J A V A S L A T
J A V A S L A T
Ózd Város Önkormányzata és az OVI – FOCI Közhasznú Alapítvány közötti támogatási szerződés megkötésére
Ó z d, 2013. február 21.
Előterjesztő: Polgármester
Előkészítő: Ózdi Sportszervező Iroda
Az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány országszerte a közszféra támogatásával, ill. a magántőke bevonásával már több óvodában biztosította az Ovi-Foci Program elindítását. A programnak két fő célja van: egyfelől, hogy az óvodások sportág- specifikus oktatási programját az óvónők egy önálló képzés keretén belül elsajátítsák és a gyermekeket ez alapján, óvodai keretek között oktassák. Másfelől, hogy az ehhez szükséges sport-infrastrukturális beruházások során speciális Ovi-Foci sportpályák létesüljenek (6x12m-es, multifunkcionális sportpálya műszaki leírás 1. melléklet) az ország minél több óvodájában. Az anyagi forrását az alapítvány a látványsportokra vonatkozó társasági adó támogatás (TAO) kihasználásával, illetve az önkormányzatok az önrésszel biztosítják. Ózd Város Önkormányzata Képviselő- testületének 81/2012.(V.17.) határozatában döntött az alapítvánnyal közös pályázat beadásáról, melyhez vállalta, hogy 4 óvodában biztosítja a program megvalósításához szükséges önrészt 4x2,85 millió forint összegben. A pályázatot az alapítvány nyújtotta be, melyhez az önkormányzat biztosította a 4 óvodára vonatkozó szándéknyilatkozatot, építési hatósági nyilatkozatot, takarnetes kivonatot, illetve az önrész biztosításáról szóló képviselő-testületi határozatot.
Az Ovi-Foci Közhasznú Alapítványhoz országszerte több, mint 90 óvoda juttatta el a szándéknyilatkozatot, azonban a Magyar Labdarúgó Szövetségtől 40 óvodára vonatkozóan kapta meg a hozzájárulást a program megvalósításához, a sportpálya megépítéséhez. Az alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy Ózdon 2013-ban egy óvodában tudja a programot megvalósítani, melyhez az önkormányzatnak 2,81 millió forint önrész támogatást kell biztosítani az alapítvány részére. A többi óvodára egy pályázati szándékot fenntartó nyilatkozatot kell tenni és a 2014-es évben azokban az intézményekben is megvalósulhat a program.
Az eredeti elképzelésekben az Xxxxx Xxxxx Úti Tagóvoda, az Újváros Téri Óvoda, a Nemzetőr Úti Óvoda és a Sajóvárkonyi-Táblai Összevont Óvoda Tétényi Úti Óvodája szerepelt. A Tétényi Úti Óvoda a kezdetektől szerepel a Magyar Labdarúgó Szövetség Bozsik Intézményi Programjában és a mostani nevelési évben 2 csoporttal is őszi, téli, tavaszi tornán vesznek részt és heti rendszerességgel foglalkozásokat tartanak a gyerekek részére. Az óvoda felújításánál, bővítésénél a területrendezésénél is már figyelembe vették egy esetleges szabadtéri sportpálya kialakítását. Ezért javasolt, hogy ebben az intézményben valósulhasson meg első alkalommal az Ovi- Foci Program, épüljön meg a multifunkciós pálya.
A sikeres pályázatról szóló értesítés után a következő lépés, hogy a sport-fejlesztési programmal kapcsolatban a támogatási szerződés (2. melléklet) 3 példányban az önkormányzat részéről aláírásra kerüljön, valamint a 2,81 millió forint önrész fejlesztési támogatás egy összegben 2013. február 28-ig átutalásra kerüljön az alapítvány számlaszámára.
1. melléklet
OVI-FOCI SPORTPÁLYA MŰSZAKI LEÍRÁSA
Műszaki tartalom (az óvoda adottságaihoz mérten, korlátozott mértékben változhat):
Pálya mérete: 6 x 12 méter, ami igény szerint és a hely adottságaihoz mérten, korlátozott mértékben változtatható, alépítménye vízáteresztő, a hely adottságaihoz megfelelően.
