Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek
A Városi Civil Alap keretében
„civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása”
című alprogramhoz
1. Az Általános Szerződési Feltételek hatálya
1.1. Jelen Általános Szerződési Feltételeket (a továbbiakban: ÁSZF) a központi költségvetésről szóló törvénynek a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetében szereplő, Nonprofit, társadalmi, civil szervezetek és köztestületek támogatása (ÁHT azonosító: 385562) megnevezésű, fejezeti kezelésű előirányzat (a továbbiakban: előirányzat) terhére nyújtott támogatásokra és az ahhoz kapcsolódóan létrejött támogatási jogviszonyra kell alkalmazni.
1.2. A jelen ÁSZF-ben a támogatói okiratra vonatkozóan meghatározott rendelkezésekre illetve – eltérő rendelkezés hiányában – az az alapján létrejött támogatási jogviszonyra is alkalmazandók.
1.3. A jelen ÁSZF a támogatói okirat elválaszthatatlan részét képezi. Ha a támogatói okirat rendelkezései és az ÁSZF rendelkezései között bármilyen eltérés van, a támogatói okiratban foglaltak az irányadóak.
1.4. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben
a) az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: Szerződés) 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: de minimis rendelet),
b) a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: általános csoportmentességi rendelet),
c) a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény,
d) a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény,
e) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.),
f) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt.),
g) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.),
h) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Info tv.),
i) az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil tv),
j) az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény,
k) a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény,
l) az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.),
m) az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet,
n) a fejezeti kezelésű előirányzatok és a központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 8/2016. (III. 25.) MvM rendelet
rendelkezései az irányadóak.
2. Az ÁSZF-ben és a támogatói okiratban használt fogalmak magyarázata
2.1. Jelen ÁSZF alkalmazásában
a) beruházás: a tárgyi eszköz beszerzése, létesítése, saját vállalkozásban történő előállítása, a beszerzett tárgyi eszköz üzembe helyezése, rendeltetésszerű használatbavétele érdekében az üzembe helyezésig, a rendeltetésszerű használatbavételig végzett tevékenység (szállítás, vámkezelés, közvetítés, alapozás, üzembe helyezés, továbbá mindaz a tevékenység, amely a tárgyi eszköz beszerzéséhez hozzákapcsolható, ideértve a
tervezést, az előkészítést, a lebonyolítást, a hitel igénybevételt, a biztosítást is), beruházás a meglévő tárgyi eszköz bővítését, rendeltetésének megváltoztatását, átalakítását, élettartamának, teljesítőképességének közvetlen növelését eredményező tevékenység is, az előbbiekben felsorolt, e tevékenységhez hozzákapcsolható egyéb tevékenységekkel együtt,
b) NIR: a pályázat benyújtására, feldolgozására és a támogatási igények és támogatások nyilvántartására szolgáló Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer,
c) fejlesztés: olyan, alapvetően felhalmozási kiadásokban megtestesülő tevékenység, amely új, vagy a korábbinál műszaki, technikai szempontból korszerűbb tárgyi eszköz létrehozására irányul, illetve meglévő tárgyi eszköz műszaki, technikai paramétereinek korszerűsítését valósítja meg,
d) kedvezményezett: a támogatott tevékenység megvalósításáért felelős civil szervezet, akinek a javára a támogatás nyújtása jóváhagyásra került és részére a támogatói okirat kiadásra került,
e) megvalósítási időszak: a támogatói okiratban meghatározott olyan időtartam, amely során felmerülő, a támogatott tevékenység megvalósításához kapcsolódó költségek elszámolhatóak,
f) támogatási igény: a pályázat,
g) támogatott tevékenység: a támogatói okiratban meghatározott olyan tevékenység, mint támogatási cél, amely során felmerült költségek megtérítését a támogatás részben vagy egészben fedezi.
3. A támogatási jogviszonnyal összefüggésben szükséges nyilatkozatok
3.1. A kedvezményezett a támogatói okirat kiadását megelőzően külön nyilatkozik arról, hogy
a) a támogatási igényben foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, valósak és hitelesek,
b) nem áll csődeljárás, felszámolás, végelszámolás, kényszertörlés vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás alatt,
c) harmadik személy irányában nem áll fenn olyan kötelezettsége, amely a támogatott tevékenység céljának megvalósítását akadályozza, illetve amely az esetleges biztosítékadási kötelezettséget korlátozza,
d) a támogatás tekintetében adólevonási joggal rendelkezik-e,
e) az Áht. 48/B. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok vele szemben nem állnak fenn, ide nem értve az Áht. 48/B. § (2) bekezdésben meghatározott kivételeket,
f) az Nvt. 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül.
