TARR ÉPÍTŐ, SZOLGÁLTATÓ és KERESKEDELMI KFT.
TARR ÉPÍTŐ, SZOLGÁLTATÓ és KERESKEDELMI KFT.
a
tagja
Általános Szerződési Feltételek
Mobil Rádiótelefon és Mobil Internet szolgáltatás nyújtásához
Hatályba lépés kelte: 2018.01.01. Utolsó módosítás kelte: 2017.11.13. Készült: 2017.02.10.
szolgáltató cégszerű aláírása
Tartalomjegyzék
Általános adatok, elérhetőség 4
1.1 A Szolgáltató neve és címe 4
1.2 A Szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő) és annak a helynek, elérhetőségnek, internetes elérhetőségnek a megnevezése, ahol egyéb ügyfélszolgálatainak elérhetőségei naprakészen megismerhetők 4
1.3 A Szolgáltató hibabejelentőjének valamennyi elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő) 4
1.4 A Szolgáltató internetes honlapjának címe 4
1.5 Az Általános Szerződési Feltételek elérhetősége 4
Az Előfizetői Szerződés megkötése és feltételei 5
2.1 Az Előfizetői Szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, a 2/2015 (III.30.) NMHH rendelet 5.§ (2) bekezdése szerinti előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei 5
2.2 Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges adatok listája 7
2.3 Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli, személyi, tárgyi és egyéb korlátai 8
2.4 Az előfizetői hozzáférési pont létesítésére, vagy hálózati végponthoz, hálózathoz történő csatlakozására és a szolgáltatás megkezdésére vállalt határidő 10
2.5 A mobil internet-hozzáférés, mobil rádiótelefon, műholdas, valamint földfelszíni digitális műsorterjesztési szolgáltatást nyújtó szolgáltatók esetén a 2/2015. (III. 30.) NMHH rendelet 8. § (2) bekezdésében meghatározott felmondás feltételei 11
Az előfizetői szolgáltatás tartalma 12
3.1 A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás leírása 12
3.2 A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe 21
3.3 A segélyhívó szolgáltatásokhoz való hozzáférésre, a segélyhívó szolgáltatások használatára, valamint a hívó helyére vonatkozó információhoz való hozzáférésre, és az információk felhasználására vonatkozó leírás 21
3.4 Tájékoztatás arról, hogy a szolgáltatás egyetemes szolgáltatás-e 21
3.5 A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye 21
Az előfizetői szolgáltatás minősége, biztonsága 23
4.1 Az előfizetői szolgáltatás az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről, valamint a díjazás hitelességéről szóló NMHH rendeletben meghatározott egyedi, továbbá a szolgáltató által önként vállalt egyedi szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei 23
4.2 Amennyiben a Szolgáltató hálózatában forgalommérést, irányítást, menedzselést alkalmaz, és ez hatással van a szolgáltatás minőségére, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történő hozzáférésre, az erre vonatkozó szabályok részletes ismertetése 23
4.3 Tájékoztatás azon intézkedésről, amelyeket a Szolgáltató a biztonságot és a hálózat egységét befolyásoló eseményekkel és fenyegetésekkel, valamint sebezhető pontokkal kapcsolatban tehet 23
4.4 Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 24
A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása, felfüggesztése 27
5.1 Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az Előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei 27
5.2 Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának, így különösen az Előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai 28
5.3 Az előfizetői szolgáltatás felfüggesztésének esetei és feltételei 30
Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták 30
6.1 Hibabejelentések kezelése, folyamata, a vállalt hibaelhárítási határidő, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hiba elhárítására vonatkozó eljárás 30
6.2 Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 32
6.3 Az előfizetői panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) 32
6.4 Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 34
6.5 A tudakozó szolgáltatás igénybevétele 36
6.6 Tájékoztatás a szolgáltatás teljesítésével összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség) feltüntetése 37
Díjak, díjszabás, díjfizetés, számlázás, kártérítés, kötbér 37
7.1 Az előfizetői szolgáltatásokért fizetendő díjak meghatározása, mértéke, ennek keretében az egyszeri, rendszeres és forgalmi díjak, díjazási időszakok, díjcsomagok, hibajavításhoz kapcsolódó díjak, kedvezményes feltételekre vonatkozó általános rendelkezések, ideértve a kedvezmény igénybevételéhez szükséges minimális használatra vagy időtartamra vonatkozó bármely követelményt, az előfizetői szerződés megszűnése, módosítása, a szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása alkalmával esedékessé váló díjak, díjazási feltételek, ideértve a végberendezéssel kapcsolatos költségszámítást, díj visszatérítési kötelezettséget is, a díjfizetés és számlázás módja, rendszeressége, a számlák kézbesítésének időpontja, minden egyéb díj 37
7.2 A különböző fizetési módokból adódó, előfizetőt érintő eltérések 40
7.3 A kártérítési eljárás szabályai 41
7.4 Az előfizetőt megillető kötbér meghatározása, mértéke és a kötbérfizetés módjai 41
A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai 42
8.1 A számhordozással kapcsolatos fogalmak 42
8.2 A számhordozási eljáráshoz szükséges előfizetői adatok és dokumentumok 43
8.3 A számhordozással kapcsolatos előfizetői jogok és kötelezettségek 43
8.4 A számhordozással kapcsolatos szolgáltatói jogok és kötelezettségek 44
8.5 A számhordozás kezdeményezése, a számhordozási eljárás folyamata 44
8.6 Internet-hozzáférés szolgáltatók esetében a szünetmentes szolgáltató váltással kapcsolatos eljárás részletes szabályai, amennyiben a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik 45
8.7 A közvetítőválasztással kapcsolatos eljárás részletes szabályai a közvetítőválasztást biztosító hálózati szerződésekben foglaltakkal összhangban 45
10.1A Szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk célja, időtartama 48
10.2Az Előfizető tájékoztatása az adatbiztonsági szabályokról, továbbá az adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről 48
Az Előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának módjai, esetei és határideje (különösen előfizetői névjegyzékre, a forgalmi adatokon kívüli helymeghatározó adatok nyújtására, értéknövelt szolgáltatások nyújtására, elektronikus hírközlési szolgáltatások értékesítésére, üzletszerzés céljából történő személyes adatok kezelésére, tételes számlamelléklet, hívásrészletező igénylésére, az előválasztással választott közvetítő szolgáltatóra, az egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozatok) 48
11.1A kis- és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását 48
11.2A természetes személy Előfizetőnek vagy a 11.1 pont szerint ezen kategóriát választó kis- és középvállalkozásnak a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. 48
11.3Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni 48
11.4Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek 49
11.5A Szolgáltató az Előfizetőnek az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 2/2015. (III.30.) NMHH rendelet (továbbiakban: Rendelet) hatálybalépése előtt megtett nyilatkozatait az Eht. és a rendelet szerint érvényesnek és megadottnak tekinti. 49
Az előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei 50
12.1A Szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a Szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az Előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok 50
12.2Az Előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 53
12.3A Szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 54
12.4Az Előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 57
12.5Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik 58
Az Előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 61
13.1Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 61
13.2A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 61
13.3A végberendezéssel, vagy az Előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 62
13.4Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 62
A kiskorúak védelmét lehetővé tevő, könnyen telepíthető és használható szoftverek és azokkal egyező célra szolgáló más szolgáltatások elérhetőségére és használatára vonatkozó tájékoztatás A szoftverek, és azokkal egyező célra szolgáló más szolgáltatások naprakészen megismerhetők a szolgáltató internetes oldalán (honlap) 62
Műsorterjesztési előfizetői szolgáltatás nyújtása esetén a díjcsomagba tartozó médiaszolgáltatások és kiegészítő médiaszolgáltatások meghatározása, valamint - amennyiben a szolgáltató fel kívánja tüntetni - az Eht. 132. § (2a) bekezdés a) pontja szerinti adatok, továbbá a kiegészítő médiaszolgáltatások felsorolása és meghatározása 62
sz. melléklet: Ügyfélszolgálat és hibabejelentő szolgálat elérhetősége (cím, telefonszám, nyitvatartási idő), valamint az internetes honlap elérhetősége 63
sz. melléklet: Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita esetén 64
sz. melléklet: A szolgáltatás minőségi mutatói 69
sz. melléklet: Előfizetői szolgáltatások és azok díjai, egyéb díjak, költségtérítések, díjmeghatározások 74
sz. melléklet: Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat 100
sz. melléklet: Hálózathasználati irányelvek 117
sz. melléklet: A Szolgáltató által nyújtott akciós ajánlatok 122
Általános adatok, elérhetőség
1.1 A Szolgáltató neve és címe
A Szolgáltató neve: TARR Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Rövidített neve: Tarr Kft.
Cégjegyzékszáma: 00-00-000000
Székhelyének címe: 7100, Szekszárd, Kadarka u. 18. Telephelyének címe: 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 8. Telefonszám: 1223
Külföldről is hívható telefonszám: +36 74/ 416 000 Telefaxszám: 74/413-636
1.2 A Szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő) és annak a helynek, elérhetőségnek, internetes elérhetőségnek a megnevezése, ahol egyéb ügyfélszolgálatainak elérhetőségei naprakészen megismerhetők
Központi ügyfélszolgálat: 7100 Szekszárd, Bezerédj I. u. 2. Nyitva tartás: Hétfő – Péntek 8:00-16:00
Az egyéb ügyfélszolgálatok elérhetőségei naprakészen megismerhetők:
- a Szolgáltató internetes oldalán (honlap): xxx.xxxx.xx
- a központi ügyfélszolgálat elérhetőségein: Tel: 1223 (TARR Mobil hálózatból díjazással hívható) vagy +36 31/ 000 0000 (TARR Mobil hálózatból díjmentesen hívható).
Külföldről is hívható telefonszámok: +36 74/ 416 000 vagy +36 31/ 700 1223
Az egyéb ügyfélszolgálatok azonosak a Szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségeivel, és amelyek adatait az 1. sz. melléklet tartalmazza.
1.3 A Szolgáltató hibabejelentőjének valamennyi elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő)
A Szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségeit az 1. sz. melléklet tartalmazza.
1.4 A Szolgáltató internetes honlapjának címe
1.5 Az Általános Szerződési Feltételek elérhetősége
A Szolgáltató az Általános Szerződési Feltételeit (továbbiakban: ÁSzF) az ügyfélszolgálatán és internetes oldalán teszi hozzáférhetővé.
A Szolgáltató az ÁSzF-et tartós adathordozón vagy elektronikus levélben térítésmentesen, vagy az Előfizető kérésére a 4. sz. mellékletben foglalt díj ellenében nyomtatott formában bocsátja előfizetői számára rendelkezésre.
Az Előfizetői Szerződés megkötése és feltételei
2.1 Az Előfizetői Szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, a 2/2015 (III.30.) NMHH rendelet 5.§ (2) bekezdése szerinti előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei
Az Előfizetői Szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, igénybe vételi eljárás
A Szolgáltató jelen ÁSzF-ben megjelölt szolgáltatása csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSzF-ben megjelölt kivétellel.
Az igényt (előfizetői hozzáférési pont létesítésére illetve szolgáltatási szerződés megkötésére irányuló igényt) az alábbiak szerint lehet megtenni:
o szóban vagy írásban a Szolgáltató ügyfélszolgálatán vagy a Szolgáltató meghatalmazott képviselőjénél,
o szóban a Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatánál,
o írásban a Szolgáltató internetes oldalán levő elektronikus adatlap kitöltésével.
Amennyiben az igény az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg történik, úgy az igénybevételi eljárás mellőzhető.
a) az igényt teljesíti,
c) az igény teljesíthető, ezzel egyidejűleg megjelöli a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontját (év, hónap, nap pontossággal),
d) az igényt nem teljesíti.
A jelen pont a) - c) pontjaiban foglaltak esetén a Szolgáltató az értesítéssel egyidejűleg ajánlatot tesz az igénybejelentést tevőnek az igénybejelentés alapján a Szolgáltató ÁSzFben meghatározottak szerinti előfizetői szerződés megkötésére.
Szerződéskötési eljárás
A 2.1.1 pontok szerinti igénybevételi és - elfogadási eljárás alapján az előfizetői szerződés az alábbi időpontban jön létre:
a) jelenlévők között - különösen ügyfélszolgálati helyiségben tett szerződéses jognyilatkozatok esetében - az Előfizető Szolgáltatói ajánlatot elfogadó, előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatának megtételével egy időben,
b) távollevők között az Előfizető Szolgáltatói ajánlatot elfogadó, előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatának hatályosulásával.
Szolgáltató a határozott idejű szerződések esetén a határozott idejű szerződések megkötését megelőzően tájékoztatja az Előfizetőt a szerződés teljes időtartama alatt az Előfizetőt terhelő valamennyi költségről, illetve a határozott időtartam lejáratának napjáról.
Szolgáltató a távollévők között írásban megkötött határozott idejű szerződések esetén a határozott idejű szerződés esetén a szerződés létrejöttének időpontjáról szóló értesítésben az Előfizetőt tájékoztatja a határozott időtartam lejáratának napjáról is.
Ráutaló magatartással csak akkor jön létre előfizetői szerződés, ha az Előfizető számára az elfogadó nyilatkozat megtételekor az ajánlat és az előfizetői szerződés lényeges tartalma ismert volt.
Szerződéskötésre irányuló, ráutaló magatartással tett jognyilatkozatnak kizárólag az a tevőleges magatartás minősül, amely minden kétséget kizáróan kifejezi az előfizetői szerződés megkötésére irányuló akaratot.
A nyilatkozattétel elmulasztása, vagy valamilyen magatartástól tartózkodás nem minősül előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatnak.
A távollévők között írásban megkötött előfizetői szerződés létrejöttét követően a Szolgáltató a megkötött előfizetői szerződés létrejöttének időpontjáról haladéktalanul, de legfeljebb 8 napon belül értesíti az Előfizetőt.
Az előfizetői szerződés szóban, vagy ráutaló magatartással történő megkötése esetén az előfizetői szerződés 2.1.2.1 szerinti létrejöttét követően a Szolgáltató a megkötött előfizetői szerződésről legfeljebb 8 napon belül legalább az NMHH rendeletnek megfelelő kötelező adatokat tartalmazó dokumentumot ad az Előfizetőnek, amennyiben arra az előfizetői szerződés létrejöttét megelőzően nem került sor.
A Szolgáltató a dokumentumot ingyenesen, a Xxxxx megegyezése szerint tartós adathordozón vagy elektronikus levélben írásos formában, megegyezés hiányában papíron, nyomtatott formában köteles az Előfizető részére igazolható módon átadni vagy megküldeni.
Az előfizetői szerződés megkötése előtt a Szolgáltató köteles az Előfizetőt igazolható módon tájékoztatni arról, hogy az előfizetői szerződés fennállása alatt, vagy annak megszűnését követően az Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévülési időn belül, az Előfizető évente egyszer ingyenesen kérheti az előfizetői szerződés általa megjelölt időpontjában hatályos tartalmáról szóló, legalább a 2/2015 (III.30). NMHH rendelet 11. § (1) bekezdés szerinti elemeket tartalmazó dokumentum átadását. E dokumentumot a Szolgáltató a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül ingyenesen, az Előfizető választása szerint papíron, nyomtatott formában, vagy más tartós adathordozón, vagy elektronikus levélben köteles az Előfizető részére igazolható módon átadni vagy megküldeni.
Az elektronikus úton (különösen internetes honlapon elérhető szerződéskötési felület, vagy elektronikus levél útján) történő szerződéskötés esetén a Szolgáltató köteles haladéktalanul, de legfeljebb 48 órán belül az előfizetői szerződés létrejöttét elektronikus úton visszaigazolni és az előfizetői szerződést maradandó módon rögzíteni.
Az előfizetői szerződést a Szolgáltató a rögzítéstől számított 5 napon belül köteles az Előfizetőnek elektronikus levélben megküldeni, vagy az előfizetői szerződéshez történő hozzáféréséhez szükséges adatokat elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus úton megadni. Előfizető online ajánlatának elutasítását Szolgáltató az Előfizető által megadott elérhetőségeken (telefonon, faxon, levélben, ügyfélkapun értesítésben vagy e-mailben) közli Előfizetővel, illetve ugyanígy jogosult Szolgáltató az adatok kiegészítését vagy pontosítását kérni.
Szolgáltató a megkötött Egyedi Előfizetői Szerződéseket elektronikus módon nyilvántartja, azokról kérésre Előfizetőnek e-mailben díjmentesen évente egyszer másolatot küld, illetve lehetőséget biztosít azok személyes megtekintésére az ügyfélszolgálaton.
Előfizető tudomásul veszi, hogy amennyiben az ajánlati kötöttség ideje alatt a szerződéskötési szándékától visszalép, akkor köteles a Szolgáltató ebből fakadó igazolt költségeit – így különösen a társszolgáltatóknak fizetendő díjakat – teljes körűen megtéríteni.
Amennyiben a szerződéskötésre a Szolgáltató ügyfélszolgálatán kívül (pl.: Előfizető lakása, munkahelye, átmeneti tartózkodási helye) kerül sor, az Előfizetőt a szerződéskötési ajánlat akkor köti, ha a Szolgáltató – képviselője útján – azt nyomban elfogadja. Az Előfizető a lakásán 19 és 9 óra között szerződéskötés céljából nem kereshető fel.
A Szolgáltató ügyfélszolgálatán kívül vagy távollévők között kötött szerződés esetén az üzlethelységen kívül illetve a távollévők között kötött szerződésekre vonatkozó irányadó jogszabály szerinti határidőn belül indokolás nélkül elállhat az Előfizető a szerződéstől, mely elállási jogról a Szolgáltató a szerződés megkötésekor írásban köteles az Előfizetőt tájékoztatni a Szolgáltató nevének és azon címének megjelölésével, akivel szemben az Előfizető az elállási jogát gyakorolhatja, és amely keltezéssel ellátott tájékoztató tartalmazza a megkötött szerződés azonosítását lehetővé tevő adatokat.
A jelen pont szerinti elállás határidőben érvényesítettnek minősül, ha az Előfizető nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi (postára adja).
A jelen pont szerinti elállás esetén a Szolgáltató nem köteles a bekapcsolási díj visszafizetésére, ha a hozzáférési pont aktiválását megvalósította, míg ennek hiányában a belépési díjat kamatmentesen köteles visszafizetni.
Amennyiben a csatlakozás megvalósításához a Szolgáltató a 3.5 pont szerinti hozzáférési pontot képező eszközt átadta, az Előfizető általi elállás esetén az Előfizető köteles azt az elállásra vonatkozó nyilatkozat megtételétől számított legkésőbb 3 munkanapon belül a Szolgáltató részére visszaszármaztatni az Előfizető saját költségére.
A Szolgáltató ugyancsak köteles az Előfizető által fizetett rendszeres szolgáltatási díjat kamatmentesen visszafizetni az Előfizető általi és jelen pont szerinti elállás esetén.
Nem gyakorolhatja az Előfizető a jelen pont szerinti elállási jogát, ha a Szolgáltató az előfizetői szerződésnek megfelelően a szolgáltatás nyújtását már megkezdte.
Ha a Felek az előfizetői szerződést írásban kötik meg, a Szolgáltató köteles a szerződés megkötésével egyidejűleg az egyedi előfizetői szerződést írásban, az ÁSzF-et pedig az Előfizető kérése és választása alapján az általa igényelt módon és formában - tartós adathordozón, elektronikus levélben, vagy nyomtatott formában - a rendelkezésére bocsátani. Egyéb módon történő szerződéskötés esetén a Szolgáltató köteles tájékoztatni az Előfizetőt az ÁSzF elérhetőségéről.
A 2.1.2.6 pontba nem tartozó Üzleti Előfizetők esetében, a Felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. 127. § (4b) bekezdés, 128. § (2) bekezdés, 134. § (1)-(2), (6), (10), (10b), (11), (13),
(15) bekezdés, 135. §, 140. § (1)-(2), (4) bekezdés, továbbá e rendelet 3. § (9) bekezdés, 7.
§, 11. §, 17. § (1) bekezdés rendelkezéseitől, valamint a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeitől. Ebben az esetben az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza, hogy a Felek az adott jogszabályi rendelkezéstől vagy Általános Szerződési Feltételtől miben és hogyan térnek el, valamint tartalmazza az üzleti előfizetőnek az eltérés elfogadására vonatkozó kifejezett nyilatkozatát.
Az Üzleti Előfizetők esetében a Szolgáltató az Eht. 129. § (5) bekezdés, 131. § (1) bekezdés, továbbá az NMHH rendelet 10. § rendelkezéseitől eltérhet. Ebben az esetben az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza, hogy a Szolgáltató az adott jogszabályi rendelkezéstől vagy Általános Szerződési Feltételtől miben és hogyan tér el.
2.2 Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges adatok listája
Az előfizetői szerződéskötéshez szükséges adatok azonosak az egyedi előfizetői szerződésben rögzítésre kerülő alábbi előfizetői adatokkal:
aa) az Előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye, értesítési/elérési címe ab) az Előfizető számlázási címe, szükség esetén számlaszáma,
ac) Egyéni Előfizető esetén az Előfizető neve/születési neve, anyja születési neve, születési helye és ideje, azonosító okmány típusa*, száma*,
ad) korlátozottan cselekvőképes Előfizető esetén az utólag fizetett díjú szolgáltatásokra vonatkozó előfizetői szerződésben a törvényes képviselő aa) és ac) pont szerinti adatai,
ae) nem Egyéni Előfizető esetén az Előfizető cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, pénzforgalmi számlaszáma,
af) kapcsolattartásra alkalmas elérhetőségek (telefon, telefax, e-mail),
b) a szerződés tárgyát képező előfizetői szolgáltatás,
c) a szolgáltatás megkezdésének határideje,
d) forgalomtól függő díjazású díjcsomagok esetében a rendellenes fogyasztási szokások vagy túlzott fogyasztás esetén a Szolgáltató által küldött ingyenes értesítés módja,
e) a díjfizetés módja,
f) az előfizetői szerződés hatálybalépése, időtartama,
g) Igénylő előfizetői minősége (egyéni vagy üzleti),
h) kis- és középvállalkozásnak minősülő Igénylő esetén az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazásának igénylése,
i) elektronikus számlázás esetén az Előfizető e-mail címe.
A *-gal megjelölt adatok megadása nem kötelező, mivel azok nem képezik részét az Egyedi Előfizetői Szerződések 2/2015. (III.30.) NMHH rendelet 11.§-ában rögzített kötelező tartalmi elemeknek.
A Szolgáltató az Előfizető által szolgáltatott adatok valódiságának ellenőrzése céljából az alábbi eredeti dokumentumok vagy azok hiteles másolatának bemutatását (meghatalmazás, egyéb) kérheti:
a) Cégjegyzékben nyilvántartott szervezetek (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság, betéti társaság, közkereseti társaság, közös vállalat, szövetkezet, egyesülés, egyéni cég, oktatói munkaközösség, vízgazdálkodási társulat) esetében:
- 30 napon belüli és hatályos adatokat tartalmazó cégbírósági bejegyzés, vagy cégkivonat, vagy cégmásolat, amennyiben még nincs bejegyezve a Cégbíróság által érkeztetett bejegyzési kérelem teljes példánya, (melyeknél hiteles iratnak minősül a Cégbíróság vagy IRM Cégszolgálat által papíralapon kibocsátott irat fizikai átadása, vagy az iratot tartalmazó elektronikus akta elektronikus úton való megküldése a Szolgáltató által megjelölt email-címre),
- aláírási címpéldány (közjegyző által hitelesített), vagy aláírás minta (ügyvéd által ellenjegyzett),
- a képviseletre jogosult személy azonosító okmánya,
- meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokirati formában (abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el)
b) Cégjegyzékben nem nyilvántartott szervezetek (alapítványok, egyesületek, egyházak, politikai pártok, társadalmi szervezetek, szakszervezetek, ügyvédi irodák, stb.) esetében:
- az illetékes Megyei Bíróság végzése vagy bejegyzése előtt az alapszabály bíróság által érkeztetett példánya, vagy a nyilvántartást vezető egyéb szervezet nyilvántartási igazolása,
- a képviseletre jogosult személy azonosító okmánya,
- meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokirati formában (abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el).
c) Egyéni vállalkozók esetében:
- a vállalkozó igazolvány eredeti példánya,
- egyéni vállalkozó azonosító okmánya,
- meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokirati formában (abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el).
d) Természetes személy esetében:
- azonosító okmány,
- meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokirati formában (abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el).
A Szolgáltató a fizetési mód választását csoportos banki díjbeszedés esetén csak akkor fogadja el, ha mellékletként a bank részére szóló megbízás, beszedési megbízás esetén a felhatalmazó levél eredeti példányban a Szolgáltató részére átadásra kerül.
2.3 Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli, személyi, tárgyi és egyéb korlátai
A Szolgáltató a bejelentett igényeket, az Igénylő által tett ajánlatokat nyilvántartásba veszi.
A nyilvántartás tartalmazza:
a) az írásbeli ajánlat Szolgáltatóhoz való érkezésének, a szóbeli ajánlat Szolgáltatóval való közlésének időpontját,
b) az ajánlat Szolgáltató általi elutasítása esetén az elutasítást tartalmazó dokumentum keltét és Igénylő részére való megküldés időpontját, módját,
c) az ajánlat Szolgáltató általi elfogadása esetén az írásbeli előfizetői szerződés Xxxxxxxxx részére való megküldés időpontját és az előfizetői szerződés számát.
Az elektronikus úton (különösen internetes honlapon elérhető szerződéskötési felület, vagy elektronikus levél útján) kötött előfizetői szerződést a Szolgáltató köteles elektronikus úton haladéktalanul, de legfeljebb 48 órán belül visszaigazolni és iktatni.
Ha az Igénylő vagy Előfizető valamely, az ajánlatban vagy az előfizetői szerződésben szereplő személyes adata megváltozik, köteles azt előzetesen, de legkésőbb a változást követő 3 munkanapon belül a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában személyesen vagy meghatalmazott képviselője útján írásban (postai levélben, telefaxon) bejelenteni.
Az adatváltozás bejelentése és annak a Szolgáltató általi tudomásulvétele visszaigazolása esetén az előfizetői szerződés a változott adatokkal van hatályban.
Ha az Igénylő vagy az Előfizető az adatváltozás bejelentését elmulasztja, vagy fenti határidőn túl teszi meg, az Igénylő vagy Előfizető ebből adódó esetleges káráért vagy bármely többletköltségéért a Szolgáltató nem felelős, és a Szolgáltatónak okozott esetleges kárt vagy többletköltséget a Szolgáltató az Igénylővel vagy Előfizetővel szemben jogosult érvényesíteni.
Nem minősül a jelen pont szerinti adatváltozásnak az Igénylő vagy Előfizető személyváltozása, melyre az átírás szabályai az irányadók.
Ha az Előfizető valamely, a szerződésben szereplő és kapcsolattartásra megjelölt adata megváltozik, köteles azt lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb a változást
követő 3 munkanapon belül a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában személyesen vagy meghatalmazott képviselője útján írásban (postai levélben, telefaxon) bejelenteni.
Ha ezt elmulasztja, az Előfizető ebből adódó esetleges káráért vagy bármely többletköltségéért a Szolgáltató nem felelős, és a Szolgáltatónak okozott esetleges kárt vagy többletköltséget a Szolgáltató az Előfizetőtől követelheti.
Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei
Előfizetői szolgáltatások – az ÁSzF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe.
Az Előfizető – eltérő rendelkezés, vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – az ÁSzF 4 sz. mellékletében szereplő bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSzF feltételei szerint módosíthatja választását.
A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő havidíj mentesen igénybe vehető szolgáltatásokat az Előfizető előzetes értesítése mellett módosíthatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.
Egy előfizetői hozzáférési pont létesítésére illetve azon történő szolgáltatásra vonatkozóan előfizetői jogviszony egyidejűleg csak egy Előfizetővel létesíthető.
Az Előfizetők csoportjának (társasház, lakásszövetkezet) igénye esetén sor kerülhet csoportos szerződéskötésre is, mely során a csoportot illetik az Előfizető jogai és terhelik az Előfizető kötelezettségei.
A csoportos szerződéskötésre a lakásszövetkezet esetén közgyűlési határozat alapján, társasház esetén a valamennyi tulajdonos által a társasházi közös képviselő részére adott meghatalmazás útján kerül sor. Az együttes kötelezettség miatt a csoport bármely tagja általi szerződésszegés a csoporttal kötött szerződés megszegését jelenti és a jogkövetkezmények is a csoportra vonatkozóan állnak be azzal, hogy a Szolgáltatót a csoport tagjai közül csak azokkal szemben jogosult a szerződéskötés megtagadására a jövőben, akik a szerződésszegő magatartást tanúsították.
A Szolgáltatót az előfizetői szerződés megkötése körében szerződéskötési kötelezettség nem terheli.
A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy az előfizetői szerződés megkötését indokolási kötelezettség nélkül megtagadja különös tekintettel, de nem kizárólagosan, ha
a) az Előfizetőnek műsorterjesztési, vagy egyéb, a Szolgáltató által biztosított szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása áll fenn a Szolgáltatóval szemben, vagy
b) Az Előfizető számlatartozása miatt egyéb távközlési Szolgáltató a szerződését korlátozta (a szolgáltatás igénybe vételi lehetőségét részben vagy egészében korlátozta), felmondta, ellene hatósági eljárást kezdeményezett/folytat,
c) Xxxxxxxxx más Szolgáltatót megtévesztett, és ezzel annak kárt okozott,
d) az Előfizető korábbi előfizetői szerződésének megszűnésére 1 éven belül az Előfizető érdekkörében felmerült okból eredő felmondás miatt került sor, vagy,
e) a hozzáférési pont létesítésének műszaki vagy gazdasági korlátai vannak,
f) az igénylő – személyazonosító okmányának adatai szerint – 18. életévét még nem töltötte be és emiatt az Mttv.-nek a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó szabályainak megtarthatósága nem biztosított.
Az Előfizető szolgáltatás nyújtásának megkezdésére megjelölt határidőn belül – a távollévők között szóban megkötött szerződés kivételével – nem jogosult elállni. Az Előfizető jogszerűtlen elállása esetén az Előfizető hátrányos jogkövetkezményként köteles a Szolgáltatónak az 4. sz. mellékletben megjelölt elállási díjat, megfizetni.
Az Előfizető jogszerűtlen elállása esetén a felek kötelesek egymással elszámolni, a Szolgáltató köteles az adott szerződés alapján befizetett díjakat – az elállási díjjal, csökkentett összegben – legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríteni az Előfizető számára, az Előfizető pedig legkésőbb 3 munkanapon belül köteles a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadni.
A szolgáltatás igénybevételének korlátai
A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele, hogy a Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pontot képező SIM kártyát az Előfizető részére átadja, jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés az ÁSzF-ben megjelölt kivételekkel. A szolgáltatás igénybevételének további feltétele a 4.4 pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés, melynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést.
A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.
A jelen ÁSzF tárgyát képező szolgáltatás időben nem korlátozott, a Szolgáltató a szolgáltatást a nap 24 órájában az év minden napján folyamatosan biztosítja.
A szolgáltatás földrajzi korlátokkal rendelkezhet. A Szolgáltatás hálózat hiányában nem elérhető. A Szolgáltatás lefedettségi/besugárzási területe a Szolgáltató honlapján tekinthető meg. Egyedi előfizetői szerződés megkötésével az Előfizető tudomásul veszi, hogy a lefedettségi adatok tájékoztató jellegűek, attól helyenként olyan eltérések lehetnek (a mobil rádiótelefon-szolgáltatás sajátosságai – különös tekintettel az épületek hatására és az épületen belüli üzemelésre –, a térképek léptéke miatt stb.), amelyek nem a mobil rádiótelefon szolgáltatás minőségének következményei, és amelyekért a Szolgáltató felelősséget nem vállalhat.
Minden Előfizető csak a rá vonatkozóan a Szolgáltatónál nyilvántartott előfizetői hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe az általa előfizetett szolgáltatásokat.
A szolgáltatásnyújtás feltétele, hogy amennyiben az Előfizető harmadik személyt jelöl meg, aki a Szolgáltatás díjainak megfizetését helyette vállalja („Költségviselő”), akkor a Szolgáltató az esedékes számlákat az Előfizetői Szerződésben meghatározott Költségviselő nevére és címére állítja ki és Költségviselő írásban nyilatkozzon arról, hogy a Szolgáltatás díjainak megfizetését magára vállalja.
Az Előfizetőt a jelen ÁSzF alapján terhelő kötelezettségek értelemszerűen vonatkoznak a Költségviselőre is a Szolgáltatás díja átvállalásának időtartama alatt, de további szolgáltatásokat csak az Előfizető írásbeli hozzájárulásának Szolgáltató felé történő bemutatásával együtt igényelhet.
A Költségviselő az Előfizetői Szolgáltatások lemondására vagy az előfizetői szerződés felmondására nem jogosult.
Előfizető tudomásul veszi, hogy Szolgáltató megtagadhatja azt, hogy az Előfizető helyett a Költségviselő fizesse a szolgáltatás díját. Ez esetben Szolgáltató az Előfizető nevére állítja ki a számlát.
A Költségviselő és az Előfizető kötelesek a Szolgáltatást érintő minden lényeges információról egymást haladéktalanul értesíteni. Az értesítés elmulasztása és ennek következtében az ilyen lényeges információról való tudomás hiánya nem mentesíti sem az Előfizetőt, sem a Költségviselőt a kötelezettségeik megszegéséhez főzött jogkövetkezmények alól.
Amennyiben a Költségviselő a fizetési kötelezettségének az esedékességtől számított 15 napon belül nem tesz eleget, a Szolgáltató a díjakat az Előfizetőtől is követelheti, az Előfizető a díjak kiegyenlítéséért készfizető kezesként felel. A Szolgáltató az Előfizető kérésére, illetve ha a Költségviselő a számlák megfizetésére vonatkozó kötelezettségvállalását írásban visszavonja, az ezt követő számlákat az Előfizető nevére és címére állítja ki.
2.4 Az előfizetői hozzáférési pont létesítésére, vagy hálózati végponthoz, hálózathoz történő csatlakozására és a szolgáltatás megkezdésére vállalt határidő
Az előfizetői szerződés alapján az előfizetői hozzáférést nyújtó Szolgáltató - a 2.1.1.4 b) legfeljebb az előfizetői szerződés megkötésétől számított 15 napon belül, vagy a Felek előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti előfizetői szerződésben megjelölt későbbi időpontban, de legfeljebb az előfizetői szerződés megkötésétől számított 90 napon belül köteles a szolgáltatás nyújtását megkezdeni.
Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése a 2.4.1 szerinti időpontban az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges, a Felek megállapodhatnak a szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, mely nem lehet későbbi, mint az előfizetői szerződés megkötésétől számított 90 nap.
A Szolgáltató jogosult az előfizetői hozzáférési pont aktiválásáért a 4. sz. melléklet szerinti egyszeri díjat (bekapcsolási díj) felszámítani.
Ha a szolgáltatás-hozzáférési pont aktiválása megtörtént, az Előfizető a továbbiakban a befizetett egyszeri díj visszatérítésére semmilyen jogcímen nem tarthat igényt.
A 2.4.1 pontban meghatározott, illetve a Szolgáltató által a 2.1.1.4 b) pontja szerint vállalt határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni a 7.4 pont szerinti összegben.
A bekapcsolási díj egy darab hozzáférési pont (SIM kártya) - hálózatba történő bekapcsolását
– tartalmazza az ÁSzF 4. sz. mellékletben foglaltak szerint.
A Szolgáltató jogosult az érvényes jogszabályok figyelembe vételével az Igénylők vagy Előfizetők személye egyes csoportjai számára az értékesítést elősegítő ideiglenes akciókat meghirdetni, melynek keretében jogosult a belépés és ezzel összefüggésben az előfizetés feltételeit oly módon átmenetileg meghatározni, amely az Igénylők számára összességében jelen ÁSzF-ben foglalt feltételeknél kedvezőbb feltételeket tartalmaz. A mindenkori aktuális meghirdetett akciós feltételeket a 7 sz. melléklet tartalmazza.
Nem minősül a Szolgáltató vonatkozásában késedelmes teljesítésnek az előfizetői szerződés megkötésétől számított 15 napon túli, vagy az Előfizető által az előfizetői szerződésben megjelölt későbbi időponton túli előfizetői hozzáférési pont létesítés vagy szolgáltatás megkezdés, ha
a) a Felek későbbi időpontban állapodtak meg, vagy
b) a szolgáltatás nyújtásának megkezdésének időpontjában az Előfizető érdekkörében felmerülő ok miatt nem tudja a Szolgáltató a szolgáltatást nyújtását megkezdeni
2.5 A mobil internet-hozzáférés, mobil rádiótelefon, műholdas, valamint földfelszíni digitális műsorterjesztési szolgáltatást nyújtó szolgáltatók esetén a 2/2015. (III. 30.) NMHH rendelet
8. § (2) bekezdésében meghatározott felmondás feltételei
Jelen ÁSzF kizárólagosan csak a mobil rádiótelefon szolgáltatás és ehhez kapcsolódó mobil internet- hozzáférés szolgáltatások esetén értelmezett.
14 napon belül az előfizetői szerződést - a 2.5.2 bekezdésben meghatározott jogkövetkezményekkel - azonnali hatállyal felmondhatja, ha az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt igénybevételi helyen (cím, annak hiányában helyrajzi szám) a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak, vagy a szolgáltatás nem vehető igénybe.
A 2.5.1 pontban foglalt felmondás esetén a Szolgáltató csak a szerződéskötéstől a felmondásig eltelt időre járó arányos havidíjat, valamint forgalomarányos díjat tartalmazó szolgáltatás esetében az Előfizető által ténylegesen felhasznált forgalom díját, vagy a szolgáltatással igénybe vett eseti díjas egyéb szolgáltatások ellenértékét követelheti. A Szolgáltató egyéb költséget, így különösen felmondási vagy adminisztrációs díjat nem számíthat fel.
Az előfizetői szolgáltatás tartalma
3.1 A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás leírása
Szolgáltatás
A Szolgáltató által Előfizetők részére saját márkanév alatt nyújtott olyan elektronikus hírközlési szolgáltatás, ahol a mobil rádiótelefon és mobil internet szolgáltatás mobil hálózatának (lefedettség) elérhetőségét a xxx.xxxx.xx oldalon elhelyezett lefedettségi térkép mutatja.
A Mobil rádiótelefon szolgáltatás olyan nyilvánosan elérhető telefonszolgáltatás, amelynek során a szolgáltatás nagy térben mozgó bármely Előfizetője – mobil rádiótelefon hálózat hálózati végpontján csatlakoztatott – nem helyhez kötött berendezésről indított hívással kommunikálhat egy másik hálózati végponttal, amelynek elérése 3/2011. (IX. 26.) NMHH rendeletben (ANFT) meghatározott választási eljárás útján lehetséges. E szolgáltatás beszédátvitelre, valamint az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokra és egyéb szolgáltatásokra (pl.: adatátviteli szolgáltatások, rövid szöveges üzenetküldés, GPRS alapú szolgáltatások) szolgál.
Statisztikai besorolása: 64.20.13 Mobiltelefon szolgáltatás
64.20.18 Internet hozzáférés, ellátás szolgáltatás
64.20.16 Adathálózati szolgáltatás
Mobil rádiótelefon szolgáltatást az Előfizetők 4 sz. mellékletben meghatározott díjakkal előfizetés keretében vehetik igénybe.
A Szolgáltató mindenkor érvényes Díjszabásában (jelen ÁSzF 4 sz. melléklet) rögzített és közzétett külön feltételek mellett az Előfizető igénybe veheti a roamingszolgáltatást, melynek keretén belül lehetősége nyílik a külföldi rádiótelefon-szolgáltatók hálózatának igénybevételére is.
A Szolgáltató az előfizetéseken alapesetben roamingkorlátozást alkalmaz.
A korlátozást a Szolgáltató az Előfizető kifejezett kérésére megszünteti, illetve a megszüntetett korlátozást – szintén az Előfizető kifejezett kérésére - visszaállítja.
A korlátozás feloldását az Előfizető kizárólag az Ügyfélszolgálaton írásban, a korlátozás visszaállítását az Ügyfélszolgálat munkaidejében telefonon is kérheti. A szolgáltatás korlátozásának feloldását a Szolgáltató előleg megfizetéséhez kötheti.
Az aktuális GPRS/EDGE/UMTS (3G)/HSDPA lefedettségi térképet a Szolgáltató a honlapján (xxx.xxxx.xx) teszi elérhetővé. A mobilinternet szolgáltatás névleges sebessége a végberendezés által a terjedési viszonyok alapján kiválasztott technológiától függ.
Egyéb kiegészítő és kényelmi szolgáltatások
A Szolgáltató az Előfizetők számára a mobil rádiótelefon és az internet szolgáltatáshoz kapcsolódó, elektronikus hírközlési szolgáltatásnak nem minősülő egyéb szolgáltatásokat is nyújt. A hírközlési szolgáltatásnak nem minősülő egyéb szolgáltatásokra a Szolgáltató honlapján megtalálható Egyéb Szolgáltatások Szerződési Feltételei valamint a felek közötti megállapodások vonatkoznak.
Hívástiltás
Hívószám kijelzés és kijelzés tiltása
Az Előfizető a Szolgáltató ügyfélszolgálatán kérheti hívószámának kijelzését vagy hívószáma kijelzésének tiltását a hívott készülékén. A Szolgáltató a 4/2012. (I.24.) NMHH rendelet 9. § (1) bekezdése szerint biztosítja a mobil rádiótelefon-szolgáltatások beszédcélú alkalmazásakor:
a) a hívó felhasználónak, hogy hívásonként letilthassa az azonosítója kijelzését a hívott készüléken;
b) a hívó Előfizetőnek, hogy előfizetői hozzáférési pontonként letilthassa az azonosítója kijelzését a hívott készüléken;
c) a hívó felhasználónak, hogy hívásonként – a b.) pontban meghatározott letiltás ellenére – lehetővé tegye azonosítója kijelzését a hívott készüléken;
d) a hívott Xxxxxxxxxxxx, hogy készülékén a hívó azonosítója ne jelenjen meg;
e) a hívott előfizetőnek, hogy megtagadja azon hívások fogadását, amelyek esetében a hívó az azonosítója kijelzését letiltotta.
A hívó fél hívószáma kijelzésének a 4/2012. (I.24.) NMHH rendelet 9. § (1) bekezdése a.) és b.) alpontjai szerinti letiltása nem alkalmazható a 24/1997. (III.26.) BM rendelet szerinti, az állam működése, a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos létesítmények, a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat hívószámaira, beleértve a „112” egységes európai segélyhívószámra irányuló hívások esetében.
A Hangposta szolgáltatások igénybevételével kezdeményezett hívások esetén a hívószámküldés letiltása technikai okok miatt nem lehetséges.
Ha az Előfizető hívószáma kijelzésének korlátozásával kapcsolatban írásban nem nyilatkozik, azt a Szolgáltató úgy értékeli, hogy Előfizető hozzájárult hívószáma kijelzéséhez. Előfizető a hívószámának kijelzésére, kijelzésének tiltására nyilatkozatot bármikor tehet.
A Szolgáltató a más elektronikus hírközlési szolgáltató hálózatából érkező hívások kijelzését a hívó Előfizető egyéni döntése és a szolgáltatók között megkötött hálózati szerződés alapján végzi.
Az Előfizető hangpostafiókkal rendelkezhet, ahol számára – a hívási helyzettől függően (pl.: kikapcsolt készülék, foglaltság stb. esetén) – hangüzenetet lehet hagyni. A Hangposta működésbe lépése előtt a hívó fél hangjelzést hall, melynek időtartama 1 (egy) másodperc. Ezen időtartam, valamint az ezt követő 5 (öt) másodperc szünet alatt a hívás díjmentesen megszakítható, amennyiben a hívó fél nem kíván üzenetet hagyni.
A Hangposta szolgáltatás havidíjmentes.
A hangposta üzenetek 7 (hét) napig kerülnek tárolásra, ezt követően törlésre kerülnek. A tárolási idő az új és a már lejátszott üzenetekre egyaránt vonatkozik.
A Szolgáltató minden Hangpostával rendelkező Előfizetője részére elérhető a Visszahívás Hangpostából szolgáltatás.
A Visszahívás Hangpostából szolgáltatás igénybevételével az üzenet fogadója az üzenet meghallgatása közben vagy után a Hangpostából való kilépés nélkül, a 0 gomb megnyomásával visszahívhatja azt a telefonszámot, amelyről a hangüzenet érkezett. A visszahívás azoknál az üzeneteknél lehetséges, ahol az üzenethagyó oldaláról a számazonosítás technikai feltételei megvalósulnak, illetve a hívószámkijelzés aktiválva van (azaz az üzenethagyó nem tiltotta le hívószámának kijelzését).
A Visszahívás Hangpostából szolgáltatás ezen feltételek teljesülése esetén, az Előfizető saját készülékéről (Előfizetői (SIM) kártyájáról) vehető igénybe más, a Szolgáltató hálózaton belüli, belföldi vezetékes és mobil számok visszahívására. Nemzetközi hívószám ilyen módon történő visszahívására akkor sincs lehetőség, ha a számazonosítás egyébként megvalósul.
A Visszahívás Hangpostából szolgáltatás igénybevételekor a díjcsomagtól és napszaktól függő percdíj mellett a Hangposta elérés egységes percdíja fizetendő. A díjakról Szolgáltató ÁSzF 4 sz. melléklete ad tájékoztatást.
A Szolgáltató a Visszahívás Hangpostából szolgáltatást a Hanghívással összevonva számlázza ki, mint Hanghívás Szolgáltatást, a két szolgáltatás forgalmi adatai és díjai nem különülnek el, csak a Hívásrészletezőben.
Nemzetközi Barangolás (Roaming) Hangposta
A szolgáltatás segítségével az Előfizető részére külföldi hálózatokon történő roamingolás közben a Szolgáltató saját hálózatának használatával megegyező módon hagyható hangposta üzenet az alábbi esetek mindegyikében:
- A hívott foglalt (pl.: az Előfizető mással beszél),
- A hívott nem válaszol a hívásra (a telefon kicseng, de az Előfizető nem veszi fel),
- A hívott nem elérhető (pl. nincs hálózati lefedettség; az Előfizető nem a készülék kikapcsolásával jelentkezett le a hálózatról, hanem lemerült, stb.),
- Ha a hívott készüléke ki van kapcsolva.
