All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Általános feltételek
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Általános feltételek
Érvényes: 2014.03.15-én vagy azt követően aláírt és létrejött szerződésekre
Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. és a Szerzôdô között létrejött szerzôdés alapján – az egyes biztosítási elemek Különös Feltételeiben meghatározott módon és esetekben – a Biztosító megtéríti a jelen szerzôdés kockázati körébe tartozó károkat, illetve egyéb szolgáltatást nyújt.
A felek jogviszonyára a magyar jog érvényes és az ajánlatban, a kötvényben foglaltakat, az Általános és Különös Feltételeket, valamint a feltételekben nem rendezett kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók. A jelen Általános
Feltételek kerülnek alkalmazásra minden olyan esetben, amikor a Szerzôdô és a Biztosító között All-In Gépjármûbiztosítás jön létre, de csak annyiban nyernek alkalmazást, amennyiben a Különös Feltételek, valamint az ajánlat és a kötvény ettôl eltérôen nem rendelkeznek.
A Biztosító szolgáltatása a Biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésében (kárbiztosítás), a Biztosított részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében vagy a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésében (összegbiztosítás) áll.
1. A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS ALANYAI
Fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy;
Nem fogyasztó (Gazdálkodó szervezet): a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi együttmûködési csoportosulás, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, vízgazdálkodási társulat, az erdôbirtokossági társulat, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó
szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a közös vállalat, a végrehajtói iroda, a közjegyzôi iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivôi iroda, az önkéntes kölcsönös Biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég.
Az állam, a helyi önkormányzat, a költségvetési szerv, az egyesület, a köztestület, valamint az alapítvány gazdálkodó tevékenységével összefüggô polgári jogi kapcsolataira is
a gazdálkodó szervezetre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
1.1. A Biztosított
Kárbiztosítás esetén a gépjármû tulajdonosa, vagy a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartó, vagy aki egyébként
a vagyontárgy megóvásában érdekelt. Biztosított az, akit az ajánlaton és a kötvényen Biztosítottként feltüntettek, vagy aki a biztosítás Különös Feltételei szerint Biztosítottnak minôsül. A vagyontárgy megóvásában való érdekeltségnek a biztosítási szerzôdés teljes hatálya alatt fenn kell állnia. A Biztosított Tulajdonos jogosult a Biztosító szolgáltatására.
A jelen szabályzat szerint kötött összegbiztosítási szerzôdésben Kedvezményezettnek a Biztosítottat vagy örökösét kell tekinteni.
1.2. A Szerzôdô
A biztosítási szerzôdést az kötheti meg, aki valamely vagyoni vagy személyhez fûzôdô jogviszony alapján a biztosítási esemény bekövetkezésének elkerülésében érdekelt; vagy aki a szerzôdést az érdekelt személy javára köti meg. Az e rendelkezés ellenére kötött biztosítási szerzôdés semmis.
A Szerzôdô az, aki az ajánlatot megtette, a kötvényen, biztosítási szerzôdésben Szerzôdôként szerepel. A Szerzôdô teljesíti a díjfizetési kötelezettséget, ô a Biztosító jognyilatkozatainak címzettje, a Szerzôdô jogosult és köteles a biztosítással kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére, eltérô Biztosított(ak) esetén azok tájékoztatására.
Amennyiben a szerzôdést nem fogyasztó köti meg,
a feltételek elfogadásával tudomásul veszi, hogy a Biztosító a szerzôdést a Ptk. fogyasztói biztosítási szerzôdésekre elôírt
– a Szerzôdô, Biztosított, Kedvezményezett javára – egyoldalúan kogens szabályok szerint kezeli.
1.3. A Biztosító
Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. (1091 Budapest, Üllôi út 1.).
1.4. Belépés a szerzôdésbe
Amennyiben a szerzôdést nem a Biztosított kötötte,
a Biztosított a Biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal
a szerzôdésbe beléphet; a belépéshez a Biztosító hozzájárulása nem szükséges. A belépéssel a Szerzôdô felet terhelô kötelezettségek összessége a Biztosítottra száll át, a belépés csak a Biztosítóval történt közléssel hatályosul.
Amennyiben a Biztosított belép a szerzôdésbe, a folyó biztosítási idôszakban esedékes díjakért a Biztosított a Szerzôdô féllel egyetemlegesen felelôs, de köteles a belépô új Szerzôdô a korábbi fél költekezéseit is megtéríteni.
2. A SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE
2.1. A Szerzôdô a biztosítási szerzôdést fokozott biztonságú elektronikus ajánlattal kezdeményezi. Elektronikus ajánlatnak minôsül a Biztosító vagy az általa ilyen internetes kötési móddal biztosítás közvetítésére megbízott függô-, illetve független biztosításközvetítô által az Internet hálózatán mûködtetett a Biztosítóval egyenes kapcsolatban álló portálon a jelen biztosítás feltételeinek elfogadására utalással felvett ajánlat, amennyiben az elektronikus ajánlattétel során a
portál lehetôséget kínál a biztosítási szerzôdés teljesítésének megkezdéséhez és ehhez a Szerzôdô kifejezetten hozzájárul és igazolható, hogy a szabályzatot a Szerzôdô az ajánlat megtétele elôtt megismerte.
2.2. A Biztosító jogosult az ajánlatot az ajánlattételtôl –, illetve, amennyiben az ajánlat alkusz közvetítésével vagy távértékesítéssel történik, a Biztosító valamely szervezeti egysége, vagy a Biztosító képviselôje részére történt átadásától, elektronikus ajánlatoknál a Biztosító
nyilvántartórendszereibe történô beérkezéstôl – számított 15 napos határidôn belül elbírálni.
AI–SZ–140313 1
2.3. A biztosítási szerzôdés létrejön, ha a Biztosító az ajánlatot e 15 napos kockázatelbírálási határidôn belül elfogadja.
A Biztosító a szerzôdésrôl biztosítási fedezetet vállaló dokumentumot (továbbiakban:kötvény) állít ki, melyet a Szerzôdônek megküld. A Biztosító a kötvényt és a
szabályzatot elektronikus formában a fokozott biztonságú elektronikus ajánlattételi felületen a Szerzôdô által megadott e-mail címre csatolmányként küldi meg.
2.4. Ha a kötvény a Szerzôdô fél ajánlatától eltér, és az eltérést a Szerzôdô fél a dokumentum kézhezvételét követôen késedelem nélkül nem kifogásolja, a szerzôdés a kötvény szerinti tartalommal jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a Biztosító az eltérésre a Szerzôdô fél figyelmét a dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerzôdés az ajánlat tartalmának megfelelôen jön létre.
2.5. Ha a Biztosító az ajánlatot a fentiekben meghatározott határidôn belül visszautasítja, az ezen idôszak alatt bekövetkezett károkért helytállni nem tartozik, feltéve hogy az ajánlat egyedi elbírálásnak szükségességére a Szerzôdô figyelmét felhívta, és az a fedezet jellege, vagy kockázatviselés körülményei alapján nyilvánvaló. A biztosítási ajánlat aláírásakor fizetett elsô biztosítási díjat az ajánlat visszautasítása esetén a Biztosító kamatok nélkül visszafizeti. A díj esetleges határidôn túli visszafizetése a Biztosító kockázatvállalását nem befolyásolja.
2.6. Ha a Biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerzôdés lényeges kérdésben eltér a Biztosító általános szerzôdési feltételétôl, a Biztosító a szerzôdés létrejöttétôl számított tizenöt napon belül javasolhatja, hogy a szerzôdést az általános szerzôdési feltételeknek megfelelôen módosítsák. Ha a Szerzôdô fél a javaslatot nem fogadja el, vagy arra tizenöt napon belül nem válaszol, a Biztosító az elutasítástól vagy
a módosító javaslat kézhezvételétôl számított tizenöt napon belül a szerzôdést harminc napra írásban felmondhatja, feltéve, hogy erre a módosításkor a figyelmet felhívta.
2.7. Ha a Biztosító a szerzôdéskötés után szerez tudomást
a szerzôdést érintô lényeges körülményekrôl vagy azok változásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentôs növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstôl számított tizenöt napon belül javaslatot tehet a szerzôdés módosítására, vagy a szerzôdést harminc napra írásban felmondhatja.
Ha a Szerzôdô fél a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvételétôl számított tizenöt napon belül nem válaszol, a szerzôdés a módosító javaslat közlésétôl
számított harmincadik napon megszûnik, ha a Biztosító erre a következményre a módosító javaslat megtételekor a Szerzôdô fél figyelmét felhívta.
2.8. Ha a szerzôdés egyidejûleg több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a biztosítási kockázat jelentôs megnövekedése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a Biztosító 2.7. pontban meghatározott jogait
a többi vagyontárgy vagy személy vonatkozásában nem gyakorolhatja.
2.9. Az ajánlat megtételétôl a kockázatelbírálási határidô leteltéig az ajánlattevôt ajánlati kötöttség terheli.
3. A KOCKÁZATVISELÉS KEZDETE, A SZERZŐDÉS HATÁLYA, DÍJFIZETÉSE, MEGSZŰNÉSE
3.1. Jelen biztosítás díja egy biztosítási idôszakra vonatkozik és egy összegben, a biztosítási ajánlat megtételekor esedékes és bankkártyás fizetéssel, illetve átutalással és banki lehívással teljesíthetô. A díjnak legkésôbb a kockázatviselés kezdetét követô 30. napig be kell érkeznie a Biztosítóhoz, ennek hiányában – a Biztosító díjfizetésre vonatkozó felszólításának eredménytelenségét követôen – a szerzôdés az ajánlattételt
követô 30. napon a kockázatviselés kezdetére visszamenôleges hatállyal megszûnik.
3.2. A Biztosító kockázatviselésének kezdete az elektronikus ajánlattétel napját követô nap 0:00 órája feltéve, hogy az ajánlat a Biztosítóhoz beérkezik, és a szerzôdés létrejön.
3.3. A szerzôdés létrejöttét követôen azonban a Biztosító 15 napos várakozási idôt tûz ki, amelyen belül bekövetkezett biztosítási eseményekre a Biztosító nem köteles a bekövetkezett kárt megtéríteni. Ha a kár bekövetkezik a várakozási idôn belül,
a Biztosító a díjat visszafizeti.
3.4. A biztosítás határozatlan idôtartamra jön létre. A biztosítás technikai kezdete a kockázatviselés kezdetét követô hónap elsô napja mely egyben a biztosítási évforduló is.
3.5. Biztosítási esemény bekövetkezése miatt történô szerzôdés megszûnés esetén, a Biztosítót a teljes biztosítási évre járó díj megilleti.
3.6. A Szerzôdônek a biztosított vagyontárgyhoz fûzôdô vagyoni érdekének megszûnése esetén, az érdekmúlás napjáig
járó arányos díj illeti meg a Biztosítót. Az érdekmúlás következményei nem alkalmazhatók, ha az kizárólag a tulajdonjog átszállásának következménye és a vagyontárgy más jogcímen már eddig is az új tulajdonos birtokában volt. A szerzôdést ebben az esetben a tudomásszerzésétôl számított 30 napon belül bármelyik fél felmondhatja.
3.7. Díj-nemfizetés: Ha az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a Biztosító – a következményekre történô figyelmeztetés mellett – a Szerzôdô felet a felszólítás
elküldésétôl számított harminc napos póthatáridô tûzésével a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridô eredménytelen elteltével a szerzôdés az esedékesség napjára visszamenô hatállyal megszûnik, kivéve, ha a Biztosító a díjkövetelést
késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti, vagy díjhalasztást ad.
3.8. Ha az esedékes díjnak csak egy részét fizették meg, és a Biztosító a díjfizetési kötelezettség elmulasztására a póthatáridô megadásával eredménytelenül hívta fel a Szerzôdô felet a befizetés kiegészítésére, a szerzôdés
változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díjjal arányos idôtartamra marad fenn.
3.9. Amennyiben a szerzôdés az 3.7. és 3.8. pontban írt módon a díj nem fizetésével szûnne meg a Biztosító bírósági úton a biztosítási idôszak végéig járó teljes díj megfizetését követelheti a díjperléssel, mivel a díjrészletek elmaradása a teljes éves díjat esedékessé teszi.
3.10. Abban az esetben, ha a szerzôdés az 3.7. és 3.8. pontban írt módon, a folytatólagos díj meg nem fizetése következtében szûnt meg, a Szerzôdô fél a megszûnés napjától számított 120 napon belül írásban kérheti a Biztosítót a kockázatviselés
2
helyreállítására. A Biztosító a reaktiválási kérelmet nem köteles elfogadni, de az elutasításról 15 napon belül nyilatkozni köteles.
A reaktiválási kérelem elfogadását a korábban esedékes díjak megfizetésétôl teheti függôvé. A Biztosító a díjak megfizetése után a biztosítási fedezetet a megszûnt szerzôdés feltételei szerint állítja helyre.
3.11. A felek megállapodhatnak fél éves díjfizetési gyakoriságban is. Féléves díjfizetési gyakoriságot abban az esetben lehet választani, ha a szerzôdéskötésnél alkalmazott elektronikus felület lehetôvé teszi. A második vagy további díjrészlet díjfizetési, esedékességi és díj-nem fizetéssel kapcsolatos megszûnési szabályozása megegyezik az elsô díjnál ismertetett feltételekkel.
3.12. Díjfizetés: A folytatólagos biztosítási díj annak az idôszaknak az elsô napján esedékes, amelyre a kockázatviselés szól, a
díj illetve díjrészlet befizetésének módja bankon keresztüli utalással, bankkártyával, éves gyakoriság szerint történik. A díjfelszólítóban megadott póthatáridô lejártát követô nap elteltével a szerzôdés és ezzel együtt a Biztosító kockázatviselése is megszûnik az esedékesség napjára visszamenôleges hatállyal, ha addig a hátralékos díjat nem fizették meg. A Biztosító az évfordulós elszámolásnál az adott szerzôdésen lévô befizetést elszámolja a következô
évi díjakra. A törölt szerzôdésen lévô túlfizetést a Biztosító visszautalja a Szerzôdô részére.
4. A BIZTOSÍTÁS DÍJA
Az elsô díj a biztosítási a szerzôdés létrejöttének napján esedékes, kivéve, ha:
• a felek halasztott elsô díjfizetésben állapodtak meg, ebben az esetben a biztosítás elsô díját a halasztásban megállapított esedékesség idôpontjában kell megfizetni, vagy ha
• a kockázatviselés kezdetének idôpontja nem az ajánlat aláírásának hónapjába esik, akkor az elsô díj a Biztosító kockázatviselése kezdetének napján esedékes.
A Biztosító jogosult arra, hogy a biztosítási díj és az önrészesedés módosítására javaslatot tegyen – évente elôre meghirdetett mértékben – a következô biztosítási évre vonatkozó hatállyal. A módosított díjról és önrészesedésrôl szóló értesítést a Biztosító a biztosítási évforduló elôtt legalább 60 nappal írásban megküldi a Szerzôdônek.
Ha a Szerzôdô nem fogadja el a díjmódosítást, a szabályzat értelmében joga van a biztosítást a feltételek 14. pont szerint felmondani.
5. A BIZTOSÍTÓ MENTESÜLÉSE, KÁRMEGELŐZÉS ÉS KÁRENYHÍTÉS
5.1. Mentesül a Biztosító a vállalt kockázatok körébe tartozó károk megtérítése alól, amennyiben bizonyítja, hogy azt a Biztosított (Szerzôdô), vagy a vele közös háztartásban élô hozzátartozója, illetôleg a Biztosított gazdálkodó szervezet vezetôje, a biztosított vagyontárgy kezelésével megbízott alkalmazottja, vagy megbízottja, tagja, illetôleg szerve jogellenesen és szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta.
a) szándékos károkozásnak tekinthetô az esemény különösen, ha az szándékos bûncselekmény, vagy annak kísérlete során keletkezett,
b) A jelen szabályzat alapján súlyosan gondatlanul okozottnak minôsül a töréskár, különösen ha:
• a jármûvet az 5.1. pontban felsorolt személyek, illetve – amennyiben a jármûvet az elôbb jelzett személyek engedélyével használták – más személy az adott kategóriára érvényes gépjármûvezetôi engedély nélkül, elmulasztott orvosi vizsgálat miatt lejárt gépjármûvezetôi engedéllyel, 0,5 ezreléket elérô alkoholos, illetve 0,25 mg/l értéket elérô légalkohol szint vagy kábítószeres befolyásoltság állapotában vezette,
• a gépjármûvet a forgalmi engedélyben meghatározott értékhez képest túlterhelték, vagy üzemeltetését, vontatását szakszerûtlenül végezték,
• töréskár esetén a gépjármû a káresemény idôpontjában súlyosan elhanyagolt, a gépjármû mûszaki vizsga elôírásainak nem megfelelô állapotban volt (különösen a fék, a kormány, a futómû és a gumiabroncsok),
• a tûzrendészeti elôírásokat súlyosan megsértették,
• a tûz- és robbanáskár a hatósági engedély nélkül átalakított jármûben az átalakítással okozati összefüggésben keletkezett,
c) Súlyosan gondatlanul okozottnak tekinthetôk a
b) pontban említett esetek akkor is, ha azokról az elsô bekezdésben felsorolt személy nem tudott, de kellô körültekintéssel tudnia kellett volna.
d) Ha a Szerzôdô vagy Biztosított a 10. pontban leírtakat elmulasztja és az a kockázat elvállalása szempontjából egyébként jelentôs és a kárral okozati összefüggésben van a Biztosító kötelezettsége nem áll be.
További korlátozások az egyes biztosítási elemeknél találhatók.
Jelen biztosítás értelmében nem minôsül mentesülési oknak a gépjármûvezetôi engedély nélküli vezetés, ha
a) a Biztosított (Szerzôdô) vagy hozzátartozója, továbbá a gépjármûvezetôi képzésre, vizsgáztatásra használt gépjármûvet vezetô személy nem rendelkezett gépjármûvezetôi engedéllyel, de annak megszerzése
érdekében folytatott gyakorlás (vizsga) során következett be a kár, feltéve, hogy a gépjármûvezetés (vizsgáztatás) hatóság által engedéllyel ellátott oktató (vizsgáztató) felügyelete mellett történt,
b) a gépjármûvet az elmulasztott orvosi vizsgálat miatt lejárt vezetôi engedéllyel vezették, de azt a káresemény után 30 napon belül, változatlan feltételekkel meghosszabbították. Indokolt akadályoztatás
(pl. személysérülés, kórházi ápolás stb.) esetén e 30 napos határidôt az akadály megszûnésétôl kell számítani.
5.2. A Biztosító mentesül a károk megtérítése alól, ha az
5.1. bekezdésben megjelölt személyek kárenyhítési vagy kármegelôzési kötelezettségüknek nem tesznek eleget.
A Szerzôdô és a Biztosított köteles a kárt a tôle elvárható módon megelôzni illetve enyhíteni, továbbá a helyreállítás során a Biztosító kárenyhítési, kármegelôzési célú utasításait betartani. A kármegelôzés érdekében a Szerzôdô és a Biztosított köteles a jármû kulcsait oly módon tárolni, hogy ahhoz illetéktelenek ne férhessenek hozzá.
5.3. Mentesül a Biztosító, illetve szolgáltató partnere a károk kifizetése alól, ha a Biztosított a biztosítási esemény bekövetkeztét nem, vagy nem a feltételben meghatározott idôtartam alatt jelenti be, a szükséges felvilágosításokat nem adja meg és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak.
3
5.4. Mentesül a Biztosító akkor is, ha a biztosítási esemény bekövetkezte után a biztosított vagyontárgy állapotában a Biztosított a szabályzat által megállapított határidôn belül változtat és nem csak annyiban, amennyiben ez a kárenyhítéshez szükséges.
Amennyiben a megengedettnél nagyobb mérvû változtatás következtében a Biztosító számára fizetési kötelezettsége elbírálása szempontjából lényeges körülmények tisztázása lehetetlenné vált, kötelezettsége nem áll be.
6. KIZÁRÁSOK
A Biztosító kockázatviselése egyetlen biztosítási elem esetén sem terjed ki az olyan károkra, amelyek:
• háborús, polgárháborús eseményekkel, sztrájkkal, tüntetéssel, bármiféle egyéb tömegmegmozdulással közvetlen, vagy közvetett okozati összefüggésbe hozhatóak,
• verseny, vagy arra való felkészülés során,
• sugárzó anyagok és termékek hatására, vagy a sugárzás károsító hatásának megszüntetése céljából tett intézkedések következtében,
• a káresemény idôpontjában a jármûtôl elkülönítve (le-, illetve kiszerelve, vagy tartalékként) tárolt jármûalkatrészekben, tartozékokban,
• környezetszennyezés hatására következtek be,
• bármely kárügyben felmerülô sérelemdíjra,
• amelyek bármely biztosítási elem fedezetébe nem vont eseménybôl eredô következményi károk, akkor sem, ha a következmény egyébként valamely alapbiztosítási esemény fogalmának megfelelne. Kivéve, ha a biztosítás ezzel ellentétben következményi fedezetet vállal.
7. A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS FELMONDÁSA
A határozatlan idôtartamú biztosítási szerzôdés a biztosítási év végére a Szerzôdô vagy a Biztosító által írásban felmondható. Felmondás esetén a nyilatkozatnak az évfordulót megelôzôen legalább 30 nappal kell a másik félhez megérkezni.
8. A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS MEGSZÜNTETÉSE
A felek írásba foglalt közös megegyezésével a biztosítási szerzôdést bármikor megszüntethetik.
Megszûnik az All-In Gépjármûbiztosítások szerzôdés a biztosítási esemény napján is, ha az annak során
megrongálódott gépjármû helyreállítása nem gazdaságos, vagy mûszakilag megoldhatatlan illetve, ha az megsemmisült, vagy ellopták és nem került meg. A totálkár kifizetése esetén akkor is megszûnik a szerzôdés, ha a jármûvet ezt követôen helyreállították a kár bejelentésének elmulasztása a közlési kötelezettség megsértésének következményeivel jár. Ilyenkor csak új ajánlattal lehet biztosítási szerzôdést ismét létrehozni.
9. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
• Amennyiben egy biztosítási esemény következtében a Biztosító casco Biztosítottjainak az összesített szolgáltatási összege a 200 millió forintot meghaladja, akkor az egyes szolgáltatási összegek olyan arányban kerülnek térítésre, hogy az együttes összeg a 200 millió forintot nem haladhatja meg.
A számítás kárarányosan történik, azaz a 200 millió forint és a Biztosító casco Biztosítottjainak egy biztosítási eseménybôl felmerülô összesített szolgáltatási igényének arányában. Ha a Biztosított a jelen szabályzatban meghatározott idôpontnál késôbb jelenti be szolgáltatás
iránti igényét, akkor a Biztosító legfeljebb a 200 millió Ft és a már kifizetett károk közötti különbség erejéig köteles helytállni.
• A biztosítási szerzôdésbôl eredô igények egy év alatt évülnek el.
• A biztosítás valamennyi feltételének, ajánlatának fogalmai a hétköznapi szóhasználatnak megfelelô tartalommal kerülnek alkalmazásra.
• Amennyiben a Biztosító a kárt megtérítette, ôt illetik meg azok a jogok, amelyek a Biztosítottat illették meg a kárért felelôs személlyel szemben, kivéve, ha a kárért felelôs személy a Biztosítottal közös háztartásban élô hozzátartozó.
• A Biztosító nem érvényesíti visszakövetelési jogát, ha a jármûvet a káreset bekövetkeztekor a Biztosított engedélyével használták, kivéve, ha:
a) a jármûvet 0,5 ezreléket elérô alkoholos, illetve 0,25 mg/l értéket elérô légalkohol szint vagy
kábítószeres befolyásoltság állapotában, vagy érvényes gépjármûvezetôi engedély nélkül vezették, illetve, ha a kárt jogellenesen és szándékosan okozták,
b) a bekövetkezett káresetért olyan személy felelôs, akit a biztosított jármûvel kapcsolatos javítással, karbantartással, ôrzéssel, vagy egyéb szolgáltatások elvégzésével bíztak meg, és a munkát nem a Biztosított mûhelyében (telephelyén) végezték (pl. javító, próbaút stb.)
• A Biztosító adatai
Biztosító neve: Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.
Társasági formája: Zártkörûen mûködô Részvénytársaság
Biztosító székhelye és címe: 1091 Budapest, Üllôi út 1. Székhelyének állama: Magyarország
Felügyeleti szerve: Magyar Nemzeti Bank (MNB)
1054 Budapest
Szabadság tér 8–9.
• Panaszkezelés
Az Ügyfél jogosult a Biztosító magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban (személyesen, telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus levélben) közölni. A Biztosító
„Panaszkezelési szabályzata” elérhetô és megtekinthetô ügyfélszolgálati irodáiban és a Biztosító honlapján: www. aegon.hu/elerhetosegek/panaszkezelesi-szabalyzat.html
Központi Panasziroda: 1813 Budapest, Pf. 245. E-mail: ugyfelszolg@aegon.hu
Online panaszbejelentés: www.aegon.hu/panaszbejelentes/panaszbejelentes.html
• Jogorvoslati lehetôségek
– A szerzôdés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszûnésével, továbbá
4
szerzôdésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén a Magyar Nemzeti Bank mellett mûködtetett Békéltetô Testületnél eljárás kezdeményezhetô, kivéve, ha felelôsségbiztosítás károsultja a panaszos.
Levelezési cím: Magyar Nemzeti Bank
1525 Budapest, BKKP Pf. 172.
– Fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezhetô a felügyeleti szervnél.
Levelezési cím: Magyar Nemzeti Bank
1534 Budapest BKKP Pf. 777.
E-mail cím: ugyfelszolgalat@mnb.hu
– Pénzügyi fogyasztói jogvita eredménytelensége esetén az ügyre hatáskörrel és illetékességgel rendelkezô bírósághoz lehet fordulni.
• A szerzôdés nyelve magyar. A Szerzôdô kérésére a Biztosító vállalhatja, írásbeli vállalása esetén pedig köteles idegen nyelven elkészíteni és átadni a szükséges
okiratokat, de az iratok magyar nyelvû szövege tekinthetô a hiteles szövegnek.
10. A BIZTOSÍTOTT KÖZLÉSI ÉS VÁLTOZÁS BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE
A Szerzôdô és a Biztosított a szerzôdéskötéskor és kárbejelentéskor köteles a Biztosítóval a valóságnak megfelelôen, hiánytalanul közölni a biztosítás elvállalása és a káresemény ellenôrzése szempontjából lényeges minden
olyan körülményt, amelyeket ismert vagy ismernie kellett, és amelyekre a Biztosító írásban kérdést tett fel.
A közlésre, illetôleg változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a Szerzôdô felet és a Biztosítottat: egyikük sem védekezhet olyan körülmény vagy változás nem tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a Biztosítóval közölni, vagy neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett és a közlésre, illetve bejelentésre köteles lett volna.
Amennyiben a Szerzôdô és a Biztosított személye nem azonos, úgy a Szerzôdô köteles tájékoztatni a Biztosítottat a biztosítási szerzôdés tartalmáról, illetve minden, a biztosítási szerzôdéssel kapcsolatos változásról.
Az adatok valóságtartalmáért – beleértve a kárigényeket is – a Szerzôdô és a Biztosított is felelôs. A közölt adatok ellenôrzését a Biztosító részére lehetôvé kell tenni.
A Biztosító ellenôrzési lehetôsége a Szerzôdôt és Biztosítottat a közlési kötelezettség alól nem mentesíti.
A Szerzôdô (Biztosított) köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülmények változását a Biztosítónak a változás bekövetkezését követô 8 napon belül, írásban bejelenteni.
Lényegesnek tekinthetô mindaz a körülmény, amelyre vonatkozóan a biztosítási ajánlaton adat szerepel, akár kérdésre válaszolva, akár nyilatkozatként, különösen az alábbiak:
a) A Szerzôdô és Biztosított lakhelyének, székhelyének változása,
b) a gépjármû forgalmi rendszámának, alvázszámának, motorszámának, illetve a felépítmény jellegének hatósági engedéllyel – vagy anélkül – történô megváltoztatása,
c) a gépjármû kulcsainak, távirányítójának elvesztése, megrongálódása, illetve azokról másolat készítése,
d) az ajtózárak, kormányzár cseréje,
e) a gépjármû vagyonvédelmi rendszerében bekövetkezett változás,
f ) a biztosított vagyontárgyra ugyanolyan kockázatra további biztosítás kötése,
g) gazdálkodó szervezet esetén a változás-bejelentési kötelezettség körébe tartozik átalakulásának, felszámolási-, csôd- vagy végelszámolási eljárása megindulásának bejelentése,
h) a gépjármû tulajdonjogának megváltozása (forgalmi engedély, adásvételi, ajándékozási szerzôdés bemutatásával),
i) a gépjármû feletti rendelkezési jog vagy tulajdonjog bármilyen korlátozása, megterhelése,
j) a gépjármû forgalomból való végleges vagy ideiglenes kivonása.
A Biztosítónak jogában áll a módosítás végrehajtásával egyidejûleg a biztosítási díjat vagy a feltételeket a változásnak megfelelôen módosítani, a Szerzôdô a módosítás elfogadását írásban jelzi, ennek hiányában a biztosítási szerzôdés a 30. napon megszûnik, de erre a módosítás közlésekor fel kell hívni a figyelmet.
A kockázat jelentôs megváltozása esetén a szerzôdést 15 napon belül felmondhatja a Biztosító.
A közlésre, illetôleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy
az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a szerzôdéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a kár bekövetkezésénél.
11. A BIZTOSÍTOTT ÁLTALÁNOS KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE
A biztosítási eseményt a legrövidebb idôn, de legkésôbb a tudomásszerzéstôl számított 5 napon belül be kell jelenteni a Biztosítónak és lehetôvé kell tenni a kárbejelentés tartalmának ellenôrzését. A bejelentést minden esetben írásban is rögzíteni kell.
A jármûben keletkezett tûz- vagy robbanáskárt a tûzrendészeti hatóságnál, a lopás-, rabláskárt pedig a rendôrségen is be
kell jelenteni. A vad által okozott kárt a területileg illetékes vadgazdálkodási társaságnak is be kell jelenteni.
A Biztosított a kárfelvételig, legkésôbb azonban a bejelentéstôl számított öt nap elteltéig köteles a sérült jármûvet változatlan állapotban tartani, azon csak annyiban változtathat, amennyi
a kárenyhítéshez és a további károk elhárításához szükséges. Amennyiben a kárfelvételre az öt napos határidôn belül a Biztosított érdekkörében felmerült okból nem kerülhetett sor (pl. a Biztosított vagy a javító akadályoztatása) a Biztosított
az öt nap letelte után is köteles a sérült jármûvet az elmaradás okának elhárításától és bejelentésétôl számított további
5 napig változatlan állapotban tartani.
A Biztosítottnak a kárigény elbírálásához a következô igazoló iratokat kell a Biztosítónak bemutatnia:
• a biztosítási-kötvényt és a díjfizetésrôl szóló igazolást,
• a jármûvet vezetô személy káridôpontban érvényes vezetôi engedélyét,
5
• a forgalmi engedélyt vagy a forgalomban-tartási engedélyt,
• a jármû törzskönyvét,
• szabálysértési vagy büntetôeljárás esetén a határozatot, ítéletet,
• lopáskár esetén a rendôrségi feljelentést, továbbá a nyomozást megszüntetô határozatot, igazolást,
• tûz- vagy robbanáskár esetén az elsôfokú tûzrendészeti hatóság bizonyítványát,
• minden egyéb iratot, amelyet a Biztosított a kárigény elbírálásához, továbbá a jogosultság, a biztosítási esemény és a kárösszeg megállapításához szükségesnek tart.
• A Biztosított köteles tájékoztatni a Biztosítót, ha a kár idôpontjában a vagyontárgyra más Biztosítónál is rendelkezik biztosítással és köteles hozzájárulni ennek ellenôrzéséhez.
A Biztosító annyiban nem köteles helytállni, amennyiben a Biztosított késve, vagy nem tett eleget jelen feltételekben szereplô bejelentési kötelezettségének, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak,
Amennyiben az adott All-In Gépjármûbiztosítások szerzôdés lopáskár fedezetet biztosít, lopáskár esetén ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár bejelentése után megkerült –, függetlenül attól, hogy a kárt a Biztosító kifizette-e vagy sem
– a Biztosított köteles e tényt a tudomásszerzéstôl számított 2 munkanapon belül jelenteni a Biztosítónak.
12. A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉGE
12.1. A Biztosító csak a jelen szerzôdés hatálya alatt, és a jelen szerzôdésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkért áll helyt.
A Biztosító szolgáltatása a Biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésében (kárbiztosítás), a Biztosított részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében vagy a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésében (összegbiztosítás) áll.
A Biztosító kárbiztosítás esetén a kifizetésnél levonja minden esetben a bármely más biztosítás, vagy bármely más cselekmény alapján a megtérült összeget, függetlenül a
megtérülés jogcímétôl és minden esetben levonja a biztosított vagyontárgy maradványértékét. Több biztosítási szerzôdés esetén – akár más Biztosítónál akár az Aegon Biztosítónál áll fenn a kár csak egyszeresen térülhet meg.
12.2. A Biztosító vagy megbízottja köteles a sérült jármûvet a kárbejelentéstôl számított 5 napon belül megszemlézni, szükség esetén pótszemlét tartani és a károkat rögzíteni.
12.3. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéstôl számított 30. napon esedékes. Ha a Biztosított igazoló iratot tartozik bemutatni (1.11.4. pont szerint), úgy a 30 napos határidô attól a naptól számítandó, amikor az utolsó, a kár elbírálásához szükséges irat a Biztosítóhoz megérkezett.
12.4. Lopáskár esetén, ha a vagyontárgy nem került meg, a kárösszeg a nyomozást megszüntetô, felfüggesztô
határozatnak a Biztosító kárrendezési egységéhez való megérkezését, vagy a vádemelésrôl való értesülést követô 30. napon esedékes.
12.5. Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár megtérítése után megkerül, a Biztosított köteles azt a Biztosítónak bejelenteni, és egyben azt is, ha a vagyontárgyra igényt tart és visszafizeti a kárösszeget, illetôleg annak a lopáskárral összefüggésben szükségessé vált, a Biztosító által jóváhagyott helyreállítási költségével – csak az egyébként meglévô kockázati elemek alapján térítendô – csökkentett összegét.
12.6. A Biztosító a szolgáltatását kizárólag a Magyarországon történô javítás, helyreállítás, pótlás erejéig nyújtja és a törvényes belföldi fizetôeszközben téríti meg.
12.7. A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható.
A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a vagyontárgy helyreállításával kapcsolatban felmerült áfa megtérítésére akkor sem, ha azt a Biztosított jogosult az adójából levonni, illetve visszaigényelheti.
13. ÖNRÉSZESEDÉS
13.1. A Biztosító szolgáltatása biztosítási eseményenként a Különös Feltételekben meghatározottak szerint önrészesedés levonásával kerül kifizetésre – kivéve a balesetbiztosítási
eseményeket –, azaz az ajánlaton vállalt önrészesedés összegét a kárból biztosítási eseményenként a Biztosított maga viseli.
13.2. Az önrészesedés alatti károkat a Biztosító nem téríti meg.
13.3. A választható önrész mértéke és minimális összege a biztosítás egyes elemeinek Különös Feltételeinél kerül meghatározásra.
14. A BIZTOSÍTÓ TITOKTARTÁSI KÖTELEZETTSÉGE
14.1. A Szerzôdô/Biztosított a szerzôdés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a Biztosító a szerzôdés körében adatait kezelje, és a biztosítókról és a biztosítókról és a biztosítási tevékenységrôl szóló 2003. évi LX. törvény (továbbiakban Bit) 155–159. §-ai alapján azokat jogszerûen harmadik személynek átadja.
A Biztosító a 2003. évi LX. törvény (Bit.) 161/A §-ában és a jelen szerzôdésben foglalt felhatalmazás alapján, az általa szervezett veszélyközösség érdekeinek megóvása érdekében
– a jogszabályokban foglalt vagy szerzôdésben vállalt kötelezettségeinek teljesítése során a szolgáltatásoknak és szerzôdésnek megfelelô teljesítése, a biztosítási szerzôdésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából – megkereséssel fordulhat más Biztosítóhoz az általa kezelt,
a Bit-ben meghatározott ágazatokhoz tartozó szerzôdésben rögzített adatok részére történô kiadása érdekében.
A Biztosító ezen adatokat a Bit-ben meghatározott idôtartamon át kezeli. A Szerzôdô/Biztosított a Biztosító által megkeresés útján megszerzett és kezelt Bit. szerinti adatokról tájékoztatást kérhet.
6
14.2. A Biztosító a személyes adatokat a szerzôdés részét képezô, a Szerzôdô és a Biztosított aláírásával elfogadott „Tájékoztatás és nyilatkozat az adatkezelésrôl” okirat figyelembevételével kezeli. A Biztosító a személyes adatokat a biztosítási szerzôdés fennállásának idején, valamint azon idôtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthetô. Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplô adatokat az adattovábbítástól számított 5 év elteltével, az egészségügyi adatokat vagy az adatvédelmi törvény szerinti különleges adatokat 20 év elteltével törölni kell.
14.3. Biztosítási titok minden olyan – államtitoknak nem minôsülô
–, a Biztosító rendelkezésére álló adat, amely az egyes ügyfeleknek személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a Biztosítóval kötött szerzôdéseire vonatkozik.
• Az ügyfél egészségi állapotával összefüggô adatokat a Biztosító a törvényben meghatározott célokból, az
egészség ügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezelésérôl szóló 1997. évi XLVII. törvény rendelkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti, a hozzájárulást a Biztosító az ajánlat aláírásával egyidejûleg szerzi be.
• A Biztosító ügyfeleinek azon biztosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerzôdéssel, létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerzôdés megkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerzôdésbôl származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy az e törvény által meghatározott egyéb cél lehet.
• Az elôzô bekezdésben meghatározott céltól eltérô célból végzett adatkezelést a Biztosító csak az ügyfél elôzetes hozzájárulásával végezhet, a hozzájárulást a Biztosító az ajánlat aláírásával egyidejûleg szerzi be. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható elôny.
• A biztosítási titok tekintetében, idôbeli korlátozás nélkül
– ha törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a Biztosító tulajdonosait, vezetôit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a Biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak.
14.4. A Biztosító ügyfelei biztosítási titkát csak a törvény illetve az ügyfél hozzájárulása esetén adhatja át. A törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn:
a) a feladatkörében eljáró Felügyelettel,
b) a folyamatban levô büntetôeljárás keretében eljáró nyomozó hatósággal és ügyészséggel, továbbá az általuk kirendelt szakértôvel,
c) büntetôügyben, polgári ügyben, valamint a csôdeljárás, illetve a felszámolási eljárás ügyében eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértôvel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval,
d) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzôvel, továbbá az általa kirendelt szakértôvel,
e) az adóhatósággal szemben, ha adóügyben, az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatározott körben nyilatkozattételi kötelezettség, illetve, ha biztosítási szerzôdésbôl eredô adókötelezettség alá esô kifizetésrôl törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli.
f ) a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal,
g) a Biztosítóval, a biztosításközvetítôvel, a szaktanácsadóval, a harmadik országbeli Biztosító, független biztosítás közvetítô vagy szaktanácsadó magyarországi képviseletével, ezek érdekképviseleti szervezeteivel, illetve a biztosítási, biztosításközvetítôi, szaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos versenyfelügyeleti feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal,
h) a feladatkörében eljáró gyámhatósággal,
i) az egészségügyrôl szóló 1997. évi CLIV. törvény 108. §
(2) bekezdésében foglalt egészségügyi hatósággal,
j) a külön törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos információ gyûjtésre felhatalmazott szervvel,
k) a viszontbiztosítóval, valamint közös kockázatvállalás (együttbiztosítás) esetén a kockázatvállaló biztosítókkal,
l) az állományátruházás keretében átadásra kerülô biztosítási szerzôdési állomány tekintetében az átvevô biztosítóval,
m) a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges adatok tekintetében a Kártalanítási Számlát kezelô szervezettel, az Információs Központtal, a Kártalanítási Szervezettel és a kárrendezési megbízottal,
n) a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzôvel,
o) a feladatkörében eljáró alapvetô jogok biztosával,
p) a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal,
q) a Bit. 161/A–161/C. §-ának hatálybalépését követôen a biztosító által szervezett veszélyközösség érdekeinek
megóvása érdekében történô megkeresés keretén belül a jogosultsággal rendelkezô megkeresô biztosítóval
szemben, ha az a)–j) és q) pontban megjelölt szerv vagy személy a biztosítóhoz olyan írásbeli megkereséssel fordul, amely tartalmazza a szerzôdô nevét vagy a biztosítási szerzôdés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját, azzal, hogy a k)–m) és o)–p) pontban megjelölt szerv vagy személy kizárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles megjelölni. A cél és a jogalap igazolásának minôsül az adat megismerésére jogosító jogszabályi rendelkezés megjelölése is.
14.5. A nyomozó hatóság, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálat részére akkor is köteles haladéktalanul tájékoztatást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet,
• kábítószer-kereskedelemmel,
• terrorizmussal,
• illegális fegyverkereskedelemmel, vagy
• a pénzmosás bûncselekményével függ össze.
14.6. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve
a biztosítási szerzôdésben nevesített jogosult is gyakorolhatja.
14.7. Az ajánlat aláírásával a Szerzôdô/Biztosított felmenti az orvosi titoktartás alól egyrészt a kezelô és vizsgáló orvosokat, egészségügyi intézményeket, másrészt a társadalombiztosítási igazgatási szerveket azon – az egészségi állapottal, fennálló
és korábbi betegségekkel, balesetekkel, esetleges halál bekövetkeztével összefüggô – adatoknak a Biztosító részére
7
való továbbítása tekintetében, amelyek a Biztosító számára
a kockázat vagy a szolgáltatási igény elbírálásához szükségesek.
14.8. Ha a Szerzôdô/Biztosított a biztosítási szerzôdés szempontjából lényeges körülmények vonatkozásában a titoktartási kötelezettség alól a kezelôorvosokat nem
menti fel, de a szerzôdés létrejött, úgy a Biztosító annyiban mentesül a fizetési kötelezettség alól, amennyiben emiatt a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak.
15. KÜLFÖLDÖN BEKÖVETKEZETT KÁROK ESETÉN NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁSOK
Külföldrôl hívható Információs Vonal hívószáma:
00-36/1/477-4800
Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Call Center
Mûködési ideje:
• Munkanapokon 8–18 óráig hívható
• Munkaidôn kívül üzenetrögzítô áll rendelkezésre.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az alábbi Különös feltételek közül kizárólag azok vonatkoznak az Ön All-In Gépjármûbiztosítások meglévô biztosítási szerzôdésére, amely biztosítási termékekre elôzetesen a Biztosítónál szerzôdést kötött. A különös feltételekben szabályozottak minden esetben együttesen alkalmazandóak az Általános feltételekben szabályozottakkal.
8
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Gépjármű-törés összegbiztosítás
1. BIZTOSÍTOTT
Az All-In Gépjármûbiztosítások Általános Feltételeiben meghatározott személy.
2. A BIZTOSÍTÁS TERÜLETI HATÁLYA
A szerzôdés Európa területére – ideértve Törökország teljes területét is – érvényes. Nem terjed ki a biztosítás hatálya a volt Szovjetunió utódállamaira, kivéve Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna területét.
3. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
A biztosított vagyontárgyakban bármilyen kívülrôl ható, hirtelen fellépô, a kárbejelentés szerinti eseménnyel mûszakilag azonosítható, igazolt erôhatás által keletkezett törés, egyéb sérülés, kivéve az alábbiak szerint felsoroltakat:
A biztosítással nem fedezett káresemények:
Nem téríti meg a Biztosító a biztosított vagyontárgyakban keletkezett olyan töréskárt, amely:
• nem baleseti jelleggel következett be (pl. mûszaki hiba, alkatrészleválás, anyagfáradás, anyaghiba, hûtôfolyadék megfagyás, nem megfelelô kenés miatt, stb.),
• verseny, vagy arra való felkészülés során,
• gyúlékony, robbanó, korrodáló vagy maró anyagoknak a biztosított jármûben való szállítása idézett elô vagy súlyosbított,
• a biztosított vagyontárgyak ellopásával (a gépjármû önkényes elvétele), elrablásával, valamint e cselekményekkel vagy kísérletükkel összefüggésben keletkezett.
4. A BIZTOSÍTOTT VAGYONTÁRGY
A biztosított vagyontárgy az ajánlaton azonosító adataival megjelölt jármû – a jármû alap- és nem alapfelszereltségének meghatározására alkalmas katalógus/szoftver szerinti – gyári alapkivitelezésû gépjármû és alapkivitelezésû tartozékai, valamint a gyári kivitelezésû jármûhöz nem tartozó, de biztosított utólag felszerelt vagy beépített, jogszabály által nem tiltott alkatrészek, tartozékok (a továbbiakban extra tartozékok). Kivételt képeznek a következô tartozékok, melyekre csak külön biztosítási díj megfizetése esetén terjed ki a biztosítási fedezet függetlenül attól, hogy azok gyári vagy nem gyári, vagy utólag beépített tartozékok:
• xenon fényszóró,
• bôr üléshuzat,
• beépített, gyári navigációs rendszer.
5. BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK
A Biztosító és a Szerzôdô között létrejött szerzôdés alapján a Biztosító az alábbi feltételekben meghatározott módon és esetekben – önrészesedés levonásával, a törvényes belföldi fizetôeszközben – megtéríti a jelen szerzôdéssel biztosított
5. pontban meghatározott vagyontárgyban az alábbiak szerint részletezett biztosítási esemény kapcsán keletkezett töréskárokat.
A Biztosító a biztosított vagyontárgyakat ért törés esetén legfeljebb a magyarországi márkaszervizek szerinti munkadíjakat téríti meg, amennyiben a helyreállításra igazoltan márkaszervizben került sor. Ha az alkatrész nem javítható, a Biztosító az alkatrész magyarországi káridôponti értékét (piaci árát, avult értékét) téríti meg. A térítés összege nem lehet magasabb, mint a magyarországi márkakereskedések által forgalomba hozott új alkatrészek fogyasztói ára.
A Biztosító által teljesítendô szolgáltatási összeg azonban nem lehet magasabb, mint a választott biztosítási összeg önrészesedéssel csökkentett mértéke.
Ha a sérült alkatrész javítható, akkor a javítás költségeit, amennyiben nem javítható, akkor a csere költségeit téríti meg a Biztosító, a fentiekben meghatározott módon.
A káridôponti érték alapján történô teljes kár (totál kár) térítése akkor indokolt, ha a sérült jármû helyreállítása gazdaságtalan, azaz helyreállításának várható költsége eléri a káridôponti értékének a 70%-át. Totálkár esetén a maradványértékkel csökkentett káridôponti értéket téríti a Biztosító, amely ha meghaladja a biztosítási összeget, akkor maximum az éves biztosítási összeg önrészesedéssel csökkentett mértéke.
A jármûmaradványt (roncsot) a Biztosító nem köteles átvenni.
A gépjármû káridôponti értéke az az összeg, amelynek megfizetése ellenében a Biztosított (Szerzôdô) azonos használati értékû gépjármûhöz juthat, a térítés azonban nem lehet magasabb, mint az adott jármûnek a káresemény napján érvényes, Magyarországon használt jármûértékelô rendszer szerint meghatározott használt ára.
A Biztosító a káresemény folytán sérült felületek fényezésének
– a javítási technológia szerinti – költségeit téríti meg.
A karosszéria teljes fényezését a Biztosító akkor téríti meg, ha a sérült rész a teljes külsô felületnek több mint 70%-a.
A Biztosító megtéríti a biztosítási esemény kapcsán megsérült gépjármû mentéséhez, vagy helyreállításához indokolt szállítás (eseményenként maximum 2 alkalom) költségét. A jármû káridôponti értékétôl függetlenül szállítás jogcímre összesen a Biztosító legfeljebb 50.000,– Ft-ot térít.
A Biztosító a biztosítási esemény kapcsán megsérült légzsákokat és tartozékait az alábbiak szerint téríti meg:
a) ha a Biztosított nem kívánja gépjármûvét helyreállítani, akkor a Biztosító a jármûtípusnak megfelelô légzsákok káridôponti értékét téríti meg,
b) ha a Biztosított a gépjármû helyreállítása mellett dönt, akkor a Biztosító a jármûtípusnak megfelelô, új légzsákok és tartozékok beépítése estén téríti meg a kárt, ha ezeknek eredetét és a szakszerû beszerelés tényét a Biztosított igazolni tudja.
9
6. BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG
A biztosítási összeg az a biztosítási ajánlaton meghatározott összeg, amely a biztosítási esemény bekövetkeztekor a Biztosító szolgáltatásának felsô határa.
7. A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA NEM TERJED KI
• a gépjármûben keletkezett értékcsökkenésre
• a sérült gépjármû más gépjármûvel történô pótlásának járulékos költségeire (pl.: bérautó),
• a gépjármûhasználat kiesése miatt felmerült járulékos károkra (pl. elmaradt haszon stb.),
• a gépjármû szállítmányára, a poggyászbiztosítás keretében térülô tárgyakra,
• a gépjármû helyreállításával kapcsolatban szükségessé váló forgalomba helyezés elôtti vizsga díjára,
• hajtó, kenô, teljesítménynövelô, kopáscsökkentô olajadalék anyagokra, üzemanyagra,
• üvegkárra, ha csak az sérült,
• a helyreállítás során a jármûvön végzett változtatásokkal, teljesítménynöveléssel, minôségjavítással, továbbá
kopás vagy elhasználódás miatti javításokkal kapcsolatos költségekre,
• bérbeadással (vagy azzal is) hasznosított gépjármû kárára, ha az a bérleti szerzôdés tartama alatt következett be.
8. ÖNRÉSZESEDÉS
Az önrészesedést a Biztosító minden egyes káreseménybôl keletkezô térítéskor figyelembe veszi. Mértéke 15%.
9. BÓNUSZRENDSZER
A gépjármû-törés összegbiztosítás nem tartalmaz bónus- malusz besorolásokat.
10. A KÜLFÖLDÖN BEKÖVETKEZETT KÁROK ESETÉN NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁSOK
Amennyiben külföldön – gépjármû-törés összegbiztosítás elemmel fedezett biztosítási esemény következtében – a jármû mozgásképtelenné válik, akkor az eseményt a Biztosítónak haladéktalanul be kell jelenteni a Biztosító Információs Vonalán. Ezt követôen a Biztosító 1 munkanapon belül
dönt arról, hogy szükséges-e a jármû szemléje külföldön, amennyiben igen, gondoskodik a jármû szakértôi szemléjének megszervezésérôl, és errôl a Biztosítottat értesíti.
A bejelentés elmulasztásából vagy késedelmébôl eredô többletköltségeket a Biztosító nem köteles megfizetni.
A szakértôi vélemény alapján a Biztosító meghatározza, hogy lehetôség van-e a mozgásképtelenné vált jármû szükségjavítására vagy hazaszállítására és azt, hogy ez milyen módon történjen. A biztosítás a külföldi szükségjavításra nyújt fedezetet. Külföldön bekövetkezett kár esetén is csak Magyarországon kerülhet sor a jármû végleges megjavítására.
Szükségjavításnak minôsül a gépjármûnek a biztonságos továbbhaladását célzó javítása. Nincs szükség a mozgásképes jármû szakértôi szemléjére, ha a kár bagatell jellegû vagy
a rendôrség részletesen és teljes körûen jegyzôkönyvezte a sérüléseket, azonban az ilyen alkalmakkor is be kell jelenteni a kárt az információs vonalon. Ezekben az esetekben a javítói számla alapján történik a kártérítés elszámolása.
A szükségjavítás és a végleges helyreállítás összesített kártérítési összege nem lehet magasabb, mint a választott éves biztosítási összeg önrészesedéssel csökkentett mértéke.
A Biztosító elôzetes hozzájárulása nélkül a sérült jármû nem hagyható véglegesen külföldön és a Biztosító hozzájárulása szükséges a gépjármû hazaszállításához is.
Ha a Biztosított eltér a Biztosító javaslatától, az ebbôl eredô többletköltségeket maga viseli.
11. A BIZTOSÍTOTT KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE
Az All-In Gépjármûbiztosítások Általános Feltételei szerint.
10
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Lopáskár biztosítás
1. BIZTOSÍTOTT
Az All-In Gépjármûbiztosítások Általános Feltételeiben meghatározott személy.
2. A BIZTOSÍTÁS TERÜLETI HATÁLYA
A szerzôdés Európa területére – ideértve Törökország teljes területét is – érvényes. Nem terjed ki a biztosítás hatálya a volt Szovjetunió utódállamaira, kivéve Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna területét.
3. A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA
A Biztosító és a Szerzôdô között létrejött lopáskár-biztosítási szerzôdés alapján a Biztosító az alábbi feltételekben meghatározott módon és esetekben – önrészesedés levonásával a törvényes belföldi fizetôeszközben – megtéríti a jelen szerzôdéssel biztosított gépjármûben az alábbiak szerint részletezett biztosítási esemény kapcsán keletkezett kárt, amennyiben az máshonnan nem térül meg.
Teljes lopáskár esetén a Biztosító a gépjármû káridôponti értékét téríti meg. A Biztosító részlopás-kár esetén is térít.
A gépjármû káridôponti értéke az az összeg, amelynek megfizetése ellenében a Biztosított (Szerzôdô) azonos használati értékû gépjármûhöz juthat, a térítés azonban nem lehet magasabb, mint az adott jármûnek a káresemény napján érvényes, Magyarországon használt jármûértékelô rendszer szerint meghatározott használt ára. A máshonnan megtérülô kártérítési összeg levonásra kerül.
A külsô-belsô (pl. ülések) tartozékok részlopás kára esetén a térítés felsô határa káreseményenként 250.000,– Ft.
4. A BIZTOSÍTOTT VAGYONTÁRGY
A biztosított vagyontárgy az ajánlaton azonosító adataival megjelölt jármû – a jármû alap- és nem alapfelszereltségének meghatározására alkalmas katalógus/szoftver szerinti – gyári alapkivitelezésû gépjármû és alapkivitelezésû tartozékai, valamint a gyári kivitelezésû jármûhöz nem tartozó, de biztosított utólag felszerelt vagy beépített, jogszabály által nem tiltott alkatrészek, tartozékok (a továbbiakban extra tartozékok). Kivételt képeznek a következô extra tartozékok, melyekre csak külön biztosítási díj megfizetése esetén terjed ki a biztosítási fedezet függetlenül attól, hogy azok gyári vagy nem gyári, vagy utólag beépített tartozékok:
• xenon fényszóró,
• bôr üléshuzat,
• beépített, gyári navigációs rendszer.
5. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
a) Ha a megfelelôen lezárt, a Biztosító által elôírt, a lopás idôpontjában is mûködô vagyonvédelmi eszközzel ellátott gépjármûvet ellopják, vagy jogtalan használat céljából
– az elkövetôre bízott gépjármû jogtalan használatát, elsikkasztását kivéve – önkényesen elveszik, illetve a gépjármûvet a gépjármû Biztosítottjától vagy a gépjármû jogszerû használójától a velük szemben alkalmazott erôszakkal vagy fenyegetéssel elveszik és az nem került meg.
b) Ha a megfelelôen lezárt, a Biztosító által elôírt, a lopás idôpontjában is mûködô vagyonvédelmi eszközzel ellátott gépjármûvet ellopják, vagy jogtalan használat céljából
– az elkövetôre bízott gépjármû jogtalan használatát, elsikkasztását kivéve – önkényesen elveszik, illetve a gépjármûvet a gépjármû Biztosítottjától vagy a gépjármû jogszerû használójától a velük szemben alkalmazott erôszakkal vagy fenyegetéssel elveszik és a jármû sérült és/ vagy hiányos állapotban került meg, és a helyreállítás nem gazdaságos.
c) Ha a teljes gépjármû eltulajdonítása nélkül annak biztosított alkatrészeit, tartozékait, ellopta (lelopta).
Nem tekinthetô megfelelôen lezártnak a gépjármû, ha a jármû kulcsa, távirányítója, kódkártyája nélkül nyitható, ha bármelyik zárbetét hiányzik, vagy oly módon rongálódott a lopáskár elôtt, hogy a zár a jármû kulcsainak használata
nélkül is mûködtethetô, ha gépjármû ablakai nincsenek zárt állapotban, illetve a Biztosító által elôírt vagyonvédelmi berendezés nem volt bekapcsolva vagy nem volt mûködôképes állapotban.
6. ÖNRÉSZESEDÉS
Biztosító a térítési összegbôl 10%, de minimum 10.000,– Ft önrészt von le.
7. SPECIÁLIS MENTESÜLÉSI, KÁRMEGELŐZÉSI ÉS KÁRENYHÍTÉSI SZABÁLYOK
Biztosító akkor is mentesül a lopáskárok megfizetése alól, ha fennáll az alábbi körülmények és a lopáskár közötti összefüggés:
• ha a gépjármû törzskönyve és/vagy a forgalmi engedélye a lopáskor a jármûben volt, illetve azok mindegyikét a kárbejelentéskor a Szerzôdô/Biztosított a Biztosítónak nem tudja bemutatni vagy
• ha az ajánlaton feltüntetett számú és típusú kulcsot és vagyonvédelmi berendezést mûködtetô távkapcsolót nem tudja a Biztosító részére átadni,
• ha a jármû tárolására szolgáló helyiséget nem zárták le megfelelôen és a jármû nyitott állapotban volt,
• ha a jármû nyitására, indításra szolgáló eszköz (kulcs, távirányító, kódkártya) biztonságos, illetve idegenek számára nem hozzáférhetô tárolásáról nem gondoskodtak (pl. ingatlanba történt erôszak nélküli behatolással hozzájutottak a jármû kinyitására, indítására szolgáló eszközhöz),
• amennyiben a riasztó és/vagy indításgátló nem volt bekapcsolva.
11
Jelen szabályzat alapján a kármegelôzés, kárenyhítés körébe tartozik mindazon zárak kicserélése, amelyek kulcsát vagy kódkártyáját illetéktelenek megszerezték vagy arról másolatot készíthettek, továbbá azon zárak kicserélése, amelyeket lopási szándékkal rongáltak meg, de a rongálás kizárólag a zárat érintette, más karosszéria elem nem sérült. A zárgarnitúra csere indokolt és igazolt költségének – a szerzôdésben szereplô – százalékos önrésszel csökkentett értékét a kicserélt zárszerkezetek és kulcsok illetve kódkártya leadása után a Biztosító megtéríti.
8. A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA NEM TERJED KI:
a) a gépjármûben keletkezett értékcsökkenésre,
b) a sérült gépjármû más gépjármûvel történô pótlásának költségeire,
c) a gépjármûhasználat kiesése miatt felmerült járulékos, illetve következményi károkra,
d) a gépjármû szállítmányára,
e) a gépjármû helyreállításával kapcsolatban szükségessé váló forgalomba helyezés elôtti vizsga díjára,
f ) hajtó, kenô, teljesítménynövelô, kopáscsökkentô olajadalék anyagokra,
g) üvegkárra, ha csak az sérült,
h) a biztosított gépjármûtôl elkülönítve (pl. garázsban, mûhelyben, lakásban) tartott bármely alkatrészére tartozékára, pót- vagy tartalék alkatrészére,
i) a rendeltetésszerû használathoz jogszabályban kötelezôen elôírtak kivételével a gépjármû olyan alkatrészeire, tartozékaira, amelyeket le-, illetve kiszerelt állapotban vagy tartalékként, a gépjármûben tároltak a káresemény idôpontjában.
9. A BIZTOSÍTOTT KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGEI
Az All-In Gépjármûbiztosítások Általános Feltételei szerint.
12
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Tűz- és jégveréskár biztosítás
1. BIZTOSÍTOTT
Az All-In Gépjármûbiztosítások Általános Feltételeiben meghatározott személy.
2. A BIZTOSÍTÁS TERÜLETI HATÁLYA
A szerzôdés Európa területére – ideértve Törökország teljes területét is – érvényes. Nem terjed ki a biztosítás hatálya a volt Szovjetunió utódállamaira, kivéve Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna területét.
3. A BIZTOSÍTOTT VAGYONTÁRGY
A biztosított vagyontárgy az ajánlaton azonosító adataival megjelölt jármû – a jármû alap- és nem alapfelszereltségének meghatározására alkalmas katalógus/szoftver szerinti – gyári alapkivitelezésû gépjármû és alapkivitelezésû tartozékai, valamint a gyári kivitelezésû jármûhöz nem tartozó, de biztosított utólag felszerelt vagy beépített, jogszabály által nem tiltott alkatrészek, tartozékok (a továbbiakban extra tartozékok). Kivételt képeznek a következô extra tartozékok, melyekre csak külön biztosítási díj megfizetése esetén terjed ki a biztosítási fedezet függetlenül attól, hogy azok gyári vagy nem gyári, vagy utólag beépített tartozékok:
• xenon fényszóró,
• bôr üléshuzat,
• beépített, gyári navigációs rendszer.
4. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
a) A biztosított jármûvet, alkatrészét, közvetlenül károsító villámcsapás, földrengés, földcsuszamlás, kô- és földomlás, természetes üreg, vagy talajszint alatti építmény beomlása, szélvihar, felhôszakadás, árvíz (kivéve az árterületen, hullámtéren bekövetkezô károk), egyéb vízelöntés, jégverés, lezúduló hótömeg és hó nyomás
(a továbbiakban: elemi kár).
b) A gépjármûben, alkatrészeiben, tartozékaiban
– a gépjármû elektromos berendezéseinek meghibásodása vagy külsô tûz átterjedése folytán – keletkezett tûz, önrobbanás, robbanás által okozott kár (a továbbiakban: tûzkár).
5. A BIZTOSÍTÁSSAL NEM FEDEZETT KÁRESEMÉNYEK
Nem téríti meg a Biztosító:
• a biztosított vagyontárgyakban keletkezett olyan tûzkárt, amelyet gyúlékony, robbanó, korrodáló vagy maró anyagoknak a biztosított jármûben való szállítása idézett elô vagy súlyosbított,
• a biztosított vagyontárgyak ellopásával (a gépjármû önkényes elvétele), elrablásával, valamint e cselekményekkel vagy kísérletükkel összefüggésben keletkezett károkat,
• a gépjármûvön hatósági engedély nélküli átalakítással összefüggésben keletkezett károkat,
• az árvíz által az árterületen, hullámtéren okozott károkat,
• a belvíz által okozott károkat.
6. BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK
A Biztosító és a Szerzôdô között létrejött All-In Gépjármûbiztosítások – Tûz- és jégveréskár Biztosítási szerzôdés alapján a Biztosító az alábbi feltételekben meghatározott módon és esetekben megtéríti – önrészesedés levonásával a törvényes belföldi fizetôeszközben a vonatkozó biztosítási esemény kapcsán keletkezett kárt.
A Biztosító a biztosított vagyontárgyakat ért elemi és tûzkár esetén legfeljebb a magyarországi márkaszervizek szerinti munkadíjakat téríti meg, amennyiben a helyreállításra igazoltan márkaszervizben került sor. Ha az alkatrész nem javítható, a Biztosító az alkatrész magyarországi káridôponti értékét (piaci árát, avult értékét) téríti meg.
A térítés összege nem lehet magasabb, mint a magyarországi márkakereskedések által forgalomba hozott új alkatrészek fogyasztói ára.
Ha a sérült alkatrész javítható, akkor a javítás költségeit, amennyiben nem javítható, akkor a csere költségeit téríti meg a Biztosító, a fentiekben meghatározott módon.
Teljes kár (totálkár) esetén a Biztosító a gépjármû maradványértékkel csökkentett káridôponti értékét téríti meg.
A jármûmaradványt (roncsot) a Biztosító nem köteles átvenni.
A káridôponti érték alapján történô teljes kár (totál kár) térítése csak akkor indokolt, ha a sérült jármû helyreállítása gazdaságtalan, azaz helyreállításának várható költsége eléri a káridôponti értékének a 70%-át.
A gépjármû káridôponti értéke az az összeg, amelynek megfizetése ellenében a Biztosított (Szerzôdô) azonos használati értékû gépjármûhöz juthat, a térítés azonban nem lehet magasabb, mint az adott jármûnek a káresemény napján érvényes, Magyarországon használt jármûértékelô rendszer szerint meghatározott használt ára.
A Biztosító a káresemény folytán sérült felületek fényezésének
– a javítási technológia szerinti – költségeit téríti meg.
A karosszéria teljes fényezését a Biztosító akkor téríti meg, ha a sérült rész a teljes külsô felületnek több mint 70%-a.
A Biztosító megtéríti a biztosítási esemény kapcsán megsérült gépjármû mentéséhez, vagy helyreállításához indokolt szállítás (eseményenként maximum 2 alkalom) költségét. A jármû káridôponti értékétôl függetlenül szállítás jogcímre összesen
a Biztosító legfeljebb 50.000,– Ft-ot térít.
7. ÖNRÉSZESEDÉS
Biztosító a kártérítési összegbôl 10% önrészt von le.
13
8. A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA NEM TERJED KI:
a) a gépjármûben keletkezett értékcsökkenésre,
b) a sérült gépjármû más gépjármûvel történô pótlásának költségeire,
c) a gépjármûhasználat kiesése miatt felmerült járulékos, illetve következményi károkra,
d) a gépjármû szállítmányára, a poggyászbiztosítás keretében térülô tárgyakra,
e) a gépjármû helyreállításával kapcsolatban szükségessé váló forgalomba helyezés elôtti vizsga díjára,
f) hajtó, kenô, teljesítménynövelô, kopáscsökkentô olajadalék anyagokra,
g) üvegkárra, ha csak az sérült,
h) a biztosított gépjármûtôl elkülönítve (pl. garázsban, mûhelyben, lakásban) tartott bármely alkatrészére tartozékára, pót- vagy tartalék alkatrészére,
i) a rendeltetésszerû használathoz jogszabályban kötelezôen elôírtak kivételével a gépjármû olyan alkatrészeire, tartozékaira, amelyeket le-, illetve kiszerelt állapotban vagy tartalékként, a gépjármûben tároltak a káresemény idôpontjában.
