Nagy Marianna: Közigazgatási szerződés az európai uniós eljárásjogban, avagy szabályozás Szkülla és Kharübdisz között[1] (JK, 2017/9., 386-393. o.)

Xxxx Xxxxxxxx: Közigazgatási szerződés az európai uniós eljárásjogban, avagy szabályozás Szkülla és Kharübdisz között[1] (JK, 2017/9., 386-393. o.)

Az európai közigazgatási eljárásjog egységesítésére tett törekvések közül kiemelkedő a ReNeual csoport által alkotott Modellszabályok elkészítése. Ebben az Európai Unió szerveire vonatkozóan tesznek javaslatokat az egységes uniós eljárásjog szabályozására.

A Modellszabályok között szerepel a közigazgatási szerződésekre vonatkozó IV. könyv, mely a közjogi és magánjogi elemek jelenléte miatt különösen sok kérdést vet fel. A Modellszabályokon belül külön meg kell indokolni a szerződési jog helyét. Nem tisztázott a szabályozás jogalapja, a közigazgatási szerződés fogalma, az anyagi és

eljárásjogi normák aránya. Különösen érdekes a szerződések magánjogi hátterét adó Draft Common Frame of References alkalmazhatósága a közigazgatási eljárásjogban. A

IV. könyv mind közigazgatási jogi oldalról, mind magánjogi oldalról további egyeztetéseket és részletesebb szabályozást igényel.

I.

Bevezető

1. Az Európai Unió Közigazgatási Jogi Kutatóhálózata (Research Network on EU Administrative Law ReNEUAL) 2014-ben kidolgozta az Európai Közigazgatási Eljárási Modellszabályokat[2] (ReNEUAL Model Rules on EU Administrative Procedure, továbbiakban Modellszabályok). A Modellszabályokat kidolgozó tudósokat az uniós és tagállami jogok harmonizálásának, illetve szorosabb európai együttműködés esetén az egységesítésének célja vezérelte, és egy olyan - akár uniós jogszabályként is elfogadható dokumentumot - szerkesztettek, amely alkalmas lehet rá, hogy mind az uniós közigazgatás, mind pedig a tagállami közigazgatások számára közös szabályokat, eljárási normákat alkosson. Az európai eljárási normák egységesítése, vagy legalábbis a mainál nagyobb mértékű harmonizálása nagyban hozzájárulhatnak a belső piac működésének javításához, hatékonyabbá tételéhez, ezért mindenképpen figyelemre méltó a vállalás. Mivel a közigazgatási eljárások megkerülhetetlenek valamennyi piaci szereplő számára, az egyneműbb és kiszámíthatóbb szabályok csökkenthetik a vállalkozások tranzakciós költségeit lerövidíthetik a piacra lépés idejét, javíthatják a szolgáltatásnyújtás feltételeit. Mint minden nagy ívű vállalkozás, a Modellszabályok is rejtenek buktatókat, számos kérdést felvetnek, és az eljárásjoggal, az európai joggal vagy a szerződési joggal foglalkozók körében hatalmas vitákat váltottak ki. Ezek a viták bizonyos értelemben irányított viták, hiszen az uniós szerveknek is érdekük a tudományos közösség és a tagállamok álláspontjának minél teljesebb megismerése, hiszen bevezetésük, joggá válásuk esetén a Modellszabályok elfogadottsága attól függ, milyen nyitott kérdések maradnak a szabályozásban, és azokra képesek vagyunk-e a gyakorlatban is használható válaszokat adni. A Modellszabályok hat könyvből áll: az I. könyv az Általános rendelkezéseket, alapelveket, a II. könyv a közigazgatási jogalkotásra vonatkozó szabályokat, a III. könyv az egyedi ügyekben történő döntéshozatal szabályait, a IV. könyv a közigazgatási szerződésre vonatkozó szabályokat, az V. könyv a kölcsönös segítségnyújtás (jogsegély) szabályozását, a VI. könyv az Európai Unió és a tagállamok közötti információáramlásra vonatkozó szabályozást tartalmazza. A mű tehát nemcsak rendkívül terjedelmes, hanem láthatóan a hazai jogtól eltérően a legszélesebb értelemben határozza meg a közigazgatási eljárás fogalmát: majdnem minden eljárásfajtát ide sorol, amiben a közigazgatási szervek eljárhatnak. A tárgyi hatálynak ez a széles felfogása amennyire sokak számára üdvözlendő, ám legalább ennyi kritikust is szerzett. A II-III. és IV. könyv kizárólag az uniós közigazgatási

szervekre tartalmaz rendelkezéseket, míg az V-VI. kötet a tagállami közigazgatásokra vonatkozik.

2. A Modellszabályok általános értékelése jóval meghaladja e tanulmány kereteit, e helyütt csak a IV. könyvben foglalt szabályokat vesszük górcső alá. Ez azonban mégsem tehető meg anélkül, hogy ne érintenénk a Modellszabályok rendeltetését, az általános szabályok kapcsán felmerülő problémák egy részét, mert a közigazgatási szerződésekre vonatkozó speciális problémák részben az ál-

- 386/387 -

talános szabályokban gyökereznek, részben pedig csak azokhoz képest értelmezhetők, és azokhoz képest helyezhetők el a közigazgatási jogi dogmatika rendszerében. A IV. könyv értékelésekor figyelembe kell venni, hogy a Modellszabályok lényegének megértéséhez több síkon kell vizsgálnunk a szabályozást, és ezek a vizsgálati síkok nem párhuzamos metszetek. Ahhoz, hogy megértsük hogyan működnek, el kell helyeznünk egy "jogi computertomográfban" és különböző irányokból kell rétegfelvételeket készítenünk. Majd ezeket a rétegfelvételeket egyenként és újra összeállítva értékelhetjük a maga valóságában a ReNEUAL kutatói közösségének elismerésre méltó munkáját. A jogi CT-nk beállításai a következők: vizsgálnunk kell a Modellszabályokon belül

a) az általános eljárási szabályok és különösen a közigazgatási szerződések szabályozási indokoltságát, lehetőségét és egymáshoz való viszonyát;

b) a közigazgatási szerződésekre vonatkozóan az uniós és a tagállami jogok viszonyát,

c) a közigazgatási jog és a magánjog viszonyát, és

d) szerződési jogról lévén szó, az anyagi és eljárási szabályok egymáshoz való viszonyát.