A Nemzetközi Barangolás (Roaming) Hangposta szolgáltatást a Szolgáltató automatikusan aktiválja az Előfizető részére, amennyiben rendelkezik már Hangposta és Nemzetközi Barangolás (Roaming) szolgáltatásokkal.
Az Előfizető meghatározhatja, hogy forgalmi helyzettől (pl. kikapcsolt készülék, foglaltság stb. esetén) bejövő hívása mely másik (mobil vagy vezetékes) belföldi vagy külföldi telefonszámra érkezzen. Az átirányítás költségét az átirányítást kezdeményező fél viseli. Az átirányított hívások számlázása az ÁSzF 4 sz. mellékletében foglaltaknak megfelelően történik. Nemzetközi barangolás (roaming) ideje
alatt a nemzetközi számra történő hívásátirányítás nem elérhető. A szolgáltatás biztosításának nincs havidíja és megrendelés nélkül rendelkezésre áll.
Amennyiben az Előfizető egy fennálló híváskapcsolat közben új hívást kap, akkor hívója nem foglalt jelzést, hanem a telefon kicsöngését hallja, miközben az Előfizetőt akusztikus jel figyelmezteti az újabb bejövő hívásra. A hívásvárakoztatás szolgáltatás biztosításának nincs havi díja, és megrendelés nélkül rendelkezésre áll.
Az Előfizető egy fennálló híváskapcsolat közben – annak bontása nélkül – új hívást kezdeményezhet, miközben az eredeti hívást „tartásba” helyezheti.
Kettőnél több – a hívóval együtt legfeljebb 6 (hat) – Előfizető vesz részt a hívásban, mindannyian egyidejűleg hallják egymást. A konferenciahívás szolgáltatás biztosításának nincs havi díja, és megrendelés nélkül rendelkezésre áll.
A videotelefon szolgáltatás igénybevétele az alábbi feltételek szerint lehetséges:
- Mobiltelefonról videotelefon-hívással kizárólag csak másik mobiltelefon hívható.
- Videotelefon beszélgetés kizárólag 3G/UMTS ellátottsági területen folytatható, arra alkalmas készülék segítségével.
- Mind a hívó, mind a hívott félnek a SIM kártyáján aktivált videotelefon szolgáltatással kell rendelkeznie.
Ha video hívás közben a hívó vagy a hívott fél kilép a 3G/UMTS szolgáltatási területről, a video hívás megszakad, és hanghívásként sem folytatódik tovább. Az Előfizetőnek video telefonálás közben bármikor lehetősége van arra, hogy a hívást hanghívásként folytassa, illetőleg a kimenő képet letiltsa, erre alkalmas készüléke beállításainak megfelelő változtatásával. A hívás azonban ebben az esetben is video hívásnak minősül, és díjazása is ennek megfelelően történik.
A videotelefon szolgáltatással az alábbi kiegészítő szolgáltatások használhatók:
- Hívástiltás
- Hívásvárakoztatás
- Hívószám kijelzés
- Hívószám kijelzés tiltása
- Hívásátirányítás
A videotelefon hívások átirányítása független a hanghívások átirányításától, de együtt jár az adathívások átirányításával. A videotelefon-hívások esetében kizárólag abban az esetben kerül biztosításra a hívásátirányítás szolgáltatás, ha az átirányítás során egyidejűleg teljesül a jelen pontban leírt összes feltétel.
A videotelefon szolgáltatás biztosításának nincs havi díja, és megrendelés nélkül rendelkezésre áll. A videotelefon szolgáltatás forgalmi díjait a 4. sz. melléklet tartalmazza.
SMS (rövid szöveges üzenet) Szolgáltatás
Az SMS szolgáltatás segítségével az Előfizető rövid (maximum 160 karakteres alfanumerikus) szöveges üzeneteket küldhet mobil rádiótelefon készülékéről vagy más, SMS küldésre alkalmas műszaki berendezéséről SMS fogadására alkalmas mobil rádiótelefon készülékre vagy más, SMS fogadásra alkalmas műszaki berendezéssel rendelkezőknek. Az SMS címzettjei olyan mobil rádiótelefon készülékkel rendelkezők lehetnek, akiknek saját szolgáltatójuk biztosítja az SMS szolgáltatást, és akiknek szolgáltatójával a Szolgáltatónak az SMS szolgáltatásra vonatkozó megállapodása van Nemzetközi barangolás (roaming) szolgáltatás igénybevétele során az SMS szolgáltatás abban az esetben működik, ha a barangolás (roaming) területén működő szolgáltató az SMS szolgáltatást biztosítja.
Az SMS fogadásának lehetősége, mint szolgáltatás az előfizetői szolgáltatás része, a rendszerhez való csatlakozással jön létre. Az egy SMS-ben elküldhető karakterek száma, valamint az SMS elolvasásának módja készülék típusonként különböző.
Az SMS szolgáltatás segítségével a Szolgáltató vállalja, hogy a lehető legrövidebb időn belül megkísérli az elküldött SMS-t kiküldeni a címzettnek. Amennyiben a címzett telefonkészüléke nincs bekapcsolva, vagy szolgáltatási területen kívül tartózkodik, akkor a Szolgáltató SMS küldő központja a kézbesítés
újbóli megkísérlése céljából tárolja az üzenetet. Ez a tárolási idő maximum az első kiküldési kísérlettől számított 15 (tizenöt) nap. A sikeres kézbesítés, illetve a többszöri sikertelen kézbesítés esetén – az első kiküldési kísérlettől számított 15 (tizenöt) nap elteltével – az SMS automatikusan törlődik a rendszerből.
A Szolgáltató az elküldött SMS eljuttatásáért nem vállal felelősséget, ha
- a címzett fél olyan mobil rádiótelefon készülékkel rendelkezik, amelyik nem alkalmas SMS-ek fogadására;
- a címzett SMS-eit vagy hívásait átirányította;
- a címzett nem ismeri a SMS elolvasásának módját;
- a címzett készülékének memóriája megtelt, és ezért a készülék nem képes újabb SMS-ek fogadására;
- a címzett készüléke megkapja az üzenetet, de a címzett nem olvassa azt el, vagy kitörli a készülékéből elolvasás nélkül;
- a címzett nem kapcsolja be a telefonkészülékét a tárolási idő alatt, és annak leteltével az üzenet automatikusan törlődik a Szolgáltató SMS-küldő központjából;
- a címzett SMS fogadását letiltotta;
- a címzett hívószámát a feladó nem a nemzetközi formátumban adta meg, vagy
- az SMS-t egy nem létező címre adták fel;
- a címzett fél nem tartózkodik a Szolgáltató mindenkori lefedettségi területén.
Az SMS küldésekor a küldő Xxxxxxxxx telefonszáma minden esetben megjelenik a címzett Előfizető telefonkészülékén a küldött üzenettel együtt függetlenül attól, hogy a küldő a hívószám kijelzés tiltását kérte. Egyes mobil rádiótelefon készülékek esetében a küldő hívószámát a készülék nem tudja megjeleníteni.
Belföldön az SMS költségeit a küldő Előfizető viseli a küldő Szolgáltatójának mindenkor hatályos ÁSzF 4 sz. mellékletében foglaltak, illetve az Előfizető választott tarifacsomagjának tarifái szerint.
Nemzetközi barangolás (roaming) szolgáltatás igénybevétele esetén az SMS szolgáltatás használatáért az Előfizető a mindenkor hatályos ÁSzF 4 sz. mellékletében foglalt nemzetközi barangolás (roaming) szolgáltatás díjazásában megállapított díjakat köteles megfizetni.
Az Előfizető mind belföldi, mind pedig külföldi használat (nemzetközi barangolás (roaming)) esetében az SMS elküldésekor köteles megfizetni a küldött SMS típusának megfelelő díját, függetlenül a kézbesítés státuszától, így pl. attól, hogy a címzett az üzenetet megkapja-e annak érvényességi idején belül, vagy az üzenet a címzett elérhetetlensége miatt az érvényességi időn belül nem kézbesíthető, illetve függetlenül a készülék kijelzőjén megjelenő információtól.
A Szolgáltató az SMS szolgáltatást kizárólag a Szolgáltató SMS üzenetküldő központja segítségével biztosítja az Előfizető számára. Egyéb SMS központok használata az Előfizető számára tilos, rendeltetésellenes szolgáltatás-használatnak minősül, mely esetre a Szolgáltató szankció(ka)t alkalmaz. A Szolgáltató az egyéb SMS központokon keresztül indított SMS-ek kézbesítéséért nem vállal felelősséget.
Az MMS Szolgáltatás segítségével, a Szolgáltató Előfizetői számára lehetővé teszi, hogy az arra alkalmas mobil rádiótelefon készülék vagy más arra alkalmas műszaki berendezés megfelelő használatával képet, videót (mozgóképet), alkalmazást, hangot és írott szöveget egyaránt tartalmazó üzeneteket küldhessenek és fogadhassanak.
Az MMS szolgáltatás az előfizetői szolgáltatás része a rendszerhez való csatlakozással.
Az MMS üzenet küldése és fogadása (letöltés, elolvasás) készüléktípusonként különbözhet. A küldhető és fogadható MMS üzenetek maximális méretét és típusát a mobil rádiótelefon készülék vagy más műszaki berendezés erre vonatkozó műszaki paramétere tovább korlátozhatja, típusa (kép, videó (mozgókép), alkalmazás, hang, szöveg) függhet még a mobil rádiótelefon készülék vagy más műszaki berendezés erre vonatkozó műszaki paramétereitől.
Mobil rádiótelefon hálózathoz tartozó hívószámra küldött MMS üzenet esetén, amennyiben a fogadó félnél aktív az MMS szolgáltatás, készüléke alkalmas MMS üzenetek fogadására és a Szolgáltató hálózatában tartózkodik, az MMS üzenetet a készülék automatikusan letölti. A Szolgáltató vállalja, hogy a lehető legrövidebb időn belül megkísérli az érkezett MMS üzenet kézbesítését.
Abban az esetben, ha az Előfizető készüléke nem alkalmas MMS üzenet fogadására, a Szolgáltató a címzettnek Xxxxx Szöveges Üzenetben (SMS-ben) megküldi az MMS üzenet Interneten történő egyszeri eléréséhez szükséges információt. A Szolgáltató vállalja, hogy a lehető legrövidebb időn belül megkísérli az érkezett MMSről szóló értesítő SMS-t a címzettnek kiküldeni a 3.1.2.10 pontban (Rövid Szöveges Üzenet Szolgáltatás) leírásánál vállalt feltételek mellett.
A mobil rádiótelefon hálózathoz tartozó hívószámra küldött MMS üzeneteket a Szolgáltató maximálisan 15 napig tárolja, amennyiben a címzett Xxxxxxxxx nem fogadta, illetve a feladó más beállítással nem rendelkezett.
A Szolgáltató az elküldött MMS eljuttatásáért nem vállal felelősséget amennyiben:
- a címzett fél olyan mobil rádiótelefon készülékkel vagy egyéb műszaki berendezéssel rendelkezik, amelyik nem alkalmas MMS üzenetek fogadására, vagy
- a címzett félnél nem aktív az MMS Szolgáltatás;
- a címzett nem ismeri az MMS üzenet fogadás (letöltés, elolvasás) módját;
- a címzett mobil rádiótelefon készülékének vagy egyéb műszaki berendezésének memóriája megtelt, és ezért a készülék vagy berendezés nem képes újabb MMS üzenet fogadására;
- a címzett mobil rádiótelefon készüléke vagy műszaki berendezése megkapja az MMS üzenet érkezéséről értesítő SMS-t, de a címzett készüléke az MMS üzenetet nem tölti le, vagy az Előfizető bármelyik üzenetet nem olvassa el, vagy olvasás nélkül törli;
- a címzett nem kapcsolja be mobil rádiótelefon készülékét vagy egyéb műszaki berendezését a tárolási idő alatt, vagy Szolgáltatási területen kívül tartózkodik és annak elteltével az üzenet automatikusan törlődik a Szolgáltató MMS központjából;
- a címzett Előfizető SMS Szolgáltatásra vonatkozó bejövő hívásletiltással rendelkezik, tehát nem kapja meg az MMS üzenet érkezéséről értesítő SMS-t, és emiatt a címzett az MMS üzenetet nem tölti le a tárolási időn belül;
- a címzett hívószámát a feladó nem a megfelelő formátumban adta meg;
- az MMS üzenetet nem létező hívószámra adták fel;
- a címzett fél nem tartózkodik a Szolgáltató mindenkori lefedettségi területén;
- az üzenet megérkezését bármely más, a küldő vagy a fogadó Előfizető érdekkörében felmerülő ok akadályozta meg.
MMS üzenet küldésekor a feladó Előfizető hívószáma minden esetben megjelenik a címzett mobil rádiótelefon készülékén vagy bármilyen, MMS fogadására alkalmas műszaki berendezésén a küldött üzenettel együtt, függetlenül a jelen ÁSzF 3.1.2.2 pontjában foglaltaktól.
A Szolgáltatót nem terheli semmilyen felelősség a továbbított MMS üzenetek tartalmáért, annak az Előfizető vagy harmadik személy általi esetleges megváltoztatásáért, módosításáért. A Szolgáltató felelőssége csak saját tevékenységére terjed ki.
MMS Roaming
Az MMS Barangolás (Roaming) szolgáltatása az érvényes Nemzetközi Barangolás (Roaming) szolgáltatással rendelkező ügyfelei számára lehetővé teszi, hogy meglévő MMS szolgáltatásukat ne csak Magyarországon, hanem külföldön is igénybe tudják venni, azokban a hálózatokban, ahol a GPRS Barangolás (Roaming) szolgáltatás is működik.
Az MMS szolgáltatás használata a külföldi partnerhálózatokból teljesen megegyezik a Szolgáltató hálózatában megszokott működéssel, és a barangoló ügyfelek részéről nem kíván semminemű változtatást a telefon szokásos használatához képest.
A Szolgáltató fenntartja a jogát, hogy szüneteltesse, korlátozza vagy megszüntesse az MMS szolgáltatás nyújtását a Szolgáltató ÁSzF 5 és 12 pontokban írtak szerint.
Az MMS Szolgáltatás díjait a Szolgáltató hatályos ÁSzF 4 sz. melléklete tartalmazza.
Nemzetközi MMS
MMS minden külföldi hálózatba küldhető, de az üzenet csak akkor kézbesíthető a fogadó készülékére, ha a fogadó félnél aktív az MMS szolgáltatás, készüléke alkalmas MMS üzenetek fogadására, valamint meghatározott külföldi hálózathoz tartózkodik, melyek részletes listája megtalálható a xxx.xxxx.xx oldalon, illetve a Szolgáltató ÁSzF 4 sz. mellékletében.
Más esetben a fogadó fél szolgáltatója a címzettnek SMSben megküldi az MMS üzenet Interneten történő egyszeri eléréséhez szükséges információt. Az üzenetek a szerveren a fogadó fél szolgáltatója által biztosított ideig tárolódnak, majd véglegesen törlődnek.
A Hívásértesítő szolgáltatás segítségével a Szolgáltató lehetővé teszi, hogy az Előfizető a nem fogadott hívásairól SMS-ben értesítést adjon olyan esetben, amikor az Előfizető mobil rádiótelefon készüléke a híváskísérlet időpontjában nem elérhető (például ki volt kapcsolva, vagy a készülék a hálózati lefedettség területén kívül volt).
A Szolgáltató csak olyan esetben küld értesítő SMS-t, ha a hívó fél hozzájárult hívószámának kijelzéséhez.
Az értesítő SMS tartalmazza a hívás időpontját, illetve többszöri hívás esetén az utolsó próbálkozás időpontját és azt, hogy hányszor próbálkozott a hívó. A hívó fél száma az Előfizető SMS küldőjében jelenik meg.
A Szolgáltató abban az esetben küld értesítést, ha a hívás az értesítő SMS kézbesíthetőségétől visszamenőleg számított 48 órán belül érkezett. A Szolgáltató maximum 20 különböző hívószámot tartalmazó értesítést küld. Abban az esetben, ha 48 órán belül több mint 20 különböző olyan híváskísérlet volt, amelynél a hívó hozzájárult a hívószámának kijelzéséhez, akkor a Szolgáltató a 20 legutolsó, különböző hívótól érkezett hívásokról küld értesítéseket.
Foglaltság esetén a Szolgáltató nem küld SMS értesítést.
A Szolgáltató a Hangposta használók részére a felsorolt feltételek figyelembevételével csak olyan esetben küld értesítést, ha a hívó nem hagy üzenetet, tehát a hívó a sípszó előtt bontja a hívást.
A hívásértesítő szolgáltatás havidíj mentes és külön megrendelés nélkül rendelkezésre áll.
Nemzetközi Barangolás (Roaming)
A Szolgáltató a Nemzetközi Barangolás (Roaming) szolgáltatás során az Előfizető az Előfizetői (SIM) kártyáját Roaming helyzetben, díjazás ellenében használhatja, amennyiben készüléke alkalmas az adott hálózathoz történő csatlakozásra.
A roaming szolgáltatás során az aktuálisan elérhető országok illetve hálózatok listáját és díjait a Szolgáltató honlapja, valamint ÁSzF 4 sz. melléklete tartalmazza.
Előfizető a roaming partnerhálózatokon a következő szolgáltatásokat veheti igénybe:
- hanghívás szolgáltatások (hívásindítás és fogadás, hangposta, hívásátirányítás)
- SMS szolgáltatás (SMS küldés és fogadás)
- adatroaming szolgáltatások (GPRS, EDGE, 3G, HSDPA, pl.: internet elérés)
- Videotelefonálás (indítás és fogadás)
- MMS küldés és fogadás
Az egyes funkciók elérhetősége országonként és hálózatonként változhat, az ezekre vonatkozó információkat a Szolgáltató folyamatosan a honlapján teszi közzé (xxx.xxxx.xx).
Az első zóna kínálja az Európai Unió szabályozása alapján kialakított Eurotarifát (Európai Parlament és Tanács 717/2007EK rendelete alapján).
A Roaming tarifacsomag díjait az ÁSzF 4 sz. melléklete tartalmazza.
Nemzetközi roaming során a fogadott hívások is díjkötelesek, melynek díját az ÁSzF 4. sz. melléklete tartalmazza.
Csomagkapcsolt Adatátviteli Szolgáltatások – GPRS
A Szolgáltató Csomagkapcsolt Adatátviteli Szolgáltatással biztosítja az Előfizető számára – az ÁSzF 4 sz. mellékletében meghatározott díj ellenében –, hogy adathálózati szolgáltatásokat vegyen igénybe. Hálózati lefedettség hiányában a szolgáltatás nem elérhető.
Csomagkapcsolt Adatátviteli Szolgáltatásokat a Szolgáltató GPRS/EGPRS és 3G/UMTS technológiával is nyújt:
- A GPRS/EGPRS csomagkapcsolt adatátvitel a GSM rendszer által támogatott hordozó- szolgáltatások körébe tartozik. A Szolgáltató a GPRS/EGPRS hálózatára a vonatkozó ETSI szabványokban meghatározott CS1 (időrésenként 9,6 kbit/s), CS2 (időrésenként 13,4 kbit/s), CS3 (15,6 kbit/s) és CS4 (21,4 kbit/s) csatornakódolásokat támogatja.
- A 3G/UMTS technológiát a 3GPP által készített UMTS szabvány újabb kiadása írja le. A használt technológia lényege, hogy a QPSK (illetve a még fejlettebb QAM) moduláció, a fejlett hibajavítás (H-ARQ), valamint a jobb hozzáférési technológia (CDMA) révén már szélessávú adatátvitelt tesz lehetővé.
A Szolgáltató Csomagkapcsolt Adatátviteli Szolgáltatásait 3G/UMTS és/vagy GPRS/EGPRS technológiát kezelni képes készülék, illetve ilyen készülék és számítógép segítségével lehet igénybe venni, amennyiben azok megfelelően be vannak állítva, az egyes szolgáltatások leírásánál meghatározott feltételek mellett és módon.
A Szolgáltató felhívja az Előfizetők figyelmét arra, hogy az általa forgalmazott készülékek közül csak bizonyos típusú készülékek alkalmasak a Csomagkapcsolt Adatátviteli Szolgáltatások igénybevételére. Az Előfizető által használni kívánt rendszer teljes összeállítását és beüzemelését nem a Szolgáltató végzi.
A Csomagkapcsolt Adatátviteli Szolgáltatás minőségében a rádióhullámok terjedési tulajdonságai miatt, valamint a hálózat pillanatnyi terheltségétől függően időben és térben változás állhat be. Ez jelentheti az adatátviteli sebesség átmeneti csökkenését.
A fentiekre való tekintettel az adatátvitel sebességéért és az átvitt adatok esetleges hibáiért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
Az adatforgalom a küldött és a fogadott adatmennyiség együttes összegét jelenti. A szolgáltatás díjazását az ÁSzF 4 sz. melléklete szabályozza.
A GPRS/EGPRS szolgáltatást igénybe vevő Előfizetőre vonatkozik az ÁSzF 6 sz. mellékletében foglalt Etikai Kódex, adatbiztonság című rész.
A Szolgáltató jogosult az Előfizetővel a jogszabály, illetve Harmadik Felek (továbbiakban: Kereskedő(k) által értékesített termékeket, ideértve mind a fogyasztási cikkeket, mind a szolgáltatásokat (változatlan formában), továbbszámlázni és továbbértékesíteni, valamint az ellenértéket az Előfizetővel szemben – az Előfizető elektronikus hírközlési számlájában vagy az előre fizetett követelése terhére – érvényesíteni.
A Mobilvásárlás Szolgáltatást a Szolgáltató szolgáltatásonként eltérő, az adott szolgáltatáshoz rendelt hívószámon keresztül nyújtja.
A termékek megvásárlása során a Szolgáltató a hírközlési szolgáltatás keretében felszámítja a Mobilvásárlás Szolgáltatás során küldött SMS-ek díját az Előfizető tarifacsomagjának megfelelő, hálózaton belüli normál díjas SMS díjazása szerint.
A Mobilvásárlás Szolgáltatás igénybevétele során az Előfizető tudomásul veszi, hogy köteles megfizetni a termék vételárát, a termék megvásárlásához küldött SMS-ek díját és a tranzakciós vagy kényelmi díjat, amennyiben ez külön felszámolásra kerül.
A termékek vételárát minden esetben a Kereskedők határozzák meg, azt saját honlapjukon hozzák nyilvánosságra.
A tranzakciós vagy kényelmi díjak a Szolgáltató hatályos ÁSzF 4 sz. mellékletében kerülnek meghatározásra.
Szolgáltató felhívja Xxxxxxxxxx figyelmét, hogy a Mobilvásárlás Szolgáltatás mind az Előfizető, mind a saját védelmének érdekében a szolgáltatást vásárlási limitek biztosításával nyújtja, mely limiteket a Szolgáltató saját belátása szerint határoz meg és a szolgáltatás elérhetőségét előleg ellenében biztosíthatja.
A megvásárolt termékek ára, a kényelmi és vagy vásárlási tranzakciós díjak a havi számlában kerülnek terhelésre.
Az Előfizető tudomásul veszi, hogy a Mobilvásárlás Szolgáltatás igénybevétele során az Előfizető személyes adata, hívószáma és az az információ, hogy az Előfizető rendelkezik-e az adott tranzakció végrehajtásához elegendő egyenleggel, kizárólag a szolgáltatás nyújtásának céljából az MPP Magyarország Informatikai Zrt. (székhelye: 2040 Budaörs, Távíró köz 5. cégjegyzékszám: 13-10- 040788) részére átadásra kerül. Emellett azonos céllal, azonos adatok átadásra kerülnek azon Kereskedőnek, aki a terméket értékesíti. Előfizető a szolgáltatás igénybevétele során a Szolgáltatás keretében kezdeményezett első tranzakcióval hozzájárul ahhoz, hogy adatai fent leírtak szerint átadásra kerüljenek.
Amennyiben a Mobilvásárlás Szolgáltatás igénybevétele során a megrendelni/vásárolni kívánt terméket/szolgáltatást a Szolgáltatótól és Előfizetőtől elkülönülő Kereskedő biztosítja, a termék/szolgáltatás árát, minőségét, illetve a vásárlás egyéb körülményeit illető reklamációkat a Szolgáltató ügyfélszolgálata nem kezeli. A Szolgáltatóhoz a Mobilvásárlás Szolgáltatással kapcsolatosan kizárólag a Szolgáltató saját érdekkörében felmerült okokra vonatkozó panaszok ügyében fordulhatnak az Előfizetők.
Az Emelt díjas szolgáltatások lehetővé teszik a Szolgáltató Xxxxxxxxxx számára, hogy különböző módon (SMS küldéssel, SMS fogadással vagy híváskezdeményezéssel) harmadik felek által nyújtott tartalom- vagy egyéb jellegű szolgáltatásait (továbbiakban tartalomszolgáltatás) igénybe vegyék.
A tartalomszolgáltatás lehet:
- emelt díjas díjkorlátmentes (SHS=90, 164de, 165def) szolgáltatás, amellyel nem érhető el felnőtt tartalom,
- emelt díjas díjkorlátos (SHS=91 illetve 160de, 161def) szolgáltatás, amellyel nem érhető el felnőtt tartalom, valamint a szolgáltatás igénybevételének díja nem haladja meg a hatóság internetes honlapján közzétett díja
- vagy emelt díjas felnőtt tartalmat nyújtó szolgáltatás (SHS=90, 168de, 169def), amely tartalom, alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme az erőszak, illetve a szexualitás közvetlen, naturális ábrázolása.
A Szolgáltató minden Előfizetőnél alapesetben tiltja az Emelt díjas szolgáltatás elérést. Kiskorúak védelme érdekében minden kiskorú Előfizetőjénél díjmentesen alapértelmezett felnőtt tartalomtiltást alkalmaz, mely korlátozás kiskorú Előfizető esetében még törvényes képviselőjének kérésére sem oldható fel.
Küldött emelt díjas SMS szolgáltatás
A Szolgáltató a Küldött emelt díjas SMS szolgáltatást alapbeállításként valamennyi Előfizető számára tiltja.
Ezen emelt díjas szolgáltatás letiltásának feloldása kérhető a Szolgáltató ügyfélszolgálatán. A tiltás feloldását a Szolgáltató biztosíték megfizetéséhez kötheti. A tiltás feloldás csak valamennyi emelt díjas szolgáltatásra együttesen kérhető (tehát valamennyi emelt díjas szolgáltatási típus letiltása feloldásra kerül). Az Előfizető a feloldást követően a Küldött emelt díjas SMS szolgáltatás és az Emelt díjas hanghívás szolgáltatás újbóli tiltását együttesen kérheti tiltatni a Szolgáltató ügyfélszolgálatán.
Fogadott emelt díjas SMS szolgáltatás
Az Előfizető számára lehetővé teszi, hogy SMS küldéssel a harmadik felek által nyújtott emelt díjas díjkorlátmentes vagy emelt díjas díjkorlátos szolgáltatására regisztráljon. A regisztrációs SMS az Előfizető saját tarifacsomagja szerint díjazott. Ezen SMS után a tartalomszolgáltató belföldön díjmentes válasz SMS-ben tájékoztatja az Előfizetőt a tartalomszolgáltatás emelt díjáról, az általa adott időszakon belül küldött SMS várható mennyiségéről vagy gyakoriságáról, a lemondás módjáról, valamint a szolgáltatással kapcsolatban kérhető további információ elérhetőségéről. Az Xxxxxxxxx a tájékoztató SMS kézhezvételét követő 3 percen belül le tudja mondani a tartalomszolgáltatást a STOP szó SMS- ben történő visszaküldésével.
Lemondás hiányában minden, a regisztrációs számról fogadott SMS után automatikusan számlázódik a szolgáltatás emelt díja. Amennyiben az Előfizető a továbbiakban nem kívánja igénybe venni a tartalomszolgáltatást, akkor azt kifejezetten le kell mondania.
A lemondás menete: a STOP szó SMS-ben történő elküldésével az adott regisztrációs emelt díjas számra.
A Fogadott emelt díjas SMS szolgáltatáshoz való hozzáférés alapbeállításként nem elérhető (letiltott) az Előfizetők számára. Az Előfizetők- kérhetik a szolgáltatás aktiválását. A szolgáltatás aktiválását a szolgáltató biztosíték megfizetéséhez kötheti. A szolgáltatás aktiválását követően tudják a fentiek szerint igénybe venni az Előfizetők a Fogadott emelt díjas SMS szolgáltatást.
Emelt díjas hanghívás szolgáltatás
Hívások esetén az indított hívásért fizet az Előfizető, melynek díja lehet esemény alapú (hívásonkénti) vagy perc alapú. Az egyes díjkategóriákat az ÁSzF 4 sz. melléklete tartalmazza.
A Szolgáltató az emelt díjas hangszolgáltatást valamennyi Előfizető számára tiltja. A szolgáltatás aktiválását a szolgáltató biztosíték megfizetéséhez kötheti.
Emelt díjas szolgáltatások tiltása, aktiválása
A Szolgáltató az emelt díjas szolgáltatástípus elérését nem teszi hozzáférhetővé. Amennyiben az Előfizető a szolgáltatás aktiválását kéri, a Szolgáltató a szolgáltatás elérését kötheti biztosíték megfizetéséhez.
Adománygyűjtés
Az Adománygyűjtés szolgáltatás lehetővé teszi a Szolgáltató Előfizetői számára, hogy természeti katasztrófa, egyéb vészhelyzet esetén, nonprofit szervezet(ek) támogatásával a károsultak megsegítésére adományt gyűjtsön.
Az adománygyűjtő számok, a számokhoz tartozó civil szervezetek, illetve díjazásának részletei az ÁSzF 4 sz. mellékletben találhatóak.
A Szolgáltató Előfizetői a kijelölt rövid hívószámok felhívásával, illetve azokra küldött SMS üzenetekkel, alkalmanként egy meghatározott összeget adományoznak az adott rövid hívószámhoz kapcsolódó szervezet számára.
Nemzetközi Barangolás (Roaming) szolgáltatás igénybevétele esetén az adománygyűjtő számokra hanghívást nem lehet kezdeményezni.
Nemzetközi Barangolás (Roaming) szolgáltatás igénybevétele közben az adománygyűjtő számra küldött SMS üzenet esetén a Szolgáltató Előfizetői felé csupán a Nemzetközi Barangolás (Roaming) szolgáltatás díjazásában megállapított díjakat tudja kiszámlázni, az adomány összegét nem, tehát havi
díjas Előfizetőknek nincs lehetőségük Nemzetközi Barangolás közben adományozásra. A kiszámlázott Roaming SMS díja nem képezi részét az adománynak.
Az adóigazolás igényét az Előfizető az általa támogatott adománygyűjtő szervezetnél jogosult jelezni, amely szervezet a hatályos adójogszabályok alapján adóigazolást állít ki. A Szolgáltató adóigazolás kiállítására nem jogosult.
A szolgáltatás igénybe vételi feltételei megegyeznek a 3.1.2.16 pontban tárgyalt emelt díjas szolgáltatás igénybe vételi feltételeivel.
Hívásrészletező
A Szolgáltató az Előfizető erre irányuló megrendelése alapján, az Előfizető részére kiállított számlában az ÁSzF rendelkezéseinek megfelelően a kötelezően feltüntetendő adatoknál részletesebb hívásrészletezőt is köteles kiadni.
A hívásrészletező megrendelése történhet eseti vagy rendszeres jelleggel, határozott időre vagy visszavonásig. A kimutatásban igényelhető legkisebb időegység egy hónap.
A hívásrészletezőnek szolgáltatásonként és szolgáltatónként a következőket kell tartalmaznia:
a) hívott száma,
b) a hívás kezdő időpontja,
c) a hívás időtartama,
d) a hívásegység díja,
e) a hívás díja.
A tételes számlamelléklet (hívásrészletező) nem tartalmazhat a hívott fél egyértelmű azonosítására alkalmas adatot, az alábbi kivétellel:
A Szolgáltató tájékoztatja az Előfizetőt jelen ÁSzF-ben arról, egyben felhívja a figyelmét arra, hogy amennyiben az Előfizető a Szolgáltatótól a fent meghatározottaknál részletesebb adatokat tartalmazó kimutatást kér és a kimutatással együtt az elektronikus hírközlési szolgáltatást igénybe vevő, az Előfizetőn kívüli természetes személy felhasználók személyes adatainak birtokába juthat, úgy az ilyen személyes adatok megismerésére az Előfizető kizárólag akkor jogosult, ha ahhoz az érintett felhasználók tájékoztatásukat követően kifejezetten, írásban hozzájárultak (226/2003. (XII. 13.) Korm. Rendelet 4.§).
A Szolgáltató nem köteles a hozzájárulás beszerzésére, továbbá a Szolgáltató a hozzájárulás meglétét vagy annak tartalmát nem vizsgálja, annak beszerzése az Előfizető feladata és annak hiányáért az Előfizetőt terheli a felelősség. Erről a Szolgáltató az Előfizetőt a kimutatás megrendelésével egyidejűleg tájékoztatja.
A hívásrészletező visszavonásig igényelhető. Az igénybevétel feltétele, hogy az Előfizető a hívásrészletezőt a Szolgáltatótól a szerződéskötéskor vagy azt követően írásban igényelje.
A Szolgáltató a hívásrészletezőt az ÁSzF-ben szabályozottak szerint adja át az Előfizetőnek. A hívásrészletezőt a Szolgáltató az Előfizető megrendelése szerint, elektronikus vagy nyomtatott formában adja ki. Az elektronikus hívásrészletezőt az Előfizető által megadott e-mail címre teljesíti a Szolgáltató.
Ebben az esetben az Internetes SMTP transzfer megkezdésétől (levél elküldésétől) számítva nem vállal felelősséget a Szolgáltató az Előfizetőnek a hívásrészletezésben szereplő személyes adatainak biztonságáért.
Postai úton kézbesített hívásrészletezőt a Szolgáltató az Előfizető által a szerződés megkötésekor megjelölt postázási címre küldi meg.
A hívásrészletező Xxxxxxxxxx részére havonta egy alkalommal díjmentes.
Az Előfizető a hívásrészletező kiállítását utólag, két évre visszamenőleg is igényelheti a Szolgáltatótól, melyet a Szolgáltató az igényléstől számított 15 napon belül köteles rendelkezésre bocsátani. Visszamenőleges igénylés esetén minden, már kiállított számlához egy esetben kérhető hívásrészletező díjmentesen.
Az Előfizetőnek az ugyanazon időszakra vonatkozó ismételt kérelme esetén a második alkalomtól a Szolgáltató az adatok nyomtatott formában történő kiszolgáltatásért oldalanként az ÁSzF 4 sz. mellékletében meghatározott adatkezelési és nyomtatási díjat, elektronikus formában történő kiadás esetén adatkezelési díjat számíthat fel.
Az előfizetői hívószámot a Szolgáltató az alábbi esetekben változtathatja meg:
a) ha az Előfizető kéri;
b) ha a számváltoztatás műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen, és ennek szükségességét a hírközlési hatóság igazolta;
c) ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi.
A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az előfizetői hívószámot megváltoztatni, ha a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak. A Felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívószámot a Szolgáltató választja ki a rendelkezésére álló számtartományból.
Ha a Szolgáltató az Előfizető által kért előfizetői hívószám megváltoztatását műszaki feltételek hiányára hivatkozva megtagadja, köteles az elutasítást részletesen megindokolni.
A Szolgáltató köteles b) - c) pontban meghatározott esetekben az Előfizetőt az előfizetői hívószám megváltozásáról legalább 30 nappal előre értesíteni, valamint az Előfizetőt tájékoztatni a hívószám más előfizetőhöz való rendelésének körülményeiről és az új előfizetői hívószámról történő tájékoztatás feltételeiről.
Az előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető igényelheti, hogy a Szolgáltató a hívószámot ne rendelje más előfizetőhöz.
A Szolgáltató az előfizetői hívószámot 6 hónap után rendeli más előfizetőhöz.
3.2 A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe
A Szolgáltató által nyújtott mobil rádiótelefon és mobil internet szolgáltatás földrajzi elérhetőségéről (kültéri illetve beltéri elérhetőség – lásd 4.4.1 pont) a xxx.xxxx.xx oldalon folyamatosan frissítése kerülő lefedettségi térkép ad tájékoztatást.
3.3 A segélyhívó szolgáltatásokhoz való hozzáférésre, a segélyhívó szolgáltatások használatára, valamint a hívó helyére vonatkozó információhoz való hozzáférésre, és az információk felhasználására vonatkozó leírás
Az alábbiakban megjelölt hívószámokon az Előfizető gyors és egyszerű módon adhat hírt valamilyen válságos helyzetről az erre szolgáló szervezetnek:
- Mentők: 104,
- Tűzoltóság: 105,
- Rendőrség: 107,
- Európai egységes segélyhívó: 112.
A Szolgáltató biztosítja az Előfizetői számára a segélyhívó szolgálatok, valamint segélyszolgálati állomások elérését.
Az egységes segélyhívószám (112), a Rendőrség, a Tűzoltóság, és a Mentők (segélykérő hívások) hívása esetén a hívó fél kapcsolási számának kijelzése nem tiltható le.
Kiegészítő szolgáltatások keretén belül igénybe vehető tartós híváskorlátozás csak a segélykérő hívásokon kívüli minden hívás letiltására vonatkozik.
A hívó Xxxxxxxxx jogosult annak igénylésére, hogy hívásonként letilthassa az azonosítója kijelzését a hívott készüléken, azonban a letiltás nem alkalmazható a 24/1997. (III. 26.) BM-rendelet szerinti - az állam működése, a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos - létesítmények, valamint a segélyhívó szolgálatok (a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat) hívószámaira, beleértve a "112" egységes európai segélyhívószámra irányuló hívások esetén. A segélyhívások megválaszolása céljából a Szolgáltató a hívó fél azonosítása továbbá a helymeghatározási adatok kezelésére vonatkozó hozzájárulásának hiánya vagy visszavonása esetén is rendelkezésre bocsátja a segélyhívó szolgálatok kérésére a hívó fél azonosítására, illetve a helymeghatározásra vonatkozó adatokat.
Az előfizetői szolgáltatás korlátozása esetén a Szolgáltató az Előfizető számára a segélykérő számok (104, 105, 107, 112) hívását lehetővé teszi.
A segélykérő hívások díjmentesek.
3.4 Tájékoztatás arról, hogy a szolgáltatás egyetemes szolgáltatás-e
A jelen ÁSZF szerinti szolgáltatás nem minősül egyetemes szolgáltatásnak.
3.5 A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye
Előfizetői hozzáférési pont (Eht. 188.§ 23. pont) azon hálózati végpont, amelyen keresztül az Előfizető vagy felhasználó egy elektronikus hírközlő végberendezés fizikai és logikai csatlakoztatása révén hálózati funkciókat és a hálózaton nyújtott szolgáltatásokat vehet igénybe.
A szolgáltatás átadási pontja a 3.5.1 pontban jelzett előfizetői (SIM) kártya.
A Mobil rádiótelefon szolgáltatás igénybevételére jogosult Előfizető azonosítására szolgáló aktív eszköz, amely minimálisan tartalmazza az Előfizető azonosító számát, valamint a Mobil rádiótelefon
szolgáltatások igénybevételére szolgáló információkat. Az Előfizetői (SIM) Kártya mindenkor a Szolgáltató tulajdonát képezi, azt követően is, hogy azt a Szolgáltató az Előfizetőnek használatra átadta.
Előfizetői (SIM) Kártya biztosítása
A Szolgáltató az Előfizető azonosítására szolgáló, a Mobil rádiótelefon szolgáltatást megtestesítő
„TARR” márkajelzéssel ellátott Előfizetői (SIM) Kártyát bocsát az Előfizető rendelkezésére, amely csak erre alkalmas mobil rádiótelefon készülékkel használható.
A SIM-kártya Magyarországon csak az irányadó szabványok és jogszabályok szerinti megfelelőségi nyilatkozattal ellátott GSM-rendszerű rádiótelefon-készülékkel/végberendezéssel/mobileszközzel használható. Külföldi használat a helyi szabályoknak és előírásoknak megfelelő készülékkel lehetséges. Ha az Előfizető a részére átadott SIM-kártyán bármilyen beavatkozást végez, és ezzel befolyásolja a szolgáltatás minőségét vagy a Szolgáltatónak a SIM kártya felhasználásával egyéb módon kárt okoz, a Szolgáltató ezt az Előfizetői Szerződés súlyos megszegésének tekinti és jogosult a Szolgáltatást haladéktalanul korlátozni, valamint – amennyiben az Előfizető a Szolgáltató jogkövetkezményekre figyelmeztető írásbeli értesítéstől számított 24 órán belül sem szünteti meg a SIM-kártya rendeltetésellenes használatát – az Egyedi Előfizetői Szerződést a 12.3. pont szerinti határidővel rendkívüli felmondással megszüntetni.
A Mobil Szolgáltatás esetén a SIM-kártya használatának másnak történő időleges átengedése esetén az Előfizetői Szerződésből eredő kötelezettségekért és az időleges átengedésből eredő esetleges kárért – a vétkességre tekintet nélkül – az Előfizető tartozik helytállni.
A Szolgáltató fenntartja a jogot az e pontban meghatározott követelményeknek nem megfelelő, illetve a hibás vagy lopott készülékek hálózatból történő kizárására.
Amennyiben az Előfizetői (SIM) Kártyát az Előfizetőtől jogtalanul eltulajdonítják, azt az eltulajdonítás bejelentését követően az Előfizető kérésére a Szolgáltató a hálózatból haladéktalanul kikapcsolja. A bejelentés történhet a Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán, személyesen a Szolgáltató ügyfélszolgálati pontjain. A SIM kártya kikapcsolásához a 6.3.2 pontban meghatározott adatok szükségesek.
SIM-kártya csere
A Szolgáltató a SIM-kártyát az Előfizetőnek fel nem róható okokból bekövetkezett meghibásodása, használhatatlanná válása esetén vagy amennyiben a SIM-kártya programhibás, díjmentesen kicseréli. A meghibásodott kártya jellemzője, hogy nem képes feljelentkezni a Szolgáltató hálózatára, esetleg a készülék sem érzékeli. A Szolgáltató a cserét az előfizetői igény beérkezésétől számított 72 órán belüli határidővel vállalja. Az Előfizető a SIM-kártya cserét személyesen az Ügyfélszolgálaton kérheti.
A SIM-kártya elvesztését és/vagy eltulajdonítását az Előfizető köteles a Szolgáltatónak haladéktalanul bejelenteni. A Szolgáltató a SIM-kártyát az Előfizető bejelentését követően haladéktalanul letiltja.
Az Előfizető nem felel azon szolgáltatások igénybevételi díjáért, amelyeket a letiltás kérése után kezdeményeztek. A folyamatban lévő adathívást a SIM-kártya letiltása megszakítja.
Bejelentést követően a Szolgáltatás a bejelentéstől kezdve szünetel a SIM-kártya megkerüléséig illetve az újabb SIM-kártya aktiválásáig.
Az Előfizető kérheti a bejelentéssel egyidőben a szolgáltatás szüneteltetését is. Ebben az esetben az Előfizető kérelmére szünetel a Szolgáltatás, a bejelentéstől kezdve a SIM-kártya megkerüléséig, illetve az újabb SIM-kártya aktiválásáig, de legkésőbb 6 hónap időtartamra. Amennyiben az Előfizető SIM- kártyáját jogtalanul eltulajdonították, az eltulajdonítás haladéktalan bejelentését követően a Szolgáltató az adott SIM-kártyát a hálózatból kikapcsolja.
Előfizető a SIM kártya pótlását kizárólag személyesen a Szolgáltató Ügyfélszolgálatán kérheti. Ilyen esetben a Szolgáltató az Előfizető kérésére – jelen ÁSzF 4 sz. mellékletében meghatározott külön díj megfizetése ellenében –, új SIM-kártyát bocsát az Előfizető rendelkezésére, amennyiben az Előfizetőnek nincs a Szolgáltatóval szemben tartozása.
Az előfizetői szolgáltatás minősége, biztonsága
4.1 Az előfizetői szolgáltatás az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről, valamint a díjazás hitelességéről szóló NMHH rendeletben meghatározott egyedi, továbbá a szolgáltató által önként vállalt egyedi szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei
A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatásokra a 3. sz. mellékletben meghatározott szolgáltatásminőségi célértékeket biztosítja.
Ha a Szolgáltató a 4.1.1 pont szerinti vállalását az előfizetés időtartama alatt nem tudja betartani, az Előfizető az ÁSzF 7.4 pontja szerinti kötbérre jogosult.
A szolgáltatás minőségét a Szolgáltató ellenőrzi Szolgáltató éves mérési programjának megfelelően. A méréshez a Szolgáltató megfelelő műszert és szükség esetén ellenőrző végberendezést alkalmaz. A mérés eredményeit a Szolgáltató dokumentálja.
Ha az előfizetői panasz miatt lefolytatott mérés eredményét az Előfizető vitatja, a vita eldöntése érdekében az Előfizető jogosult a hírközlési hatóságtól minőség vizsgálatot kérni.
Amennyiben a hatóság által elvégzett mérés eredményeként bebizonyosodik, hogy a szolgáltatás minősége nem megfelelő, a Szolgáltató köteles a szolgáltatás minőségét a vállalt minőségi célértékeknek megfelelőre kijavítani. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak igazolt és indokoltan felmerült költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben érvényesíteni.
4.2 Amennyiben a Szolgáltató hálózatában forgalommérést, irányítást, menedzselést alkalmaz, és ez hatással van a szolgáltatás minőségére, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történő hozzáférésre, az erre vonatkozó szabályok részletes ismertetése
A Szolgáltató alapesetben nem végez olyan forgalomszabályozást mely a forgalom fajtájától, irányától vagy tartalmától függően befolyásolná a szolgáltatás minőségét vagy a hozzáférést.
A Szolgáltató azonban hálózatbiztonsági okokból, a 4.3 pontban illetve a 6. sz. mellékletben említett, az Előfizető érdekkörébe eső okokon túl befolyásolhatja bizonyos forgalmak műszaki paramétereit.
Az internet hozzáférést tartalmazó tarifacsomagokra, valamint internet hozzáférést biztosító opciókra vonatkozó speciális rendelkezések.