9. A BIZTOSÍTOTT KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGEI
Az All-In Gépjármûbiztosítások Általános Feltételei szerint.
14
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Poggyászbiztosítás
1. BIZTOSÍTOTT
Biztosított maga a Szerzôdô, aki a vagyontárgy tulajdonosa vagy üzembentartója, és annak megôrzéséhez igazoltan érdeke fûzôdik. A Biztosított jogosult a Biztosító szolgáltatására.
2. A BIZTOSÍTÁS TERÜLETI HATÁLYA
A poggyászbiztosítás csak Magyarország területén bekövetkezett káreseményekre nyújt fedezetet.
3. BIZTOSÍTOTT VAGYONTÁRGYAK
A biztosított jármûben, illetve a jármûre szerelt zárt poggyászszekrényben vagy zárt tartószerkezetben belföldön szállított olyan személyi használatú vagyontárgyak (pl. ruha, egyéb személyes használatú tárgyak stb.), amelyek nincsenek a jármûbe beépítve (a továbbiakban: szállított vagyontárgyak).
A biztosítás nem terjed ki a biztosított jármûben vagy a jármûvön díj ellenében szállított vagyontárgyakra, és a biztosított jármûben díj ellenében szállított személyek vagyontárgyaira.
4. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNYEK
A Biztosító és a Szerzôdô között létrejött poggyászbiztosítási szerzôdése alapján a Biztosító az alábbi feltételekben meghatározott módon és esetekben – a törvényes belföldi fizetôeszközben – megtéríti a jelen szerzôdéssel biztosított, jármûben illetve a jármûre szerelt zárt szekrényben belföldön szállított személyi használatú vagyontárgyakban a következô biztosítási esemény kapcsán keletkezett károkat.
a) A biztosított vagyontárgyakban bármilyen kívülrôl ható, hirtelen fellépô, erôhatás által keletkezett törés, egyéb sérülés (a továbbiakban: töréskár).
b) A biztosított jármûvet, alkatrészét károsító villámcsapás, földrengés, földcsuszamlás, kô- és földomlás, természetes üreg, vagy talajszint alatti építmény beomlása, szélvihar, felhôszakadás, árvíz (kivéve az árterület, hullámtér), egyéb vízelöntés, jégverés, lezúduló hótömeg és hónyomás (a továbbiakban: elemi kár).
c) A gépjármûben, alkatrészben, tartozékban – a gépjármû elektromos berendezéseinek meghibásodása vagy
külsô tûz átterjedése folytán – keletkezett tûz, illetve önrobbanás által okozott kár (a továbbiakban: tûzkár).
d) Ha a biztosított vagyontárgy nem javítható, a kárösszeg megállapításának alapja az adott vagyontárgy káridôponti értéke.
5. A BIZTOSÍTÁSSAL NEM FEDEZETT KÁRESEMÉNYEK
Nem téríti meg a Biztosító az ékszerekben, nemesfémekben, drágakövekben, takarékbetétben, értékpapírokban, okmányokban, valamint a készpénzben és pénzt helyettesítô
eszközökben keletkezett kárt, továbbá a Biztosított/ Szerzôdô szellemi tevékenységével összefüggô alkotásokban, valamint ipari, mezôgazdasági, kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó anyagokban, termékekben, szállított munkaeszközökben keletkezett kárt.
6. BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS FELTÉTELEK
a) A szállított vagyontárgyakban keletkezett törés-, illetve elemi és tûzkár esetén a kárt a Biztosító csak akkor téríti, ha a szállító gépjármû ugyanazon eseménnyel okozati összefüggésben, egyidejûleg sérült.
b) A Biztosító a biztosítási esemény kapcsán megtéríti a vagyontárgy törése vagy lopása kapcsán keletkezett kárt, maximum a biztosítási összeg erejéig.
c) Lopáskár esetén a Biztosító fizetési kötelezettségét rendôrségi feljelentés és az errôl készült jegyzôkönyv másolata alapozza meg. Egyéb károknál szakértôi szemle, szükség esetén beszerzési számla szükséges.
d) Ha a biztosított vagyontárgy nem javítható, a kárösszeg megállapításának az alapja belföldi kereskedelmi forgalomba hozott új fogyasztói ára, csökkentve az elhasználódás százalékos mértékével (avulás).
A Biztosított a kárfelvételig, legkésôbb azonban a bejelentéstôl számított öt nap elteltéig köteles a sérült vagyontárgyat változatlan állapotban tartani, azon csak annyiban változtathat, amennyi a kárenyhítéshez szükséges.
A Biztosítottnak a kárigény elbírálásához a következô igazoló iratokat kell a Biztosítónak bemutatnia:
• a biztosítási-kötvényt és a díjfizetésrôl szóló igazolást
• szabálysértési vagy büntetôeljárás esetén a rendôrségi feljelentés másolatát, a határozatot, ítéletet
A Biztosító annyiban nem köteles helytállni, amennyiben a Biztosított késve, vagy nem tett eleget jelen feltételekben szereplô bejelentési kötelezettségének, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak.
Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár bejelentése után megkerült, a Biztosított köteles e tényt a tudomásszerzéstôl számított 2 munkanapon belül jelenteni a Biztosítónak.
A Biztosító valamennyi szükséges irat beérkeztét követô 30 napon belül teljesít szolgáltatást.
A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható.
15
7. BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG
A poggyászbiztosítás maximális szolgáltatási összege káreseményenként 50.000 Ft, amelybôl más forrásból történô esetleges megtérülések levonásra kerülnek.
8. SPECIÁLIS MENTESÜLÉSI SZABÁLYOK
a) a jármûben, vagy jármûvön szállított vagyontárgy nem volt megfelelôen rögzítve,
b) lopás kár esetén nincs rendôrségi feljelentés,
c) ha a szállított vagyontárgy károsodása és a biztosított jármû károsodása között nincs okozati összefüggés, illetve a gépjármû nem sérült,
d) nem téríti a Biztosító a vagyontárgyakban keletkezett károkat, ha a tárgyakat nem a KRESZ elôírásainak megfelelôen szállították,
e) a Biztosító lopáskár esetén kártérítést nem nyújt, ha a biztosított vagyontárgyakat ôrizetlenül, a gépjármûben kívülrôl látható módon és helyen tartották (pl. utastér).
9. ÖNRÉSZESEDÉS
A Biztosító a poggyászbiztosítás szolgáltatásból nem von le önrészesedést.
16
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Balesetbiztosítás
1. A BIZTOSÍTOTT SZEMÉLYEK ÉS KEDVEZMÉNYEZETTEK
• a személygépkocsi vezetôje,
• a személygépkocsiban utazó személyek.
Ha a biztosított gépjármûben a baleset idején az engedélyezettnél többen utaztak, a személyenként fizetendô balesetbiztosítási összeg a gépjármûben hatóságilag engedélyezett utasok számának és a tényleges utasok számának arányában csökken, – függetlenül attól, hogy a Biztosítottak közül hányan sérülnek – de a balesetbiztosítás kiterjed minden személyre, aki a személygépjármûben utazik.
A Biztosított életében járó szolgáltatásra a Biztosított, a Biztosított személyek halála esetén nyújtandó összegre a Biztosított örököse(i) jogosult(ak).
2. TERÜLETI HATÁLY
A szerzôdés Európa területére – ideértve Törökország teljes területét is – érvényes. Nem terjed ki a biztosítás hatálya a volt Szovjetunió utódállamaira, kivéve Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna területét.
3. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
Jelen szerzôdés szerint biztosítási esemény (baleseti kár), ha a biztosított jármûvel közlekedô – a szerzôdés alapján Biztosítottnak tekintendô – személyt, a kockázatviselés
kezdetét követôen, a gépjármû üzemeltetésével összefüggésben olyan, a Biztosított akaratán kívül hirtelen fellépô külsô
hatás (baleset) éri, amelynek következtében egy éven belül meghal, vagy a szerzôdésben meghatározott mértékû állandó egészségkárosodást, illetve múlékony sérülést szenved.
Egészségkárosodásnak tekintendô az olyan testi vagy szellemi mûködôképesség-csökkenés, mely a szokásos életvitelt korlátozza.
4. BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK
Jelen balesetbiztosítási szerzôdés alapján a Biztosító – társadalombiztosítási szervek, valamint egyéb biztosítás megállapításaitól és szolgáltatásaitól függetlenül – személyenként az alábbi biztosítási összegeket téríti a Kedvezményezettnek, aki a Biztosított, illetve a baleseti halál esetén az örököse.
A biztosított személyenkénti térítési összege, mely legfeljebb kétszeres összegre megtöbbszörözhetô:
A baleseti szolgáltatás térítési összegei
• baleseti halál esetén 500.000,– Ft
• állandó, teljes (100%-os) egészségkárosodás, rokkantság esetén 750.000,– Ft
• csonttörés vagy csontrepedés, vagy orvosilag
• igazolt, legalább 28 napig tartó múlékony munkaképtelenség esetén 5.000,– Ft
• baleset miatti 8 napon túli kórházi ápolás esetén 10.000,– Ft
A baleset folytán bekövetkezett állandó egészségkárosodás, rokkantság mértékét – tekintet nélkül a Biztosított korára és foglalkozására – végtagok illetve szervek elvesztése esetén a következô táblázat szerint kell megállapítani:
• mindkét szem látóképességének elvesztése, mindkét felkar, alkar, kéz elvesztése, kar vagy kéz és comb vagy lábszár együttes elvesztése (felsô végtag + alsó végtag együttes csonkolása), mindkét comb elvesztése 100%
• mindkét lábszár elvesztése, mindkét lábfej elvesztése (boka szintjében) 90%
• egyik comb elvesztése 80%
• egyik felkar elvesztése 80%
• egyik lábszár elvesztése, egyik alkar elvesztése, beszélôképesség teljes elvesztése, mindkét fül hallóképességének teljes elvesztése 70%
• jobb kéz elvesztése (csukló szintjében) 65%
• bal kéz elvesztése (csukló szintjében) 50%
• egyik láb teljes elvesztése (boka szintjében) 40%
• egyik szem látóképességének teljes elvesztése 35%
• egyik fül hallóképességének teljes elvesztése 25%
• az ujjak elvesztése (kéz) 10%
• az ujjak elvesztése (láb) 5%
• szaglás elvesztése 10%
• ízlelô képesség elvesztése 5%
Amennyiben hitelt érdemlôen bizonyított, hogy a Biztosított balkezes, a fenti táblázatban a jobb- és balkéz elvesztésére vonatkozó rokkantsági százalékok felcserélôdnek. A baleseti állandó egészségkárosodás, rokkantság mértékét a fenti táblázatban fel nem sorolt esetekben a Biztosító orvosa állapítja meg.
A biztosítás szempontjából a baleseti rokkantság mértéke más orvosszakértôi testület döntésétôl független. A Biztosító szolgáltatásait a fentiekben felsorolt esetekben, továbbá szervek (pl. vese, lép) elvesztése esetén, ha az egészségkárosodás mértéke százalékban lemérhetô, az elbíráláshoz szükséges iratok beérkezését követô 30 napon belül teljesíti.
Egyéb esetekben a baleset utáni maradandó károsodás mértékét legkésôbb 2 évvel a baleset után meg kell állapítani.
A Biztosító a Biztosítottnak a balesetet követô 2 éven belül megállapított 100%-os baleseti rokkantsága esetén a fentiekben felsorolt összeget téríti, levonva az ugyanazon baleset miatt már addig kifizetett összeget. Amennyiben a balesetbôl eredô állandó egészségkárosodás mértéke
a balesetet követô 2 éven belül a 10%-ot eléri, vagy meghaladja, a 100%-os rokkantság esetére meghatározott biztosítási összegnek az állandó egészségkárosodás mértéke szerinti %-át téríti a Biztosító.
Amennyiben a balesetbôl eredô állandó egészségkárosodás mértéke meghaladja az 5%-ot, de nem éri el a 10%-ot, a 100%-os rokkantság esetére meghatározott biztosítási összeg 5%-át téríti a Biztosító. Egy balesetbôl kifolyólag történô
17
baleseti térítés mértéke ezen biztosítás alapján nem haladhatja meg a 100%-os rokkantságra vonatkozó összeget.
Térítés csak abban az esetben fizethetô, ha a rokkantság fokát a Biztosító megállapította, függetlenül attól, hogy ez a megállapítás a Biztosított halála miatt maradt el.
5. SPECIÁLIS MENTESÜLÉS ÉS KOCKÁZATKIZÁRÁSI SZABÁLYOK
A balesetbiztosítás nem terjed ki (kockázatkizárás):
a) a jármûvet eltulajdonítóra, illetve az önkényesen használóra és az általuk szállított személyekre
b) a baleset elôtt bármely okból már maradandóan károsodott nem ép testrészekre, szervekre
c) a személygépjármû üzemeltetésének elô- és utókészületi munkálataival, szervizeléssel, karbantartással, javítással kapcsolatos balesetekre
d) versenyben való részvétel, vagy arra való felkészülés közben keletkezett balesetekre.
e) A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a gépjármûben keletkezett károkra és azok következményeire.
Nem minôsül balesetnek
Megemelés, rándulás, fagyás, napszúrás, hôguta, szénmonoxid (kipufogógáz) mérgezés, valamint az öngyilkosság, továbbá a személygépjármû vezetôt befolyásoló alkoholos, kábítószeres és egyéb bódító hatású szerrel összefüggésben bekövetkezett baleset.
Az öngyilkosság, vagy ennek kísérlete akkor sem biztosítási esemény, ha ezt a Biztosított tudatzavarban követte el.
6. ÖNRÉSZESEDÉS
A Biztosító balesetbiztosítási szolgáltatásból nem von le önrészesedést.
18
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Utasbiztosítás
1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. (továbbiakban: Biztosító) arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási díj megfizetése ellenében a jelen feltételek szerint a szerzôdésben felsorolt külföldön felmerült káresemények
kapcsán az alábbi segítségnyújtási és biztosítási szolgáltatásokat nyújtja:
• Egészségügyi segítségnyújtás és biztosítás
• Utazási segítségnyújtás és biztosítás
• Poggyászbiztosítás
Jelen feltételekben nem szabályozott kérdésekben a 2013. évi V. törvény, a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.
A szolgáltatást a Biztosító kiszervezett tevékenységként, külsô szolgáltatóval együttmûködve nyújtja (QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe, 1143 Budapest,
Stefánia út 51.). Amennyiben a Biztosító és a külsô szolgáltató partnere közötti szerzôdés valamely okból megszûnik, a Biztosítónak joga van a jelen kiegészítô szolgáltatást az általános felmondási szabályoktól eltérô módon, szükség szerint idôarányos díjvisszatérítés mellett felmondani.
2. BIZTOSÍTOTT ÉS KEDVEZMÉNYEZETT
Jelen kiegészítô biztosításban biztosított az ajánlaton és kötvényen név szerint megnevezett – devizabelföldinek minôsülô természetes személyek lehetnek, akik nem töltötték be 71. életévüket.
A Biztosító a Biztosított életkorát úgy állapítja meg, hogy
a biztosítás technikai kezdetének évszámából, illetve változás esetén a biztosítási év elsô napjának évszámából levonja
a Biztosított születésének évszámát.
A biztosítási szerzôdésben foglalt és a Biztosítottat még életében megilletô poggyászbiztosítási károkat a Biztosító a Biztosított részére téríti.
Biztosított halála esetén nyújtandó poggyászbiztosítási összegre a Biztosított örököse(i) jogosult(ak).
3. AZ UTASBIZTOSÍTÁS DÍJA, A KOCKÁZATVISELÉS KEZDETE, HATÁLYA ÉS MEGSZÛNÉSE
A szolgáltatás éves díja a biztosítási ajánlaton, illetve kötvényen kerül meghatározásra.
A Biztosító a kockázatviselés kezdetétôl, illetve új Biztosított megadásakor (az új Biztosított személyére) a fedezetbevonás dátumától számítva 15 napos várakozási idôt köt ki.
Ha a biztosítási esemény bármelyik Biztosított esetében a várakozási idô alatt következik be, akkor a Biztosító a biztosítási összeg kifizetésére nem köteles.
A Biztosító kockázatviselése kizárólag Magyarország területén kívül érvényes (Általános Feltétel 3. pont), az egyidejû külföldi tartózkodás ideje maximum 20 nap lehet.
Amennyiben a biztosítási szerzôdést valamely Biztosított külföldi tartózkodása idején kötötték meg (a Biztosított a szerzôdés megkötésekor nem tartózkodott Magyarországon), a Biztosítottra a szerzôdéskötés idejével egybeesô külföldi tartózkodására a Biztosító kockázatviselése nem áll fenn.
A biztosítási szerzôdés valamely Biztosítottra megszûnik attól a biztosítási évtôl, melyben az adott személy betölti
71. életévét. (A Biztosító a Biztosított életkorát úgy állapítja meg, hogy a biztosítási évforduló évszámából levonja a Biztosított születésének évszámát.)
Valamely Biztosított halála esetén a biztosítási szerzôdés megszûnik az elhalálozott személyre vonatkozóan.
A Biztosító a befizetett díj idôarányos részét – a bejelentés tárgyhavának utolsó napját követô hónaptól a Szerzôdô részére, amennyiben az elhalálozott Biztosított maga
a Szerzôdô, a Kedvezményezett, vagy ennek hiányában az örökös részére visszatéríti.
4. A KOCKÁZATVISELÉS HELYE
A biztosítás Magyarország kivételével Európán belül érvényes, de a Biztosító és partnere a segítségnyújtási szolgáltatásokat az alábbi országokban garantálja: Andorra, Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Izland, Lengyelország, Lichtenstein, Luxemburg, Monaco, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország (teljes területe), Portugália, Románia, San Marino, Skócia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Törökország (teljes területe), Ukrajna.
5. EGÉSZSÉGÜGYI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ÉS BIZTOSÍTÁS
Milyen kockázati körre terjed ki az egészségügyi segítségnyújtás és biztosítás?
A Biztosító partneréhez beérkezett telefonhívást
(a szolgáltató partner (Atlasz Assistance telefonszáma:
+36-1-460-1454) követôen a Biztosított részére egészségügyi segítségnyújtási szolgáltatásokat nyújt és a felmerült egészségügyi költségeket az alábbiakban részletezett feltételek szerint átvállalja, amennyiben a Biztosított a biztosítás tartamán belül külföldön megbetegszik vagy balesetet szenved.
A Biztosító e szolgáltatásokat kizárólag sürgôs szükség esetén nyújtja. Sürgôs szükség esete áll fenn, ha az azonnali orvosi ellátás elmaradása elôreláthatóan a Biztosított életét, illetve testi épségét veszélyeztetné vagy a Biztosított egészségében, illetve testi épségében helyrehozhatatlan károsodást
okozna, úgyszintén, ha a Biztosított betegségének tünetei (eszméletvesztés, vérzés, fertôzô heveny megbetegedés, stb.) alapján, illetve baleset folytán vagy hirtelen bekövetkezett súlyos egészségkárosodása miatt azonnali orvosi ellátásra szorul.
19
6. A BIZTOSÍTÓ EGÉSZSÉGÜGYI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSI SZOLGÁLTATÁSAI
A Biztosító szolgáltató partnere:
• a Biztosított tartózkodási helyére a lehetô legrövidebb idôn belül orvost küld, vagy orvos címét bocsátja
a Biztosított rendelkezésére (ehhez az kell, hogy a Biztosított vagy megbízottja telefonáljon a Biztosítónak, megadja a Biztosított nevét, kötvényszámát, elérhetôségi telefonszámát és pontos címét, ahova az orvost kéri vagy amelynek közelében orvoshoz szeretne menni),
• szükség esetén gondoskodik a Biztosított további egészségügyi ellátásáról, illetve megszervezi azt,
• járóképtelenség esetén megszervezi a Biztosított orvoshoz, kórházba szállítását állapotának megfelelô közlekedési eszközzel( mentôautóval, taxival vagy helikopterrel) történô orvoshoz vagy kórházba szállítását,
• kórházi gyógykezelés esetén:
a) amint a kórházban lévô beteg állapota lehetôvé teszi, a külföldi kezelés helyett a Biztosítottat szükség esetén orvos-kísérôvel vagy betegkísérôvel Magyarországra szállítja és gondoskodik az illetékes gyógyintézetbe történô elhelyezésérôl. Ennek idôpontját és módját
a Biztosító a kezelést végzô orvossal, egészségügyi intézménnyel történt elôzetes egyeztetés alapján határozza meg,
b) a Biztosító folyamatos kapcsolatot tart a kezelést ellátó orvossal, egészségügyi intézménnyel, vállalja, hogy folyamatosan tájékoztatja telefonon a Biztosított egy hozzátartozóját (Ptk 8:1§(1) és (2) bekezdés) a Biztosított állapotáról.
7. BIZTOSÍTÓ EGÉSZSÉGÜGYI BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSAI
A biztosítás kizárólag sürgôs szükség esetén, a Biztosító kockázatviselésének tartamán belül:
• megbetegedés kapcsán felmerült költségekre összesen: 20.000,– EUR/biztosítási esemény,
• baleset kapcsán felmerült költségekre összesen: 20.000,– EUR/biztosítási esemény.
A fenti költségeket akkor vállalja a Biztosító, ha a Biztosított vagy megbízottja illetve az ellátást nyújtó intézmény, kezelôorvos a Biztosító szolgáltató partnerétôl egészségügyi segítségnyújtási szolgáltatást kért, vagy ha erre nem volt lehetôsége, a lehetô legrövidebb idôn belül (de max. 24 órán belül a biztosítási esemény bekövetkeztétôl) a Biztosító szolgáltató partnerét értesítette és az a szolgáltatások igénybevételét engedélyezte.