Ha csak ezeket a rétegfelvételeket készítjük el a vizsgált jogterületről, már akkor is egy sokdimenziós képet kapunk, de tovább bővíthető az elemzés azzal a fontos kérdéssel, hogyan képesek a Modellszabályok integrálni az európai bírósági gyakorlatot, mely - különösen a szerződési jog területén - több évtizedes jogfejlesztő tevékenységének köszönhetően nyilvánvalóan meghatározó befolyással volt a jogterület mai helyzetére. Ebben a tanulmányban a bírói gyakorlattal nem foglalkozunk, de már a többi vizsgálati szempont is indokolja a címet: a Modellszabályok IV. könyve Odüsszeuszként Szkülla és Kharübdisz között hajózik, ott kell megtalálni azt a szűk utat, ahol nem vész el a közigazgatás hajója a különböző egymással ellentétes elvárások között. Ha a közigazgatási jog Szkülla a "köz" szempontjainak érvényesítésével, akkor a szerződéses jog hátterét adó magánjog Kharübdisz, a kiegyenlítésre, a mellérendeltségre törekvő logikájával.

II.

A Modellszabályok szükségessége és lehetségessége

3. A Modellszabályokkal kapcsolatban nyilvánvalóan adódik az első kérdés: mi szükség van egy ilyen típusú szabályozásra, van-e szükség rá egyáltalán? Elősegíti-e az egységes szabályozás a belső piac fejlődését, és erősebbé teszi-e az uniót a külső piacokkal szembeni versenyben? Ha a szükségességet bizonyítjuk is, rögtön ott a következő kérdés: lehetséges-e egy európai egységes közigazgatási eljárásjogi kódex létrehozása az EU jelenlegi fejlettségi szintjén? Megteremthető-e a tagállamok egységes szándékán alapulva egy olyan közös nevező, amely egységesíti az eljárásjogot? Ha mindkét kérdésre igen a válasz, akkor lényegében létrejön a szektorspecifikus szabályozásokon túllépő, horizontális európai közigazgatási eljárásjog. Ha ugyanezeket a kérdéseket feltesszük csak a közigazgatási szerződésekre vonatkozóan, akkor még bonyolultabb a helyzet, mert az igenlő válaszok következménye ezen a területen nem egyértelmű: a közigazgatási szerződések eljárásjoga az általános közigazgatási eljárásjog része,

netán az egyelőre még nem létrejött, és önmagában is nagyon vitatott európai szerződési jog részének tekintsük, vagy esetleg önálló európai közigazgatási szerződési jogi rezsim születik?

4.Ami a szükséges-e a szabályozás? kérdést illeti, számos indokot tudunk felhozni a szabályozás mellett, és ugyanennyit ellene is. Az Európai Unió kialakulásától fogva különböző ágazatokban megfogható érdekközösségként, és legalább ennyire értékközösségként is definiálható. A szektorspecifikus szabályozások többnyire megfelelnek az adott ágazatban tevékenykedők érdekeinek, de rendkívül fragmentált szabályozást eredményeznek. Az uniós értékek sem egyformán épültek be az ágazati szabályozásokba, nem mindenütt jelennek meg az uniós jogfejlődés eredményei az eljárási szabályokban. Az Európai Parlament Jogi Bizottsága 2012. november 21-i ülésén egy nagyon terjedelmes problémalistát[3] állított össze, amelyek indokolták, hogy miért is lehet szükséges egy egységes eljárásjogi szabályozás. Így az indokok között szerepelt az, hogy a széttöredezett szabályozás időnként szükségtelenül bonyolult, de néhol alulszabályozott, a polgárok és a gazdasági szereplők számára is átláthatatlan a szabályozás, az ágazati szabályok szerteágazó modelleket követnek. Az eljárási szabályok gyakran a soft-law területére esnek, s így nem ellenőrizhető sem a megállapításuk, sem a módosításuk, az eljárások nem alkalmazzák a korszerű információtechnológia adta eszközöket, az egységes szabályozás hiánya versenyhátrány is jelent az azonos nyelvi, kulturális, gazdasági környezettel rendelkező más világpiaci szereplőkkel szemben (Kína, USA). A közvetlen érdekek mellett az uniós értékek határozottabb érvényesítése is az eljárási egységesítés mellett szólt: az elmúlt évtizedek során kialakult, és az uniós és a tagállami közigazgatási szervekkel szemben egyaránt érvényesítendő jó közigazgatásra vonatkozó alapelveket, a jogbiztonságot, a tisztességes eljárás követelményeit, az Alapjogi Charta értékrendjét is megjeleníteni szükséges az európai eljárásjogi szabályozásban.

Ha csak a közigazgatási szerződésekre szűkítjük le a szükségesség kérdését, akkor is fennáll szinte valamennyi az érdekközösségből fakadó indok, de újabbakat is találunk. Mivel szerződési jogról van szó, a belső piac egysé-

- 387/388 -

gesítését szolgáló minden törekvés az erősebb Európai Uniót szolgálja. Ugyanakkor a szerződési jog központi magva a szerződési szabadság, a jogválasztás, a rugalmasabb eljárási rendszer, a választottbíráskodás előnyei stb., ezért a magánjogi oldalról ellenérveket is találunk bőven. Az Európai Bizottság, illetve a Parlament számára azonban nyomósabbak voltak az egységesítési törekvések melletti érvek, mint az ellenük szólók.

5. A lehetséges-e európai közigazgatási eljárásjogot szabályozni? kérdés kapcsán legalább két újabb kérdéscsoport merül fel. Egyrészt a szabályozás jogalapjára, másrészt a jogpolitikai, technikai nehézségekre kell választ találni, s egyik nehezebb mint a másik. Ami a jogalapot illeti, már az általános eljárási szabályok jogalapját sem egyszerű megtalálni, de a közigazgatási szerződések közös szabályozására vonatkozó jogalap kapcsán nincs két szerző, aki egyetértene. Bárhonnan is közelítjük a jogalapot, meg kell felelni a szubszidiaritás és az arányosság követelményének, melyek az EUSZ 4. cikk (1) bekezdésében foglaltak szerint az 5. cikkel összhangban minden olyan hatáskör, melyet a Szerződések nem ruháznak át az Unióra, a tagállamnál marad. Az EU a jogalkotási hatásköreit csak célhoz kötötten, szektorális alapon végezheti, nem rendelkezik általános jogalkotási hatáskörrel.

