Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek
a nagyléptékű, kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztési projekteket (pályázati referencia H-02/2017-I)
megvalósító végső kedvezményezettekkel kötendő támogatási szerződések megvalósításához és kifizetéséhez
- Hatályos: 2017. október 6-tól -
Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) hatálya a program keretében meghirdetett pályázati felhívások kapcsán támogatásban részesített végső kedvezményezettre és a Támogatóra terjed ki. Az ÁSZF-et a végső kedvezményezett a támogatás igénybevételére vonatkozó támogatási szerződés (a továbbiakban: Szerződés) aláírásával fogadja el. A Támogató módosíthatja az ÁSZF-et a pályázati kiírás és a hatályos jogszabályok szellemében, amely módosításról köteles írásos formában értesíteni a végső kedvezményezettet. Az ÁSZF módosítása az xxx.xxxxxxxxxxxx.xx honlapon történő megjelentetése napján lép hatályba.
1. Elszámolhatósági szabályok
1.1 A támogatás összege csak a nyertes pályázatokban meghatározott költségek fedezetére használható fel. Kizárólag a 2016. november 13. és a megvalósítási időszak zárónapja között kiállított bizonylatok fogadhatóak el.
1.2 A végső kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogatott tevékenység megvalósítása során a támogatás terhére ingatlan felújításra, építésre, áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződést kizárólag írásban köthet. Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Végső kedvezményezett tudomásul veszi továbbá, hogy az írásbeli alak megsértésével beszerzett áru vagy megrendelt szolgáltatás/építés a támogatott tevékenység költségei között nem számolható el.
1.3 Amennyiben az ingatlan felújítási, építési, áru beszerzési vagy szolgáltatási tevékenység nem szolgálja közvetlenül a projekt célját, a támogatás terhére történő elszámolásra nincs lehetőség. Végső kedvezményezett kötelezettséget vállal arra, hogy a beszerzett eszközöket, beruházásokat a tőle elvárható legnagyobb gondossággal kezeli, az eszközök, beruházások karbantartásáról saját költségén haladéktalanul gondoskodik, és vállalja azok folyamatos üzemképes állapotban tartását, valamint viseli a fenntartásukkal járó terheket, a rendkívüli javítások és helyreállítások költségeit.
1.4 A támogatásból létrejött vagyont a végső kedvezményezett a pénzügyi elszámolás és szakmai beszámoló Támogató általi elfogadásától számított 5 éven belül (ingóság esetén), illetve 10 éven belül (ingatlan esetén) kizárólag a Támogató előzetes engedélyével idegenítheti el, adhatja bérbe, vagy terhelheti meg. Végső kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogató előzetes jóváhagyásával a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalása nélkül is lehetséges az idő előtt elhasználódott vagy elavult vagyontárgyak pótlással együtt járó teljes vagy részleges elidegenítése vagy selejtezése, pótlása.
1.5 Végső kedvezményezett tudomásul veszi, hogy ha a támogatott tevékenység után általános forgalmi adó fizetési kötelezettsége keletkezik, a támogatás összege nem biztosít fedezetet a támogatott tevékenység rendeltetésszerű elvégzése során a végső kedvezményezettre áthárított vagy az általa fizetendő általános forgalmi adó teljes összegére nézve. Amennyiben a Szerződés megkötését követően a végső kedvezményezett adólevonási vagy visszaigénylési jogosultságában változás következik be, végső kedvezményezett köteles ennek tényét 8 napon belül bejelenteni. A változás bejelentéséig igénybe vett jogosulatlan áfa összeget köteles a Támogató részére visszafizetni. A bejelentés Támogató általi elfogadásával a Szerződés módosul.
1.6 A támogatás nem használható fel adók módjára behajtandó köztartozás törlesztésére, más közterhek, illetékek, további egyéb adónemek, adókötelezettségek, jövedéki adó, vám megfizetésére. Az értékcsökkenési leírás sem szerepelhet az elszámolható költségek között.