3.2. A támogató a 3.1. pontban foglaltakon kívül, egyéb, a támogatói jogviszony szempontjából releváns tényről, adatról is nyilatkozatot kérhet. A megtett nyilatkozatok valóságnak való megfelelőségéért és helytállóságáért a kedvezményezett felelős.
3.3. A pályázati kiírás vagy a támogató eltérő rendelkezése hiányában a 3.1. pont szerinti nyilatkozatok és az Ávr. 75. § (3) bekezdés a) pontja szerinti okirat kiállításának dátuma nem lehet a támogatási igény benyújtásának napjától számított kilencven napnál régebbi.
3.4. A kedvezményezett felelősséget vállal azért, hogy az általa benyújtásra kerülő bármilyen irat, dokumentum nem sérti más személy személyiségi jogait és a kedvezményezett rendelkezik mindazon beleegyezésekkel, engedélyekkel, amelyek az érintettekre vonatkozó adatok felhasználásához szükségesek. Az ezek esetleges hiányából származó jogi következmények teljes mértékben a kedvezményezettet terhelik.
3.5. Ha a támogatott tevékenység hatósági engedélyhez kötött, a kedvezményezett a hatósági engedélyt a tevékenység megvalósítására vonatkozó beszámolóval egyidejűleg küldi meg a támogató részére.
3.6. Ha a támogatási döntés a támogatás összegét a kedvezményezett által a pályázatban megjelöltnél alacsonyabb mértékben állapította meg, a támogató a támogatási igényben megjelölt költségterveket arányosan csökkenti. A kedvezményezett a támogatási jogviszony létrejöttét követően kezdeményezheti a költségterv, illetve a projektterv (támogatási célt nem érintő) módosítását.
3.7. Támogatói okirat kiadása esetén a támogatási jogviszony a támogatói okirat kedvezményezettel történő közlésével jön létre.
4. A támogatás folyósítása
4.1. A támogatás a pályázati kiírásban meghatározott időtartamon belül és módon, magyar forintban kerül rendelkezésre bocsátásra.
4.2. A támogatás folyósításának feltételei:
a) a támogatási jogviszony 3.7. pont szerinti létrejötte;
b) a kedvezményezett által nyújtott biztosíték rendelkezésre áll, ide nem értve a biztosítékmentesség esetét;
c) nem áll fenn jogszabályban vagy a jelen ÁSZF-ben egyéb, a támogatás folyósítását kizáró ok.
4.3. A támogatás folyósítását a támogató felfüggesztheti, ha a támogatói okirat kiadását követően olyan körülmény merül fel, amely alapján a kedvezményezett a támogatói okiratban foglalt kötelezettségek teljesítésére nem képes, annak teljesítése tartós akadályba ütközik vagy a kedvezményezettnek fel nem róható okból meghiúsul.
4.4. A köztartozások figyelemmel kísérése céljából a kedvezményezett magyarországi adóazonosító számát a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár), illetve a támogató felhasználhatja a lejárt köztartozások teljesítésének követéséhez, illetve a kedvezményezett fennálló köztartozása tényének és összegének megismeréséhez.
4.5. Ha a támogatási igény benyújtásának feltételéül előírásra került, hogy a támogatási igény benyújtójának ne legyen esedékessé vált és még meg nem fizetett köztartozása, a támogatói okirat kiadása akkor lehetséges, ha a kedvezményezett szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban, vagy az állami adóhatóság által kiállított adóigazolással alátámasztja a köztartozásmentesség tényét, vagy ennek hiányában nyilatkozik arról, hogy a székhelye vagy lakóhelye szerinti országban nincs fennálló köztartozása.
4.6. A kedvezményezett tudomásul veszi, hogy ha köztartozása áll fenn, a folyósításra kerülő támogatásból a Kincstár a köztartozás összegét visszatartja, és az állami adóhatóságnak átutalja. A kedvezményezett számára a köztartozással csökkentett összeg kerül átutalásra, a visszatartott támogatásnak megfelelő összegű köztartozás pedig az állami adóhatóságnak történő átutalással megfizetettnek minősül. A kedvezményezett beszámolási kötelezettsége a teljes támogatási összeg vonatkozásában fennáll.