Rétegrend:
1) burkolat: feltöltetlen műfű (a minimális karbantartás, ill. a szilikózisveszély elkerülése érdekében)
2) rugalmas aljzat
3) 1x1 m-es gumilapok
4) homokos kavics
5) fogadó szint (tömörített talaj / meglévő beton / aszfalt)
Tartószerkezet: 3m magasságú, 63mm átmérőjű, hajlított csőszerkezet.
Palánk rendszer: 75cm magas esésvédő műanyag palánk, 2 db ajtóval ellátva. A sarkoknál lekerekített műanyag elemek.
Az oszlopok teteje könnyűfém-hálótartó vázszerkezettel ellátott rendszer. Az oszlopok rögzítése a kialakítástól függően lehet:
6) levert
7) vagy horganyzott fém szerelvényekkel rögzített.
A játéktér fölött a hálótartó fémszerkezeten 10x10 cm lyukbőségű, 3mm vastag, UV stabil labdafogó-háló kerül rögzítésre, amely a pálya oldalán a palánkszerkezethez kötődik. A vázszerkezet ponyvafedéssel kivitelezve a téliesítés feltételeit is biztosítja, a tornateremmel nem rendelkező intézmények számára.
Tartozékok:
1 db állítható magasságú pályafelező-háló teniszhez 2 db 150cm x 100cm futball kapu
2 db gyermek kosárlabdapalánk
2. melléklet
TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS
Sport-fejlesztési program megvalósítására
amely létrejött egyrészről
Neve: Ózd Város Önkormányzata
Székhelye: 3600 Ózd, Xxxxxxxx xxx 0.
Adószáma: 15726487-2-05
KSH statisztikai számjel: 15726487-8411-321-05
Törzskönyvi azonosító szám: 726489 Képviseli: Xxxxxx Xxx
Beosztása: polgármester (továbbiakban: Önkormányzat)
másrészről
Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány,
Székhelye: 1023 Budapest, Xxxxxxx Xxxx u. 3. 3/18. Nyilvántartási száma: 14.Pk.60.063/2011/3.
Adószáma:18211999-01-41 Képviseli: Xx. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx: elnök (továbbiakban: Alapítvány)
között alulírott helyen és napon, az alábbi feltételek mellett.
I. Fogalmak
Jelen szerződés tekintetében,
Fejlesztési támogatás: a Program megvalósításához szükséges tárgyi és személyi feltételek megteremtéséhez, fejlesztéséhez, előfinanszírozással juttatott, vissza nem térítendő önkormányzati támogatás.
Előfinanszírozás: a megítélt támogatás teljes összegének előre történő folyósítása.
Program: speciális OVI-FOCI Sportpálya megépítése, eszközkészlet beszerzése, szakemberképzés, Program-megvalósítás
Támogatási időszak: 2012/13 TAO év
II. A támogatási szerződés tárgya
1. A támogatási szerződés tárgya fejlesztési támogatás nyújtása az Alapítvány által biztosított Program megvalósításához.
2. Önkormányzat vállalja, hogy Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének
…/2013.(II.21.) határozata alapján fejlesztési támogatást nyújt Alapítvány részére.
3. Alapítvány a fejlesztési támogatást elfogadja, és saját felelősségére vállalja a pályázatban foglalt Program végrehajtását.
III. Végső kedvezményezett(ek), valamint a program adatai
1) A Végső kedvezményezett(ek) adatai:
Intézmény neve: Sajóvárkonyi-Táblai Összevont Óvoda Tétény Úti Óvoda
Székhelye: 3600 Ózd, Tétény út 1. Székhely ágazati azonosítója: 851020
Nyitvaálló helyiség címe: 0000 Xxx, Xxxxxx xx 0. Adószáma: 15798657-2-05
Szolgáltatás megnevezése: óvodai nevelés
2) A Program adatai:
A.) Ovi-Foci sportpályaépítés B.) Szakemberképzés
C.) Ovi-Foci, Ovi-Sport Eszközkészlet D.) Program-megvalósítás
IV. A fejlesztési támogatás összege
1.) Önkormányzat vállalja, hogy a támogatási időszakra a …/2013.(II.21.) határozatban foglaltak szerint bruttó 2.810.000,-Ft/óvoda, azaz kétmillió-nyolcszáztízezer forint/óvoda fejlesztési támogatást nyújt „OVI-FOCI, OVI-SPORT Program” elnevezésű program megvalósítására.