1.7 A gazdasági események kiadásait igazoló́ eredeti számviteli bizonylatokat elszámolási záradékkal kell ellátni és azokat a pénzügyi elszámolás részeként benyújtani. Támogató kizárólag eredeti dokumentumok, előlegszámlák rész- és végszámlák alapján teljesíthet kifizetést, fogadhat el önrész-, részleges- vagy záró elszámolást.
1.8 Az eredeti számviteli bizonylaton, számlán szöveges formában fel kell tüntetni az adott pályázat pályázati azonosı́tóját, valamint az elszámolni kívánt összeget továbbá az „Elszámolva a
…………./2017 számú támogatási szerződés terhére” megfelelően kiegészített szöveget (elszámolási
záradék).
1.9 A számviteli bizonylat eredeti példányán kell a végső kedvezményezettnek az aláírásával a teljesítést igazolnia (külön teljesítésigazolási dokumentáció esetén is).
1.10 Amennyiben nem oldható meg valamely számviteli bizonylat, számla eredeti példányának benyújtása, abban az esetben a kérdéses eredeti dokumentumot a Támogató munkatársai másolják le és aláírásukkal hitelesítik. Az eredetivel mindenben megegyező számlamásolatnak a végső kedvezményezett 1.8. pont szerinti elvégzett záradékát már tartalmaznia kell. A számlákhoz csatolt nyilatkozatokban (pl. teljesítésigazolás esetén) minden esetben fel kell tüntetni a projektazonosító számát, a számla sorszámát, a szállító nevét és a számla értékét.
1.11 Egy projekt akkor minősül befejezettnek, ha a Támogató a végső kedvezményezettnek a támogatott tevékenység befejezését tanúsító, hatósági engedélyekkel és bizonylatokkal alátámasztott szakmai és pénzügyi beszámolóját a Támogató jóváhagyta és a támogatás folyósítása az igazolt támogatás felhasználásnak megfelelő mértékben megtörtént.
1.12 A pénzügyi és szakmai megvalósulást igazoló dokumentumok körét a Szerződés tartalmazza.
2. A támogatás folyó sítá sa
2.1 A támogatás folyósítása a Prosperitati Alapítvány és a bank között megkötött Együttműködési megállapodás és Hitelezők közötti szerződéssel összhangban történik.
2.2 A támogatási szerződés hatályba lépését és az önerő kifizetésének igazolását követően a kifizetések a projekt terhére, szerb dinárban történnek.
3. Biztosítékok
3.1 Végső kedvezményezett a támogatás visszavonása, a Szerződés felmondása vagy az attól történő elállás esetén visszafizetendő támogatás visszakövetelése céljából biztosítékadásra kötelezett.
3.2 A támogatás – ideértvé a bármely jogcímen igényelt előleg - folyósı́tására mindaddig nem kerülhet sor, amíg a biztosítékok a Szerződésben meghatározottka szerint rendelkezésre nem állnak.
3.3 A biztosítékok értékének összhangban kell állnia a bank által meghozott hitel előminősítésnek, illetve az Hitelezők közötti megállapodásnak. A biztosítékoknak a projekt fenntartási időszakát is magába foglaló határozott időre rendelkezésre kell állniuk.
3.4 A Támogató a biztosíték rendelkezésre állásának igazolását határidő tűzésével bármikor kérheti a végső kedvezményezettől. Amennyiben az a végső kedvezményezett igazolni nem tudja a Támogató jogosult a szerződésszegés következményeit alkalmazni a végső kedvezményezettel szemben.
3.5 Ha a Szerződés módosı́tásra kerül, – szükség esetén – a biztosítékokra vonatkozó dokumentumokat is módosítani kell.
4. A végső kedvezményezett kötelezettségei
4.1 A végső kedvezményezett köteles a támogatás felhasználását elkülönítetten és naprakészen nyilvántartani, az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni, az ellenőrzésben közreműködni. A végső kedvezményezett a pályázat beadásától számított 10 évig köteles biztosítani a Támogató által írásban meghatalmazott, illetőleg jogszabály alapján ellenőrzésre jogosult személy számára azt, hogy bármikor adatbekérés, vagy helyszíni ellenőrzés keretében teljes körű vizsgálatot végezzen a támogatás összegének felhasználásával kapcsolatosan.
