VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET
Amely létrejött egyrészről
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM
Székhely: 7622 Pécs, Xxxxxxx Xxx u. 4. Adószám: 15329798-2-02
OM azonosító: FI 58544 PIR szám: 329794
Statisztikai számjel: 15329798-8542-312-02
Pénzforgalmi jelzőszám: MÁK 10024003-00282716-00000000 Képviseli: Xxxxx Xxxxxx kancellár
mint megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő)
másrészről
***** Székhelye:
Adószáma:
Cégjegyzékszám:
Statisztikai számjel:
Pénzforgalmi jelzőszám:
Képviseli:
mint vállalkozó (a továbbiakban: Vállalkozó)
(a továbbiakban együttesen: Felek) között alulírott helyen és időben az alábbi feltételek szerint:
PREAMBULUM
A.) Megrendelő „Birkózócsarnok építése a Xxxxx Xxxxxxxxxxxxxxxxx a Modern Városok Program keretében” tárgyban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a Kbt.) Harmadik rész 113. § (5) bekezdésének a) pontja alapján közbeszerzési eljárást folytatott le a nyílt eljárás szabályait alkalmazva.
B.) Felek rögzítik, hogy a Megrendelő többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtásának lehetőségét nem biztosította.
C.) A Megrendelő az ajánlattevők számára a gazdasági társaság, illetve jogi személy (projekttársaság) létrehozását nem tette lehetővé.
D.) A Megrendelő a közbeszerzési eljárás során a közbeszerzés tárgyára tekintettel részajánlat-tételi lehetőséget nem biztosított.
E.) Felek rögzítik, hogy a Vállalkozó benyújtott ajánlatával, mint legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlattal az eljárás nyertese lett.
F.) A Kbt. szerinti eljárás eljárást megindító felhívásához kapcsolódó valamennyi írásbeli dokumentáció és az Eladó nyertes ajánlata jelen szerződéssel (továbbiakban: Szerződés) együtt értelmezendő annak ellenére, hogy a dokumentumok fizikailag nem kerültek csatolásra a Szerződés törzsszövegéhez.
G.) Szerződő Felek megállapítják, hogy jelen szerződésben szabályozzák együttműködésüket és a Felek jogait és kötelezettségeit érintő minden olyan kérdést, amelyek a Felek szerződéses jogviszonyára alkalmazandók. A Felek kapcsolatuk fő alapelveként deklarálják, hogy mindenkor a piaci tisztesség és a kölcsönös együttműködés fokozott követelményei szerint kívánnak eljárni.
H.) Vállalkozó kijelenti, hogy vele szemben csőd-, felszámolási vagy végrehajtási eljárás nincs folyamatban, illetve ilyen eljárások bekövetkezésének veszélye nem áll fenn. A Vállalkozó vállalja, hogy a másik Felet haladéktalanul értesíti, amennyiben olyan körülmény merülne fel, amely jelen pontban foglalt valamely eljárás kezdeményezését eredményezheti.
I.) Mindkét fél kijelenti, hogy sem jóhiszeműen, sem rosszhiszeműen, sem a múltban nem hallgatott el, sem a Szerződés időtartama alatt nem fog elhallgatni semmiféle a Szerződés teljesítése tekintetében bármilyen szempontból releváns információt, amely kihatással lehet a jelen megállapodásban foglaltakra.
1. SZERZŐDÉS TÁRGYA, ELŐZMÉNYEK
1.1. Jelen szerződés alapján a Megrendelő megrendeli, a Vállalkozó pedig elvállalja a Pécsi Tudományegyetem 7624 Pécs, Xxxxxxx xxxx 0/a. (hrsz: 4903/1) szám alatti telephelyén birkózócsarnokkal (a továbbiakban együttesen: Épület) kapcsolatos, a Szerződésben, a vonatkozó szabványokban és jogszabályokban, valamint a Vállalkozó ajánlatában foglaltak szerinti kivitelezési munkák elvégzését a Szerződésben meghatározott vállalkozói díj ellenében.
1.2. Felek rögzítik, hogy a szerződésszerű teljesítés körében a Vállalkozó köteles:
• a Szerződésben, annak mellékleteiben, valamint az egyéb közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerinti tűzjelző rendszer tervezésére és az ahhoz kapcsolódó engedélyeztetés lefolytatására
• a Szerződésben és annak mellékleteiben meghatározott kivitelezési és építési munkák teljeskörű elvégzésére,
• üzembe helyezésre,
• a fentiekben meghatározottak műszaki átadására és birtokba adására,
• a tűzjelző rendszer használatba vételi engedélyének és a használatba vételhez szükséges üzemeltetési vagy bármilyen egyéb szükséges engedély beszerzésére,
• a fentiekhez kapcsolódó építési, szerelési munkák elvégzésére és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások teljesítésére,
• a Szerződésben, a Szerződés mellékleteiben, a vonatkozó szabványokban és jogszabályokban meghatározott dokumentumok elkészítésére és átadására a Megrendelő részére.
1.3. Felek rögzítik, hogy a Vállalkozó feladatát képezi továbbá mindazon munkák elvégzése, amelyek nem kerültek kifejezetten specifikálásra, de a feladatból adódóan szükségesek a Szerződésben meghatározott munkák teljes körű megvalósításához és ahhoz, hogy a munkák a biztonságos használatra alkalmasak legyenek.
1.4. Felek rögzítik, hogy kivitelezés alatt a munkák teljességét értik, arra figyelemmel, hogy a Vállalkozó mint megfelelő szakmai felkészültségű szakvállalat a közbeszerzési eljárás során rendelkezésére bocsátott dokumentumokat áttanulmányozta, azokat megvalósíthatónak tartja, a részéről feltárt hibákat és hiányosságokat a Megrendelőnek jelezte, és minden esetlegesen szükséges dokumentumot, adatot megkapott, ellenőrzött és észrevételezett.
1.5. Felek rögzítik, hogy a szerződésszerű teljesítéshez szükséges engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció (a továbbiakban együttesen: tervdokumentáció) a közbeszerzési eljárás során átadásra került a Vállalkozó részére, a Szerződés megkötését követően a Vállalkozó viseli azon hibák jogkövetkezményét, amelyek a tervdokumentáció olyan hiányosságából adódnak, amelyet a Vállalkozónak a tőle elvárható szakmai gondosság mellett észlelni kellett volna, de a szerződéskötést megelőzően nem jelzett.
2. PÉNZÜGYI, MŰSZAKI, ÉS ORGANIZÁCIÓS ÜTEMTERV KÉSZÍTÉSE
2.1. Felek megállapodnak abban, hogy Vállalkozó köteles a kivitelezési munkálatok megkezdését megelőzően, a Szerződés megkötésétől számított 3 munkanapon belül a Megrendelő által rendelkezésére bocsátott tervdokumentáció alapján a feladatok elvégzésére vonatkozóan különálló pénzügyi, műszaki és organizációs ütemtervet (a továbbiakban együttesen: Ütemtervek) készíteni és jóváhagyás céljából átadni a Megrendelő részére. Az Ütemtervek átadásának pontos idejéről a Vállalkozó köteles előzetesen értesíteni a Megrendelőt.
2.2. Az Ütemtervek átadásának helye: Pécsi Tudományegyetem 7633 Pécs, Xxxxxx Xxxxxx Xxxxx u. 1/b.
2.3. Felek rögzítik, hogy az Ütemterveknek tartalmazniuk kell:
• a munkálatok elvégzésének teljes időbeli ütemezését heti bontásban (műszaki ütemterv)
• a pénzügyi tervet, vagyis arra vonatkozó ütemezést, hogy Vállalkozó milyen időszakonként kíván a teljesítés előrehaladásának megfelelően számlát benyújtani. Az ütemtervet az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 31. §-ban foglaltaknak megfelelően kell elkészíteni, ezért a Vállalkozó a teljesítés során 3 darab részszámla és 1 darab végszámla benyújtására jogosult.
Az ütemtervben az első részszámla benyújtása legkésőbb a 25%-os készültségi fokon esedékes kell, hogy legyen, továbbá, az előleg és a részszámlák alapján történő kifizetések összértéke nem lehet kevesebb a nettó vállalkozói díj 70%-nál. Felek rögzítik, hogy a végszámla összege nem lehet kevesebb, mint a nettó vállalkozói díj 10 %-a (pénzügyi ütemterv)
• annak megjelölését, hogy a kivitelezéshez annak egyes megvalósulási stádiumaiban – Vállalkozó milyen területekre tart igényt (felvonulási, depónia, konténerek stb.) (organizációs terv)
2.4. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő az Ütemtervek részére történt megküldésétől számítottan 3 munkanapon belül köteles azokat véleményezni. Megrendelő az Ütemterveket elfogadhatja, vagy abban módosításokat javasolhat a megküldéstől számított 3 munkanapon belül.
2.5. Amennyiben a Megrendelő 3 munkanapon belül nem ad választ a Vállalkozónak, vagy az Ütemterveken módosításokat nem javasol, úgy azokat a Megrendelő részéről elfogadottnak kell tekinteni.
2.6. Amennyiben a Megrendelő az Ütemtervekben módosításokat javasol, a Vállalkozó köteles a Megrendelő módosítási javaslatait 3 munkanapon belül átvezetni.
2.7. A módosítások elvégzését követően a Vállalkozó átadja a javított Ütemterveket a Megrendelő részére ismételt jóváhagyás céljából.
Ebben az esetben a Megrendelő 3 munkanapon belül dönt a javított ütemtervek elfogadásáról. Amennyiben a Megrendelő az Ütemtervek elfogadásáról 3 munkanapon belül nem nyilatkozik, úgy a javított Ütemterveket a Megrendelő részéről elfogadottnak kell tekinteni.
2.8. Felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelő a javított Ütemterveken újabb módosításokat (amelyeket első alkalommal nem tett meg) nem javasolhat, amennyiben azonban a Megrendelő által az első alkalommal kért módosításokat a Vállalkozó nem hajtotta végre, abban az esetben a Megrendelő az Ütemterveket ismételten visszaadja a Vállalkozónak átdolgozásra, akinek 3 munkanapja áll rendelkezésre a módosítás végrehajtására.
2.9. Amennyiben a kivitelezési munkák során bármelyik ütemtervet módosítani szükséges, úgy Vállalkozó köteles az aktualizálásokat és kiegészítéseket 3 munkanapon belül megtenni, és Megrendelő részére megküldeni.
2.10. Az Ütemtervekben szükséges módosításokról Vállalkozó minden esetben köteles Megrendelőt haladéktalanul tájékoztatni. Az aktualizált Ütemterveknek a rész-, illetve a végteljesítés várható időpontját is tartalmaznia kell. Vállalkozónak a munka megszervezése során kötelessége arra törekedni, hogy az Ütemtervek módosítása ellenére a rész-, illetve a végteljesítés a Szerződésben vállalt határidőben megvalósuljon.
3. KIVITELEZÉSSEL KAPCSOLATOS FELADATOK
3.1. Felek rögzítik, hogy a Vállalkozó a kivitelezési munkálatokat az Ütemtervek Megrendelő általi jóváhagyását követően kezdheti meg.
3.2. Felek megállapodnak abban, hogy a kivitelezés során a Vállalkozó köteles minden olyan munkát elvégezni, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a Szerződésben rögzített cél megvalósuljon – így különösen:
• a kivitelezési munkálatok elvégzése
• a munkavégzéshez szükséges szakmai felügyelet biztosítása
• a teljesítéshez szükséges megerősítések, bontások és helyreállítások létrehozása és elvégzése
• a meglévő és a Szerződéshez csatolt hatósági engedélyeken felül minden további hatósági engedély megszerzéséhez szükséges hiánytalan dokumentáció összeállítása és az érintett engedélyek beszerzése (a használatbavételi engedély kivételével)
• a 72 órás próbaüzem lefolytatása
• üzemeltető személyzet oktatásának elvégzése
• az Épület birtokba adása
• a Megrendelő által igényelt adatszolgáltatás teljesítése
• az Ütemtervekben foglaltak betartása, valamint a Megrendelő folyamatos tájékoztatása a tényleges előre haladásról
• a munkák teljesítéséhez szükséges minden egyéb feladat elvégzése
3.3. A teljesítés helye (munkaterület): 0000 Xxxx, Xxxxxxx xxxx 0/a. (hrsz: 4903/1)
3.4. A teljesítés határideje: a Munkaterület átadásától számított 240 naptári nap. Felek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:35. § (1) bekezdésére figyelemmel rögzítik, hogy a Vállalkozó a jelen pontban meghatározott teljesítési határidőn belül bármikor jogosult teljesíteni. A Ptk. 6:247. § (2) bekezdése alapján rögzítik, hogy határidőben teljesít a Vállalkozó, ha a Műszaki átadás-átvételi eljárás a teljesítési határidőn belül megkezdődik, és az sikeresen lezárul.
3.5. Felek rögzítik, hogy a Vállalkozó tevékenységet munkanapokon 07.00 és 19.00 óra között végezhet. Ettől eltérő időpontban teljesítésre csak a Megrendelővel történő előzetes egyeztetés alapján van lehetőség.A teljesítés során a Vállalkozó köteles figyelemmel lenni arra, hogy a Megrendelő Munkaterülettel érintett telephelyén működő oktatási és kutatási intézmények vannak, amelyek működését a teljesítés időtartama alatt is folyamatosan biztosítani kell, ezért a teljesítésnek a lehető legkisebb zajjal és környezeti hatással kell történnie.
Organizáció
3.6. Az organizációs feladatok körében a Vállalkozó feladata:
• Munkákhoz szükséges hatósági engedélyek (közterület foglalás, ideiglenes forgalomtechnika, stb) biztosítása
• Munkaterület átvétele, kialakítása, biztosítása és őrzése, kivitelezői felvonulások szervezése
• Kooperációs, koordinációs feladatok ellátása
• Építész felelős műszaki vezető, villamos felelős műszaki vezető, gépész felelős műszaki vezető biztosításáról és a feladatok megvalósításában történő részvételéről való gondoskodás
• Az építési munkák megkezdése előtt a Munkaterület környezetében lévő közterületekről és a szomszédos ingatlanok homlokzatairól állagfelvételi fotó és video dokumentáció készítése.
Munkaterület átadása
3.7. Felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelő a munkaterületet (a továbbiakban: Munkaterület) a Szerződés aláírását követő 10 munkanapon belül, az ajánlattétel során megtekintett, megismert és munkavégzésre alkalmasnak ítélt állapotban bocsátja a Vállalkozó rendelkezésre. A Munkaterületet – a határok pontos megjelölésével – a Felek közösen jelölik ki az organizációs tervben foglaltak szerint.
3.8. Amennyiben a Munkaterület bármely részének a Megrendelő által felajánlott átvételével, vagy a munka megkezdésével a Vállalkozó a jelen szerződésben kitűzött időpontot 15 (tizenöt) naptári napot meghaladóan neki felróhatóan késedelembe esik, a Megrendelő a Szerződéstől érdekmúlásának igazolása nélkül elállhat, a Vállalkozó pedig meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles. A Megrendelő jogosult az ezt meghaladó kárának az érvényesítésére.
3.9. Felek rögzítik, hogy a Felek munkavégzésre alkalmasnak tekintik a Munkaterületet, ha a Megrendelő biztosította, hogy a Munkaterületet korábban bármely célra használó személyek, szervezetek a Munkaterület további használatától tartózkodnak, a Vállalkozó birtoklását és a kivitelezését nem zavarják.
3.10. A Vállalkozó kijelenti, hogy a Munkaterületet a Szerződés megkötését megelőzően megvizsgálta és ennek alapján kijelenti, illetve megerősíti, hogy a Munkaterület alkalmas a kivitelezési tevékenység megkezdésére, annak elvégzésére és a jelen szerződés szerinti szolgáltatás teljesítésére.
