Díjjegyzék
Díjjegyzék
Befektetési szolgáltatási tevékenységekhez Prémium és Magnifica ügyfelek részére
Hatályba lépés: 2023. március 1.
Általános feltételek
A jelen díjjegyzék a CIB Bank Zrt. (1024 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxxxx xxxx 0-0, a továbbiakban: CIB Bank) által
befektetési szolgáltatási és az azt kiegészítő szolgáltatási tevékenysége keretében felszámított általános díjakat tartalmazza.
A CIB Bank fenntartja magának a jogot, hogy az egyes szerződések díjait azok mennyiségi és minőségi jellemzőitől függően egyedileg állapítsa meg. Az így megállapított díjak azonban – az Ügyféllel kötött kifejezetten ellentétes, írásbeli megállapodás hiányában – az alább felsoroltaknál magasabbak nem lehetnek. A lista nem tartalmazza az egyedi szerződéseken alapuló szolgáltatások (pl. tanácsadás) egyedi megállapodás tárgyát képező díjtételeit. A CIB Bank a befektetési szolgáltatások nyújtása során közreműködőt vehet igénybe, amely közreműködőnek a Bszt. 61.§-ában foglalt feltételeknek megfelelődíjat fizet, illetve amely közreműködő részéről a Bszt. 61.§-ában foglalt feltételeknek megfelelő díjat kap. A közreműködői díjakról a Bank Hirdetményén keresztül ad tájékoztatást. A Hirdetmény a xxx.xxx.xx és a xxx.xxxxxxx.xx internetes oldalakon kerül elhelyezésre. A CIB Bank fenntartja a díjjegyzék egyes tételei, egy vagy több része, illetve egésze egyoldalú megváltoztatásának jogát. A feltüntetett díjak nem tartalmazzák az esetlegesen felszámítandó általános forgalmi adót.
A kötés után %-os mértékben meghatározott díjak esetén, a díj a kötésárra vetítve kerül meghatározásra az eszköz kibocsátási devizájában.
A CIB Bank a teljesítéssel egyidejűleg terheli a felmerülő díjakat, költségeket, jutalékokat, kivéve alábbiakat:
(i) befektetési számlán és tartós befektetési számlán nyilvántartott értékpapírok után fizetendő értékpapír állományi díj és a nyugdíj-előtakarékossági számla éves számlavezetési díja: esedékes a negyedév utolsó hetének első banki munkanapján;
(ii) nyugdíj-előtakarékossági számlán nyilvántartott értékpapírok után fizetendő értékpapír állományi díj: esedékes a negyedév utolsó banki munkanapján;
(iii) valós idejű adatszolgáltatás havi díja: esedékes a tárgyhónap utolsó napján;
(iv) Befektetési Ügyfélszámla havi számlavezetési díja: esedékes a tárgyhónap első banki munkanapján.
I. Számlakezelési díjak | |
Számlanyitási díj (értékpapírszámla, értékpapír-letéti számla és Befektetési Ügyfélszámla egyaránt) | díjmentes |
A Befektetési Ügyfélszámla havi számlavezetési díja1 | díjmentes |
Értékpapír-és/vagy Befektetési Ügyfélszámla kivonat/egyenlegértesítő | díjmentes |
Készpénzbefizetés bankfiókban Befektetési Ügyfélszámlára | díjmentes |
1.1 Nyugdíj-előtakarékossági számla2 | ||
Éves számlavezetési díj3 | 2.000,- Ft | |
Éves átlagos értékpapír állományi díj4 | 0,1% | |
Tranzakciós díjak | A befizetéseket követő minden első vételi megbízás díjmentes5 | |
1.2. CIB Maraton Értékpapírszámla- Tartós Befektetési Számla6 7 | ||
Azon devizanemek, amelyekben a Bank tbsz pénzszámlát vezet8 | HUF, EUR, USD | |
Számlanyitási díj9 | díjmentes | |
Éves számlavezetési díj | díjmentes | |
Éves átlagos értékpapír állományi díj10 | 0,1% + Kiegészítő állományi díj 11 | |
Számlamegszüntetési díj12 | A 2. teljes naptári év végéig | 0,5%13, min. 5.000,- Ft, max. 30.000,- Ft |
A 3. teljes naptári év kezdetétől az 5. teljes naptári év utolsó előtti munkanapjáig | 5.000,- Ft | |
Az 5. teljes naptári év legvégén | 0,- Ft |
1.3. Margin fedezeti értékpapírszámla | |
A Margin értékpapír számla kifejezetten a Bank Margin-elszámolású deviza ügyletei értékpapír fedezetének elhelyezése céljából létrehozott korlátozott funkciójú elkülönített, óvadék típusú számla. A Margin fedezeti értékpapírszámla nyitásának előfeltétele, hogy az Ügyfél rendelkezzen Befektetési szolgáltatási keretszerződéssel és CIB Margin fedezeti számlával. | |
Számlanyitási díj | díjmentes |
1.4. A CIB Bank által kibocsátott kötvények | |
Vételi és eladási díj | díjmentes |
II. Tranzakciós díjak | |
2.1. Magyar és külföldi hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok vételi és eladási díjai | |
Diszkont kincstárjegyek aukciós vételi díja és magyar államkötvények aukciós vételi díja | 0,5 %, min. 25.000,- Ft |
Magyar állampapírok vételi és eladási bizományosi díja másodlagos forgalomban | |
Tőzsdei megbízás díja | 0,5 %, min. 50.000,- Ft |
Tőzsdén kívüli bizományosi megbízás díja | 0,5 %, min. 25.000,- Ft |
Egyéb nem tőzsdei megbízás díja | díjmentes |
Egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok vételi és eladási bizományosi díja másodlagos forgalomban | |