4.2 Végső kedvezményezett vállalja, hogy a Támogató, az általa ellenőrzéssel megbízott szerv vagy személy, a magyar Állami Számvevőszék, a magyar Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Magyar Államkincstár továbbá az erre feljogosított egyéb szervek képviselőit ellenőrzési munkájukban a helyszínen is – a megfelelő dokumentumok, számlák, a projekt megvalósítását igazoló okmányok, bizonylatok rendelkezésre bocsátásával, valamint a teljesítés vizsgálatában – segíti, részükre megadja a jelen jogviszonnyal összefüggő adatokra vonatkozóan, az általuk kért tartalmú tájékoztatást, beleértve a Feladatok megvalósításában közreműködő teljesítési segédekkel megkötött szerződéseit és megállapodásait is. Végső kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogatás ellenőrzése kiterjedhet a támogatott tevékenység megvalósítására kötött vállalkozási szerződésben részes olyan felekre is, akik a támogatási jogviszony teljesítésében közvetlen módon közreműködnek.
4.3 Végső kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a Támogató nyilvántartja a végső kedvezményezettel kötött támogatási szerződés lényeges tartalmi elemeit, valamint a támogatási szerződés teljesítésével és a költségvetési támogatás felhasználásával kapcsolatos adatokat.
4.4 A Támogató a végső kedvezményezettnek nyújtott támogatás felhasználásának feltételeit, így a Szerződést – a személyes adatok tiszteletben tartásával – köteles a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni. Végső kedvezményezett hozzájárul a támogatási igényében foglalt adatainak, valamint a támogatásra vonatkozó adatoknak, így különösen a támogatás végső kedvezményezettjének megnevezése, a támogatás tárgya, a támogatás összegének nyilvánosságra hozatalához.
4.5 Végső kedvezményezett vállalja, hogy közérdekű adat megismerésére irányuló megkeresés esetén a Támogatóval együttműködik.
4.6 A Végső kedvezményezett kötelezettséget vállal a regisztrált és a Projekthez kapcsolódó gazdasági tevékenysége fenntartására jelen támogatási szerződés megkötését követő 10 éven keresztül.
4.7 A Végső kedvezményezett kötelezettséget vállal, hogy legkésőbb 2019. december 31-ig (összhangban a projekt megvalósulásának eredményeivel, az üzleti tervben foglaltak alapján) alkalmazottai létszámának megnöveli legalább a Pályázat lezáró űrlapban és a Szerződés 2.9 pontjában meghatározott fővel (meghatározatlan időre történő munkaviszony létesítésével), amelyek bérezése eléri a Végső kedvezményezett székhelye szerinti, a gazdasági szektorban meghatározott átlagkereset legalább 75%- át.
4.8 A Végső kedvezményezett kötelezettséget vállal, hogy a Hitelszerződés aláírásától számított, a hitel futamidejével megegyező számú évig nem csökkenti a meghatározatlan időre alkalmazott munkavállalók számát.
4.9 A Végső kedvezményezett kötelezettséget vállal arra, hogy legalább a Pályázat lezáró űrlapban és a Szerződés 2.11 pontjában meghatározott számú új beszállítóval szerződést köt, amivel a fejlesztés kapacitásbővülésével arányos beszállítási volumen-növekedést ér el, és a Hitelszerződés aláírásától számított, a hitel futamidejével megegyező számú évig nem csökkenti beszállítóinak számát, a felvásárlási ár megállapításakor a mindenkori legkedvezőbb piaci árat tekinti irányadónak, kötelezettségeit rendszeresen, szerződés szerint teljesíti a beszállítók felé.
