint téríti meg.
6.2. A biztosító fedezi a munkabaleseten alapuló és a társadalombiztosítá- si jogviszonnyal kapcsolatos megtérítési igényeket is.
6.3. A biztosító lemond arról a jogszabály által biztosított jogosultságáról, mely szerint a munkáltató által a munkavállalók (tanulók) javára kötött élet- vagy balesetbiztosítási szerződés alapján teljesített biztosítási összeget a dolgozót (tanulót) megillető kártérítésbe be kell számítani.
6.4. A járadékot a károsultnak a fizetési kötelezettség kezdő időpontjától a jogosultság lejártáig fizeti meg. A járadéktőkésítésre vonatkozó részletes szabályokat a Felelősségbiztosítási Általános Szerződési feltételeinek a 13. pontja tartalmazza.
7. A biztosító visszakövetelési joga
A biztosító visszakövetelheti a biztosítottól az általa kifizetett kárté- rítési összeget, ha a biztosított a kárt szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta. A Felelősségbiztosítás Általános Szerződési Fel- tételeiben felsorolt eseteken kívül jelen feltétel értelmében súlyosan gondatlan a biztosított magatartása, amennyiben:
a. ugyanazon munkavédelmi szabály be nem tartása miatt követke- zett be ismételten munkabaleset;
b. a munkabaleset bekövetkeztének lehetőségére (veszélyére) a biztosított figyelmét felhívták, s a munkabaleset a szükséges in- tézkedés hiányában következett be;
c. a munkabaleset oka a munkavédelmi szabályok olyan súlyos megsértése, amelyet bíróság határozatával megállapított;
d. a biztosított engedély nélkül vagy hatáskörének, feladatkörének túllépésével végzett tevékenysége során okozta a kárt;
e. a biztosított a jogszabályban, egyéb kötelező rendelkezésben megkívánt személyi és tárgyi feltételek hiányában folytatja tevé- kenységét, és ez a tény a károsodásban közrehatott;
f. a biztosított a kárt a foglalkozás szabályainak súlyos megsérté- sével okozta.
8. A felek együttműködése
8.1. Az Általános Feltételekben rögzített együttműködési kötelezettsége- ken felül a biztosított haladéktalanul köteles értesíteni a biztosítót a bizto- sítási szerződésben meghatározott káresemény bekövetkezése miatt beje- lentett igényről.
8.2. A biztosított vállalja, hogy a károk elbírálásához szükséges igazoláso- kat beszerzi, az Egészségbiztosítási Pénztár által fizetési meghagyás for- májában támasztott regressz-igényeket a biztosító részére 3 munkanapon belül megküldi.
8.3. A biztosított köteles lehetővé tenni, hogy a munkabaleset bekövetke- zésének körülményeit a biztosító szakértője megvizsgálja.
9. Díjfizetés
9.1. A biztosított a díjat a szerződés szerint az ott meghatározott módon és szabályok szerint köteles megfizetni.
9.2. A biztosítási díj alapja a szakiskolában/szakmunkásképző intézetben, gyakorlati oktatásban részesülő tanulók szeptemberben meghatározott lét- száma. A biztosítás elszámolásos jellegű, mely elszámolásra a tanulmányi időszakot követően kerül sor az iskola és a biztosító között.
10. Záró rendelkezés
A jelen különös feltételekben nem szabályozott kérdésekben az Általános Feltételekben foglaltak az irányadóak.
Az OTP Csoport partnere
KÖRNYEZETSZENNYEZÉSI FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS SZERZÔDÉSI FELTÉTELEI/2009
A környezetszennyezési felelôsségbiztosítási szerzôdés (a továbbiakban: szerzôdés) a Groupama Garancia Biztosító Zrt. Felelôsségbiztosítás Általá- nos Szerzôdési Feltételei/2009 (FÁSZF) (továbbiakban Általános Feltételek), az azt kiegészítô jelen Különös Feltételek, valamint az Ajánlatban foglaltak alapján jön létre a Groupama Garancia Biztosító Zrt. (1051 Budapest, Októ- xxx 0. xxxx 00., a továbbiakban biztosító), valamint bármely személy (a to- vábbiakban szerzôdô) között. Amennyiben a Különös Xxxxxxxxxx bármely rendelkezése eltér az Általános Feltételekben foglaltaktól, a Különös Felté- telek rendelkezései az irányadók.