3.11. Amennyiben a Szerződés teljesítéséhez szükséges a nem a Megrendelő tulajdonában, illetve vagyonkezelésében álló terület (közterület) birtokbavételének megszervezése, a szükséges engedélyek beszerzése a Vállalkozó kötelezettsége. A közterület használati engedélyt a Vállalkozó köteles beszerezni, a közterület használati díj a Vállalkozót terheli.
3.12. A Munkaterületet a Vállalkozó kizárólag munkavégzés céljára használhatja.
3.13. A Felek rögzítik, hogy a Vállalkozót a Munkaterület feletti birtoklási, használati jog csak és kizárólag a jelen szerződés szerinti kötelezettségeinek teljesítése érdekében illeti meg, és más célra nincs semmiféle birtoklást vagy használatot biztosító joga a Munkaterület felett.
A Vállalkozónak ez a birtoklási és használati joga a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásával és birtokbaadással vagy - amennyiben az korábbi időpontban következik be - a Szerződés egyéb módon történő megszűnésével megszűnik.
3.14. Felek rögzítik, hogy a Munkaterület és az ott tárolt vagyontárgyak biztonságáért a Munkaterület átvételétől az Épület birtokbaadásáig a Vállalkozó felel. Bármely, az előbbiekkel összefüggésben bekövetkező kárt azonnal fel kell mérni, és azok kijavításáról
– a jelen szerződés eltérő rendelkezése hiányában - a Vállalkozó saját költségén köteles haladéktalanul gondoskodni.
3.15. A Munkaterületre vonatkozó kárveszély a Munkaterület átadásával egyidejűleg száll át a Vállalkozóra; ettől az időponttól kezdődően a Vállalkozó tevékenysége nyomán a Munkaterület, vagy az azon álló épületek, az azon elhelyezett gépek, berendezések, építési anyagok, segédanyagok állagában, szerkezetében, berendezéseiben bekövetkezett minden kár és sérülés a Vállalkozó kizárólagos kockázata és költsége. A kárveszély az elkészült Épület Megrendelő részére történő birtokbaadásának lezárásakor, a birtokbaadási jegyzőkönyv teljes aláírásával száll át a Megrendelőre.
3.16. A Munkaterület lehatárolása, a munkavédelmi, balesetvédelmi, tűzrendészeti, környezetvédelmi és egyéb vonatkozó előírások betartása, a Vállalkozó által beszállított anyagok, berendezések, raktárak megfelelő védelme, őrzése a Vállalkozó feladata és felelőssége.
További engedélyek beszerzése
3.17. Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés teljesítéséhez szükséges valamennyi további engedélyt (a használatbavételi engedély kivételével), szakhatósági állásfoglalást és közmű hozzájárulást a Vállalkozó köteles beszerezni az illetékes hatóságoktól illetve személyektől.
3.18. A Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a szükséges hatósági engedélyeket a szükséges feltételek beállta után haladéktalanul, de legkésőbb 5 naptári napon belül kérelmezi az illetékes hatóságoknál.
3.19. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt az engedélyek kiadásáról vagy elutasításáról - indoklással együtt – haladéktalanul, de legkésőbb 5 naptári napon belül telefaxon vagy e- mailen tájékoztatni, és a határozatot azonnal közvetlenül (amennyiben annak eredeti példánya a kivitelezési helyszínen tartandó, abban az esetben másolatban) átadni a Megrendelőnek.
3.20. A Vállalkozó az engedélyeket, a Megrendelő képviseletében eljárva köteles beszerezni. Ennek érdekében a Vállalkozó köteles a kérelemhez szükséges dokumentációt összeállítani, valamennyi egyeztetést lefolytatni, szakhatósági, közmű és egyéb hozzájárulást beszerezni.
3.21. Az eljárás lefolytatásához szükséges mértékig a Megrendelő meghatalmazást ad ki, amelyet haladéktalanul, de legkésőbb az erre irányuló kérés beérkezésétől számított 5 (öt) munkanapon belül köteles átadni a Vállalkozó részére, valamint megtenni minden elvárható intézkedést, amelyre az eljárások lefolytatása érdekében Vállalkozónak indokoltan szüksége van.
3.22. A Vállalkozó kötelezettsége a hatósági, szakhatósági, közműszolgáltatói és közútkezelői helyszíni bejárások lefolytatása.
3.23. Felek rögzítik, hogy az engedélyekre vonatkozó kérelem csak a Megrendelő jóváhagyása mellett nyújtható be. A Megrendelő a Vállalkozó által jóváhagyásra benyújtott engedély- dokumentációt 5 munkanap alatt véleményezi, és értesíti a Vállalkozót arról, hogy jóváhagyását megadja-e.
3.24. Nem tartozik azonban felelősséggel a Vállalkozó az alábbiakért:
• ha a Megrendelő a Vállalkozó erre vonatkozó írásbeli felszólítása ellenére elmulasztja bármely olyan nyilatkozat kiadását, amely a Megrendelő részéről szükséges és,
• ha az engedély beszerzése vagy jogerőre emelkedése a Vállalkozó érdekkörén kívüli ok miatt nem, vagy csak késve történik meg.
3.25. Különösen nem tartozik a Vállalkozó jelen szerződés szerinti feladatai közé a jelen szerződés szerinti munkákkal kapcsolatos hálózatfejlesztési hozzájárulások költségének megfizetése, amelyet a Megrendelő olyan határidőben köteles teljesíteni, hogy az a Vállalkozót az Ütemterveknek megfelelő, munkamenetterv gazdaságos megvalósításban ne akadályozza.
Felvonulási terület, felvonulási épületek
3.26. A Munkaterületen kívüli területre a munkák és a felvonulási létesítmények az elkerülhetetlen kellemetlenségeken (zaj, por, forgalmi torlódás) túl – amelyet a Vállalkozó minden eszközzel minimalizálni köteles - semmilyen káros befolyást, hatást nem gyakorolhatnak, amennyiben ilyen mégis felmerülne, annak elhárításáról a Vállalkozó saját költségén, haladéktalanul, de legkésőbb 5 naptári napon belül gondoskodni köteles. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a Megrendelő jogosult a káros befolyásokat a Vállalkozó költségére saját maga elhárítani.
3.27. A munkák elvégzését követően, a műszaki átadás-átvételi eljárást megelőzően a felvonulási területnek a tervdokumentációnak megfelelő – ha a területre vonatkozóan ilyen nem áll rendelkezésre, az eredeti állapotnak megfelelő – helyreállításáról a Vállalkozó köteles gondoskodni saját költségén.
Építési napló
3.28. Felek rögzítik, hogy a Szerződés keretében végzett építési munka a 191/2009. (IX.15.) Kormányrendelet 24. § (1) bekezdése alapján – figyelemmel a 191/2009. (IX.15.) Kormányrendelet 22. § (1) bekezdés a) pontjára (az építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenység) – olyan munkának minősül, amely esetén elektronikus építési napló (továbbiakban: Építési napló) vezetése kötelező.
3.29. Felek rögzítik, hogy a 191/2009. (IX. 15.) Kormányrendelet 24. §-a alapján a Vállalkozó a Szerződés szerinti munkákról Építési naplót köteles vezetni.
3.30. Az Építési naplót a Vállalkozó által biztosított irodahelyiségben kell elérhetővé tenni (számítógép, internet eléréssel).
3.31. Az Építési Naplót a kivitelezési tevékenység megkezdésétől annak befejezéséig folyamatosan a 191/2009. (IX. 15.) Kormányrendelet rendelkezései szerint kell vezetni.
3.32. Az Építési Napló időrendben tartalmazza a Szerződés tárgya szerinti építőipari kivitelezési tevékenység, illetve az építési-szerelési munkák adatait, továbbá a munka menetére, megfelelőségére és dokumentumaira (pl. tervrajzi kiegészítések) vonatkozó vagy az elszámoláshoz szükséges jelentős tényeket.
3.33. Az Építési Naplót naprakész állapotban kell tartani úgy, hogy minden munkavégzési napon történjen bejegyzés. Ha munkavégzés nem történik, napi jelentés nem szükséges, viszont ezt a tényt – a várható munkafolytatási nap megjelölésével – az utolsó munkavégzési napon be kell jegyezni.
3.34. Az Építési Naplót az építőipari kivitelezési tevékenység végzésének ideje alatt az építési Munkaterületen hozzáférhetővé kell tenni.
3.35. Az Építési Naplót magyar nyelven kell vezetni.
3.36. Az építőipari kivitelezési tevékenység résztvevői egymást az Építési Naplóba történő bejegyzéssel értesítik azokról a tudomásukra jutott, az építési tevékenységet érintő veszélyhelyzetekről, tényekről és körülményekről, amelyek a Szerződésen alapuló kötelezettségeik szerződésszerű teljesítését befolyásolják vagy veszélyeztetik.
3.37. Az Építési Naplót a 191/2009 (IX.15.) Kormányrendelet 2. melléktele szerinti tartalommal kell vezetni.
Felelős Műszaki Vezető
3.38. Felek megállapodnak abban, hogy legkésőbb a Szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a Vállalkozó köteles a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet szerinti építész, villamos és gépész felelős műszaki vezetőt (továbbiakban: Felelős Műszaki Vezető) kinevezni.
3.39. A Felelős Műszaki Vezető adatait a Szerződés szerint megnyitott és vezetett Építési Napló tartalmazza.
3.40. A Felelős Műszaki Vezető a Munkaterület vezetője, a Munkaterületen végzett munkát a Felelős Műszaki Vezető irányítja. A Felelős Műszaki Vezető tevékenysége a Vállalkozónak a jelen szerződésben vállalt építőipari kivitelezési tevékenységnek irányítására terjed ki.
3.41. A Felelős Műszaki Vezető köteles a 191/2009. (IX.15.) Korm.rendeletben meghatározott feladatait a 191/2009. (IX.15.) Korm.rendeletben meghatározottak szerint ellátni.
3.42. A Felelős Műszaki Vezető jogszabályban, a jelen szerződésben előírt és a Vállalkozó meghatalmazásából folyó kötelezettségeinek köteles személyesen, akadályoztatása esetén helyettes útján eleget tenni.
A Felelős Műszaki Vezető köteles a Munkaterület és a munkálatok állandó helyszíni felügyeletét ellátni, az Építési Napló és mellékleteinek felfektetéséről, folyamatos – a Munkaterület átadásától a műszaki átadás-átvételi eljárás hiba és- hiánymentes lezárásáig történő vezetéséről és a Munkaterületen történő őrzéséről, a Megrendelők és képviselőik, részére hozzáférhetőségéről gondoskodni.
3.43. A Felelős Műszaki Vezető vagy a kinevezett építésvezető (ha van ilyen) vagy azok ideiglenes távolléte esetére kinevezett helyettesük köteles mindaddig ezt a feladatot ellátni, amíg a Vállalkozó a Szerződésből eredő munkát végez, és köteles a kivitelezési tevékenységgel kapcsolatban a Vállalkozó képviselőjeként eljárni.
3.44. A Felelős Műszaki Vezető, akadályoztatása esetén a kijelölt helyettese, köteles a heti rendszerességű helyszíni építési kooperációs értekezleteken részt venni.
3.45. A munka folyamatára vonatkozó minden jóváhagyást vagy megtagadást, illetve utasítást, értesítést a Vállalkozó számára kézbesítettnek kell tekinteni akkor, amikor azokat a Felelős Műszaki Vezető átvette a Megrendelőtől. A Felelős Műszaki Vezető által átadott dokumentumokat azok Megrendelő általi átvétele időpontjában a Vállalkozó által közöltnek kell tekinteni.
3.46. A Felelős Műszaki Vezető köteles az építkezés idején a munkaidő jelentős részében a helyszínen tartózkodni, erre vonatkozóan a Megrendelő jogosult a Megrendelő elvárásainak megfelelő jelenlét biztosítására utasítani a Vállalkozót, mely utasítást a Vállalkozó köteles betartani.
3.47. A Megrendelő kérésére a Vállalkozó köteles a Felelős Műszaki Vezetőt lecserélni, ha a Felelős Műszaki Vezető a jogszabályokban foglalt követelményeknek, illetve kötelezettségeknek nem tesz eleget, vagy rendszeresen vagy folyamatosan nem biztosítja, hogy a Vállalkozó jelen szerződés szerinti kötelezettségeit teljesítse.
3.48. A Felelős Műszaki Vezető személyében változás csak alapos indokkal, a Megrendelő előzetes tájékoztatásával és véleményének meghallgatása után, a Kbt. rendelkezéseinek betartásával történhet.
3.49. A Felelős Műszaki Vezető a 191/2009. (IX.15.) 14. §-a szerinti nyilatkozatot köteles az építési munkák befejezésekor, a műszaki átadás-átvételi eljárás első napján a Megrendelőnek átadni.
Építési kooperációs értekezlet
3.50. A Megrendelő a Vállalkozóval rendszeresen, legalább heti gyakorisággal a Xxxxx által előzetesen közösen megállapított időpontban és helyen rendszeres építési kooperációs értekezletet köteles tartani. A közösen megállapított időpont hiányában annak meghatározására a Megrendelő jogosult.
3.51. Az építési kooperációs értekezlet helyszínének biztosításáról a Megrendelő gondoskodik.
3.52. Az építési kooperációs értekezleten a Megrendelő képviselője, a Vállalkozó képviselője, a tervező, a Vállalkozó által meghívni javasolt alvállalkozó, illetve szükség esetén más érintett meghívottak vesznek részt.
Az építési kooperációs értekezleten a Felelős Műszaki Vezetőknek, a Vállalkozó projektvezetőjének és az építésvezetőnek, illetve akadályoztatásuk esetén képviselőiknek is jelen kell lennie.
3.53. Az építési kooperációs értekezletről felvett jegyzőkönyvet vagy emlékeztetőt a Megrendelő vagy megbízottja készíti el, amelyet az értekezleten résztvevők a helyszínen véglegesítenek és aláírnak.
3.54. A Megrendelő a jegyzőkönyvet vagy az emlékeztetőt minden résztvevőnek és közvetlenül érintett személynek az építési kooperációs értekezletet követően legkésőbb 2 munkanapon belül köteles megküldeni.
3.55. A jegyzőkönyvet vagy az emlékeztetőt a résztvevők által elfogadottnak kell tekinteni, amennyiben az ellen legkésőbb a következő értekezletig egyikük sem emel írásban kifogást.
3.56. Felek kijelentik, hogy az építési kooperációs értekezletről felvett jegyzőkönyv vagy emlékeztető semmilyen körülmények között nem tekinthető pótmunka megrendelésének vagy a jelen szerződés módosításának.
3.57. Amennyiben valamely Fél rendkívüli kooperációs értekezlet megtartását tartja szükségesnek, az indokok és az értekezlet tárgyának megjelölésével 2 (két) munkanapon belül előzetes értesítés alapján a másik Fél köteles a rendkívüli kooperációs értekezlet megtartása érdekében kompetens képviselője megjelenéséről gondoskodni. Ilyen esetben a rendkívüli építési kooperációs értekezlet megtartásának helyszíne a másik Fél kérelmére módosulhat.
3.58. Az építési kooperációs értekezlet keretében megvalósuló egyeztetésen túlmenően és attól függetlenül a Megrendelő az általa szükségesnek tartott gyakorisággal egyeztethet a Vállalkozóval.
3.59. A Megrendelő jogosult a Munkaterületen az általa szükségesnek tartott gyakorisággal helyszíni szemlét tartani.
Közüzemi díjak megfizetése
3.60. Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó köteles a Szerződés teljesítéséhez szükséges valamennyi közműszolgáltatás saját mérőórán (vagy almérőn) keresztül történő igénybe vételére, az ehhez szükséges közműszerződéseknek az illetékes közműszolgáltatóval oly módon történő megkötésére, hogy a közműfogyasztás díját és minden ehhez kapcsolódó járulékos költséget a Vállalkozó fizeti a közműszolgáltatónak.