Egyéb, forintban kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír bizományosi díja | 0,5%, min. 25.000,- Ft |
Nem forintban denominált hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bizományosi díja | max. 4%, min. 25.000,- Ft |
2.2. A CIB Bank által forgalmazott befektetési alapok forgalmazási díjai | ||
Eladás | Visszaváltás | |
CIB Indexkövető Részvény Részalap, CIB Nyersanyag Alapok Részalapja, CIB Feltörekvő Részvénypiaci Alapok Részalapja, CIB Fejlett Részvénypiaci Alapok Részalapja HUF-A, CIB Közép-európai Részvény Részalap HUF-A, CIB Globális Kötvény Alapok Részalapja, befektetési jegyei | díjmentes | 2.500,- Ft (tranzakciónként, árfolyamértéktől függetlenül) |
CIB Fejlett Részvénypiaci Alapok Részalapja HUF-I 14 | díjmentes | díjmentes |
CIB Közép-európai Részvény Részalap HUF-I 15 | díjmentes | díjmentes |
CIB Kincsem Kötvény Részalap | díjmentes | 500,- Ft (15 napon belüli visszaváltás esetén további 1 %) 16 |
CIB Start Tőkevédett Részalap | díjmentes | 100,- Ft (tranzakciónként, árfolyamértéktől függetlenül) |
CIB Start 2 Rövid Kötvény Részalap | díjmentes | 100,- Ft (5 napon belüli visszaváltás esetén további 0,5%) 17 |
CIB Euró Start Tőkevédett Részalap, CIB Euró Relax Vegyes Részalap | jutalékmentes | 0,5 EUR (tranzakciónként, árfolyamértéktől függetlenül) |
CIB Dollár Start Rövid Kötvény Részalap | jutalékmentes | 0,5 USD 18 |
CIB Globális Vállalati Kötvény Alapok Részalapja, CIB Relax Vegyes Részalap | díjmentes | 1.000,- Ft (tranzakciónként, árfolyamértéktől függetlenül) |
Eladás 19 | Visszaváltás 20 | |
CIB Gyógyszergyártók 3 Származtatott Részalapja, CIB Európai Részvények Származtatott Alapja, CIB Egészségipari Származtatott Részalap, CIB Bevásárlókosár Származtatott Részalap, CIB Profitmix 5 Tőkevédett Származtatott Alap, CIB Fenntartható Fejlődés Származtatott Alapja, CIB Felelős Befektetések Alapja, CIB ESG Tőkevédett Származtatott Részalap, CIB Csemege Tőkevédett Származtatott Részalap, CIB ESG 2 Tőkevédett Származtatott Részalap, CIB Bankszektor Tőkevédett Származtatott Részalap, CIB Vegyipar Tőkevédett Származtatott Részalap, CIB 30 Tőkevédett Származtatott Részalap, CIB Európai Csillagok Tőkevédett Származtatott Részalapja | max. 2% | max. 3% |
CIB Euró Gyógyszergyártók 3 Származtatott Részalap, CIB Euró Fenntartható Fejlődés Származtatott Alapja, CIB Euró Felelős Befektetések Alapja | max. 2%21 | max. 3%22 |
CIB Reflex Vegyes Alapok Részalapja, CIB Euró Reflex Vegyes Alapok Részalapja | 1%, Akció: 2023.06.30.-ig 0% | Díjmentes |
CIB Balance Vegyes Alapok Részalapja, | 1%, Akció: 2023.06.30.-ig 0% | 2.500, - Ft (tranzakciónként, árfolyamértéktől függetlenül) |
CIB Euró Balance Vegyes Alapok Részalapja, | 1%, Akció: 2023.06.30.-ig 0% | 0,5 EUR (tranzakciónként, árfolyamértéktől függetlenül) |
CIB Arany Alapok Részalapja | 2% Akció: 2023.06.30.-ig 0% | Díjmentes |
CIB Európai Részvény Alapok Részalapja HUF-A, CIB Európai Részvény Alapok Részalapja EUR-A | 0,5% Akció: 2023.06.30.-ig 0% | Díjmentes |
CIB ESG Talentum Total Return Alapok Részalapja, CIB Euró ESG Talentum Total Return Alapok Részalapja | 1% Akció: 2023.06.30.-ig 0% | Díjmentes |
CIB Private Banking Vagyon Alapok Részalapja23 | max 2% | Díjmentes24 |
2.3. Eurizon EasyFund – alapok forgalmazási díjai25 26 27 28 | ||
Eladás | Visszaváltás | |
Epsilon Fund – Emerging Bond Total Return – R, | ||
Epsilon Fund – Enhanced Constant Risk Contribution | ||
– R , Epsilon Fund – Euro Bond – R , Epsilon Fund – | ||
Euro Cash – R, Epsilon Fund – Euro Q-Equity – R, | ||
Epsilon Fund – Q-Flexible – R, Eurizon Fund - | ||
Absolute Attivo – R, Eurizon Fund - Absolute Prudente | ||
– R, Eurizon Fund - Azioni Strategia Flessibile – R, | ||
Eurizon Fund - Bond Aggregate EUR – R, Xxxxxxx | ||
Fund - Bond Aggregate RMB – R, Eurizon Fund - Bond Corporate EUR – R, Eurizon Fund - Bond Corporate EUR Short Term – R, Eurizon Fund - Bond | max. 1,2%, de min. 6,-EUR | díjmentes |
Corporate Smart ESG – R, Eurizon Fund - Bond | ||
Emerging Markets – R, Eurizon Fund - Bond Flexible – | ||
R, Eurizon Fund - Bond High Yield – R, Eurizon Fund - | ||
Bond Inflation Linked – R, Eurizon Fund - Bond | ||
International – R, Eurizon Fund - Bond JPY LTE – R, | ||
Eurizon Fund - Cash EUR – R, Eurizon Fund - Equity | ||
China A – R, Eurizon Fund - Equity China Smart |
Volatility – R, Eurizon Fund - Equity Emerging Markets | |||
New Frontiers – R, Eurizon Fund - Equity Italy Smart | |||
Volatility – R, Eurizon Fund - Equity Small Mid Cap | |||
Europe – R, Eurizon Fund - Equity USA – R, Eurizon | |||
Fund - Equity World Smart Volatility – R, Eurizon Fund | |||