1. A biztosítottak köre
1.1. A jelen szerzôdési feltételek szerint biztosított:
a. természetes személy, szerzôdésben írt minôségében,
b. cégjegyzékbe, más bírósági nyilvántartásba felvett jogi személy – illetve jogi személyiséggel rendelkezô szervezeti egysége – a cégjegyzék, illet- ve a nyilvántartás szerinti névvel,
x. xxxx személyiséggel nem rendelkezô, de névjegyzékbe vett gazdasági társaság, polgári jogi társaság, egyéb jogközösség, illetôleg személy- egyesülés a tevékenységi köre szerinti minôségében.
1.2. A környezet szennyezôjének azt a személyt kell tekinteni, aki az em- bert és az emberi környezet védelem alatt álló tárgyait olyan ártalomnak, szennyezôdésnek teszi ki, amely az emberi életkörülményeket rontja a kör- nyezet természetes tulajdonságainak hátrányos megváltoztatásával, és ennek során a polgári jog szabályai szerint is kárt okoz.
2. A biztosítási esemény
A biztosító a szerzôdésben meghatározott módon, mértékben és feltéte- lekkel megtéríti a biztosított által a szerzôdésben megnevezett tevékenység gyakorlása során tévedésbôl vagy hibából eredô olyan, a talajban és/vagy a levegôben és vagy a természetes élô vízben okozott környezetszennyezési károkat, amelyekért a magyar jog szabályai szerint, a biztosított kártérítési kötelezettséggel tartozik.
2.1. E különös szerzôdési feltételek szerint biztosítási esemény a környe- zetszennyezéssel okozott kár, feltéve, hogy annak bekövetkezte
a. elôre nem látható,
b. hirtelen és váratlan, illetve
c. a normális üzemi folyamattól eltérô eseményre volt visszavezethetô.
2.2. Sorozatkárokra vonatkozó rendelkezés:
A biztosító minden olyan, a biztosítás érvényessége alatt felmerülô kárt, melyek egy és ugyanazon okra vezethetôk vissza, egy káreseménynek te- kint, kártérítésre csak az elsô káresemény évében érvényes biztosítási felté- telek szerint kötelezhetô.
3. A szerzôdés létrejötte, a kockázatviselés idôbeli hatálya
3.1. Ugyanazon károsító szennyezés folytán különbözô idôpontokban be- következô károkat a szerzôdés hatálya szempontjából egy káreseménynek kell tekinteni.
3.2. A biztosító kockázatviselése a kockázatviselési idôszak alatt okozott, bekövetkezett és a kockázatviselési idôszakot követô, legfeljebb egy éven belül bejelentett károkra terjed ki.
4. A biztosítással nem fedezett események és károk, kizárások és korlátozások
A jelen biztosítás kockázatviselési köre a Felelôsségbiztosítás Általá- nos Szerzôdési Feltételeinek 14. pontjában meghatározottakon túl nem terjed ki az alábbiakra:
4.1. Ha a károkozó tevékenységre a biztosítás nem terjed ki.
4.2. Nem téríti meg a biztosító a kötbér, birság vagy egyéb büntetés jellegű költségeket, valamint azt a kárt, amely a biztosított birtoká- ban lévô (a biztosított által bérelt, haszonbérbe vett, kölcsönzött, le- tétként kezelt) idegen dologban keletkezett. Nem téríti meg továb- bá a biztosító azt a kárt, amely a biztosított által hivatása gyakorlá- sánál fogva magánál tartott vagy megmunkált (feldolgozott, javí- tott, szállított) idegen dologban keletkezett, amelyet ilyen dologgal okoztak vagy a dolog hibájából keletkezett. Ez a kizárás ingatla- nokra csak annyiba vonatkozik, amennyiben az ingatlan vagy annak része közvetlen tárgya a biztosított tevékenységének. A biztosító to- vábbá nem téríti meg az elmaradt vagyoni előny (tervezett nyere- ség, elmaradt haszon, termeléskiesés, elmaradt megtakarítás, egyéb veszteség) kapcsán felmerülő károkat.