3.61. Felek rögzítik, hogy a vállalkozói díj tartalmazza ezen közüzemi díjakat (esetleg almérők kiépítésének költségeit), ezért ezek megtérítését a Vállalkozó a Megrendelőtől nem követelheti.
3.62. Felek megállapodnak abban, hogy az esetlegesen kiépített almérőket a Vállalkozó a birtokbaadáskor köteles saját költségén lebontani, ezen költségének megtérítését a Megrendelőtől nem követelheti.
Biztonság és védelem
3.63. A Vállalkozó kötelessége a Munkaterület átvételét követően folyamatosan felügyelni a Munkaterületet, az ott dolgozó munkások és a jelen lévő Alvállalkozók, illetve ezek alkalmazottai, valamint a Munkaterületen bármely okból foglalkoztatott személyek, illetve az ott esetleg jelen lévő bármely jogosult és/vagy illetéktelen személyek baleseteinek elkerülése érdekében.
3.64. A munkák végzésének ideje alatt a Vállalkozó kizárólagosan és teljes mértékben felel a munkák védelméért és biztonságáért, az építési Munkaterületen elhelyezett anyagokért, eszközökért, szerszámokért, járművekért és berendezésekért.
3.65. A Vállalkozó felelős a munka biztonságos feltételeinek megteremtéséért, munkavállalói biztonságáért és balesetvédelméért. Ideiglenes tűzcsapok kialakítására köteles a Vállalkozó saját költségén, ha azt az illetékes hatóság előírja.
3.66. A Vállalkozó minden szükséges óvintézkedést köteles megtenni annak érdekében, hogy tevékenységével ne veszélyeztesse a telephelyet használók, a munkaterületet övező épületek, járdák és utak biztonságát, vagy bármely, a Munkaterületen, vagy annak közelében lévő épület, közmű, csatorna vagy egyéb szerkezet biztonságát.
3.67. A Vállalkozó a Munkaterületen lévő közművezetékeket köteles megvédeni, állagmegóvásukról gondoskodni, elszennyeződésüket megakadályozni.
3.68. A Vállalkozó köteles az állag-, vagyon- és életvédelem tekintetében minden szükséges intézkedést megtenni. A Vállalkozó ennek elmulasztásából vagy a nem szakszerű munkavégzésből eredő károkért teljes körű felelősséggel – költségvállalás mellett – felel.
3.69. A Vállalkozó minden szükséges biztonsági berendezést, valamint a lezuhanó tárgyak elleni védelmet alkalmaz, és egyébként megtesz minden szokásos óvintézkedést, amely az élet- és egészségvédelem, a biztonság és vagyonvédelem céljából szükséges.
3.70. A Vállalkozó felelősségi- és feladatkörébe tartozik az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelem követelményeiről szóló 4/2002 (II.20.) SzCsM-EÜM együttes rendeletben meghatározott feladatok betartása és betartatása, amelynek keretében a Vállalkozó köteles gondoskodni a Munkaterület munka-, tűz-, környezet- és vagyonvédelméről.
3.71. A Vállalkozó a jogszabályok által előírt bejelentési kötelezettségén túl azonnal – de legkésőbb 24 (huszonnégy) órával bármely baleset bekövetkezte után – írásban köteles értesíteni a Megrendelőt a munkával kapcsolatban bekövetkezett minden balesetről, a halállal vagy súlyos személyi sérüléssel vagy jelentősebb vagyoni kárral járó eseményről.
3.72. A Vállalkozó kötelessége a Munkaterület elkerítésére (elzárására) és az átadás-átvételi eljárást követő birtokbaadásig az elkerítés fenntartása, majd ezt követően annak elbontása.
3.73. A Vállalkozó kötelessége a Munkaterületen a munkavédelem és a baleset-elhárítás megszervezése (figyelmeztető jelek, jelzések, védőkorlátok és tetők stb. felállítására) és szabályoknak a Vállalkozó személyzetével és az Alvállalkozókkal való betartatása.
3.74. A Munkaterület körülkerítését az építési munkálatokra figyelemmel úgy kell megoldani, hogy az építési tevékenység során - az alkalmazott technológiát is figyelembe véve - semmilyen törmelék a kerítésen kívül ne jusson. A munkaterület határán jól látható helyeken és megfelelő gyakorisággal figyelmeztető feliratokat kell kihelyezni. A Vállalkozó köteles gondoskodni az esetleges ideiglenes felvonulási területek megfelelő bekerítéséről, valamint a felvonulási területek és a munkaterület közötti közlekedési utak biztonságának és tisztaságának a biztosításáról.
3.75. A Munkaterületre vonatkozó rendészeti határozatok végrehajtása a Vállalkozó kötelessége.
3.76. A Vállalkozó kötelessége továbbá, a Megrendelő felhatalmazott képviselőinek, a munkaterületre - a vonatkozó munkavédelmi és balesetvédelmi szabályok betartása mellett - történő szabad belépésének a biztosítására, és annak biztosítására, hogy ezt az Alvállalkozók is teljesítsék.
3.77. A Vállalkozó kötelessége a Munkaterület és az elkészült munkák védelmére, karbantartására, a munkák oly módon történő szervezésére és kivitelezésére, hogy az által se a Megrendelőnek, se a harmadik személynek kárt ne okozzon.
3.78. A Vállalkozó kötelessége az anyagok, a termékek és eszközök oly módon való tárolására, hogy azok állaga (minősége) a felhasználásig ne károsodjék.
3.79. A Vállalkozó köteles továbbá a Megrendelő képviseletében eljáró személyek számára a megfelelő munkavédelmi felszerelést külön díjazás nélkül biztosítani.
Keletkező hulladékok kezelése
3.80. A Vállalkozó köteles a Szerződés hatálya alatt a Munkaterületet és az annak megközelítését szolgáló területeket és utakat rendben tartani, a keletkező hulladékot és építési törmeléket folyamatosan, az adott típusú- és mennyiségű hulladék befogadására alkalmas, érvényes, hatályos hatósági engedéllyel és megfelelő tárolókapacitással rendelkező lerakóhelyre olyan szállítójárművek igénybevételével elszállítani, amelyek biztosítják azt, hogy a szállítás során a törmelék ne hulljon le a járműről, és ne kerüljön por a levegőbe.
3.81. Azon hulladékok tekintetében, amelyek veszélyes hulladéknak minősülnek, a Vállalkozó köteles olyan feldolgozó céggel szerződést kötni, amely az adott hulladék ártalmatlanítására vonatkozó valamennyi érvényes, hatályos engedéllyel és megfelelő technológiával, valamint kapacitással rendelkezik. E kötelezettségek megsértése esetén – a Megrendelő által kitűzött határidő eredménytelen elteltét követően – a Megrendelő jogosult a Munkaterületet és az annak megközelítését szolgáló területek és utak rendjét a Vállalkozó költségére harmadik személlyel helyreállíttatni és a jelen pont szerint a Vállalkozót terhelő kötelezettségeket a Vállalkozó költségére harmadik személlyel elvégeztetni.
3.82. A Felek megállapodnak, hogy a Vállalkozó minden, a Munkaterületről elszállított anyagot (kitermelt föld, egyéb anyag, bontási törmelék, hulladék) köteles a Megrendelő számára az adott anyagra vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően bizonylatolni (hulladékkezelő átvételi igazolása, szállítólevél, stb.). Ennek körében a Vállalkozó köteles igazolni az elszállított anyag fajtáját, mennyiségét, az elszállítás időpontját, és azt, hogy az anyag a vonatkozó jogszabályok és a jelen szerződés rendelkezéseinek megfelelően került elhelyezésre, ártalmatlanításra.
3.83. A Felek megállapodnak, hogy a hulladékok kezelésére egyebekben a vonatkozó, az építési és bontási hulladékok kezelésének részletes szabályairól szóló 45/2004. (VII. 26.) BM-KvKM együttes rendelet és az abban hivatkozott jogszabályok előírásait kell alkalmazni azzal, hogy az előírt tervet, illetve nyilvántartó lapokat, az azokat alátámasztó bizonylatokkal együtt a Vállalkozó köteles elkészíteni és a Megrendelőnek átadni.
3.84. E kötelezettség teljesítése előfeltétele a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásának. A Felek rögzítik, hogy a Munkák során keletkezett hulladék birtokosa a Vállalkozó, így felelős a hulladékbirtokost terhelő kötelezettségek teljesítéséért, különösen a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 309/2014. (XII. 11.) Korm. rendeletben foglalt kötelezettségek teljesítéséért.
Táblák, hirdetések elhelyezése
3.85. A Megrendelő fenntartja a jogot, hogy a munkavégzésre átadott Munkaterületen a létesített kerítésen reklámhordozókat helyezzen el, azokat hasznosítsa. A Munkaterület bármely részén, illetve a Vállalkozó eszközein (pl. daruk) a Vállalkozó saját hirdetéseit és logóit, illetve egyéb hirdetéseket csak a Megrendelő előzetes írásbeli engedélyével helyezheti el.
3.86. A Vállalkozó sem az építési információs táblákat, sem a toronydarukat, sem egyéb munkagépet és eszközt, állványzatot, sem az a köré vont védő (takaró) hálót, sem a Munkaterület körülvevő kerítéseket, palánkokat nem használhatja hirdetések, reklámok elhelyezésére. a Megrendelővel történő előzetes egyeztetés nélkül.
3.87. Az elhelyezés, felszerelés költségei a Vállalkozót terhelik. A Megrendelő által igényelt reklámanyagok elkészítésének költségei a Megrendelőt terhelik.
Ellenőrzés és próba
3.88. A felhasználásra kerülő anyagok, a munkavégzés és az elkészült munkák ellenőrzése a Vállalkozó feladata, azonban a Megrendelő és a Megrendelő által megbízott személyek is jogosultak ellenőrzések végzésére. A Vállalkozó az alvállalkozó teljesítését folyamatosan ellenőrizni köteles. A Vállalkozó köteles minden ésszerűen kért segítséget és eszközt megadni és korlátozás nélkül lehetőséget biztosítani a Megrendelőnek arra – ideértve azt, hogy hozzáférést biztosít, engedélyt ad és biztonsági berendezéseket bocsát a Megrendelő rendelkezésre –, hogy az ellenőrzési tevékenységeket elvégezze.
3.89. A felhasználásra kerülő anyagok ellenőrzése valamennyi beépítésre (beszerelésre, elhelyezésre) kerülő anyagra, félkész- és késztermékre, gépre, berendezésre és műszerre, a munkák végzésének ellenőrzése a munkafolyamatra, az elkészült munkák ellenőrzése pedig a munkaeredményre terjed ki. A Vállalkozó csak bizonylatolt, származásra, mennyiségre és minőségre nézve igazolt, új anyagokat építhet be, a Megrendelő, illetve képviselői a vonatkozó dokumentációt bármikor jogosultak ellenőrizni.
3.90. A Megrendelő ellenőrzési joga gyakorlásához szakértőt is igénybe vehet.
3.91. A Vállalkozó nem mentesül a felelősség alól azon a címen, hogy a Megrendelő az ellenőrzést elmulasztotta, vagy nem megfelelően végezte. Sem az arra jogosult hatóságoknak, illetve a Megrendelőnek az ellenőrzése, vizsgálatokon való részvétele, sem az azokról felvett jegyzőkönyv, egyéb eredményt rögzítő dokumentum nem mentesíti a Vállalkozót szerződéses kötelezettségeinek teljesítése alól, és nem fosztják meg a Megrendelőt a jelen szerződés szerinti igényei érvényesítésének a jogától.
3.92. A Megrendelő igényelheti a beépítés előtt
• a felhasználásra kerülő anyag mennyiségének, súlyának megállapítását,
• mintadarab, mintaszerelés elkészítését, bemutatását, próbatest, illetőleg minta vételét és annak ellenőrzését,
• a felhasznált anyagok, termékek, gépek, berendezések és műszerek minőségi tanúsítványának bemutatását/átadását.
3.93. Amennyiben a Munkaterület ellenőrzésének feltételeit a Vállalkozó nem biztosítja, a Megrendelő jogosult az ellenőrzést minőségellenőrző szervvel a Vállalkozó költségén elvégeztetni.
3.94. Jogszabály, szabvány, műszaki előírás szerint kötelező próbatest-, mintavétel és a vizsgálat költségei a Vállalkozót, az ezen túlmenően a Megrendelő kívánságára elvégzett vizsgálatok költségei a Megrendelőt terhelik. Ha azonban a vizsgálat eredménye szerint a vizsgált munkák (eredménye) nem felelnek meg a vonatkozó jogszabályokban, illetve a jelen szerződésben előírt minőségi követelményeknek, ezeket a költségeket is a Vállalkozónak kell viselnie. A Felek az egyértelműség céljából rögzítik, hogy, amennyiben a Megrendelő által végzett bármilyen további vizsgálat, teszt - amelyet a Megrendelő végeztetett el - eredménye szerint a vizsgált munkák nem felelnek meg valamely jogszabály, a jelen szerződés, valamely szabvány, műszaki előírás vagy egyéb megállapodás előírásainak, akkor az adott vizsgálat, valamint a javítás költségei a Vállalkozót terhelik.
3.95. Az előző pontban foglaltak vonatkoznak azokra a tesztvizsgálatokra is, amelyek célja annak megállapítása, hogy az anyag vagy szerkezet meghatározott terhelés alatt vagy vizsgálati körülmények között megfelel-e a jelen szerződésben meghatározott rendeltetésének.
3.96. A Megrendelő jogosult arra, hogy a nem megfelelő anyagot, gépet, berendezést a Munkaterületről haladéktalanul, de legkésőbb 5 naptári napon belül eltávolíttassa, és Vállalkozó köteles ennek az utasításnak eleget tenni.
3.97. Amennyiben az ellenőrzés vagy a vizsgálat eredményeként a Megrendelő ésszerűen eljárva úgy határoz, hogy bármely berendezés, anyag vagy kivitelezés hibás, vagy egyébként nem felel meg a Szerződés rendelkezéseinek, Megrendelő visszautasíthatja az ilyen berendezés, anyag használatát vagy a kivitelezést a Vállalkozó azonnali értesítése és a döntés alapjául szolgáló okok megjelölése mellett. Ebben az esetben, a Vállalkozó köteles a hibát kijavítani, illetve gondoskodni arról, hogy a visszautasított rész eleget tegyen a jelen Szerződés követelményeinek. Amennyiben a Megrendelő valamely ilyen módon kijavított berendezés, anyag vagy kivitelezés ismételt ellenőrzését, vagy üzempróbáját kéri, akkor az ismételt ellenőrzését, vagy üzempróbát ugyanolyan feltételek mellett kell a Vállalkozó költségére elvégezni.
3.98. A Megrendelőt megillető ellenőrzési jog gyakorlása, vagy nem gyakorlása semmilyen formában nem korlátozza a Vállalkozót a teljesítéssel kapcsolatosan terhelő felelősségében.
3.99. Megrendelő ellenőrzési joga kiterjed valamely épületrész, szerkezet eltakarását megelőzően annak ellenőrzésére is.
3.100. Bármely épületrész, szerkezet eltakarása előtt 2 munkanappal Vállalkozó köteles értesíteni a Megrendelőt az ellenőrzés lehetőségéről. Ha a Megrendelő ezen értesítés ellenére az ellenőrzést elmulasztja, a beépített részt utóbb csak akkor ellenőrizheti, ha annak költségeit a Vállalkozónak megtéríti.
Oktatás
3.101. A Vállalkozó a Megrendelő által kijelölt megrendelői személyzetet az Épület üzemeltetésére és fenntartására vonatkozó oktatásban köteles részesíteni külön díj felszámítása nélkül.
3.102. A Szerződésben meghatározott díj – hacsak a Szerződés másként nem rendelkezik - tartalmazza a Vállalkozónak a Szerződés szerinti oktatás körében felmerült valamennyi kiadását és költségét, így ezek megtérítését a Vállalkozó a Megrendelőtől nem követelheti.