4.7. Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a Civil tv. 56. § (1) bekezdés c)–h) pontjaiban meghatározott tevékenységhez nyújtott támogatás csekély összegű támogatásnak minősül abban az esetben, ha e tevékenysége európai uniós versenyjogi értelemben gazdasági tevékenységnek minősül, és ezért kizárólag a de minimis rendelet alábbi feltételek teljesülése esetén lehet nyújtani:
a) az egy és ugyanazon vállalkozásnak bármely forrásból csekély összegű támogatási jogcímen odaítélt támogatás bruttó támogatástartalma – három pénzügyi év vonatkozásában – nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, a közúti kereskedelmi árufuvarozási ágazat esetében a
100.000 eurónak megfelelő forintösszeget,
b) minden egyes új csekély összegű támogatás odaítélésekor a folyamatban lévő pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatás teljes összegét kell figyelembe venni,
c) a csekély összegű támogatás ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nem halmozható állami támogatással, amennyiben az így halmozott összeg meghaladná a támogatási intenzitás az általános csoportmentességi rendeletben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott mértéket,
d) a támogatás odaítélését megelőzően az érintett vállalkozás írásos vagy elektronikus formában készített nyilatkozatot köteles eljuttatni a Támogató részére a vállalkozás által a megelőző két pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben kapott valamennyi csekély összegű támogatásról,
e) a kedvezményezettnek a támogatáshoz kapcsolódó dokumentumokat a beszámoló jóváhagyásától számított tíz évig meg kell őriznie, és a támogató ilyen irányú felhívása esetén köteles azokat bemutatni, illetve a csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére húsz munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
5. A támogatás felhasználása
5.1. A kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogatást kizárólag a támogatói okiratban meghatározott támogatott tevékenység megvalósítására, és a támogatói okirat részét képező szakmai tervben (projektterv), illetve költségtervben meghatározott feladatok és tevékenységek fedezetére használhatja fel.
5.2. A kedvezményezett a támogatás felhasználása során köteles a hatályos számviteli, adóügyi és társadalombiztosítási jogszabályok előírásait, illetve – ha annak feltételei fennállnak – a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályokat betartani. Ha jogszabály közbeszerzési eljárás lefolytatását nem írja elő, a kedvezményezett köteles a támogatott tevékenység megvalósításába bevont személyeket átlátható módon és megkülönböztetés-mentes eljárásban úgy kiválasztani, hogy az biztosítsa a támogatás gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználását.
5.3. A kedvezményezett a támogatott tevékenység keretében megvalósított beruházás(ok) tárgyát – a támogató eltérő döntésének hiányában – a támogatói okiratban meghatározott, a megvalósítási időszak lejáratát követő – legalább 3 éves, ingatlan beruházás támogatás esetében legalább 5 éves időtartamban és időszakon (fenntartási időszak) belül a támogatás céljának megfelelően köteles használni, azt csak a támogató előzetes írásbeli engedélye alapján idegenítheti el, terhelheti meg, adhatja bérbe vagy más használatába, vagy hasznosíthatja más módon. A támogató a jóváhagyás feltételeként kikötheti, hogy a beruházással létrehozott vagyon elidegenítése esetén az új tulajdonos a kedvezményezett helyébe – részleges elidegenítés esetén a kedvezményezett mellé
–, bérbe vagy más módon történő használatba adás esetén – e jogviszony fennállásának idejére –
a kedvezményezett mellé a támogatási jogviszonyba belépjen, vagy a kötelezettségek átvállalásáról egyoldalú nyilatkozatot tegyen.
5.4. A kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogatott tevékenység megvalósítása során a költségvetésből nyújtott támogatás és – ha előírásra került – a saját forrás terhére a 200.000,- Ft értékhatárt meghaladó értékű, áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződést kizárólag írásban köthet. Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Az írásbeli alak megsértésével kötött szerződés teljesítése érdekében történt kifizetés összege a támogatott tevékenység költségei között nem vehető figyelembe.
5.5. A kedvezményezett köteles a támogatás felhasználásáról elkülönített számviteli nyilvántartást vezetni, továbbá a támogatással kapcsolatos valamennyi iratot, valamint a támogatás felhasználását alátámasztó valamennyi dokumentumot, számviteli bizonylatot a beszámoló támogató általi jóváhagyásától számított legalább 10 évig megőrizni. Ha a dokumentumok fellelhetőségi helye megváltozik, arról kedvezményezett haladéktalanul, de legkésőbb nyolc napon belül írásban értesíti a támogatót.