Amennyiben az értesítés nem vagy nem a lehetô legrövidebb idôn belül történt meg, a Biztosító a felmerült költségeket maximum 150,– EUR összeghatárig utólag megtéríti.
8. BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK:
• sürgôsségi orvosi vizsgálat,
• sürgôsségi orvosi gyógykezelés,
• sürgôsségi kórházi gyógykezelés maximum 30 napig (a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a külföldi kórházi kezelési költségeket addig az idôpontig vállalja, amíg a kezelôorvossal történt egyeztetés után a beteg állapota lehetôvé teszi Magyarországra történô szállítását további gyógykezelés céljából),
• halaszthatatlan mû tét, intenzív ellátás,
• sürgôsségi szülészeti ellátás a terhesség betöltött 28. hete elôtt,
• orvosi rendelvényre vásárolt gyógyszer költségeinek eredeti számlával igazolt utólagos megtérítése,
• mûvégtagok, mankók, rokkant-kocsik és egyéb orvosi felszerelések, készülékek, eszközök orvosi rendelvényre történô kölcsönzése,
• szemüveg orvos által rendelt pótlása, személyi sérülést is okozó, dokumentáltan orvosi ellátást igénylô baleset miatt 100,– EUR összeghatárig,
• kizárólag sürgôsségi fogászati ellátás, közvetlen fájdalomcsökkentô kezelés, legfeljebb két fogra, foganként max. 120,– EUR összeghatárig, indokolt és szokásos orvosválasztás nélküli általános ellátás költségeire a szolgáltatás igénybevételének helyén érvényes átlagos orvosi díjszabások figyelembevételével.
A biztosítási eseménnyel kapcsolatban a Biztosított a Biztosítóval, a Biztosító szolgáltató partnerével vagy ezek megbízottjával szemben felmenti a vizsgálatot vagy kezelést végzô orvost az orvosi titoktartás alól.
9. MIRE NEM TERJED KI AZ EGÉSZSÉGÜGYI BIZTOSÍTÁS?
Az egészségügyi biztosítás nem terjed ki:
Bármely olyan ellátásra vagy gyógyszervásárlásra, amely korábban fennálló egészségi állapot miatt vagy erre visszavezethetô okból következett be. Korábban fennálló egészségügyi állapotnak kell tekinteni a biztosítás hatályba lépését megelôzôen:
a) orvosi kezelést tett szükségessé, illetve kezelését orvos javasolta vagy
b) szükségessé tette gyógyszerek felírását, illetve szedését vagy
c) észlelhetô volt, valamint olyan tünetet eredményezett, amelynek alapján egy elvárható gondossággal eljáró személy diagnózist, gondozást vagy kezelést keresett volna).
• olyan szolgáltatásra, amely nem szükséges a diagnózis megállapítása vagy a kezelés céljából,
• olyan szolgáltatásra, amely nem akut megbetegedés vagy baleseti sérülés miatt válik szükségessé,
• azon többletköltségekre, amelyek meghaladják az indokolt és szokásos díjat abban az országban, ahol a Biztosított a szolgáltatást igénybe vette,
• a kórházi kezelés azon többletköltségeire, amelyek abból adódtak, hogy bár orvosilag megoldható lett volna, a Biztosított döntése miatt a Biztosító nem tudta a Biztosítottat (akár speciális módon is) további kezelés céljából Magyarországra hazaszállítani,
• amennyiben a Biztosított vagy megbízottja, illetve az ellátást nyújtó intézmény, kezelôorvos 24 órán belül nem kérte a Biztosító hozzájárulását az egészségügyi ellátás igénybevételéhez, a 150,- EUR összeghatárt meghaladó károk esetében a fenti összeghatárt meghaladó költségekre,
• a Biztosító hozzájárulása nélkül történt hazaszállítás költségeire, az elvárható, ésszerû kockázati szint túllépése nélkül a hazatérés utánra halasztható mû tétre, utókezelésre, rehabilitációra, pszichiátriai és pszichés megbetegedések kezelésre,
20
• hozzátartozó által nyújtott kezelésre, ápolásra,
• kozmetikai sebészetre,
• terhes gondozásra,
• a terhesség betöltött 28. hete utáni szülészeti ellátásra,
• nem sürgôsségi jellegû orvosi kivizsgálásra, kezelésre,
• fizikoterápiára, akupunktúrára, természetgyógyász, illetve csontkovács által nyújtott kezelésre,
• alkoholos (0,80‰ véralkoholszint feletti), illetve kábítószeres befolyásoltság miatt,
• vagy erre visszavezethetô okokból szükségessé vált orvosi, kórházi ellátásra,
• védôoltásra,
• rutin, kontroll, illetve szûrôvizsgálatokra,
• szexuális úton terjedô betegségekre,
• szerzett immunhiányos betegségre (AIDS), illetve ezzel összefüggô betegségekre,
• kontaktlencsére, hallásjavító eszközökre, szemüvegre (ez utóbbi, kivéve személyi sérüléses baleset esetén),
• öngyilkosság, illetve annak kísérlete, vagy a Biztosított által elkövetett szándékos bûncselekmény következtében felmerült költségekre,
• hivatásszerû fizikai munkavégzés során bekövetkezett baleset következtében felmerült egészségügyi ellátás költségeire,
• kettônél több fog kezelésére,
• definitív fogászati ellátásra, állkapocs ortopédiai ellátásra, fogszabályozásra, paradontológiai kezelésekre, fogkô eltávolításra, foggyökérkezelésre, fogpótlásra, fogkoronára, hídra, protézis készítésére és javítására
• egy-, illetve kétágyas kórházi elhelyezés többletköltségeire.
10. EGYÉB UTAZÁSI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ÉS BIZTOSÍTÁS
Amennyiben a Biztosított a IV. fejezetben leírt egészségügyi szolgáltatásokra jogosult volt, és azt igénybe is vette, a Biztosító az alábbi kiegészítô szolgáltatásokat nyújtja:
Beteglátogatás
Amennyiben a Biztosított állapota életveszélyes, vagy
10 napnál hosszabb ideig kell kórházban maradnia, úgy a Biztosító egy, a Biztosított által megjelölt, Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendelkezô személy részére, az oda és visszautazás költségét (a Biztosító szolgáltató partnerének döntése alapján: saját személygépkocsi üzemanyag-költsége,
vonat II. oszt., esetleg turistaosztályú repülôjegy) megszervezi és szállodai elhelyezést biztosít és annak költségeit átvállalja: maximum 4 éjszakára 50,– EUR/éjszaka értékhatárig.
A Biztosító szolgáltató partnerének elôzetes hozzájárulása nélkül történô beteglátogatás költségeit a Biztosító nem téríti.
Telefonköltség térítése
Ha a Biztosított külföldi tartózkodása során 48 órát meghaladó sürgôsségi kórházi ellátásban részesül, és ezt a kórházi zárójelentéssel igazolni tudja, a Biztosító szolgáltató partnere átvállalja a Biztosított, kórházból kezdeményezett, számlával igazolt telefonhívásait a hozzátartozókkal Európán belül összesen 80,– EUR összeghatárig.
Tartózkodás meghosszabbodása
Amennyiben a Biztosítottnak a kórházi elbocsátását követôen külföldi tartózkodását meg kell hosszabbítania (orvosilag indokolt esetben, vagy amennyiben a Magyarországra történô hazautazás csak késôbbi idôpontban oldható meg), a Biztosító partnere gondoskodik a szállodai elhelyezésrôl, és annak költségeit átvállalja: maximum 4 éjszakára 50,– EUR/éjszaka értékhatárig.
A Biztosító szolgáltató partnere vállalja, hogy a Biztosított kórházi tartózkodása alatt, vagy ha a kórházi elbocsátást követôen tartózkodását meg kell hosszabbítania, úgy egy vele együtt utazó hozzátartozója részére szállodai elhelyezést
biztosít maximum 4 éjszakára 40,– EUR/éjszaka értékhatárig és gondoskodik a Biztosítottal együtt Magyarországra történô hazautazásának megszervezésérôl és annak költségeit átvállalja.
A Biztosító partnerének elôzetes hozzájárulása nélküli kint tartózkodás költségeit a Biztosító nem téríti.
Gyermek hazaszállítása
Amennyiben a Biztosított balesete, megbetegedése vagy elhalálozása miatt a vele együtt utazó 14 éven aluli gyermek felügyelet nélkül marad, úgy a Biztosító szolgáltató partnere egy, Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendelkezô hozzátartozója részére megszervezi az oda és visszautazást a gyermekért, és ennek költségeit vállalja, annak érdekében, hogy a gyermeket hazakísérje.
Amennyiben a Biztosított – vagy Magyarországon elérhetô közvetlen hozzátartozó – nem nevez meg ilyen személyt, a Biztosító szolgáltató partnere gondoskodik a gyermek hazaszállításáról és elhelyezésérôl a gyermek legközelebbi hozzátartozójának egyidejû, igazolható módon történô értesítése mellett
A Biztosító szolgáltató partnerének elôzetes hozzájárulása nélküli hazaszállítás költségeit a Biztosító nem téríti.
Holttest hazaszállítása
A Biztosított halála esetén a Biztosító szolgáltató partnere intézkedik a holttest Magyarországra történô szállításáról és ennek költségeit átvállalja.
A Biztosító szolgáltató partnerének elôzetes hozzájárulása nélkül intézett hazaszállítás költségeit a Biztosító szolgáltató partnere nem téríti.
Idô elôtti hazautazás haláleset vagy megbetegedés miatt
Amennyiben a Biztosított Magyarországon élô közeli hozzátartozója meghal, vagy életveszélyes állapotban van, és arról a Biztosító szolgáltató partnerét hivatalos okiratokkal
– kórházi orvos igazolását telefaxon mellékelve – értesítik, a Biztosító szolgáltató partnere a Biztosított számára az idô elôtti Magyarországra történô utazást megszervezi és vállalja
ennek költségeit. Ennek feltétele, hogy a Biztosító szolgáltató partnerének értesítésekor a kockázatviselés tartama még min. 3 nap legyen.
A Biztosító szolgáltató partnerének elôzetes hozzájárulása nélküli hazautazás költségeit a Biztosító nem téríti.
Értesítés
A Biztosító vállalja, hogy amennyiben a Biztosítottat ért esetleges balesetrôl, megbetegedésrôl a Biztosító szolgáltató partnerét értesítik, vagy errôl tudomást szerez, a Biztosított által megjelölt személyt haladéktalanul értesíti.
21
11. POGGYÁSZBIZTOSÍTÁS ÉS ÚTI-OKMÁNYOK PÓTLÁSA
Mire terjed ki a poggyászbiztosítás?
A biztosítás kiterjed a Biztosított Magyarországról magával vitt útipoggyászának, ruházatának külföldön történt:
• ellopására, elrablására,
• személyi sérülésbôl eredô rongálódására, megsemmisülésére, pl. síbaleset (a személyi sérülés tényét a külföldön ellátó orvossal, intézménnyel igazoltatni kell),
• elemi csapásból eredô sérülésére, megsemmisülésére a káridôponti értéken: 150.000,– Ft összeghatárig.
A poggyászkárt lopás és rablás esetén az illetékes rendôrségnél vagy más hatóságnál minden esetben haladéktalanul be kell jelenteni, illetve a káresemény körülményeitôl függôen közlekedési szervnél vagy a szállodánál. Az esemény körülményeirôl jegyzôkönyv felvételét, az esetleges eljárás eredményérôl határozatot kell kérni. A jegyzôkönyvben fel kell sorolni tételesen a károsodást az ellopott poggyász és ruhaféleségeket, a kárt összegszerûen is megjelölve.
A gépkocsi lezárt és a beláthatóság ellen védett csomagtartójából történô eltulajdonítás esetén a kártérítési összeg: 75.000,– Ft.
Mely tárgyakra nem terjed ki a biztosítás?
A biztosítás nem terjed ki az alábbi tárgyakra:
• ékszerekre, nemesfémekre,
• mûvészeti tárgyakra, gyûjteményekre,
• készpénzre vagy készpénzkímélô fizetôeszközökre (pl.: bank vagy hitelkártya, szolgáltatás igénybevételére jogosító utalvány, síbérlet stb.),
• takarékbetétkönyvre, egyéb értékpapírra,
• menetjegyre, okmányokra (kivéve: útlevél, jogosítvány, forgalmi engedély),
• nemes szôrmére,
• kerékpárra, sporteszközökre,
• légi utazás alkalmával feladott mû szaki cikkekre és tartozékaira,
• munkavégzés céljára szolgáló eszközökre,
• hangszerekre, valamint
• az eredeti vásárláskori (újkori) 50.000,– Ft egyedi értéket meghaladó tárgyakra és azok tartozékaira.
Mely esetekre nem terjed ki a biztosítás?
A biztosítás nem terjed ki:
• a poggyász elveszítésére, elhagyására, otthagyására, elejtésére, az ôrizetlenül hagyott tárgyak ellopására,
• ha a poggyászt a gépjármû utasterébôl vagy a ponyvás (nem fémlemezzel borított) utánfutóból tulajdonítják el,
• ha a gépjármûben elhelyezett útipoggyászt 22 óra és 06 óra között tulajdonítják el,
• ha gépjármûvel történô utazás során az útipoggyászt a Biztosított nem helyezi el késedelem nélkül a szálláshelyen,
• nem lezárt vagy ôrizetlenül hagyott helységbôl bekövetkezett káreseményekre, sátorozás vagy kempingezés közben bekövetkezett lopáskárra, ha a sátorozás vagy kempingezés nem az arra hatóságilag kijelölt területen történik,
• fuvarozó felelôsségbiztosítása vagy más biztosítás által megtérülô károkra,
• ha a Biztosított, a biztosítási esemény bekövetkezésekor, nem az általában elvárható gondossággal járt el,
• ha a Biztosított a káresemény kapcsán valótlan adatokat közöl.
Mit térítünk az útiokmányok elvesztése esetén?
A Biztosító szolgáltatója megtéríti a Biztosított külföldi utazása során ellopott vagy elveszett útlevél, jogosítvány, valamint a forgalmi engedély jegyzôkönyvvel és számlával igazolt újra beszerzési költségeit: max. 20.000,– Ft összeghatárig. Ez a kártérítés a poggyászbiztosítási összeget terheli.
Hogyan történik a poggyászkárok rendezése?
A kárigények benyújthatók a Biztosító szolgáltató partnerének irodáiban. A poggyászkárokat a Biztosító szolgáltató partnerének Központi Kárrendezési Irodája rendezi
(1143 Budapest, Stefánia út 51. tel.: 460 1441). Amennyiben a kárigény érvényesítéséhez szükséges, a Biztosító szolgáltató partnere az eredeti számla alapján 5.000,– Ft értékhatárig megtéríti a Biztosított külföldön felvett jegyzôkönyvének magyarra történt fordítási költségét.
12. KÁRRENDEZÉSSEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK
Mi a Biztosított feladata káresemény bekövetkezésekor?
A Biztosított feladatai:
• a káreseményével kapcsolatban felmerült minden tényrôl, adatról a Biztosító szolgáltató partnerét tájékoztassa,
• a kárt a lehetôségekhez képest elhárítsa, illetve csökkentse és ennek során a Biztosító szolgáltató partnerének útmutatását kövesse,
• kárigényét – a szerzôdésben szabályozott bejelentési kötelezettségének is eleget téve – a hazaérkezést követô 15 napon belül bejelentse,
• a Biztosító szolgáltató partnere számára minden olyan vizsgálatot engedélyezzen, melyek a káresemény okaira, a kár mértékére és a kártérítés nagyságára vonatkoznak.
Ha a Biztosított az egészségügyi segítségnyújtási szolgáltatásokat igénybe vette, és ennek eredményeként a Biztosító szolgáltató partnere intézkedett a költségek
átvállalásáról, a külföldi egészségügyi, gyógyító, kezelô szerv (személy) a számlát és a biztosítási kötvényt vagy annak másolatát közvetlenül a Biztosító partnere részére nyújtja be.
Amennyiben az egészségügyi ellátás ellenértékét a Biztosított
– a biztosítási esemény elôírtak szerinti bejelentése után – a helyszínen kifizette, Magyarországra történô visszatérését követôen a kárt a Biztosító szolgáltató partnerének Központi Kárrendezési Irodája (1143.Budapest, Stefánia út 51.;
tel.: (1) 460-1500; fax: (1) 460-1515) az érvényes devizarendelkezések szerint megtéríti.
Az elôzetes jóváhagyás nélkül igénybe vett egészségügyi szolgáltatások költségeit maximum 150,– EUR összeghatárig térülhetnek meg.
Bizonyítási kötelezettség
A biztosítási szerzôdés teljesítését igénylô félnek (Biztosított, Kedvezményezett) kell igazolnia, hogy a Biztosító
22
szolgáltatásának a szerzôdésben valamint jogszabályban elôírt feltételei fennállnak, ide értve különösen magának a biztosítási esemény bekövetkezésének és az annak eredményeként elszenvedett kár(ok) mértékének a bizonyítását. Ezzel szemben a Biztosító szolgáltatási kötelezettségét kizáró
tények és körülmények fennállását – így különösen valamely mentesülési ok vagy kizárás fennállását, vagy a teljesítés egyéb akadályát – a Biztosító partnerének kell igazolnia.
Benyújtandó okiratok
A biztosítási szerzôdés teljesítését igénylô fél (Biztosított, Kedvezményezett) a Biztosító szolgáltatási kötelezettségének elbírálásához szükséges alábbi okiratokat, dokumentumokat és igazolásokat köteles, azok rendelkezésére állását
követô 8 napon belül, a Biztosító szolgáltató partnerének rendelkezésére bocsátani:
Egészségügyi szolgáltatás esetén
• az ellátás sürgôsségét igazoló teljes orvosi dokumentáció, diagnózis, orvosi leírás, zárójelentés,
• a külföldi orvosi, gyógyszerköltségek eredeti számlái,
• a háziorvosi dokumentáció a kiutazást megelôzô megbetegedésekrôl,
• a Biztosító szolgáltató partnere által rendszeresített és a Biztosított vagy örököse által kitöltött kárbejelentô nyomtatvány,
• a külföldön felvett hivatalos jegyzôkönyv.
Beteglátogatás esetén
• a közlekedési költségek eredeti számlái,
• a szállásköltség eredeti számlája,
• a benzinköltség eredeti számlája.
Telefonköltség térítése esetén az eredeti részletes telefonszámla.
Tartózkodás meghosszabbodása esetén
• a közlekedési költségek eredeti számlái,
• a szállásköltség eredeti számlája,
• a benzinköltség eredeti számlája.
Gyermek hazaszállítása esetén
• a közlekedési költségek eredeti számlái,
• a benzinköltség eredeti számlája.
Poggyászkár esetén
• a névre szóló eredeti rendôrségi jegyzôkönyv,
• a közlekedési társaság részletes jegyzôkönyve,
• a káresemény megtörténtét és a károsodás mértékét igazoló tételes légitársasági jegyzôkönyv,
• a légitársaság térítésének mértékét igazoló dokumentum,
• a repülôjegy,
• a csomagcímke,
• más hatósági, szállodai jegyzôkönyv,
• a Biztosító szolgáltató partnere által rendszeresített kitöltött formanyomtatvány,
• a jegyzôkönyvben feltüntetett tárgyak eredeti vásárláskori számlája,
• mûszaki cikkek esetén a Biztosított nevére szóló eredeti vásárlási számlák,
• a kárigény érvényesítéséhez szükséges egyéb irat,
• az útiokmányok pótlását igazoló számlák.
A fentiekben felsorolt okiratokon kívül a Biztosítottnak illetve Kedvezményezettjének joga van a károk és költségek igazolására a bizonyítás általános szabályai szerint, annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
Ha a Biztosító szolgáltatásának a szerzôdésben valamint jogszabályban elôírt feltételei közül bármelyiknek a fennállása vagy tisztázása a konkrét kárügyben olyan okirat, dokumentum vagy igazolás benyújtását igényli, mely
nem szerepel a fenti felsorolásban, errôl és a szükséges bizonyítékok benyújtása elmaradásának következményeirôl a Biztosító szolgáltató partnere haladéktalanul tájékoztatja az ügyfelet.
Ha a biztosítási esemény bekövetkezésével összefüggésben büntetôeljárás, vagy szabálysértési eljárás indult, az ilyen eljárást jogerôsen lezáró határozatot a biztosítási szerzôdés teljesítését igénylô fél (Szerzôdô, Biztosított, Engedményes, Kedvezményezett) akkor is köteles a Biztosító szolgáltató partnerének benyújtani, ha idôközben sor került a biztosítási szolgáltatás teljesítésére. Az ilyen határozatok rendelkezésre állásának hiánya a Biztosító szolgáltatásának esedékessé válását nem érinti.
13. A SZOLGÁLTATÁS ESEDÉKESSÉGE
A Biztosító partnerének szolgáltatása, a szolgáltatási kötelezettségének elbírálásához szükséges utolsó iratnak a Biztosító szolgáltató partnerének kárrendezést lefolytató szervezeti egységéhez való beérkezését követô 20. nap elteltével válik esedékessé.
14. A BIZTOSÍTÁSBÓL KIZÁRT KOCKÁZATOK
Nem kerülnek térítésre azon károk, amelyek bekövetkeztekor a Biztosított:
• a 71. életévét betöltötte,
• 20 napnál hosszabb idôre utazott,
• a szerzôdéskötés idôpontjában, vagy a kockázatviselés újra érvénybe helyezésének idôpontjában (Általános Feltétel
2.6. pont) nem tartózkodott Magyarország területén, devizakülföldi állampolgár, és az állandó lakhelye szerinti országba utazik.
A biztosításból kizárásra kerülnek továbbá:
• a felmerült nem vagyoni károk,
• a közlekedési társaság utazási feltételeinek megszegésébôl bekövetkezett események,
• veszélyes sport és versenysport tevékenység gyakorlása és az ezekkel kapcsolatos edzéseken való részvétel során bekövetkezett események,
• a Biztosító, illetve annak partnere által felkért szolgáltató által okozott orvosi mû-hibákból eredô felelôsségi károk.