3.103. A Vállalkozó az oktatást legkésőbb a Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás során köteles végrehajtani.
3.104. A Megrendelő köteles a Vállalkozó által legkésőbb az oktatás tervezett időpontja előtt 5 (öt) munkanappal küldött írásos értesítés alapján az abban megjelölt napon és időben és helyen a Megrendelő személyzetének jelenlétét biztosítani az oktatáshoz.
3.105. A Megrendelő legkésőbb a Vállalkozó értesítésének kézhezvételét követő 3 (három) munkanapon belül a Vállalkozónak küldött írásos értesítésben kérhet egyszeri alkalommal az oktatásra más időpontot, amely az oktatások eredeti időpontját követő 10. (tízedik) napnál nem lehet később.
3.106. Ha a Megrendelő az oktatás más napra és időpontra való áthelyezésére vonatkozóan nem intéz kérést a Vállalkozóhoz, és/vagy a Megrendelő személyzete vagy a személyzetének bármely tagja az oktatáson nem vesz részt, a Vállalkozónál az oktatás ismételt megtartásával kapcsolatban felmerült költségeket a Megrendelő viseli.
3.107. Az oktatás folytán a személyzetnek olyan képzésben kell részesülnie, amely alkalmassá teszi arra, hogy a berendezések üzemeltetéséhez, karbantartásához, használatához szükséges műveleteket elvégezze, illetve, amennyiben az ismeretek elsajátítását jogszabály, hatósági előírás folytán igazolnia kell, arra képes legyen.
3.108. A Megrendelő a betanítandó személyzetet megfelelő szakképesítésű személyekkel köteles biztosítani.
4. AZ ÉPÜLET MŰSZAKI ÁTADÁS-ÁTVÉTELI ELJÁRÁSA Készre jelentés
4.1. Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó az építési munka elvégzését az Építési Naplóba tett bejegyzéssel jelenti (készre jelentés), egyúttal kezdeményezi a műszaki átadás-átvételi eljárás lefolytatását.
4.2. Felek megállapodnak abban, hogy a műszaki átadás-átvételi eljárás kezdő időpontját a Megrendelő tűzi ki a Vállalkozó készre jelentésétől számított 10 munkanapon belüli időpontra, továbbá gondoskodik az érintettek meghívásáról.
4.3. A Megrendelő az értesítéstől számított 10 munkanapon belül köteles a munkaterületen megjelenni, és a teljesítést megvizsgálni abból a szempontból, hogy az az átvétel megkezdésére – a megkezdésre előirányzott állapotban - alkalmasnak tekinthető-e.
4.4. Ha a Megrendelő megállapítja, hogy
• a munkák olyan mértékben elkészültek, és az első áttekintés alapján a teljesítés lényegében olyan készenléten van, hogy a hátralévő kisebb hibák illetve hiányok kijavításával/pótlásával a műszaki átadás tervezhető lezárásáig előre láthatóan meg fog felelni a Szerződés rendelkezéseinek, és várható, hogy a még esetleg fennálló hibák, illetve hiányosságok a javítási időszakban rendelkezésre álló időben elvégezhetőek lesznek, erről azzal értesíti a Vállalkozót, hogy a műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdése kitűzésének nincs akadálya;
• ellenkező esetben a Megrendelő köteles részletesen indokolni döntését.
4.5. Amennyiben a Megrendelő javításokat és hiánypótlásokat kér, a Vállalkozó haladéktalanul megkezdi a megjelölt hibák, hiányosságok kijavítását, pótlását, és amikor úgy ítéli meg, hogy a Munkák alkalmasak a jelen Szerződés feltételei szerint a műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdésére, értesítése alapján a Felek megismétlik a jelen fejezet 4.1-4.4. pontok szerinti eljárást.
4.6. A Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás a Megrendelő vagy a Megrendelő Műszaki ellenőre által megjelölt időpontban akkor kezdhető meg, ha a jelen fejezet szerinti eljárás során a Megrendelő a 4.4. pont első bekezdése szerinti nyilatkozatot teszi.
Nyilatkozat kiadása nem jelenti azt, hogy a Megrendelő elfogadta a teljesítést, csak annak rögzítését jelenti, hogy a teljesítés állapota, a teljesítés adott szakaszában alkalmas a műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdésére.
Átadás-átvétel
4.7. Felek rögzítik, hogy az elkészült munkák átadása Műszaki Átadás-átvételi Eljárás keretében történik.
4.8. A műszaki átadás-átvételi eljárás célja annak ellenőrzése, hogy a Megrendelő és a Vállalkozó közötti Szerződés tárgya szerinti építési tevékenység vagy a technológiai szerelés a Szerződésben és jogszabályban előírtak alapján, a kivitelezési dokumentációban meghatározottak szerint maradéktalanul megvalósult-e, és a teljesítés megfelel-e az előírt műszaki és a Szerződésben vállalt egyéb követelményeknek és jellemzőknek.
4.9. A Műszaki Átadás-átvételi Eljárást legkésőbb a befejezés határidejét képező napon kell megkezdeni. Amennyiben a Megrendelő ettől korábbi időpontban állapítja meg, hogy az elvégzett munkák alkalmasak a Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás megkezdésére, úgy a Műszaki Átadás-átvételi Eljárás korábban is megkezdhető.
4.10. A Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás megkezdésekor, annak első napján a Vállalkozó köteles átadni a Megrendelő részére a Felelős Műszaki Vezető 191/2009. Korm. rendelet
14. §-ban meghatározott tartalmú nyilatkozatát eredeti aláírt példányban, melyben nyilatkozik a jogszabályoknak megfelelően a kivitelezés befejezéséről.
4.11. A Műszaki Átadás-Átvételi Eljárást annak megkezdésétől számított 30 (harminc) naptári napon belül be kell fejezni. E határidő elteltekor a Megrendelő a munkák átvételéről vagy az átvétel megtagadásáról nyilatkozni köteles.
4.12. A Műszaki Átadás-átvételi Eljárás során a Felek elvégzik az építőiparban szokásos mindazon vizsgálatokat, amelyek a teljesítés szerződésszerűségének megállapításához szükségesek.
4.13. A Műszaki Átadás-átvételi Eljárás során a Felek elvégzik az átvételkori próbákat (így különösen próbaüzem), és ellenőrzik, hogy a munkák a jelen szerződésnek megfelelnek- e.
4.14. A Vállalkozó által elvégzett munkáknak meg kell felelniük a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban illetve a kivitelezés során a Megrendelőtől kapott utasításokban meghatározott követelményeknek, az elkészült munkáknak alkalmasnak kell lenniük a Szerződésben meghatározott cél elérésére.
4.15. A Megrendelő a munkákat akkor veszi át, ha azok a jelen szerződés rendelkezéseinek, így különösen a Megrendelő követelményeiben foglaltaknak megfelelően kerültek elvégzésre (amely átadás-átvételt részletes jegyzőkönyvben kell rögzíteni).
4.16. A Megrendelő a teljesítést részletesen a Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás során vizsgálja meg. A jogszabályban megjelölt szervek meghívása a Vállalkozó kötelezettsége.
4.17. A Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás keretében a Felek elvégzik az Épület épületgépészeti és villamos rendszereinek (fűtés, hűtés, szellőzés) 72 órás folyamatos próbaüzemét. Az épületgépészeti és villamos rendszerek próbaüzemét az átadás-átvételi eljárás időtartama alatt meg kell kezdeni, és ezen időszak alatt be kell fejezni.
4.18. Az épületgépészeti és villamos rendszerek próbaüzeméről a Felek külön jegyzőkönyvet vesznek fel, amelyet az átadás-átvételi eljárás jegyzőkönyveihez csatolnak.
4.19. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben az épületgépészeti és villamos rendszerek próbaüzeme sikertelen, a Műszaki Áadás-Átvételi ljárást is sikertelennek kell tekinteni.
4.20. A Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás kiterjed különösen, de nem kizárólag a következőkre:
• megtekintés, bejárás,
• legalább 72 (hetvenkét) órás folyamatos, hibamentes próbaüzem, amelynek során a Felek a műszaki rendszereket működés közben kipróbálják, elvégzik a működés jellemzőinek a megállapításához szükséges műszeres méréseket. A próbaüzem költségei a Vállalkozót terhelik, az ő alkalmazottai végzik azt a Megrendelő képviselői jelenlétében (Felek a próbaüzem megállapításait jegyzőkönyvben rögzítik)
• a Megvalósulási Dokumentáció átadása.
4.21. Felek megállapodnak abban, hogy a Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás során próbaüzem keretében ellenőrzik, hogy a Vállalkozó teljesítése megfelel-e a jogszabályokban, szabványokban, valamint a teljesítés során a Megrendelőtől kapott utasításokban, a Szerződésben és annak mellékleteiben meghatározott követelményeknek.
4.22. A Műszaki Átadás-Átvételi Eljárásról a Felek jegyzőkönyvet kötelesek felvenni, amelyet az Építési Főnaplóhoz kell csatolni.
4.23. A jegyzőkönyv tartalmazza mindazokat a tényeket, amelyek jogvita esetén jelentősek lehetnek, így különösen
• az átadás-átvételi eljárás kezdetének és befejezésének időpontját,
• a műszaki átadás-átvételi eljárásban résztvevők nevét, megnevezését, részvételi minőségét,
• a Megrendelő által érvényesíteni kívánt szavatossági igényeket,
• a Megrendelő észrevételeit a Szerződésben foglaltak teljesítéséről,
• a műszaki átadás-átvételi eljárás során felfedezett mennyiségi és minőségi hibák, hiányok, hiányosságok megnevezését (jelentősebb tételszám esetén az átadás-átvételi jegyzőkönyv mellékletét képező külön hiánypótlási jegyzőkönyv vagy hibajegyzék, hiányjegyzék is készíthető),
• a jogszabályban előírt nyilatkozatokat,
• a Vállalkozó arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy az épületgépészeti rendszerek beszabályozását a Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás során az aktuális időjárási feltételeknek (téli vagy nyári) megfelelően elvégezte, és a visszamaradó típusú beszabályozást a Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás lezárásától számított 6 hónapon belül Megrendelővel egyeztetett időpontban elvégzi,
• a Megrendelő döntését arról, hogy átveszi-e az építményt,
• a Megrendelő döntését arról, hogy igényt tart-e a hibák kijavítására vagy árengedményt kér, valamint
• a résztvevők részéről a jegyzőkönyv jóváhagyását.
4.24. Ha a Megrendelő a hibák, hiányok, hiányosságok kijavítását kéri, a jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a kijavítás határidejét, valamint a kijavításért és az átvételért felelős személy megnevezését.
4.25. Amennyiben a műszaki átadás-átvétel során a Felek azt állapítják meg, hogy az elvégzett munkák nem felelnek meg a Szerződésben, a Műszaki Leírásban vagy a jogszabályokban meghatározott feltételeknek (hibás), azt a Felek jegyzőkönyvben rögzítik. A Vállalkozó köteles a hibát a jegyzőkönyvben meghatározott időn belül saját választása szerint kijavítani, vagy a munka hibás elemét kicserélni. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a Megrendelő gyakorolhatja a hibás teljesítésből eredő egyéb jogait.
4.26. Felek a Ptk. 6:247. § (3) bekezdésére figyelemmel rögzítik, hogy nem tagadható meg az átvétel az olyan hiba miatt, amelynek kijavítása vagy pótlása nem akadályozza a rendeltetésszerű használatot.
4.27. A Ptk. 6:247. § (2) bekezdése alapján a felek rögzítik, hogy az Épület átadás-átvételét határidőben teljesíti a Vállalkozó, ha a sikeres átadás-átvételi eljárás határidőben megkezdődik.
4.28. A Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás megkezdésének további előfeltétele, hogy a Vállalkozó a Megrendelő által megjelölésre kerülő személyzetét, és a Megrendelő által kijelölt személyeket, a vonatkozó jogszabályi, hatósági előírásoknak megfelelően, az előírt létszámban a létesítmény(ek) berendezéseinek, kötelező tartozékainak az üzemeltetésére, használatára, karbantartására felkészítse és betanítsa.
4.29. A teljesítés a Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás lezáró jegyzőkönyvnek a Megrendelő képviselői részéről történő aláírásával tekinthető megvalósultnak, amennyiben abban a Megrendelő a teljesítést elfogadó nyilatkozatot tett.
Munkaterület helyreállítása, birtokbaadás
4.30. Felek megállapodnak abban, hogy az Épület birtokbaadásáig a Vállalkozónak el kell távolítania a Munkaterületen még meglévő eszközeit, a megmaradt anyagot, törmeléket, hulladékot és az ideiglenes létesítményeket.
4.31. Ha a Vállalkozó a birtokbaadást követő 15 (tizenöt) naptári napon belül nem tesz eleget a fenti, a Munkaterületre vonatkozó helyreállítási kötelezettségének, a Megrendelő jogosult értékesíteni ezen hátramaradt dolgokat illetve eszközöket, vagy elszállíthatja azokat. A Megrendelő jogosult az értékesítés vagy az elszállítás Munkaterület helyreállítása során felmerült költségeinek megtérítésére.
4.32. A Vállalkozó köteles a Munkaterület helyreállítását, az okozott károk javítását saját költségén elvégezni legkésőbb a birtokbaadás megkezdéséig.
4.33. A Vállalkozó az Épületet, valamint a Munkaterületet a 191/2009. Korm. rendelet előírásai szerint köteles a Megrendelő birtokába adni.
4.34. A Műszaki Átadás-Átvételi Eljáráson felmerült és jegyzőkönyvbe vett hibák, hiányosságok kijavítását – kivéve azon hibák, amelyek a rendeltetésszerű használatot nem akadályozzák a teljesítésigazolás kiadását -, továbbá a teljesítésigazolás alapján kiállított számla ellenértékének kézhezvételét követően Vállalkozó átadja a Megrendelőnek az építési munkaterületet, továbbá átadja
• az építési-bontási hulladék tárolására, elszállítására vonatkozó, a 191/2009. (IX.15.) Kormányrendelet 5. mellékletnek megfelelő tartalmú hulladék-nyilvántartó lapot,
• a kivitelezési dokumentációt vagy az elvégzett munkák tényleges megvalósulásának megfelelő módosítást is tartalmazó megvalósulási dokumentációt,
• az elkészített munkákhoz kapcsolódó kezelési és karbantartási útmutatót, valamint
• minden olyan egyéb hatósági engedélyt, dokumentumot, nyilatkozatot, amely a Megrendelő számára a rendeltetésszerű és biztonságos használatot igazolja és a használatbavételi engedély vagy tudomásul vétel megkéréséhez szükséges.
• Megrendelőt megillető Építési Naplópéldányt annak összes mellékletével,
• a jótállási dokumentumokat,
• a főbb mozgatható építményszerkezetek kezelési útmutatóját, használati utasítást,
• üzemeltetési, használati és karbantartási utasítást,
• a nyomáspróba jegyzőkönyveit,
• a mérési jegyzőkönyveket és az elvégzett működési próbák jegyzőkönyveit,
• a villamos berendezés első felülvizsgálatának eredményéről készített minősítő iratot,
• a beépített szerelvények, berendezések, burkolatok, egyéb tartozékok jótállási jegyét,
• a közüzemi mérőórák jótállási jegyét, hitelesítési jegyzőkönyveit,
• az Épületegyüttes használatával összefüggő későbbi munkákhoz kapcsolódó biztonsági és egészségvédelmi tervet.
4.35. A fent megjelölt dokumentumok és nyilatkozatok átadását a Vállalkozó az Építési Naplóba tett rögzítéssel teljesíti.
4.36. A Szerződés 4.34. pontjában foglalt dokumentációk összeállításában a kivitelezési dokumentáció tervezője, az építőipari kivitelezési tevékenységben részt vevő alvállalkozó kivitelezők és a beszállítók – a saját tevékenység ellátáshoz dokumentumok átadásával – kötelesek együttműködni.