5. Beszámolási és adatszolgáltatási kötelezettség
5.1 A végső kedvezményezett a Szerződés 5.1. pontjában meghatározott határidőn belül köteles a szakmai és pénzügyi beszámolójában elszámolni a projekt keretében felmerült és elszámolni kívánt költségekről, a projekt pénzügyi és műszaki, szakmai elor̋ ehaladásának részletes szakmai beszámolóban történő̋ bemutatásával a projekt eredményességérol, valamint hatékonyságáról.
5.2 Amennyiben a végső kedvezményezett elszámolási kötelezettségét határidőre nem teljesíti, vagy a
szakmai és pénzügyi beszámoló nem felel meg a Szerződésben foglaltaknak, a Támogató írásban felszólítja a végső kedvezményezettet a hiány pótlására.
5.3 A Támogató a szakmai és pénzügyi beszámolót annak beérkezését követő 30 – hiánypótlás, kiegészítés esetén 45 - napon belül ellenőrzi és legkésőbb az ellenőrzés befejezésétől számított 8 napon belül annak eredményét, illetve esetleges észrevételeit írásban, vagy egyéb dokumentálható módon közli a végső kedvezményezettel.
5.4 A végső kedvezményezett haladéktalanul, de legkésőbb a tudomására jutástól számított 8 napon belül köteles írásban bejelenteni a Támogatónak, ha
a. a támogatott tevékenység megvalósítása részben vagy egészben meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy a Szerződés 1. pontjában feltüntetett időponthoz képest késedelmet szenved, illetve ennek bekövetkezése fenyeget;
b. a támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest csökken;
c. a Szerződést vagy annak teljesítését érintő bármely lényeges adat, körülmény megváltozik.
5.5 Végső kedvezményezett köteles a Szerződés időtartama alatt adataiban, valamint a képviselőjének személyében, adataiban bekövetkező bármilyen változást, illetőleg egyéb, a projekt szempontjából lényeges információt a Támogatóval a változást követő 8 napon belül írásban, vagy egyéb dokumentálható módon közölni különösen, ha:
a. a támogatás egyéb - a pályázatban ismertetett vagy a Szerződésben rögzített - feltételeiben változás következik be;
b. adólevonási jogosultságában, más adataiban változás következik be;
c. vele szemben felszámolási-, végelszámolási, csődeljárás, vagy a megszüntetésére irányuló jogszabályban meghatározott egyéb eljárás indult;
d. lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása, vagy az államháztartás bármely alrendszerével szemben lejárt esedékességű, meg nem fizetett tartozása keletkezik.
5.6 A Támogató́ bármikor jogosult a végső kedvezményezettől a projektre, illetve a jogszabályokban foglalt kötelezettségek teljesülésére vonatkozóan adatot, információt kérni, a végső kedvezményezett pedig köteles azt haladéktalanul megadni.
6. Szerződésmó dosítá s
6.1 A végső kedvezményezett vagy a Támogató́ kezdeményezésére a Szerződés közös megegyezéssel módosítható́. A Szerződés módosı́tásra csak írásban, valamennyi szerződő̋ fél – az eredeti Szerződéssel megegyező̋ módon történő̋ - aláı́rásával történhet, kivéve, ha a Szerződés eltérően rendelkezik.
6.2 A végső kedvezményezett a Szerződés módosı́tásra irányuló́ kérelmet indokolással ellátva, a kérelmet
alátámasztó́ dokumentumokkal köteles a Támogató́ részére eljuttatni. Amennyiben a módosı́tása a támogatás feltételeinek olyan változására vonatkozik, amelyhez a Támogató́ előzetes jóváhagyása szükséges, a végső kedvezményezett köteles azt olyan időpontban elterjeszteni, amely lehetővé́ teszi, hogy a Támogató́ a hozzájárulásról megalapozott döntést tudjon hozni.
6.3 A végső kedvezményezett azonosító́ adataiban történő̋ változások bejelentésének elfogadásával a
Szerződés minden külön intézkedés nélkül módosul.