- Flexible Beta Total Return – R, Eurizon Fund - | |||
Flexible Multistrategy – R, Eurizon Fund - Global Multi | |||
Credit – R, Eurizon Fund - Multiasset Income – R, | |||
Eurizon Fund - SLJ Local Emerging Markets Debt – R, | |||
Eurizon Fund - Sustainable Global Equity – R, Xxxxxxx | |||
Fund - Top European Research – R, Eurizon Manager Selection Fund - MS 10 – R, Eurizon Manager Selection Fund - MS 20 – R, Eurizon Manager | max. 1,2%, de min. 6,-EUR | díjmentes | |
Selection Fund - MS 40 – R, Eurizon Manager | |||
Selection Fund - MS 70 – R, Eurizon Fund - Azioni | |||
Strategia Flessibile - R2, Eurizon Fund - Bond | |||
Emerging Markets - R2, Eurizon Fund - Bond High | |||
Yield - R2, Eurizon Fund - Equity China Smart | |||
Volatility - R2, Eurizon Fund - Equity Emerging | |||
Markets Smart Volatility - R2, Eurizon Fund - Equity | |||
World Smart Volatility - R2 | |||
Eurizon Fund - Equity Emerging Markets | Smart | max. 1,5%, | |
Volatility – R, Eurizon Fund - Treasury USD - R | de min. 6,-EUR | díjmentes | |
Eurizon Fund - Treasury EUR T1 - A | max. 2%, de min. 6,-EUR | díjmentes | |
Eurizon- Absolute Active R2, Eurizon - Active | max. 1,5%, de min. 6,- USD | ||
Allocation R2, Eurizon Fund - Dynamic Asset | |||
Allocation R2, Eurizon Fund - Conservative Allocation | |||
R2, Eurizon Fund - Flexible Multistrategy R2, Epsilon Fund - Q-Flexible R2, Epsilon Fund - Enhanced | díjmentes | ||
Constant Risk Contribution R2, Eurizon Fund - | |||
Sustainable Multiasset R2 |
2.4. Egyéb értékpapírok (részvények, certifikátok, idegen befektetési jegyek, kárpótlási jegyek, tőzsdei részvényopciók) forgalmazási díjai | ||
BÉT29-re bevezetett értékpapírok bizományosi díjai a BÉT-en végrehajtott ügyletek esetén | ||
BÉT-re bevezetett | ||
forintban és nem | ||
forintban denominált értékpapírok vételi és | 0,9 %, min. 3.000,- Ft | |
eladási bizományosi | ||
díjai | ||
Day-trade típusú részvényügyletek díja30 | 0,45 %, min. 3.000,- Ft31 | |
Technikai day-trade | ||
típusú részvényügyletek | 0,45 %, min. 3.000,- Ft | |
díja | ||
Tőzsdei részvényopció | egyedi megállapodás | |
bizományosi díja | szerint |
Megbízás lejáratás és visszavonás díja tranzakciónként valamennyi értékpapír esetén (személyesen, telefonon, faxon) | 500,- Ft | |
Kényszerértékesítés lebonyolítási díja | árfolyamérték 0,9%-a, de min. 3.000,-Ft + 2.000,-Ft kezelési költség |
Külföldi tőzsdékre bevezetett, nem forintban denominált értékpapírok bizományosi díja az adott tőzsdén végrehajtott ügyletek esetén | ||
horvátországi, romániai, bulgáriai tőzsdére bevezetett értékpapírok bizományosi vételi és eladási díja | 2,0%, min. 25.000,- Ft | |
IT ISIN kódú értékpapírok olasz tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízásának díja | 1,0%, min. 19.000,- Ft (vétel esetén + 0,2%) | |
ES ISIN kódú értékpapírok (részvény, befektetési jegy, certifikát) bármely tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízásának díja (azon vállalatok esetében, ahol a piaci kapitalizáció meghaladja az 1 milliárd EUR-t.) | 1,0%, min. 19.000,- Ft (vétel esetén + 0,2%) | |
FR ISIN kódú értékpapírok (részvény, befektetési jegy, certifikát) bármely tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízásának díja | 1,0%, min. 19.000,- Ft (vétel esetén + 0,3%) | |
GB vagy IE ISIN kódú értékpapírok (részvény, befektetési jegy, certifikát) angol tőzsdén (London Stock Exchange) végrehajtandó bizományosi megbízásának díja | 1,0%, min. 19.000,- Ft (vétel esetén + 0,5%) | |
Értékpapírok (részvény, befektetési jegy, certifikát) minden egyéb, a Végrehajtási Politikában rögzített külföldi tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízásának díja32 | 1,0%, min. 19.000,- Ft |
Külföldi tőzsdén végrehajtott | ||
tulajdonviszonyt megtestesítő | ||
értékpapír megbízás díja, | ||
amennyiben az értékpapír | 1,0%, min. 25 000,- Ft | |
árfolyamértéke 1 USD vagy 1 | ||
EUR devizanem értéknél | ||
kevesebb | ||
Megbízás módosítás, | ||
visszavonás és lejáratás díja tranzakciónként, külföldi | 1.000,- Ft | |
értékpapírok esetén |
2.5. Szabványosított határidős kereskedelem (Budapesti Értéktőzsde) bizományosi díjai | ||
Pozíciónyitás, zárás és kifutási díj | ||
BUX | 300,- Ft/kontraktus, min. 1.500,- Ft | |
Részvény kontraktusok | 2.000,- Ft/kontraktus min. 2.500,- Ft | |
Deviza kontraktusok | 300,- Ft/kontraktus, de min. 10.000,- Ft | |
Pozíció átadás, pozíció átvétel | minden kontraktus | 500,- Ft/kontraktus, min. 5.000,- Ft |
Határidős megbízás esetén a lejárat és a visszavonás díja valamennyi értékpapír esetén (személyesen, telefonon, faxon) | tranzakciónként | 500,- Ft |