23
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Gépjármű Assistance szolgáltatás
Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. (továbbiakban: Biztosító), cím: 1091 Budapest, Üllôi út 1. az általános feltételben leírtaktól eltérôen arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási díj megfizetése ellenében, jelen feltételekben meghatározottak szerint, az All-In Gépjármûbiztosítások – Gépjármû Assistance szerzôdésben biztosított gépjármû mozgás- vagy üzemképtelensége esetén assistance szolgáltatást nyújt.
A szolgáltatást, a Biztosító kiszervezett tevékenységként, külsô szolgáltatóval (AI-Assistance Magyarország Szolgáltató Kft. 1196 Budapest, Ady Endre út 53/B.) együttmûködve nyújtja. Amennyiben a Biztosító és a külsô szolgáltató közötti szerzôdés, valamely okból megszûnik, a Biztosítónak joga van a jelen kiegészítô szolgáltatást az általános felmondási szabályoktól eltérô módon, szükség szerint idôarányos díjvisszatérítés mellett felmondani.
A feltételekben nem rendezett kérdésekben a Polgári Törvénykönyvben rögzítettek az irányadóak.
1. A BIZTOSÍTOTT ÉS SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE JOGOSULT
Jelen kiegészítô biztosítás Biztosítottjai, és ezzel a szolgáltatás igénybevételére jogosultak a gépjármû
a) vezetôje (aki a biztosított gépjármû (3.1. pont) tulajdonosa, vagy a tulajdonos tudtával, engedélyével a gépjármûvet használja), valamint
b) utasai (csak a hivatalosan engedélyezett és a gyártó által elôírt létszámig).
2. TERÜLETI HATÁLY
A gépjármû assistance szolgáltatásai Magyarországon, valamint Horvátország, Szerbia, Szlovénia, Ausztria, Belgium, Bulgária, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Görögország, Írország, Olaszország, Lettország, Lichtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, San Marino, Szlovákia, Spanyolország, Svédország, Svájc, Vatikán, Oroszország és Törökország európai területe, Albánia, Moldova, Ukrajna, Bosznia Hercegovina, Koszovó, Makedónia, Montenegró területén vehetôk igénybe.
3. BIZTOSÍTOTT VAGYONTÁRGY
3.1. Jelen szerzôdés keretében biztosított gépjármû
a) az All-In Gépjármûbiztosítások – Gépjármû Assistance biztosítás feltételeiben meghatározott természetes személy Biztosítottaknak a forgalmi engedély szerint, saját tulajdonát képezô,
b) vagy lízingelt gépjármûesetén a forgalmi engedély szerint általuk üzemeltetett (a Biztosított szerepel a forgalmi engedélyben üzembentartóként)
c) a biztosítási szerzôdésben rögzített forgalmi rendszámú személygépjármûve, amely
d) érvényes magyar forgalmi engedéllyel és rendszámmal rendelkezik és
e) a szerzôdéskötéskor a gépjármû életkora nem haladta meg a 12 évet.
3.2. A Biztosító a gépjármû életkorát úgy állapítja meg, hogy a biztosítás technikai kezdetének évszámából, illetve változás esetén a folyó biztosítási év elsô napjának évszámából levonja a gépjármû forgalmi engedély szerinti gyártási évszámát.
3.3. A biztosítási szerzôdés valamely biztosított gépjármûre megszûnik attól a biztosítási évtôl, melyben az adott gépjármû eléri a 13. életévét. (A Biztosító a gépjármû életkorát úgy állapítja meg, hogy a biztosítási évforduló évszámából levonja a gyártási évszámot.)
4. HALASZTOTT KOCKÁZATVISELÉS KEZDET
A Biztosító a kockázatviselés kezdetétôl, illetve új biztosított gépjármû megadásakor (az új biztosított gépjármûre) a fedezetbevonás dátumától számítva 15 napos várakozási
idôt köt ki. Ha a biztosítási esemény bármelyik biztosított gépjármû esetében a várakozási idô alatt következik be, akkor a Biztosító a szolgáltatásra nem köteles.
5. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
Az All-In Gépjármû biztosítások – Gépjármû Assistance biztosítási szolgáltatás akkor vehetô igénybe, ha a gépjármû mozgásképtelen, vagyis nem mûködôképes a következô okokból:
a) Üzemzavar
A jármû bármely hirtelen, elôre nem látott hibája, beleértve a mechanikai vagy elektromos meghibásodást, amennyiben az a jármû azonnali menetképtelenségét eredményezi, vagy az olyan váratlan meghibásodás, amely a közlekedés biztonságát veszélyezteti, illetve lehetetlenné teszi a gépjármû bezárását (ablakemelô, zár).
b) Önhibából, vagy gondatlanságból eredô meghibásodás
Például, de nem kizárólagosan: lemerült akkumulátor, kizárás a gépkocsiból, pótkerék, emelô vagy kerékkulcs hiánya, a jármû kulcsának a jármûbe zárása, szilárd burkolatú útról letérés, illetve nem járható út használata miatti elakadás, az üzemanyag kifogyása, illetve nem megfelelô üzemanyag használata, az akkumulátor lemerítése, a karbantartás elmaradása, a jármû mûszaki állapotának szakszerûtlen megváltoztatása, stb.
c) Baleset, lopás és rongálás miatt bekövetkezett káresemény
Közlekedési baleset (pl.: ütközés, borulás, zuhanás, robbanás stb.), illetve a gépjármû ellopása, vagy annak feltörése, rongálása.
Az olyan mûveletek azonban, mint karbantartás – akár idôszakosan akár másként –, gépkocsi vizsgálat, alkatrészek helyreállítása és beszerzése nem tekintendô üzemzavarnak, továbbá a karbantartáshoz szükséges szállítmány hiányossága sem kezelhetô annak.
24
6. SZOLGÁLTATÁSOK
6.1. Helyszíni javító küldése
Menetképtelenség esetén a Biztosító a lehetô legrövidebb idôn belül – belföldön 45 perc (kivétel Budapesten forgalmi dugó vagy lezárás esetén), Európában (V. pont) 1, illetve 2 óra – helyszíni szerelôt küld, aki megkísérli a nem garanciás jellegû meghibásodás helyszínen történô elhárítását (pl.: gumidefekt, akkumulátor probléma, stb.) A menetképessé tétel után a márkaszervizben történô tartós javíttatás a jogosult felelôssége.
A költségvállalás tartalmazza a kiszállási díjat, és a helyszíni javítás díját. Az esetlegesen beszerelt alkatrészek az ügyfél saját költségét képezik.
6.2. Szállítás autómentôvel
A menetképtelen gépjármûvet – ha a helyszínen nem javítható – a szolgáltató elszállíttatja a legközelebbi vagy az Aegon által megjelölt márkaszervizbe. A Biztosító szolgáltatója megszervezi a meghibásodott gépjármû által vontatott, – szabványos, 50 mm átmérôjû vonófejjel
felszerelt – lakókocsi vagy utánfutó ugyanazon szervizbe való elszállítását is.
A költségvállalás tartalmazza a kiszállási és a kilométerdíjat.
6.3. Tárolás
Amennyiben a gépjármû a márkaszervizbe történô szállításig, de legalább nyolc órán át a szerviz hibájából várakozni kényszerül, és biztonságos tárolást igényel, a tárolást a Biztosító szolgáltatója megszervezi. A költségvállalás tartalmazza a gépjármû tárolását legfeljebb három napig.
6.4. Kisegítô elutazás
A menetképtelen gépjármû utasait a Biztosító szolgáltatója eljuttatja a legközelebbi közlekedési csomópontig (buszállomás, vonatállomás)
6.5. Amennyiben a menetképtelenné vált gépjármû javítása a káresemény napján elôre láthatólag nem fejezôdik be, a jogosult az alábbi szolgáltatások közül választhat. Ezen
szolgáltatások esetén egy káreseménnyel összefüggésben csak egy szolgáltatás vehetôk igénybe.
6.5.1. Kölcsön gépjármû
A Biztosító szolgáltatója a lehetô legrövidebb idôn belül megszervezi az Aegon preferenciáit figyelembe véve, kölcsön gépjármû kiszállítását és használatba adását.
6.5.2. Szállás
A Biztosító szolgáltatója megszervezi a szállást, a gépjármû javítását végzô szervizhez közeli háromcsillagos szállodában, legfeljebb 3 éjszakára.
6.5.3. Továbbutaztatás szervezése busszal vagy vonattal
A Biztosító szolgáltatója megszervezi a jogosult személyek hazautazását vagy az út folytatását vasúton vagy busszal. A költségvállalás tartalmazza a jogosultak vonaton (II. osztályon) vagy buszon történô utazásának költségeit, a hazautazás költségeinek értékében.
6.6. Telefonon keresztüli segítségnyújtás és idegen nyelvû vésztolmácsolás
Amennyiben a gépjármû jogos használója külföldön (V. pont) bajba kerül, és azonnali tolmácsolásra van
szüksége, a Biztosító szolgáltatója vállalja a tolmácsolást és segítségnyújtást telefonon keresztül.
6.7. Üzenetközvetítés
A jármûvezetô kérésére, illetve amennyiben az adott helyzet azt indokolja, a Biztosító szolgáltatója saját költségére üzenetközvetítést vállal a jármûvezetô és a Szerzôdô vagy egy pontosan megnevezett (név, telefonszám) személy között.
6.8. Útvonal és utazási tanácsadás
Szükség esetén a Biztosító szolgáltatója az assistance keretén belül útvonal tervezési segítséget nyújt.
A szolgáltatások a helyi feltételeknek megfelelôen nyújtandók, figyelembe véve az egyes országokban felmerülô korlátozásokat, különösen a szállodák és a kölcsöngépjármû tekintetében.
7. SPECIÁLIS KIZÁRÁSI, MENTESÜLÉSI SZABÁLYOK
7.1. Nem minôsülnek biztosítási eseménynek az alábbi esetek:
a) autóversenyben való részvétel, arra való felkészülés, edzés,
b) ha a jogosult a Biztosító szolgáltatójának elôzetes hozzájárulása nélkül veszi igénybe a szolgáltatásokat,
7.2. Nem téríti meg a Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése ellenére sem az alábbiakat:
a) a gépjármû végleges helyreállításának költségeit,
b) a károsodott gépjármûben keletkezett más biztosítások által (CASCO, harmadik személy felelôssége esetére vonatkozó biztosítás) fedezett károkat.
c) A kárral összefüggésben kiszabott bírságokat, büntetéseket és az ezekkel kapcsolatos költségeket,
d) a gépjármûben és a lakókocsiban, utánfutóban szállított javak (csónak, motorbicikli, kerékpár, egyéb sport- vagy kempingfelszerelés, állat, gyorsan romló dolog, bútor, építôanyag, stb.) pótlási, javítási költségeit,
e) a biztosítási események bármelyike által okozott, a biztosított gépjármûben szállított javakban bekövetkezô kár vagy jövedelem kiesést, továbbá a szállítmány továbbszállításával és/vagy ôrzésével összefüggô költségeket.
8. A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBE VÉTELÉNEK FELTÉTELEI
A Biztosító szolgáltatója élôhangos, 24-órás telefonos
(+36 1 483 2555) információs és segítségnyújtási szolgáltatást mûködtet Aegon Assistance néven.
Biztosítási esemény bekövetkezéses esetén a jogosultnak az alábbi intézkedéseket szükséges tennie:
8.1. Haladéktalanul hívnia kell a Biztosító szolgáltatójának 24 órás telefonos ügyfélszolgálatát. A Biztosító nem téríti meg az elôzetes bejelentés és jóváhagyás nélkül igénybe vett szolgáltatások költségét.
8.2. A Biztosító kérésére a jogosult köteles megadni a szükséges felvilágosításokat, és lehetôvé kell tennie a bejelentés és a felvilágosítás tartalmának esetleges ellenôrzését.
A bejelentendô adatok különösen, de nem kizárólagosan:
• a Szerzôdô neve és címe,
25
• az All-In Gépjármû Biztosítás szerzôdésazonosítója (kötvényszáma),
• a meghibásodott, biztosított gépjármû rendszáma, forgalomba helyezésének idôpontja,
• a gépjármû gyártmánya, típusa,
• a jogosult elérhetôsége (telefonszám, stb.),
• tájékoztatást a káresemény körülményeirôl
• a káresemény pontos helyszínét és szükség esetén a biztosított gépjármû, ill. személy(ek) tartózkodási helyét,
• személyekhez kötôdô szolgáltatás (utazás, szállás) igénylése esetén az érintett személyek adatait.
8.3. Az igénybe vehetô szolgáltatásokról – a szabályzat alapján
– a telefonos ügyfélszolgálat dönt és ad tájékoztatást a jogosultnak. A szolgáltatás teljesítéséhez a jogosultnak el kell fogadnia a javasolt szolgáltatások valamelyikét.
Amennyiben a jogosult a bejelentés alkalmával még nem ismert körülmények miatt a késôbbiekben további
kapcsolódó szolgáltatást igényel, a telefonos ügyfélszolgálat engedélyét ehhez is kérni kell.
8.4. Amennyiben a Biztosító szolgáltatója közremûködik a segítségnyújtás megszervezésében, a jogosult köteles a szolgáltatóval vagy az általa megbízott közremûködôvel történt egyeztetésnek megfelelôen eljárni (pl. a szállító jármûvet helyszínen megvárni).
8.5. Amennyiben a Biztosító szolgáltatójának elôzetes jóváhagyásával a jogosult szervezi meg a szolgáltató által jóváhagyott, igénybe vehetô szolgáltatás kivitelezését,
a kárigény érvényesítéséhez a biztosítási esemény bekövetkezését bizonyító, a körülmények tisztázásához, valamint a Biztosító fizetési kötelezettségének a megállapításához szükséges iratokat, igazolást (számlát, menetjegyet) a biztosított gépjármû rendszámának és a káresemény idôpontjának feltüntetésével a Szerzôdônek el kell juttatni a Biztosító részére.
8.6. A Biztosító fizetési kötelezettsége nem áll be, amennyiben:
• a jogosult bejelentési és felvilágosítás adási kötelezettségét nem, vagy késedelmesen teljesíti,
• a Biztosító vagy szolgáltatója által nem jóváhagyott szolgáltatást vesz saját kivitelezésben igénybe,
• a szolgáltatás szempontjából lényeges adatokat, körülményeket elhallgat, vagy
• nem a valóságnak megfelelôen ismertet, és emiatt lényeges körülmények válnak kideríthetetlenné.
9. AZ ALL-IN GÉPJÁRMŰ BIZTOSÍTÁSOK – GÉPJÁRMŰ ASSISTANCE BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁS ÖSSZEGHATÁRAI
A Biztosító vállalja, hogy a jelen feltételekben meghatározott szolgáltatásokat az alábbi összeghatárokig téríti meg
(lásd 1. táblázat).
A csillagozott szolgáltatások esetén egy káreseménnyel összefüggésben csak egy szolgáltatás vehetôk igénybe.
Amennyiben a felmerülô költségek meghaladják jelen feltételekben rögzített összeget, a többletköltségek a szolgáltatás igénybevételekor, annak helyszínén a jogosultat terhelik.
A külföldön bekövetkezett biztosítási esemény kapcsán devizában jelentkezô szolgáltatás esetén a Biztosító a szolgáltatási összeg meghatározásánál a káridôponti, a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott középárfolyamot veszi figyelembe. Az adategyeztetések során a középárfolyam mértékét a Biztosító köteles feltüntetni.
10. ÖNRÉSZESEDÉS
A Biztosító az Assistance szolgáltatásból nem von le önrészesedést.
1. táblázat – Limitek káreseményenként | ||
Belföld (Bruttó, Forint) | Külföld (EUR) | |
Helyszíni javító küldése | 20.000,– | 200,– |
Szállítás autómentôvel, tárolás | 50.000,– | 200,– |
Kisegítô elutazás + továbbutaztatás busszal vagy vonattal* | 30.000,– | 200,– |
Szállás* | 10.000,–/éjszaka, maximum 3 éj | 150,–/éjszaka, maximum 3 éj |
Telefonon keresztüli segítségnyújtás ls idegen nyelvû vésztolmácsolás | szolgáltatás | szolgáltatás |
Kulcs elvesztés, zár kinyitás, javítás | 20.000,– | 150,– |
Kölcsön gépjármû* | 10.500,–/nap, maximum 3 nap | 150,–/nap, maximum 3 nap |
Útvonal és utazási tanácsadás | szolgáltatás | szolgáltatás |
Üzenet közvetítés | szolgáltatás | szolgáltatás |
26
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Szélvédőkárbiztosítás
1. BIZTOSÍTOTT
Az All-In Gépjármûbiztosítás Általános Feltételeiben meghatározott személy.
2. A BIZTOSÍTÁS TERÜLETI HATÁLYA
A szerzôdés Európa területére – ideértve Törökország teljes területét is – érvényes. Nem terjed ki a biztosítás hatálya a volt Szovjetunió utódállamaira, kivéve Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna területét.
3. A BIZTOSÍTOTT VAGYONTÁRGY
A Biztosító és a Szerzôdô között létrejött szélvédôkár biztosítási szerzôdés alapján a Biztosító az alábbi feltételekben meghatározott módon és esetekben megtéríti a jelen szerzôdéssel biztosított gépjármû üvegeiben keletkezett töréskárt.
A biztosított vagyontárgyak a gépjármû ablaküvegei és tetôablakai. A szélvédôkár biztosítás nem terjed ki a gépjármû visszapillantó tükreire, lámpa testeinek üvegezésére és a panoráma tetôre.
4. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
A biztosított gépjármû utastér üvegezésében a gépjármû egyéb károsodása nélkül bármilyen kívülrôl ható, hirtelen fellépô, baleseti jellegû erôhatás okozta sérülés (törés, repedés), amennyiben egyéb karosszériasérülés nem történik.
5. BIZTOSÍTÁSSAL NEM FEDEZETT KÁRESEMÉNYEK
Nem téríti meg a Biztosító az szélvédôkár biztosítás által biztosított vagyontárgyakban keletkezett olyan károsodást, amely nem baleseti jelleggel következett be (pl. mûszaki hiba, ablaktörlô karcolása, anyagfáradás, anyaghiba stb.). Továbbá kizárt a Biztosító kockázatviselésébôl az üvegezésre ragasztott védô (hô/fény/biztonsági) fóliázás és dekoráció kivéve, ha errôl külön megállapodás született.
6. BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK
• A gépjármû ablaküvegeinek törése esetén a Biztosító fizetési kötelezettsége csak akkor áll be, ha a sérült üveg az üzemben tartásra vonatkozó hatósági elôírásoknak nem felel meg.
• Ha a sérült üveg javítható, akkor a javítás költségeit, amennyiben nem javítható, akkor a csere költségeit téríti meg a Biztosító.
• Ha a sérült üveg javítható, de azt a helyreállítás során újjal pótolták, a Biztosító az ebbôl eredô többletköltséget nem viseli.
• Ha az üveg nem javítható, a kárösszeg megállapításának az alapja a belföldi kereskedelmi forgalomba hozott új alkatrésznek vagy tartozéknak az átlagos fogyasztói ára.
7. A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA NEM TERJED KI:
• a gépjármûben keletkezett értékcsökkenésre,
• a sérült gépjármû más gépjármûvel történô pótlásának költségeire (pl.: bérautó),
• a gépjármûhasználat kiesése miatt felmerült járulékos károkra (pl. elmaradt haszon stb.),
• a gépjármû helyreállításával kapcsolatban szükségessé váló forgalomba helyezés elôtti vizsga díjára,
• hajtó, kenô, teljesítménynövelô, kopáscsökkentô olajadalék anyagokra, üzemanyagra,
• a helyreállítás során a jármûvön végzett változtatásokkal, teljesítménynöveléssel, minôségjavítással, továbbá
kopás vagy elhasználódás miatti javításokkal kapcsolatos költségekre.
8. ÖNRÉSZESEDÉS
• A Biztosító nem von le önrészesedést a sérült üveg javítási költségeibôl.
• Csere esetén az önrészesedés mértéke 10%.
9. A BIZTOSÍTOTT KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE
Az All-In Gépjármû Biztosítások Általános Feltételei szerint.
27
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Önrészmentes szélvédőkárbiztosítás
All-In Gépjármûbiztosítások – Önrészmentes szélvédôkár biztosítás elem kizárólag All-In Gépjármûbiztosítások – Szélvédôkár biztosítással együtt köthetô. Önállóan, vagy egyéb All-In Gépjármûbiztosítások elem mellé nem köthetô.
1. BIZTOSÍTOTT
Az All-In Gépjármûbiztosítás Általános Feltételeiben meghatározott személy.
2. TERÜLETI HATÁLY
A szerzôdés Európa területére – ideértve Törökország teljes területét is – érvényes. Nem terjed ki a biztosítás hatálya a volt Szovjetunió utódállamaira, kivéve Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna területét.
3. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY, BIZTOSÍTOTT VAGYONTÁRGY, BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA
Önrészesedés levonása nélkül, egy biztosítási éven belül legfeljebb egy káreseménnyel összefüggésben megtéríti a Biztosító a biztosított gépjármû utastér üvegezésének a
gépjármû egyéb károsodása nélkül bármilyen kívülrôl ható, hirtelen fellépô, baleseti jellegû erôhatás okozta sérülésbôl (törés, repedés) szükségessé váló cseréjét, amennyiben egyéb karosszériasérülés nem történik. Az Önrészmentes szélvédôkár biztosítás kiegészítô nem terjed ki a gépjármû visszapillantó tükreire és lámpatesteinek üvegezésére és a panoráma tetôre.
4. BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK
Amennyiben üvegkár történik, akkor a szabályzat alapján önrészmentesen térítjük.
5. ÖNRÉSZESEDÉS
Biztosító a káreseménybôl nem von le önrészesedést.