2.) Felek rögzítik, hogy a Program részét képező Pálya és eszközkészlet az Alapítvány tulajdonában marad, kivéve, ha az Önkormányzat 15 évre vonatkozó tulajdon fenntartási nyilatkozatot tesz. Az Önkormányzat külön, írásbeli engedélye nélkül az Alapítvány által meghatározott és összeállított szakmai- oktatási program és a közvetlenül hozzá kapcsolódó egyéb programokon kívül a Pálya semmilyen más célra nem használható. Felek rögzítik, hogy a Xxxxx el nem bontható, át nem helyezhető, át nem alakítható, kivéve, ha a felek ahhoz előzetesen és együttesen, külön megállapodás formájában közösen hozzájárulnak.
3.) Felek megállapodnak abban, hogy a Pálya karbantartásával járó kötelezettségek és költségek az Önkormányzatot terhelik.
V. A fejlesztési támogatás folyósításának határideje, módja, feltételei
1) Alapítvány tudomásul veszi, hogy Önkormányzat a támogatási szerződés alapján, a jelen szerződésben meghatározott összeget folyósítja.
2) Önkormányzat a fejlesztési támogatást Alapítvány alábbi magyarországi pénzintézetnél vezetett bankszámlaszámára történő átutalással folyósítja:
OTP Bank Nyrt. | 11712004-20342087 |
Bank neve | Bankszámlaszám |
3) A fejlesztési támogatás egy összegben, 2013. február 28-ig kerül átutalásra.
4) Alapítvány kijelenti, hogy a szerződés aláírásának időpontjában egyéb korábbi támogatásból származó, lejárt határidejű elszámolási vagy visszafizetési kötelezettsége nincs.
A fejlesztési támogatás folyósításának feltétele, hogy a szerződés aláírásakor és azt követően a támogatás folyósításáig Alapítványnak nincs lejárt köztartozása, nem folyik ellene csődeljárás, felszámolási eljárás, végelszámolás, végrehajtás, illetve adósságrendezési eljárás.
Amennyiben az előző esetek bármelyike fennáll, akkor az utalást Önkormányzat felfüggeszti a köztartozás megszűnéséig, illetve az eljárás befejezéséig.
Alapítvány tudomásul veszi, hogy a megítélt és folyósításra kerülő támogatásból a támogatás kedvezményezettjét terhelő köztartozások összege visszatartásra kerülhet az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezései alapján.
VI. A fejlesztési támogatás felhasználása
1) A fejlesztési támogatás kizárólag a jelen szerződésben részletezett végső kedvezményezett fejlesztésére fordítható.
2) A fejlesztési támogatást a vonatkozó jogszabályokban, valamint a jelen szerződésben foglaltak szerint lehet felhasználni.
3) Alapítvány kijelenti, hogy a fejlesztési támogatás felhasználását elkülönítetten és naprakészen tartja nyilván.
4) A Kedvezményezett továbbtámogatásra nem jogosult.
5) A támogatás ÁFÁ-ra abban az esetben fordítható, ha a Kedvezményezettnek a jelen szerződés alapján támogatott beszerzése kapcsán ÁFA levonási joga nincs, vagy azzal a program megkezdésekor, illetve a szerződés érvényességi időtartama alatt nem él és erről nyilatkozik az Önkormányzat felé.
VII. Az elszámolás rendje
1) Alapítvány 2013. december 31-ig köteles teljesíteni a Programot.
2) Alapítvány 2014. január 31-ig elszámolást nyújt be a Program megvalósításáról, a fejlesztési támogatás felhasználásáról, valamint a pénzügyi teljesítésről Önkormányzatnak. Az elszámolás szakmai és pénzügyi részből áll.
3) Az elszámolás maradványösszegét a kedvezményezett köteles az elszámolás benyújtásával egyidejűleg az alábbi számlaszámra visszautalni. Az utalásnál a támogatási szerződés számát fel kell tüntetni.
Ózd Város Önkormányzata | OTP Bank Nyrt. Ózd 11734121-15350088 |
számlaszám |
4) Alapítvány az elszámolást Önkormányzathoz olyan adattartalommal és mellékletekkel nyújtja be, hogy abból a teljesítés megállapítható legyen.