Az általános eljárási szabályok magvát (legalábbis a kontinentális közigazgatási jogban) az egyedi hatósági határozatok jelentik. Ezek képezik a Modellszabályok magvát is, hiszen a III. könyv elveiben, szabályozásában érhetők tetten leginkább a jó közigazgatásra vonatkozó követelmények. A Modellszabályok jogalapjánál felmerülhet az EUMSZ 291. cikke, amely feljogosítja az Európai Tanácsot és a Parlamentet, hogy rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben előre meghatározza a Bizottság számára azokat a kereteket és korlátokat, amelyek között a végrehajtási jogköreit gyakorolhatja. Valójában azonban az

EUMSZ 291. cikke nehezen tekinthető jogalapnak, mert ez a cikk a Bizottság végrehajtási aktusainak EUMSZ-beli korlátait és jellemzőit határozza meg. Az így elfogadott végrehajtási aktusok, mint dogmatikailag jogalkotási aktusnak nem minősülő aktusok jogalapja csak a felhatalmazó jogalkotási aktus lehet. Tehát kellene hozzá a felhatalmazó rendelet/irányelv, aminek a Bizottság csak a végrehajtásához szükséges rendelkezéseit bontja ki a végrehajtó aktusban.

Ugyancsak használhatónak tűnik az EUMSZ 298. cikk (1) bekezdése, amely szerint feladataik ellátása során az Unió intézményei, szervei és hivatalai egy nyitott, hatékony és független európai igazgatásra támaszkodnak. Az európai (köz)igazgatás értelmezést igényel, hiszen a közvetlen és közvetett igazgatás egyaránt részét képezik. A Modellszabályok a szűkebb értelmezést fogadták el, és kizárólag az uniós igazgatási szervekre vonatkoztatják a szabályozást, ami kétségkívül megkönnyíti a jogalap legitimálását.

Míg az EUMSZ 291. és 298. cikkei akár elegendőek is lehetnek az individuális döntésekre vonatkozó eljárások horizontális eljárásjogának a megalapozásához, ugyanezek már nem alapozzák meg a közigazgatási szerződési jog eljárásjogának uniós szabályozását. Itt már nemcsak Szküllának, hanem Kharübdisznek is áldozni kell. A közigazgatási szerződések mögött ott vannak az uniós és a tagállami magánjogi elemek, ezek sokszor dominálják, de mindenképpen hatással vannak a szerződések tartalmára, sorsára. Ezért ha ezek szabályozására keressük a jogalapot, akkor nem csak közigazgatási oldalt, hanem a magánjogi oldalt is meg kell alapozni. A szerződési jog egységesítésére vonatkozó szabályozás jogalapja még inkább vitatott, mint a hatósági típusú döntéseké. A IV. könyv tartalmaz ugyan hivatkozást az EUMSZ

335. cikkére, de ez csak az Unió szerződéses jogképességét alapozza meg, nem pedig arra ad felhatalmazást, hogy a szerződési jogot is meghatározhassa külön felhatalmazás nélkül. A magánjog egységesítésére irányuló uniós kísérletek is rendre megküzdöttek a szerződési jog egységesítésének jogalapjára vonatkozó kihívással, és nem jutottak mindenki által elfogadott eredményre.[4] Az adásvételi jog estén az EUMSZ 114. cikkére szoktak hivatkozni, illetve a

352. cikk esetében merült fel, hogy igen széles értelmezéssel egyfajta általános jogalkotási felhatalmazásként értelmezhető. Mivel azonban a 352. cikk egyhangú döntéshozatalt kíván meg, valószínűleg nem alapozható erre az egységes közigazgatási szerződési jog, vagy ha igen, akkor a célszerűsége megkérdőjelezhető.

A jogalap körüli bizonytalanság mindenképpen elég jelenős érvet szolgáltat a szabályozás ellenzőinek. Mégis úgy gondolom, hogy ha a szükségesség kérdésre igen a válasz, akkor vagy meg kell találni, vagy ha ez nem lehetséges, akkor akár szerződésmódosítással is, de meg kell teremteni az egységes jogalapot a horizontális európai eljárásjog, illetve a horizontális európai közigazgatási szerződési jog szabályozásához. Kétségtelenül ez nem egyszerű, hiszen minden tagállamot meg kell győzni az erősebb, homogénebb európai szabályozás előnyeiről, de megfelelő jogalap nélkül nincs kellő legitimációja a legjobb szabályozásnak sem. Mivel a Modellszabályok az összes szektorspecifikus szabályozást érintik, ez a kérdés megkerülhetetlen.

6. Modellszabályok lehetségességének másik oldala a jogpolitikai és technikai ellenérvek összegyűjtése és azok leküzdése. Ezekből is számos akad. Megfogalmazódott a Modellszabályokkal szemben, hogy nagyon nehéz a 28 (ha Skóciát külön vesszük a sajátos jogrendszere miatt, akkor 29) tagállam közös nevezőjét megtalálni, és az európai szabályozás szükségképpen olyan lehet, ahol az a közös nevező, hogy senkinek sem jó. Nehéz meghatározni a Modellszabályok tárgyi hatályát: Milyen eljárások

- 388/389 -

tartozzanak ide? Milyen mélységig lehet szabályozni az eljárásokat? Továbbra sem lehet kizárni az uniós és a tagállami jogok esetleges kollízióját, melyet estenként kellene feloldani. Időszerű-e a szabályozással foglalkozni, amikor nem dőlt el, hogy a Brexit után merre tart

Európa? (Ez utóbbi érvre viszonylag egyszerű a válasz: valószínűleg a Brexit után könnyebb az eljárási szabályokat egy nevezőre hozni.) Nem kellene-e a közigazgatási szerződéseket kivenni a Modellszabályokból, hiszen a magánjogi szerződési jogra készültek saját Modellszabályok, melyeket szintén nem fogadtak el. Ezek a magánjogi kísérletek mindenképpen intő példák lehetnek a szabályozás nehézségeire. A jogpolitikai és technikai ellenérvekkel szemben megfelelő elhatározással egyenként könnyebb megtalálni a választ, mint az a számos kérdésből, vitapontból látszik. Ha a cél a szorosabb együttműködés, a jogalkotó valamennyi technikai kérdést tudja kezelni, feltéve, hogy tényleges tagállami támogatottság van mögötte.

III.

A IV. könyv: A köz(igazgatási) szerződések. A köz(igazgatási) szerződés fogalma az elméletben és a Modellszabályokban

7. A Modellszabályok közül leginkább a IV. könyv tekinthető hiperszenzitív szabályozásnak, mert ez az a terület, amelynél nemcsak az uniós és tagállami jogok viszonyára, hanem a közjog és a magánjog kapcsolódási pontjaira, és a szerződési jog sajátosságaiból fakadóan az anyagi jogi és eljárásjogi normák kapcsolatára is tekintettel kell lenni, és ezek egyenként és összességükben számos szabályozási zátonyt jelenthetnek.