2.6.1. Nem szabványosított (OTC), azonnali kereskedelem bizományosi díja | ||
BÉT-re nem bevezetett hazai részvény megbízások díja | Árfolyamértékre vetített 2%, min. 50.000,- Ft | |
BÉT-re nem bevezetett hazai részvény megbízás lejáratás díja | 500,- Ft | |
Minden egyéb külföldi tőzsdére nem bevezetett külföldi, tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapír megbízás díja | 1,0%, min. 25.000,- Ft |
2.6.2. Nem szabványosított származtatott eszközök kereskedelmének díjai | ||
Tőzsdén kívüli részvényopció bizományosi díja | egyedi megállapodás szerint |
Tőzsdén kívüli, devizára és kamatra vonatkozó származtatott ügyletek megbízási díja | egyedi megállapodás szerint |
2.7. Nem szabványosított származtatott eszközök kereskedelme margin-elszámolással | ||
Tőzsdén kívüli deviza opciós és határidős ügyletek megbízási díja | egyedi megállapodás szerint |
III. eBroker rendszeren keresztül adott megbízások és elérhető szolgáltatások speciális kondíciói | ||
3.1. BÉT-re bevezetett értékpapírokra vonatkozó BÉT-en végrehajtandó bizományosi megbízások vételi és eladási, valamint módosítási, visszavonási és lejáratatási díja az eBroker rendszereken adott megbízások esetében33 | ||
Standard díjcsomag | 0,55 %, min. 150,- Ft | |
Megbízás visszavonás díja tranzakciónként, a BÉT-re bevezetett értékpapírok esetén | 50,- Ft | |
Üzleti díjcsomag | 0,4%, min. 300,- Ft | |
Magánbefektetői díjcsomag | 0,4 %, min. 150,- Ft | |
Trader kedvezmény | 0,2 %, min. 150,- Ft |
3.2. Day-trade típusú részvényre vonatkozó a BÉT-en végrehajtandó bizományosi megbízások díja34 | ||
Standard díjcsomag | 0,275 %, min. 150,- Ft | |
Üzleti díjcsomag | 0,2 %, min. 300,- Ft | |
Magánbefektetői díjcsomag | 0,2 %, min. 150,- Ft | |
Trader kedvezmény | 0,1 %, min. 150,- Ft |
3.3. Magyar állampapírok vételi és eladási díja | ||
Magyar állampapírok vétele és eladása másodlagos forgalomban nem tőzsdei megbízás esetén | díjmentes |
3.4. Külföldi tőzsdére bevetetett értékpapírokra vonatkozó, külföldi tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízások vételi és eladási, valamint módosítási, visszavonási és lejáratási díja35
IT ISIN kódú értékpapírok olasz tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízásának díja | 0,7%, min. 10.000,- Ft (vétel esetén + 0,2%) | |
ES ISIN kódú értékpapírok (részvény, befektetési jegy, certifikát) bármely tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízásának díja (azon vállalatok esetében, ahol a piaci kapitalizáció meghaladja az 1 milliárd EUR-t.) | 0,7%, min. 10.000,- Ft (vétel esetén + 0,2%) | |
FR ISIN kódú értékpapírok (részvény, befektetési jegy, certifikát) bármely tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízásának díja | 0,7%, min. 10.000,- Ft (vétel esetén + 0,3%) | |
GB vagy IE ISIN kódú értékpapírok (részvény, befektetési jegy, certifikát) angol tőzsdén (London Stock Exchange) végrehajtandó bizományosi megbízásának díja | 0,7%, min. 10.000,- Ft (vétel esetén + 0,5%) | |
Értékpapírok (részvény, befektetési jegy, certifikát) minden egyéb, a Végrehajtási Politikában rögzített külföldi tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízásának díja36 | 0,7 %, min. 10.000,- Ft | |
Külföldi tőzsdén végrehajtott tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapír megbízás díja, amennyiben az értékpapír árfolyamértéke 1 USD vagy 1 EUR devizanem értéknél kevesebb | 1,0%, min. 25 000,- Ft | |
Megbízás módosítás, visszavonás és lejáratás díja tranzakciónként, külföldi értékpapírok esetén | 1.000,- Ft |
3.5. A BÉT kereskedési adataira és egyéb piaci adatokra vonatkozó valós idejű adatszolgáltatás havi díja37
Standard díjcsomag | a szolgáltatás nem érhető el (a számlához 15 perces késleltetett árfolyam szolgáltatás tartozik díjmentesen) | |
Üzleti díjcsomag | 7.000,- Ft | |
Magánbefektetői csomag | 2.500,- Ft38 |
3.6. eBroker díjcsomag módosítási díj | ||
Aktuális díjcsomag hóközi módosítása egyedi rendelkezés alapján | díjmentes39 |
IV. Értékpapír-állományi és letétkezelési tevékenység díjai | ||
4.1. Értékpapír-állományi díj (esedékesség negyedévente)40 (Kiegészítő állományi díj: 41) | ||
Dematerializált értékpapírok | ||
Állományi díj | Forintban denominált magyar állampapírok és egyéb forintban denominált hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetén | 0,20 %/év42+ Kiegészítő állományi díj |
Belföldön kibocsátott befektetési jegyek, részvények, és nem forintban denominált kötvények esetén | 0,20 %/év43+ Kiegészítő állományi díj | |
Külföldön kibocsátott befektetési jegyek és részvények (kivéve a Horvátországban, Romániában és Bulgáriában forgalmazott befektetési jegyeket és részvényeket, illetve az Eurizon EasyFund alapok befektetési jegyeit) | 0,20 %/év44+ Kiegészítő állományi díj | |