A Szolgáltató vezeték nélküli internet szolgáltatása a felhasználók által megosztottan használt hálózati erőforrások felhasználására, azaz osztott erőforrásokra épül. A felhasználók egymás adatátviteli sebességét is befolyásolhatják, ezáltal ezeknek az erőforrásoknak a túlzott igénybe vétele, akár egy Előfizető részéről is, minden más felhasználó számára negatív hatást (negatív felhasználói tapasztalatot) válthat ki, ez a mobilinternet szolgáltatások alapvető jellemzője. A hálózati erőforrások fentiek szerinti használata leronthatja a hálózat teljesítményét és ezzel a szolgáltatás minőségét. A fentiek figyelembe vételével a hálózat rendeltetésszerű működésének biztosítása és az átlagos ügyfélélmény javítása érdekében az Internet Szolgáltatók Tanácsa által támogatott hálózathasználati irányelvekkel összhangban (megtekinthető a xxxx://xxx.xxxx.xx/xxxx/xxx.xxxx internetes oldalon) a Szolgáltató fenntartja magának a jogot a letölthető adatmennyiséget korlátozza az alábbiak szerint:
A Szolgáltató az ÁSzF 4 sz. mellékletében meghatározott egyes tarifacsomagok Előfizetője vonatkozásában, az adott számlázási ciklusban a havidíjban foglalt belföldi adatforgalom, illetve a tarifacsomag mellé rendelet internet opcióban foglalt adatmennyiség elérését követően a Szolgáltató az elérhető adatsebességet 0/0kbit/s-re korlátozza. A számlázási ciklus lezárulásakor a sebesség korlátozás megszűnik.
4.3 Tájékoztatás azon intézkedésről, amelyeket a Szolgáltató a biztonságot és a hálózat egységét befolyásoló eseményekkel és fenyegetésekkel, valamint sebezhető pontokkal kapcsolatban tehet
Amennyiben az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott, a Szolgáltató jogosult az előfizetői szolgáltatás
igénybevételének korlátozására az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére az Előfizető egyidejű értesítésével.
A Szolgáltatás szünetelése, felfüggesztése
Az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató jogosult szüneteltetni vagy felfüggeszteni az ÁSzF 5.1 pontjában foglalt esetekben.
A Szolgáltatás korlátozása
Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának részletes szabályait az ÁSzF 5.2 pontja határozza meg.
Az Előfizetői Szerződés megszüntetése
A Szolgáltató az Előfizetői Szerződést a 12.3 pontban írtak szerint jogosult felmondani.
Előfizetői végberendezések tiltó listára helyezése
A Szolgáltató jogosult tiltó listára helyezni azon rádiótelefon készüléket vagy más előfizetői végberendezést, amelynek igénybe vételével az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a hálózat rendeltetésszerű működését, így különösen, de nem kizárólag:
a) a megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést,
b) a nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést,
c) az előfizetői Szolgáltatást hálózati szolgáltatás nyújtására használó végberendezést,
d) a csomagkapcsolt (GPRS alapú) szolgáltatások igénybe vétele során jogellenes tevékenységek végzésére használt végberendezést.
A Szolgáltató jogosult a 4.4.6 pont szerinti eredménytelen felszólítás esetén az előfizetői szerződést az Előfizető hibájából felmondani.
Ha a hálózat egységességével és a szolgáltatás biztonságát érintő vagy veszélyeztető esemény következtében korábban nem ismert, új biztonsági kockázat jelentkezik, a Szolgáltató legalább ügyfélszolgálatán és internetes honlapján haladéktalanul tájékoztatja az Előfizetőt a korábban nem ismert, új biztonsági kockázatról, a védelem érdekében az Előfizető által tehető intézkedésekről, és azok várható költségeiről. A Szolgáltató által nyújtott tájékoztatásért külön díj nem kérhető az Előfizetőtől.
4.4 Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei
A hálózatához kizárólag olyan berendezések csatlakoztathatók, amely SIM-kártyával együtt alkalmas a GSM-szolgáltatás igénybevételére, megfelel a mindenkor hatályos jogszabályi követelményeknek, valamint az ETSI GSM-szabványaiban mobil végberendezésként (MT) definiálták, és e szabványoknak is megfelel.
Besugárzási terület: Mindazon terület, ahol a xxx.xxxx.xx oldalon közzé tett lefedettségi térkép információja szerint igénybe vehető Szolgáltatás. A szolgáltatás jellegéből fakadóan a térkép adatai tájékoztató jellegűek.
Kültéri lefedettség: Mindazon terület, ahol az Előfizető a Szolgáltatást épületeken kívül képes igénybe venni. Ez megegyezik a besugárzási területtel. E területen is lehetnek olyan épületek, ahol a szolgáltatás épületen belül is elérhető.
Xxxxxxx lefedettség: Mindazon terület, ahol az Előfizető épületek belsejében is képes a Szolgáltatást igénybe venni. A becsült beltéri ellátottság a legalsó, de még a felszín feletti épületrészekre vonatkozik. Az épületek felépítése és a használt építőanyagok nagyban befolyásolják a vételi jelszintet, ezért az előrejelzések egy átlagos struktúrát feltételezve készülnek.
Csomagkapcsolt adatátvitel: Olyan hálózati architektúra, amelyben az adatok különálló, de önmagukban elemi egységet képező blokkokban, csomagokban kerülnek továbbításra. A csomagkapcsolt architektúra lehetővé teszi a hálózati kommunikációs eszközök és csatornák időben megosztott használatát több egység között, mert – a vonalkapcsolt megoldásokkal szemben – kizárólag a csomag továbbításának idejére igényli a közvetítők kisajátítását. Ebből adódóan a számlázás az átvitt adatmennyiség alapján történik.
GPRS: General Packet Radio Service. Nagysebességű, vezeték nélküli adatátviteli technológia, amely nagy területi lefedést, azonban mérsékelt adatsebességet biztosít.
UMTS: UMTS (Universal Mobile Telecommunications System) vezeték nélküli adatátviteli rendszer (univerzális vezeték nélküli mobiltávközlési szolgáltatás). Nagy sebességű (2 Mbit/s), nagy kiterjedésű, kétirányú vezeték nélküli adatátvitelt biztosító eljárás (WAN)
Mobileszköz
A Szolgáltatás kizárólag a hatályos magyar szabványoknak és szabályzásoknak megfelelő végberendezéssel vehető igénybe, azaz az Előfizetői hozzáférési ponthoz kizárólag megfelelőségi – tanúsítással és megfelelő interfésszel rendelkező szabványos végberendezést csatlakoztatható. Amennyiben az Előfizető nem megfelelő végberendezést használ és ezzel és ezzel kárt okoz saját maga számára, a Szolgáltató az ebből eredő semmilyen károkozásért nem felelős. Amennyiben a nem megfelelő végberendezés használatával az Előfizető a Szolgáltatót, vagy harmadik felet károsítja meg, úgy köteles annak ellenértékét a Szolgáltató számára, illetve harmadik félnek megtéríteni.
A Szolgáltatás igénybevételére alkalmas minden olyan rádiótelefon készülék, mely megfelel a jelen pontban leírt feltételeknek, illetve a Szolgáltatótól vásárolt hálózati korlátozás (SL, azaz SIM Lock) nélküli készülék, valamint minden olyan készülék, melynek hálózati korlátozása feloldásra került, és teljesíti jelen pont a) pontjában foglaltakat.
A Szolgáltatáshoz Előfizető által biztosított rádiótelefon készülékek SL feloldása az Előfizető feladata és felelőssége.
a) A SIM-kártya Magyarországon csak az irányadó szabványok és jogszabályok szerinti hatósági engedéllyel rendelkező megfelelőségi nyilatkozattal ellátott GSM-rendszerű rádiótelefon- készülékkel/végberendezéssel használható. A Szolgáltató fenntartja a jogot a meghatározott követelményeknek nem megfelelő, illetve a hibás vagy lopott készülékek hálózatból történő kizárására.
b) Amennyiben az Előfizető a jelen pont a) alpontjában foglaltaknak nem tesz eleget, és ezzel befolyásolja a Szolgáltatás minőségét vagy a Szolgáltatónak egyéb módon kárt okoz, a Szolgáltató ezt az előfizetői szerződés súlyos megszegésének tekinti, és jogosult a Szolgáltatást haladéktalanul korlátozni, valamint – amennyiben az Előfizető a Szolgáltató jogkövetkezményekre figyelmeztető írásbeli értesítésétől számított 24 órán belül sem hagy fel fenti kötelezettségének megszegésével – az Előfizetői Szerződést 15 napos határidővel rendkívüli felmondással megszüntetni.
c) Az Előfizető a mobil eszköz IMEI-számát nem változtathatja meg, és egyidejűleg tudomásul veszi, hogy ennek megtörténte az 2012. évi C. törvény (Btk.) a 423. §-a szerint az informatikai rendszer vagy adat megsértése elleni bűncselekményt, illetőleg a 424. §-a szerinti informatikai rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszása bűncselekményt valósítja meg.
d) A Szolgáltatás működéséhez szükséges végberendezés (rádiótelefon) beszerzéséről, valamint a beállítások elvégzéséről az Előfizető köteles gondoskodni. A Szolgáltatótól beszerzett végberendezések (rádiótelefon) esetén a szolgáltatás nyújtásához szükséges beállítások elvégzéséhez az Előfizető számára a Szolgáltató szakmai támogatást nyújthat.
e) A Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy az Előfizető által biztosított mobil eszközt a Szolgáltatás használatbavétele előtt megvizsgálja, illetve az Előfizetői Szerződés teljes időtartama alatt bármikor ellenőrizze. Ha a Szolgáltató véleménye szerint ezen berendezések nem alkalmasak a Szolgáltatás használatára, a Szolgáltató jogosult kérni az Előfizetőtől a Szolgáltatás igénybevételére alkalmas mobil eszköz biztosítását. Ha az Előfizető e kötelezettségének nem tesz eleget, illetve írásban kifejezetten ragaszkodik az általa biztosított mobil eszköz beépítéséhez, a Szolgáltató a Szolgáltatás minőségéért felelősséget nem vállal.
f) Az Előfizető köteles a Szolgáltató részére lehetővé tenni, hogy a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges a Szolgáltató által biztosított mobil eszköz elhelyezését és beállítását a Felek által előzetesen egyeztetett időpontban elvégezze. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által esetlegesen felszerelt, használatba adott mobil eszköz üzemeltetési feltételeit az előfizetői szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a Szolgáltatóval együttműködni.
g) Az Előfizető a Szolgáltató által felszerelt Mobil Eszköz, a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges egyéb berendezések és egyéb technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeletszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért kártérítési felelősséggel tartozik.
A Szolgáltató nem végez telefonkészülék beüzemelést
Ennek elvégzése az Előfizető feladata a készülék használati útmutatójában foglaltak szerint.
A Szolgáltatás rendeltetésszerű használata
Az Előfizető köteles a Szolgáltatást rendeltetésszerűen használni.
A Szolgáltatás a fájlcserélő, fájlmegosztó, vagy egyéb, a rendelkezésre álló kapacitást lefoglaló, nagy mennyiségű adat folyamatos továbbítására szolgáló alkalmazás használatára nem alkalmas.
Amennyiben az Előfizető a rendeltetésszerű felhasználástól eltérően, olyan módon használja a Szolgáltatást, hogy ezzel:
a) akadályozza vagy veszélyezteti a hálózat rendeltetésszerű működését, különösen, ha megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott a hálózathoz, vagy
b) a Szolgáltatás nyújtását akadályozza, a minőségét hátrányosan befolyásolja, vagy egyéb módon csorbítja, vagy
c) a Szolgáltatás műszaki paramétereit, és egyéb jellemzőit megváltoztatja és/vagy azt részekre bontja, úgy a Szolgáltató felszólítja az Előfizetőt a nem rendeltetésszerű használat 24 órán belül történő megszűntetésére.
Amennyiben az Előfizető a felszólításnak a megadott határidőben nem tesz eleget, a Szolgáltató jogosult az Egyedi Előfizetői Szerződést 15 napos határidővel rendkívüli felmondassál megszüntetni.
Az Előfizető végberendezésének hibájára vagy alkalmasságára vonatkozó esetleges viták eldöntésére a 2. sz. melléklet szerinti illetékes hírközlési hatóság jogosult.
Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni.
Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben érvényesíteni.
Ha a Szolgáltató ellenőrzése során hiányosságokat tapasztal, az Előfizetőt felszólítja annak haladéktalan, de legkésőbb 3 napon belüli megszüntetésére, ennek eredménytelensége esetén a végberendezés üzemen kívül helyezésére. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató írásbeli felszólításának nem tesz eleget, a Szolgáltató az előfizetői szerződést felmondhatja.
A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása, felfüggesztése
5.1 Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az Előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei
a) Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból, vagy
b) az Előfizető kérésére, vagy
c) mindkét fél érdekkörén kívüli okból (vis major), vagy
e) a Médiatanács határozata alapján,
f) az ÁSzF 5.1.6 és 5.1.8 pontjában megjelölt esetekben.
A szolgáltatás a Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból a hírközlési hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása (rendszeres vagy rendkívüli) miatt – amennyiben a szüneteltetést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – átmenetileg szünetelhet és mely szüneteltetés naptári hónaponként az 1 napot nem haladhatja meg a rendszeres karbantartás idején túl.
A tervezett szüneteltetésről a Szolgáltató az Előfizetőket annak megkezdése előtt legalább 3 nappal megelőzően értesíti. A szolgáltatás rendszeres karbantartás miatti szüneteltetése miatti időtartam, de maximum havonta a 16 óra a rendelkezésre állás időalapjába nem számít bele.
Az ÁSzF vonatkozásában rendszeres karbantartásnak minősül a Szolgáltató által saját hatáskörében előre meghatározott olyan tervszerű, hibamegelőző tevékenység, mely havonta a 24 óra időtartamot nem haladja meg.
Ha a szolgáltatást a Szolgáltató az 5.1.1 a), c), d), e) és f) pont alapján – kivéve a rendszeres karbantartás esetét – 48 óráig szünetelteti, a szüneteltetés idejére az Előfizetőt díjfizetési kötelezettség nem terheli.
Ha a szünetelés egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, a Szolgáltató köteles visszatéríteni az egy hónapra eső előfizetési díjat.
A Szolgáltató a hálózat karbantartását a szolgáltatásminőség Szolgáltató általi ellenőrzésének adatai vagy az Előfizető megalapozott bejelentése alapján végzi, amennyiben a hálózat vagy annak része állapota miatt a karbantartás szükséges, továbbá a Szolgáltató a rendszeres karbantartás keretén belül általános ellenőrzést is végez a hírközlő hálózaton.
Jelen pont, valamint az ÁSzF vonatkozásában rendszeres karbantartás a Szolgáltató által időszakonként visszatérően meghatározott és az előfizetőkkel legalább 1 nappal korábban közölt időpontban és időtartamban, a szolgáltatásnak az ÁSzF-ben meghatározott minőségi célértékei fenntartása, a távközlési hálózat műszaki állapotának fenntartása vagy fejlesztése érdekében végzett tevékenység, rendkívüli karbantartás a hibaelhárításon és rendszeres karbantartáson kívül végzett munkálat.
A Szolgáltató a szolgáltatást az Előfizető kérésére szünetelteti a jelen pont rendelkezései szerint.
Az Előfizető a szolgáltatás szüneteltetését írásban az esedékes előfizetési díjak megfizetése mellett, legalább 3 munkanappal a szünetelés kért kezdő időpontja előtt kérheti. A szüneteltetés az Előfizető által kért visszakapcsolásig vagy – ha ezen körülmények korábban következnek be – a szerződés felmondásáig tart.
A visszakapcsolást az Előfizető a szüneteltetés kérésekor, vagy a kért visszakapcsolást megelőzően legalább 3 munkanappal, írásban kérheti.
A Szolgáltató az Előfizető által kért szünetelési időszak végén - amely nem lehet hosszabb, mint a Szolgáltató ÁSzFben a szüneteltetés leghosszabb időtartamaként meghatározott időtartam - a szolgáltatást köteles visszakapcsolni, és erről az előfizetőt haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül értesíteni.
A visszakapcsolást a Szolgáltató a díjak kiegyenlítését követően legkésőbb az Előfizető által kért munkanapig elvégzi.
Az Előfizető kérésére történő szüneteltetés ideje a rendelkezésre állás idejébe beleszámít. A szüneteltetés leghosszabb időtartama 6 hónap. E szabály alkalmazása alól a Szolgáltató az Előfizető kérésére indokolt esetben eltekinthet.
Amennyiben az Előfizető a szolgáltatás szüneteltetését határozott időtartamú szerződések vonatkozásában kéri, úgy ebben az esetben az előfizetői szerződés időtartama a szüneteltetés időtartamával meghosszabbodik.
Nem kell visszatéríteni a díjat, ha a szünetelés oka vis maior, feltéve, hogy a Szolgáltató igazolja, hogy a szüneteltetést kiváltó ok határidőn belüli megszüntetésére minden tőle elvárhatót megtett.
Az előfizetői szolgáltatások teljesítése szempontjából vis majornak minősül különösen a háborús helyzet, sztrájk, természeti katasztrófa, a hálózat valamely elemét működésképtelenné tevő, természeti erő vagy harmadik fél által okozott erőhatás, illetve a szolgáltatást megtiltó vagy szüneteltetését elrendelő, jogszabályon alapuló hatósági rendelkezés.
A szünetelés idejére az Előfizetőt díjfizetési kötelezettség nem terheli akkor, ha a Szolgáltató a jelen pont szerinti igazolási kötelezettségét nem teljesíti. A jelen pont szerinti díjcsökkentés összege a kieső napok számának és a havi előfizetési díj egy napra eső részének szorzata. Minden megkezdett nap egész napnak számít.
A szolgáltatás ezen ok miatti szüneteltetése a rendelkezésre állás időalapjába nem számít bele.
Az 5.1.1 d) és e) pont szerinti szünetelésre az 5.1.4 pont szabályai irányadók.
Üzleti Előfizetők esetében felszámolás, csődeljárás vagy végelszámolás elrendelése esetén a Szolgáltató jogosult a szolgáltatást e körülmény bekövetkezésétől kezdve szüneteltetni, amíg az Előfizető nem ad a 7.1.9 pontban meghatározott, de legfeljebb a szolgáltatás 12 havi díjának megfelelő összegű vagyoni biztosítékot.
Egy előfizetői szerződésben foglalt több szolgáltatás esetén a Felek megállapodhatnak, hogy a szüneteltetés kizárólag az Előfizető által kért szolgáltatásra terjedjen ki.
Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az előfizetői szerződést felmondhatja.
Amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető a szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény - így különösen a személyes adatok - vonatkozásában megtévesztette, a Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel megszüntetni, amelynek tartamára jogosult a szolgáltatást felfüggeszteni.
5.2 Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának, így különösen az Előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai
Az a) - b) pont szerinti esetekben a Szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 nappal megelőzően értesíti az Előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor.
A c) pont szerinti esetben a korlátozásra az Előfizető egyidejű értesítésével kerülhet sor. Az d) pont szerinti esetkör kapcsán
- Szolgáltató saját egyoldalú elhatározása alapján dönthet úgy, hogy szerződő felenként vagy telefonszámonként forgalmi limitet állapít meg (forint alapon). Amennyiben az Előfizető által igénybevett szolgáltatás kapcsán felszámított díj összességében vagy bizonyos rész elemeiben eléri ezt a limitösszeget, úgy a Szolgáltató jogosult kár megelőzési céllal a szolgáltatás egyoldalú korlátozására oly módon, hogy a szolgáltatást egyirányúsítja, azaz a kimenő forgalmat korlátozza vagy a szolgáltatás bizonyos összetevőit (pl.: emelt díjas hívások, mobilvásárlás, stb...) külön-külön korlátozza vagy maximális számlázható értéket állít be rájuk (részlimit). Amennyiben ilyen esetben az Előfizető kéri a szolgáltatás visszaállítását vagy a korlátozott összetevő visszakapcsolását, úgy Szolgáltató jogosult vagy előleget kérni, vagy rész számlát kibocsájtani, és annak a rendezését kérni, vagy jogosult magasabb limitet megállapítani, saját belátása szerint. Amennyiben az Előfizető a kiállított számlán szereplő összeget a számlán megjelölt fizetési határidőig nem fizeti meg, úgy a Szolgáltató jogosult fenntartani a korlátozást mindaddig, míg az Előfizető nem működik közre a kár megelőzésben.
- Amennyiben a jelen pont d) pontja alapján kerül sor a korlátozásra, Előfizető tudomásul veszi, hogy a korlátozás úgy működik, hogy Szolgáltatónak kizárólag a hívás befejezését követő adott időn belül, de legkésőbb az azt követő napon áll csak módjában a szolgáltatást korlátozni. Ezért szinte bizonyos, hogy a forgalom nem az Előfizetői Szerződésben meghatározott limitösszegnél kerül korlátozásra, hanem annál nagyobb összegnél, ezért Xxxxxxxxx vállalja, hogy az előfizetői szerződésben foglalt limitösszeg feletti így keletkezett magasabb összeget is megfizeti.
Előfizető lemond minden olyan jogáról, vagy követeléséről, ami a limit itt leírt okból történő túllépéséből adódóan keletkezett.
A korlátozás a megtévesztés esetét kivéve a műszakilag kivitelezhető mértékben, csak az előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki.
A Szolgáltató a szolgáltatás korlátozásának megkezdésekor az Előfizetőt írásban értesíti.
Az előfizetői szolgáltatás korlátozásaként a Szolgáltató az Előfizető számára csak a segélykérő számok (104, 105, 107, 112) valamint a Szolgáltató központi ügyfélszolgálatának (1223) hívását teszi lehetővé. A korlátozás a bejövő hívások Előfizető általi fogadását nem érinti, a bejövő hívások fogadása a korlátozási időtartam alatt is lehetséges.
Amennyiben az Előfizető a szerződésszegést a Szolgáltató jogkövetkezményekre történő felhívása esetén sem szünteti meg, a Szolgáltató jogosult a szerződést felmondani.
A Szolgáltató a szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott szolgáltatással arányos és a 4 sz. mellékletben feltüntetett korlátozási, illetve visszakapcsolási díjat számol fel.
Amennyiben az Előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az előfizetői szerződést felmondja, és erről a Szolgáltató legkésőbb a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a Felek az előfizetői szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a Szolgáltató - az Előfizető ellentétes nyilatkozatának hiányában - a korlátozást az előfizetői szerződés megszűnéséig fenntartja.
Ha az Előfizető az 5.2.1 pont szerinti korlátozás okát megszünteti és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató köteles a tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszüntetni.
Amennyiben az Előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az előfizetői szerződést felmondja, és arról a Szolgáltató a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a Felek az előfizetői szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a Szolgáltató - az Előfizető ellentétes nyilatkozata hiányában - a korlátozást az előfizetői szerződés megszűnéséig fenntartja.
A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltatót kötbérfizetési kötelezettség terheli a 7.4 pont szerint. A Szolgáltató a szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért a 4 sz. mellékletben feltüntetett díjat számít fel.
5.3 Az előfizetői szolgáltatás felfüggesztésének esetei és feltételei
A szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, amennyiben a Szolgáltató az Eht.
134. § (7) bekezdésében foglaltak szerint nem mondja fel az előfizetői szerződést, a szolgáltatást legfeljebb 6 hónapra felfüggesztheti. A Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számíthat fel. Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az előfizetői szerződést felmondhatja.
A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel felmondani, és ennek tartamára a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az előfizetői szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény - így különösen, de nem kizárólagosan a személyes adatok - vonatkozásában megtévesztette.
Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták
6.1 Hibabejelentések kezelése, folyamata, a vállalt hibaelhárítási határidő, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hiba elhárítására vonatkozó eljárás
A vállalt hibaelhárítási célértékek
A Szolgáltató a hálózat és az előfizetői szolgáltatások folyamatos és zavartalan működésének biztosítása érdekében az ÁSzF 1.2 pontja szerinti ügyfélszolgálat mellett hibabejelentő szolgálatot is működtet, melynek elérhetőségét jelen ÁSzF 1.3 pontja tartalmazza.
Az Előfizető az előfizetői szolgáltatás meghibásodását a Szolgáltató által biztosított hibabejelentő szolgálatnál jelentheti be, amelyet a Szolgáltató az ügyfélszolgálatán keresztül vagy közvetlenül köteles elérhetővé tenni, az ügyfélszolgálat elérhetőségével azonos feltételek szerint.
Az Előfizető az előfizetői szolgáltatás meghibásodását a Szolgáltató által biztosított
- hibabejelentő szolgálatnál szóban telefonon vagy
- az ügyfélszolgálatnál szóban személyesen vagy telefonon,
- az ügyfélszolgálathoz küldött levélben, vagy elektronikus levélben, vagy egyéb elektronikus hírközlés útján jelentheti be.
Az Előfizető azonosíthatósága érdekében a bejelentéskor közölni, illetve feltüntetni szükséges az Előfizető nevét, címét és ügyfélazonosító számát (szerződésszámát).
A telefonhálózaton elérhető ügyfélszolgálat/hibabejelentő szolgálat elérhetőségét a 3 sz. mellékletben megjelölt időtartamon belül biztosítja.
Hibabejelentés az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatás nem előfizetői szerződés szerinti teljesítésével (hibás teljesítés), így különösen a szolgáltatás csökkent minőségével vagy igénybevételi lehetőségének megszűnésével kapcsolatos.
Nem minősül a Szolgáltató hibás teljesítésének, ha
a) a hiba az Előfizető érdekkörében keletkezett,
b) a Szolgáltató által biztosított szolgáltatás „csúcsidőben” várakozással vehető igénybe, azonban a vállalt célértéken belül,
c) a hiba elháríthatatlan külső ok miatt következett be,
d) az Előfizető az ÁSzF 3 sz. mellékletében vállalt szolgáltatás minőségétől eltérő szolgáltatás vagy szolgáltatási feltételek teljesítését várja el.
A hibabejelentés akkor minősül megtettnek és a határidők számítása szempontjából kezdő időpontnak, amikor abból megállapítható a beazonosítható előfizetőtől való származása, valamint a hibajelenség megjelölése, leírása.
a) további helyszíni, az előfizetői hozzáférési ponton – amennyiben az az igénybe vett szolgáltatás tekintetében értelmezett - vagy azt is érintően lefolytatandó vizsgálat szükséges, annak időpontjának megjelölésével (év, hónap, nap, 4 órás időszak megadásával, amely 8 és 20 óra közé eshet),
b) a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető, vagy a hiba nem a Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból merült fel.
Nem köteles a Szolgáltató 48 órán belül a hibabehatároló eljárás eredményéről értesíteni az Előfizetőt, amennyiben a valós, a Szolgáltató érdekkörébe tartozó hiba elhárításához nem szükséges helyszíni, az előfizetői hozzáférési ponton vagy azt is érintően lefolytatandó vizsgálat.
A Szolgáltató a jelen pont szerinti értesítési kötelezettségének a 6.4.6.4 a) - c) pontok szerint tesz eleget azzal, hogy közvetlen írásbeli értesítésnek minősül a hibaelhárításkor a munkalap Xxxxxxxxx részére történő átadása és az átadás Xxxxxxxxx általi elismerése is.
A hiba bejelentésétől a hiba kijavításáig terjedő időtartam nem haladhatja meg a 72 órát.
Nem minősül valós hibának az, amennyiben a szolgáltatás az Előfizető előzetes értesítése mellett, az ÁSzF 5 fejezetében megjelölt okok valamelyikéből kifolyólag a jogszabályi követelményeknek megfelelően történve korlátozásra került, és Előfizető hibaként tesz bejelentést a Szolgáltató felé.
A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül értesíteni az Előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni.
Amennyiben a hiba kijavításához harmadik személy (például hatóság, közműszolgáltató vagy más) hozzájárulása szükséges a hozzájárulást a Szolgáltatónak a hibabejelentéstől számított 48 órán belül meg kell kérnie.
A hozzájárulás beszerzésének ideje nem számít be a 6.1.1.4 pontban meghatározott határidőbe. A Szolgáltató a hibabejelentéstől számított 48 órán belül köteles az Előfizetőt a hozzájárulás szükségességéről és okáról, valamint arról értesíteni, hogy a hozzájárulás beszerzésének ideje nem számít be a 6.1.1.4 pontban meghatározott határidőbe.
Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló Szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától számított 72 órán belül.
Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló Szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.
A hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás
A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt a hiba elhárításától számított egy évig megőrzi.
A Szolgáltató a hibabejelentéseket nyilvántartásba veszi, mely nyilvántartás minden hibabejelentésről a következő adatokat tartalmazza:
- az Előfizető bejelentése alapján tartalmazza
a) az Előfizető nevét, értesítési címét, telefonszámát vagy más elérhetőségét,
b) az előfizetői szolgáltatás megnevezését, az előfizetői azonosító számot,
c) a hibajelenség leírását,
d) a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra),
- a Szolgáltató hibaelhárítási eljárása alapján tartalmazza,
a) a hiba okának behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét,
a) a hiba okát,
c) az Előfizető értesítésének módját és időpontját, ezen belül is különösen az Előfizető bejelentésének visszaigazolásáról, valamint a b) pontban foglaltakról történő értesítések módját és időpontját.
A Szolgáltató az Előfizető általi hibabejelentést visszaigazolja:
a) telefonon, vagy ügyfélszolgálaton szóban tett bejelentés esetén a bejelentett hibára vonatkozóan rögzített szöveg visszaolvasásával,
b) a telefonos üzenetrögzítőre mondott vagy írásban benyújtott bejelentés esetén az Előfizető által megadott telefonszámon a bejelentett hibára vonatkozóan rögzített szöveg beolvasásával.
A hibabejelentés kapcsán elvégzett vizsgálat alapján a Szolgáltató a 6.1.1.3 pontban foglaltaknak megfelelően értesíti az Előfizetőt.
Amennyiben a Szolgáltató a hiba kivizsgálása során megállapítja, hogy a hiba oka az Előfizető érdekkörébe tartozó okból (a csatlakoztatott végberendezés vagy annak beállítási hibája miatt) merült fel, a Szolgáltató a hiba elhárítására nem köteles.
A Szolgáltató az Előfizető által bejelentett, a Szolgáltató hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, a Szolgáltató érdekkörébe tartozó hiba elhárításáért díjat nem számíthat fel, a Szolgáltatónál felmerülő költséget nem háríthat az Előfizetőre.
6.2 Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén
A Szolgáltató felelőssége az Előfizetői hozzáférési pontig terjed, eddig a pontig köteles a Szolgáltató a vállalt célértékeket teljesíteni. Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével.
Előfizető a Szolgáltató hibás teljesítése esetén kötbér fizetésére köteles az ÁSzF 7.4.1 pontjában foglalt esetekben.
A Szolgáltató kötbér fizetésére köteles a 7.4 pont szerinti módon és mértékben
a) a 6.1.1.3 pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig,
b) 6.1.2.7 pontban meghatározott értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig.
c) a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után a hiba elhárításáig terjedő időszakra.
Mentesül a Szolgáltató a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha a hibát az Előfizető az Előfizetőnek felróható okból nem, vagy utólag, a hiba Szolgáltató általi elhárítása után jelentette be.
Az előfizetői szerződésekből eredő polgári jogi igények egy év alatt évülnek el, amelyet az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani.
Az Előfizetőt megillető kötbér mértékét a 7.4 pont tartalmazza.
6.3 Az előfizetői panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése)
a) előfizetői panasz: előfizetői szerződés alapján igénybevett elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával összefüggésben az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az előfizetőt érintő egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul és nem minősül hibabejelentésnek;
b) hibabejelentés: az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatás nem előfizetői szerződés szerinti teljesítésével, így különösen a szolgáltatás minőségének romlásával, mennyiségi csökkenésével, vagy igénybevételi lehetőségének megszűnésével kapcsolatos;
A Szolgáltató az Előfizetőktől származó panaszokat és a bejelentés, panasz alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon nyilvántartásában rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt az 5 sz. mellékletben megjelölt szerinti időtartamig megőrzi.
A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell.
Ha az Előfizető a panasz kezelésével nem ért egyet, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, s annak egy másolati példányát az Előfizetőnek átadni.
Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát köteles személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben az Előfizetőnek átadni, telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén az Előfizetőnek legkésőbb a 30 napon belüli érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni.
A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a Szolgáltató köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
a) az Előfizető neve, lakcíme,
b) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,
c) az Előfizető panaszának részletes leírása, az Előfizető által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
d) a Szolgáltató nyilatkozata az Előfizető panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,
e) a jegyzőkönyvet felvevő személy és - telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével - az Előfizető aláírása,
f) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,
g) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.
A Szolgáltató a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
A Szolgáltató egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan a továbbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a Szolgáltató - ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg.
A panaszt elutasító álláspontját a Szolgáltató indokolni köteles. A Szolgáltató a jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, s azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni. A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató köteles az Előfizetőt írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság vagy a békéltető testület eljárását kezdeményezheti.
Meg kell adni az illetékes hatóság, illetve a vállalkozás székhelye szerinti békéltető testület levelezési címét.
Ha az Előfizető a Szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, a Szolgáltató a bejelentést (díjreklamációt) haladéktalanul nyilvántartásba veszi és szóbeli bejelentés esetén lehetőleg azonnal, egyéb esetben legfeljebb 30 napon belül megvizsgálja és megválaszolja.
A Szolgáltató a bejelentés megvizsgálásának befejezéséig nem jogosult az előfizetői szerződést díjtartozás miatt a jelen ÁSzFben foglaltak szerint xxxxxxxxxx a megreklamált számlák tekintetében.
A Szolgáltató jogosult a 6.3.1 pont szerinti, valamint a díjreklamációra vonatkozó nyilvántartást egységes nyilvántartásként kezelni. Ha az Előfizető a díjreklamációt a díjfizetési határidő lejárta előtt nyújtja be a Szolgáltatóhoz, és a díjreklamációt a Szolgáltató nem utasítja el annak nyilvántartásba vételét követő 5 napon belül, a bejelentésben érintett díjtétel vonatkozásában a díjfizetési határidő a díjreklamáció megvizsgálásának időtartamával meghosszabbodik.
Egyéb esetben az Előfizető a vitatott díj eredeti fizetési határidőre történő megfizetésére köteles és a díjreklamációnak a vitatott díjon (díjtételen) kívüli díjakra nincs halasztó hatálya.
Ha a Szolgáltató a díjreklamációnak helyt ad, havi díjfizetési kötelezettség esetén a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a díjreklamáció elbírálásától számított 30 napon belül – az Előfizető választása szerint – a díjkülönbözetet és annak a díj befizetésének napjától járó kamatait az Előfizető számláján egy összegben jóváírja vagy a díjkülönbözetet és annak kamatait az Előfizető részére egy összegben visszafizeti. A díjkülönbözet jóváírása vagy visszafizetése esetén az Előfizetőt megillető kamat mértéke azonos a Szolgáltatót az Előfizető díjfizetési késedelme esetén megillető kamat mértékével.
Ha az Előfizető a Szolgáltató által követelt díj összegszerűségét vitatja, a Szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy a hálózata az illetéktelen hozzáféréstől védett és számlázási rendszere zárt, a díj számlázása, továbbá megállapítása helyes volt.
Amennyiben az Előfizető/Költségviselő bármely felszámított díj összegét vitatja, akkor Xxxxxxxxx/Költségviselő kizárólag az adott díjat tartalmazó számla egészével kapcsolatosan nyújthat be reklamációt.
Az Előfizető kérésére a Szolgáltatónak az adatkezelési szabályok figyelembe vételével biztosítania kell, hogy az Előfizető a kezelt adatok törléséig díjmentesen megismerhesse az általa fizetendő díj számításához szükséges számlázási adatokra vonatkozó kimutatást.
Az Előfizető kérésére a Szolgáltató ezen adatokat 12 havonta legfeljebb egy alkalommal köteles díjmentesen átadni.
Az Előfizetők részére a 12 hónapon belüli második alkalomtól a Szolgáltató az adatok szolgáltatásért az ÁSzF 4 sz. mellékletében meghatározott adminisztrációs díjat számíthat fel.
Amennyiben az Előfizető az adatokat nyomtatott formában vagy tartós adathordozón kéri, úgy az adminisztrációs díj tartalmazza a nyomtatás vagy adathordozó költségét is.
Ha az Előfizető a Szolgáltatónak kártérítési igényét írásban bejelenti, a Szolgáltató a bejelentést haladéktalanul nyilvántartásba veszi, annak jogosságát szóbeli bejelentés esetén lehetőleg azonnal, egyéb esetben legfeljebb 30 napon belül megvizsgálja és postai úton kézbesített tértivevényes levélben értesíti az Előfizetőt a vizsgálat eredményéről.
Ha a kártérítési igény kivizsgálásához helyszíni bejárás is szükséges, az Előfizető az előre egyeztetett időpontban köteles a Szolgáltató részére a bejutást és a hozzáférést biztosítani. Ha ez az Előfizető hibájából meghiúsul, a Szolgáltató az Előfizetőt új időpont egyeztetésére való felhívással értesíti, és az ügy elintézésének határideje az új időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik, továbbá az Előfizetőt kiszállási díj fizetésének kötelezettsége terheli.
Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével.
A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
Az általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált Xxxxxxxxxxxx, Előfizetőt és Felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni.
Nem kell a Szolgáltatónak megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik.
A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette.
6.4 Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje
A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSzF 1.2 és 1.3 pontja tartalmazza.
A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson.
Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 30 munkanapon is zárva tarthat, és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény útján.
A Szolgáltató a nyilvános elektronikus hírközlő hálózaton elérhető ügyfélszolgálat elérését köteles a megfizetendő, legalacsonyabb díjú hívás díjánál nem magasabb díjazású hívhatósággal is biztosítani.
E szabályt a belföldi hálózatból indított hívásokra kell alkalmazni.
A Szolgáltató által működtetett telefonos ügyfélszolgálat emelt díjas szolgáltatással nem működtethető. Az előfizetői hozzáférést nyújtó Szolgáltató – a műszaki szolgáltatási feltételek megléte esetén – saját hálózatából díjmentesen köteles biztosítani ügyfélszolgálatának elérhetőségét.
A Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatára érkező előfizetői jogviszonyt érintő megkereséseket, panaszokat, valamint a Szolgáltató és az Előfizető közötti telefonos kommunikációt külön jogszabályban meghatározottak szerint a Szolgáltatónak rögzítenie kell, és visszakereshető módon a bejelentés időpontjától számítva 2 évig köteles megőrizni.
A telefonos ügyfélszolgálatra érkező előfizetői panaszról és hibabejelentésről a Szolgáltató hangfelvételt készít, amelyet visszakereshető módon – a hibaelhárítással kapcsolatos hibabejelentésre vonatkozó bejelentés kivételéve, melyet a Szolgáltató a hibaelhárítástól számított egy éves elévülési
időtartam végéig köteles megőrizni – a bejelentés időpontjától számítva 2 évig köteles megőrizni. Ha a hangfelvétel tartalmazza a 6.3.2 pontban megjelölt és panaszfelvételi jegyzőkönyv szerinti tartalmi elemeket - ide nem értve a panasz előterjesztésének helyét, az Előfizető által bemutatott bizonyítékok jegyzékét, a jegyzőkönyvet felvevő személy aláírását, valamint a jegyzőkönyv felvételének helyét és idejét -, a jegyzőkönyv felvétele az Előfizető beleegyezésével mellőzhető.
A hangfelvételt egyedi azonosítószámmal kell ellátni, öt évig meg kell őrizni, és az Előfizető kérésére, a jelen pont szerinti módon, díjmentesen rendelkezésre kell bocsátani.
A Szolgáltató a hangfelvétel készítésével, megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos kötelezettségéről, továbbá az egyedi azonosítószámról az Előfizetőt a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni köteles. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerinti tájékoztatási kötelezettség teljesítése keretében a Szolgáltató köteles az ügyfélszolgálat által bonyolított telefonos beszélgetésről készített hangfelvételnek az érintett Előfizető általi visszahallgatását
- kérésre - a Szolgáltató által biztosított ügyfélszolgálati helyiségben lehetővé tenni az erre vonatkozó kérelem beérkezésétől számított 5 munkanapon belül, ami a hangfelvétel rendelkezésre bocsátásának minősül.
A hangfelvétel másolatát a Szolgáltató köteles az Előfizető kérésére 30 napon belül, rendelkezésre bocsátani. A Szolgáltató a hangfelvétel kiadását az Előfizető azonosításán túl egyéb feltételhez nem kötheti. Az Előfizető részére előfizetői bejelentésenként egy alkalommal ingyenesen kell a másolatot biztosítani.
Az ügyfélszolgálat útján a Felhasználó illetve az Előfizető szolgáltatás iránti igényt jelenthet be, szerződést köthet, módosíthat és szüntethet meg, díjfizetést teljesíthet, szüneteltetés iránti igényt jelenthet be, a szolgáltatással kapcsolatban tájékozódhat és információt kérhet, hibabejelentést tehet, bejelentést tehet és panasszal élhet.
A panaszok kezelési rendjét a 6.3 pont tartalmazza.
Az ügyfelek Szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje az ügyfél igényének kielégítéséhez szükséges folyamatok lebonyolításának időigényétől függ, valamint az adott időpontban az ügyfélszolgálaton megjelenő ügyfelek számától.
A Szolgáltató minden tőle elvárhatót megtesz az ügyfelek gyors, pontos kiszolgálása érdekében és több ügyfél egyidejű megérkezése esetén az ügyfélszolgálat vezetője azonnal intézkedik az ügyfelek mielőbbi kiszolgálása érdekében.
A Szolgáltató törekszik arra, hogy az ügyfél és az ügyfélszolgálati munkatárs közvetlen kommunikációja során az időintervallum minimalizálásra kerüljön az ügyfélszolgálati munkatársak felkészült ügyintézése, gyors, pontos, értelmezhető válaszadása útján.
Az Előfizető nyilatkozatainak, valamint a Szolgáltató értesítéseinek, tájékoztatásainak és közzétételeinek megtételére az alábbiak szerint kerülhet sor:
Az Előfizető nyilatkozatait a Szolgáltató székhelyére vagy központi, avagy illetékes ügyfélszolgálatára írásban (postai úton feladva, telefaxon, vagy elektronikus levélben megküldve vagy személyesen benyújtva) jogosult megtenni, ha az ÁSzF másként nem rendelkezik.
Az előfizetői szerződést az Előfizető minden olyan formában (írásban, szóban, stb.) jogosult felmondani, mint amilyen formát a Szolgáltató a szerződés megkötésére is alkalmaz.
Ha jogszabály vagy a hírközlési hatóság valamely általános szerződési feltételnek vagy más tájékoztatásnak a Szolgáltató ügyfélszolgálatán történő közzétételét rendeli el, ennek a Szolgáltató a következők teljesítésével tesz eleget:
a) a tájékoztatást az ügyfélszolgálati helyiségben, ennek hiányában internetes honlapján közzéteszi, és
b) az abban foglaltakról a telefonszolgáltatás igénybevételével elérhető ügyfélszolgálat szóbeli tájékoztatást ad.
Ha jogszabály az Előfizető értesítését írja elő és a Szolgáltató a szolgáltatás jellegéből adódóan nem köteles számlalevelet küldeni, illetve ha az értesítés számlalevélben történő teljesítésére azért nincs mód, mert az értesítés jogszabály által előírt időpontja a számlalevél előfizetőnek történő, Szolgáltató ÁSzFjében meghatározott megküldési időpontját megelőzi, a Szolgáltató választása szerint - a 6.4.6.5 pont szerinti korlátozásokra figyelemmel - az értesítési kötelezettségének a következő módon tehet eleget:
c) elektronikus levélben az Előfizető által e célra megjelölt e-mail címre,
d) egyéb elektronikus hírközlés útján, az internetes honlapon történő közzétételre utalással,
A postai úton megküldött értesítést a postára adástól számított hetedik napon - az ellenkező bizonyításáig - úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett.
A Szolgáltató által küldött elektronikus levél, SMS vagy MMS esetén a kézbesítési visszaigazolás napján az ellenkező bizonyításáig az Előfizető értesítését megtörténtnek kell tekinteni.
Amennyiben az elektronikus levélben, SMS-ben vagy MMS-ben történő értesítés megtörténte az Előfizető érdekkörében fennálló körülmény miatt nem állapítható meg, az értesítést - az ellenkező bizonyításáig - a Szolgáltató legalább két alkalommal, legalább 5 napos időközzel megtett kézbesítési kísérletét követő napon úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett.
A 6.4.6.4 b) - d) pontjában meghatározott értesítési módokat a Szolgáltató akkor alkalmazhatja, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy
a) a szóbeli értesítést az Előfizető tudomásul vette, vagy
b) az elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítést az elektronikus értesítés elfogadásáról előzetesen nyilatkozó Előfizetőnek hitelesen igazolható módon megküldték.
A 6.4.6.4 e) pontban meghatározott értesítési módot a Szolgáltató kizárólag a szolgáltatás szünetelésére vonatkozó és az ÁSZF módosítására vonatkozó értesítések esetén alkalmazhatja.
Nem alkalmazhatja a 6.4.6.4 e) pontjában meghatározott értesítési módot, ha az előfizetői szerződés tárgyát képező szolgáltatásra irányadó az Előfizető által fizetendő előfizetési díjak és egyéb kapcsolódó díjak - beleértve a számhordozással kapcsolatos díjakat és a szerződés megszüntetésekor esedékes díjakat, az Előfizető számára nyújtott kedvezmények, valamint a költségek mértéke, a díjak megfizetésének ideje, módja változik.
Az Előfizető jogai gyakorlására nyitva álló határidőket a legkésőbbi értesítéstől kell számítani.
6.5 A tudakozó szolgáltatás igénybevétele
A Szolgáltató tudakozó szolgáltatást nem tart fenn. A Szolgáltató – az Előfizető hozzájárulásától függően – az Előfizető nevét, lakcímének a Szolgáltatóval nyilvánosságra hozatal céljából közölt részét és kapcsolási számát köteles a tudakozó szolgáltatást nyújtó egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltató részére átadja és amely így átadott információk csak az egyetemes tudakozó szolgáltatáshoz használhatók fel.
A telefonszolgáltató köteles biztosítani, hogy az Előfizető igénybe vehessen bármely országos tudakozó szolgáltatást, valamint hogy az országos belföldi tudakozó szolgáltatás az Európai Gazdasági Térség más végfelhasználói számára hanghívás vagy SMS útján közvetlenül hozzáférhető legyen.