4.3. Nem téríti meg a biztosító az alábbi tevékenységekkel kapcsola- tos károkat:
a. gépkocsik, repülőgépek, vonatok, villamosok, trolibuszok, hajók és egyéb közlekedési eszközökkel és járművekkel, valamint az ezekhez tartozó infrastruktúra üzemeltetésével kapcsolatos tevé- kenységek kapcsán felmerülő kár;
b. vidámparkok és a szórakoztató berendezéseik üzemeltetése;
c. stadionok és berendezéseik üzemeltetése;
d. sportpályák és berendezéseik, sípályák és berendezéseik üzemel- tetése;
e. kábel-járművek és székfelvonók üzemeltetése;
f. építés-szerelési tevékenység;
x. xxxxxxx tevékenység;
x. xxxxxxxx kapcsolatos, illetve más víz alatti munkálatok;
i. bányászat, kőkifejtés, földkiemelés;
x. xxxxxxxx, robbanó és mérgező anyagokkal kapcsolatos tevé- kenység.
4.4. A biztosító kockázatviselési köre nem tejed ki a biztosított ré- szére megtérülô, illetve a más biztosítással fedezett károkra
4.5. A biztosító helytállási kötelezettsége nem terjed ki:
x. a kötelezô felelôsségbiztosításokkal fedezett károkra;
b. a vadgazdálkodás körében okozott károkra;
c. a vegyszerhasználattal okozott károkra.
4.6. A szerzôdéssel fel- vagy átvállalt felelôsségi károkat a biztosító nem téríti meg, kivéve, ha a felelôsség fel- vagy átvállalása a bizto- sítási szerzôdés megkötését megelôzôen történt, és arról a biztosí- tott a biztosítót biztosítási szerzôdésmegkötése elôtt írásban tájé- koztatta.
4.7. A jelen biztosítási feltételek alapján nem minôsül szerzôdésen kívül okozott kárnak és a biztosító nem téríti meg azt a kárt, amely a szolgáltatások (szerzôdések) teljesítése során a szolgáltatás tár- gyában vagy abban a dologban keletkezett, amelyre a biztosított te- vékenysége irányul, illetve ha a szolgáltatás hibája miatt a megren- delô vagyontárgyaiban kár keletkezik.
4.8. Továbbá nem téríti meg a biztosító:
a. a tulajdonjogilag senkihez sem tartozó környezeti elemekben, különösen vízben, levegôben, talajban, panorámában, világörök- ségben okozott közvetlen károkat (a környezet által közvetített következményi károkra és azok elhárítását célzó helyreállításra a fedezet kiterjed);
b. magukban a szennyezést elôidézô dolgokban keletkezett károkat;
c. azokat a környezetszennyezéssel okozott vagyoni károkat, ame- lyek a biztosított szerzôdésszegése miatt következtek be;
d. a lassú, folyamatos vagy rendszeresen ismétlôdô környezetszeny- nyezési károkat;
e. a nem hirtelen és elôreláthatatlanul bekövetkezett talajban és növényi kultúrákban okozott letaposási károkat;
f. a normális üzemi folyamatra visszavezethetô károkat;
g. a szerzôdés hatálya elôtt okozott, de annak hatálya alatt bekö- vetkezett károkat;
h. a hulladék-learkók üzemeltetésével, hulladék végleges tárolásá- val vagy lerakásával kapcsolatos károkat;
i. végül azokat a károkat, amelyek a biztosított által szerzôdéssel vagy egyoldalú nyilatkozattal vállalt, a törvénynél szigorúbb fele- lôsség körében állnak elô.