Horvátországban, Romániában és Bulgáriában forgalmazott értékpapírok esetén | 0,5 %/év45+ Kiegészítő állományi díj | |
A CIB Bankcsoport tagja által kibocsátott valamennyi értékpapír, az Eurizon Asset Management Hungary által kezelt befektetési jegyek, illetve az Eurizon EasyFund befektetési jegyek esetén | 0,20 %/év46+ Kiegészítő állományi díj |
Óvadékba adott, dematerializált értékpapírok esetén | névértékre vetítve 0,2% min. 500,- Ft/hó | |
Margin fedezeti értékpapírszámlán elhelyezett értékpapírok esetében | Az adott értékpapír esetében alkalmazandó állományi díj mértéke | |
Egyéb értékpapírok esetén | 0,20%/év 47 + Kiegészítő állományi díj | |
Kiegészítő állományi díj | Befektetési számlán és Tartós Befektetési számlán elhelyezett értékpapírok esetében | díjmentes |
Nyomdai úton előállított értékpapírok | ||
Egységesen, óvadékba vett értékpapírokra vonatkozóan is | névértékre vetítve 0,3% min. 500,- Ft/hó |
4.2. Értékpapírszámla transzfer és átvezetés | ||
Transzfer 48 | ||
HUF, EUR és USD devizanemben denominált értékpapír esetében | 20.000,- Ft/tranzakció | |
Nem HUF, nem EUR és nem USD devizanemben denominált értékpapír esetében | 20.000,- Ft/tranzakció | |
KELER DVP | 20.000,- Ft/tranzakció | |
Átvezetés | ||
CIB Bankon belüli átvezetés | 1.000,- Ft/értékpapír | |
Átvezetés értékpapírszámláról margin fedezeti értékpapírszámlára | díjmentes | |
Átvezetés margin fedezeti értékpapírszámláról értékpapírszámlára | díjmentes |
4.3 Társasági események | ||
Belföldi | ||
Nyomdai úton előállított értékpapírok osztalék/kamat szelvényvágása | 20,- Ft/db, min. 1.000,- Ft |
Nyomdai úton előállított értékpapírok osztalék/kamat beszedésének díja | névérték 0,5%-a, min. 5.000,- Ft | |
Fizikai beszállítás | 10,- Ft/db, min. 10.000,- Ft/beszállítás | |
Fizikai kikérés | névérték 0,5%-a, min. 50.000,- Ft, max. 500.000,- Ft + nyomda és postaköltség/kiszállítás | |
Nem fizikai papírok osztalékbeszedése | díjmentes |
Külföldi | ||
Elkülönített USA adózási számla nyitása | 250,- EUR/nyitás | |
Elkülönített USA adózási számla fenntartása | 150,- EUR/hó | |
Osztalékbeszedés nem forintban denominált, nyomdai úton előállított értékpapírok esetén | max. 3.500,- Ft | |
Dematerializált értékpapírok osztalékbeszedése | díjmentes | |
Társasági eseményen való részvétel | 10.000,- Ft/instrukció | |
Egyedi szolgáltatások díja | egyedi megállapodás szerint | |
W-8BEN KELER lebonyolítás díja magyar adóügyi illetőségű ügyfelek részére | W-8BEN nyilatkozat regisztrálása a KELER- nél | 14.000,- Ft/alkalom |
Értékpapír W-8BEN nyilatkozat alatti kezelése | 1.000,- Ft/ISIN kód/megbízás 49 |
4.4. Értékpapír zárolás és a zárolás feloldása (értékpapíronként és tranzakciónként) | ||
Zárolás CIB számlán | 1.500,- Ft | |
Feloldás CIB számlán | 1.500,- Ft | |
Értékpapír zárolással járó társasági esemény díja (zárolásonként) | 2.500,- Ft | |
Zárolás KELER-nél | 5.000,- Ft | |
Xxxxxxxx XXXXX-nél | 5.000,- Ft | |
Együttes zárolás KELER-nél | 12.500,- Ft |
Együttes zárolás feloldás KELER-nél | 12.500,- Ft | |
Igazolás bármely zárolásról | 2.000,- Ft | |
Elkülönített alszámla nyitása KELER-nél | 2.000,- Ft |
4.5. Egyéb díjak | ||
Részvénykönyvi bejegyzés díja a KELER Zrt.-től különböző letétkezelőnél tárolt részvény esetén | 10.000,- Ft | |
A KELER Zrt. által bemutatóra szóló értékpapírra kiadott közgyűlési letéti igazolás díja (értékpapíronként és alkalmanként) | 1.500,- Ft | |
Zárt letét | 10.000,- Ft/zárt letét | |
Értékpapírcsere díja (a forgalomból kikerülő értékpapírok darabszáma alapján, darabonként)50 | 30,- Ft/db | |
Értékpapír címlet átváltás | 1 %, min. 1.000,- Ft51 | |
A beszerzés piacától eltérő piacon történő értékesítés miatti értékpapír transzfer díja | 80 EUR52/transzfer | |
Óvadék nyilvántartásának a díja szegregált megbízói számlán BÉT határidős ügyletekhez (egyéni ügyfél elkülönítés) | 100.000 Ft/hó |
ABefektetési Ügyfélszámlán végzett fizetési műveletetek díjai (pl.: készpénz kifizetés, átutalások)
(i) magánszemély és egyéni vállalkozó Ügyfél esetében megegyeznek a CIB Bank Zrt. lakossági kondíciós listájában megjelölt Classic díjcsomagban megjelölt díjszabással amennyiben az Ügyfél nem rendelkezik a CIB Bank Zrt-nél vezetett folyószámlával.
(ii) magánszemély és egyéni vállalkozó Ügyfél esetében megegyeznek az Ügyfél bankszámlájához tartozó díjakkal amennyiben a magánszemély vagy egyéni vállalkozó Ügyfél rendelkezik a CIB Bank Zrt-nél vezetett bankszámlával,
(iii) minden egyéb Ügyfél esetében megegyeznek a CIB Bank Zrt. Bázis Üzleti Számla kondíciós listában szereplő díjszabással.
