Allianz
Allianz
Szerződési feltételek
Tartalom
Az Allianz lakóközösség-biztosítás
általános szerződési feltételei 5
Fogalommeghatározások 7
I. Általános biztosítási feltételek 9
II. Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) 15
III. Kiegészítő biztosítások 29
Záradékok 39
Az Allianz lakóközösség-biztosítás záradékai 44
Az Allianz lakóközösség-biztosítás
általános szerződési feltételei
Az Allianz lakóközösség-biztosítás általános szerződési fel- tételei azokat a rendelkezéseket tartalmazzák, amelyeket
– más szerződéses kikötés hiányában – az Allianz Hungária Biztosító Zrt. (a továbbiakban: biztosító) Allianz lakóközös- ség-biztosítási szerződéseire alkalmazni kell, feltéve, hogy azokat e feltételekre hivatkozva kötötték meg.
A biztosító a biztosítási díj megfizetése ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy a szerződési feltételekben meghatá- rozott biztosítási esemény bekövetkezte esetén a jelen szer- ződési feltételekben meghatározott biztosítási szolgáltatást teljesíti magyar forintban, a biztosítási szerződés szerint.
A biztosítási fedezet a kötvényen meghatározott és a biztosí- tási feltételekben szabályozott kockázatviselési helyen bekö- vetkezett káreseményekre terjed ki.
Fogalommeghatározások
Avult érték
Ha a biztosító avult értéket térít, a vagyontárgy(ak) új értéké- ből levonja az eredeti építés, ill. beszerzés és a kár időpontja között eltelt időszakra eső értékcsökkenést.
Baleset
Balesetnek a biztosított akaratán kívül hirtelen fellépő olyan külső behatás minősül, amelynek következtében egy éven belül bekövetkezik a biztosítási esemény.
Nem minősül balesetnek a megemelés, rándulás, fagyás, napszúrás és a hőguta. Nem tekinthető balesetnek az öngyil- kosság, az öncsonkítás vagy ezek kísérlete még akkor sem, ha azt a biztosított tudatzavarban követte el.
Dologi kár
Valamely tárgy megsemmisülése, használhatatlanná válása vagy megsérülése miatt bekövetkezett kár.
Él- és minősített sportoló Élsportoló, aki
· nemzetközi osztályú minősítéssel rendelkezik,
· országos válogatott (felnőtt A) kerettag,
· egyéni sportágban I. osztályú minősítéssel rendelkezik,
· nemzeti (országos) bajnokság I. osztályában szereplő csapat sportolója,
· futball nemzeti bajnokság II. osztályú csapattagja,
· utánpótlás I. osztály minősítéssel rendelkezik,
· ifjúsági aranyjelvényes minősítéssel rendelkezik.
Egyéb minősített sportoló
Sportegyesületeknél, sportiskoláknál igazolt, fent nem emlí- tett minősítésű egyéb sportoló.
Épületberendezések, épülettartozékok
Az épület fő funkcióját biztosító szerkezetek, berendezések, szerelvények. Ide tartoznak különösen az alábbiak:
· az épülethez szilárdan rögzített, be- és hozzáépített elemek és berendezések: térelválasztók, zászlótartók, hirdetést hordozó szerkezetek, előtetők; padló- és falcsatornák (sze- relőjáratok), rögzített padló-, fal-, födém- és szegélyburko- latok; festés, mázolás, tapétázás, burkolatok; álmennyeze- tek, galériák; redőny, reluxa, spaletta, árnyékolószerkezetek az elektromos mozgatószerkezeteikkel együtt; elektronikus vezérlésű és/vagy működtetésű nyílászárók a vezérlő/mű- ködtető berendezéseikkel együtt; villámhárító-rendszerek és tartozékaik/berendezéseik; lépcsők, létrák, hágcsók (külső használatúak is),
· beépített szekrények – rendeltetésüktől és a beépítés ide- jétől függetlenül –, amelyeket kifejezetten az adott helyre, méretre, adott feladat ellátására építettek be, és amelyek
károsodás nélkül az eredeti helyükről nem mozdíthatók el, illetve eltávolítva elvesztik funkciójukat (pl. az ilyen kialakí- tású kamraszekrény, beépített szekrény, beépített konyha- bútor, gardróbszekrény stb.),
· az épületbe szerkezetileg beépített ajtó- és ablakszerkeze- tek, üvegezések,
· az épület elektromos ellátására szolgáló vezetékezés/ villanyszerelés a hozzá tartozó mérőműszerekkel és a beépített fogyasztóberendezésekkel együtt (pl. világítóbe- rendezések, gépészetileg kémény- vagy szellőzőrendszerbe bekötött szagelszívó, szellőző-, légtechnikai és klímabe- rendezések, beépített porszívó és tartozékai, elektromos tűzhely, bojler, vízmelegítő és szauna),
· az épület gázellátására szolgáló vezetékezés/szerelés a hozzá tartozó mérőműszerekkel, nyomáscsökkentőkkel és beépített fogyasztóberendezésekkel együtt (pl. gáztűzhe- lyek, kazánok, bojlerek, vízmelegítők és konvektorok),
· az épület ivó-, szenny- és csapadékvíz-ellátását/elvezetését, fűtését, valamint a tűzoltást szolgáló vezetékrendszerek
a hozzájuk tartozó mérő- és szabályozóberendezésekkel, szerelvényekkel, szivattyúkkal; kerti öntözőrendszerekkel; szűrő- és aprítóberendezésekkel és tartozékokkal; egész- ségügyi berendezésekkel, WC-, fürdő-, zuhany- és mosdó- berendezésekkel,
· felvonók, gépi működtetésű szintkülönbség-áthidalók; kaputelefonok, csengők; szemétledobó berendezések,
· riasztó- és megfigyelőrendszerek/központok, kamerák; fal- ba épített értéktárolók; mechanikai és elektronikai tűz- és vagyonvédelmi eszközök, berendezések.
Éves limit, kárlimit
Éves limit: az a határösszeg, ameddig a biztosító egy naptári évben megtéríti a károkat.
Kárlimit: a biztosító káreseményenkénti szolgáltatásának felső határa.
Hozzátartozók [a Ptk. 685. § b) pontja]
Közeli hozzátartozók: a házastárs, az egyenes ági rokon, az örökbe fogadott, a mostoha- és nevelt gyerek, az örökbefoga- dó, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér.
Hozzátartozó továbbá: az élettárs, az egyenes ági rokon há- zastársa, a jegyes, a házastárs egyenes ági rokona és testvére, valamint a testvér házastársa.
Kórház
A magyar hatóságok által a hatályos jogszabályoknak megfe- lelően engedélyezett és ilyenként nyilvántartott egészségügyi intézmény.
Közös képviselő
A társasház ügyeinek ellátására (képviseletére) megbízást kapott, a közgyűlés által feljogosított természetes személy, jogi személy vagy gazdasági társaság.
Közös tulajdon
Társasház esetén: a társasház tulajdoni törzslapján nyilván- tartott és a társasházközösség tulajdonában lévő épületszer- kezetek, közös használatra szolgáló helyiségek, nem lakás céljára szolgáló helyiségek, (házfelügyelői) lakások, épületek központi berendezései, épülettartozékok, építmények.
Szövetkezeti ház esetén: a szövetkezet törzslapján nyilván- tartott és a tagság közös tulajdonában lévő épületszerkeze- tek, közös használatra szolgáló helyiségek, nem lakás céljára szolgáló helyiségek, (házfelügyelői) lakások, épületek köz- ponti berendezései, épülettartozékok, építmények.
Közösségi ingóságok
A lakóközösség vagy a szövetkezet tulajdonában lévő ingó vagyontárgyak.
Külön tulajdon
Társasház esetén: a tulajdoni külön lapokon feltüntetett és a társasházi alapító okiratban külön tulajdonként megjelölt lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek.
Szövetkezeti ház esetén: a tulajdoni külön lapokon nyilván- tartott és a szövetkezeti alapszabály szerint a tagok tulajdo- nában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek.
Lakásszövetkezet
A lakásépítő és -fenntartó (nyugdíjasházi, üdülő-, személy- gépkocsitároló-) szövetkezetek, melyekben
a) a lakások vagy nem lakáscélú helyiségek a tagok tulajdo- nában vannak; az épületszerkezetek, a közös használatra szolgáló helyiségek, a központi berendezések és a házfel- ügyelői lakás a szövetkezet tulajdonában vannak,
b) a lakások vagy nem lakáscélú helyiségek a tagok tulajdo- nában vannak; az épületszerkezetek, a közös használatra szolgáló helyiségek, a központi berendezések és a házfel- ügyelői lakás a tagság közös tulajdonában vannak,
c) a lakások vagy nem lakáscélú helyiségek, az épületszer- kezetek, a közös használatra szolgáló helyiségek, a köz- ponti berendezések és a házfelügyelői lakás a szövetkezet tulajdonában vannak, és a tagokat csak használati jog illeti meg.
Lakóközösség
a) Társasházközösség
b) A szövetkezet tagsága
Lakóközösség tagjainak minősülnek
Társasház esetén: a társasház tulajdoni külön lapjain feltün- tetett egyes lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek
a) tulajdonosai és
b) tulajdonostársai
a tulajdoni külön lapon szereplő tulajdoni arány erejéig. Szövetkezeti ház esetén: a szövetkezet tagjai.
Személysérüléses kár
Halál, egészségkárosodás vagy testi sérülés miatt bekövetke- zett kár.
Szövetkezeti tulajdon
A szövetkezeti ház tulajdoni törzslapján nyilvántartott és a szövetkezet tulajdonában álló épületszerkezetek, közös
használatra szolgáló helyiségek, nem lakás céljára szolgáló helyiségek, (házfelügyelői) lakások, épületek központi beren- dezései, épülettartozékok, építmények.
Társasház
Az épület műszakilag megosztott, meghatározott részei (önálló lakások vagy nem lakáscélú helyiségek) külön tulaj- donban, az ingatlan egyéb részei pedig közös tulajdonban vannak.
Társasház-kezelői tevékenység
a) a társasház adottságainak ismeretében – gazdasági elemzés alapján – ajánlatkészítés az épület fenntartására vonatkozóan,
b) a tulajdonostársakkal kötött megbízási szerződésben foglaltak szerint az üzemeltetési és karbantartási felada- tok szervezése, irányítása és a tervezett felújítások ellen- őrzése,
c) a megbízási szerződés alapján javaslatok kidolgozása a társasház gazdálkodása, a közös tulajdonú épületrészek hasznosítása kérdéseiben.
Új érték
A vagyontárgy(ak) új állapotban való felépítésének, illetve helyreállításának vagy beszerzésének a költsége.
I. Általános biztosítási feltételek
1. A szerződő
1.1. Szerződő az, aki a biztosítási ajánlatot teszi.
1.2. Szerződő lehet az, aki a vagyontárgy megóvásában érde- kelt, vagy aki a szerződést az érdekelt javára köti.
1.3. A biztosítási díj megfizetésére a szerződő köteles.
1.4. A biztosítási szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére a szerződő jogosult, és a biztosító hozzá intézi jognyilatkozatait.
2. A biztosított
2.1. A biztosító szolgáltatására – ha a vagyonbiztosítás és a kiegészítő biztosítások ettől eltérően nem rendelkeznek – a biztosított jogosult.
2.2. Az alap- és a kiegészítő biztosítások biztosítotti körének meghatározását a vagyonbiztosítás és a kiegészítő biztosítá- sok feltételei tartalmazzák.
2.3. A biztosított és a szerződő azonos is lehet.
A biztosított, ha nem azonos a szerződővel, a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor a szerződő helyébe léphet. Ilyen esetben a folyó biztosítási időszakban esedékes biztosítási díj megfizetéséért a szerződő és a biztosított egye- temlegesen felelős.
3. A biztosítási szerződés létrejötte
3.1. A biztosítási szerződés – a szerződő írásbeli ajánlatá- ra – a felek írásbeli megállapodásával jön létre. A szerződés
– az ajánlatnak a biztosító képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével, az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a bizto- sító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra.
3.1.1. Ha a kötvény tartalma eltér a szerződő fél ajánlatától, és az eltérést a szerződő fél 15 napon belül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. E rendelke- zést a lényeges eltérésekre csak akkor lehet alkalmazni, ha a biztosító a kötvény kiszolgáltatásakor írásban felhívta a szerződő fél figyelmét az eltérésre. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat szerint jön létre.
3.2. Ha a biztosítást biztosítási alkusz közvetíti, a biztosító számára a nyilatkozattételre nyitva álló 15 napos határidő az azt követő napon veszi kezdetét, amikor az alkusz az ajánla- tot a biztosítónak átadta.
3.3. Nem jön létre a szerződés, ha a biztosító az ajánlatot az átadásától számított 15 napon belül elutasítja.
4. A biztosítási szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete
4.1. A biztosító kockázatviselése – ettől eltérő megállapodás hiányában – az azt követő napon 0 órakor veszi kezdetét, amikor a szerződő a biztosítás teljes első díját (részletfizetés esetén a teljes díjrészletet), illetve egyszeri díját a biztosító számlájára vagy pénztárába befizette, vagy a biztosító képvi- selőjének, illetve a biztosító felhatalmazása alapján a bizto- sítási alkusznak elismervény ellenében átadta, feltéve, hogy a biztosítási szerződés létrejött.
4.2. Ha a biztosító és a szerződő az első díj halasztott fizetésé- ben állapodnak meg, a kockázatviselés kezdete a megállapo- dást követő nap.
4.3. A felek a kockázatviselés kezdő időpontjában ettől eltérő- en is megállapodhatnak.
4.4. Ha a biztosítási szerződés nem jön létre, a biztosító a befizetett összeget a beérkezésétől számított 15 napon belül visszautalja az ajánlattevőnek.
5. A biztosítás tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak
5.1. A biztosítási szerződés a felek megállapodása szerint ha- tározatlan vagy határozott időtartamra jön létre. A határo- zott tartam egy évnél rövidebb is lehet.
5.2. A biztosítási évforduló minden naptári év első napja (ja- nuár 1-je).
5.3. A határozatlan és az egy évnél hosszabb határozott időtar- tamra létrejött szerződések esetén a biztosítási időszak egy év, amely megegyezik a naptári évvel. Amennyiben a biztosítási szerződés nem január 1-jei kezdettel jön létre, akkor az első
biztosítási időszak töredék év, amely a szerződés létrejöttének időpontjától a tárgyév utolsó napjának a végéig tart.
6. A biztosítási szerződés hatálya
6.1. Területi hatály (a kockázatviselés helye)
A jelen szerződés alapján a biztosító a Magyar Köztársaság területén bekövetkezett biztosítási események kapcsán nyújt szolgáltatást a vagyonbiztosítás és a kiegészítő biztosítások feltételeiben foglalt korlátozások figyelembevételével.
6.2. Időbeli hatály
A biztosító kockázatviselése a biztosítási szerződés hatálya alatt bekövetkezett biztosítási eseményekre terjed ki a kiegé- szítő biztosítások feltételeiben foglalt korlátozások figyelem- bevételével.
7. A biztosítási események és az általános kizárások
7.1. A biztosítási események
A biztosító kockázatviselése azokra a biztosítási események- re terjed ki, amelyeket a vagyonbiztosítás és a kiegészítő biz- tosítások feltételei meghatároznak, és amelyek bekövetkezé- se esetére a biztosító fizetési kötelezettséget vállal.
7.2. Általános kizárások
7.2.1. Vagyon- és felelősségbiztosítások esetén a biztosító
nem téríti meg
· a nukleáris eseménnyel és radioaktív szennyezéssel,
· a polgárháborúval, katonai gyakorlattal, terrorcselek- ménnyel, felkeléssel, lázadással, zavargással, tüntetéssel, sztrájkkal, tömegmegmozdulással, háborúval és harci cselekménnyel,
· a biztosított objektumban folytatott tűz- és robbanásveszé- lyes keresőfoglalkozás során, az azzal
összefüggésben keletkezett károkat.
7.2.2. Baleset-biztosítás esetén a biztosító nem téríti meg
· a nukleáris eseményekkel és radioaktív szennyezéssel,
· a polgárháborúval, katonai gyakorlattal, terrorcselek- ménnyel, felkeléssel, lázadással, zavargással, tüntetéssel, sztrájkkal, tömegmegmozdulással, háborúval és harci cselekményekkel
összefüggésben keletkezett károkat.
7.2.3. Háborúnak, illetve harci cselekménynek minősül
· a Magyar Köztársaság területén,
· a Magyar Köztársaság területén kívül
más ország ellen folytatott, államok vagy társadalmi csopor- tok között vívott fegyveres harc, illetve fegyveres erők össze- csapása.
8. A biztosítási összeg
8.1. A biztosítási összeg a biztosító szolgáltatásának felső ha- tára, s egyben a biztosítási díj megállapításának az alapja.
8.1.1. Életbiztosításnál a biztosítási összeg az a pénzösszeg, amelynek megfizetését a biztosító a biztosítási esemény be- következte esetén vállalja.
8.2. A biztosítási összegeket a szerződő határozza meg. A biz- tosítási összeg – vagyonbiztosítás esetén – nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy(ak) új állapotban való felépí- tésének (helyreállításának), illetve beszerzésének költségét.
8.3. Értékkövetés
8.3.1. A biztosító a biztosítási összeget és a biztosítási díjat
– a kárgyakoriságtól függetlenül – rendszeresen az árszínvo- nal változásához igazítja (indexálja).
8.3.2. Az indexált biztosítási összeg és díj az előző biztosítási összegnek és díjnak, valamint a KSH által az indexálás alkalma- zását megelőzően közzétett, az előző év azonos hónapjára vo- natkoztatott júniusi fogyasztói árindexnek a szorzata.
A biztosítási összeg és a biztosítási díj indexálására első alkalom- mal – a biztosítási időszaktól függetlenül – a szerződés létre- jöttét követő 120 nap eltelte utáni január elsején kerül sor, majd évente, a naptári évfordulón. A biztosítási összeg és díj érték- követő módosításáról és az alkalmazott árindex mértékéről, va- lamint a módosított biztosítási összegről és díjról a biztosító a nap- tári évfordulót 60 nappal megelőzően írásban értesíti a szerződőt.
8.3.3. A biztosító az indexált biztosítási összeget ezer forintra, a biztosítási díjat pedig egész forintra kerekítve számítja ki.
8.3.4. Ha az indexált biztosítási összeggel és biztosítási díjjal a szerződő nem kívánja fenntartani a szerződést, akkor azt a biztosítási időszak végére (5.3. pont) – 30 napos felmondási idővel – írásban bármikor felmondhatja.
9. A biztosítási díj
9.1. A biztosítót a kockázatviselés kezdetétől annak teljes tar- tamára megilleti a díj.
9.2. A biztosító a díjat az egyéves biztosítási időszakra álla- pítja meg (tarifális díj).
9.3. Ha az első biztosítási időszak töredék év, a biztosító az első biztosítási időszak díját a kockázatviselés kezdetének a napja és az azt követő naptári év első napja közötti időszakra állapítja meg (töredék díj).
9.4. A biztosítás első díja a szerződés létrejöttekor, a folytató- lagos díj pedig annak a biztosítási időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik.
9.5. A felek az első díj halasztott fizetésében is megállapod- hatnak. A halasztott első díj a megállapodás szerint esedé- kes.
9.6. A szerződő és a biztosító megállapodhatnak abban, hogy a szerződő vagy megbízása alapján a díjfizető a határozat- lan vagy az egy évnél hosszabb határozott tartamú biztosítás éves díját részletekben fizeti meg (havi, negyedéves, féléves díjfizetési gyakoriság).
9.7. A biztosító az egy évnél rövidebb tartamú szerződés díját egy összegben állapítja meg (a továbbiakban: egyszeri díj).
9.7.1. Az egyszeri díjat – ha a felek másként nem állapodnak meg – a szerződés létrejöttekor kell megfizetni.
9.8. A kockázat elvállalását és a biztosítási díj képzését befo- lyásoló tényezők:
· az igényelt, káreseményenkénti és biztosítási időszakon- kénti biztosítási összeg,
· a biztosítás időtartama,
· a biztosítási díj fizetésének gyakorisága és módja,
· a biztosító által vállalt kockázat mértéke az ügyfél által a biztosító kérésére a kockázat felméréséhez megadott egyéb adatok alapján.
9.9. Díjengedmények
9.9.1. Éves, féléves és negyedéves díjfizetés választása esetén a szerződő az éves biztosítási alapdíjból díjengedményre jogosult.
9.9.2. A szerződő további díjengedményre jogosult, ha meg- bízza a biztosítót, hogy a biztosítás díját folyószámlájáról hívja le (banki díjlehívás).
9.10. A díj meg nem fizetésének következményei
9.10.1. Megszűnik a biztosítási szerződés
· az első biztosítási díj, illetve a halasztott díj befizetésének elmulasztása esetén az esedékességtől számított 30. nap elteltével,
· az egyszeri biztosítási díj vagy a folytatólagos díj befizeté- sének elmulasztása esetén az esedékességtől számított 60. nap elteltével,
ha addig a hátralékos díjat nem pótolták, és a szerződő nem kapott halasztást, illetve a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette.
9.10.2. A díjnemfizetés miatti megszűnés után befizetett díj nem helyezi újra hatályba a szerződést. E díjat a biztosító 15 napon belül visszautalja, levonva belőle azt a díjrészt (ha- lasztott első díj esetén 30 napi, egyszeri vagy folytatólagos díj esetén 60 napi díjat), amely a díjnemfizetés miatti megszű- nés előtti – díjjal fedezetlen – kockázatviseléssel arányos.
10. A biztosított közlési és változásbejelen- tési kötelezettsége
10.1. A szerződő a szerződés megkötésekor köteles a bizto- sítóval a valóságnak megfelelően közölni minden olyan, a kockázat elvállalása szempontjából lényeges körülményt, amelyre a biztosító kérdést tett fel, és amelyet ismert vagy ismernie kellett.