5. A biztosító szolgáltatásai
A kártérítés szabályairól az Általános Feltétel rendelkezik azzal, hogy az el- maradt vagyoni elônyre (tervezett nyereség, elmaradt haszon, terméskie- sés, elmaradt megtakarítás, egyéb jövôbeni veszteség, stb.) a biztosító csak erre vonatkozó külön megállapodás és pótdíj ellenében nyújt fedezetet.
6. Záró rendelkezés
A jelen különös feltételekben nem szabályozott kérdésekben az Általános Feltételekben foglaltak az irányadóak.
Az OTP Csoport partnere
AZ ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZTISZTVISELŐINEK SZAKMAI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI ZÁRADÉKA
Jelen záradék feltételei, valamint az érvényben lévő Felelősségbiztosítás Ál- talános Szerződési Feltételei (FÁSZF)/2005 és az érvényben lévő Tevékeny- ségi felelősségbiztosítás Különös Szerződési Feltételei alapján, az alábbiak- ban részletezettek szerint kötött szerződés értelmében, a Groupama Ga- rancia Biztosító Zrt. díjfizetés ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy a szerződési feltételekben és a szerződésben megállapított mértékben és fel- tételek szerint megtéríti azokat a károkat, amelyeket az önkormányzat pol- gármesteri hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyukkal össze- függésben harmadik személynek okoznak, és amelyek megtérítéséért a biz- tosított a magyar magánjog szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik.
1. A biztosított
1.1. Jelen szerződési feltételek értelmében biztosítottnak tekintendő az ön- kormányzat polgármesteri hivatala munkáltatói minőségében.
2. Biztosítási esemény
2.1. Jelen szerződési feltételek értelmében biztosítási eseménynek minősül az olyan kártérítési igény keletkezése, amelyet a 1. pontban meghatározott biztosított ellen a köztisztviselői közszolgálati jogviszonnyal összefüggés- ben, közhatalmi, irányítási, ellenőrzési, felügyeleti hatáskör gyakorlásával, valamint ügyviteli feladat ellátásával közvetlenül összefüggő tevékenysége vagy mulasztása miatt támasztanak.
2.2. Biztosítási eseménynek a biztosító kockázatviselése szempontjából ki- zárólag az olyan államigazgatási jogkörben történt károkozás minősül, mely rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár el- hárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette.
3. Sorozatkár
3.1. A sorozatkár eseményeit egy káreseménynek kell tekinteni és a kár- bejelentés időpontja az az időpont, amikor a sorozatkár első káreseményét írásban a biztosított ellen benyújtják.
3.2. A sorozatkárt az alábbiak szerint kell meghatározni
– minden olyan veszteség, amely ugyanannak a hanyag cselekedetnek, hibának vagy mulasztásnak a következménye vagy eredménye (hanyag cselekedetnek, hibának vagy mulasztásnak tekintendő, ha egynél több cselekedetet vagy mulasztást ugyanazon vagy hasonló okból vagy indí- tékból mulasztottak vagy követtek el feltéve, hogy az a vonatkozó üggyel jogilag vagy pénzügyileg kapcsolatos);
– egynél több olyan cselekedet vagy mulasztás, mely ugyanazt a veszte- séget eredményezi, és/vagy
– olyan kár, melyért egy kötvényben biztosított, egynél több személy te- hető felelőssé.
4. A biztosító kockázatviselése, területi és időbeli hatály
4.1. A biztosító kockázatviselése kizárólag a biztosítási időszakon belül oko- zott és bekövetkezett károkra terjed ki.
4.2. A biztosító kockázatviselése csak azokra a káreseményekre terjed ki, amelyet a biztosítási esemény bekövetkezését követő egy éven belül beje- lentettek. A kár bejelentésének napja az a nap, amikor a károsult a biztosí- tottnak igényét írásban bejelentette.
4.3. A biztosító kockázatviselése csak azon károkra terjed ki, amelyet a biz- tosított legkésőbb a károsult igény bejelentésétől számított egy éven belül
bejelentett a biztosítónak és egyébként megfelel jelen szerződés 4.1. pont- jában foglalt feltételeknek.