6.6 Tájékoztatás a szolgáltatás teljesítésével összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség) feltüntetése
A Szolgáltató az Előfizetőt az ügyfélszolgálatán közzétéve, internetes honlapján, valamint az ÁSzF-ben tájékoztatja arról, hogy
a) az előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentéseket, panaszokat milyen feltételek szerint teheti meg a Szolgáltatónál, az egyes fogyasztóvédelmi szerveknél, illetve az illetékes hatóságoknál,
b) az ügyfélszolgálathoz érkező egyes panaszokat mennyi időn belül fogja kivizsgálni, és a vizsgálat eredményéről mennyi időn belül és milyen módon értesíti az Előfizetőt,
c) az előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos viták rendezése végett az Előfizető mely fogyasztóvédelmi szervekhez, szervezetekhez, hatósághoz vagy bírósághoz fordulhat.
Az Előfizető díjreklamációja elintézésével kapcsolatos panasza, kötbérigénye elintézésével kapcsolatos panasza, kártérítési igénye elintézésével kapcsolatos panasza, valamint a Szolgáltatóval szembeni egyéb jogvitája vagy jogvitás helyzete esetén jogosult a 2 sz. melléklet szerinti illetékes szervezetek vagy hatóság(ok) vizsgálatát kérni.
A Szolgáltató az Előfizetővel szembeni igényével, valamint az Előfizetővel szembeni egyéb jogvitája vagy jogvitás helyzete esetén jogosult a 2. sz. melléklet szerinti illetékes szervezetek vagy hatóság(ok) vizsgálatát kérni, amennyiben a szervezetnek vagy hatóságnak van hatásköre az ügy elbírálására.
Az előfizetői szerződéssel kapcsolatos hatósági ügy tárgyában (kérelemmel, bejelentéssel) a hírközlési hatóság eljárása a hatósági eljárás kezdeményezésére okot adó körülmény bekövetkezésétől számított hat hónapon belül kezdeményezhető.
Amennyiben a kérelmező a jelen pontban foglalt hatósági eljárás kezdeményezésére okot adó körülmény bekövetkezéséről csak később szerzett tudomást, vagy a kérelem, bejelentés előterjesztésében akadályoztatva volt, úgy a jelen pontban foglalt határidő a tudomásszerzéstől vagy az akadály megszűnésével veszi kezdetét. Az előfizetői szerződéssel kapcsolatos hatósági ügy tekintetében egy éven túl hatósági eljárás nem kezdeményezhető. E határidő jogvesztő.
Az előfizetői jogviszonyból eredő esetleges jogvitákra a felek kikötik a Szolgáltató székhelye szerinti bíróságok kizárólagos illetékességét.
Díjak, díjszabás, díjfizetés, számlázás, kártérítés, kötbér
7.1 Az előfizetői szolgáltatásokért fizetendő díjak meghatározása, mértéke, ennek keretében az egyszeri, rendszeres és forgalmi díjak, díjazási időszakok, díjcsomagok, hibajavításhoz kapcsolódó díjak, kedvezményes feltételekre vonatkozó általános rendelkezések, ideértve a kedvezmény igénybevételéhez szükséges minimális használatra vagy időtartamra vonatkozó bármely követelményt, az előfizetői szerződés megszűnése, módosítása, a szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása alkalmával esedékessé váló díjak, díjazási feltételek, ideértve a végberendezéssel kapcsolatos költségszámítást, díj visszatérítési kötelezettséget is, a díjfizetés és számlázás módja, rendszeressége, a számlák kézbesítésének időpontja, minden egyéb díj
Az Előfizető a Szolgáltató egyes nem rendszeres szolgáltatásaiért, tevékenységéért alkalmanként a 4 sz. melléklet szerinti egyszeri díjakat köteles fizetni.
Az Előfizető az előfizetői szolgáltatásokért a 4. sz. melléklet szerinti rendszeres díjakat köteles fizetni. Rendszeres díjak: havi előfizetési díj, jeltovábbítási díj, csökkentett előfizetési díj.
A 4 sz. melléklet tartalmazza – többek közt – az egyszer díjakat, a hibajavításhoz kapcsolódó díjakat, a szerződés megszűnése, szüneteltetése, módosítása, korlátozás feloldása alkalmával esedékessé váló díjakat. Az egyes díjak fogalmát az ÁSzF 4 sz. melléklet tartalmazza.
A rendszeres előfizetési díjak és az előfizetési díj jellegű díjak, valamint a belépési, az aktiválási díj előre, az egyéb egyszeri díjak pedig a Szolgáltató tevékenységével egyidejűleg, vagy utólag esedékesek. Az előfizetési díjak közvetített szolgáltatást is tartalmaznak.
Előfizető tudomásul veszi, hogy a nyújtott szolgáltatás és annak elszámolásából adódóan a bizonyos forgalmi díjakat a Szolgáltatónak nem áll módjában a díj felmerülését követő számlázási ciklusban elszámolni, és a számlán feltüntetni. Ezért előfizető elfogadja, hogy Szolgáltató a díj alapját képező forgalmi eseményt követő 12 számlázási ciklus bármelyikében felszámíthatja a díjat, azaz Szolgáltató a még ki nem számlázott forgalmi díjakat 1 évre visszamenőleg követelheti és számlázhatja.
A folyamatos előfizetői szolgáltatások díjfizetési gyakorisága az Előfizető választása szerint
- naptári havi előfizetés és csoportos beszedés esetén a tárgyhónap 15. napjáig,
- naptári havi előfizetés és nem csoportos beszedés esetén a tárgyhónap 21. napjáig esedékes.
A Szolgáltató az esedékes, illetve jövőben esedékessé váló díjakról az esedékesség hónapjában, vagy azt megelőzően számlát küld az Előfizetőnek, a számla összegét az azon feltüntetett határnapig köteles az Előfizető kiegyenlíteni.
A Szolgáltató a számlát postai úton küldi meg az alábbi kivétellel:
Amennyiben az Előfizető ehhez hozzájárul, a Szolgáltató a számlát postai út helyett elektronikus levélben, vagy elektronikus számla bemutatási rendszer (Ügyfélkapu) útján, vagy saját kihordóval is megküldheti az Előfizető részére. A Szolgáltató ebben az esetben az Előfizető részére díjkedvezményt adhat.
Elektronikus számla bemutatási rendszer esetén az Eht. 144. § (3) bekezdése alkalmazásában a számlaértesítő elektronikus levél minősül számlalevélnek.
Az előfizetőt
a) a számlaértesítő elektronikus levélben, vagy
b) az elektronikus számlában, amennyiben lehetséges a számlaértesítő elektronikus levélben történő utalással kell értesíteni.
Ha az Előfizető a számlát a tárgyhó 15-éig nem kapja meg, úgy ezt a Szolgáltató ügyfélszolgálatának köteles haladéktalanul bejelenteni és számlamásolatot igényelni. Az ezen okból kiállított számlamásolat díjtalan.
Amennyiben Xxxxxxxxx számlamásolatot nem igényel, az ebből eredő Előfizetőt ért károkért Szolgáltató nem felel.
Ha bármelyik fizetési határnap munkaszüneti napra esik, a fizetés határnapja a következő munkanap. A Szolgáltató a fel nem számított vagy tévedésből be nem szedett egyszeri és rendszeres díjat vagy költséget az esedékesség napjától számított egy éven belül jogosult az Előfizető felé számlázni és érvényesíteni.
A számla kiegyenlítése elsősorban az Előfizető által az előfizetői szerződésben megjelölt módon, vagy a jogszabályban megállapított valamely fizetési mód igénybevételével történhet.
A Szolgáltató az összeg folyószámlájára kerülését – a befizetés azonosításához szükséges adatok rendelkezésre állása esetén – ellenőrzi és nyilvántartásában kimutatja, ügyfélszolgálata útján az Előfizetőt érdeklődése esetén befizetéseiről tájékoztatja.
A Szolgáltató által kibocsátott számla megfizetésének napja és egyben az Előfizető részéről történő pénzügyi teljesítés napja az a naptári nap, amikor a számla szerinti összeg a Szolgáltatóhoz megérkezik (készpénzes fizetés esetén a Szolgáltató részére átadásra kerül, pénzintézeti teljesítés esetén a Szolgáltató bankszámláján jóváírják).
A Szolgáltató jogosult késedelmi kamat felszámítására abban az esetben, ha az Előfizető a számlán feltüntetett időpontig a számla összegét nem fizeti meg.
A késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdő napja a számlán feltüntetett fizetési határidőt követő nap.
A késedelmi kamatfizetési kötelezettség mindaddig fennáll, amíg az Előfizető a számla szerinti összeget nem fizeti be.
A kamatfizetési kötelezettség akkor is beáll, ha a kötelezett késedelmét kimenti.
Az Előfizetőt alaptalan számlareklamáció esetén - a befizetési határidőig ki nem egyenlített összeg erejéig - késedelmi kamatfizetési kötelezettség terheli.
A Szolgáltató az 5.1.4 pont szerinti díjcsökkentés/díjvisszatérítés összegét a 7.4.2 pont szerinti fizetési módon teljesíti az Előfizető részére.
A Szolgáltató a tévesen felszámított és beszedett díjat késedelmi kamattal növelt értékben köteles haladéktalanul visszafizetni. A Szolgáltató késedelmi kamatfizetési kötelezettségének a kezdő napja a számla befizetésének a napja, végső napja az összeg visszafizetésének napja.
A késedelmi kamat mértéke az Előfizető és a Szolgáltató kamatfizetési kötelezettsége esetén egyaránt a mindenkor hatályos Ptk.-ban meghatározott késedelmi kamat mértékével azonos.
A Szolgáltató és az Előfizető jogosult a másik féllel szembeni lejárt követelését beszámítás útján érvényesíteni.
A Szolgáltató az Előfizető által teljesített befizetéseket a Ptk. 6:42. §-a szerinti módon számolja el, így ha az Előfizető kamattal és költséggel is tartozik, és a fizetett összeg az egész
tartozás kiegyenlítésére nem elég, azt elsősorban a költségre, azután a kamatra és végül a főtartozásra kell elszámolni.
Az Előfizető eltérő rendelkezése hatálytalan.
A Szolgáltató – az Előfizető érdekkörében bekövetkezett okú – előrefizetés vagy túlfizetés után nem fizet kamatot az Előfizető részére.
Amennyiben az Előfizető nem teljesíti a Szolgáltatóval szemben fennálló bármely fizetési kötelezettségét önkéntesen, a követeléskezeléssel és a követelés érvényesítésével kapcsolatos valamennyi járulékos költség (különösen: illetékek, végrehajtási díjak, munkadíjak) az Előfizetőt terhelik
A Szolgáltató jogosult az Előfizetőtől vagyoni biztosítékot kérni
- a szerződés felmondása helyett, továbbá az esetleges díjhátralék biztosítékaként az Előfizető olyan szerződésszegő magatartása esetén, mely miatt a Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződés felmondására vagy a szolgáltatások körének illetve használatának korlátozására, vagy
- Emelt díjas szolgáltatás, Mobilvásárlás Szolgáltatás igénybe vételekor
- Roaming Szolgáltatás igénybe vételekor melynek mértéke a 4. sz. mellékletben kerül meghatározásra.
- Üzleti Előfizetők esetében felszámolás, csődeljárás vagy végelszámolás elrendelése esetén az.
5.1.6 pont szerint.
A Vagyoni biztosíték/Biztosíték fajtái:
a) ingón vagy ingatlanon alapított jelzálogjog, amelynek alapításával kapcsolatos költségek ugyancsak az Előfizetőt terhelik.
b) pénzbeli óvadék.
A Vagyoni Biztosíték/Biztosíték mértékét a Szolgáltató az eset körülményei függvényében határozza meg.
Amennyiben az Előfizető egy éven belül kétszer felmondásra vagy korlátozásra okot adó fizetési késedelembe esik, a Szolgáltató jogosult az Előfizetőt pénzbeli vagyoni biztosíték, mint óvadék nyújtására felhívni, és amely óvadék összege megegyezik az Előfizető előfizetői szerződése alapján egy hónapra vetített összeg kétszeresével.
Negyvenöt napos fizetési késedelem esetén a Szolgáltató jogosult díjigényét az óvadékból kielégíteni. Az Előfizető köteles a szerződés időtartama alatt az óvadék összegét folyamatosan a Szolgáltatónál letétbe helyezni.
Amennyiben az óvadék összegéből a Szolgáltató díjhátralék címén érvényesíti igényét, az Előfizető köteles az óvadék összegét a levont összeggel a levonásról szóló írásbeli értesítés kézhezvételét követő tizenöt napon belül kiegészíteni.
Amennyiben az Előfizetői jogviszony megszűnik, a Szolgáltató az óvadéknak a tartozásokkal csökkentett összegét kamatmentesen, egy összegben átutalja az Előfizető által megjelölt pénzforgalmi számlára, vagy azt ügyfélszolgálati pénztárából kifizeti, vagy postai úton megküldi.
A Szolgáltató az Előfizető igénye alapján vagy a 7.1.9.10 pontban leírt ráutaló magatartással való áttérést követően elektronikus úton bocsátja ki a számlát.
Az elektronikus számla - fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátva kerül kibocsátásra.
A Szolgáltató a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő elektronikus számlát bocsájt ki, és az erre vonatkozó jogszabályi kötelezettségeknek megfelel. Az elektronikus számla adóigazolásra alkalmas, tartalmazza mindazon adatokat, amelyeket a papíralapon kibocsátott számla.
Az elektronikus számla igényelhető:
a) az előfizetői szerződés megkötésekor, vagy
b) az előfizetői szerződés módosítása keretében (ld.: előfizetői szerződés módosítására vonatkozó szabályok).
Az elektronikus számla igénylésének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzen a Szolgáltató által üzemeltetett Ügyfélkapu hozzáféréssel, melynek kötelező eleme egy állandó és létező email cím. Elektronikus számla csak a tárgyhót követő hónaptól igényelhető.
Az Előfizető tartozik felelősséggel azért, hogy létező, számára hozzáférhető, illetéktelen személyek elől védett e-mail címet adjon meg a Szolgáltatónak, melyre a Szolgáltató a számlázás rendjére vonatkozó ÁSzF rendelkezéseknek és egyéb jogszabályoknak megfelelően elküldi az Előfizető elektronikus számlájáról szóló értesítést.
Az Előfizető szavatol azért, hogy az általa megadott e-mail címet fenntartsa, ahhoz hozzáférési joggal rendelkezzen. Az Előfizető a megadott e-mail címének megszűnéséről, vagy az e-mail cím megváltoztatásáról 15 nappal korábban köteles a Szolgáltatót írásban értesíteni az adatváltozásra vonatkozó szabályok szerint, a módosított e-mail cím egyidejű megadásával.
A Szolgáltatót semminemű felelősség nem terheli abban az esetben, ha az elektronikus számlát az Előfizető a Szolgáltató érdekkörén kívül eső körülmény – különösen a megadott e-mail cím megszűnéséről vagy módosulásáról való értesítés elmaradása, illetve a szükséges beállítási módosítások elmaradása – miatt nem kapja meg, illetve ilyen vagy hasonló okból nem fér hozzá.
Az elektronikus számla elkészültéről szóló értesítés a megadott e-mail címre történő elküldésekor az elektronikus számla kézbesítettnek minősül.
Az Előfizető a részére elkészített elektronikus számlát az Ügyfélkapu portálon „xml” és „pdf” kiterjesztésű formátumban kapja meg.
Az elektronikus számlázás esetén - a számlázás jellegéből adódóan - az Előfizető postai úton számlát és mellékelten készpénzátutalási megbízást (sárga csekket) nem kap, így a teljesítés banki átutalással, postai átutalással (rózsaszínű csekken), valamint bármilyen más online fizetési formában történhet, valamint a Szolgáltató kizárólag az ügyfélszolgálati helységében elfogad kézpénzes teljesítést is.
Elektronikus számlázást választó Előfizető részére - a számla nem megfelelő teljesítése esetén - küldött fizetési emlékeztető is elektronikus úton kerül a Szolgáltató részéről megküldésre. Hasonlóan az elektronikus számlához, az emlékeztető is kézbesítettnek minősül az Előfizető által megadott e-mail címre történő értesítés továbbításával.
Az elektronikus számlázási mód lemondására személyesen, a Szolgáltató ügyfélszolgálati helységeiben vagy az Ügyfélkapun keresztül van lehetőség.
A lemondás feltétele, hogy az Előfizető más alkalmas számlázási módot válasszon, melyet a Szolgáltató az Előfizető által igénybe vett szolgáltatásokra és az előfizetői szerződésre tekintettel elfogad.
7.2 A különböző fizetési módokból adódó, előfizetőt érintő eltérések
Az Előfizető az egyedi előfizetői szerződésben meghatározhatja fizetés módját, mely a következők valamelyike lehet:
a) készpénzzel az ügyfélszolgálati irodában,
b) a Szolgáltató által biztosított vagy az Előfizető által indított készpénz átutalási utalvánnyal (csekkel),
c) csoportos beszedési megbízás alapján lakossági folyószámláról pénzintézeti átutalás,
d) Előfizető részéről történő pénzintézeti átutalás (átutalási megbízás vagy bankkártyával történő utalás útján),
e) felhatalmazó levél alapján az Előfizető pénzforgalmi számlája terhére azonnali beszedési megbízás.
A Szolgáltató által kibocsátott csekken kívüli bármely más fizetési módnál az Előfizető kötelezettsége a befizetés azonosításához szükséges adatok feltüntetése, melynek elmulasztásából vagy hiányos teljesítéséből eredő következmények az Előfizetőt terhelik.
A Szolgáltató saját belátása szerint lehetőséget biztosíthat naptári féléves és éves előre fizetésre, mely esetben az Előfizetők díjkedvezményben részesülhetnek. A díjkedvezmény csak abban az esetben érvényes, ha az Előfizető a díjat annak esedékességéig megfizeti és a szolgáltatási szerződést a teljes időszak alatt nem módosítja vagy mondja fel.
7.3 A kártérítési eljárás szabályai
Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével.
A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált Xxxxxxxx, Előfizetőt és Felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni.
Nem köteles a Szolgáltató megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette.
Az előfizetői szerződésekből eredő polgárjogi igények egy év alatt évülnek el, amelyet az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani.
7.4 Az előfizetőt megillető kötbér meghatározása, mértéke és a kötbérfizetés módjai
A Szolgáltató kötbér fizetésére köteles az alábbi esetekben:
a) a Szolgáltató az átírást az ÁSzF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti,
b) az áthelyezési igénybejelentést elfogadása esetén az irányadó határidő be nem tartása esetén,
c) a 6.1.1.4 pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig terjedő időszakra,
d) a hiba kijavítására nyitva álló 6.1.1.4 pont szerinti határidő eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig terjedő időszakra,
e) korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén, minden megkezdett késedelmes nap után.
A Szolgáltatót az előfizetői szerződésekre vonatkozó NMHH elnöki rendelet alapján terhelő kötbérfizetési kötelezettségnek a Szolgáltató a szerződésszegő magatartás megszűnésétől számított 30 napon belül - az Előfizetőt megillető kötbér mértékéről, a kötbérfizetésre okot adó szerződésszegő magatartásról és a kötbérfizetésre okot adó szerződésszegő magatartásról és a kötbérfizetési kötelezettség teljesítésének módjáról szóló kifejezett tájékoztatással együtt - köteles eleget tenni. A Szolgáltató köteles továbbá a kötbér összegének meghatározására általa alkalmazott számítást a tájékoztatásban olyan módon feltüntetni, hogy az Előfizető számára lehetővé váljon a számítás helyességének ellenőrzése. A kötbérfizetési kötelezettség teljesítését a Szolgáltató nem kötheti az Előfizető kötbérre vonatkozó igényének bejelentéséhez.
A Szolgáltató a kötbérfizetési kötelezettségének úgy köteles eleget tenni, hogy
a) a kötbért a havi számlán, vagy előre fizetett szolgáltatás esetén az Előfizető egyenlegén jóváírja, vagy
b) az előfizetői szerződés megszűnése esetében a kötbért vagy annak meg nem fizetett részét az Előfizető részére egy összegben, jelenlévők esetében az ügyfélszolgálaton - távollévők esetében
- amennyiben a Szolgáltató az Előfizető szükséges adataival rendelkezik - banki átutalással, egyébként postai úton fizeti meg.
Az Előfizetőt az Eht. és az előfizetői szerződésekre vonatkozó NMHH elnöki rendelet alapján megillető kötbér mértéke az alábbi
Amennyiben a Szolgáltató az átírást az ÁSzF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az átírás díjának egytizede.
Az áthelyezési igénybejelentés Szolgáltató általi elfogadása esetén a meghatározott határidők be nem tartása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az áthelyezés díjának egyharmada.
A hibabejelentéssel kapcsolatban a 6.1.1.3 pont és a 6.1.1.4 pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén az értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig terjedő időszakra a Szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege az alábbi vetítési alap kétszerese.
A hiba kijavításával kapcsolatban a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után a hiba elhárításáig terjedő időszakra a Szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege az alábbi:
- a vetítési alap négyszerese, ha a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást csak az előfizetői szerződés szerinti minőség romlásával, vagy mennyiség csökkenésével lehetett igénybe venni,
- a vetítési alap nyolcszorosa, ha a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást nem lehetett igénybe venni.
A kötbér meghatározásához szükséges vetítési alap a hibabejelentés hónapjára vonatkozó, egyedi előfizetői szerződés szerinti havi előfizetési díj és az előző havi forgalmi díj összege alapján egy napra vetített összeg.
Kötbér az előfizetői szolgáltatás nyújtásának késedelme miatt az ÁSzF 2.4 pontjában meghatározott határidők elmulasztása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az ÁSzF-ben foglalt kedvezmények nélküli belépési díj egy tizenötöd része, belépési díj hiányában az előfizetői szerződés szerinti díjcsomagra az ÁSzF-ben meghatározott kedvezmények nélküli havi előfizetési díj, vagy előre fizetett szolgáltatások esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének nyolcszorosa.
Amennyiben az előfizetői szerződésben foglalt határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az előfizetői szerződést rendes felmondással megszünteti, a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a szerződés megszűnéséig a jelen pontban meghatározott kötbér felét köteles megfizetni.
A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai
8.1 A számhordozással kapcsolatos fogalmak
Átadó szolgáltató: az a Szolgáltató, amelynek Előfizetője az előfizetői szerződés megszüntetését illetve egyes számok esetében módosítását követően az előfizetői számot egy másik Szolgáltatóhoz viszi át; Átvevő szolgáltató: az a Szolgáltató, amelynek jövőbeni Előfizetője az Előfizetői Szerződés megkötésének keretében számát egy másik szolgáltatótól hozza át;
Hívásirányítás: az a hálózati funkció, amely a hordozott számra kezdeményezett hívás esetén meghatározza és beilleszti a valós végződésre utaló irányítási információt, és a hívást a hívott fél valós végződtető hálózata felé továbbítja;
Hordozott szám: az Előfizetői Szerződésben szereplő azon szám, amelyet az Előfizető az átadó szolgáltatótól az átvevő szolgáltatóhoz való áttéréskor, vagy helyhez kötött telefonszolgáltatás esetén a számozási körzeten belül az igénybevétel helyének illetve technológiájának – hívásirányítási információ változásával járó – megváltoztatásakor megtart;
Központi referencia adatbázis (KRA): az a számhordozás érdekében létrehozott rendszer, amely tartalmazza és kezeli az összes hordozott számmal kapcsolatos irányítási információt, valamint a Szolgáltatók és Előfizetők jogszabályban meghatározott adatait, továbbá elektronikus adatkapcsolaton keresztül biztosítja az irányítási adatok összegyűjtését és a szolgáltatók, valamint más jogszabály alapján erre jogosultak részére való szétosztását;
Számátadási időablak: minden munkanap 20 óra 00 perctől kezdődő 4 óra hosszúságú időtartomány, amelyben a számhordozás és számmező átadás érvényesítéséhez szükséges műszaki intézkedéseket
a Szolgáltatók végrehajtják, és amely időtartam alatt a számátadással érintett számokon a Szolgáltatás részben vagy egészben szünetelhet;
Számhordozási megállapodás: az Előfizető számhordozásra vonatkozó igénybejelentése alapján az Előfizető és az átvevő szolgáltató között létrejövő megállapodás, amely az Előfizető által hordozandó összes számot és a hordozások számátadási időablakát is tartalmazza.
8.2 A számhordozási eljáráshoz szükséges előfizetői adatok és dokumentumok
Az átvevő szolgáltató a számhordozást kérő Előfizetőt az előfizetői számon kívül az alábbi adatok és okmányok alapján azonosítja:
Az Előfizetői adatok
a) Természetes személy esetén:
- név, születési név; születési hely és idő; anyja leánykori neve; állandó lakóhely/külföldi Előfizető esetén tartózkodási hely.
b) Üzleti Előfizető esetén
- cég/egyéb szervezet/egyéni vállalkozó neve; cégjegyzékszám; adószám; székhely.
A szükséges dokumentumok
a) Természetes személy esetén:
- magyar állampolgár: személyazonosító igazolvány/útlevél/vezetői engedély és lakcímet igazoló hatósági igazolvány;
- nem magyar állampolgár: útlevél és lakcímet igazoló tartózkodási engedély vagy más hatósági igazolvány, valamint az Előfizető döntése és hozzájárulása alapján olyan hatósági igazolvány vagy engedély, amely alapján az átadó szolgáltató őt az eredeti előfizetői szerződés megkötésekor azonosította;
b) Gazdálkodó szervezet esetén:
- 30 napnál nem régebbi cégkivonat vagy vállalkozói igazolvány, ennek hiányában az egyéni vállalkozói nyilvántartási szám;
- a cégjegyzésre jogosult közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldánya vagy ügyvéd által cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárásban való közreműködés során ellenjegyzett aláírás mintája;
- az eljáró képviselőszemélyi igazolványa;
- meghatalmazás (ha nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el).
c) Költségvetési szerv, társasház, valamint egyéb szervezet esetén:
- a szervezetet, szervet, illetve társasházat nyilvántartásba vevőbíróság vagy hatóság által kiállított eredeti okirat, vagy az ezek által vezetett nyilvántartás hiteles másolata, illetve a hatósághoz beadott létesítő okirat(ok), amely legalább tartalmazza a szervezet, szerv, illetve társasház nevét, székhelyét és képviselőjét, a képviselet módját tartalmazza (amennyiben ilyen adatot nyilvántartanak);
- az eljáró képviselőszemélyi igazolványa;
- meghatalmazás (amennyiben nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el).
8.3 A számhordozással kapcsolatos előfizetői jogok és kötelezettségek
A számhordozást kizárólag az Előfizetői Szerződésben Előfizetőként megjelölt személy kérheti, amennyiben előfizetéssel rendelkezik az átadó szolgáltatónál. Az Előfizető a számhordozást az átadó szolgáltatóval fennálló Előfizetői Szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti.
A fennálló Előfizetői Szerződésben szereplő azon számokra, amelyekre az Előfizető nem igényelte a számhordozást, az átadó szolgáltató a szolgáltatást az érvényes Előfizetői Szerződés módosításával fenntartja vagy az Előfizető kérésére megszünteti. Az Előfizetői Szerződés megszüntetését az Előfizető az átadó szolgáltatónál kezdeményezheti.
Az Előfizető jogosult a hordozott számot más Szolgáltatóhoz továbbhordozni (más szolgáltató alatt értve bármely előző szolgáltatót is).
Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az ÁSzF-ben az új Előfizetőkre vonatkozó rendelkezéseknek.
8.4 A számhordozással kapcsolatos szolgáltatói jogok és kötelezettségek.
A Szolgáltató köteles biztosítani a kedvezményes díjazású Szolgáltatás, a díjmentes Szolgáltatás az emelt díjas, díjkorlátos Szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlát mentes Szolgáltatás, valamint a nomadikus beszédcélú Szolgáltatás előfizetői számainak hordozhatóságát.
A többféle Szolgáltatást tartalmazó (multiplay) szolgáltatáscsomagok egyidejű átadásával együtt megvalósuló számhordozás, a kedvezményes díjazású Szolgáltatás, a díjmentes Szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos Szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlát mentes Szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti/intézményi előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében
– az átadó szolgáltató indokolással ellátott kérése esetén – az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni.
A Szolgáltató átadó szolgáltatóként a számhordozási igényt csak abban az esetben tagadhatja meg, ha:
a) a számhordozást kérő Előfizető nem azonosítható az ÁSzF 8.2 pontjában meghatározott adatok és dokumentumok alapján;
b) az Előfizetőnek a számhordozási igény átadó szolgáltató részére történt bejelentésének időpontjában az átadó szolgáltatóval szemben több mint 30 (harminc) napja lejárt számlatartozása van, amelyről az átadó szolgáltató az Előfizetőt az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény („Eht.”) 144. §-a szerint igazolhatóan értesítette; vagy
c) az átadó szolgáltató a fentiek szerinti egyeztetést igényel. Amennyiben az átadó szolgáltató a számhordozást az egyeztetésre tekintettel utasította el, az átadó és átvevő szolgáltató köteles az egyeztetést az elutasítás napjától számított 5 (öt) munkanapon belül lefolytatni. Az eredményes egyeztetés alapján benyújtott számhordozási igényt, valamint az átadó szolgáltató hibájából elmaradt egyeztetés esetén ismételten benyújtott számhordozási igényt az átadó szolgáltató nem utasíthatja el.
Számhordozás kezdeményezése esetén az Előfizetőnek az átadó szolgáltatóval szembeni, a számhordozási igény bejelentésének időpontjában fennálló számlatartozása, illetve a határozott időtartamhoz, kedvezményesen vagy egyéb módon kedvezményesen értékesített készülékhez kapcsolódó követelés a számhordozás kezdeményezése esetén lejárttá válik. E számlatartozás ki nem egyenlített ellenértékéről az Előfizető képviseletében az átadó szolgáltatónál eljáró átvevő szolgáltató úgy nyilatkozhat, hogy annak kiegyenlítését átvállalja, ennek hiányában az Előfizető a számhordozás kezdeményezését követően az átadó szolgáltatónál köteles 8 (nyolc) munkanapon belül kiegyenlíteni. Amennyiben az átvevő szolgáltató az Előfizető tartozását átvállalja, úgy az átvevő szolgáltató jogosult az Előfizető részére az átvállalt tartozást kiszámlázni vagy annak kiegyenlítéséről, rendezéséről az Előfizetővel egyéb módon megállapodni.
A szolgáltató – amennyiben ez műszakilag lehetséges – lehetővé teszi az előfizetői szám megtartását az Előfizető kérésére a számozási körzeten belül az igénybevétel helyének megváltoztatása (áthelyezés), illetve a szolgáltatásnyújtás technológiájának megváltozása esetén.
8.5 A számhordozás kezdeményezése, a számhordozási eljárás folyamata
Számhordozás kezdeményezése a TARR Kft-nél, mint átvevő Szolgáltatónál
A TARR Kft., mint átvevő Szolgáltató a számhordozási eljárás kezdeményezését ügyfélszolgálatán teszi lehetővé. Az Előfizetőnek – az új Előfizetői Szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg – a TARR Kft., mint átvevő Szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét.
TARR Kft, mint átvevő Szolgáltató a számhordozási igénybejelentésnek megfelelő módon tájékoztatja az Előfizetőt arról, hogy
- a számátadási időablak alatt a Szolgáltatás részben vagy egészben szünetelhet;
- a hangposta-üzenetek nem vihetők át;
- előre fizetett csomag esetén a fel nem használt összeg számátadáskor elvész, kivéve, ha az átvevő szolgáltató ettől eltérően rendelkezik;
- az átadó szolgáltató által kedvezménnyel értékesített, hálózati zárral ellátott készülék kizárólag akkor használható az átvevő szolgáltató hálózatában, ha az átadó szolgáltató a hálózati zárat feloldotta;
- az Előfizetőnek az átadó szolgáltatóval szemben a számhordozási igény bejelentésének időpontjában az ÁSzF fenti 8.4 pontja szerint lejárt számlatartozása keletkezik, melyet az Előfizető az átadó szolgáltatónál köteles 8 munkanapon belül kiegyenlíteni, vagy – a tartozás átvevő szolgáltató általi átvállalása esetén – az átvevő szolgáltatónál az általa megadott feltételekkel;
- az ÁSzF fenti 8.4 pontja szerinti esetekben az átadó szolgáltató kérésére az átvevő Szolgáltató köteles a számhordozást az átadó szolgáltatóval egyeztetni, amely az Előfizető közreműködését is igényelheti.
Amennyiben az Előfizetői Szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során
a) a TARR Kft., mint átvevő Szolgáltató azonosítja az Előfizetőt és új Előfizetői Szerződést köt;
b) a TARR Kft., mint átvevő Szolgáltató és az Előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik;
c) az Előfizető a TARR Kft.-nek mint átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
Ezt követően a TARR Kft., mint átvevő Szolgáltató jár el az Előfizető számhordozási igényének megfelelően az átadó szolgáltatónál az Előfizetői Szerződés megszűnése, illetve módosítása, valamint a számhordozási eljárás lebonyolítása során.
Az átadó szolgáltató a szolgáltatások folyamatosságát a számátadási időablak kezdetéig köteles biztosítani.
A TARR Kft., mint átvevő Szolgáltató a munkanapokon 16 óráig bejelentett számhordozási előfizetői igényről az átadó szolgáltatót adott munkanap 20 óra 00 percig értesíti.
A Szolgáltató ezen értesítést követő munkanapon a számhordozást a következő munkanap számátadási időablakára –legkésőbb a számátadási időablak napját megelőző nap 12 óra 00 percig – bejelenti a KRA-nak, kivéve, ha:
- az Előfizető nem a legkorábbi számátadási időablak alkalmazását kéri; vagy
- az ÁSzF fenti 8.4 pontja szerinti egyeztetés során nem a legkorábbi számhordozási időablakot választották,
mely esetekben a Szolgáltató legkésőbb a számhordozási megállapodásban rögzített számátadási időablakot megelőző nap 12 óra 00 percig köteles a KRA-nak a számhordozást bejelenteni.
A számhordozási megállapodás a hordozási igény KRA-ba történő bejelentésével lép hatályba.
Az átadó szolgáltató a számhordozás elfogadásáról vagy elutasításról és annak indokáról legkésőbb az átvevő szolgáltató általi értesítést követőmunkanap 20 óra 00 percig értesíti az átvevő szolgáltatót, valamint a KRA-ban a tranzakció zárásáig jóváhagyja vagy elutasítja a számhordozást.
A számhordozási igény elutasításáról az átvevő szolgáltató köteles az Előfizetőt az Eht. 144. § (4) bekezdésének megfelelően 1 (egy) munkanapon belül értesíteni.
A számhordozási igény visszavonása
Az Előfizető a számhordozási igényét a TARR Kft – nél, mint átvevő Szolgáltatónál a számátadási időablakot megelőző 2. munkanapon 16 óráig visszavonhatja, amely alapján a TARR Kft., mint átvevő szolgáltató az átadó szolgáltatót az igény törléséről 20 óra 00 percig értesíti, valamint a KRA-ba bejelentett hordozást „az előfizető visszalépett” indoklással törli.
A számhordozás folyamata mobil rádiótelefon szolgáltatáshoz használt azonosítók esetén eltérő folyamattal valósulhat meg, mely eltéréseket a felek az egyedi előfizetői szerződésben rögzítenek.
8.6 Internet-hozzáférés szolgáltatók esetében a szünetmentes szolgáltató váltással kapcsolatos eljárás részletes szabályai, amennyiben a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik
Az ÁSzF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.
8.7 A közvetítőválasztással kapcsolatos eljárás részletes szabályai a közvetítőválasztást biztosító hálózati szerződésekben foglaltakkal összhangban
Az ÁSzF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.
A szerződés időtartama
9.1 A szerződés időtartama
Az előfizetői szerződés időtartama a Felek megállapodása szerint lehet határozatlan vagy határozott.
A határozott időtartamú előfizetői szerződés legfeljebb 12 hónapra köthető meg –a jelen pontban meghatározott kivétellel- azzal, hogy a szerződés megkötését megelőzően fel kell ajánlani a határozatlan időtartalmú előfizetői szerződés megkötésének lehetőségét, és be kell mutatni azok részletes feltételeit.
A határozott időtartamú előfizetői szerződés helyébe lépő új, határozatlan idejű szerződésben meghatározott, az előfizetői szolgáltatásra vonatkozó szerződési feltételek nem lehetnek az előfizetőre nézve hátrányosabbak a korábbi határozott idejű szerződésben szereplő szerződési feltételeknél.
Az előfizető kérésére a határozott időtartamú előfizetői szerződés 24 hónapra is megköthető, ha az előfizetői szerződés megkötéséhez készülékvásárlás is kapcsolódik. Az ilyen módon 24 hónapra megkötött határozott idejű előfizetői szerződésnek a készülék vásárlásához kapcsolódó törlesztő részletek nélkül számított előfizetési díja nem lehet magasabb a 12 hónapra kötött, azonos szolgáltatási tartalmú, határozott idejű szerződések előfizetési díjától.
A Szolgáltató a határozott időre kötött előfizetői szerződést nem jogosult egyoldalúan az alapvető díjszabás (rendszeres díjak, különösen előfizetési díj, forgalmi díj), az előfizetői szerződés időtartama, megszüntetésének jogkövetkezményei, vagy a szolgáltatásminőségi követelmények célértéke tekintetében módosítani, kivéve, ha azt az Eht. 132. § (2) bekezdésének b), illetve e) pontjában foglaltak indokolják.
A határozott időre kötött előfizetői szerződés egyebekben az Eht. 132. §-ában foglalt rendelkezések, feltételek szerint módosítható egyoldalúan.
A határozott idejű előfizetői szerződés ráutaló magatartással nem módosítható.
A Szolgáltató köteles a határozott idejű előfizetői szerződés megszűnését megelőzően legalább 30, de legfeljebb 60 nappal korábban értesíteni az előfizetőt az Eht. 134. § (14) bekezdésében foglaltakról.
Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy szolgáltatást vagy a hozzá kapcsolódó terméket igénybe veszi, és a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést felmondja a határozott időtartam lejárta előtt, vagy a Szolgáltató az Eht. 134 § (6)-(7), illetve (13) bekezdés szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet.
Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a Szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani. Az Eht. 134. § (15) bekezdése szerinti jogkövetkezményt a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani.
Szolgáltató az Eht. 134. § (15) meghatározott jogkövetkezményt nem alkalmazhatja, ha az Előfizető az alábbiak miatt mondja fel az Előfizetői Szerződést:
a) a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani,
b) az előfizetői szolgáltatás vonatkozásában az Előfizető a felmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el,
c) a Szolgáltató az előfizetői szerződést az Eht. 27. § (4) bekezdésébe ütközően módosítja,
d) a Szolgáltató a szolgáltatást 30 napig nem az előfizetői szerződés szerint teljesíti.
A szolgáltatás Xxxxxxxxx kérésére legfeljebb 6 hónapig tartó szüneteltetését a Szolgáltató határozott idejű előfizetői szerződéseknél sem zárhatja ki, ebben az esetben azonban az előfizetői szerződés időtartama a szüneteltetés időtartamával meghosszabbodik. Ebben az esetben történő előfizetői felmondása esetén az előfizetői szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. Az előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató köteles igazolható módon tájékoztatást adni a határozatlan és a határozott idejű előfizetői szerződés megkötésének lehetőségéről, és igazolható módon bemutatni azok részletes feltételeit. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői
szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis.
A határozott idejű szerződés legrövidebb időtartama legalább a szerződéskötés hónapjának utolsó napjától számított 6 hónap.
Az Előfizető kérésére kötött határozott idejű szerződés megkötésének feltétele az Előfizető általi tudomásul vétel arról, hogy az előfizetett díjcsomag tartalma és díja a szerződés időtartama alatt a mindenkori hatályos ÁSzF szerint módosulhat.
A Szolgáltató jogosult a határozott időtartamra fizetendő díjat egy összegben igényelni azzal, hogy a Szolgáltató ilyen esetben biztosítja – amennyiben ilyet az ÁSzF tartalmaz – a féléves vagy éves gyakoriságú díjfizetés esetén a határozatlan időtartamú szerződéssel rendelkező Előfizetőket megillető kedvezményt.
A Szolgáltató az általa szervezett ideiglenes akció keretében a 9.1 pont szerinti időtartamnál hosszabb vagy rövidebb minimális előfizetési időszakot is megállapíthat valamely szolgáltatás(ok)ra vonatkozó kedvezmény igénybe vételének feltételéül, mely esetben az akcióban részt vevő Előfizetőre az akcióban meghirdetett feltételek az érvényesek.
A Szolgáltató jogosult a Szolgáltató mindenkori ÁSzF-ben meghatározott feltételektől kedvezőbb feltételekkel a szolgáltatás igénybevételét olyan módon lehetővé tenni, hogy az Előfizető által vállalt kötelezettségvállalás (ún.”hűségnyilatkozat”) ellenében a Szolgáltató feltételes kedvezmény biztosít meghatározott időtartamra (ún. „hűségidő”), határozott időtartamra kötött elfizetői szerződés alapján.
Az Előfizető úgy a határozatlan, mint a határozott időtartamú előfizetői szerződés alapján az adott szolgáltatást a szerződés időtartama alatt jogosult bármikor igénybe venni, és a hálózaton biztosított előfizetői interfészhez az alapvető követelményeknek megfelelő elektronikus hírközlő végberendezést csatlakoztatni.
A Szolgáltató a szolgáltatás korlátozására jogosult úgy a határozatlan, mint a határozott időtartamú előfizetői szerződés vonatkozásában az 5.2 pontban meghatározott esetekben.
A szolgáltatás szünetelésére az 5.1 pontban foglaltak szerint úgy a határozatlan, mint a határozott időtartamú előfizetői szerződés vonatkozásában sor kerülhet azzal, hogy amennyiben Előfizető kedvezményes akció keretében határozott időre veszi igénybe a szolgáltatást, az Előfizető kérésére történő szüneteltetés esetén a kedvezményes akció keretében meghatározott szerződéses időszak a szünetelés időtartamával meghosszabbodik.
A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetése miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt kiszállási díj megfizetésének kötelezettsége alól.
A határozott időtartamú előfizetői szerződés helyébe a meghatározott idő elteltével határozatlan időtartamú előfizetői szerződés lép.. A határozott idő elteltét megelőző 90 napban a Szolgáltató három alkalommal köteles az Előfizetőt értesíteni a határozott idejű szerződés határozatlan időtartamúvá átalakulásának időpontjáról. A Szolgáltató köteles a határozott idejű előfizetői szerződés megszűnését megelőzően legalább 30, de legfeljebb 60 nappal korábban értesíteni az Előfizetőt az Eht. 134. § (14) bekezdésében foglaltakról. Az értesítésnek ki kell terjednie a szerződés átalakulásával beálló változásokra, továbbá be kell mutatnia az Előfizető részére a Szolgáltatónál elérhető, az Előfizető jelenlegi határozott idejű szerződéséhez hasonló szolgáltatási tartalommal bíró határozott időtartamú előfizetői szerződési ajánlatokat. A felek a határozott idejű szerződés időtartamának meghosszabbításáról a szerződés megkötésekor és az Előfizető kifejezett nyilatkozata esetén a határozott idő elteltét megelőzően szerződésmódosítással dönthetnek.
A 9.1.9. ponttól eltérően nem lép határozatlan időtartamú előfizetői szerződés a határozott időtartamú szerződés helyébe ha az előfizető egyoldalúan - vagy az előfizető és a szolgáltató közös akarattal - a határozott idő lejártát megelőzően írásban nyilatkozik arról, hogy a határozott idő leteltével a szerződést megszünteti.
Adatkezelés, adatbiztonság
10.1 A Szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk célja, időtartama
A Szolgáltató által nyilvántartott, az Előfizetőre vonatkozó személyes adatok körét, azok részletes felhasználási és nyilvántartási szabályait jelen ÁSzF 5 sz. melléklete szerinti Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat tartalmazza.
10.2 Az Előfizető tájékoztatása az adatbiztonsági szabályokról, továbbá az adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről
A Szolgáltató az általa nyilvántartott személyes adatokról az Előfizetőnek kérésére köteles az Előfizető saját adatairól felvilágosítást adni.
Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által kezelt adataiban bekövetkezett változást a Szolgáltató felé nem jelenti be, úgy az Előfizető mulasztásának időtartamára a Szolgáltató mentesül az adatok kezelésével kapcsolatos kötelezettségek teljesítése alól.
A Szolgáltató az általa nyilvántartott adatokat csak az előfizetői szerződés fennállása alatt illetve azután annyi ideig tárolhatja, ameddig arra a hálózat kiépítettségének műszaki dokumentálása szükségessé teszi, illetve az Előfizetők tájékoztatásával, a díjszámlázással, továbbá az előfizetői szolgáltatások igénybe vételére vonatkozó panaszok ügyintézésével kapcsolatos jogai és kötelezettségei fennállnak.
A Szolgáltató az Előfizető adatkezelési nyilatkozatával ellentétes adatszolgáltatást csak kizárólag erre jogszabályban felhatalmazott szervek megkeresésére teljesíthet.
A Szolgáltatót külön jogszabályok alapján adatvédelmi és titoktartási kötelezettség terheli Az adatvédelmi és titoktartási kötelezettség a Szolgáltató tagjait, alkalmazottait és megbízottját egyaránt terhelik.
Az Előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának módjai, esetei és határideje (különösen előfizetői névjegyzékre, a forgalmi adatokon kívüli helymeghatározó adatok nyújtására, értéknövelt szolgáltatások nyújtására, elektronikus hírközlési szolgáltatások értékesítésére, üzletszerzés céljából történő személyes adatok kezelésére, tételes számlamelléklet, hívásrészletező igénylésére, az előválasztással választott közvetítő szolgáltatóra, az egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozatok)
11.1 A kis- és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását.
A Szolgáltató a kérést akkor teljesíti, ha a kérelmező egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy nem minősül üzleti előfizetőnek, és gazdasági tevékenységi körén kívül veszi igénybe az előfizetői szolgáltatást.
11.2 A természetes személy Előfizetőnek vagy a 11.1 pont szerint ezen kategóriát választó kis- és középvállalkozásnak a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni.