10.2. A szerződő 15 napon belül köteles bejelenteni minden olyan körülményben bekövetkezett változást, amelyről a szerződéskötéskor az ajánlatban nyilatkozott, különösen
· ha másik biztosítóval ugyanazon vagyontárgyra és ugyan- olyan kockázatra szóló biztosítási szerződést kötött, s erre a jelen feltételek alapján a biztosító kockázatviselése is kiterjed,
· ha a biztosított objektum területe megváltozott (pl. tető- tér-beépítés, lakóépület bővítése, melléképület építése, bővítése),
· ha a biztosított vagyonérték megváltozott,
· társasházi közös képviselők és társasházkezelők felelősség- biztosítása esetében, ha
- a közös képviselő személye (ill. a közös képviseletet ellátó cég) vagy
- a társasházkezelő személye (ill. a társasházkezelő cég) megváltozott,
- a biztosított által kezelt vagy képviselt és a jelen szerző- dés hatálya alá vont társasház megszünteti a megbízási szerződést,
- a biztosított jogállásában változás következett be, illetve
- a biztosítottra vonatkozóan felszámolási, csőd- és végel- számolási eljárás indult.
10.3. A közlésre, illetve a változásbejelentésre irányuló kö- telezettség megsértése esetében a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő (biztosított) bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biz- tosító a szerződés megkötésekor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
11. A szolgáltatás iránti igény bejelentése, a biztosító szolgáltatásának általános szabályai
11.1. A biztosítási eseményt a tudomásra jutásától számított két (halál és baleseti kár bekövetkezte esetén 8) munkana- pon belül írásban (faxon, levélben, e-mailben, interneten) vagy telefonon be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a beje- lentés és felvilágosítások tartalmának ellenőrzését.
11.2. Amennyiben a szerződő (biztosított) e kötelezettségét nem teljesíti, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetle- nekké válnak, a biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be.
11.3. A biztosító szolgáltatásának igénybevételéhez a bizto- sító rendelkezésére kell bocsátani mindazokat az iratokat, bizonylatokat, amelyek a biztosítási esemény, a szolgáltatás- ra való jogosultság és a szolgáltatás összegének megállapítá- sához szükségesek, így különösen:
· a tulajdoni lapot, a bérleti szerződést,
· a károsodott vagyontárgyak azonosítására alkalmas tételes listát,
· a beszerzési (helyreállítási) számlát, az adásvételi szerző- dést,
· tűz- és a robbanáskár esetén az önkormányzat hatósági bi- zonyítványát vagy az önkormányzati tűzoltóság igazolását,
· a hatósági igazolást vagy határozatot, ha volt hatósági eljárás,
· betöréses lopás, rablás esetén a rendőrségi feljelentést és a nyomozást felfüggesztő határozatot, vádemelés esetén pedig a vádiratot,
· baleseti halál esetén a halotti anyakönyvi kivonatot és a halál okát igazoló orvosi vagy hatósági bizonyítványt,
· baleseti egészségkárosodás esetén az azt igazoló orvosi dokumentumokat:
- a kórházi zárójelentést,
- a táppénzes (keresőképtelenségi) igazolás másolatát,
- haláleseti baleset-biztosítás kedvezményezettjének személyét hitelt érdemlően igazoló okiratot (öröklési bizonyítványt, hagyatékátadó végzést),
- a sérült hozzájárulását olyan adatok tekintetében, amelyek átadásához – vagy ahhoz, hogy azokat a biztosító kezelhes- se – a sérült hozzájárulása szükséges (adatvédelem),
· személysérüléses felelősségi károk esetében, továbbá
- a sérült személy(ek) nevét, személyi adatait, a sérülés leírását és mértékét, a sérült(ek) kárigényét,
- a biztosítottat képviselő személy nevét, címét, telefon- számát, a képviseleti jogot igazoló meghatalmazás egy eredeti példányát,
- a biztosított és a károsult közötti jogviszony fennállását és az annak tartalmát igazoló okiratokat (pl. szerződés),
· társasházi közös képviselők és társasházkezelők felelősség- biztosítása esetén továbbá
- a megbízási szerződést,
- a közgyűlési határozatok könyvét,
- az alapító okiratot és a szervezeti és működési szabály- zatot,
- az elvégzett munkára vonatkozó pályázati kiírást és a beérkezett pályázatokat.
Az egyes biztosítási események alapján nyújtott szolgálta- táshoz szükséges további iratok, bizonylatok megnevezését a kiegészítő biztosítások feltételei tartalmazzák.
11.4. A biztosító szolgáltatása az igénybejelentést követő 15 napon belül esedékes.
Ha a biztosító szolgáltatására jogosult személy igazoló okira- tot tartozik bemutatni, a határidőt attól a naptól kell számí- tani, amikor az utolsó irat a biztosítóhoz beérkezett.
11.5. Bűncselekmény esetén a nyomozás újabb adatairól, a feltételezett elkövetők kilétéről, a vádirat benyújtásáról, illet-
ve a bírósági ítélet meghozataláról a szolgáltatásra jogosult köteles a biztosítót a tudomására jutástól számított 8 napon belül írásban értesíteni. E kötelezettség akkor is fennáll, ha a biztosító a szerződésben vállalt kötelezettségének már eleget tett.
11.6. Önrészesedés
A biztosítási események alapján nyújtott szolgáltatásból a biztosító önrészesedést nem von le, kivéve a Társasházi közös képviselői és társasházkezelői felelősségbiztosítást,
amely alapján nyújtott szolgáltatásaiból a biztosító önrészt von le.
Az önrészesedés mértékét a Kiegészítő biztosítások fejezet tartalmazza.
12. A szerződés módosítása
12.1. A felek a szerződés tartalmát közös megegyezéssel bár- mikor módosíthatják.
12.2. A szerződő új ajánlati nyomtatvány kitöltésével kezde- ményezheti a szerződés módosítását. Ha a biztosító a módo- sító javaslatot elfogadja, a szerződés módosul.
12.2.1. Ha a biztosító a módosító javaslatot nem fogadja el, a biztosítási szerződés az eredeti tartalommal marad hatály- ban.
12.3. A szerződés módosítással nem érintett része változatla- nul marad.
13. A biztosítási szerződés megszűnése
13.1. A biztosító kockázatviselése a biztosítási szerződés megszűnéséig áll fenn, kivéve az érdekmúlás esetét.
13.2. A biztosítási szerződés az alábbi okok miatt szűnhet meg:
13.2.1. Ha a szerződés hatálya alatt a biztosítási érdek meg- szűnt, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlen- né vált, a szerződés, illetőleg annak megfelelő része a hónap utolsó napjával megszűnik.
13.2.2. Díjnemfizetés miatt (lásd a 9.10.1. pontot).
13.2.3. A határozatlan tartamú biztosítási szerződést a felek
– 30 nap felmondási idővel – a biztosítási időszak végére írásban felmondhatják.
13.2.4. Ha a szerződés a biztosítási esemény bekövetkezé- sével összefüggő érdekmúlás miatt szűnt meg, a biztosítót megilleti annak a biztosítási időszaknak a teljes díja, amely- ben kockázatviselése véget ért.
13.2.5. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a bizto- sítót annak a hónapnak az utolsó napjáig járó időarányos díj illeti meg, amelyben véget ért a kockázatviselése.
13.2.6. A határozott tartamra kötött biztosítási szerződés a tartam lejártakor, a kötvényben megjelölt időpontban meg- szűnik.
14. Eltérés a szokásos vagy a korábbi szerződési gyakorlattól
14.1. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy az Allianz lakóközös- ség-biztosítás
14.1.1. a biztosítási piacon szokásos szerződési gyakorlattól nem tér el lényegesen.
14.1.2. az Allianz Hungária Biztosító Zrt. által korábban kínált lakóközösség-biztosítási terméktől lényegesen az alábbiak- ban tér el:
· a biztosítási időszak egy év, amely megegyezik a naptári évvel,
· az indexálás (értékkövetés) alapja a fogyasztói árindex,
· újabb kiegészítő biztosításokkal bővült (társasházi közös kép- viselők és társasházkezelők felelősségbiztosítása, csoportos családi baleset-biztosítás).
15. Egyéb rendelkezések
15.1. A személyes adatok kezelése
Személyes adat az olyan adat, illetve adatból levonható kö- vetkeztetés, amely kapcsolatba hozható egy meghatározott természetes személlyel (a továbbiakban: érintett). A szemé- lyes adat biztosítási titoknak minősül.
A biztosító személyes adatokat a biztosítási szerződés létre- jöttével, nyilvántartásával és a biztosítási szolgáltatás teljesí- tésével összefüggésben kezel. Az adatszolgáltatás önkéntes, de a biztosítási ajánlaton rögzített egyes személyes adatok közlése nélkülözhetetlen a biztosítási szerződés létrejötté- hez. Az adatkezelés céljával összefüggésben a biztosító a tudomására jutott adatokat – a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. Törvény (Bit.) értelmében
– az Ügyfél külön hozzájárulása nélkül kezelheti. E törvényi felhatalmazás kizárólag azon személyes adatokra vonatko- zik, amelyek nem minősülnek különleges adatnak.
Amennyiben a személyes adat egészségi állapotra, a kó-
ros szenvedélyre vonatkozik, úgy az a hatályos jogszabályok értelmében különleges adatnak minősül, a különleges adat kizárólag az Ügyfél írásbeli hozzájárulása alapján kezelhető. A különleges adatok kezelésére vonatkozó, írásbeli hozzájáru- lását az Ügyfél a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény (Avtv.) 3.
§-ának (7) bekezdése értelmében a szerződés keretei között is megteheti, mely rendelkezés alapján szükséges hozzájárulást a szerződés részét képező ajánlati nyilatkozat tartalmazza.
Az adatkezelés időtartama: a biztosító a személyes (és azon belül a különleges) adatokat a biztosítási jogviszony fennál- lása alatt, valamint azon időtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. A biztosító mint adatkezelő az adatok feldolgozásával le- ányvállalatát, az Allianz Hungária Biztosító Számítástech- nikai Kft.-t (Cg. 00-00-000000, 1553 Budapest, Pf. 40) bízza meg, amely szervezet az adatokat nyilvántartja. A biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez igénybe vett, – posta útján történő utalás vagy banki átutalás esetén – a Magyar Posta Zrt. és a jogosult által megnevezett bank adatfeldolgozónak minősül. A biztosító, az ügynöke, illetve megbízottja tevékenysége során tudomására jutott, biztosítási titoknak minősülő ada- tokat (személyes és vagyoni adatokat, a szerződéses adato- kat) – a jogszabályban meghatározott eseteket kivéve – csak akkor hozhatja harmadik személy tudomására, ha a titok- tartási kötelezettsége alól az érintett ügyféltől vagy annak törvényes képviselőjétől a kiszolgáltatható titokkört megje- lölve, írásban felmentést kapott. Nem sért biztosítási titokra vonatkozó szabályt a biztosító, amennyiben jogszabály alap- ján történő megkeresés vagy kötelező adatszolgáltatás telje- sítése során biztosítási titoknak minősülő adatokat bocsát a jogszabályban meghatározott szerv(ezet) rendelkezésére. Az ügyfél-tájékoztató tartalmazza azon szerv(ezet)ek és szemé- lyek felsorolását, amelyeknek/akiknek a biztosító az adatokat továbbítani jogosult és köteles.
A biztosító egyes biztosítási szolgáltatások során igénybe
vesz külső közreműködőket olyan esetekben, amikor a biz- tosítási szolgáltatás nyújtásához a megbízott speciális szak- értelmére van szükség. A kiszervezett biztosítási tevékenysé- get végző megbízott személyes adatokat kezel, és a törvény titoktartásra kötelezi.
A biztosító ügyfele a saját személyes, nyilvántartott, illetve továbbított adatairól – a hivatkozott törvényekben rögzített korlátozásokkal – jogosult tájékoztatást kapni, kérésére ada- tait a biztosító nyilvántartásában módosíthatja.
A biztosító és ügynöke a személyes adatokat a biztosítási, illetve megbízási jogviszony fennállásának idején, valamint azon időtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási és meg- bízási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. A biztosító és ügynöke köteles törölni az ügyfeleivel, volt ügyfe- leivel vagy létre nem jött szerződéseivel kapcsolatos minden személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkeze- lési cél megszűnt.
Az ügyfél jogellenes adatkezelés esetén élhet tiltakozási jogá- val, illetve bírósághoz is fordulhat. A biztosító mint adatkeze- lő köteles a bejelentést a törvény előírása szerint kivizsgálni, és az ügyfelet írásban tájékoztatni.
15.2. Elévülés
A jelen feltételek alapján létrejött
· vagyonbiztosítási szerződésből eredő igények a biztosítási esemény bekövetkezésétől számított 2 év,
· felelősségbiztosítási szerződésből eredő igények a kárnak, ill. a kárigénynek a biztosítottal való közlésétől számított 1 év,
· családi baleset-biztosítási szerződésből eredő igények a biztosítási esemény bekövetkezésétől számított 2 év alatt évülnek el.
15.3. A biztosító ügynöke kizárólag az ajánlatok és a díjak át- vételére jogosult. Az ügynök szerződéskötésre nem jogosult, és a szerződő (biztosított) nem intézhet hozzá érvényesen jognyilatkozatot.
15.4. A biztosítási szerződéssel kapcsolatos bejelentéseket és nyilatkozatokat írásban kell közölni.
15.5. A biztosítónak a szerződéssel kapcsolatos jognyilatko- zata abban az időpontban tekintendő megérkezettnek, ami- kor a posta azt az érdekeltnek levélben kézbesítette, illetve
– személyesen átadott nyilatkozat esetén – az átvételt az ér- dekelt írásban elismerte, illetőleg akkor is, ha a fenti esetek- ben az átvételt a címzett igazolhatóan megtagadta.
15.6. Az általános kizárások körében (7.2. pont) szereplő büntetőjogi fogalmak a Büntető törvénykönyv rendelkezései alapján értelmezendők.
15.7. A jelen szerződési feltételek alapján létrejött szerződé- sekre az itt nem szabályozott kérdésekben a Polgári törvény- könyv rendelkezései az irányadók.
15.8. A biztosító főbb adatai:
Allianz Hungária Biztosító Zrt.
Székhely: 1054 Xxxxxxxx, Xxxxxx-Xxxxxxxxxx xx 00. Cégjegyzékszám: Fővárosi Bíróság mint cégbíróság Cg. 00-00-000000
II. Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás)
II/A Az épület egészére kötött vagyonbiztosítás
A jelen vagyonbiztosítási feltételek alapján létrejött szerző- désre az itt nem szabályozott kérdésekben az általános biz- tosítási feltételek az irányadók.
16. A biztosított
A jelen feltételek alapján létrejött szerződésben biztosított a szerződő által a kötvényben pontos címmel (helyrajzi szám- mal) megjelölt
a) lakóközösség (lásd: Fogalommeghatározások) a közös tulajdon tekintetében,
b) lakásszövetkezet (lásd: Fogalommeghatározások) a szö- vetkezeti tulajdon tekintetében,
c) lakóközösség tagjai (lásd: Fogalommeghatározások) a külön tulajdon tekintetében.
17. A kockázatviselés helye
A jelen feltételek szempontjából a kockázatviselés helye a kötvényen pontos címmel vagy helyrajzi számmal megje- lölt épület és az ingatlan-nyilvántartás szerint hozzá tartozó földrészlet, valamint az ezen a földrészleten található és a kötvényen feltüntetett melléképület(ek).
18. A biztosított vagyontárgyak
18.1. A jelen feltételek alapján biztosított vagyontárgyak:
18.1.1. A szerződő által a kötvényben pontos címmel (hely- rajzi számmal) megjelölt kockázatviselési helyen levő
a) közös tulajdon,
b) szövetkezeti tulajdon,
c) külön tulajdon.
18.1.2. A biztosító kockázatviselése – külön díjfizetés nél- kül – kiterjed a közösségi ingóságok kötvényen feltüntetett biztosítási összegéig, amely a mindenkori épületbiztosítási összeg 5 ezreléke.
18.2. A jelen feltételek alapján nem minősülnek biztosított va- gyontárgynak:
· az építés alatt álló épületekben elhelyezett, technológiai szükségszerűségből betárolt, beépítésre váró építő-, segéd-
és kiegészítő anyagok (ezekre az építés-szerelés biztosítás nyújt fedezetet);
· a földbe vájt, kikövezetlen falú építmények;
· fóliasátrak, ponyvasátrak, üveg- és hajtatóházak;
· a jogszabály szerint nemesfémnek minősülő anyagok, a drágakő vagy igazgyöngy, valamint az ezek felhasználásá- val készült használati tárgyak;
· érmék és bélyegek;
· képzőművészeti alkotások;
· valódi szőrmék (az irha kivételével) és kézi csomózású (keleti) szőnyegek;
· a pénz, a készpénzkímélő fizetőeszközök (csekk, ideértve a kitöltetlen csekket is, a bankkártya, hitelkártya, csekk- kártya, váltó, utalvány, takarékbetétkönyv vagy az ilyen betétről kiállított más okirat és elnevezésétől függetlenül minden más, azonos gazdasági rendeltetésű okmány), az értékpapír, az utalványok, bérletek, az igazolvány és egyéb okmányok;
· a kézirat, terv, dokumentáció, számítógépes adathordozó- kon tárolt adatállomány;
· motoros járművek, a lakókocsi és utánfutó, a vízi és a légi járművek, valamint ezek tartozékai, alkatrészei, segéd- anyagai;
· a mezőgazdasági kistermeléssel kapcsolatos termés, termény és egyéb készlet (ideértve a lábon álló növényi kultúrákat), a biztosított gazdaságában tartott állatállo- mány, valamint a mezőgazdasági kisgépek, berendezések, felszerelések és egyéb mezőgazdasági eszközök.
19. A biztosítási események
19.1. Tűz
19.1.1. Az az égés, amelyet füst- és lángképződés mellett hőfelszabadulás jellemez, és rendeltetésszerű gócpont – pl. kályha, gáztűzhely, kazán – nélkül vagy azt elhagyva a bizto- sított szándéka ellenére, balesetszerűen jön létre, és a bizto- sított vagyontárgyakban kárt okoz.
19.1.2. A rendeltetésüknél fogva láng, hő és elektromos áram hatásának kitett tárgyakban keletkező tűzkárt a biztosító csak akkor téríti meg, ha a tűz más tárgyakra átterjedve azo- kat is felgyújtja.
19.1.3. Nem minősül biztosítási eseménynek különösen az a kár, amelyik
· vasalás, szárítás, dohányzás miatt előforduló felületi pör- kölődés, elszíneződés, elváltozás,
· öngyulladásból, erjedésből, befülledésből eredő hőhatás,
· elektromos berendezésekben és vezetékeikben keletkező, tovaterjedéssel nem járó zárlat
következtében keletkezett.
19.2. Villámcsapás
A biztosított vagyontárgyba közvetlenül becsapódó, látható roncsolási nyomot hagyó villám által okozott kár.
19.3. A villámcsapás indukciós hatása
A villám becsapódásának 1 km-es körzetében, a mágneses térerősség-változással összefüggésben keletkező indukciós túlfeszültség által, a kockázatviselés helyén a biztosított va- gyontárgyakban okozott kár.
19.4. Robbanás és robbantás
19.4.1. A gázok vagy gőzök tágulásán alapuló hirtelen, várat- lan, balesetszerű erőmegnyilvánulás, amely gyorsan lefutó hőtermeléssel és nagy nyomással jár, és a biztosított vagyon- tárgyban kárt okoz.
19.4.2. Nem minősül biztosítási eseménynek a légi járműtől eredő hangrobbanás.
19.4.3. A biztosító nem téríti meg a robbanás- vagy összerop- panáskárt, ha az csak magában a nyomástartó edényben keletkezett.
19.5. Vihar
19.5.1. Az olyan légmozgás, amelynek sebessége eléri órán- ként az 54 kilométert, és toló vagy szívó hatása a biztosított vagyontárgyban kárt okoz.
19.5.1.1. Biztosítási esemény az is, ha a
· vihar által megrongált
- tetőn (ide nem értve az építés, felújítás alatt álló épületek ideiglenes fedését),
- ajtón,
- ablakon,
· nyitva hagyott ajtón, ablakon
keresztül a viharral egyidejűleg beömlő csapadékvíz áztatás- sal a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz.
19.5.2. Nem minősül biztosítási eseménynek a helyiségen belül keletkezett léghuzat.
19.5.3. Vihar biztosítási esemény alapján nem térül meg
· az épületek üvegezésében (ide nem értve az előtetők üvegezését), külső vakolatában, külső burkolatában, külső festésében keletkezett kár,
· a szabadban tárolt közösségi ingóságokban keletkezett viharkár.
19.6. Jégverés
19.6.1. A jégszemcsék dinamikus erőhatása miatt keletke- zett kár, továbbá az épület állandó fedésében a jégszemcsék dinamikus erőhatása miatt keletkezett nyíláson keresztül, a fedés károsodásával egyidejűleg beömlő csapadék által oko- zott kár.
19.6.2. Jégverés biztosítási esemény alapján nem térül meg
· az épületek külső festésében, külső vakolatában, külső burkolatában, valamint üvegezésében (ide nem értve az előtetők üvegezését) keletkezett kár,
· a szabadban tárolt közösségi ingóságokban keletkezett jégveréskár.
19.7. Árvíz
19.7.1. A felszíni élővizek, az azokba nyílt torkolattal csatlako- zó mesterséges csatornák és tavak áradása, amely a biztosí- tott vagyontárgyakban kárt okoz.
19.7.2. Árvíz biztosítási esemény alapján a biztosító megtéríti az árvízvédelmi töltés tengelyétől számított 100 méteren be- lül jelentkező fakadó víz és átszivárgás miatti károkat is.
19.7.3. Árvíz biztosítási esemény alapján nem téríti a biztosí- tó a hullámtéren és nyílt ártéren keletkezett károkat.