5.6. A kedvezményezett köteles a támogatásból beszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat leltárba venni.
6. A támogatási jogviszony módosítása
6.1. A támogatói okirat – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a támogató vagy a kedvezményezett kezdeményezésére vagy az Áht. 48/A. § (3) bekezdésében meghatározott esetben a támogató által egyoldalúan módosítható.
6.2. A támogatói okirat módosítására kizárólag a megvalósítási időszakon belül benyújtott módosítási kérelem alapján van lehetőség. A támogatott tevékenység eredeti célja kizárólag az Áht. 53/A. §
(5) bekezdésében, az Ávr. 95. § (1) bekezdésében és 95/B. §-ában meghatározott feltételekkel módosítható.
6.3. A támogatói okirat módosítása nem irányulhat – az Ávr. 95. § (2) bekezdésében meghatározott kivétellel – többlet támogatás biztosítására.
6.4. Ha a támogatási döntés alapján a támogatott tevékenység összköltsége a kedvezményezett által benyújtott költségtervben meghatározottakhoz képest csökken, a kedvezményezett köteles a különbözet mértékével – ha az előírásra került – az önrész és a támogatás összegét azonos arányban csökkenteni. A támogató ebben az esetben a csökkentett támogatást folyósítja a kedvezményezett részére. Ha a támogató által meghatározott költségcsökkentések levonásával módosított költségtervben szereplő teljes támogatási összegnél alacsonyabb támogatást határoz meg a támogató, akkor költségterv minden költségnemében (során) arányos csökkentést hajthat végre. Ha a támogatói okirat kiadását követően a költségterv módosítása válik indokolttá, a támogatói okiratot abban az esetben kell módosítani, ha a kedvezményezett a költségterv költségnemeiben (fősorain) egyenként 10%-ot meghaladó mértékben kíván módosítani. Nem módosítható utólag a támogatás finanszírozásának módja.
6.5. Ha előre nem látható külső ok bekövetkezése miatt a támogatott tevékenység csak a támogatói okirat módosításával valósítható meg, a kedvezményezett köteles a támogatói okirat módosítását kezdeményezni.
6.6. A kedvezményezett kérelmére, illetve a kedvezményezett érdekkörében felmerült okból történő támogatási jogviszony módosítás esetén a módosítással összefüggésben felmerülő költségeket a kedvezményezett viseli.
6.7. A kedvezményezettnek a támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelmét írásban, indokolással ellátva és a kérelmet alátámasztó dokumentumok csatolásával, a támogatói okiratban meghatározott megvalósítási időszakon belül kell a támogatónak előterjesztenie. A Támogató a nem kellően megalapozott módosítási kérelmeket elutasíthatja, amelyről a kedvezményezettet értesíti.
6.8. A támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelem beérkezését követően a támogatás folyósítását a támogatói okirat módosítására vonatkozó kérelem elbírálásáig a támogató felfüggeszti. A támogatót a felfüggesztés elrendeléséből eredően kártérítésre vonatkozó vagy késedelmi kamatfizetési kötelezettség nem terheli.
6.9. A kedvezményezett kérelméről a támogató dönt. A támogatói okirat az időben utolsóként elfogadott módosítással együtt hatályos.
6.10. Az Ávr. 95. § (6) bekezdésében meghatározott esetekben a támogató jóváhagyása esetén nem szükséges módosított támogatói okiratot kiadni, illetve a támogatási szerződést írásban módosítani.
7. A támogatás elszámolása
7.1. A kedvezményezett a támogatói okiratban meghatározott határidőn belül köteles a jogszabályban és a támogató honlapján közzétett, és a támogatói okirat elválaszthatatlan részét képező
„Útmutató a Városi Civil Alap keretében 2021. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogramhoz” foglaltaknak megfelelő beszámolót készíteni és a támogató részére benyújtani. A beszámoló az Ávr. 93. § (1a) bekezdése szerinti nyilatkozattal nem pótolható.
7.2. A beszámoló benyújtására vonatkozó kötelezettség keretében a kedvezményezettet abban az esetben is a teljes támogatási összeg vonatkozásában terheli beszámolási kötelezettség, ha annak összegéből a kedvezményezettet terhelő köztartozás összege visszatartásra került.