4.37. Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó a megvalósulási tervdokumentációt 4 nyomtatott példányban, valamint elektronikus úton (DVD) köteles a Megrendelőnek átadni. A formátumnak meg kell egyezni a Megrendelő által átadott tervdokumentáció formátumával.
4.38. A megvalósulási dokumentációnak kötelező tartalmi elemei:
• minőségi tanúsítványok, bizonylatok, megfelelőségi bizonylatok
• a beépített anyagok, szerelvények műbizonylatai
• a vonatkozó jogszabályokban előírt minőségvizsgálati jegyzőkönyvek
• valamennyi vonatkozó szabványoknak megfelelő mérési jegyzőkönyv és minősítési dokumentum
• építési hulladék nyilvántartó lap
• a megvalósult állapotot tükröző dokumentációt 1 példányban digitális adathordozón olyan formátumban, ahogy a kiviteli tervet a Megrendelő átadta és 4 példányban papír alapon.
• a lezárt építési napló másolati példánya
• gépkönyvek, kezelési és karbantartási utasítások
• próbaüzemre, beüzemelésre vonatkozó bizonylatok, jegyzőkönyvek, dokumentumok.
4.39. Felek rögzítik, hogy a Vállalkozó a megvalósulási dokumentációban meghatározott dokumentumokat olyan részletességgel köteles kidolgozni, hogy azok megfelelő eligazítást adjanak az üzemeltetést illetően.
Utófelülvizsgálati eljárás
4.40. Felek megállapodnak abban, hogy a sikeres Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás lezárástól számított három évig, évente egy alkalommal utófelülvizsgálati eljárást tartanak.
4.41. Az utófelülvizsgálati eljárást a Megrendelő készíti elő és hívja meg arra a Vállalkozót.
4.42. Az utófelülvizsgálati eljárás célja, hogy a Felek megállapítsák az üzemeltetés során felmerült hibákat.
4.43. Az utófelülvizsgálati eljárás során végzett ellenőrzésekre Műszaki Átadás-átvételi Eljárás során végzett ellenőrzés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Az eljárásról Felek jegyzőkönyvet vesznek fel.
4.44. A Felek a jegyzőkönyvben rögzítik az utófelülvizsgálati eljárás során felvett hibákat és hiányosságokat, valamint azok kijavításának határidejét.
4.45. Hibák, hiányosságok észlelése esetén a Vállalkozó köteles jegyzőkönyvben rögzített hibákat, hiányosságokat a jegyzőkönyvben megállapított határidőn belül kijavítani, vagy szükséges esetén az Épület hibás elemét kicserélni.
4.46. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségeinek határidőben nem tesz eleget, a Megrendelő gyakorolhatja a hibás teljesítésből eredő egyéb jogait (különös tekintettel a jótállási biztosíték igénybe vételére)
4.47. Felek megállapodnak abban, hogy utó-felülvizsgálati eljárásról felvett jegyzőkönyvben feltüntetett hibákra (hiányokra) vonatkozó szavatossági jogok az utó-felülvizsgálati eljárás befejezését követő három hónapon belül akkor is érvényesíthetők, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból három hónapnál kevesebb van hátra.
4.48. Felek megállapodnak abban, hogy az utó-felülvizsgálati eljárás során a Vállalkozó által tett elismerés a szavatossági jogok elévülését megszakítja.
5. TŰZJELZŐ RENDSZER ÉS AZ ÉPÜLET HASZNÁLATBAVÉTELI ENGEDÉLYÉNEK MEGSZERZÉSE
5.1. Felek rögzítik, hogy a Vállalkozó feladata a szerződésszerű teljesítéshez szükséges valamennyi hatósági engedély megszerzéséhez szükséges dokumentáció összeállítása, azonban nem feladata az Épület használatbavételi engedélyére vonatkozó eljárás lefolytatása.
5.2. A 191/2009. (IX.15.) Korm. rendeletben foglaltakra figyelemmel a Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó legkésőbb a Munkaterület Megrendelő részére történő birtokbaadásakor köteles hiánytalanul átadni a Megrendelő részére mindazon hatósági engedélyeket, dokumentumot, nyilatkozatot, amely a Megrendelő számára a rendeltetésszerű és biztonságos használatot igazolja és a használatbavételi engedély megkéréséhez szükséges.
5.3. Felek rögzítik, hogy a Szerződés alapján a Vállalkozó kötelessége a tűzjelző rendszer nem jogerős használatbavételi engedélyének megszerzése.
5.4. A Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a tűzjelző rendszer használatbavételi engedélyét a szükséges feltételek beállta után haladéktalanul kérelmezi az illetékes hatóságoknál.
5.5. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt a tűzjelzőre vonatkozó használatbavételi engedély kiadásáról vagy elutasításáról - indoklással együtt - haladéktalanul telefaxon vagy e- mailen tájékoztatni, és a határozatot azonnal közvetlenül (amennyiben annak eredeti példánya a kivitelezési helyszínen tartandó, abban az esetben másolatban) átadni a Megrendelőnek.
5.6. A Vállalkozó a tűzjelzőre vonatkozó használatbavételi engedélyt a Megrendelő képviseletében eljárva köteles beszerezni. Ennek érdekében a Vállalkozó köteles a kérelemhez szükséges dokumentációt összeállítani, valamennyi egyeztetést lefolytatni, szakhatósági, közmű és egyéb hozzájárulást beszerezni.
5.7. Az eljárás lefolytatásához a Megrendelő a szükséghez képest meghatalmazást ad ki, és haladéktalanul, de legkésőbb az erre irányuló kérés beérkezésétől számított 5 (öt) munkanapon belül köteles megtenni minden elvárható intézkedést, amelyre az eljárások lefolytatása érdekében Vállalkozónak indokoltan szüksége van.
5.8. A Vállalkozó kötelezettsége a hatósági, szakhatósági, közműszolgáltatói és közútkezelői helyszíni bejárások lefolytatása.
5.9. Felek rögzítik, hogy a tűzjelzőre vonatkozó használatbavételi engedély iránti kérelem csak a Megrendelő jóváhagyása mellett nyújtható be.
5.10. A Megrendelő a Vállalkozó által jóváhagyásra benyújtott engedély-dokumentációt 5 (öt) munkanap alatt véleményezi, és értesíti a Vállalkozót arról, hogy jóváhagyását megadja- e.
6. VÁLLALKOZÓI DÍJ
6.1. Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó a Szerződésben meghatározott feladatai szerződésszerű teljesítésének ellenértékeként mindösszesen
Nettó vállalkozói díj (HUF) | ÁFA (27%) (HUF) | Bruttó vállalkozói díj (HUF) | |
összeg számmal | ***** | ***** | ***** |
összeg betűvel |
vállalkozói díjra jogosult a Szerződésben meghatározottak szerint.
6.2. Felek rögzítik, hogy a vállalkozói díj garantált, fix átalánydíj, amely tartalmazza a Vállalkozónak a Szerződés teljesítése körében felmerült valamennyi, a kivitelezési feladatokkal kapcsolatos kiadását és költségét, így a Vállalkozó a Megrendelőtől további díjazásra nem jogosult.
6.3. Felek rögzítik, hogy a Szerződés 6.1. pontjában rögzített vállalkozói díj nem tartalmazza a Szerződés 8. pontjában rögzített tartalékkeret összegét.
6.4. Felek rögzítik, hogy a Ptk. 6:245. §-a alapján az átalánydíjra tekintettel a Vállalkozó a vállalkozói díjon felül a pótmunka ellenértékét igényelheti, a többletmunka ellenértékének megtérítésére azonban nem jogosult.
6.5. Felek rögzítik, hogy pótmunkának tekintik az olyan, a Szerződés alapját képező dokumentációban nem szereplő tételt, amely előre nem látható műszaki szükségességből kerül megrendelésre.
Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó köteles elvégezni a műszaki szükségesség, valamint a rendeltetésszerű és biztonságos használat miatt megrendelésre kerülő pótmunkákat.
6.6. Felek rögzítik, hogy többletmunkának tekintenek minden olyan, a Szerződés alapját képező dokumentációban kimutathatóan meglévő, a Vállalkozó által készített árazott tételes költségvetésben szereplő tételt, amelynek mennyisége előre nem látható műszaki szükségességből növekszik.
7. DÍJFIZETÉS MÓDJA Előleg fizetése
7.1. Felek megállapodnak abban, hogy a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján a Vállalkozó a nettó vállalkozói díj 5%-ának megfelelő mértékű, de legfeljebb hetvenötmillió forint előleg igénybevételére jogosult.
7.2. Amennyiben a Vállalkozó előleget kíván igénybe venni, köteles a Megrendelő kapcsolattartójának előleg igénylő dokumentumot küldeni, amelyen köteles megjelölni az igényelt előleg összegét, valamint a Szerződés SAP azonosítóját.
7.3. Felek megállapodnak abban, hogy az előleg igénylésének vonatkozásában az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzéseinek részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (1)-(3) bekezdéseiben foglaltak szerint járnak el.
7.4. Felek megállapodnak abban, hogy az előleg összegét a Megrendelő a végszámlából jogosult levonni.
A vállalkozói díj megfizetése
7.5. Felek megállapodnak abban, hogy a vállalkozói díj a pénzügyi ütemterv szerint, utólag, az elkészült műszaki tartalom és a tényleges megvalósulásnak megfelelően kerül megfizetésre a Vállalkozó részére.
7.6. Felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelő erre feljogosított képviselője a Kbt. 135.
§ (1) bekezdésének megfelelően az Ütemtervekben foglaltak szerinti szerződésszerű részteljesítést (illetve végteljesítés) követő 15 naptári napon belül részteljesítésigazolást (illetve végteljesítésigazolást) állít ki a Vállalkozó részére
7.7. Felek rögzítik, hogy a Vállalkozó a részteljesítésigazolás (illetve végteljesítésigazolás) birtokában, annak megfelelően jogosult számla kiállítására.
7.8. A részszámla és végszámla összegét a pénzügyi ütemterv tartalmazza.
7.9. Felek rögzítik, hogy a vállalkozói díj Áfa tételét az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 142. § (1) bekezdés b) pontja alapján a Megrendelő vallja be és fizeti meg. Ezzel kapcsolatosan a Megrendelő és a Vállalkozó nyilatkozik, hogy az Áfa tv. 142. § (3) bekezdése szerinti fordított adózás alkalmazásának feltételei fennállnak.
7.10. Felek megállapodnak abban, hogy a számla megfizetése a Kbt. 135. § (1), (3) (5) és (6) bekezdése szerint – figyelemmel az Art. 36/A §-ában foglalt rendelkezésekre is, 30 napon belül, banki átutalással történik. Amennyiben a Vállalkozó a teljesítéséhez alvállalkozót vesz igénybe, a kifizetésre a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérően, az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzéseinek részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 32/A. §-ban foglaltak szerint kerül sor.
7.11. Felek rögzítik, hogy a Ptk. 6:130. § (1) bekezdése alapján a fizetési határidő a Vállalkozó számlájának kézhezvételével kezdődik. Amennyiben a Vállalkozó a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, az alvállalkozói kifizetés esetén a fizetési határidő kezdő napja a számla kézhezvétele, míg a vállalkozói kifizetés esetén a fizetési határidő kezdete a 322/2015. (X.30.) Kormányrendelet 32/A § (1) bekezdés f) pontjának teljesülése.
7.12. A Vállalkozó a számlához köteles csatolni a számlához tartozó közbenső teljesítésigazolás egy példányát, továbbá a számlán köteles feltüntetni a Megrendelő által előzetesen rendelkezésére bocsátott SAP azonosítószámot. A fentieken kívül a Vállalkozó a számlához köteles csatolni a Szerződés 5. számú mellékletét kitöltve.
7.13. A fent megjelölt kellékek hiányában benyújtott számlát a Megrendelő nem fogadja be, azt kiegyenlítés nélkül visszaküldi a Vállalkozó székhelyére és az ebből eredő fizetési késedelemért nem vállal felelősséget.
7.14. Számlázási és számlaküldési cím: Pécsi Tudományegyetem 7600 Xxxx, Xxxxxxx Xxx xxxx 0.
7.15. Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdésének m) pontjára figyelemmel a Megrendelő rögzíti, hogy a számla pénzügyi fedezetével rendelkezik.
7.16. Felek rögzítik, hogy a vállalkozói díjból 100.000.000 HUF (azaz egyszázmillió forint) a Megrendelő és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium között fennálló támogatási szerződés alapján támogatásból, a vállalkozó díj fennmaradó része a Modern Városok Program részeként megvalósuló Pécsi Tudományegyetem idegen nyelvű képzései bővítéséhez kapcsolódó kapacitás fejlesztéshez, valamint a kutatási-fejlesztési potenciáljának fejlesztéséhez szükséges források biztosításáról szóló 1035/2016. (II.9.) Korm. határozatban foglaltak alapján, a Modern Városok Programból kerül kifizetésre. (A jelen pontban hivatkozott támogatás tárgya: 2016/2015. (XII. 29.) Korm. határozat alapján Kvtv. 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet címrendjének 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 48. „Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése” alcím és az ahhoz tartozó 1. „A 16 kiemelt sportág sportlétesítmény-fejlesztésének támogatása” - ÁHT azonosító: 356128)
7.17. Az ajánlattétel, a számlázás, a kifizetés és az elszámolás pénzneme: magyar forint (HUF).
7.18. Amennyiben a Megrendelő az adott számla kiegyenlítésével késedelembe esik, a Vállalkozó a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése szerinti késedelemi kamatra tarthat igényt. A késedelmi kamat tekintetében a Felek a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény rendelkezései szerint járnak el.
7.19. Felek a Kbt. 135. § (6) bekezdése alapján rögzítik, hogy a Megrendelő a Szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be.
Végszámlára vonatkozó speciális rendelkezések
7.20. Felek rögzítik, hogy a vállalkozói díj végszámlájának kifizetésére a vállalkozói díj további számláinak kifizetésére vonatkozó rendelkezéseket kell a jelen bekezdésben foglalt eltérésekkel megfelelően alkalmazni.
7.21. Felek megállapodnak abban, hogy a végszámla összege nem lehet kevesebb, mint a vállalkozói díj 10%-a.
7.22. A Vállalkozó a végszámlához köteles írásos kimutatást készíteni, amelyben bemutatja a korábban benyújtott részszámlákat, valamint a hozzájuk kapcsolódó tételeket és teljesítéseket.
7.23. Felek rögzítik, hogy a Szerződés időtartama alatt megrendelt pótmunkák összege a végszámlában külön soron érvényesíthető. A Vállalkozónak a benyújtott írásos kimutatásban a megrendelt Pótmunkákat is rögzítenie kell.
7.24. Felek rögzítik, hogy a végszámla alapját képező teljesítésigazolás a Szerződésben a közbenső teljesítésigazolásra meghatározott feltételeken felül akkor állítható ki, ha
• a Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás sikeresen lezárult, a Megrendelő a teljesítést elfogadó nyilatkozatot tett és a Műszaki átadás-átvételi eljárást lezáró jegyzőkönyv aláírásra került,
• a Vállalkozó a Műszaki Átadás-Átvételi Eljárást lezáró jegyzőkönyvben rögzített hibajavítási kötelezettségét teljes körűen teljesítette.
7.25. A végszámlára vonatkozó teljesítésigazolás formai követelményei megegyeznek a részszámla teljesítésigazolásaira vonatkozó formai feltételekkel, azzal az eltéréssel, hogy részszámla helyett végszámla kifejezést kell feltüntetni.
8. TARTALÉKKERET
8.1. Felek rögzítik, hogy a Megrendelő a nettó vállalkozói díj 10%-ának megfelelő összegű tartalékkeretet (továbbiakban: Tartalékkeret) köt ki.