5) Az elszámoláshoz csatolni kell mindazon iratokat, dokumentumokat, számlákat, amellyel Alapítvány igazolja, hogy a támogatás rendeltetésszerűen, a döntés szerinti célnak megfelelően, a szerződésben rögzített keretek között került felhasználásra.
6) A fejlesztési támogatás elszámolását Önkormányzat megvizsgálja és annak elfogadásáról vagy elutasításáról 15 napon belül írásbeli értesítést küld Alapítvány részére.
7) Önkormányzat hiánypótlásra hívja fel Alapítványt, amennyiben a fejlesztési támogatás felhasználása nem állapítható meg egyes részleteiben az elszámolásból. A hiánypótlási felhívásban a Önkormányzat további dokumentumok, okiratok becsatolását is előírhatja.
8) Önkormányzat az elszámolást elutasítja, különösen, ha:
- az elszámolásból a fejlesztési támogatás felhasználása nem állapítható meg,
- Alapítvány a támogatással való elszámolási kötelezettségének nem tett eleget,
- Alapítvány szerződésszegést követett el,
- Alapítvány a hiánypótlási felhívást követően sem tesz eleget elszámolási kötelezettségének, nem nyújtja be a szükséges dokumentumokat, számlákat,
- Alapítvány a hiánypótlási határidőt elmulasztja.
- Amennyiben a benyújtott elszámolás alapján csak részteljesítés állapítható meg, úgy az értesítésben meghatározásra kerül, hogy a pénzügyi elszámolás mely tételei, illetve a szakmai beszámoló mely elemei kerültek elfogadásra, illetve elutasításra.
VIII. Bejelentéssel kapcsolatos kötelezettségek
1) Alapítványnak általános tájékoztatási kötelezettsége van Önkormányzat felé a jelen szerződéssel, a végső kedvezményezettel és a programmal kapcsolatos szerződést érintő valamennyi ténnyel, körülménnyel kapcsolatban.
2) A szerződéskötést követően meginduló csőd-, felszámolási, végelszámolási, végrehajtási, illetve adósságrendezési eljárásról a kedvezményezett legkésőbb 15 napon belül köteles tájékoztatni az Önkormányzatot.
3) Alapítvány köteles az Önkormányzatnak 15 napon belül bejelenteni, ha a szerződéskötéskor közölt bármilyen adatban, illetve a szerződést befolyásoló bármilyen körülményben változás állt be. A bejelentésnek az Önkormányzathoz való megérkezéséig az Önkormányzat a jelen szerződésben rögzített adatokat tekinti hatályosnak és Alapítvány részére továbbítandó küldeményeket a jelen szerződésben megjelölt címre jogosult megküldeni.
4) Alapítvány haladéktalanul köteles bejelenteni Önkormányzatnak, amennyiben jelen szerződés szerinti program megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy megvalósítása késedelmet szenved. Ebben az esetben köteles az Önkormányzat által átutalt támogatást visszautalni az Önkormányzat számlájára.
IX. Ellenőrzés
1) Alapítvány tudomásul veszi, hogy Önkormányzat vagy az általa megbízott személy vagy szerv a folyamatba épített ellenőrzés keretében, illetve a szakmai teljesítésigazolás megalapozása érdekében utólagosan, illetve utóellenőrzés formájában vizsgálatot tart.
2) Alapítvány tudomásul veszi, hogy Önkormányzat, továbbá a mindenkor hatályos jogszabályokban erre feljogosított szervek az átutalt támogatás jogszerű és szerződésszerű felhasználását ellenőrizhetik.
3) Az ellenőrzésre jogosult szervek jogosultak a dokumentumok ellenőrzésére, valamint helyszíni ellenőrzés lefolytatására.
4) A helyszíni ellenőrzésről jegyzőkönyv készül, melyet Önkormányzat 8 napon belül küld meg Alapítvány részére.
X. Dokumentumok, megőrzési kötelezettség
1) Alapítvány nyilatkozik, hogy a szerződés jogszerű teljesítését igazoló és alátámasztó dokumentumokat a hatályos jogszabályoknak megfelelően vezeti és tárolja, úgy, hogy abból a fejlesztési támogatás felhasználása megállapítható.