11.3 Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni
a) az előfizetői névjegyzékben való feltüntetésről és a feltüntetendő adatok köréről,
b) értéknövelt szolgáltatások nyújtásáról,
c) tételes számla (hívásrészletező) igényléséről,
Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát a Hiba! A hivatkozási forrás nem található. pontban oglaltak szerint jogosult módosítani.
11.4 Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek.
Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.
11.5 A Szolgáltató az Előfizetőnek az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 2/2015. (III.30.) NMHH rendelet (továbbiakban: Rendelet) hatálybalépése előtt megtett nyilatkozatait az Eht. és a rendelet szerint érvényesnek és megadottnak tekinti.
Az előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei
12.1 A Szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a Szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az Előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok
Az egyedi előfizetői szerződés Xxxxxxxxx vagy Szolgáltató indítványára történő módosítása – az ÁSzF-ben megjelölt kivétellel – írásban az előfizetői szerződés megkötésének szabályai szerint történhet, a jelen ÁSzF-ben részletezett eltérésekkel.
A Szolgáltató által kezdeményezett egy-, vagy kétoldalú szerződésmódosítás esetén a Szolgáltató az Előfizetőt olyan szerződésmódosítási ajánlattal köteles megkeresni, amely közérthetően és áttekinthetően tartalmazza, hogy a módosítás esetén a szerződés mely feltételei milyen módon változnak meg, és megfelelően tájékoztatja az Előfizetőt a módosítás menetéről.
Az egyedi előfizetői szerződés időtartamát érintő módosítást megelőzően a Szolgáltató köteles igazolható módon tájékoztatást adni a határozatlan és a határozott idejű előfizetői szerződés részletes feltételeiről.
A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az Előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis.
Az egyedi előfizetői szerződést a Xxxxx közös megegyezéssel bármikor jogosultak módosítani.
Az előfizetői szerződés kétoldalú, közös megegyezésen alapuló módosítását bármelyik fél kezdeményezheti.
A ráutaló magatartással kötött előfizetői szerződések kivételével a kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlat - jogszabályban meghatározott kivételekkel - csak akkor tekinthető elfogadottnak, ha azt az Előfizető kifejezett, tevőleges magatartással elfogadta.
Szóban kötött előfizetői szerződés esetén az Előfizető kifejezett szóbeli vagy írásos nyilatkozata, írásban kötött előfizetői szerződés esetén az Előfizető kifejezett írásos nyilatkozata szükséges kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlat elfogadásához.
A szóban és írásban kötött előfizetői szerződés esetén az Előfizető tevőleges és kifejezett elfogadó nyilatkozata hiányában a szolgáltatás további igénybevétele, mint ráutaló magatartás elfogadásnak nem tekinthető, ettől érvényesen eltérni nem lehet.
Amennyiben az Előfizető kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlatot kifejezett, tevőleges magatartással nem fogadja el, a szerződés változatlan feltételekkel hatályban marad. Ráutaló magatartással határozatlan időre kötött egyedi előfizetői szerződés ráutaló magatartással akkor módosítható, ha az Előfizető az előfizetői szerződés ideje alatt igazolható módon szóban vagy írásban nyilatkozik arról, hogy amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződés módosítását kezdeményezi, az Előfizető nyilatkozattételének elmulasztása, vagy tevőleges magatartásának tanúsítása elfogadásnak minősül.
A kétoldalú szerződésmódosítás további szabályait egyebekben az ÁSzF alábbi részei tartalmazzák:
- Az egyedi előfizetői szerződésnek az Előfizető által kezdeményezett és a felek közös megegyezésével történő módosítására a 12.2 pont szerinti esetekben kerülhet sor.
- Az egyedi előfizetői szerződésnek a Szolgáltató által kezdeményezett és a felek közös megegyezésével történő módosítására a 12.1.3 pont szerinti esetekben kerülhet sor.
Ha a Szolgáltató a szolgáltatás igénybevétele feltételeinek módosítására (díjmódosítás, díjcsomag változtatás) vagy minőségi célértékekre vonatkozó változtatást javasol és az erre vonatkozó szerződésmódosítás iránti ajánlatáról értesíti az Előfizetőt, az Előfizető pedig az értesítésben megjelölt határidőn belül az ajánlatra elfogadó 12.1 pont szerint nyilatkozatot tesz, úgy a felek között a szerződésmódosítás létrejön.
Amennyiben ezen esetben a Szolgáltató által a szerződésmódosításról szóló értesítésében megadott határidőn, de legalább 8 napon belül – az Előfizetőre hátrányos rendelkezés esetén 15 napon belül – az Előfizető nem nyilatkozik, azonban a díj összegére irányuló módosítás esetén az Előfizető a módosított díjat megfizeti, úgy ezen magatartások az Előfizető részéről a módosított feltételek elfogadását jelentik a feleknek az egyedi előfizetői szerződésben rögzített, erre vonatkozó megállapodása esetén.
Amennyiben az Előfizető a módosítással szemben a Szolgáltatói értesítéstől számított 8 napon belül a Szolgáltatónál kifogással vagy észrevétellel él, a módosítás nem tekinthető elfogadottnak és a Szolgáltató bírósághoz fordulhat az előfizetői szerződés módosítása iránt.
A Szolgáltató köteles az Előfizető figyelmét felhívni a jelen pont szerinti értesítésben észrevétel tételi jogára, valamint annak jogkövetkezményeire.
Az egyedi előfizetői szerződés időtartamát érintő módosítást megelőzően a Szolgáltató köteles igazolható módon tájékoztatást adni a határozatlan és a határozott idejű előfizetői szerződés részletes feltételeiről.
A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis. Ráutaló magatartással határozatlan időre kötött egyedi előfizetői szerződés ráutaló magatartással akkor módosítható, ha az Előfizető az előfizetői szerződés ideje alatt igazolható módon szóban vagy írásban nyilatkozik arról, hogy amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződés módosítását kezdeményezi, az Előfizető nyilatkozattételének elmulasztása, vagy tevőleges magatartásának tanúsítása elfogadásnak minősül.
Díjmódosítás
A Szolgáltató a szabadáras szolgáltatás díját közvetlen költségei és egyéb ráfordításai megtérülésének elemzésével, az igénybevett díjcsomag tartalma és jellege alapján állapítja meg.
A Szolgáltató jogosult az előfizetői szolgáltatások díját módosítani évente legalább a hivatalos (KSH által leközölt) fogyasztói árindex mértékével, továbbá minden olyan esetben, amikor a szolgáltatás fenntartásának költségeit befolyásoló tényezők a KSH árindexet meghaladó mértékben megváltoznak, ideértve
a) üzemeltetési, működési költségek,
b) a hálózatépítés, korszerűsítés, fenntartás költségei,
c) szolgáltatáscsomag tartalmának módosítása,
d) jogszabályi, hatósági kötelezettségen alapuló fizetési kötelezettségek megváltozását.
Szolgáltatáscsomag módosítás
A Szolgáltató jogosult az Előfizető előzetes értesítése mellett az általa szolgáltatott szolgáltatáscsomagok tartalmát megváltoztatni az Előfizetői igényeket felmérő reprezentatív piackutatás vagy dokumentált egyéb piaci információk, valamint a szolgáltatással kapcsolatos díjak gazdasági hatása alapján. vagy a szolgáltatáscsomag megszüntetésre kerül.
b) jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja,
d) az előfizetői szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek kizárólag az Előfizető számára előnyös módon változnak meg.
A 12.1.4 a) pont szerint az ÁSzF-ben foglalt feltételnek minősülnek az alábbiak, melyek nem idézik elő a szerződéses feltételek lényeges változását:
- az ÁSzF szövegére irányuló egyéb módosítás, amely nem érinti a már nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeit, és amely a szöveg helyesbítésére, pontosítására, átfogalmazására vagy a közérthetőség növelésére irányul,
- a szolgáltatást biztosító hálózat műszaki paramétereinek megváltozása (hálózati fejlesztések) miatt a szolgáltatás igénybevételi feltételei nem lényeges mértékben módosulnak,
- az előfizetői szerződésben vállaltakhoz képest a szolgáltatás igénybevételének körülményei műszaki okból megváltoznak,
- gazdasági (különösen az üzemeltetési, működési költség változása, infláció) körülmények olyan változása, amelyek következtében a Szolgáltató az Előfizetőknek nyújtott szolgáltatást a korábbiakhoz képest megváltozott feltételekkel képes csak nyújtani,
- a Szolgáltatón kívül álló bármely körülményben (különösen – de nem kizárólagosan - vonatkozó rendelkezésének megváltozása, az adókban, közterhekben és szabályzókban történt változások,
megnövekedett szállítói és nagykereskedelmi költségek) bekövetkezett lényeges változás indokolja,
- a Szolgáltató helyébe - a Szolgáltató gazdasági társaságokról szóló törvény szerinti átalakulása, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése vagy szerződés következtében - más szolgáltató (új szolgáltató) lép, és mely esetben a módosítás nem eredményezi a szerződés feltételeinek lényeges módosítását, mint a szolgáltatás igénybevételének feltételeit, minőségi célértékeket,
- mindazon módosítás, amely az Előfizető által igénybe vett szolgáltatás valamely jellemzője, vagy valamely rendelkezés tekintetében az Előfizetőre nézve kedvező változást eredményez,
- a fogyasztói árszínvonal meghatározott változása esetén a Szolgáltató jogosult a szolgáltatás díjának naptári évenként legfeljebb egyszeri módosítására.
A 12.1.4 a) pont vonatkozásában lényeges módosításnak minősül különösen a szolgáltatás igénybevételének feltételeire (így különösen a szolgáltatásra vonatkozó alapvető díjszabásra, a szerződés időtartamára és megszüntetésének jogkövetkezményeire, illetve minőségi célértékeire) vonatkozó változtatás. Nem minősül ugyanakkor lényeges módosításnak a szolgáltatásra vonatkozó nem alapvető díjszabásra vonatkozó változtatás.
A 12.1.4 c) pont szerint a körülményekben bekövetkezett lényeges változásnak minősülhetnek a konkrét egyedi körülmények felmerültekor bekövetkező alábbi változások, amennyiben azok a szerződés megkötésekor előre nem voltak láthatók:
- az előfizetői szerződésben vállaltakhoz képest a szolgáltatás igénybevételének körülményei műszaki okból megváltoznak, ideértve a műszaki indokoltságú csomagtartalom-változtatást,
- a hálózat jellegének megváltozása miatt szolgáltatás igénybevételi feltételei módosulnak,
- a Szolgáltató helyébe - a Szolgáltató gazdasági társaságokról szóló törvény szerinti átalakulása, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése vagy szerződés következtében - más szolgáltató (új szolgáltató) lép, és mely esetben a módosítás nem eredményezi a szerződés feltételeinek lényeges módosítását, mint a szolgáltatás igénybevételének feltételeit, minőségi célértékeket;
- a fogyasztói árindex változása,
- az olyan költség - az előfizetői szerződés megkötésekor előre nem látható - növekedése, amely a Szolgáltató harmadik személlyel fennálló szerződéses kapcsolatából ered és közvetlenül beépül a szolgáltatás díjába.
A Szolgáltató nem jogosult a határozott időre kötött szerződés a 12.1.4 pont b) illetve c) pontjára hivatkozva egyoldalúan módosítani, ha jogszabály olyan adó-, vagy illetékfizetési kötelezettséget ír elő, amelynek alanya a Szolgáltató.
A határozatlan időre kötött előfizetői szerződések tekintetében az Eht. 132. § (2) bekezdés c) pontja, illetve az ÁSzF 12.1.4 c) pont szerinti esetnek minősül különösen az olyan költség - az előfizetői szerződés megkötésekor előre nem látható - növekedése, amely a Szolgáltató harmadik személlyel fennálló szerződéses kapcsolatából ered és közvetlenül beépül a szolgáltatás díjába.
A határozatlan időre kötött előfizetői szerződés tekintetében a Szolgáltató jogosult a fogyasztói árszínvonal emelkedése esetén a szolgáltatás díjának naptári évenként legfeljebb egyszeri módosítására.
E feltétel bekövetkezése esetén a Szolgáltató az Eht. 132. § (2) bekezdés a) pontjában, illetve az ÁSzF
12.1.4 a) pontjában foglaltak szerint jogosult az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítani azzal, hogy ezen esetben a díjváltozás mértéke nem haladhatja meg a megelőző naptári évre a Központi Statisztikai Hivatal által megadott tényleges fogyasztói árindex mértékét.
A Szolgáltató általi egyoldalú szerződésmódosítás esetén a módosításról az Előfizetőket a Szolgáltató a 6.4.6.3 - 6.4.6.6 pontok szerinti módon minden esetben, annak hatályba lépése előtt legalább 30 nappal korábban értesíteni köteles, az Előfizetőket megillető felmondás feltételeiről és a felmondás jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatással együtt.
A Szolgáltató nem köteles a fenti értesítési határidőt az ÁSzF azon módosításaira alkalmazni, amikor az ÁSzF módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó ÁSzF-et nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely előfizetői díj csökken.
Az ügyfélszolgálatok címének, telefonszámának és nyitva tartási idejének változása esetén a Szolgáltatót nem terhelik a jogszabályban meghatározott, az előfizetői szerződés módosításához
kapcsolódó kötelezettségek, azonban a Szolgáltató a változásról a központi ügyfélszolgálatán és az internetes honlapján köteles tájékoztatást adni.
Amennyiben a Szolgáltató az ÁSzF-et a 12.1.4 pontban megjelölt esetekben a 12.1.4.1-
12.1.4.3 pontok alapján módosítja, és a módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az Előfizető jogosult felmondani az előfizetői szerződést
- határozatlan időtartamú szerződés esetén azonnali hatállyal,
- határozott időtartamú szerződés esetén a 12.1.5. pont szerinti értesítéstől számított 45 napon belül.
Amennyiben a Szolgáltató a 12.1.6 ponton kívüli esetben módosítja az előfizetői szerződést az Előfizetőt a 12.1.3 pont szerinti jogok illetik.
Az általános szerződési feltételek külön melléklete tartalmazza az akciók részletes leírását, így különösen azok időtartamát, feltételeit, díjait és a nyújtott kedvezményeket. E melléklet módosítása esetén a Szolgáltató köteles e mellékletet az általános szerződési feltételek módosítására vonatkozó általános szabályok szerint közzétenni és rendelkezésre bocsátani, továbbá - az előfizetők értesítését mellőzve - köteles azt a módosítás hatálybalépését követő 8 napon belül a Hatóságnak megküldeni.
12.2 Az Előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje
Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik.
Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza:
- a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és
- a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és
- mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy hagyatékátadó végzéssel vagy más dokumentummal).
Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi.
Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani.
E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap.
A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni.
Amennyiben a Szolgáltató az átírást az ÁSzF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4 pont szerint.
Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni.
Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie.
Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét Üzleti Előfizetőre olyan díjcsomag vonatkozásában igényli, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult Üzleti Előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított díjcsomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre.
Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSzF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni.
Az átírás díját a 4 sz. melléklet tartalmazza, azzal, hogy a Szolgáltató belépési díjat az Elfizetőtől nem követeli.
Az előfizetői hozzáférési pont módosítása (áthelyezés)
Az előfizetői hozzáférési pont módosítása (áthelyezés) mobil rádiótelefon szolgáltatás tekintetében nem értelmezett.
Az Előfizető az igénybe venni kívánt szolgáltatás(oka)t igénye szerint, de díjmentesen évente egy alkalommal módosíthatja, - kivéve, amikor a Szolgáltató egyoldalúan változtatja a szolgáltatáscsomagot és/vagy annak előfizetési díjait.
A díjcsomag módosítására vonatkozó kérelmet a Szolgáltatóhoz személyesen, telefonon, írásban (e- mailben, vagy Ügyfélkapun) lehet bejelenteni. Amennyiben az Előfizető jelzi díjcsomag módosítási igényét a Szolgáltató az igényt annak beérkeztét követő három munkanapon belül - mely esetben a megrendelés napja nem számít bele a három munkanapba -, de legkésőbb a megrendelés napját követő hónap első napjától teljesíti.
A Szolgáltató az Előfizető kérésére vagy valamely általa szervezett ideiglenes akció keretében fentiektől eltérő módosítási igényt is elfogadhat, illetve ajánlhat.
Az Előfizető által indítványozott szerződésmódosítás feltétele, hogy az Előfizetőnek – az ÁSzF eltérő rendelkezése hiányában – sem a módosítási igény bejelentésekor, sem a módosítás időpontjában nem áll fenn lejárt és nem vitatott díjtartozása a Szolgáltatóval szemben.
A Szolgáltató az egyedi előfizetői szerződés Előfizető indítványára történő módosításáért a 4 sz. mellékletben meghatározott díjakat jogosult érvényesíteni az Előfizetővel szemben.
Az egyedi előfizetői szerződésnek az Előfizető egyoldalú nyilatkozatával történő módosítására a következő esetekben kerülhet sor azzal a feltétellel, hogy az Előfizetőnek – az ÁSzF eltérő rendelkezése hiányában – sem a módosítási igény bejelentésekor, sem a módosítás időpontjában nem áll fenn lejárt és nem vitatott díjtartozása a Szolgáltatóval szemben:
A Szolgáltató az Előfizető kérésére rövidebb bejelentési időt is elfogadhat, illetve a bejelentéseket rövidebb határidővel is teljesíti, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi.
A Szolgáltató az előfizetői minőség módosítása hatályba lépésétől kezdődően a módosult előfizetői kategóriára vonatkozó díjakat számítja fel.
Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan szolgáltatáscsomag vonatkozásában igényli, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult Üzleti Előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre.
Az Előfizető igénye esetén valamely következő hónap első napjától megváltoztathatja a fizetési módot, feltéve, hogy bejelentését annak kért hatályba lépése előtt legalább 45 nappal megtette.
A Szolgáltató az Előfizető kérésére rövidebb bejelentési időt is elfogadhat, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi, vagy a módosítás végrehajtásához valamennyi feltétel rendelkezésre áll. Folyószámlás fizetési módra történő módosítás esetén az Előfizető köteles az előfizetési díj teljesítésével kapcsolatban a bank megnevezését és a számlaszámot a Szolgáltatónak megadni.
A Szolgáltató a díjbeszedést az Előfizető nyilatkozata szerinti fizetési móddal köteles megkísérelni a módosítás hatályba lépésétől kezdődően.
Ha ez a Szolgáltatón kívüli okból (pl.: banki elutasítás megbízás hiánya vagy hibás pénzforgalmi számlaszám miatt) nem vezet eredményre, a Szolgáltató – az Előfizető egyidejű értesítésével – visszatérhet a módosítás előtti fizetési módhoz. Ha a díjbeszedés folyamatosságában a pénzforgalmi számlás fizetésre való átállás során kimaradás történik, a Szolgáltató jogosult az Előfizető első sikeres pénzforgalmi számla terhelésekor vagy azt követően az aktuális díj mellett az időközben kialakult díjhátralék összegének leemelésére is.
12.3 A Szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei
A Szolgáltató a felmondás azonosításához szükséges adatokat tekinti:
a) személyes adatok:
aa) az Előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye, értesítési/elérési címe ab) az előfizetői hozzáférési pont helye, csatlakozó berendezések darabszáma
ac) egyéni Előfizető esetén az Előfizető neve/születési neve, anyja születési neve, születési helye és ideje
ad) nem természetes személy Előfizető esetén cégjegyzékszám, nyilvántartási szám
b) a szerződés tárgyát képező előfizetői szolgáltatás,
Felmondásnak minősül az Előfizető részéről az is, ha a hálózat műszaki körülményeinek változása (pl.: átépítés) esetén az Előfizető nem kívánja igénybe venni a hálózaton a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatást és nem fogadja el a Szolgáltató ez irányú szerződésmódosítási ajánlatát.
Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje
Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb, mint 60 nap.
a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, vagy
b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy
c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy
d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja.
Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha
a) 10.000,- Ft-nál nem magasabb havi előfizetési díj esetén, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget,
b) havi előfizetési díj hiányában vagy 10.000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén, ha a díjtartozás összege nem haladja meg a 10.000 Ft-ot, vagy ha
c) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében jogvita elbírálására jogosult szervhez kérelmet terjesztett elő, amelyről másolatban tájékoztatta a Szolgáltatót, feltéve, hogy az Előfizető a nem vitatott, és a szolgáltatás igénybevételéért esedékes díjakat folyamatosan megfizeti,
A Szolgáltató köteles az Előfizető kérésére a nem vitatott díjak befizetésének lehetőségét biztosítani.
a) a 12.3.2 d) vagy 12.3.3 pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint
b) a harmadik Szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.
A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének esetei és feltételei
A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit és feltételeit a 12.3.11 - 12.3.17 pontok tartalmazzák.
A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt (beleértve a felmondási időt is) felmerült díjfizetési és annak járulékai megfizetésének kötelezettsége alól.
A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, vagy amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelt érdemlően igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a Szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető
ilyen módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 134. § meghatározott egyéb módon is értesítheti.
Kézbesítettnek kell tekinteni a postai úton megküldött felmondást akkor is, ha az „az átvételt megtagadta”, „nem fogadta el”, „nem kereste” vagy „a címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza.
A Szolgáltató felmondása
A Szolgáltató felmondásának tartalmaznia kell
a) a felmondás indokát, és
b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját,
c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról, hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával.
A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az ÁSzF 5.2 pontjának feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak.
A Szolgáltató általi 12.3.2, 12.3.3 és 12.3.4 pontok szerinti felmondási idő alatt a Szolgáltató a kárenyhítés érdekében az előfizetői szolgáltatás körét illetve használatát a jelen ÁSzF 5.2 pontja szerint korlátozhatja.
Ha az Előfizető a felmondási idő alatt a felmondásra okot adó szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Ha a Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást a felmondási idő alatt korlátozta, köteles azt haladéktalanul megszüntetni és a szerződés szerinti állapotot visszaállítani.
Szolgáltató általi határozott idejű szerződés felmondása
A határozott idejű szerződés felmondására a Szolgáltató az alábbi esetekben jogosult
b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy
c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy
d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja.
A Szolgáltató - a másik Szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik Szolgáltató használja, vagy a díjat másik Szolgáltató helyett szedi be, és
a) a 12.3.12 a) - d) vagy 12.3.13 pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint
b) a harmadik Szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.
Amennyiben a Szolgáltató az ÁSzF-et vagy az ÁSzF-et az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően egyoldalúan módosítja és a módosítás az Előfizető számára bármilyen hátrányos rendelkezést tartalmaz- így különösen, ha a szolgáltatás díja emelkedik, módosul a kínált csatornák összetétele vagy a szolgáltatás tartalmaz -,, az Előfizető az értesítéstől számított
45 napon belül azonnali hatállyal további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést.
Amennyiben a szolgáltató a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama alatt egyoldalúan módosítja a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételét
- ide nem értve az csatornasorrend megváltoztatását, valamint azt, ha a módosítást megelőzően kínált csatornák a módosítást követően is elérhetőek az előfizető számára -, akkor az előfizető az értesítéstől számított 45 napon belül, azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést.
Az Előfizető jogosult az előfizetői szerződést a Szolgáltató szerződésszegése miatt rendkívüli felmondással felmondani, amennyiben a Szolgáltató a hibabejelentéseit követően a hibát 30 napig nem tudja elhárítani.
a) amennyiben az Előfizető az előfizetői szerződését rendes felmondással megszünteti, vagy
b) amennyiben a Szolgáltató az ÁSzF-et vagy az ÁSzF-et az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően egyoldalúan módosítja és a módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket nem tartalmaz és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti, azonban az Előfizető a szerződést felmondja, vagy
c) amennyiben az előfizetői szerződést a Szolgáltató az Előfizető szerződésszegése (különösen a
12.3.12 a) - d) vagy 12.3.13 pont esetei) miatt mondja fel, vagy
d) amennyiben az Előfizető az igénybe vett szolgáltatási szinttől alacsonyabb szintre vonatkozó szerződés-módosítást kezdeményez, vagy
e) amennyiben az Előfizető a szolgáltatás áthelyezését kéri olyan földrajzi területre, ahol a Szolgáltató nem nyújtja az igénybevett szolgáltatást, vagy a Szolgáltató alkalmas műszaki hálózattal nem rendelkezik, vagy
f) amennyiben az Előfizető érdekkörébe tartozó okból a szolgáltatás korlátozására kerül sor.
A fenti esetek bármelyikének bekövetkeztekor az Előfizető a feltételes kedvezményt elveszti, és a kapott kedvezmények összegének a Szerződés megszüntetéséig (felmondási idő lejártáig), vagy megszűnéséig történő, egyösszegű visszafizetésére köteles, amit a Szolgáltató kötbérként érvényesít. A jelen pont szerinti általános szabályok abban az esetben alkalmazandók, amennyiben az ÁSzF Melléklete(i), vagy a Szolgáltató által meghirdetett kedvezményes ajánlatok (akciók) vagy az egyedi előfizetői szerződés feltételei ezen általános szabályoktól nem térnek el.
12.4 Az Előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei
Az Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést l azonnali hatállyal jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondás azon a napon hatályosul, amikor írásbeli felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges adatokat tartalmazó dokumentált információ (irat) a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkezik, illetve – amennyiben az ÁSZF azt lehetővé teszi – más formában tett felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges információk a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkeznek.
Az Előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni.
A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.
Az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén az Előfizető az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos
jogkövetkezmények és indokolás nélkül elállhat az előfizetői szerződéstől. Ha a Szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.
A jelen pont szerinti Előfizető általi elállásra jogszerű elállás esetén a 12.5.3 pont szerinti, jogszerűtlen elállás esetén a 2.3.5.5 pont szerinti eljárás az irányadó.
12.5 Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik
A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnik
a) valamelyik fél általi rendes felmondással,
- Előfizető felmondása esetén azonnali hatállyal,
- az Előfizető felmondása esetén az Előfizető által megjelölt határnapra történő felmondással
- Szolgáltató felmondása esetén 60 napos felmondási idővel,
b) valamelyik fél általi, a másik fél szerződésszegő magatartása miatti rendkívüli felmondással
- a Szolgáltató által az Előfizető szerződésszegése címén történő rendkívüli felmondás 15 nap határidővel
- a Szolgáltató általi és az Előfizető díjtartozása miatti rendkívüli felmondás 30 napos felmondási idővel
- a Szolgáltató által másik Szolgáltató kérelmére az a) - b) pont szerinti körülmény bekövetkeztekori rendkívüli felmondás,
- az Előfizető általi és a Szolgáltató szerződésszegése miatti rendkívüli felmondás, ha a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani,
- az Előfizető általi és a Szolgáltató szerződésszegése miatti rendkívüli felmondás, ha az előfizetői szolgáltatás vonatkozásában az Előfizető a felmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el,
- Előfizető általi és a Szolgáltató szerződésszegése miatti rendkívüli felmondás, ha a Szolgáltató az előfizetői szerződést a 2./2015.(III.30.) NMHH rendelet 27. § (4) bekezdésébe ütközően módosítja,
- Előfizető általi és a Szolgáltató szerződésszegése miatti rendkívüli felmondás, ha a Szolgáltató a szolgáltatást 30 napig nem az előfizetői szerződés szerint teljesíti,
c) a Szolgáltató jogutód nélküli megszűnése esetén,
d) a természetes személy Előfizető halála esetén,
e) a nem természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén,
f) Szolgáltató szolgáltatási jogosultsága teljes egésze vagy meghatározott földrajzi területre vonatkozó megszűnésével,
g) a felek közös megegyezésével, figyelemmel az Eht. 127. § (4) bekezdésére és azzal a feltétellel, hogy a ráutaló magatartással kötött előfizetői szerződést ráutaló magatartással, kifejezett szóbeli vagy írásos nyilatkozattal, a szóban kötött előfizetői szerződést kifejezett szóbeli vagy írásos nyilatkozattal, míg az írásban kötött előfizetői szerződést kifejezett írásos nyilatkozattal szüntethetik meg a felek
h) ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az ÁSzF szerinti időpontban az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének 90 napon belüli időpontjában, az előfizetői szerződés a megkötésétől számított
90. napon megszűnik.
i) amennyiben a Szolgáltató a jelen ÁSzF értelmében jogosan – az Előfizető magatartása okán – korlátozza az Előfizetőnek nyújtott szolgáltatást, és ez a korlátozás 6 hónapon keresztül folyamatosan fennáll.
j) ha az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén a Szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.
A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnik:
a) a határozott idő leteltével, ha az Előfizető egyoldalúan - vagy az Előfizető és a Szolgáltató közös akarattal - a határozott idő lejártát megelőzően írásban nyilatkozik arról, hogy a határozott idő leteltével a szerződést megszünteti
b) a Szolgáltató jogutód nélküli megszűnése esetén,
c) a természetes személy Xxxxxxxxx halála esetén,
d) a nem természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén,
e) az egyedi előfizetői szerződésben megjelölt szolgáltatás (beleértve az értéknövelt és kiegészítő szolgáltatásokat is külön-külön vagy összességükben) Szolgáltató általi végleges megszüntetése esetén, melyről a Szolgáltató a megszűnés időpontját megelőző legalább 30 nappal korábban értesíti az Előfizetőt,
f) a Szolgáltató valamennyi, vagy egyes szolgáltatási területekre vonatkozó szolgáltatási jogosultságának megszűnésével,
g) a felek közös megegyezésével, figyelemmel az Eht. 127. § (4) bekezdésére és azzal a feltétellel, hogy a ráutaló magatartással kötött előfizetői szerződést ráutaló magatartással, kifejezett szóbeli vagy írásos nyilatkozattal, a szóban kötött előfizetői szerződést kifejezett szóbeli vagy írásos nyilatkozattal, míg az írásban kötött előfizetői szerződést kifejezett írásos nyilatkozattal szüntethetik meg a felek,
h) a Szolgáltató általi és az Előfizető szerződésszegése miatti rendkívüli felmondás esetén,
- a Szolgáltató által az Előfizető szerződésszegése címén történő rendkívüli felmondás 8 nap határidővel,
- a Szolgáltató általi és az Előfizető díjtartozása miatti rendkívüli felmondás 30 napos felmondási idővel,
- a Szolgáltató által másik Szolgáltató kérelmére az a) - b) pont szerinti körülmény bekövetkeztekori rendkívüli felmondás,
i) az Előfizető általi és a Szolgáltató szerződésszegése miatti felmondás esetén.
- az Előfizető általi és a Szolgáltató szerződésszegése miatti felmondás, ha a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani,
- az Előfizető általi és a Szolgáltató szerződésszegése miatti felmondás, ha az előfizetői szolgáltatás vonatkozásában az Előfizető a felmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el,
- Előfizető általi és a Szolgáltató szerződésszegése miatti felmondás, ha a Szolgáltató az előfizetői szerződést a 2./2015.(III.30.) NMHH rendelet 27. § (4) bekezdésébe ütközően módosítja,
- Előfizető általi és a Szolgáltató szerződésszegése miatti felmondás, ha a Szolgáltató a szolgáltatást 30 napig nem az előfizetői szerződés szerint teljesíti,
j) az Előfizető vagy a Szolgáltató általi rendes felmondás esetén,
- Előfizető felmondása esetén 30 napos felmondási idővel,
- az Előfizető felmondása esetén az Előfizető által megjelölt határnapra történő felmondással
- Szolgáltató felmondása esetén 60 napos felmondási idővel.
k) ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az ÁSzF szerinti időpontban az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének 90 napon belüli időpontjában, az előfizetői szerződés a megkötésétől számított
90. napon megszűnik
l) amennyiben a Szolgáltató a jelen ÁSzF értelmében jogosan – az Előfizető magatartása okán – korlátozza az Előfizetőnek nyújtott szolgáltatást, és ez a korlátozás 6 hónapon keresztül folyamatosan fennáll
m) m) ha a Szolgáltató az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően egyoldalúan módosítja és amennyiben a módosítás az előfizető számára bármilyen hátrányos rendelkezést tartalmaz - így különösen, ha a szolgáltatás díja emelkedik, módosul a kínált csatornák összetétele vagy a szolgáltatás tartalma - az Előfizető az értesítéstől számított 45 napon belül, azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést,
n) n) amennyiben a Szolgáltató a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama alatt egyoldalúan módosítja a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételét, akkor az Előfizető az értesítéstől számított 45 napon belül, azonnali hatállyal további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést.
szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríteni az Előfizető számára, az Előfizető pedig köteles a Szolgáltató tulajdonában lévő eszközöket egyidejűleg köteles a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadni.
Az Előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei
13.1 Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség
Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban.
Az Előfizető köteles megtenni minden olyan, hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges.
Az Előfizetőt tájékoztatási kötelezettség terheli a Szolgáltatóval szemben mindazon adat és információ vonatkozásában, mely a szolgáltatásra vagy a Szolgáltatóra kihatással lehet.
Így különösen köteles az Előfizető tájékoztatni a Szolgáltatót várható fizetési késedelméről, fizetésképtelen állapotáról.
Az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező hálózatot, annak elemeit, valamint a szolgáltatás igénybevehetősége érdekében a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott hírközlési berendezést nem jogosult más célra (pl. más szolgáltató általi szolgáltatás igénybevétele) használni, vagy azok használatát harmadik személynek átadni.
Az Előfizetőt bejelentési kötelezettség terheli a személyes adataiban bekövetkező változás esetén a 2.4.3 pont szerint, az elérhetőségi adataiban bekövetkező változás esetén a 2.4.4 pont szerint.
Az Előfizetői Szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén az Előfizető köteles – az ÁSzF eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltató részére legkésőbb a szerződés megszűnésének napján vagy megszüntetésének napját követő 3 munkanapon belül visszaszolgáltatni a szolgáltatás nyújtásához biztosított SIM kártyát.
A határidő túllépése az eszközök Előfizető általi elvesztésének minősül és az Előfizetőt a 4 sz. melléklet szerinti SIM kártya pótlás/csere díj megfizetésének kötelezettsége terheli. A Szolgáltató a visszaadási kötelezettségről tájékoztatja az Előfizetőt írásban (a Szolgáltató általi felmondás esetén a felmondásban, az előfizetői szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének egyéb eseteiben pedig a Szolgáltató által kibocsátott, jogviszonyt lezáró elszámolás vagy hasonló iratküldés esetén), azonban a tájékoztatástól és annak időpontjától függetlenül az Előfizetőt a visszaadási kötelezettség a jelen pont szerinti határidőn belül terheli.
Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán lehetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére.
Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem köti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását.
Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén sem kiszállási díj, sem bármilyen egyéb költség (különösen a Szolgáltató tulajdonát képező eszköz amortizációs értékcsökkenése) nem hárítható át az Előfizetőre, az alábbi kivételekkel:
a) ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az ÁSzF 2.3 pont szerinti időpontban az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének 90 napon belüli időpontjában, és emiatt az előfizetői szerződés a megkötésétől számított 90. napon megszűnik,
b) az Eht. 134. § (6)-(7) bekezdésében meghatározott esetekben.
13.2 A szolgáltatás rendeltetésszerű használata
Az Előfizető köteles a szolgáltatást rendeltetésszerűen használni.
Az Előfizető köteles a szolgáltatás igénybevétele során az ÁSzF és az egyedi előfizetői szerződés alapján eljárni. Az Előfizető felelősséggel tartozik a Szolgáltató felé az előfizetői szerződés megszegéséből eredő ténylegesen felmerült károkért (különösen nem megfelelő végberendezés meghibásodásából, nem engedélyezett berendezés csatlakozástatásából, Szolgáltató ellenőrzési jogának megakadályozásából, Szolgáltató általi hibaelhárítás biztosításának elmulasztásából, harmadik
személy részére történő jogosulatlan jel- vagy szolgáltatásátengedésből, illetve jogellenes jelvételezésből eredő károkért).
13.3 A végberendezéssel, vagy az Előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek
Az Előfizetőt a végberendezéssel kapcsolatban terhelő kötelezettségekre vonatkozóan a 4.4 pont szabályai az irányadók.
Az Előfizető köteles gondoskodni arról, hogy az általa használt mobileszköz (mobil)készülék, vagy az adatkapcsolat létrehozására képes készülék ne veszélyeztesse, akadályozza vagy korlátozza:
a) a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működtetését, és az azok igénybevételével történő szolgáltatás-nyújtást;
b) akár a Szolgáltató, akár más internethozzáférés-szolgáltató által nyújtott szolgáltatás igénybevételét, illetve a címzett által üzemeltetett számítógépes és egyéb informatikai rendszerek működését közvetett vagy közvetlen módon.
13.3.4. A határozott idejű előfizetői szerződés lejártát követően a Szolgáltató az Előfizető kérésére külön díjazás nélkül köteles gondoskodni arról, hogy az e szerződéssel együtt vásárolt készülék bármely szolgáltató előfizetőjeként használható legyen (hálózat-függetlenítés).
A jelen pont alkalmazásában készülék alatt a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényben meghatározott audiovizuális médiaszolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő, kép és hang megjelenítésére alkalmas készüléket kell érteni.
13.4 Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás
Az Előfizető a személyére és elérhetőségi adataira vonatkozó változást haladéktalanul, lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb a változás bekövetkeztét követő 3 munkanapon belül köteles a Szolgáltató részére bejelenteni.
Az Előfizető köteles a Szolgáltató által indokoltan igényelt és az Előfizető személyes adatainak sérelmével nem járó, a szolgáltatásnyújtással összefüggő adatszolgáltatásokat haladéktalanul teljesíteni.
A kiskorúak védelmét lehetővé tevő, könnyen telepíthető és használható szoftverek és azokkal egyező célra szolgáló más szolgáltatások elérhetőségére és használatára vonatkozó tájékoztatás A szoftverek, és azokkal egyező célra szolgáló más szolgáltatások naprakészen megismerhetők a szolgáltató internetes oldalán (honlap)
Műsorterjesztési előfizetői szolgáltatás nyújtása esetén a díjcsomagba tartozó médiaszolgáltatások és kiegészítő médiaszolgáltatások meghatározása, valamint - amennyiben a szolgáltató fel kívánja tüntetni - az Eht. 132. § (2a) bekezdés a) pontja szerinti adatok, továbbá a kiegészítő médiaszolgáltatások felsorolása és meghatározása
Jelen ÁSzF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.
sz. melléklet: Ügyfélszolgálat és hibabejelentő szolgálat elérhetősége (cím, telefonszám, nyitvatartási idő), valamint az internetes honlap elérhetősége
Ügyfélszolgálat telefonszáma: 1223, , +36 31/ 000 0000 (TARR Mobil hálózatból díjmentesen hívható, továbbá külföldről is hívható telefonszám).
Nyitva tartás : minden nap 8:00-21:00
8100 Xxx, Xxxxxxx x. 07/A | hétfő-péntek: 8:00-16:00 |
7140 Bátaszék, Budai u. 30. | hétfő, kedd, szerda, péntek: 8:00-16:30 csütörtök: 8:00-18:00, szombat: 8:00-11:00 |
7100 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 00. | xétfő-péntek: 8:00-12:00, 12:45-16:00 |
7200 Dombóvár, Jókai M. u. 9. | hétfő-péntek: 8:00-12:00, 12:45-16:00 |
7020 Dunaföldvár, Rákóczi F. u. 2 | hétfő-péntek: 8:00-12:00, 12:45-16:00 |
6300 Kalocsa, Szt. Xxxxxx xxxxxx út 35. | hétfő-péntek: 8:00-12:00, 12:45-16:00 |
6200 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxx 00-00. (2017. október 1-től) | hétfő-péntek: 8:00-16:00 |
8900 Xxxxx, Xxxxx Xx. x. 0. | hétfő-péntek: 8:00-12:00, 12:45-16:00 |
7700 Mohács, Szabadság u. 15. | hétfő-péntek: 8:00-16:00 |
7000 Xxxx, Xxxxxxx X. u. 5-7. | hétfő-péntek: 8:00-12:00, 12:45-16:00 |
7081 Simontornya, Arxxx Xxxxx xxxx 0/X | hétfő-péntek: 8:00-12:00, 12:45-16:00 |
7000 Sárbogárd, Xxx Xxxxx 158/B. | hétfő-péntek: 8:00-12:00, 12:45-16:00 |
7100 Xxxxxxxxx, Xxxxxxxx X. x. 0. | hétfő-péntek: 8:00-16:00 |
7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 40 TESCO áruház | hétfő-szombat (kivéve csütörtök): 9:00- 20:00,csütörtök: 8:00-20:00, vasárnap: 9:00-19:00 |
7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 9. INTERSPAR áruház | hétfő-péntek: 10:00-19:00, Szo.: 9:00-16:00, |
7090 Tamási, Szabadság u. 42. | hétfő-péntek: 8:00-12:00, 12:45-16:00 |
8300 Tapolca, Deák F. u. 9. | hétfő-péntek: 8:00-16:00 |
8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 6-8. | hétfő-péntek: 8:00-16:00 |
8900 Zalaegerszeg, Sport u. 1. TESCO áruház | hétfő-szombat: 9.00-20.00, vasárnap: 9:00-19:00 |
Hibabejelentés telefonon: 8:00-21:00, Telefon:1223 Külföldről is hívható hibabejelentő szám: +36 74/ 416 000
Üzenetrögzítő: 21:00-8:00, Telefon: 1223 Fax szám: 74/413-636
Honlap címe: xxx.xxxx.xx, ahonnan az Ügyfélkapu szolgáltatás is elérhető, amelyen keresztül hibabejelentés is lehetséges.
sz. melléklet: Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita esetén
1. 1. A hálózat kiépítésével, átépítésével, az előfizetői szolgáltatások műszaki minőségével, a hibabejelentő szolgálat működtetésével, az egyedi előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek tartalmával kapcsolatos vita esetén, valamint nem természetes személy esetén a 2. pontban megjelölt ügykörökben az NMHH Hivatalához: [Eht. 10.§ (1) 13.]
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Cím: 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. E-mail: xxxx@xxxx.xx
Postacím: 1525. Pf. 75
Fax: (00 0) 000 0000
További ügyfélkapcsolati pontok:
Cím: 4025 Debrecen, Hatvan u. 43., Telefon: (+36 52) 522 122
Cím: 3529 Miskolc, Csabai kapu 17. Telefon: (+36 46) 555 500
Cím: 7600 Xxxx, Xxxxxxxxx x. 03. Telefon: (+36 72) 508 800
Cím: 9400 Xxxxxx, Xxxxxxx X. x. 06. Telefon: (+36 99) 518 500
Cím: 6721 Szeged, Csongrádi u. . 15., Telefon: (+36 62) 568 300
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok: 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
2. Az elektronikus hírközlési szolgáltatást igénybe vevő felhasználókat, előfizetőket, nézőket, hallgatókat, fogyasztókat megillető, elektronikus hírközléssel kapcsolatos jogok, valamint méltánylást érdemlő érdekek érvényesülésének elősegítése érdekében, valamint valamely elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos olyan magatartás észlelése esetén, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó szabály megsértésének nem minősül, illetve nem tartozik a Médiatanács, az Elnök és a Hivatal hatáskörébe, de az elektronikus hírközlési szolgáltatást igénybe vevő felhasználók, előfizetők, fogyasztók, valamint a nézők vagy hallgatók méltányolandó érdekének sérelmét okozza vagy okozhatja a Média- és Hírközlési Biztoshoz: [Mttv. 139.§ (1) és 140.§ (1)]
Média- és Hírközlési Biztos
Cím: 1000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxx 0.
Postacím: 1433 Budapest, Pf. 198.
Telefon: (x00 0) 000 0000
Fax: (x00 0) 000 0000
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok: 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
3. Az ügyfélszolgálattal, az előfizetői számlapanaszok elektronikus hírközlési szolgáltató általi intézésének rendjével kezelésével, a számla tartalmával kapcsolatban az Eht-ben. vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban meghatározott rendelkezések fogyasztókkal szembeni megsértése, valamint az Eht. vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban az előfizetők elektronikus hírközlési szolgáltató általi tájékoztatására vonatkozóan előírt követelmények fogyasztókkal szembeni megsértése, továbbá a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése esetén (természetes személy ügyében): [Eht. 150/A.§, Fttv. 10.§ (1)]
3.1. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 43/A. § (1)-(3) bekezdésében, 45/B. §-ában és az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 21. § (4) és (5) bekezdésében foglaltak tekintetében a nemzeti fejlesztési miniszter:
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Székhely: 1000 Xxxxxxxx, Xx xxxx 00-00. Központi postafiók címe: 1440 Budapest, Pf. 1. Telefonszám: x00-0-000-0000
Telefax: x00-0-000-0000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xxx.xx
3.2. A jelen pontban megjelölt alábbi ügyekben:
- az Fgytv. 17. § (5) bekezdésében,
- az Eht. 21. § (1)-(3) bekezdésében,
- az Fgytv. 16/B. §-ában, 17/D. § (2) és (6a) bekezdésében, 29. § (11) bekezdésében, 37/B. §- ában foglaltak,
- az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 2. § a) pontjában meghatározott elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokkal összefüggő fogyasztóvédelmi ügyek,
- az Eht. 21. § (6) bekezdésében foglaltak tekintetében a megyeszékhely szerinti járási hivatal:
Szekszárdi Járási Hivatal 7100 Szekszárd, Szxxxxxxx xxxx 00-00. Tel.: 067455260 Székesfehérvári Járási Hivatal 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 1.0622795751 Bonyhádi Járási Hivatal 7100 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0. 0674407430
Dombóvári Járási Hivatal 7200 Xxxxxxxx, Xxxxx Xxxxxx xxx 0. 0674795265 Paksi Járási Hivatal 7300 Xxxx, Xxxxx Xx. xxxx 00-00. 0675519630 Kalocsai Járási Hivatal 6300 Xxxxxxx, Xxxxxxxx xxxx 0. 0678465700 Kiskőrösi Járási Hivatal 6200 Xxxxxxxx, Xxxxxx X. xxx 0. 0678795216
Lenti Járási Hivatal 8900 Xxxxx, Xxxxxxx xxx 00. 0692551730 Mohácsi Járási Hivatal 7700 Xxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0.0000000000 Xaksi Járási Hivatal 7000 Xxxx, Xxxxx Xx. xxxx 00-00. 0675519630
Sárbogárdi Járási Hivatal. 7000 Sárbogárd, Hősök tere 2. 0625520291
Tamási Járási Hivatal 7000 Xxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 00. 0674501258
Tapolcai Járási Hivatal 8300 Tapolca, Hősök tere 11. 0687511280
Zalaegerszegi Járási Hivatal 8900 Zalaegerszeg, Kaxxxxxx xxx 0. 0692550300
3.3. Az Fgytv. 17/D. § (8) bekezdésében, 38. § (1)-(3), (7) és (8) bekezdésében, 48. § (3) bekezdésében foglaltak tekintetében a Pest Megyei Kormányhivatal:
Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztály
cím: 1000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xrt. 6.
telefon: (0) 000-0000, (0) 000-0000, (0) 000-0000
e-mail: xxxxxxx.0.xxx@xxxx.xxx.xx
3.4. Egyéb fogyasztóvédelmi előfizetői panaszügyek tekintetében a járási hivatal: Illetékes járási hivatalok elérhetőségét a xxxx://xxxxxxxxx.xxx.xx/ oldal tartalmazza.