19.7.4. A jelen feltételek szempontjából
· hullámtérnek minősül a felszíni élővizek ármentesített szakaszán a partél és a töltéskorona vagy természetes magaspart közötti terület,
· nyílt ártérnek minősül az az árvízvédelmi művekkel nem védett terület, amelyet a felszíni élővíz a mindenkori leg- magasabb vízállás esetén elönt.
19.8. Hónyomás
19.8.1. A hó és jég súlya vagy az olvadáskor meg- illetve lecsú- szó, lezúduló hótömeg sodró hatása miatt keletkezett kár, továbbá az épület állandó fedésében emiatt keletkezett nyí- láson keresztül, a fedés károsodásával egyidejűleg beömlő csapadék által okozott kár.
19.8.2. Hónyomás biztosítási esemény alapján nem téríti a biztosító a szabadban tárolt közösségi ingóságokban kelet- kezett károkat.
19.9. Földcsuszamlás
19.9.1. A földfelszíni talajrétegek (kő- vagy földtömeg) hirte- len, váratlan, lejtő irányú elcsúszása által okozott kár.
19.9.2. Földcsuszamlás biztosítási esemény alapján nem térít
a biztosító, ha
· ez a mozgás tudatos emberi tevékenység során vagy miatt lép fel (pl. bányászati tevékenység, alagút, földmunkaárok építése, kútfúrás, talajvízszint-süllyesztés stb.), vagy ha
· a védelmül szolgáló támfal tervezési vagy kivitelezési, illetve
karbantartási hiba miatt nem látta el védelmi funkcióját, illetve ha nem volt támfal, bár a terep talajmechanikai viszonyai ennek megépítését indokolták volna.
19.10. Kő- és földomlás
19.10.1. A véletlenül, váratlanul, balesetszerűen lehulló kő- és földdarabok által okozott kár.
19.10.2. Kő- és földomlás biztosítási esemény alapján nem téríti meg a biztosító azt a kárt, amelyik
· tudatos emberi tevékenység során vagy miatt lép fel (pl. robbantás, bányászat, alagútfúrás, munkaárok kiemelése, talajvízszint-süllyesztés stb.), illetve
· támfal hiánya vagy nem megfelelő műszaki állapota (pl. tervezési, kivitelezési, karbantartási hiányosságok) miatt keletkezett.
19.11. Idegen tárgyak rádőlése
Ha valamely idegen, a jelen szerződésben nem biztosított, a kockázatviselés helyén kívüli tárgy bármely oknál fogva
elveszti addigi statikai egyensúlyát, és rádőléssel kárt okoz a biztosított vagyontárgyakban (pl. idegen oszlop, fa rádőlése stb.).
19.12. Ismeretlen építmény, üreg beomlása
19.12.1. A szerződő vagy a biztosított tudomásán kívüli és az építési dokumentációban nem szereplő, illetőleg a kárese- ményig fel nem tárt építmény vagy üreg hirtelen, váratlan beomlása.
19.12.2. Nem biztosítási esemény különösen a bányák föld alatti részének beomlásából; a csapadékvíz, a természetes víz vagy a mesterséges vizek okozta kiüregelődésből; az ala- pok alatti talajsüllyedésből; a padozat alatti feltöltések üle- pedéséből eredő kár.
19.13. Idegen jármű ütközése
19.13.1. Ha az idegen jármű, annak alkatrésze vagy rakomá- nya ütközéssel kárt okoz a biztosított vagyontárgyban.
19.13.2. Nem minősül idegen járműnek az a jármű, amely a szerződő vagy a biztosított(ak) tudomásával és beleegyezé- sével közelíti meg a biztosított objektumot.
19.14. Csőtörés
19.14.1. A kockázatviselés helyén belüli
· víz-, csatorna-, tüzelési, fűtési, hűtési és gőzvezetékek, továbbá ezek tartozékai, szerelvényei,
· a vezetékekre rákapcsolt háztartási gépek
törése, repedése, kilyukadása, dugulása, csatlakozásának el- mozdulása miatt kiáramló folyadék vagy gőz, továbbá a koc- kázatviselés helyén nyitva hagyott csapból kiáramló folyadék által a biztosított vagyontárgyakban okozott kár.
19.14.2. Nem minősül biztosítási eseménynek a gombásodás, penészedés formájában jelentkező kár.
19.14.3. Csőtörés biztosítási esemény alapján a biztosító megtéríti a kockázatviselés helyén
· törés, repedés, kilyukadás, dugulás helye felkutatásának és a felkutatással okozott kár helyreállításának a költségét víznyomó, belső csapadékvíz-lefolyó, szennyvízlefolyó, tüzelési, fűtési, hűtési és gőzvezetékek esetén
- épületen belül a technológiailag indokolt mértékig,
- épületen kívül legfeljebb 6m hosszúságig,
· a kárt okozó – és a biztosított tulajdonát képező – víznyo- mó, belső csapadékvíz-lefolyó és szennyvízlefolyó-vezeték pótlásának, cseréjének költségét a kár elhárításához szük- séges és technológiailag indokolt mértékig,
· a dugulás bontás nélküli duguláselhárításának költségeit.
19.14.4. Csőtörés biztosítási esemény alapján a biztosító nem téríti meg
· a függő és fekvő ereszcsatorna, a tüzelési, a fűtési, a hűtési, a gáz- és a gőzvezetékek cseréjének költségét,
· a sérült csaptelepek, a vezetékekre kapcsolt háztartási gé- pek és tartozékaik javításának vagy pótlásának költségeit,
· a kiömlő folyadék vagy gőz értékét.
19.15. Felhőszakadás
19.15.1. A felhőszakadásból származó és a szabályszerűen kialakított és karbantartott vízelvezető rendszer elégtelensé- ge miatt összegyűlt csapadékvíz által a biztosított vagyontár- gyakban elöntéssel okozott kár.
19.15.2. Nem minősül biztosítási eseménynek a gombásodás, penészedés formájában jelentkező kár.
19.15.3. A biztosító nem téríti meg
· az épületek külső vakolatában, külső festésében,
· a talajszint alatti padozatú helyiségek elöntése esetén a közösségi ingóságokban,
· a szabadban tárolt közösségi ingóságokban keletkezett felhőszakadáskárokat.
19.16. Földrengés
Az MSK-64 skála ötös fokozatát elérő földrengés által a bizto- sított vagyontárgyakban okozott kár.
19.17. Beázás
19.17.1. A kockázatviselés helyén a kívülről érkező víz által a biztosított vagyontárgyakban okozott kár.
19.17.2. Nem minősülnek biztosítási eseménynek:
· a talajvíz vagy belvíz által okozott károk,
· az építés vagy felújítás alatt álló épületek ideiglenes tetőze- tének elégtelensége miatt keletkezett károk,
· az épületszerkezetek, nyílászárók, valamint a szigetelések, tetőfedések, bádogozások kivitelezési hiányosságai, kar-
bantartásának elmulasztása miatt keletkezett károk,
· az épületek külső vakolatában, külső festésében keletkezett károk,
· a nyitva hagyott ajtó, ablak miatt keletkezett károk,
· a gombásodás, penészedés formájában jelentkező károk.
19.18. Üvegtörés
19.18.1. A biztosított épületek, lakások szerkezetileg beépí- tett, fix vagy nyitható
· ajtajainak, ablakainak,
· folyosói, lépcsőházi,
· erkély-, lodzsa-
üvegezésében vagy az üvegezést helyettesítő polikarbonát felületeiben bármely okból, balesetszerűen bekövetkező tö- rés vagy repedés.
19.18.1.1. A biztosító üvegtörés biztosítási esemény alapján
· a hőszigetelt üvegfelületek pótlási,
· nem hőszigetelt üvegfelületek kára esetén legfeljebb a 4 mm-es síküveggel való pótlás
költségét téríti meg.
19.18.2. A biztosító üvegtörés biztosítási esemény alapján
nem téríti meg:
· az üvegtetők, üvegházak, meleg- és hidegágyak, kirakatok, kirakatszekrények, valamint
· az építés, felújítás alatt álló épületek üvegezésében,
· a festett, csiszolt, metszett, ólom- vagy rézbetétes üvegek- ben,
· név- és cégtáblák üvegezésében,
· a tükörfelületekben,
· a törésvédő, fényvédő és vagyonvédelmi fóliákban,
· a biztonsági üvegekben,
· a beépített üvegfalakban, kopolitüvegekben,
· az üvegezést rögzítő- és tartószerkezetekben, valamint elektromos berendezéseikben
keletkezett károkat.
19.19. Zárcsere
19.19.1. A kockázatviselés helyén lévő bejárati ajtó kulcsának elvesztése vagy ellopása miatt a biztonsági zár vagy bizton- sági zárbetét szükségessé vált cseréje.
19.19.2. A biztosító a szerződés hatálya alatt naptári éven- ként
· külön tulajdonok esetében egy-egy,
· közös tulajdon esetében három
alkalommal, de káronként legfeljebb 5000 forint értékhatárig megtéríti a biztonsági zár vagy biztonsági zárbetét cseréjé- nek költségeit (a biztonsági zárbetét fogalmát a 20.18.3. pont tartalmazza).
19.19.3. A biztosító kizárólag a biztosított nevére és a kocká- zatviselés helyére kiállított számla alapján teljesít szolgálta- tást.
19.20. Épületrongálás
A kockázatviselés helyén a biztosított
· épületekben,
· melléképületekben és
· építményekben
bekövetkezett rongálás, amely az ott elkövetett betöréses lo- pással vagy annak kísérletével összefüggésben keletkezett.
19.20.1. A biztosító megtéríti továbbá – a biztosítási összegen belül – a betöréses lopással vagy annak kísérletével összefüg- gésben a felszerelt és üzembe helyezett épületberendezések- ben, épülettartozékokban keletkezett rongálási és lopáskáro- kat is, ha e tárgyak legalább 1. védettségi szintnek megfelelő helyiségben (lásd: 20.18.1. pont) voltak felszerelve.
19.20.2. A biztosító a szerződés hatálya alatt bekövetkezett rongáláskárokat káreseményenként
· a külön tulajdon esetében legfeljebb a külön tulajdon kár- időponti épületbiztosítási összegének 5 ezrelékéig,
· közös vagy szövetkezeti tulajdon esetében a közös tulaj- donra vonatkozó káridőponti épületbiztosítási összeg
1 ezrelékéig téríti meg.
19.20.3. A biztosító nem téríti meg a kizárólag vandalizmus- ból eredő rongálási károkat.
19.21. Betöréses lopás
19.21.1. Betöréses lopásnak minősül az a lopás, amikor a tet- tes úgy követi el cselekményét, hogy a biztosított vagyontár- gyakat tartalmazó lezárt helyiségbe
a) dolog elleni erőszakkal, vagy
b) hamis kulcs használatával – nem az adott zárhoz készült kulccsal vagy nem a zár felnyitására készült eszközzel –, de kimutatható nyomot hagyva, vagy
c) a helyiség – a jelen feltételek 19.22. pontja szerinti – rab- lás útján megszerzett saját kulcsának a felhasználásával
jogtalanul hatol be.
19.21.2. A jelen feltételek alapján nem minősül biztosítási ese- ménynek,
· ha a lopást a helyiség elveszett vagy bárki által hozzáférhe- tő helyen megtalált saját kulcsának segítségével követik el,
· ha lezárt helyiségből behatolási nyom nélkül tűntek el a biztosított vagyontárgyak, kivéve a jelen szabályzat
19.21.1.c) pontjának esetét,
· ha annak a helyiségnek a vagyonvédelmi színvonala, amelyből eltulajdonították a biztosított vagyontárgyakat, az 1. védettségi szint ismérveinek (lásd: 20.18.1. pont) sem felel meg.
19.22. Rablás
Rablás biztosítási eseménynek minősül, ha jogtalan eltulaj- donítás céljából a tettes a biztosított vagyontárgya(ka)t úgy szerzi meg, hogy a biztosítottal vagy a közösség ügyeinek el- látására megbízást kapott természetes személlyel szemben
erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenye- getést alkalmaz, továbbá, ha a tetten ért tolvaj az eltulajdoní- tott vagyontárgy megtartása végett erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz a biztosítot- tal szemben.
19.23. Lopás
19.23.1. Lopás biztosítási eseménynek minősül,
a) ha a biztosított épület oldalfalához, tetőzetéhez a talaj- szinttől 3 m-nél magasabban szilárdan rögzített, az épü- let alkotórészéről, tartozékáról vagy valamely melléképü- letről, építményről vagy beépített eszközről (pl. tűzlétra) el nem érhető biztosított vagyontárgyat eltulajdonítják;
b) ha a biztosított épület tetőzetéhez szilárdan rögzített, biztosított vagyontárgyat úgy tulajdonítják el, hogy a biz- tonsági zárral (lásd: 20.18.3. pont) lezárt tetőtérbe, illetve tetőre dolog elleni erőszakkal vagy hamis kulcs használa- tával – nem az adott zárhoz készült kulccsal vagy nem a zár felnyitására készült eszközzel –, de kimutatható nyo- mot hagyva jogtalanul hatoltak be, illetve jutottak ki.
19.23.2. A biztosító a lopáskárt káreseményenként legfeljebb 1 millió forintig téríti meg.
19.24. Alulbiztosítás
A vagyontárgyak biztosítási összegét a szerződő határozza meg.
Ha a biztosítási összeg alacsonyabb, mint a biztosított vagyontárgy(ak) új állapotban való felépítésének (helyreál- lításának) vagy beszerzésének költsége(i), a biztosító a kárt olyan arányban téríti meg, ahogy a biztosítási összeg a bizto- sított vagyontárgy(ak) új állapotban való felépítésének (hely- reállításának) vagy beszerzésének költsége(i)hez aránylik (a továbbiakban: arányos kártérítés).
A biztosító – épület(ek), melléképület(ek) esetén – nem al- kalmaz arányos kártérítést, ha a biztosítási szerződés a biz- tosító által ajánlott vagy azt meghaladó biztosítási összeggel jött létre.
20. A biztosító szolgáltatása, szolgáltatás- korlátozások
20.1. A biztosító köteles a kárbejelentés beérkezésétől számí- tott 5 munkanapon belül a kárrendezést megkezdeni.
20.1.1. A szerződő (biztosított) a kárrendezés megkezdéséig, de legfeljebb a kár bejelentésétől számított 5. munkanapig a károsodott vagyontárgy állapotán csak a kárenyhítéshez
szükséges mértékben változtathat. Ha a megengedettnél na- gyobb mérvű változtatás következtében a biztosító számára
– fizetési kötelezettsége elbírálása szempontjából – lénye- ges körülmények tisztázása lehetetlenné vált, kötelezettsége nem áll be.
20.2. Ha a biztosító a bejelentés kézhezvételétől számított 5. munkanapon sem kezdte meg a kárrendezést, a biztosított intézkedhet a károsodott vagyontárgy helyreállításáról. A fel nem használt, illetve kiselejtezett alkatrészeket, berendezé- seket azonban további 30 napig köteles változatlan állapot- ban megőrizni, hacsak a felek erre a kárfelvételi jegyzőkönyv- ben hosszabb időt nem állapítanak meg.
20.3. A károk felmérése, megállapítása a biztosító szükség sze- rinti helyszíni vizsgálata során a biztosítottal közösen készített tételes felsorolású jegyzőkönyvben foglaltak alapján történik.
20.4. A biztosítási esemény bekövetkezésének és a kár összeg- szerűségének bizonyítása a biztosítottat terheli.
20.5. Ha a kár bekövetkeztében a biztosítási eseményen kívül más károsító esemény vagy tényező is közrehatott, a bizto- sító a kárt csak olyan mértékben téríti meg, amennyire az a biztosítási esemény következménye.
20.6. A biztosító a károsodott vagyontárgy káridőponti új ér- tékét téríti meg, kivéve, ha az javítással helyreállítható, vagy ha az a 20.11. pontban felsorolt vagyontárgy. A káridőponti új érték megállapításának alapja a károsodottal azonos mi- nőségű vagyontárgy káridőponti felépítésének, beszerzésé-
nek általános forgalmi adóval csökkentett átlagos költsége (a
20.7. és a 20.8. pontban foglalt eltérésekkel).
20.7. A javítással helyreállítható károk esetén a biztosító a javításnak (helyreállításnak) az általános forgalmi adóval csökkentett költségeit téríti meg. Ha azonban a javítás vár- ható költsége a vagyontárgy káridőponti új állapotban való felépítésének (helyreállításának) költségét meghaladná, a biztosító a vagyontárgy káridőponti új állapotban való felépí- tésének (helyreállításának) költségét téríti meg.
20.8. A biztosító csak abban az esetben téríti meg az álta- lános forgalmi adóval növelt helyreállítási költséget, ha a biztosított bizonyítja, hogy az áfa a károsodott vagyontárgy helyreállítása vagy újraépítése során felmerült, és a biztosító kérésére tett nyilatkozata szerint áfa-visszaigénylésre a pót- lás, javítás kapcsán nem jogosult (vállalkozás esetén ennek igazolása is szükséges).
20.9. A biztosítónak a 20.7. és a 20.8. pont alapján nyújtandó szolgáltatása nem haladhatja meg a biztosítási esemény bekövet- kezésének időpontjában érvényes kötvényen a károsodott va- gyontárgyra meghatározott biztosítási összeget, ide nem értve a biz- tosítónak a 20.19. és a 20.21. pont alapján nyújtott szolgáltatását.
20.10. Ha a helyiség
· mennyezetének vagy egyik oldalfalának a festése, tapétázá- sa vagy mázolása legalább 40%-ban károsodik,
· mennyezetének és legalább egyik oldalfalának, vagy két ol- dalfalának a festése, tapétázása vagy mázolása károsodik,
a biztosító a helyiség egész felületének helyreállítási költsé- geit téríti meg.
20.10.1. Közös tulajdonban lévő, több szintet átfogó helyisé- gek esetén (pl. lépcsőház) a biztosító a két szint közötti falfe- lületek összességét tekinti egy helyiségnek.
20.11. A biztosító káridőponti avult értéken téríti meg
· a kár időpontjában 75%-nál nagyobb mértékben avult (elhasználódott)
- festésben, tapétázásban vagy mázolásban keletkezett károkat, ha a helyreállítás a helyiség egész felületére kiterjed,
- melléképületek, valamint egyéb építmények,
· kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú közösségi ingóságok
kárait.
20.11.1. A vagyontárgy 85%-osnál nagyobb elhasználtságú- nak minősül, ha – az eredetivel megegyező alkatrész, elem hazai kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt
– javítással nem állítható helyre.
20.11.2. A káridőponti avult értéket a biztosító úgy számítja ki, hogy az újraépítés, helyreállítás, illetve újrabeszerzés általá- nos forgalmi adóval csökkentett (vagy a 20.8. pont szerinti áfá- val növelt) költségéből levonja az eredeti építés, illetve beszer- zés és a kár időpontja között eltelt időszakra eső amortizációt.
20.12. Ha az eredetivel egyező alkatrész vagy elem már nem kapható, és emiatt eltérő alkatrészt vagy elemet kell felhasz- nálni, a biztosító nem téríti meg a vagyontárgy esztétikai ér- tékcsökkenését.
20.13. Ha technológiai váltás miatt az eredeti állapot a károso- dottal azonos műszaki paraméterekkel, egyenértékű módon már nem állítható helyre, akkor a biztosító a korszerűbb techno- lógiából eredő értéknövekedést a kártérítési összegből levonja.
20.14. A biztosító a szolgáltatás összegéből levonja a felhasz- nálható maradványok értékét.
20.15. A biztosítási összeg a kifizetett kártérítési összeggel nem csökken.
20.16. A biztosító a betöréseslopás-károkat a káridőponti vé- dettségi szinttől függő kártérítési limitösszegig (lásd: 1. számú táblázat), legfeljebb az épületek kötvényen feltüntetett bizto- sítási összegének 5 ezrelékéig téríti meg.
A káridőponti védelmi szintet meghatározó mechanikai vé- delmi rendszerek követelményeit a 20.18. pont tartalmazza.
1. sz. táblázat
A kártérítés maximális összege betöréses lopás esetén (az épü- letek káridőponti biztosítási összegének 5 ezrelékén belül)
Káridőponti védettségi szint A közösségi ingóságok kártérítési (a védettségi szintek leírása a limitösszege a közösségi ingóságok 20.18. pontban) biztosítási összegén belül (E Ft) |
1. védettségi szint 200 |
2. védettségi szint 1000 |
20.17. A védettségi szint meghatározásánál nem vehető fi- gyelembe az a védelmi berendezés, eszköz, elem, amely a kár bekövetkezésének időpontjában nem volt meg, vagy nem volt üzembe helyezve, illetve nem működött.
20.17.1 A káridőponti védelmi színvonal meghatározása a behatolás helye és módszere alapján történik.
20.18. Mechanikai védelmi rendszerek
20.18.1. 1. védettségi szint
Megfelel az 1. védettségi szintnek az a lezárt helyiség, ame- lyet határolószerkezetei a jogosulatlan idegen személyek be- hatolásától és az elmozdítástól egyaránt megóvnak.
20.18.2. 2. védettségi szint
· Falazatok, födémek: a biztosított vagyontárgyak elhelyezé- sére szolgáló helyiségek határolószerkezeteinek szilárd- sága egyenértékű a 6 cm vastag tömör, kisméretű téglából készült falazatéval.
· Ablakok, erkélyajtók (teraszajtók), kitekintők, felül- és oldal- világítók: az összes üvegezett felület nyílászárónként leg- alább 5 mm vastag, vagy ha ennél vékonyabbak, akkor az üveget vagyonvédelmi fóliával kell ellátni a belső oldalon.
· Bejárati ajtók, garázsajtók: zárásukat 2 db biztonsági zár vagy 1 db törés ellen védetten szerelt biztonsági zár végzi.
A kétszárnyú bejárati ajtók és erkélyajtók reteszeit reteszhú- zás elleni védelemmel kell ellátni.