2) Alapítvány köteles a szerződés teljesítésére vonatkozó dokumentumokat, valamint az elszámolást és annak alapját képező összes dokumentumot, iratot, számlát, a szerződés megszűnésétől számított 5 évig megőrizni és lehetővé tenni, hogy Önkormányzat vagy a mindenkor hatályos jogszabályok alapján feljogosított szerv abba betekintsen.
XI. A fejlesztési támogatás folyósításának felfüggesztése
1.) Önkormányzat a folyósítás felfüggesztéséről és annak indokáról írásbeli értesítést küld Alapítványnak.
2.) A felfüggesztés okának megszűnése esetén, a felfüggesztés miatt nem folyósított fejlesztési támogatást Önkormányzat a támogatási időszak utolsó napjáig folyósítja.
XII. A szerződés módosítása
1) A Támogatási Szerződés módosítására Alapítvány illetve az Önkormányzat kezdeményezése alapján írásban kerülhet sor. Szerződés módosítás kezdeményezésére bármely, a szerződést érintő okból sor kerülhet azzal, hogy a szerződés módosítása a program eredeti célkitűzéseit nem változtathatja meg. Alapítvány a szerződés módosítására irányuló javaslatát indoklással alátámasztva nyújtja be az Önkormányzathoz.
2) Önkormányzat a módosítási kérelem hozzá való beérkezésétől számított 30 napon belül írásban értesíti Alapítványt a szerződésmódosítási kérelem tárgyában hozott döntésről.
3) Önkormányzat jogszabályváltozás miatt, továbbá a mindenkor hatályos költségvetési törvényben foglaltakra tekintettel is kezdeményezheti a szerződés írásbeli módosítását.
4) Alapítvány a szerződés módosítására irányuló írásbeli kérelmével egyidejűleg megküldi a módosításhoz szükséges iratokat, dokumentumokat. Amennyiben a módosítási kérelmet Alapítvány hiányosan nyújtja be, Önkormányzat 8 napos határidő tűzésével elektronikus úton hiánypótlást írhat elő. A módosítási kérelem ismételt hiányos benyújtása esetén Önkormányzat a módosítás iránti kérelmet elutasítja.
5) Alapítvány köteles kezdeményezni a támogatási szerződés módosítását, ha megváltoznak:
a) a szerződésben foglalt adatok,
b) Alapítvány bármely bankszámlaszáma, vagy új bankszámlát nyit,
c) bármely a szerződést érintő lényeges adat, tény vagy körülmény.
6) Ha Alapítványnak fel nem róható okból a program megvalósítása, a szerződésszerű teljesítés csak a szerződés módosításával valósítható meg, Alapítványnak haladéktalanul írásban kezdeményeznie kell a szerződés módosítását Önkormányzatnál.
7) Alapítvány köteles haladéktalanul bejelenteni Önkormányzatnak az adólevonási jogosultságában bekövetkező változást.
8) Szerződő Felek tudomásul veszik, hogy a szerződésnek a módosítással nem érintett részei változatlan formában, hatályban maradnak.
XIII. Jogosulatlanul igénybe vett támogatás
1) Jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül a fejlesztési támogatás jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása, illetve a jelen szerződésben meghatározott kötelezettségek megszegése.
2) Jogosulatlanul igénybe vett támogatás különösen:
a) Alapítvány a támogatást a szerződéstől eltérően, rendeltetésellenesen vagy nem jogszerűen használta fel;
b) Alapítvány - neki felróható okból - a kitűzött határidőket elmulasztotta;
c) a szerződés teljesítése Alapítványnak felróható okból a szerződésben tűzött határidőn belül nem kezdődött meg;
d) a szerződésben rögzített kötelezettségek teljesítése Alapítványnak felróható okból nem vagy nem a támogatási célnak megfelelő mértékben, illetve minőségben valósult meg;
e) Alapítvány a támogatás igénylésekor lényeges körülményt elhallgatott, illetve lényeges körülményről, tényről valótlan vagy hamis adatot szolgáltatott, vagy a szükséges nyilatkozatok bármelyikét visszavonta;
f) Alapítvány a bejelentési és elszámolási kötelezettségének a támogatási szerződésben meghatározott határidőben nem tett eleget;
g) Alapítvány nem biztosította a támogatási összeg felhasználása ellenőrzésének feltételeit, vagy akadályozta az ellenőrzést;
h) Alapítvány a támogatás igénylésének időpontjában nem felelt meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok törvényi feltételeinek, valamint az államháztartásról szóló törvényben meghatározottaknak;
i) Alapítvány a támogatási időszak utolsó napjáig nem szerzi be a jogerős hatósági engedélyeket és ezek megléte a program lezárásának feltétele.
