ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
Hatályos: 2018.07.16.
1./ Jelen megállapodás tárgya az Edenred utalványok megrendelésével, szállításával és elszámolásával kapcsolatos Megrendelői és Szolgáltatói jogok és kötelezettségek rögzítése. Megrendelő kifejezetten a jelen ÁSZF alapján, és az ÁSZF szabályainak ismeretében adja le megrendelését. A Xxxxx XXXX-től – ideértve annak mellékleteit is – való eltérés kizárólag a Xxxxx által írásban kötött Egyedi Szerződésben lehetséges. A Megrendelő sem a Szolgáltató nem minősül fogyasztónak.
2./ Megrendelő adatait, az utalványok utalvány típusonkénti számlázási, szállítási és egyéb feltételeket a jelen megállapodás 1. számú mellékletét képező Szerződés adatlap tartalmazza.
3./ Felek a jelen megállapodást határozatlan időre kötik. A megállapodást bármelyik fél bármikor, a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal, indokolás nélkül felmondhatja (rendes felmondás). Rendes felmondás esetén a felmondási idő 90 nap, mely idő alatt a szerződő felek kötelesek a jelen megállapodásból fakadó kötelezettségeiknek eleget tenni, illetőleg megilletik őket a megállapodásból fakadó jogok.
4./ Felek megállapodnak abban, hogy Szolgáltató az utalványok rendelkezésre bocsátásáért azok névértékén túlmenően szolgáltatási díjat számít fel, amelynek mértékét, a rendelt utalványok összesített névértékének %-ában kerül meghatározásra és a jelen megállapodás 1. számú mellékletét képező Szerződés adatlap tartalmazza (továbbiakban Szolgáltatási Díj).
5./ „Felek rögzítik, hogy házhozszállítás esetén Szolgáltató szállítási díjat számít fel. A szállítási díj egységesen 1590,- Ft. + ÁFA címenként és átvevőnként (továbbiakban: Szállítási Díj). A Szállítási Díj a megrendelt utalványok ellenértékének kifizetésével egyidejűleg esedékes.”
6./ Az utalványok a rajtuk feltüntetett érvényességi határidőig válthatók be.
7./ Megrendelő
7.1. vállalja, hogy utalvány-megrendelését Szolgáltató által biztosított online megrendelési felületen úgy adja le, hogy az legkésőbb a kért kiszállítás időpontja előtt 5 munkanappal Szolgáltatóhoz megérkezzen;
7.2. vállalja, hogy az utalványok ellenértékét (névértékek összege + Szolgáltatási Díj + Szállítási Díj, illetve ÁFA) átutalással egyenlíti ki a megrendelés leadása után kapott díjbekérő alapján. A Szolgáltató a megrendelt utalványok összekészítését a megrendelés ellenértékének a bankszámláján történő jóváírását követően kezdi meg.
7.3. gondoskodik arról, hogy az általa megjelölt szállítási időpontban az utalványok átvételére feljogosított személy a szállítási helyként megjelölt címen tartózkodjon. Amennyiben az utalványokat Szolgáltató megbízottja a szállítási helyként megjelölt címen Megrendelőnek felróható okból nem tudja átadni, úgy Megrendelő az utalványokra ismételt szállítást kérhet, mely esetben Szolgáltató jogosult külön Szállítási Díjat felszámítani - az 5. pontban írtak figyelembevételével - függetlenül attól, hogy a meghiúsult szállítás alkalmával felszámíthatott-e Szállítási Díjat vagy sem. Ebben az esetben a Szállítási Díj az utalványok átvételével egyidejűleg esedékes;
7.4.vállalja, hogy cégneve, székhelye, telefonszáma, bankszámlaszáma, valamint adószáma megváltozásáról a változás napjától számított 7 napon belül, írásban tájékoztatja Szolgáltatót. Ezen kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből fakadó bármilyen problémáért, ideértve az esetleges szállítási késedelmet is, Szolgáltatót nem terheli felelősség.
7.5. kiegyenlítetlen megrendeléseket, a megrendelést követő 30 nap után Szolgáltató törli.
7.6. a kiegyenlített de még át nem vett megrendelések lemondása esetén Szolgáltató a 8.4 pontban leírtak alapján jár el.
8./ Szolgáltató
8.1. vállalja, hogy a Megrendelő megrendelése alapján Díjbekérő nyomtatványt állít ki, s azt a Megrendelő számára megküldi a Megrendelőnek a megfelelő időben, ahhoz hogy az, a jelen megállapodásban rögzített fizetési kötelezettségének határidőre eleget tudjon tenni;
8.2. köteles Megrendelő jelen megállapodásban rögzített módon és időben történő megrendelése alapján, a megrendelt utalványokat a kért határidőre, de legkorábban az utalványok ellenértékének kiegyenlítését követő 3. munkanapon készletéből összekészíteni, illetve a megadott kiszállítási címre eljuttatni;
8.3. Megrendelő írásbeli igénylése alapján, külön szolgáltatásként - a Megrendelő számára költség- és díjmentesen - vállalja, hogy az utalványok ellopásával kapcsolatos hatósági megkeresés esetén Megrendelő által megadott sorszámok alapján haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket a lehetséges beváltóhelyek felderítése érdekében,;
8.4. a Megrendelő írásbeli igénylése alapján 30 napon belül jóváírja (visszatéríti) a tárgyévben fel nem használt jegyek kezelési költséggel csökkentett névértékét, amennyiben azokat a Megrendelő a Szolgáltatónak visszaküldi oly módon, hogy azok legkésőbb a tárgyévet követő év január 31-ig szolgáltatóhoz beérkezzenek. A jóváírás kezelési költsége a névérték 6 %-a (Minimumdíj 3000 Ft) + ÁFA.