6.4 A szerződésmódosı́tás elbı́rálásáig a támogatás folyósı́tását a Támogató́ felfüggeszti, ha a módosı́tás a kifizetést befolyásoló́ alapadatokra, körülményekre vonatkozik. Így különösen a költségtervet érintő szerződésmódosításban kért módosítások csak a szerződésmódosítás hatályba lépését követően, illetve változás-bejelentés elfogadását követően válnak elszámolhatóvá.
6.5 A Szerződés kizárólag abban az esetben módosítható́, ha a módosı́tás nem változtatja meg a projekt alapvető̋ célját, továbbá́ ha a támogatott tevekénység az igy módosított feltételekkel is támogatható́ lett volna.
6.6 A pályázatban vagy a támogatói döntésben az elszámolható költségek tekintetében meghatározott maximális egységárakat, fajlagos költségek mértékét nem lehet túllépni.
6.7 Módosı́tás nem irányulhat a támogatási döntésben meghatározott összegen felüli többlet támogatás biztosı́tására. A projektben megvalósításra kerülő beruházások/eszközök jellege és típusa csak abban az esetben változhat, ha egy vele azonos/magasabb technikai jellemzőkkel bíró és azonos/magasabb funkciójú műszaki tartalom kerül beszerzésre a projekt megvalósításához. Ezt a Kedvezményezettnek műszaki leírás vagy specifikáció benyújtásával kell igazolnia a Támogató felé. Az eredetileg benyújtott
költségvetéshez képest bekövetkező költségnövekedést a végső kedvezményezett saját forrásból köteles finanszírozni.
6.8 Ha a támogatott tevékenység összköltsége változatlan műszaki, szakmai tartalom mellett csökken a tervezetthez képest, a támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni szükséges.
6.9 Az áfa levonási jogosultságban vagy egyes beszerzett termékek, szolgáltatások áfa kulcsában bekövetkezett változás, továbbá eltérő áfa levonási jogosultságú tevékenységek közötti költségátcsoportosítás eredményeként felszabaduló, le nem vonható áfára megítélt támogatást nem lehet más költségre átcsoportosítani, azzal a megítélt támogatás összegét csökkenteni kell.
6.10 A szerződés módosítását a Támogató, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma (a továbbiakban: KKM) részére jóváhagyásra köteles megküldeni. A szerződés módosítása semmis amennyiben a Támogató a KKM jóváhagyásával nem rendelkezik és az ebből fakadó károkért a Támogató és a Végső Kedvezményezett egyetemlegesen felelős.
7. Támogatás folyó sítá sá nak felfüggesztése
7.1 A Támogató́ felfüggeszti a támogatás folyósı́tása, ha
a. a Szerződés megkoẗ ését követően a végső kedvezményezett olyan nyilatkozatot tesz, vagy a Támogató́ olyan körulményről szerez tudomást, amely a támogatás visszavonását, a
Szerzo
éstol̋ történő̋ elállást teheti szükségessé́,
b. a végső kedvezményezettnek a Szerződés megkötését követően az adóhatóságok tájékoztatása szerint lejárt esedékességű̋, meg nem fizetett köztartozása van és koztartozását a Támogató́ által szabott határidőben nem rendezi vagy késedelmét nem menti ki,
c. a Támogatónak a végső kedvezményezettel szemben bármilyen jogcímen követelése áll fenn,
d. a végső kedvezményezett által elvégzett tevekénység eltér a céltól, illetve a Szerződésben meghatározott célokhoz mert előrehaladás nem kielégítő̋, és a Támogató́ a végső kedvezményezett beszámolóját elutasítja,
e. az tervezett vagy rendkívüli helyszíni ellenőrzés megállapı́tásai alapján indokolt,
f. a Szerződés vagy az Á SZF beszámolási kötelezettséget ír elő̋ a végső kedvezményezett számára és azt a végső kedvezményezett elmulasztja vagy nem megfelelő̋ módon teljesíti,
g. a Szerződés módosı́tása van folyamatban, amennyiben a módosítást kifizetést befolyásoló adatokra/körülményekre vonatkozik.
h. kifizetést érintő változás-bejelentés elbírálásáig,
i. szabálytalansági eljárás van folyamatban (a szabálytalansági eljárás lezárulásáig),
j. biztosíték hiánya esetében,
7.2 Ha a végső kedvezményezett a felfüggesztésre okot adó́ körülményt a Támogató́ által kitűzött határidőn
belül nem szűnteti meg, az szerzo
ésszegésnek minősül.