XIV. Szerződés megszűnése, elállás
1. Jelen Támogatási Szerződés a szerződés aláírásakor lép hatályba és a Program lezárásával megszűnik.
2) A program akkor tekinthető lezártnak, ha a jelen szerződés szerinti valamennyi kötelezettség teljesült, az elszámolást Önkormányzat jóváhagyta.
3) Ha a program megvalósítása olyan okból válik lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős, úgy a szerződés megszűnik.
4) Önkormányzat jogosult a támogatási szerződéstől elállni:
a. Amennyiben a szerződés teljesítése az Alapítványnak felróható okból nem kezdődik meg,
b. Amennyiben a program meghiúsulását vagy tartós akadályoztatását előidéző ok Alapítványnak felróható okból következett be.
5) Amennyiben a program megvalósítása Alapítványnak fel nem róható okból meghiúsul, vagy tartós akadályba ütközik, Alapítvány köteles azt haladéktalanul bejelenteni Önkormányzatnak; a fel nem használt támogatásról le kell mondania. A felhasznált támogatás egészének vagy egy részének visszafizetéséről Önkormányzat rendelkezik.
XV. Fejlesztési támogatás visszafizetése, kamat, részletfizetési kedvezmény
1) A jogosulatlanul igénybe vett támogatást Alapítványnak részben vagy egészben vissza kell fizetnie.
2) Jogosulatlanul igénybe vett támogatás esetén a támogatás folyósítását azonnali hatállyal fel kell függeszteni, intézkedni kell a már kiutalt támogatás - a visszafizetési kötelezettség előírásának napján érvényes - jegybanki alapkamatnak megfelelő kamattal növelt összegének visszafizetése iránt.
3) Alapítvány a támogatás felhasználásának el nem fogadásáról szóló értesítés vagy a külön értesítés kézbesítését követő 30 napon belül köteles a jogosulatlanul igénybe vett támogatást visszafizetni.
4) Amennyiben a kötelezett határidőben nem tesz eleget, vagy részben tesz eleget a visszafizetési kötelezettségének, Önkormányzat beszedési megbízás alkalmazása útján elégíti ki követelését. Ennek eredménytelensége vagy részbeni eredménytelensége esetén a támogatásnak a visszafizetési kötelezettség előírásának napján érvényes - jegybanki alapkamatnak megfelelő kamattal növelt összeg iránti követelést bírósági úton érvényesíti.
5) Önkormányzat a visszafizetésre kötelezettnek a visszafizetési határidő lejárta előtt írásban benyújtott, részletes indokolást tartalmazó kérelmére részletfizetési kedvezményt adhat. A részletekben történő visszafizetés időtartama a 12 hónapot nem haladhatja meg.
6) A már folyósított támogatást vissza kell vonni, ha
a) a szerződéskötést követően meginduló csődeljárásban a csődegyezség jóváhagyására nem kerül sor,
b) a felszámolási vagy végelszámolási eljárás, természetes személynél a végrehajtási eljárás eredményeként megszűnik a támogatott tevékenység,
c) szerződéskötést követően meginduló csőd-, felszámolási, végelszámolási, végrehajtási, illetve adósságrendezési eljárás miatt a szerződés teljesítése lehetetlenné vált.
XVI. Adatkezelés
1) Alapítvány kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy a támogatási szerződés alapját képező ajánlatát, annak összes mellékletét, abban található személyes adatokat, esetleges üzleti titkait az Önkormányzat nyilvántartsa és kezelje, azzal, hogy a személyes adatokat és üzleti titkokat harmadik fél részére nem továbbítja az érintettek írásbeli hozzájárulása nélkül, kivéve, ha a harmadik személy jogszabály alapján jogosult ezen adatok kezelésére.
2) Alapítvány jelen szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy nem minősül üzleti titoknak az állami költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli.