Már a könyv címe is vitákra ad okot: a public contract kifejezés alatt egészen mást értenek az egyes tagállami jogok, és eltérő értelmezéseket adnak az egyes tudományos megközelítések. A public contract egyszerre jelent közszerződéseket, a közigazgatási szerződéseket, a közigazgatás által kötött magánjogi szerződéseket. Ha sikerül is definiálni a public contract kifejezést, akkor a következő sziklán jó eséllyel zátonyra futhatunk: a szerződésekre vonatkozó jogi rezsim választása sok kérdést rejt: uniós jog alá tartozó szerződésekről, tagállami jog alá tartozó szerződésekről, esetleg harmadik jog alá tartozó szerződésekről beszélünk? (A továbbiakban az egyszerűség kedvéért a közigazgatási szerződés kifejezést használjuk.)

8. A IV. könyv tárgyi hatályának meghatározáskor nem csak az okozza a problémát, hogy az egyes tagállamok vagy nem ismerik a közigazgatási szerződés fogalmát, vagy eltérő körben húzzák meg a jogterület határát. Azok az országok is, melyek ismerik, különböző alkotmányos alapokra vezetik vissza a saját kontraktuális viszonyaikat, illetve eltérő ismérvek alapján minősítik közigazgatási szerződésnek az egyes szerződéseket. A közigazgatási szerződés hagyományosan rendkívül cizellált a francia jogrendszerben, és egészen mást jelent a német jogrendszerben. A magyar tételes jog például nem definiálja a jogintézményt, miközben számos olyan szerződésfajtája van, amely ebbe a kategóriába sorolható. A közigazgatási jogdogmatika a közigazgatási szerződéseknek a kötelező és lehetséges fogalmi elemeit gyűjti össze mind a közjog, mind a magán jogoldaláról. Az ilyen szerződéseket vizsgálva a közigazgatási jogászok elsősorban a közjogi elemekre koncentrálnak, a magánjogászok elsősorban a magánjogi elemeket emelik ki.

A közigazgatási szerződés, mint elméleti konstrukció[5] legfontosabb közjogi elemei:

a) A közigazgatási szerződés mindig jogszabályban rendszeresített közfeladat ellátására irányul, tárgya közszolgáltatás nyújtása, vagy a közigazgatási szerv, személy feladat- vagy hatáskörébe tartozó közfeladat ellátása.

b) A szerződő felek közül az egyik fél mindig közigazgatás feladatot ellátó szerv/személy, a jogviszony másik oldalán bárki állhat, akár magánszemély is.

c) A szerződés tartalmát túlnyomórészt a közigazgatási jog szabályai határozzák meg, töltik ki.

d) A közigazgatási szervet többletjogosítványok, "hatalmasságok" illetik meg.

e) A szerződés előkészítése többnyire formátlan közigazgatási eljárásban történik.

f) A szerződés többnyire közigazgatási bíróság előtt támadható meg. A magánjogi elemek:

g) Mellérendeltségi jogviszony, a közigazgatás nem közhatalmi jogkörében jár el.

h) A közigazgatási jog által meg nem határozott körben a feleket megilleti a szerződési szabadság.

i) Gyakran a magánjogi szerződési szabályok szubszidiárius szabályként jelennek meg.

A fenti fogalmi elemek alapján a magyar jogban is sokféle önálló jogi szabályozással rendelkező, és azzal nem rendelkező szerződéstípus létezik. F. Xxxxxxxx Xxxxxxxxx[6] csoportosítása alapján megkülönböztetünk közhatalmi aktust helyettesítő szerződéseket, közhatalmi feladatokat előkészítő, kiegészítő szerződéseket, közfeladatok közös teljesítésére irányuló szerződéseket, tulajdonszerzéshez kacsolódó szerződéseket, továbbá a gazdasági tevékenység körébe tartozó szerződéseket.

A közigazgatási szerződés elméleti fogalmi elemei között egyaránt találunk anyagi és eljárásjogi elemeket, de mégiscsak abból indul ki a definíció, hogy mi a funkciója a szerződésnek, mire jó? Ezért épít a közfeladatra, a közcél megoldására, s ez lesz a cui prodest? kérdésre adott válasz a

- 389/390 -

domináns anyagi jogi kritériuma a fogalomnak. Ezektől a szerződésektől függetlenül lehetősége van a közigazgatásnak tisztán a magánjog hatálya alá tartozó szerződéseket kötni, mint bármely piaci szereplőnek, ekkor azonban nem a közfeladat dominálja a szerződéskötési szándékot. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy a közigazgatási szervek egyre gyakrabban veszik igénybe a közfeladatok ellátásra a magánjogi eszközöket, bár ezek a szerződések sem tekinthetők vegytisztán magánjoginak, sokszor színezik közjogi elemek. (A német jogirodalom erőteljes kritikával illeti a "magánjogba menekülés" megoldását.)

9. A Modellszabályok radikálisan szakít az elméleti konstrukciók közjóra, közcélra alapozó definícióival, miközben a szabályozáshoz fűzött alkotói kommentárokból egyértelműen kitűnik, hogy a francia közigazgatási szerződés elméleti modelljével dolgozik. Ez egyébként egyenesen következik abból is, hogy a IV. könyvért felelős kutatócsoport vezetője a francia közigazgatási jog egyik legnevesebb képviselője Xxxx-Xxxxxxx Xxxx professzor volt. Mivel reménytelennek tűnt még a két nagy kontinentális rendszer - a francia és német - összehangolása is, az angolszász ellenkezés leküzdéséről nem is beszélve, ezért a IV. könyv egy nagyon funkcionális, valójában pragmatista megoldást választott. Kizárólag eljárásjogi alapon kívánta definiálni a tárgyi hatályát, s ez alapján lehet megkülönböztetni a Modellszabályok által szabályozott közigazgatási szerződés közjogi és magánjogi fogalmi elemeit.