7.3. A támogató a beszámoló alapján ellenőrzi a támogatott tevékenység megvalósítását, valamint a támogatás támogatói okiratban meghatározott támogatott tevékenységnek megfelelő, rendeltetésszerű felhasználását.
7.4. A beszámolóban kizárólag olyan költségek számolhatók el, amelyek a megvalósítási időszak alatt, a támogatott tevékenységgel összefüggésben ténylegesen felmerültek, a támogató által jóváhagyott (eredeti vagy módosított) költségtervben szerepeltek, és amelyeket a kedvezményezett igazoltan a támogatói okiratban meghatározott támogatott tevékenységre fordított.
7.5. A kedvezményezett tudomásul veszi, hogy — a támogató eltérő rendelkezése hiányában — a fel nem használt támogatást a támogató beszámolót elfogadó nyilatkozata alapján köteles a támogató részére visszafizetni. A kedvezményezett az átutalással egyidejűleg köteles a támogató részére megküldeni a fel nem használt támogatás visszautalását igazoló pénzforgalmi szolgáltatói
(banki) kivonat hitelesített másolatát. A fel nem használt támogatás visszafizetése a kedvezményezettet a felhasznált támogatásra vonatkozó beszámoló benyújtására vonatkozó kötelezettségének teljesítése alól nem mentesíti.
8. A támogatás felhasználásának ellenőrzése
8.1. A támogatási igény jogosságát, a támogatás felhasználását a támogató, valamint a jogszabályban, a pályázati kiírásban és az ÁSZF-ben meghatározott szervek ellenőrizhetik. Az ellenőrzés lefolytatására a támogatási döntés meghozatalát, a támogatási jogviszony létrejöttét megelőzően, azt követően a költségvetési támogatás igénybevétele alatt, a támogatott tevékenység befejezésekor, illetve lezárásakor, valamint a beszámoló elfogadását követő 5 évig kerülhet sor.
8.2. A kedvezményezett tudomásul veszi, hogy az ellenőrzés keretében az ellenőrzést végző szerv székhelyén vagy helyszíni ellenőrzés keretében jogosult a támogatáshoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot megvizsgálni és a teljesítés során eljáró személyeket a támogatással összefüggésben nyilatkoztatni. Az ellenőrzés kiterjedhet a kedvezményezett által a támogatott tevékenység megvalósítására kötött szerződésben részes olyan felekre is, akik a támogatott tevékenység teljesítésben részt vesznek. A kedvezményezett köteles minden, az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást és egyéb segítséget megadni.
8.3. A kedvezményezett köteles a támogatást elkülönítetten kezelni és a támogatás felhasználására nézve elkülönített számviteli nyilvántartást vezetni. A kedvezményezett köteles továbbá a felhasználást dokumentáló számlákat, bizonylatokat, szerződéseket, egyéb okiratokat a támogató vagy egyéb ellenőrzésre jogosult szerv vagy személy által ellenőrizhető módon kezelni és nyilvántartani.
8.4. A kedvezményezett köteles az ellenőrző szervezetekkel együttműködni, az ellenőrzést végző szerv képviselőit ellenőrzési munkájukban a megfelelő dokumentumok, számlák, a megvalósítást igazoló okmányok, bizonylatok rendelkezésre bocsátásával, valamint a fizikai teljesítés vizsgálatában a helyszínen is segíteni, továbbá a megfelelő dokumentumokat rendelkezésre bocsátani és a helyszíni ellenőrzéshez szükséges feltételeket biztosítani.