4.4. A biztosítás kizárólag a Magyarország területén okozott és bekövetke- zett károkra terjed ki.
4.5. A szerződés – ha a felek írásban másként nem állapodnak meg – ha- tározatlan tartamú. A biztosító kockázatviselésének kezdetét és lejáratát a szerződés tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés esetén a biztosítási időszak egy év, a biztosítási évforduló pedig – ezzel ellentétes megállapo- dás hiányában – minden évben a szerződés létrejöttének megfelelő naptá- ri nap. A felek a szerződést a biztosítási időszak végére, azt legalább 30 nappal megelőzően írásban felmondhatják.
5. A kártérítés módja és mértéke
5.1. A biztosító a kárt a szerződésben meghatározott összeghatárig téríti meg.
5.2. Megfizeti a biztosító jelen szerződés feltételei szerint a károsult tény- legesen felmerült kárát és költségeit, valamint a kár enyhítése érdekében felmerült költségeket.
5.3. Megfizeti a biztosító a biztosított ellen a biztosítási eseménnyel össze- függésben indított peres eljárás költségeit és a bírósági eljárásban kirendelt igazságügyi szakértő költségeit, amennyiben annak költségét a biztosított- nak kellene állnia. Peren kívüli eljárásban abban az esetben fizeti meg az el- járó szakértő költségeit, ha annak igénybevételét előzetesen jóváhagyta.
5.4. Nem téríti meg a biztosító az olyan jellegű költségeket, amely abból adódik, hogy a biztosított együttműködési kötelezettségét nem teljesíti, így emiatt a kárrendezés meghiúsul vagy késedelmet szenved (kamatok és egyéb költségek, stb.).
5.5. A biztosító a kárt attól az időponttól számított 30 napon belül téríti meg, amikor a biztosított felelősségét, a kár bekövetkezésének idejét és kö- rülményeit, illetve a kár összegét bizonyító valamennyi iratot a biztosító rendelkezésére bocsátotta.
6. Kizárások és korlátozások
6.1. Nem téríti meg a biztosító azt a kárt:
a. amelyet a biztosított a tulajdonában vagy vezetése, irányítása, felügyelete alatt álló gazdasági társaságoknak, intézményeknek elletve egyéb szervezeteknek okozott;
b. amely a biztosított képviselőtestületének működésével összefüg- gésben keletkezett;
c. amelyet a biztosított atomenergiával vagy radioaktív, illetve su- gárzó anyagokkal összefüggésben közvetlenül vagy közvetve okozott;
d. amely az állam vagy annak szervei ellen irányuló erőszakos csele- kedetekkel, terrorizmussal, felkeléssel, sztrájkkal, felvonulással, illetve az államhatalom erőszakos cselekedeteivel összefüggés- ben keletkezett;
e. amely bűncselekmény elkövetésével, illetve azzal összefüggésben keletkezett.
6.2. Nem téríti meg a biztosító az elmaradt vagyoni előnyt, a nem va- gyoni kárt és a biztosított által törvénysértően kiszabott bírságot vagy egyéb pénzbüntetést.
6.3. Nem téríti meg a biztosító azon károkat, amelyek a biztosított jogszabályban szabályozott felelősségénél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapulnak.
Az OTP Csoport partnere
AZ ÉPÍTÉS-SZERELÉSSEL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉGEK ZÁRADÉKA
A Groupama Garancia Biztosító jelen Kis- és középvállalkozások Vagyon és felelősségbiztosításában nem terjed ki az építés-szerelési tevékenység so- rán, azzal összefüggésben okozott károkat.
Kivéve abban az esetben, amennyiben a biztosított egyéni vállalkozó, egyé- ni cég, vagy betéti társaság és az éves árbevétele nem haladja meg az 10 millió forintot.