Közjogi elemek a Modellszabályokban:

a) Kizárólag az Unió intézményei, szervei, hivatala vagy ügynökségei által kötött szerződések tartoznak ide.

b) Olyan szerződések, melyeket az uniós szervek, mint közigazgatási szervek köthetnek meg.

c) Kizárólag az uniós jog hatálya alá tartozó szerződések.

d) A szerződéskötési eljárás három szakasza közül az előkészítő eljárást adminisztratív eljárásként szabályozza.

e) Ombudsmani felülvizsgálat lehetősége.

f) A III. könyvben szabályozott alapelvek kötelező alkalmazása a szerződésekben is. Magánjogi elemek a Modellszabályokban:

g) A szerződési jog háttérszabálya a Draft Common Frame of Reference (DCFR) szabályozása.

h) Xxxx a szerződések, melyeket az uniós szervek kötnek ugyan, de bármely személy megköthetné.

i) A tagállami jogok alá tartozó szerződések.

j) A szerződéskötési eljárás második és harmadik szakasza a kötelmi jog alá esik.

k) Bírósági és választottbírósági felülvizsgálat lehetősége.

10. A Modellszabályok tehát egy merőben más metszetben közelíti meg a közigazgatási szerződést, mint amit a hagyományos francia vagy akár a német jogdogmatikában megszoktunk. Az egyes tartalmi elemek csak bizonyos ponton találkoznak a megszokott fogalmainkkal. Sorra véve az egyes elemeket, szinte mindegyikkel kapcsolatban találhatunk vitatott vagy érdekes megközelítéseket.

Közjogi elemek:

ad a) Már a jogalapnál felmerült az EUMSZ 298. cikk (1) bekezdése, amely az átlátható és hatékony európai igazgatásra alapozza a szabályozást. A Modellszabályok szervi hatálya csak az EU intézményei (Parlament, Tanács, Miniszterek Tanácsa, Európai Bizottság, a Bíróság, a Központi Bank, és a Számvevőszék), a szervei (body), hivatala (office), és ügynökségei (agency) által végzett közigazgatási eljárásokra terjed ki. Az önkorlátozás az általános eljárási szabályoknál is irányadó, tehát a Modellszabályok kizárólag az unió szerveire nézve határoznak meg kötelezettséget. Külön kiemelendő, hogy az ügynökségek megjelennek a szerződő felek között. Első lépésként ez reális önkorlátozásnak tűnik, hiszen tekintettel van arra, hogy a tagállami közigazgatási eljárásjogok szabályozása a nemzeti szuverenitás körébe tartozik.

ad b) A IV.-1. cikk (1) bekezdése a szerződést kötő felek személyén keresztül határozza meg a közigazgatási szerződések körét, illetve a szerződő felek személyének jelentősége van a közigazgatás által köthető különböző szerződések megítélésénél. A szabályok egyrészt csak az uniós hatóságok által kötött szerződésekre kötelezők, de nem mindegy, hogy a másik szerződő fél magánjogi vagy közjogi jogi személy-e. Amennyiben a szerződő fél magánjogi jogi személy, a szabályok mindig alkalmazandóak, amennyiben azonban a szerződés hatóságok között jön létre, a Modellszabályok csak azokra a szerződésekre vonatkoznak, amelyekben a szerződő fél ugyanúgy jár el, ahogyan egy magánjogi jogalany is eljárhatna. Amennyiben a két közigazgatási szerv olyan megállapodást köt egymással, amely tárgyánál fogva csak közigazgatási szervek között jöhet létre, a IV.-1. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti közigazgatási szervezési tárgyú megállapodásról van szó, amelyre a Modellszabályok csak akkor alkalmazandóak, amennyiben azok a megállapodás sajátos jellegét figyelembe véve megfelelőek. A ReNEUAL szabályok tehát a közigazgatás kétféle cselekvési formáját különböztetik meg a szerződések kötésekor: az olyan piaci jellegű magatartást, amelyet bármely jogalany egyaránt megvalósíthat, és azt a szerződést kötő tevékenységet, amelyre sajátosan csak mint közigazgatási szerv képes. Így tehát a IV. könyv lényegében kizárja, de legalábbis jelentősen korlátozza a közigazgatási szerződések egyik legjelentősebb szegmensét, az együttműködési megállapodásokat, koordinációs megállapodásokat, a közhatalmi aktust előkészítő vagy helyettesítő szerződéseket, mint például a magyar jogban különös súllyal rendelkező hatósági szerződéseket. Azért is érdekes ez a megoldás, mert a szabályozásból éppen az a szegmense esik ki a közigazgatási szerződéseknek, amelyek egyértelműen a közigazgatási jog terrénumába tartoznak. A Modellszabályok szabályozásában ez egyik legnagyobb nyitott kérdés, hogy lényegében milyen szerződéseket is sorolunk a hatálya alá? A részletszabályok alapján úgy tűnik, mintha a szabályozás a közbeszerzési szerződésekre, kisebb mértékben a támogatási szerződésekre (verse-

- 390/391 -

nyeztetési logika) vonatkoznának, de véleményem szerint a fogalmi elemek alapján szélesebb a hatálya. Másrészt viszont, ha nem csak ezekre a szerződésekre terjed ki, a kialakított eljárási

szabályok legalábbis hiányosak, mert a közigazgatási szerződések nagyobb részénél nem alkalmazható a közbeszerzési eljárási logika.

ad c) A Modellszabályok a kizárólag az uniós jog által szabályozott uniós szerződések rendszerint olyan szerződések, amelyek az uniós politikák végrehajtásának eszközéül szolgálnak és egységes szerződési jog megteremtését igénylik, amely biztosítja az uniós jog egységes végrehajtását az Európai Unió egész területén.