9. A támogatási jogviszony megszegésének jogkövetkezményei
9.1. A támogató — az Ávr. 96. §-ában meghatározottak mellett — jogosult a támogatás visszavonásáról rendelkezni, ha az alábbiakban foglalt feltételek bármelyike bekövetkezik:
a) ha a támogatott tevékenység jellegében, időzítésében vagy megvalósításában olyan jelentős változás következik be, amelynek eredményeként a megvalósított tevékenység már nem felel meg a támogatási igényben meghatározott célnak,
b) ha a támogatás megítélésének körülményei – a kedvezményezettnek felróható módon – olyan mértékben megváltoznak, hogy az veszélyezteti a támogatott tevékenység gazdaságos megvalósítását,
c) ha hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a kedvezményezett a támogatási jogviszony létrehozását, a beszámoló elfogadását vagy az ellenőrzést érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, lényeges körülményt elhallgatott, illetve lényeges körülményről, tényről valótlan vagy hamis adatot szolgáltatott,
d) ha a kedvezményezett a 10. pontban meghatározott bármely bejelentési kötelezettségét nem, vagy az arra irányadó határidőn túl, vagy ennek hiányában a bejelentés alapjául szolgáló ok
tudomására jutásától számított harminc napon túli késedelemmel teljesíti és késedelmét nem menti ki,
e) ha a kedvezményezett a jogszabályban, a támogatói okiratban vagy a jelen ÁSZF-ben előírt kötelezettségeit neki felróható okból megszegi, így különösen, ha
ea) a kitűzött határidőket elmulasztja, egyéb adatszolgáltatási kötelezettségét nem teljesíti,
eb) nem tesz eleget ellenőrzéstűrési, közreműködési kötelezettségének, és ennek következtében a támogatott tevékenység szabályszerű ellenőrzése nem lehetséges,
ec) a beszámoló benyújtásával kapcsolatos kötelezettségeit nem, vagy nem határidőben, illetve a hiánypótlási felhívást követően is hiányosan teljesíti, a valóságnak nem megfelelő nyilatkozatot tesz vagy a valóságnak nem megfelelő (rész)beszámolót készít,
f) ha a kedvezményezettel szemben csődeljárás, felszámolás, végelszámolás, kényszertörlés vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás indul,
g) ha a kedvezményezett átalakulása folytán a kedvezményezett már nem felel meg a pályázati kiírásban vagy a támogatói okiratban meghatározott feltételeknek,
h) ha a kedvezményezettet államigazgatási szerv vagy annak bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság munkavállalók bejelentés nélküli vagy munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatása miatt bírság megfizetésére kötelezte,
i) ha a kedvezményezett a támogatói okiratban meghatározott vagy a támogatói okirat kiadásának feltételeként jogszabály által előírt nyilatkozatok bármelyikét visszavonja,
j) ha a kedvezményezett a támogatott tevékenységhez szükséges hatósági engedély meglétét a beszámoló keretében nem tudja igazolni.
9.2. Ha a támogatói okirat kiadását követően olyan körülmény merül fel, amelynél fogva a kedvezményezett a támogatói okiratban foglalt kötelezettségek teljesítésére nem képes, annak teljesítése tartós akadályba ütközik vagy meghiúsul, és ez a kedvezményezettnek nem felróható, a támogató a támogatási jogviszonyt jogosult megszüntetni. A kedvezményezett az igénybe nem vett támogatást köteles a támogató részére – a beszámoló benyújtására nyitva álló határidőn belül
– visszafizetni és az addig folyósított támogatással elszámolni.
9.3. A 8.1. pontban meghatározott bármely eset bekövetkezése esetén a támogató – írásban, tizenöt napos határidő kitűzésével – felhívja a kedvezményezettet a kötelezettségszegés megszüntetésére. A kedvezményezett köteles a felhívásban meghatározott határnapon vagy határidőn belül a felhívásnak eleget tenni. A határidő eredménytelen leteltét követően, illetve a határnap eredménytelen elteltét követően a támogató a szerződésszegés jogkövetkezményeit alkalmazhatja.
9.4. A kedvezményezett támogatás visszafizetendő összegét – az Áht. 53/A. § (2) bekezdése, illetve az Ávr. 98. §-a szerinti kamattal növelt mértékben – a támogatás visszavonásáról szóló értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül, visszafizetni a támogató honlapján is közzétett és a támogatói okiratban rögzített fizetési számlaszámára. A kedvezményezett az átutalással egyidejűleg köteles a támogatónak megküldeni a támogatás visszautalását igazoló banki kivonat másolatát. Ha a visszafizetési kötelezettség a támogató saját érdekkörében felmerülő okból keletkezik, a támogatás visszafizetése a megállapított fizetési határidőig kamatmentes.
9.5. Az ügyleti kamat mértékére, a kamatszámítás időpontjára nézve az Ávr.-t kell alkalmazni. Ha a visszafizetési kötelezettség a támogató saját érdekkörében felmerülő okból keletkezik, a támogatás visszafizetése a megállapított fizetési határidőig kamatmentes.
9.6. Ha a kedvezményezett a visszafizetési kötelezettség teljesítésével késedelembe esik, a késedelme után köteles az Áht. és az Ávr. szerinti késedelmi kamatot fizetni.