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
4. A szolgáltatónak a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvénybe ütköző magatartása, valamint az Eht. vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban az előfizetők elektronikus hírközlési szolgáltató általi tájékoztatására vonatkozóan előírt követelmények – az egyedi előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek tartalmára vonatkozó követelményeket ide nem értve – fogyasztókkal szembeni megsértése esetén: [Tpvt. 45.§, Fttv. 10.§ (3)]
Gazdasági Versenyhivatal
1000 Xxxxxxxx X, Xxxxxxxxx x. 0. (levélcím: 1391 Budapest 62., Pf. 211) Tel: (0) 000-0000
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról
2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
5. A Szolgáltató általános helyi vállalkozási tevékenységével kapcsolatos jogvita esetén: Szekszárd Város jegyzője
7100 Xxxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 00-00.
Telefon: 06 74 / 504-100
Telefax: 06 74 / 510-251
Bonyhád Város jegyzője
Cím: 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 00.
Telefon: 06 74 / 500-202
Telefax: 06 74 / 500-280
Dombóvár Város jegyzője – Cím:7200 Dombóvár, Szabadság u. 18. Telefon: 06 74 / 564-510
Dunaföldvár Város jegyzője
Cím: 7020 Dunaföldvár, Xxxxxxx Xxxxx u. 2. Telefon: 06 74 / 541-550
Telefax: 06 74 / 541-555
Kalocsa Város jegyzője
Cím: 0000 Xxxxxxx, Xxxxx Xxxxxx xxxxxx xx 00 Telefon: + 36 (78) 601 302
Kiskőrös Város jegyzője
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxx 0.
Telefon: 06 78/513-120/235 E-mail: xxxxxx@xxxxxxxx.xx
Lenti Város jegyzője –
Cím: 0000 Xxxxx, Xxxxxx xxxx 0.
Telefon: 06 92 / 553-911 E-mail: xxxxxx@xxxxx.xx
Mohács Város jegyzője
Cím: 0000 Xxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0.
Telefon: 06 69 / 505-521
Telefax: 06 69 / 505-505
E-mail: xxxxxxxxxxxxx@xxxxxx.xx
Paks Város jegyzője
Cím: 7030 Paks, Xxxxx Xxxxxx u. 55-61. Telefon: 06 74 / 500-533
Simontornya Város jegyzője
Cím: 7081 Simontornya, Szent Xxxxxx Xxxxxx xxxx 0
Telefon: 74/586-930
Tapolca Város jegyzője
Cím: 8300 Tapolca, Hősök tere 15.
Telefon: 06 87 / 510-126
Telefax: 06 87 / 511-164
Tamási Város jegyzője
Cím: 7090 Tamási, Szabadság u. 46-48
Telefon: 06 74 / 570-801
Telefax: 06 74 / 471-623 E-mail: xxxxxx@xxxxxx.xx
Zalaegerszeg Város jegyzője
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 17-19. Telefon: 06 92 / 502-102
Telefax: 06 92 / 311-474
E-mail: xxxxxx@xxxxxxxxxxxx.xx
6. Az első fokon illetékes bírósági fórum: Szekszárdi Járásbíróság
Cím: 7100 Szekszárd, Augusz I. u. 1-3. Levelezési cím: 7101 Szekszárd, Pf. 246.
Telefon: x00-00-000-000
Telefax: x00-00-000-000
E-mail: xxxxxxx@xxxxxxxxx.xxxxxxx.xx
Szekszárdi Törvényszék
Cím: 7100 Szekszárd, Xxxxx Xxxxxx u. 2. Levelezési cím: 7101 Szekszárd, Pf. 92
Telefon: x00-00-000-000
E-mail: xxxxxxx@xxxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok: 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról
1959. évi IV. törvény Polgári Törvénykönyvről
7. Az előfizető és a szolgáltató közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése, e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala ügyében (amennyiben az előfizető a szolgáltatóval már közvetlenül megkísérelte a vitás ügy rendezését) esetén az illetékes Békéltető Testület: [Fgytv. 18.§ (1)]
Baranya Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Megyei Békéltető Testület
7625 Pécs, Xxxxxxxxx Xxxx u. 36.
(72) 507-154
Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Megyei Békéltető Testület
7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
(74) 411-661
Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Megyei Békéltető Testület
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx, x. 3.
(88) 429-008
Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Megyei Békéltető Testület
Cím: 8000 Székesfehérvár, Hosszúséta tér 4-6.
Telefonszám: x00-00-000-000
Fax: x00-00-000-000
Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Megyei Békéltető Testület
0000 Xxxxxxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 00.
(92) 550-514
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület
6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. xxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx (76) 501-525
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
8. Fogyasztóvédelmi ügyben általában Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE)
1012 Budapest, Logodi u. 22-24.
Telefon: (1) 201 - 4102
Telefax: (0) 000-0000 E-mail: xxx@xxx.xx
A panaszok és bejelentések módját tartalmazó jogszabályok, szabályok: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
Az érintett fogyasztóvédelmi szervezet eljárásrendje szerint.
sz. melléklet: A szolgáltatás minőségi mutatói
Egyedi szolgáltatásminőségi mutatók
16.1 A Szolgáltató által vállalt egyedi szolgáltatásminőségi követelmények Mobil rádiótelefon szolgáltatás esetén
A sikeres hívások aránya
Követelményre a Szolgáltató által megadott egyedi szolgáltatásminőségi célérték a mobil rádiótelefon szolgáltatás műszaki jellegére tekintettel: 0%
Követelmény meghatározása: A sikeres hívások aránya adott földrajzi helyen a megadott időtartamban megkísérelt összes indított és fogadott hívások számához képest. (SHA) [%] A Szolgáltató által éves szinten megadott minőségi mutató. A Szolgáltató az összes az előfizetőhöz tartozó forgalmat veszi alapul a mutató megadásánál, egy kiválasztott hónap forgalma alapján.
Az alapadatok forrása: A Szolgáltató támogató rendszere, a központi számlálók.
A sikeres SMS továbbítás aránya
Követelményre a Szolgáltató által megadott egyedi szolgáltatásminőségi célérték a mobil rádiótelefon szolgáltatás műszaki jellegére tekintettel: 0%
Követelmény meghatározása: Az Előfizető által az adott földrajzi helyen a Szolgáltató SMS központjáig eljutott, és onnan sikeresen továbbított SMS-ek aránya az SMS központba eljutott összes SMS-hez képest. [%]
Az alapadatok forrása: A tesztberendezések által rögzített adatok.
Beszédminőség
A követelményre a Szolgáltató által megadott célérték: 99 %
Szolgáltatásminőségi követelmény meghatározása: a beszédminőségre vonatkozó, az előfizetői hozzáférési pontot ellátó hálózati elem viszonylatában teljesítendő követelmény, melyet az ITU- T P.862 ajánlás szerint mért 2,75-ös PESQ értéken, vállal a Szolgáltató.
16.2 A Szolgáltató által vállalt egyedi szolgáltatásminőségi követelmények Vezeték nélküli (mobil) internet szolgáltatás esetén
Kínált letöltési sebesség*
GPRS/EDGE lefedettségi területen: az adatforgalmi keretet tartalmazó internet tarifák és internet opciók és csomagok esetében a keret eléréséig: 0,23 Mbit/s
HSPA+ lefedettségi területen: az adatforgalmi keretet tartalmazó internet tarifák és internet opciók és csomagok esetében a keret eléréséig: 21,1 Mbit/s
DC-HSPA+ lefedettségi területen: az adatforgalmi keretet tartalmazó internet tarifák és internet opciók és csomagok esetében a keret eléréséig: 42,2 Mbit/s
* az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és internet opciók, illetve az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig.
Xxxxxx feltöltési sebesség*
GPRS/EDGE lefedettségi területen: az adatforgalmi keretet tartalmazó internet tarifák és internet opciók és csomagok esetében a keret eléréséig: 0,12Mbit/s
HSPA+ lefedettségi területen: az adatforgalmi keretet tartalmazó internet tarifák és internet opciók és csomagok esetében a keret eléréséig: 5,76 Mbit/s
DC-HSPA+ lefedettségi területen: az adatforgalmi keretet tartalmazó internet tarifák és internet opciók és csomagok esetében a keret eléréséig: 5,76 Mbit/s
* az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és internet opciók, illetve az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig.
A mutató meghatározása: a Szolgáltató által az Előfizetői Szerződésben rögzített, a vezeték nélküli internet szolgáltatás nyújtása során az adott előfizetői hozzáférési ponton le- és feltöltési irányban elérhető, a szolgáltatáshoz rendelt adatátviteli sebesség felső elméleti határa.
A Szolgáltató szúrópróbaszerűen végez méréseket a vizsgálati tervben meghatározott ütemezés szerint, melyet részletesen a vonatkozó műszaki dokumentáció tartalmaz. A méréseket az ETSI EG 202 057-4 V1.2.1 dokumentumban foglaltak szerint végzi a Szolgáltató.
Garantált sebesség
A követelményre a Szolgáltató által megadott célérték minden technológiához tartozó lefedettségi területen (GPRS/EDGE/3G/HSDPA/HSUPA): 0/0 Mbit/s
Szolgáltatásminőségi követelmény meghatározása: az internet hozzáférési szolgáltatáshoz rendelt és az Előfizetői Szerződésben rögzített, a Szolgáltató által az előfizetői hozzáférési pontot ellátó hálózati elem viszonylatában le- és feltöltési irányban minden díjcsomag esetében teljesíteni vállalt legkisebb adatátviteli sebesség.
A Szolgáltató által vállalt hálózati szolgáltatásminőségi követelmények
17.1 Mobil rádiótelefon és Vezeték nélküli (mobil) internet szolgáltatás esetén használt, azonos célértékű mutatók
Új hozzáférési pont létesítési idő és a Szolgáltatás megkezdésének ideje A követelményre a Szolgáltató által megadott célérték: 15 nap
Követelmény meghatározása: A szolgáltatáshoz való új hozzáférési pont létesítések ideje és Szolgáltatás megkezdésének ideje (HLI): Az előfizetői szerződés létrejöttétől számított időtartam, amelyen belül a Szolgáltató hozzáférést biztosít az Előfizető által igényelt szolgáltatáshoz. Ha a szerződéskötést megrendelés előzi meg, a számításnál az érvényes megrendelés Szolgáltatóhoz történő beérkezésének időpontját kell figyelembe venni. A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80 %-ában vállalt határideje. (megkezdett naptári nap)
Kizárt esetek:
- Visszavont megrendelések,
- Szünetmentes szolgáltató váltás,
- Azok az esetek, amikor a szolgáltatást az Előfizetőnek kell aktiválnia,
- Ha az igénylő halasztást, vagy későbbi időpontot kért a létesítésre,
- Azok az esetek, amikor a Szolgáltató és az Előfizető közötti szolgáltatási szerződés az ÁSzFben foglaltaktól eltérő megállapodás alapján jön létre,
- A Szolgáltató műszaki okok miatt a szolgáltatás létesítésére nem képes,
- A leadott megrendelés a joghatás kiváltására nem alkalmas.
Hibabejelentés alapján lefolytatott hibaelhárítási határideje A követelményre a Szolgáltató által megadott célérték: 72 óra.
Követelmény meghatározása: A hibabejelentés alapján indított hibaelhárításnak az esetek 80%- ában teljesítendő határideje. (MHI) (megkezdett óra)
Hibabejelentés: az Előfizető által tett olyan bejelentés, mely az elektronikus hírközlési szolgáltatás nem előfizetői szerződés szerinti teljesítésével, így különösen a szolgáltatás csökkent minőségével vagy igénybevételi lehetőségének megszűnésével kapcsolatos, és a Szolgáltató által a szolgáltatáshoz használt elektronikus hírközlő hálózatának, illetőleg annak meghibásodásának tulajdonítható. A hibaelhárítási idő csak azokra az esetekre vonatkozik, ahol a Szolgáltató az Előfizetővel az ÁSzF szerinti hibaelhárítási feltételekkel szerződik.
Kizárt esetek:
- Végberendezés hibája;
- Az Előfizető kéri a kivizsgálás vagy kijavítás elhalasztását;
- Nem helyhez-kötött szolgáltatás esetén a Szolgáltató által az ellátottként közzétett területen kívül eső (ellátatlan) területre vonatkozó panasz.
Az alapadatok forrása: A Szolgáltató támogató rendszere, nyilvántartásai, a hibabejelentésekről vezetett nyilvántartások.
2.1.3 Telefonos ügyfélszolgálati ügyintéző 60 másodpercen belüli élőhangos bejelentkezésének aránya
A Követelményre a Szolgáltató által megadott célérték: 65%
Követelmény meghatározása: a Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálati ügyintézőjének 60 másodpercen belüli élőhangos bejelentkezésének százalékos aránya az ügyfélszolgálat felé indított sikeresen felépült hívások esetén, az ügyfélszolgálati ügyintéző élőhangos elérhetőségét biztosító menüpont hívó általi kiválasztását követően, az összes bejelentkezéshez viszonyítva. [százalék]
Kizárt esetek:
- A segélyhívó szolgálathoz történő hozzáférés;
- Az automatikusan nyújtott szolgáltatások, amelyeknél a hívó információ/szolgáltatás eléréséhez nem vesz igénybe kezelői segítséget.
Az alapadatok forrása: A Szolgáltató hívásbesoroló rendszere, nyilvántartása.
2.2 Mobil rádiótelefon szolgáltatás tekintetében használt mutatók
2.2.1 Bejelentett díjreklamáció kivizsgálási és elintézési határideje
A követelményre a Szolgáltató által megadott célérték: 30 nap
Követelmény meghatározása: Számlapanasznak nevezzük az adott szolgáltatás igénybevételéről a Szolgáltató által kiállított számla elleni reklamációt, melyben az Előfizető a felszámított díj(ak) összegét vitatja és nem minősül hibabejelentésnek. A mutató csak forgalommérésen alapuló számlázást alkalmazó szolgáltatások esetében értelmezett. Forgalommérésen alapuló számlázás esetén a bejelentett számlapanaszok kivizsgálásának és elintézésének az esetek 80 %-ában teljesítendő határideje (SZKI) (megkezdett naptári nap)
Kizárt esetek:
- A számlára irányuló lekérdezéssel (információkéréssel),
- A számla kiállításával,
- A hibabejelentés.
Az alapadatok forrása: A Szolgáltató támogató rendszere, nyilvántartásai, a számlapanaszokról vezetett nyilvántartások.
2.2.2 A Szolgáltatás éves szintű rendelkezésre állása
Követelményre mutatóra a Szolgáltató által megadott célérték: 99,25%
Követelmény meghatározása:
Ahol
AUT
Rendelkezésre állás = x 100 %
AUT + ADT
ADT a teljes kiesési idő (az alapszolgáltatás megszűnése és annak visszaállítása között eltelt idő) AUT A működési idő (az alapszolgáltatás elindítása és annak megszűnése között eltelt idő)
AUT + ADT a teljes megfigyelési idő.
Az alapadatok forrása: A Szolgáltató támogató rendszere, a központi számlálók.
2.2.3 A sikeres hívások aránya
Követelményre a Szolgáltató által megadott célérték: 98,5%
Követelmény meghatározása: A sikeres hívások aránya a megadott időtartamban megkísérelt összes hívások számához képest. (SHA) [%]
A Szolgáltató által éves szinten megadott minőségi mutató.
A Szolgáltató az összes hálózati forgalmat veszi alapul a mutató megadásánál, egy kiválasztott hónap forgalma alapján.
Az alapadatok forrása: A Szolgáltató támogató rendszere, a központi számlálók.
2.2.4 A hívás felépítési ideje
Követelményre a Szolgáltató által megadott célérték: 6 másodperc
Követelmény meghatározása: A hívás felépítési ideje azon időtartam, amely alatt az összeköttetés felépül. A minőségi mutató meghatározása során az adatgyűjtési időszakban a leggyorsabban felépülő 95%-nyi hívás átlagos felépítési ideje került kiindulási alapként meghatározásra. (HFI) [megkezdett másodperc]
Az alapadatok forrása: A tesztberendezések által rögzített adatok.
2.2.5 A sikeres SMS továbbítás aránya
Követelményre a Szolgáltató által megadott célérték: 90%
Követelmény meghatározása: A Szolgáltató SMS központjáig eljutott, és onnan sikeresen továbbított SMS-ek aránya az SMS központba eljutott összes SMS-hez képest. [%]
Az alapadatok forrása: A tesztberendezések által rögzített adatok
2.3 Vezeték nélküli (Mobil) Internet Hozzáférési Szolgáltatás esetén használt mutatók
2.3.1 Bejelentett díjreklamáció kivizsgálási és elintézési határideje
A követelményre a Szolgáltató által megadott célérték: 30 nap
Követelmény meghatározása: Számlapanasznak nevezzük az adott szolgáltatás igénybevételéről a Szolgáltató által kiállított számla elleni reklamációt, melyben az Előfizető a felszámított díj(ak) összegét vitatja és nem minősül hibabejelentésnek. A mutató csak forgalommérésen alapuló számlázást alkalmazó szolgáltatások esetében értelmezett. Forgalommérésen alapuló számlázás esetén a bejelentett számlapanaszok kivizsgálásának és elintézésének az esetek 80 %- ában teljesítendő határideje (SZKI) (megkezdett naptári nap)
Kizárt esetek:
- A számlára irányuló lekérdezéssel (információkéréssel),
- A számla kiállításával,
- A hibabejelentés.
Az alapadatok forrása: A Szolgáltató támogató rendszere, nyilvántartásai, a számlapanaszokról vezetett nyilvántartások.
2.3.2 A Szolgáltatás éves szintű rendelkezésre állása
Követelményre mutatóra a Szolgáltató által megadott célérték: 99,25%
Követelmény meghatározása:
Ahol
AUT
Rendelkezésre állás = x 100 %
AUT + ADT
ADT a teljes kiesési idő (az alapszolgáltatás megszűnése és annak visszaállítása között eltelt idő) AUT A működési idő (az alapszolgáltatás elindítása és annak megszűnése között eltelt idő)
AUT + ADT a teljes megfigyelési idő.
Az alapadatok forrása: A Szolgáltató támogató rendszere, a központi számlálók.
2.3.3 A minőségi mutatókra a Szolgáltató által megadott minőségi célértékek.
2.3.3.1 Átlagosan elérhető letöltési sebesség*
GPRS/EDGE lefedettségi területen az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig: 0,15 Mbit/s
3G lefedettségi területen az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig: 0,3 Mbit/s
3G/HSDPA/HSUPA lefedettségi területen az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig: 2 Mbit/s
* az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és internet opciók, illetve az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig.
2.3.3.2 Átlagosan elérhető feltöltési sebesség*:
GPRS/EDGE lefedettségi területen az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig: 0,07 Mbit/s
3G lefedettségi területen az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig: 0,3 Mbit/s
3G/HSDPA/HSUPA lefedettségi területen az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig: 1 Mbit/s
* az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és internet opciók, illetve az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig.
sz. melléklet: Előfizetői szolgáltatások és azok díjai, egyéb díjak, költségtérítések, díjmeghatározások
A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatáshoz kapcsolódó általános rendelkezések
1.1 Díjfizetés alapelvei
A Szolgáltató havi előfizetési díjas előfizetői szolgáltatásával az Előfizetők rákapcsolódhatnak a Szolgáltató hálózatára, és számla ellenében utólag fizetik ki a hívások és a szolgáltatások ellenértékét, a havi előfizetési díjat valamint az egyéb szolgáltatások havidíjait pedig előre.
A jelen mellékletben közölt díjak jellemzően bruttó díjak, a távközlési szolgáltatásokra mindenkor érvényes Áfa-t tartalmazzák, de Áfa változás esetén a nettó díjak továbbra is érvényesek.
A hívások számlázása a jelen mellékletben szereplő tarifacsomagoknál jelzett módon történik.
Azon hívások díjazására, melyeket időzóna végén kezdeményeztek és átnyúlnak a következő időzónába, a hívás indításakor érvényes díjzóna szerinti percdíjak alapján kerül sor. A számlázási egységre való kerekítés árazása a hívás indítása szerinti zóna díja alapján történik.
Azon esetekben, amikor a jelen mellékletben közölt bruttó árak nettó értéke végtelen tizedes tört, a Szolgáltató két tizedes jegyig kerekít.
A díjazási időszakok a naptár szerinti munkarendhez igazodnak, kivéve, amikor a jogszabály ettől eltérő munkarendet ír elő. Ez esetben a díjazási időszakok a jogszabály által előírt munkarend-módosulás szerint változnak.
A hívások elszámolása a jelen mellékletben meghatározott díjakon történik. Az átirányított hívások forgalmi díját a hívásátirányítást kezdeményező Előfizető fizeti.
Az SMS-ek küldésének díja minden esetben üzenetenként értendő. Az SMS-ek fogadása díjmentes. A díjak nem vonatkoznak a speciális díjazású rövid szöveges üzenetszolgáltatásokra. Az aktuális, SMS-alapú tartalomszolgáltatások listája és azoknak díjazása a Szolgáltató honlapján elérhető.
Speciális díjazású hívások és SMS-ek: A normál díjazástól eltérő díjazású hívások és SMS- ek, amelyek nem minősülnek az ÁSzF 3.1.2.16 pontjáiban meghatározott Emelt díjas szolgáltatásnak, többek között:
- Tudakozó, Különleges tudakozó, Belföldi Egyetemes Tudakozó: (11818/11824/11888/11811/11800)
- Autóklub: (188),
- Pontos idő: (180),
- 21-es körzetszámra irányuló hívások: (21abcdefg),
- Hangposta hívások.
Nem emelt díjas hívások és SMS-ek: A belföldi hálózatba irányuló normál díjas hívások és SMS-ek, amelyek nem speciális díjazású hívások és SMS-ek, és nem minősülnek az ÁSzF
3.1.2.16 pontjában meghatározott Emelt díjas szolgáltatásnak.
Hálózaton belüli hívás: A belföldi, hálózaton belüli hívások alatt minden esetben a Szolgáltató által használt hálózaton belül kerülnek indításra és valamely, a szolgáltatóval kötött előfizetői állomáson kerülnek fogadásra.
Belföldi, hálózaton kívüli hívás: A belföldi, hálózaton kívüli hívások alatt minden esetben a Szolgáltató által használt hálózaton kívüli más belföldi mobil, vagy vezetékes hálózatban kerül fogadásra.
Külföldi (nemzetközi) irányú forgalom: Nemzetközi irányba indított hívások. Roaming forgalom: Roaming helyzetben indított és fogadott forgalom.
Díjmeghatározások és díjak
2.1 Egyszeri díjak jelentése
Az Előfizető kérése alapján a Szolgáltató által készített számlamásolat, számlázási adatokra vonatkozó kimutatás, valamint az ÁSzF teljes vagy részleges másolat esetén felszámított, részben a másolat számától függő díj, mely utóbbi megfizetése alól a Szolgáltató az Előfizető részére évente 1 alkalommal díjmentességet biztosít. Az adminisztrációs díj mértékét növeli nyomtatott adatszolgáltatás esetén az oldalanként számított nyomtatási költség, tartós adathordozón való adatszolgáltatás esetén az adathordozó költsége.
A Szolgáltató által az átírás esetén alkalmazandó egyszeri díj.
A Szolgáltató által nyújtott mobil rádiótelefon-szolgáltatás igénybevételének, a Szolgáltató rendszeréhez való csatlakoztatásáért az Előfizető SIM kártyánként belépési díjat köteles fizetni.
Szolgáltató jogosult az ÁSzF 7.1.9 pontja szerint az elérhető szolgáltatások nyújtását biztosíték megfizetéséhez kötni.
Az Előfizetőnek a szolgáltatásnyújtás megkezdésének határideje előtt jogszerűtlen elállása esetén a Szolgáltató részére fizetendő díj.
A fizetési kötelezettségét határidőn belül nem teljesítő Előfizető részére megalapozottan küldött tértivevényes ajánlott levélpostai költsége.
Fizetési késedelemmel rendelkező Xxxxxxxxx írásbeli tájékoztatásának díja.
Amennyiben Xxxxxxxxx fizetési késedelemmel rendelkezik, akkor Szolgáltató egyoldalúan dönthet az Előfizető írásbeli tájékoztatásáról, és ennek díjának felszámításáról.
Kapcsolási díj
A hívó és a hívott előfizetői hozzáférési pont közötti távközlési összeköttetés felépítéséért a díjazási időszaktól és a hívott díjzónától függetlenül hívásonként fizetendő díj. A kapcsolási díj csak létrejött kapcsolat, azaz sikeres, megvalósult hívás esetén kerül felszámításra.
A 2/2015. (III.30) NMHH rendelet 21 §. (6) és (7) pontokban megfogalmazottak alapján a Szolgáltató a hívásrészletezőt havonta egy alkalommal díjmentesen bocsátja rendelkezésre. A hívásrészletező valamennyi Előfizető számára a Szolgáltató ügyfélkapu rendszerén elérhető
A hívásrészletező eseti jelleggel, határozott időre vagy visszavonásig igényelhető. A hívásrészletező az egyéni előfizetők részére havonta egy alkalommal díjmentes. Az igénybevétel feltételeit a szolgáltató köteles az általános szerződési feltételeiben meghatározni.
Az Egyéni Előfizető a hívásrészletező kiállítását utólag, legfeljebb két évre visszamenőleg is igényelheti a szolgáltatótól, melyet a szolgáltató az igényléstől számított 15 napon belül köteles rendelkezésre bocsátani. Visszamenőleges igénylés esetén minden, már kiállított számlához egy esetben kérhető hívásrészletező díjmentesen.
Hívószám csere ügyfél kérésére
Abban az esetben, ha az Előfizető kérésére a Szolgáltató hívószámot cserél (a régi számát visszavesz az előfizetőtől és az elfizetéshez új számot rendel), a számcsere díját a Szolgáltató jogosult felszámítani az Előfizetőnek.
Különleges telefonszám/szép szám
Előfizető ezen díj megfizetésével könnyen megjegyezhető telefonszámot választhat a Szolgáltató rendelkezésére álló számok közül.
Ez elsősorban, de nem kizárólag olyan számot jelent, amelyben előfordul egyforma számjegyekből, sorozatokból, szimmetrikus elemekből álló kombináció. Pl. ABB-CCCC. Adott számról Szolgáltató jogosult dönteni, hogy szép számnak minősül-e.
A Szolgáltató az Előfizetőnek a Szolgáltató ügyfélszolgálatán személyesen, levélben vagy telefonon kezdeményezett kérésére esetenként a jelen melléklet 2.2 pontjában meghatározott díj ellenében kiadja a SIM kártyához tartozó PIN vagy PUK kódot.
A szolgáltatás igénybe vételének kezdetekor a nemzetközi roaming lehetősége le van tiltva. Amennyiben Xxxxxxxxx kéri a nemzetközi roaming aktiválását, úgy azt az óvadék összegének megfizetésével teheti meg. Az óvadékot a Szolgáltató a kapcsolódó szolgáltatás megszűnését - illetve amikortól az Előfizető már nem kéri a nemzetközi roaming szolgáltatást - követő 90 nap elteltével visszafizeti az Előfizetőnek, kivéve, ha Előfizető a nemzetközi roaming szolgáltatás igénybe vételekor keletkező, számlán szereplő roaming díjat nem fizeti meg, mely esetben az óvadék összege ezen díjak megtérítésére felhasználható.
Az Előfizető kérésére kezdeményezett SIM-kártya cseréjéért díjat számít fel a Szolgáltató, ha kártya elveszett, ellopták, megrongálódott, vagy másikat kér, ha az eredeti még működik, illetve az előfizetői szerződés felmondása esetén az előfizető által elmulasztott visszaszármaztatás esetén.
Minden egyéb SIM-kártya csere – pl. Szolgáltató technológiai váltása miatti SIM-kártya csere - díjmentes.
A számmegtartással megkötött előfizetői szerződés megkötésekor a Szolgáltató által lefolytatott számhordozási eljárásért fizetendő díj.
Amennyiben az Előfizető a számláját nem magyarországi címre kéri postázni, akkor Szolgáltató számlánként ezt a díjat jogosult felszámítani.
Előfizető abban az esetben köteles szerződésmódosítási díjat fizetni, ha meglévő előfizetői szerződését meg kívánja változtatni. Különös tekintettel, de nem kizárólagosan a szerződés határozott/határozatlan jellegére.
Szüneteltetés egyszeri díja
Előfizető kérésére történő szüneteltetés kérésének egyszeri díja.
Az Előfizető által kezdeményezett, az ingyenes szolgáltatás-csomag módosítási lehetőséget követő ismételt csomagmódosítás teljesítéséért fizetendő díj.
Amennyiben Xxxxxxxxx a Szolgáltató által felajánlott hívószám helyett másik számot szeretne választani a Szolgáltató rendelkezésére álló számok közül, és ami nem minősül különleges telefonszámnak/szép számnak, akkor Szolgáltató ezt ezen díj ellenében teljesíti..
Amennyiben a szolgáltatás az Előfizető kérésére, vagy egyéb, az Előfizető érdekkörében felmerülő okból kifolyólag szünetelt, vagy korlátozásra került és az Előfizető a szolgáltatás helyreállítását kéri, akkor visszakapcsolási díj fizetendő.
Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, azonban a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak költségeit, valamint a hatóság által a Szolgáltatóval szemben érvényesített további díjat a Szolgáltató jogosult az Előfizetőre áthárítani.
2.2 Egyszeri díjak díjazása
Egyszeri díjak | Nettó díj | Bruttó díj |
866,15 Ft plusz a tartós adathordozó díja, vagy nyomtatott formában átadott adat esetében 3 Ft oldalanként | 1100 Ft plusz a tartós adathordozó díja, vagy nyomtatott formában átadott adat esetében 3,81 Ft oldalanként | |
866, 15 Ft/SIM | 1 100 Ft/ISM | |
Belépési díj/SIM | 10 000 Ft/SIM | 12 700 Ft/SIM |
Szolgáltató egyedi elbírálása alapján | ||
7 874 Ft | 10 000 Ft | |
787,4 Ft | 1 000 Ft | |
Fizetési késedelemmel rendelkező Xxxxxxxxx írásbeli tájékoztatásának díja | 200 Ft | 255 Ft |
Részletes számla, Üzleti ügyfeleknek, egyszeri díj (papír/ e-mail) / db | 251, 96 Ft (papír/ e-mail) / db | 320 Ft (papír/ e-mail) / db |
Részletes számla, Üzleti ügyfeleknek, rendszeres díj (papír/ e-mail) / hó | 251, 96 Ft (papír/e-mail) / hó | 320 Ft (papír/e-mail) / hó |
3 346,46 Ft/hívószám | 4250 Ft/hívószám | |
10 630 Ft/hívószám | 13 500 Ft/hívószám | |
3 937 Ft/SIM | 5 000 Ft/SIM | |
Szolgáltató egyedi elbírálása alapján | ||
3 937 Ft/SIM | 5 000 Ft/SIM | |
3 356.46 Ft/SIM | 4 250 Ft/SIM | |
Számla küldése külföldi címre (Ft/számla) | 787,4 Ft | 1 000 Ft |
2 118,12 Ft | 2 690 Ft | |
787,4 Ft | 1 000 Ft | |
2 543,40 Ft/hívószám | 3 230Ft/hívószám | |
2 653,55 Ft/SIM | 3 370 Ft/SIM | |
5 315 Ft/SIM + a mindenkori hatósági díj | 6 750 Ft/SIM + a mindenkori hatósági díj |
2.3 Forgalmi díjak
Belföldi, hálózaton belüli forgalom* díja
A Szolgáltató Mobiltelefon előfizetői közötti forgalom után a forgalmat kezdeményező Előfizető választott tarifacsomagja szerinti forgalmi díj.
Belföldi, hálózaton kívüli forgalom* díja
A belföldi, hálózaton kívüli hívások alatt minden esetben a Szolgáltató által használt hálózaton kívüli más belföldi mobil, vagy vezetékes hálózatban végződött forgalom után fizetendő díj.
Külföldi (nemzetközi) irányú forgalom* díja
Belföldi hálózatból más nemzetközi mobil és/vagy vezetékes előfizetői állomáson végződött forgalom után fizetendő díj.
Roaming forgalom* díja
A Szolgáltató külföldön tartózkodó Előfizetője által (hazai hálózatba, vagy más nemzetközi hálózatba) indított forgalom után fizetendő díj.
*forgalom alatt a hang és adatjellegű (adat, video hívás, SMS, MMS) forgalom értendő.
Tarifacsomagok és opciók díjazása
3.1 Havi előfizetési és forgalmi díjak
A lakossági előfizetőkre vonatkozó díjak:
Tarifa csomag | Kontakt | ||||
S | M | L | XL | XXL | |
Lakossági előfizetőkre vonatkozó díjak | |||||
Kontakt csomagban foglalt belföldi mobil hangforgalom nettó havi díja (Ft/hó) | 3 141,73 | 5 070,87 | 5 425,2 | 8 259,84 | 9 755,91 |
Kontakt csomagban foglalt belföldi mobil adatforgalom nettó havi díja (Ft/hó) | - | 466,67 | 933,33 | 1 271,43 | 4 747,62 |
Kontakt csomagban foglalt belföldi mobil hangforgalom bruttó havi díja (Ft/hó) | 3 990 Ft | 6 440 Ft | 6 890 Ft | 10 490 Ft | 12 390 Ft |
Kontakt csomagban foglalt belföldi mobil adatforgalom bruttó havi díja (Ft/hó) | - | 490 Ft | 980 Ft | 1 335 Ft | 4 985 Ft |
Üzleti előfizetőkre vonatkozó díjak | |||||
Kontakt csomagban foglalt belföldi mobil hangforgalom nettó havi díja (Ft/hó) | 3 141,73 | 6 645,67 | 7 000 | 11 409,45 | 12 906,51 |
Kontakt csomagban foglalt belföldi mobil adatforgalom nettó havi díja (Ft/hó) | - | 466,67 | 933,33 | 1 271,43 | 4 747,62 |
Kontakt csomagban foglalt belföldi mobil hangforgalom bruttó havi díja (Ft/hó) | 3 990 | 8 440 | 8 890 | 14 490 | 16 390 |
Kontakt csomagban foglalt belföldi mobil adatforgalom bruttó havi díja (Ft/hó) | - | 490 | 980 | 1 335 | 4 985 |
Csomag tartalma | - | Havi 100 perc lebeszélhetőség1 | Havi 200 perc lebeszélhetőség1 | Havi 1000 perc lebeszélhetőség1 | Havi 2000 perc lebeszélhetőség1 |
Havi 50 db SMS2 | |||||
Havi 100 MB belföldi adatforgalom3 | Havi 200 MB belföldi adatforgalom3 | Havi 500 MB belföldi adatforgalom3 | Havi 4 GB belföldi adatforgalom3 | ||
Percdíj TARR mobil hálózaton belül (Ft/perc) | 27,56 | 23,62 | 23,62 | 11,81 | 7,87 |
Percdíj TARR hálózaton kívül, belföldi mobil és vezetékes hálózatba (Ft/perc) | 27,56 | 23,62 | 23,62 | 11,81 | 7,87 |
TARR mobil hálózaton belül küldött SMS díja (Ft/SMS) | 27,56 | 23,62 | 23,62 | 23,62 | 23,62 |
TARR hálózaton kívül, Belföldi vezetékes és más mobil hálózatba küldött SMS díja (Ft/SMS) | 27,56 | 23,62 | 23,62 | 23,62 | 23,62 |
Kapcsolási díj (Ft/hívás/SMS) | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 | 0,00 |
A táblázatban szereplő díjak nettó díjak, a távközlési szolgáltatásokra vonatkozó mindenkori érvényes Áfa-t nem tartalmazzák. Azon díjcsomagokat, amelyek internet szolgáltatást tartalmaznak, internet szolgáltatás nélkül nem lehet igénybe venni, azokat megbontani nem lehet. A KONTAKT csomagok számlázása perc alapon történik.
A díjcsomagban foglalt lebeszélhető percek és adatforgalmi mennyiségek az EU-ban (Roaming zóna1) leforgalmazhatóak.
1) a lebeszélhetőséget tartalmazó Kontakt M, Kontakt L, Kontakt XL valamint Kontakt XXL tarifacsomagok esetén a lebeszélhetőség kizárólag belföldön, hálózaton belüli, más belföldi mobil és belföldi vezetékes hálózatok előfizetői felé indított, nem emelt díjas hanghívásokra használható fel, ide értve a helytől független elektronikus szolgáltatók (21-es körzet) hálózatába indított hívásokat is.
2) A díjmentesen küldhető SMSeket tartalmazó Kontakt M, Kontakt L, Kontakt XL valamint Kontakt XXL tarifacsomagok esetén kizárólag hálózaton belüli, más belföldi mobil és belföldi vezetékes hálózatok előfizetői felé, nem emelt díjas irányba küldött SMS-ekre vonatkoznak.
3) A Kontakt M, Kontakt L, Kontakt XL valamint Kontakt XXL tarifacsomaghoz jelzett belföldi adatforgalomra felhasználható adatmennyiség kizárólag addig áll rendelkezésre, amíg az Előfizető nem fizet elő más, a jelen melléklet 3.3.1 pontjában tárgyalt adatopcióra.
A Kontakt M, Kontakt L, Kontakt XL és Kontakt XXL tarifacsomagoknál jelzett mobil adatmennyiség 80 %-os felhasználása esetén a Szolgáltató SMS értesítést küld a forgalmat bonyolító mobil hívószámra, melyben tájékoztatja az Előfizetőt arról adathasználata elérte a 80%-ot, valamint arról, hogy amennyiben az adathasználat túllépi az Előfizető által előfizetett tarifacsomaghoz rendelt belföldi adathasználathoz felhasználható adatmennyiséget, a további forgalmazás lehetőségét a Szolgáltató a számlázási ciklus végéig szünetelteti.
Amennyiben az Előfizető által a Kontakt M, Kontakt L, Kontakt XL és Kontakt XXL tarifacsomagoknál jelzett adatmennyiség 100 % -a felhasználásra kerül, a Szolgáltató újabb SMS értesítést küld a forgalmat bonyolító mobil hívószámra, majd az adatforgalmazási lehetőséget a számlázási ciklus lezárásáig szünetelteti. Ennek értelmében a tarifacsomaghoz rendelt belföldi adatmennyiség felhasználása a Szolgáltató túlforgalmazási díjat nem számít fel, az elérhető sávszélességet 0/0 kbit/s-ra korlátozza.
Amennyiben az Előfizető az általa megrendelt tarifacsomaghoz tartozó belföldi mobil adatmennyiséget egy adott számlázási cikluson belül nem használja fel, a fennmaradó adatmennyiséget a következő hónapra nem vihető át, azaz a fel nem használat adatmennység elvész. Az internetes csomagokban foglalt adatmennyiség (benne foglalt internet adatmennyiség esetén is) mérési időszaka adott hónap 14. napjától következő hónap 13. napjáig tart.
Amennyiben az Előfizető az általa választott Kontakt M, Kontakt L, Kontakt XL valamint Kontakt XXL tarifacsomag esetén a tarifacsomaghoz tartozó belföldi adathasználatot engedélyező adatmennyiséget a számlázási cikluson belül felhasználja, további adatforgalmat a jelen melléklet
3.3.2 pontjában részletezett AdatJegy (kiegészítő adatopció) előfizetésével bonyolíthat a választott AdatJegy (kiegészítő adatopció) adatmennyiségének erejéig.
A belföldi mobil adathasználat során Tethering használat nem engedélyezett. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy előzetes figyelmeztetést követően korlátozhatja, vagy megszűntetheti a szolgáltatást, amennyiben a szolgáltatáson keresztül Tethering használatára kerül sor. Tethering használat : a számítógép, illetve más internet eléréssel nem rendelkező eszköz (pl. mobiltelefon, táblagép (tablet), netbook, PDA) csatlakoztatása az internethez egy más internetezésre alkalmas készülék (pl. mobiltelefon, táblagép (tablet), netbook, számítógép, PDA) segítségével.
Valamennyi, jelen pontban jelzett tarifacsomag esetén a hívások számlázása 1 perces egységekben történik. Minden megkezdett egység díjköteles.
A Szolgáltató a tarifacsomag aktiválásától a számlazárásig a teljes havi díjtétel figyelembevételével arányos törthavi díjat számláz – amennyiben az aktiválás dátuma nem azonos a számlázási ciklus kezdő napjával.
Tarifacsomag-váltás esetén a számlázási időszak kezdetétől a tarifacsomag-váltásig, illetve a tarifacsomag-váltástól a számlázási időszak lezárásáig tarifacsomagonként a teljes havi díjtétel figyelembevételével arányos törthavi díj kerül kiszámlázásra.
3.2 Alap és kiegészítő szolgáltatások
Szolgáltatás Megnevezése | Elérhetőség |
Telefonbeszélgetések (1) | Rendelkezésre áll |
Segélyhívások (2) | Rendelkezésre áll |
Rövid üzenet (SMS) küldés és fogadás (3) | Rendelkezésre áll |
Multimédiás üzenet (MMS) küldés és fogadás (4) | Rendelkezésre áll |
Nemzetközi barangolás (Roaming Szolgáltatás) (2) | Külön kérésre, havidíj mentesen rendelkezésre áll |
Kiegészítő szolgáltatások | |
Hívó fél azonosító kijelzése (6) | Rendelkezésre áll |
Hívásátirányítás (ha foglalt/nem elérhető/nem veszik fel)– ide értve a Nemzetközi hívásátirányítás szolgáltatás tiltását is (7) | Rendelkezésre áll |
Hívásvárakoztatás (8) | Rendelkezésre áll |
Hívástartás (9) | Rendelkezésre áll |
Hívásletiltás (10) - ide értve az adatforgalom (GPRS) tiltást is | Rendelkezésre áll |
Konferencia hívás (11) | Rendelkezésre áll |
Videotelefon (12) | Rendelkezésre áll |
Hangposta (13) | Külön kérésre, havidíj mentesen rendelkezésre áll |
Mobilvásárlás Szolgáltatás (14) | Külön megrendelés esetén* |
Hívásértesítő (15) | Rendelkezésre áll |
(1) A Szolgáltató a Mobil szolgáltatás (SIM kártya) aktiválásakor a telefonbeszélgetéseket a jelen melléklet 3.1 pontja szerint, az előfizető által választott tarifacsomag díjainak megfizetése esetén biztosítja.
(2) A Szolgáltató segélyhívások elérhetőségét Előfizetői részére az ÁSzF 3.3 szerint biztosítja.
(3) A Szolgáltató a Mobil szolgáltatás (SIM kártya) aktiválásakor a telefonbeszélgetéseket a jelen melléklet 3.1 pontja szerint, az Előfizető által választott tarifacsomag díjainak megfizetése esetén biztosítja.
A Szolgáltató az SMS küldés lehetőségét az Előfizető külön kérésére tiltja, illetve igény esetén feloldja.
(4) A Szolgáltató a Mobil szolgáltatás (SIM kártya) aktiválásakor az MMS küldés és fogadás szolgáltatás elérhetőségének lehetőségét havidíj mentesen, automatikusan biztosítja valamennyi Előfizető számára a szerződés időtartama alatt. Az MMS szolgáltatás elérhetőségének tiltása a Szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül kérhető.
Az MMS küldés számlázása a sikeresen elküldött üzenetek után történik, a kézbesítés sikerességétől függetlenül. Az MMS sikeresen elküldöttnek minősül, ha a Szolgáltató üzenetközpontjába megérkezett, és a Szolgáltató a kézbesítést megkísérelte. A Szolgáltató hálózatán belülre küldött MMS-ek díjazása az elküldött üzenet típusától is függ, a nemzetközi MMS üzenetek nincsenek típus szerint megkülönböztetve. Az MMS szolgáltatás leírását a jelen ÁSzF 3.1.2.11, díjait jelen melléklet 3.5.9 pontja tartalmazza.
(5) A Nemzetközi barangolás (Roaming Szolgáltatás) elérhetőségét a Szolgáltató az Előfizető -24 órával korábban történt külön - kérése alapján havidíj mentesen aktiválja és/vagy deaktiválja. A Nemzetközi barangolás (Roaming Szolgáltatás) aktiválása lehetővé teszi, hogy az Előfizető mobil előfizetését külföldi tartózkodása alatt is használni tudja. A Nemzetközi barangolás (Roaming használat) során az Előfizető által kezdeményezett és/vagy fogadott forgalom – típusa szerint – díjköteles. A díjakat a jelen melléklet 5 pontja tartalmazza. A Nemzetközi barangolás (Roaming Szolgáltatás) leírását az ÁSzF 3.1.2.13 pontja tárgyalja.
(6) A Szolgáltató a Mobil szolgáltatás (SIM kártya) aktiválásakor a hívófél azonosító kijelzés szolgáltatást havidíj mentesen, automatikusan biztosítja valamennyi Előfizető számára a szerződés időtartama alatt. A szolgáltatás tiltása a Szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül kérhető. A szolgáltatás leírását a jelen ÁSzF 3.1.2.2 tartalmazza. A szolgáltatás igénybe vétele esetén havi díj vagy forgalmi díj nem értelmezett.
(7) A Szolgáltató a Mobil szolgáltatás (SIM kártya) aktiválásakor a hívásátirányítás szolgáltatást – ide értve a nemzetközi hívásátirányítás tiltást is - havidíj mentesen, automatikusan biztosítja valamennyi Előfizető számára a szerződés időtartama alatt. A szolgáltatás tiltása a Szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül kérhető.
A hívásátirányítás szolgáltatás leírását a jelen ÁSzF 3.1.2.5 tartalmazza. Az átirányítás esetén keletkező forgalom díját a jelen melléklet 3.5.1 pontja tartalmazza.