ad d) A IV. könyv rendelkezései okszerűen kapcsolódnak a közigazgatási eljáráshoz azáltal, hogy a szerződéskötési eljárás három szakasza közül az elsőt, a szerződést előkészítő eljárást adminisztratív eljárásként szabályozzák a Modellszabályok. Ez a közigazgatási jogászok számára egyértelmű és üdvözlendő, de a magánjogászok által talán a legvitatottabb rendelkezés. Az adminisztratív eljárást indokolja a közigazgatási szerződések rendeltetése, funkciója. Az uniós közigazgatási szervek az uniós politikák érvényre juttatása érdekében ugyan kontraktuális eszközt választanak, de az arról való döntés, hogy megszülessen-e egy szerződés, és ha igen, milyen tartalommal, az a közigazgatási tevékenység része. A köz érdekében tevékenykednek, és ezt a felek számára is kiszámítható, átlátható módon kell tenniük. Ha van indoka, hogy a IV. könyv bekerült a Modellszabályok közé, akkor ez az adminisztratív szabályozás. A szerződéses eszköz ellenére az uniós közigazgatási szervek igazgatási feladataikat látják el, indokolt, hogy ez valamilyen kiszámítható eljárásban, és közigazgatási döntésben manifesztálódjon. Ez a szabályozás ma sem példa nélküli, hiszen például magyar jogban a mezőgazdasági támogatások odaítélésének előfeltétele egy a jogosultságról határozó hatósági eljárás, mely hatósági határozattal zárul. Ez a határozat az előfeltétele a támogatási szerződés megkötésének, mely ettől elkülönülten történik. Más ágazatokban nincs ilyen előzetes adminisztratív eljárás, hanem formátlan döntés alapján születnek szerződések, melyek jogági hovatartozása is vitatott. Véleményem szerint éppen az adminisztratív előkészítő eljárás a bizonyítéka annak, hogy ezekben a jogviszonyokban mégiscsak közösségi célokat realizálnak, a közjót szolgálják. Ha semmilyen más hatása nem lenne a magyar jogra a Modellszabályoknak, csak az, hogy a szerződéses létszakaszok felosztására és szabályozására vonatkozó szabályozást átveszi, már nagyot léphetnénk előre. Az előkészítő szakasz adminisztratív voltát támasztja alá az is, hogy a szerződéskötés vagy a szerződés módosításának megtagadása a III. könyv 2. cikke szerinti határozatnak minősül, és jogorvoslattal megtámadható. A magánjogászok ellenérve az adminisztratív eljárással szemben, hogy a szerződéses viszonyokban nem közhatalmi jogkörében jár el a közigazgatás, tehát nem szükséges, és sokszor nem is értelmezhető az adminisztratív eljárás.[7] Sajátos értelmezést nyer az adminisztratív előkészítő eljárás az általános szerződési feltételek kidolgozása kapcsán (Modellszabályok 2. fejezet). Ez ugyanis jobban hasonlít a jogalkotási eljárásra, mint az egyedi szerződéskötési eljárásra. Ezért ezen a területen az uniós jogalkotásról szóló fejezetben foglalt elvek is irányadók.

ad e) A szerződésekből fakadó jogviták hagyományosan a bíróság hatáskörébe tartoznak. A Modellszabályok azonban az európai ombudsman hatáskörének kiterjesztésével erősíti a IV. könyv szabályozásában a közjogi oldalt. A nemzeti ombudsmanoktól eltérően az uniós ombudsman nemcsak alapjogvédelmi feladatokat lát el, hanem a hivatali visszásságok (maladministration) felülvizsgálatával szélesebb vizsgálati területe van. A szerződési jogban szintén értelmezhetők a hivatali visszásságok, de ezek a korábbi ombudsmani gyakorlatban főként az eljárási szabályok betartásának az ellenőrzésére korlátozódtak. Hagyományosan az ombudsman nem avatkozhat be a vizsgált jogviszonyba, de a Modellszabályok lehetővé teszik számára, hogy nemcsak a hivatali eljárást vizsgálhatná, hanem az ombudsmannak joga lenne vizsgálni a szerződés harmadik szakaszát, az uniós szerződésekből fakadó kötelezettségek teljesítését is. Ez nyilvánvalóan európai közigazgatási kontrollt jelentene.

ad f) A Modellszabályok elkészítésének egyik alapvető célja volt, hogy az Európai Unió értékközösségét kifejező Alapjogi Chartában foglalt értékeket és a jó közigazgatással szemben

támasztott követelményeket beépítse az európai eljárásjogba. Ez a szerződési jogban különösen érdekes, mert a jó közigazgatásra vonatkozó alapelvek elsősorban a szuprematív jogviszonyokban eljáró közigazgatási szerveket kötik, nekik adnak feladatot, és biztosítékot a jogviszony másik oldalán álló feleknek. A Modellszabályok III. könyve az egyedi határozathozatalról szól, ebben a szuprematív jogviszonyban biztosítja az eljáró felek jogait és kötelességeit. A szerződési eljárás különböző szakaszaiban eltérő jogai vannak a közigazgatási szerveknek, de azzal, hogy a IV. könyv kötelezően előírja a III. könyv elveinek alkalmazását, egyértelműen azt sugallja, hogy a közigazgatási szerv még a magánjogi viszonyaiban is közigazgatási szerv. Nem illeti meg a teljes privátautonómia, még ezekben a viszonyokban is érvényesíteni kell a közigazgatási szervek egyedi eljárásaira vonatkozó alapvető követélményeket. Így többek között kötelezően előírják számukra például a vizsgálat elvét, a kérelemre történő vizsgálatot, a hátrányosan érintett személyek meghallgatásának jogát, a tanúkra, szakértőkre vonatkozó szabályok alkalmazását, az indokolási kötelezettséget, a formai és nyelvi követelmények betartását, vagy a jogorvoslatok-

- 391/392 -

ra való figyelmeztetés kötelezettségét. Ezek az elvek hangsúlyosan erősítik a közigazgatási szerződési jog közjogi oldalát. Ugyanakkor nem lehet elhallgatni, hogy az irodalomban megjelentek olyan álláspontok[8] is, amelyek ezeket az elveket a szerződéses jogban túlzásnak vagy egyenesen kivitelezhetetlennek tartják.

11. Magánjogi elemek:

ad g) A közigazgatási szerződések joga legalább annyira szerződési, mint közigazgatási jog. A két jogterület találkozásánál elengedhetetlen a helyes választóvonal meghatározása, valamint az is, hogy a kettőjük kapcsolódási pontjait jól határozzuk meg. A tagállami jogokban a nemzeti magánjogi szerződéses jogi szabályok töltik ki a közigazgatási jog által üresen hagyott kereteket (a polgári jogászok szerint fordítva: a közigazgatási jog tölti ki a magánjog által üresen hagyott kereteket). Az uniós jogban a magánjogra tartozó szabályokat nyilvánvalóan az uniós magánjogban kell keresni. A Modellszabályok egy másik modellszabályozás felé fordult, a szerződési jog magánjogi háttérszabálya a Draft Common Frame of Reference: Principles, Definitions and Model Rules of European Private Law (DCFR) az európai szerződési jog Közös Referencia Kerete Tervezetének szabályozása. A DFCR mint modellszabály nem csak azért érdekes, mert innen veszi a magánjogi fogalmakat a közigazgatási eljárási modellszabály, hanem azért is, mert a DFCR-rel kapcsolatban megfogalmazott érvek és ellenérvek sok tekintetben azonosak vagy nagyon hasonlóak a XxXXXXX Modellszabályokkal kapcsolatban megfogalmazott támogató és kritikus érvekhez, illetve a DFCR sorsa[9] figyelemre méltó példa lehet a ReNEUAL Modellszabályok számára is. A DFCR az európai magánjog egységesítési modellszabálya, melyet hat kötetben készítettek el a magánjogtudósok. A munkára leginkább a heroikus jelző jellemző, hiszen kommentárokkal együtt legalább hatezer oldalnyi szöveget jelent. A DCFR-t nagyon sok kritika[10] illette, és nem lett belőle normaszöveg, de a tudományos viták kereszttüzében áll azóta is. A kritikák következtében megindult a DCFR "osztódással szaporodása", újabb és újabb, már szűkebb tárgyi hatállyal rendelkező referenciakeretek, egységesítési elvek születtek, amelyekre azonban rendkívül nagy hatással volt a DCFR. Hasonlóképpen megtermékenyítőleg hatott a nemzeti jogalkotásokra, így a magyar Ptk. újraszabályozására is.