10. A kedvezményezett bejelentési kötelezettsége
10.1. A kedvezményezettnek a támogatott tevékenységgel kapcsolatos valamennyi lényeges ténnyel, körülménnyel kapcsolatban – ideértve különösen azokat, amelyek a támogatási cél megvalósítását veszélyeztetik, vagy ha a támogatási cél megvalósítása részben vagy egészben meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy a támogatói okiratban foglalt ütemezéshez képest a támogatott tevékenység késedelmesen valósul meg, illetve ennek bekövetkezése fenyeget – azok felmerülését, illetve tudomására jutását követő nyolc napon belül, írásbeli tájékoztatási kötelezettsége van a támogató felé.
10.2. A kedvezményezett köteles haladéktalanul, de legkésőbb nyolc napon belül írásban bejelenteni a támogatónak, ha – a támogatónak bejelentetten kívül – új fizetési számlát nyit vagy a meglévő számláját megszünteti.
10.3. A kedvezményezett köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a támogató részére, ha a támogatási jogviszony fennállása alatt ellene csődeljárás, felszámolás, végelszámolás, kényszertörlés vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás indul vagy az állami adóhatóság az adószámát törölte. A kedvezményezett megszűnése vagy átalakulása esetén, köteles az erre vonatkozó bírósági határozat jogerőssé vagy közigazgatási határozat véglegessé válását követően, a határozat megküldésével haladéktalanul értesíteni a támogatót. A kedvezményezett átalakulása jelenti annak más jogi formába történő átalakulását, egyesülését, szétválását. Átalakulás esetén a kedvezményezett jogutódja – támogatói okirat módosításával – akkor léphet be a támogatási jogviszonyba, ha a jogszabályban, illetve a pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek megfelel.
10.4. Az adólevonási jogosultságában bekövetkezett esetleges változást a kedvezményezett köteles a változást követő nyolc napon belül írásban bejelenteni a támogatónak. A változás bejelentése előtt igénybe vett támogatás visszaigényelt forgalmi adóra jutó összegével a kedvezményezett köteles a beszámoló keretében elszámolni, és azt a támogató részére visszafizetni.
10.5. Ha a támogató bármely, a támogatói okirat vagy jelen ÁSZF alapján keletkező bejelentési, jelentéstételi, tájékoztatási kötelezettség teljesítéséhez formanyomtatványt bocsát rendelkezésre, a teljesítésre kizárólag a formanyomtatvány használatával kerülhet sor. A formanyomtatványok a xxx.xxxxxx.xx honlapról tölthetők le. Ha a támogató valamely kötelezettség teljesítésére szoftver használatát teszi lehetővé, a teljesítésre kizárólag a szoftver használatával kerülhet sor.
11. Adatkezelés és a támogatással kapcsolatos adatszolgáltatásra és átláthatóságra vonatkozó előírások
11.1. A támogatói okirat lényeges tartalmáról a támogató és a kedvezményezett tájékoztatja az adatigénylőt vagy a nyilvánosságot. E pont alkalmazásában a támogatói okirat lényeges tartalmi elemének minősül
a) a támogató és a kedvezményezett neve,
b) a támogatott tevékenység célja,
c) a támogatás összege.
11.2. A kedvezményezett tudomásul veszi, hogy az Info tv. alapján nem minősül üzleti titoknak a támogatás felhasználásával kapcsolatos közérdekű adat és közérdekből nyilvános adat. A kedvezményezett vállalja, hogy erre irányuló konkrét kérésre a támogatási jogviszonyra
vonatkozó közérdekű adatokról és közérdekből nyilvános adatokról a megkereső részére tájékoztatást ad.
11.3. A kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogató az Áht. 56/C. §-ában meghatározott adatokat a Kincstár által működtetett monitoring rendszerbe történő továbbítással átadja. A kedvezményezett hozzájárul ahhoz, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a támogató, a Miniszterelnökség, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság és a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek, valamint arra jogszabályban feljogosított egyéb szervek hozzáférjenek.
11.4. A kedvezményezett tudomásul veszi, hogy ha az állami beruházások központi nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló 1830/2016. (XII. 23.) Korm. határozat 1. pont c) alpontja szerinti jogi személy, akkor az általa megvalósított építésiengedély-köteles, valamint a bruttó 20 millió forintos bekerülési értéket meghaladó nem építésiengedély-köteles építési beruházás esetén köteles a Központi Állami Beruházás Ellenőrzési Rendszerbe (KÁBER) történő adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni az e célra rendelkezésre bocsátott, egyedi azonosítást lehetővé tevő elektronikus felületen.