7.3 A támogatás felfüggesztése esetén a végső kedvezményezettet kártalanı́tás, kártérı́tés, illetve késedelmi kamat nem illeti meg. A végső kedvezményezettet a vele szemben alkalmazott szankciók nem mentesítik a Szerződésben, valamint az Á SZF-ben foglalt kötelezettségei teljesítése alól.
8. A végső kedvezményezett általi szerződésszegés esetei és jogkövetkezményei
8.1 A végső kedvezményezett kotelezettséget vállal arra, hogy ha a Projekt részben vagy egészben meghiúsul, vagy a támogatást szabálytalanul használja fel, a támogatást - a Támogató́ döntésében, vagy a döntés ellen benyújtott jogorvoslat alapján hozott döntésben foglaltaknak megfelelően - visszafizeti és tudomásul veszi, hogy ennek elmulasztása esetén annak összege behajtásra kerül.
8.2 A vissza nem térítendő támogatás és a kamattámogatási összeg időelőtti esedékességének feltételei:
• a végső kedvezményezetti támogatási szerződésben meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a vissza nem térítendő támogatás felhasználása nem kezdődik meg, vagy a végső kedvezményezett a vissza nem térítendő támogatás igénybevételét neki felróható okból nem kezdeményezi, és késedelmét ezen idő alatt írásban sem menti ki,
• hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a végső kedvezményezett a vissza nem térítendő támogatási döntést érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a támogatási igény benyújtásakor,
• az alábbi körülmények közül valamelyik a vissza nem térítendő támogatási döntés meghozatalát követően következik be, vagy jut a támogató tudomására:
- végső kedvezményezett jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, vagy egyéb - a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott - eljárás alatt áll;
- végső kedvezményezett a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett;
- végső kedvezményezettnek az Alapítvány által meghatározott mértékű saját forrás nem áll rendelkezésére, továbbá azt nem igazolja, vagy arról nem nyilatkozik, vagy
- végső kedvezményezett a végső kedvezményezetti támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja.
• a projekt megvalósítása, amelyre a vissza nem térítendő támogatást jóváhagyták, meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy a végső kedvezményezetti támogatási szerződésben foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
• a végső kedvezményezett neki felróható okból megszegi a végső kedvezményezetti támogatási szerződésben foglalt kötelezettségeit, így különösen nem tesz eleget ellenőrzéstűrési kötelezettségének, és ennek következtében a támogatás szabályszerű felhasználását nem lehet ellenőrizni,
• a végső kedvezményezett a végső kedvezményezetti támogatási szerződés megkötéséhez tett alábbi nyilatkozatok bármelyikét visszavonja:
- a támogatási igényben foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűek, valósak és hitelesek, valamint arra vonatkozóan, hogy az adott tárgyban támogatási igényt korábban vagy egyidejűleg mikor és hol nyújtott be,
- nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban;
- a saját forrás rendelkezésre áll;
- átláthatóságról és összeférhetetlenségről és a rendezett munkaügyi kapcsolatokról tett nyilatkozatot;
- nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
- az Alapítvány által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb a támogatás folyósításának megkezdéséig;
- a támogatás tekintetében adólevonási joggal rendelkezik-e;
- ha a támogatott projekt hatósági engedélyhez kötött, annak megvalósításához szükséges hatósági engedélyekkel rendelkezik;
- a törvényes képviselő hitelesített aláírási címpéldányát;
- a létesítő okiratának vagy jogszabályban meghatározott nyilvántartásba vételét igazoló okiratának eredeti példányát;
- a végső kedvezményezett a végső kedvezményezetti támogatási szerződés szerinti határidő elmulasztását követő felszólítás szerinti határidőig sem teljesítette vagy nem megfelelően teljesítette a részbeszámolási, beszámolási kötelezettségét az Alapítvány felé.