A közigazgatási szerződési jogra is erőteljesen hatott, hiszen innen veszi a Modellszabályok azokat a magánjogi fogalmakat, melyek nélkülözhetetlenek a szabályozáshoz. Ez már önmagában is érdekes, hiszen a DCFR megmaradt tudományos együttműködés eredményének, nem lett belőle jogalkotási produktum, tehát hivatkozási alapnak, kitöltő szabálynak meglehetősen nehéz alkalmazni. Ezek közül talán a legnagyobb hatású rendelkezés a "szerződés" fogalma. A Modellszabályok IV-2. cikke szerint a szerződés két vagy több fél

között azzal a céllal létrejövő megállapodás, hogy a felek kötelező erejű jogviszonyt hozzanak létre, vagy más jogi hatást érjenek el. A szerződésnek tehát két fogalmi eleme a felek akarategyezsége és az, hogy megegyezésük jogi hatás kiváltására irányul. Ez a megfogalmazás igen tágan határozza meg a felek közötti közös célra irányuló akaratnyilatkozatát, mert nem mondja meg, milyen eredményre kell hogy irányuljon a felek nyilatkozata.

A DCFR háttérszabályként való meghatározása számos ponton azzal jár, hogy a szerződési jog anyagi jogi szabályai ezen keresztül jelennek meg a Modellszabályokban. Ilyen például a szerződésmódosításra, a szerződés felmondására vagy az alvállalkozóra vonatkozó szabályok. A Modellszabályok esetében tehát nemcsak arról van szó, hogy tisztán eljárási rezsimet hozna létre az uniós közigazgatási szervek számára, hanem a IV. könyvben a közigazgatási szerződésekre vonatkozóan elkerülhetetlenül számos anyagi jogi szabályt is szabályoz. Az anyagi és eljárási normák praktikus okokból keverednek, mert egyébként a közigazgatási szerződések nem jöhetnének létre, nem működhetnének és nem szűnhetnének meg.

ad h)-i) A tagállami jog által szabályozott uniós szerződések - rendszerint olyan szerződések, amelyek magánfelek között is létrejöhetnek és nem követelnek meg elkülönült uniós szerződési jogot, mivel a nemzeti magánjog alkalmazása elegendő e szerződések érvényességével és teljesítésével kapcsolatban. Az egységes uniós szabályozás biztosítása értelmében azonban biztosítani kellene, hogy ha a szerződés a tagállami jog hatálya alá tartozik is, ne kerüljön összeütközésbe az uniós politikák végrehajtását szolgáló uniós joggal.[11]

ad j) A szerződéskötési eljárás szakaszainál már érintettük, hogy az első szakaszt egyértelműen a közigazgatási jog uralja, hiszen a szerződéskötés előkészítő eljárását adminisztratív eljárásként definiálja a Modellszabályok. A második szakaszban, a szerződés megkötésének szakaszában alapvetően a DCFR-re alapozva a szerződések érvényességének feltételeit, illetve az érvénytelenségi okokat szabályozzák, tehát egyértelmű a magánjogi dominancia, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a teljes IV. fejezet a francia közigazgatási szerződésfogalomra épül, ezért tartalmaz a közigazgatási szervek számára előnyös megszűnési okokat is (például a IV-29. cikkben felmondás a közjó súlyos károsodásának megakadályozása érdekében). A harmadik szakasz a szerződés teljesítése és lejárata szabályait teljes egészében a kötelmi jog határozza meg.

ad k) A szerződéses jog sajátja, hogy a szerződésből fa-

- 392/393 -

kadó jogviták eldöntése a bíróság hatáskörébe tartozik. Főszabályként a Modellszabályok is fenntartja ezt a rendszert, azonban a bírósági eljárás szabályozására nem vállalkozott. A IV. könyv csak az "elsőfokú" eljárást, tehát a szerződéskötési eljárást kívánta rendezni. Ugyanakkor a magánjogi oldalt erősíti, hogy lehetővé teszi a választottbírósági kikötést azzal, hogy megkülönbözteti azokat a szerződéseket, amelyekre az uniós jog, és azokat, amelyekre a tagállami jog alkalmazandó. A IV-24. cikk (1) bekezdése alapján az EUMSZ szerinti választottbírósági kikötés érvényességét mindegyik esetben kizárólag az uniós jog alapján lehet értelmezni. Ha pedig a kikötés érvényes, abban az esetben akkor is az Unió bíróságának áll fenn a joghatósága, ha esetleges ezzel ellentétes tagállami jogszabály lenne alkalmazandó.

IV.

Összefoglaló megjegyzések

A Modellszabályok IV. könyvének teljes körű elemzése minden bizonnyal számos más szempont szerint is elvégezhető. Azonban az a kérdés, hogyan viszonyulnak egymáshoz a közjogi és magánjogi elemek, az összes többi nézőpontot is meghatározza. Mivel a Modellszabályok összes szabálya a horizontális európai közigazgatási eljárásjog megalkotásra irányul, indokolt a kérdés, hogy ebbe belefér-e a közigazgatási szerződések eljárásjogának

megteremtése, vagy esetleg más utat kell számára keresni. A Modellszabályok kidolgozói jogalkotási javaslatnak szánták a művet, az előbbiekben elemezett kérdések miatt azonban a magam részéről ezt még elhamarkodottnak vélem. Ugyanakkor rendkívül fontosnak tartanám, hogy a belső piac eredményesebb működése érdekében, valamint az európai értékek megjelenítése okán meginduljon egy intenzívebb együttgondolkodás a közigazgatási szerződésekről. A Modellszabályok sorsát jelentősen befolyásolja majd az elfogadottsága, és a