28
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Garázsbiztosítás
1. BIZTOSÍTOTT
Biztosított:
• a kötvényen név szerint Biztosítottként feltüntetett személy: a gépjármû tulajdonosa, vagy üzemben tartója, aki egyben a biztosított garázs tulajdonosa, vagy
• a biztosított gépjármû tulajdonosának vagy üzembentartójának hozzátartozója, aki a biztosított garázs tulajdonosa.
A Biztosított jogosult a Biztosító szolgáltatására.
2. A BIZTOSÍTÁS TERÜLETI HATÁLYA
A Biztosító kockázatviselésének helye Magyarország, az országon belül az ajánlaton, illetve a kötvényen feltüntetett cím, társasházban vagy garázssoron biztosított garázs esetében a megjelölt, cím hiányában a helyrajzi számmal megadott garázs.
3. BIZTOSÍTOTT VAGYONTÁRGY
A Biztosító kockázatviselése a megadott kockázatviselési helyen lévô, a kötvényen feltüntetett, az építésügyi szabályok által épületnek, illetve garázsnak minôsített ingatlan.
Garázs: Olyan szerkezetileg önálló építmény, amely a környezô külsô tértôl épületszerkezetekkel elválasztott teret alkot, vagy egy fôépületben lévô épületrész. A
Biztosító kockázatviselése csak az építésügyi szabványoknak megfelelôen kialakított garázsokra áll fenn. A biztosított garázsban tárolt, ingóságnak minôsülô vagyontárgyakra
(pl. gépjármû, kerékpár, szerszámok stb.) a garázsbiztosítás kockázatviselése nem terjed ki!
4. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNYEK
4.1. Tûz
Jelen feltételek szempontjából tûznek minôsül a terjedô képes, öntápláló lánggal való égés, izzás folyamata.
A tûz biztosítási esemény kapcsán a Biztosító nem téríti meg:
a) a rendeltetésüknél fogva tûznek, lángnak, hôhatásnak kitett vagyontárgyakban
(pl.: kéményszerkezet, kazán), továbbá az elektromos vezetékekben, berendezésekben keletkezô tûzkárokat, ha a tûz más tárgyakra nem terjedt tovább,
b) az öngyulladt, erjedt és befülledt anyagokban keletkezett tûzkárokat, a pörkölôdés, hô hatására történô szín- vagy alakváltozás,
c) a füst- vagy koromszennyezôdés formájában keletkezô károkat, ha azok nem tényleges tûzkár következményei*,
d) a tûzkárokat, ha az a kockázatviselés helyén
„A” vagy „B” tûzveszélyességi osztály szerint tûzveszélyesnek, illetve robbanásveszélyesnek minôsülô anyagokat nem háztartási mértékben vagy jelleggel használnak fel, tárolnak, és a kár ezzel összefüggésben következik be.
4.2. Robbanás
Jelen feltételek szempontjából robbanás alatt a gázoknak és gôzöknek rombolással és hanghatással együtt járó hirtelen, rendkívül gyors energia felszabadulása értendô, melynek során két egymástól elválasztott térben létrejövô nyomáskülönbség az elválasztó elem helyzetének és szilárdsági tulajdonságainak egyidejû megváltozása következtében pillanatok alatt kiegyenlítôdik.
A robbanás biztosítási esemény kapcsán a Biztosító nem téríti meg:
a) szeszesital lepárlása következtében keletkezett robbanás okozta károkat,
b) a hangrobbanás által okozott károkat,
c) a hasadó és sugárzó anyagok robbanása, vagy szennyezése által okozott károkat,
d) a környezetnél alacsonyabb nyomású zárt tér összeroppanása által okozott károk,
e) azt a robbanáskárt, amely a kockázatviselési helyen „A” vagy „B” tûzveszélyességi osztály (meghatározás az elôzô pontban) szerint tûzveszélyesnek, illetve robbanásveszélyesnek minôsülô anyagok nem háztartási mértékû vagy jellegû felhasználásával, tárolásával összefüggésben következik be.
4.3. Villámcsapás
Megtéríti a Biztosító a biztosított vagyontárgyakba közvetlenül becsapódó villám romboló és gyújtó hatására bekövetkezô károkat.
4.4. Vihar
Biztosítási eseménynek minôsül, ha a kockázatviselés helyén az 54 km/h sebességet elérô, vagy meghaladó szél a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz.
Megtéríti a Biztosító azokat a károkat is, amelyeket a biztosított garázs vihar által megrongált
• nyílászáróján és/vagy
• az építésügyi szabványok által végleges fedésként elfogadott anyagú és szakszerû technológiával megépített és karbantartott tetôfedésén keresztül a viharral egyidejûleg beömlô csapadék okoz a biztosított vagyontárgyakban,
• továbbá a vihar által a biztosított vagyontárgyakra rádôlô, ráesô saját vagy idegen ingatlanról származó vagyontárgyak okoznak.
29
Jelen biztosítási esemény kapcsán a Biztosító nem téríti meg:
a) a keletkezô légmozgások által a helyiségeken belül,
b) az épületek üvegezésében okozott károkat
4.5. Felhôszakadás
Jelen feltételek szerint biztosítási eseménynek minôsül, ha a 0,5 mm/perc intenzitást meghaladó mennyiségû csapadékvizet a szabályszerûen kialakított és karbantartott
vízelvezetô rendszer elnyelni képtelen, és ezért a talajszinten áramló csapadékvíz a biztosított helyiségbe ömölve a biztosított garázsban kárt okoz.
Jelen biztosítási esemény kapcsán a Biztosító nem téríti meg:
a) az épületek, építmények külsô vakolatában, burkolatában, festésében bekövetkezô, valamint
b) a gombásodás és penészesedés formájában jelentkezô károkat, továbbá
c) a biztosított épület falazatán át felszivárgó, beszivárgó csapadék, illetve talajvíz okozta károkat,
d) a biztosított épület alapteste alá bejutó csapadék, illetve talajvíz okozta épületsüllyedés károkat.
4.6. Hónyomás
Biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított garázs tetôszerkezetében vagy az építésügyi szabványok által végleges fedésként elfogadott anyagú és szakszerû technológiával megépített és karbantartott tetôfedésben a hónyomás okoz.
Megtéríti a Biztosító azokat a károkat is, amelyeket a hónyomás által megrongált, fentiek szerinti tetôfedésen keresztül, a biztosítási eseménnyel egyidejûleg a biztosított épületekbe beömlô csapadék okoz garázsban.
Megtéríti a Biztosító a lecsúszó hó által a biztosított garázsban okozott károkat is.
4.7. Jégverés
Biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító azokat a rongálódási károkat, amelyeket a biztosított garázs – az építésügyi szabványok által általánosan végleges fedésként elfogadott anyagú és szakszerû technológiával megépített és karbantartott tetôfedésében, homlokzatában, redônyeiben a jégverés vagy jégesô okoz.
Megtéríti a Biztosító azokat a károkat is, amelyeket a jégverés vagy jégesô által megrongált fentiek szerinti tetôfedésen keresztül a biztosítási eseménnyel egyidejûleg a biztosított garázsba beömlô csapadék okoz az épületben.
Jelen biztosítási esemény kapcsán a Biztosító nem téríti meg a végleges tetôfedésében keletkezett azon esztétikai károkat (pl.: horpadás), melyek a héjazat funkciójának ellátását, illetve élettartamát nem befolyásolják.
4.8. Földrengés
Biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító azokat a károkat, amelyeket a kockázatviselés helyén az MSK-64 skála 5. fokozatát elérô földrengés a biztosított épületben okoz.
4.9. Földcsuszamlás
Biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító a földfelszín alatti talajrétegek váratlan, lejtô irányú elcsúszása által a biztosított garázsban okozott károkat.
Nem tekinthetô váratlan eseménynek, ha a földcsuszamlás veszélyének ismeretében építkeztek, függetlenül az építés engedélyezett vagy nem engedélyezett voltától.
4.10. Kô- és földomlás
Biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító a kô- vagy földomlás által a biztosított garázsban okozott károkat.
4.11. Ismeretlen építmény, ismeretlen üreg beomlása
Biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító azokat a károkat, amelyeket az ismeretlen üreg vagy ismeretlen építmény beomlása a biztosított garázsban okoz.
Nem ismeretlen az az építmény, üreg, amelynek létezésérôl a kár bekövetkezéséig a Biztosító, a Szerzôdô, a Biztosított, vagy az illetékes hatóság tudott.
Jelen biztosítási esemény kapcsán a Biztosító nem téríti meg:
a) a bányák földalatti részeinek beomlásából, valamint
b) az alapok alatti talajsüllyedésbôl, a padozat alatti feltöltések ülepedésébôl származó károkat.
4.12. Idegen jármû ütközése
Biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító, ha nem a Biztosított tulajdonában vagy használatában lévô jármû, annak alkatrésze, rakománya az épületbe való ütközéssel a biztosított garázsban kárt okoz. A kártérítés feltétele a rendôrség felé tett feljelentés.
4.13. Idegen tárgyak rádôlése
Biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító, ha idegen tárgy a biztosított épületre kívülrôl rádôl, és ezzel a biztosított garázsban kárt okoz.
Idegen tárgynak minôsítjük azokat a tárgyakat, amelyek a káresemény idôpontjában nem voltak a Biztosított
tulajdonában, illetve használatában, nem bérelte, nem vette kölcsönbe, nem lízingelte, illetve nem az ô érdekében használták fel és nem a kockázatviselés helyén kerültek elhelyezésre.
5. A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA
A Biztosító szolgáltatásának igénybevételéhez az alábbi iratok bemutatása szükséges:
• kötvény hatósági határozat, jegyzôkönyv
• költségvetés, számla
• tulajdonjogot bizonyító okirat,
A Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezésével keletkezô károk és költségek igazolását a fentiekben felsoroltakon kívül egyéb okiratok és igazolások benyújtásától nem teszi függôvé. A Biztosítottnak minden esetben joga van azonban olyan további bizonyítékok felmutatására, amelyeket – a biztosítás általános szabályai szerint – követelésének érvényesítéséhez szükségesnek lát.
30
Továbbá a Biztosító nem köti a teljesítendô szolgáltatás mértékének maghatározását és esedékességét a bejelentett káresemény tekintetében indult büntetô vagy szabálysértési eljárás jogerôs befejezéséhez.
A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható.
6. ÖNRÉSZESEDÉS
A biztosítási szerzôdés a felek megállapodása szerint létrejöhet: önrész alkalmazása nélkül
7. A SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSULTAK KÖRE
A Biztosító szolgáltatására a Biztosított jogosult.
8. A TÉRÍTÉSI ÖSSZEG MEGHATÁROZÁSÁNAK ALAPELVEI
8.1. Épületek, építmények
8.1.1. Megtéríti a Biztosító a biztosítási események által a biztosított garázsban, építményekben okozott károk káridôponti új értéken számított helyreállítási költségeit, maximum a biztosítási összeg mértékéig. Az új érték megállapításának alapja a károsodottal azonos nagyságú, kivitelezésû és minôségû épület építési költsége.
8.1.2. Amennyiben az épület helyreállítási költsége magasabb az ingatlan forgalmi értékénél vagy az épület maradvánnyal csökkentett forgalmi értékénél és a Biztosított az ingatlant nem kívánja a kockázatviselési helyen újjáépíteni, a káron haszonszerzés tilalmára tekintettel a Biztosító a károsodott ingatlan maradvánnyal csökkentett forgalmi értékét téríti meg. A maradvánnyal csökkentett forgalmi érték és a tényleges újjáépítési érték (de maximum a biztosítási összeg) közötti különbséget a Biztosító csak abban az esetben köteles megfizetni, amennyiben a Biztosított számlával igazoltan az ingatlant újjáépíti, helyreállítja. A Biztosító ebben az esetben a forgalmi érték feletti szolgáltatását folyamatosan a készültség ütemének megfelelôen teljesíti.
8.1.3. Ha a garázs avultsága a kár idôpontjában meghaladta a 75%-ot, a térítés összege az avultság mértékével arányosan csökken.
9. A BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG – BIZTOSÍTÁSI DÍJ
• A biztosítási összeg az a biztosítási ajánlaton meghatározott összeg, amely a biztosítási esemény bekövetkeztekor a Biztosító szolgáltatásának (térítésének) felsô határa.
• A Biztosító kártérítési kötelezettsége a legfeljebb a biztosítási összegig, illetve a tényleges kár értékéig áll fent.
• A biztosítási összeget a Biztosító a biztosítandó garázs alapterülete alapján határozza meg. Legfeljebb 20 m2 alapterületû garázs biztosítható.
A szerzôdés a Biztosító által javasolt biztosítási összegre jön létre így kár esetén nem érvényesül az alulbiztosítás jogkövetkezménye, az aránylagos kártérítés. A Biztosító szolgáltatásának felsô határa az általa javasolt és a Szerzôdô által elfogadott biztosítási összeg.
A Biztosító a javasolt minimális biztosítási összeget az épület hasznos alapterületére vetítve adja meg.
Amennyiben a hasznos alapterület a káresemény bekövetkeztekor nem azonos az ajánlaton feltüntetett alapterülettel, úgy a Biztosító a valóságos alapterület alapján nyújt kártérítést, maximum 100.000,– Ft/m2 és legfeljebb 20 m2 alapterületig,
10. A FELEK SPECIÁLIS KÖTELEZETTSÉGEI
Kármegelôzési, kárenyhítési kötelezettség
A Szerzôdô (Biztosított) köteles különösen:
a) az épületeit a mindenkor hatályos építésügyi szabványoknak, szabályoknak megfelelôen építeni/ építtetni és karbantartani, felújítani,
b) az ingatlan vagyonának kezelése során az elvárhatóságnak megfelelôen, gondosan eljárni,
c) a kár bekövetkezte esetén a kár mértékének csökkentése érdekében szükséges, de a Biztosító kárfelmérését nem akadályozó, ésszerû intézkedéseket haladéktalanul megtenni.
11. A BIZTOSÍTOTT SPECIÁLIS KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGEI
A Szerzôdônek (Biztosítottnak) – eltérôen az általános feltételben szabályozottól – a biztosítási eseményt a tudomásra jutástól számított 2 munkanapon belül be kell jelentenie
a Biztosítónak. Lehetôvé kell tenni a Biztosító számára a kárbejelentés tartalmának ellenôrzését. A tûzesetet és a robbanást a tûzrendészeti hatóságnak be kell jelenteni.
A Biztosított a kár bejelentésétôl számított 5 napig a károsodott vagyontárgy állapotán csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben változtathat. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be annyiban, amennyiben a megengedettnél nagyobb mértékû változtatás következtében szolgáltatási kötelezettségének elbírálhatósága, illetve a károsodás mértékének megállapítása szempontjából lényeges körülmények tisztázása lehetetlenné vált.
12. SPECIÁLIS MENTESÜLÉSI SZABÁLYOK
12.1. Nem téríti meg a Biztosító a biztosítási események által közvetlenül kiváltott azon károkat, amelyek az épület avultságával, karbantartásának elmulasztásával vagy az építési szabályok súlyosan gondatlan be nem tartásával okozati összefüggésben következtek be.
12.2. Amennyiben a kár bekövetkezésében – az elôzô bekezdésben foglaltakon túl – a biztosítási eseményen kívül más károsító esemény vagy tényezô is közrehatott, a Biztosító a kárt
csak olyan mértékben téríti meg, amilyen mértékben az a biztosítási eseménnyel okozati összefüggésben áll.
31
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Kátyúkár biztosítás
1. BIZTOSÍTOTT
Az All-In Gépjármû Biztosítások Általános Feltételeiben meghatározott személy.
2. TERÜLETI HATÁLY
A szerzôdés Európa területére – ideértve Törökország teljes területét is – érvényes. Nem terjed ki a biztosítás hatálya a volt Szovjetunió utódállamaira, kivéve Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna területét.
3. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
Az úton keletkezett kátyúba futás során bekövetkezett kívülrôl ható, hirtelen fellépô, baleseti jellegû erôhatás okozta sérülés (törés, repedés, szakadás).
Nem téríti meg a Biztosító a károsodott gépjármú karosszéria elemeinek és a futómû sérülésével kapcsolatos okozati összefüggésben bekövetkezett károkat.
4. BIZTOSÍTOTT VAGYONTÁRGY
A biztosított vagyontárgyak az ajánlaton azonosító adatokkal megjelölt gépjármû elsô és hátsó futómûve és annak tartozékai (ideértve a gumiabroncs, keréktárcsa,
fékberendezés, lengéscsillapítók, hátsó hídtest, stb.) valamint a kormánymû és annak tartozékai.
5. BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG
A biztosított vagyontárgyak az ajánlaton azonosító adatokkal megjelölt gépjármû elsô és hátsó futómûve és annak tartozékai (ideértve a gumiabroncs, keréktárcsa,
fékberendezés, lengéscsillapítók, hátsó hídtest, stb.) valamint a kormánymû és annak tartozékai.
6. BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS FELTÉTELEI
Biztosító megtéríti a sérült gumiabroncs (vagy egy új gumiabroncs) le- és felszerelésének, centírozásának, vagy a károsodott gumiabroncs javításainak vagy cseréjének
a költségét, illetve az elsô és hátsó futómû és annak tartozékaiban (ideértve a keréktárcsa, fékberendezés, lengéscsillapítók, hátsó hídtest, stb.) valamint a kormánymû és annak tartozékaiban bekövetkezett károk javítási vagy csere igazolt költségeit, a szabályzatban meghatározott biztosítási összeg erejéig.
Amennyiben a sérült alkatrész javítható, abban az esetben a Biztosító a számlával igazolt javítási költségeket téríti
a szabályzatban meghatározott biztosítási összeg erejéig. Amennyiben a sérült alkatrész nem javítható, a kárösszeg megállapításának alapja az alkatrész átlagos fogyasztói ára, csökkentve az elhasználódás százalékos mértékével (avulás) és a választott önrészesedés mértékével.
A kárt – a biztosítási szerzôdésben foglalt kötelezettségének megfelelôen – 5 napon belül kell bejelenteni az alábbi elérhetôségek valamelyikén:
• 06/40-204-204-es telefonszámon
• www.aegon.hu címen elérhetô honlapunkon,
• a Biztosító ügyfélszolgálati irodáiban.
A Biztosító annyiban nem köteles helytállni, amennyiben a Biztosított késve, vagy nem tett eleget jelen feltételekben szereplô bejelentési kötelezettségének, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak.
A Biztosító valamennyi szükséges irat beérkeztét követô 30 napon belül teljesít szolgáltatást.
A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható.
7. A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA NEM TERJED KI:
• a gépjármûben keletkezett értékcsökkenésre,
• a sérült gépjármû más gépjármûvel történô pótlásának költségeire (pl.: bérautó),
• a gépjármûhasználat kiesése miatt felmerült járulékos károkra (pl. elmaradt haszon stb.),
• a gépjármû helyreállításával kapcsolatban szükségessé váló forgalomba helyezés elôtti vizsga díjára,
• hajtó, kenô, teljesítménynövelô, kopáscsökkentô olajadalék anyagokra, üzemanyagra,
• a helyreállítás során a jármûvön végzett változtatásokkal, teljesítménynöveléssel, minôségjavítással, továbbá
kopás vagy elhasználódás miatti javításokkal kapcsolatos költségekre,
8. ÖNRÉSZESEDÉS
Biztosító kár esetén 10% önrészesedést von le.
9. A BIZTOSÍTOTT KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE
Az All-In Gépjármû Biztosítások Általános Feltételei szerint.
32
All-In Gépjármûbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Vadkár biztosítás
1. BIZTOSÍTOTT
Az All-In Gépjármû Biztosítások Általános feltételeiben meghatározott személy.
2. BIZTOSÍTOTT VAGYONTÁRGY
A biztosított vagyontárgy az ajánlaton azonosító adataival megjelölt jármû – a jármû alap- és nem alapfelszereltségének meghatározására alkalmas katalógus/szoftver szerinti – gyári alapkivitelezésû gépjármû és alapkivitelezésû tartozékai, valamint a gyári kivitelezésû jármûhöz nem tartozó, de biztosított utólag felszerelt vagy beépített, jogszabály által nem tiltott alkatrészek, tartozékok (a továbbiakban extra tartozékok).
3. TERÜLETI HATÁLY
A szerzôdés Európa területére – ideértve Törökország teljes területét is – érvényes. Nem terjed ki a biztosítás hatálya a volt Szovjetunió utódállamaira, kivéve Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna területét.
4. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
Közlekedés során, vaddal történô ütközés követeztében a biztosított gépjármûben mûszakilag azonosítható módon, baleseti jelleggel, hirtelen, váratlanul bekövetkezett károk.
5. VAD
A 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet 1. § (1) alapján vadnak minôsített állatfajok a következôk:
Nagyvadfajok:
1. Gímszarvas
2. Dámszarvas
3. Ôz
4. Muflon
5. Vaddisznó
6. Szikaszarvas
7. Dybowski szika
8. Zerge
Apróvadfajok:
1. Mezei nyúl
2. Üregi nyúl
3. Fácán
4. Fogoly
5. Vetési lúd
6. Nagylilik
7. Tôkés réce
8. Csörgô réce
9. Kerceréce
10. Szárcsa
11. Erdei szalonka
12. Balkáni gerle
13. Örvös galamb
Egyéb apróvadfajok:
1. Házi görény
2. Nyest
3. Borz
4. Róka
5. Aranysakál
6. Pézsmapocok
7. Nyestkutya
8. Mosómedve
9. Dolmányos varjú
10. Szarka
11. Szajkó
6. BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG
A biztosítási összeg a Biztosító biztosítási eseményenkénti térítésének felsô határa, amely 500.000,– Ft, amelybôl más forrásból történô esetleges megtérülések levonásra kerülnek.
7. BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS FELTÉTELEI
A Biztosító megtéríti a – mûszakilag azonosíthatóan – vaddal történt ütközés során a biztosított gépjármûben bekövetkezett károkat, a szabályzatban meghatározott biztosítási összeg erejéig.