• a biztosíték megszűnik, megsemmisül vagy értéke egyébként számottevően csökken, és a végső kedvezményezett megfelelő új biztosíték, vagy a biztosíték értéke csökkenésének megfelelő további biztosíték nyújtásáról a támogató által megszabott ésszerű határidőn belül nem intézkedik,
• amennyiben a Bank a végső kedvezményezett Hitelszerződésből eredő kötelezettségeit időelőtti esedékességűnek nyilvánítja, vagy;
• a végső kedvezményezett a támogatott projekt megvalósításához szükséges hatósági engedéllyel nem rendelkezik.
8.3 Amennyiben a Támogató nem gyakorolja az elállás, felmondás jogát – jogosulatlanul igénybe vett támogatás esetén – az nem érinti a Támogató visszakövetelési jogát, a Kedvezményezett visszafizetési kötelezettségét és a folyósítás felfüggesztését.
8.4 A Támogató az elállás, felmondás jogát a végső kedvezményezetthez intézett, egyoldalú, írásbeli nyilatkozattal gyakorolja.
8.5 A Szerzod̋ éstő l történő̋ elállás esetén a végső kedvezményezett az addig folyósított támogatás – beleértvé az előleg - összegét ügyleti kamattal növelt mertekben köteles visszafizetni a Támogató́ által
megjelölt bankszámlára, az elállás kézhezvételéto számított 30 napon belül. A kamatszámı́tás kezdő
időpontja a támogatás – vagy annak egyes részletei – folyósı́tásának napja, utolsó́ napja pedig a visszafizetési kötelezettség teljesı́tésének napja. A végső kedvezményezett a kamaton felül a hatályos jogszabályi előı́rások szerint köteles késedelmi kamatot fizetni, ha bármely visszafizetési kotelezettségét határidőben nem teljesíti. A késedelmi kamat számításának kezdő időpontja a Végső kedvezményezett visszafizetési kötelezettsége késedelembe esésének napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja. A késedelmi kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes, Magyar Nemzeti Bank által meghatározott jegybanki alapkamat.
9. A jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszatérítése és a támogatás jogosulatlan
igénybevételének jogkövetkezményei
9.1 Abban az esetben, ha a végső kedvezményezett a szerződésben vállalt kötelezettségét nem, vagy csak részben teljesíti, illetve a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, vagy tartós akadályba ütközik, az igénybe nem vett támogatás a végső kedvezményezettet nem illeti meg.
9.2 A támogatás jogosulatlan igénybe vétele esetén a végső kedvezményezettet a támogatás részben vagy egészben történő visszafizetésének kötelezettsége terheli. A végső kedvezményezett az igénybe vett támogatás összegét ügyleti, késedelem esetén késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni, az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül.
9.3 Végső kedvezményezett tudomásul veszi, hogy abban az esetben, ha a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatással összefüggésben keletkező visszafizetési kötelezettségét a Támogató által meghatározott határnapig nem teljesíti, illetve annak részletekben történő teljesítése esetén a részletfizetési kötelezettségét elmulasztja, a Támogató kezdeményezi az állami adóhatóságnál a végső kedvezményezett adószámának törlését.
9.4 Amennyiben a támogatás jogosulatlan igénybe vételére okot adó körülmény bekövetkezése, illetve a támogatás jogosulatlan igénybe vétele – a Támogató által elismerten - a végső kedvezményezettnek nem róható fel és a bejelentési kötelezettségének haladéktalanul, de a bejelentésre okot adó körülmény bekövetkezésétől számított legfeljebb 8 napon belül eleget tesz, a már felvett támogatással el kell számolnia és a támogatásnak a teljesítéssel arányban nem álló részét a Támogató erről szóló értesítésének kézhezvételétől számított 30 napon belül vissza kell fizetnie.