8.2. Felek rögzítik, hogy a Tartalékkeret az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzéseinek részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 20. § (3) bekezdése alapján kizárólag az építési beruházás teljesítéséhez, a rendeltetésszerű és biztonságos használathoz szükséges munkák ellenértékének elszámolására használható fel.
8.3. Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzéseinek részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdése alapján a Felek Tartalékkeret felhasználásának részletes szabályait az alábbiak szerint rögzítik:
• Felek rögzítik, hogy a Szerződésben meghatározott vállalkozói díjat átalánydíjban határozzák meg.
• Az átalánydíjra tekintettel a Xxxxx rögzítik, hogy a Tartalékkeret a Ptk. 6:245. § (1) bekezdése alapján kizárólag Pótmunka ellenértékének megfizetésére használható fel.
• Többletmunka díjának megfizetésére – arra tekintettel, hogy a Felek átalánydíjban állapodtak meg – nincs lehetőség.
• Felek rögzítik, hogy pótmunkának minősül az utólag megrendelt, különösen tervmódosítás miatt szükségessé vált munka, valamint azon munkák, amelyek nélkül a Szerződésben meghatározott munka rendeltetésszerű használatra alkalmas megvalósítása nem történhet meg.
8.4. Felek megállapodnak abban, hogy a Tartalékkeret felhasználását a Vállalkozó írásban köteles kezdeményezni.
8.5. A Tartalékkeret felhasználásáról minden esetben a Megrendelő írásban dönt a műszaki ellenőr írásbeli, indokolással ellátott javaslata alapján.
8.6. A Pótmunkák alapján fizetendő ellenértéket a Xxxxx az alábbiak szerint határozzák meg:
• a Vállalkozó által beárazott költségvetés, amennyiben az tartalmazza az elvégzendő munkákat.
• azon pótmunka tételek esetében, melynek megfelelő tételt az ajánlat nem tartalmaz, a TERC ETALON programrendszer a pótmunka elszámolásának alapja, melyben a Vállalkozó az elszámolás felmerülésekor hatályos minimális rezsióradíjon köteles elszámolni.
8.7. Felek megállapodnak, hogy azon szándékkal rögzítik a Tartalékkeret felhasználásának lehetséges eseteit és pénzügyi feltételeit, hogy az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzéseinek részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 20. § (4) bekezdése értelmében a Kbt. alapján ne vonja maga után a szerződésmódosítás vagy közbeszerzési eljárás lefolytatásának kötelezettségét.
9. FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS
9.1. Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó legkésőbb a Szerződés megkötésének időpontjára felelősségbiztosítási szerződést kell kötnie vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni az alábbiak szerint:
• Biztosított károk: a biztosítási időszakban valamennyi, a Vállalkozó és az érdekében eljáró személyek által Megrendelőnek, illetve bármely harmadik félnek okozott személyi és a szolgáltatás tárgyában keletkező vagy egyéb dologi kár
• A felelősségbiztosítása szokásos piaci feltételektől a Megrendelő számára hátrányos egyedi kizárásokat nem tartalmazhat
• Kártérítési limit: a biztosítási időszakban káreseményenként
minimum évi 300 millió forint és minimum 30 millió forint/káresemény
9.2. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a felelősségbiztosítás fennállását igazoló felelősségbiztosítási díj megfizetését a Megrendelő bármikor jogosult ellenőrizni.
10. XXXXXXXX, SZAVATOSSÁG, VÁLLALKOZÓ FELELŐSSÉGE
10.1. Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó a Szerződés alapján elvégzett munkára, valamint az annak során felhasznált és beépített alkatrészekre és anyagokra a teljesítéstől számított
36 hó
jótállást vállal.
10.2. A Vállalkozó a jótállási kötelezettség alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
10.3. A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető.
Ha a Vállalkozó (jótállásra kötelezett) kötelezettségének a Megrendelő (jogosult) felhívására - megfelelő határidőben - nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
10.4. A Vállalkozó vállalja, hogy a Felek kapcsolattartóinak eltérő megállapodása hiányában a jótállási idő alatt bejelentett jótállási igény (hibabejelentés) esetén a hibabejelentéstől számított 24 órán belül megkezdi a hiba okának feltárását (értsd: hibajavítást, cserét), a hibajavítást késedelemmentesen elvégzi, várható időigényéről a Megrendelő kapcsolattartóját értesíti, aki ennek figyelembe vételével határozza meg az adott hibajavítás ésszerű határidejét. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a hibajavítást gondosan, de a lehető legrövidebb idő alatt kell elvégezni.
Amennyiben a Vállalkozó a garanciális kötelezettségének az így meghatározott határidőn belül nem vagy nem megfelelően tesz eleget, a Megrendelő a Vállalkozó költségére a hibát mással kijavíttathatja, illetve élhet egyéb szavatossági/kártérítési jogaival.
10.5. Az Vállalkozó szavatolja, hogy
• a Szerződés keretében elvégzett munkák során felhasznált és beépített anyagok és alkatrészek újak, és tartalmazzák az összes legutóbbi kivitelezési és anyagbeli fejlesztéseket,
• a Vállalkozó által elvégzett munkák, a felhasznált és beépített anyagok és alkatrészek mindenben a megfelelnek a jogszabályokban, az eljárást megindító felhívásban, a Szerződésben, valamint a Vállalkozó ajánlatában meghatározott feltételeknek,
• a Szerződés során felhasznált és beépített anyagok és alkatrészek mentesek mindenfajta tervezési, anyagbeli, kivitelezési, illetve a Vállalkozó vagy közreműködői tevékenységével vagy mulasztásával bármilyen más módon összefüggő hibáktól.
10.6. A Vállalkozó szavatolja, hogy a Szerződésben meghatározott munkák elvégzéséhez rendelkezik a szükséges és az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti szakmagyakorlási jogosultsággal.
10.7. A Vállalkozó a jelen fejezetben rögzítetteken felül szavatol azért, hogy a teljesítés során közreműködő Felelős Műszaki Vezető(k) szakmai tapasztalata1
- Építész (MV-É) felelős műszaki vezető esetén: **** hó
- Gépész (MV-ÉG) felelős műszaki vezető esetén : **** hó
- Villamos (MV-ÉV) felelős műszaki vezetőként esetén: **** hó.
10.8. A Vállalkozó szavatolja, hogy a teljesítés során beépítésre került anyagokon harmadik személynek nincsen olyan joga, amely a Megrendelő Szerződés szerinti jogszerzését akadályozza. Ellenkező esetben a Megrendelő köteles a Vállalkozót megfelelő határidő tűzésével felhívni arra, hogy az akadályt hárítsa el vagy adjon megfelelő biztosítékot.
1 Értékelési szempont. A nyertes ajánlattevő ajánlatában foglaltak szerint kerül feltöltésre.
A határidő eredménytelen eltelte után a Megrendelő elállhat a Szerződéstől és kártérítést követelhet.
10.9. Felek rögzítik, hogy a Vállalkozó szavatol azért, hogy az Épület alkalmas a rendeltetésszerű és biztonságos használatot tanúsító használatbavételi engedély kiadására.
11. ALVÁLLALKOZÓK
11.1. A Vállalkozó a teljesítéshez az alkalmasságának igazolásában részt vett szervezetet a Kbt.
65. § (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon köteles igénybe venni, valamint köteles továbbá a teljesítésbe bevonni az alkalmasság igazolásához bemutatott szakembereket. E szervezetek vagy szakemberek bevonása akkor maradhat el, vagy helyettük akkor vonható be más (ideértve az átalakulás, egyesülés, szétválás útján történt jogutódlás eseteit is), ha a Vállalkozó e szervezet vagy szakember nélkül vagy a helyette bevont új szervezettel vagy szakemberrel is megfelel – amennyiben a közbeszerzési eljárásban az adott alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott adatok alapján az ajánlatkérő szűkítette az eljárásban részt vevő gazdasági szereplők számát, az eredeti szervezetekkel vagy szakemberrel egyenértékű módon megfelel – azoknak az alkalmassági követelményeknek, amelyeknek a Vállalkozó a közbeszerzési eljárásban az adott szervezettel vagy szakemberrel együtt felelt meg.
11.2. Az eljárás során az Megrendelő által bemutatott valamely szervezet vagy szakember bevonásától nem lehet eltekinteni olyan esetben, ha az érintett szerződés sajátos tulajdonságait figyelembe véve az adott személy (szervezet) igénybevétele a közbeszerzési eljárásban az ajánlatok értékelésekor meghatározó körülménynek minősült. Ilyen esetben csak a jogutódlás olyan eseteiben változhat a bevont szervezet, ha az új szervezet az értékeléskor figyelembe vett minden releváns körülmény – különös tekintettel a 76. § (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben az értékelt személyi állomány – tekintetében az eljárásban bemutatott szervezet jogutódjának tekinthető. Az értékeléskor meghatározó szakember személye csak a Megrendelő hozzájárulásával és abban az esetben változhat, ha az értékeléskor figyelembe vett minden releváns körülmény tekintetében az értékelttel egyenértékű szakember kerül bemutatásra.
11.3. A Vállalkozó legkésőbb a Szerződés megkötésének időpontjában köteles a Megrendelőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a Szerződés teljesítésében, és – ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg – a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt
11.4. A Vállalkozó a Szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles a Megrendelőnek minden további, a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozót előzetesen bejelenteni, és a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt.
11.5. A Szerződés teljesítésében részt vevő alvállalkozó nem vehet igénybe saját teljesítésének 65%-át meghaladó mértékben további közreműködőt.
11.6. Az alvállalkozói teljesítés során figyelemmel kell lenni a Kbt. 138. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések betartására.
11.7. A Vállalkozó felel az alvállalkozók teljesítéséért, szakmai, műszaki színvonalukért és pénzügyi alkalmasságukért. A Vállalkozó felelősségét a Megrendelő felé az alvállalkozók igénybevétele nem befolyásolja.
11.8. A Vállalkozó gondoskodik a különböző alvállalkozók irányításáról, utasításáról és a közöttük meglévő együttműködésről.
11.9. A Megrendelő és az alvállalkozók nincsenek jogviszonyban. A Vállalkozó kötelezettsége az alvállalkozók közvetlen fizetési igényeinek rendezése és a Megrendelő minden ilyen igénytől való mentesítése.
11.10. Jogszerűen igénybe vett alvállalkozó esetén a Vállalkozó az alvállalkozó teljesítéséért úgy felel, mintha a munkát saját maga végezte volna el. Jogszerűtlenül igénybe vett alvállalkozó esetén a Vállalkozó felelős minden olyan kárért, amely alvállalkozó igénybevétele nélkül nem következett volna be.
12. FELEK TOVÁBBI JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
12.1. A Vállalkozó a Megrendelő utasítása szerint köteles eljárni, az utasítás nem terjedhet ki a tevékenység megszervezésére, és nem teheti a teljesítést terhesebbé.
12.2. Ha a Megrendelő célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, a Vállalkozó köteles őt erre figyelmeztetni. Ha a Megrendelő a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, a Vállalkozó a Szerződéstől elállhat, vagy azt felmondhatja, vagy a feladatot a megrendelő utasításai szerint, a Megrendelő kockázatára elláthatja. A Vállalkozó köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértéséhez vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát.
12.3. A Megrendelő a Vállalkozó tevékenységét és a felhasználásra kerülő anyagot bármikor ellenőrizheti.
12.4. A Vállalkozó nem mentesül a szerződésszegés jogkövetkezményei alól amiatt, hogy a Megrendelő a Vállalkozó tevékenységét nem vagy nem megfelelően ellenőrizte.
12.5. A tevékenység végzésének feltételeit a Vállalkozó úgy köteles megszervezni, hogy biztosítsa a tevékenység biztonságos, szakszerű, gazdaságos és határidőre történő befejezését.
12.6. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a teljesítési hely Munkaterülettel nem érintett része működő intézmény.
A Vállalkozó a tevékenységét köteles úgy megszervezni, hogy az az intézmények működését ne akadályozza, illetve aránytalanul ne zavarja. Vállalkozó köteles előzetesen írásban bejelenti azon alkalmazottjait, akik belépése a szerződésszerű teljesítéshez szükséges.
12.7. Vállalkozó Munkaterületét elkerítetten köteles kialakítani, úgy, hogy a Munkaterületre illetéktelenek bejutása ne legyen lehetséges.
Az elkerítés során a gyalogos és esetlegesen gépjármű forgalmat elterelő közlekedési irányokat útbaigazító táblákkal jelezni szükséges.
12.8. A Vállalkozó köteles betartani és dolgozóival, alvállalkozóival és a teljesítésben közreműködő személyekkel betartatni a Megrendelő működésére vonatkozó tűzvédelmi, balesetvédelmi, környezetvédelmi, vagyonvédelmi és egyéb előírásokat.
13. SZERZŐDÉS BIZTOSÍTÉKAI
Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó a Ptk. 6:186. § (1) bekezdése alapján kötbér fizetésére kötelezi magát arra az esetre, ha a Szerződést olyan okból, amelyért felelős megszegi.
Késedelmi kötbér
13.1. Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó késedelmi kötbér fizetésére köteles, ha a Vállalkozó a kivitelezési munkálatokat – olyan okból, amelyért felelős – nem végzi el a Szerződésben rögzített határidőn belül.
13.2. A késedelmi kötbér alapja a vállalkozói díj, mértéke a kötbéralap 1%-a, de legfeljebb 20 naptári napnak megfelelő tétel.
Meghiúsulási kötbér
13.3. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a Vállalkozó késedelme eléri a 20 naptári napot, a Megrendelő jogosult a teljesítést meghiúsultnak tekinteni és a Szerződéstől elállni.
13.4. Amennyiben a teljesítés bármely olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős, meghiúsul
– beleértve az olyan 20 naptári napot elérő késedelem esetét is, amelyért a Vállalkozó felelős – a Vállalkozó meghiúsulási kötbért köteles a Megrendelőnek fizetni.
13.5. A meghiúsulási kötbér mértéke a teljes nettó vállalkozói díj 30%-a.
Kötbér érvényesítésével kapcsolatos további rendelkezések
13.6. Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződés keretében érvényesített kötbér összességében (késedelmi és meghiúsulási kötbér együtt) nem haladhatja meg a Szerződés alapján fizetendő teljes nettó vállalkozói díj (tartalékkeret nélkül számított érték) 30%-át.
13.7. Az esedékessé vált kötbér összegéről a Megrendelő kötbérértesítőt állít ki a Vállalkozó felé, amelyet a Vállalkozó annak kézhezvételétől számított 15 (tizenöt) naptári napon belül átutalással köteles kiegyenlíteni a kötbérértesítőn feltüntetett bankszámlára.
13.8. A teljesítés elmaradása esetére (meghiúsulás) kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól.
13.9. A Megrendelő (jogosult) a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát.
13.10. A Megrendelő (jogosult) a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
13.11. A Ptk. 6:168. § (1) bekezdése alapján a Vállalkozó a kötbérfizetési kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha szerződésszegését kimenti.
Teljesítési biztosíték
13.12. A Vállalkozó a teljesítésének elmaradásával kapcsolatos Megrendelői igények - különösen kárigény, kötbér igény, illetve bármely egyéb fizetési kötelezettség - biztosítása céljából a Megrendelő javára teljesítési biztosítékot köteles nyújtani a Kbt.
134. § (6) bekezdésének a) pont szerinti formában (a továbbiakban: Teljesítési Biztosíték).
13.13. A Teljesítési Biztosíték garancia formájában történő biztosítása esetén annak kedvezményezettje a Megrendelő, és azt egy Magyarországon üzleti tevékenységet engedéllyel folytató kereskedelmi bank/biztosító bocsáthatja ki.
13.14. A Teljesítési Biztosíték készfizető kezességvállalás, vagy kézfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény formájában történő biztosítása esetén annak kedvezményezettje a Megrendelő, és azt egy Magyarországon üzleti tevékenységet engedéllyel folytató biztosítónak/banknak kell kibocsátania.