A fenti esetben – pótdíj megfizetése nélkül és automatikusan – az FÁSZF
14.3. pontjának x. xxxxxxxxx, a Tevékenységi felelősségbiztosítás különös
szerződési feltételei 3.7. pontjának x. xxxxxxxxx, a Munkáltatói felelősség- biztosítás különös szerződési feltételei 4.1. pontjának i. bekezdése és a Szolgáltatók felelősségbiztosításának különös szerződési feltételei 3.3. pontjának g. bekezdése nem kerül alkalmazásra.
A biztosítási feltételeknek ezzel a záradékkal nem érintett pontjait válto- zatlan tartalommal kell alkalmazni.
Az OTP Csoport partnere
INDEXÁLÁS, ÉRTÉKKÖVETÉS
1.
A biztosító a biztosítási szerződés részletezése szerinti biztosításonként, ezen belül vagyoncsoportonként (saját és idegen tulajdon egyaránt), a biz- tosítási évfordulón módosítja azok biztosítási összegét.
1.1. Biztosítások, melyekre az értékkövetés hatálya kiterjed:
a. tűz- és elemi károk biztosítása;
b. betöréses lopás- és rablásbiztosítás;
c. kiegészítő szállítmánybiztosítás.
1.2. Vagyoncsoportok, melyekre jelen záradék hatálya kiterjed:
a. épületek, építmények;
b. műszaki berendezések, felszerelések, gépek;
c. készletek;
d. javításra, feldolgozásra, bérmunkára átvett vagyontárgyak;
e. bizományba átvett vagyontárgyak.
2.
A biztosító az eredeti biztosítási összegek, illetve kártérítési limitek és az index-szám szorzataként határozza meg az adott vagyoncsoport indexált biztosítási összegét. Az évfordulót követő biztosítási időszakban (egy év) a biztosító szolgáltatási kötelezettségének felső határát minden esetben az így meghatározott biztosítási összeg képezi, amennyiben a szerződő az emelt díjat megfizeti.
3.
Az index értékéről és a módosított biztosítási összegekről a biztosító a szer- ződőt legkésőbb az évfordulót megelőző 60 nappal értesíti. A szerződőnek az évforduló előtt legalább 30 nappal írásban közölnie kell, ha az indexá-
lást elutasítja. Ha a szerződő az elutasítás jogával a határidőn belül nem él, a biztosító az indexálást elfogadottnak tekinti, a biztosítási szerződés az in- dexálásnak megfelelően további egy évre érvényben marad.
4.
Az index-szám értéke az indexértesítő kiküldését megelőző 12 hónap – a legfrissebb KSH Közlemény alapján megállapítható – fogyasztói árindexe.
5.
A biztosító az értékkövetés mértéke szerint megváltozott biztosítási összeg(ek) és a szerződés szerinti díjtétel(ek) szorzataként számítja ki a szerződés – ezen belül az adott biztosítás – következő biztosítási időszak- ra vonatkozó éves díját.
6.
Az indexálásra először a szerződés létrejöttét követő első biztosítási évfor- duló alkalmával kerül sor, majd azt követően minden biztosítási évforduló időpontjában.
7.
A jelen feltétel szerinti – a biztosított vagyontárgyak értékváltozásának kö- vetésére történő – megállapodás nem vonatkozik a vagyontárgyak meny- nyiségének változása miatti értéknövekedés követésére, melyet a VÁSZF
VIII. 4. szerint kell bejelenteni.
A biztosító jelen záradék alkalmazása esetében is jogosult a biztosítottság vizsgálatára és ennek következményeként aránylagos szolgáltatásra a VÁSZF IV. 5. pontja szerint.
Nyomtatványszám: 2956/1
Groupama Garancia Biztosító Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság
Cím: 1051 Xxxxxxxx, Xxxxxxx 0. xxxx 00. – Levelezési cím: 1380 Budapest, Pf. 1049 – Internet: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx Telefon: x00 0 000 0000 – Fax: x00 0 000 0000 – E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxxxxx.xx
Társaság székhelye: 1051 Xxxxxxxx, Xxxxxxx 0. xxxx 00. – Fôvárosi Bíróság, mint Cégbíróság: Cg. 00-00-000000