A részletekről a xxx.xxx.xx internetes oldalon tájékozódhat
V. Pénzforgalmi és elektronikus szolgáltatások díjai
VI. Egyéb díjak | ||
Állandó meghatalmazás befogadása a magánszemély számlanyitásával egyidejűleg | díjmentes | |
Állandó meghatalmazás befogadása minden egyéb esetben | 1.000,- Ft | |
Halasztott pénzügyi teljesítés díja | 10% / év 53 | |
Késedelmes pénzügyi teljesítés esetén felszámított kamat | 10% / év 54 | |
Rendhagyó felvilágosítási díj55 | 5.000,- Ft | |
Minden egyéb, adóigazolásnak nem minősülő kivonat, igazolás | 5.000,- Ft | |
Könyvvizsgálati visszaigazoló levél díja | 16.505 Ft + ÁFA/igazolás | |
Személyi bankári tanácsadási díj56 | 30.000,- Ft / alkalom | |
CIB Start Befektetési Alap Program | ||
Szerződéskötés díja | 3 000 Ft/szerződés, Akció: visszavonásig 0Ft/szerződés | |
Havi díja | 19 999 Ft/hó, Akció: visszavonásig 0Ft/hó |
VII. Adóigazolási díjak | ||
Év végi igazolások és kimutatások az adóalapról/adóról57 | díjmentes | |
Levont adók évközi igazolása teljesítési lapon, szerződésben vagy teljesítésigazolás részeként | díjmentes | |
Év végi adóigazolás a szabványosított határidős ügyletekről 58 | díjmentes | |
Minden további adóigazolás díja, igazolásonként59 | 5.000,- Ft | |
Értékpapírok bekerülési értékének igazolása, értékpapíronként és bizonylatonként | 1.000,- Ft/db |
Értékpapírok bekerülési értékének az Ügyfél számláján történt jóváírás napját követő 3 munkanapon túli közlése vagy módosítása, értékpapíronként és bizonylatonként | 3.000,- Ft |
1 Felszámítva minden megkezdett hónap után, esedékes havonta egy összegben.
2 Nyugdíj-előtakarékossági számlára vásárolható nyilvánosan forgalomba hozott pénzügyi eszközök: (i) CIB Bank által kibocsátott, forintban denominált kötvények; (ii) egyéb kibocsátó által kibocsátott, forintban denominált hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok; (iii) BÉT-re bevezetett, forintban denominált részvények;
(iv) a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok; (v) a jelen Díjjegyzék 2.4. pontjában felsorolt, forintban denominált certifikátok; (vi) BÉT-re bevezetett, forintban denominált befektetési alapok jegyei; (vii) a jelen Díjjegyzék 2.2. pontjában megnevezett forintban denominált értékpapírok. A korábban hatályos szabályok alapján megvásárolt értékpapírok a Nyugdíj-előtakarékossági számlán tarthatók.
3 Felszámítva minden megkezdett negyedév után esedékes negyedévente az éves díj egynegyede. Azon ügyfelek számára, akik az Invest termékcsomagba tartozó nyugdíj előtakarékossági számla megnyitásakor nyilatkoztak arról, hogy kizárólag csak a nyugdíj-előtakarékossági számlán bonyolítják tranzakcióikat, a Befektetési Ügyfélszámla számlavezetési díja (havi 330 Ft) nem kerül felszámításra a nyugdíj- előtakarékossági számla számlavezetési díja mellett. A későbbiekben az említett Befektetési Ügyfélszámlán végrehajtott bármilyen tranzakció a fenti nyilatkozatot érvényteleníti.
4 Felszámítva a nyugdíj értékpapírszámlán és nyugdíj értékpapír letéti számlán lévő értékpapírok után. Negyedévente esedékes.
5 Az Ügyfél által minden, a nyugdíj pénzszámlára történő befizetést követő első, az Ügyfél megbízása alapján ezen befizetés összegéig, befektetési eszköz vételére vonatkozó ügylet díjmentes. További tranzakciós díjak, valamint egyéb díjak a díjjegyzékben foglaltaknak megfelelően.
6 CIB Maraton Értékpapírszámlára vásárolható nyilvánosan forgalomba hozott pénzügyi eszközök: (i) a CIB Bank által kibocsátott, forintban, euróban vagy amerikai dollárban denominált kötvények, (ii) egyéb kibocsátó által kibocsátott, forintban, euróban vagy amerikai dollárban denominált hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, (iii) a Magyar Állam által kibocsátott forintban vagy euróban denominált állampapírok; (iv) a jelen Díjjegyzék 2.4. pontjában felsorolt, forintban, euróban vagy amerikai dollárban denominált idegen befektetés alapok jegyei (v) a jelen Díjjegyzék 2.2. pontjában felsorolt értékpapírok, (vi) a jelen Díjjegyzék
2.3. pontjában felsorolt, forintban, euróban vagy amerikai dollárban denominált befektetési alapok jegyei,
(vii) a BÉT-re bevezetett, forintban, euróban vagy amerikai dollárban denominált részvények, certifikátok és befektetési jegyek, (viii) a külföldi tőzsdékre bevezetett, forintban, euróban vagy amerikai dollárban denominált részvények, certifikátok, kötvények és befektetési jegyek. A korábban hatályos szabályok alapján megvásárolt értékpapírok a CIB Maraton Értékpapírszámlán tarthatók.
7 A 2011. évi Tartós Befektetési Számla esetében, amennyiben az ügyfél a Tartós Befektetési Számla újra megkötésére ad megbízást, és az állományi díj tartozását csak CIB Befektetési Alapok befektetési jegyeinek visszaváltásával tudja biztosítani, akkor a CIB Bank a visszaváltás díjából – több visszaváltás esetén a legmagasabb díj visszaváltási megbízás díjából, egyszeri alkalommal - maximum 2500 Ft engedményt ad, amennyiben a visszaváltási megbízást az ügyfél a 2016. december 27-ei forgalmazási napig megadja.