11.5. A kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a 11.4. pontban foglalt kötelezettségének teljesítését, a beruházások végrehajtását és a beruházási célú támogatások vagyongazdálkodási szempontú felhasználását a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ellenőrizheti.
11.6. A kedvezményezett tudomásul veszi, hogy közérdekből nyilvános a pályázati kiírást előkészítő, a pályázatot kiíró, a támogatási döntést előkészítő és a döntéshozó által a pályázattal, a pályázati eljárással, a támogatási döntéssel összefüggésben kezelt, közérdekű adatnak és különleges adatnak nem minősülő adat, melynek megismerésére a közérdekű adatokra vonatkozó törvényi rendelkezéseket kell alkalmazni.
12. A közlés és az iratkézbesítés szabályai
12.1. A támogatási jogviszonnyal összefüggő bármely irat, illetve nyilatkozat (a továbbiakban együtt: küldemény)
a) elektronikus úton (NIR-en), illetve e-mail-en keresztül történő megküldése esetén abban az időpontban minősül közöltnek, amikor a címzett számára hozzáférhetővé vált,
b) postai úton történő megküldése esetén abban az időpontban minősül közöltnek, amikor a küldeményt a postai kézbesítésre vonatkozó szabályok szerint a címzett átvette.
12.2. Ha a küldemény postai úton történő kézbesítése azért hiúsul meg, mert a kedvezményezett vagy annak meghatalmazottja a küldemény átvételét megtagadta, a küldeményt a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni. Ha a küldemény a postai kézbesítés második megkísérlését követően „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, a küldeményt a posta által visszaküldött küldemény visszafordításának napján kell kézbesítettnek tekinteni.
12.3. Az elektronikus úton (NIR-ben) megtett nyilatkozat is írásban megtett nyilatkozatnak minősül.
12.4. A válasz megtételére rendelkezésre álló határidő a közlést követő naptól kezdődik. Elektronikus úton előterjesztett nyilatkozat esetén a válaszra rendelkezésre álló határidő a következő munkanapon kezdődik.
13. Kifogás
13.1. A pályázati úton biztosított támogatás esetén a támogatás igénylője vagy a kedvezményezett a támogatónál kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okirat kiadására, a támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási jogviszonyba ütközik.
13.2. Nem nyújtható be kifogás az olyan döntés, intézkedés ellen, amellyel szemben egyéb jogorvoslatnak van helye, vagy amely a támogatás igénylőjére, illetve a kedvezményezettre vonatkozó jogot, kötelezettséget közvetlenül nem állapít meg.
13.3. A kifogás benyújtására a kifogásolt intézkedéshez vagy mulasztáshoz kapcsolódóan megállapított határidőn belül, ennek hiányában az arról való tudomásszerzéstől számított öt napon belül, de legkésőbb az annak bekövetkezésétől számított tíz napon belül, a NIR-en keresztül van lehetőség. A kifogás benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának helye nincs.
13.4. A támogató – ha a kifogásban foglaltakkal egyetért – megteszi a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket, vagy ha a kifogásban foglaltakkal nem ért egyet, azt továbbítja a fejezetet irányító szervnek. Ha a kifogás alapos, a fejezetet irányító szerv elrendeli a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedést, egyébként azt elutasítja, és döntéséről – elutasítás esetén az elutasítás indokainak megjelölésével – a kifogást benyújtóját írásban értesíti.
13.5. A kifogás tárgyában hozott döntés ellen további kifogás előterjesztésének vagy más jogorvoslat igénybevételének nincs helye.
14. Záró rendelkezések
14.1. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdések tekintetében a magyar jog szabályai — így különösen az Áht., az Ávr., a Civil tv., valamint a Ptk. rendelkezései — az irányadók.
14.2. A támogatási jogviszonyból eredő valamennyi jogvitát elsődlegesen békés úton, egyeztetéssel kell rendezni, ennek harminc napon túli eredménytelensége esetén a jogvita rendezése a magyar bíróságok vagy más eljárás lefolytatására jogosult magyar hatóságok joghatósága alá tartozik.
14.3. A kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a magyar jog nem ismerése nem mentesíti a támogatási jogviszonyból származó kötelezettségeinek teljesítése alól.