Megfelelnek a 2. védettségi szint előírásainak az alábbiak is:
· a legalább 6 cm vastagságú, két vagy több rétegű szend- vicsszerkezet,
· az üvegtéglával vagy kopolitüveggel kialakított határolófelület,
· az MSZ EN 356:2000 szabvány szerinti P1A jelölésű (A0-s) biztonsági üvegek,
· az elektromos nyitású, elektronikus vezérlésű garázsajtó, ha más mechanikai védelemmel nincsen felszerelve.
20.18.3. Biztonsági zár
Biztonsági zárnak minősül a tartószerkezetével együtt, a Ma- bisz által minősített biztonsági lakat, továbbá a minimum
5 csapos hengerzárral ellátott zárszerkezet, a minimum 6 rotoros mágneszárral ellátott zárszerkezet, továbbá minden olyan lamellás zárszerkezet, amelyet a Mabisz „biztonsági zárnak” minősített. Mindegyiknek minimum
10 000 variációs lehetőséggel kell rendelkeznie.
20.18.4. Törés elleni védelem
Letörés ellen védett a hengerzárbetét, ha a külső oldalon (rá- csajtók, üvegezett ajtók esetében – ahol a zárbetét belső oldala is hozzáférhető – a belső oldalon is) az ajtólap síkjából – vagy a kívülről csak roncsolással eltávolítható zárcímer, szintezőfém, rozetta stb. síkjából – nem nyúlik ki 2 mm-nél hosszabban.
20.18.5. Reteszhúzás elleni védelem
A kétszárnyú ajtók rögzített szárnyai reteszhúzás ellen akkor vannak védve, ha a szárny reteszei (csúszó-, áthajtó- vagy elfordítós rigli) ellenállnak a külső feszítést követő elmozdí-
tásnak. (Ilyen pl. facsavar egy furaton keresztül a reteszen át, vagy akár egy belülről beszorított és lecsavarozott ék a nem nyíló szárny alá stb.)
20.19. A biztosító a káridőponti épületbiztosítási összeg 5%-a erejéig – a biztosítási összegen felül – megtéríti a biztosított vagyontárgy károsodásával kapcsolatos és indokolt
· oltás, mentés,
· bontás és ideiglenes tetőépítés,
· rom- és törmelékeltakarítás és -elszállítás,
· tervezés és hatósági engedélyezés,
· helyreállítást követő egyszeri takarítás, valamint
· kárenyhítés költségeit.
20.19.1. Alulbiztosítás esetén a biztosító e költségeket ará- nyosan téríti meg.
20.20. A biztosító biztosítási eseményenként 100 000 forint erejéig viseli a kockázatot a kockázatviselés helyén kívül, de a Magyar Köztársaság területén lévő közösségi ingóságokra. A kockázatviselés feltétele, hogy a biztosított vagyontárgyat a káresemény bekövetkezésekor a lakóközösség képviselője indokoltan tartsa a birtokában a lakóközösség ügyeinek az intézése érdekében.
20.21. Ha a területileg illetékes önkormányzat valamely biztosítási esemény miatt egy vagy több biztosított lakást, illetve a lakóépületet lakhatatlanná nyilvánítja, a kiköltözés- től a lakhatóvá válásig, de legfeljebb 120 napig, a biztosító a biztosítási összegen felül megtéríti az ideiglenes lakás indo- kolt és igazolt bérleti díját – a közös vagy külön tulajdonban, illetve a szövetkezet tulajdonában álló lakások tekintetében egyaránt – lakásonként 100 000 forintig.
21. A biztosító megtérítési igénye
Amennyiben a biztosító a kárt megtérítette, őt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosítottat illették meg a kárért fe- lelős személlyel szemben.
22. Kárenyhítési és kármegelőzési kötelezettség
22.1. A szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződő (biz- tosított) köteles a kárt tőle telhetően megelőzni és enyhíteni.
22.1.1. A szerződő (biztosított) a káresemény észlelését köve- tően haladéktalanul köteles
· értesíteni a tűzoltóságot tűz és robbanás esetén az oltás, mentés eredményessége érdekében,
· betöréses lopás, rablás esetén feljelentést tenni a rendőrsé- gen, és abban az eltulajdonított, illetve károsodott vagyon- tárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni.
· 22.1.2. A felek megállapodnak abban, hogy a szerződő (biz- tosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban
· a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni az elfagyás,
· a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni a csőtörés
megelőzése érdekében.
23. A biztosító mentesülése
23.1. A biztosító vagyonbiztosítás esetén mentesül fizetési kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt jogellenesen
· a szerződő vagy a biztosított,
· a velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk,
· a biztosított – vezető munkakört vagy a biztosított vagyon- tárgyak kezelésével együtt járó munkakört betöltő – alkal- mazottja, megbízottja, tagja
szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta.
23.1.1. Ezek a rendelkezések a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség megszegésére is érvényesek.
II/B A közös tulajdonra vagy a szövetkezeti tulajdonra kötött vagyonbiztosítás
A jelen vagyonbiztosítási feltételek alapján létrejött szerző- désre az itt nem szabályozott kérdésekben az általános biz- tosítási feltételek az irányadók.
24. A biztosított
A jelen feltételek alapján létrejött szerződésben biztosított a szerződő által a kötvényben pontos címmel (helyrajzi szám- mal) megjelölt társasház vagy lakásszövetkezet (lásd: Foga- lommeghatározások).
25. A kockázatviselés helye
A jelen feltételek szempontjából a kockázatviselés helye a kötvényen pontos címmel vagy helyrajzi számmal megjelölt
a) közös tulajdon és az ingatlan-nyilvántartás szerint hozzá tartozó földrészlet, illetve
b) szövetkezeti tulajdon és az ingatlan-nyilvántartás szerint hozzá tartozó földrészlet, valamint
c) az a), illetve a b) pontban meghatározott földrészleten található és a kötvényen feltüntetett közös vagy szövetke- zeti tulajdonban levő melléképület(ek).
26. A biztosított vagyontárgyak
26.1. A jelen feltételek alapján biztosított vagyontárgyak:
26.1.1. a szerződő által a kötvényben pontos címmel (helyraj- zi számmal) megjelölt kockázatviselési helyen levő
a) közös tulajdon,
b) szövetkezeti tulajdon.
26.1.2. A szerződés keretén belül biztosítható a lakóközös- ség ingatlan-nyilvántartás szerinti földrészletén található összes, közös vagy szövetkezeti tulajdonban lévő szilárd fala- zatú melléképület.
26.2. A biztosító kockázatviselése – külön díjfizetés nélkül – kiter- jed a közösségi ingóságok kötvényen feltüntetett biztosítási össze- géig, amely a mindenkori épületbiztosítási összeg 5 ezreléke.
26.3. A jelen feltételek alapján nem minősülnek biztosított va- gyontárgynak:
· az építés alatt álló épületekben elhelyezett, technológiai szükségszerűségből betárolt, beépítésre váró építő-, segéd- és kiegészítő anyagok (ezekre az építés-szerelés biztosítás nyújt fedezetet);
· a földbe vájt, kikövezetlen falú építmények;
· fóliasátrak, ponyvasátrak, üveg- és hajtatóházak;
· a jogszabály szerint nemesfémnek minősülő anyagok, a drágakő vagy igazgyöngy, valamint az ezek felhasználásá- val készült használati tárgyak;
· érmék és bélyegek;
· képzőművészeti alkotások;
· valódi szőrmék (az irha kivételével) és kézi csomózású (keleti) szőnyegek;
· a pénz, a készpénzkímélő fizetőeszközök (csekk, ideértve a kitöltetlen csekket is, a bankkártya, hitelkártya, csekk-kártya, váltó, utalvány, takarékbetétkönyv vagy az ilyen betétről kiállított más okirat és elnevezésétől függetlenül minden más, azonos gazdasági rendeltetésű okmány), az értékpapír, az utalványok, bérletek, az igazolvány és egyéb okmányok;
· a kézirat, terv, dokumentáció, számítógépes adathordozó- kon tárolt adatállomány;
· motoros járművek, a lakókocsi és utánfutó, a vízi és a légi járművek, valamint ezek tartozékai, alkatrészei, segéd- anyagai;
· a mezőgazdasági kistermeléssel kapcsolatos termés, termény és egyéb készlet (ideértve a lábon álló növényi kultúrákat), a biztosított gazdaságában tartott állatállo- mány, valamint a mezőgazdasági kisgépek, berendezések, felszerelések és egyéb mezőgazdasági eszközök.
27. A biztosítási események
27.1. Tűz
27.1.1. Az az égés, amelyet füst- és lángképződés mellett hőfelszabadulás jellemez, és rendeltetésszerű gócpont – pl.
kályha, gáztűzhely, kazán – nélkül vagy azt elhagyva a bizto- sított szándéka ellenére, balesetszerűen jön létre, és a bizto- sított vagyontárgyakban kárt okoz.
27.1.2. A rendeltetésüknél fogva láng, hő és elektromos áram hatásának kitett tárgyakban keletkező tűzkárt a biztosító csak akkor téríti meg, ha a tűz más tárgyakra átterjedve azo- kat is felgyújtja.
27.1.3. Nem minősül biztosítási eseménynek különösen az a kár, amelyik
· vasalás, szárítás, dohányzás miatt előforduló felületi pör- kölődés, elszíneződés, elváltozás,
· öngyulladásból, erjedésből, befülledésből eredő hőhatás,
· elektromos berendezésekben és vezetékeikben keletkező, tovaterjedéssel nem járó zárlat
következtében keletkezett.
27.2. Villámcsapás
A biztosított vagyontárgyba közvetlenül becsapódó, látható roncsolási nyomot hagyó villám által okozott kár.
27.3. A villámcsapás indukciós hatása
A villám becsapódásának 1 km-es körzetében, a mágneses térerősség-változással összefüggésben keletkező indukciós túlfeszültség által, a kockázatviselés helyén a biztosított va- gyontárgyakban okozott kár.
27.4. Robbanás és robbantás
27.4.1. A gázok vagy gőzök tágulásán alapuló hirtelen, várat- lan, balesetszerű erőmegnyilvánulás, amely gyorsan lefutó hőtermeléssel és nagy nyomással jár, és a biztosított vagyon- tárgyban kárt okoz.
27.4.2. Nem minősül biztosítási eseménynek a légi járműtől eredő hangrobbanás.
27.4.3. A biztosító nem téríti meg a robbanás- vagy összerop- panáskárt, ha az csak magában a nyomástartó edényben keletkezett.
27.5. Vihar
27.5.1. Az olyan légmozgás, amelynek sebessége eléri órán- ként az 54 kilométert, és toló vagy szívó hatása a biztosított vagyontárgyban kárt okoz.
27.5.1.1. Biztosítási esemény az is, ha a
· vihar által megrongált
- tetőn (ide nem értve az építés, felújítás alatt álló épületek ideiglenes fedését),
- ajtón,
- ablakon,
· nyitva hagyott ajtón, ablakon
keresztül a viharral egyidejűleg beömlő csapadékvíz áztatás- sal a biztosított vagyontárgyban kárt okoz.
27.5.2. Nem minősül biztosítási eseménynek a helyiségen belül keletkezett léghuzat.
27.5.3. Vihar biztosítási esemény alapján nem térül meg
· az épületek üvegezésében (ide nem értve az előtetők üvegezését), külső vakolatában, külső burkolatában, külső festésében keletkezett kár,
· a szabadban tárolt közösségi ingóságokban keletkezett viharkár.
27.6. Jégverés
27.6.1. A jégszemcsék dinamikus erőhatása miatt keletke- zett kár, továbbá az épület állandó fedésében a jégszemcsék dinamikus erőhatása miatt keletkezett nyíláson keresztül, a fedés károsodásával egyidejűleg beömlő csapadék által oko- zott kár.
27.6.2. Jégverés biztosítási esemény alapján nem térül meg
· az épületek külső festésében, külső vakolatában, külső burkolatában, valamint üvegezésében (ide nem értve az előtetők üvegezését) keletkezett kár,
· a szabadban tárolt közösségi ingóságokban keletkezett jégveréskár.
27.7. Árvíz
27.7.1. A felszíni élővizek, az azokba nyílt torkolattal csatlako- zó mesterséges csatornák és tavak áradása, amely a biztosí- tott vagyontárgyakban kárt okoz.
27.7.2. Árvíz biztosítási esemény alapján a biztosító megtéríti az árvízvédelmi töltés tengelyétől számított 100 méteren be- lül jelentkező fakadó víz és átszivárgás miatti károkat is.
27.7.3. Árvíz biztosítási esemény alapján nem téríti a biztosí- tó a hullámtéren és nyílt ártéren keletkezett károkat.
27.7.4. A jelen feltételek szempontjából
· hullámtérnek minősül a felszíni élővizek ármentesített szakaszán a partél és a töltéskorona vagy természetes magaspart közötti terület,
· nyílt ártérnek minősül az az árvízvédelmi művekkel nem védett terület, amelyet a felszíni élővíz a mindenkori leg- magasabb vízállás esetén elönt.
27.8. Hónyomás
27.8.1. A hó és jég súlya vagy az olvadáskor meg-, illetve lecsúszó, lezúduló hótömeg sodró hatása miatt keletkezett kár, továbbá az épület állandó fedésében emiatt keletkezett nyíláson keresztül, a fedés károsodásával egyidejűleg beöm- lő csapadék által okozott kár.
27.8.2. Hónyomás biztosítási esemény alapján nem téríti a biztosító a szabadban tárolt közösségi ingóságokban kelet- kezett károkat.
27.9. Földcsuszamlás
27.9.1. A földfelszíni talajrétegek (kő- vagy földtömeg) hirte- len, váratlan, lejtő irányú elcsúszása által okozott kár.
27.9.2. Földcsuszamlás biztosítási esemény alapján nem térít
a biztosító, ha
· ez a mozgás tudatos emberi tevékenység során vagy miatt lép fel (pl. bányászati tevékenység, alagút, földmunkaárok építése, kútfúrás, talajvízszint-süllyesztés stb.), vagy ha
· a védelmül szolgáló támfal tervezési vagy kivitelezési, illet- ve karbantartási hiba miatt nem látta el védelmi funkció- ját, illetve ha nem volt támfal, bár a terep talajmechanikai viszonyai ennek megépítését indokolták volna.
27.10. Kő- és földomlás
27.10.1. A véletlenül, váratlanul, balesetszerűen lehulló kő- és földdarabok által okozott kár.
27.10.2. Kő- és földomlás biztosítási esemény alapján nem téríti meg a biztosító azt a kárt, amelyik
· tudatos emberi tevékenység során vagy miatt lép fel (pl. robbantás, bányászat, alagútfúrás, munkaárok kiemelése, talajvízszint-süllyesztés stb.), illetve
· támfal hiánya vagy nem megfelelő műszaki állapota (pl. tervezési, kivitelezési, karbantartási hiányosságok) miatt keletkezett.
27.11. Idegen tárgyak rádőlése
Ha valamely idegen, a jelen szerződésben nem biztosított, a kockázatviselés helyén kívüli tárgy bármely oknál fogva
elveszti addigi statikai egyensúlyát, és rádőléssel kárt okoz a biztosított vagyontárgyakban (pl. idegen oszlop, fa rádőlése stb.).
27.12. Ismeretlen építmény, üreg beomlása
27.12.1. A szerződő vagy a biztosított tudomásán kívüli és az építési dokumentációban nem szereplő, illetőleg a kárese- ményig fel nem tárt építmény vagy üreg hirtelen, váratlan beomlása.
27.12.2. Nem biztosítási esemény különösen a bányák föld alatti részének beomlásából; a csapadékvíz, a természetes víz vagy a mesterséges vizek okozta kiüregelődésből; az ala- pok alatti talajsüllyedésből; a padozat alatti feltöltések üle- pedéséből eredő kár.
27.13. Idegen jármű ütközése
27.13.1. Ha az idegen jármű, annak alkatrésze vagy rakomá- nya ütközéssel kárt okoz a biztosított vagyontárgyban.
27.13.2. Nem minősül idegen járműnek az a jármű, amely a szerződő vagy a biztosított(ak) tudomásával és beleegyezé- sével közelíti meg a biztosított objektumot.
27.14. Csőtörés
27.14.1. A kockázatviselés helyén belüli
· víz-, csatorna-, tüzelési, fűtési, hűtési és gőzvezetékek, továbbá ezek tartozékai, szerelvényei,
· a vezetékekre rákapcsolt háztartási gépek
törése, repedése, kilyukadása, dugulása, csatlakozásának el- mozdulása miatt kiáramló folyadék vagy gőz, továbbá a koc- kázatviselés helyén nyitva hagyott csapból kiáramló folyadék által a biztosított vagyontárgyakban okozott kár.
27.14.2. Nem minősül biztosítási eseménynek a gombásodás, penészedés formájában jelentkező kár.
27.14.3. Csőtörés biztosítási esemény alapján a biztosító megtéríti a kockázatviselés helyén
· törés, repedés, kilyukadás, dugulás helye felkutatásának és a felkutatással okozott kár helyreállításának a költségét víznyomó, belső csapadékvíz-lefolyó, szennyvízlefolyó, tüzelési, fűtési, hűtési és gőzvezetékek esetén
- épületen belül a technológiailag indokolt mértékig,
- épületen kívül legfeljebb 6m hosszúságig,
· a kárt okozó – és a biztosított tulajdonát képező – víznyo- mó, belső csapadékvíz-lefolyó és szennyvízlefolyó-vezeték pótlásának, cseréjének költségét a kár elhárításához szük- séges és technológiailag indokolt mértékig,
· a dugulás bontás nélküli duguláselhárításának költségeit.
27.14.4. Csőtörés biztosítási esemény alapján a biztosító nem téríti meg
· a függő és fekvő ereszcsatorna, a tüzelési, a fűtési, a hűtési, a gáz- és a gőzvezetékek cseréjének költségét,
· a sérült csaptelepek, a vezetékekre kapcsolt háztartási gé- pek és tartozékaik javításának vagy pótlásának költségeit,
· a kiömlő folyadék vagy gőz értékét.
27.15. Felhőszakadás
27.15.1. A felhőszakadásból származó és a szabályszerűen kialakított és karbantartott vízelvezető rendszer elégtelensé- ge miatt összegyűlt csapadékvíz által a biztosított vagyontár- gyakban elöntéssel okozott kár.
27.15.2. Nem minősül biztosítási eseménynek a gombásodás, penészedés formájában jelentkező kár.
27.15.3. A biztosító nem téríti meg
· az épületek külső vakolatában, külső festésében,
· a talajszint alatti padozatú helyiségek elöntése esetén a közösségi ingóságokban,
· a szabadban tárolt közösségi ingóságokban keletkezett felhőszakadáskárokat.
27.16. Földrengés
Az MSK-64 skála ötös fokozatát elérő földrengés által a bizto- sított vagyontárgyakban okozott kár.
27.17. Beázás
27.17.1. A kockázatviselés helyén a kívülről érkező víz által a biztosított vagyontárgyakban okozott károk.
27.17.2. Nem minősülnek biztosítási eseménynek:
· a talajvíz vagy belvíz által okozott károk,
· az építés vagy felújítás alatt álló épületek ideiglenes tetőze- tének elégtelensége miatt keletkezett károk,
· az épületszerkezetek, nyílászárók, valamint a szigetelések, tetőfedések, bádogozások kivitelezési hiányosságai, kar- bantartásának elmulasztása miatt keletkezett károk,
· az épületek külső vakolatában, külső festésében keletkezett károk,
· a nyitva hagyott ajtó, ablak miatt keletkezett károk,
· a gombásodás, penészedés formájában jelentkező károk.
27.18. Üvegtörés
27.18.1. A biztosított épületek, lakások szerkezetileg beépí- tett, fix vagy nyitható
· ajtajainak, ablakainak,
· folyosói, lépcsőházi,
· erkély-, lodzsa-
üvegezésében vagy az üvegezést helyettesítő polikarbonát felületeiben bármely okból, balesetszerűen bekövetkező tö- rés vagy repedés.
27.18.1.1. A biztosító üvegtörés biztosítási esemény alapján
· a hőszigetelt üvegfelületek pótlási,
· nem hőszigetelt üvegfelületek kára esetén legfeljebb a 4 mm-es síküveggel való pótlás
költségét téríti meg.
27.18.2. A biztosító üvegtörés biztosítási esemény alapján nem téríti meg:
· az üvegtetők, üvegházak, meleg- és hidegágyak, kirakatok, kirakatszekrények, valamint
· az építés, felújítás alatt álló épületek üvegezésében,
· a festett, csiszolt, metszett, ólom- vagy rézbetétes üvegekben,
· név- és cégtáblák üvegezésében,
· a tükörfelületekben,
· a törésvédő, fényvédő és vagyonvédelmi fóliákban,
· a biztonsági üvegekben,
· a beépített üvegfalakban, kopolitüvegekben,
· az üvegezést rögzítő- és tartószerkezetekben, valamint elektromos berendezéseikben
keletkezett károkat.
27.19. Zárcsere
27.19.1. A kockázatviselés helyén lévő bejárati ajtó kulcsának elvesztése vagy ellopása miatt a biztonsági zár vagy bizton- sági zárbetét szükségessé vált cseréje.
27.19.2. A biztosító a szerződés hatálya alatt naptári évente három alkalommal, de káronként legfeljebb 5000 forint ér-
tékhatárig megtéríti a közös tulajdonban lévő biztonsági zár vagy biztonsági zárbetét cseréjének költségeit (a biztonsági zárbetét fogalmát a 28.18.3. pont tartalmazza).
27.19.3. A biztosító kizárólag a biztosított nevére és a kockázat- viselés helyére kiállított számla alapján teljesít szolgáltatást.
27.20. Épületrongálás
A kockázatviselés helyén a biztosított
· épületekben,
· melléképületekben és
· építményekben
bekövetkezett rongálás, amely az ott elkövetett betöréses lo- pással vagy annak kísérletével összefüggésében keletkezett.