XVII. Azonnali beszedési megbízás
1) Alapítvány jelen szerződés időbeli hatálya alatt bankszámlájára vonatkozóan felhatalmazza Önkormányzatot arra, hogy amennyiben a támogatási szerződés alapján fennálló bármely kötelezettségét megszegi, vagy nem teljesíti, és Önkormányzat a támogatást visszavonja, akkor bankszámláját azonnali beszedési megbízással, a visszafizetendő összeg és annak kamatai erejéig megterhelje.
2) Önkormányzat az elszámolás elfogadásával, valamint az esetleges visszafizetési kötelezettség teljesítésének tudomásszerzését követően 5 napon belül hozzájárul az azonnali beszedési megbízásra vonatkozó felhatalmazás/ok visszavonásához.
XVIII. Záró rendelkezések
1) Alapítvány köteles a program megvalósításához esetlegesen szükséges jogerős hatósági engedélyeket legkésőbb a program befejező időpontjáig beszerezni.
2) Aláíró képviselő kijelenti, hogy a testületi szervei részéről a jelen szerződés megkötéséhez szükséges felhatalmazásokkal rendelkezik, a Képviselő-testület jelen jogügyletet jóváhagyta és harmadik személyeknek semminemű olyan jogosultsága nincs, mely a Kötelezett részéről akadályozná vagy bármiben korlátozná jelen szerződés megkötését és az abban foglalt kötelezettségek maradéktalan teljesítését.
3) Alapítvány a szerződés aláírásával nyilatkozik, hogy a fejlesztési támogatás jelen szerződésben, illetve a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feltételeit és kitételeit megismerte és azokat jelen szerződés aláírásával kifejezetten elfogadja.
4) Szerződő Felek kijelentik, hogy jelen szerződés értelmezésével kapcsolatban, vagy a szerződés alkalmazása során keletkező véleménykülönbségek fennállása esetén a vitákat elsődlegesen tárgyalások útján rendezik. A tárgyalásokról jegyzőkönyv készül, amely annak aláírását követően jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezi. Felek az ilyen egyeztető tárgyalások során keletkező jegyzőkönyvet nem tekintik szerződésmódosításnak.
5) A jelen szerződéssel kapcsolatban felmerülő esetleges jogviták rendezésére a Szerződő Felek a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
6) A Szerződő Felek jelen Támogatási Szerződést annak áttanulmányozása után, mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag, cégszerűen írták alá.
Jelen szerződés hét oldalon és 4 darab eredeti példányban készült, melyből egy darab eredeti példányt Alapítvány jelen szerződés aláírásával egyidejűleg átvesz.
Kelt: Budapest, 2013. február .... napján. Ózd, 2013. február … napján.
………… ………… ………… …………
………… ………… Xxxxxx Xxx
………… ………… polgármester
OVI-FOCI Közhasznú Alapítvány Ózd Város Önkormányzata
P.H. P.H.
Jogi ellenjegyzés Pénzügyi ellenjegyzés
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének
…/2013. (II.21.) határozata
Ózd Város Önkormányzata és az OVI – FOCI Közhasznú Alapítvány közötti támogatási szerződés megkötéséről
Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a fenti tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta:
1. A Képviselő-testület az OVI – FOCI Közhasznú Alapítvány számára 2,81 M Ft támogatást biztosít a Sajóvárkonyi-Táblai Összevont Óvoda Tétényi Úti Óvodájában megvalósítandó „OVI-FOCI, OVI-SPORT Program” támogatási szerződés szerinti megvalósításához.
2. A Képviselő-testület a Nemzetőr Úti Óvoda, az Újváros Téri Óvoda, a Béke Xxxxxx Xxxxxx Xxxxx Xxxxx Úti Tagóvodája tekintetében továbbra is fenntartja a pályázati szándéknyilatkozatot, a 81/2012.(V.17.) határozatban foglaltak szerint.
3. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a programmal összefüggő támogatási szerződés, a további 3 óvoda vonatkozásában a pályázati szándékot fenntartó szándéknyilatkozat és egyéb, a pályázattal összefüggő dokumentumok aláírására.
Felelős: Polgármester
A szükséges dokumentumok előkészítéséért:
Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály vezetője Településfejlesztés és Vagyongazdálkodás Osztály vezetője
Az önerő, támogatási összeg átutalásáért felelős: Pénzügyi Osztály vezetője
Határidő: 2013. február 28., ill. értelemszerűen