Az Előfizetőnek lehetősége van arra, hogy a hívásátirányítás illetve a nemzetközi hívásátirányítás szolgáltatás tiltását/aktiválását együttesen, vagy akár külön-külön kérje Előfizetői jogviszonyának fennállta alatt.
(8) A Szolgáltató a Mobil szolgáltatás (SIM kártya) aktiválásakor a hívásvárakoztatás szolgáltatást havidíj mentesen, automatikusan biztosítja valamennyi Előfizető számára a szerződés időtartama alatt. A szolgáltatás tiltása a Szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül kérhető.
A szolgáltatás leírását a jelen ÁSzF 3.1.2.6 tartalmazza. A szolgáltatás igénybe vétele esetén havi díj vagy forgalmi díj nem értelmezett.
(9) A hívástartás szolgáltatás külön kérés nélkül is az Előfizető által használt mobil készüléken megtehető, de Előfizető kérésére a Szolgáltató a szolgáltatást aktiválja/deaktiválja. A szolgáltatás leírását az ÁSzF 3.1.2.7 pontja tartalmazza, igénybe vétele esetén havi díj vagy forgalmi díj nem értelmezett.
(10) A hívástiltás szolgáltatás keretein belül a Szolgáltató több lehetőséget is biztosít – havidíj mentesen
- Előfizetői számára kimenő hívásainak optimalizálására.
A Mobil szolgáltatás (SIM kártya) aktiválásával egyidejűleg az alábbi tiltás típusok automatikusan aktiválásra kerülnek:
• Emelt díjas Szolgáltatás elérés – melynek leírását a jelen ÁSzF 3.1.2.16 pontja tartalmazza,
Előfizető kérésére a szolgáltatások elérhetőségét a Szolgáltató saját feltételei szerint biztosítja, mely feltételeket a 3.1.2.13, és 3.1.2.16 pontjai tartalmaznak információt.
Előfizető által havi és forgalmi díj mentesen kérhető további forgalom korlátozást megvalósító tiltások:
• Kimenő-bejövő hívástiltás
• Kimenő hívás tiltás
• Kimenő hívás és bejövő roaming hívás tiltás
• Nemzetközi kimenő hívás tiltás
• Nemzetközi SMS küldés tiltás
• Bejövő hívás tiltás
• Bejövő forgalom (hang és SMS) tiltás
• Roaming bejövő hívás tiltás (kivéve hazai forgalom) – hangforgalomra értelmezett
• Roaming bejövő SMS tiltás (kivéve hazai forgalom) – SMS forgalomra értelmezett
• Roaming bejövő forgalom tiltás (kivéve hazai forgalom) – valamennyi (hang és SMS) forgalomra értelmezett
• Roaming adatforgalom tiltás
Amennyiben Előfizető kéri, kérésének megfelelően a Szolgáltató a GPRS (mobil adat) elérés lehetőségét tiltja, illetve fennálló tiltás esetén kérésre engedélyezi. A GPRS tiltás/engedélyezés havidíj mentesen vehető igénybe.
Ha a GPRS tiltás szolgáltatás aktiválásra kerül, abban az esetben a SIM kártyán mobil adatforgalom kezdeményezése/fogadása a feloldásig nem lehetséges, függetlenül attól, hogy az Előfizető által választott tarifacsomag tartalmaz-e belföldi adatforgalomra felhasználható adatmennyiséget vagy a jelen melléklet 3.3.1 pontjában jelzett Adatopciót illetve ezek bármelyikéhez rendelt AdatJegy (kiegészítő adatopció)-t.
(11) A Szolgáltató a Mobil szolgáltatás (SIM kártya) aktiválásakor a konferencia hívás szolgáltatás elérhetőségének lehetőségét havidíj mentesen, automatikusan biztosítja valamennyi Előfizető számára a szerződés időtartama alatt. Az szolgáltatás elérhetőségének tiltása a Szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül kérhető. A Szolgáltatás leírását a jelen ÁSzF 3.1.2.8 pontja tartalmazza. A szolgáltatás használata során keletkező forgalmi díjakat a konferencia hívás szolgáltatást kezdeményező fél fizeti az előfizetett tarifacsomagja szerint azon díjjal, mely az általa a konferencia hívásba bevont előfizetés iránya szerinti percdíj.
(12) A Szolgáltató a Mobil szolgáltatás (SIM kártya) aktiválásakor a Videotelefon szolgáltatás elérhetőségének lehetőségét havidíj mentesen, automatikusan biztosítja valamennyi Előfizető számára a szerződés időtartama alatt. A szolgáltatás leírását az ÁSzF 3.1.2.9, díjazását a kezdeményezett forgalom irányának függvényében a jelen melléklet 3.5.5, 4.5, 5.1.4 pontjai tartalmazzák. A szolgáltatás az előfizetői szerződés időtartama alatt bármikor deaktiválható/aktiválható.
(13) A Szolgáltató a hangposta szolgáltatást az Előfizető külön kérése esetén teszi elérhetővé. A Szolgáltatás leírását az ÁSzF 3.1.2.3 pontja tartalmazza. Hangposta szolgáltatás havidíj tekintetében díjmentes, forgalmi díjait a jelen melléklet 3.5.2 pontja tartalmazza. A hangposta szolgáltatás előfizetői szerződés fennállta alatt bármikor aktiválható, deaktiválható.
(14) A Mobilvásárlás Szolgáltatást a Szolgáltató valamennyi Mobil szolgáltatást igénybe vevő Előfizetője számára a mobil szolgáltatás (SIM kártya) aktiválásakor tiltja.
A Szolgáltató saját döntése alapján dönthet úgy, hogy a szolgáltatás biztosítását előleg megfizetéséhez köti.
A Mobilvásárlás Szolgáltatással igénybe vett termék(ek) ára(i), valamint a tranzakció(k) lebonyolításáért felszámításra kerülő a tranzakciós vagy kényelmi díj(ak) és az igénybe vett SMS(ek) díja(i) az Előfizető számlájában utólag kerülnek terhelésre. Mobilvásárlás Szolgáltatás leírását jelen ÁSzF 3.1.2.15 pontja, a szolgáltatás igénybevételéért felszámításra kerülő tranzakciós díjakat a jelen melléklet 0 pontja tartalmazza,
A Mobilvásárlás Szolgáltatás limites rendszerben működik és az alábbi szolgáltatástípusokra vehető igénybe:
• Mobil parkolás
• Autópálya matrica vásárlás
• Egyéb MCOM vásárlás (pl.: mozijegy)
Az Előfizetőnek a szolgáltatás megrendelésekor lehetősége van a szolgáltatás elérését akként megrendelni, hogy
• Egyedi limittel veszi igénybe a szolgáltatást (azaz a szolgáltatástípusokhoz rendelkezésre álló limit típusonként eltérő összegű – ebben az esetben az adott szolgáltatástípus a hozzá rendelt limit erejéig érhető el), vagy
• Összesített limittel (ekkor mindhárom szolgáltatástípusokhoz egy limitösszeg tartozik – ebben az esetben az Előfizető szabadon döntheti el, hogy melyik szolgáltatástípust milyen összegben használja fel).
A Mobilvásárlás Szolgáltatás megrendelésekor Előfizető írásban nyilatkozik arról, hogy melyik szolgáltatásformát és milyen limittel kívánja igénybe venni. A két forma egyidejűleg nem állhat rendelkezésre. A Szolgáltató egyedi limit esetén 0 Ft, bruttó 5 000 illetve bruttó 10 000 Ft, összesített limitek esetén bruttó 10 000 Ft, bruttó 20 000 Ft, bruttó 30 000 Ft illetve bruttó 50 000 Ft-ot határoz meg.
Amennyiben az Előfizető az általa választott limitet eléri, vagy a számlázási ciklusban a limitből már nem áll rendelkezésére a megvásárolni kívánt szolgáltatás díjának kiegyenlítésére megfelelő összeg, a szolgáltatást nyújtó kereskedő jelzése alapján az Előfizető SMSben kap tájékoztatást. Igény esetén a Szolgáltató Ügyfélszolgálata a limitet – amennyiben az értelmezhető – magasabb limitre állíthatja be, mely megemelt limit lemondásig, illetve módosításig havonta megújuló formában rendelkezésre áll. A limitemelést a Szolgáltató előleg megfizetéséhez kötheti abban az esetben is, ha a Mobilvásárlás Szolgáltatás biztosítása során korábban attól eltekintett. A Szolgáltató által végrehajtott limitemelés/csökkentés módosításokért a Szolgáltató külön díjat nem számol fel.
A szolgáltatásformához rendelt limitösszegek számlázási hónap kezdetekor automatikusan újra rendelkezésre állnak.
A limitekbe nem tartozik bele az SMS-ben történt igénybevétel során fizetendő tranzakciós díj, sem az igénybevételre utaló SMS díja (ez utóbbi az Előfizető által választott tarifacsomagra jellemző SMS díjjal kerül kiszámlázásra)
(15) A hívásértesítő szolgáltatást a Szolgáltató a Mobil szolgáltatás (SIM kártya) aktiválásakor havidíj mentesen, automatikusan biztosítja valamennyi Előfizető számára a szerződés időtartama alatt. A szolgáltatás leírását az ÁSzF 3.1.2.12, további forgalmi díj a szolgáltatás tekintetében nem értelmezett. A szolgáltatás az előfizetői szerződés időtartama alatt bármikor deaktiválható/aktiválható.
3.3 Mobil előfizetés esetén elérhető internet csomagok
Mobil AdatOpció
Mobil AdatOpció kizárólag belföldi internet elérésre használható szolgáltatás, A Mobil AdatOpció kizárólag a jelen melléklet 3.1 pontjában jelzett Kontakt S tarifacsomagra kötött előfizetés esetén rendelhető.
Szerződés ideje | Havi előfizetési díj (Ft/hó) határozatlan idejű szerződéssel | |
Adatmennyiség (Ft/hó) | Nettó | Tarifa csomag |
100 MB | 466,67 | Kontakt S, |
500 MB | 1271,43 | Kontakt S, |
1 GB | 2033,33 | Kontakt S, |
2 GB | 3052,38 | Kontakt S, |
4 GB | 4747,62 | Kontakt S, |
A megrendelt Xxxxx XxxxXxxxxxxx rendelkezésre álló adatmennyiség 80 %-os felhasználása esetén a Szolgáltató SMS értesítést küld a forgalmat bonyolító mobil hívószámra, melyben tájékoztatja az Előfizetőt arról adathasználata elérte a 80%-ot, valamint arról, hogy amennyiben az adathasználat túllépi az opcióhoz rendelt felhasználható adatmennyiséget, a további forgalmazás lehetőségét a Szolgáltató a számlázási ciklus végéig szünetelteti.
Amennyiben az Előfizető nem használja fel a megrendelt opcióhoz tartozó havi adatmennyiséget, a fel nem használt adatmennyiség nem vihető át a következő internet forgalmi ciklusra.
A Szolgáltató az internet forgalmi ciklus kezdetekor – lemondásig – automatikusan újra rendelkezésre bocsátja a megrendelt Mobil AdatOpcióhoz tartozó havi adatmennyiséget. A megrendelt Xxxxx XxxxXxxxx aktiváláskor, illetve megújuláskor egy összegben (nincs tört havi díj) kerül kiszámlázásra.
A megrendelt Mobil AdatOpció havonta egy alkalommal nagyobb adatmennyiséget tartalmazó adatopcióra módosítható – ebben az esetben a fel nem használt adatmennyiség elveszlik - amennyiben az az Előfizető által előfizetett tarifacsomag esetén lehetséges. A Mobil AdatOpció megrendelése a Szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül történhet. A jelen melléklet 3.1 pontjában jelzett Tethering használat nem engedélyezett.
Mobil AdatJegy (kiegészítő adatcsomag)
A Mobil AdatJegy (kiegészítő adatcsomag) szolgáltatás előfizetéses rendszerű szolgáltatás, mely belföldi internet szolgáltatás hozzáférés kiegészítéseként kizárólag azon tarifacsomagok mellé igénylehető, mely tarifacsomag tartalmaz belföldön felhasználható adatmennyiséget, vagy a jelen melléklet 3.3.1 pontjában jelzett önálló Mobil AdatOpciót.
A Mobil AdatJegy (kiegészítő adatcsomag) szolgáltatás önállóan nem elérhető.
Választható Mobil AdatJegyeket, valamint az igénybevétel további feltételeit az alábbi táblázat tartalmazza:
Szerződés ideje | Havi előfizetési díj (Ft/hó) határozatlan idejű szerződéssel | |
Adatmennyiség (Ft/hó) | Nettó | Tarifa csomag |
500 MB | 1271,43 | Kontakt S (1), (2), Kontakt M (2), Kontakt L (2), Kontakt XXL (4) |
1 GB | 2033,33 | Kontakt S (1), (2), Kontakt M (2), Kontakt L (2), Kontakt XL (3), Kontakt XXL (4) |
2 GB | 3052,38 | Kontakt S (1), (2), Kontakt M (2), Kontakt L (2), , Kontakt XL (3), Kontakt XXL (4) |
4 GB | 4747,62 | Kontakt S (1), (2), Kontakt M (2), Kontakt L (2), , Kontakt XL(3) |
(1) Kontakt S tarifacsomag esetén a jelen pontban jelzett 500 MB, 1 GB, 2 GB illetve 4 GB Mobil AdatJegy (kiegészítő adatopció) kizárólag abban az esetben rendelhető, ha a Kontakt S tarifacsomag mellé a jelen melléklet 3.3.1 pontjában jelzett bármelyik adatopció közül egy megrendelésre került és a megrendelés teljesíti a (2) pontban leírt feltételt.
(2) Kontakt S, Kontakt M, valamint Kontakt L tarifacsomagok esetén válaszható 500 MB, 1 GB, 2 GB illetve 4 GB Mobil AdatJegy (kiegészítő adatopció)közül egy internet forgalmazási cikluson belül egyidejűleg maximum 3 db Mobil AdatJegy (kiegészítő adatopció) választható egyszerre, melyek nem lehetnek azonosak.
(3) Kontakt XL tarifacsomag esetén választható 1 GB, 2 GB, illetve 4 GB Mobil AdatJegy (kiegészítő adatopció) közül egy internet forgalmazási cikluson belül egyidejűleg maximum 2 db Mobil AdatJegy (kiegészítő adatopció)választható egyszerre, melyek nem lehetnek azonosak.
(4) Kontakt XXL tarifacsomag esetén választható 500 MB, 1 GB, 2 GB Mobil AdatJegy (kiegészítő adatopció) közül egy internet forgalmazási cikluson belül egyidejűleg maximum 2 db Mobil AdatJegy választható egyszerre, melyek nem lehetnek azonosak.
Amennyiben egyszerre több – Mobil AdatJegy (kiegészítő adatopció) kerül megrendelésre, a belföldi internetelérés a Mobil AdatJegy (Kiegészítő adatopciók) együttes összegét adó adatmennyiségéig áll rendelkezésre és összegük hozzáadódik az előfizetett tarifacsomaghoz rendelt benne foglalt belföldi adatmennyiséghez, illetve a tarifacsomaghoz választott jelen melléklet 3.3.1 pontjában részletezett adatopció adatmennyiségéhez.
A Mobil AdatJegy (kiegészítő adatopció) internet forgalmazási ciklusonként automatikusan újra aktiválódik. Amennyiben az Előfizető nem használja fel a megrendelt opcióhoz tartozó havi adatmennyiséget, a fel nem használt adatmennyiség nem vihető át a következő számlázási ciklusra.
A megrendelt Xxxxx XxxxXxxx aktiváláskor, illetve megújuláskor egy összegben (nincs tört havi díj) kerül kiszámlázásra.
Amennyiben egy tarifacsomaghoz több Mobil AdatJegy (kiegészítő adatopció) kerül megrendelésre a szolgáltató valamennyi Mobil AdatJegy (kiegészítő adatopció) 80 illetve 100% felhasználása esetén a fentebb ismertetett módon küld SMS értesítést.A jelen melléklet 3.1 pontjában jelzett Tethering használat nem engedélyezett.
3.4 Mobil előfizetés nélkül elérhető internet csomagok
Az önálló mobil internet szolgáltatás előfizetéses rendszerű szolgáltatás, mobiltelefon előfizetés nélkül is rendelhető. A Szolgáltató a szolgáltatás biztosításához SIM kártyát ad át az előfizető részére, valamint egy technikai telefonszámot. A SIM kártyán hang alapú forgalom nem biztosított, SMS, MMS nem küldhető.
A tarifacsomagoknál jelzett mobil adatmennyiség 80 %-os felhasználása esetén a Szolgáltató SMS értesítést küld, melyben tájékoztatja az Előfizetőt arról, hogy adathasználata elérte a 80%-ot, valamint arról, hogy amennyiben az adathasználat túllépi az Előfizető által előfizetett tarifacsomaghoz rendelt belföldi adathasználathoz felhasználható adatmennyiséget, a további forgalmazás lehetőségét a Szolgáltató a számlázási ciklus végéig szünetelteti.
Amennyiben a tarifacsomagoknál jelzett adatmennyiség 100 % -a felhasználásra kerül, a Szolgáltató újabb SMS értesítést küld, majd az adatforgalmazási lehetőséget a számlázási ciklus lezárásáig szünetelteti. Ennek értelmében a tarifacsomaghoz rendelt belföldi adatmennyiség felhasználása a Szolgáltató túlforgalmazási díjat nem számít fel, az elérhető sávszélességet 0/0 kbit/s-ra korlátozza.
Értesítési SMS-t a Szolgáltató az önálló internet szolgáltatást biztosító SIM kártyához rendelet telefonszámra küldi meg. Amennyiben az Előfizető az általa megrendelt tarifacsomaghoz tartozó belföldi mobil adatmennyiséget egy adott számlázási cikluson belül nem használja fel, a fennmaradó adatmennyiséget a következő hónapra nem vihető át, azaz a fel nem használat adatmennység elvész. Az internetes csomagokban foglalt adatmennyiség (benne foglalt internet adatmennyiség esetén is) mérési időszaka adott hónap 14. napjától következő hónap 13. napjáig tart.
Amennyiben az Előfizető az általa választott tarifacsomag esetén a tarifacsomaghoz tartozó belföldi adathasználatot engedélyező adatmennyiséget a számlázási cikluson belül felhasználja, további adatopció/adatjegy igénybevételére nem jogosult.
A Szolgáltató a tarifacsomag aktiválásától a számlazárásig a teljes havi díjtétel figyelembevételével arányos törthavi díjat számláz – amennyiben az aktiválás dátuma nem azonos a számlázási ciklus kezdő napjával.
Díjcsomagok:
Lakossági ügyfelek számára:
Csomag neve: | Mobi Net 1GB | Mobi Net 3GB | Mobi Net 8GB | Mobi Net 12GB | Mobi Net 20GB |
Csomagban foglalt forgalmi keret | 1 GB | 3 GB | 8 GB | 12 GB | 20 GB |
Kedvezmény nélküli havidíj határozatlan idővel | |||||
Nettó | 3 381 Ft | 4 229 Ft | 5 076 Ft | 5 924 Ft | 7 195 Ft |
Belépési díj | 4 számú melléklet 2.2. pontja szerint | ||||
IP cím | 1 db dinamikus |
Üzleti ügyfelek számára:
Csomag neve: | Mobi Net 1GB | Mobi Net 3GB | Mobi Net 8GB | Mobi Net 12GB | Mobi Net 20GB |
Csomagban foglalt forgalmi keret | 1 GB | 3 GB | 8 GB | 12 GB | 20 GB |
Kedvezmény nélküli havidíj határozatlan idővel | |||||
Havidíj nettó | 4 059 Ft | 5 076 Ft | 6 093 Ft | 7 110 Ft | 8 636 Ft |
Belépési díj | 4 számú melléklet 2.2. pontja szerint |
IP cím | 1 db dinamikus |
Lezárt, nem rendelhető díjcsomagok:
Tarifacsomagok | Internet 1 GB | Internet 5 GB | Internet 15 GB |
Egyszeri csatlakozási (szerződés kötési) díj (nettó) | 7 500 Ft | 7 500 Ft | 7 500 Ft |
Havidíj (nettó) | 1 752 Ft | 4 232 Ft | 6 952 Ft |
Havidíjban foglalt forgalmi keret | 1 GB | 5 GB | 15 GB |
IP cím | 1 db dinamikus | ||
Forgalmi keret túllépése esetén (nettó) | Túlforgalmazási díj: 0Ft A havidíjban foglalt adatmennyiség elérése után 128/64 kbps sávszélességre csökkentés | ||
Roaming gprs forgalom díja (nettó) | 200 Ft/100Kb (100 Kb-os egységekben számlázva) | ||
SMS-küldés díja (nettó) | Nem lehetséges |
3.5 Kiegészítő és egyéb szolgáltatások díjai
A hívásátirányítás végrehajtása miatt képződő forgalom díját az átirányítást kezdeményező fél fizeti. Az átirányítás díja: Belföldi, nem emelt díjas irányokba történő átirányítás esetén bruttó 50 Ft/perc (a számlázás 1 perces egységekben történik), Nemzetközi barangolás (roaming) ideje alatt a nemzetközi számra történő hívásátirányítás nem elérhető.
Hangpostából indított hívások díja megegyezik az adott forgalom irányának díjával. Hangpostára történő átirányítás díjmentes.
Hangposta esetén:
Visszahívás hangpostából szolgáltatás igénybevétele esetén az adott tarifacsomag hívásirányainak megfelelően történik az árazás. Felhívásos értesítés szolgáltatás igénybevétele esetén az adott tarifacsomag hívásirányainak megfelelően történik az árazás
Zöld szám hívása
Speciális díjazású forgalmi irány. 06-80 abcdef típusú hívószámok. Hívásuk díjmentes, a hívás díját a hívott fél fizeti. Ide tartozik a korábban kék számként (06-40 abcdef) ismeretes hívószámok elérése is.
21-es körzet hívása
A 21-es körzetszámú számok úgynevezett nomadikus vezetékes számok. Tehát földrajzilag nem meghatározott helyen helyezkednek el, de vezetékes telefonszám. A hívás díja normál vezetékes szám hívásdíjával egyezik meg.
Díjtétel megnevezése | Nettó díj | Bruttó díj |
Havidíj | 0 Ft | 0 Ft |
Belépési díj | 0 Ft | 0 Ft |
Kezdeményezett video hívás TARR Mobil hálózaton belül | 78,74 Ft | 100,00 Ft |
Kezdeményezett video hívás TARR Mobil hálózaton kívül | 78,74 Ft | 100,00 Ft |
A Szolgáltatás számlázási egysége perc, és minden megkezdett egység díjköteles.
Tudakozó hívás díja
Hívásirány megnevezése | Nettó díj | Bruttó díj |
Belföldi Egyetemes Tudakozó (11800) (/perc) | 141,73 | 180,00 |
Különleges és nemzetközi tudakozó (Invitel) (11811) (/perc) | 196,85 | 250,00 |
Belföldi tudakozó (Invitel) – (11888) (/perc) | 141,73 | 180,00 |
Belföldi tudakozó (MT) – (11818) (/perc) | 141,73 | 180,00 |
Tudakozó Plusz – (11824) (/perc) | 196,85 | 250,00 |
A Különleges Tudakozó, a Belföldi Egyetemes Tudakozó és a Helytől független elektronikus hírközlési szolgáltatók hálózatába indított hívások esetén a hívásidő számlázása 1 perces egységekben történik.
Hívásindítás Hang a hálón szolgáltatással – (VoIP szolgáltatás)
A Hang a hálón szolgáltatás nemzetközi hívásokat tesz lehetővé az internet protokoll segítségével a hagyományos nemzetközi hívásoknál lényegesen olcsóbban. A szolgáltatás igénybevételének módja: az országkód előtt a +0, illetve a 000 előhívót kell használni, nincs sem aktiválási díja, sem havi díja. A VoIP hívásokat az Előfizető aktuális tarifacsomagja szerinti számlázási egységenként számlázza a Szolgáltató. A VoIP szolgáltatásnak három zónája, illetve díjszabása van.
Zóna megnevezése (díj/perc) | Nettó díj | Bruttó díj |
Hang a hálón szolgáltatás 1. zóna | 31,49 Ft | 40,00 Ft |
Hang a hálón szolgáltatás 2. zóna | 62,99 Ft | 80,00 Ft |
Hang a hálón szolgáltatás 3. zóna | 78,74 Ft | 100,00 Ft |
Adott külföldi országba irányuló hívások esetében a különböző szolgáltatók hálózatának elérhetősége az aktuális nagykereskedelmi szerződések függvénye. A felsorolásban nem említett országokat csak nemzetközi hívással (00 vagy + előtettel) lehet elérni.
Hang a hálón szolgáltatás zónabesorolása
1. zóna
AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, KÍNA, HONG-KONG, OROSZORSZÁG
2. zóna
ANDORRA, AUSZTRIA, HORVÁTORSZÁG, SZERBIA ÉS MONTENEGRÓ, ROMÁNIA, SZLOVÁKIA, SZLOVÉNIA, UKRAJNA, BELGIUM, CIPRUS, CSEHORSZÁG, DÁNIA, EGYESÜLT KIRÁLYSÁG, FINNORSZÁG, FRANCIAORSZÁG, GIBRALTÁR, GÖRÖGORSZÁG, HOLLANDIA, ÍRORSZÁG, IZRAEL, KOSZOVÓ, LENGYELORSZÁG, LUXEMBURG, LIECHTENSTEIN, MÁLTA, MONACO, NÉMETORSZÁG, NORVÉGIA, OLASZORSZÁG / VATIKÁN, PORTUGÁLIA, SAN MARINO, SPANYOLORSZÁG, SVÁJC, SVÉDORSZÁG, AUSZTRÁLIA
3. zóna
ALBÁNIA, BOSZNIA-HERCEGOVINA, BULGÁRIA, ÉSZTORSZÁG, FEHÉROROSZORSZÁG, LETTORSZÁG, LÍBIA, LITVÁNIA, MACEDÓNIA, MOLDOVA, TÖRÖKORSZÁG, IZLAND, JAPÁN, KOREAI KÖZTÁRSASÁG, MEXIKÓ
MMS Üzenet küldése üzenetenként | ||
Hálózaton belülre vagy e-mail címre | Nettó díj (Ft/db) | Bruttó díj (Ft/db) |
Szöveg | 78,74 | 100,00 |
Kép / hang | 141,73 | 180,00 |
Mozgókép (videó) / alkalmazás | 196,85 | 250,00 |
Más mobil hálózatr | a | |
Szöveg 0 | 78,74 | 100,00 |
Kép / hang | 141,73 | 180,00 |
Mozgókép (videó) / alkalmazás | 196,85 | 250,00 |
Nemzetközi irányba küldött MMS | ||
Nemzetközi hálózatba Egységesen | 196,85 | 250,00 |
A legnagyobb küldhető MMS üzenet mérete 300 kB. A hordozó csatorna, a GPRS forgalom nem kerül kiszámlázásra MMS küldés esetén.
Amennyiben az MMS üzenet több eltérő típusú üzenetrészt is tartalmaz, a Szolgáltató mindig a legmagasabb kategóriájú üzenetrész típusának megfelelő díjat számítja fel.
Amennyiben több azonos típusú üzenetrészt tartalmaz, az adott típusnak megfelelő díjat egyszer számítja fel.
Magyarázat:
- Egy MMS üzenet akkor számít Szöveg MMS üzenetnek, ha csak szöveg típusú üzenetrészt tartalmaz.
- Egy MMS üzenet akkor számít Kép / Hang típusú MMS üzenetnek, ha kép vagy hang közül legalább az egyiket tartalmazza.
- Egy MMS üzenet akkor számít Mozgókép (videó) / alkalmazás típusú MMS üzenetnek, amennyiben a mozgókép (videó) vagy alkalmazás közül legalább az egyiket tartalmazza.
Egyéb szolgáltatások díjai
Egyéb belföldi hívásdíjak | Induló állapot | Nettó díj (Ft/Perc vagy Ft/SMS) | Bruttó díj (Ft/perc, vagy Ft/SMS) | |
Hívott szám | Szolgáltatás | |||
1223 | TARR ügyfélszolgálati szám | Rendelkezésre áll | 0,00 | 0,00 |
00(00)0000000 | TARR külföldről hívható ügyfélszolgálati szám | Rendelkezésre áll | 0,00 | 0,00 |
112, 104, 105, 107 | Segélykérő állomások | Rendelkezésre áll | Az indított hívás belföldről és az EGT tagállamokon belül díjmentes. A küldött szöveges üzenet és MMS küldése belföldről díjmentes; külföldről a forgalmi alapú roaming díjszabás szerinti díj fizetendő. | |
21-es körzet | Helytől független elektronikus hírközlési szolgáltatók hálózatába indított hívások | hívható | Választott tarifacsomag TARR hálózaton kívül percdíj | |
116000 | Eltűnt Gyerekek Segélyvonala (000000) | xxxxxxx | díjmentes | |
116111 | Gyermek- és Ifjúsági Telefonszolgálat (000000) | xxxxxxx | díjmentes | |
116123 | Magyar Lelki Elsősegély szolgálat (000000) | xxxxxxx | díjmentes | |
1200 | Amtel Kft. Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1201 | VIVANET Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1202 | KeviWLAN Informatikai Kft. | hívható | 43,30 | 55,00 |
1203 | „Vidanet Ügyfélszolgálati Szám” | hívható | 43,30 | 55,00 |
1211 | Mindig Tv Extra Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1212 | Telekom Holdings Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1213 | Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. | hívható | 43,30 | 55,00 |
1214 | UPC DTH Ügyfélszolgálati szám | hívható | 43,30 | 55,00 |
1219 | Dunakanyar Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1220 | Telenor Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1221 | UPC Országos Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1222 | Szabolcs Telekom Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1224 | Xxxx.xxx | hívható | 43,30 | 55,00 |
1225 | Dunaújváros Kft. Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1230 | Magyar Telekom Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1231 | PR Telecom Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1232 | NET-TV Zrt. | hívható | 43,30 | 55,00 |
1234 | ORIGO Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1240 | EuroCable Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1242 | 42NETMedia Szolgáltató Kft. Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1244 | iTV Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1245 | NARACOM Informatikai Kft. | hívható | 43,30 | 55,00 |
1248 | ACE Telecom Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1250 | Netfone Telecom Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1252 | Externet Ügyfélszolgálati Szám | hívható | 43,30 | 55,00 |
1255 | Incom Technologies Kft. Ügyfélszolgálata | hívható | 43,30 | 55,00 |
1256 | Net-Portal Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1260 | Wnet Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1266 | M70 Group Kft | hívható | 43,30 | 55,00 |
1267 | GTS Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1270 | Vodafone Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1271 | Fonio Voip Kft. Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1272 | Digi Kft. Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1276 | OPTICON Kft. Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1277 | Gyl Com Kft. Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1280 | Rendszerinformatika Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1288 | Invitel Rt. Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1290 | Deltakon Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1294 | H1 Telekom Kft | hívható | 43,30 | 55,00 |
1298 | Dogunet Kft. | hívható | 43,30 | 55,00 |
13700 | GYITOSZ Segélyvonal | hívható | díjmentes | |
13737 | Háttér Társaság Lelki segélyvonala | hívható | díjmentes | |
13770 | Drog-Stop Segélyvonal | hívható | díjmentes | |
13777 | DélUtán Segélyvonal | hívható | díjmentes | |
1400 | Magyar Telekom Vállalati Ügyfélszolgálata | hívható | díjmentes | |
1401 | Vodafone telefonos értékesítési vonal | hívható | díjmentes | |
1402 | Telenor Telefonos értékesítési vonal | hívható | díjmentes | |
1404 | „DIGI Ügyfélszolgálat” | hívható | díjmentes | |
1405 | Unix autó információs vonal | hívható | díjmentes |
1410 | VPT Group Kft. Ügyfélszolgálat | hívható | díjmentes | |
1411 | Cofidis Magyarország Ügyfélszolgálat | hívható | díjmentes | |
1412 | T-Com Ügyfélszolgálati vonal | hívható | díjmentes | |
1414 | Magyar Telekom Ügyfélszolgálat | hívható | díjmentes | |
1415 | Xxxxx Xxxx Xxx. Ügyfélszolgálata | hívható | díjmentes | |
1418 | UNIQA – Ügyfélszolgálat | hívható | díjmentes | |
1420 | ÜPC ügyfélszolgálat üzleti ügyfeleknek | hívható | díjmentes | |
1421 | UPC Magyarország Kft. ügyfélszolgálat | hívható | díjmentes | |
1422 | „Szuperszerviz Ügyfélszolgálat” | hívható | díjmentes | |
1423 | E.ON ügyfélszolgálat | hívható | díjmentes | |
1424 | EURO Gaz Hungária Kft. | hívható | díjmentes | |
1430 | Magyar Telekom Ügyfélszolgálat | hívható | díjmentes | |
1433 | NN Biztosító Zrt. ügyfélszolgálata | hívható | díjmentes | |
1434 | Magyar Telekom Ügyfélszolgálat (kiemelt) | hívható | díjmentes | |
1435 | Magyar Telekom Ügyfélszolgálat (üzleti) | hívható | díjmentes | |
1442 | TLT Telecom Kft. | hívható | díjmentes | |
1443 | Invitel Telefonos Ügyfélszolgálat | hívható | díjmentes | |
1444 | Invitech Megoldások Zrt. Ügyfélszolgálat | hívható | díjmentes | |
1445 | Invitel Technikai Ügyelet | hívható | díjmentes | |
1447 | G4S Ügyfélszolgálat | hívható | díjmentes | |
1448 | Magyar Telekom – E-On ügyfélszolgálat | hívható | díjmentes | |
14500 | Telenor ügyfélszolgálat | hívható | díjmentes | |
14541 | „Neofone hálózati behívószám” | hívható | díjmentes | |
14555 | Magyar Telekom - "Barangoló kártya" | hívható | díjmentes | |
14567 | Europe Assistance | hívható | díjmentes | |
1722 | Magyar Telekom szerviz szolgáltatás | hívható | 43,30 | 55,00 |
1730 | Magyar Telekom Ügyfélszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
1748 | Számhordozási tudakozó | hívható | díjmentes | |
180 | Pontos idő | hívható | 62,99 | 80,00 |
188 | Autóklub | hívható | Választott tarifacsomag TARR hálózaton kívül forgalom díja | |
189 | Kormányzati Ügyfél tájékoztató Központ | hívható | 43,30 | 55,00 |
1818 | Kormányzati Ügyfél Vonal | hívható | díjmentes | |
1817 | Vízi segélyhívó | hívható | díjmentes | |
1820 | Országos Mentőszolgálat | hívható | 43,30 | 55,00 |
Zöld számok 06(80)100 000 – 06(80)999 999, azaz belföldi zöld szám *,** 06(80)000 000 – 06(80)099 999, azaz belföldi formában tárcsázható nemzetközi zöld szám *,** | hívható | díjmentes |
*A számhasználó kérésére a szolgáltatónak korlátoznia kell a díjmentes szolgáltatás mobil valamint
nemzetközi hálózatból való elérését.
** A barangolásból adódó többletköltségeket a hívó fél viseli.
A táblázatban megjelölt hívásdíjak azon szolgáltatók esetén, melyeknél SMS-küldés is értelmezett, az SMS díja a táblázatban megjelölt hívásdíjjal, azonos összeggel került kiszámlázásra SMS-enként.
Külföldi (Nemzetközi irányú) hívások
A nemzetközi hívás-lehetőség minden előfizetőnek automatikusan és díjmentesen rendelkezésére áll. Nemzetközi irányba indított hívások esetén a Szolgáltató 6 zónába sorolja az országokat.
4.1 Nemzetközi irányú hívások díja
Zóna | Nettó díj | Bruttó díj |
Nemzetközi 1. zóna | 78,74 Ft | 100 Ft |
Nemzetközi 2. zóna | 125,98 Ft | 160 Ft |
Nemzetközi 3. zóna | 173,22 Ft | 220 Ft |
Nemzetközi 4. zóna | 220.47 Ft | 280 Ft |
Nemzetközi 5. zóna | 267,71 Ft | 340 Ft |
Nemzetközi 6. zóna | 503,93 Ft | 640 Ft |
A nemzetközi irányú hívások az Előfizető aktuális díjcsomagja szerinti számlázási egységeként kerülnek kiszámlázásra.
4.2 Nemzetközi irányú műholdas hívások díja
Zóna | Nettó díj | Bruttó díj |
Thuraya (00-88216) | 622,04 Ft | 790 Ft |
Inmarsat B (00 87030-tól 00 87038-ig) | 858,26 Ft | 1090 Ft |
Inmarsat M (00 87061-től 00 87069-ig) | 858,26 Ft | 1090 Ft |
Iridium Basic (00-8817) | 1015,74 Ft | 1290 Ft |
Iridium Value (00-8816) | 1960,62 Ft | 2490 Ft |
Maritime (00-88232) | 622,04 Ft | 790 Ft |
Maritime – M2M (00-88239) | 622,04 Ft | 790 Ft |
4.3 Nemzetközi irányba küldött SMS díja
Nemzetközi irányba küldött SMS-ek ára minden tarifacsomagban az alap (hálózaton kívülre belföldön küldött) SMS ár kétszerese.
4.4 Nemzetközi Zöld szám hívás díja
A nemzetközi zöld szám hívása (00-800) nettó 38,58 Ft (bruttó 49 Ft), a hívások számlázása 1 perces egységekben történik.
4.5 Nemzetközi irányú video hívások díja
Nemzetközi irányba kezdeményezett videotelefon hívások díja minden tarifacsomag esetében nettó 228,34 Ft (bruttó 290 Ft) percenként. A számlázás 1 perces egységekben történik.
4.6 Nemzetközi zónabesorolás
NEMZETKÖZI 1. ZÓNA
AUSZTRIA, HORVÁTORSZÁG, ROMÁNIA, SZERBIA, SZLOVÁKIA, SZLOVÉNIA, UKRAJNA
NEMZETKÖZI 2. ZÓNA
ALBÁNIA, ALGÉRIA, AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK, AMERIKAI VIRGIN-SZIGETEK,, ANDORRA, AUSZTRÁLIA, BELGIUM, BOSZNIA-HERCEGOVINA, BRIT-VIRGIN SZIGETEK, BULGÁRIA, CSEHORSZÁG, DÁNIA, EGYESÜLT KIRÁLYSÁG, EGYIPTOM, ÉSZTORSZÁG, FEHÉROROSZORSZÁG, FERÖER-SZIGETEK, FINNORSZÁG, FRANCIAORSZÁG, GIBRALTÁR, GÖRÖGORSZÁG, HOLLANDIA, IZLAND, IZRAEL, ÍRORSZÁG, JAPÁN, KANADA, KOSZOVÓ, LENGYELORSZÁG, LETTORSZÁG, LICHTENSTEIN, LITVÁNIA, LUXEMBURG, MÁLTA, MEXIKÓ, MOLDOVA, MONACO, NÉMETORSZÁG, NORVÉGIA, NYUGAT – SZAHARA, LÍBIA, MACEDÓNIA, MAROKKÓ, MONTENEGRÓ, OLASZORSZÁG, OROSZORSZÁG, PITCAIM-SZIGETEK, PORTUGÁLIA, SAN-MARINO, SPANYOLORSZÁG, SVÁJC, SVÉDORSZÁG, TÖRÖKORSZÁG, TUNÉZIA, ÚJ-ZÉLAND, VATIKÁN
NEMZETKÖZI 3. ZÓNA
AFGANISZTÁN, ANGUILLA, ANTIGUA, ARGENTÍNA, ARUBA, AZERBAJDZSÁN, BAHAMA-SZIGETEK, BAHRAIN, BANGLADES, BARBADOS, BELIZE, ECUADOR, BHUTÁN, BOLÍVIA, BRAZÍLIA, BRUNEI, CHILE, COSTA RICA, DOMINIKA, DOMINIKAI KÖZTÁRSASÁG, ECUADOR, EGYEDÜLT ARAB EMÍRSÉG, EL SALVADOR, ÉSZAK-MARIANA-SZIGETEK, FALKLAND-SZIGETEK, FRANCIA GUYANA, FRANCIA POLINÉZIA, FÜLÖP-SZIGETEK, GRENADA, GRÖNLAND, GRÚZIA, GUADELOUPE, GUATEMALA, GUYANA, HOLLAND ANTILLÁK, HONDURAS, HONG KONG, INDIA, INDONÉZIA, IRAK, IRÁN, JAMAICA, JEMEN, JORDÁNIA, KAJMÁN-SZIGETEK, KAMBODZSA, KATAR, KAZAHSZTÁN, KELET TIMOR, KÍNA, KIRGIZISZTÁN, KOLUMBIA, KOREA KÖZTÁRSASÁG KUBA, KUVAIT, LAOSZ, LIBANON, MAKAÓ, MALDÍV-SZIGETEK, MALAYSIA, MONGÓLIA, MONSERAT MARTINIQUE, NEPÁL, NICARAGUA, ÖRMÉNYORSZÁG, PANAMA, PÁPUA ÚJ- GUINEA, PAKISZTÁN, PALESZTINA, PARAGUAY, PERU, PUERTO RICO, SRI LANKA, SZAÚD-ARÁBIA, SZENT KITTS ÉS NEVIS, SIERRA LEONE, XXXXX XXXXX, XXXXX XXXXX, XXXXX XXXXXX ÉS MIQUELON, XXXXX XXXXXXX, SZINGAPÚR, SZÍRIA, SZURINAM, TÁDZSIKISZTÁN, TAJVAN, THAIFÖLD, TOKELAU, TRINIDAD ÉS TOBAGO, TURKS ÉS CAICOS, TÜRKMENISZTÁN, URUGUAY, ÜZBEGISZTÁN, VENEZUELA
NEMZETKÖZI 4. ZÓNA
ANGOLA, BENIN, BOTSWANA, BURKINA FASO, BURUNDI, COMORE-SZIGETEK, CSÁD, DÉL AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG, DÉL-SZUDÁN, EGYENLÍTŐI GUINEA, ELEFÁNTCSONTPART, ERITREA, ETIÓPIA, GABON, GAMBIA, GHÁNA, GUINEA, KAMERUN, KENYA, KONGÓ, KONGÓI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG (ZAIRE), KÖZÉP AFRIKA, LESOTHO, LIBÉRIA, MADAGASZKÁR, MALAWI, MALI, MAURITIUS, MAURITÁNIA, MAYOTTE, MOZAMBIK, NAMÍBIA, NIGER, NIGÉRIA, OMÁN, REUNION, RUANDA, SEYCHELLE-SZIGETEK, SZENEGÁL, SZOMÁLIA, SZUDÁN, SZVÁZIFÖLD, TANZÁNIA, TOGO, UGANDA, VIETNÁM, ZÖLD-FOKI KÖZTÁRSASÁG, ZAMBIA, ZANZIBÁR, ZIMBABWE
NEMZETKÖZI 5. ZÓNA
AMERIKAI SZAMOA, ASCENSION-SZIGETEK, COOK-SZIGETEK, FIDZSI-SZIGETEK, GUAM, HAITI, KIRIBATI (KAROLINA- SZIGETEK), MARSHALL-SZIGETEK, MIDWAY-SZIGETEK MIKRONÉZIA, NAURU, NIUE, NORFOLK-SZIGETEK, PALAU, SALAMON-SZIGETEK, SZAMOA, TONGA, TUVALU, ÚJ-KALEDÓNIA, VANUATU, WAKE, WALLIS ÉS FUTUNA
NEMZETKÖZI 6. ZÓNA
SAO TOME AND PRINCIPE, BISSAU-GUINEA, XXXXX XXXXXX, XXXXXXXX, GUANTANAMO, ANTARKTISZ, KOREAI NÉPI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG, MYANMAR (BURMA)
Roaming (mobil szolgáltatás használata külföldön)
A nemzetközi roaming szolgáltatás igénybevételével az Előfizető külföldön is használhatja mobiltelefonját amennyiben készüléke alkalmas az adott hálózat használatára. Nemzetközi barangolás (roaming) ideje alatt a nemzetközi számra történő hívásátirányítás nem elérhető. Az Előfizető erre irányuló kérése esetén Szolgáltató aktiválja a roaming szolgáltatást, melyet igénybevétel esetén minden zónára engedélyez. Forgalmi alapú roaming hívás és internet használat aktiválása csak együtt igényelhető. A roaming szolgáltatás aktiválása díjmentes, de a szolgáltatás igénybe vétele biztosíték adásához köthető. A Roaming aktiválása a roaming szolgáltatás megrendelésével lehetséges, az aktiválást Szolgáltató az igényléstől számított 24 órán belül végrehajtja, vagy értesíti a megrendelőt, amennyiben annak igénybevételét feltételhez köti.
5.1 Roaming helyzetben történő mobiltelefonálás
Forgalmi alapú roaming hívás és SMS díjszabás – 2-6. zónák
Szolgáltató a nemzetközi roaming szolgáltatást utólag fizető előfizetők részére a forgalmi alapú roaming díjszabás mindenkori feltételei szerint nyújtja..
A forgalmi alapú roaming díjszabás a világ országait 6 zónába sorolja. A forgalmi alapú roaming díjszabás 1. zóna árazása a hatályos jogszabályokban meghatározott Szabályozott Európai Roaming tarifának felel meg.. Előfizető az Európai Unióban érvényes roaming díjakról a +3631 7001223-es számon tájékozódhat.
Az alábbi táblázat tartalmazza a forgalmi alapú roaming szolgáltatás hívásindításra, hívásfogadásra, valamint SMS küldésre vonatkozó díjait.