27.20.1. A biztosító megtéríti továbbá – a biztosítási összegen belül – a betöréses lopással vagy annak kísérletével összefüg- gésben a felszerelt és üzembe helyezett épületberendezések- ben, épülettartozékokban keletkezett rongálási és lopáskáro- kat is, ha e tárgyak legalább 1. védettségi szintnek megfelelő helyiségben (lásd: 28.18.1. pont) voltak felszerelve.
27.20.2. A biztosító a szerződés hatálya alatt bekövetkezett rongáláskárokat káreseményenként az épület káridőponti biztosítási összegének 1 ezrelékéig téríti meg.
27.20.3. A biztosító nem téríti meg a kizárólag vandalizmus- ból eredő rongálási károkat.
27.21. Betöréses lopás
27.21.1. Betöréses lopásnak minősül az a lopás, amikor a tet- tes úgy követi el cselekményét, hogy a biztosított vagyontár- gyakat tartalmazó lezárt helyiségbe
a) dolog elleni erőszakkal, vagy
b) hamis kulcs használatával – nem az adott zárhoz készült kulccsal vagy nem a zár felnyitására készült eszközzel –, de kimutatható nyomot hagyva, vagy
c) a helyiség – a jelen feltételek 27.22. pontja szerinti – rab- lás útján megszerzett saját kulcsának a felhasználásával
jogtalanul hatol be.
27.21.2. A jelen feltételek alapján nem minősül biztosítási ese- ménynek,
· ha a lopást a helyiség elveszett vagy bárki által hozzáférhe- tő helyen megtalált saját kulcsának segítségével követik el,
· ha lezárt helyiségből behatolási nyom nélkül tűntek el a biztosított vagyontárgyak, kivéve a jelen szabályzat
27.21.1.c) pontjának esetét,
· ha annak a helyiségnek a vagyonvédelmi színvonala, amelyből eltulajdonították a biztosított vagyontárgyakat, az 1. védettségi szint ismérveinek (lásd: 28.18.1. pont) sem felel meg.
27.22. Rablás
Rablás biztosítási eseménynek minősül, ha jogtalan eltulajdo- nítás céljából a tettes a biztosított vagyontárgya(ka)t úgy szerzi
meg, hogy a biztosítottal vagy a közösség ügyeinek ellátására megbízást kapott természetes személlyel szemben erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkal- maz, továbbá, ha a tetten ért tolvaj az eltulajdonított vagyon- tárgy megtartása végett erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz a biztosítottal szemben.
27.23. Lopás
27.23.1. Lopás biztosítási eseménynek minősül,
a) ha a biztosított épület oldalfalához, tetőzethez a talaj- szinttől 3 m-nél magasabban szilárdan rögzített, az épü- let alkotórészéről, tartozékáról vagy valamely melléképü- letről, építményről vagy beépített eszközről (pl. tűzlétra) el nem érhető biztosított vagyontárgyat eltulajdonítják;
b) ha a biztosított épület tetőzetéhez szilárdan rögzített, biztosított vagyontárgyat úgy tulajdonítják el, hogy a biz- tonsági zárral (lásd: 28.18.3. pont) lezárt tetőtérbe, illetve tetőre dolog elleni erőszakkal vagy hamis kulcs használa- tával – nem az adott zárhoz készült kulccsal vagy nem a zár felnyitására készült eszközzel –, de kimutatható nyo- mot hagyva jogtalanul hatoltak be, illetve jutottak ki.
27.23.2. A biztosító a lopáskárt káreseményenként legfeljebb 1 millió forintig téríti meg.
27.24. Alulbiztosítás
A vagyontárgyak biztosítási összegét a szerződő határozza meg.
Ha a biztosítási összeg alacsonyabb, mint a biztosított vagyontárgy(ak) új állapotban való felépítésének (helyreál- lításának) vagy beszerzésének költsége(i), a biztosító a kárt olyan arányban téríti meg, ahogy a biztosítási összeg a bizto- sított vagyontárgy(ak) új állapotban való felépítésének (hely- reállításának) vagy beszerzésének költsége(i)hez aránylik (a továbbiakban: arányos kártérítés).
A biztosító – épület(ek), melléképület(ek) esetén – nem al- kalmaz arányos kártérítést, ha a biztosítási szerződés a biz- tosító által ajánlott vagy azt meghaladó biztosítási összeggel jött létre.
28. A biztosító szolgáltatása, szolgáltatás- korlátozások
28.1. A biztosító köteles a kárbejelentés beérkezésétől számí- tott 5 munkanapon belül a kárrendezést megkezdeni.
28.1.1. A szerződő (biztosított) a kárrendezés megkezdéséig, de legfeljebb a kár bejelentésétől számított 5. munkanapig a károsodott vagyontárgy állapotán csak a kárenyhítéshez
szükséges mértékben változtathat. Ha a megengedettnél na- gyobb mérvű változtatás következtében a biztosító számára
– fizetési kötelezettsége elbírálása szempontjából – lénye- ges körülmények tisztázása lehetetlenné vált, kötelezettsége nem áll be.
28.2. Ha a biztosító a bejelentés kézhezvételétől számított
5. munkanapon sem kezdte meg a kárrendezést, a biztosí- tott intézkedhet a károsodott vagyontárgy helyreállításáról. A fel nem használt, illetve kiselejtezett alkatrészeket, be- rendezéseket azonban további 30 napig köteles változatlan állapotban megőrizni, ha erre a kárfelvételi jegyzőkönyvben hosszabb időt nem állapítanak meg.
28.3. A károk felmérése, megállapítása a biztosító szükség szerinti helyszíni vizsgálata során a biztosítottal közösen ké- szített tételes felsorolású jegyzőkönyvben foglaltak alapján történik.
28.4. A biztosítási esemény bekövetkezésének és a kár összeg- szerűségének bizonyítása a biztosítottat terheli.
28.5. Ha a kár bekövetkeztében a biztosítási eseményen kívül más károsító esemény vagy tényező is közrehatott, a bizto- sító a kárt csak olyan mértékben téríti meg, amennyire az a biztosítási esemény következménye.
28.6. A biztosító a károsodott vagyontárgy káridőponti új ér- tékét téríti meg, kivéve, ha az javítással helyreállítható, vagy ha az a 28.11. pontban felsorolt vagyontárgy. A káridőponti új érték megállapításának alapja a károsodottal azonos mi- nőségű vagyontárgy káridőponti felépítésének, beszerzésé-
nek általános forgalmi adóval csökkentett átlagos költsége (a
28.7. és a 28.8. pontban foglalt eltérésekkel).
28.7. A javítással helyreállítható károk esetén a biztosító a javításnak (helyreállításnak) az általános forgalmi adóval csökkentett költségeit téríti meg. Ha azonban a javítás vár- ható költsége a vagyontárgy káridőponti új állapotban való felépítésének (helyreállításának) költségét meghaladná, a biztosító a vagyontárgy káridőponti új állapotban való felépí- tésének (helyreállításának) költségét téríti meg.
28.8. A biztosító csak abban az esetben téríti meg az álta- lános forgalmi adóval növelt helyreállítási költséget, ha a biztosított bizonyítja, hogy az áfa a károsodott vagyontárgy helyreállítása vagy újraépítése során felmerült, és a biztosító kérésére tett nyilatkozata szerint áfa-visszaigénylésre a pót- lás, javítás kapcsán nem jogosult (vállalkozás esetén ennek igazolása is szükséges).
28.9. A biztosítónak a 28.7. és a 28.8. pont alapján nyújtan- dó szolgáltatása nem haladhatja meg a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjában érvényes kötvényen a ká- rosodott vagyontárgyra meghatározott biztosítási összeget, ide nem értve a biztosítónak a 28.19. és a 28.21. pont alapján nyújtott szolgáltatását.
28.10. Ha a helyiség
· mennyezetének vagy egyik oldalfalának a festése, tapétázá- sa vagy mázolása legalább 40%-ban károsodik,
· mennyezetének és legalább egyik oldalfalának, vagy két ol- dalfalának a festése, tapétázása vagy mázolása károsodik,
a biztosító a helyiség egész felületének helyreállítási költsé- geit téríti meg.
28.10.1. Közös tulajdonban lévő, több szintet átfogó helyisé- gek esetén (pl. lépcsőház) a biztosító a két szint közötti falfe- lületek összességét tekinti egy helyiségnek.
28.11. A biztosító káridőponti avult értéken téríti meg
· a kár időpontjában 75%-nál nagyobb mértékben avult (elhasználódott)
- festésben, tapétázásban vagy mázolásban keletkezett káro- kat, ha a helyreállítás a helyiség egész felületére kiterjed,
- melléképületek, valamint egyéb építmények,
· a kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú közösségi ingóságok
kárait.
28.11.1. A vagyontárgy 85%-osnál nagyobb elhasználtságú- nak minősül, ha – az eredetivel megegyező alkatrész, elem hazai kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt
– javítással nem állítható helyre.
28.11.2. A káridőponti avult értéket a biztosító úgy számítja ki, hogy az újraépítés, helyreállítás, illetve újrabeszerzés általá- nos forgalmi adóval csökkentett (vagy a 28.8. pont szerinti áfá- val növelt) költségéből levonja az eredeti építés, illetve beszer- zés és a kár időpontja között eltelt időszakra eső amortizációt.
28.12. Ha az eredetivel egyező alkatrész vagy elem már nem kapható, és emiatt eltérő alkatrészt vagy elemet kell felhasz- nálni, a biztosító nem téríti meg a vagyontárgy esztétikai ér- tékcsökkenését.
28.13. Ha technológiai váltás miatt az eredeti állapot a károso- dottal azonos műszaki paraméterekkel, egyenértékű módon már nem állítható helyre, akkor a biztosító a korszerűbb techno- lógiából eredő értéknövekedést a kártérítési összegből levonja.
28.14. A biztosító a szolgáltatás összegéből levonja a felhasz- nálható maradványok értékét.
28.15. A biztosítási összeg a kifizetett kártérítési összeggel nem csökken.
28.16. A biztosító a betöréseslopás-károkat a káridőponti vé- dettségi szinttől függő kártérítési limitösszegig (lásd: 2. számú táblázat), legfeljebb az épületek kötvényen feltüntetett bizto- sítási összegének 5 ezrelékéig téríti meg .
2. sz. táblázat
A kártérítés maximális összege betöréses lopás esetén
(az épületek káridőponti biztosítási összegének 5 ezrelékén belül)
Káridőponti védettségi szint A közösségi ingóságok kártérítési (a védettségi szintek leírása a limitösszege a közösségi ingóságok 28.18. pontban) biztosítási összegén belül (E Ft) |
1. védettségi szint 200 |
2. védettségi szint 1000 |
A káridőponti védelmi szintet meghatározó mechanikai védel- mi rendszerek követelményeit a 28.18. pont tartalmazza.
28.17. A védettségi szint meghatározásánál nem vehető fi- gyelembe az a védelmi berendezés, eszköz, elem, amely a kár bekövetkezésének időpontjában nem volt meg, vagy nem volt üzembe helyezve, illetve nem működött.
28.17.1. A káridőponti védelmi színvonal meghatározása a behatolás helye és módszere alapján történik.
28.18. Mechanikai védelmi rendszerek
28.18.1. 1. védettségi szint
Megfelel az 1. védettségi szintnek az a lezárt helyiség, ame- lyet határolószerkezetei a jogosulatlan idegen személyek be- hatolásától és az elmozdítástól egyaránt megóvnak.
28.18.2. 2. védettségi szint
· Falazatok, födémek: a biztosított vagyontárgyak elhelyezé- sére szolgáló helyiségek határolószerkezeteinek szilárd- sága egyenértékű a 6 cm vastag tömör, kisméretű téglából készült falazatéval.
· Ablakok, erkélyajtók (teraszajtók), kitekintők, felül- és oldal- világítók: az összes üvegezett felület nyílászárónként leg- alább 5 mm vastag, vagy ha ennél vékonyabbak, akkor az üveget vagyonvédelmi fóliával kell ellátni a belső oldalon.
· Bejárati ajtók, garázsajtók: zárásukat 2 db biztonsági zár vagy 1 db törés ellen védetten szerelt biztonsági zár végzi.
A kétszárnyú bejárati ajtók és erkélyajtók reteszeit reteszhú- zás elleni védelemmel kell ellátni.
Megfelelnek a 2. védettségi szint előírásainak az alábbiak is:
· a legalább 6 cm vastagságú, két vagy több rétegű szend- vicsszerkezet,
· az üvegtéglával vagy kopolitüveggel kialakított határolófelület,
· az MSZ EN 356:2000 szabvány szerinti P1A jelölésű (A0-s) biztonsági üvegek,
· az elektromos nyitású, elektronikus vezérlésű garázsajtó, ha más mechanikai védelemmel nincsen felszerelve.
28.18.3. Biztonsági zár
Biztonsági zárnak minősül a tartószerkezetével együtt, a Ma- bisz által minősített biztonsági lakat, továbbá a minimum
5 csapos hengerzárral ellátott zárszerkezet, a minimum 6 rotoros mágneszárral ellátott zárszerkezet, továbbá minden olyan lamellás zárszerkezet, amelyet a Mabisz „biztonsági zárnak” minősített. Mindegyiknek minimum 10 000 variáci- ós lehetőséggel kell rendelkeznie.
28.18.4. Törés elleni védelem
Letörés ellen védett a hengerzárbetét, ha a külső oldalon (rácsajtók, üvegezett ajtók esetében – ahol a zárbetét belső oldala is hozzáférhető – a belső oldalon is) az ajtólap síkjá- ból – vagy a kívülről csak roncsolással eltávolítható zárcímer, szintezőfém, rozetta stb. síkjából – nem nyúlik ki 2 mm-nél hosszabban.
28.18.5. Reteszhúzás elleni védelem
A kétszárnyú ajtók rögzített szárnyai reteszhúzás ellen akkor vannak védve, ha a szárny reteszei (csúszó-, áthajtó- vagy elfordítós rigli) ellenállnak a külső feszítést követő elmozdí- tásnak. (Ilyen pl. facsavar egy furaton keresztül a reteszen át, vagy akár egy belülről beszorított és lecsavarozott ék a nem nyíló szárny alá stb.)
28.19. A biztosító a káridőponti épületbiztosítási összeg 5%-a erejéig – a biztosítási összegen felül – megtéríti a biztosított vagyontárgy károsodásával kapcsolatos és indokolt
· oltás, mentés,
· bontás és ideiglenes tetőépítés,
· rom- és törmelékeltakarítás és -elszállítás,
· tervezés és hatósági engedélyezés,
· helyreállítást követő egyszeri takarítás, valamint
· kárenyhítés költségeit.
28.19.1. Alulbiztosítás esetén a biztosító e költségeket ará- nyosan téríti meg.
28.20. A biztosító biztosítási eseményenként 100 000 forint erejé- ig viseli a kockázatot a kockázatviselés helyén kívül, de a Magyar Köztársaság területén lévő közösségi ingóságokra. A kockázat- viselés feltétele, hogy a biztosított vagyontárgyat a káresemény bekövetkezésekor a lakóközösség képviselője indokoltan tartsa a birtokában a lakóközösség ügyeinek az intézése érdekében.
28.21. Ha a területileg illetékes önkormányzat valamely biztosítási esemény miatt egy vagy több biztosított lakást, illetve a lakóépületet lakhatatlanná nyilvánítja, a kiköltözés- től a lakhatóvá válásig, de legfeljebb 120 napig, a biztosító a biztosítási összegen felül megtéríti az ideiglenes lakás indo- kolt és igazolt bérleti díját – a közös vagy külön tulajdonban, illetve a szövetkezet tulajdonában álló lakások tekintetében egyaránt – lakásonként 100 000 forintig.
29. A biztosító megtérítési igénye
Amennyiben a biztosító a kárt megtérítette, őt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosítottat illették meg a kárért fe- lelős személlyel szemben.
30. Kárenyhítési és kármegelőzési kötelezettség
30.1. A szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződő (biz- tosított) köteles a kárt tőle telhetően megelőzni és enyhíteni.
30.1.1. A szerződő (biztosított) a káresemény észlelését köve- tően haladéktalanul köteles
· értesíteni a tűzoltóságot tűz és robbanás esetén az oltás, mentés eredményessége érdekében,
· betöréses lopás, rablás esetén feljelentést tenni a rendőrsé- gen, és abban az eltulajdonított, illetve károsodott vagyon- tárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni.
30.1.2. A felek megállapodnak abban, hogy a szerződő (biz- tosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban
· a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni az elfagyás,
· a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni a csőtörés
megelőzése érdekében.
31. A biztosító mentesülése
31.1. A biztosító vagyonbiztosítás esetén mentesül fizetési kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt jogellenesen
· a szerződő vagy a biztosított,
· a velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk,
· a biztosított – vezető munkakört vagy a biztosított vagyon- tárgyak kezelésével együtt járó munkakört betöltő – alkalma- zottja, megbízottja, tagja
szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta.
31.1.1. Ezek a rendelkezések a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség megszegésére is érvényesek.
III. Kiegészítő biztosítások
Az egyes kiegészítő biztosítások feltételei alapján létrejött szerződésekre az itt nem szabályozott kérdésekben az általá- nos biztosítási feltételek és a vagyonbiztosítási feltételek az irányadók.
1. A kiegészítő biztosítások közös szabályai
1.1. A kiegészítő biztosítások biztosítási összegei és díjai az alap- biztosítás indexálásával egyidejűleg, azzal arányosan változnak.
1.2. Az alapbiztosítás megszűnésével egyidejűleg a kiegészítő biztosítások is megszűnnek.
1.3. Az egyes kiegészítő biztosítások – az alapbiztosítás fenn- maradása mellett – írásban bármikor megszüntethetők.
Felelősségbiztosítás
A vagyonbiztosításhoz (a továbbiakban: alapbiztosítás) kötött felelősségbiztosítás alapján – a szerződésben meghatározott díj ellenében – a biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási esemény bekövetkezte esetén a jelen szerződési fel- tételekben meghatározott biztosítási szolgáltatást teljesíti.
1. Biztosítási esemény
1.1. Biztosítási eseménynek minősülnek azok a szerződésen kívül, a Magyar Köztársaság területén és e szerződés hatálya alatt okozott és bekövetkezett személysérüléses vagy dologi károk, amelyekért a biztosított
· a közös vagy szövetkezeti tulajdonra kötött vagyonbiztosí- tás esetében a lakóközösség vagy a szövetkezet,
· az épület egészére kötött vagyonbiztosítás esetében
- a lakóközösség,
- a szövetkezet és
- a lakóközösség tagja
mint a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, használója vagy ezek építtetője, felújítója, e minőségében a magyar jog szabályai szerint kártérítési kö- telezettséggel tartozik.
1.2. A biztosító megtéríti továbbá azokat
· a tűz,
· a robbanás,
· a biztosított épület egyes részeinek lehullása,
· a víz, gőz vagy csapadék
által előidézett károkat is, amelyek megtérítése iránt
1.2.1. közös vagy szövetkezeti tulajdonra kötött vagyonbiz- tosítás esetében a lakóközösség tagja(i) a lakóközösséggel vagy a szövetkezettel szemben;
1.2.2. az épület egészére kötött vagyonbiztosítás esetében:
· a lakóközösség tagjai egymással,
· a lakóközösség vagy a szövetkezet a lakóközösség tagja(i) val,
· a lakóközösség tagja(i) a lakóközösséggel vagy a szövetkezettel szemben támasztanak igényt.
1.3. Megtéríti továbbá a biztosító az épület egészére kötött vagyonbiztosítás esetében azokat a szerződésen kívüli, a Magyar Köztársaság területén és e szerződés hatálya alatt okozott és bekövetkezett személysérüléses vagy dologi káro- kat, amelyekért a kötvényen megjelölt épület lakóközössé- gének tagja mint a kockázatviselés helyén háztartási céllal gázpalackot használó e minőségében a magyar jog szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik.
1.4. Az épület egészére kötött vagyonbiztosítás esetében biz- tosítási eseménynek minősülnek azok a szerződésen kívül,
a) a Magyar Köztársaság területén e szerződés hatálya alatt okozott és bekövetkezett személysérüléses vagy dologi (dolgokban keletkezett) károk, amelyekért a kötvényen megjelölt épület lakóközösségének tagja mint
· belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képességű személyek gondozója,
· emberi erővel hajtott kerékpár és rokkantjármű hasz- nálója,
· közúti, közlekedési balesetet előidéző gyalogos,
· szervezett kereteken kívüli, hobbi célú sporttevékeny- séget végző (a gépi meghajtású sporteszközök kivételé- vel),
b) a kockázatviselés helyén e szerződés hatálya alatt okozott és bekövetkezett személysérüléses vagy dologi károk, amelyekért a kötvényen megjelölt épület lakóközösségé- nek tagja mint
· háziállat tartója,
· önvédelmi lőfegyver vagy egyéb önvédelmi eszköz használója
e minőségében a magyar jog szabályai szerint kártérítési kö- telezettséggel tartozik.
2. Alulbiztosítás, biztosítási díj
2.1. Ha az ajánlaton megjelölt külön tulajdonok száma keve- sebb, mint a kár időpontjában az alapító okiratban vagy az alapszabályban szereplő külön tulajdonok száma, a biztosí-
tó a kárt olyan arányban téríti meg, ahogy az ajánlaton sze- replő és a káridőponti külön tulajdonok száma egymáshoz aránylik.
2.2. A biztosító a felelősségbiztosítási díjak meghatározásá- nál figyelembe veszi a külön tulajdonok számát.
3. A kár okozásának és bekövetkezésének időpontja
3.1. A kár okozásának időpontja az a nap, amikor a biztosí- tott károkozó magatartást tanúsított. Ha a biztosított az el- járása során egyes kötelezettségeinek elmulasztásával okoz kárt, akkor a károkozás napja az a nap, amikor e kötelezett- ségének a biztosított még utoljára kártérítési kötelezettség keletkezése nélkül eleget tehetett volna.