13.15. A Teljesítési Biztosíték a nettó vállalkozói díj tartalékkeret nélkül számított mértékének 5 %-ával (öt százalékával) egyezik meg.
13.16. A Teljesítési Biztosítékot Vállalkozó a jelen Szerződés hatályba lépésétől számított 10 napon belül köteles átadni a Megrendelőnek.
13.17. Ezen Teljesítési Biztosíték a Műszaki Átadás-átvételi Eljárás befejezésére megállapított határidőt követő 30 (harminc) napig kell, hogy érvényes legyen, és a Megrendelő akkor is jogosult azt lehívni, ha a Vállalkozó, bár köteles lett volna, nem biztosította a 13.19. pontban meghatározott Jótállási Biztosítékot határidőben. Ezen lehívás összege nem haladhatja meg azt az összeget, amely a Jótállási Biztosítékból hiányzik. Továbbá ezen lehívás esetében a Megrendelő a Ptk. 5:95. §-a szerint óvadékként kezeli és használja fel a lehívott összeget, és követeléseit ugyanolyan feltételek mellett elégítheti ki ezen óvadékból, mintha a követelt összeget a hiányzó Jótállási Biztosítékból hívta volna le. Az ilyen módon óvadékként kezelt összeget, illetve annak igénybe nem vett részét a Jótállási Biztosíték rendelkezésre állására előírt időtartam elteltét követően a Megrendelő köteles a Vállalkozónak visszafizetni.
13.18. Amennyiben a Teljesítési Biztosítékot Vállalkozó bankgarancia, biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvény vagy banki készfizető kezesség formájában nyújtja, úgy azoknak az alábbi jellemzőkkel együttesen kell rendelkeznie:
• feltétel (alap jogviszony vizsgálata) nélküli, kivéve a kezesség formájában nyújtott biztosítékot;
• azonnali (a kedvezményezett első írásbeli felszólításának kézhezvételétől számított legfeljebb 5 (öt) munkanapon belül fizet a kibocsátó biztosítótársaság/bank);
• visszavonhatatlan;
• határozott idejű (szükség esetén meg kell hosszabbítani);
• kedvezményezettként Megrendelő van megjelölve;
• Vállalkozó nem nyújthat be olyan kötelezvényt, kezességvállalást vagy bankgaranciát Megrendelőnek, melyre vonatkozó igénybejelentéshez az eredeti példány csatolása szükséges
Jótállási biztosíték
13.19. Felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelő a Kbt. 134. § (3) bekezdése alapján a Szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos jótállási és szavatossági igények biztosítékaként a nettó vállalkozói díj összegének 5%-át köti ki jótállási (jólteljesítési) biztosítékként.
13.20. Felek rögzítik, hogy a Biztosítéknak a Szerződés teljesítésének időpontjától kell rendelkezésre állnia és folyamatosan rendelkezésre kell állnia a Szerződésben meghatározott, a Szerződés szerinti jótállás időtartama alatt.
13.21. A Vállalkozó a Biztosítékot – választása szerint – a Kbt. 134.§ (6) bekezdés a) pontjában meghatározottak alapján óvadékként az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél (Megrendelő) fizetési számlájára történő befizetésével (átutalásával), bank vagy biztosító által vállalt garancia vagy banki készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel formában köteles biztosítani. Ennek igazolása a végszámla teljesítés igazolásának feltétele.
13.22. Amennyiben a Vállalkozó a Megrendelő írásbeli felszólítása ellenére, a felszólításban foglalt határidőben sem tesz eleget jótállási/szavatossági kötelezettségének, abban az esetben a Megrendelő jogosult a Biztosítékot, illetve annak arányos részét közvetlenül lehívni.
13.23. A Megrendelő a Xxxxxxxxxx lehívásáról, a lehívás okáról köteles a Vállalkozót haladéktalanul, de legkésőbb 5 naptári napon belül írásban értesíteni.
13.24. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a Szerződés szerinti jótállási idő alatt a Vállalkozóval szemben csőd, felszámolási, végelszámolási vagy bármely egyéb más megszűnési ok miatt bírósági eljárást kezdeményeznek, abban az esetben a Megrendelő jogosult a teljes jótállási biztosíték összegére jótállási és szavatossági megváltás címén.
14. SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, MEGSZŰNTETÉSE ÉS MÓDOSÍTÁSA
14.1. Felek rögzítik, hogy a Szerződés annak mindkét Fél általi aláírásával lép hatályba azzal, hogy amennyiben a Xxxxx a Szerződést különböző időpontban írják alá, a Szerződés a későbbi aláírás időpontjában lép hatályba azzal a kitétellel, hogy a 320/2015. (X.30.) Kormányrendelet 13. § (2) bekezdése alapján a Felek aláírása ellenére sem lép hatályba a Kormányrendelet 13. § (1) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott záró tanúsítvány hiányában.
14.2. Felek rögzítik, hogy a Szerződés hatályba lépésének további feltétele, hogy a jelen Szerződés tárgyát képező kivitelezési munkák tekintetében az illetékes építésügyi hatóság építési engedélyt tartalmazó határozata jogerőre emelkedjen.
14.3. Felek a fent hivatkozottakra figyelemmel rögzítik, hogy a Szerződés az alábbi feltételek együttes fennállása esetén lép hatályba:
• a Felek erre jogosult képviselői a Szerződést (cégszerűen) aláírták
• az Épületre vonatkozó építési engedély jogerőre emelkedett
• a 320/2015. (X.30.) Korm. rend. 132. § (1) a) vagy b) pontja szerinti záró tanúsítvány kiállításra került.
14.4. A Szerződés megszűnik:
• a Felek szerződésszerű teljesítésével
• indokolással ellátva, azonnali hatályú felmondással
• elállással (amennyiben annak feltételei fennállnak)
14.5. Bármelyik Fél, a másik Fél súlyos szerződésszegése esetén jogosult a Szerződést a szerződésszegő Félhez intézett egyoldalú, írásos, indokolással ellátott nyilatkozatával, azonnali hatállyal felmondani.
14.6. Felek súlyos szerződésszegésnek tekintik a Vállalkozó részéről különösen, de nem kizárólagosan,
• ha a Vállalkozó a Munkaterület (vagy annak bármely részének) a Megrendelő által felajánlott átvételével 15 (tizenöt) naptári napot meghaladó késedelembe esik,
• a Vállalkozó a munkát a Munkaterület átadásától számított 15 munkanapon belül sem kezdi meg,
• ha a Vállalkozó a Szerződés szerinti teljesítési biztosíték rendelkezésre bocsátásával 5 napot meghaladó késedelembe esik
• ha a Vállalkozó a Szerződés teljesítésével 20 napot elérő késedelembe esik,
• ha a Vállalkozó valamely szerződésből eredő egyéb kötelezettségét megszegi és ennek a Megrendelő írásbeli felszólítása ellenére sem tesz eleget.
14.7. Felek súlyos szerződésszegésnek tekintik a Megrendelő részéről különösen, de nem kizárólagosan, ha a Megrendelő a vállalkozói díj megfizetésével 90 napot elérő késedelembe esik, és ezen kötelezettségének a Vállalkozó írásbeli felszólítása ellenére sem tesz eleget.
14.8. A Megrendelő a Szerződést felmondhatja, vagy a Ptk.-ban foglaltak szerint – a Szerződéstől elállhat, ha:
• feltétlenül szükséges a Szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a Kbt.
141. § alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni;
• a Vállalkozó nem biztosítja a Kbt. 138. §-ban foglaltak betartását, vagy a Vállalkozó személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a Kbt.
139. §-ban foglaltaknak; vagy
• az EUMSZ 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt, és a bíróság által megállapított jogsértés miatt a Szerződés nem semmis.
14.9. A Megrendelő köteles a Szerződést felmondani, vagy – a Ptk.-ban foglaltak szerint – attól elállni, ha a Szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a Vállalkozó tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból.
14.10. Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó jogosult és köteles a Szerződést azonnali hatállyal - a Vállalkozóhoz intézett egyoldalú, írásos nyilatkozatával felmondani (ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon):
• amennyiben a Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel;
• amennyiben a Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel.
14.11. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy
• nem fizethet, illetve számolhat el a Szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)–kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a Szolgáltató adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;
• a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt köteles tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé tenni és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni.
14.12. Amennyiben a Vállalkozó a Szerződés 14.11. foglalt valamelyik kötelezettségét megszegi, a Megrendelő jogosult és köteles a Szerződést azonnali hatállyal felmondani.
14.13. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a Megrendelő a Szerződésben szabályozott felmondási jogával él, a Vállalkozó kifejezetten lemond az elmaradt haszna iránti igény érvényesítéséről a Megrendelővel szemben. Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó a Szerződés aláírásával mindennemű, a Szerződés megszűnéséből eredő igény érvényesítéséről kifejezetten lemond, amennyiben a Szerződés megszüntetése a Vállalkozó szerződésszegő magatartásának következménye.
14.14. Felek rögzítik, hogy a Szerződést kizárólag írásban, a Kbt. 141. §-ában foglalt rendelkezések maradéktalan betartása mellett módosíthatják.
Felek az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 28. § (3) bekezdésére figyelemmel rögzítik, hogy amennyiben a teljesítés során a Felek helyettesítő termék beépítéséről állapodnak meg, a szerződés módosítása során a Kbt. 141. §-ban foglaltak szerint járnak el.
15. VIS MAIOR
15.1. A vis maior esemény (a továbbiakban: Vis Maior Esemény) olyan, a Felek akaratától, cselekedeteitől és személyétől függetlenül bekövetkező, emberi erővel el nem hárítható, előre nem látható, külső esemény, amely egyik Félnek sem róható fel, - mint például háború, polgári felkelés, munkabeszüntetés, természeti katasztrófa, sztrájk - amely számottevő módon akadályozza vagy lehetetlenné teszi a Szerződés teljesítését, feltéve, hogy ezek a körülmények a Szerződés aláírását követően jönnek létre, illetve a Szerződés aláírását megelőzően jönnek ugyan létre, de a Szerződés teljesítésére kiható következményeik az említett időpontban még nem voltak előre láthatóak.
15.2. A Vis maior esemény mentesíti a Feleket a Szerződés szerinti kötelezettségeik teljesítése alól, olyan mértékben, amennyire a Vis maior esemény az érintett Felet gátolja a szerződéses kötelezettségeinek a teljesítésében. A mentesítés kizárólag arra az időre szól, ameddig a szóban forgó Vis maior esemény hatása fennáll.
15.3. A Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződés - részükre fel nem róható – nem teljesítését, illetve nem megfelelő teljesítését eredményező, az érdekkörükön kívül bekövetkezett Vis maior eseményekről egymást haladéktalanul értesítik és a következmények elhárításával kapcsolatban a Ptk. megfelelő szabályai szerint, egymással ésszerűen és indokoltan együttműködve járnak el.
15.4. A Vis maior események által érintett Fél köteles a másik Félnek haladéktalanul megküldött tájékoztatásában megjelölni a Vis maior esemény kezdetét, jellegét és - amennyiben lehetséges -, várható végét.
15.5. A Vis maior esemény önmagában nem mentesíti az azt bejelentő Xxxxx a Szerződés szerint egyébként teljesítendő olyan kötelezettségei alól, amelyek a Vis maior esemény bekövetkezését megelőzően már esedékesek voltak, illetve amelyek teljesítését a Vis maior esemény nem érinti.
16. TITOKTARTÁS
16.1. Szerződő felek kijelentik, hogy a szerződéses jogviszonyukkal kapcsolatosan, annak eredményeként, illetőleg egyéb módon tudomásukra jutott mindazon információt, adatot, amely a másik Félre, így különösen annak üzleti, pénzügyi, társasági jogviszonyaira vonatkozik (továbbiakban: bizalmas információ), üzleti titokként kezelik, azokat harmadik félnek nem adják ki, illetve csak a szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben használják fel.
16.2. Szerződő felek kijelentik, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései értelmében személyre vonatkozó személyes adatokat, különleges adatokat üzleti titokként kezelik, azokat harmadik félnek nem adják ki, illetve csak a Szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben használják fel.
16.3. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a bizalmas információkat sem a Szerződés időbeli hatálya alatt, sem annak megszűnését követően nem teszik harmadik személyek számára hozzáférhetővé, vagy azokat egyéb, a Szerződés tárgyával össze nem függő módon nem használják fel, illetve azzal nem élnek vissza.
16.4. Nem tartozik a titoktartási kötelezettség körébe azon adat, illetve információ,
• amely köztudomású;
• amelyet nem a Szerződés megsértésével hoztak nyilvánosságra;
• amely nyilvánosságra hozatali korlátozás nélkül a másik Fél birtokában volt már azelőtt, hogy azt a nyilvánosságra hozó Féltől megkapta volna;
• amelyet a használó Fél olyan harmadik féltől kapott, aki jogszerűen szerezte meg vagy hozta létre azt, és akit nem köt a nyilvánosságra hozatali tilalom;
• amelyet az egyik Fél a másik Fél bizalmas információjának felhasználása nélkül maga hozott létre; vagy
• amelyet az adott Félnek - jogszabályban meghatározott - kötelessége átadni az illetékes hatóság számára.
16.5. Ezen kötelezettségei megszegésével okozott kárért a szerződésszegő Fél kártérítési felelősséggel tartozik.
16.6. A titoktartási és adatvédelmi kötelezettség a szerződő Felek alkalmazottját, tagját, megbízottját a Felekkel azonos módon terheli.
17. VÁLLALKOZÓ NYILATKOZATAI
17.1. A Vállalkozó kijelenti, nem fizet, illetve számol el a Szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)–kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a Vállalkozó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.
17.2. A Vállalkozó kijelenti, hogy a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről a Megrendelőt haladéktalanul értesíti.
18. KAPCSOLATTARTÁS A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE SORÁN
18.1. Felek rögzítik, hogy a kooperációs értekezlet esetén kívül a Felek közötti kommunikációnak és minden egymásnak küldött értesítésnek írásos formában (levél, fax, e-mail) formában kell történnie.
18.2. A Felek közötti levelezés nyelve: magyar.
18.3. Felek megállapodnak abban, hogy egymáshoz intézett értesítéseit akkor tekintik megfelelően teljesítettnek, amennyiben azt a másik Félnek a Szerződésben meghatározott értesítési címére írásban – tértivevénnyel vagy a kézbesítést más módon igazoló levél, telefax, e-mail útján – küldték meg.
18.4. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a tértivevényes postai küldemény
„ismeretlen”, „ismeretlen helyre költözött”, „nem vette át”, „az átvételt megtagadta” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, akkor már a kézbesítés megkísérlésének napján, ha pedig „nem kereste” jelzéssel, akkor a második kézbesítési kísérletet követő 5. munkanapon a küldemény kézbesítettnek minősül.
18.5. Felek rögzítik, hogy a Szerződéssel kapcsolatban együttműködésre feljogosított képviselői, kapcsolattartói a Szerződés 1. számú mellékletében kerülnek rögzítésre.
18.6. A kapcsolattartók, illetve a teljesítési igazolásra jogosult képviselők személyében bekövetkező esetleges változásokról az érintett Fél haladéktalanul írásban köteles a másik Felet tájékoztatni. Ettől az időponttól kezdődően a kapcsolattartónak, illetve teljesítési igazolásra jogosult személynek az újonnan bejelentett személy minősül. Felek megállapodnak abban, hogy a fent megjelölt személyek megváltozására vonatkozó bejelentése nem minősül szerződésmódosításnak.
18.7. A kapcsolattartó személyek feladata a kölcsönös, naprakész kapcsolattartás, tájékoztatás. A Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartó személyek kizárólag a Szerződés teljesítésével kapcsolatban felmerülő operatív kérdésekben jogosultak eljárni, a Szerződés módosítására, megszüntetésére, egyéb jognyilatkozat tételére nem jogosultak.