ZÓNA | Egy percre jutó | SMS küldés díja | MMS küldés díja | |||||
HÍVÁSINDÍTÁS díja | HÍVÁSFOGADÁS díja | Ft/SMS/db | Ft/MMS/db | |||||
Xxxxx | Xxxxxx | Xxxxx | Xxxxxx | Xxxxx | Xxxxxx | Xxxxx | Xxxxxx | |
Roaming 2. zóna | lásd az 5.1.2 pontban | |||||||
Roaming 2. zóna | 290,55 Ft | 369,00 Ft | 109,45 Ft | 139,00 Ft | 85,83 Ft | 109,00 Ft | 196,06 Ft | 249,00 Ft |
Roaming 3. zóna | 369,29 Ft | 469,00 Ft | 133,07 Ft | 169,00 Ft | 101,58 Ft | 129,00 Ft | 196,06 Ft | 249,00 Ft |
Roaming 4. zóna | 526,77 Ft | 669,00 Ft | 196,06 Ft | 249,00 Ft | 164,57 Ft | 209,00 Ft | 196,06 Ft | 249,00 Ft |
Roaming 5. zóna | 700,00 Ft | 889,00 Ft | 235,43 Ft | 299,00 Ft | 172,45 Ft | 219,00 Ft | 196,06 Ft | 249,00 Ft |
Roaming 6. zóna | 786,61 Ft | 999,00 Ft | 259,06 Ft | 329,00 Ft | 188,19 Ft | 239,00 Ft | 196,06 Ft | 249,00 Ft |
Szatelit tengeri és repülőgép-fedélzeti hálózatok | 1 259,06 Ft | 1 599,00 Ft | 865,35 Ft | 1 099,00 Ft | 235,44 Ft | 299,00 Ft | 196,06 Ft | 249,00 Ft |
Forgalmi alapú EU roaming hívás, SMS és MMS díjak -1 zóna és egyéb irány
A forgalmi alapú roaming hívásindításra, hívásfogadásra, valamint SMS/MMS küldésre és fogadásra vonatkozó díjait az alábbi az 1-es zóna országaira vonatkozó Szabályozott Európai Roaming díjszabás tartalmazza:
Hívásindítás magyarországi mobil hálózatba | Előfizető által használt tarifacsomag Magyarországon érvényes belföldi, hálózaton kívüli mobil hívás díja |
Hívásindítás magyarországi vezetékes hálózatba | Előfizető által használt tarifacsomag Magyarországon érvényes belföldi, vezetékes irányú hívás díja |
Hívásindítás 1-es zóna országaiba | Előfizető által használt tarifacsomag Magyarországon érvényes belföldi, hálózaton kívüli mobil hívás díja |
Hívásindítás nem magyarországi és nem az 1-es zóna országaiba | Amennyiben a hívás indítása az 1. zónából egy 2., 3., 4., 5., 6. zónában lévő országba illetve Szatelit hálózatba irányul, a 2. zóna hívásindításra vonatkozó díja kerül kiszámlázásra. |
Hívásfogadás | díjmentes |
SMS küldés magyarországi mobil hálózatba | Előfizető által használt tarifacsomag Magyarországon érvényes belföldi, hálózaton kívüli SMS díja |
SMS küldés az 1-es zóna országaiba | Előfizető által használt tarifacsomag Magyarországon érvényes belföldi, hálózaton kívüli SMS díja |
SMS küldés nem magyarországi és nem az 1-es zóna országaiba | Amennyiben az SMS küldése az 1. zónából egy 2., 3., 4., 5., 6. zónában lévő országba illetve Szatelit hálózatba irányul, a 2. zóna SMS küldésre vonatkozó díja kerül kiszámlázásra. |
MMS küldés magyarországi mobil hálózatba | Előfizető által használt tarifacsomag Magyarországon érvényes belföldi, hálózaton kívüli MMS díja |
MMS küldés az 1-es zóna országaiba | Előfizető által használt tarifacsomag Magyarországon érvényes belföldi, hálózaton kívüli MMS díja |
MMS küldés nem magyarországi és nem az 1-es zóna országaiba: | Amennyiben az MMS küldése az 1. zónából egy 2., 3., 4., 5., 6. zónában lévő országba illetve Szatelit hálózatba irányul, a 2. zóna MMS küldésre vonatkozó díja kerül kiszámlázásra |
Az 1. roaming díjzónába tartozó országokat a roaming zónák táblázat tartalmazza.
A Szabályozott Európai Roaming díjszabásban meghatározott díjakat az Európai Unión belüli időszakos utazásuk során azok a barangolást végző Előfizetők vehetik igénybe, akik szokásos lakóhellyel rendelkeznek Magyarországon, illetve Magyarországgal szoros kapcsolatban állnak, ami miatt gyakran és jelentős ideig Magyarországon kell tartózkodniuk. A Szolgáltató jogosult ezen igazolások bekérésére az Előfizetői Szerződés fennállásának időtartama alatt.
Az időszakos utazási célú felhasználás során a magyarországi hívószámokra irányuló, illetve az 1. roaming díjzónába indított hívások, SMS-ek és MMS-ek mennyisége, illetve az 1. roaming díjzónában felhasznált adatmennyiség mértéke nem haladhatja meg a belföldi használat négyhavi számlázási ciklusonként vett átlagát, valamint a vizsgált időszakban a szabályozás hatálya alá eső ország roaming partnerének hálózatán forgalmazott napok száma nem haladhatja meg a TARR hálózatán forgalmazott napok számát (méltányos használat). Amennyiben a méltányos használat feltételei nem teljesülnek, erről Előfizetőt tájékoztatjuk, és figyelmeztetjük a méltányos használat feltételeire. Amennyiben a figyelmeztetést követő két héten belül az Előfizető tényleges fogyasztásra vagy jelenlétre vonatkozó használati mintázatát nem változtatja meg, Szolgáltató többletdíj alkalmazására jogosult a figyelmeztetés napjától kezdve.
A többletdíj mértéke:
Hívásindítás 1-es roaming díjzóna országaiba: 12,56 Ft/perc; SMS küldés az 1-es roaming díjzóna országaiba: 3,92 Ft/SMS; MMS küldés az 1-es roaming díjzóna országaiba: 3,02 Ft/MMS;
A roaming forgalom tekintetében a Bizottság (EU) 2016/2286 Végrehajtási Rendelete szerint korlátlan adatcsomagnak minősül: „Korlátlan Adatcsomag”:egy vagy több kiskereskedelmi mobilszolgáltatás nyújtására vonatkozó díjcsomag, amely rendszeres, fix összegű díj megfizetése ellenében nem korlátozza az abban foglalt kiskereskedelmi mobilszolgáltatás adatforgalmát, vagy amelyben a kiskereskedelmi mobilszolgáltatás adatforgalmának belföldi egységára – amelyet úgy kell kiszámítani, hogy a mobilszolgáltatásoknak az egész számlázási időszakra vonatkozó teljes, ÁFA nélküli belföldi kiskereskedelmi árát el kell osztani a kiskereskedelmi mobilszolgáltatás adatforgalmának belföldön rendelkezésre álló teljes mennyiségével – alacsonyabb az 531/2012/EU rendelet 12. cikkében említett maximális szabályozott nagykereskedelmi barangolási díjnál; Az alkalmazandó belföldi mennyiségi korlátozások sérelme nélkül fent meghatározott korlátlan adatcsomag esetében a barangolást végző Előfizetőnek biztosítjuk azt a lehetőséget, hogy időszakos Unión belüli utazásai során belföldi kiskereskedelmi áron vegyen igénybe legalább kétszer akkora volumenű kiskereskedelmi barangolásos adatátviteli szolgáltatást, mint amennyi az adott korlátlan adatcsomag teljes számlázási időszakra vonatkozó teljes, ÁFA nélküli belföldi kiskereskedelmi ára osztva a szabályozott barangolásos adattovábbítási szolgáltatásoknak az 531/2012/EU rendelet 12. cikkében említett nagykereskedelmi díjával.
Számlázás
Az 1. zónában indított hívások – ha a hívás magyarországi hálózatba vagy egy 1. zónában lévő országba irányul – számlázása a következő módon történik:
- a belföldi hálózaton kívüli mobil irányú percdíj az Előfizető tarifacsomagja szerint a belföldön alkalmazandó számlázási egység szerint kerül kiszámlázásra;
Amennyiben a hívás egy 2., 3., 4., 5., 6., zónában lévő országba vagy Szatelit hálózatba irányul, a hívás számlázása 60 másodperces egységekben történik.
Az 2., 3., 4., 5., 6. zónákban és Szatelit hálózatokon indított és fogadott hívások elszámolása a 60 másodperces egységekben történik.
Az 1. zóna hívásindítási díjai abban az esetben érvényesek, ha a hívást az 1. zóna valamely országából indították egy magyarországi hálózatba vagy egy az 1. zónában lévő országba.
Amennyiben a hívás az 1. zónából egy 2., 3., 4., 5., 6. zónában lévő országba illetve Szatelit hálózatba irányul, a 2. zóna hívásindításra vonatkozó percdíja kerül kiszámlázásra.
A 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os zónákban és a Szatelit hálózatokon kezdeményezett és fogadott hívások esetén az ár kizárólag annak függvénye, hogy az Előfizető melyik zónában tartózkodik.
Roaming során az SMS-üzenetek fogadása díjmentes.
Roaming során kezdeményezett videotelefon hívások díja, időszaktól és hálózattól függetlenül bruttó 914,4 Ft percenként. A roaming során fogadott videotelefon hívások díja egységesen bruttó 304,8 Ft percenként. Mindkét díjtétel esetén a számlázás 1 perces egységekben történik.
5.2 Internethasználat külföldön
Adatroaming alaptarifa -2-6 zóna és egyéb irány
Az internet-hozzáférést külföldön alaphelyzetben a Szolgáltató forgalom alapú számlázási rendszerben nyújtja Előfizetői részére.
A forgalmi alapú adatroamingra vonatkozó vonatkozó Szabályozott Európai Adatroaming tarifa díjszabása 2017. június 15-től:
Adatroaming alaptarifa Fizetendő díj | |
Zóna | Nettó |
Roaming 2. zóna | 2 033,9 (Ft/MB) |
Roaming 3. zóna | 2 966,1 (Ft/MB) |
Roaming 4. zóna | 2 966,1 (Ft/MB) |
Roaming 5. zóna | 2 966,1 (Ft/MB) |
Roaming 6. zóna | 2 966,1 (Ft/MB) |
Szatelit tengeri és repülőgép-fedélzeti hálózatok | 4 661,02 (Ft/MB) |
Az alkalmazott zónabesorolás megegyezik a forgalmi alapú roaming díjszabás során alkalmazott zónabesorolással. A forgalom elszámolása WAP és Internet esetén 100 KB-os egységekben történik, minden megkezdett kapcsolat minimum egy egységnek számít. A külföldi internethasználat során a le- és feltöltött adatmennyiség összege kerül kiszámlázásra.
Adatroaming alaptarifa -TARR EU Roaming – 1 zóna
Az EU Roaming szolgáltatást a Szolgáltató az Előfizető külön kérése esetén biztosítja. A szolgáltatás a sikeres megrendelését követően annak lemondásáig aktív marad. A TARR EU Roaming belföldi adatjegy megrendelésével vagy előfizetési csomagba foglalt internet-szolgáltatás megléte mellett vehető igénybe. Az igénybe vétel további feltétele, hogy a roaming szolgáltatás elérés engedélyezésre kerüljön, melyet a szolgáltató az Előfizető kérése alapján biztosít.
A EU Roaming kizárólag a roaming 1 zóna országaiban használható. Más külföldi országokban adathasználat csak a jelen melléklet 5.2 pontja szerinti díjakkal vehető igénybe.
A hazai adatkeret roaming környezetben történő felhasználásának technikai részletei megegyeznek a belföldi felhasználási feltételekkel. Az elérhető adatmennyiség felhasználásának 80-, illetve 100%-ánál Előfizető SMS-ben tájékoztatást kap. Technikai okokból előfordulhat, hogy a tájékoztató SMS-ek csak az adatkapcsolat lezárása után kerülnek kiküldésre. A Szolgáltató az egyéb SMS központokon (pl. roaming operatorok hálózata) keresztül indított SMS-ek kézbesítéséért nem vállal felelősséget.
Az 1. roaming díjzónába tartozó országokat a roaming zónák táblázat tartalmazza.
A TARR EU Roaming szolgáltatás kizárólag az utazási célú felhasználás szabályainak betartása mellett, természetes személy felhasználók személyes hírközlési igényeinek kielégítésére használható (magán utazások céljára), azaz az EU Roaming életvitelszerű magyarországi tartózkodás esetén, utazások során vehető igénybe.
Az EU Roaming használata során a külföldi, magyarországi hívószámokra irányuló hívások, SMS-ek és MMS-ek használata; illetve a külföldön felhasznált adatmennyiség mértéke (tarifában foglalt adatforgalom és kiegészítő adatopciók együttvéve) nem haladhatja meg a belföldi használat négy havi számlázási ciklusonként vett átlagát, valamint a vizsgált időszakban a szabályozás hatálya alá eső ország roaming partnerének hálózatán forgalmazott napok száma nem haladhatja meg a TARR Magyarország hálózatán forgalmazott napok számát (méltányos használat). Amennyiben a méltányos használat feltételei nem teljesülnek, erről az Előfizetőt tájékoztatjuk, és figyelmeztetjük a méltányos használat feltételeire. Amennyiben a figyelmeztetést követő két héten belül az Előfizető tényleges fogyasztásra vagy jelenlétre vonatkozó használati mintázatát nem változtatja meg, Szolgáltató többletdíj alkalmazására jogosult a figyelmeztetés napjától kezdve.
A többletdíj mértéke:
Adatforgalom az 1-es roaming díjzóna országaiban: 2,81 Ft/MB.
A forgalom elszámolása WAP és Internet esetén az 1. roaming díjzónában (Szabályozott Európai Adatroaming tarifa) 1kB-os egységekben történik, minden megkezdett kapcsolat minimum egy egységnek számít. A külföldi internethasználat során a le- és feltöltött adatmennyiség összege kerül kiszámlázásra.
Nem rendeltetésszerű használat esetén, azaz amennyiben Előfizető a magán utazások céljára történő felhasználás szabályainak bármelyikét megszegi, a TARR fenntartja magának a jogot, hogy előzetes értesítést követően a EU Roaming szolgáltatást adott előfizetés tekintetében törölje. Törlés esetén a szolgáltatás a továbbiakban újbóli aktiválással nem elérhető.
Azon ügyfelek, akik előfizetéséről az EU Roaming szolgáltatás törölve lett, a mindenkori forgalmi díjas roaming díjazás, illetve Európai Gazdasági Térség területén Szabályozott Európai Roaming díjszabás feltételei alapján használhatják készüléküket külföldön.
Roaming EU adatjegy értékesítése 2017. 06.15-től megszűnt.
5.3 EU Adatroaming limit
Az EU országain belüli adatforgalom után számított adatroaming limit szolgáltatás lehetővé teszi, hogy az előfizető kontrollálja havi adatroaming költségét (számlázási ciklusra vonatkozó költség).
Az adatroaming limit szolgáltatás esetében kizárólag EU-n belüli adatroaming forgalmi díjak képezik az összegzés alapját (Adatjegy igénybevétele nincs benne). A roaming opció havidíja nem kerülnek beszámításra a számlázási limitbe. Az adatroaming limit szolgáltatás Szatelit, tengeri és repülőgép- fedélzeti szolgáltatók esetén nem elérhető.
Az Európai Parlament és a Tanács 544/2009/EK rendeletének megfelelően, mint alapértelmezett összeghatárt Szolgáltató Utólag fizető Előfizetői részére automatikusan aktiválja a 15795,28 Ft-os adatroaming limit szolgáltatást. Ha az adott számlázási ciklusban Előfizető adatroaming forgalmi költése eléri a limit 80%-át, SMS üzenetben tájékoztatást kap erről. A számlázási limit 100%-ának elérésekor Előfizető részére Szolgáltató újabb tájékoztatást küld. A 100% elérése után az adatroaming szolgáltatást Előfizető számára a Szolgáltató szünetelteti, azt nem tudja adott számlázási ciklus további részében használni.
Ha az adott számlázási ciklusban Előfizető adatroaming forgalmi költése eléri a limit 100%-át, lehetősége van a szüneteltetést követően az adatroaming szolgáltatás további használatára. Kéri az adatroaming limit ideiglenes felfüggesztését a számlázási ciklus hátralévő részére (ez esetben a következő számlázási ciklus elején a limit szolgáltatás automatikusan érvénybe lép) vagy lemondja azt (ez esetben a szolgáltatás újabb aktiválásáig az adatroaming szolgáltatást korlátozás nélkül veheti igénybe).A szolgáltatás aktiválásnak külön díja nincs, megrendelésére, felfüggesztésére, módosítására és lemondására.
5.4 Roaming Zónabesorolás
Zóna | Országok |
1.zóna | Ausztria Belgium, Bulgária, Ciprus (Észak Ciprus), Cseh Köztársaság, Dánia, Egyesült Királyság (Anglia) Észtország, Finnország, Francia Guyana és Martinique, Franciaország, Gibraltár, Görögország, Guadeloupe, Hollandia, Horvátország, Írország, Izland, Lengyelország Lettország, Liechtenstein Litvánia, Luxembourg, Málta, Németország Norvégia, Olaszország, Portugália, Reunion, Románia , Spanyolország, Svédország Szlovákia, Szlovénia |
2.zóna | Andorra, Bosznia-Hercegovina, Guernsey-szigetek, Jersey, Koszovó, Man szigetek, Monaco, Marokkó, Montenegró, San Marino, Svájc, Szerbia, Törökország, Ukrajna |
3.zóna | Albánia, Feröer-szigetek, Macedonia, Moldova, |
4.zóna | Afganisztán, Algéria, Amerikai Virgin-szigetek, Anguilla, Aruba, Ausztrália, Azerbajdzsán, Bahrain, Banglades, Barbados, Bolívia, Brazília, Brit Virgin-szigetek, Brunei, Chile, Dominikai Közösség, Dominikai Köztársaság, Egyesült Amerikai Államok, Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, El Salvador, Fehéroroszország, Fülöp- szigetek, Grenada, Hong Kong, Irak, Izrael, Jamaica, Jemen, Jordánia Kajmán- szigetek, Kambodzsa, Kanada, Kazahsztán, Kolumbia, Koreai Köztársaság Kuwait, Libanon, Makaó, Omán, Örményország Palesztin Nemzeti Hatóság, Paraguay, Peru, Saint Kitts és Nevis, Saint Lucia, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, Szaúd- Arábia, Szingapúr, Szíria, Tádzsikisztán, Taiwan, Thaiföld, Trinidad és Tobago, Vietnám |
5.zóna | Antigua és Barbuda, Argentina, Bahama-szigetek, Bhután, Costa Rica, Curacao & Bonaire, Ecuador, Grúzia, Guatemala, Guyana, Haiti, Holland Antillák - Sint Maarten, Honduras, India, Indonézia, Irán, Japán, Katar, Kirgizisztán, Malajzia, Mexikó, Mongólia, Nepál, Nicaragua, Pakisztán, Panama, Pápua Új-Guinea, Puerto Rico, Sri Lanka, Suriname, Turks- és Caicos-szigetek, Türkmenisztán, Uruguay |
6.zóna | Angola, Benin, Bermuda, Bissau-Guinea, Botswana, Burkina Faso, Burundi, Csád, Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Szudán, Dzsibuti, Elefántcsontpart, Falkland-szigetek, Fidzsi, Francia Polinézia, Gabon, Gambia, Ghána, Grönland, Guam, Kamerun, Kenya, Kongó, Közép-afrikai Köztársaság, Kuba, Laosz, Lesotho, Libéria, Líbia, Madagaszkár, Malawi, Maldív-szigetek, Mali, Mauritánia, Mauritius, Mozambik, Namíbia, Niger, Nigéria, Oroszország, Ruanda, Salamon-szigetek, Seychelle-szigetek, Sierra Leone, Szamoa, Szenegál, Szudán, Szváziföld, Tanzánia, Togo, Tonga, Tunézia, Uganda, Új-Kaledónia, Új-Zéland, Üzbegisztán, Vanuatu, Venezuela, Zambia, Zanzibar, Zimbabwe, Zöld-foki Köztársaság |
Szatelit tengeri és repülőgép- fedélzeti hálózatok | OnAir, AeroMobile, MCP, Seanet, Vodafone Maritime, TIM Italia Maritime, Thuraya Satellite Provider |
Speciális díjazású szolgáltatások díjai
6.1 Emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás (SHS=90, 164de, 165def); emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás (SHS=91, 160de, 161def) és emelt díjas felnőtt szolgáltatás, valamint adománygyűjtő számok (135d, 136de)
Amennyiben az Előfizető külföldről emelt díjas hívószámra SMS-t küld, az emelt díjas SMS árán kívül a külföldön küldött SMS díját is meg kell fizetnie, a mindenkori roaming díjszabás szerint.
Az emelt díjas szolgáltatás elérése valamennyi előfizetőnk számára tiltva van. A Szolgáltató a korlátozást csak az Előfizető írásbeli nyilatkozata, valamint az Előfizető által előre befizetett kaució esetén oldja fel. Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a szolgáltatás elérését abban az esetben is korlátozza – az előfizető értesítése mellett – ha a forgalom mérése alapján a befizetett kaució nem nyújt fedezetet.
Emelt díjas díjkorlátos Küldött SMS és emelt díjas díjkorlátos esemény alapú hanghívás szolgáltatás díjai
Árkategóriához rendelt számtartomány | Bruttó ár (Ft/SMS) | Bruttó ár (Ft/hívás) | Árkategóriához rendelt számtartomány | Bruttó ár (Ft/SMS) | Bruttó ár (Ft/hívás) | ||||
16016 | 330 | - | 06 91 339 000 | - | 06 91 339 699 | 1000 | 1000 | ||
16061 | 200 | - | 06 91 555 000 | - | 06 91 555 099 | 85 | 85 | ||
16062 | 300 | 06 91 555 100 | - | 06 91 555 199 | 155 | 155 | |||
16063 | 500 | 06 91 555 200 | - | 06 91 555 299 | 205 | 205 | |||
16065 | 99 | 06 91 555 300 | - | 06 91 000 000 | 000 | 254 | |||
16066 | 508 | 06 91 555 400 | - | 06 91 000 000 | 000 | 305 | |||
06 91 125 000 | - | 06 91 125 299 | - | 762 | 06 91 555 500 | - | 06 91 555 599 | 381 | 381 |
06 91 125 300 | - | 06 91 125 399 | - | 155 | 06 91 555 600 | - | 06 91 555 699 | 410 | 410 |
06 91 125 400 | - | 06 91 125 499 | - | 300 | 06 91 555 700 | - | 06 91 000 000 | 000 | 485 |
06 91 125 500 | - | 06 91 125 599 | - | 508 | 06 91 555 800 | - | 06 91 555 899 | 508 | 508 |
06 91 125 600 | - | 06 91 125 799 | - | 800 | 06 91 555 900 | - | 06 91 555 999 | 762 | 762 |
06 91 125 800 | - | 06 91 125 999 | - | 1000 | 06 91 636 000 | - | 06 91 636 099 | - | 160 |
06 91 180 050 | - | 06 91 180 099 | - | 115 | 06 91 636 100 | - | 06 91 000 000 | 000 | 195 |
06 91 180 150 | - | 06 91 180 199 | - | 155 | 06 91 636 300 | - | 06 91 636 399 | - | 330 |
06 91 180 200 | - | 06 91 180 249 | - | 205 | 06 91 636 400 | - | 06 91 636 499 | - | 381 |
06 91 180 250 | - | 06 91 180 299 | - | 127 | 06 91 636 500 | - | 06 91 636 599 | - | 508 |
06 91 180 300 | - | 06 91 180 399 | - | 305 | 06 91 636 600 | - | 06 91 636 699 | - | 575 |
06 91 180 400 | - | 06 91 180 499 | - | 508 | 06 91 636 700 | - | 06 91 636 799 | - | 635 |
06 91 180 500 | - | 06 91 180 599 | - | 762 | 06 91 777 000 | - | 06 91 777 099 | 1000 | 1000 |
06 91 180 700 | - | 06 91 180 749 | - | 1000 | 06 91 999 000 | - | 06 91 999 049 | - | 100 |
06 91 180 759 | 06 91 180 799 | 254 | 06 91 999 050 | - | 06 91 999 099 | - | 150 | ||
06 91 330 000 | - | 06 91 330 699 | 55 | 55 | 06 91 999 100 | - | 06 91 999 149 | - | 200 |
06 91 331 000 | - | 06 91 331 699 | 99 | 99 | 06 91 999 150 | - | 06 91 999 199 | - | 300 |
06 91 332 000 | - | 06 91 332 699 | 160 | 160 | 06 91 999 200 | - | 06 91 999 249 | - | 400 |
06 91 333 000 | - | 06 91 333 699 | 225 | 225 | 06 91 999 250 | - | 06 91 999 299 | - | 500 |
06 91 334 000 | - | 06 91 000 000 | 000 | 330 | 06 91 999 300 | - | 06 91 999 349 | - | 600 |
06 91 335 000 | - | 06 91 335 699 | 381 | 381 | 06 91 999 350 | - | 06 91 999 399 | - | 762 |
06 91 336 000 | - | 06 91 336 699 | 508 | 508 | 06 91 999 400 | - | 06 91 999 449 | - | 900 |
06 91 337 000 | - | 06 91 000 000 | 000 | 635 | 06 91 999 450 | - | 06 91 999 499 | - | 1 000,00 |
06 91 338 000 | - | 06 91 338 699 | 960 | 960 |
.
Emelt díjas díjkorlátmentes Küldött SMS és emelt díjas díjkorlátmentes esemény alapú hanghívás szolgáltatás díjai
Árkategóriához rendelt számtartomány | Bruttó ár (Ft/SMS) | Bruttó ár (Ft/hívás) | Árkategóriához rendelt számtartomány | Bruttó ár (Ft/SMS) | Bruttó ár (Ft/hívás) | ||||
06 90 180 500 | - | 06 90 180 999 | - | 115 | 06 90 636 700 | - | 06 90 636 799 | - | 635 |
06 90 181 500 | - | 06 90 181 599 | - | 155 | 06 90 640 000 | - | 06 90 640 699 | 80 | 80 |
06 90 181 600 | - | 06 90 181 699 | - | 115 | 06 90 641 000 | - | 06 90 641 699 | 160 | 160 |
06 90 181 700 | - | 06 90 181 799 | - | 205 | 06 90 642 000 | - | 06 90 642 699 | 330 | 330 |
06 90 181 800 | - | 06 90 181 899 | - | 305 | 06 90 643 000 | - | 06 90 643 699 | 508 | 508 |
06 90 181 900 | - | 06 90 181 999 | - | 508 | 06 90 644 000 | - | 06 90 644 699 | 575 | 575 |
06 90 187 500 | - | 06 90 187 999 | - | 1905 | 06 90 645 000 | - | 06 90 645 699 | 705 | 705 |
06 90 188 500 | - | 06 90 188 599 | - | 2540 | 06 90 646 000 | - | 06 90 646 699 | 960 | 960 |
06 90 188 600 | - | 06 90 188 699 | - | 762 | 06 90 647 000 | - | 06 90 647 699 | 1270 | 1270 |
06 90 188 700 | - | 06 90 188 799 | - | 1143 | 06 90 648 000 | - | 06 90 648 699 | 1905 | 1905 |
06 90 188 800 | - | 06 90 188 899 | - | 1905 | 06 90 649 000 | - | 06 90 649 699 | 5080 | 5080 |
06 90 188 900 | - | 06 90 188 999 | - | 5080 | 06 90 888 000 | - | 06 90 888 099 | 485 | 485 |
06 90 189 500 | - | 06 90 189 999 | - | 5080 | 06 90 888 100 | - | 06 90 888 199 | 508 | 508 |
06 90 444 000 | - | 06 90 444 099 | 155 | 155 | 06 90 888 200 | - | 06 90 888 299 | 762 | 762 |
06 90 444 100 | - | 06 90 444 199 | 205 | 205 | 06 90 888 300 | - | 06 90 888 399 | 1016 | 1016 |
06 90 444 200 | - | 06 90 444 299 | 254 | 254 | 06 90 888 400 | - | 06 90 888 499 | 2032 | 2032 |
06 90 444 300 | - | 06 90 444 399 | 305 | 305 | 06 90 900 000 | - | 06 90 900 049 | - | 100 |
06 90 444 400 | - | 06 90 444 499 | 410 | 410 | 06 90 900 050 | - | 06 90 900 099 | - | 155 |
06 90 636 000 | - | 06 90 636 099 | - | 160 | 06 90 900 100 | - | 06 90 900 149 | - | 305 |
06 90 636 100 | - | 06 90 636 199 | - | 195 | 06 90 900 150 | - | 06 90 900 199 | - | 200 |
06 90 636 200 | - | 06 90 000 000 | 000 | 254 | 06 90 900 200 | - | 06 90 900 249 | - | 400 |
06 90 636 300 | - | 06 90 636 399 | - | 330 | 06 90 900 250 | - | 06 90 900 299 | - | 500 |
06 90 636 400 | - | 06 90 636 499 | - | 381 | 06 90 900 300 | - | 06 90 900 349 | - | 600 |
06 90 636 500 | - | 06 90 636 599 | - | 508 | 06 90 900 350 | - | 06 90 900 399 | - | 900 |
06 90 636 600 | - | 06 90 636 699 | - | 575 |
Emelt díjas Felnőtt Küldött SMS és emelt díjas felnőtt esemény alapú hanghívás szolgáltatás díjai
Árkategóriához rendelt számtartomány | Bruttó ár (Ft/SMS) | Bruttó ár (Ft/hívás) | ||
16800 | 330 | - |
Emelt díjas díjkorlátos Fogadott SMS és emelt díjas díjkorlátos esemény alapú hanghívás szolgáltatás díjai
Árkategóriához rendelt számtartomány | Bruttó ár (Ft/SMS) | Bruttó ár (Ft/hívás) | Árkategóriához rendelt számtartomány | Bruttó ár (Ft/SMS) | Bruttó ár (Ft/hívás) | ||||
16006 | 960 | – | 06 91 335 700 | – | 06 91 335 999 | 381 | 381 | ||
16018 | 508 | – | 06 91 336 700 | – | 06 91 336 999 | 508 | 508 | ||
16060 | 960 | – | 06 91 337 700 | – | 06 91 337 999 | 635 | 635 | ||
16082 | 508 | – | 06 91 338 700 | – | 06 91 338 999 | 960 | 960 | ||
161161 | 960 | – | 06 91 339 700 | – | 06 91 339 999 | 1000 | 1000 | ||
161162 | 960 | – | 06 91 636 200 | – | 06 91 000 000 | 000 | 254 | ||
06 91 330 700 | – | 06 91 330 999 | 55 | 55 | 06 91 777 500 | – | 06 91 777 599 | 205 | – |
06 91 331 700 | – | 06 91 331 999 | 99 | 99 | 06 91 777 600 | – | 06 91 777 699 | 305 | – |
06 91 332 700 | – | 06 91 332 999 | 160 | 160 | 06 91 777 700 | – | 06 91 777 799 | 410 | – |
06 91 333 700 | – | 06 91 333 999 | 225 | 225 | 06 91 777 800 | – | 06 91 777 899 | 485 | – |
06 91 334 700 | – | 06 91 334 999 | 330 | 330 | 06 91 777 900 | – | 06 91 777 999 | 508 | – |
Emelt díjas díjkorlátmentes Fogadott SMS és emelt díjas díjkorlátmentes esemény alapú hanghívás szolgáltatás díjai
Árkategóriához rendelt számtartomány | Bruttó ár (Ft/SMS) | Bruttó ár (Ft/hívás) | Árkategóriához rendelt számtartomány | Bruttó ár (Ft/SMS) | Bruttó ár (Ft/hívás) | ||||
06 90 444 500 | – | 06 90 444 599 | 155 | – | 06 90 646 700 | – | 06 90 646 999 | 960 | 960 |
06 90 444 600 | – | 06 90 000 000 | 000 | – | 06 90 647 700 | – | 06 90 647 999 | 1270 | 1270 |
06 90 444 700 | – | 06 90 444 799 | 254 | – | 06 90 648 700 | – | 06 90 648 999 | 1905 | 1905 |
06 90 444 800 | – | 06 90 444 899 | 305 | – | 06 90 649 700 | – | 06 90 649 999 | 5080 | 5080 |
06 90 444 900 | – | 06 90 444 999 | 410 | – | 06 90 888 500 | – | 06 90 888 599 | 508 | – |
06 90 640 700 | – | 06 90 640 999 | 80 | 80 | 06 90 985 300 | – | 06 90 985 399 | – | 508 |
06 90 641 700 | – | 06 90 641 999 | 160 | 160 | 06 90 985 400 | – | 06 90 985 499 | – | 1000 |
06 90 642 700 | – | 06 90 000 000 | 000 | 330 | 06 90 985 500 | – | 06 90 985 599 | – | 1500 |
06 90 643 700 | – | 06 90 643 999 | 508 | 508 | 06 90 985 600 | – | 06 90 985 699 | – | 2000 |
06 90 644 700 | – | 06 90 644 999 | 575 | 575 | 06 90 985 700 | – | 06 90 985 799 | – | 2500 |
06 90 645 700 | – | 06 90 645 999 | 705 | 705 | 16400 | 1270 |
Emelt díjas Felnőtt Fogadott SMS és emelt díjas Felnőtt esemény alapú hanghívás szolgáltatás díjai
Árkategóriához rendelt számtartomány | Bruttó ár (Ft/SMS) | Bruttó ár (Ft/hívás) | ||
16806 | 960 | - |
Emelt díjas díjkorlátos, perc alapú hanghívás szolgáltatás díjai
Árkategóriához rendelt számtartomány | Bruttó ár (Ft/perc)* | Árkategóriához rendelt számtartomány | Bruttó ár (Ft/perc)* | ||
06 91 111 000 | – 06 91 111 999 | 155 | 06 91 300 000 | – 06 91 300 099 | 99 |
06 91 112 000 | – 06 91 000 000 | 000 | 06 91 300 100 | –06 91 000 000 | 000 |
06 91 113 000 | – 06 91 113 999 | 305 | 06 91 300 200 | – 06 91 300 299 | 195 |
06 91 115 000 | – 06 91 115 099 | 110 | 06 91 300 300 | – 06 91 300 399 | 254 |
06 91 115 100 | –06 91 115 199 | 762 | 06 91 300 400 | –06 91 300 499 | 330 |
06 91 115 200 | – 06 91 115 299 | 508 | 06 91 300 500 | – 06 91 300 599 | 381 |
06 91 115 300 | – 06 91 115 399 | 25 | 06 91 300 600 | – 06 91 300 699 | 500 |
06 91 115 400 | – 06 91 115 499 | 50 | 06 91 999 500 | – 06 91 999 549 | 102 |
06 91 115 500 | – 06 91 115 599 | 75 | 06 91 999 550 | – 06 91 999 599 | 110 |
06 91 115 600 | – 06 91 115 699 | 250 | 06 91 999 600 | – 06 91 999 649 | 200 |
06 91 115 700 | – 06 91 115 799 | 508 | 06 91 999 650 | – 06 91 999 699 | 153 |
06 91 115 800 | – 06 91 115 899 | 750 | 06 91 999 700 | – 06 91 999 749 | 250 |
06 91 115 900 | – 06 91 115 999 | 1000 | 06 91 999 750 | – 06 91 999 799 | 300 |
06 91 180 000 | – 06 91 180 049 | 155 | 06 91 999 800 | – 06 91 999 849 | 350 |
06 91 180 100 | – 06 91 180 149 | 230 | 06 91 999 850 | – 06 91 999 899 | 400 |
06 91 180 600 | – 06 91 180 699 | 305 | 06 91 999 900 | – 06 91 999 949 | 450 |
06 91 180 900 | – 06 91 180 999 | 460 | 06 91 999 950 | – 06 91 999 999 | 500 |
* Tarifacsomagtól független perc alapú számlázás!
Emelt díjas díjkorlátmentes, perc alapú hanghívás szolgáltatás díjai
Árkategóriához rendelt számtartomány | Bruttó ár [Ft / Perc]* | Árkategóriához rendelt számtartomány | Bruttó ár [Ft / Perc]* | ||||
06 90 180 000 | – | 06 90 180 499 | 155 | 06 90 633 600 | – | 06 90 633 699 | 575 |
06 90 181 000 | – | 06 90 181 099 | 230 | 06 90 633 700 | – | 06 90 633 799 | 635 |
06 90 181 100 | – | 06 90 000 000 | 000 | 06 90 633 900 | – | 06 90 633 999 | 485 |
06 90 181 200 | – | 06 90 181 299 | 155 | 06 90 824 000 | – | 06 90 824 999 | 305 |
06 90 181 300 | – | 06 90 000 000 | 000 | 06 90 900 400 | – | 06 90 900 449 | 100 |
06 90 181 400 | – | 06 90 181 499 | 305 | 06 90 900 450 | – | 06 90 900 499 | 150 |
06 90 188 000 | – | 06 90 188 499 | 460 | 06 90 900 500 | – | 06 90 900 549 | 200 |
06 90 189 000 | – | 06 90 189 499 | 460 | 06 90 900 550 | – | 06 90 900 599 | 250 |
06 90 602 000 | – | 06 90 000 000 | 000 | 06 90 900 600 | – | 06 90 900 649 | 300 |
06 90 602 100 | – | 06 90 602 199 | 155 | 06 90 900 650 | – | 06 90 000 000 | 000 |
06 90 602 200 | – | 06 90 602 299 | 205 | 06 90 900 700 | – | 06 90 900 749 | 400 |
06 90 602 300 | – | 06 90 602 399 | 485 | 06 90 900 750 | – | 06 90 900 799 | 458 |
06 90 602 400 | – | 06 90 602 499 | 254 | 06 90 900 800 | – | 06 90 000 000 | 000 |
06 90 602 500 | – | 06 90 602 599 | 305 | 06 90 900 850 | – | 06 90 900 899 | 600 |
06 90 602 600 | – | 06 90 602 699 | 409,99 | 06 90 900 900 | – | 06 90 000 000 | 000 |
06 90 602 700 | – | 06 90 602 799 | 485 | 06 90 900 910 | – | 06 90 900 929 | 800 |
06 90 602 800 | – | 06 90 602 899 | 485 | 06 90 900 930 | – | 06 90 900 949 | 900 |
06 90 602 900 | – | 06 90 602 999 | 1016 | 06 90 900 950 | – | 06 90 900 969 | 1000 |
06 90 603 000 | – | 06 90 603 099 | 99 | 06 90 900 970 | – | 06 90 900 989 | 1200 |
06 90 603 100 | – | 06 90 603 199 | 160 | 06 90 900 990 | – | 06 90 900 999 | 1500 |
06 90 603 200 | – | 06 90 603 299 | 245 | 06 90 982 000 | – | 06 90 982 099 | 25 |
06 90 603 300 | – | 06 90 000 000 | 000 | 06 90 982 100 | – | 06 90 982 199 | 50 |
06 90 603 400 | – | 06 90 603 499 | 381 | 06 90 982 200 | – | 06 90 982 299 | 155 |
06 90 603 500 | – | 06 90 603 599 | 508 | 06 90 982 300 | – | 06 90 982 399 | 75 |
06 90 603 600 | – | 06 90 603 699 | 635 | 06 90 982 400 | – | 06 90 982 499 | 200 |
06 90 603 700 | – | 06 90 603 899 | 508 | 06 90 982 500 | – | 06 90 982 599 | 300 |
06 90 603 900 | – | 06 90 000 000 | 000 | 06 90 982 600 | – | 06 90 982 699 | 508 |
06 90 633 000 | – | 06 90 633 099 | 160 | 06 90 982 700 | – | 06 90 982 799 | 1000 |
06 90 633 100 | – | 06 90 633 199 | 195 | 06 90 982 800 | – | 06 90 982 899 | 1500 |
06 90 633 200 | – | 06 90 633 299 | 254 | 06 90 982 900 | – | 06 90 982 999 | 2000 |
06 90 633 300 | – | 06 90 633 399 | 330 | 06 90 985 000 | – | 06 90 985 299 | 460 |
06 90 633 400 | – | 06 90 633 499 | 381 | 06 90 985 800 | – | 06 90 985 899 | 381 |
06 90 633 500 | – | 06 90 633 599 | 508 | 06 90 985 900 | – | 06 90 985 999 | 485 |
* Tarifacsomagtól független perc alapú számlázás!
6.2 Adománygyűjtő számok hívása
Az adománygyűjtő számok felhívása kizárólag az emelt díjas szolgáltatások korlátozás feloldásra került az adott SIM kártyán. A feloldás részletei jelen ÁSzF Emelt díjas szolgáltatások 3.1.2.16 pontja tárgyalja.
Adománygyűjtés – Kiemelt adománygyűjtő számokon
Adománygyűjtő szám | Adománygyűjtő szervezet | Ár* (SMS/hívás) | Ár* (Ft/hívás) |
1350 | Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület | 250 | 250 |
1353 | Magyar Ökomenikus Segélyszervezet | 250 | 250 |
1355 | Xxxxxxxx Xxxxxxxxxxxxxxxxx Alapítvány | 300 | 300 |
1356 | Katolikus Karitász | 500 | 500 |
1357 | Nemzeti Összefogás Vonala | 250 | 250 |
1359 | Magyar Vöröskereszt | 250 | 250 |
*Áfa hatályon kívül eső szolgáltatás.
Adománygyűjtés – Közcélú adománygyűjtő számokon
Adománygyűjtő szám | Adománygyűjtő szervezet | Ár* (SMS/hívás) | Ár* (Ft/hívás) |
13600** | Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány | 250 | 250 |
13611 | Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány | 250 | 250 |
13655 | WWF Magyarország Alapítvány | 500 | 500 |
13666 | Unicef | 500 | 500 |
*Áfa hatályon kívül eső szolgáltatás
**Adománygyűjtést közvetítő szervezet hívószáma
Mobil vásárlás szolgáltatás
A Mobil Vásárlás Szolgáltatás igénybevétele során az Előfizető tudomásul veszi, hogy köteles megfizetni a termék vételárát, a termék megvásárlásához küldött SMS-ek díját és a tranzakciós vagy kényelmi díjat, amennyiben ez külön felszámolásra kerül.
A termékek megvásárlása során a Szolgáltató a hírközlési szolgáltatás keretében felszámítja a Mobil Vásárlás Szolgáltatás során küldött SMS-ek díját az Előfizető tarifacsomagjának megfelelő, hálózaton kívüli normál díjas SMS díjazása szerint.
A termékek vételárát minden esetben a Kereskedők határozzák meg, azt saját honlapjukon illetve az adott szolgáltatásnak megfelelő, az Egyéb Szolgáltatások Szerződési Feltételeiben megjelölt módon hozzák nyilvánosságra. Előfizető a Mobil vásárlások során a 70-es előhívó számmal indíthatja vásárlását.
A tranzakciós vagy kényelmi díjakat az alábbi táblázat tartalmazza
Szolgáltatás neve | Szolgáltatás értékesítője (Kereskedő) | Tranzakciós díj/ kényelmi díj (bruttó Ft) |
Autópálya használati jogosultság vásárlása | Nemzeti Mobilfizetési Zrt. Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xxxx 0- 00., Xxxxxxxxxxxxxx: 00-00-000000 | 160,00 |
Parkolójegy vásárlás (70810XXXX) | Első Mobilfizetés Elszámoló Szolgáltató Zrt. Székhely: 1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 00. a. ép. Cégjegyzékszám: 00-00-000000 | 75,00 |
Parkolójegy vásárlás az NMFSZ rendszerén keresztül (70763XXXX) | Nemzeti Mobilfizetési Zrt. Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xxxx 0- 00., Xxxxxxxxxxxxxx: 00-00-000000 | 115,00 |
Beltéri MobilParkolás | Első Mobilfizetés Elszámoló Szolgáltató Zrt. Székhely: 1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 00. a. ép. Cégjegyzékszám: 00-00-000000 | 75,00 |
Dallmayr automatából történő értékesítés Szolgáltatás | Dallmayr Automaten-Service Kft Székhely: 1188 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxx xx 00. Cégjegyzékszám: 01 09 685822) | 0,00 |
Önkiszolgáló autómosás | Első Mobilfizetés Elszámoló Szolgáltató Zrt. Székhely: 1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 00. a. ép. Cégjegyzékszám: 00-00-000000 | 75,00 |
Párkereső és közösségi oldalak adatbázisaihoz való hozzáférés | Habostorta Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Székhely:1094 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 00., Cégjegyzékszám: 01-09-687659) | 0,00 |
Percalapú Fesztiváljegy | Első Mobilfizetés Elszámoló Szolgáltató Zrt. Székhely: 1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 00. a. ép. Cégjegyzékszám: 00-00-000000 | 0,00 |
Mobil Lottó Szolgáltatás | Szerencsejáték Zrt. Székhely: 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32. Cégjegyzékszám: 00-00-000000 | 0,00 |
Utasbiztosítás szolgáltatás | UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. Székhely: 1082 Budapest, Baross u 1. Cégjegyzékszám: 01 10 041566 | 0,00 |
Xxxxxxx.xx hirdetéskezelési szolgáltatások | Schibsted Classified Media Hungary Kft. Székhely: 1031 Budapest, Záhony u. 7. Adószám: 14918618-2-41, Cégjegyzékszám:01-09- 926009 | 0,00 |
Xxxxxxxxx.xx apróhirdetés kezelési szolgáltatás | Sanoma Media Budapest Zrt. Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxx xxxx 0. Adószám: 12715134–2-44, Cégjegyzékszám: 00-00-000000 | 0,00 |
Xxxxxx.xx prémium szolgáltatások | Sanoma Media Budapest Zrt. Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxx xxxx 0. Adószám: 12715134–2-44, Cégjegyzékszám: 00-00-000000 | 0,00 |
Cégbírósági céginformációk internetes letöltése | VOXINFO Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. Székhely: 1037 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxx xx 000, Adószám: 12180439-2-41, Cégjegyzékszám: 00-00-000000 | 0,00 |
Autósegély szolgáltatás | Europ Assistance Holding Irish Brach, Székhely: 3rd Floor, 00 - 00 Xxxxxx Xx, Xxxxxx 0, Xxxxxxx, Adószám: 9979057U, Cégjegyzékszám: 632016382 | 0,00 |
Vasúti menetjegy és hely-, illetve pótjegy vásárlása | MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. Székhely: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 54-60, Cégjegyzékszám: 00-00-000000 | 0,00 |
Hangfelvételek letöltése | Magyar Élőzene Művészeti Nonprofit Kft. Székhely: 1068 Budapest, Xxxxxxxxxxx xxxxx 00. Cégjegyzékszám: 01 09 921458 | 0,00 |
Zárttéri MobilParkolás | Első Mobilfizetés Elszámoló Szolgáltató Zrt. Székhely: 1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 00. a. ép, Cégjegyzékszám: 00-00-000000 | 75,00 |
Rendezvényjegy vásárlás a xxx.xxxxxxxxxxxx.xx weboldalon | Dimoco Hungary Kft, Székhely: 2040 Budaörs, Xxxxxxxxx xx 000., Xxxxxxxxxxxxxx: 00-00-000000 | 0,00 |
A szolgáltatás megrendelésének feltételeit az ÁSzF 3.1.2.15 pontja tartalmazza.