8 A Bank egy adott tartós befektetési számla kapcsán forinttól eltérő devizanemben tbsz pénzszámlát csak az adott tartós befektetési számla forint devizanemű tbsz pénzszámlájának megléte esetén vezet.
9 A számlanyitáshoz minimálisan befizetendő (átutalandó/NYESZ-számláról transzferálandó) összeg: 25.000,- Ft.
10 Felszámítva a CIB Maraton Értékpapírszámlán és az értékpapír letéti számlán lévő értékpapírok után. Negyedévente egyszer, egy összegben esedékes.
11 Lásd a IV. Értékpapír-állományi és letétkezelési tevékenység díjai pontban.
12 Mind a készpénzfelvételre, mind az átutalásra, mind a saját számlák közötti átvezetésre vonatkozóan. Nem tartalmazza a más befektetési szolgáltatóhoz történő értékpapír transzferálás díját, illetve a pénzforgalmi tranzakciókhoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások díját sem. Számlazárásnak minősül a CIB Maraton Érétkpapírszámla megszüntetése abban az esetben is, amennyiben az Üzletfél azért szünteti meg a számlákat, hogy azokat a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint más szolgáltatóhoz áthelyezze.
13 Az aktuális árfolyamértékre vetítve.
14 Kizárólag Bszt. 48. § (1) szerinti szakmai ugyfelek részére.
15 Kizárólag Bszt. 48. § (1) szerinti szakmai ugyfelek részére.
16 A vételi megbízás teljesítését (T+2. nap) követő 15 naptári napig terjedő időszakon belül teljesülő visszaváltási megbízás esetén a visszaváltáskori árfolyamon számított érték 1%-ának megfelelő összegű díj kerül levonásra a visszaváltási fix díjon felül.
17 A vételi megbízás teljesítését (T nap) követő 5 naptári napig terjedő időszakon belül teljesülő visszaváltási megbízás esetén a visszaváltáskori árfolyamon számított érték 0,5%-ának megfelelő összegű díj kerül levonásra a visszaváltási fix díjon felül 2010. augusztus 6-tól.
18 A vételi megbízás teljesítését (T nap) követő 5 naptári napig terjedő időszakon belül teljesülő visszaváltási megbízás esetén a visszaváltáskori árfolyamon számított érték 0,5%-ának megfelelő összegű díj kerül levonásra a visszaváltási fix díjon felül.
19 A díjszámítás alapja a befektetett összeg. 20 A díjszámítás alapja a visszaváltott összeg 21 T napon EUR számlán terhelve.
22 T napon EUR számlán terhelve.
23 Kizárólag Private Banking ügyfelek részére, az alapokba fektetendő minimális összeg 1.000.000,- Ft.
24 A vételi megbízás teljesítését (T+2. nap) követő 365 naptári napig terjedő időszakon belül teljesülő visszaváltási megbízás esetén a visszaváltáskori árfolyamon számított érték 2%-ának megfelelő összegű díj kerül levonásra a visszaváltási fix díjon felül.
25 Az alapok mindenkori szabályzata szerint. Forgalmazási helyek a magyar befektetők részére készült tájékoztatóban foglaltak szerint.
26 Az Eurizon EasyFund Equity Italy és a Cash EUR Alapok magyarországi forgalmazása felfüggesztésre került, ezért kizárólag visszaváltási megbízást lehet megadni az alapok befektetési jegyeire vonatkozóan.
27 Az Equity Financial, Equity Energy & Materials, Equity Industrials, Equity High Tech forgalmazása 2017.02 14-től 2017.02.17-ig felfüggesztésre kerül. Az Equity Emerging Markets Asia, Equity Emerging Markets Europe Middle East & Africa, Equity Latin America, Equity Europe, Equity North America, forgalmazása 2017.02 18-tól 2017.02.23-ig felfüggesztésre kerül.
28 Az EEF alapok közötti átváltásra vonatkozó megbízás adási lehetőség 2017. szeptember 30-ával megszűnt.
29 Budapesti Értéktőzsde (1054, Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0.)
30 Kizárólag a BÉT-re bevezetett értékpapírok esetében. A normál és a day trade díjak különbözetét a CIB Bank naponta, ügyletenként téríti vissza.
31 A minimumdíj az ügylet mindkét oldala után felszámításra kerül.
32 A Bank továbbterheli Ügyfeleire a stamp duty (GB és IE karakterekkel kezdődő ISIN kódú papírok esetén) és egyéb, a megbízás teljesítésével kapcsolatban felmerült extra díjakat.
33 A jelen fejezetben (eBroker rendszeren keresztül adott megbízások és elérhető szolgáltatások speciális kondíciói) nem említett tranzakciók esetében az általános kondíciók alkalmazandók. Egyedi díjmegállapítás esetén a meghatározott egyedi díj – díjcsomagtól függetlenül-az eBroker-en adott megbízásokra is érvényes.
34 Kizárólag a BÉT-re bevezetett értékpapírok esetében. Az eBroker®-en adott eladási-vételi megbízásokból automatikusan kerül megállapításra a day-trade ügyletek köre, amire a normál és a day trade díjak különbözetét a CIB Bank naponta, az adott napi összes day trade tranzakció alapján, egy összegben téríti vissza.
35 Külföldi kötvényekre vonatkozó megbízás megadására nincs lehetőség az eBroker® rendszeren keresztül. A bizományosi díjak a díjcsomagoktól függetlenül egységesen kerülnek felszámításra.
36 A jelen fejezetben (eBroker rendszeren keresztül adott megbízások és elérhető szolgáltatások speciális kondíciói) nem említett tranzakciók esetében az általános kondíciók alkalmazandók. Egyedi díjmegállapítás esetén a meghatározott egyedi díj – díjcsomagtól függetlenül-az eBroker-en adott megbízásokra is érvényes.