18.8. A munka folyamatára vonatkozó minden jóváhagyást, vagy megtagadást, illetve utasítást, értesítést a Vállalkozó számára kézbesítettnek kell tekinteni akkor, amikor azokat a Felelős Műszaki Vezető átvette a Megrendelőtől. A Felelős Műszaki Vezető által átadott dokumentumokat azok Megrendelő általi átvétele időpontjában a Vállalkozó által közöltnek kell tekinteni.
19. FELEK EGYÉB MEGÁLLAPODÁSAI
19.1. Közös ajánlattevők nyertessége esetére a Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződést illetően a [******] és [*****] mint közös nyertes ajánlattevők jelen Szerződés alapján fennálló kötelezettségei a Megrendelő irányába egyetemleges kötelezettségeknek minősülnek a Kbt. 35. § (6) bekezdés, valamint a Ptk. megfelelő rendelkezéseinek megfelelően.
19.2. Felek megállapodnak abban, hogy a külföldi adóilletőségű Vállalkozó köteles a Szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a Vállalkozóra vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
19.3. A Felek mindenkor a piaci tisztesség és a kölcsönös együttműködés fokozott követelményei szerint járnak el, a Szerződés teljesítésével kapcsolatos valamennyi releváns információt késedelem nélkül egymás tudomására hoznak.
19.4. Felek rögzítik, hogy a Szerződés vonatkozásában a Megrendelő a Vállalkozónak teljesítendő kifizetéssel kapcsolatban levonást vagy beszámítást csak a Kbt. rendelkezéseivel összhangban alkalmazhat.
19.5. Felek közöttük a Szerződéssel kapcsolatban felmerült vitás kérdéseket elsősorban együttműködésre feljogosított képviselőik útján, tárgyalásos úton köteles rendezni. Ennek eredménytelensége esetére a Felek hatáskörtől függően kikötik a Megrendelő székhelye szerinti rendes bíróság kizárólagos illetékességét.
19.6. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a Megrendelő az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 41. § (6) bekezdésének értelmében olyan jogi személlyel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel nem köthet érvényesen visszterhes szerződést, illetve ilyen szerződés alapján nem teljesíthet kifizetést, amely szervezet nem minősül a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdésének 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek. A Szolgáltató kijelenti, hogy átlátható szervezetnek minősül, erre vonatkozó nyilatkozata a Szerződés 3. számú mellékleteként kerül csatolásra. A Vállalkozó hozzájárul ahhoz, hogy ezen átláthatósági feltétel ellenőrzése céljából, a szerződésből eredő követelések elévüléséig, a Megrendelő az Áht. 54/A. §-ban meghatározott – átláthatóságával összefüggő - adatokat kezelje. Ha a nyilatkozatában foglaltakban változás következik be, a Szolgáltató haladéktalanul köteles erről a Megrendelőt tájékoztatni. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött szerződést a Megrendelőt jogosult és egyben köteles azonnali hatállyal – illetve ha szükséges olyan időpontra, hogy a feladat ellátásáról gondoskodni tudjon –felmondani, vagy - ha a szerződés teljesítésére még nem került sor
- a Szerződéstől elállni.
19.7. A Szerződésben nem, vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdésekben a Ptk., a Kbt. és azok végrehajtási rendeletei az irányadók. A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 25. §-ában foglaltakra figyelemmel a Felek rögzítik, hogy a jelen szerződés értelmezése során Magyarország mindenkori jogszabályait veszik alapul, ezzel összefüggésben Felek kikötik a magyar bíróság joghatóságát.
19.8. Felek rögzítik, hogy amennyiben a közbeszerzési eljárás dokumentumai között eltérés, ellentmondás tapasztalható, a dokumentumok közötti ellentmondás feloldására a Xxxxx az alábbi sorrendet (dokumentum hierarchia) állítják fel:
1. Szerződés és mellékletei
2. kiegészítő tájékoztatásra adott ajánlatkérői válaszok
3. ajánlattevő ajánlata.
19.9. Jelen szerződés hat eredeti, egymással mindenben megegyező példányban készült, amelyből öt példány a Megrendelőt, egy példány a Vállalkozót illeti.
Mellékletek:
1. számú melléklet: Felek kapcsolattartói, jótállással kapcsolatos bejelentések fogadása
2. számú melléklet: Biztosítási kötvény másolata
3. számú melléklet: Átláthatósági nyilatkozat
4. számú melléklet: Nyilatkozat a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozókról
5. számú melléklet: Nyilatkozat a teljesítésbe bevont alvállalkozókról Pécs,
Pécsi Tudományegyetem ******
Xxxxx Xxxxxx ******
kancellár ******
Megrendelő Vállalkozó
Ellenjegyzők a Megrendelő részéről:
Xx. Xxxxx Xxxxxx osztályvezető
Pécsi Tudományegyetem jogi ellenjegyző
Vargáné Xxxx Xxxxx pályázati referens
PTE KA KKI Pályázati Csoport pénzügyi ellenjegyző
Xxxxx Xxxxxx projektmenedzser
PTE KA PMII MVP Projektiroda
1. számú melléklet Felek kapcsolattartói, jótállással kapcsolatos bejelentések fogadása
Megrendelő részéről:
Kapcsolattartó | |
Név | |
Telefon | |
E-mail cím |
Teljesítésigazoló | |
Név | |
Telefon | |
E-mail cím |
Vállalkozó részéről:
Építész felelős műszaki vezető | |
Név | **** |
Telefon | **** |
E-mail cím | **** |
Azonosító: | **** |
Gépész felelős műszaki vezető | |
Név | **** |
Telefon | **** |
E-mail cím | **** |
Azonosító: | **** |
Villamos felelős műszaki vezető | |
Név | **** |
Telefon | **** |
E-mail cím | **** |
Azonosító: | **** |
Kapcsolattartó | |
Név | **** |
Telefon | **** |
E-mail cím | **** |
2. számú melléklet Biztosítási kötvény másolata
3. számú melléklet Átláthatósági nyilatkozat
NYILATKOZAT
Alulírott ………………………….. a …………………………./partner neve/ (……………………………..partner székhelye) képviselőjeként az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011 (XII. 31.) Korm. rendelet 50. § (1a) bekezdése alapján nyilatkozom, hogy az általam képviselt gazdasági társaság a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdése 1. pontjában foglaltak alapján átlátható szervezetnek minősül.
Tudomásul veszem, hogy a jelen nyilatkozatomban foglaltak változása esetén haladéktalanul köteles vagyok a változásról a Megrendelőt/Szerződőt tájékoztatni mindaddig, amíg a közöttünk fennálló visszterhes jogügylet alapján Megrendelőnek/Szerződőnek fizetési kötelezettsége áll fenn a ……………………………………..(partner neve) szemben. Amennyiben nyilatkozatom valótlan tartalmú, a Megrendelő/Szerződő a megrendelést/szerződést felmondja vagy – ha a teljesítésre még nem került sor - a megrendeléstől/szerződéstől eláll. Ebben az esetben a felmondásból, elállásból eredő kár megtérítését a (partner neve) nem követelheti.
……………………………… cégszerű aláírás
4. számú melléklet Nyilatkozat a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozókról
(A SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉVEL EGY IDŐBEN KELL KITÖLTENI!)
A Kbt. 3. § 2. pontja értelmében alvállalkozó az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve
a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján gyakorolja,
b) a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész vagy alapanyag eladóját,
c) építési beruházás esetén az építőanyag-eladót.
„A” változat2
Xxxxxxxxx (partner képviselője) a
(partner neve és székhelye) képviselőjeként nyilatkozatom, hogy a Szerződés teljesítéséhez nem kívánok igénybe venni alvállalkozót.
Keltezés helye, időpontja
cégszerű aláírás
„B” változat
Xxxxxxxxx (partner képviselője) a
(partner neve és székhelye) képviselőjeként nyilatkozatom, hogy a Szerződés teljesítéséhez az alábbi alvállalkozókat kívánom igénybe venni:
Alvállalkozó neve | Alvállalkozó székhelye (címe) | Alvállalkozó adószáma |
2 A megfelelő változatot kérjük kitölteni.
Nyilatkozom, hogy a fent megjelölt alvállalkozók nem tartoznak a Kbt. 62. §-ában megjelölt kizáró okok hatálya alá.
Tudomásul veszem, hogy a Kbt. 138. § (3) bekezdése értelmében a Szerződés időtartama alatt köteles vagyok minden további – a teljesítésbe bevonni kívánt – alvállalkozót előzetesen bejelenteni a Megrendelő/Szerződő partner felé, továbbá nyilatkozni arról, hogy az igénybe venni kívánt alvállalkozó(k) nem áll(nak) a Kbt. 62. §-ában meghatározott kizáró okok hatálya alatt.
Építési beruházás esetén alkalmazandó:
Tudomásul veszem, hogy a Kbt. 138. § (1) bekezdése alapján az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a Szerződés értékének 65%-át.
Tudomásul veszem továbbá, hogy az alvállalkozóknak a szerződés teljesítésében való részvételének arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesülnek a szerződés általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből.
A Kbt. 138. § (5) bekezdése alapján vállalom, hogy a teljesítésben részt vevő alvállalkozók nem vesznek igénybe az alvállalkozói szerződés értékének 65%-át meghaladó mértékű további közreműködőt.
Keltezés helye, időpontja
cégszerű aláírás
5. számú melléklet Nyilatkozat a teljesítésbe bevont alvállalkozókról
(A TELJESÍTÉS /RÉSZTELJESÍTÉS/ ELMISMERÉSÉNEK IDŐPONTJÁIG KELL BENYÚJTANI!)
Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 32/A. § (1) bekezdése értelmében
(1) Az ajánlatkérőként szerződő fél, valamint – európai uniós támogatás esetén szállítói kifizetés során – a kifizetésre köteles szervezet, ha az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, a Ptk. 6:130. § (1)–(2) bekezdésétől eltérően a következő szabályok szerint köteles az ellenszolgáltatást teljesíteni:
a) az ajánlattevőként szerződő felek legkésőbb a teljesítés elismerésének időpontjáig kötelesek nyilatkozatot tenni az ajánlatkérőnek, hogy közülük melyik mekkora összegre jogosult az ellenszolgáltatásból;
b) az összes ajánlattevőként szerződő fél legkésőbb a teljesítés elismerésének időpontjáig köteles nyilatkozatot tenni, hogy az általa a teljesítésbe bevont alvállalkozók egyenként mekkora összegre jogosultak az ellenszolgáltatásból, egyidejűleg felhívja az alvállalkozókat, hogy állítsák ki ezen számláikat;
c) az ajánlattevőként szerződő felek mindegyike a teljesítés elismerését követően állítja ki számláját, a számlában részletezve az alvállalkozói teljesítés, valamint az ajánlattevői teljesítés mértékét;
d) a c) pont szerint a számlában feltüntetett alvállalkozói teljesítés ellenértékét az ajánlatkérőként szerződő fél – európai uniós támogatás esetén szállítói kifizetés során a kifizetésre köteles szervezet – tizenöt napon belül átutalja az ajánlattevőknek;
e) az ajánlattevőként szerződő fél haladéktalanul kiegyenlíti az alvállalkozók számláit, vagy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 36/A. § (3) bekezdése szerint azt vagy annak egy részét visszatartja, illetve az alvállalkozóval kötött szerződésben foglaltak szerint az alvállalkozói díj egy részét visszatartja;
f) az ajánlattevőként szerződő felek átadják az e) pont szerinti átutalások igazolásainak másolatait vagy az alvállalkozó köztartozást mutató együttes adóigazolásának másolatát az ajánlatkérőként szerződő félnek (annak érdekében, hogy az ajánlatkérőként szerződő fél megállapíthassa, hogy az ajánlattevőként szerződő fél jogszerűen nem fizette ki a teljes összeget az alvállalkozónak);
g) az ajánlattevőként szerződő felek által benyújtott számlában megjelölt, fővállalkozói teljesítés ellenértékét az ajánlatkérőként szerződő fél – európai uniós támogatás esetén szállítói kifizetés során a kifizetésre köteles szervezet – tizenöt napon belül átutalja az ajánlattevőként szerződő feleknek, ha ők az alvállalkozókkal szembeni fizetési kötelezettségüket az Art. 36/A. §-ára is tekintettel teljesítették;
h) ha az ajánlattevőként szerződő felek valamelyike az e) vagy az f) pont szerinti kötelezettségét nem teljesíti, az ellenszolgáltatás fennmaradó részét az ajánlatkérő (vagy a kifizetésre köteles szervezet) őrzi, és az akkor illeti meg az ajánlattevőt, ha az ajánlatkérő részére igazolja, hogy az e) vagy az f) pont szerinti kötelezettségét teljesítette, vagy hitelt érdemlő irattal igazolja, hogy az alvállalkozó vagy szakember nem jogosult az ajánlattevő által a b) pont szerint bejelentett összegre vagy annak egy részére;
i) részben vagy egészben európai uniós támogatásból megvalósított közbeszerzés esetén a d) pont szerinti határidő harminc nap.
A Korm. rendelet 32/A. § (2) bekezdése értelmében a felek kizárólag az (1) bekezdés g) pontja szerinti ellenszolgáltatás halasztott teljesítésében állapodhatnak meg a Ptk. 6:130. § (3) bekezdésének megfelelően. Az Art. 36/A. § (3) bekezdését az ajánlattevőként szerződő féllel szemben csak az (1) bekezdés g) pontja szerinti összegre lehet alkalmazni.
A Korm. rendelet 32/A. § (3) bekezdése értelmében, ha az ellenszolgáltatást több részletben teljesíti az ajánlatkérőként szerződést kötő fél vagy a kifizetésre köteles szervezet, minden részlettel kapcsolatban alkalmazni kell az (1) és (2) bekezdést.
Munka megnevezése:
SAP azonosító: Szerződésszám: PTE/ /2017 Teljesítési időszak:
Alulírott
(partner képviselője) a
(partner neve és székhelye)
képviselőjeként nyilatkozom, hogy a teljesítés során az alvállalkozói kifizetések az alábbiak szerint történtek:
Alvállalkozó neve | Számla sorszáma | Számla nettó összege | Számla bruttó összege | Visszatartás (Art.) 36/A.§(3) bekezdése szerint | Visszatartás (alvállalozóval kötött szerződésben foglaltak szerint) | Munkahelyi szolgáltatás | Sconto | Egyéb levonás | Kiegyenlített összeg | Kiegyenlítés dátuma | Megjegyzés |
Összesen: | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Alulírott
(partner képviselője) a
(partner neve és székhelye) képviselőjeként
nyilatkozom, hogy az általam a jelen nyilatkozatban közölt adatok a valóságnak megfelelnek.
Mellékletek:
- számla másolata, teljesítésigazolás másolata, átutalás igazolásának másolata, adóigazolás másolata, alvállalkozói nyilatkozat a kiegyenlített összeg elfogadásáról
Keltezés (hely, idő):
cégszerű aláírás
SAP azonosító: Szerződésszám: PTE/ /2017 Teljesítési időszak:
Alulírott (partner képviselője) a (partner neve és székhelye) képviselőjeként nyilatkozom, hogy a teljesítés során az alábbi alvállalkozókat vettem igénybe:
Alvállalkozó neve | Alvállalkozói teljesítés nettó értéke | Alvállalkozói teljesítés áfa értéke | Alvállalkozói teljesítés bruttó értéke |
Teljesítésből alvállalkozókat megillető összeg: | 0 | 0 | 0 |
Teljesítésből fővállalkozót megillető összeg: | |||
Alvállalkozói és fővállalkozói teljesítés összesen: | 0 |
a teljesítésbe bevont alvállalkozók teljesítése nem haladja meg a szerződés értékének 65%-át.
Alulírott (partner képviselője) a (partner neve és székhelye) képviselőjeként nyilatkozom, hogy az általam a jelen nyilatkozatban közölt adatok a valóságnak megfelelnek.
Keltezés (hely, idő):