IV. könyv talán a legkevésbé elfogadott. Tárgyát és határterületi jellegét tekintve egyetértek azokkal a javaslatokkal, amelyek kivennék az európai közigazgatási eljárásjog egységesítésének eme Modellszabályaiból, és külön szabályoznák. A külön szabályozás mellett szól, hogy nemcsak a közjog, hanem a magánjog oldaláról is meg kell alapozni, át kellene gondolni az anyagi és eljárási normák viszonyát, még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a DFCR mintájára egy, a közigazgatási szerződésekre vonatkozó, anyagi és eljárási szabályokat egyaránt tartalmazó kódex tervezete készüljön. Ennek kapcsán bizonyosan ki kellene bővíteni az eljárástípusokat, mert a most szabályozott eljárások leginkább egy közbeszerzési logikát tükröznek. Számos olyan közigazgatási szerződés van, amelynél a ma szabályozott eljárásrend alkalmazhatatlan, újabb eljárásrendek kidolgozása szükséges. Az így elkészítendő közigazgatási szerződési modellszabályoknak valószínűleg sokkal erősebb hatása lenne a tagállami jogokra. A IV. könyvben eddig szabályozott normatömeg is heroikus vállalkozás, jó lenne, ha nem hagynánk veszni a benne felhalmozott tudást és szándékot. Ugyanakkor reális veszély, hogy ha nem tudja az Európai Unió meghatározni, hogy mire is akarja használni a modellszabályozást, akár csak az európai szerződési jog területén, ezen a területen is elindulhat egyfajta modellszabályozási infláció. Ha a közigazgatási szerződésekre vonatkozóan el is készül egy önálló modellszabályozás, a DFCR tapasztalataiból kiindulva itt is ugyanazok a lehetséges kifutásai lehetnek a Modellszabályoknak, mint a magánjogban:

1. Megmarad heroikus tudományos vállalkozásnak, szakértői jelentésnek, melyből a tudományos közösség sokat profitál, de a tételes jogra korlátozott hatással van.

2. Egy az európai közigazgatási eljárásjogról szóló közlemény vagy bizottsági határozat elfogadása, amely referenciapont az uniós jogalkotásban, és az uniós intézményekre kötelező.

3. Nem kötelező ajánlások, referenciapontok a tagállamok számára.

4. Egy a felek által szabadon választható uniós eljárásjogi szabályrendszert létrehozó rendelet megalkotása, mely érintetlenül hagyja a tagállami jogokat, és a tagállamok szabadon választhatnak az uniós szabályok közül, melyeket beiktathatnak a sajátjogukba.

5. Nemzeti közigazgatási eljárásjogok irányelvben történő harmonizálása.

6. Uniós közigazgatási eljárásjog rendeletben történő elfogadása, és a tagállami eljárásjogok egységes szabályozása.

A Modellszabályok körüli viták alapján most valahol az első és második pont között áll a horizontális európai közigazgatási eljárásjog. A közigazgatási szerződésekre vonatkozó fejezet még itt sem. Pedig óriási szükség lenne rá, mert arra késztetné az uniós és tagállami közigazgatásokat, hogy mindannyiunk által használt fogalmakról egyezségre jussunk. Ezt legplasztikusabban a DFCR kapcsán Xxxxxxx Xxxxxx, a német Legfelsőbb Bíróság (Bundesgerichtshof) elnöke fogalmazta meg: "A közös jogi nyelv az unión belül nem elsősorban a beszélt (írott) nyelv kérdése, sokkal inkább azé, hogy az egyes nyelveken egy adott jogi kifejezésen mit értenek."[12] Ehhez minden bizonnyal már közelebb kerültünk a Modellszabályok kapcsán. •

JEGYZETEK

[1] A tanulmány a 2013/116-P040 sz. az "Az európai belső piac szabályozásának új tendenciái, és ezek hatása a közigazgatás szervezetére, működésére" c. OTKA kutatás keretében készült. Kutatásvezető: Xxxx Xxxxxxxx.

[2] ReNEUAL, 2014, ReNEUAL Model Rules on EU Administrative Procedure.

[3] A Bizottság által elfogadott érvrendszert teljes egészében ismerteti Xxxxx Xxxxx: Közigazgatási eljárásjog az Európai Unióban - a ReNEUAL szabályok értékelése. Pro Publico Bono. 2017. 2 különszám Bevezetés 15-16.

[4] Xxxxxx Xxxxxx: Az európai adásvételi jog felemelkedése és hanyatlása In: Az európai jog és a nemzetközi magánjog aktuális kérdései - Ünnepi tanulmányok a 65 éves Xxxxxxxx Xxxxxx tiszteletére 2016. Győr, 108.

[5] Xxxxxxx Xxxxxxx: A közigazgatási szerződések In. Közigazgatási jog Általános rész II. szerk.: Xxxxxxx Xxxxxxxx, Budapest, 2017. 186-188.

[6] F. Xxxxxxxx Xxxxxxxxx: Közigazgatási bíráskodás Prokrusztész-ágyban Budapest, 2010. 90.

[7] Lásd erről Xxxxxxxxx-Xxxxxx Xxxxx érvelését, Xxxxxx Xxxxxx - Xxxxxxxxx-Xxxxxx, Xxxxx

- Xxxxxxxx Xxxxxx Xxxxx - Xxx Xxxxx - Xxxx Xxxxxx: A közigazgatási szerződések In: Pro Publico Bono. 2017. 2 különszám 2017. 144. és 177.

[8] Xxxxxx et al. i. m. 143.

[9] A DCFR-rel kapcsolatosan hálásan köszönöm Xxxxxx Xxxxxx és Xxxxxxxx Xxxx értékes segítségét.

[10] Király i. m.

[11] Lád erről bővebben Xxxxxx et al. i. m. 137. [12]

xxxx://xx.xxxxxx.xx/xxxxxxxxx/xxxxxxx/xxxx_xxx/xxxx_xxxx/xxxx_xxx_xxxxx/xxxx_xxx/xxxxxx_xxx

sch_de.pdf xxxxxxxxxx Xxxxxxxx Xxxxx: A DFCR és a Common European Sales fogadtatása Kézirat. "A magánjog harmonizálásának lehetőségei az Európai Unióban, különös tekintettel a Draft Common Frame of Reference-re" TÁMOP 4.2.2. projekt 2012. alprojektvezető: Xxxxxx Xxxxxx 11.