3.2. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja az a nap, amikor a kár bekövetkezett a károsultnál, illetve ha ez nem határozható meg, akkor az a nap, amikor a kárt a bizto- sított vagy a károsult először észlelte, vagy kellő gondosság- gal észlelhette volna.
4. Kizárások
4.1. A biztosító nem téríti meg azokat a károkat, amelyek
· a gépjármű-felelősségbiztosítás,
· a munkáltatói felelősségbiztosítás,
· szakmai vagy szolgáltatás-felelősségbiztosítás alapján téríthetők.
4.2. Nem terjed ki a biztosítás
· a kötbérre, bírságra és egyéb büntető jellegű költségekre,
· a folyamatos környezetszennyezéssel okozott károkra,
· a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helyt- állási kötelezettségen alapuló kárigényekre,
· azokra a károkra, amelyeket a biztosított keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott,
· a biztosított lakóközösség vezető tisztségviselői által, ilyen minőségükben okozott károkra,
· a biztosított által motoros jármű üzembentartójaként okozott károkra,
· a jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvénye- síthető igényekre.
4.3. Ha a károsodott vagyontárgy a károkozó tulajdona, és az bérlet, kölcsön vagy felelős őrzés címén a biztosított épület- ben lévő másik tulajdoni külön lapon nyilvántartott lakás- ban vagy nem lakáscélú helyiségben volt, és ott károsodott, a biztosító kártérítési kötelezettsége nem áll be.
5. A biztosító szolgáltatása
5.1. A biztosító
a) a lakóközösség és a szövetkezet által okozott károk eseté- ben naptári évenként a kötvényen a közösségi felelősség- re meghatározott biztosítási összegig,
b) a lakóközösség tagja által okozott károk esetében naptári évenként a kötvényen a külön tulajdonra meghatározott egyéni felelősségbiztosítási összegig
téríti meg a biztosítási eseménynek minősülő károkat, va- lamint a károk érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségeket.
5.2. Ha azonban az adott (károkozási) évre vonatkozó bizto- sítási összegből még rendelkezésre álló összeg kisebb, mint az okozott kár, akkor a biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt.
5.3. A biztosítási összeget meghaladó kárért a biztosított kö- teles helytállni.
5.4. Több, azonos okból bekövetkezett, időben összefüggő káresemény egy biztosítási eseménynek minősül (sorozat- kár).
5.5. Ha több károsult együttes kára meghaladja a kártérítési limitösszeget, akkor a biztosító az okozott kár arányában té- ríti meg a kárt a károsultak között.
5.6. A biztosítási esemény bekövetkezésének és a kár összeg- szerűségének bizonyítása a károsultat terheli.
5.7. Ha a kár bekövetkeztében a biztosítási eseményen kívül más károsító esemény vagy tényező is közrehatott, a bizto- sító a kárt csak olyan mértékben téríti meg, amennyire az a biztosítási esemény következménye.
5.8. A járadék tőkésítésének és a tőkeérték megállapításának szabályai
5.8.1. Járadékfizetési kötelezettség esetén mind a biztosító, mind a szerződő fél, mind a károsult kezdeményezheti a já- radék egyösszegű megváltását (tőkésítését). Az egyösszegű megváltásra csak abban az esetben kerülhet sor, ha annak tényét és összegét mind a biztosító, mind a szerződő fél, mind pedig a károsult elfogadja.
5.8.2. A biztosító az egyösszegű megváltás összegét az 1990. évi halandósági tábla alapján, férfiak esetén 6 éves, nők ese- tén 5 éves koreltolással, 3,5%-os technikai kamatláb figye- lembevételével állapítja meg a szerződésben rögzített bizto- sítási összegből még rendelkezésre álló összeg erejéig.
5.9. A biztosító a kártérítési összeget a károsultnak fizeti ki, a károsult azonban igényét közvetlenül a biztosító ellen nem érvényesítheti. A biztosított csak akkor követelheti, hogy a biztosító az ő kezéhez fizessen, ha a károsult követelését ő egyenlítette ki.
5.10. A biztosított és a károsult egyezsége a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a biztosító azt tudomásul vette, a biztosított bírósági elmarasztalása pedig csak akkor, ha a biztosító a perben részt vett, a biztosított képviseletéről
gondoskodott, vagy ezekről lemondott. A biztosító jogosult ellátni a biztosított peren kívüli és perbeli képviseletét, s a képviselettel felmerülő költségek is a biztosítót terhelik.
6. A biztosító megtérítési igénye
A biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartá- sa sem mentesíti a biztosítót a szolgáltatási kötelezettsége alól a károsulttal szemben. A biztosító azonban a kifizetett összeg megtérítését követelheti a biztosítottól, ha az a kárt szándékosan vagy súlyosan gondatlanul, jogellenesen okozta.
6.1. Súlyos gondatlanságnak minősül különösen, ha
a) a kár a biztosítottnak 2,5 ezrelék véralkoholszintet megha- ladó súlyosan ittas vagy kábító hatású szertől befolyásolt állapotával közvetlen okozati összefüggésben keletkezett,
b) a károkozás engedélyhez kötött tevékenység engedély nélküli végzése során, és ezzel okozati összefüggésben történt,
c) a biztosított jogszabályban vagy egyéb kötelező előírás- ban meghatározott személyi, tárgyi, műszaki, technikai, informatikai feltételek, továbbá biztonsági felszereltség hiányában végezte tevékenységét, és a kár ezzel összefüg- gésben keletkezett,
d) a biztosított a kárt a tevékenységre vonatkozó előírások kirívóan súlyos, illetőleg ismételt megsértésével okozta,
e) a kárt a szükséges intézkedések elmulasztásával okozta a biztosított, és a kár bekövetkezte előtt a szükséges intéz- kedéseket annak ellenére sem tette meg, hogy a bizto- sító, illetve harmadik személy a káresemény bekövetke- zésének veszélyére írásban figyelmeztette, és a levélben foglalt indokok alapján az adott helyzetben elvárható lett volna a szükséges intézkedések megtétele.
Társasházi közös képviselők és társasház- kezelők felelősségbiztosítása
A biztosító a társasházi közös képviselők és társasházkezelők felelősségbiztosítása alapján – a szerződésben meghatározott díj ellenében – kötelezettséget vállal arra, hogy a biztosítási esemény(ek) bekövetkezése esetén, a biztosított helyett meg- téríti – a jelen feltételekben meghatározott módon és mérték- ben – azokat a társasháznak és a tulajdonostársaknak okozott dologi és személysérüléses károkat, amelyekért a biztosított a magyar jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik.
1. A biztosított
1.1. Biztosítottnak minősül az ajánlaton és a kötvényen meg- nevezett magánszemély, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság (a továbbiakban: szervezet), aki/ amely az ajánlaton megnevezett társasház
· ügyeinek ellátására megbízást kapott, és/vagy
· kezelésére szólóan szolgáltatás nyújtására irányuló szerző- dést kötött.
1.1.1. Ha a társasház ügyeit a közös képviselő helyett intéző- bizottság látja el, akkor a jelen feltételek alapján az intézőbi- zottság elnöke minősül biztosítottnak.
1.1.2. Ha a biztosított szervezet, a biztosítás azokra a tagokra és a szervezettel munkaviszonyban vagy megbízási jogvi- szonyban álló természetes személyekre is vonatkozik, akik- nek magatartásáért a biztosított a társasház képviselete vagy kezelése (mint biztosított tevékenység) során a magyar jog szerint felelősséggel tartozik.
1.2. Üzletszerűen végzett társasház-kezelői tevékenység ese- tén biztosított kizárólag az lehet, aki a jogszabályban meg- határozott szakképesítéssel rendelkezik.
2. A biztosítási szerződés hatálya
2.1. Területi hatály (a kockázatviselés helye)
A jelen szerződés alapján a biztosító a Magyar Köztársaság területén végzett társasházi közös képviselői, illetve társas- házkezelői tevékenység során a Magyar Köztársaság terüle- tén okozott és bekövetkezett károkat téríti meg.
2.2. Időbeli hatály
A biztosító kockázatviselése a biztosítási szerződés hatálya alatt okozott és bekövetkezett – és legkésőbb a szerződés megszűnésének napjától számított egy éven belül a biztosí- tónak bejelentett – biztosítási eseményekre terjed ki.
3. A biztosítási esemény
3.1. Biztosítási eseménynek minősül, ha a biztosítási szerző- dés hatálya alatt a biztosított – vagy olyan személy, akinek magatartásáért a biztosított a magyar anyagi jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik – a biztosítási szer- ződésben feltüntetett társasház közös képviseletének ellátá- sára, illetőleg a társasházkezelésre irányuló tevékenységből eredő valamely kötelezettségét felróható módon megszegi, és ezzel a kötelezettségszegéssel a
· társasház vagyonában,
· tulajdonostársak vagyonában,
· tulajdonostársak életében vagy egészségében
kárt okoz, és a bekövetkezett kárért a biztosított a magyar jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik, valamint a kár nem esik a jelen feltételekben meghatározott korlátozás alá.
3.2. A sorozatkár egy biztosítási eseménynek minősül.
3.2.1. Sorozatkár: több, azonos okból bekövetkezett, időben összefüggő káresemény, amelyet egy biztosított okozott, és amelyért egy biztosított köteles helytállni.
4. Nem terjed ki a biztosítás
· a gépjármű-felelősségbiztosítással összefüggésben kelet- kezett károkra,
· a munkáltatói felelősségbiztosítással összefüggésben keletkezett károkra,
· a közös képviselet ellátásával vagy a társasházkezeléssel összefüggésben harmadik személyeknek okozott károkra,
· az olyan kárra, amely a biztosított és a károsult közötti jogviszonyra irányadó szabályok szerint elévült,
· közgyűlési határozat ellenére a társasház biztosítási vé- delmének elmulasztásából vagy nem megfelelő biztosítási szerződés megkötéséből eredő károkra,
· az elmaradt vagyoni előny jogcímén érvényesített károkra,
· a közüzemi szolgáltatás leállásából, szüneteléséből, vala- mint a közüzemi szolgáltatás nem megfelelő teljesítéséből eredő következményi károkra, ha a várható üzemszünetről szóló előzetes tájékoztatást a közös képviselő bizonyítha- tóan megtette,
· a nem megfelelő épületfenntartási tevékenységekből eredő károkra, ha a közös képviselő a felújítás, javítás elvégzésére bizonyíthatóan felhívta a közgyűlés figyelmét, és javaslatot tett, azonban azt a társasház döntéshozó testülete nem vagy nem kellő időben hagyta jóvá,
· a bűncselekménnyel okozott károkra,
· olyan károkra, amelyek vagyontárgyak (ideértve a pénzt és az értékpapírt is) elveszéséből, eltulajdonításából erednek,
· a pénzkezelés körében, a
- bankszámlaforgalom,
- készpénzforgalom, házipénztári pénzkezelés,
- elektronikus pénzeszköz, elektronikus fizetőeszköz, elek- tronikus aláírás,
- számviteli és pénzügyi bizonylatok
kezelésével, alkalmazásával, nyilvántartásával, őrzésével összefüggésben elkövetett mulasztás miatt bekövetkezett károkra,
· ha a kár jogszabályban, egyéb előírásban meghatározott személyi és tárgyi feltételek hiányában végzett munka során keletkezett,
· a hatósági engedélyhez kötött tevékenység engedély nélkü- li végzése során, az azzal okozati összefüggésben keletke- zett károkra,
· azokra a károkra, amelyeket a biztosított más keresőfoglal- kozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott.
5. A biztosítási összeg
5.1. A biztosítási összeg a biztosító biztosítási időszakon- kénti szolgáltatásának felső határa, s egyben a biztosítási díj megállapításának az alapja.
5.2. Éves kártérítési limit, kárlimit
A biztosító a biztosítási eseménynek minősülő károkat a tár- sasházi közös képviselők és társasházkezelők felelősségbiz- tosítása alapján
· naptári évenként a kötvényen meghatározott biztosítási összegig (éves kártérítési limit),
· káreseményenként legfeljebb az 5.2.2. pontban meghatáro- zott limitig (kárlimit)
téríti meg.
5.2.1. A társasházi közös képviselők és társasházkezelők fe- lelősségbiztosításának induló minimális biztosítási összege
5 millió forint (1 egység), melyet a szerződő választása sze- rint – 50 millió forint összeghatárig – többszörözhet (1–10 egység).
A káreseményenkénti kártérítési limit (kárlimit) a szerződő által választott biztosítási összegnek (éves kártérítési limit) az alábbi táblázatban meghatározott százaléka. A kárlimit százalékos mértéke a biztosítási összeg meghatározásakor választott egységek számától függ.
5.2.2. Az egyes éves kártérítési limitekhez kapcsolt kárlimitek a következők:
A biztosítási összeg választott egységeinek száma | Kárlimit (a káridőponti biztosítási összeg százalékában) |
1 egység 2 egység 3 egység 4 egység | 50% |
5 egység | 40% |
6 egység | 33% |
7 egység | 28% |
8 egység | 25% |
9 egység | 22% |
10 egység | 20% |
5.3. Alulbiztosítás, biztosítási díj
5.3.1. A biztosító a díjak meghatározásánál figyelembe ve- szi a biztosított által képviselt/kezelt és a jelen szerződés hatálya alá vont társasház(ak) külön tulajdonainak számát. Ha az ajánlaton megjelölt külön tulajdonok száma keve-
xxxx, mint a kár időpontjában az alapító okiratban szereplők száma, a biztosító a kárt olyan arányban téríti meg, ahogy az ajánlaton szereplő és a káridőponti külön tulajdonok száma egymáshoz aránylik. A biztosító az alulbiztosítottságot tár- sasházanként vizsgálja és érvényesíti.
5.3.2. A biztosítási díjat befolyásoló tényezők:
· az igényelt, éves kártérítési limit és
· a képviselt vagy kezelt társasház(ak) száma, valamint az egyes társasházakban lévő külön tulajdonok száma.
6. A biztosító szolgáltatása
6.1. A biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy naptári évenként a kötvényen meghatározott és a károkozás időpontjában érvényes éves kártérítési limit erejéig – káreseményenként pedig legfeljebb a kárlimitig (5.2.2. pont) – megtéríti a biztosítási esemény által a károsult(ak)nak okozott kárt
a jelen feltételekben foglalt korlátozások figyelembevé- telével.
6.1.1. Ha az éves kártérítési limitből még rendelkezésre álló összeg már kisebb a kárlimitnél, akkor a biztosító ezen ki- sebb összeg erejéig áll helyt.
6.1.2. A biztosító az éves kártérítési limiten, illetőleg a kárli- miten belül nyújt fedezetet a károk érvényesítésével össze- függésben a károsult oldalán felmerülő költségekre.
6.2. A biztosítási esemény bekövetkezésének és a kár összeg- szerűségének bizonyítása a károsultat terheli.
6.3. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentést követő 15 napon belül esedékes.
Ha a károsult igazoló okiratot tartozik bemutatni, a határidőt attól a naptól kell számítani, amikor az utolsó irat a biztosí- tóhoz beérkezett.
6.4. A biztosító a kártérítési összeget a károsultnak fizeti ki, a károsult azonban igényét közvetlenül a biztosító ellen nem érvényesítheti. A biztosított csak akkor követelheti, hogy a biztosító az ő kezéhez fizessen, ha a károsult követelését ő egyenlítette ki.
6.5. A biztosított és a károsult egyezsége a biztosítóval szem- ben csak akkor hatályos, ha a biztosító azt tudomásul vette, a biztosított bírósági elmarasztalása pedig csak akkor, ha a biztosító a perben részt vett, a biztosított képviseletéről gon- doskodott, vagy ezekről lemondott.
6.6. A biztosító jogosult ellátni a biztosított peren kívüli és perbeli képviseletét, s a képviselettel felmerülő költségek is a biztosítót terhelik.
6.7. A járadék tőkésítésének és a tőkeérték megállapításának szabályai
6.7.1. Járadékfizetési kötelezettség esetén mind a biztosító, mind a szerződő fél, mind a károsult kezdeményezheti a já- radék egyösszegű megváltását (tőkésítését). Az egyösszegű megváltásra csak abban az esetben kerülhet sor, ha annak tényét és összegét mind a biztosító, mind a szerződő fél, mind pedig a károsult elfogadja.
6.7.2. A biztosító az egyösszegű megváltás összegét az 1990. évi halandósági tábla alapján, férfiak esetén 6 éves, nők ese- tén 5 éves koreltolással, 3,5%-os technikai kamatláb figye- lembevételével állapítja meg a szerződésben rögzített, ká- ronkénti biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg erejéig.
7. Önrészesedés
A biztosító nem téríti meg azokat a károkat, amelyek – kár- eseményenként – nem érik el az 50 ezer forintot. Az 50 ezer forintot meghaladó károk esetében a biztosító nem von le önrészt.
8. A biztosító megtérítési igénye
8.1. A biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan ma- gatartása sem mentesíti a biztosítót a szolgáltatási kötele- zettsége alól a károsulttal szemben. A biztosító azonban a
kifizetett összeg megtérítését követelheti a biztosítottól, ha az a kárt szándékosan vagy súlyosan gondatlanul, jogellene- sen okozta.
8.2. Súlyos gondatlanságnak minősül különösen, ha
a) a kár a biztosítottnak 2,5 ezrelék véralkoholszintet meg- haladó súlyosan ittas vagy kábító hatású szertől befolyá- solt állapotával közvetlen okozati összefüggésben kelet- kezett,
b) a károkozás engedélyhez kötött tevékenység engedély nélküli végzése során, és ezzel okozati összefüggésben történt,
c) a jogszabályban vagy egyéb kötelező előírásban megha- tározott személyi, tárgyi, műszaki, technikai, informati- kai feltételek hiányában végezte tevékenységét, és a kár ezzel összefüggésben keletkezett,
d) a kárt a tevékenységre vonatkozó előírások kirívóan sú- lyos, illetőleg ismételt megsértésével okozta,
e) a károkozó magatartás észlelése után kármegelőzé- si vagy kárenyhítési kötelezettségét az erre vonatkozó
szabályok gondatlan megsértésével megszegte, és a kár, illetve annak egy része megelőzhető lett volna a kár- megelőzési vagy kárenyhítési kötelezettség szabálysze- rű teljesítésével. Ebben az esetben a biztosított köteles a mulasztással, illetve a kötelezettségszegéssel okozott kár/kárrész megtérítésére.
f) a kárt a szükséges intézkedések elmulasztásával okozta, és a kár bekövetkezte előtt a szükséges intézkedéseket annak ellenére sem tette meg, hogy a biztosító, illet-
ve harmadik személy a káresemény bekövetkezésének veszélyére írásban figyelmeztette, és a levélben foglalt indokok alapján az adott helyzetben elvárható lett volna a szükséges intézkedések megtétele.
Tetőbeázás- és panelhézag-biztosítás (vízkárbiztosítás)
1. Biztosítási esemény
A vagyonbiztosításhoz (a továbbiakban: alapbiztosítás) kö- tött tetőbeázás- és panelhézag-biztosítás alapján a szerző- désben meghatározott díj ellenében a biztosító megtéríti, legfeljebb
· az alapbiztosítás káridőponti biztosítási összegéig azokat a károkat, amelyeket a kockázatviselés helyén a kívülről érke- ző víz okoz az alapbiztosításban biztosított épületekben, melléképületekben, építményekben, illetve
· az alapbiztosítás káridőponti biztosítási összege 5 ezreléke erejéig azokat a károkat, amelyeket a kockázatviselés he- lyén a kívülről érkező víz okoz a közösségi ingóságokban,
és amelyek a 4. pont alapján nem minősülnek biztosítással nem fedezett kárnak.
2. A tetőbeázás- és panelhézag-biztosítás alapján a biztosító azokat a károkat is megtéríti legfeljebb az 1. pontban megha- tározott biztosítási összegekig, amelyeket a biztosított épület
· tetőszigetelésének (vagy -héjalásának) meghibásodása,
· panelhézag-tömítésének hiánya, elöregedése, illetve
· nyílászáróinak
- szigetelési meghibásodása, elöregedése,
- vízorrhiánya vagy kialakítási hibája
következtében a meghibásodott (hibás, elöregedett) részen beszivárgó csapadékvíz okoz a biztosított vagyontárgyakban.
3. A közös (szövetkezeti) tulajdonra szóló Allianz lakóközös- ség-biztosítás esetén a biztosító a külön tulajdonban (lásd: Fogalommeghatározások) keletkezett tetőbeázáskárokat is megtéríti a jelen feltételek szerint.
4. Biztosítással nem fedezett károk
A jelen kiegészítő tetőbeázás- és panelhézag-biztosítási fel- tételek alapján a biztosító nem téríti meg
· az árvíz, vihar, hónyomás, jégverés miatt keletkezett káro- kat (erre a kockázatra az alapbiztosítás – az ott meghatáro- zott módon – nyújt fedezetet),
· a felhőszakadásból származó csapadékvíz-elöntés okozta károkat (erre a kockázatra az alapbiztosítás – az ott meg- határozott módon – nyújt fedezetet),
· a talajvíz vagy belvíz által okozott károkat,
· az építés vagy felújítás alatt álló épületek ideiglenes tetőze- tének elégtelensége miatt keletkezett károkat,
· az épületszerkezetek, valamint a szigetelések kivitelezési hiányosságai, karbantartásának elmulasztása miatt kelet- kezett károkat a 2. pontban felsoroltak kivételével,
· a hibás, elöregedett szigetelés, fedés helyreállítási költségeit,
· a gombásodás, penészedés formájában jelentkező károkat.
5. A szolgáltatás különös szabályai
Valamely helyiség ismételt beázása esetén a biztosító abban az esetben téríti meg a keletkezett vízkárt, ha az előzménykárt okozó hibát szakember javította ki, és az újabb meghibásodás a javítás igazolt időpontját követő egy éven túl történt.