A Biztosító a biztosított vagyontárgyat ért- vaddal történô ütközéssel okozati összefüggésben keletkezett - törés esetén legfeljebb a magyarországi márkaszervizek szerinti munkadíjakat téríti meg, amennyiben a helyreállításra igazoltan márkaszervizben került sor. Ha az alkatrész
nem javítható, a Biztosító az alkatrész magyarországi káridôponti értékét (piaci árát, avult értékét) téríti meg. A térítés összege nem lehet magasabb, mint a magyarországi márkakereskedések által forgalomba hozott új alkatrészek fogyasztói ára.
A Biztosító a biztosítási esemény kapcsán megsérült légzsákokat és tartozékait az alábbiak szerint téríti meg:
a) ha a Biztosított nem kívánja gépjármûvét helyreállítani, akkor a Biztosító a jármûtípusnak megfelelô légzsákok káridôponti értékét téríti meg,
b) ha a Biztosított a gépjármû helyreállítása mellett dönt, akkor a Biztosító a jármûtípusnak megfelelô, új légzsákok és tartozékok beépítése estén téríti meg a kárt, ha ezeknek eredetét és a szakszerû beszerelés tényét a Biztosított igazolni tudja.
33
A káridôponti érték alapján történô teljes kár (totál kár) térítése akkor indokolt, ha a sérült jármû helyreállítása gazdaságtalan, azaz helyreállításának várható költsége eléri a káridôponti értékének a 70%-át. Teljes kár (totálkár) esetén a maradványértékkel csökkentett káridôponti értéket téríti a Biztosító, amely ha meghaladja a biztosítási összeget, akkor maximum az éves biztosítási összeg önrészesedéssel csökkentett mértéke.
A jármûmaradványt (roncsot) a Biztosító nem köteles átvenni.
A Biztosító megtéríti a biztosítási esemény kapcsán megsérült gépjármû mentéséhez, vagy helyreállításához indokolt szállítás (eseményenként maximum 2 alkalom) költségét. A jármû káridôponti értékétôl függetlenül szállítás jogcímre összesen a Biztosító legfeljebb 50.000,– Ft-ot térít.
A Biztosító valamennyi szükséges irat beérkeztét követô 30 napon belül teljesít szolgáltatást. A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô
összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a vad által okozott kárt a területileg illetékes vadgazdálkodási társaságnak is be kell jelentenie.
8. A BIZTOSÍTOTT KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE
Az All-In Gépjármû Biztosítások Általános Feltételei szerint.
9. A BIZTOSÍTÁSSAL NEM FEDEZETT KÁRESEMÉNYEK
Nem téríti meg a Biztosító a kiegészítô vadkár- biztosítás által a biztosított vagyontárgyban keletkezett olyan károsodást, mely nem az 4. pontban felsorolt, tehát nem vaddal történô ütközés következtében keletkezett károkat, illetve azokat
a károkat, amelyek esetén az ütközés a vaddal fizikailag nem valósult meg, vagy mûszakilag nem azonosítható.
10. A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA NEM TERJED KI:
• a gépjármûben keletkezett értékcsökkenésre,
• a sérült gépjármû más gépjármûvel történô pótlásának költségeire (pl.: bérautó),
• a gépjármûhasználat kiesése miatt felmerült járulékos károkra (pl. elmaradt haszon stb.),
• a gépjármû szállítmányára, a poggyászbiztosítás alapján térülô károkra,
• a gépjármû helyreállításával kapcsolatban szükségessé váló forgalomba helyezés elôtti vizsga díjára,
• hajtó, kenô, teljesítménynövelô, kopáscsökkentô olajadalék anyagokra, üzemanyagra,
• a helyreállítás során a jármûvön végzett változtatásokkal, teljesítménynöveléssel, minôségjavítással, továbbá
kopás vagy elhasználódás miatti javításokkal kapcsolatos költségekre,
11. ÖNRÉSZESEDÉS
Biztosító kár esetén 10% önrészesedést von le.
34
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Rágcsálókár biztosítás
1. BIZTOSÍTOTT
Az All-In Gépjármû Biztosítások Általános Feltételeiben meghatározott személy.
2. TERÜLETI HATÁLY
A szerzôdés Európa területére – ideértve Törökország teljes területét is – érvényes. Nem terjed ki a biztosítás hatálya a volt Szovjetunió utódállamaira, kivéve Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna területét.
3. BIZTOSÍTOTT VAGYONTÁRGY
A biztosított vagyontárgy az ajánlaton azonosító adataival megjelölt jármû – a jármû alap- és nem alapfelszereltségének meghatározására alkalmas katalógus/szoftver szerinti – gyári alapkivitelezésû gépjármû és alapkivitelezésû tartozékai, valamint a gyári kivitelezésû jármûhöz nem tartozó, de biztosított utólag felszerelt vagy beépített, jogszabály által nem tiltott alkatrészek, tartozékok (a továbbiakban extra tartozékok).
4. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
Biztosító megtéríti a biztosított vagyontárgy motorterében található berendezések, alkatrészek rágcsálók által okozott kárainak helyreállítási vagy pótlási költségeit, amennyiben ezen károk következtében a gépjármû üzemképtelenné válik. Rágcsálónak tekinti a Biztosító jelen kiegészítô biztosítás szempontjából az emlôsök osztályának rágcsálók rendjén kívül még a ragadozók rendjének menyétfélék családjába tartozó kisemlôsöket is.
Nem téríti meg a Biztosító a gépjármû mûködését nem befolyásoló, rágcsálók által okozott esztétikai jellegû sérüléseket.
5. BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG
A biztosítási összeg a Biztosító adott biztosítási eseményenkénti térítésének felsô határa, amely rágcsálókár biztosítás esetén 100.000,– Ft , melybôl más forrásból történô esetleges megtérülések levonásra kerülnek.
6. BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS FELTÉTELEI
A biztosítási esemény bekövetkezte esetén a Biztosító megtéríti a sérült vagyontárgy helyreállítását. Amennyiben a biztosított vagyontárgy nem javítható, akkor megtéríti annak pótlási költségeit.
A Biztosított a kárfelvételig, legkésôbb azonban a bejelentéstôl számított öt nap elteltéig köteles a sérült vagyontárgyat változatlan állapotban tartani, azon csak annyiban változtathat, amennyi a kárenyhítéshez szükséges.
A Biztosítottnak a kárigény elbírálásához a következô igazoló iratokat kell a Biztosítónak bemutatnia:
• a biztosítási-kötvényt és a díjfizetésrôl szóló igazolást
• a forgalmi engedélyt vagy a forgalomban-tartási engedélyt.
A Biztosító annyiban nem köteles helytállni, amennyiben a Biztosított késve, vagy nem tett eleget jelen feltételekben szereplô bejelentési kötelezettségének, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak.
A Biztosító valamennyi szükséges irat beérkeztét követô 30 napon belül teljesít szolgáltatást.
A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható.
7 A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA NEM TERJED KI:
• a gépjármûben keletkezett értékcsökkenésre,
• a sérült gépjármû más gépjármûvel történô pótlásának költségeire (pl.: bérautó),
• a gépjármûhasználat kiesése miatt felmerült járulékos károkra (pl. elmaradt haszon stb.),
• a gépjármû helyreállításával kapcsolatban szükségessé váló forgalomba helyezés elôtti vizsga díjára,
• hajtó, kenô, teljesítménynövelô, kopáscsökkentô olajadalék anyagokra, üzemanyagra,
• a helyreállítás során a jármûvön végzett változtatásokkal, teljesítménynöveléssel, minôségjavítással, továbbá
kopás vagy elhasználódás miatti javításokkal kapcsolatos költségekre,
8. ÖNRÉSZESEDÉS
Biztosító kár esetén 10% önrészesedést von le.
35
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Kisállat balesetbiztosítás
1. BIZTOSÍTOTT
Biztosított az alapmódozat Szerzôdôjének tulajdonát képezô vagy tartásában lévô kutya, macska vagy vadászgörény (továbbiakban: kisállat).
2. TERÜLETI HATÁLY
A szerzôdés Európa területére – ideértve Törökország teljes területét is – érvényes. Nem terjed ki a biztosítás hatálya a volt Szovjetunió utódállamaira, kivéve Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna területét.
3. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
A gépjármûben szállított, a gépjármû törés-, elemi- vagy tûzkárával összefüggésben a kisállat által elszenvedett sérülés.
4. BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG
A biztosítási összeg a Biztosító adott biztosítási eseményre a sérülést követô egy éven belül igénybe vett orvosi kezelés költsége. Az egy adott biztosítási eseményre vonatkozó térítésének felsô határa a tényleges kezelési költség, de legfeljebb 50.000,– Ft.
5. BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS FELTÉTELEI
Biztosítási esemény bekövetkezte esetén a Biztosító megtéríti a kisállat állatorvosi kezelésének igazolt költségeit a fent meghatározott biztosítási összeg erejéig.
Az állatorvosi kezelés csak akkor minôsül biztosítási eseménynek, ha államilag elismert állatorvosi végzettséggel és érvényes mûködési engedéllyel rendelkezô személy, vagy ilyen tevékenység végzésére érvényes mûködési engedéllyel rendelkezô egészségügyi szolgáltató intézmény végzi.
A Biztosító annyiban nem köteles helytállni, amennyiben a Biztosított késve, vagy nem tett eleget jelen feltételekben szereplô bejelentési kötelezettségének, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak.
A Biztosító valamennyi szükséges irat beérkeztét követô 30 napon belül teljesít szolgáltatást.
A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható.
6. ÖNRÉSZESEDÉS
Biztosító kár esetén 10% önrészesedést von le.
36
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Gyermekfelszerelés biztosítás
1. BIZTOSÍTOTT
Biztosított a vagyontárgy tulajdonosa vagy üzembentartója, akinek a vagyontárgy megôrzéséhez igazoltan érdeke fûzôdik. A Biztosított jogosult a Biztosító szolgáltatására.
2. TERÜLETI HATÁLY
A szerzôdés Európa területére – ideértve Törökország teljes területét is – érvényes. Nem terjed ki a biztosítás hatálya a volt Szovjetunió utódállamaira, kivéve Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna területét.
3. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
A Szerzôdô gépjármûvében lopás-, törés-, elemi- vagy tûzkár bekövetkezte esetén a gépjármûben szállított vagy tárolt biztosított vagyontárgy sérülése vagy megsemmisülése.
Törés-, elemi- és tûzkár esetén kizárólag akkor áll be a Biztosító helytállási kötelezettsége, amennyiben ugyanazon káreseménnyel összefüggésben a gyermekfelszerelést szállító gépjármû is sérül.
Lopáskár esetén a Biztosító fizetési kötelezettségét rendôrségi feljelentés és az errôl készült jegyzôkönyv másolata alapozza meg. Egyéb károknál szakértôi szemle, szükség esetén beszerzési számla szükséges.
4. BIZTOSÍTOTT VAGYONTÁRGYAK, BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG
4.1. Biztosított vagyontárgyak a biztosított jármûben szállított gyermekfelszerelések, a következôk szerint:
• Babakocsi
• Gyermek utazóágyak
• A gyermek 3 éves koráig használt elektronikai felszerelései (ételmelegítô, bébiôr, sterilizáló készülékek, stb.)
• Biztonsági gyerekülés
Gyermeknek tekinti a Biztosító ebben a vonatkozásban minden 6 éves életkort be nem töltött kiskorút.
4.2. A Biztosító térítésének felsô határa az adott biztosítási eseményre vonatkozóan a tényleges kár, legfeljebb 150.000,– Ft, amelybôl a más forrásból történô esetleges megtérülések levonásra kerülnek.
5. BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK
5.1. A biztosítási esemény bekövetkezte esetén a Biztosító a biztosítási összeg keretei között megtéríti a sérült vagyontárgy helyreállítását, vagy amennyiben a biztosított vagyontárgy nem javítható, akkor a gyártmánynak és típusnak megfelelô átlagos új értéken megtéríti annak pótlását.
5.2. A Biztosított a kárfelvételig, legkésôbb azonban a bejelentéstôl számított öt nap elteltéig köteles a sérült vagyontárgyat változatlan állapotban tartani, azon csak annyiban változtathat, amennyi a kárenyhítéshez szükséges.
A Biztosítottnak a kárigény elbírálásához a következô igazoló iratokat kell a Biztosítónak bemutatnia:
• a biztosítási-kötvényt és a díjfizetésrôl szóló igazolást
• szabálysértési vagy büntetôeljárás esetén a határozatot, ítéletet
A Biztosító annyiban nem köteles helytállni, amennyiben a Biztosított késve, vagy egyáltalán nem tett eleget jelen
feltételekben szereplô bejelentési kötelezettségének, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak.
5.3. A Biztosító valamennyi szükséges irat beérkeztét követô 30 napon belül teljesít szolgáltatást.
A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható.
6. ÖNRÉSZESEDÉS
Biztosító kár esetén 10% önrészesedést von le.
37
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Járművön kívül szállított sportfelszerelés biztosítás
1. BIZTOSÍTOTT
Biztosított a vagyontárgy tulajdonosa. aki a káresemény idôpontjában a tulajdonos, vagy üzembentartó engedélyével a jármûvet használta, vagy a jármûben utazott. A Biztosított jogosult a Biztosító szolgáltatására.
2. TERÜLETI HATÁLY
A szerzôdés Európa területére – ideértve Törökország teljes területét is – érvényes. Nem terjed ki a biztosítás hatálya a volt Szovjetunió utódállamaira, kivéve Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna területét.
3. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
Törés-, elemi- vagy tûzkár bekövetkezte esetén a gépjármûvön szállított vagy tárolt biztosított vagyontárgy, illetve annak tárolására és szállítására szolgáló eszköz sérülése vagy megsemmisülése.
Törés-, elemi- és tûzkár esetén kizárólag akkor áll be a Biztosító helytállási kötelezettsége, amennyiben ugyanazon káreseménnyel összefüggésben a szabadidôs felszerelést szállító gépjármû is sérül.
Lopáskár esetén a Biztosító fizetési kötelezettségét rendôrségi feljelentés és az errôl készült jegyzôkönyv másolata alapozza meg. Egyéb károknál szakértôi szemle, szükség esetén beszerzési számla szükséges.
4. BIZTOSÍTOTT VAGYONTÁRGYAK
Megtéríti a Biztosító a biztosított jármûvön, a KRESZ elôírásainak megfelelôen a gépjármûre szerelt, a Szerzôdô tulajdonában lévô, a háztartási ingóság vagyoncsoportba tartozó, szabadidôs, hagyományos és extrém sportok felszerelési tárgyaiban bekövetkezett törés, elemi és tûzkárokat.
5. BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG
A biztosítási összeg a Biztosító adott biztosítási eseményre vonatkozó – akár több tárgy tekintetében együttesen – térítésének felsô határa. Térítésre kerül a tényleges kár legfeljebb 250.000,– Ft-ig, amelybôl a más forrásból történô esetleges megtérülések levonásra kerülnek.
6. BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK
A biztosítási esemény bekövetkezte esetén a Biztosító megtéríti a sérült vagyontárgy helyreállítását. Amennyiben a biztosított vagyontárgy nem javítható, akkor a gyártmánynak és típusnak megfelelô átlagos új értéken megtéríti annak pótlását.
A Biztosított a kárfelvételig, legkésôbb azonban a bejelentéstôl számított öt nap elteltéig köteles a sérült vagyontárgyat változatlan állapotban tartani, azon csak annyiban változtathat, amennyi a kárenyhítéshez szükséges.
A Biztosítottnak a kárigény elbírálásához a következô igazoló iratokat kell a Biztosítónak bemutatnia:
• a biztosítási-kötvényt és a díjfizetésrôl szóló igazolást
• szabálysértési vagy büntetôeljárás esetén a határozatot, ítéletet
A Biztosító annyiban nem köteles helytállni, amennyiben a Biztosított késve, vagy nem tett eleget jelen feltételekben szereplô bejelentési kötelezettségének, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak.
Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár bejelentése után megkerült, a Biztosított köteles e tényt a tudomásszerzéstôl számított 2 munkanapon belül jelenteni a Biztosítónak.
A Biztosító valamennyi szükséges irat beérkeztét követô 30 napon belül teljesít szolgáltatást.
A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható.
7. ÖNRÉSZESEDÉS
Biztosító kár esetén 10% önrészesedést von le.
38
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Rendszám és forgalmiengedély pótlás biztosítás
1. BIZTOSÍTOTT
Az All-In Gépjármû Biztosítások Általános Feltételeiben meghatározott személy.
2. TERÜLETI HATÁLY
A szerzôdés Európa területére – ideértve Törökország teljes területét is – érvényes. Nem terjed ki a biztosítás hatálya a volt Szovjetunió utódállamaira, kivéve Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna területét.
3. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
A biztosított vagyontárgyak elvesztésébôl vagy ellopásából fakadó károk.
4. BIZTOSÍTOTT VAGYONTÁRGYAK
Személygépjármûvek sorozatban elôállított, felszerelt rendszámtáblája (1 pár) és forgalmi engedélye.
5. BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG
A biztosítási összeg a Biztosító adott biztosítási eseményre vonatkozó térítésének felsô határa, amely 20.000,– Ft, amelybôl más forrásból történô esetleges megtérülések levonásra kerülnek.
6. BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS FELTÉTELEI
Biztosító megtéríti a biztosítási összeg keretein belül a biztosított vagyontárgyak elvesztésébôl vagy ellopásából fakadó igazolt okmányirodai pótlási költségeket, feltéve, hogy azok az alapbiztosítás illetve egyéb biztosítás alapján nem térülnek meg.
• A Biztosító a kockázatviselés kezdetét követôen 1 hónap várakozási idôt alkalmaz, feltéve, hogy a kötéskori szemlénél a rendszámtáblák illetve a forgalmi engedély hiányát nem állapították meg.
• Kizárólag sorozatban elôállított rendszámtáblák pótlási költségei térülnek
• Megtéríti a Biztosító a rendszámtáblához tartozó regisztrációs matrica pótlási költségét
• A biztosítás nem terjed ki a nem-sorozatrendszámok pótlására, vagy azok EU-sítására
• A sorozatban gyártott rendszám pótlásánál csak abban az esetben térít a Biztosító, ha a rendszám pótlása azonos típusúval történik
• Nem térít a Biztosító abban az esetben, ha a pótlásra valamely jogszabályban kötelezôen elôírt módosítás miatt kerül sor
Biztosítási esemény bekövetkeztekor be kell mutatni:
• A rendszám és a forgalmi engedély eltûnésének bejelentésérôl szóló rendôrségi okirat másolatát és a pótlásról kiadott határozatot.
A Biztosított a kárfelvételig, legkésôbb azonban a bejelentéstôl számított öt nap elteltéig köteles a sérült vagyontárgyat változatlan állapotban tartani, azon csak annyiban változtathat, amennyi a kárenyhítéshez szükséges.
A Biztosítottnak a kárigény elbírálásához a következô igazoló iratokat kell a Biztosítónak bemutatnia:
• a biztosítási-kötvényt és a díjfizetésrôl szóló igazolást
A Biztosító annyiban nem köteles helytállni, amennyiben a Biztosított késve, vagy nem tett eleget jelen feltételekben szereplô bejelentési kötelezettségének, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak.
Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár bejelentése után megkerült, a Biztosított köteles e tényt a tudomásszerzéstôl számított 2 munkanapon belül jelenteni a Biztosítónak.
A Biztosító valamennyi szükséges irat beérkeztét követô 30 napon belül teljesít szolgáltatást.
A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható.
7. ÖNRÉSZESEDÉS
Biztosító kár esetén nem von le önrészesedést.
39
All-In Gépjárműbiztosítások szabályzat – Különös feltételek Díjátvállalás munkanélküliség esetére
All-In Gépjármûbiztosítások – Díjátvállalás munkanélküliség esetére elem Gépjármû-törés összegbiztosítással együtt köthetô. Önállóan, vagy egyéb All-In Gépjármûbiztosítások elem mellé nem köthetô.
1. BIZTOSÍTOTT
Biztosított maga a Szerzôdô, aki a vagyontárgy tulajdonosa vagy üzembentartója, illetve annak megôrzéséhez igazoltan érdeke fûzôdik. A Biztosított jogosult a Biztosító szolgáltatására.
2. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
A Szerzôdô fél (természetes személy) – a biztosítási eseményt megelôzôen legalább 9 hónapja folyamatos, megszakítás nélküli legalább heti 30 órás, határozatlan idejû magyarországi
– munkaviszonya megszûnt, ennek elismeréseként az illetékes hatóság munkanélküliként nyilvántartásba veszi.
Nem minôsül biztosítási eseménynek, ha a munkanélküliség az alábbiakkal összefüggésben következik be:
a) nyugdíjazás.
b) Munkavállalói felmondás.
c) Ha a munkaviszonyt a munkáltató felmondással, a munkavállaló szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartásával okozati összefüggésben szûnteti meg.
d) Amennyiben a munkaviszony bármely módon megszûnik egy olyan jogviszonyban, amelyben a Biztosított (Szerzôdô) saját magának, bármely hozzátartozójának, alkalmazásában vagy olyan társaság alkalmazásában állt, melyben ezen személyek irányítási joggal rendelkeztek a felmondás idôpontjában.
e) A munkaviszonynak a próbaidô alatti bármely módon történô megszûnése.
A biztosítási esemény bekövetkezésének idôpontja az a nap, amikor a Szerzôdôt munkaviszonyának megszûnése után az illetékes szerv nyilvántartásba veszi.
3. BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA
a) Biztosítási esemény bekövetkezte esetén Biztosító az
All-In Gépjármûbiztosítások legalább 3 hónapja fennálló elemeinek 3 havi díjának megfelelô biztosítási díjat jóváír.
b) A Biztosító jelen biztosítási eseményre 3 havi várakozási idôt köt ki.
c) A díjátvállalási idô alatt a Szerzôdô a biztosítási díj növekedését eredményezô szerzôdésmódosítási javaslatot nem kezdeményezhet, vagy nem fogadhat el, kivéve a szerzôdés évfordulójakor esedékes szerzôdési feltételek szerinti Biztosító által kezdeményezett díjmódosítást, ez utóbbi esetben a jóváírt díj a módosításnak megfelelôen változik.
4. ÖNRÉSZESEDÉS
Biztosító a káresemény bekövetkezte esetén nem von le önrészesedést.
40