37 Az Üzleti és a Magánbefektetői díjcsomagok havi díjából számlajóváírás formájában 1 000 forint díjkedvezményre jogosult az Ügyfél minden olyan hónapban, amelyben az eBroker® rendszeren adott, belföldi részvény adás-vételére vonatkozó megbízásai után felszámított havi díja összesítve eléri az 1 000 forintot és az adott naptári hónapban folyamatosan az adott díjcsomaggal rendelkezett. További aktuális díjkedvezmények részletei a xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxxx_xxxxxxxxx.xxxxx internet oldalon érhetőek el.
38 Magánbefektetői csomagot kizárólag azon Előfizető választhatja, aki az Előfizetői Szerződés rendelkezései szerint kizárólag az Információk nem üzleti célú felhasználására jogosult. Magánbefektetői csomagra
Előfizetői Szerződés létesítésére kizárólag az a természetes személy jogosult, aki a BÉT kérésére bármikor be tud mutatni érvényes személyazonosságot igazoló dokumentumot.
39 A módosítás kizárólag az eBroker kereskedési rendszerében a „Beállítások” menüpont alatt végezhető el az Ügyfél által. A havi díj a hónap végén kerül felszámításra. A havi díjat a Bank arányosan számítja fel, amennyiben az Ügyfél a díjcsomaggal nem a teljes hónban rendelkezett.
40 Az adott negyedévben, az értékpapírszámlán nyilvántartott állománynak a napok számával súlyozott értéken történő figyelembe vételével. Vetítési alap a negyedév napjainak száma. A feltüntetett minimum díjak: magánszemélyek részére 1200 Ft/negyedév azzal, hogy a minimumdíj sem kerül felszámításra, amennyiben az adott negyedévben a tényleges állományi adatok alapján számított díj 0 Ft.
41 Felszámítva – legfeljebb 30 millió Ft állományra - a Befektetési számlán és a CIB Maraton Értékpapírszámlán lévő értékpapírok után. Ezt meghaladó állomány esetében a díj az egyes számlákon arányosan számítódik fel. Negyedévente egyszer, egy összegben esedékes. A díj az állományi díjjal azonos módon számítódik.
42 Névértékre vetítve.
43 Belföldi befektetési jegyek esetében nettó eszközérték alapján, belföldi részvények esetében piaci érték alapján, külföldi kötvények esetében névértéken számítva (nem forintban denominált értékpapírok esetében a napi záróállományokra vonatkozóan az adott napi MNB devizaárfolyammal számítva). Amennyiben a nettó eszközérték, a piaci árfolyam 30 napnál régebbi, akkor a számítás a névérték alapján történik.
44 Befektetési jegyek nettó eszközérték alapján, részvények piaci értéken és a napi záróállományokra vonatkozóan az adott napi MNB devizaárfolyammal számítva. Amennyiben a nettó eszközérték, a piaci árfolyam 30 napnál régebbi, akkor a számítás a névérték alapján történik.
45 Külföldi kötvények esetében névértéken, külföldi részvények esetén piaci árfolyamon számítva és a napi záróállományokra vonatkozóan az adott napi MNB devizaárfolyammal számítva. Amennyiben a nettó eszközérték, a piaci árfolyam 30 napnál régebbi, akkor a számítás a névérték alapján történik.
46 CIB Befektetési Alapok befektetési jegyek nettó eszközérték, CIB Kötvények névérték alapján és a napi záróállományokra vonatkozóan az adott napi MNB devizaárfolyammal számítva. Amennyiben a nettó eszközérték 30 napnál régebbi, akkor a számítás a névérték alapján történik.
47 Piaci értéken és a napi záró állományokra vonatkozóan az adott napi MNB devizaárfolyammal számítva. Amennyiben a piaci árfolyam 30 napnál régebbi, akkor a számítás a névérték alapján történik.
48 A Bank továbbterheli Ügyfeleire az alletétkezelői és egyéb, a megbízás teljesítésével kapcsolatban felmerült díjakat.
49 Kivéve azon megbízást, amelynél a megbízást a KELER csak az ügyfél W-8BEN nyilatkozatának a benyújtását követően számolja el.
50 Amennyiben az Ügyfél a becserélt értékpapírok ellenében kiadott új papírokat fizikailag kikéri, úgy e díjon felül a fizikai kiszállítás díját is meg kell fizetnie.
51 Névértékre vetítve.
52 Értékpapír transzfernek minősül az adott értékpapír esetén annak beszerzési piacától eltérő piacon történő értékesítése is, amennyiben a Banknak az értékpapírt transzferálnia kell. A díj mértéke 80 EUR/transzfer, vagy annak megfelelő értékű egyéb deviza, az értékesítés devizanemében. Az átváltás MNB árfolyamon történik.
53 A díj beszedése a halasztott fizetési időszakon belül minden nap a Befektetési Ügyfélszámlán történt jóváírások erejéig történik. A halasztás lejárta után a még fennálló díjtartozással a Bank megterheli az Ügyfél Befektetési Ügyfélszámláját annak egyenlegétől függetlenül.
54 A Befektetési Ügyfélszámla tartozik egyenlege után kerül felszámításra. Ezzel megegyező díjtétel kerül felszámításra a T+3. napnál korábbi pénzfelvétel miatti Befektetési Ügyfélszámla tartozás esetén is. A Bank az előjegyzett késedelmi kamattal a Befektetési Ügyfélszámlát pozitív egyenlegének erejéig terheli meg.
55 Az Üzletszabályzatban meghatározott tájékoztatási módokon kívül kért, rendkívüli banki felvilágosítás esetén.
56 A Bszt. 5. § (1) bekezdésnek e) pontja szerinti befektetési tanácsadási szolgáltatás, személyi bankár által. 1 alkalom maximum 2 óra időtartamra vonatkozik.
57 A Bank által postai úton vagy az eBroker rendszeren keresztül megküldött adóigazolások.
58 Az Üzletszabályzatban meghatározott tájékoztatási módokon kívül kért, rendkívüli banki felvilágosítás esetén.
59 A postai úton megküldött igazolás ismételt kiállítása, illetve az eBroker rendszeren keresztül megküldött igazolás papíron történő kiállítása.