Az üvegbiztosítás bővítése
1. A vagyonbiztosításhoz (a továbbiakban: alapbiztosítás) kötött üvegbiztosítási bővítés alapján, a szerződésben meg- határozott díj ellenében, a biztosító megtéríti az alapbizto- sításban biztosított vagyontárgyak szerkezetileg beépített, fix és nyitható, 4 mm-nél vastagabb ajtó- és ablaküvegeinek, folyosói és lépcsőházi, erkély- és lodzsaüvegezéseinek pótlá- si költségeit.
2. A biztosító üvegtörés biztosítási esemény alapján nem té- ríti meg:
· az üvegtetők, üvegházak, meleg- és hidegágyak, kirakatok, kirakatszekrények üvegezésében, valamint
· az építés, felújítás alatt álló épületek üvegezésében,
· a festett, csiszolt, metszett, ólom- vagy rézbetétes üvegekben,
· név- és cégtáblák üvegezésében,
· a tükörfelületekben,
· törésvédő, fényvédő és vagyonvédelmi fóliákban,
· biztonsági üvegekben,
· beépített üvegfalakban, kopolitüvegekben,
· az üvegezést rögzítő- és tartószerkezetekben, valamint elektromos berendezéseikben
keletkezett károkat.
Különleges üvegezés biztosítása
1. A vagyonbiztosításhoz (a továbbiakban: alapbiztosítás) kötött különleges üvegezés-biztosítás alapján a szerződés- ben meghatározott díj ellenében, a biztosító megtéríti az alapbiztosításban biztosított épület közös tulajdonú
· szerkezetileg beépített különleges üvegezésében,
· kirakatainak, kirakatszekrényeinek üvegezésében,
· törésvédő, fényvédő és biztonsági fóliáiban,
· biztonsági üvegeiben,
· beépített üvegfalaiban,
· kopolitüvegezésében,
· előtető- és üvegtető-üvegezésében,
balesetszerűen bekövetkezett törés- vagy repedéskárt az alábbiak szerint.
2. A biztosítási összeg
A különleges üvegezés biztosításának induló biztosítási összege 100 000 Ft, amely a szerződő választása szerint több- szörözhető (legfeljebb tízszerezhető).
3. A szolgáltatás különös szabályai
3.1. A biztosító a károkat naptári évenként a szerződő által választott és a kötvényen meghatározott biztosítási összegig téríti meg.
3.2. A jelen feltételek alapján nem téríti meg a biztosító
· a név-, a reklám- és a cégtáblákban, valamint ezek tartó- szerkezetében,
· a kizárólag törésvédő, fényvédő és biztonsági fóliákban,
· az üvegezést rögzítő- és tartószerkezetekben, valamint elektromos berendezéseikben,
· a kizárólag az üvegfelület díszítésében és festésében,
· az építés, felújítás alatt álló épületek üvegezésében keletkezett károkat.
Rongálásbiztosítás
1. A vagyonbiztosításhoz (a továbbiakban: alapbiztosítás) megkötött rongálásbiztosítás alapján, a szerződésben meg- határozott díj ellenében, a biztosító megtéríti a jelen felté- telekben meghatározott biztosítási események által okozott károkat az alábbiak szerint.
2. Biztosítási események
2.1. Épületrongálás
A kockázatviselés helyén elkövetett betöréses lopás-
sal vagy annak kísérletével összefüggésében a biztosított épület(ek)ben bekövetkezett rongáláskár.
2.1.1. A biztosító megtéríti továbbá, a biztosítási összegen belül,
a) a betöréses lopással vagy annak kísérletével ösz- szefüggésben a felszerelt és üzembe helyezett épületberendezésekben, illetve épülettartozékokban ke- letkezett rongálási és lopáskárokat is,
· ha e tárgyakat legalább az 1. védettségi szint előírása- inak (lásd: a 20.18.1. és a 28.18.1. pontokat) megfelelő helyiségből tulajdonították el, vagy
· ha a biztosított épület tetőzetéhez szilárdan rögzített, biztosított vagyontárgyat úgy tulajdonították el (ron- gálták meg), hogy a biztonsági zárral lezárt tetőtérbe, illetve a tetőre dolog elleni erőszakkal vagy hamis kulcs használatával – nem az adott zárhoz készült kulccsal vagy nem a zár felnyitására készült eszközzel –, de kimutatható nyomot hagyva jogtalanul hatoltak be, illetve jutottak ki;
b) a felszerelt és üzembe helyezett épületberendezésekben, illetve épülettartozékokban keletkezett rongálási és lopás- károkat is, ha azok az épület falához, tetőzetéhez kívülről, a járószinttől 3 méternél magasabban voltak rögzítve;
c) betöréses lopással összefüggésben a kockázatviselés helyén lévő építményekben okozott rongálási károkat. A biztosítás nem terjed ki a betöréses lopás kísérletével okozott rongálási károkra.
2.2. Vandalizmus
2.2.1. A biztosított vagyontárgynak ismeretlen elkövető által a kockázatviselés helyén történő megrongálása.
2.2.2. Nem minősül biztosítási eseménynek
· a más biztosítási esemény alapján téríthető rongálási és lopáskár,
· ha a vagyontárgy kizárólag esztétikailag károsodott.
2.2.3. A szolgáltatás különös szabályai
A biztosító vandalizmus biztosítási esemény alapján megtéríti a biztosított épület külső határolófalain belüli közös használa- tú helyiségek felületének összefestéssel okozott kárait is.
2.3. Kaputelefon-rongálás
2.3.1. A biztosított épülethez tartozó kaputelefon-rendszer kül- téri egységében ismeretlen személy által okozott rongálás.
2.3.2. Nem minősül biztosítási eseménynek a kaputelefon- rendszer kültéri egységeinek megrongálása miatt a beltéri (erősítő-) egységekben keletkezett kár.
2.4. Liftrongálás
2.4.1. A kockázatviselés helyén lévő lift(ek)ben ismeretlen elkövető által rongálással és lopással okozott kár, mely a lift rendeltetés szerinti működését lehetetlenné teszi.
2.4.2. Nem minősül biztosítási eseménynek, ha a kár
· a lift rendeltetésellenes használatának a következménye (pl. a lift túlterhelése),
· az alkatrészek elhasználódása, az ebből eredő törés, repe- dés, vagy a karbantartás elmulasztása miatt következik be,
· kizárólag esztétikai károsodásból ered (pl. karcolások, a burkolat megsértése, firkálások stb.).
3. A biztosítási összeg
A rongálásbiztosítás induló biztosítási összege 100 000 Ft, amely a szerződő választása szerint többszörözhető (legfel- jebb tízszerezhető).
4. A biztosító szolgáltatásának közös szabályai a rongálásbizto- sítás alapján
4.1. A biztosító a károkat naptári évenként a szerződő által választott és a kötvényen meghatározott
· közös vagy szövetkezeti tulajdon esetében a biztosítási összeg 100%-áig,
· az egyes külön tulajdonok esetében a biztosítási összeg 50%-áig
téríti meg.
4.2. A biztosító szolgáltatásának feltétele
Betöréses lopással kapcsolatos épületrongálás, vandalizmus, kaputelefon-rongálás és liftrongálás esetén
· a rendőrségi feljelentés és a nyomozást felfüggesztő hatá- rozat, illetve
· a rendőrség igazolása, hogy a gyanúsított(ak) xxxxx xxxxx- tőeljárás folyik.
Csoportos családi baleset-biztosítás
1. Az épület egészére vonatkozó vagyonbiztosításhoz (a to- vábbiakban: alapbiztosítás) kötött csoportos családi baleset- biztosítás alapján a szerződésben meghatározott díj megfi- zetése ellenében a biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy a jelen feltételekben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezte esetén e feltételek szerinti mértékű baleset-biz- tosítási összeget fizet az alábbiak szerint.
2. A kockázatviselés helye
A jelen feltételek szempontjából a kockázatviselés kiterjed a világon bárhol bekövetkező biztosítási eseményekre.
3. A baleset-biztosítási összegre jogosultak köre
3.1. A jelen csoportos családi baleset-biztosítás alapján a bal- esetből eredő maradandó és múlékony egészségkárosodás esetén [Biztosítási események 4. b), c), d), e)] járó biztosítási szolgáltatásra az alapbiztosításban biztosított lakóközösség tagja és a biztosított lakásban állandó jelleggel vele vagyon- közösségben, illetve közös háztartásban élő hozzátartozói jogosultak.
3.2. A 3.1. pont alapján biztosítottnak minősülő személy bal- eseti halála esetén a szolgáltatásra a biztosított örököse(i) jogosult(ak).
3.3. Nem minősülnek biztosítottnak
· a tulajdonosok alkalmazottai,
· a bérlők, valamint azok hozzátartozói és alkalmazottai.
4. Biztosítási események
4.1. A jelen csoportos családi baleset-biztosítás alapján biz- tosítási eseménynek minősül a biztosított akaratán kívül hir- telen fellépő olyan külső behatás (baleset), amelynek követ- keztében a biztosított a balesettől számított egy éven belül
a) meghal,
b) maradandó teljes (100%-os) egészségkárosodást szenved,
c) maradandó részleges (10%-os vagy azt meghaladó) egészségkárosodást szenved,
d) nyolcnapos vagy azt meghaladó időtartamú kórházi fek- vőbeteg-kezelésre szorul (lásd: Fogalommeghatározá- sok), vagy
e) csonttörést, csontrepedést vagy olyan sérülést szenved, amely 10%-on aluli maradandó egészségkárosodást okoz, il- letve legalább 28 nap munka- vagy keresőképtelenséggel jár.
4.2. Nem biztosítási esemény
· a megemelés, rándulás, fagyás, napszúrás és hőguta,
· az öngyilkosság, az öncsonkítás vagy ezek kísérlete még akkor sem, ha azt a biztosított tudatzavarban követte el.
4.3. Nem terjed ki a biztosítás
a) a baleset előtt bármely okból már károsodott, sérült, csonkolt, illetőleg funkciójukban korlátozott testrészekre, szervekre,
b) az él- és minősített sportolóknak sporttevékenységük so- rán elszenvedett balesetére (sportbaleset),
c) a biztosított olyan balesetére, mely azzal összefüggésben következett be, hogy a biztosított jogosítvány nélkül veze- tett gépjárművet,
d) a fogak és a fogpótlások bármilyen sérülésére.
5. A biztosítási összeg és a biztosító szolgáltatása
5.1. A jelen csoportos családi baleset-biztosítás alapján a biz- tosító biztosítási eseményenként a szerződő által választott biztosítási összegnek a 3. és a 4. sz. táblázat alapján meg- határozott százalékát fizeti ki a biztosított(ak), illetőleg az örökös számára.
5.2. A családi baleset-biztosítás induló biztosítási összege 200 000 Ft, mely a szerződő választása szerint többszörözhe- tő (legfeljebb tízszerezhető).
5.3. A maradandó egészségkárosodás [3. számú táblázat b) vagy c) pont] miatt kifizetésre kerülő biztosítási összegből a múlékony egészségkárosodás [3. számú táblázat d) és e)
pont] címén kifizetett biztosítási összeget a biztosító levonja. Az egy balesetből eredő maradandó egészségkárosodás ese- tén teljesített összes kifizetések a maradandó teljes egész- ségkárosodás [3. számú táblázat b) pont] esetére megállapí- tott biztosítási összeget nem haladhatják meg.
5.4. A baleset folytán bekövetkezett maradandó egészségká- rosodás 4. sz. táblázatban meghatározott eseteiben a táblá- zatban meghatározottak szerint történik a térítés.
5.5. Baleseti kár esetén a maradandó – teljes vagy részleges
– egészségkárosodás mértékét a biztosító saját orvos szakér- tője a végleges állapot kialakulásakor, legkésőbb a biztosítási esemény bekövetkezésétől számított két év elteltével állapít- ja meg. A biztosító a maradandó egészségkárosodás mérté- kének megfelelő biztosítási összeget a maradandó egészség- károsodás mértékének megállapításától számított 15 napon belül teljesíti. Ha a maradandó egészségkárosodás mértéke a kárbejelentéstől számított 6 hónapon belül nem állapítható meg, a biztosított kérelmére a biztosító a saját orvos szakér- tője által vélelmezett, várható egészségkárosodás mértéké- nek megfelelő biztosítási összeg 50%-át előlegként kifizeti. A biztosító a véglegesen megállapított biztosítási összegből az előleget levonja.
3. sz. táblázat
A biztosító szolgáltatása a biztosítási esemény bekövetkeztekor
Biztosítási esemény | A biztosító szolgáltatása | |
a) baleseti halál esetén: | a biztosítási összeg 100%-a. | |
Maradandó | b) baleset miatt bekövetkező maradandó teljes (100%-os) egészség- károsodás esetén: | a biztosítási összeg 100%-a. A biztosító a biztosítási összegen felül – függetlenül a választott egységek számától – megtéríti továbbá a biztosított baleset során keletkezett ruhakárát 50 000 forintig. |
c) baleset miatti maradandó, 10%-os vagy azt meghaladó részleges egészségkárosodás esetén: | a biztosítási összegnek a baleseti egészségkárosodás mértéke szerin- ti arányos részét (5.5. pont). A biztosító a biztosítási összegen felül – függetlenül a választott egységek számától – a biztosított baleset során keletkezett ruhakárát 50 000 forintig téríti meg. | |
Múlékony | d) balesetből eredő nyolcnapos vagy azt meghaladó kórházi fekvő- beteg-kezelés esetén: | a biztosítási összeg 3%-a. |
e) baleseti eredetű csonttörés, csontrepedés vagy olyan sérülés, amely 10%-on aluli maradandó egészségkárosodást okoz, illetve leg- alább 28 nap munka- vagy keresőképtelenséggel jár: | a biztosítási összeg 3%-a. E térítés a biztosítottat egy balesetből ere- dően egyszer illeti meg. |
4. sz. táblázat
Testrészek egészségkárosodása | Térítés a biztosítási összeg %-ában |
mindkét szem látóképességének elvesztése, mindkét felkar – alkar vagy kéz – elvesztése, egyik kar vagy kéz és comb vagy lábszár elvesztése (felső végtag + alsóvégtag csonkolása) | 100 |
mindkét lábszár elvesztése | 90 |
egyik comb elvesztése, egyik felkar elvesztése | 80 |
egyik lábszár elvesztése, egyik alkar elvesztése, beszélőképesség teljes elvesztése, mindkét fül hallóképességének teljes elvesztése | 70 |
egyik kéz elvesztése (csuklón alul) | 65 |
egyik láb teljes elvesztése (boka alatt) | 40 |
egyik szem látóképességének teljes elvesztése | 35 |
egyik fül hallóképességének teljes elvesztése | 25 |
Egy szerv részbeni csonkolásánál a térítés mértéke a táblázatban szereplő térítési százalék megfelelő hányada.
Az egészségkárosodás mértékének megállapításánál nem a foglalkozással összefüggő munkaképesség-csökkenést, ha- nem a bármely munka végzésénél egyaránt figyelembe vehe- tő általános funkciókiesést kell értékelni.
5.6. Ha a biztosított a biztosító orvosa által megállapított maradandó egészségkárosodás mértékével nem ért egyet, a biztosító által megjelölt független orvosszakértői testület- hez (orvosi bizottság) fordulhat. A vizsgálat díját a biztosító viseli.
A biztosítottnak az orvosi bizottság előtt való megjelenésé- vel járó kiadásait (utazási költségét – II. o. vasúti jegyét – és egyéb költségét) a biztosító csak abban az esetben viseli, ha a bizottság magasabb egészségkárosodási mértéket állapí- tott meg, vagy a bizottság felülvizsgálatát a biztosító kérte.
6. A biztosító mentesülése
Mentesül a biztosító a baleset-biztosítási összeg kifizetése alól, ha
· a biztosítási eseményt jogellenesen a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása,
· a biztosított 4.1. a) pont szerinti halálát jogellenesen a kedvezményezett szándékos magatartása
okozta.
Záradékok
VSZ záradék – Saját személyautóban keletkezett károk
1. Az épület egészére kötött Allianz lakóközösség-biztosítás- hoz (a továbbiakban: alapbiztosítás) kötött jelen záradék alapján a szerződésben meghatározott díj ellenében a biz- tosító azt a kötelezettséget vállalja, hogy megtéríti az épület egészére kötött biztosítási szerződés esetén a kockázatvise- lés helyén lévő garázsban tárolt és a biztosított
· tulajdonát képező,
· által üzemben tartott (a forgalmi engedélyben üzemben- tartóként bejegyzett),
belföldi forgalmi rendszámmal ellátott személygépjármű- ben az alapbiztosítás 19.1.–19.12. pontjában, valamint a 19.14.–19.17. pontban meghatározott biztosítási események által okozott károkat az alábbiak szerint.
1.1. Ha a biztosított casco biztosítással is rendelkezik, és a je- len záradékban meghatározott biztosítási esemény kapcsán a casco biztosítás alapján szolgáltatásban részesül, a bizto- sító kizárólag a casco alapján meg nem térült önrészesedés erejéig nyújt szolgáltatást.
2. Biztosított
A jelen záradék alkalmazásában biztosítottnak minősülnek a biztosított lakóközösség természetes személy tagjai és a biztosított lakásban állandó jelleggel velük vagyonközösség- ben, illetve közös háztartásban élő hozzátartozóik.
3. Biztosított vagyontárgy
A belföldi forgalmi rendszámmal ellátott személygépjármű szériakivitelű alaptípusa, annak ugyanilyen kivitelű, beszerelt és rögzített alkatrészei és tartozékai (az egyénileg kiválasztott és az egyedileg előállított rendszámtáblák kivételével), továb- bá a gépjármű rendeltetésszerű használatához kötelezően előírt, valamint a személy- és vagyonvédelmet szolgáló tarto- zékok [biztonsági övek, biztonsági gyermekülés(ek)], valamint legfeljebb 30 000 forintos értékhatárig az igazoltan beépített riasztó- vagy lopásgátló berendezés.
4. Kizárások
4.1. Nem téríti meg a biztosító
· a más biztosítással fedezett (casco, bármely felelősségbiz- tosítás stb.),
· a biztosított gépkocsi ellopásával, elrablásával, feltörésével, valamint az e cselekmények kísérletével összefüggésben keletkezett,
· a kockázatviselés helyén a szabadban vagy épületnek – garázsnak – nem minősülő helyen tárolt személygépko- csikban keletkezett,
· a látogatók, a vendégek, a lakásbérlők és az albérlők gépjár- művében keletkezett,
· a bérelt, kölcsönvett vagy felelős őrzésre átvett gépjármű- vekben keletkezett
károkat.
4.2. Tűz és robbanás esetén nem térül meg a személygépko- csiban keletkezett kár, ha azt – hatóságilag igazolhatóan – a személygépkocsiban keletkezett tűz vagy robbanás okozta.
5. A szolgáltatás különös szabályai
5.1. A biztosító a saját személyautóban keletkezett kárt nap- tári évenként és garázsonként, illetve gépkocsiállásonként a kötvényen megjelölt biztosítási összegig téríti meg.
5.2. A biztosító a gépjárműben keletkezett kárt az alábbiak szerint állapítja meg.
5.2.1. Totálkár
Ha az önhordó karosszériát vagy alvázas kivitel esetén az alvázat és a felépítményt egyidejűleg cserélni kell, a térítés alapja a gépjármű káridőponti értékének és a maradványér- téknek a különbözete.
A káridőponti érték megállapítása a káresemény napján ér- vényben lévő belföldi Eurotax katalógusban szereplő eladási ár (katalógusérték) alapján az értékmódosító tényezők figyelem- bevételével történik. A káridőponti érték nem haladhatja meg a katalógusérték 115%-át. Katalógusérték hiányában a biztosított gépkocsi műszaki jellemzői szerint a hozzá legközelebb álló típus használt és új értékének aránya, valamint a műszaki jel- lemzők különbözőségének figyelembevételével – az új árból ki- indulva – kell katalógusértéket képezni. Belföldi összehasonlító adatok hiányában az új és használt jármű értékének arányát a német Eurotax katalógusokból kell meghatározni.
5.2.2. Részkárt okozó biztosítási esemény bekövetkeztekor
· a biztosító meghatározza a gépjármű helyreállításához in- dokoltan cserélendő, ill. pótolandó alkatrészek, tartozékok anyagköltségét az illetékes vezérképviselet (ennek hiányá- ban a gyártó) által megadott, káreseménykori kiskereske- delmi (áfás) új áron, és ennek legfeljebb a 65%-át téríti meg az illető alkatrész, tartozék elhasználtságától függően;
· megtéríti továbbá a sérült elemek cseréje vagy egyengetése miatt indokolt fényezés és korrózióvédelem anyagköltségé- nek 65%-át a szomszédos elemek hozzáfényezésének költ- sége nélkül;
· a munkadíjat a fenti műveletek elvégzéséhez indokolt munkaidő-ráfordítás alapján áfával együtt állapítja meg;
· a biztosító térítése káreseményenként nem haladhatja meg a gépjármű káridőponti értékének 65%-át.
5.3. Ha a sérült alkatrész vagy tartozék javítható, de azt a helyreállítás során újjal pótolták, a biztosító az ebből eredő többletköltséget nem viseli.
5.4. A biztosítottnál maradó maradványok (roncs, használt alkatrész stb.) forgalmi értékével csökken a biztosító által nyújtott térítés. A biztosító nem köteles átvenni a maradvá- nyokat.
5.5. A biztosító szolgáltatásának feltétele a károsodott gép- jármű tulajdonjogának az igazolása.
5.6. Alulbiztosítás
A biztosító a díjak meghatározásánál figyelembe veszi a biz- tosított épületben, melléképületben található gépkocsiállá- sok (garázshelyek) számát.
Ha az ajánlaton megjelölt gépkocsiállások száma kevesebb, mint a kár időpontjában az alapító okiratban vagy alapsza- bályban szereplő tényleges helyek száma, a biztosító a kárt olyan arányban téríti meg, ahogy az ajánlaton szereplő és
a káridőponti tényleges gépkocsiállások száma egymáshoz aránylik.