8.5. Díjmentesen köteles cserélni a Szolgáltató utalványt utalványra, ha a cserére a Szolgáltatónak felróható okból kerül sor. A Szolgáltató csereutalványt kizárólag a beolvasás eredményével megegyező értékben bocsát ki a Megrendelő számára. Lejárt és hamis utalványt a Szolgáltató érvényes utalványra nem cserél.
8.6. a Szolgáltatási Díj módosításáról Szolgáltató írásban tájékoztatja Megrendelőt, a módosítás életbe lépése előtt legalább 1 hónappal. 9./ Ha Szolgáltató a megrendelt utalványok leszállításával legalább 3 munkanapnyi késedelembe esik - feltéve, hogy a Megrendelő a megrendelési és fizetési kötelezettségének a jelen megállapodásban foglaltaknak megfelelően tett eleget, és a késedelmet nem vis
major okozta -, és a Megrendelő az utalványokra a késés miatt nem tart igényt, köteles az adott rendelés teljes ellenértékét Megrendelő
erre vonatkozó, írásos igénybejelentése esetén, annak kézhezvételétől számított 2 munkanapon belül, átutalással visszafizetni.
10./ Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy amennyiben Megrendelő naptári hónapban leadott megrendelései jelentősen meghaladja az átlagos megrendelési mennyiséget, vagy értéket, úgy egyedi szállítási határidőre vonatkozóan egyedi megállapodást kezdeményezzen a Megrendelővel!
11./ Felek kijelentik, hogy nyilatkozataikat, értesítéseiket postán, vagy személyes kézbesítéssel juttatják el egymáshoz. Postai küldemény
kézbesítettnek tekintendő a feladást igazoló tértivevényes szelvény aláírásának napján.
12./ Felek megállapodnak abban, hogy a jelen megállapodásból fakadó bármely jogvitájukat elsődlegesen peren kívüli megegyezés útján rendezik.
13./ Xxxxx XXXX hatályos 2018.07.16-tól. Szolgáltató jogosult jelen ÁSZF egyoldalú módosítására, amely módosítást a hatálybalépése előtt legalább 15 nappal honlapján közzéteszi. Amennyiben Megrendelő az ÁSZF hatályba lépésének napjáig írásban nem él kifogással, úgy a módosítások a Megrendelő által kifejezetten elfogadottnak tekintendők. A módosítás hatályba lépését követően a
Felek közötti jogviszonyra, ideértve az azt követően leadott Megrendelést is, a módosított ÁSZF rendelkezései irányadók.
14./ Jelen megállapodásra egyebekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadóak.
Mellékletek
A jelen ÁSZF-hez 1 darab melléklet tartozik, amely az ÁSZF elválaszthatatlan részét képezi:
1. számú melléklet: Szerződéses adatlap
2
1. számú melléklet: Szerződéses adatlap
PRT-
Szerződés adatlap
Amely létrejött egyrészről az Edenred Magyarország Kft. (0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00., Xx.: 00-00-000000, adószám 10884979-2- 41; bankszámlaszám: 12001008-00164130-00100006, a továbbiakban mint Szolgáltató, másrészről
Cég neve: között.
Ügyfél tölti ki NYOMTATOTT betűvel, vagy gépi írással!
Adószáma: Tervezett rendelési gyakoriság: havi / kéthavi / negyedéves / féléves / éves
Számlázási cím: .………………………………………………...…………………………...….……………………….........
Postázási cím: ..……………………………………………..………………….…………….………………………..……..
Bankszámlaszám: Munkavállalók létszáma Fő
Illetékes vezető neve: …………………………………..……..….. Tel:.…………………..………. Fax:.…………….………...
E-mail címe: .……………………….……....……………..………..............................................................................................
Ügyintéző neve: …………………………………….………. Tel: …………….………………... Fax: ...…….……………….
E-mail címe: ………………………………………...…………………………………………………………..……………….
Díjbekérőt a következő e-mail címre kérem: ………………………………..………………………………………..………
Utalvány típusok és szolgáltatási díjak
Xxxxxxx Xxxxxxx-és Bevásárló utalvány
Edenred Beiskolázási utalvány
(2018.12.31-ig)
%+ÁFA
%+ÁFA
Ügyfél tölti ki NYOMTATOTT betűvel, vagy gépi írással!
Fizetési mód: | 🞏 Átutalás |
Szállítás módja Kérjük válasszon! | 🞏 Házhozszállítás (A házhozszállítás időpontja: munkanapokon 8-16 h között) Szállítási cím: …………………………………………………………………………………………… A szállítás díja 1.590 Ft + ÁFA |
Jelen szerződést felek előzetes egyeztetést, elolvasást és értelmezést követően - mint akaratukkal mindenben egyezőt - cégszerűen írták alá. Az Általános Szerződési Feltételeket elolvastam és a benne foglaltakat - mint akaratommal mindenben egyezőt – elfogadom.
Budapest, ……………………………………
…………………………………………………. Edenred Magyarország Kft. | ……………………………………………………… |
Képviseletében: Xxxxxx Xxxxxxxxx | Képviseletében: ……………………………………….. |
Kérjük, küldje el az Edenred Magyarország Kft. budapesti irodájába. Tel: (00-0) 000-0000, E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx-xx@xxxxxxx.xxx 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00.
3