10. A Projekt fenntartása
10.1 A Projekt fenntartási időszak kezdete a Projektre benyújtott szakmai és pénzügyi beszámoló elfogadását követő̋ nap.
10.2 A támogatott beruházással létrehozott vagyon a záró projekt fenntartási jelentés elfogadásáig csak a Támogató́ előzetes jóváhagyásával és a foglalkoztatási, illetve a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegeníthető̋ el, adható bérbe, illetve terhelhető̋ meg.
10.3 Ha a végső kedvezményezettnek továbbfoglalkoztatási kötelezettsége áll fenn, akkor a Projekt befejezését követően a felhívásban meghatározott időpontban a kötelezettség teljesítésérő l be kell számolnia a Támogatónak.
10.4 A Projekt befejezéséto
számított 10 évig, a végső kedvezményezettnek évente, a tárgyévet követő év
január 5. napjáig projekt fenntartási jelentésben kell beszámolnia a projekt fenntartásáról.
10.5 A Végső kedvezményezett tudomásul veszi, hogy fenntartási időszak során Támogató bármikor jogosult a projekt fenntartását a helyszínen ellenőrizni.
10.6 A Kedvezményezett köteles projekt szintű elkülönített számviteli nyilvántartást vezetni, a projekttel kapcsolatos minden dokumentumot a projekt helyszínén elkülönítetten nyilvántartani, megőrizni.
11. Tájékoztatá s és nyilvánosság
11.1 A végső kedvezményezett a projekt megvalósı́tása során köteles bizonyos tájékoztatási és nyilvánossági kotelezettségeinek eleget tenni, a projektről és a támogatásról információt nyújtani.
11.2 A végső kedvezményezett a Szerződés aláı́rásával vállalja, hogy a Támogató́ elektronikus és nyomtatott kiadványaiban, média-megjelenéseiben és egyéb tájékoztató́ jellegű̋ rendezvényein projektjét bemutatja.
11.3 Ha a végső kedvezményezett projektjének megvalósulásáról a sajtó́ képviselői is beszámolnak, a végső
kedvezményezett köteles az eseményről a Támogatót értesíteni az átadás napját megelőző̋ legkésőbb 5 nappal. A végső kedvezményezett köteles továbbá́ bármely, a projekttel kapcsolatban szervezett nyilvános, a sajtó́ részvételével zajló́ rendezvényről a Támogatót értesíteni, a rendezvény napját megelőző̋ legkésőbb 10 nappal.
11.4 A végső kedvezményezett a Szerződés aláı́rásával hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Támogató́ a kezelésében levő̋, a támogatás felhasználására vonatkozó adatokat a Támogató́ nyilvánosságra hozhatja, kivéve azokat az adatokat, melynek nyilvánosságra hozatalát jogszabály kifejezetten megtiltja.
11.5 A felek kijelentik, hogy a szerződés teljesítése keretében a szerződés hatályba lépése előtt és az ezt követően tudomásukra jutott bizalmas információk átadására vagy nyilvánosságra hozatalára egyik fél sem jogosult, kivéve a szerződés lényeges tartalmi elemeire, azaz a Felek személyére, a szerződés tárgyára és az ellenszolgáltatás mértékére vonatkozó információkat, illetve mindazon rendelkezéseket, amelyek nyilvánosságra hozatalát jogszabály írja elő.
12. A Szerződés megszűnése
A Szerződés a teljesítést (beleértvé az ellenorzéstűrési, valamint a dokumentum- megőrzési kötelezettséget is) megelőzően csak vis maior, lehetetlenülés, a Támogató́ vagy a végső kedvezményezett általi, a Szerződésben meghatározott esetekben és módon történő̋ elállás, felmondás, közös megegyezéssel történő̋ felbontás, vagy a bı́róság határozata alapján szűnik meg.