6. Egyéb rendelkezések
6.1. A jelen záradék alapján nyújtott szolgáltatás esetén a biztosító nem alkalmaz önrészesedést.
6.2 A jelen záradék biztosítási összege és díja az alapbizto- sítás indexálásával egyidejűleg, azzal arányos mértékben változik.
6.3. Az alapbiztosítás megszűnésével egyidejűleg a jelen zá- radék is megszűnik.
6.4. A jelen záradékban nem érintett kérdésekben az alapbiz- tosítás szabályai az irányadók.
Lux záradék – Többletszogáltatások
A jelen LUX záradék alkalmazásával az Allianz Hungária Biz- tosító Zrt. (a továbbiakban: biztosító) az Allianz lakóközösség- biztosítás egyes kiegészítő biztosításai esetében – külön díj megfizetése nélkül – az alábbi többletszolgáltatásokat vállalja.
1. Felelősségbiztosítás
Az alapbiztosításhoz kötött Felelősségbiztosítás alapján, az ott felsorolt szolgáltatáson túl, a biztosító a Társasházi közös képviselők és társasházkezelők felelősségbiztosítása
kiegészítő biztosításban meghatározott többletszolgáltatást nyújtja az alábbi módosításokkal:
· Biztosítottnak csak az a természetes személy minősül, aki az ajánlaton megnevezett társasház ügyeinek ellátására megbízást kapott. Ha a társasház ügyeit a közös képviselő helyett intézőbizottság látja el, akkor az intézőbizottság elnöke minősül biztosítottnak.
· A biztosító a biztosítási eseménynek minősülő károkat naptári évenként 5 000 000 forint összegig (éves kártérítési limit), de káreseményenként legfeljebb 3 000 000 forint összegig (kárlimit) fizeti ki.
2. Csoportos családi baleset-biztosítás
Az alapbiztosításhoz kötött Xxxxxxxxx családi baleset-bizto- sítás feltételei az alábbi 3.1.1. és 5.1.1. ponttal egészülnek ki:
3.1.1. Biztosítottnak minősül továbbá az a természetes sze- mély is, aki az ajánlaton megnevezett társasház ügyeinek ellátására megbízást kapott. Ha a társasház ügyeit a közös képviselő helyett intézőbizottság látja el, akkor az intézőbi- zottság elnöke minősül biztosítottnak.
5.1.1. A 3.1.1. pontban megnevezett biztosított balesete miatt bekövetkező és legalább 28 napos munka- vagy keresőkép- telenség esetén a biztosító maximum 50 000 forint összegig megtéríti a vagyonbiztosításban biztosított lakóközösségnek a társasház ügyeinek ellátására megbízást kapott, szakké- pesítéssel rendelkező kezelő vagy képviselő megbízási díját a biztosított keresőképtelenségének időtartamára, de ezen belül legfeljebb 3 hónapra.
3. Rongálásbiztosítás
Az alapbiztosításhoz kötött Rongálásbiztosítás az alábbi biz- tosítási eseménnyel egészül ki:
2.5. Lift-géptörés
2.5.1. A biztosító megtéríti a kockázatviselés helyén lévő lift(ek) véletlen, váratlan, balesetszerűen bekövetkezett tö- rés- vagy repedéskárait, amelyek a lift(ek) részleges vagy teljes működésképtelenségét okozzák és amelyek az alap- biztosítás, vagy a kiegészítő rongálásbiztosítás liftrongálás biztosítási eseményei alapján nem térülnek meg.
2.5.2. Lift-géptörés (gépbaleset) biztosítási eseménynek kizá- rólag az minősül, ha a kár oka:
· anyaghiba, tervezési vagy kivitelezési hiba, és az garancia alapján nem javítható,
· rázkódás (rezonancia), alkatrészek kilazulása,
· túlhevülés (ide nem értve a hőnek, lángnak rendeltetéssze- rűen kitett berendezésekben keletkezett törés- és repedés- károkat),
· túlpörgés (a centrifugális erő hatása),
· rövidzárlat,
· a mérő-, szabályozó-, vezérlő- és biztonsági berendezések meghibásodása.
2.5.3. Nem minősülnek biztosítási eseménynek
· a pótalkatrészekben, tartozékokban keletkezett károk, ha az alapgép semmisült meg,
· a gép lassú, fokozatos állagromlása (korrózió, kopás, a felületek karcolódása, vízkövesedés, szennyeződés),
· a lassan végbemenő deformálódás, hasadás, törés, repedés, réteges hasadás, hibás csőcsatlakozás, a tömítések javítása,
· az üzemszerű elhasználódás miatt sűrűn cserélődő alkat- részekben, a nem fémből készült alkatrészekben keletke- zett károk.
2.5.4. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek a lift(ek)
· próbaüzeme,
· szabálytalan üzemeltetése,
· túlterhelése
miatt következtek be, továbbá
· a biztosított vagyontárgy szállítása, leesése, lökése, ütközé- se során keletkeztek, valamint amelyeket
· a szerződő/biztosított a biztosítási szerződés megkötése- kor ismert, de nem hozott a biztosító tudomására.
2.5.5. Nem téríti meg a biztosító
· a sürgősségi helyreállításból származó felárat,
· a túlmunka többletköltségeit,
· a következményi károkat,
· a kötbéreket, bírságokat.
Z1 záradék – Többletszolgáltatás üvegtörésre
1. A jelen Z1 záradék alkalmazásával az épület egészére vo- natkozó Allianz lakóközösség-biztosítás alapján az Allianz Hungária Biztosító Zrt. (a továbbiakban: biztosító) – megha- tározott díj megfizetése ellenében – megtéríti az alapbiztosí- tásban biztosított épület külön tulajdonban lévő
· szerkezetileg beépített, fix és nyitható, 4 mm-nél vastagabb ajtó- és ablaküvegezésében,
· erkély- és lodzsa üvegezésében,
· szerkezetileg beépített különleges üvegezésében,
· kirakatainak, kirakatszekrényeinek üvegezésében,
· törésvédő, fényvédő és biztonsági fóliáiban,
· biztonsági üvegeiben,
· beépített üvegfalaiban,
· kopolitüvegezésében,
· előtető- és üvegtető-üvegezésében,
balesetszerűen bekövetkezett törés- vagy repedéskárt az alábbiak szerint.
2. A biztosító a károkat külön tulajdononként (albetétenként) és naptári évenként a kötvényen megjelölt biztosítási összegig téríti meg.
3. A jelen feltételek alapján nem téríti meg a biztosító
· üvegházak, meleg- és hidegágyak üvegezésében,
· a név-, a reklám- és a cégtáblákban, valamint ezek tartó- szerkezetében,
· a kizárólag törésvédő, fényvédő és biztonsági fóliákban,
· az üvegezést rögzítő és tartó szerkezetekben, valamint elektromos berendezéseikben,
· a kizárólag az üvegfelület díszítésében és festésében,
· az építés, felújítás alatt álló épületek üvegezésében keletkezett károkat.
4. A jelen záradék alapján nyújtott szolgáltatás esetén a biz- tosító nem alkalmaz önrészesedést.
5. A jelen záradék biztosítási összege és díja a vagyonbiz- tosítás indexálásával egyidejűleg, azzal arányos mértékben változik.
6. A vagyonbiztosítás megszűnésével egyidejűleg a jelen zá- radék is megszűnik.
7. A jelen záradékban nem érintett kérdésekben az általános biz- tosítási feltételek és a vagyonbiztosítás feltételei az irányadók.
ADM záradék
Allianz DirektMester szolgáltatás
A jelen Allianz DirektMester záradék alkalmazásával az Allianz Hungária Biztosító Zrt. (a továbbiakban: biztosító) az Allianz lakóközösség- és a Hungária lakóközösség-bizto- sítás alapján – külön díj megfizetése nélkül Budapest és Pest- megye területén, kizárólag az erre szerződött vállalkozások igénybevételével, az alábbi esetekben is szolgáltatást nyújt, illetve az alábbi többletszolgáltatásokat vállalja.
1. Vészhelyzet elhárítása
1.1. Vészhelyzet biztosítási eseménynek minősül
· a kockázatviselés helyén
· a biztosított épület(ek)ben,
· az épületberendezésekben, az épülettartozékokban (lásd: Fogalommeghatározások),
· a műszaki berendezésekben
keletkező váratlan, hirtelen meghibásodás, károsodás, amely
· az épület, épületrész, épületberendezés, épülettartozék, műszaki berendezés további rendeltetésszerű használatát lehetetlenné teszi, és
· sürgős beavatkozást igényel a további dologi károk, illetve az élet- vagy balesetveszély megelőzése érdekében és
· az alábbiakban felsorolt szakipari szolgáltatások igénybe- vételével a további károsodás megakadályozható:
· víz-, gáz- és fűtésszerelés,
· ajtónyitás, ajtómentés,
· ajtó, ablak zárhatóvá tétele,
· duguláselhárítás,
· gázkészülék szerelés,
· üvegezés,
· villanyszerelés,
· tetőfedés.
1.2. Vészhelyzet bejelentése
1.2.1. A szolgáltatási igénynek, vagyis a vészhelyzetnek a be- jelentése kizárólag telefonon, a biztosító telefonos ügyfél- szolgálatán történhet a 06-40-421-421-es számon, az év min- den napján 0-24 óráig.
1.2.2. A vészhelyzet bekövetkeztének tényét a biztosító álla- pítja meg a telefonos bejelentés során nyújtott helyzetismer- tetés, valamint a biztosítottal történő egyeztetés alapján, és erről tájékoztatja a bejelentőt.
1.3. A biztosító szolgáltatása vészhelyzet esetén
1.3.1. Vészhelyzet esetén a biztosító munkatársa a bejelentő által nyújtott információk alapján haladéktalanul intézkedik az elhárításhoz szükséges DirektMester szakiparos lehető legrövidebb időn belüli helyszínre küldéséről, akinek a biz- tosított részéről a bejelentéssel és a szolgáltatás igénylésével egyidejűleg kért és megadott hozzájárulása alapján továb- bítja a biztosított nevét, lakcímét, telefonszámát.
1.3.2. A vészhelyzet elhárítási szolgáltatás tartalmazza az Allianz DirektMester szolgáltatás alapján kiküldött szakipa- rosnak a vészelhárítás érdekében felmerült alábbi költségeit:
· kiszállási díj,
· munkadíj,
· anyagköltség.
1.3.3. Vészhelyzet elhárítás esetén a biztosító az alábbi mér- tékig (limit) vállalja át a felmerült költségeket :
· a közös tulajdonban keletkezett károk esetén 50 000 forin- tig, továbbá
· az épület egészére kötött vagyonbiztosítási fedezetnél, a külön tulajdonokban bekövetkezett károk vészelhárítása esetén felmerült költségeket, az egyes külön tulajdonokra vonatkozóan 30 000 forintig.
Ezt a költséget a biztosítottnak nem kell kifizetnie.
1.3.4. Ha
· a felmerült vészhelyzet elhárítási költségek meghaladják az 1.3.3. pontban megjelölt összeget, és/vagy
· a vészhelyzet elhárítást követően a DirektMester a helyreál- lítást is azonnal elvégzi (sürgősségi helyreállítás),
akkor a vészhelyzet elhárítás limit feletti költsége, illetve a helyreállítással kapcsolatos költség a DirektMester szakem- bere által kiállított helyszíni készpénzes számla ellenében a biztosítottat terheli.
Amennyiben a vészhelyzet elhárításának és/vagy a helyreál- lításnak a jelen záradék alapján a biztosítottat terhelő és a DirektMester szakemberének megfizetett költsége a lakókö- zösség-biztosítási szerződés alapján megtérül, úgy a biztosí- tó azt a kárrendezési eljárás keretei között, a biztosítási felté- telekben foglalt módon és mértékben utólag megtéríti.
1.3.5. A vészelhárítások során felhasznált anyagok, szerelvé- nyek csak az eredetivel megegyező fajtájúak, kategóriájúak lehetnek, mivel a vészelhárítás célja a vészhelyzetet megelő- ző állapot helyreállítása.
1.3.6. Amennyiben a vészhelyzet elhárítását követően – a rendszeres karbantartás elmulasztása következtében vagy amiatt, hogy a vészhelyzet elhárítást végző szakember fel- hívása ellenére a szükséges javításokat nem végezték el –
ugyanazon a helyen ismételten bekövetkezik a korábbi vész- helyzetet előidéző hiba, a biztosító nem köteles a vészhelyzet elhárítás költségeit fedezni. A szolgáltatás megrendelése esetén annak költségei a biztosítottat terhelik.
1.3.7. A szakiparos által vállalt kivonulási időpont be nem tartása miatt a biztosítottnál felmerült és igazolt többletkölt- ségek megtérítését a biztosító vállalja.
2. Vészhelyzetnek nem minősülő károk elhárítása
2.1. Amennyiben a biztosított telefonos bejelentése során nyújtott helyzetismertetés, valamint az egyeztetés alapján a biztosító munkatársa megállapítja, hogy a bekövetkezett esemény nem minősül az 1.1. pontban meghatározott vész- helyzet biztosítási eseménynek, a lakóközösség-biztosítási
szerződés alapján azonban biztosítási esemény, a biztosító a szerződésben rögzített feltételek szerint megkezdi a kárren- dezést.
2.2. A biztosító munkatársa a helyszíni szemlét követően a biz- tosított ez irányú igénye esetén intézkedik a hibaelhárításhoz szükséges DirektMester szakiparos helyszínre küldéséről.
A lakóközösség biztosítás alapján a biztosító a DirektMester szakiparosnak megtéríti a hibaelhárítás és a szükséges hely- reállítási munkálatok alábbi költségeit:
· kiszállási díj,
· munkadíj,
· anyagköltség.
Ezt a költséget a biztosítottnak nem kell kifizetnie.
2.3. Amennyiben a biztosító munkatársa által, a helyszíni szem- le során rögzített és a biztosítási feltételek alapján téríthető helyreállítási munkálatokon felül a biztosított további munká- latokat is elvégeztet, annak pluszköltsége a biztosítottat terheli.
2.4. A szerződő (biztosított) ezekben az esetekben is köteles minden tőle telhetőt megtenni a kárenyhítés érdekében.
3. Szakiparosok ajánlása
3.1. A vészhelyzet biztosítási eseményen és a lakóközösség- biztosítási szerződésben meghatározott biztosítási esemé- nyeken kívüli esetekben a biztosító vállalja, hogy a bejelen- tett kár, hiba megszüntetése érdekében szakembert ajánl a biztosított részére.
3.2. Az ajánlott DirektMester szakiparostól a biztosított a szolgálta- tást maga rendelheti meg, és ebben az esetben a költségeit (mun- ka-, anyag-, kiszállási díj) is maga fizeti meg a szakembernek.
4. Területi hatály
Jelen Allianz DirektMester szolgáltatás területi hatálya Buda- pest és Pest megye.
5. Egyéb rendelkezések
5.1. Az Allianz DirektMester szolgáltatás csak abban az eset- ben vehető igénybe, ha az ADM záradékot a lakóközösség- biztosítási szerződés tartalmazza.
5.2. A szolgáltatást a biztosító előre meghatározott kiszállási és munkadíjjal dolgozó külső szolgáltatóval együttműködve nyújtja. Amennyiben a biztosító és a külső szolgáltató közötti szerződés valamely okból megszűnik, a biztosító jogosult a DirektMester szolgáltatást megszüntetni, és erről a szerződőt írásban értesíti.
5.3. Az itt nem szabályozott kérdésekben a lakóközösség-biz- tosítás szabályai az irányadók.
5.4. A lakóközösség-biztosítás megszűnése esetén a jelen Allianz DirektMester szolgáltatás is megszűnik.
5.5. A szakiparos által végzett tevékenység során felmerülő minőségi kifogásait a 06-40-423-000-ás telefonszámon fo- gadják munkatársaink.
Allianz Hungária Biztosító Zrt.
Az Allianz lakóközösség-biztosítás
záradékai
1. Általános záradékok
V02 | Az épület egészére kötött biztosítás. |
V03 | Társasházi közös tulajdonban vagy szövetkezeti tulajdonban (szövetkezeti tagok közös tulajdonában) lévő épületrészre kötött biztosítás. |
V09 | A kockázatviselés helyén „A tulajdoni hányad és a biztosítási összeg kimutatása” c. részben (az ajánlat 4. számú melléklete) megjelölt tulajdoni külön lapon feltüntetett lakás vagy nem lakás célját szolgáló helyiség tulajdonosa a lakóközösség által választottnál magasabb egységáron kalkulált épületbiztosítási összeggel kötött szerződést. |
VFE | Az első díj az ajánlaton feltüntetett időpontban esedékes. |
VTM | A szerződő felek közös megegyezéssel a felmondási jogot három évre kizárják. |
VSZ | A biztosító kockázatviselésének kiterjesztése a kockázatviselés helyén lévő garázsban tárolt saját személyautóban keletkezett károkra (lásd: feltételek VSZ záradék). |
Z1 | Többletszolgáltatások üvegtörésre (lásd: Szerződési feltételek Z1 záradék). |
Z2 | A jelen Allianz lakóközösség-biztosítási szerződés az ajánlat mellékletét képező Z2 záradékkal jött létre. |
Lux | Lux záradék - Többletszolgáltatások (lásd: Szerződési feltételek Lux záradék) |
ADM | Allianz DirektMester szolgáltatás (lásd: Szerződési feltételek ADM záradék) |
2. Kockázat-elbírálás alapján alkalmazható záradékok
V17 | A külső-belső felújítási, átalakítási, építési munkálatok végzésének idejére a biztosító a „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú mellékle- te) felsorolt lakásokra, nem lakás célját szolgáló helyiségekre, a biztosított épület közös tulajdonú részeire, ill. a szerződésben megha- tározott kockázatviselés helyére a csőtörés- és/vagy a kiegészítő üvegkár- és/vagy a kiegészítő tetőbeázás- és panelhézag-kockázatokat a biztosító nem vállalja. |
V18 | Az épület tartószerkezetein egyenetlen süllyedésből származó repedések láthatók, a födémek és/vagy tartófalak állékonysága nem megfelelő; felsorolás a „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete). A biztosító a régi süllyedéssel (a födémek és tartófalak állapo- tával) kapcsolatban bekövetkező károk térítését nem vállalja. |
V19 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett tető ácsszerkezete felújításának, megépítésének, ill. a gombafertőzött vagy/és bogár- és szúfertőzött ácsszerkezet felújításának elvégzéséig a vihar-, a felhőszakadás-, a hónyomás- és a jégveréskárok kocká- zatát, valamint a mindezekkel összefüggésben bekövetkező beázáskárok térítését a biztosító nem vállalja. |
V20 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett tetőlécezés, tetőfedés felújításának, kialakításának elvégzéséig a vihar-, a felhőszakadás-, a hónyomás- és a jégveréskárok kockázatát, valamint a mindezekkel összefüggésben bekövetkező beázáskárok téríté- sét a biztosító nem vállalja. |
V21 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett lapostető szigetelésének és szegélybádogozásának felújításáig a vihar- és a felhőszakadáskárok kockázatát, valamint az ezekkel összefüggésben bekövetkező beázáskárok térítését a biztosító nem vállalja. |
V22 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett kémények, szellőzők, tetőkibúvók felújításának elvégzéséig a vihar-, a felhőszakadás-, a hónyomás- és a jégveréskárok kockázatát, valamint az ezzel összefüggésben bekövetkező beázáskárok térítését a biz- tosító nem vállalja. |
V23 | A padlástérben szabálytalanul tárolt gyúlékony anyagokból kiinduló tűzkárok a biztosító mentesülését eredményezhetik. |
V24 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett függő vagy/és fekvő ereszcsatorna, attikacsatorna, belső vízelvezető vá- lyú felújításának elvégzéséig a csapadékvíz által okozott beázáskárok térítését, a vihar- és felhőszakadáskárok kockázatát, valamint az ezzel összefüggésben bekövetkező beázáskárok térítését a biztosító nem vállalja. |
V26 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett szennyvízvezeték, víznyomócső, fűtéscső, melegvíz-vezeték és ezek sze- relvényeinek felújításáig, a javítás elmulasztásával összefüggésben bekövetkező csőtörés- és vízkárok kockázatát a biztosító nem vál- lalja. Csőtörés esetén a biztosító a „Záradéklapon” megjelölt víznyomócső-vezeték pótlását nem téríti. |
V27 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett hófogók, a tetőhéjalás felújításáig, a hófogók felszereléséig a lezúduló hó, jég vagy a vihar miatt lehulló tetőfedő anyag darabja által okozott felelősségi károk kockázatát a biztosító nem vállalja. |
V28 | A „Záradéklapon” (az ajánlat 2. számú melléklete) feltüntetett homlokzatvakolatok, ereszvakolatok, párkányok, erkélyek, függőfolyosók felújításának elvégzéséig a lehulló épületdarab által okozott felelősségi károk kockázatát a biztosító nem vállalja. |
V29 | A kockázatviselés a felújítás számlával történő igazolása és az ismételt helyszíni szemlén történő jóváhagyás napjától kezdődhet. |
3. A vezérigazgatóság által adható záradékok
VEG | A jelen Allianz lakóközösség-biztosítási szerződés az ajánlat mellékletét képező egyedi záradékkal jött létre. |
VBE | A jelen Allianz lakóközösség-biztosítási szerződés az ajánlat mellékletét képező egyedi záradékkal jött létre, mely a betöréseslopás- kockázatra a szerződési feltételekben meghatározottól eltérő szolgáltatási limiteket tartalmaz. |
4. Jelzálogjogra vagy engedményezésre vonatkozó záradékok
VJE | Az engedményezés alapján az engedményes a biztosítottal mint engedményezővel kötött szerződésben (illetve az engedményező csa- tolt nyilatkozatában) foglalt módon és mértékben jogosult a biztosító szolgáltatására. |
VJZ | A biztosított épületet jelzálogjog terheli. |
AHB-12805/3
Allianz Hungária Biztosító Zrt. 00-00-000-000